Fontos

Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-jelölti előválasztás első fordulóját

0

Az előválasztási bizottság elnöke kihirdette a hivatalos eredményeket: összesen 34 214 szavazat jött össze, melyből 27 598 Karácsony Gergelyé, 6535 pedig Horváth Csabáé, vagyis Karácsony Gergely egyértelműen megnyerte az első fordulót.

Horváth Csaba (MSZP) elismerte Karácsony Gergely győzelmét, és gratulált a győzelméhez. Karácsony szerint az előválasztás történelmi győzelem a Fidesz ellen, aki csak le akarja szoktatni az embereket a politikáról. Ez egy történelmi nap, lehetőség egy új ellenzéki politikára, mondja. Ígéri, hétfőtől folytatják a küzdelmet. A Mérce videója a sajtótájékoztatóról:

Egy korszak arca – Déli kávé Szele Tamással

No, a mai kávé mellé súlyos témát választottam – súlyosat, van min töprengeni. A hét folyamán kiváló kollégám nagyívű sorozatban, valóságos történelmi tablóban mutatta be Horthy Miklós korát lapunk hasábjain. Távol álljon tőlem, hogy vitassam álláspontját, sok szempontból egyetértek vele – de szeretnék néhány dolgot pontosítani.

A sorozat – nyilván, mivel magával a korral foglalkozik – említ egyes epizódokat, ámde nem igazán részletezi őket, én ezek egyikén-másikán keresztül szeretném bemutatni a Horthy-rendszernek, tehát nem is csak és kizárólag magának a valamikori kormányzónak, inkább a rendszerének az arcát. Mert az alakját kiváló kollégám tökéletesen bemutatta. De az arc vonásai még kissé életlenek.

Hogyan jött Horthy?

Mindenki tudja: fehér lovon, háta mögött a Nemzeti Hadsereggel, Budapesten a román királyi hadsereget váltotta le a fegyverbarátság jegyében (ez utóbbit nem szokás emlegetni).

Eredetileg tengerésztiszt volt, az osztrák–magyar flotta altengernagya, korábban Ferenc József szárnysegédje, aki ultrakonzervatív nézeteit sosem rejtett véka alá – habár világlátott ember volt, és kiváló sportoló, mégis megátalkodott antiszemitának vallotta magát, annak ellenére, hogy néhány zsidó ismerősével – főként a gazdagabbakkal – fenntartotta a társadalmi érintkezést. Ellensége volt mindennek, ami liberális, ami demokrata vagy ami baloldali – így a Tanácsköztársaság összeomlása után keresve sem találhattak volna nála megfelelőbb személyt a magyar ellenforradalmi csapatok és később az állam vezetésére. Még a Tanácsköztársaság idején csatlakozott a francia megszállás alatt álló Szegeden zajló ellenforradalmi szervezkedéshez, és 1919. május 31-én gróf Károlyi Gyula szegedi ellenforradalmi kormányában hadügyminiszter lett. 1919. július 5-én, a szegedi színházban Horthyt a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) díszelnökévé választották. Az antant nyomására Károlyi kormányát leváltották, Horthy pedig kimaradt az új, P. Ábrahám Dezső vezette ellenkormányból. Ehelyett 1919. július 13-án fővezéri kinevezést kapott, amellyel a Nemzeti Hadsereg élére állt (az alakulat létrehozását még Horthy hadügyminisztersége előtt kezdte meg Gömbös Gyula honvédelmi államtitkár kommunistaellenes tiszti különítményekből).

A Tanácsköztársaság bukása idején, 1919 augusztusának elején József főherceg vette át a kormányzást, ám hamarosan le kellett mondania a tisztségről, mert az antant-hatalmak nem nézték jó szemmel a Habsburg-család bármely tagjának politikai szereplését. Horthy Miklós 1919. augusztus 18-án a Szövetséges Katonai Misszió előtt jelentette be, hogy amint arra engedélyt kap, négy napon belül tényleges haderővel rendelkezik, és helyreállítja a rendet Magyarországon. Csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. Halsey E. Yates ezredes augusztus 24-ei jelentése az első, amely Horthy fegyveres erejéről beszámol: 8000 katona géppisztolyokkal és 19 tábori ágyú alkotta a haderőt.

Horthy deklarálta, hogy nem tartozik felelősséggel a budapesti Friedrich-kormánynak, ennek ellenére rendszeresen részt vett a kormányüléseken. A Dunántúlon saját katonai igazgatást vezetett be, körzetparancsnokai teljhatalommal bírtak. Kemény cenzúrát vezettek be, ellehetetlenítették a polgári igazgatás kiépítésére irányuló törekvéseket és az igazságszolgáltatásba is beavatkoztak. E körülmények között zajlott a egyebek között a Prónay Pál, Ostenburg-Moravek Gyula és Héjjas Iván nevével fémjelzett fehérterror, amelynek kegyetlenségeit az antant képviselői is szóvá tették.

Horthy helyesen ismerte fel, hogy a zűrzavaros helyzetben kizárólag egy összefogott fegyveres erő képviselhet reális hatalmat (felismerte azt Károlyi Mihály vagy Kun Béla is – csak nekik nem volt elég katonájuk): George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után a Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten. A katonai diktatúra felállításának tilalmát Horthyval elfogadtató Clerk-misszió eredményeként 1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott Budapestről, Horthy a viseletéről „darutollasnak” nevezett haderő élén bevonult a fővárosba. Főhadiszállását ideiglenesen a Gellért Szállóban rendezte be, a különítményesek pedig több saját központot alakítottak ki saját maguknak.

Rémuralom következett, amit a történelem „fehérterror” néven ismer. Jóllehet, a Pesti Izraelita Hitközség már korábban delegációt menesztett a főparancsnokság főhadiszállására, Siófokra, ahol barátságosan fogadták őket és Horthy nyomatékosan biztosította a küldöttséget, hogy nem enged Budapesten pogromot rendezni – de mégis megrendezték, bestiális kegyetlenséggel. A Tanácsköztársaságért egyértelműen a magyar zsidóságot tették felelőssé, akadtak ugyan a fehérterrornak kivételesen nem zsidó áldozatai is, de csak elvétve – ezek a pokoli napok égették bele a magyar köztudatba a zsidókat a kommunistákkal azonosító, máig ható kényszerképzetet. A fehérterror bűncselekményei folytatódtak a budapesti bevonulás után is. A Nemzeti Hadsereg tagjai kereskedőket fosztogattak, a nyílt utcáról hurcoltak el embereket, akiket a különítmények szállásain kínoztak, sokukat meg is gyilkolták. Számos nemi erőszakot is elkövettek.

Hogy érzékeltessük a különítményesek bestialitását, tekintsük a Népszava két munkatársának, két újságírónak, Somogyi Bélának és Bacsó Bélának a mártírhalálát. Somogyi a lap vezetője volt és mielőtt brutálisan megölték volna, számtalan fenyegető levelet kapott a „nemzeti oldal” vehemens képviselőitől. A visszaemlékezések szerint, nyugodt, kiegyensúlyozott ember volt, akit a folyamatos fenyegetések nem tudtak eltéríteni attól, hogy újra és újra beszámoljon lapjában, a Népszavában, a horthysta terrorkülönítményesek kegyetlenkedéseiről. Beniczky Ödön belügyminiszter pár évvel később így idézte fel a történteket: „egy, a Népszavában megjelenésre szánt cikk kefelevonatát a cenzúráról átküldték a fővezérség Gellért szállóbeli szállására, ahol egy esti társaság előtt, amelyben a fővezér is jelen volt, felolvasták. Általános megbotránkozást keltett, többen a vezérkar tagjai közül megjegyezték, hogy a gaz Somogyi Bélát a Dunába kell tenni. Horthy Miklós fővezér úr azután e kijelentéssel bontott asztalt: Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni! Nemes verseny indult meg e kijelentésre a Prónay- és az Ostenburg különítmények között.”

„Ostenburgék azonban maguknak vindikálták az elsőbbségi jogot. Miután már több ízben hiába várták és lesték a kedvező alkalmat, a Conti utcai „Népszava” szerkesztőségéből az esti órákban hazamenő Somogyi Bélának a lefülelése – egy napon végre sikerrel járt. Ezen akciót négyen végezték. Kovarcz Emil autóval várta és nyomon kísérte a Népszínház utcába Soltészt, Megait és Lehrert [az Ostenburg-különítmény tisztjei], akik Somogyi Bélát és az őt kísérő Bacsó Bélát az utcán felszólították, kövessék őket az autóba, mert le vannak tartóztatva. Ennek a jelenetnek csupán egy cukorkaárus volt a szemtanúja, akit harmadiknak szintén betuszkoltak ebbe a nagy, hatüléses gépkocsiba, nehogy a jelenetnek még hírmondója is legyen. A kocsit azután, amelynek födele fel volt húzva, a Teréz körúton, azután a külső Váci úton végig Kovarcz a megyeri csárda felé vezette. De előzőleg a vámsorompóhoz érve, mely le volt eresztve, nem állott meg, hanem azt áttörve, továbbment. Az ott álló őrség a kocsi után lőtt, a golyó azonban csupán a sárhányót horzsolta. A megyeri csárda után és a fővárosi vízművek között, közel a Duna-parthoz, megállottak. A delikvenseket leszállítva a Duna felé vezették őket, ahol néhány revolverlövéssel őket elintézték és holttesteiket a Dunába hajították. Ezzel azután, mint akik ügyüket jól végezték, visszamentek a kocsihoz… [amelyet] a Rottenbiller utcai garázsban helyeztek el. Ennél az akciónál a következő furcsa eset adta magát elő: a cukorkaárus, akinek valami bajonettszúrást adtak, de rosszul – halottnak tetette magát, de amint a tisztek elmentek, felkelt a csekély vízből és hazaszaladt. Félelmében sohase jelentkezett – nem is tett panaszt, nehogy még egyszer megöljék” (Forrás: Balogh S. Éva: A Somogyi-Bacsó gyilkosság: „ennek a húsvéti tojásnak a fővezér is örülni fog” in: Galamus.hu)

Hát kérem, ilyen volt a Horthy-korszak hajnala. Azt kell mondanunk: lehet, hogy Horthy maga személyesen nem vett részt a kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban. Sőt, biztos: de nem csak tudott róluk, hanem irányította is őket, mint a Somogyi-Bacsó gyilkosság esetében láthattuk is.

Jóllehet, 1920-21-re valamelyest konszolidálódott a helyzet, Horthyt kormányzóvá választották (a parlamenti szavazáson állig felfegyverzett különítményesek jelezték jelenlétükkel, milyen voksot is várnak el a képviselőktől), a rendszer nem adhatott mást, csak mi lényege – meghozták a numerus clausus („zárt szám”) törvényt, aminek értelmében a nemzetiségek csak etnikai arányuknak megfelelően nyerhettek felvételt felsőoktatási intézményekbe (a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra. (1920. évi XXV. törvénycikk 3.§.) Ettől remélték a magyarországi zsidóság távoltartását az értelmiségi szakmáktól, és habár 1928-ban Bethlen István miniszterelnök a „faji kvótát” kivette az eredeti törvényből, de a felvételi gyakorlatában továbbra is irányadó maradt, ám a „népfajok arányairól” szóló kitétel egyértelműen a zsidó diákokra utalt. A történelemtudomány Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust.

És ezt a törvényt – egészen az 1942. évi XV. törvénycikkig a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól – még huszonkét hasonló követte. Ennyi törvényt hozott Horthy rendszere a tulajdon polgárai ellen, akiknek mindössze annyi volt a bűnük, hogy zsidónak születtek.

Lehet tekinteni Horthyt, a politikust, Horthyt a vezetőt vagy Horthyt a katonát, nem is vitatom, hogy ilyen aspektusai is vannak a kérdésnek. De semmiképpen sem feledkezhetünk meg arról, hogy maga a Horthy-korszak egyfelől kegyetlen erőszakban fogant, másfelől végig markáns antiszemitizmus hatotta át, melynek körülbelül 445 ezer halálos áldozata lett. Ha a közhangulat, a közszellem és a törvénykezés, maga az államigazgatás nem lett volna pregnánsan zsidó- és kisebbségellenes, jóval kevesebben válnak mártírrá. Alapvetően ugyanis a magyar szervek lelkes segítsége nélkül képtelenség lett volna ennyi embert deportálni. Eichmann kétszáz fős kommandója számára mindenképpen.

Akkor is a szavakkal kezdődött. Meg a törvényekkel. És azzal, hogy izraelita honfitársainkat a magyar állam – az első numerus clausus-törvény révén – nemzetiségnek tekintette, felrúgva ezzel a kiegyezés összes eredményét. Aki manapság erre törekszik, akár félresikerült hitbuzgalomból, akár önös anyagi vagy politikai érdekből, az ide vezető utat kövezi szándékával, melyről abszolút nem érdekes, hogy jó vagy rossz.

A végeredmény ismert.

Hát ezen merengjünk egy kicsit. Vagy inkább sokat.

Tényleg csak néhány ecsetvonással szerettem volna árnyalni a képet.

Ráhelyezni a korszak arculatát a vászonra.

Négykarikás játékok: írnak-e történelmet az audisok?

A rendszerváltás óta leghatásosabb sztrájk sok kérdést vet fel, a hazai viszonyokra és a multicégek működésére vonatkozóan egyaránt. Az azonban látszik, hogy a kormány nem tud kilépni a maga ásta csapdából.

Egy nap híján egy hétig állt a munka az Audi Hungaria (AH) győri üzemében. Az utolsó pillanatban megállapodtak az Audi Hungária Független Szakszervezetével (AHFSZ). Az eredmény túlnyomórészt a dolgozók igényeinek felel meg. A két évre szóló 10+10, majd 11+11 százalékos béremelési ajánlatról elmozdulva a cég végül belement a 18 százalék, de minimum 75 ezer forint alapbéremelésbe (ami az alsó jövedelműek esetében legalább 20 százalék), s engedett a jubileumi juttatásban is. Az AHFSZ pedig lemondott a 4 százalékos mozgóbér alapbéresítéséről, és elfogadta a másfél évre szóló megállapodást. A cafeteriában (audisul: VBK) – belátva, hogy ez a juttatás lényegében elvesztette értelmét a teljes összegű adózás miatt – is kompromisszum született.

Forrás: AHFSZ

A szervezettség

A rendszerváltás óta nem volt példa ekkora munkabeszüntetésre. A történtek ellentmondásosságát mutatja, hogy a konföderációktól független AHFSZ az egyik legjobban fizető cégben szervezte meg a bérsztrájkot. A tanulságok első sorában áll az a meglepő (?) felismerés, hogy kellő mértékű, az AH-nál csaknem 70 százalékos szervezettség – elővéve a klasszikus szakszervezeti munkát – a legtőkeerősebb cégekkel szemben is egyenjogúvá emeli a dolgozókat.

Az elmúlt napokban egyre másra csodálkoztak rá sokan erre. Ami rámutat az elmúlt csaknem harminc év egyik legnagyobb mulasztására:

a munkavállalói jogok jottányit se változtak azóta,

hogy a második világháború utáni évtizedekben Nyugat-Európa létrehozta a „gazdasági csodát”, amelyben az alkalmazottak egyenrangú termelőerők a tőkével. Kiszolgáltatottak egymásnak.

Az AHFSZ sikere a jelek szerint inspirálóan hat másokra. A már korábban erejét megmutató Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (amely azonnal ötmillió forint segítséget ajánlott fel az AHFSZ-nek) a hatvani Boschnál kezdett bértárgyalást. A szakszervezet hétfőig vár, ezután viszont a munkaadó nemleges válasza esetén megkezdődik a hétnapos egyeztetési időszak, ami alatt kétórás figyelmeztető sztrájk megszervezésére jogosult az ÉTMOSZ. Ha ez sikertelen lenne, akkor itt is hosszabb idejű sztrájk várható.

A multik termelési optimalizálása

A szűk egy heti teljes leállás felrajzol néhány más fontos tanulságot is. Az egyik az, hogy a multinacionális cégek maximális hatékonyságra törekvése több veszélyt hordoz rájuk nézve. A Volkswagen csoport – közgazdaságilag érthetően – központosítva, Győrben építette ki legnagyobb motorgyárát. Ez az évente nagyjából tízmillió autót előállító konszern világszerte 32 egységébe szállít, az elmúlt években majdnem kétmilliót. Vagyis minden ötödik autóban (a Volkswagentől az Audin át a Bentleyig és a Lamborghiniig) győri motor dolgozik.

Ez a gazdaságos üzemméret azonban esetenként ketyegő bomba. Ha leáll egy ilyen meghatározó egység, az dominószerűen döntheti be a hálózat jelentős részét. Ez be is bizonyosodott most: napokon belül leállt a központi, ingolstadti üzem, aztán részben megbénult a pozsonyi VW-gyár, és hajszál választotta el a neckarsulmi üzemet a kényszer-szabadságolástól.

A naponta 8800 motort készítő AH sztrájkja nagyjából 60 ezer autó előállítását akadályozta meg.

Ennek oka az, hogy a költségracionalizálás jegyében az összeszerelő üzemek (profiltól függetlenül) minimálisra szűkítették a beszállítói láncot. Az angol kifejezéssel just in time (éppen időben) kiszolgálásban a 2008-as válság után szinte nullára apasztották a készleteket.

A szorosra font termelési háló másodlagos (?) résztvevői az üzemek köré szerveződő beszállítók. Az Audi leállásának viszonylag kevesebb visszhangot kapott következménye, hogy a megyében lévő szerződött cégek is kifeküdtek.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy

az audis bérmegállapodás egyértelműen kihat a régió béreire

– derül ki a Kisalföld írásából. Sragner László, a VOSZ megyei elnöke szerint a kis- és középvállalkozások 30–40 százaléka komoly bajba kerülhet a markáns audis béremelés után. A térség cégeinek dolgozói addig voltak elégedettek a nyolc-kilenc százalékos, van, ahol két számjegyű emeléssel, amíg nem szembesültek az egyébként is magasabb alapszintről induló audis 18 százalékkal.

A belső elszámolások

Az Audin belüli bérvita legfontosabb támasztéka volt az, hogy az AHFSZ által közöltek szerint a győri üzem a leghatékonyabb, ellenben itt fizetik a legkisebb béreket, nem csak a nyugat-európai, hanem a térségi cégekkel összehasonlítva is. Az AH nyilvánosságra hozott vitairata cáfolni igyekezett ezeket a számításokat, de ezenközben lényegében elismerte azt a közismert tényt, hogy nemzetközi cégcsoportként belső elszámolásaiban téríti el a bevételeket és a költségeket. Ebben Magyarország a „nyerő” oldalon áll, a 9 százalékos (nagy multiknál ennek nagyjából fele) társasági adóval, szemben a német 30 százalékkal.

Ezzel az Audi ráirányította a figyelmet arra, hogy a nagy cégcsoportokon belüli pénzmozgatással lényegében

megállapíthatatlan, hol mennyi nyereség keletkezik,

a dolgozók azonban azt látják, hogy harmadát-ötödét keresik annak, amit nyugat-európai sorstársaik kézhez kapnak.

Nagyon izgalmas az a kérdés, hogy a VW-csoporton belüli korábbi sztrájkok és a mostani győri munkabeszüntetés megnyitja-e a tabula rasa igényét a térség szakszervezeteiben. Benne azt, hogy a győriek sztrájkját támogató nyugati, például a német szakszervezetek tisztában vannak-e azzal: az adatok arra engednek következtetni, hogy a hozzáadott érték előteremtése és a javadalmazás arányában ők jelentős előnyben vannak a térségi országokkal szemben.

Forrás: etui.org/Publications2/Working-Papers/Why-central-and-eastern-Europe-needs-a-pay-rise

A kormány öncsapdája

Feltűnő, hogy a kormány lényegében hallgatott ebben a talán rendszeralkotó vitában. Semmitmondóan nyilatkozott a sztrájk napjaiban Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár: csak egy megoldás van az ilyen viták rendezésére, ez pedig a kompromisszum a munkáltató és a munkavállalók között. Amikor pedig véget ért a sztrájk, akkor is csak a látszólag „kötelezőt” hozta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Ha a magyar munkavállalók több hozzáadott értéket visznek a termelésbe, jobban meg is kell őket fizetni, ezért a kormány a munkavállalóknak szurkolt – mondta az InfoRádióban.

Csakhogy a kormány belecsavarodott egy olyan spirálba, amely lefelé vezet. Hatalomra kerülése után mindent arra tett fel, hogy a munkanélküliséget minél gyorsabban leszorítsa, bármibe kerüljön is. Ennek módja

az alacsony bérekre alapozott tőkebarátság,

szemben a mindennap hangoztatott tőkeellenes kirohanásokkal. Az uniós támogatások elherdálása miatt a magyar gazdaság beleszorult az összeszerelő-üzemektől függésbe. Ha nagy hozzáadott értékű termelésből nincs több, akkor nélkülözhetetlenek a bérmunka-jellegű befektetések.

Ennek legújabb példája a Hauni Hungária Gépgyártó Kft., amely 5,7 milliárd forint értékű beruházást hajt végre, a fejlesztést 977 millió forinttal támogatja a kormány.

Forrás: Eurostat

Magyarország térségi leszakadásához adalék az Eurostat legújabb jelentése, amely azt szemlélteti, hogy idén januárban a minimálbér Magyarországon 464, a szlovákoknál 520, a lengyeleknél 523, a cseheknél pedig 519 euró. A különbség mindhárom országgal szemben legalább 15 százalék.

Jobbról el – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, nincs is kellemesebb egy ilyen déli kávézgatásnál, aminek során meghányjuk-vetjük (vagy meghányjuk és megvetjük?) az ország-világ eseményeit, elmélázunk rajtuk, merengünk vagy átlátjuk a problémákat. Elképzeljük, mi vár ránk. Azt viszont nehéz elképzelni, mi vár a Jobbikra: tegnap valósággal forrt körülöttük a levegő és égett a lábuk alatt a talaj.

Az első híradásokból még nem derült ki egyértelműen, mikor is dől el a párt sorsa, én magam is azt hittem pár órán keresztül, hogy már zajlik az a rendkívüli kongresszus, amit Sneider Tamás, a Jobbik elnöke hívott össze, abból az alkalomból, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) újabb, több száz milliós bírságot szabott ki a pártra. Sneider Tamás szerint két napirendet fognak tárgyalni: az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége, a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

Hát, ez úgy nézett ki elsőre, mint egy látványos öngyilkosság, aztán persze kiderült: szó sincs harakiriről, bár kétségtelen, hogy kritikus helyzetbe kerültek. A pártelnök ugyanis azt mondta, hogy a csütörtökön kirótt ÁSZ-büntetéssel együtt már csaknem egymilliárd forintot kellene kifizetnie a Jobbiknak, ez szinte a lehetetlenség kategóriája. – Jelen pillanatban ott tartunk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt részéről felvetődik a kérdés, tudjuk-e tovább folytatni a politikai tevékenységünket, mint Jobbik – mondta.

Akkor viszont mégsem kell temetni őket sajnos: ez egyszerű cégjogi kérdés. Azonban kétségtelen, hogy – mint Sneider a 24.hu-nak elmondta:

„Ha felfüggesztik az állami támogatásunkat, miközben folyamatosan fizetnünk kell az Állami Számvevőszék által ránk törvénytelenül kirótt bírság részleteit, akkor rögtön pénzügyi felszámolást indíthatnak a párt ellen. Ha egyszer késünk a részlettel, akkor az párt végét jelentheti. Ezen túl a Magyar Posta felé is van 48 millió forint tartozásunk, ami miatt szintén felszámolási eljárás indulhat. Eddig halasztást kaptunk a részletfizetésre, viszont februárban el kellett kezdenünk fizetni a büntetést. A februári és már a márciusi részletet is befizettük a nekünk járó állami támogatásból, amelynek egy részét átutalták a számlánkra. Arra számítottunk, hogy ezekből a részletekből törlesztünk majd két éven át.” (24.hu)

A pártelnök úgy találja, egyértelműen a Jobbik ellehetetlenítése áll a háttérben

Az ÁSZ azt kifogásolta, hogy a NAV egy 2020-2021 környékén esedékes befizetésű számlát állított ki Facebook-költésekről. A Magyar Posta felé pedig beszállítási hitelük áll fenn, ami a számvevőszék szerint tiltott kampánytámogatásnak számít. Ha ez igaz, akkor az ÁSZ-nak hűtlen kezelés miatt hivatalból fel kellene jelentenie a NAV-ot és a Postát.

Hölgyeim és uraim, megengedem, hogy politikai háttérrel, de mégis egyszerű gazdasági ügyről van szó. Ez esetben – nem vizsgálván, jogos-e az ÁSZ igénye – úgy kell eljárjanak, mintha bármilyen más cégről vagy vállalkozásról lenne szó. Amennyiben elkerülhetetlen a felszámolás, tegyék meg és a tevékenység folytatható más néven, másik cégben. Persze csak, ha nagyon nagy visszaélésekre nem derül fény, de legrosszabb esetben átíratják a boltot Kaya Ibrahim nevére és kész.

Hanem az a helyzet, hogy az ilyesmivel nem árt sietni. Ezzel szemben mikor is ül össze a tegnap összehívott kongresszus? Sneider szerint:

„Összehívhatnám rögtön elnökként, de az elnökséggel egyeztetünk először, hogy mikor lenne a legészszerűbb megtartani. 2-3-4 héten belül. Viszont azt szeretném tisztázni, hogy szó sincs arról, hogy feloszlatnánk a Jobbikot. Arról van szó, hogy felszámolhatják a pártot, ha csődbe kerül. A kongresszuson arról fogunk egyeztetni, hogy milyen lépések szükségesek ebben a helyzetben, hogy folytatható legyen a nemzeti ellenállás.”

Ja, vagy úgy. Ha neki nem sürgős, nekem pláne nem az, sőt, csak hasznos a késlekedés: addig is lehet róluk írni. Ne is tessék kapkodni. Hogy az a bizonyos „nemzeti ellenállás” a gyakorlatban mit is jelent, azt nehéz lenne megmondani, de remélem, hogy nem utcai csihipuhit, 2006 mintájára, bár mondjuk arra a magyar közönség pénzügyekért nem is biztos, hogy hajlandó lenne.

Az egyik szemem nevet,

mert hát bizony, sosem értettem egyet a Jobbik politikájának egyetlen szavával sem, vétkes hanyagság volna feledni a gárdameneteléseket, atrocitásokat, de hozhatnék ezer más példát is: ezek az emberek görcsösen játsszák a megszelídült farkast, azonban értelmes ember nem bízhat meg bennük. Annak dacára sem, hogy hosszú évek óta zajlik egy „nyitási” folyamat a Jobbik felé egyes ellenzékiek részéről: az benne a legcsodálatosabb, hogy ez a párt soha nem bátorította ezt a folyamatot egy szóval sem. Soha nem ígért koalíciót, együttműködést, paktumot vagy akár egy doboz gyufát sem: ellenkezőleg, minden alkalommal kihangsúlyozták, hogy senkivel sem tárgyalnak, kizárólag a maguk útját járják, és minden egyéb jelölt azért lesz szíves visszalépni az övéik javára, mert nekik igazuk van és szép a szemük.

Ízlés kérdése, hogy a sok visszautasítás után kinek van kedve még udvarolni egy ennyire vonakodó menyasszonynak, én az első kosár után faképnél hagytam volna, csak hát én már oda se mentem volna hozzá. Az bizonyos, hogy a párt népszerűsége a múlt legendái közé kezd tartozni – ha olyan komoly tömegpárt lenne, a hiányzó summát egy hét alatt össze tudnák dobni a tagok és a szimpatizánsok. De nem dobják, kérem.

Inkább jöjjön a csőd. Esetleg az újrakezdés, más néven.

Politikai szempontból az lenne számukra a produktív, ha megvárnák, míg az ÁSZ kezdeményezi a felszámolási eljárást, mert így besöpörhetnének némi szimpátiát az utódpárt számára.

Mondom, az egyik szemem nevet, mert sosem kedveltem őket, de a másik sír. Ugyanis az ÁSZ nem csak náluk talált pénzügyi anomáliákat – talált, mert keresett! – hanem az összes magyarországi párt gazdálkodását problémásnak találta.

Kivéve kettőt. Ki tetszenek találni, melyik kettő a kivétel?

Persze, hogy a Fidesz és a KDNP.

Bármikor felszámolható a teljes magyar ellenzék

Akkor viszont az a helyzet, hogy pénzügyi úton bármikor felszámolható a teljes magyar ellenzéki belpolitika. Hiszen még a Kétfarkúakon is találtak fogást! Persze, máshol nincs szó ekkora összegekről, mint a Jobbiknál, a többi párt valahogy képes lesz kiköhögni a hiányokat, de tüzetes vizsgálat és némi kreativitás útján elképzelhető, hogy addig vegzálhatják bármelyiküket és mindegyiküket, míg csődöt nem mondanak. És itt már nem nevet a szemem, hanem sír – jóllehet, a magyar pártpolitikát zsákutcásnak tartom, mindazonáltal demokratikus ellenzéki pártok nélkül még a lehetősége is eltűnik egy törvényes és békés változásnak.

Demokratikust mondtam, vagyis olyan pártokat, amelyek legalább megpróbálnak demokratikus elvek mentén politizálni, hogy mennyire sikerül nekik, az más kérdés, de legalább az elvi alapvetésük ilyen.

Azt mondaná valaki, hogy most már a Jobbik is szalonképessé vált?

Dehogy vált. Január 31-én, jóval a Hiób-hír előtt, mikor még nyeregben érezte magát a párt, tartott egy sajtótájékoztatót Hegedűs Lorántné, a párt alelnöke. Éspedig abban a tárgyban tartotta, miszerint „megkereste a befogadott menekülteket a Jobbik” – mondja a Hír TV oldala. Sőt: nyilvánosságra is hozta a Jobbik azoknak a településeknek a listáját, ahol bevándorlók, menekültek vagy oltalmazotti státuszban lévők élnek.

„Az ellenzéki párt közérdekűadat-igénylésére, jellemzően kisebb települések jegyzői adtak ki adatokat, megyeszékhelyek nem. A bemutatott lista 17 települést tartalmaz az ország minden részéről – ezekben összesen 457 befogadott él. Vannak települések, amelyek már több mint tíz éve befogadtak egy-egy menekültet. A legtöbb menekült, illetve oltalmazott, több mint 200 fő a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadiban él, ahol korábban nyílt befogadóállomás is működött. A Jobbik közérdekűadat-igénylésére a többi településnek még egy napja maradt válaszolni.

Nemcsak ezt van joguk tudni a magyar embereknek, hanem azt is, hogy ezek a migránsok miből élnek, hogy dolgoznak-e és hogy szabadon mozoghatnak-e. Már csak azért is, mert tudjuk, hogy igen sok bűncselekmény derült ki nemrégiben, amit migránsok követtek el Magyarországon – mondta el Hegedűs Lórántné, a párt országgyűlési képviselője.” (Hír TV)

Tessék? Tehát az akár tíz éve itt élő, többségükben békésen dolgozó, beilleszkedett embereket listázzák, vegzálják azon az alapon, hogy hátha egyszer bűncselekményt fognak elkövetni? Ugyanezt bárkiről feltételezhetik ilyen alapon. A jogban nem az ártatlanságot kell bizonyítani, hanem a bűnösséget, mindenki ártatlan, míg jogerős ítélet nincs ellene!

Tetszik tudni, hány demokratikus alapelvet sért egy ilyen listának már a léte is, a nyilvánosságra hozataláról már nem is szólva? Kényes adatok bizalmas kezeléséről még nem tetszettek hallani?

De mondok egy kézzelfoghatóbb, gyakorlatiasabb példát. Tegyük fel, adott egy kurd menekültünk, aki már tíz éve itt él, fagylaltárus lett mondjuk Taktapölöskén, télen kürtöskalácsot süt. Szerényen bár, de megél és eltartja kis családját. Azonban nem jó kedvében menekült ide: a török állam haragszik rá, mert részt vett békés és demokratikus tiltakozó akciókban. Le is vadásznák, ha tudnák, hol van, de eltűnt a radarernyőjükről, elvégre nem politizál, kerüli a feltűnést, csak a munkájának és a családjának él.

Na, ahogy nyilvánosságra kerül ez a lista, mindjárt tudni fogják, hol lakik.

Ez a párt lenne demokratikus?

Csak azért, mert még nem született honfitársainkat vegzálja, listázza?

Annyit mondok: nem lesz kár értük, habár abban is biztos vagyok, nem tűnnek el a magyar politika színpadáról. Ahhoz már túl sok pénzébe vannak a támogatóiknak, hogy veszni hagyják őket.

Összegezve: nem hullajtok krokodilkönnyeket a Jobbik közelgő végzete miatt. De aggódom.

Nem őket féltem: hanem az összes többi pártot és mozgalmat.

Hazudik a muzsikaszó…

…mondja a valamikor népszerű, mára érdemei szerint elfeledett nóta szövege. Hát, a muzsikaszó csak hazudjék ha bír és úgy gondolja, ez a helyes, neki szabad – az MTI-nek mostantól nem. Eltiltotta tőle a bíróság. Mégpedig sem nem az elsőfokú, sem nem a másodfokú, hanem a Kúria: ami ellen apelláta nincs, maximum Strasbourgban lenne támadható.

De megnézném a Nemzetközi Bíróságot, ahogy befogadja az MTI igényét a hazugsághoz való jog érdekében. Az eljárást is, nem sajnálnám a költséget, időt, kimennék végigülni – no, de egy ilyen keresetet be sem fogadnak. Tiszta haszon, megmarad a pénzem. Hanem hát lássuk, pontosan miről is van szó!

Arról, hogy harmadfokon is a Magyar Helsinki Bizottságnak adott igazat a bíróság az MTI Országos Sajtószolgálatával (OS) szemben. A bizottság 2017 decemberében indított sajtó-helyreigazítási pert „az MTI Országos Sajtószolgálata által közzétett, a Kormányzati Kommunikációs Központtól származó hazug és sértő közlemény miatt”.

„A Fővárosi Törvényszék tavaly januárban meghozott elsőfokú ítéletében megállapította, hogy az OS-en közzétett közleményekért az MTI is felelősséggel tartozik, és valótlan közlemények esetén helyreigazításra kötelezhető. A később másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezzel egyetértett, és helyreigazításra kötelezte a közmédiát, akik ezt követően a Kúriától kérték a precedens értékű ítélet felülvizsgálatát. A tegnap kézbesített felülvizsgálati ítélet azonban fenntartotta a jogerős döntést, és ezzel eldőlt: mindenféle felelősség nélkül az MTI OS sem terjeszthet valótlan tényeket” – írja a bizottság honlapja.

Ide idézném magát a hazug közleményt is a pontosság kedvéért, de nem tehetem: hiszen most már jogerősen is tilos terjeszteni, ha másról nem is, de erről aztán maga a Kúria mondta ki, hogy maszlag, beléndek, szó se essék róla.

Akkor lássuk apróra, mi történt

Azt sokan tudják, hogy létezik az MTI, a Magyar Távirati Iroda, a legtöbb hír bizony manapság is tőlük származik, főként, hogy 2010-ben ingyenessé tették a hírszolgáltatás nagy részét. Akkor át is szervezték, berakták az MTVA alá, a hajdani óriási cégnek mára csak az árnyéka maradt, az is haloványan. Az ott dolgozók zömét 2011-2012-ben áthelyezték az MTVA-ba, sokat idővel ki is rúgtak, csak pár tucatnyi ember maradt az MTI-ben. Ők birkóznak minden nap a már nem is olyan hatalmas hírözönnel – ugyanis leépítették a vidéki tudósítók hálózatát is, a külföldi hálózat is haldoklik. (2015-ben jött egy újabb átszervezés, de ez a lényegen már nem változtatott.) Szakmai szempontból ugyan sok alkalommal rá van utalva az ember, de – főleg a hihetetlen gyakorisággal előforduló fordítási hibák miatt – bizony nem árt ellenőrizni a külföldi híreiket.

A belföldi más tészta. Azokkal meg az a baj, hogy tendenciózusak, elfogultak a kormány mellett – naná, majd pont tárgyilagosak lesznek! – és hát nem is teljesen megbízhatóak. Mármost azonban az Országos Sajtószolgálatnak – melyet szintén az MTI üzemeltet – egyáltalán nem lenne szabad köze legyen a hírszerkesztéshez.

Annak az (lenne) a dolga, hogy ha egy közszereplő vagy egy egyesület, párt, közösség nyilvánossá akar tenni valamit az MTI hírhálózatában, akkor azt változtatás nélkül közzétegye, ám a hírektől elválasztva, külön, hogy így is lehessen látni: ez nem hír, ez közlemény, és a feladója álláspontját tükrözi, ami nem feltétlenül áll összhangban a rideg tényekkel.

Hát ez nincs teljesen így. Egyfelől, az OS nem fogad el olyan közleményt – senkitől sem – amelynek szövegében a kormányt, a közmédiát, a miniszterelnököt, Mészáros Lőrincet, Habony Árpádot vagy a miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt egyáltalán a legkisebb bírálat is érhetné: ilyenkor az érintettek személyiségi jogaira hivatkoznak (az intézmények esetén is, ami közjogi abszurdum, de mindegy). Ellenben, mint esetünkben is történt, ha a bírálat, illetve sokkal inkább rágalom a kormány felől érkezik mások felé, az könnyedén átfut minden szűrőn, sőt, a Helsinki Bizottság esetében még az MTI hírei közé is bekerült.

Ez azt jelenti, hogy az OS kimutathatóan szerkesztői tevékenységet végez a közlemények tekintetében.

Nem lenne neki szabad, de végez.

No, ha ezt teszi, akkor viszont felel is a közreadott információk igazságtartalmáért. Normális esetben, ha nem szerkesztgetnék, válogatnák a közleményeket, maximum híresztelésnek minősülne a közreadásuk jogi szempontból, így sokkal kisebb volna az OS-t üzemeltető MTI felelőssége is, aminek legnagyobb része a feladókat terhelné – hiszen a papír sem felelős azért, mit írnak rá – de így, hogy szerkesztői tevékenység zajlik (voltaképpen szabályellenesen), hát bizony az MTI felel azért is, igaz-e, amit az OS közzé tesz, avagy sem.

Ilyen alapon érvelt a Helsinki Bizottság azzal a bíróságon, hogy az lehetetlen, hogy az MTI egyrészt válogat a közlemények között, másrészt semmilyen jogi felelősséget sem visel a döntéseiért. Vagyis ha cenzúrázzák a közleményeket, akkor a valótlan tényeket tartalmazó közleményeket is kötelesek helyreigazítani. Az MTI viszont továbbra is azzal érvelt, hogy ők nem szerkesztik a közleményeket. A bíróság szerint viszont igenis szerkesztést végeznek, így felelősek a közlemények tartalmáért, a valótlan híreszteléseket kötelesek helyreigazítani.

Hát, ez a kérdés egyelőre eldőlt, és nem irigylem a bírákat sem első, sem másodfokon, de a Kúriánál sem.

Ugyanis nagyon kényes döntést kellett meghozniuk. Az adott – rágalmazó – közlemény és hír esetében ugyanis miután bebizonyosodott, hogy hamis, csak két felelőst jelölhettek volna meg. Vagy az MTI-t, amint történt – vagy a Kormányzati Kommunikációs Központot, tehát a közlemény feladóját.

Indirekte Magyarország kormányát tehát.

Meg is értem, hogy inkább az MTI lett a felelős.

Ugyan az is csoda, hogy egyáltalán lett felelős az ügyben – ezt szerintem főleg az elsőfokú ítéletnek köszönhetjük.

Hát, így állunk sajtóval, igazsággal mostanság és mifelénk.

Hazudik a muzsikaszó, mert az MTI már nem hazudhat.

Bár attól még szerintem fog.

Megszűnhet a Jobbik?

0

A Jobbik elnöke rendkívüli kongresszust hívott össze, az egyik napirendi pont az ellenzéki párt megszűnése az Állami Számvevőszék által kiszabott újabb, több százmilliós bírság miatt.

Sneider Tamás pártelnök azt mondta, hogy két napirendet fognak tárgyalni: az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége, a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

Az újabb ÁSZ büntetéssel együtt már nagyjából egymilliárd forintot kellene kifizetnie a Jobbiknak. A bírságot törvénytelennek tartják.

Szerinte a hatalom azért bünteti őket, mert fél, hogy a közvélemény-kutatások eredményei alapján „nem három, hanem akár négy képviselője is lehet a Jobbiknak” Brüsszelben.

Mint mondta, a kirótt szankció célja a párt megszüntetése; kifogásolta, hogy több száz oldalas levelükre nem kaptak választ az Állami Számvevőszéktől.

Sneider Tamás feltette a kérdést: „a NAV és a posta ellen tesz-e feljelentést az Állami Számvevőszék tiltott pártfinanszírozás, illetve hűtlen kezelés” miatt.

A párt elnöke szerint kérdés, tudják-e tovább folytatni a politikai tevékenységüket. Az Állami Számvevőszék épületénél beszélt és azt is elmondta, ha be kell fizetniük a bírságot, az európai parlamenti választási kampányban sem fognak tudni részt venni.

Kérdésre válaszolva Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő, a párt szóvivője a sajtótájékoztatón azt mondta, nem tudják, mit hoz a jövő, de nem gondolnak más frakcióhoz csatlakozásra, ugyanakkor korainak nevezte a kérdést, hogy új pártot alakítanak-e.

Hozzátette: egyelőre azért küzdenek, hogy a Jobbik ne szűnjön meg, mert napjainkban „reális veszély az, hogy Magyarország második legerősebb pártját hatalmi erővel felszámolják”. „Minden létező gazdasági és jogi lehetőséget igénybe veszünk azért, hogy túléljük ezt a helyzetet” – jegyezte meg.

Azt látjuk, hogy a Fidesz nem politikai vitával akarja legyőzni az ellenfeleket, hanem hatalmi erővel – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Az Állami Számvevőszék szerint a Jobbik vádaskodik

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Jobbik politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni a törvényi előírások alapján végzett ellenőrzési tevékenységüket. Az ÁSZ közleményében vádaskodásnak minősítette és visszautasította a Sneider Tamás sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

Nőttek a politikusi vagyonok

A mezei képviselők általában szerényen gyarapodtak, néhány kivétellel. Változatlanul rengeteg a különféle ingatlan, és sokak megtakarítása lett több egy év alatt. Orbán most is alig bír megtakarítással.

Az éjfélig leadott képviselői vagyonnyilatkozatok tanúsága szerint Orbán Viktor vagyoni helyzete lényegében nem változott, megtakarítása lett több: az egy évvel korábbi bő 900 ezer forint 400 ezerrel nőtt. A kabinetirodáját vezető Rogán Antal miniszter ingatlanhelyzete nem változott, megtakarítása viszont igen: 2018-ban 39 millióra duzzadt egy év alatt szűk 700 ezer forintról. Rogánnál is előkerül a teljesen ellenőrizhetetlen tartozás magánszemélynek: 18 millióval. A korábbi években elhíresült találmánya egy digitális aláírásra vonatkozó fejlesztésből tavaly 42 millió bevétele volt. Nincs nyoma az ajándék-repülések értékének.

Lázár János már csak „egyszerű” képviselő, de vagyona egyre nagyobb.

Tavaly szerzett tulajdonrészt a patinás Divatcsarnokot fenntartó projektvállalkozásban, és „legalizálta” addig is tudott részesedését a hírhedett batidai vadászkastélyban. Mindezek mellett szinte megszámlálhatatlan erdő, mező, szántó van a család nevén. Tavaly vásárolt egy majdnem 100 négyzetméteres lakást a XIII. kerületben, s lett egy 5-ös BMW-je. Harmincmilliós tartozást vissza is fizetett 2018-ban, a megmaradt 55 millió csaknem felével ő is magánszemélynek „lóg”.

A parlament elnöke, Kövér László anyagi helyzete lényegében nem változott. Egy ház Szigetszentmiklóson és egy Skoda Superb, 10 milliós banki hitel. Szijjártó Péter külügyminiszternek tavaly nem sikerül csökkentenie a szüleivel szembeni 30 milliós tartozást (amit akkor kapott, amikor szinte a semmiből vett egy 167 milliós villát), minimális, 2,5 milliós befektetési megtakarítása van, banki tartozása viszont milliókkal növekedett.

Szinte semmi mozgás Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternél is: ugyanaz a két karcagi és fővárosi ingatlan, csaknem 7 milliós megtakarítás, pár milliós tartozását viszont nagyrészt visszafizette.

Változatlanul a leggazdagabb képviselők egyike Seszták Miklós,

aki tavaly tavaszig a fejlesztési tárcát vezette. Megtakarításai meghaladják a 370 milliót, ingatlanai azonosak a 2017-essel. Sesztákhoz hasonlóan ügyvédi iroda tulajdonosa a tavaly képviselővé vált Bajkai István, akinek közismert az Orbán családhoz fűződő ügyvédi kapcsolata. Irodájából 161 milliós jövedelme volt, emellett ingatlanjai vannak.

A fényűző vadászataival ismertté vált Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és KDNP-elnök ingatlanjai megegyeznek az egy évvel korábbival, megtakarítása alig 5 milliós.

Az ajándékba kapott vadászutak nincsenek feltüntetve a bevallásban.

A nagyot szakítók közé sorolható Bánki Erik. Több, mint százmilliós osztaléka volt két erdélyi cégéből, és vásárolt különböző földeket. Igaz, tartozása is sok (250 millió), amiből 28 millió magánszemélytől kapott pénz.

A polgármesterséget a képviselőségre cserélő Kocsis Máté frissen gyarapodott (felerészben) egy 683 négyzetméteres lakóházzal a VIII. kerületben. Említésre érdemes vagyona nincs, de itt ő a kölcsönző: 28 milliós kölcsönt adott a családban.

Tavaly kiesett a pikszisből Simonka György,

és már büntetőeljárás zajlik vele szemben bűnszervezetben elkövetett csalás miatt. Ez a változás meg is látszik anyagi helyzetén. A békés megyei „erős embernek” változatlanul tulajdonában van a korábbi két ingatlan, de készpénze harmadára, 500 ezerre zsugorodott, 400 ezres kintlevősége pedig alig 5660 (!) forintra. A már ismert 85 milliós a kezességvállalás miatti teher viszont változatlanul nyomja a vállát.

Némi túlzással egy fél faluval lett gazdagabb Czunyiné dr. Bertalan Judit korábbi oktatási államtitkár.

Tavaly 17 ingatlant örökölt,

mindet szülőfalujában, Bokodon. Az apró településen lettek szőlői, legelői és beépítetlen telke, továbbá egy lakóháza.

Az ellenzéki padsorokban sok változás nincs. Változatlanul

a legvagyonosabb képviselő az LMP-s Ungár Péter,

bár a családi cégben, az édesanyja, Schmidt Mária által többségében tulajdonolt ingatlanhasznosító társaságban lévő részét tavaly bizalmi vagyonkezelőnek adta át.

Jól hozott 2018 Gyurcsány Ferencnek is. A DK-elnök tavaly

csaknem 300 millió osztalékot vett ki a családi Altus nevű cégből.

Sneider Tamás (Jobbik-elnök), az Országgyűlés alelnökének nincs megtakarítása. Másokhoz hasonlóan inkább ingatlanokban, mezőgazdasági területekben van a vagyona. Lakóingatlanai vannak Molnár Zsoltnak (MSZP), Gréczy Zsoltnak (DK). A Jobbikból tavaly kiszállt Volner Jánosnak azonban semmi ilyen nincs a nevén. Tartozik viszont pár millióval magánszemélynek.

Szinte nincstelennek látszik az MSZP-Párbeszéd listáján bejutott, majd onnan gyorsan kilépett független, Bősz Anett (Liberálisok). Diákhitel-tartozáson (1,8 millió) kívül semmit se írt be a vagyonnyilatkozatba.

Drábik és Trianon – Déli kávé Szele Tamással

Így, kávézás közben nem árt mindenféle apróságokkal mulattatnunk magunkat. A középkori arab szultánok ilyenkor behívták az udvari bolondot, nekünk az nincs, úgyhogy kénytelenek leszünk beérni a mi jó öreg dr. Drábik Jánosunkkal, jobb ő, mint Mátyás legendás bolondja, Mujkó – bár mondjuk Mujkóról tudjuk, hogy kicsit sem volt bolond.

Ezt Drábik doktorról nem merném eskü alatt állítani.

Tulajdonképpen arról jutott eszembe, hogy még karácsony előtt megjelent neki egy kötete, „Százéves Trianon” címmel – én bizony, mint célszerű szegény ember, sajnáltam rá a 3500 forintot, beleolvastam a világhálón keringő részleteibe, nyugtáztam, hogy nem jött meg a szerző esze tragikus hirtelenséggel, és megfeledkeztem az egészről. Hanem tegnap remekbe sikerült recenziót olvastam a kötetről a Válasz Online-on, Ablonczy Balázs tollából, akit azért nagyon nehezen lehetne vádolni mindenféle szélsőbaloldali elhajlással. Meg kell mondanom, jókat mosolyogtam rajta. Igaza van, nagyon igaza, ezerszer is igaza Ablonczy mesternek, ez a Drábik doktor lett légyen bár a Szabad Európa Rádió műsorszerkesztője valamikor, de mégis egy hályogkovács, egy sarlatán, ha bármi olyanról van szó, amihez érteni kellene. Különben univerzális ember: mindenhez egyformán nem ért.

Mégis történésznek, újságírónak nevezi magát, műsort vezet az Echo TV-n, de hát mit tehetünk: abban a világban, ahol Földi Lászlók, Nógrádi Györgyök és Georg Spöttlék lehetnek biztonságpolitikai szakértők, mindenki az lehet, ami lenni akar. Legfeljebb a végeredmény kicsit fura, azt értem, hogy Spöttlét visszahozták a földönkívüliek, nekik sem kellett, de azért érdekelne a bravúrműtét, amivel egy normális embert kormánypárti biztonságpolitikai szakemberré operálnak – biztos nagyon fájhat.

Szegények.

De térjünk vissza Drábik doktorra és Ablonczy mesterre

Lássunk pár mondatot a recenzióból!

„Drábik János specialitása, hogy bármilyen beszélgetés tizenhetedik másodpercétől indulatosan kiabál, és senki nem tudja nála hitelesebben, robbanásra kész aortával kiejteni azt a hangsort, hogy „a csirkefogó, szabadkőműves Edvard Beneš vezette, aljas, (szünet) rabló,(szünet) szlovák, (szünet) testvéreink”.

Igazából félő, hogy egyszer lájvozás közben történik vele valami visszavonhatatlan.”

Bizony, én is féltem, ha véletlenül odakapcsolok – de igyekszem még véletlenül sem rátalálni.

„Jelenleg az Országos Trianon Társaság elnöke, a Magyarok Világszövetségének vezetőségi tagja, és gyakran tart előadásokat szerte az országban. Drábik központi tézise viszonylag egyszerű: a világot egy szabadkőműves–zsidó–bilderbergiánus háttérhatalom irányítja, és működésére nagyjából minden visszavezethető az elmúlt kétszáz évben, a magyarságot ért tragédiák meg különösen.”

Tiszta sor. Az árvizeket kicsit nehéz elintézni, meg a vörösiszapot sem volt könnyű, de épp Drábik magyarázta el annak idején Szaniszló Ferenc Világ-Panorámájában, hogy azt is titkos fegyverekkel csinálták a tuggyukkik. Éles látású ember ez a Drábik, ha elmegy a kisboltba párizsit venni, és két dekával kevesebbet kap, már meg is írja, hogy becsapták a bilderbergiánus szabadkőművesek. De az is lehet, hogy a zsidók.

Viszont – milyen az új könyve?

Szóban nehéz azt elmondani, ugyanis voltaképpen a videó-előadásait íratta le és adta ki szöveges példaként. És a lényege?

„A bármiféle kronológiai rendet, illetve logikát csak nagyon lazán követő műben így találunk pénzkérő levelet Thomas Peterffy amerikai–magyar milliárdoshoz, harmincoldalas betétet Izrael atomprogramjáról, valamint lángoló szózatot a Kárpát Konföderáció létrehozásáról. Továbbá szó esik a Putyin–Trump viszonyról, az amerikai elnökválasztás újraszámlálási esélyeiről (két év késéssel), a szkíta–dák–magyar kontinuitásról és még egy csomó mindenről. A mondanivaló nem tér el Drábik korábbi megnyilvánulásainak fővonalától: a Magyar Királyságot a, khm, pénzhatalmi világelit (a továbbiakban: PHVE) tette tönkre, mert

  1. szabadkőműves államot akart csinálni Magyarországból,
  2. végül nem akart szabadkőműves államot csinálni Magyarországból,
  3. mert csak.”

Ablonczy úr tudós ember, és nem állhatja meg – bár tudja, hogy hiába teszi – mégis bekezdéseken keresztül cáfolja Drábik tárgyi tévedéseit a Trianon-kérdésben, nekem a kedvencem a drábiki Déva–Székelyudvarhely–Fogaras–Nagyszeben vonal, ami a térképen nem vonal, ugyanis Drábik mester megfeledkezett néhány földrajzi tényről, és a „vonal” egy ponton visszatér magába, akár egy lasszó. Ezek szerint 1919. július másodikán a román királyi hadsereg részben körülzárta a semmit és saját magát, ami azért még ettől a fegyveres erőtől is nehezen volna elképzelhető. Nem is az: Drábikot nem érdekelte a térkép. Az is szabadkőműves huncutság. Állandóan körzővel, vonalzóval matatnak rajta, mi egyéb volna?

A recenziót Ablonczy Balázs csodás képpel zárja:

„Drábik a Tudás japánkerti tavacskájának iszapjába a saját rögeszméinek cölöpjeit verte le, azon kéne átügyeskedni magunkat a túlsó partra. Mindenféle segítség nélkül, négy-hat méteres ugrásokkal. Miközben a PHVE egy nagy uszodai tisztítóhálóval lökdös bennünket a partról.”

Én már csak pár apró ecsetvonást helyeznék el ezen a tökéletes képen.

Sajnos ebből a kötetből kimaradt, hiszen beletuszkolhatatlan volt, időrendi okokból (bár, ha ő mondaná, a hívek azt is elhinnék, hogy Trianon idején is élt) Drábik Petőfi-legendája. Ez valóságos iskolapéldája az összeesküvés-elméletes pszichózisnak.

Sőt, a Petőfi-mítosz sok szempontból tekinthető a logikus gondolkodás próbakövének is, hiszen két változat között választhatunk.

Vagy elhisszük, hogy egy szegény, ám mérhetetlenül tehetséges költő szó szerint elfogadtatja magát a korabeli társadalommal, pusztán tehetsége és hihetetlenül szorgos munkája révén, megteremti a magyar romantikus lírát, kulcsszerepet játszik az 1848-as forradalom kitörésében, folyamatosan végigverseli a magyar történelem legragyogóbb korszakát, majd a végén, egy vesztes csata forgatagában megölik és eltűnik a holtteste is, de ránk marad a munkássága – ez az általánosan elismert verzió.

Vagy azt hisszük el Drábiknak, hogy Petőfi nem viszonylag szegény emberek, hanem Széchenyi természetes fia lett volna, felemelkedésének nincs köze a tehetséghez, munkához, hanem apja támogatta titokban és a szabadkőműves páholyok egyengették az útját, Segesváron nem halt meg, hanem Burjátföldre hurcolták hadifogolynak, Barguzinban még gyermeke is született szállásadónőjétől, majd meghalt és egy dekabrista sírjába temették.

Ez a Drábik János-féle verzió

Az első igazi, magyaros, keserédes történet, van benne kudarc, siker, sok szegénység de végső soron elismerés és tragikus vég, a második egy zavaros összeesküvés-elmélet, aminek az a tanulsága, hogy az irodalomban általában, de a magyar irodalomban főleg semmi szükség tehetségre vagy szorgalomra, elsősorban születni kell tudni, aztán számít az is, hogy mibe lépünk be, végül pedig lehet sírunk a kies Szibériában, ha minden jól megy.

Ez bizony inkább antimese, antihőssel. „Ne tanulj, ne dolgozz, fiam, aki nem jó helyre született, abból úgysem lesz semmi” – mondja a híveinek. Azoknak a sikertelen és sértett embereknek, akiknek többsége meg van róla győződve, hogy mindenki alkalmas minden feladat elvégzésére, ők is írhatnának úgy, mint Karinthy, zongorázhatnának úgy, mint Kocsis Zoltán, lehetnének egymaguk egész vonósnégyes is – ha lenne nekik protekciójuk. A tehetséget nem létezőnek tekintik, éljen a középszer.

Hát ez Drábik és a drábikok esszenciája, ez az, amit ők hirdetnek, ez műti őket politológussá, újságíróvá, műsorvezetővé, biztonsági szakértővé vagy bármivé a világon. Hittel hiszik, hogy minden siker kapcsolatok kérdése, semmi köze munkához, tanuláshoz, szorgalomhoz, tehetséghez, tehát minden energiájukkal tanulás és munka helyett kapcsolatokat építenek, helyezkednek.

Jó ez a módszer?

Látszólag jó, hiszen ott ülnek minden húsosfazék mellett.

Csak nem örökkön-örökké jó.

Ugyanis akárhogy kineveznek valakit mondjuk nemzetbiztonsági főtanácsadónak vagy hőstenornak a kapcsolatai révén, csak addig élvezheti a pozícióval járó előnyöket, míg egy napon tényleg meg nem kell védenie a nemzet biztonságát vagy énekelnie nem kell. És akkor baj van: ugyanis ezek az emberek magabiztosan belevágnak a számukra teljesíthetetlen feladatba is. Azt hiszik, ha ők nem értenek hozzá, más sem ért, és senki sem fogja észrevenni, ha hógolyóval támadnak tankokra vagy – enyhébb esetben – olyan hamisan énekelnek, hogy a termet utána födémrepedés miatt fel kell újítani.

Ha egy valószínűtlen égi csoda folytán a világban minden ember a megfelelő helyre kerülne, azt a feladatot kapná, amihez a legjobban ért és a leghasznosabban képes végezni, a drábikok, spöttlék, nógrádiak és társaik, alaposan zavarba hoznák az Úristent.

Mert elképzelni is nehéz olyan feladatot, amire alkalmasak volnának.

A német Zöldek haszontalan idiotizmusa

„Ahol romlik a demokrácia állapota, ott erősödik a korrupció, ahol csökken a korrupció, ott egészen biztosak lehetünk abban, hogy a demokratikus jogok is egyre szilárdabbak” – kezdi Ara-Kovács Atilla legújabb Diplomáciai jegyzetét.

Nemrég Magyarországon járt egy igen jó nevű, német oknyomozó újságíró – a nyugati gyógyszer gyártók és az orvosok között zajló korrupt összejátszásokról leleplező kötetet írt, melyből eddig több, mint egymillió példányt adtak el. Arra kér, hogy egyik este vacsorázzam vele, mert „meg szeretné érteni, mi is zajlik Magyarországon”. Készséggel igent mondtam, s fel is szerelkeztem angol és német nyelvű cikkekkel, sőt magammal vittem Magyar Bálint Magyar Maffia-kötetének egy angol nyelvű példányát is. Nagyjából összefoglaltam a helyeztet, mire az újságíró ezt válaszolta: „Uram, amit elmondott, az szomorú, de el sem tudja képzelni, micsoda korrupció van Nyugaton. Az önöké annak nyomában se ér.”

Mindig érdekelt a nyugati „hasznos idióták” (Lenin) lélektana. Garmadával voltak, akik először pénzért, majd zsarolás okán mosogatták minden nap tisztára, hol magát Lenint, majd Sztálint, sőt Hitlert is. Igen, voltak olyanok is – és talán ők voltak a tényleg „hasznos idióták” –, akiket az ideologikus vakhit tett kritikátlanná. De vitapartneremet, szemmel láthatóan nem az Orbán rezsim pénzeli, még csak nem is tudatlan vagy ideológiailag elfogult. A témával kapcsolatos tanácstalanságom továbbra is megmaradt…

Viszont ez az – egyébként igen rövidre sikeredett – vacsora jutott most eszembe, amikor azt olvasom: azon a Bundestagban lezajló vitán, melyen Günther Oettinger, az unió költségvetési biztosa javaslatát vitatták meg, hogy milyen politikát is folytassanak a demokratikus normákat megszegő Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, s hogy miként szankcionálják ezeket a kormányokat uniós pénzek elvonásával, a Zöldek egy, Oettinger álláspontjával pont ellentétes javaslatot kívánnak beterjeszteni. Úgy látják ugyanis, hogy a biztos elképzelései nem reálisak, sőt ellenkező hatást fognak elérni, mert az érintett országok a kieső összegeket nem fogják pótolni, hanem megszorításokat vezetnek majd be, ami az EU-val szembeni hangulatot táplálja. Ezzel szemben inkább növelni kellene a támogatásokat a civil szervezetek felé, és hasonló támogatásban részesíteni az önkormányzatokat.

Mintha a Zöldek ingerküszöbét el sem érte volna, hogy Magyarországon már évek óta goebbelsi intenzitású gyűlöletkampány folyik az Európai Unióval szemben, s hogy már rég megbénították a civil szervezeteket, különösen azokat, amelyek külföldről pénzt kapnak, az önkormányzatok mozgásterét pedig minimálisra csökkentették azzal, hogy elvonták feladataikat.

A Zöldek egyébként a legutóbbi parlamenti választásokon komoly erőre kaptak, számos szövetségi tartományban újabb mandátumokat szereztek, s volt olyan terület, ahol képesek voltak komoly számú szavazót még a jobboldali CSU-tól is elhódítani. Az ember egy felfelé elinduló párttól joggal várná el, hogy képes legyen kitekinteni saját viszonyrendszeréből, politikusaitól pedig, hogy bírjanak némi empátiával, vagy legalábbis olvassák a tanulságos sajtót. És ha már oly sok mindent megtennének a civil szervezetekért, akkor legalább hallják meg hangjukat, érveiket. Magyarországon, de nem csak ott.

Épp ezekben a napokban és természetesen Németországban mutatta be a Transparency International a legújabb korrupciós indexek által összeállított országlistát, melyben ugyan megállapította, hogy világszerte nagy-nagy visszaesés tapasztalható, de vannak kivételek. Melyek azok? Hát természetesen a jól működő nyugati demokráciák: Dánia (88 pont), Új-Zéland (87), majd Finnország, Svédország és Svájc (mind 85 pont). Magyarország a maga 46 pontjával a 64. a rangsorban, 2012 óta 9 pontot vesztett.

A felmérés tanulsága a Transparency szerint, hogy ahol romlik a demokrácia állapota, ott erősödik a korrupció, ahol csökken a korrupció, ott egészen biztosak lehetünk abban, hogy a demokratikus jogok is egyre szilárdabbak.

Egyébként Oettinger költségvetési biztos javaslatát hivatalosan is beterjesztette a 2021-ben kezdődő költségvetési időszakra. Ő maga arra számít, hogy indítványát elfogadja a Tanács és a parlament, jelenleg a 28 tagállamból már 20 magáévá tette és támogatja az elképzelést.

Képviselőkódex vagy kémtörvény? – Déli kávé Szele Tamással

Kávézgatunk, kávézgatunk, közben sejtelmünk sincs afelől, hogy van-e etikai kódexe a pincérnek, pultosnak, és ez végzetes hanyagság részünkről. Hiszen nem mondom, finom ez a kávé így is, de mennyivel nyugodtabban szürcsölhetnénk, ha tudnánk, hogy aki főzte, aki elénk teszi, tagja a Kávéskamarának és esküt tett az etikai kódexük betartására.

Az már mindjárt más lenne, mondhatni adna egy tartást. Ízt nem, sőt – de tartást, ami a mai világban nem mindegy. És tessék mondani, tudják, hogy lesz etikai kódexük a képviselőknek is? Illetve, legyünk pontosak: magatartási. No hát, mondaná erre az átlagválasztó, épp ideje, beleírhatnák azt is, hogy sikkasztani, lopni, hazudni nem szabad. Ez speciel nem lesz benne… valahogy nem tervezik.

De miknek van még etikai, magatartási kódexük? A szakmai kamaráknak. Tessék mondani, lesz képviselőkamara is?

A kódex ötletével a Századvég állt elő

Ez egy igen szépen prosperáló vállalkozás, és időnként illik valamiféle tevékenységet is felmutatnia azért a nem kevés pénzért, most éppen ezt, nagy munka nem lehetett különben a javaslattal, egészen pontosan 2823 karakter, vagyis két flekk sincs (érdekelne, mennyi náluk a flekkdíj, olyan millió körülire saccolom). De mi van a magatartási kódex javaslatában? Lássuk!

Jogvégzett ember írhatta, mert indoklással kezd.

„A 2018. december 12-e óta tudjuk, hogy az ellenzék tagjai könnyen átlépik a parlamentáris demokrácia jogszerűségi korlátait, visszaélve fontos közintézményekbe hatolnak be, súlyosan megzavarva az érintett szervek rendeltetésszerű működését. A Századvég álláspontja szerint az országgyűlési képviselők agresszív magatartásának negatív társadalmi következményei lettek, amelyek súlyosak és bizonyos körben irreverzibilisek.

Az említettek mellett egyes ellenzéki képviselők más típusú aktivista módszert választottak. Szinte napi rendszerességgel támadják nemtelenül saját országuk legitim vezetőit és közvetett módon a magyar embereket és az általuk kivívott eredményeket. Az úgynevezett Sargentini-jelentést – amely számos durva valótlanságot és félinformációt tartalmaz – több magyar ellenzéki EP-képviselő is megszavazta, amely aktussal a magyar emberek markáns többsége szerint elárulták a hazájukat. A korábban a Századvég által készített közvélemény-kutatás szerint az ügyet ismerők többsége (57 százaléka) nem ért egyet a Sargentini-jelentés elfogadásával.”

Jól tetszik látni, az a névelő az elején teljesen felesleges, hanyagság, sietség, pongyolaság miatt maradhatott benne, de nem vettem ki, mert nyom. Kicsit később szükség lesz rá, maradjon benne.

Viszont azt mondja, agresszívek a parlamenti képviselők, rátörnek a közintézményekre, zavarják a működésüket – hogy is mondjam csak, a törvény lehetővé teszi, hogy a közintézmények (és csak a közintézmények) működését bármikor ellenőrizhessék. Tehát ez nem garázdaság, csak élnek törvény által biztosított jogukkal.

A Sargentini-jelentésnek ehhez semmi köze

Annak elfogadása vagy tagadása nem jogi, hanem politikai kérdés. Mellesleg én magam, aki nem pusztán olvastam, de még fordítottam is volt annak idején ezt az iratot saját használatomra, úgy találom, hogy a Sargentini-jelentés nem, hogy „számos durva valótlanságot és félinformációt” tartalmazna, ellenkezőleg, sok szempontból túlzottan enyhe és középpontjába állítja a tengernyi visszaélés közül azokat, melyek a jogállamiság sérelmére vonatkoznak, holott lenne más baj is, milliónyi. Nagyon örülhetnénk, ha csak annyi gondunk lenne, amennyi abban foglaltatik.

No, de ez, mint látjuk, politikai, sőt, talán hitbéli kérdés, nem közjogi. Ennek egy magatartási kódex indoklásában maximum érzelmi szerepe lehet, különben semmi keresnivalója benne.

Menjünk tovább.

„Fentiek tekintetében és az elmúlt hónapok közéleti fejleményeinek – külön kiemelten a képviselői jogállásból fakadó jogszabályi lehetőséggel való visszaélések – tükrében javasolt az országgyűlési törvény második részének („Az Országgyűlés működése és ülésezése”) kiegészítése egy képviselői magatartási kódexszel, amely világosan megfogalmazza a nemzetbiztonság, a területi integritás, a közbiztonság, a közrend, a köznyugalom biztosítása, továbbá az ország külpolitikai érdekeinek figyelembe vétele tekintetében is viselt országgyűlési képviselői felelősség elvét.

A Századvég jogi elemzése az első részben a magyar országgyűlési képviselőkre vonatkozó javaslat elvi hátterét és tartalmát mutatjuk be, a második rész pedig az Európai Parlament magyarországi képviselőire vonatkozó javaslatot tartalmazza. Az elemzés harmadik része részletesen bemutatja a vonatkozó jogsértéseket.

A kifejtett szempontok alapján szükséges az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény, valamint az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény megjelölt részeinek képviselői magatartási kódexszel történő kiegészítése. A javasolt kiegészítő szabályozás értelmében mindkét jogszabály világosan rögzítené a képviselők nemzetbiztonsággal, közbiztonsággal, a közrend és köznyugalom fenntartásával kapcsolatos felelősségét, továbbá a kémtevékenység és az ország fizikai védelme megakadályozásának tilalmát, és a közrend elleni bűncselekmények (részvétel, illetve magakadályozás) kapcsán viselt képviselői felelősség elvét.”

Aha. És ennyi is a javaslatról szóló közlemény, betűhíven. Persze, megvan maga a törvényjavaslat szövege is (az sem hosszú, tíz ritkán szedett oldal, nagy sorközzel). Itt két dologra térnék ki: az egyik, hogy ez tehát az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosítása, igen röviden és sajátos szempontok szerint. A második ebből következik: ki nyújthat be törvénymódosítási javaslatot, ki végezhet jogalkotói munkát? Törvényt a köztársasági elnök, a kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely képviselő kezdeményezhet.

Más nem.

Így a Századvég Intézet sem jogosult erre a magasztos feladatra. Feltéve, de meg nem engedve, hogy valamely erre illetékes a tanácsukat kéri, akkor sem tehetnének eleget a kérésnek, hiszen nem áll jogukban.

Vagy lehet, hogy stikában a Századvég a kormány?

Ez sok mindent megmagyarázna.

De térjünk már rá annak a nyüves törvényjavaslatnak a témájára, kihűl a kávé… Azt írja:

„Az országgyűlési képviselők a kódex értelmében nem végezhetnek jogellenes információszerzést – kémtevékenységet – más állam, külföldi vonatkozású magánszemélyek vagy szervezetek részére, nem kérhetnek ki nemzetbiztonsági szempontból fontos titkos dokumentumokat, s nem szolgáltathatnak részükre semmilyen információt ilyen iratokból. Nem akadályozhatják a magyar államot abban, hogy az megvédje az országot a fizikai veszélyektől, nem gátolhatják a magyar államot határai megvédésében vagy abban, hogy mozgósítani tudjon katonai erőket és egyéb támogatásokat. Az országgyűlési képviselők közvetlenül sem vehetnek részt – nemzetbiztonsági fellépést igénylő – veszélyes cselekmények megvalósításában. A közrend elleni bűncselekmények (pl. terrorcselekmény, nemzeti jelkép megsértése, garázdaság, rendbontás vagy közérdekű üzem megzavarása) megakadályozásával kapcsolatos országgyűlési képviselői felelősséget, illetve az ilyen cselekményekben történő részvétel tilalmát explicit módon rögzíteni kellene az országgyűlési képviselők javasolt magatartási kódexében.”

Jelezném, hogy az országgyűlési képviselők addig sem végeztek kémtevékenységet idegen hatalmak számára, vagy ha igen, azt Moszkva gondosan titkolja. És Moszkvában megbízhatnak, nem fecsegő természetű. Korlátozni akarják viszont a dokumentumokhoz való hozzáférésüket, annak kezelését és egyáltalán, minden információ megszerzését – tessék mondani, a képviselők hogyan szavazzanak meg ezentúl mondjuk egy honvédelmi törvényjavaslatot, ha azt nem ismerhetik meg, mert minden szava hadititok?

Ja, nem olvasni, szavazni! Értem én.

Alapvetően arról van szó tehát, hogy minden és bármiféle képviselői tevékenység kormányzati nemtetszés esetén minősülhessen 1. a magatartási kódex megsértésének, 2. kémtevékenységnek.

Saját nézetem viszont az, hogy ennek a törvényjavaslatnak már a puszta léte – hiszen nem arra jogosult személytől vagy szervezettől származik – sérti az alaptörvényt, ráadásul a benne foglaltak teljesen feleslegesek és ellentétesek is minden demokratikus, képviseleti alapú politizálással, tehát kifejezetten káros lenne az elfogadása a magyar állam számára.

Ez egy zsarolótörvény,

amely szükség és igény esetén kémnek minősíthet bármely képviselőt, semmibe véve akár a mentelmi jogot is (mely mentelmi jog egyébként kizárólag jogi eljárások esetén hatályos).

Akkor, hogy ezt tisztáztuk, térjünk vissza arra a különös névelőre. Az miért kellett nekünk?

Azért, mert ezt a javaslatot (nem a törvény teljes, javasol szövegét) közölte a Századvég a maga honlapján, de közölte a 888 is. A Magyar Idők és más kormánylapok is, de ők javították az értelmetlennek tűnő névelőt, a 888-nál ezzel sem foglalkoztak, ott a névelő, csak azzal, hogy a betű- sőt, hibaazonos írást egyik munkatársuk szignálja… Én nem mondom, idézni kell, sőt, idézni muszáj is a sajtóban.

De ha valami csakis és kizárólag idézetből áll, azt nem szignálom, mert nem én írtam.

Bár, azt nem tartom túl valószínűnek, hogy a Századvég szerzői jogi pert indítana a 888 ellen – mintha ugyanaz a személy vezetné mindkettőt.

Pedig milyen szép lenne, ha a G. Fodor beperelné saját magát.

Így Uroborosz-kígyóként saját farkába haraphatna végre.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK