Fontos

Putyin és Kövér antiszemitizmusa avagy pácban Andropov árvái

“Jézus gyilkosainak szellemi utódairól“ beszélt szülővárosában, Pápán Kövér László, az országgyűlés elnöke. Szinte ezzel egyidejűleg Vlagyimir Putyin sietett tudatni mindenkivel: ”a Nyugat egy zsidót állított Ukrajna élére!” Miért e felizzó antiszemitizmus?

A válasz látszólag egyszerű: a nemzeti együttműködés rendszere mind Oroszországban mind Magyarországon pácban van. A cári Ohrana – a KGB elődje – ilyenkor pogromot szervezett: például 1904-05-ben amikor Japán legyőzte Oroszországot. Az Ohrana, amely a cion jegyzőkönyvet is hamisította nem hagyta magát zavartatni a tényektől, hogy a zsidóknak az ég világon semmi közük sem volt a nagy katonai vereséghez a Távol Keleten. Az Ohrana húzása nem vált be, a forradalom kitört, és a cári önkényuralom engedményekre kényszerült. A forradalmi bolsevikok is bekerültek a Dumába, igaz, hogy frakcióvezetőjük az Ohrana ügynöke volt, aki rács mögé juttatta Sztálint is.

Az Ohrana előállt a nagy világ magyarázattal, melyet manapság Putyin is vígan használ: ez a három Róma elmélet. Eszerint “az első és a második Rómát és Bizáncot – a zsidók tették tönkre. A harmadik Rómát – Szentpétervárt illetve Moszkvát nem fogják!“ A teóriának semmiféle történelmi alapja sincs, de a csőd felé közelgő Szovjetunióban mégiscsak elővette azt Jurij Vlagyimirovics Andropov a lengyelországi válság idején.

A Szovjetunió 56-os budapesti nagykövete, a KGB akkori főnöke kifejtette: “világméretű zsidó összeesküvés irányul a Szovjetunió ellen, és ennek előjátéka a lengyelországi válság.” Andropov kiadta a jelszót:

“meg kell tisztítani a szovjet birodalom elitjét a zsidóktól!“

Pechére Andropov maga is zsidónak született méghozzá a cári Oroszországban, ahol ez külön nemzetiségnek számított, és fel is tüntették a születési anyakönyvi kivonaton. Andropov tudta, hogy zsidó nem lehet a Szovjetunió vezetője, ezért szorgos munkával hamis anyakönyvi kivonatot gyártott. A tisztogatás meg is kezdődött, és ez felgyorsította a szovjet rendszer bukását, mert a reform kommunisták jórésze ezekután úgy érezhette: nincs értelme reformokról beszélni. Innen ki kell vándorolni vagy pedig megdönteni a rendszert. Andropov ezt már nem érte meg, mert 1984-ben meghalt.

Halála után róla nevezték el a KGB elitképző hírszerző akadémiáját. Azt az akadémiát ahova Putyin jelentkezett is, de nem vették fel mint tehetségtelen tökfilkót. Andropov ugyanis rájött arra, hogy a kommunista pártok elitje a Szovjetunióban és a “testvéri országokban” többnyire idiótákból áll, mert a kiválasztás alapja nem a teljesítmény hanem a lojalitás. Andropov szerint a KGB-re várt a vezető szerep, mert ott a meritokrácia uralkodik nem pedig a szervilis lojalitás mint a kommunista pártokban.

Elitképzés a titkosszolgálatok akadémiáin

Minden szocialista országban hozzáláttak ehhez, így végezhetett ilyen akadémián Kövér László is – a jogi egyetem mellett. A fideszes fiúk bajtársi lojalitása is ezen az akadémián alakult ki nem pedig a Bibó kollégiumban, ahova Kövér Lászlót fel sem vették, mert ott csak olyan tehetséges fiúknak jutott hely mint Orbán Viktor. Akit olyan értelmes és tettrekész állambiztonsági tisztek pátyolgattak mint Fellegi Tamás és Stumpf István. Az utóbbi apósa, Horváth István  vezényelte le a rendszerváltást egy csepp vér nélkül.

A titokzatos karmester, akiben mind Moszkvában mind Washingtonban megbíztak, soha senkinek semmit sem mondott történelmi szerepéről. Pontosabban lemondása után besétált az amerikai nagykövetségre, és ott mindent elmondott. A magyar közvéleménnyel semmit sem közölt. Misa Wolf, a Stasi hírszerzés főnöke könyvet írt a tapasztalatairól, Horváth István hallgat.

Antiszemita tisztogatás Magyarországon

Hogy halt meg Elbert János és családja? Biztosat ma sem tud senki, de két okot sejtenek a gyilkosságsorozat mögött: az egyik az, hogy Elbert János tolmácsolt Jurij Vlagyimirovics Andropovnak 1956-ban amikor a szovjet nagykövet szisztematikusan hazudott Nagy Imrének, Maléter Pálnak és másoknak. Egy KGB főnök esetében ez nemcsak, hogy bocsánatos bűn, de lehet akár erény is, de a Szovjetunió első emberének életrajzában ez kissé kínos részlet, mert ki tárgyal külföldön egy hivatásos hazudozóval?

Miért lett “öngyilkos” Péter György, veterán kommunista, aki a reformközgazdászok közé tartozott, és kapcsolatokat ápolt Izraellel, amellyel akkoriban Magyarország – szovjet parancsra – nem állt diplomáciai kapcsolatban?

Az “öngyilkos” életét kioltó golyó hátulról érkezett…

Aczél Györgyöt kitették a kommunista párt titkári pozíciójából, ahonnan az egész kulturális életet irányította. Minthogy ő Kádár János barátja volt, Andropov beérte a lefokozással.

Kádárnak javasolták, hogy Hetényi Istvánt nevezze ki a Tervhivatal élére hiszen ott dolgozott évek óta államtitkárként. Kádár nemet mondott:

“Egy zsidó nem lehet a Tervhivatal elnöke! A szovjet elvtársak nem fogadnák el.”

A Tervhivatal speciális szocialista intézmény volt, csakis a szocialista országokban létezett. Ezekben az országokban pedig érvényben volt Andropov utasítása: zsidó nem kerülhet fontos tisztségbe! Csakhogy Kádár túljárt a szovjet elvtársak eszén: pénzügyminiszterré nevezte ki Hetényi Istvánt mondván annyira el vagyunk adósodva Nyugaton, hogy kell egy kiváló szakember, aki kezeli a pénzügyi problémákat.

Az antiszemita kártyát nem most veszi elő először a Fidesz. Már közvetlenül 2010 után megtámadták a Lukács iskola tudósait, akik már Andropovot is zavarták. Kádár akkor emigrációba kényszerítette a legkiválóbbakat. Hazatérve Heller Ágnes és társai keményen bírálták Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerét. Felfigyelt erre Macron francia elnök is, aki sok más európai gondolkodóval együtt meghívta Heller Ágnest az Elysee palotába. Budapesti látogatása során Macron elnök  fejet hajtott Heller Ágnes sírjánál a zsidó temetőben.

Igazán kemény antiszemita kampány Soros György és “hálózata” ellen indult az Orbán rendszerben. Még a Professzorok Batthyány köre, ez az ultralojális értelmiségi szervezet is megsokallta az antiszemita kampányt, és tudatta Orbán Viktorral: a huszonegyedik században nem illik ilyen kampányt folytatni egy olyan országban, ahol több mint félmillió zsidót öltek meg a holokauszt idején.

Orbán válasza:

”Meghallgattam önöket, megértettem az aggályaikat. Egyet is értenék önökkel, ha önöknek csinálnám a politikát, de nem önöknek csinálom!”

Francia nukleáris fűtőelemek Pakson – mi lesz Putyin barátságával?

0

Orbán Viktor Kötcsén a többi között megemlítette azt a forgatókönyvet is, hogy a jövőben Magyarország francia fűtőanyagot is használhat Pakson az orosz helyett. Mit jelent ez?

Az Európai Unió már 2014 óta arra buzdítja a tagállamokat, hogy szokjanak le az orosz nukleáris fűtőelemekről, és keressenek alternatívát. Putyin 2014-ben foglalta el a Krímet, és ebből kiderült, hogy agresszív szándékai vannak Ukrajnával szemben noha ennek szuverenitását korábban Oroszország garantálta épp annak fejében, hogy Kijev lemondott a nukleáris fegyverekről. Putyin múlt februári nyílt agressziója után felerősödtek a félelmek a nukleáris iparban is, Finnország például lemondta orosz atom erőművét. Orbán Viktor azonban kitart amellett, hogy Paks 2-őt az oroszok építsék meg. Közben viszont francia üzemanyagot vásárolna Paks 1-hez?

A Framatome az utóbbi időben igencsak korszerű fűtőelemeket állít elő – nyilatkozta a Telexnek Aszódi Attila egyetemi tanár, Paks egykori kormánybiztosa.

Technikailag tehát indokolt lehet a váltás oroszról francia dúsított uránra, de a diplomáciai szempont ennél nyilvánvalóan jóval fontosabb.

Putyin helyett Macron

A franciák hajlandóak a Siemens helyére lépni a Paks2 beruházásban, ez már önmagában is indokolhatná a váltást, de Orbán Viktor számára jóval többről van szó. Merkel kancellár távozásával elveszítette létfontosságú német kapcsolatait, és ezt most Franciaországgal és Olaszországgal kívánja pótolni. Olaszországban Giorgia Meloni a miniszterelnök, aki épp mostanában látogat Budapestre, itt az ideológia eléggé hasonló a politikai gyakorlat azonban más. Meloni nem hadakozik az Európai Unióval és Washingtonnal mint Orbán Viktor hanem igyekszik maximálisan együttműködni velük.

A liberális Macron régebben igyekezett elszigetelni az illiberális Orbán Viktort az Európai Unióban és a visegrádi szövetségben, de az ukrajnai háború átírta a helyzetet. Az Egyesült Államok igyekszik irányítása alá vonni az Európai Uniót, és ezzel mind Macron mind Orbán szemben áll. Jól látszik ez abban, hogy semmiképp sem akarják csökkenteni az együttműködést  Kínával, ahogy az Egyesült Államok ezt szövetségeinek “javasolja”. Ezen túlmenően mind Franciaország mind Magyarország a nukleáris energia elszánt híve, Macron elnök szerint az atom az zöld energia. Hasonló érdekközösség áll fenn az európai hadsereg ügyében: ezt mind Macron mind Orbán fontosnak tartja, de Washington és Varsó ellenzi, mert a NATO gyengítésének tekinti.

Végül Orbán pontosan tudja, hogy azért nem kap pénzt az Európai Uniótól, mert a meghatározó nagyhatalmak így döntöttek. A német véleményen Orbán nem tud változtatni, mert annyira elrontotta a kapcsolatait mindenkivel amikor potenciális szövetségesnek nevezte az Alternative für Deutschland pártot, melyben neonáci elemek is vannak.

Orbán most Macront és Melonit győzködi arról, hogy az ellene alkalmazott vétóról beszéljék le Németországot. Kérdés, hogy Meloninak vagy Macronnak ér e ennyit Orbán?

Ebből is látszik, hogy a magyar miniszterelnök tisztában van a reális erőviszonyokkal: sokkal inkább kíván az Európai Unióban boldogulni mint Putyin magányos barátjaként bóklászni a senki földjén.

Kötcse 2023.

Amikor Dobrev Klára családi nyaralójukból a kalocsai Paprikafesztiválra igyekezve elhajtott a kötcsei Kúria előtt, láthatta, sőt akár számba is vehette az ország színe-javát, ahogy érkeznek az Aktuális Kinyilatkoztatás helyszínére meghallgatni a Víziós Embert.

A Víziós Ember, aki majd megmondja nekik, hogy egyrészt mi lesz (jóslat), másrészt mi legyen (parancs). Ő ugyanis a hívők közfelfogása szerint ellát Krakkóig, ha lángol, ha nem, a többiek meg még az orrukig se. Utóbbi megállapítás igazságtartalmában nincs okunk kételkedni, előbbi meg kézenfekvő evidencia.

Ez az úgynevezett piknik a szokásos éves úrfelmutatások egyike, (ilyen például a tusványosi gyülekezde is), ahol az Úr felmutatja magát, learatja a tapsokat, aztán megnyugodva hazamegy. Újabb pár hónapig nem kell beszédet írni.

Az árnyékkormány miniszterelnöke, egyben az ördög felesége persze elhajtás közben nem vett számba senkit, ismeri őket, mint a rossz pénzt, és azt is tudja, hogy „az ország színe-java” kifejezés a besöpört jövedelmeikre jellemző, nem pedig az ország állapotára, melyet elvileg ők kormányoznak. Az állapot ugyanis eléggé lehangoló, ebből következően óriási baj, ha tényleg ez a tehetségtelen gárda lenne az ország színe-java. Hál’isten nem az, hiába hazudozzák sokan. Van jobb!

A Főnök beszéde nem nyilvános. Természetesen ez csak egy trükk, hogy egyrészt a közzététel helyetti, gondosan megtervezett kiszivárogtatás titokzatosabbá és fontosabbá tegye a mondottakat, mert az mindig használ a szövegnek, pláne benne rejtező ostobaságok esetén, másrészt, ha valaki rámutatna az ostobaságra, lehet mondani, hogy nem pontos az idézet. Ő nem is ezt mondta. De nem ám!

Az infó csepegtetés jelenleg teljes erővel folyik. Amit mostanáig sikerült kiszivárogtatni:

  • A miniszterelnök módosította nyugdíjba vonulásának évét, ami eddig 2030. volt, most 2034 lett. Indok: a COVID és a háború „négy évet elvett tőlük”.

Ebből a közlésből több dolog következik. Orbán egyrészt biztos benne, hogy mostantól örökké FIDESZ kétharmad lesz, azaz, ha akarja, haláláig miniszterelnök maradhat, másrészt a kudarcos évek miatt (mely kudarcossághoz neki természetesen semmi köze sincs) kárpótolni akarja magát négy szép, diadalmas évvel – illetve szerintem inkább hattal, mert a budapesti olimpiát 2036-ra tervezi. Ha a plusz négy év megvan, a még plusz kettő nem fog zavarni senkit. Nehogy már más nyissa meg!

  • A miniszterelnök a gazdasági nehézségeket jelölte meg a Fidesz népszerűségvesztésének fő okaiként, mint mondta, „a társadalom nem ehhez szokott hozzá, hanem a folyamatos növekedéshez”.

Ja. Hozzászokott. A Bajnai által rendbe tett országhoz, a Gyurcsány által összegyűjtött MANYUP 2700 milliárdjának lenyúlásához és szétosztásához, a 2010. utáni világgazdasági fellendüléshez, ami a magyar gazdaság multijait folyamatosan támogatta, az állandóan érkező EU pénzekhez, és a mindezekből következő „folyamatos növekedéshez”, amivel csak egy baj van: a többiek még jobban növekedtek, azaz mára a sereghajtó csoport (Románia, Bulgária, Magyarország) tagja lettünk, amiről persze a nagyközönség nem tud. Persze 2,7 millióan el se hinnék, még ha mondanák is nekik, de nem is mondja senki. A többieknek sem.

  • Orbán szerint vezető pozíciójukhoz az is hozzájárul, hogy gyenge az ellenzék, valamint állítása szerint nem voltak az embereket érintő megszorítások.

Ez így igaz. Legalábbis az első állítást illetően, mert a második a szokott füllentés, ami mellett lazán elsiklik a hallgatóság meg az olvasótábor is. Az ellenzék gyöngeségét illetően ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy azon maga az ellenzék nem tud változtatni, mert a bizonytalanok nekik nem hisznek. Segíteni kellene nekik, elmondani/megírni, hogy ők jobbak lennének, és hogy hogyan lennének jobbak, de sajnos, mint az már sok éve látható, ilyen segítség nincs. Ennek fényében jogosnak tűnik Orbán hosszútávú tervezése.

  • A miniszterelnök ismét elmondta, hogy komoly veszélyt lát Európa iszlamizációjában, és úgy gondolja, hogy belátható időn belül Nyugatról keresztény közösségek fognak Magyarországra menekülni emiatt.

Volt egyszer egy ember, valami francia, aki a XVIII. században kiszámolta, hogy Párizs utcáit 100 év múlva két méter magasan fogja lótrágya borítani (ő is tovább húzta a görbét). Nincs ezzel a tovább húzott muzulmános görbével sem gond, szegény idemenekülők majd azokban a házakban fognak lakni, amelyeket a Nyugatra távozó magyarok hagynak itt üresen.

  • A miniszterelnök azt akarja, hogy Magyarország nagy, erős és gazdag legyen, és mindenki tiszteljen minket (azt akarja! Fantasztikus!).

Ehhez van neki egy 15 pontos terve, amelyik a következő hét pontból áll:

  • a demográfiai fordulat elérése

Jutalmazással nem lehet elérni, csak kemény büntetőintézkedésekkel. Börtönnel való fenyegetés 3 gyermek alatt, sokmilliós pénzbüntetések, satöbbi. Aztán, ha sikerül, Magyarország lakossága 2100-ban is 10 milliós lesz, a lepusztuló Németországé meg megfeleződve 40 milliós. És akkor mi van?

  • A munkaalapú gazdaság létrehozása

Szerintem már létrehoztuk. A tudásalapú jobb lett volna, mint a multik gyáraiban való gürizés, de ha ez a vízió…

  • Hitelfelvételek helyett hitelezővé és modern ipari nemzetté kell válni

Tényleg? Aszta! Hogy erre még nem gondolt senki…

  • A magyar vállalkozóknak külföldön is be kell fektetni, a profitot pedig haza kell hozni

Ahhoz magyar vállalkozó kéne. Na, pont azt nem sikerült kinevelni. Sőt, ellenkezőleg! Antivállalkozók gazdagodnak tömegesen.

  • A hadseregfejlesztés

Úgy gondolja a miniszterelnök, hogy ettől leszünk erősek? És akkor majd mindenki tisztel minket, mert különben odapörkölünk, mint Putyin?

  • A digitális állampolgárság bevezetése

„A digitális állampolgárság egy olyan – a digitális és online világban járatos, az abban megjelenő információkat kritikusan szemlélő, konstruktívan továbbgondoló, produktívan kezelő személy jellemzőire utal, aki képes eredményesen, és a közösség számára is értékteremtően végezni a mindennapi tevékenységét.”

Hát, az jó lenne, csak az a baj, hogy ha az ilyen magyar állampolgárok száma túllép egy adott (nem is nagyon magas) létszámot, akkor Orbánnak meg a FIDESZ-nek többé itt nincs esélye. Szerintem nem gondolja ő ezt komolyan.

  • Energetikai önellátás, ennek része, hogy Paks orosz helyett francia üzemanyaggal menjen.

Ezt nyilván mondta neki valaki. Jelenleg Magyarország nem képes önellátásra (nem csak gázból és olajból, hanem villamos energiából is importra szorul), és ha beindulnak az energiafaló akkugyárak, akkor még rosszabb lesz a helyzet, ezért Paks II. késése miatt két nagy erőművet (1000 + 1600 MW) kell építenünk, azok pedig mással nem működhetnek, csak a Déli Áramlat nevű csővezetéken jövő orosz gázzal (a kazah gáz is gyakorlatilag az). Ezért kell állandóan gazsulálnunk Putyinnak, aki a gázt, meg Erdogánnak aki a csővezetéket tulajdonolja. A többi energetikai kérdés kevésbé lényeges.

A fenti eszmefuttatásból azt, hogy erősek leszünk meg gazdagok, még csak-csak értem, de hogy hogyan leszünk nagyok, az igencsak kérdéses. A felfejlesztett hadsereggel visszafoglalunk a szomszédoktól valamit? Vagy mindent? Ezt takarja a nemzetegyesítés?

Ahogy a leírtakból látható nem egyszerű a helyzet. Mondhatni, rossz. Hogy ennek ellenére Orbánék népszerűsége nem csökken, azzal a hazáját féltő, médiabirtokos magyar értelmiségnek előbb-utóbb kell valamit kezdeni. Javasolnám, hogy minél hamarabb.

Egyelőre nem látszik jele.

A nap kérdése – Szeretné Ön az ellenzéki pártok összefogását az 2024. évi uniós és az önkormányzati választásokon?

Az MSZP hónapok óta próbálja egy asztalhoz ültetni a korábbi ellenzéki összefogás pártjait, hogy a 2024-es választásról egyeztessenek. Két párt nem képviseltette magát. Sem a DK, sem az LMP képviselői nem voltak jelen az egyeztetésen.

This poll is no longer accepting votes

Szeretné ön az ellenzéki pártok összefogását az 2024. évi uniós és az önkormányzati választásokon?
×

“A pénz Lölő nevén van, de nyilvánvalóan nem rendelkezik vele”

0

Amióta Pesty László dokumentumfilmes “ősfideszes” előállt a Lölő jelenség bírálatával  Tusnádfürdőn, mely szerint “nem szerencsés az, ha a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk”, sokan kétlik, hogy spontán ötletet valósítana meg. Vásárhelyi Mária most a Facebookon azt írta, hogy “egy szigorúan megkomponált forgatókönyv kivitelezéséről van szó.”

Megszólalt már ebben az ügyben Pesty László többször is, és nagy leleplezéseket ígért, melyeket a karácsonyfa alá kíván elhelyezni. Ehhez képest az egyik célszemély, Szíjj László az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy Pesty László korábban tőle kért pénzügyi támogatást, de ő ezt elutasította. Pesty László úgy nyilatkozott, hogy azért kezdte meg antikorrupciós kampányát, mert két perces kihallgatást kért egy kizsebelt vállalkozó ügyében, de Orbán Viktor nem fogadta őt.

Vásárhelyi Mária viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a leleplezési kampány során az égvilágon kívül semmi újat sem tudtunk meg a nemzeti együttműködés rendszerének nagy korrupciós ügyeiről.

“Ha Pesty Lászlónak valóban bizonyítékai vannak a korrupcióra, akkor a rendőrségen kellene csicseregnie. Ha nem így tesz, akkor ez bűnpártolás!”

– fogalmazza meg a jogi tényállást Vásárhelyi Mária. Aki ezek után megfogalmazza mondanivalóját:

”Senki sem hiszi el, hogy a gázszerelő bármilyen beruházásról önállóan dönthet, és nem minden esetben Orbán Viktor mondja ki a döntő szót!

Bár a pénz Lölő nevén van, de nyilvánvalóan nem rendelkezik felette.”

Rémes gazdasági adatok

Az augusztusi infláció még mindig 16% fölött, messze meghaladva minden más országot az Európai Unióban. Már a kormány sem hisz abban, hogy idén gazdasági növekedés lehet. A költségvetési hiányt viszont már 97%-ban teljesítette augusztus végéig. Vagyis az államadósság tovább növekszik. Magyarország lépeget az adósság csapda felé amikor egyre újabb kölcsönöket kell felvenni a korábbiak törlesztésére – picit magasabb kamattal. A kölcsönadó bankok ugyanis azt látják, hogy miközben a számok csapnivalóak, az Orbán kormány nem változtat politikáján vagyis az eurómilliárdok belátható időn belül nem érkeznek meg Brüsszelből Magyarországra.

A tartós stagfláció várható az életszínvonal permanens csökkenésével.

Orbán Viktor egy őszinte pillanatában hét szűk esztendőt jósolt, és ez igaz lehet a lakosság döntő többségére, de a hatalomhű oligarchákra nem!

Ezért kínos Lölő és párja luxus jachtozása a Földközi-tengeren. Ezért van szükség Pesty László korrupcióellenes kampányára. Csakhogy ez a problémák megoldására kissé kevés. Nincs olyan propaganda, amely ellensúlyozni tudná az életszínvonal tartós csökkenését. Ezért kell Orbán Viktornak dezorganizálnia még jobban az ellenzéket nehogy a proteszt szavazatokat megszerezve hatalomra jussanak. Szlovákiában Fico ellenfelei a semmiből teremtettek olyan ellenzéket, amely megbuktatta a nemzeti együttműködés rendszerét. A hatalom sok hűséges emberét el is veszítette, de minthogy Szlovákia problémáit a hatalomra került ellenzék sem tudta megoldani, ezért visszajöhet Fico, és ez reményt csöpögtethet Orbán Viktor csüggedő szívébe is: ebben a régióban az ilyen rendszerek örökéletűek. Persze olykor elveszítik a fejüket mint Nicolae Ceausescu vagy Szlobodan Milosevics…

Kihúzza-e a pácból Orbán Viktort egy olasz kommunista ideológus?

0

A kulturális hegemónia megteremtése Orbán Viktor egyik legfontosabb politikai célja, mert ily módon akarja bebetonozni hatalmát további húsz évre – ez derült ki a Tranziton elmondott beszédéből, melyben az olasz kommunista párt egykori főtitkárát, Antonio Gramscit idézte.

Már a fiatal Orbán Viktor is felfigyelt Gramscira amikor a kommunista rendszer lengyelországi kudarcát elemezte. Nem a gazdasági siker hanem a kulturális hegemónia a politikai hatalom tartósságának legfőbb garanciája – vélte Antonio Gramsci, aki Mussolini börtönében írta tanulmányait. Az egykor szocialista Mussolininek hasonló elképzelései voltak hiszen mindketten olaszok voltak, ahol a katolikus egyház több mint ezer éve meghatározó szerepet játszott.

Magyarországon Békés Márton dolgozta ki Gramsci hazai alkalmazásának kritériumait. A XXI. Század Intézet igazgatója szerint Orbán Viktor rendszere immár közel áll a kulturális hegemóniához.

“A kommunista diktatúrának, majd a rá következő posztkommunista rendszernek – 1990-2010 – hosszú kulturális árnyéka volt. Ez mostanság húzódik vissza. A kulturális hegemónia létrehozása, és ennek a konkrét tartalma azaz a nemzeti konszenzus kialakulása több évtizedig tartó történelmi feladat. Ez elvezet minket a XXI. század közepéig “- mondta Békés Márton az Indexnek.

Globalizált világban a nemzeti út zsákutca

Mussolini, Gramsci és Orbán Viktor nemzeti útról beszéltek és beszélnek csakhogy időközben a világ globalizálódott. Érdemes megemlíteni, hogy ebben egy másik marxista, Lev Davidovics Trockij késői követői játszottak fontos szerepet az Egyesült Államokban. Trockij, akit Sztálin öletett meg, mert elutasította a szocializmus egy országban teóriát, arra mutatott rá, hogy a világgazdaság a huszadik században globalizálódik, ehhez pedig még a nagyhatalmaknak is alkalmazkodniuk kell. A neokonzervatív gondolkodók, akik megteremtették Margaret Thatcher és Ronald Reagan globalizációs programjának ideológiai hátterét, Trockij követői voltak. Globális kategóriákban gondolkodtak és úgy vélték, hogy még olyan óriások sem vonhatják ki magukat ez alól mint az Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország.

A nem egészen tízmilliós Magyarország esetében nemzeti útról beszélni tragikomikus tévedés, amelynek az árát az egész ország megfizetheti.

Igazi nemzeti út a globalizált világban csak egy működik a gyakorlatban: ez pedig nem más mint a nemzeti kommunista észak koreai rendszer, melynek alapelve a dzsucse- támaszkodjunk a saját erőnkre! Az összehasonlítás Dél Koreával magáért beszél: míg a félsziget déli részén maximálisan törekszenek arra, hogy alkalmazkodjanak a világgazdaság trendjeihez, mert tudják, hogy egy 50 milliós állam sohasem lehet a világ közepe a huszonegyedik században, a Magyarország méretű kis ország a G20 tagja, és GDP-je magasabb mint a 140 milliós Oroszországé, melynek nyersanyag kincsei a legnagyobbak a világon.

Zsákutcában hol van előre?

A kulturális hegemónia Orbán Viktornak csak arra kell, hogy elleplezze a rendszer kínos ellentmondásait: a szegény szegény marad miközben a gazdagok tovább gazdagodnak.

Orbán számára minden ideológia csak fedőszöveg, a lényeg az, hogy a többség bevegye és ne zavarja őt a politikacsinálásban.

Az európai szegényházban a nemzeti ideológia kulturális hegemóniája gyógyírként szolgál a kínos realitásokra: a hanyatló életszínvonalra, a mind gyengébben működő egészségügyre és oktatásra, és arra a szociális hálóra, amely Magyarországon sokkal inkább fikció mint valóság.

A kulturális hegemónia azért kell Orbánnak, hogy ennek keretében hű propagandistái elmagyarázhassák a népnek, hogy miért jó ami nem jó.

Ezért értékelődött fel Rogán Antal propaganda miniszter szerepe, aki biztonság kedvéért megkapta a titkosszolgálatok felügyeletét is. Valójában azonban maga Orbán Viktor irányítja a rendszert pontosabban irányítaná, ha tudná, hogy merre van előre? A globalizált rendszerben az a kellemetlen, hogy megvan az összehasonlítási lehetőség más hasonló méretű államokkal mint például Ausztria, Csehország, Finnország vagy akár Románia. Mind a négy ország jobban teljesít mint Magyarország Orbán Viktor uralma alatt. Ezért is óvakodik a magyar miniszterelnök a nemzetközi összehasonlítástól. A nemzeti útnak az az előnye, hogy a magyar múlt képezi az összehasonlítás alapját: el lehet mondani, hogy Magyarországon még sohasem éltek olyan jól az emberek mint Orbán uralma alatt. Csakhogy ez már a közelmúlt, a közeljövő pedig a tartós stagnálás és a szép csendes lemaradás az európai vetélytársak mögött miközben az Európai Unió is pácban van, ott sincs számottevő gazdasági növekedés.

A kulturális hegemónia akkor vizsgázik a gyakorlatban amikor az emberek többsége észreveszi, hogy a nagy semmit öntik le nemzeti szósszal.

Békés Márton szerint Orbán még legalább húsz évre tervez, de ehhez valamilyen gazdasági teljesítményt kellene nyújtania, mert hogyha ez a jelenlegi elégséges eredményről elégtelenre változik, akkor a felgyorsult idő aligha a magyar miniszterelnöknek dolgozik majd.

A keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul – 2018

Ha beválik a most meghirdetett program, akkor nacionalista báránykák várnak majd az új Csaba hercegre, hogy elvigye őket valamilyen alternatív valóságba.

A Hungarian Spectrum (Nationalism and Christian Values in Hungarian Kindergartens című bejegyzésében) úgy értékeli, hogy az Orbán-kormány immár a gyerekekre is kiterjeszti a nacionalista és vallási agymosást, a jelenlegi magyar iskolarendszer fő ismérvét, miután megjelent, hogy

az óvodákban is hazafias szellemben kell nevelni a kicsinyeket.

A szerző, S. Balogh Éva, a Yale Egyetem volt történésze azt mondja, hogy ebben a tekintetben már az előző törvény is épp elég rossz volt, de most az óvónők új feladatot kapnak: bele kell csepegtetniük a legkisebbekbe is az Orbán-rezsim normáit, ami hivatalosan a nemzeti identitást, a keresztény kulturális értékeket, a hazaszeretetet és a szülőföld, illetve a család iránti ragaszkodást jelenti. Ezen felül valamelyest bevezetést kell nyújtaniuk a történelembe a magyar mitológiából vett történetekkel. Bizonyos, hogy ezek közt lesz Hunor és Magor mitikus eredet sztorija, a fehér csodaszarvassal együtt.

Amúgy az jó, ha a hatalom hangsúlyozza a kereszténységet, csak éppen a felmérés szerint

a magyaroknak mindössze 54 %-a vallja magát kereszténynek.

Mi több, a katolikusoknak csak 37 százaléka tartozik ide, 10 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel korábban. Vagyis a keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul.

És mi van azokkal a szülőkkel, akik nem szeretnék, ha a gyerekük vallásos oktatásban részesülne? Természetesen a változtatásokról ezúttal sem kérdezték meg a szakmát, de hát a dolgok már csak így mennek az Orbán-kabinet alatt. Viszont arról nem esett egyetlen szó sem a hatalom részéről, hogy a siralmas bérek miatt nincs elég pedagógus az óvodákban, de kevés az óvoda is. Ám ha beválik a most meghirdetett program, akkor nacionalista báránykák várnak majd az új Csaba hercegre, hogy elvigye őket valamilyen alternatív valóságba.

Ursula von der Leyen Orbán támogatása nélkül is ismét a brüsszeli bizottság vezetője lehet

Orbán Viktor miniszterelnök immár nem bízik Ursula von der Leyenben, és ezért nem biztos, hogy támogatni fogja akkor, ha újra pályázik a brüsszeli bizottság elnökének posztjára – közölte a rászorulókkal Orbán Balázs politikai igazgató, aki ebben az esetben eljátszotta a His Master’s Voice szerepét.

Ursula von der Leyen is tudja nem is számít Orbán Viktor voksára, ha máshonnan nem, hát a brüsszeli Politico is részletesen beszámolt Orbán Balázs nyilatkozatáról. Ebben elsősorban arról esett szó, hogy a magyar miniszterelnök továbbra is bízik abban, hogy a jobboldali pártok a szélsőjobbal kötnek koalíciót az Európai Parlamentben, és ebben az esetben meghatározó erejű csoportosulás jöhetne létre. Az európai közvélemény jobboldali fordulata új brüsszeli bizottságot eredményezne, és ebben az esetben nemcsak Orbán Viktor nem támogatná Ursula von der Leyen újraválasztását, de mások sem. Ezenkívül pedig megindulhatnának az európai pénzek Magyarország irányában – erről nem beszélt Orbán Balázs, de a miniszterelnököt ez érdekli elsősorban hiszen a jelenlegi gazdasági válságban óriási szükség lenne az eurómilliárdokra. Jól mutatja a válsághelyzetet, hogy a magyar kormány az utolsó percben jelezte: nagyon is igényt tart az európai helyreállítási hitelekre, amelyek kamatlába jóval alacsonyabb mint amilyet Magyarország a nemzetközi pénzpiacokon el tudna érni.

Nincs vétó

Orbán Viktornak ezúttal peche van: a brüsszeli bizottság elnökének megválasztásához elég a minősített többség, nem kell teljes konszenzus. Vagyis

a magyar miniszterelnök nem gyakorolhatja kedvenc sportját, a vétózást.

Jelenleg a tagállamok többsége Ursula von der Leyen újraválasztását támogatja. Washington felajánlotta Ursula von der Leyennek a NATO főtitkári posztját, de nem valószínű, hogy a német politikus ezt elfogadná. Baráti körben állítólag úgy nyilatkozott, hogy a katonákból teljesen elege lett amikor hadügyminiszter volt Németországban.

Orbán Viktor másik elképzelése, a nagy jobboldali – szélsőjobboldali pártkoalíció sem úgy alakul, ahogy azt a magyar miniszterelnök elképzelte. Való igaz, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője tárgyal Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel valamiféle együttműködésről, de arról szó sincs, ami Orbán Viktor alapgondolata volt: együttműködés az Alternative für Deutschland mozgalommal, melyben neonáci csoportok is helyet kaptak. Annak idején ez vezetett a szakításhoz Orbán Viktor és Merkel kancellár között. Ezért lépett ki Orbán az Európai Néppártból mielőtt kirúgták volna. Most mind Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője mind pedig Merz, a CDU vezetője megerősítette:

nincs együttműködés az Alternative  für Deutschlanddal!

Nem véletlen ez az elszánt szembeszállás azzal a mozgalommal, mely nem utasítja el a náci örökséget. Németország ma éppúgy gazdasági válságban van mint a harmincas években bár ennek a krízisnek a társadalmi hatásait az állam még képes enyhíteni. A stagnáló gazdaság hozza föl az Alternative für Deutschland mozgalmat éppúgy mint Adolf Hitler mozgalmát a harmincas években. Az Alternative für Deutschland éppúgy nemzeti alapon áll mint Orbán Viktor miközben Giorgia Meloni Európa és USA-barát.

Orbán Viktorral egyetlen uniós tagállam sem kíván együttműködni.

Furcsa végeredmény ez egy olyan politikusnak, aki a magyar parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságát vezette a kilencvenes években.

Orbán Viktor Európa és USA ellenessége sokba kerül Magyarországnak miközben Kína és Oroszország barátsága nem hoz túlságosan sokat a konyhára. Pekingből mindenesetre megüzenték Orbán Viktornak: pénzügyi válság esetén rájuk ne számítson! Adnak ők hitelt, de csak piaci áron vagyis méregdrágán.

Pesty László karácsonyi ajándéka: nagy korrupciós leleplezések a hatalom házatáján

Tusnádfürdőn kezdte meg leleplező kampányát a Fidesz egyik ősrégi tagja, akit nem fogadott Orbán Viktor amikor egy kizsebelt vállalkozó ügyében akart a miniszterelnöknél interveniálni.

Pesty most bizonyítékok sokaságát ígérte, melyek leleplezik a nemzeti együttműködés rendszerének oligarcháit:

“Kilenc az egyhez fogadom, hogy a következő négy hónapban nagyon sok bizonyíték nyilvánosságra fog kerülni. Ha engem leüt a hajókötél, ami nem valószínű, mert ez nem egy veszélyes város, úgy vigyáznak rám mint a hímes tojásra, akkor napvilágot látnak majd a bizonyítékok. Lesz akinek a karácsonyfa alá fogjuk odatenni. Szép karácsony lesz”

– mondta a dokumentum filmes a Telexnek.

Mit szól ehhez a Fidesz?

“Miért merülne fel, hogy megtagadjanak amikor a napnál világosabb, hogy jót teszek a pártnak? Nem hosszútávon hanem már középtávon is, sőt ad abszurdum rövid távon is!

Ha jót teszek a Fidesznek, elősegítek egy tisztulási folyamatot: tessék már megnézni, hogy kinek tesz jót a Lölő jelenség ?” tette fel a költői kérdést Pesty László, aki a Lölő jelenséget úgy határozta meg Tusnádfürdőn, hogy “a nyilvánosság előtt lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk.”

Pesty az elszabadult hajóágyú vagy Orbán Viktor titkos fegyvere?

Hét szűk esztendőt ígért a magyar miniszterelnök a megnyert választás után, és ebből az első már javában tart: az életszínvonal csökken, és senki sem tudja, hogy mikor éri el megint azt a szintet, melyet Orbán Viktor 1500 milliárd forinttal emelt meg, hogy megnyerje a választásokat 2022-ben.

Az uniós eurómilliárdok nem jönnek, a gazdaság stagnál, a kassza üres.

A lakosság elégedetlen, de az agyhalott ellenzék ezt képtelen kihasználni. Orbán mégiscsak tart a proteszt szavazatoktól a jövő évi önkormányzati és európai választásokon. Pénze nincs, hogy megvegye a választók jóindulatát. Nagyot bukni nem szeretne. Rátekint titkos mesterére, Vlagyimir Putyinra, és feldereng: hány orosz oligarchát vetkőztettek le a nyilvánosság előtt! A nép ujjongott, a kassza megtelt, Putyin népszerűsége felszökött. Az akció arra is jó volt a nagy Oroszország majd mindenható elnökének, hogy megfegyelmezze az oligarchákat, akiknek a fejükbe szállt a dicsőség. A zsebükbe juttatott milliárdok miatt azt képzelték, hogy bele is szólhatnak a hatalom ügyeibe. Hodorkovszkij, Oroszország egykor leggazdagabb embere Szibériában tűnődhetett el a szerencse forgandóságán. Berezovszkijt meggyilkolták Nagy Britanniában az orosz titkosszolgálat emberei.

Kérdés persze, hogy Magyarországon elő lehet-e adni ezt a szánalmas mutatványt?

Elhiszi-e valaki, hogy a Lölő jelenség nem Orbán Viktor műve?

Pesty László úgy tesz mintha elhinné de, hát ezt meg neki nagyon kevesen hiszik el! Ettől függetlenül Orbán Viktornak bűnbakra szüksége van, mert Brüsszel és Washington meg a szárnyaszegett ellenzék nem elég.

Tizenhárom évi kormányzás után mindenki előtt napnál világosabb Orbán Viktor felelőssége a nemzeti együttműködés rendszerének kudarcáért és a mindent átható korrupcióért.

Ha nem lenne kudarc a nemzeti együttműködés rendszere, akkor a korrupciót nyugodtan lehetne folytatni, de tartós életszínvonal csökkenés mellett erre kisebb az esély. Orbán utolsó mentsvára az ellenzék: jellemző, hogy a leleplező dokumentumokkal nem az ellenzéki pártok vagy a sajtó állnak elő hanem Pesty László, aki magát ősfideszesnek vallja. Karácsony még messze van, Pesty abban bízik, hogy Orbán Viktor vigyáz rá, de mi van akkor, ha mégsem? Fenyő János sokkal kevesebbért halt meg 1998-ban…

Más Meloni jön Budapestre mint akit Orbán vár

0

Giorgia Meloni lesz a díszvendége annak a demográfiai konferenciának, melyet Budapesten rendeznek meg. Régóta nem járt már uniós kormányfő Magyarországon, Orbán Viktor augusztus huszadikán türk barátaival vigasztalódott.

Mielőtt Giorgia Meloni hatalomra került volna, szélsőjobboldali nézeteket hangoztatott: pokolba kívánta a migránsokat és elszántan bírálta Mario Draghi miniszterelnök középutas Amerika és Európa barát politikáját. Miután hatalomra került, olyan kormányt alakított, amelyben egyértelműen ő játssza a főszerepet és vetélytársai csak statisztálnak.

“Amint valaki hatalomra kerül, akkor megoldásokat kell találnia a problémákra nem pedig bűnbakokat”

– fogalmazta meg a helyzetet az Il Foglio című centrista lap főszerkesztője. Márpedig Olaszország nem áll jól: gazdasága évek óta stagnál, a lakossága pedig folyamatosan csökken. Az elmúlt évtizedben 1,5 millióval csökkent Olaszország lakossága, ez körülbelül Milánó népességének felel meg!

Persze Magyarország lakossága is folyamatosan csökken – így a budapesti tanácskozás a demográfiáról felér a csődjelentéssel e két ország számára. Érzi ezt Meloni kormánya is, ahol a gazdasági miniszter ki is jelentette:

”Nem tudunk olyan nyugdíjrendszert kitalálni, amely a jelenlegi születésszám mellett egyensúlyba lenne közép és hosszú távon.”

Hogy reagál erre a Meloni kormány?

833 ezer bevándorlót akar beengedni sőt behívni Olaszországba három év alatt. Ezenkívül szükséges lesz még 452 ezer dolgozóra olyan munkakörökben mint vízvezeték szerelő, villanyszerelő, szociális munkás, idény munkás a turista szezonban stb.

Olaszországban a bevándorlási törvény lehetővé teszi, hogy a törvényes bevándorlók magukkal hozzák a családjukat is, ezért ezeket a számokat meg lehet szorozni hárommal – mondják a szakértők.

“Tíz év alatt legkevesebb 1,5 millióan érkezhetnek legálisan Olaszországba” – mondja a milánói Ambrosini egyetem demográfia professzora, aki a brüsszeli Politiconak nyilatkozott. Hozzátette, hogy Meloni azért váltott, mert a nagyvállalkozók rádöbbentették őt a realitásokra.

Meloni pártja tagadja az irányváltást, de elismeri: bevándorlókra szükség van

“Nincsen olyan fejlett ország, amelynek ne lenne szüksége bevándorlókra, de ezek számát alacsonyan kell tartani és ellenőrizni kell” – hangsúlyozza Meloni pártjának Európa parlamenti képviselője, Nicola Procaccini.

Közben pedig folyamatosan érkeznek a migránsok Olaszországba annak ellenére, hogy Meloni kemény fellépést ígért velük szemben: 106 ezren jöttek az idén hajókon a Földközi tengeren, kétszer annyian mint tavaly amikor az év hasonló időszakában 53 ezren szálltak partra Itáliában.

Meloni miniszterelnök július Tunéziába utazott Ursula von der Leyen társaságában, és ott aláírtak egy szerződést arról, hogy az afrikai állam igyekszik visszafogni a migrációt, és cserébe uniós pénzügyi támogatást kap.

Ukrajna ügyében Meloni és Orbán tűz és víz

Olaszország miniszterelnök asszonya nem sokkal hatalomra jutása után Varsóba sietett, ahol Morawiecki kormányfővel együtt hitet tettek Ukrajna támogatása mellett. Orbán Viktorral ellentétben Giorgia Meloni ellátogatott Ukrajnába. Washingtonban támogatásáról biztosította Biden elnök diplomáciáját, mely épp az ukrajnai háború kapcsán egyesíti a Nyugatot szemben Oroszországgal és Kínával. Giorgia Meloni közölte: kilépnek az Új Selyemút programból, amely a kínaiak kedvenc külföldi nyomulást terve. Magyarország kitart az Új Selyemúton.

Ha ilyen nagyok a politikai különbségek, akkor lehetséges-e valamiféle szélsőjobb egységet létrehozni az Európai Parlamentben?

Mind Giorgia Meloni mind Orbán Viktor erre törekszik. Csak épp másképp. Giorgia Meloni szorgosan tárgyal azzal a Manfred Weberrel, aki a legnagyobb frakciót vezeti az Európai Parlamentben. Ez az Európai Néppárt frakciója, melyből Orbán kilépett mielőtt kirúgták volna. Weber Melonival tárgyal, de elutasít minden együttműködést az Alternative für Deutschland párttal, amelyben neonáci csoportok is megtalálják a helyüket. Épp ez okozta a végső szakítást Angela Merkel és Orbán Viktor között: az Alternative für Deutschland Németországban nem szalonképes, a magyar miniszterelnök számára viszont potenciális partner.

Giorgia Meloni éppoly fiatal mint Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején – 46 éves, de máris ügyesebb politikusnak mutatkozik mint

a rosszul öregedő Orbán, aki minden áron vezetni akar másokat noha maga sem tudja, hogy merre tart.

A budapesti Meloni-Orbán találkozó megmutathatja, hogy képes-e még váltani a hatvan éves magyar miniszterelnök, ahogy ezt a jóval fiatalabb Giorgia Meloni megtette a realitások szorításában vagy tovább követi a saját útját a senki földjén?…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK