Fontos

Magyarországot ma nem vennék fel az EU-ba

0

Meciar Szlovákiájához hasonlította Bozóki András az Orbán-féle illiberális rezsimet, Mitrovits Miklós Lengyelország-szakértő szerint pedig komoly történelmi okai vannak az ilyen folyamatoknak a térségben. A Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány  konferenciáján az is elhangzott, hogy az Unióban azt gondolják: a magyarok ugyan elmennek a falig, de lehet velük tárgyalni, a lengyelekkel viszont nem. Az EU pedig nem a szankciókra épül, hanem a közös értékekre, ezért sem tud azzal mit kezdeni, ha valaki ezekkel szembe megy.

Krekó Péter, Arató Krisztina, Bozóki András, Gyévai Zoltán és Mitrovits Miklós
Fotó: FüHü

Arató Krisztina, az ELTE jogi karának egyetemi tanára arról beszélt, hogy sokat emlegetik: az Európai Unió válságban van, és a demokrácia válsága csak egy a sok közül. Emlékeztetett arra, hogy először ez a kérdés nem is az új tagok között merült fel, hanem még 1999-ben, Ausztria esetében, amikor a szélsőjobboldali Szabadságpárt bekerült a kormányba. Ott a vizsgálóbizottság azt találta, hogy nem történt olyan alapjogi sérelem, amire számítottak – ez presztízsveszteséget okozott az Uniónak, ezért is óvatosak az ilyen fellépéseknél.

Most viszont Magyarország és Lengyelország esetében komoly dolgokról van szó.

Lengyelországgal szemben el is indult az eljárás a hetes cikkely alapján. Ha viszont ezt érvényesítik, akkor Arató Krisztina szerint érdemes belegondolni, hogy valóban a kívánt hatást érnék-e el, vagyis, hogy az érintett országok visszatérnek a demokratikus értékekhez, és nem pont az ellenkezőjét, hogy még inkább befelé fordulnak.

Bozóki András, a Közép-európai Egyetem tanára szerint a magyar helyzet annyiból érdekes, hogy

„már nem beszélhetünk liberális demokráciáról Magyarország esetében”,

ez már „a szürke zónába tartozó hibrid rezsim”, olyan, mint Meciar Szlovákiája, Iliescu Romániája, Milosevics Szerbiája volt. Ilyen viszont az EU-ban nincs, és még nem is volt. Lengyelországban „ugyan súlyos problémák kezdenek mutatkozni”, de nagy a társadalmi ellenállás, nincs még bebetonozva a rendszer.

A magyar viszonyokat viszont demokráciáknak kell eladni, Bozóki szerint

„ezt nevezi a miniszterelnök pávatáncnak, hogy mást mond Brüsszelben és mást Magyarországon”.

Ezért nem súrlódásmentes Magyarország és az Európai Unió viszonya, amit tovább bonyolít, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja.

Bozóki szerint, ha nem lenne Magyarország az EU tagja, akkor beláthatatlan lenne, hogy meddig menne el ez a folyamat. Az Uniónak ugyanis vannak eszközei, de limitáltak, mivel nincs felkészülve arra, hogy egy nem demokratikus ország lesz a tagja, csak bizonyos szabadságjogokat tud számon kérni, demokratikus jogi alapnormákat nem. Ráadásul a kohéziós alapok révén az Unió hozzá is járul az ilyen rezsim fennmaradásához – hiszen azok a szövetséges elithez kerülnek.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója Gyévai Zoltánnak, a Bruxinfo főszerkesztőjének egy korábbi írását idézte, miszerint egy magas rangú uniós tisztviselő azt mondta neki: Orbán Viktor olyan, mint egy gyorshajtó:

ha lefotózzák 160-nal, akkor visszakapcsol 140-re,

vagyis még mindig túl gyorsan hajt, de legalább nem fejjel megy a falnak.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Gyévai Zoltán szerint valóban vannak vörös vonalak: például a halálbüntetés kérdése, vagy az Európai Bíróság ítéleteinek elfogadása. Azt mondta: továbbra is az Brüsszelben a mérvadó vélemény, hogy a lengyel kormánnyal szemben

Orbán Viktor elmegy ugyan a falig, megpróbálja kitolni, de megérti, mikor kell megállni, és lehet vele tárgyalni.

A Lex CEU-val kapcsolatban azt mondta, politikai és jogi folyamat is elindult: az Európai Néppárté volt a feladat, hogy politikailag figyelmeztesse a Fideszt, de a megoldást a jogi úttól várták. Szerinte a magyar kormány él a jogi lehetőségekkel – mellékesen azt is megjegyezte, hogy a magyar jogászokat sokszor csodálattal emlegetik Brüsszelben, hogyan találnak mindig új lehetőségeket.

Mitrovits Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója arról beszélt, hogy kívülről sokszor csak a következmények látszanak, de Magyarország és Lengyelország esetét nem lehet az elmúlt 5-10 év távlatában vizsgálni. Szerinte minimum 200 évről van szó: az 1815-ös bécsi kongresszuson Európa felosztotta Lengyelországot (a korábbi felosztások után újra), mert a nagyhatalmak úgy gondolták, nincs szükség Európa ezen részén független nemzetállamokra.

Ekkor indult el az a folyamat is, ami a mostani európai demokráciákhoz vezetett. Viszont többek között Magyarország és Lengyelország esetében folyamatosan, a nyugati hatalmak egyetértésével levert szabadságmozgalmakról volt szó, vagyis

nem tudott kifejlődni az, ami Nyugat-Európában.

Később sem volt esélye ennek a régiónak a Nyugathoz csatlakozni, hiszen a második világháború után például a szovjet érdekszféra része lett. A kelet-európai nacionalizmusoknak szerinte fontos eleme „a Nyugat minket elárult” gondolat, ami megjelenik a magyar és a lengyel kormánypártoknál is.

Gazdaságpolitikában ugyanakkor van különbség: a lengyelek közelíteni akarják az országot az Unióhoz. Strukturális különbség a társadalom ellenállási képessége is – ennek okát pedig az 1945 után történtekben látja. Lengyelországban 10-12 évente volt egy társadalmi robbanás, ezért ott

teljesen más a megítélése a civil és jogvédő mozgalmaknak, illetve a magántulajdonnak.

Tehát szerinte csak látszólag megy egy irányba a magyar és a lengyel politika. Azt is problémának látja, hogy az Unió csak tüneteket kezel, nem a mélyebb problémákat, és választ kellene találni arra, hogy ez a régió mennyire része Európának.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a rendszerváltás utáni régiós elitnek is történelmi felelőssége van abban, hogy a mostani rendszer kialakult – szerinte kevesen tekintették a centrumhoz való felzárkózást prioritásnak.

Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski
Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak

Arató Krisztina egyetértett azzal, hogy a megkésett iparosodás problémája is jelen van a mostani helyzetben. Szerinte a „mit tehet az EU?” kérdésben megjelenik a

„mentsen már meg minket Brüsszel magunktól”

gondolat is.

Bozóki András szerint az EU eltérően kezeli Magyarországot és Lengyelországot – de Lengyelország nem is válaszol az uniós megkeresésekre, Orbán Viktor viszont igen, ráadásul a Néppárt tagjaként többet is elnéznek neki.

Gyévai Zoltán azt mondta, hogy nagyon kevés az ismeretanyag, ami Magyarországról és a régióról felhalmozódott az Európai Bizottságban, és egyik oka az, hogy nem vagyunk régóta tagok. Magyarország (és Lengyelország) azt a lehetőséget sem használta ki eddig jól, hogy lobbizzon az Unión belül – amit a németek fejlesztettek tökélyre. Szerinte

„kicsit úgy érzékelik Lengyelországot és Magyarországot Brüsszelben, hogy ezek az országok rosszul érzik magukat a bőrükben, és ezen segíteni kell”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU eleve nem a szankciókra épül, hanem a közös értékekre, ezért sem tud azzal mit kezdeni, ha valaki ezekkel szembe megy. Ezért kétfajta megoldás kínálkozik: összekötni a jogállami elveket a kohéziós alapokkal, vagy valahogy ösztönözni a nagyobb együttműködésre ezeket az államokat – és ez az, amit a többség támogat.

Jaroslaw Kaczynski
Fotó: MTI/EPA/Radek Pietruszka

Mitrovits Miklós szerint Lengyelország történelmi lehetőséget szalaszt most el, mert szinte soha nem volt arra lehetősége, hogy olyan mértékben szólhasson bele Európa jövőjébe, mint ahogy most tehetnék.

Arató Krisztina a kérdésre, hogy Magyarországot felvennék-e ma az Európai Unióba, azt válaszolta: szerinte nem, de az ország sem így működne, ha ma kellene csatlakoznunk. Gyévai Zoltán annyit tett hozzá: nem csak Magyarország nem teljesítené a tagok közül most a feltételeket.

DK: Tarlós lebukott, átverte a budapestieket

0

Látszólag csönd honol a Római-parti gát körül, de a háttérben azért vannak mozgások. Legalábbis a DK fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet szerint.

Mai sajtótájékoztatóján a képviselő kijelentette: bár a nyilvánosság előtt Tarlós István főpolgármester azt nyilatkozta, hogy a választásig már nem kezdenek hozzá a mobilgát építéséhez, a háttérben folytatódik az engedélyek beszerzése.

Gy. Német Erzsébet azt valószínűsíti, hogy a választásokig már nem kezdenek hozzá a földmunkákhoz, és fákat sem vágnak ki, de

sok más előkészület megtörténik, mert a Fidesznek az az érdeke, hogy a mobilgát a parton épüljön meg.

Mint ahogyan a Független Hírügynökség is írt róla, október 18-án a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége – annak ellenére, hogy a Kúria zöld utat adott a népszavazási kérdésnek – egy igen ügyes trükkel megakadályozta, hogy a budapesti polgárok szavazhassanak arról, milyen gát épüljön a Római-parton.

Gy. Németh Erzsébet úgy látja, hogy Tarlós főpolgármester szereptévesztésben van, és úgy tesz, mintha a választóktól arra kapott volna felhatalmazást, hogy a Fidesz koncepcióját hajtsa végre. A projekt így csendben, sunyin a háttérben folytatódik, amíg Tarlós úton-útfélen azt hazudja mindenkinek, hogy még egy év van a kérdés eldöntésére.

A DK szerint viszont mobilgátból egyetlen darabkát sem szabad addig lerakni, amíg a város nem dönt róla népszavazáson. Nem kérünk a Fidesz akaratát képviselő főpolgármester gyáva trükkjeiből, és kocsmai stílusban előadott alpári kioktatásaiból! – írták közleményükben.

Mint ismeretes, a Fővárosi Közgyűlés a part mentén megépítendő mobilgáttal oldaná meg a Római-part árvízvédelmét, míg a civil szervezetek, valamint az ott lakó emberek többsége a jelenleg is meglévő Nánási úti gát megerősítését és korszerűsítését támogatja.

Tao-pénzek: botrány lesz a választások előtt?

Egy napig volt szenzáció, hogy a Kúria döntése értelmében nem titkolhatóak tovább a tao-pénzek, vagyis nyilvánossá kell tenni, hogy mely cég mennyit utalt és kinek sportcélú támogatásként. Már önmagában a Kúria döntése váratlan volt, hiszen ezzel nyíltan szembe ment Orbán Viktor véleményével, aki ugye a nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy a társasági adó eme fajtája – tekintettel arra, hogy az az adományozó cégtől származik -, nem közpénz, ezért nem is nyilvános.

Ennek fényében volt meglepő az is, hogy a Kúria határozatát követően Gulyás Gergely frakcióvezető azonnal elfogadta a döntést, nem kritizálta a bíróságot, hanem cselekvő módon nyilatkozott. Ilyen esetekben persze az ember rögtön gyanakodni kezd: először is azt gondolja, hogy a Fidesznek előbb volt tudomása a Kúria álláspontjáról, mint a nyilvánosságnak, másrészt – talán ebből következően –

a kormánypárt már megtalálta azt a kreatív megoldást, hogy mégiscsak kicselezze a transzparenciát.

Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint – egyébként ők fordultak bírósághoz a tao-pénzek nyilvánossá tétele ügyében – nem nagyon lehetséges kibújni a kötelezettség alól. Szerinte az ügy most csak azért lett pusztán egy napos, mert a végrehajtásához várni kell a leírt ítéletre, amelyet az egyik bíróságról átküldenek a másikra, és ez a procedúra, amíg a Markó utca egyik épületéből eljut a másikba, akár egy hónapig is eltart. Ligeti szerint azért különösen izgalmas most ez a folyamat, mert – ha jól kalkulál -, éppen a választási kampányba fog berobbanni; akkor kell kiderülnie az összes részletnek.

Azt ma már mindenki tudja, vagy legalábbis sokak számára ismert, hogy ezt az adót, ha nem a sport céljaira különítik el, a költségvetésbe kellene befizetni. Ebből következően az adózó egy fillért sem veszít, ha – esetünkben – a sportra áldoz, a pénz ugyanis semmiképp sem maradhatna nála. Ezért is döntött úgy a Kúria, hogy a tao-pénzek bizony sem veszítik el közpénz jellegüket – hogy Matolcsy György szép kifejezésére utaljunk.

Amúgy a rendszerrel nem lenne semmi baj, ha az adományozás nem egyfajta szervilizmus és nepotizmus keveréke lenne, illetve még ennél is több: maga a korrupció.

A szervilizmusra, nepotizmusra csak egy adat: a legtöbb pénzt a miniszterelnök Puskás Akadémiája kapta, számszerűen 13,9 milliárd forintot, amellyel nagyságrendekkel többet kap, mint a többi kedvezményezett. Ráadásul a többiek sem állnak messze a kormánytól, így vagy úgy, különböző kormányzati személyeken keresztül kapcsolódnak hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Akadémia – Budapest Honvéd mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2016. április 30-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor hozzáállását jól jellemzi, hogy számára semmilyen aggályt nem jelent a Puskás Akadémia kitüntetett helyzete, de miért is jelentene, ha már az első kormányzása idején sem tiltakozott azért, hogy felesége szőlőgazdasága állami támogatást kapjon. A különbség legfeljebb annyi, hogy akkoriban még azt mondta: ne mi kapjuk a legtöbbet, vagyis egyfajta szerénység is jellemezte. Mára ez elillant: kapják csak ők a legtöbbet. Jóval többet, mint mások.

Ennél azonban izgalmasabb az a kérdés, hogy felfedezhető-e korrupció az így megkapott pénzek kapcsán. Másként: lesz-e nyoma annak, hogy azok a piaci cégek, amelyek ilyen bőkezűen juttatnak adóforintokat a Puskás Akadémiának, a másik oldalról busásan megvannak jutalmazva, mégpedig állami pályázati pénzek elnyerésével. Ligeti Miklós szerint ezek az adatok nem lesznek eltüntethetők, mert a közbeszerzési értesítésekben benn vannak, és világossá, illetve egyértelművé teszik az összefonódásokat. Márpedig innentől kezdve az is egyértelművé válhat – állítja a jogi igazgató -, hogy miként korrumpálja egymást a kormány és az adózó.

Ligeti szerint ma még gondot okoz, hogy miközben a törvény ezt előírta,

a dokumentáció vagy hiányos, vagy egyszerűen nincs is meg az illetékes minisztériumokban

– a Nemzetgazdaságiban és az Emberi Erőforrások Minisztériumában. „Egyszerűen elhanyagolták eme kötelezettségüket, semmilyen dokumentációt nem vezettek, és ennek következménye sincs, jóllehet törvényi kötelezettségük lenne” – így Ligeti. Azt is elmondja, hogy a sportszövetségeknél azonban tisztességesen vezették a tao-pénzek bekerülését, ezért onnan könnyebb lesz majd a kontrollhoz szükséges papírokat nyilvánossá tenni.

Hogy világos legyen: a társasági adó 2011-es bevezetése óta 360 milliárd forint tűnt el a költségvetésből (más adatok 450 milliárdról beszélnek), tehát komoly összegekről beszélünk. Ligeti állítja, hogy amennyiben a Kúria ítéletének részletei is nyilvánosak lesznek, márpedig azok lesznek, mind az ő intézete, mind mások elindulnak a tényfeltárás következő szakaszán. Kiderítik, hogyan is kapcsolódtak össze a tao-pénzek a közbeszerzési pályázatokkal. És ha ez így lesz, a botrány elkerülhetetlen: világossá válik, és éppen a választási kampány hajrájában az egyik legnagyobb korrupciós ügy Magyarországon. Bár ezért a jelzőkkel és a fokozásokkal bánjunk csínján…

Orbán: fel kell fedni a Soros-hálózat magyar támogatóit

0

Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában a „Soros-birodalomról” kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva arról beszélt, hogy az Európai Parlamentben célja egy kevert népességű Európa létrehozása, és a magyar politikusok lejáratása érdekében is mozgósították a Soros-hálózatot.  A miniszterelnök Kelet-Európa kapcsán október 23-a után ismét migránsmentes övezetről beszélt.

A miniszterelnök ezekre a bizonyos dokumentumokra hivatkozva azt mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a hálózat tagjai Brüsszelben azért dolgoznak, hogy „a bevándorláskérdésben a Sorosékkal szemben állást foglaló magyar kormányt (…) elítéltessék, megbélyegezzék, és rászorítsák, hogy változtassa meg a migránspolitikáját”.

Orbán Lázár János csütörtöki kormányinfójával összhangban arról beszélt, hogy

a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével fel kell fedni a „Soros-hálózatot”, hogy kiderüljön kik, miért és hogyan akarják befolyásolni a magyarok életét.

Hozzátette, hogy az is fontos kérdés, hogy kik azok, akik együttműködnek ebben innen, Magyarországról.

Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs Soros-terv, Orbán Viktor azt felelte: „látja, még ő sem tudja, tehát ez annál is inkább amellett érv, hogy tudjuk meg”.

A miniszterelnök megemlítette: a napvilágot látott dokumentumok szerint a „Soros-birodalomnak” listája van arról, ki az a több mint 200 EP-képviselő, akit a hálózat a barátjának tekint. A kevert népességű Európa létrehozásában is ők működnének közre a miniszterelnök szerint, és az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságában (LIBE) pedig jó néhány ilyen képviselő van, köztük magyarok is.

Azt is idézte a kiszivárgott iratokból, hogy magyar politikusok lejáratása érdekében ugyancsak mozgósítják a Soros-szervezeteket. (Ezek a bizonyos iratok, amelyeket Orbán az interjúban emlegetett, a DC Leaks által 2016-ban publikált, orosz heckerek által a Nyílt Társadalom Alapítványok szervereiről letöltött több ezer dokumentumot jelentik. Csütörtökön Hidvéghi Balázs, a Fidesz szóvivője is arról beszélt, hogy ezek a dokumentumok leleplezik a Soros-hálózatot, viszont a DC Leaks az orosz kormányhoz köthető, és általában korántsem tartják megbízható információforrásnak.)

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút ad a 180 perc címû mûsorban 2017. október 27-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A múlt heti brüsszeli EU-csúcsról Orbán péntek reggel azt mondta, hogy egy-másfél éve küzd azért, hogy ne születhessen a jövendő európai menekültpolitikáról olyan dokumentum, amelyben a magyar szuverenitást sértő elemek találhatók. Hozzátette, óriási volt a nyomás rajta, hogy kössön kompromisszumot migránsügyben, és járuljon hozzá a kötelező kvótához, de ezt elhárította, és abban maradtak, hogy decemberen, majd a következő év első félévében foglalkoznak újra a bevándorlási rendszer kérdéseivel.

Közben azonban szerinte „mozognak a nyulak a bokorban”, mert az EP egyik bizottsága már meg is fogalmazta azokat az alapelveket, amelyekre építeni akarja a bevándorláspolitikát – mondta a már említett LIBE-tervezetről.

„Ha oda jutnánk egyszer, hogy Berlinben vagy Brüsszelben megmondanák, ki tartózkodhat Magyarország területén, az azt jelentené, hogy Berlinnek vagy Brüsszelnek lennénk alárendelve” – ez pedig elfogadhatatlan a miniszterelnök szerint. Úgy fogalmazott, hogy

„ha egyszer rést nyitnak ezen a falon, akkor azon be fog ömleni a víz”.

Kifejtette, hogy kétfajta országcsoport létezik az EU-ban: az egyik a „migránsmentes övezet”, ez Közép-Európa, a másik pedig a bevándorlóországok csoportja. Azt pedig kizártnak tartja, hogy az egyik csoport a másikra erőltesse az elképzelését, ezért az a kérdés, hogy az együttélés hogyan valósul meg.

Kitért a nemzeti konzultációra, amely szerinte azért is fontos, hogy az embereknek legyen véleményük, és „szép lassacskán egy nevezőre jussunk mi mindannyian, magyarok, és ha egy nevezőn vagyunk, akkor tudjuk érvényesíteni az érdekeinket”.

A Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök és a visegrádi államok (V4) múlt heti találkozóját úgy jellemezte, hogy Brüsszel a királyi udvarok „kicsit elitistaszagú kultúrájára” emlékeztet. A miniszterelnök beszámolója szerint a leghangsúlyosabb téma ott is a migránsügy volt, és Juncker nagyobb együttműködési szándékot kért, Orbán pedig több tiszteletet.

A cseh és az osztrák választás eredményét úgy értékelte az MTiI beszámolója szerint, hogy a választóktól olyanok kaptak megbízást, akik „nagyon hasonlítanak” a jelenlegi V4-vezetőkre, és a bevándorlás ügyében „egy húron pendülnek velünk”, vagyis megerősödtek a migrációt elutasító országok.

Soros György: A gyűlölet egy idő után a gyűlöletkeltők ellen fordul

0

A magyar származású amerikai milliárdos barátjáról, a 100 éve született Vásárhelyi Miklósról írt.

Soros György az Európai Roma Mûvészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett ünnepségen
Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Az Élet és Irodalomban megjelent cikkben Soros György azt írja, Vásárhelyi Miklós szerencsés ember volt, mert

„keveseknek adatik meg, hogy az utókor azt mondhassa, nélküle többször is másként alakult volna a világ rendje”.

Vásárhelyi Miklós fegyverrel szállt szembe a német megszállókkal a második világháború idején, ezért Soros György szerint azon kevesek egyike, „akiknek nem szégyenkezve kellett emlékezniük Magyarország náci megszállására”.

Vásárhelyi Miklós 1956-ban
Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal

Ezután új világot próbált teremteni, de belátta, hogy az utópia hamis, és „tragikus tévedésével szembesülve” ellenzéki lett, majd Nagy Imre közeli munkatársa. 1956 után börtönbe is került. Soros Györggyel a nyolcvanas években ismerkedtek meg, és, ahogy írja, „rájöttünk, hogy eltérő élettörténetünk ellenére egy nyelvet beszélünk”. Tudták, hogy

„az öröknek látszó autokrata hatalom mindig remegő, gyenge lábakon áll”.

Vásárhelyi Miklós vezette a Soros-alapítványt, az ő irányításával Soros György szerint „a Nyílt Társadalom Alapítványok legeredményesebb időszaka” jött 1985 után. Sokan kaptak ösztöndíjat, modernizálták a kórházakat, ultrahang-, röntgen- és CT-berendezéseket vettek.

Ahogy írja:

„Az elmúlt évtizedekben az alapítvány közel 100 milliárd forintot költött oktatásra, egészségügyre, a romák helyzetének javítására.”

Ezeket a programokat Vásárhelyi Miklós indította el, aki nem ideológia mentén döntött a támogatásokról. Azt írja: „támogatott olyanokat is, akik később ellene, a végre megszerzett demokrácia ellen uszítottak”, és fontos szerepe volt a kommunizmus megdöntésében.

Végül Soros György azt írja: Vásárhelyi Miklós, ha élne, ma sem adná fel a reményt, mert

„a jövő nem az uszítóké: a gyűlölet nem közösséget, csak megkeseredett, egymásban is ellenséget látó, önmagukkal is békétlen embereket teremt”.

Szerinte veszélyes dolog gyűlöletet szítani, mert az idővel a gyűlöletkeltők ellen fordul, és innen nem vezet út „a jobb, igazabb, szabadabb, emberibb világba”, amiért Vásárhelyi Miklós sokat tett.

Arról, hogy hogyan és miért lett Soros György ellenség bizonyos országokban, ebben a cikkben olvashat.

Nem gondolom, hogy Orbán náci

Lendvai Ildikó, hajdani MSZP pártelnök és képviselő, ma újra tagja a párt elnöke által létrehozott tanácsadó csapatnak, bár szerinte a véleményét korábban is mindig elmondta. Szerinte Balázs Péter jó jelölt lehet, a közös lista élére, ha lesz valóban együttműködés. A volt elnök egészen megdöbbentőnek tartotta Orbán Viktor ünnepi beszédét, amiből pont az ünnep hiányzott.  Szerinte a miniszterelnök ugyan nem náci, vagy fasiszta, de a szóhasználata azokat az időket idézi és bizonyosan nem véletlenül.  Úgy látja: Orbán meglepően ijedtnek tűnik, feltehetően tart attól, hogy hirtelen szembefordulnak vele a tömegek, hiszen megélt már hasonló helyzeteket.

 

Induljunk el a könnyebbtől a nehezebb felé.  Marton-ügy…

Ez volna a könnyebb? Hát erről mindenkinek csak egy véleménye lehet, még akkor is, ha nem mondhatom magamról, hogy meetoo, mivel nekem ilyen inzultusban nem volt részem. Azt nevezem én inzultusnak, amikor valaki a hatalmi helyzetét használja ki. Ez az ügy azért kerül ennyire a figyelem középpontjába, mert jól mutatja, hogy mire képes a hatalom, hogyan fordítja ki az embert. Sajnos sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a pozíció együtt jár a szabadosság szabadságával, az ellenállhatatlanságával.

Nem akarok azonnal orbánozni, de annyiban jogos az összehasonlítás, hogy nála, náluk is a hatalommal való visszaélést  tapasztaljuk.
a Marton-féle esetek ugyanezeknek az intim változata.

Most persze azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy Marton László most bocsánatot kért, és ezzel a konkrét ügy megoldódhat, Orbánék nem fognak.

Szanyi-ügy…

Nagyokat ugrunk a nehezebb felé… Nagyon nem örülök annak, amit a Tibor tett és nem használt nekünk. Természetesen az a kép, amit a Tibor közzétett egy valódi kép.  Konok Péter történész írta, hogy a forradalom nem kívánságműsor, hogy csak azt mazsolázzuk ki belőle, ami bele illik a nagy képbe. De senkinek sem jutna eszébe sem a 48-as forradalom ünnepén, sem mondjuk az a bécsi forradalom előestéjén vagy napján meglincselt emberek képeit föltenni, pedig voltak ilyenek és igaz lenne a kép. Azt akarom ezzel a mondani, hogy október 23-án a forradalomnak nem a sötét oldalait ünnepeljük. Nem kell az ünnep napján azt a kevés fényes lapot, ami a forradalomnak jut azonnal befeketíteni. Igen, október 30-án már beszélhetünk a lincselésekről, azokról az emberekről, akik besorozott kiskatonaként váltak áldozattá, de ismétlem, nem az ünnep szép napjait kell így elrondítani. Madách a Tragédiában a francia forradalomnak ügyesen megmutatta a szépséget és sötétséget is, s van ebben két sor, ami erre is vonatkozik, így hangzik:

”Vak, aki Isten szikráját nem érti, Ha vérrel és sárral is volt bekenve.”

Szóval nem kell ilyenkor a sötét oldalról beszélni…

Ön használta most a kifejezést: sötét oldal. De valaki más is használta ezt néhány nappal ezelőtt, ha már az ünnepről beszélünk…

Én persze a történelem sötét lapjaira gondoltam… Azt hittem egyébként, hogy Orbán engem már nem tud meglepni. De tudott. Nem azért, mert ebben a bizonyos ünnepi beszédben október 23-án, ne a régi szakácskönyvből főzött volna, új gondolat nem volt benne, de az megdöbbentett, hogy éppen október 23-án, ami általában a nemzeti összefogás szép jelképeként szokott jobb és baloldal egyaránt ünnepelni, minden eddiginél durvább stigmát tegyen a saját ellenzékére, mert ez a sötét oldal természetesen rólunk szól. Annak ellenére, hogy ő nem használta a vallási frazeológiát, hanem a Csillagok háborújából idézett, azért ez a fajta démonizálás, nagyjából ugyanaz, mint amit Aradszki képviselőtől hallhattunk a parlamentben. Az ilyen démonizálásból még soha semmi jó nem származott. Egyébként október 23-án Orbán Viktornál senki nem tett többet azért, hogy éppen ’56 emlékétől szakadjon el.  Ráadásul, ha 56-ot és menekülteket összekapcsol az ember, akkor mindenkinek az jut az eszébe, hogy akkor többszázezer magyar menekültet befogadtak Nyugaton, ám erről a beszédben nem esett szó, viszont elég hamar eljutott a migránsokig, amiről avatatlan hallgató azt hihette, hogy 1956 a migránsokról szólt. Azt is merte állítani, hogy a magyar forradalom is hasonló célokért fogalmazódott meg, a saját nemzeti kultúránk védelméért mentek az emberek az utcára, mert nem akartak beolvadni senki olvasztótégelyébe, és már ott is tartottunk a migrációnál, Sorosnál, Brüsszelnél. Én aztán igazán fontosnak tartom a nemzeti kultúrát, de 56-ban speciel nem a nemzeti kultúra ellentámadása miatt mentek az emberek az utcára, hanem nagyobb szabadságért, demokráciáért, függetlenségért, jobb életért, sok mindenért, de semmiképp nem a migráns fantom ellenharc miatt.

Maradjunk még az Orbán beszédnél és a migránsoknál: a szónok azt mondta, hogy ma már csak Kelet Európa migránsmentes övezet, amiről azért az embernek eszébe jutnak régi kifejezések, úgy, mint cigánymentes övezet, vagy patkánymentes övezet…

Összeborzongtam… Egyre többször fordul elő stilárisan és szófordulatait illetően a náci nyelvezet; nem lehet nem észrevenni, hogy egyre több olyan fordulatot használ Orbán, amit a magyar, vagy a német nácizmusnál hallhattunk.

Előfordult ebben a beszédben az idegen népelem, kifejezés is; a negyvenes évek elején így hívták itthon a zsidókat. Most a zsidó és a cigány szó behelyettesítődik a migráns szóra.

Nem gondolom, hogy Orbán náci, azt sem gondolom, hogy fasiszta, csak azt mondom: nincs benne kellő önvédelem a retorika iránt. Ha van benne némi tudatosság, akkor – és ez érződött 23-án -, a Fidesz és a Jobbik még mindig ugyanazért a szavazótáborért harcol, azokért, akiknek ez a nyelv nem idegen.

Ugyancsak a 23-i beszédben használta Orbán a homo szovjeticus és a homo brüsszelicus kifejezéseket, megemlítve azt is, hogy harminc év után újra meg vagyunk szállva.

Ez nem pusztán sima történelemhamisítás, de szembe kerül önmagával is. Annak idején, és azóta is úgy beszél némelykor, mintha ő zavarta volna el Magyarországról a szovjet katonákat, de ezzel a beszéddel a saját teljesítményét is megsemmisíti. Emellett, ez a szovjeticus, brüsszelicus kifejezések az erkölcsi érzékemet is bántják; a homo előszóval mintha azt hangsúlyozná, hogy azok ott Brüsszelben másfajta emberek. Összességében azt érzem, hogy folyik a nemzet fogalom átjátszása egy rassz fogalom kifejezésévé.

Lépjünk egyet most a szocialisták felé… Balázs Péter.

Nagyra becsülöm őt, és az egész tevékenysége éppen az ellenpontja annak, mint amit az előbb Orbán Viktorról mondtam. Neki az egész munkássága arról szólt, hogy Európához tartozunk.

Ugye azt nyilatkozta, hogy csak akkor vállalja, ha egy kritikus tömeg felsorakozik mögötte…

Igaza van, valóban csak így szabad vállalnia. Széles együttműködési rendszerre volna szükség, hogy érdemi miniszterelnök-jelölt vállalja a feladatot. Ha egy ilyen integráció létrejönne, Balázs Péter alkalmas lehet a jelöltségre, és még arra is, hogy eséllyel induljunk a választásokon.

Gyurcsány Ferenc eddig úgy nyilatkozott, hogy Balázs Péter a DK számára nem elfogadható és egyébként is, fordítva az eddigi politikáján, amikor is a feltétel nélküli együttműködés híve volt, ma már mintha feltétlenül elutasítaná a közös lista gondolatát, sőt mintha némi fölény mutatkozna benne a szocialistákkal kapcsolatban.

Nem szívesen megyek bele a politikai szkanderezésbe még ezen a szinten sem; Gyurcsányt okosabb politikusnak tartom annál, mint amit a vele szemben kritikai megjegyzéseket megfogalmazók hangoztatnak, hogy neki csak a szocialisták legyőzése a fontos. Bízom benne, és biztos is vagyok, hogy neki ennél emelkedettebb céljai vannak. Azt remélem, hogy ő is azt nézi, hogy miként áll ez a tábor a Fideszhez képest.

És itt tartunk a nehezénél: az MSZP-nél. Van valamilyen új irány, vagy egyáltalán irány? Molnár Gyula kézbe vette a pártot?

Úgy látom igen. Én nem bírálom őt, amiért Botka Laci miniszterelnök-jelöltsége idején hátrább húzódott, most azonban, ebben az új helyzetben, hihetetlenül megnőtt a felelőssége.

Most egy krízishelyzetből kell kivezetni a pártot és közben össze is kell kalapálnia egy megfelelő együttműködési rendszert. Ez nagyobb és nehezebb feladat, mint korábban bárkinek adatott.

Még jó, hogy bízik benne, hisz Molnár Gyula elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy önt is meghívta a tanácsadói csapatába…

Nézze, én eddig is elmondtam mindig, amit gondoltam, most annyi a különbség, hogy némiképp koordináltabbá vált az együttműködés.  Most olyan vagyok, mint a nagymamák, pont annyira izgulok, mint anyaként, de a felelősség már nem az enyém.

Akkor felelősség nélkül belemehet jóslásokba: mit lát 2018 áprilisából?

Eredményt talán nem látok. Egyet viszont igen, amit még a saját bajainkban, butaságaink közepette is biztatónak ítélek meg a Fidesz, szemlátomást, úgy viselkedik, mintha életveszélyben lenne; Orbán Viktor nem csak azért használta a sötét oldal kifejezést, hogy stigmát ragasszon a baloldalra, hanem azért is, mert nem szabad lebecsülni, azt – amúgy az ő helyében nem példálóznék annyit a Csillagok háborújából, ott ugyanis mindig a köztársaságiak győztek -, ebből az következik, hogy a miniszterelnök lát valamit. Mondjuk azt, hogy igenis van kormányváltó hangulat és nem biztos benne, hogy ez nem tud hirtelen becsatornázódni az ellenzéki pártokhoz, rólunk pedig el tudja hinni, hogy képesek leszünk élni ezzel a lehetőséggel.

Nagy siker lenne, ha a demokratikus oldal győzni tudna, de az is, ha vissza tudjuk szorítani a Fideszt.

Például koalícióra kényszeríteni?  Horn Gábor azt nyilatkozta nekünk, hogy ily módon politikai fogollyá válna Orbán, már nem is lenne többé miniszterelnök…

Lehet, hogy így van, de tartok tőle, ha ilyen kényszer létrejönne, összeállna a Fidesz- Jobbik páros. Én nem koalícióra gondoltam, hanem arra, ha Orbán Viktor és a Fidesz hatalma elkezdene visszaszorulni, akkor talán változtatnának eddigi politikájukon. De ahhoz, hogy összejöjjön a váltás, ahhoz több dolognak kell történnie. Egy nagy repedésnek Brüsszellel kapcsolatban és ennek vannak komoly jelei, és vannak jelei a Fideszen belüli repedésnek is, mint ahogy annak is, hogy

a Fidesz teljesen elveszítette saját értelmiségi körét

. Az is elképzelhető, hogy az unió is keményebb lépésekre szánja el magát, akkor a többségében uniópárti magyar lakosság is erősen elgondolkodna egy újabb Fidesz hatalom támogatásán. A mi oldalunkkal kapcsolatban meg arra lenne szükség, hogy a kilenc hónap elvesztése után, sikerüljön új mondatokat mondanunk; hogy az eddig használt szlogenünk, a tegyünk igazságot, szélesebb értelmezést kapjon. És, hogy két lábon álljunk abban az értelemben, hogy egyszerre szolgáljuk az elesettek érdekeit, és dolgozunk a középosztály tagjaiért.  Ezt azért is hangsúlyozom, mert bár nagy híve vagyok az összefogásnak, az azonban még számszerűen nem elegendő a Fidesz legyőzéséhez, nekünk új szavazókat is kell találnunk. Ehhez akciókra van szükség, jelenlétre, az emberek megszólítására, azaz nem elég az összefogás és az, hogy vannak programjaink, szükség van rájuk, de nem elegendőek. Nekünk be kell tennünk a lábunkat a Fidesz repedéseibe, és azt csak ilyen módon lehet. Olyan akciókra gondolok, amelyek igazi segítséget nyújtanak a társadalom tagjainak és jelzik a szocialista párt törődését is.

Hogyan lesz ebből kormányváltó párt(szövetség)?

0

Az egész ügyre úgy irányult a figyelem, hogy a Független Hírügynökség megszellőztette: a Gémesi-féle Új Kezdet választási szövetséget vállalt az LMP-vel és ezzel beolvadt a nagyobb pártba. Nem nagy ügy, másokkal is megtörtént – mondhatná bárki. Csakhogy ebből a kis részletből az is kitudódott, hogy a két szövetséges nem meri vállalni a 10 százalékos parlamenti küszöb kihívását.

Pedig mintha nagyobb derűlátással állt volna neki a Szél Bernadett (és Hadházy Ákos) vezette zöld párt a jövőre esedékes választásoknak. Jó lépésnek tűnt és tűnik továbbra is az, hogy női miniszterelnök-jelöltet választottak. Ez Magyarországon újdonságnak számít és mellékszálként még a megnyugvó szakaszába lépett Marton-botrány is fokozhatja az esélyeket, hiszen egy macsó-mentalitásban tobzódó országban legalább a közvélemény józanabb női részéből válthatott ki öntudatos állásfoglalást. A választótábor nagyobbik felét márpedig a nők alkotják.

Az sem rossz ötlet, hogy a vidéki polgármestereket tömörítő Új Kezdetet is bevették a választási csapatba, hiszen ők pontosan onnan hozhatnak szavazatokat, ahol az LMP és a többi fővárosi kötődöttségű párt a leggyengébb.

Kérdés, hogy a Gémesi György gödöllői polgármester által összverbúvált vidéki elöljárók tudnak-e jelentősebb tömegeket mozgósítani.

Azokon a helyeken, ahol a kiszolgáltatottság, ezáltal az egzisztenciális félelem sokkal nagyobb. Ezekről a helyekről érkeznek a buszok a lelkes Orbán-rajongókkal a különböző budapesti „nagygyűlésekre”. Az eddigi közvéleménykutatási adatok eddig nem támasztották alá, hogy a Gémesi-csapat jelentősebb erőt tudna felmutatni. Az ő szempontjukból teljesen érthető, hogy egy nagyobb eséllyel rajtoló gárdához csatlakoztak.

Az önbizalommal viszont valami baj lehet,

hiszen azt már nem merték bevállalni, hogy koalícióként induljanak, mert abban az esetben, a kormánypártok nem kis fortélya következtében, már a 10 százalékos parlamenti küszöb lenne érvényes rájuk nézve. Hogyan gondol komoly kormányváltó erőként fellépni egy párt, ha már a 10 százalék is gondot okozhat?

Márpedig, és ebben az LMP nem kivétel, az ellenzéknek sok olyan része van, amely a kinyilatkozások szintjén a kormányváltást tűzte ki célul 2018-ra és nem csak a parlamentbe jutást, azaz esetünkben, a teljesen felesleges ellenzék kényelmes szerepét.

Tegyük hozzá, hogy

az elkövetkező 5 hónapban még minden elképzelhető és bárki összefoghat bárkivel.

Ebből a játékból még a Jobbikot sem lehet kizárni, főleg úgy nem, hogy léteznek olyan pártok, amelyek egyetlen közös nevezője: még nem voltak kormányon. Jobbik, LMP, Momentum, Együtt, Párbeszéd…

Az előkampányban minden szereplő igyekszik felverni a saját árát, hogy minél jobb alkupozícióhoz jusson a hajrában. Persze ez azzal a veszéllyel jár, hogy nem kel el a portéka.

Az LMP/Új Kezdet szövetség ebből a szempontból sem tűnik túlságosan acélosnak. Még árfokozóként sem.

Bod Péter Ákos: A politika utánam nyúl

„Akár így, akár úgy alakul, mindenképpen gazdaságpolitikai fordulatra számítok, mert fordul az út. Fordulatot idézhet elő, hogy megváltoztak a politikai erők közötti arányok. A legnagyobb tanítómester pedig a kényszer: nem tartom kizártnak, hogy ugyanazok szájából teljesen mást fogunk hallani rövid időn belül, pusztán azért, mert mást kell majd mondaniuk” – fejtette ki a FüHü-nek Bod Péter Ákos. Az Antall-kormány első ipari minisztere, a független jegybank első elnöke, az EBRD volt igazgatója, s 2006-ban egy röpke ideig Orbán által javasolt miniszterelnök-jelölt, majd a második Orbán-kormányban egy darabig miniszterelnöki tanácsadó, jelenleg egyetemi professzor sok évnyi kihagyás után mintha visszafelé kacsingatna a politikai közegbe. Ám ő állítja: „A politikából kiiratkoztam, de a politika nem iratkozott ki belőlem, időnként – mint most is – utánam nyúl.” Szerinte meg kell változtatni az eluralkodott posztkádári gondolkodást, mobilizálni kellene a posztkádári társadalmat.

EGY KIS „OFF”
Az időpont 1994. vége, a színhely a Magyar Nemzeti Bank egyik díszterme, amely ezúttal elegáns étteremmé volt varázsolva. A szereplők Bod Péter Ákos leköszönő jegybankelnök és újságírók, köztük ennek az interjúnak a szerzője – őket hívta egy kötetlen búcsúra az MNB éppen hogy még hivatalban lévő első embere. Nagyon derűs, informális beszélgetés volt – hűen a vendéglátó személyiségéhez. Bod Péter Ákos egy ponton sztorizgatni kezdett. A rá jellemző sajátos öniróniájával mesélte el a következő történetet, azzal, hogy tud ő kemény és karakán lenni.
Horn Gyulával, az őt  posztjáról kierőszakolva eltávolítani kívánó miniszterelnökkel tárgyalt, aki nem egyszer igen csak nyersen fogalmazva próbálta rávenni Bod Péter Ákost a távozásra a jegybank éléről. Egy ponton a még regnáló jegybankelnök nem bírta tovább: felpattant, két kezével rátámaszkodva az asztalra Horn fölé magasodott és emelt hangon költőinek tűnő kérdést tett fel:
„Miniszterelnök úr, tudja Maga kivel beszél?”

Horn nézett rá, értetlenül.
„Hát a Magyar Tenisz Szövetség elnökével” – közölte Bod, és ezzel leült.

Ez a történet jutott az eszembe, amikor a Corvinus folyosóján interjúalanyomra vártam. És az motoszkált bennem, vajon mennyit változott az egykor a háta mögött sokszor budai úrifiúnak nevezett Bod Péter Ákos. Annyiban, hogy ma már nem budai úrifiú, hanem budai úriember.

Ön sokáig nem politizált azt követően, hogy véget ért jegybanki elnöki megbízatása, leszámítva azt, amikor egy röpke ideig – eléggé szürreális módon – felmerült a neve kormányfőjelöltként. Viszont az elmúlt időszakban mintha keresné a helyét a palettán. Feltűnt a Momentum programbemutatóján, beszédet mondott az LMP és az Új Kezdet közös rendezvényén. Mi történt?

Viszonylag korán kikerültem a politikából. Másfél évig voltam ipari és kereskedelmi miniszter az Antall-kormányban, az igazi politikai szerep volt; utána három évig a  rendszerváltás utáni független Magyar Nemzeti Bank első elnöke; ez a jog szerint is pártpolitika-mentes feladat volt, bár persze gazdaságpolitikai, ami – mint a neve is mutatja – nem mentes a politikától. Én komolyan vettem a pártpolitikától mentességet. Ezt követően dolgoztam Londonban az EBRD igazgatójaként, ez megint politika-mentes, ugyanakkor gazdaságpolitikai jellegű munka volt, azzal a különbséggel a jegybank elnökséghez képest, hogy nem egy, hanem négy ország tartozott hozzám. A 2006-os miniszterelnök-jelöltség (amire Orbán Viktor kért fel) érdekes lábjegyzet volt az életutamban, megvalósulásának az esélye kicsi volt, bár azért érdekes lehetett volna. Folyamatosan tértem tehát vissza a „civil” életbe, gazdaságpolitikát kezdtem el tanítani a Corvinuson, tanszékvezető lettem – ezt egyébként most adtam át Andor Lászlónak –, kutatásokba kezdtem, akadémiai doktori címet szereztem, könyveket, jegyzeteket írtam-írok, a közeljövőben jelenik meg például egy új könyvem az Akadémiai Kiadónál. Nekem szerencsém is volt, hiszen azt látom, hogy vannak, akik túl sokáig időznek a politikában, nem tudnak időben visszaállni, talán nincs is már hova menniük, mások túlságosan hamar lépnek ki, s kimaradnak a legtanulságosabb dolgokból.

A politikából tehát kiiratkoztam, de a politikai nem iratkozott ki belőlem, időnként – mint most is – utánam nyúl.

Tehát nem Ön kereste a kapcsolatot a pártokkal, mert izgatta a visszatérés valamely formája, hanem a pártok Önnel?

Gazdaságpolitikát tanítok, a pártpolitikák, kormányprogramok tehát érdekelnek. És úgy vagyok vele, hogy ha az embert hívják, kikérik a véleményét, a tanácsát, ha tud segíteni, akkor menjen és tegye.  Korábban, a 2. Orbán-kormány idején féltucatnál nem többször Orbán Viktor is kikérte a véleményemet gazdaságpolitikai kérdésekbe, természetesen hozzá is elmentem. Ez a kapcsolat megszűnt. De most új helyzet alakult ki, új pártok és mozgalmak indultak, s jöttek felém megkeresések, egyébként szép számmal. Az ember eldönti, hogy hova megy el, mit fogad el – a héten például megyek a Bibó Kollégiumba, de megkerestek egyházak, szakszervezetek, s persze pártok is. Ami az interjú elején a kérdésében szóba hozott Momentumot, illetve az LMP-Új Kezdet összefogást meghirdető rendezvényt illeti: az előbbi meghívott a programalkotó rendezvényére, ahol a 12 programfejezet közül egyet véleményeztem. Ez nem elkötelezettség, pusztán kölcsönös érdeklődést jelent. Egy hétre rá hívott az Új Kezdet – s oda is elmentem a programról beszélni.

Láttam róla tudósítást, amelybe Ön is be volt vágva, s Ön viselte az Új Kezdet jelvényét. Ez azért komolyabb dologra utal, mint „kölcsönös érdeklődés” – igaz, azt a Momentumra mondta.

Az Új Kezdet némileg más kapcsolat, mint a Momentum. Gémesi Györggyel egy frakcióban ültünk a rendszerváltás első éveiben, az MDF-frakcióban, s az ő működését 28-30 éve követem, ismerem. Többször elhívott pártja, az Új Kezdet programvitáira. A jelvényt azért tettem ki, mert jelezni akartam, hogy méltányolom azt a ritkán előforduló dolgot, ami történt, nevezetesen, hogy egy párt nem törekszik minden áron önálló parlamenti jelenlétre, ehelyett két párt egyesíti az erejét, hogy kölcsönösen erősítsék, segítsék egymást a céljaik elérésében. Ezt általában is jó dolognak tartom, ebben az esetben pedig különösen. Széll Bernadettet pedig jól ismerem és tisztelem, kolléganőm volt az egyetemen. Kicsi ez az ország.

Ez azt jelenti, hogy mint volt MDF-es most megtalálta az új pártját az Új Kezdetben?

Sehol sem vagyok tag, nem döntöttem még el, hogy kire fogok szavazni, nincs még itt „a következő vasárnap”. Vannak szimpátiáim, de a fenti felkéréseket szakmailag fogtam fel. Az, hogy mit hoz az élet, nem tudom, ez nem irányváltás volt részemről, hanem a szakmám gyakorlása.

A kíváncsiság is hajtotta?

Mégiscsak kutató lennék, nem? Annak pedig kifejezetten örülök, hogy vannak pártok, amelyek komolyan veszik a választási programok készítését. A kilencvenes években ez még általános volt, 80-100 oldalas, az élet minden területére kiterjedő programokat állítottak össze a pártok a választásokra készülve – ezek nekem meg is vannak, ma már gazdaságtörténeti dokumentumok, és igen tanulságosak. Idővel a pártprogramok összezsugorodtak, akár öt oldalasra is. S persze emlékszünk arra, hogy volt olyan párt – a Fidesz –, amely egy szóban hirdette meg a programját: „Folytatjuk”.

Most ez nem elég, változóban a világ, s valamit kell mondania annak is, aki kormányon akar maradni.

Nem gondolja, hogy az embereket ma Magyarországon nem érdeklik a pártprogramok, a választási programok, nem azok alapján adják le a voksukat, tehát felesleges nagy munkát beletenni ilyenek összeállításába?

Egyrészt nagyon változik a világ, új válaszok, irányok kellenek, s a választóknak igenis joguk van megtudni hogy az egyes pártok mit gondolnak, milyen utat választanának, mit valósítanának meg hatalomra kerülésük esetén. S ne tévedjünk, a választási programok nem csak a vájtfülűeknek szólnak, a közügyek iránt érdeklődők nagyobb fele bizonyára szeretné tudni, hogy az őt érintő ügyben mit gondolnak az egyes pártok. Ha egy párt nem állít össze ilyen programot, az szerintem nagyon súlyos dolog. Nem deklarációcsokrokra gondolok, hanem konkrét kérdésekre adott konkrét válaszokra. Például, hogy mit akar egy párt kezdeni Paks II-vel, folytatná-e a stadionok építését vagy inkább az egészségügybe fektetné azt a pénzt. Ha az egészségügy a téma, akkor a gyógyításba, kórházakba vagy inkább a megelőzésbe invesztálna. Szigetelésre szánna-e inkább pénzforrásokat vagy új lakásokat építene. Hogyan oldaná fel az ellentmondást, hogy miközben rengetegen küszködnek a lakhatással, ugyancsak sokaknak van üresen álló ingatlanjuk. A Momentumnak az ötlete, hogy adót vessenek ki az üresen álló lakásokra, kifejezetten szimpatikus számomra, új és érdekes megközelítésben próbálnak választ adni egy létező problémára. Válaszként a kérdésére:

nem adom fel a reményt, hogy a választók választási programok alapján is ikszelnek.

Úgy látom, nem változott, most is ugyanolyan optimista és pozitív hozzáállású, mint volt miniszter és jegybankelnök korában.

De látom alapját is optimizmusomnak:  itt van egy új generáció, amely tagjainak már nem elég, hogy rutinos pártpolitikusok lózungokat puffogtatnak. Több százezer fiatalról beszélünk, akik hatnak a szüleikre, nagyszüleikre. Általában is érzek növekvő érdeklődést a közügyek iránt, és ez külön ok arra, , hogy a választási programok témáját igenis a napirenden tartsuk. Mert ha valamiről nem beszélünk, akkor nincs nyomás. Ha majdnem minden párt közzéteszi a programját, akkor aligha engedheti meg magának egyetlen párt, hogy ne tegyen ugyanígy. Egyszerűen olyan helyzetet kell teremteni, hogy ne lehessen kimagyarázni a választási program hiányát egyetlen pártnak sem.

Ezek szerint részletesen ismeri a Momentum választási programját. Ön szerint valóban van átfedés ezen program és a Demokratikus Koalíció programja között?

Miért lenne probléma az átfedés? Jó lenne, ha nem ideológiai és nem kizárólag világnézeti alapon meghatározott következtetésre jutnának a pártok a szakpolitikai kérdésekben. Például arra, hogy a már említett atomerőmű ebben a formában nem az energiaellátás XXI. századi megoldása. Hogy nem magyar nemzeti érdek a kínai hitelből tervezett Budapest-Szabadka gyorsvonat. Amit egyébként például a Momentum választási programjában kifejezetten üdvözöltem, hogy rengeteg nemzetközi ötletet emeltek át: Franciaországban ezt, Angliában azt látták. Szemben ugyanis az akadémiai írásművel, a párt- és választási programokba szemérmetlenül át lehet és érdemes is emelni mások gyakorlatát, tapasztalatát.

Gazdasági megközelítésben, hogyan futunk neki a választásoknak? Hogyan áll az ország? A makrómutatók jó része kedvező, de azért van tér a szkepticizmusra, például amiatt is, mert ugye tudjuk, a statisztikai adatokkal lehet trükközni, az adatokat lehet így és úgy is tálalni, s egyáltalán, a statisztikákat többféleképpen lehet összeállítani.

Vannak viszonylag jó makrószámok, de mégis… A gazdaságpolitikai vitának nem vet véget az, hogy immár negyedik éve 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, már csak azért sem, mert ismerjük ennek az okát. Ez ugyanis annak a módja, hogy az Orbán-kormány távol tudja tartani az Európai Unió szakapparátusát, hiszen a többletdeficit-eljárás keretében komolyan vizsgálódnának 3 százalék feletti hiány esetén. Ami persze önmagában általában véve nem probléma, de az Orbán-kormánynak talán kényelmetlen lenne a nyitottság, a részletes adatok bemutatása. Miközben persze az örvendetes, hogy féken tartják a költségvetési hiányt, a jövőt ugyanis nem szabad betáblázni. Ám az is tudható, hogy

vannak statisztikai ügyeskedések, trükköcskék, amelyekkel vitatható jogállású intézményekhez telepítenek állami kiadásokat, s ezzel is javítják az adatokat.

Ilyen például az Eurostat által immár két éve vizsgált Eximbank elszámolásának és az MNB alapítványainak a kérdése, nem? Az Eurostat szerint az Eximbankot az államháztartás körébe kell sorolni, ami pedig az alapítványokat illeti, azoknak  – a kormány utasításai alapján végrehajtott – tevékenységét vizsgálják továbbra is.

Nincs az jól – s ez ki is derült –, hogy az Eximbankhoz kerülnek az államháztartás keretébe könyvelendő kiadások, illetve, hogy a jegybank alapítványokat hoz létre, majd azok az alapítványok állampapírokat vásárolnak. Ha ezeket az Eurostat által is vitatott és vizsgált tételeket visszatesszük az államháztartásba, akkor már nincs ok a dicsekvésre a deficitszámok javulását tekintve.

Ön szerint lesz következménye az Eurostat vizsgálódásának? Például, ha annak eredményeként romlani fognak – visszamenőleg is – az államháztartási mutatók, nőni fog a hiány? Például mi lesz a külföldi befektetői megítéléssel, aminek iránymutatója a hitelminősítők által adott besorolási osztályzat – ami napjainkban éppen hogy eléri a befektetési szintet?

Ezek a visszasorolások nem vetnének jó fényt a magyar kormányzat megítélésére, de azért a statisztikai ügyeskedések nem ritkák máshol sem. Ám a hitelminősítőknek nem a költségvetési hiányszám az elsődleges gondjuk a magyar gazdaságpolitikával, hanem annak a kiszámíthatatlansága. Az Orbán-kormány nagy diadalnak állítja be, hogy ismét visszasoroltak minket a befektetésre ajánlott sávba, de hát emlékezzünk csak! Ugyanebben a kategóriában voltunk a Horn-kormányzás második felében. Akkor, amikor még sem  az Európai Uniónak, sem a NATO-nak nem voltunk a tagjai! A mostani gazdasági adottságaink alapján legalább két fokozattal kellene jobbnak lennünk, minimum bbb+-osztályzattal kellene rendelkeznünk. Ami pedig az adósságszámítási ügy általános következményét illeti:

az Eurostat vizsgálata alapján csak az derült ki, amit egyébként eddig is tudhattunk: az államháztartási számokban kormányzati dicsekvés tárgyává tett javulások soha nem is voltak akkorák, hogy megemelhettük volna a kalapunkat a teljesítmény előtt.

De hát gondoljon csak bele! Még ha 3 százalék alatti is a hiány, ha ez mintegy 3 százalékos nominális növekedéssel párosul, akkor nem romlik, de nem is javul az államadósság rátája. Éppen ezért a közgazdászok nem is szoktak hanyatt esni a makrószámoktól.

Ön szerint mi az, amit fontos figyelnünk?

Egyrészt, hogy mire elég a teljesítmény összehasonlításban másokkal. És azt látjuk, hogy folyamatosan maradunk le a régióban. Miközben az egész térség megy felfelé, nekünk sokkal lassúbb ütemű ez a folyamat.

De a makrószámoknál nagyobb gond van a mögöttes gazdasági folyamatokkal.

Például azzal, hogy a szegénység, a területi szétszakadás az ország egyes régiói között nem hogy csökkent, szűkült volna, még tovább is nőtt, mélyült. Nem sikerült a konvergálás nem hogy például a németekhez, de még az országon belül a vidéknek Budapesthez sem. Miközben irdatlan mennyiségű pénzt kaptunk konvergenciára az európai adófizetőktől. Nem az átlaggal van a baj, hanem azzal, amiből összeáll ez az átlag.

Mire gondol?

Vegyük például az oktatást. A magyar közoktatás az OECD országok átlaga körüli– ha hihetünk, s miért ne hihetnénk? – a Pisa-felméréseknek. De ha megnézzük: bizonyos iskolák norvég szintűek, miközben a fővárostól pár kilométerre működő iskolákban 3. világbeliek a körülmények. Nem az átlaggal, hanem a nagy szórással van tehát a probléma. Képtelen vagyok elfogadni, hogy egy fiatalember boldogulását olyan nagymértékben a szülőhelyének az irányítószáma határozza meg!

Az oktatásnak a jövőre kell felkészítenie a fiatalokat. Ön immár jó húsz éve a fiatalok között (is) él. Mik a tapasztalatai, hogyan állunk?

Elkerülhetetlenül választ kell adnunk a jövő nagy kérdésére:készen állunk-e arra, hogy jön egy nagy ipari fordulat. Arra készít-e fel az oktatási rendszer, arra vagyunk-e kondicionálva? Ha a hálózatosodás a jövő kulcskérdése, akkor elég kommunikációkész-e, vitaképes-e a magyar társadalom, a magyar ember? Hogyan állunk az innovációs és együttműködési készséggel? Amikor ezeket sorolom, keserűen nevetnem kell, hiszen pont ezek azok a készségek, amelyekről elfeledkezett az oktatás legutóbbi reformja. Ezek azok, amelyekben nem vagyunk jók, s amelyekre nagy szükség volna ahhoz, hogy meg tudjunk felelni a jövő kihívásainak. S az a modell, amely az erős állam és az azzal együttműködő néhány tucat nagy cég, valamint egy elég szűk felső középosztály anyagi megerősítésén alapul, nem válasz azokra a feladatokra, amelyek elé állítja a magyar embereket, társadalmat, gazdaságot a már nem is túlságosan távoli jövő.

Miben látja a kiútat?

Mobilizálni kellene ezt a részben még mindig posztkádári társadalmat. Meg kell változtatni a posztkádári gondolkodást.

Hiszen ma ugyan nem olefinprogramot indítanak az extenzív növekedés jegyében, hanem atomerőművet építenek, vasúti gigaberuházásokra készülnek, nagy autógyárak idecsábításában gondolkodnak, szintén az extenzív növekedés jegyében. Nincs semmi baj a nagy autógyárakkal, de a gazdaság számára jobb lenne, ha például az üzleti szolgáltatásokban jeleskednénk inkább. Látni kell, hogy rengeteg pénz van a gazdaságban, kérdés, mire költjük.

Ön szerint milyen szcenárió(k) jöhet(nek) gazdasági téren a 18-as választások után? Mai ismereteink szerint jó eséllyel lesz egy negyedik Orbán-kormány, amely a „posztkádári” gondolkodás letéteményesévé vált. Ilyen értelemben minden marad majd a régiben?

Akár így, akár úgy alakul, mindenképpen gazdaságpolitikai fordulatra számítok.

Ez a fentiek fényében is nagyon optimista vélemény, nem gondolja?

Egyszerűen azért gondolom így, mert fordul az út. Fordulatot idézhet elő, ha megváltoztak a politikai erők közötti arányok. Akár a kormányrúdnál levők is jobb belátásra térnek, de ennél is lényegesebb, hogy a legnagyobb tanítómester a kényszer: hamarosan talán állást kell foglalni abban, hogy az új európai berendezkedésben az A vagy a B csoporthoz akarunk tartozni. Már látszik, hogy például a csehek és a szlovákok kacsingatnak az A felé. Lehet, hogy meghökkentő, amit mondok, de

nem tartom kizártnak, hogy ugyanazok szájából teljesen mást fogunk hallani rövid időn belül az euró átvétele ügyében, pusztán azért, mert mást kell majd mondaniuk.

Valóban meghökkentem… Miért gondolja így, hiszen ennek semmi jele? Bár tény, hogy láttunk már hasonló fordulatot az elmúlt huszonévben ugyanezen szereplő(k)től, nevesítve Orbántól.

A kényszer nagy úr! Ha például rájön, hogy az eurózónába való belépés melletti elköteleződésnek bejelentése kell ahhoz, hogy ne kerüljünk ki eleve a körből, akkor be fogja jelenteni. S három hét alatt megdolgozza a saját híveit, átállítja az eddigi kommunikációját, és nagy átéléssel megmagyarázza, miért kell ezt meglépnie. Ez elég cinikus politika, de még mindig jobb, mintha beragadna a saját eddigi ideológiájába. Tulajdonképpen ezt a potenciális váltást segítik a közgazdászok, akik a nyilvánosság előtt folytatnak polémiát az euróövezeti csatlakozásról. Ezért is örülök, hogy a közelmúltban vita lett a kérdésből, mert mi, abban részvevők hatunk a kormányra, hogy ne sikkadhasson le az ügy.  A választási programokban pedig mindenképpen ki kell térni az európai irányultság kimondására, napirenden kell tartani az euró ügyét, a hiszen stratégiai kérdésekben hamarosan fordulhat a világ.

De hát a jelek szerint Orbán nem akar belekerülni az A csoportba. Örüljünk, ha az EU-ban ott akar maradni 2020, a pénzfolyam áradásának megszűnte után.

Az a kérdés, hogy mit helyez előtérbe: sajátmaga és a személye körül csoportosultak érdekét, vagy pedig a nemzet érdekeit. Csak remélni tudom, hogy ez utóbbit.

És ne becsüljük le a társadalom érdekérvényesítő képességeit.

Nem lebecsülve azt, mégis mire gondol? Miben érvényesített bármit is a társadalom az elmúlt hét évben?

Volt már ilyenre példa, mint az internetadó esetében. És a társadalom állapota változik. Meggyőződésem, hogy Orbánék ma már nem tudnák lenyomni a társadalom torkán a magánnyugdíjpénztár lenyúlását. A rendszerváltozás kezdete óta eltelt negyed évszázad, felnőtt egy új generáció, és tagjainak van veszítenivalója, akinek pedig van, az mobilizálható. Ha kell, kimegy az utcára. Az már a következő feladat, hogy a változást követelő és vállaló nemzedék meggyőzze a szüleit, a nagyszüleit. Tudjuk, hogy a mai kormányzat legfőbb támogatói azok, akiknek nem akarnak változtatni.

De a változások szükségességét egyre többen belátják. Ezért is van az, hogy ma egy kicsit optimistábban látom a helyzetet, mint valamivel korábban.

Tegyük fel, hogy az ellenzéknek sikerül győznie. Akkor is mit tud Ön szerint csinálni? Hiszen körbe van bástyázva minden kétharmados törvényekkel, s mindenütt, minden szinten Orbán-emberek ülnek. Nem lenne mozgástér, vagy Ön szerint lenne?

Valóban, a rendkívüli hatalma megragadásakor ez a kormány alkotmányos szabályokkal és pozíciós térfoglalásokkal tudatosan az utána következőkormányok életének a megnehezítése mellett döntött. Ez dokumentálható, elég, ha arra gondolunk, hogy miket írtak be az alaptörvénybe, a forint-valutának, az egykulcsos adónak vagy egy új akadémia létrehozásának  az alkotmányban rögzítésével. Az alaptörvény számos pontját meg kell majd mindenképpen változtatni.

De hát kétharmadról beszélünk, annyi kellene hozzá!

Nehéz ügy, de volt már Magyarország ilyen helyzetben! Átéltük ezt, amikor Antall József kormányának 1990-be például módosítania kellett az alkotmányt például a kétharmados parlamenti többséghez kötött adótörvények miatt. Ami tény, nem irigylem a következő korszak döntéshozóit. Ha új felállás lesz, akkor meg kell küzdeniük a hátrahagyott emberekkel és intézményekkel. Ha viszont Orbán folytathatja úgy, hogy nincs már mögötte az ország többsége, ez legitimációs kérdéseket vet majd fel.

Hiszen ugyan jogszerű, ha mondjuk úgy nyer, hogy a külföldön élők nehezen ellenőrizhető módon összeszámolt szavazataival győz az itthon élők más választásával szemben, ám politikai értelemben zavaros időszak következhet majd. 

Csak remélni tudom, hogy a nagy ügyekben – mint a szövetségeseinkkel: az Európai Unióval és a NATO-val  való együtt mozgásban – a nagy többség egyet fog érteni. Abban tehát, hogy nem akarunk ütközőállammá süllyedni és elveszíteni geopolitikai mozgásterünket, a nehezen megszerzett függetlenségünket, szuverenitásunkat, s nem akarunk ismét nap mint nap hajbókolni a keleti szomszéd előtt. Ha ezt a társadalom el akarja kerülni, akkor ki kell kényszeríteni a politikai erők közötti megegyezést ezekben az alapvető kérdésekben. Nem lehetetlen az országon belüli megosztottságon és érdekütközéseken felülemelkedni: láthattuk a térségben az észtektől a szlovákokig.

Lapszem – 2017. október 27.

0

Ma a Szabinák ünneplik névnapjukat, és viszonylag jó idő lesz, mielőtt hétvégén megérkezik a hideg. Már a lapszemle is itt van, vegyék, vigyék.

Népszava: Aszúba fullad Tokaj-Hegyalja – Sok kisgazdálkodó tönkrement

A tokaji kistermelők legnagyobb félelmei látszanak igazolódni azzal, hogy a kormány a héten törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint az államnak elővásárlási jogot biztosítanának a világörökségi helyszíneken – írja a Népszava. A helyiek arra gondolnak, hogy a Grand Tokaj Zrt. azért nem vásárolja fel tőlük immár az aszút sem, mert el akarják lehetetleníteni a félhektáros gazdákat, hogy aztán előbb az állam, majd később annak kegyeltjei olcsón jussanak hozzá az itteni földekhez.

A törvényjavaslatot október 24-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, és előadóként az a Lázár János kancelláriaminiszter jegyzi, akinek másfél hektáros mádi szőlője van. A beadványban arra hivatkoznak, hogy a világörökségi státusz a terület számára önmagában nem biztosít védelmet, ezt a nemzetközi és a nemzeti jogszabályoknak együttesen kell garantálniuk. A lap által megkérdezett tokajiak közül viszont többen megjegyezték, hogy Magyarország 1985-ben csatlakozott a Világörökség Egyezményhez, és eddig senkinek nem jutott eszébe ez.

Magyar Hírlap: Hagyó kezdeményezte a part menti mobil gátat

Ugyanazok ellenzik most a római-parti gát megvalósítását, akik 2009-ben még támogatták ezt a nyomvonalat az akkori közgyűlési határozat tanúsága szerint – állítja a Magyar Hírlap a lap birtokába került iratokra hivatkozva. Horváth Csaba szocialista képviselő, aki most hevesen tiltakozik a gát ellen, maga is megszavazta a határozatot az ártéri védműről a határozat szerint, amelynek előterjesztője Hagyó Miklós, Demszky Gábor főpolgármester akkori helyettese volt – írja a lap. A most tiltakozó ellenzéki képviselők közül mindenki megszavazta a part menti védmű építését, vagyis az akkor még MSZP-s Gy. Németh Erzsébet, a szintén szocialista Szaniszló Sándor, az SZDSZ-es Szabadai Viktor és természetesen Demszky Gábor főpolgármester is.

Magyar Nemzet: Beszállt a Belügyminisztérium, máris sokkal többe kerülnek a mentőautók

Idén közel egymilliárd forinttal drágábban sikerült mentőautókat vásárolnia közbeszerzés keretében az Országos Mentőszolgálatnak, mint tavaly – írja a Magyar Nemzet. Darabonként nettó 5,7 millió forinttal került többe egy kocsi most, hogy a Belügyminisztériumhoz köthető cég is részt vesz az üzletben. A lapunk által megismert közbeszerzési felhívás és végleges adásvételi szerződés szerint tavaly 80 mentőautót vásároltak, míg idén a dokumentumok már 169 járműről szóltak, tehát több kocsit vettek, darabonként jelentős áremelkedéssel. Pedig a lap beszámolója szerint az autók műszaki felszereltsége jelentősen nem különbözik, tehát nem tudni, mi indokolja az árkülönbséget.

Magyar Idők: Törvénytelenül járt el Simicska Lajos cége

Törvényt szegett a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft., amikor a piaci ár töredékéért biztosított plakáthelyeket a Jobbiknak – írja a Magyar Idők adóhatóság iratokra hivatkozva. A lap birtokába jutott dokumentumok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálata során csaknem 75 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg, vagyis a cégnek ennyivel többet kellett volna befizetnie, ha nem nyújt az áfajogszabályokkal összeegyeztethetetlen kedvezményeket a Jobbiknak.

A nyáron indult NAV-eljárásban a Publimont 2017 első féléves bevallásait nézték át, a Magyar Idők pedig azt írja, hogy a vizsgálat lényegében megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint Simicska támogatta a Jobbik egész országra kiterjedő kormányellenes plakátkampányát. Nemcsak azzal segítette a pártot, hogy a többi hirdetőnél nagyobb kedvezményt adott a plakáthelyekre, de azzal is, hogy a szokásosnál hosszabb fizetési határidővel és fizetési garancia vállalása nélkül kötött szerződést – írják.

Nem látszik az ígért kisebb bürokrácia

0

Bár kisebb és olcsóbb államot Ígért a Fidesz, ez nem látszik megvalósulni. Tanárból viszont tényleg kevesebb van, majdnem öt százalékkal – derül ki a Policy Agenda összeállításából.

A kormány korábban az állami alkalmazottak számának csökkentését tűzte ki célul. Arról beszéltek, hogy a köztisztviselőként, közalkalmazottként dolgozó felesleges létszám átirányítható a versenyszférába és ezzel kezelni lehet az egyre növekvő munkaerőhiányt. A Policy Agenda (PA) a tavalyi költségvetés zárszámadása alapján azonban úgy találta, hogy a bürokrácia csökkenése leginkább a pedagógusok esetében érezhető.

A tavalyi költségvetés zárszámadása alapján 2016-ban a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 556 ezer fő volt. Ez 4 ezer fővel (0,7 százalékkal) kevesebb ugyan, mint a 2015. évi, de a Fidesz kormányra kerülésekor, 2010-ben még csak 251 ezer embert tartottak el az adófizetők. (A PA megjegyzi, hogy a kormányzati háttérintézmények átszervezése teljes mértékben 2017-ben valósul meg.)

 

Év Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma (ezer fő) Költségvetésnél foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatásai (md Ft.) Költségvetés személyi juttatásai (md Ft.)
2008. 245 715 1024
2009. 247 667 959
2010. 251 675 981
2011. 261 712 978
2012. 364 987 1233
2013. 517 1267 1665
2014. 534 1473 1827
2015. 560 1567 1960
2016. 556 1694 2109
2017. n.a. n.a. 2126 (t)

 

  1. t) – költségvetésben tervezett összeg

 

A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámának növekedésében az is szerepet játszik, hogy a kormány magához vonta az egészségügyi intézmények és a közoktatási rendszer irányítását. Ezáltal a korábbi „önkormányzati dolgozók” hirtelen kormányzati alkalmazottak lettek.

Hét éve a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12,6 ezer fő vezető volt. E körben 69 milliárd forintot tettek ki a rendszeres személyi juttatások (ehhez még hozzá kell számítani a nem rendszeres személyi juttatásokat, de ennek összegét nem közölte a kormány).

Ugyanezek a számok 2015-ben a következők voltak: 19 ezer fő és már 107 milliárd forintot „vitt el” ez a létszám a közös büdzséből. A 2016. évi költségvetési zárszámadás szerint minimálisan (3 százalékkal) csökkent a vezetők száma, ugyanakkor a béremeléseknek köszönhetően 110 milliárd forintra nőtt a bérköltség. Azt még nem tudjuk, hogy az átszervezések eredményeként idén lesz-e tényleges költségcsökkenés ezen a területen.

Jó hír mindenképpen, hogy 2016-ban nem nőtt az előző évhez képest a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma, és a vezetői szintek „burjánzása” is megállt. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy miközben a köztisztviselők, kormánytisztviselők, állami tisztviselők száma lényegében változatlan maradt, addig a közalkalmazotti kar létszáma 1,2 százalékkal csökkent.

Ezen belül

4,6 százalék volt a közoktatásban dolgozók számának visszaesése.

A jelenség mögött két ok állhat. Több állami intézmény került át egyházi fenntartásba,és így az ott dolgozók kikerültek a költségvetés közvetlen fennhatósága alól. A másik ok a pályaelhagyás, és az ebből következő munkaerőhiány.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint 2016-ban az állami alkalmazottak aránya az összes foglalkoztatottnak körülbelül 30 százalékára nőtt Magyarországon. Ezzel a környező országok közül Szlovákia után a második legnagyobb a létszám hazánkban.

Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy 2010 és 2016 között az állam által alkalmazottak száma 262 ezer fővel nőtt. Ez a teljes foglalkoztatotti létszám-növekedés 46 százalékát jelentette. Azaz az állam jelentős szerepet játszott abban, hogy többen dolgozzanak most, mint a kormányváltáskor. Ezzel szembeállítható Lengyelország, ahol úgy nőtt a foglalkoztatottak száma, hogy a versenyszféra még a közszféra csökkenését is kompenzálta.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK