Fontos

Orbán – perspektíva nélkül

0

Tusnádfürdőn kiöregedett boxbajnokhoz hasonlította Orbán az Uniót. Ha jobban megnéztük Orbán bevonulását a színpadra, inkább azt láttuk, hogy egy kiöregedett  Don Quijote érkezett, akit már alig bír el rozoga Rosinante-ja és páncél helyett pocakot hord, viszont  Sancho Panzái továbbra is dicsérik délceg járását.

“Az Európai Unió olyan mint egy kiöregedett boxbajnok, aki többé már nem akar visszamenni a szorítóba. Ez egy gazdag és gyenge unió” – jelentette ki Orbán Viktor Tusnádfürdőn, ahol arra nem tért ki, hogy ebben az unióban miért Magyarország az egyik legszegényebb és legkorruptabb tagállam.

A magyar helyzetről szólva elismerte, hogy az első félév nagyon nehéz volt, mert az infláció gyorsabban nőtt mint a bérek és a nyugdíjak. 15,4%-os volt a reálbér csökkenése, amely drasztikus életszínvonal csökkenést jelent. Orbán megismételte reményét: az év végére egy számjegyű lehet az infláció.

“2024-ben, ha mindent jó csinálunk addig, akkor  a tusványosi táborban majd nyugodtan beszélhetünk a 2030 és 2040 közötti tervekről.

Ennél a mondatnál a beszédet néző, hallgató ellenzékiek fejükhöz kaptak, s ki-ki a maga istenéhez fordult: Istenem, mit vétettem, miért büntetsz engem! Bűneik felsorolása nem ennek az írásnak célja, s a terjedelem sem bírná kel

”Füstbement terv – írta a költő, aki nem sejtette, hogy Orbán Viktor jobbkeze, Matolcsy György Ausztria utolérését vizionálja majd, de erről már a miniszterelnök egy kukkot sem szólt. Okkal.

Az elmúlt 33 évben nem csökkent a különbség az osztrák és a magyar életszínvonal között vagyis a magyar demokrácia eredményei e területen is siralmasak.

Románia, amely Magyarországgal ellentétben nem harcol Brüsszel és Washington ellen, jobb eredményt ért el a gazdaság fejlesztésében. Nem lehet, hogy a románok jobban értik és képviselik a saját nemzeti érdekeiket mint Orbán Viktor?

160 ezer milliárdos GDP 2030-ra

Nicolae Ceausescu és Leonyid Iljics Brezsnyev hirdetett meg ilyen programokat, amelyeknek semmilyen realitása sem volt már csak azért sem, mert a számoknak nem hitt senki sem.

Magas inflációval különben komoly GDP növekedést lehet kimutatni – miközben a lakosság többségének az életszínvonala stagnál vagy csökken.

A felső 1% gazdagodása szépen növeli a statisztikát, de a politikai stabilitást nem javítja, mert előbb vagy utóbb a többség észreveszi: a hatalom átverte őt. Orbán Viktornak életszínvonal emelést kellett volna ígérnie, de nem merte. Az uniós eurómilliárdok beérkezése nélkül a pénzügyi válság határán billeg a nemzeti együttműködés rendszere. Az uniós pénzekről mélán hallgatott a miniszterelnök, aki ennek ellenére tovább akar hadakozni az Európai Unió ellen.

Miért harcol Orbán Brüsszel és Washington ellen?

“A föderalisták nyíltan megmondták, hogy kormányváltást akarnak Magyarországon, a politikai korrupció minden eszközével pénzelték az ellenzéket”

– állította Orbán Viktor Tusnádfürdőn.

Vajon miért akarja megbuktatni Orbán rendszerét Brüsszel és Washington?

A miniszterelnök szerint a családközpontú magyar alkotmány zavarja őket, amely keresztény alapokon nyugszik. Kis probléma, hogy a gránitszilárdságú alkotmányt már több mint tíz éve elfogadta a parlament Magyarországon – ráadásul Orbán egy olyan barátja és fideszes politikustársa írta azt, aki egy homoszexuális rendezvényen bukott le Brüsszelben.

Ez már régi történet, de Orbán Viktor szembeállása Washingtonnal és Brüsszellel a 2002-ben kezdődött, de az ukrajnai háború miatt éleződött ki igazán. A magyar diplomácia az egyetlen a 27 tagú Európai Unióban, amely továbbra is jó kapcsolatot ápol Putyinnal az ukrajnai agresszió után is. Miért?

Aki a kérdésre választ várt Orbán Viktortól, annak csalódnia kellett Tusnádfürdőn is.

Románia remekül együttműködik az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal, ebből sok előnye származik. Magyarország miért nem teszi ugyanezt?

27 milliárd uniós euró függ a levegőben, miért nem kapjuk ezt meg?

Mert az Európai Unió tagállamai úgy gondolják, hogy a pénz Orbán Viktor és barátai zsebében landolna mint eddig! Márpedig nem kívánnak finanszírozni egy unió ellenes elitet, melynek legfőbb tehetsége az európai pénzek lenyúlásában áll!

Tovább az orbáni úton – ez a miniszterelnök beszédének üzenete Tusnádfürdőről. A magyar választópolgár pedig búsan kérdezheti:

zsákutcában hol van előre ?!

Orbán Bukarestben

A magyar miniszterelnök Marcel Ciolacu román kormányfő vendége volt Bukarestben, ahol az ebéden részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is.

Megvitatták a Budapest- Kolozsvár – Bukarest gyorsvasút helyzetét, melyet az Európai Unió szeretné, ha 2040-re befejeznének. Ennek a nyilvánvaló gazdasági előnyökön kívül komoly lélektani hatása is lenne hiszen Erdélyben él a legnagyobb határon túli magyar közösség. Igaz, hogy létszáma folyamatosan fogyatkozik, de ez igaz egész Romániára és Magyarországra is.

Nem véletlen, hogy épp Tusnádfürdőn mondja el évente iránymutatónak szánt beszédét a magyar miniszterelnök.

Békeharc Orbán módra

Erre koncentrál majd Orbán Viktor idén Tusnádfürdőn, mert jó politikai érzékkel sejti: a béke üzenet mögé valamiféle konszenzust lehetne teremteni. Csakhogy

békeharc eléggé lejáratódott a szovjet időkben amikor Moszkva érdekeinek álcázására szolgált.

Netán ma is ez lenne a helyzet? Miközben a magyar diplomácia elszánt békeharcával Putyint támogatja közben harcot folytat Brüsszellel és Washingtonnal, Ukrajna két fő támogatójával. Vajon miért? Ilyen baráttal mint Putyin, kinek hiányzik az ellenség? Oroszország elveszíti a jövőjét. Putyin szinte minden barátja elhagyja a süllyedő hajót, de Orbán kitart mellette. Vajon miért? Molotov orosz külügyminiszter 1941-ben azt ígérte a magyar kormánynak: ha nem támadják meg a Szovjetuniót, akkor megtarthatják Észak Erdélyt. Horthy Miklós a hadüzenet mellett döntött, ezért a háború után Sztálin – rövid habozás után – a románok javára döntött, és Észak Erdély újra Románia része lett.

Románia most száz százalékig a NATO irányvonalat követi míg Orbán Viktor szembeszáll vele. Az Egyesült Államok számára a térségnek csakis katonai jelentősége van, az egész közép-kelet-európai régió különben Washington számára közömbös. Katonai szempontból Magyarország nem oszt és nem szoroz. Régiónkban az USA számára két állam számít: Lengyelország és Románia.

Blinken amerikai külügyminiszter tervében ez a két állam játssza a kulcsszerepet az ukrajnai háború utáni rendezésben. Mire számít Orbán Viktor, akit kiírtak a szereposztásból? Ígért neki valamit Vlagyimir Putyin? A magyar miniszterelnök nem lehet olyan naív, hogy Putyin bármilyen ígéretét elhiszi. Már csak azért sem, mert Putyin aligha lesz olyan helyzetben a háború után, hogy bármilyen ígéretet teljesíthessen.

Orbán békeüzenete Tusnádfürdőről ezért aligha lehet világmegváltó szónoklat. Félő, hogy nem lesz több mint az agyhalott Leonyid Iljics Brezsnyev békeszózatának korszerűbb változata. Brezsnyev halála után kilenc évvel a Szovjetunió megbukott.

Orbán kétségbeesetten próbálja meg elterelni a figyelmet a romló életszínvonalról

Miközben a magyar infláció és a magyar reálbér csökkenés rekorder nemcsak a 27 tagú Európai Unióban, de a 38 tagállamból álló OECD-ben is, mi a magyar miniszterelnök három népámító jelszava? No migration, no war, no gender vagyis a migráció, az ukrajnai háború és az LMBTQ ügyek, melyekben a magyar közvélemény többsége mögötte áll.

A lakosság legfőbb gondja távolról sem a „no migration, no war, no gender”, hanem a megélhetés, amely mélységesen mély válságban van Magyarországon, ahol a reálbérek több mint 15%-kal csökkentek egyetlen év alatt!

Orbán az etnikai nacionalista és a xenofób kártyát játssza ki – írja a Social Europe folyóiratban Gabriela Greilinger, aki az egykori Habsburg monarchia államaival foglalkozik.

Orbán – Lengyelországgal együtt – megkontrázta az Európai Unió migrációs csomagtervét. A szélsőjobboldal sok más uniós tagállamban is hasonló elveket vall mint Orbán – hangsúlyozza a szerző, ezért a baloldali és liberális erőknek  valamiféle hatékony ellen narratívát kellene kidolgozniuk a közelgő uniós parlamenti választásokra.

Lássunk át Orbán ködfüggönyén!

Ezt javasolja Kováts Eszter ugyancsak a Social Europe portálon. Arra a nyilvánvaló igyekezetre mutat rá, hogy

“miközben az infláció rekordokat döntöget, a magyar kormány igyekszik elterelni erről a figyelmet, és a Nyugaton folyó kulturális háborúkról beszélni.”

A szerző hangsúlyozza, hogy az Orbán kormány “a hanyatló Nyugatról beszél.”

Ondrej Slacalek cseh politológus felidézte Vaclav Belohradsky cseh-olasz filozófus gondolatát “a metropolisz provincializmusáról”. Mit ért ezen? Azt, hogy az Egyesült Államok a saját pillanatnyi normáit univerzális érvényűnek tekinti, és terjeszteni próbálja meg mindenütt.

“Az észak amerikai és nyugat európai értelmiségieknek és politikusoknak erőfeszítéseket kellene tenniük, hogy megértsék Kelet Európát. Így nem eshetnek bele abba a csapdába, melyet számukra állítanak az autokraták Kelet Európában”

– írja Kováts Eszter.

Kovács megfeledkezik arról, hogy megélhetési válság nemcsak Kelet Európában van. Bár az infláció jóval alacsonyabb az Egyesült Államokban és Nyugat Európában, az elégedetlenség ott is nagyon komoly politikai tényező. Olaszországban, Finnországban és Svédországban már kormányra jutott a jobboldali-szélsőjobboldali koalíció, nagy valószínűséggel ez következik be Spanyolországban is. Hollandiában megbukott Orbán ellenfele, Rutte miniszterelnök kiszáll a politikából. Németországban a kormánykoalíció népszerűsége a mélyponton, nyomul előre az Alternative für Deutschland. Ausztriában erősödik a Szabadságpárt. Lengyelországban a konzervatív koalíció, amely Orbán ideológiai szövetségese, és csak az ukrajnai háború miatt bírálja a magyar kormányt, jó eséllyel a választások után tovább folytathatja a kormányzást.

Orbán Viktor abban bízik, hogy Donald Trump visszatér a Fehér Házba, az Európai Parlamentben pedig megerősödnek a szélsőjobboldali pártok. Az uniós tagállamokban hatalomra jutó kormányok pedig olyan uniós biztosokat jelölnek majd, akik elnézőbbek lesznek a magyar kormány illiberális gyakorlata iránt. Orbánnak ugyanis szüksége van az uniós eurómilliárdokra, mert azok nélkül hosszú távon nem tudja működtetni rendszerét.

Orbán mindenáron meg akarja szerezni az uniós eurómilliárdokat, és számára a kultúrharc csak ködfüggöny, amely eltakarja a mohó pénzvágyat. Jelenleg ugyanis egyre kevesebbet lehet lopni, mert nincs miből. A kultúrharc mint fügefalevél nem sokáig takargathatja az általános pénzhiányt. Orbánnak a semmiből egy új világot kellene teremtenie, de a politikában eddig ez senkinek sem sikerült …

Magyar Wagner?

0

Földi László titkosszolgálati szakértő aki korábban sem a demokrácia kérlelhetetlen híveként szerzett magának hírnevet azzal az elképesztő ötlettel állt elő, hogy orosz mintára legyen nekünk  egy Szittya Wagnerünk.

Hol máshol szórhatta volna ránk elméje megvilágosodását, mint a Magyar Nemzet nevű napi nyomtatvány hasábjain! Így érvel:

“alkotmányos rend ide vagy oda, a politika legalább két ok miatt kénytelen életteret kínálni a törvénytelen helyzetnek: az egyik, hogy a magánhadsereg esetleg titkosszolgálatnál rugalmasabban kezelheti “a harctéri etikát“ mint a reguláris erők. Ez nem túl erkölcsös, de éppen ezért politikus eljárás egy krízis helyzetben. Ezt nevezik politikai rugalmasságnak”

– írja Földi László, a magyar titkosszolgálat egyik veteránja pártunk és kormányunk központi lapjában a Wagner puccskísérlet ürügyén.

Orbán Viktor Bild Zeitung interjújában sem titkolta, hogy csodálja Putyin stabil államát, most mintha felmerülne a gondolat: mi lenne, ha nekem is lenne magánhadseregem, amelyet az alkotmány előírásai sem kötnek?

Miért lehet szüksége Orbán Viktornak egy ilyen magánhadseregre – magán titkosszolgálatra?

“A felpuhult huszonegyedik században a társadalmi krízis elérte a rendvédelmi szervek állományának egy részét is. A politika azt gondolja, hogy talán képtelenek megfelelni az egyre nagyobb kihívásoknak. Ha így közelítünk napjaink logikájához, akkor nem kizárt, hogy Magyarországon is előbb-utóbb életre kell hívni egy magánhadsereget, hogy gátlásoktól mentesen kiképzett katonák is részt vegyenek országunk védelmében” – vázolja fel Földi László a magyar Wagner tervet.

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy

Orbán Viktor puccstól tart, és ezért gátlástalan és kizárólag hozzá hű fegyveres gengszter bandát akar bevallottan az alkotmányos határokon kívül!

Az alkotmányos kereteken belül működő hadsereg, titkosszolgálat és rendőrség ugyanis nem biztos, hogy mindenáron védené Orbán Viktort.

Ceausescu kísértete

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió vezetője 1989 decemberének elején még azzal búcsúzott Nicolae Ceausescutól Románia majd mindenható urától, hogy januárban folytatjuk a vitát Ceausescu elvtárs. Karácsony táján már kivégző osztag előtt állt Ceausescu és neje. A különleges bíróság, amely kimondta a halálos ítéletet a diktátor pár fölött Ceausescu embereiből állt. A bíróság elnöke Victor Stanculescu tábornok volt, a katonai hírszerzés feje, akit korábban maga Ceausescu nevezett ki. A Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezett a rendszerváltásról, és Ceausescu hadserege, titkosszolgálata és rendőrsége úgy mentette át magát, hogy beáldozta a diktátort. Ettől retteghet Orbán Viktor is, de segíthet -e ezen egy magánhadsereg vagy magán titkosszolgálat, a magyar Wagner?

Putyin annak idején azzal tudta elfogadtatni a Wagner hadsereget a vezérkarral, hogy az csak külföldön működik. A Wagner csak most, a puccskísérlet idején avatkozott be nyíltan az orosz belpolitikába. Milyen lenne a magyar Wagner? Ki ellen vetné be Orbán Viktor? Külföldön vagy belföldön?

Az ókori görögök úgy tartották, hogy akiket az istenek bukásra ítéltek, azok először az eszüket veszítik el, és csak később a hatalmukat…

Miért távozik Varga Judit?

Az igazságügyi miniszter asszony menekülő útja Brüsszel, mert a Völner – Schadl ügyben egykori államtitkára mentőtanúnak jelölte. Korrupciós ügyből nehéz jól kikeveredni a bíróság előtt márpedig erre kevés esélye van Varga Juditnak, akinek ellenőriznie kellett volna államtitkárát. Kevesen hiszik el, hogy semmit sem tudott a Völner – Schadl ügyről.     

Ex miniszterként már kisebb blamázs a bírósági szereplés. Brüsszelben aligha kap biztosi posztot amire Orbán Viktor állítólag szánja hozzá mindig hű igazságügyi miniszterét.

Már eleve azzal, hogy ő Orbán Viktor jelöltje, olyan hendikeppel indulna, hogy a bukás be lenne programozva.

Elődje, Trócsányi igazságügyi miniszter sem kapta meg a biztosi posztot.

Brüsszelben képviselni manapság Orbán Viktort nem épp leányálom.

A magyar miniszterelnök abban bizakodik, hogy az új Európai Parlament és az új brüsszeli bizottság más lesz mint a mostani. Orbán reménykedik, hogy előretör a szélsőjobb Európában, de Giorgia Meloni brüsszeli szereplése mutatja, hogy a gazdasági realitások felülírják a politikai vágyálmokat.

Pintér távozna?

A veterán belügyminiszter újra felajánlotta lemondását, de azt nem fogadta el Orbán Viktor, akivel furcsa párost alkotnak. A rendszerváltás előtt Pintér Sándor volt az a rendőr, akinek a feladata volt a rendszerváltó elit vezetőinek védelme. 1998-ban Orbán Viktor nem őt akarta kinevezni belügyminiszternek, de mégiscsak Pintér Sándor kapta a kulcsfontosságú tárcát, amely az egyetlen a magyar kormányban viszonylagos autonómiát élvez. Ezért is vette el Pintér Sándortól a titkosszolgálatok felügyeletét Orbán Viktor, aki fél, és ezért jobbnak látja, ha személyesen irányíthatja a titkosszolgálatokat, melyek jogköre – a vészhelyzet következtében –  meglehetősen széles. Magyarország még nem rendőrállam, ez az Európai Unióban nem is valósítható meg teljes mértékben. Jelentős részben Pintér Sándor a garancia arra, hogy

Orbán álma: a putyini vertikális rendszer vagyis az önkényuralom

nem valósult még meg Magyarországon.

Orbán ősszel kormány átalakításra készül, és Pintér akkor távozhat. Orbán jelöltje Kocsis Máté, aki távolról sem jelent ellensúlyt a miniszterelnöknek mint Pintér Sándor. Washingtonból és Brüsszelből, Berlinből és Párizsból többször is figyelmeztették a magyar miniszterelnököt, hogy ne menjen tovább ezen az úton. Brüsszel ezért tart függőben 27 milliárd eurót, ez nagyon sok pénz egy kis államnak.

Megér-e ennyit Orbán Viktor Magyarországnak?

Orbán: Putyin állama stabil

0

“Oroszország struktúrái nagyon stabilak: a hadseregen alapulnak, a titkosszolgálaton és a rendőrségen. Másfajta orientációjú ország mint mi, katonai orientációjú ország. Ha a mi logikánk alapján próbáljuk megérteni, akkor tévedni fogunk” – mondta Orbán Viktor, aki a Bild Zeitungnak adott interjút a Prigozsin puccs alkalmából.

A magyar miniszterelnök szerint Prigozsin akciója jelentéktelen esemény volt, mely nem visz közelebb a békéhez. Ezt a jól értesült magyar hírszerzés tudatta a magyar miniszterelnökkel.  Csak emlékeztetőül:

ugyanez a „jól értesült” hírszerzés korábban még akkor is kétségeit fejezte ki Putyin Ukrajna elleni háborúja kapcsán amikor az orosz elnök már megindította csapatait a szomszédos ország ellen Kijev elfoglalására és Zelenszkij elnök meggyilkolására, azaz február 2022 február 24-én.

Miért lett Putyin barátja? – tudakolta a Bild Zeitung.

“Ön provokál engem. Én Magyarországért küzdök, engem nem érdekel Putyin. Mindaz ami most Oroszország és Ukrajna között történik az rossz a magyaroknak” – fejtegette Orbán Viktor, még hozzátette: ”Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, mert hamarabb kifogy a katonákból mint Oroszország, és ez a döntő. Ami igazából számít az az, hogy az amerikaiak mit akarnak. Ukrajna már nem szuverén ország, nincs pénzük, nincs fegyverük. Csak azért tudnak harcolni, mert a Nyugat támogatja őket. Ha az amerikaiak békét akarnak, akkor béke lesz” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki ebben a tekintetben Henry Kissinger logikáját követi.

Az amerikai diplomácia nagy öregje korábban úgy nyilatkozott, hogy kínai közvetítéssel lehet tűzszünet Ukrajnában még az év vége előtt. Pekingben egyébként úgy látják, hogy a Wagner hadsereg pancser puccsa rádöbbentheti Putyint arra: ideje befejezni az Oroszországnak mind több gondot okozó megnyerhetetlen háborút Ukrajnában.

Nincs orosz fenyegetés

“A NATO sokkal erősebb mint Oroszország, ez a háború bebizonyította ezt. Miért akarná egy gyengébb állam megtámadni az erősebbet?” – érvelt Orbán Viktor. Orbán kiemelte: Ukrajna NATO tagsága nem aktuális, mert háborúban álló ország nem lehet az észak-atlanti szervezet tagja. Stoltenberg főtitkár nemrég bejelentette: Ukrajna NATO tagsága nem szerepel az észak-atlanti szervezet júliusi csúcstalálkozóján, melyet Litvániában rendeznek meg az orosz határ közelében. A Baltikumban, amely nem is oly rég a Szovjetunió része volt vagy Lengyelországban, melyet a náci Németország és a kommunista Szovjetunió 1939-ben kettéosztott valós fenyegetésnek tekintik Putyin nyomulását hiszen az orosz elnök gyakran beszél a birodalom visszaszerzéséről.

Vannak jó kapcsolatai Putyinnal? – kérdezte a Bild Zeitung a magyar miniszterelnököt.

“Nem, titkosszolgálati kapcsolataink vannak. Ők megbízhatóbbak mint bármi más” – válaszolta a magyar miniszterelnök.

“Ennek a háborúnak nem lett volna szabad megtörténnie. Az én álláspontom kezdettől fogva az volt, hogy nem globális háborút kell csinálni az ukrajnai konfliktusból hanem a felelősséget visszaterelni a katonáktól a politikusokra és a diplomatákra.”

A távozó amerikai vezérkari főnök ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán fronton patthelyzet alakult ki. Egyik fél sem nyerhet, és egyik sem veszíthet, ezért a konfliktust a diplomatáknak kell rendezni nem pedig a katonáknak. Geraszimov tábornok, az orosz vezérkar főnöke állítólag ellenezte a háborút, ezért is bírálta őt Prigozsin.

Hogy képzeli Orbán Viktor az ukrajnai konfliktus megoldását?

“Az egyetlen mód Ukrajna megmentésére az, hogy az amerikaiak tárgyalásokat kezdeményeznek az oroszokkal, megállapodnak velük a biztonsági architektúráról, és találnak Ukrajnának egy helyet ebben az új architektúrában.”

Blinken terv

A Washington Post már kiszivárogtatta az amerikai külügyminiszter tervét erről a kelet-európai biztonsági architektúráról. Ez biztonsági falat emelne Putyin elé két csomóponttal: az egyik egy lengyel-ukrán szövetség, a másik pedig egy román-moldáv “unió”. Magyarország semmilyen szerepet sem játszana ebben. Talán ezért van az, hogy Orbán jó kapcsolatai Putyinnal nem izgatják annyira az amerikaiakat: végül is

egy pénzügyi csőd szélén táncoló kis állam vezére komoly katonai erő nélkül nem oszt és nem szoroz a regionális politikában sem.

Tudja ezt Orbán Viktor is, aki erős nyilatkozatokkal igyekszik elfedni az erő hiányát, hiszen Orbán nem több mint egy tábornok hadsereg nélkül.

Már az EU szegényházában is majdnem a legszegényebbek vagyunk

7%-kal csökkentek a reáljövedelmek Magyarországon – elsősorban az infláció miatt, amely az első helyen áll az Európai Unióban. Az életszínvonal viszont az utolsó előtti helyen: már csak Bulgária van mögöttünk!

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) ez azért is kínos mutatója, mert átlagról van szó vagyis ebben van a hatalomhoz hű elit gazdagodása és a többség szegényedése. Az Eurostat szerint egy átlagos magyar fogyasztása 72%-a az uniós átlagnak vásárlóerő paritáson számolva. Romániában ez már 88%! Az egy főre jutó GDP egyébként mind Magyarországon mind Romániában az Európai Unió átlagának 77%-a volt tavaly. Tegyük hozzá, hogy az Európai Unió is gyengén muzsikál vagyis az uniós átlag igen lassan emelkedik. Ez is magyarázza Románia felzárkózásának gyorsaságát.

Magyarországon megélhetési válság van – ismerte el Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki mindenkinek azt ajánlja, hogy szokjon hozzá a magasabb inflációhoz és ahhoz, hogy az Európai Unió a pénzek jelentős részét visszatartja. Körülbelül 27 milliárd euróról van szó.

Miért nem tiltakozik a lakosság?

Másutt Európában ilyen nagy életszínvonal csökkenés esetében tüntetések zajlanak az utcákon, a munkások sztrájkolnak. Elég Franciaországra utalni, ahol a nyugdíj korhatár felemelése ellen munkabeszüntetéssel és sztrájkokkal tiltakoztak. Nálunk a tanárok tiltakozásán kívül szinte semmi. Miért? Sokféle válasz van: nincsen erős ellenzék, amely megszervezhetné a tiltakozást, nincsenek erős szakszervezetek, melyek képesek végig vinni egy sztrájkot. A hatalom túlsúlya a médiában óriási. De hát

az emberek az életszínvonal romlásáról általában nem a sajtóból értesülnek hanem a piacról. Melyikről?

Magyarországon óriási a fekete piac szerepe a gazdaságban. Varga Mihály büszkén közölte, hogy 40%-ról 30%-ra sikerült levinni az arányt, de hát a fekete piac épp attól fekete, hogy semmi se legyen biztos vele kapcsolatban. A nemzeti együttműködés rendszerének egyik be nem vallott titka a fekete piac felértékelése. A hatalom hibrid rendszerében ez ideális hiszen a pénzek nyomon követése szinte lehetetlen. Az adóhivatal Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerében nem harap – kivéve, ha erre utasítást kap. A vállalkozók szisztematikus adócsalásait nem vizsgálja senki, ha a tulaj nem ugrik szembe a rendszerrel – ez is Orbán Viktor népszerűségének egyik oka. A fogorvos, aki készpénzért dolgozik, hogy elkerülje az adóhivatalt vígan elvan. Miközben a hivatalos statisztikában szerény jövedelmű átlagpolgárként szerepel, a valóságban milliókat vághat zsebre havonta. A fekete piac sokezer ember számára biztosít megélhetést miközben a statisztikák nem mutatnak ki csak tisztes szegénységet.

Mi vagyunk a kisebbik rossz

Ezt üzeni Orbán Viktor az ő szavazó táborának, melynek jelentős része azért tart ki mellette, mert nem lát reális alternatívát. Az ellenzéki pártok csapdában vannak: racionális gazdaságpolitika komoly megszorításokkal járna vagyis politikailag vállalhatatlan. Orbán Viktor menekülő útja viszont az infláció: így oly módon tudja csökkenteni az életszínvonalat, hogy nem kell megszorító csomagot bejelentenie. A 27%-os áfa az inflációs árakkal együtt szépen feltölti az államkasszát. Rövid távon így eldöcög a szekér, de hosszútávon az uniós eurómilliárdok nélkül nem megy. Orbán abban reménykedhet, hogy elvbarátai, a szélsőjobboldaliak előretörnek a következő választásokon. Csakhogy mihelyt hatalomra kerülnek mint Giorgia Meloni Olaszországban, azonnal kiderül, hogy a szívük ott van, ahol a pénztárcájuk. A fukar uniós tagállamok pedig nem kívánnak finanszírozni nem ortodox gazdaságpolitikát folytató tagállamokat. Nem politikai okból hanem, mert gazdaságilag nem sikeresek. Orbán reménykedhet még Trump visszatérésében a Fehér Házba de hát az még másfél év, és egyáltalán nem biztos, hogyha egyáltalán megválasztják, akkor az amerikai elnök első dolga lesz az emlékezés “magyar barátjára”.

Trump feledékeny politikus, csak a sikeres “barátokra” emlékszik szívesen. Orbán Viktor, aki a pénzügyi csőd szélén táncol, nem tartozik ezek közé.

Másság

Fajt alkotó egyedek közt, habár hasonlók, bőven akad differencia. Ez a fajt tekintve pozitív dolog, mert segíti a hosszútávú alkalmazkodást, azaz a faj fennmaradását a változó körülmények ellenére (lásd: evolúció), de a napi siker kevés, a véletlenszerű változások nagy többsége vagy életképtelenné teszi az egyedet, vagy többé-kevésbé hátrányos neki.

Minél bonyolultabb a lény, annál többfajta eltérés létezik. Ezek közül sok a születéskor nem is látható, de azért az ott van. Menthetetlenül.

Az ember a bonyolultabb lények egyike. A fejébe zsúfolt 100.000.000.000 idegsejt darabonként képes sok másikhoz kapcsolódni, elképesztő méretű gráfot hozva létre, amely lehetővé teszi a felismerést, a gondolkodást és a parancs kiadását az izmoknak, hogy működjön a szerkezet. Ezt egészíti ki némi kémia a helyi szinteken, de a főnök mindig az agy. Ő mondja meg, ki vagy, mit akarsz, mit nem, és ezek ellen nincsen apelláta, legfeljebb sebészhez fordulhat az ember, hogyha bárki tudná, mit is kéne operálni pontosan.

Az agy miatt megváltozott viselkedés a többség számára sokszor érthetetlen.

Ilyen például az, mikor valaki úgy érzi, az egyik lába nem ő (BIID), és csak akkor lehet boldog, ha levágják, ezért szaladgál orvostól orvosig, pedig nem népszerűsítette neki a láblevágást az óvodában senki.

Léteznek további, az egyén életét megkeserítő típusok. Ha valaki külsőleg fiúnak néz ki, de az agya azt mondja, hogy te lány vagy, borzasztó helyzetbe kényszerül, ugyanis sok társadalom nem hisz neki. Hehe, röhög az ilyen társadalom, ez mekkora hülye, hiszen csak a vak nem látja, hogy fiú! Nekem hatvanötös íkúm van, oszt mégis. Ránézésre, öcsike.

Lányoknál a helyzet azonos.

A társadalom persze teheti azt, hogy enged. Éljen az agya által diktáltak szerint, sőt még segíti is az átmenetben (hormonkezelés, operáció, névváltoztatás), és ha egy nőnek született egyén transzférfiként élve teherbe esik (végül is lehetséges, mert csak az agya férfi, a teste, ha még nem operálták át sterilre, nő), ugyanazon terhesjogokat kapja meg, mint a nőként élő nők. Mivel ez a módszer mindenki számára kedvező, és senkinek sem árt, az empatikus, úri társadalmak ezt szokták választani.

Kevésbé empatikus, közel sem úri társadalmak segítés helyett felháborodnak, és hónapokig képesek olyan hülyeségen rugózni, micsoda dolog, hogy férfi szül! Egyes országok még az Alaptörvényüket is megváltoztatják, hogy ilyen náluk véletlenül se legyen.

Van aztán másfajta kellemetlen változat. A férfinak született ember agyilag is férfi, ezzel napi gondja nincs, de a többségtől eltérően nem az ellenkező nemhez vonzódik, hanem a sajátjához. A nőknél hasonló a helyzet. Ez a tulajdonság szintén társadalom-semleges (senkinek semmilyen kárt nem okoz), sokan mégis valamifajta kórként kezelik, és ha ma már nem is akarják őket elpusztítani, de kiszorítani, azt feltétlenül.

Hazánkban például úgy döntött a kormány: tizennyolc éves koráig senki ne tudhasson róla, hogy a másság egyáltalán létezik, inkább rémüljön meg minden tizenhároméves, amikor először összefut vele. Pláne, hogyha érintett az ügyben.

A fenti célra regnálóék külön paragrafust eszkábáltak, és a pedofíliáról szóló törvénybe tették, lássa csak a jónép, mifélék ezek!

Lehet, persze, hogy ez mind kamu. Az ellenelmélet szerint a születéskor kialakult agynak sem a transzneműséghez, sem a melegséghez nincs köze, mert mindkettő szimplán nevelési kérdés, annak révén alakítható. Eszerint a többség úgy lett rendes ember, hogy jó szüleik még időben ránevelték őket a heteroszexre, ahogy a könyvdarálás sem a zavarodottság, hanem gyermekeink féltésének a jele.

Mivel a helyzet komoly, és lényeges hatással bír társadalmunk életére, elvárható, hogy dilettánsok (potentát, celeb, elemző, népszavazás, marinéni, miniszterelnök) ne szóljanak bele.

Jöjjenek a szakemberek! Adjon ki az MTA erről állásfoglalást, és akkor egyértelmű az ügy. Így lenne jó mindenkinek.

De az Akadémia hallgat.

Freund agykutató, ha jól tudom.

Rétvári – a cisztercita botrány – 87 milliárd forint

Hány milliárd állami pénz köthető a belügyi államtitkár kereszténydemokrata hálózatához? Ennek járt utána a valasz.hu, mely korábban beszámolt arról, hogy a pénzügyi botrányba már belebukott a cisztercita rend vezetősége.

Csaknem 2,8 milliárd forintért rendezvény központ épül Zebegényben, ahol az épületet az állam ingyen adta át a Rétvári által irányított kereszténydemokrata hálózatnak. A 2,8 milliárd forint is ajándék pénz. Jellegzetesen az állami pénzek a belügyminisztériumhoz kötődnek, ahol Rétvári Bence államtitkár, és oda csordogálnak, ahol a kereszténydemokrata képviselőnek politikai érdekeltsége van. Például a Gellérthegyre, ahol korábban Rétvári Bence parlamenti képviselő volt, majd pedig a mostani választókörzetébe, a Dunakanyarba. Ennek a szimbóluma a rendezvény központ Zebegényben.

Legkevesebb 1,8 milliárd állami pénz jutott a Familiare Társadalomszervező Központnak. Ennek igazgatója Drabos Erik Kasszián ügyvéd, Rétvári Bence családi jóbarátja és bizalmasa, aki kulcsfigura a cisztercita pénzügyi botrányban is. Az Orbán kormány a központnak odaajándékozott egy apartman házat Siófokon.

Legkevesebb 2,5 milliárd forintos állami támogatást kapott a Magyar Vezetőképző Alapítvány. A kuratórium elnöke Bérczi L. Bernát volt, a cisztercita rend leváltott elnöke. A kuratórium ügyeit Drabos Erik Kasszián ügyvéd intézi a mai napig mint kurátor.

312 milliós állami támogatást kapott a Kovács K. Zoltán Alapítvány. Ez a tulajdonosa a vasárnap.hu kereszténydemokrata portálnak. Kovács maga a Hungary Helps nevű kormányzati intézmény vezérigazgatója.

563 milliós forintos állami támogatást kapott a Családháló Alapítvány, amely megvette a Zebegényben levő ingatlant, ahol rendezvény központot rendeznek be.

91 millió forintot kapott a Szabadságvédő Alapítvány, amely a Bartók Béla úton védi a szabadságot Drabos Erik Kasszián ügyvéd ingatlanában.

500 millió forint a Dunakanyari Védegylet Alapítványnak. Ez Rétvári Bence választói kerülete, a kurátor így természetesen maga Rétvári Bence.

2,77 milliárd forint a Milleniumi Pavilon Közhasznú Alapítványnak – ez a rendezvény központ Zebegényben.

A valasz.hu részletesen elemzi az alapítványok pénzügyeit, majd összegez: legkevesebb 8,7 milliárd forint állami pénz landolt Rétvári Bence belügyi államtitkár hálózatánál.

Mint cseppben a tenger

Rétvári Bence főnöke, Pintér Sándor belügyminiszter ennél is nagyobb hálózatot működtet, melyet természetesen szigorúan ellenőriznek is a hatóságok, melyek feje maga Pintér Sándor. A belügyminiszter 633 millió forintot vágott zsebre tavaly “törvényesen”. Ebből a fizetése 28,5 millió forintot tett ki.

Orbán Viktor a nyomtató lovaknak nem köti, mert nem kötheti be a száját. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Ebből a szempontból az nyomaszthatja a nemzeti együttműködés rendszerének atyját, hogy elfogyott a pénz! Európa nem fizet: 27 milliárd euró lóg a levegőben – ismerte el maga Varga Judit igazságügyi miniszter a Hír Televízióban vígan beszélgetve Bayer Zsolttal. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arra szólított fel mindenkit, hogy tanuljon meg gazdálkodni az uniós euró milliárdok nélkül is.

Ez képtelenség – jött a válasz Nagy Márton korábbi munkahelyéről, a Nemzeti Bankból, ahonnan Matolcsy György bankelnök üzente meg: uniós euró milliárdok nélkül nem megy a szekér!

Matolcsy pártunk és kormányunk hivatalos lapjában, a Magyar Nemzetben arról írt, hogy ha az uniós pénzeket hatékonyabban használták volna fel, akkor azokból a költségvetésnek mára bevételei lennének. Matolcsy György azt is hangsúlyozta, hogy az uniós euró milliárdoknak kulcs szerepük van a magyar költségvetés egyensúlyának megteremtésében.

Kijev azzal vádolja Magyarországot, hogy megakadályozza a hadifoglyokkal való konzuli kapcsolatfelvételt

Kijev hétfőn azzal vádolta Budapestet, hogy az Orosz Ortodox Egyház közvetítésével és az ukrán hatóságok tudta nélkül megakadályozta a bejutását ukrán hadifogoly csoportjához, amelyet Oroszországból Magyarországra szállítottak.

„Az ukrán diplomatáknak az elmúlt napokban tett minden kísérlete, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsenek ezekkel az ukrán állampolgárokkal, sikertelennek bizonyult”

– mondta Oleg Nikolenko, az ukrán diplomácia szóvivője a Facebookon.

A június 8-án Magyarországra szállított tizenegy magyar származású ukrán „de facto magánzárkában van, nem férnek hozzá nyílt információforrásokhoz, rokonaikkal harmadik fél jelenlétében kommunikálnak” – mondta Nikolenko úr . .

„Budapest ilyen cselekményei (…) az Emberi Jogok Európai Egyezménye megsértésének minősíthetők”

– fogalmazott.

Elmondása szerint Kijev „újra kérte” a magyar kormányt, hogy „azonnali hozzáférést biztosítson az ukrán konzulnak” ezekhez a hadifoglyokhoz. „hogy felmérhesse fizikai és pszichológiai állapotukat, elmagyarázhassa nekik jogaikat és sürgősségi konzuli segítséget nyújthasson”.

Ez a fogolycsoport Kárpátaljáról származik, egy nyugat-ukrajnai régióból, ahol nagyszámú magyar közösség él. Magyarországra való áthelyezésüket a közvetítőként szolgáló orosz ortodox egyház jelentette be. Ukrajna a maga részéről sajnálta, hogy nem vett részt a tárgyalási folyamatban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK