Kérem, így kávé mellett nincs is jobb egy kis jogászkodásnál. Meg nem csak a jogról lesz szó, hanem arról is: tulajdonképpen ki hazudik és mennyit? Mert ugye a kormányoldal nem szűnik meg szajkózni, miszerint a független sajtó sorosista álhíreket terjeszt, a függetlenek a kormánymédia híreit találják finoman szólva is manipuláltaknak… hol az igazság?
Most speciel nem középen van.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk ugyanis, hogy egzakt számok állnak a rendelkezésünkre. Márpedig ez a sajtó esetében ritka: egyfelől, az álhíreket megszámolni azért is lehetetlen volna, mert ízlés kérdése, ki mit nevez annak, másrészt meg annyi van belőlük, hogy csak győzze leltározni őket az ember. De csak kell lennie valami egzakt mérőszámnak, ami megállapítja, mennyire tárgyilagos és igazmondó egyik, avagy másik oldal.
Kérem tisztelettel: van ilyen. Ez az elvesztett sajtó-helyreigazítási perek száma. Az Átlátszó évente kikéri a Fővárosi Törvényszéktől ezt az információt, lapokra, sajtótermékekre lebontva.
Nincs okunk kételkedni a bíróság elfogulatlanságában
Induljunk ki abból, hogy ha egy írást a bíróság marasztal el, arról jogerősen kijelenti, hogy valótlan állításokat híresztelt, akkor az valóban álhír is, főleg, ha a verdikt helyreigazítási perben hangzik el. Nincs okunk kételkedni a bíróság elfogulatlanságában, ha a már meghozott ítéletekről van szó. Előfordulnak hibák, magam is tanúsíthatom, de nem azért, mert a bírói testület különösebben részrehajló volna, inkább ügymeneti, eljárásjogi gondokról számolhatunk be. Néha nem vesznek tekintetbe egyes beterjesztett bizonyítékokat, máskor inkább a törvény betűjét nézik, nem a szellemét, megint máskor rövidek a beterjesztési határidők – sajnos egyetlen jogrendszer sem tökéletes, de azért nagyjában-egészében mégis elmondható, hogy ha egy írást a bíróság elmarasztalt, helyreigazítani ítélt, akkor az hazugság is volt. (Bizonyos hibahatárok elfogadásával).
Persze előfordul tévedés is a sajtóban, hajjaj, de még mennyire, olyan is, hogy a sajtómunkást szándékosan félrevezetik – mindjárt meg is látjuk az arányokat.
De mire jutott az Átlátszó?
Arra, hogy 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2 együttvéve.
Ez sok vagy kevés?
Ahogy vesszük. Tekintve, hogy a független sajtó egyes nagyobb orgánumai, a 444, az Index, a (választás után bezárt) Magyar Nemzet, az RTL Klub és az Átlátszó összesen 14 helyreigazítási pert vesztett el tavaly részben vagy egészben, nagyon sok. Ez a tizennégy eljárás átlagosan nem egészen három sajtópert jelent médiumonként független oldalon, ami bizony reális: évente háromszor elképzelhető, hogy téved a szerkesztőség. És ezek viszonylag nagy létszámú cégek, sok alkalmazottal, megannyi hibalehetőséggel.
De hogy áll a kormánysajtónál a perek megoszlása?
Mert nem homogén, kérem. A dobogó legfelső fokán az Origo áll, amely ellen 58 kereset indult és 34 esetben marasztalták el. Az ezüstérem a Riposté, 38 keresettel, 22 elmarasztalással, a bronz a Magyar Időket illeti, ellenük 31 keresetet adtak be és 14 alkalommal marasztalták el, kötelezték helyreigazításra őket. Az élbolyt követi a Lokál (23 kereset, 11 ítélet), a TV2 (21-7), a Pesti Srácok (16-11), a 888 (14-8) és legvégül következik a közmédia, a maga hat keresetével és két ítéletével.
Láthatjuk itt is: elindul egy álhír az Origótól, és szépen, fokozatosan szétoszlik a piramis csúcsától lefelé, ugyanis ezek az ítéletek gyakran ugyanazon hír esetében születnek, amit átvettek egymástól a lapok. Persze az átvétel nem tilos, de elég faramuci a jogállása: az a helyzet, hogy ha én átveszek vagy idézek egy írást (mint most is az Átlátszóét) akkor ugyan köteles vagyok feltüntetni a forrását, de hiába nem én írtam, hiába jelölöm meg, honnét vettem, csak felelős vagyok a híreszteléséért, ha történetesen nem igaz (kivéve, ha azt írom róla, hogy nem hiszem, bár néha akkor is).
Ez időnként nagyon érdekes eredményekkel jár, például láttam már ítéletet egy, az MTI-től átvett hírrel kapcsolatban, melynek esetében az MTI tévedett volt: a másodközlő, forrást megjelölő lapot elítélték miatta, a forrást, tehát az MTI-t magát – nem. Szóval, vannak érdekes dolgok a magyar jogrendszerben, ebben az esetben azért született ilyen különös verdikt, mert csak természetes személynek lehet megsérteni a jó hírnévhez való jogát, a felperes pedig nem nyújtott be keresetet az MTI ellen, csak a másodközlő lap ellen.
Ahol pedig nincs kereset, eljárás sincs.
De ne vesszünk el a részletekben:
mindig ilyen arányokban veszítgette a pereket a kormánymédia?
Nem.
2017-ben összesen 53 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2. A független sajtó pedig – a korábban említett szereplőkkel – összesen hat helyreigazítási pert bukott el abban az évben.
2016-ban még érdekesebb volt a mérőszám: a kormányközeliek még csak 18 esetben vesztettek. Hát mi történt itt pár év alatt?
Két dolog. Az egyik világos: tavaly választási év volt, amire már tavalyelőtt elkezdtek készülni, ezt mutatja a 18 perveszteség megugrása 53-ra, aztán a tavalyi 109-es rekordot nyilvánvalóan az országgyűlési képviselő választásoknak köszönhették. A másik, hogy megindult és mostanra majdnem teljessé is vált a kormánymédia centralizációja, ami nagyon veszélyessé teszi a munkát, hiszen elveszett a szerkesztőségek autonómiája. Ha tavalyelőtt kaptak egy hírt, amiről látszott, hogy hamis lehet, akkor még megtehette a főszerkesztő, hogy nem közli, de most akkor is meg kell jelennie – amennyiben a központból érkezett – ha teljes képtelenség.
Az álhírek károsultjainak legtöbbje nem is ad be keresetet
De ne tessenek azt hinni, hogy ezzel végére is értünk a témának. Ezek csak az elvesztett helyreigazítási perek adatai, a valóság ennél sokkal szomorúbb. Az álhírek károsultjainak legtöbbje ugyanis nem ad be keresetet, mert vagy nem tud magáról az álhírről, vagy nem áll módjában.
Nem pereskedik a migránsnak, harcosnak rágalmazott menekülő, aki jó eséllyel nem is olvassa, miket írnak róla (csak az Origón 1997 cikk tartalmazza a „migráns” kifejezést), nem pereskedik az élősködőnek bélyegzett hajléktalan, mert nem is látja az írást, nem pereskedik a koldusszegény közmunkás, nem pereskedik a legtöbb meghurcolt ember, és hát – nem pereskedik Soros György sem, mert annál nagyvonalúbb.
Ez csak a jéghegy csúcsa
Akkor kiktől származnak ezek a keresetek?
Többnyire megrágalmazott politikusoktól. Ők viszont pereskednek, jó kedvvel, bőséggel, meg is tehetik, fontos is nekik. Tehát mi most egy irányszámot látunk, mintegy a jéghegy csúcsát: nem 109 álhír jelent meg, hanem ennyinek a kapcsán sikerült pert veszteni kormányoldalon! Ahol ekkora a csúcs, ismervén a sajtó természetét, vajon mekkora lehet maga a teljes jéghegy?
És nem volt szó a profi álhír-oldalakról sem, a mindenegybenről és társaikról, felsorolni is nehéz volna őket, hiszen ellenük a legritkább esetben indul eljárás – ők ugyanis ismeretlen tettesek. Speciel a mindenegyben az egyetlen közülük, amit lehet is névhez, tulajdonoshoz kötni, de még az ő tulajdonosi mivoltát sem tudnám bíróság előtt minden kétséget kizáróan bizonyítani. Nagyon vigyáznak arra, hogy névtelenül működjenek, a szürke zónában, ami érthető is a részükről: mivel alig írnak igazat, ha nevesíthetőek volnának, ki sem jöhetnének a bíróságról, annyit kéne ott üljenek… és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a bevételeik jelentős része amúgy is adócsalásból származik.
Vagy felperes nincs, vagy alperes
Tehát láthatjuk: a magyar álhírek esetében a legtöbb alkalommal azért nem indul eljárás egy-egy orbitális hazugság miatt, mert vagy felperes nincs, vagy alperes. Ha ezeket az ügyeket objektív szakmai bizottság vizsgálná minden esetben, amikor kétely merülhet fel, megszámlálhatatlan esetben kéne ezer és egy szamárságot visszavonatni. De természetesen egy ilyen bizottság felállítása lehetetlen volna Magyarországon, ugyanis vagy minden politikai párt és mozgalom kéne delegáljon bele egy szakembert – tulajdonképpen valami ilyesmi akart lenni a Médiakuratórium, csak nem álhír-ellenes céllal hozták létre – vagy senki sem fogadná el semlegesnek a döntéseit. És ha minden erő képviseltetve volna benne, akkor félő, hogy nem lenne kevesebb az álhír, ellenkezőleg, még több is lehetne, ugyanis a politikailag elkötelezett szereplők viszonossági alapon dolgoznának: „én átengedem a te álhíredet, te átengeded az enyémet” jelszóval.
A megoldást magam sem tudom, bár minden nap töprengek rajta: de a számarányok, ez az inkább jelképes 109-14-es viszony megmutatja: az igazság sajnos ebben az esetben nagyon nem középen van.
Hatalmas jéghegy az, amiből ennyi látszik.
És sokkal súlyosabb a jobboldala, mint a bal.
Fel fog borulni.
Na, akkor tessenek majd vigyázni, amikor borul.
