„Jól látható, hogy a Fidesz tart valamitől! Valószínű azt érzik, hogy hiába vezeti a kormánypárt a közvélemény-kutatásokat. Ha választások előtt az ellenzéki pártok visszalépnek egymás javára, akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot szerezhetnek.” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek László Róbert, a Political Capital szakértője. Viszont az ellenzéki csodavárástól is óv a választási szakember, a mai választási rendszerben ugyanis biztos nincs olyan csodaszer, vagy jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál.
Nagy a helyezkedés az ellenzéki pártok között, az összefogás módjáról, és a listaállításról a politikusok pillanatnyi érdekek szerint érvelnek. Az legalább egyértelmű, hogy az egyéni kerületekben az egyeztetett indulás a legjobb megoldás?
A nyilvánosságban már nyolc éve folyamatos a vita, amely a Fidesz legyőzésének stratégiáját, az együttműködés és összefogás módját úgy keresi, mint valami csodaszert. Pedig csodaszer az nincs. Ha valaki azt hiszi, hogy a mai választási rendszerben akad olyan jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál, az sajnos nagyon nagy tévedésben van.
A Fidesz legyőzéséhez egyszerűen több választópolgárra lenne szükség, mint amennyi a Jobbikon kívüli ellenzéki pártoknak ma a rendelkezésére áll. Amíg ez a helyzet nem változik, addig azt mondhatjuk: a balközép ellenzéknek nincs győzelmi esélye.
A pártoknak legfeljebb egyéni túlélési stratégiáik vannak. Ha volna kritikus mennyiségű szavazójuk, akkor a maga természetességével alakulna ki, hogy a közös jelöltekre és a közös listára épülő, avagy a koordinált megállapodás lenne-e célravezetőbb.
Tehát az igazi kérdés inkább az, hogy miként szerezhetne az ellenzék a jelenleginél több szavazót?
Ez magától értetődő. A Fidesz agresszív térhódítása persze nem könnyítette az ellenzék dolgát. Nem kizárólag a választási rendszer átalakítására, hanem még inkább a médiapiaci felvásárlásokra, a kormányoldal erőfölényével való rendszeres visszaélésekre, például az ÁSZ-büntetésekre gondolok. De ez nem menti fel az ellenzéket minden felelősség alól. Megnyilvánulásaik nagy része kimerül abban, hogy melyik párt kivel fog össze, de leginkább hogyan nem. Ezzel a választókat nem lehet megnyerni, őket ez a legkevésbé sem érdekli. Az egészből csak annyit látnak, hogy a pártok veszekszenek egymással, így aztán elképzelhetetlennek tűnik, hogy az ország kormányzását rájuk lehetne bízni. Négy éve is hasonló volt a helyzet, némileg más szereplőkkel.
Az is örökzöld téma, hogy az önmagukat demokratikusnak nevezett pártok együttműködhetnek-e akár a Jobbikkal is, hisz anélkül nincs valóságos győzelmi esély. Ön szerint?
A jelenlegi támogatottsági adatok alapján ahhoz, hogy a teljes ellenzéknek több mandátuma legyen a Fidesznél, valamilyen módon együtt kellene működniük. Kérdés, hogy ezt akarják-e egyáltalán a pártok. Mármint a közös kormányzást.
Ha lenne 100-105 mandátumuk, miközben a Fidesznek 94-99, Vona Gábortól Gyurcsány Ferencig kellene körbeülniük a koalíciós tárgyalóasztalt. Nagyon csodálkoznék, ha ez a „szivárványkoalíció” olyan ütőképes kormányt tudna alakítani, amelyik nem bukik meg néhány hónap leforgása alatt.
Vagyis nem ért egyet Heller Ágnessel, aki azt mondja, hogy a Fidesz leváltása nemzeti ügy, ennek érdekében még a Jobbikkal is össze kell fogni?
Ez egy politikai állásfoglalás, elemzőként nekem ezzel nem egyetértenem vagy nem egyetértenem kell, hanem azt végiggondolni, hogy működőképes lehet-e ez az elképzelés. Az előbb említett okokból aligha az, és nem úgy tűnik, hogy a balközép ellenzéki pártok a Jobbikkal közös kormányzásra készülnének épp. Ahogy a Jobbik sem ambicionálja ezt.
Olyan típusú együttműködést viszont el tudok képzelni, hogy a választókerületekben egymás esélyes jelöltjeit hagyják érvényesülni. Nem fog jobbikos jelölt visszalépni MSZP-s, vagy DK-s javára, de néhány budapesti és nagyvárosi kerületben könnyen elképzelhető, hogy a Jobbik alig kampányol majd a saját jelöltje mellett. Ugyanez fordítva: az olyan kerületekben, ahol a baloldal szabad szemmel nem is látható, bár nekik is lesz jelöltjük, nem nagyon agitálnak majd mellette, és hagyják a meccset eldőlni a Jobbik és a Fidesz aspiránsa között. Ehhez – kis túlzással – tárgyalni sem kell leülni, hisz annyira egyértelmű, hogy melyik pártnak hol erősek a pozíciói. Ez a maximális együttműködés, amit a Jobbik és a baloldali ellenzék között elképzelhetőnek tartok – ami – valószínűleg kevés a választási győzelemhez, viszont elég lehet a kormánypárt többségének minimalizálásához.
Az egyéni körzetekben szinte folyamatosan egyeztetnek a pártok, akár hivatalosan, akár a nyilvánosság kizárásával. Nehezebb kérdés a listaállítás. Az ellenzéki pártok között éles vita alakult ki, hogy kell-e közös lista, ahogy Karácsony Gergely szeretné, vagy épp ellenkezőleg, nincs szükség közös listára, ahogy Gyurcsány Ferenc állítja. Lehet ebben igazságot tenni?
Ez ügyben a legtöbb párt álláspontja az aktuális politikai érdeke szerint változik. 2013-ban úgy tűnt, a DK kimarad az MSZP és az Együtt koordinált indulásából, mire Gyurcsány Ferenc óriási kampányba kezdett a közös listáért, a szerinte akkor egyetlen üdvözítő megoldásért. 2014 januárjára el is érte a célját, de választási győzelmet ez nem hozott, csak négy DK-s mandátumot. Ma, amikor Gyurcsány magabiztosabb lehet az ötszázalékos küszöb önálló megugrásában, már a leghatározottabb ellenzője a közös listának, s csak a koordinált indulásban hisz.
A Párbeszéd vezetői számára nyilvánvaló volt, hogy maguktól az ötszázalékos küszöböt nem fogják elérni. Ez tolhatta őket az MSZP-vel való közös lista felé.
Valójában közös listával, illetve koordináltan is lehetne nyerni, de – visszatérek az első gondolathoz – ahhoz lényegesen több választóra lenne szükség. Ha viszont ez hiányzik, akkor nyerni nem tudnak, és csak az lesz a döntő, hogy a különböző szereplőknek mi a túlélési stratégiája.
A DK ma azt mondja, hogy az önálló lista több szavazatot mozgósít, a közös lista pedig összemossa a pártokat. Az MSZP szerint viszont akkor van több szavazó, ha közös a lista. Nincs egzakt számítás arra, hogy mikor van több szavazó?
Részigazságok vannak ezekben az állításokban, de szinte lehetetlen modellezni, hogyan viselkednének a választók egyik vagy másik helyzetben. Mindig csak az egyik forgatókönyvet ismerhetjük meg a választás napján, és nem fog kiderülni, hogy „mi lett volna, ha…”. 2014-ben nem győztek közös jelöltekkel és közös listával, de minden bizonnyal a koordinált indulással sem jártak volna lényegesen jobban.
Amit állíthatunk: a közös lista legfőbb előnye, hogy semmiképp sincsenek elvesző szavazatok. Ha viszont koordináltan indulnak, akkor van ilyen kockázat: az öt százalék – tehát a parlamenti küszöb – alatt végző pártokra eső szavazatok nem hasznosulnak. Ha nem kéne attól tartani, hogy lesznek öt százalék alatt teljesítő pártok, akkor viszont ebben az esetben sem vesznének el voksok.
De nem győzöm hangsúlyozni: csodára egyik esetben sem lehet számítani, ahogy az sem igaz, hogy bármelyiket választják, az eleve rossz megoldás lenne.
Az látszik, hogy az LMP, a Momentum, és az Együtt nem akar a baloldallal összefogni, vagy legalábbis a kampány mostani szakaszában még nem. De nem rontja ez az ellenzéki esélyeket?
Ha az a cél, hogy bejussanak a parlamentbe, s tényezőkké váljanak, hogy aztán négy év múlva ők lehessenek a kormányváltó erők, akkor az egy érthető stratégia. Ha viszont az ellenzék mégis győzni szeretne, és közösen kormányozni már idén tavasztól, akkor biztosan együtt kell működniük, valamilyen módon.
A minimum követelmény az lenne, hogy legkésőbb a választás előtti utolsó héten visszaléptetik egymás javára az egyéni jelöltjeiket. Persze sokkal hatékonyabb volna, ha nem hagynák ezt az utolsó pillanatra. Arra számítok, hogy még egy darabig igyekszik mindenki saját magát feltüntetni a kormányváltás fő letéteményesének, hogy aztán az utolsó néhány hétben lépjenek vissza tömegével egymás javára. Ez az a forgatókönyv, amitől a Fideszben is félnek.
Látható ugyanis, hogy a kormányzópárt nem nyugodt, nem úgy viselkedik, mint aki biztos a nagyarányú győzelmében. Ha nyugodtak lehetnének, akkor nem küldték volna rá az Állami Számvevőszéket minden ellenfelükre, és nem volna ilyen harsány a gyűlöletkampányuk sem, ami lényegében egyetlen pillanatra sem szünetelt.
Látszik, hogy a Fidesz tart valamitől, valószínű, ők is érzik, hogy bár utcahosszal vezetik a közvélemény-kutatásokat, de ha az ellenzéki pártok mégis képesek lennének egymás javára visszalépni, akkor az a relatív többségi rendszer, amit a Fidesz magára szabott, az vissza is üthet. És akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot veszíthetnek el.
Ezzel azt mondja, hogy az eddigi gyenge teljesítménye ellenére is vannak az ellenzéknek győzelmi esélyei, vagy csak az a kérdés, hogy mennyivel győz a Fidesz?
Még majdnem három hónap van a választásig, történhet bármi. Csak ahogy arról már szó volt, nem hinném, hogy szeretné bármely ellenzéki párt, hogy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáborig kelljen koalíciós tárgyalásokat folytatni.
Ha az a kérdés, hogy Jobbik nélkül lehet-e többsége a balközép ellenzéknek, arra a válaszom az, hogy nem. A Fidesz talán nem is annyira a vereségtől fél, hanem attól, hogy egészen kicsi különbséggel fog győzni. A pártnak öt évig kétharmada volt, utána pedig csak egyetlen párttal kellett ugyanezért alkudoznia. Ha most a 133 mandátum – ami a kétharmadhoz kell – látótávolságban sem lesz, akkor rengeteg ügyben kell majd alkudozniuk, talán több ellenzéki párttal is. Ami még ennél is ijesztőbb lehet számukra, ha alig lesz több mandátumuk az abszolút többséghez szükséges 100-nál. Ez a helyzet kapkodáshoz, és a korábbinál is jóval több politikai hibához vezethet.
Az LMP állítólag arra számít, hogy a legerősebb ellenzéki pártként kerül ki a választási versenyből. Az mire lenne elég?
Ez a hosszú távú stratégiaépítésben számíthat, ugyanis ha a Jobbikon kívül nem az MSZP lenne a legerősebb, az teljesen új helyzetet teremtene a magyar politikában. Megindulhatna egy átrendeződés az ellenzéki oldalon. Abban az esetben viszont, ha az MSZP helyébe a Gyurcsány Ferenc féle DK lépne, akkor lényegi változás hosszabb távon sem követezhetne be, legfeljebb megindulna az áramlás a szocialistáktól a DK irányába.
Mi történhet a kisebb pártokkal, akik nem akarnak közös listára menni?
Az LMP-nek most jó esélye van a parlamentbe jutásra, a Momentumnak viszont ma ugyanerre kevés az esélye. A Párbeszéd közös listát állított az MSZP-vel, s friss hír, hogy a Liberálisok nevű formációnak is sikerült oda bekönyörögnie magát. Bár az még nem világos, hogy pártként kapnak-e bebocsátást, vagy csak Fodor Gábor túlélését biztosítják. Marad az Együtt; nekik a legnehezebb a helyzetük, legfeljebb azt járhatják ki, hogy egy-egy győzelemre esélyes kerületben az ő egyéni képviselőjelöltjük maradjon állva.
Gondolom, hogy itt is az a kérdés, hogy hány lista állítását bírja el az ellenzéki oldal? Anélkül persze, hogy végzetesen rontanák egymás esélyeit.
27 egyéni jelölt kell, hogy országos listája legyen egy pártnak. Biztosan vesztes kerületekben indulhatnak egymás ellen is, így ez egy teljesíthető kritérium. Nincs azonban olyan sok ellenzéki szavazó, hogy a Jobbik mellett az LMP, az MSZP, illetve a DK listáján túl az Együtt, illetve a Momentum is esélyes legyen a parlamentbe jutásra. Sőt, ha elindul a Kétfarkú Kutyapárt, ők is elszívhatnak ellenzéki szavazókat.
Mi történik, ha Jobbik egyedül marad, tehát nincs benne egy képzeletbeli ellenzéki együttműködésben? Vona Gábor ugyanis már győzelmi nyilatkozatokat ad, de valóban van esélye erre egyedül a Jobbiknak?
A Jobbik támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint évek óta mozdulatlan, pedig az elmúlt években komoly kampányt folytattak. Az áttörés azonban nem történt meg, tehát a Jobbik támogatottsága meg sem közelíti a Fideszét. Jelen tudásunk szerint a Jobbiknak az egypárti kormányalakítási esélyei minimálisak. Feltéve, hogy a hátralévő időben nem történik valami különleges. Mindenki a Simicska-féle atombombára vár, amiről korábban sokan tudni vélték, hogy 2017 végéig ledobja, és még mindig vannak, akik reménykednek benne, hogy a kampányban robban. Mint minden csodavárás, nagy valószínűséggel ez is csalódással végződik majd.
A költségvetési támogatás komoly összeg, több száz millió forint. Ennek megszerzése milyen látszólag logikátlan mozgásra készteti a pártokat?
Ha a túlélés motivál, és nem a választási győzelem, akkor nagyon sokat számít, hogy egy párt 150, 300, 450 vagy 600 millió forintos kampánytámogatásra lesz jogosult. Ha ugyanis visszalépkednek egymás javára, utólag is vissza kell fizetni a különbözetet, ami kétségkívül megnehezítheti a választási logika érvényesülését.
Vegyük azt a példát, hogy egy pártnak van 60 jelöltje – ami 300 millió forintos listás kampánytámogatást jelent – de néhány helyen vissza kéne lépnie az ellenzéki győzelem érdekében. Ha csak hat helyen lép vissza, még mindig ugyanerre a 300 millióra jogosult, de ha már hét helyen, akkor lecsúszik a 150 milliós sávba, és a különbözetet vissza kell fizetnie. Az anyagi motiváció tehát nagyon sokat nyomhat a latban.
A határértékek: 27 jelölttől jár mintegy 150 millió forint, 54 jelölttől 300 millió, 80 jelölttől 450 millió, valamint 106 jelölt esetén 600 millió. Ezekhez jön még hozzá jelöltenként további egy-egymillió.
Az országban elég feszült a hangulat, az emberek félnek. Ilyen körülmények között lehet hitelesnek tekinteni a közvélemény-kutatási adatokat?
Nagy hiba elhinni a pártoknak, hogy az ő embereik mást tapasztalnak az országban. Négy évvel ezelőtt is szinte minden ellenzéki párt azt mondta, hogy nem hisz a közvélemény-kutatási adatoknak, aztán sokkolta őket, hogy nagyjából az az eredmény született, amit a kutatók előre jeleztek. A nagyságrendeket ma is biztos, hogy jól mérik. Ez alatt azt értem, hogy az lehetséges, hogy egy ma 3 százalékra mért párt, átcsusszanjon az ötszázalékos küszöbön, de az kizárt, hogy a ma 8-14 százalék közé mért MSZP tényleges támogatottsága 25 százalék körül lenne.
Vagyis a négy évvel ezelőtti összefogás kudarcából az ellenzék nem vonta le a tanulságot, és ugyanazokat a hibákat követi el ismét?
Az valószínű, hogy nem szó szerint ismétlik meg a négy évvel ezelőtti kudarcot, hisz ezúttal a koordinált indulás valamelyik botcsinálta módját fogják megvalósítani. Megint felülről, sűrűn változó összetételű tárgyalóasztalok mellől próbálnak tüzet oltani, miközben a terepmunkát nem végezték el. Elsősorban a 106 alkalmas jelölt felkutatására kellett volna fordítani az energiát.
