Az új kormány tovább növelheti hatalmát a következő ciklusban is, az ellenzék pedig eszköztelenül figyelheti, amint Orbán Viktor megszerezni igyekszik a bíróságok és az önkormányzatok feletti uralmat is. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Elek István közíró, politikus arról is beszél, hogy a Fidesz állampárti berendezkedését legfeljebb az Európa Unió képes átmenetileg korlátozni, ami legfeljebb kerülőutakra kényszerítheti az Orbán-kormányt. Eközben zavartalanul folytatódik majd a haverok feltőkésítése! Mindez azért következhet be, mert az ellenzék semmit sem tanult az elmúlt nyolc év bukásaiból.
Az államfő a parlament, illetve a kormány legitimitását hangsúlyozta, az utca népe ennek épp az ellenkezőjét. Ön szerint a következő négy évben az utca, vagy a parlament lesz a politizálás színtere?
Ez nem vagy-vagy kérdése. Ha lesz komoly eredménye az ellenzék politizálásának, akkor az csak úgy képzelhető el, ha a parlament és az utca együttműködve lép fel.
Még akkor is, ha az utca nemcsak a kormánnyal elégedetlen, hanem az ellenzék választási teljesítményével is?
Az utcának azért kell nyomást gyakorolni az ellenzéki pártokra, hogy mielőbb állapodjanak meg a rendszerváltó minimum világos programjában. Továbbá hogy tisztázzák, milyen technikai együttműködéssel lehet az Orbán rezsimmel szemben hatékonyan fellépni. A parlamenti ellenzéki pártoknak nyitniuk kell az utca felé, hiszen az ő felelősségük ez a gyalázatos választási eredmény. Ráadásul ez már a második súlyos kudarcuk. Újra kell tehát gondolniuk a stratégiájukat és persze a választási taktikát is, tudomásul kéne venni, hogy ebben a formálódó állampárti rendszerben egyfelől egyre korlátozottabbak a pártok önálló politikai mozgásának lehetőségei, másfelől meg egyre értelmetlenebbek is. Alkalmazkodniuk kell ehhez a rendszerhez, s ez csak úgy vezethet sikerre, ha az ellenzéki pártok hézagtalanul össze tudják illesztetni az erőiket, s képesek a rendszerváltó minimumprogram nevében fellépni.
Mire gondol konkrétan?
Arra, hogy az ellenzéki társadalomnak a legfontosabb, vagyis rendszerváltó követelései érvényesítésével semmi oka várni a normális rendben négy év múlva következő országgyűlési választásra. A békés akaratnyilvánításnak és nyomásgyakorlásnak számos formája lehetséges még ma is. Lehet tüntetni, petíciókat fogalmazni és népszavazási kezdeményezéseket indítani, aktivista hálózatot építeni, vitafórumokat teremteni, az ellenzéki média hatókörét bővíteni. párbeszédet kezdeményezni egymással és a sokak számára érthetetlen okokból a fennállóra szavazókkal. Az ellenzéki pártok persze tapasztalják, hogy egy illegitim rendszerben, korlátozott demokrácia lehetőségei között működnek, de a gyakorlati politikájukat mégsem akarják a helyzethez igazítani. Fel kéne erősíteniük a társadalom hangját akkor is, ha az ellenzékkel szemben is nagy a tömegek elégedetlensége.
A kormány folyamatosan bizonygatja hatalmának legitimitását, ön szerint – aki volt a miniszterelnök tanácsadója – azért van erre szüksége, mert Orbán Viktor tovább szűkítené a demokratikus mozgásteret?
Szerintem nemcsak az idei, hanem már a 2014-es választás is illegitim volt. Ugyanis a ma működő állampárti rendszer kialakítására, ami 2011-12 között lényegében megtörtént, nem volt felhatalmazása az Orbán kormánynak, függetlenül attól, hogy kétharmados többsége volt. A rendszerváltó pártok fejében addig meg sem fordult, hogy valamelyik politikai erőcsoport önkényesen szakíthat a demokratikus konszenzussal, és átírhatja a játékszabályokat. De Orbán Viktor hatalomra került pártja a 2010-es győzelem után megbénította a hatalommegosztás szabadelvű demokráciára jellemző rendszerét, megszállta a független nemzeti intézményeket, benne a közszolgálati médiát, és kormánypárti előnyszerzés érdekében önkényesen átalakította a választási rendszert is. Minderre semmilyen felhatalmazása nem volt a miniszterelnöknek és pártjának, tehát az alaptörvény létrehozásával betetőzött t rendszer eleve illegitimnek tekintendő. Ezért mondom, , hogy természetesen már a négy évvel ezelőtt parlamenti választás is csak illegitim lehetett. .
Miközben a héten megalakuló Orbán kormány ott folytatja, ahol abbahagyta, programjáról alig van információ. Ön szerint lehet tudni, hogy mit akar az újonnan megalakuló Orbán kormány?
Folytatni akarja, amit eddig csinált. Ha van rá lehetősége, akkor intézményes garanciákkal igyekszik a hatalmát tovább növelni. Lassan már csak olyan korlátokban lehet bízni, mint az Európai Unión belül tervezett költségvetési szigorítás, vagy a Magyarország ellen indított eljárás, ami az uniós szavazati jogunk felfüggesztésével zárulhat. Ez némileg korlátozhatja, vagy kerülőutakra kényszerítheti az Orbán-kormányt. Közben pedig lényegében zavartalanul folytatódik a kormánykörökhöz közelálló érdekcsoportok, kliensek, családok, haverok „feltőkésítése” azzal az ideológiával, hogy létrehozzák a nemzeti burzsoáziát.
Ha ezt az ellenzék meg akarja akadályozni, akkor az utcára különösen nagy szüksége lesz, hisz a parlamentben teljesen eszköztelen a kormány nehéz- fegyverzetével szemben. Lehet, hogy Orbánnak igaza van, hogy az ellenzék megérett a bukásra, hisz nem is akart nyerni a választáson?
Méltánytalan lenne azt mondani, hogy az ellenzék nem is akart nyerni. Nyerni mindenki akart. Csak győzni nem akart, illetve nem volt képes felfogni, hogy ebben a választási rendszerben mi az elengedhetetlen feltétele a győzelemnek. . A választás előtti mozgolódás az ellenzéki együttműködés érdekében, és a visszaléptetések sorozata a választók nyomására kezdődött el. Az ellenzéki szavazók jelentős része ugyanis a pártelitekkel ellentétben világosan érezte, hogy a tagoltan fellépő ellenzék katasztrófális vereség felé sodródik. És levonták ebből a következtetést, elkezdték sürgetni a minél szélesebb, rendszerváltozást szolgáló ellenzéki együttműködést. Ezt a szavazói elégedetlenséget, sürgetést érezve szólaltunk meg mi is jó néhányan, és kezdeményeztünk az együttműködést segítő akciókat, volt politikusok, közírók, civil aktivisták,, ami még tovább erősítette ezt az igényt. Majd következett az ügynek újabb lökést adó hódmezővásárhelyi siker, de ez is kevésnek bizonyult, hogy az ellenzéki pártok legalább az utolsó utáni pillanatban képesek legyenek megragadni az esélyt. Ma is azt állítom, hogy közös rendszerváltó minimumban megegyezve és az egyéni választókerületek kétharmadára kiterjedő visszaléptetésekkel sikerülhetett volna az ellenzéknek legalább az egyszerű többséget megszereznie. De képtelenek voltak átlépni az árnyékukat.
Az ön egykori pártja történelmi bűnt követett el, mert a fővárosban nem lépett vissza az ellenzék javára. Ha ez megtörténik, akkor ma nincs kétharmada Orbánnak. De ez a bűn kódolva volt az alapszabályban, hisz az LMP döntéshozói emiatt nem tudtak a visszalépésekről dönteni. Működhet így egy párt?
Valóban, az alapszabály rugalmatlanná teszi a pártot, mert a gyors döntések meghozatalát lehetetlenné teszi. Bár az LMP elnöksége a társadalmi nyomás hatására Hódmezővásárhely után a korábbi stratégiát félretolva a Jobbiktól a DK-ig terjedő széleskörű visszaléptetést javasolt. Ez a szóba jöhető felek elzárkózása folytán végül nem jött létre, de a jelek szerint a gondolattal szemben az LMP hangadói körében is erős volt az ellenállás, ami főként a budapesti visszaléptetések korlátozásában nyilvánult meg, és így valóban döntő mértékben járult hozzá, hogy a Fidesz-KDNP nem csupán többséget szerzett, hanem kétharmadot.
Ennek politikai következményeire ön már korábban is felhívta a figyelmet. Teljesen hatás nélkül maradt?
Valóban, az LMP-ben már 2012-13 fordulóján is amellett érveltem, hogy – elfogadva a párt összes indokolt fenntartását a 2010 előtti baloldali pártokkal, Gyurcsánnyal, az MSZP-vel szemben –, tudomásul kell venni, hogy a Fidesz-KDNP szembefordulása a 89-90-es politikai rendszerváltás konszenzusával, a liberális demokráciával, új helyzetet teremtett. Az elveit megőrizve, az értékelkötelezettségét fenntartva az LMP-nek is vállalnia kell az Orbán rendszer megváltoztatásában való aktív közreműködést. Vagyis legalább a korlátozott időre szóló, rendszerváltást szolgáló politikai együttműködésre késznek kell lennie a hagyományos baloldal pártjaival. A többség süketnek bizonyult erre a kompromisszumra is. A kisebbség pedig válaszul kivált és létrehozta a Párbeszédet. Vagyis az LMP belerokkant az elvhűség vagy együttműködés hamis dilemmájával való küzdelembe. 2014-ben a kormánypártok az érdekeikhez igazított új választási rendszerben a háromosztatú ellenzékkel szemben a 2010-esnél jóval kevesebb szavazattal is újra kétharmadot szereztek. A politika megújításának ígéretével induló LMP pedig örülhetett, hogy egyáltalán ismét bejutott a parlamentbe. A Fidesz-KDNP újabb kétharmada azt bizonyítja, hogy semmit sem tanultak a 2014-es kudarcból, se ők se a többiek.
Ehhez képest Schiffer András látszólag mondvacsinált okok miatt távozik a pártból, hisz az igazi kudarc az együttműködés megtagadása volt. Nem gondolja?
Kétségtelen, hogy az „együtt nem működés” stratégiájának kulcsszereplője, vezetője Schiffer András volt. A 2016-os visszavonulása szerintem politikája kudarcának hallgatólagos elismerése. Szép lett volna, ha legalább most, a kilépésekor felhasználja az alkalmat, és őszintén szembenéz azzal az elhibázott stratégiával, ami 2012 ősze óta a párt fejlődésképtelenségének legfontosabb oka. A kiválók és a pártban maradók közösen, egymás ellen küzdve akkor játszották el először az LMP történelmi esélyét, hogy az új rendszerváltás eszmeadója, kovásza és ösztökélője lehessen. Különös mód ezt a szerepet 2018 előtt ismét felkínálta nekik a történelem, de ők ezzel sem éltek. Rendületlenül folytatták Schiffer András 2016-os háttérbe húzódása után is ugyanazt az együtt nem működési stratégiát. A társelnökök hódmezővásárhelyi győzelem utáni nyilatkozatai egy pillanatra elhitették velem, hogy a legvégén mégis képes lesz a párt a saját és az ellenzék esélyeit egyaránt jelentősen növelő radikális szemléleti fordulatra, De ez sajnos elmaradt. Hiába küldözgettem nekik én is az utolsó napokban is az üzeneteimet, megerősítő tanácsaimat, hogy legalább mentsék, ami még menthető, akár egyoldalú visszalépésekkel is. A katasztrófa bekövetkezett, és ennek a felelősségét nem háríthatják el maguktól, Hiszen a kormánypártoknak a Budapesten ajándékba kapott mandátumok nélkül bizonyosan nincs kétharmaduk.
Az ellenzék ma teljesen lefegyverzett, Márki- Zay körül viszont kezd kibontakozni egy összefogás. Ön is látja ennek a jeleit?
Valami ilyesmire céloztam, amikor a parlamenten belül lévő, illetve az onnan kiszoruló ellenzék együttműködéséről beszéltem. Az előrelépés azon múlik, hogy a parlamenti ellenzékkel is elégedetlen társadalom képes lesz-e valamiféle ellenzéki mozgalom megszervezésére. Nyilvánvalóan kulcsszerepet kellene ebben játszani azoknak, akik a közelmúltban a legszélesebb ellenzéki együttműködés hiteles képviselőiként váltak ismertté. Jelesül mások mellett Márki- Zay Péternek is, akit persze máris fenyeget a kormányzati hatalom. Az komoly kérdés, hogy a parlamenten kívüli civil mozgolódásoknak képesek- e valakik célt szabni, irányt adni. Ha ez nem történik meg idejekorán, akkor a Millához, vagy más korábbi civil mozgalmakhoz hasonlóan ezek is elerőtlenednek, szétesnek.
Orbán a választási hadjárat során nem árulta el, hogy mire készül, de elégtételt helyezett kilátásba a bírálóival szemben. Plusz itt van a Stop Soros-csomag. Ezt minden további nélkül még ebben a hónapban elfogadják?
Valószínű, ámbár ha az uniónak fel kell mutatni némi engedményt, akkor még igazíthatnak a jogszabályon.
Tehát a civil szervezetek könnyen bajba kerülhetnek, s vele a társadalom is. De karnyújtásnyira van a Kúriával kialakult konfliktus, ami már korábban is elkezdődött. Milyen ország lesz itt egy év múlva?
Még nem tudjuk, mi lesz az önkormányzati rendszerrel. Főként a főváros átszervezése lehet sürgető, hisz Budapest most is a Fidesz ellen szavazott. Itt tehát várható egy látványos visszacsapás. A bíróságokkal kapcsolatban voltak már erőteljes törekvések. Csakhogy a befolyás megszerzésével kockáztatják az uniós támogatást.
Úgy gondolom, amin lehet, még húznak a rendszer eresztékein. Ahol lehet, megpróbálnak még pozíciókat szerezni, így a média világában is. Lenyelhetik az RTL Klubot, tovább tökéletesíthetik a Habony Árpád-féle kormánypárti bulvárt. Folytatódik a közpénzből finanszírozott befolyásolás, újabb kormányzati levelek születnek, konzultációkat tervezhetnek. Tehát a már kiépült állampárti rendszert a látszatdemokrácia eszközeivel is tovább fogják erősíteni.
Az, hogy az Európai Unió intézményei mozgolódni látszanak, s elindíthatják Magyarország szavazati jogának felfüggesztését, ez mennyire lehet fék a diktatúra megszilárdításában?
Nem tudom. Két évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy az unió eljut a 7-es cikkely szerinti eljárás küszöbéig. Persze Orbánék is sokkal messzebbre mentek, mint reméltem. Szíjártó Európa Parlamentben előadott „autokratikus performansza” azt mutatja, hogy már a minimális kulturális külsőségekre se adva ostorozzák az unió többségét. Nem tudom, hogy ez hova vezet.
A korábbi illiberális demokrácia helyett a miniszterelnök kereszténydemokráciáról kezd beszélni. A kettő látszólag kizárja egymást, ebből következik bármilyen változás?
Nem számítok erre. Az ok leginkább az lehet, hogy Orbán a Néppárti vezetőknél volt raporton, de változtatni nem fog. Fogalmi átfestése ez a saját törekvéseinek. Túl kihívó volt az „illiberális demokrácia” kifejezés, túl sok támadási felületet adott, de nem gondolom, hogy a szóhasználat-váltás tartami változással járhat. A dolog lényege nem is változhat, hisz Orbán Viktor politikája valóban illiberális demokráciát teremtett.
