„Teljes bizonytalanságban próbálsz valami újat létrehozni, korlátozott erőforrásokkal, a kreativitásodban bízva, hittel magadban és a célban. Ennyi. Ezt az élet nagyon sok területén lehet alkalmazni, az üzleti élettől kezdve a politikán át a magánéletig” – így foglalja össze a startup lényegét Párkányi Orsi, egy, a nemzetközi médiaérdeklődésnek köszönhetően világszerte ismert startup ötletgazdája, elindítója és működtetője. A két éve elstartolt JoinMyWedding (Csatlakozz az esküvőmhöz) indiai esküvőket tesz látogathatóvá külföldi turistáknak, akik szinte családtagként belülről ismerhetik meg a tényleg színpompás és különleges – több napig tartó – ceremóniát. Piaci rést találtak meg ezzel a különleges – a kínálatot, azaz a nyitott esküvőt kínáló és a keresletet, azaz az erre kíváncsi turistákat összehozó – amolyan egzotikus – szolgáltatással, nem véletlen, hogy a BBC és CNN is foglalkozott már a céggel. Az ötlet különleges, de az ötletgazda, Párkányi Orsi gondolatai között is van sok különleges. Már eleve az, hogy a szobája falán egy úgynevezett Vision Board vonzza a tekintetet: a céljait főként képekben rögzítve így tudat alatt is álladósul, hogy mit szeretne elérni. Mert hisz az önbeteljesítő gondolat erejében. Többek között abban is…
Amennyire ismerem a munkásságát, Ön nem tipikus üzletasszony, hogy úgy mondjam – ha egyáltalán van ilyen kifejezés – annak is a startup-os fajtája. Értem ez alatt azt, hogy nem tipikusan élte–éli az életét, miként nem tipikus üzleti modelleket indít az útjára, s nem tipikus az elképzelése sem a világról. Ezt látták meg Önben azok, akik az Ön – a világban médiatéren legalábbis már befutott startup-ja, a JoinMyWedding (JMW) mögé álltak?
Ami most történt, az az életfilozófiám alapján szinte természetes: azt vallom ugyanis, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat. A legutóbbi, december közepéig tartó, három hetes indiai üzleti utam nem csak amiatt volt sikeres, mert az idegenforgalomban az egyik legnagyobbnak számító nagyágyú mögénk állt tanácsadóként, hanem amiatt is, mert nagyon sok mindenre rádöbbentett az eddigi életutamat illetően. Összeállt a kép: az életfilozófiám alapján nagyon sok minden a helyére került. Én mindig is utazni szerettem volna, új emberekkel ismerkedni, új világokat felfedezni és pozitív hatással lenni sok ember életére: színpadra vágytam – eredetileg színésznő, énekesnő szerettem volna lenni; s mindig is olyan munkát képzeltem el magamnak, amelyben nincsenek főnökeim. S megteremtettem magamnak azt a lehetőséget, amely mindezeket egyesíti. Mert vallom – s így is élem az életem –, hogy a dolgok úgy tudnak történni, ahogy én azokat vezérlem.
Mert hogy minden a saját döntéseim függvénye, annak, hogy a céljaim eléréséhez vezető úton milyen választásokat, döntéseket hozok, merre indulok el, mibe teszek figyelmet és energiát.
Hiszem, hogy ha valamire nagyon ráfókuszálunk, ami a mi utunk és szívünk igazi küldetése, akkor a világegyetem is összefog, és segíti a sikert.
Minden sikeres, amibe belevág?
Félreértés ne essék! Nekem is voltak, vannak és bizonyára lesznek kudarcaim, de utóbb mindig rádöbbenek arra, hogy a kudarcok sem véletlenek, azokból is okulhat, tanulhat az ember, ami szintén visz előre. Ami azonban alapvető – s ezt tanultam meg a sikeres emberektől –, hogy nem kifogásokat kell keresni a nehézségek idején, hanem a megoldás útjait. A mostani indiai üzleti utam nagyon sok szempontból igen fontos volt a JMW és az én számomra is, a többi között azért mert most értettem meg igazán, hogy miért is bukik a legtöbb vállalkozás – hiszen bukik, nekem is volt kudarcom, nem is egy – ez ezzel jár. Feladod vagy nem adod fel – ezen állhat vagy bukhat. Azzal együtt is így van ez, hogy természetesen vannak objektív okok, amin megbukhat egy még oly jó ötleten is alapuló, s jól összerakott vállalkozás is. De az ember a zsigereiben érzi, hogy mikor és mi fog működni.
Csak hallgatni kell a belső megérzésekre és haladni előre, nem hagyni hogy a pillanatnyi kudarcok megbénítsanak minket.
Nekem már több olyan sikerem volt az életben, amikor ugyan a cél ott lebegett a cél a szemem előtt, de az is látható volt, hogy a kudarc szinte be van kódolva, de én kitartottam, s végül elértem, amire vágytam. Ilyen volt például az ausztrál állampolgárság, aminek a megszerzését nagyon sokan menet közben, a sok-sok nehézség miatt – feladják.
Akkor kezdjük az elején: hogyan és miért került Ausztráliába?
Tanulni mentem ki, 2005-ben. A Műegyetem műszaki menedzser szakára felvételiztem itthon az érettségi után, a választásom egyetlen szempontja az volt, hogy ott kínálták a legtöbb ösztöndíj-lehetőséget külföldön. Amint megkezdődött az oktatás, az első napon végignéztem a táblára kirakott összes lehetőséget, s kiválasztottam azt – az ausztrált –, amely teljes ösztöndíjat kínált, s fizetett mindent. Nagyon tudatosan készültem a pályázatomra: felkerestem az ösztöndíjat korábban elnyerteket, kifaggattam őket, hogyan kell megkapni. Más szóval, stratégiában gondolkodtam. Évente egyetlen magyar diák kaphatta meg, amikor jelentkeztem, én lettem a befutó. Amikor a hírt közölték velem, akkor azt is hozzáfűzték, hogy azért esett rám a választás, mert én akartam a legjobban azt az ösztöndíjat.
Az ilyen akarás Magyarországon még mindig negatív megítélés alá esik, erőszakosnak, nyomulósnak tartják azt, aki nagyon szeretne valamit elérni, és tesz is érte, ezt az ausztrálok – és sokan mások – pozitívnak tartják,
és többre értékelik a motivációt és az eltökéltséget, mint akár a képességeket. Ez volt egyébként az, ami miatt menekültem itthonról.
De ez még messze van az állampolgárságtól, ez csak tanulóvízum.
Miután ausztrál állampolgárságot szerettem volna szerezni – s nem feltétlen férjhez menés útján –, a diploma megszerzése után doktori ösztöndíjat szereztem, s elindítottam a letelepedési engedély megszerzésének a procedúráját. Miután nem volt kötelező bejárni az egyetemre, ez idő alatt kezdtem el vállalkozói fórumokra járni, s akkor döbbentem rá, hogy
mennyire nagy a nemi aránytalanság, szinte csak férfi vállalkozóval találkoztam a legtöbb technológiai üzletági rendezvényen.
Közben a letelepedési engedély megszerzése után különféle vállalkozásokba fogtam – sokat buktam is, például pogácsasütéssel és gyöngyfűzéssel próbálkoztam –, de közben egyre erősödött bennem a gondolat, hogy valamifajta fórumot kellene teremteni a női vállalkozók számára, ami ott sem létezett még ekkor. Pedig szükségünk van egy olyan közegre, ahol egymást tudjuk támogatni: hiszen fontos a támogatás és ezt nem feltétlen a családtól kapják meg a vállalkozók, hiszen a család természetesen félt bennünket, a barátok jó része pedig – akár tudat alatt is – azért nem feltétlen támogató, mert egy esetleges siker megkérdőjelezheti a saját életválasztásának, -vitelének a létjogosultságát. Saját magam is szerettem volna körbevenni egy olyan közösséggel, amely engem is támogat a törekvéseimben. A közösségépítésben pedig mindig is erős voltam – meg tudok határozni értékeket, s magam köré tudok gyűjteni embereket. Igaz, megosztó a személyem, de azt hiszem egy vezetőé mindig is az. Így indítottam az útjára a Nők, mint vállalkozók szervezetet is anno Ausztráliában.
Az, hogy a nőkre, a női vállalkozókra tett, az azt jelenti, hogy feminista lenne?
Tény, hogy a női téma a szívügyem. Nem szűkíteném le a női vállalkozókra a kört, általában a nők szerepvállalásának az előmozdítása fontos a számomra. Amikor jó egy éve – személyes, elsősorban is családi okokból – hazaköltöztem, megpróbáltam tenni az ellen a számomra kifejezetten felháborító tény ellen, hogy az élet szinte minden területén – az üzleti életben és a politikában is – mennyire el vannak nyomva a nők Magyarországon. Ami az előbbit illeti – például egy startup rendezvényre a férfiak zöme el sem megy, ha csak női előadókat hirdetnek, az utóbbit pedig ragozni sem kell: Magyarország egyike azon nagyon kevés országnak a világon – még a harmadik világban is ritkaság számba megy ez –, amelynek a kormányában nincs női miniszter, s megnézhetjük az Országgyűlést is, a képviselőknek csak a durván tíz százaléka nő. Gondoltam, változtatni kellene:
megkerestem a pártok női politikusait – be is jutottam hozzájuk, mert ebben nagyon jó vagyok –, s megpróbáltam őket egy asztalhoz ültetni, beszélgetni a női szerepvállalás erősítéséről. És falakba ütköztem.
Elszomorít, hogy azok az emberek, akik elvben az országért dolgoznak, egyszerűen úgy döntenek, hogy esélyt sem adnak az egymással való kommunikációra egy adott témában! Ez számomra érthetetlen és elfogadhatatlan. Nehezen, de végül elengedtem ezt a politikai dolgot, viszont amikor hívnak, szívesen megyek és előadok, megszólalok a témában. És nagyon sok pozitív élmény is ért, idehaza is sok nő és férfi küzd a sztereotípiák és a megkülönböztetés ellen.
De hát most van női miniszterelnök-jelölt, az LMP-s Szél Bernadett személyében…
Nagyon örülök, hogy ilyen példa is van. Bízom abban, hogy a választások során általában is szempont lesz, hogy a nők erőteljesebben képviseljék magukat. Most bizakodom, hiszen van egy esély, a jövő évi választás.
Azt említette, hogy családi okokból költözött vissza Magyarországra. De a legújabb projektje, a JoinMyWedding.com nemzetközi projekt. Hogyan illeszti össze ezt a kettőt?
A családi okok mellett volt több más is, ami miatt váltani akartam. Egyrészt Ausztráliában megtanultam, hogy tíz év után szükség van arra, hogy az ember kilépjen addigi életéből. Ott ezt az úgynevezett sabbaticallal oldják meg: ha valaki tíz évet már lehúzott egy munkahelyen, akkor sok helyen kap egy év fizetett szabadságot arra, hogy csináljon, amit akar, szerezzen új impulzusokat, s amikor visszatér, akkor új motivációval fogjon munkába. 11 évet töltöttem Ausztráliában, a személyes célomat, az állampolgárságot elértem, az üzleti elképzelésemet – női vállalkozói szervezet elindítását – megvalósítottam, működtetéséhez már nem kellettem, éreztem, hogy én abba már több értéket nem tudok beletenni. Egyébként korántsem biztos, hogy itt ragadok Magyarországon – az elkövetkező időszakban szerintem többet fogok külföldön, jelesül Indiában tölteni, mint itthon.
Azt már említette, hogy mindig olyan életet szeretett volna, amelyben nincs főnöke, s köze van az utazáshoz, az új emberek megismeréséhez. Innen a JMW ötlete? Nem félt, hogy egy tejesen új ágazatba, az idegenforgalomba vág bele egy vadonatúj koncepcióval, mindezt tapasztalatok nélkül?
Nyolc évet töltöttem a startup világában Ausztráliában és itthon, több tízezer dollárnyi tanfolyamot végeztem el – legtöbbször barterban, partneri viszonyban –, meginterjúvoltam mintegy félszáz sikeres startup-ost, blogot és videoblogot vittem a témában – szerintem alaposan felkészültem a startupra. Voltak kudarcos kísérleteim nekem is, de vallom, hogy
a bukásokból tanultakat hasznosítva, a legközelebbi vállalkozást már ugyanarra szintre könnyebben tudom felvinni és ezáltal mindig előbbre és előbbre jutni.
Különben is, minden valamiért történik, minden – a kudarc is és a siker is – egyszer új értelmet nyer. Például ma már látom, hogy az ausztrál női vállalkozói szervezettel elért munkámnak köszönhetem, hogy a JMW számára nagyon sok kapu kinyílik szerte a világon. A mostani indiai utamon összesen csak három nap kellett, hogy az idegenforgalomban meghatározó cégek első emberei fogadjanak, meghívjanak magukhoz, s felkeltsem az érdeklődésüket a vállalkozásom iránt. Egyébként az, hogy minden mindennel összefügg azt is jelentheti, hogy a JMW nem a végcél, az csak egy nagyobb cél részének bizonyul majd.
Az ötlet, az elképzelés tehát megvolt. Hogyan indult el a vállalkozás?
Két éve indultunk, Amerikában vagyunk bejegyezve, Magyarországról dolgozunk, de szükség esetén sokat vagyunk külföldön is, jelesül Indiában.
Egy tipikus startup trükkel indultunk: elkészítettük a honlapunkat, s feltettünk rá egy nem létező török esküvőt, amit mi találtunk ki. Ezt gyakran csinálják a startuposok, hiszen amíg üres a platform, senki nem érdeklődik a termék, a szolgáltatás iránt, valamint nem is látszik hogy mi is akar lenni.
Kitaláltunk tehát egy esküvőre készülő párt, a történetüket. Az, hogy elterjedt a híre, az a médiának köszönhető. Először egy külföldi blogger fedezte fel a JMW-et, s írt rólunk, a híre pedig eljutott egy indiai helyi rádióba is, amikor már megvolt az első igazi, regisztrált, egyébként indiai esküvőnk is. Az egy úgynevezett közösségi esküvő volt – Indiában szokás, hogy ha vidéken egy gazdag ember férjhez adja a lányt, akkor egy kalap alatt, az esküvő mentén több párnak is lehetővé teszi az amúgy borzasztóan költséges esküvő megtartását. A sztorinkat azután felkapta az egyik legnagyobb indiai országos napilap, a Hindustan Times, s ekkortól szinte futótűzként terjedt tovább, foglalkozott velünk később a nemzetközi sajtó, nem is akármilyen szinten, egyebek között a BBC és a CNN is megkeresett minket. Jópofa történet, hogy valakik teljesen lemásolták a JMW-t, ez is bekerült a médiába de szóltak nekünk – mi felvettük a kapcsolatot velük, s el is tűntek színről. Egyelőre indiai esküvőkre szervezünk rá külföldi látogatókat.
Hogyan áll a cég?
Két-három év legalább kell ahhoz, hogy egy startup belendüljön. A hosszú távú célunk az, hogy C2C modellben (párok és utazók között közvetlenül) működjön, sok felhasználóval, az egyik oldalon az esküvői kínálattal, a másikon pedig a turistákkal. Vannak angyalaink – fejenként 5-10 ezer dollár értékű befektetéssel, zömmel egyébként magyarok. Érzésben most körülbelül ott tartunk, mintha a sivatagban menetelnénk, folyamatosan a képünkbe fújná a szél a homokot, egyre szomjasabbak vagyunk, s alig várjuk, hogy a hátunk mögül érjen minket a szél. Ez tipikus startup érzés.
De folyamatosan haladunk előre: ma már tisztábban látjuk például, hogy milyen további piaci réseket érdemes megcéloznunk.
Rájöttünk arra, hogy több kategóriában érdemes összeállítani a kínáltunkat. Például a business (üzlet) és a pleasure (szórakozás) szavakból összeállított „Bleisure” utazók körében egybeesik a fizetőképes kereslet és az érdeklődés: egy üzleti úton több napig Indiában dolgozó ember az estéjét szívesen tölti a fogadó ország jellegzetességeinek a felfedezésével – a részvétel egy indiai esküvőn tipikusan ilyen. Ennek éppen úgy megvan a piaca, mint a tematikus élményalapú utazásnak, amikor egy esküvő köré szervezik meg a turistautat. És vannak emellett a backpack (hátizsák) és a flash (villanás) szavakból összerakott „flashpacker” utazók számára kínált élményutak, amelyek a köztes kategóriára esnek, nem Hilton- s nem is hostel-szintű szállással és ellátással.
Hány országból utaztattak már embereket indiai esküvőre?
20-25 országból érkeztek eddig vendégeink, köztük magyarok is.
Igen sok minden csinál egyszerre. A JMW mellett előadásokat tart meghívott előadóként, s online üzleti coaching kurzust is indított. Ez utóbbit miért?
Mert arról beszélek, amit csinálok. Nagyon élvezem, teljesen kikapcsol, s heti pár órámat veszi csak igénybe. Ráadásul miközben másoknak is segítek, nekem is segít megfogalmazni, kikristályosítani a saját dolgaimat. Eleve össze kellett raknom a tízhetes online business coaching-kurzus anyagát, amiben a startup metodológia éppen úgy helyet kapott, mint a best practice példái, az azokból leszűrhető tanulságok. Ki kellett találnom a heti élő webinar modulokat, témákat, feladatokat. A résztvevők eleve egy saját üzleti ötlettel jönnek, azt teszteljük, s elindításához nyújtok segítséget. A közös mellett heti egy személyes coaching lehetőséget is kínálok a résztvevőknek. Nyolc emberrel indultunk, és az új évben startol a következő kurzus új startupperekkel.
A kurzus ideje éppen elég arra, hogy a saját ötleteden keresztül megtanuld, hogy kell startupot indítani. Ha egyáltalán az az eredmény, hogy érdemes időt, energiát és pénzt beletenni az adott ötlet megvalósításába.
Ha jó módszertannal megyünk végig, akkor ugyanis az is kijöhet a végén, hogy nincs értelme belevágni az adott ötlet megvalósításába, ez pedig sok pénzt, időt és fájdalmat spórolhat meg. Viszont mivel végigvezetjük az ötleteket egy jó és működő tematikán, ezt bármikor új és új ötletekkel is meg lehet csinálni, ezért érdemes ezt megtanulni.
Ez mindent összevetve napi 24 órás elfoglaltságot jelent, sok időt külföldön. Mindez hogyan egyeztethető össze a családdal?
Nálam ilyen probléma nincs, a kettő nem válik külön. Ha majd akarok gyereket, akkor majd beleillesztem, valószínűleg persze azt sem hagyományos modellben fogom tenni. Jelenleg alternatív kapcsolati modellekkel kísérletezem, ami egyre népszerűbb a mi generációnkban. A hagyományos modellel számomra az is baj, hogy bele van kódolva a másik megcsalása, ez pedig nem vonzó a számomra. A poliamoria például egy érdekes irány, de ki kell próbálni és megtapasztalni. Tovább megyek, számomra baráti körben gyereket nevelni szintén vonzó.
Én azt nézem, hogy nekem, velem mi működik, nem pedig azt, hogy mit fogad el leginkább az adott társadalom. Persze ez nehezebb út és nehezebb társakat is találni hozzá.
A kitaposott, elfogadott utak elfogadása egyszerűbb, mint amikor nem csak leköveted az utat, hanem megkeresed a saját utadat – ez utóbbi mögött nagyon erős önismeretnek kell lennie. Ilyen megközelítésben pedig a vállalkozás is hasonló. A startup tapasztalatot és ismeretet nem csak az üzleti világban, hanem az élet minden területén lehet használni, a magánéletben, a politikában is. Leegyszerűsítve: teljes bizonytalanságban próbálsz valami újat létrehozni, korlátozott erőforrásokkal, a kreativitásodban bízva, hittel magadban és a célban. Ennyi. Ezt az élet nagyon sok területén lehet alkalmazni. A startuposok sem elsősorban üzleti vállalkozásként tekintenek magukra, hanem hisznek a hatásban, még akkor is, ha nincs épen közvetlen üzleti haszon. Nem véletlenül mondják: to start – to make a difference, azaz: elkezdeni és változást indukálni.
