Fontos

Két ellenzéki téma (az impotencia elhúzódó korában)

A hazai ellenzék – nem elhelyezve most egyes szereplőit a korruptság, a tehetségtelenség és a kényszerek háromszögében – evidensen nem érti, hogy a kormányra kerülés kb. legalkalmatlanabb módszere Orbán baráti símfelése: a híveit nem bizonytalanítja el, ha Gyurcsány mellett egy Dobrev, Karácsony mellett egy Fekete-Győr is felsorakozik ugyanazokkal a jelzőkkel.

Ezzel legfeljebb ugyanannak a vézna tortaszeletnek a negyvenhetedik újraszeleteléséért szálhatnak ringbe, amit ellenzéki térfélnek hívunk. Még a bizonytalanokat se képesek elérni egy még annyira tragikus szituációban sem, amilyen néhány éve már stabilan a mienk.

Az ellenzéknek – ha ellenzéki volna – elég lenne néhány vezértéma, amely illeszkedik a választók többségének felfogásához, és melléjük a megfelelő napi viselkedés. Van pl. két vezértéma, amit én évek óta érdemesnek tartanék a folyamatos ébrentartásra. Az egyik az adózás, a másik Európa. Mindkettő a legelemibb módon érint mindenkit és szimpátia építhető a megfelelő kezelésük mellé.

Adózás ügyben javasolnám első lépésben a bruttó bruttó bérekben történő gondolkodás elterjesztését. Ismeretes, hogy az átlagbér teljes munkaadói költségének kb 50%-át kapja kézhez egy munkavállaló, ezért az állam által beszedett pénzt ideje volna elkezdeni ehhez kötni és így reprezentálni. Én odáig is elmennék, hogy kormányon előbb virtuálisan, majd fokozatosan ténylegesen kifizetném minden dolgozónak a bruttó bruttó bért és komoly szankciók mellett kötelezném őket a saját kasszájukból történő adófizetésre először egyetlen számlára, majd három alszámlára (eü, nyugdíj és egyéb), hogy világos legyen, mi mennyibe kerül nekik. Egy liberális konzervatív (kis) állam aztán lehetővé tenné bizonyos határon belül a személyes mérlegelés alapján történő adófizetést (adómegajánlásokat): ki milyen szolgáltatásra tart igényt az államtól, annyit fizetne. (Mindenkinek lehetősége volna adórezsim-váltásra, de csak a visszamenőleges adókönnyítések egy részének kifizetése mellett stb.) Ám a mai helyzetben a legfontosabb az adótudatosság kialakítása: vajon egy tudatos társadalomban hányan ajánlanának fel adót migránsos plakátokra vagy az Orbán-család által nyert közbeszerzésekre?

A másik vezértéma – az EU – egy alapvetően (még) EU-barát környezetben Európa elmagyarázásáról szólna a magyar történelem nyugat-európai kötelékeitől a mai gazdasági érdekeinken át egy elképzelt nyugat-ellenes fordulat következményeinek tudatosításáig. A narratíva fontos része a liberális demokrácia és a kapitalizmus értékeinek (és persze javíthatóságának) tudatosítása – szemben az autokrácia és a szegénység törvényszerű összefüggéseivel.

Az ellenzéki lét felelősség, ami komolyságot és elkötelezettséget kíván. Mindent, aminek most híján vagyunk. A javasolt, vagy – eltérő ízlések esetén – egyéb nemzeti érdekű témákhoz való ragaszkodást és ezek végső győzelemre vezetését azon az alapon, hogy ez áll a nemzet polgárainak érdekében (ezt értve a nemzeti érdeken). De az utóbbi tíz év alapján nincsenek illúzióim a közelebbi jövőt illetően. A nemzet érdeke itt még mindig csak egy Hollywoodból ismert szókapcsolat.

Szindbád utazásai – Déli kávé Szele Tamással

Törökösen kérem ma a kávét, ha már kazahosan nem lehet, mert kazah kávé nincs: kínai meg főleg nem létezik, úgyhogy maradjunk a töröknél. Kérem, én rájöttem, hogy mi teljesen félreértjük ezt a mi kis kormányfőnket. Le is becsüljük, holott csak annyi a bűne, hogy nincs a helyén. Nem miniszterelnöknek volna ő való, hanem világutazónak.

Sőt, többet járt már Ázsiában, mint a legtöbb magyar orientalista, Körösi Csomától Germanus Gyulán át Stein Aurélig vagy Ligeti Lajosig, Polónyi Péterig, Csongor Barnabásig – elvégre a tudós emberek egyszer vagy maximum párszor utaznak el Keletre, aztán tanulnak, kutatnak, visszajönnek, de amit Orbán Viktor művel, az már valóságos ingajárat. Többet járja Kína és általában Ázsia földjét Marco Polónál is, hiszen a velencei is csak egy alkalommal ment el a Középső Birodalomba, az más kérdés, hogy az az út évtizedekig tartott – olyan ez a mi kormányfőnk, mint a messzeutazó Szindbád az Ezeregyéjszakából, és legalább akkora mesélő is.

Nekünk Ázsiáról mesél, az ázsiaiaknak Európáról, mint egy vándordalnok,  ide-oda jár a két világ között – könnyű neki mostanság, a repülőgépek korában, meg ezek az útjai hivatalosak is, nem kell őket kifizesse saját zsebéből Csányinak, ezeket fizeti az állam.

Csak azon csodálkozom, hogy még nem beszél egy ázsiai nyelvet sem, habár udvarias emberek laknak Napkeleten, mindig hoznak neki tolmácsot.

Akkor, ha már így megadtuk neki a tisztességet, lássuk a húsvéti ünnepek utáni programját, mert zsúfolt lesz, annyit mondhatok.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz, aztán április 25-28. között Pekingben Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon. A magyar miniszterelnök a kazah fővárosban, Nurszultanban megbeszélést folytat Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel és Askar Mamin miniszterelnökkel, valamint a tervek szerint találkozik Nurszultan Nazarbajevvel, Kazahsztán első elnökével is. Orbán csütörtökön Pekingben Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyal, és kétoldalú egyezményeket írnak alá. A magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja.

Kazah földön bizony én is megállnék az ő helyében, mert egyfelől épp útba esik, másfelől, ami ott folyik mostanság, az nem mindennapi attrakció.

Az a helyzet arrafelé, hogy márciusban lemondott az elbaszi, minek következtében Asztanát már nem is Asztanának hívják, hanem Nurszultannak. Tapasztalt olvasók már kikövetkeztethették, hogy az „elbaszi” Nurszultan Nazarbajev örökös címe lehet, de nem azt jelenti, amire a magyar ember ösztönösen gondol a hallatán, nem sommás kritika országépítő képességeit illetően, hanem így mondják kazahul, hogy „a Haza Atyja”. Hogy aztán a lelkes turanisták, melyekből egyre több van mostanság, miképpen mutatják ki ebből a kazah-magyar nyelvrokonságot, az már hadd legyen az ő bajuk.

És ez a lemondás sem azt jelentette, hogy a hetvenkilenc éves Nazarbajev visszavonul a hatalomtól, és öreg napjait unokái nevelésével, valamint mormotavadászattal tölti, ellenkezőleg: az elbaszi úgy mondott le, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a hatalma, tulajdonképpen a hatásköre olyan lett, mint Hszi Csin-pingé, pedig ő aztán élet és halál ura a Középső Birodalomban.

Viszont a kormány bukott, azt lecserélte.

Sőt: a lemondást tüntetések előzték meg, de ha valaki „színes forradalomról”, kazah demokratizálódásról fantáziálna, nagyot téved: még akkor jó, ha a kettőnek, mármint a lemondásnak és a tüntetéseknek nincs közük egymáshoz. Mert ha van, akkor a tüntetéseket is az elbaszi szervezte, tehát a markában tartja az illegális ellenzéket is. Bár innen nézve úgy tűnik, spontán demonstrációkról volt szó.

Lássuk csak, mit tudunk mi erről az emberről?

Kérem, először is azt, hogy huszonkét éves kora óta nem dolgozott. Most meg hetvenkilenc éves. Huszonkét évesen pártmunkás lett, 1984-ban már a Kazah SZSZK miniszterelnöke, 1989-ben a Kazah Kommunista Párt főtitkára, 1990-ben a függetlenné váló Kazahsztán elnökévé választották meg – hát Istenkém, elégedettek voltak vele bizonyára, de az is lehet, hogy senki más nem vállalta a jelölést – 1991-től mostanáig a Kazah Köztársaság első elnöke. Öt választást is megnyert a Nur Otan párt élén, ezen kívül még két párt működik hivatalosan az országban, az egyik a Nazarbajevvel szimpatizáló, az agrár-ipari blokkot képező AIST és az ASAR párt, amelyet Nazarbajev lánya alapított. A leányka különben sokoldalú tehetség: miután Nazarbajev betiltotta a teljes független sajtót, a maradék média irányítását az ő kis törékeny kacsóiba helyezte.

Ettől a Nazarbajevtől tényleg lehet tanulni, főleg, ha az ember Orbán Viktornak született.

De mit?

Hát például azt, hogy lemondása alkalmából Kazahsztán összes városának összes főutcáját és az összes megyeszékhelyet, nemkülönben Asztana városát is átnevezték Nurszultanra. Emiatt Asztanában verekedés tört a döntés támogatói és ellenzői között. Helyi sajtójelentések azt írják, mintegy 20 embert vettek őrizetbe a dulakodás miatt.

pxhere

Azt meg még inkább, hogy úgy mondott el, ahogy. Vagyis kineveztette magát elbaszinak, ami azzal is jár, hogy a parlament élete végéig különleges jogkörökkel ruházta fel az elnököt, a hatalomból való távozása után is beszédet intézhet a parlamenthez, utasítást küldhet az állami szerveknek és – nagyon fontos – ő és családja mentesül minden jogi felelősségre vonás lehetősége alól. Ő a nemzetbiztonsági tanács vezetője, az állampártként működő Nur Otan elnöke és az alkotmányos tanács tagja is marad. Az éleződő helyzetben Nazarbajev kijátszotta az aduját: mint elbaszi, most már büntethetetlen, lemondott, haja szála sem görbülhet, de a hatáskörei miatt a felelősségre vonás veszélye nélkül igazgathatja az országot az állami szerveknek küldött utasítások útján, míg a világ s még két nap.

Hát kérem, lemondani tudni kell. De megy ám tovább Nazarbajevből (és Nazarbajevtől) Pekingbe, ahol az őt fogadó Hszi Csin-ping szintén életfogytig uralkodik, ha nem is a Menny, de a Párt Fiaként. Ott szerintem magyar népi táncokat fog előadni, például a kamatra kunyorálóst vagy a pávatáncot, mely folklórkincsünk része.

Világos, hogy az épülő Belgrád-Budapest vasútvonal lendített annyit a kínai-magyar kapcsolatokon, hogy annyi visszautasítás után végre szóba álljanak vele – az viszont biztos, hogy ha most kap kölcsönt, azt hetedíziglen fizetni fogjuk.

De vajon kap-e? Meglehet, mert igencsak barátkozunk mostanság… a Magyar Nemzet szombati írása a Zsenmin Zsibao dicsőségére is válna, olyan szépeket mond, a kínai pártsajtó is megnyalná utána mind a tíz ujját:

„A következő években is Kelet-Közép-Európa lehet a kontinens növekedési motorja, ennek is köszönhető, hogy Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Csiang Csien-csinggel, a Kína–Kelet-Közép-Európa tőkebefektetési alap (SINO-CEE Fund) elnökével folytatott tárgyalását követően.”

Mit jelent ez magyarul?

Sokat nem, ugyanis mi mondtuk – kínai szemmel annyit, hogy igencsak nyújtogatjuk a markunkat azért a pár jüanért, mint a koldus, még az is lehet, megszánnak minket, de úgy, hogy aztán utána meg arról koldulunk.

No, de egyszer csak hazajön Orbán Viktor – azt tetszik hinni, a nagy utazás végén megpihen?

Dehogy pihen.

Május másodikán érkezik Salvini, összeesküdni az Európai Unió ellen, koromfekete, halálfejes zászlóval, ahogy azt kell.

Mondom én, nem becsüljük mi eléggé ezt a mi miniszterelnökünket.

Bár talán nem is miniszterelnöknek való.

Jobban beválna a Hét Tenger Ördögének.

Vagy Szindbádnak.

Az is sokat utazott.

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 8.

Arról jutott eszembe, hogy válogattam az üzletben a húsvéti sonkák között. Jó, jó, majd csak kiválasztok egy pofás, egészségesen rózsaszín, nem túl zsíros darabot, de utána ott állok vezetői iránymutatás nélkül. Tavaly bezzeg a miniszterelnök látható volt a Facebookon, ahogy személyesen főzi a sonkát, és kiokosítja nemzetét a művelet összes fortélyáról, a fokhagyma, a bors és a babérlevél helyes arányban történő alkalmazásáról.

Tanúsíthatom: jó recept volt. Idén viszont gyötör a hiányérzet, a kormányfő most nem osztotta meg velünk tudományát. Pedig még emlékszem, milyen jól állt neki az a sikkes kék konyhakötényke. Hiányérzetemet csak elenyésző mértékben csökkentette, hogy a kormány másik nagy szakácsa: Németh Szilárd éppen a böjt idején avatta be a nagyközönséget a jó pacal titkába. (Lásd még József Attilánál: „Én egész népemet fogom,/ nem középiskolás fokon/ taní-/ tani.”) Pacalt általában szívesen fogyasztok, de valahogy idegenkedem attól, hogy húsvét vasárnap ezt reggelizzem a kalács és a piros tojás mellé. Különben is, nekem a miniszterelnök kell!

Valószínűleg ő is érezte, hogy valamilyen családias jelenet azért kellene így húsvét táján. Megértem, hogy nincs kedve mindig egy teljes tévéstábot és a fél testőrséget bebocsátani az otthonába, a hozzátartozóknak sincs permanens késztetésük belemosolyogni a kamerába. Ám a PR-osok úgy számoltak, ideje megint a kormányfő emberi arcát mutogatni. Mikor, ha nem húsvétkor, pláne a családpolitikai célok évadján, amikor a legaktuálisabb az „Isten, haza, család” jelszó!

Így aztán lett emberi arc, lett videó a neten, lett család, ha nem is Orbán Viktoré. A miniszterelnök Szabadkán járva a kampánygyűlés előtt vagy után ellátogatott az egymilliomodik határon túli magyar állampolgár otthonába. Ott van a fb-oldalán, a gyengébbek kedvéért angolul is: „family visit”. A vizitált család egyébként valóban rokonszenves: lányos alkatú feleség, derék, gazdálkodó férj, megilletődött nagymama, két helyes kisfiú. Némely újságíróval ellentétben nem szörnyülködöm azon sem, hogy Orbán a falon is ott lóg, bekeretezve. A honosítási szertartáson csoportkép készült, a családtagok között középen a kormányfő, egyik szélen Kövér, a másikon Áder. (Épp, ahogy a „Két szélin fakanál,/ Közepibe aranytál” népi gyerekjátékban.) Hát persze, hogy fontos, szép emlék nekik, hát persze, hogy kirakták.

Forrás: Facebook

A miniszterelnök, ahogy kell, nyájas és joviális, még a gyereknek is bemutatkozik („Tiszteletem, Orbán Viktor vagyok” – naná, ki lenne, mintha napok óta nem az ő fogadására készülnének itt!). Mindenki igyekszik természetesen viselkedni, de ilyen helyzetben ez szinte lehetetlen. Ezért néha mintha egy abszurd dráma jeleneteit látnánk, a magas vendég egy másik darabból jött elő. Nagy csokorral érkezik: „Kinek adjam a virágot?” – kérdi. „Hát akinek hozta” – adja az egyetlen lehetséges értelmes választ a házigazda, hiszen van nagymama és van feleség is, csokor meg csak egy, a PR-os gépezetben a fogaskerekek közé kerülhetett valami homokszem. Persze a fiatalasszony kapja, végül is a CSOK is csak 40 alatt jár.

A miniszterelnök nem téveszti szem elől az akció célját (a kamerák nem is engedik, hogy elfelejtse): érzékelteti, ő is az egyszerű magyar emberek világából jött. A nagyobb sráccal közli, maga is falusi gyerek volt, a házigazdának hosszú monológba bocsátkozik arról, annak idején a falujában hogy eresztették ki a csordát a legelőre. „Hát itt nincs legelő” – maradna a realitások talaján a családfő, de vendége meg se hallja, nem hagyja elrontani a kompozíciót. Akár az ünnepi beszédek közben: jól néznénk ki, ha minden beszólásra felelne.

Ahogy már a választás előtt Bözsi néninél bevált, megnézik az állatokat is. De itt súlyos hiányosságról kell beszámolnom: semmi „Helló, Röfi!” nem hangzik el. Igaz, koca nincs, de itt vannak a tehenek, és sehol egy „Helló, Riska!”. Pedig a házigazda bemutatja őket: „Négy fejős, három hasas”. Mármint a tehenek között.

Mindegy, kisebb zavaroktól eltekintve a „family visit” gördülékenyen lezajlott. TEK-esek és tévések elhagyják az udvart, (a kamera előtt eddig se nagyon volt szabad mutatkozniuk). Az „emberarcú miniszterelnök” fedőnevű akció sikeresen zárul, húsvétra felkerül a Facebookra, a YouTube-ra. Jönnek a különböző előjelű kommentek: „Magyarország szerencsés, hogy ilyen szép szál legény igazgassa. Amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, addig baj senkit sem érhet.”

Vagy talán mégis. Mert van ilyen hozzászólás is: „Látogassa meg itthon a bedőlt devizahitelű kilencgyerekes családot is!”

Hálátlan ország…

Reptéri viták – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, ma valami könnyű kávét kérnék, talán capuccinót vagy lattét, légies dolgokról lesz szó – mi lehetne légiesebb egy repülőtérnél? Persze, maga a reptér nem szálldogál, fent a magas levegőégben, az egy viszonylag terjedelmes ingatlan, de vannak légi vonatkozásai. Már persze, ameddig vannak: tetszettek hallani, hogy el akarják költöztetni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret?

Vagy nem, persze: de nagyon furcsákat vijjognak a keselyűk a szögesdróton (ilyen ügyben mégsem mondhatom, hogy a verebek csiripelték a kerítésen). Vagy elköltözik, ez az egyik változat, vagy egyszerűen a Mészáros Lőrincé lesz, de bármelyik is következik be, az mindenképpen közkívánatra lesz.

Nem tetszik hinni?

Bebizonyítom.

Szóval, már jó néhány hónapja zajlik egy nyilvános vita, magyarán veszekedés azzal kapcsolatban, hogy hangos-e a légiközlekedés, avagy nagyon hangos. Abban minden fél megegyezik, hogy semmiképp sem csendes. A legutóbbi időkben egyenesen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ellen bontakozik ki tömegmozgalom, mivel nem lehet tőle éjjel aludni. Hát, kínálkozik a csapda és belé is esek, bemutatok néhány tényt, de nem is számítok arra, hogy ezek bárkit is meggyőznének, akinek már van szubjektív véleménye.

Panaszolják, hogy drasztikusan megnőtt a légiforgalom. Igen, az utasszámot tekintve valóban komoly a növekedés, és nehéz is kiszolgálni, főleg, hogy a Liszt Ferenc tényleg felújításra szorulna. Csakhogy – mihez képest nőtt meg micsoda? A légiközlekedés (meg a vasút) abban különbözik más tárgyköröktől, hogy szinte minden nagyon pontosan dokumentált, így például nem kell sokat kutatni ahhoz, hogy megtudjuk: 2005-ben durván 126 ezer gépet regisztráltak, tavaly 115 ezret, és közben az utasforgalom 8 millióról 15 millióra nőtt.

Hogy lehetséges ez?

Hát úgy, hogy 2005-ben még nem voltak nagy forgalmú fapados légitársaságok. És ezek már korszerű, csökkentett zajszintű gépekkel dolgoznak. Hogy mondjak egy példát: a régi magyar kormánygép egy AN-26-os volt – Árpi bácsinak nem voltak luxusigényei – és azért kellett szállítógépnek visszaminősíteni, mert a legtöbb európai reptéren nem szállhatott le a hajtómű zajszintje miatt (meg azért, mert egyszerűen megadta magát 2017-ben). Tehát nem is használhatnának elavult vagy zajos gépeket, ugyanis sehol nem tudnának velük leszállni, nem fogadnák magát a típust sem.

Akkor ott az éjszakai nyugodalom kérdése. Az bizony tényleg fontos, magam is harapok, ha nem hagynak aludni. Ámde mit tudott meg a 24.hu?

„A jelenlegi szabályozás szerint este 10 és reggel 6 óra között a menetrend szerinti és a nem menetrend szerinti kereskedelmi le- és felszállások száma legfeljebb napi 50, ebből éjfél és 5 óra között legfeljebb napi 6 lehet. Ettől eltérni csak a légiközlekedési hatóság előzetes engedélye alapján lehet. A felmentést a Palkovics László vezette innovációs tárca légügyi kockázatértékelési hatósági főosztálya adja ki, és a Budapest Airport honlapja szerint alkalmanként meg is teszi, főként sportesemények miatt. Például a Mol Vidit a fehérorosz BATE Boriszov stadionjába szállító gép november 30-án kvótán felül kapott le- és felszállásra engedélyt, éjjel 1 óra 55-kor, illetve 2 óra 30-kor.” (24.hu)

Tehát szó sincs éjszakai csúcsforgalomról

A Tarlós István által vizionált teljes éjszakai repülési tilalom már csak azért sem jó ötlet, mert egyfelől kevés járatot érintene amúgy is, másfelől tilos bezárni a repülőteret éjszakára. Mi van, ha egy menetrendszerű járat Magyarország felett hibásodik meg? Megtagadjuk a kényszerleszállást, mert elmúlt már záróra? Leküldjük Taszárra, ami katonai repülőtér, és jelenleg használaton kívül van? Vagy azt mondjuk, amit szoktunk, hogy „minek jött ide?” és a másik oldalunkra fordulunk?

Igen, a repülőtér lármás üzem. A pályaudvar is, a Keleti mellett lakom, mikor épp nincs építkezés és nem nagy a forgalom, itthon is állandóan frissültek az ismereteim a menetrendről, míg annyira meg nem szoktam a hangosbemondót, hogy már nem is hallom – azt is megengedem, hogy sokan vannak, akik nem képesek megszokni. Tehát nem, nem vitatom, miszerint a repülőtér bizony lármás, hangos, zajos.

Én azt vitatom, hogy most lármásabb lenne, mint korábban: hiszen látjuk, hogy a nálunk megforduló gépek száma csökken, a zajszintjük pedig alacsonyabb.

Attól még persze senki sem mondhatja, hogy csendesek lennének.

De miért pont most lett ez fontos?

Tarlós esetében ez érthető: ő szavazatokat szerez ezzel a főpolgármester-választásra, és gáncsolni akarja Karácsonyt, aki korábban kidolgozott egy alternatív megközelítési rendet, Zugló zajteher-mentesítésére. Mármost ha nincs repülés, zaj sincs, legalábbis éjszaka, ez úgyszólván világos.

Rendben, de akkor mi legyen a nemzetközi repülőtérrel? Az a vitatkozókat rendszerint nem érdekli, ugyanis ha nem politikusok vagy azok aktivistái, akkor rendszerint olyan elképzeléseik vannak a megoldásról, hogy „ne repüljenek, minek azt”, „zárják be”, „lőjék le a gépeket”, csak tudjon tőlük aludni a muskátlijuk, vagy amit tartanak. Mivel pedig azok, akik nem repülnek, mindig többen lesznek azoknál, akik repülnek, ha ebből politikai kérdés lesz, netán meg is szavaztatják a lakosságot az ügyben, a Liszt Ferenc repülőtér szomorú jövő elébe néz, amint Budapest is. Szép lesz egy főváros nemzetközi légikikötő nélkül, annyit mondhatok: ilyen még Mongóliában és Nepálban sincs. Csak nálunk lenne elképzelhető.

Persze, erről sosem fogunk szavazni

Kedves és öntudatos választópolgár-társaim, ennyire még ez a rendszer sem lehet hülye, ez csak az önkormányzati választások hadjáratának része, Tarlós és Karácsony közötti torna a zöld mezőben, lóháton, dárdával, páncélban.

De a felkínált lehetőségeket tekintve – éjszakai repülési tilalom és/vagy a reptér költözése Kecskemétre – is azt kell mondanunk, hogy a bajvívók nem tudják, miről vitatkoznak. Ugyanis, mint a 168 Órában felfedeztem:

„A 2005-ös privatizációs szerződés egy másik sarkalatos pontja az volt, hogy az állam garantálja: 100 kilométeres körzetben nem hoz létre utasszállító gépek fogadására alkalmas repülőteret.

Ennek ellenére dobta be Tarlós István, hogy nem tartja kizártnak a fapados és teherszállító gépek egy új, Budapest-környéki repülőtérre való átirányítását.

A kormánypárti orgánumok erre kész tényként közölték, hogy Kecskemét lehet a fapadosok reptere, hiszen a Modern városok program keretében megkezdődött a katonai légibázis kettős hasznosításának tervezése. Csakhogy itt legfeljebb a Mercedes gyár, valamint a beszállítói kör üzleti célú járatai landolhatnak majd a vadászgépek mellett.” (168 Óra)

Jé, tényleg. Meg hát a kecskeméti repülőtér tényleg nem alkalmas nagy személyforgalom lebonyolítására. Az a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisa. Annak is épült – még 1937-ben. Minden fejlesztése mindig is katonai célú volt. Oda fapados forgalmat átirányítani nem lehet.

Akkor mi lesz?

Megjósolom: valószínűleg semmi sem történik majd.

Minek történne? Ez az egész mostani cirkusz, amibe még Gulyás Gergely is belekeveredett a Miniszterelnöki Hivatal részéről, a ferihegyi konténer-terminált kritizálván, csak két dologra jó, és ebből az egyik az, hogy Tarlós megint főpolgármester legyen. Majd megválasztják a csendpártiak, habár, mivel Karácsony is csendet ígér, a politikai felhasználás már nem is olyan nagyon egyértelműen fontos.

Igazából arról lehet szó, az lehet a valós cél, amit a G7 megtudott, vagyis, hogy Mészáros Lőrinc a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. megszerzésére készül.

Kicsit drága játék lenne neki, nagy falat, de hogy úgy mondjam, a körültekintés sosem volt az erőssége, meg hát mintha nem is ő hozná a saját üzleti döntéseit. Akkor számoljunk egy kicsit. Ugye, Mészáros cégének menedzsmentje kifejtette, hogy a jövőben kevés, de nagyméretű felvásárlásra törekszik; elsősorban a bank- és pénzügyi szektor, az informatika, az ingatlanszektor, valamint a telekommunikációs ágazat érdekli. Ez a befektetés tekinthető ingatlannak, ha akarjuk, és mindenképpen nagyméretű. De mennyi az annyi?

„Az utóbbi években Európában a reptér-üzemeltető cégek alsó hangon az éves EBITDA (adózás, hiteltörlesztés és értékcsökkenés előtti eredmény) 15-szörösén keltek el. A Budapest Airport tavalyi számai még nem ismertek, 2017-ben az EBITDA 55,5 milliárd forint volt, amiből 833 milliárdos vételár adódna.” (G7)

A médiahadjárat lefaraghat az árból

Nem mondom, hogy nem óriási pénz, de arra van a médiahadjárat, hogy lefaragjanak belőle. Hiszen, ha 1. nem is fogadhatnak éjszaka járatokat, 2. zajos és gondoskodni kell a zajvédő falakról, miegymásról, 3. zsúfolt, kényelmetlen, a minap az álmennyezet egy darabja is leszakadt (a rossz nyelvek szerint egy brit turista nyakába, aki azt találta mondani, hogy józan), szóval, ha ilyen tengernyi baj van vele, csak nem kérhetnek érte annyit, amennyi a nominális ára?

Aztán, ha különböző intézkedésekkel nehezítik, esetleg el is lehetetlenítik a repülőtér működését, akkor fog csak igazán lemenni az az összeg, kérem!

De hát, ugye tömegesen jönnek a panaszok. Milyen érdekes: főleg a kormánysajtóban jönnek. Még egyszer mondom: ezeknek jó része jogos és minden alapja megvan (más részük mondvacsinált). Azonban minden megjelent írás egy-egy argumentum az üzleti tárgyalásokon, azt bizonyítja, micsoda bóvli ez a repülőtér, ennyit nem ér, de még kevesebbet is alig…

Szóval, aki ebben a vitában öntudatosan síkra száll a repülőtér ellen, az bizony Mészáros Lőrincet támogatja.

Esetleg még Tarlóst.

Erről szól ez, nem a repülőgépek zúgásáról.

Ráhel, a divatos – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, valami nagyon csicsás kávét kérnék, színes napernyőkkel és gumicukorral a tetején, habosan és csillogóan, ma a divatról lesz szó, arról csak így lehet beszélni. Üzlet ám az is, méghozzá nagy és komoly, rengeteg pénz van benne – és rengetegbe is tud kerülni. Csak sajnos a divatiparnak épp úgy megvannak a saját törvényei, mint mondjuk a gépiparnak.

Foglalkoztunk már lapunk hasábjain ezzel a kérdéssel, pontosabban azzal, miszerint a magyar divatszakma Orrbán Ráhel kacsóiba került, és komoly pénzeket is kapott ennek az ágazatnak a fejlesztésére, de most, hogy fejlemények vannak az ügyben, nem hagyhatjuk azokat szó nélkül.

Ugyebár, ott maradtunk el, hogy – pontosan fogalmazva, ilyen ügyekben első a pontosság – egymilliárdos dotációban részesült márciusban az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak. Információink szerint a cégnek összesen tizennyolc alkalmazottja van, bár Bata-Jakab Zsófia fizetése havonta bruttó 1,95 millió forint – az ügynökséget felügyelő szervezet, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán, csak havi bruttó 1,75 millió forintot keres. No, de a kemény munkát meg kell fizetni. Hogy az alkalmazottak mivel foglalkoznak, azt ez idő szerint senki sem tudja, de hogy egy milliárd forint éves kormánytámogatás elég kell legyen a bérükre, az hétszentség.

Vagy mégsem.

Lesz ott közpénz…

Ugyanis tegnap reggel adta ki az MTI a hírt, miszerint

„Hamarosan tárgyalhatja a kormány a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló átfogó stratégiát – mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat- és Design Ügynökség vezérigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös reggeli műsorában.

A vezérigazgató elmondta, a stratégia kiterjed az oktatásra, a gyártásra, érinti a tervezőket és tárgyalja a megjelenést a nemzetközi, illetve a magyarországi piacon.

A hat pilléren nyugvó stratégia egyik alapvetése, hogy a magyar divatiparban szükség van egyfajta koordinációra, ami azt jelenti, hogy az ügynökségnek segítenie kell a tervezők kapcsolatfelvételét bizonyos iparági szereplőkkel.

Fontos továbbá a hatékony kommunikáció, s ennek keretében egy ernyőmárkán (Budapest Select) keresztül mutatják be a tervezőiket külföldön – tette hozzá.” (MTI)

Sőt, a napokban megjelent kormányhatározat értelmében „a nagy növekedési potenciállal rendelkező szakágazatok újabb, kiemelt támogatásra számíthatnak”, ami még érthető volna, de melyek ezek?

a) az egészséggazdaság tekintetében az orvosi diagnosztikai eszközök és berendezések, a traumatológiai implantátumok, a traumatológiai és radiológiai termékek, a biotechnológia, valamint a gyógyszergyártás,
b) az élelmiszergazdaság tekintetében, a hús- és baromfi termékek, valamint a zöldség-gyümölcs tartósítóipari termékek,
c) az építésgazdaság tekintetében a mérnöki szolgáltatások és innovatív építőipari megoldások,
d) a mezőgazdaság tekintetében a mezőgazdasági szaporítóanyag, a mezőgépgyártás és az agrárinformatika,
e) a kreatívipar tekintetében a divat- és designtevékenység

Szóval, a nehéz- és gépipart kivéve majdnem minden.

Vagy inkább az, amire rá tudjuk fogni, hogy nyereséges lehet. De mi most maradjunk a divatágazatnál. Hát, ha lesz fejlesztésről szóló átfogó stratégia, márpedig lesz, hiszen tárgyalja a kormány, akkor lesz ott pénz is, jóval több, mint egymilliárd: de nem vagyok abban olyan nagyon bizonyos, hogy a befektetés belátható időn – mondjuk hat-nyolcezer éven – belül meg is térül.

Nincs az ellen semmi kifogásom, nem is lehet, hogy ha valaki a divatágazatban próbál érvényesülni, légyen bár akárkinek a leszármazottja, vagy akárki leszármazottjának a barátnője. Még az ellen sem emelhetnénk panaszt, ha szülői támogatásból nyitnának egy kis butikot, egy divattervező ügynökséget, aztán, ha jól megy, fejlődik az magától, ha nem megy jól, csődbe jut, ez a világ sora. A gond az, hogy ezt a kis játékot most országos méretben kapta meg egy baráti kör, és közpénzből fogják csinálni.

Kicsit nagyra nőtt ez a butik, de hát ők sem hajlandóak kicsiben játszani.

Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy a divatipar sajátosan működik. Nekem a szerszámgép-gyártásban vannak bizonyos, felületes tapasztalataim, de ha valamelyik kormány rám bízná az ágazat fejlesztését, világos volna, mit kéne tennem: átnézném a világméretű trendeket, megtudnám, miféle szerszámgépekre van kereslet, kiképeztetném a szakembereket, fejleszteném a gyárakat, és időközben imádkoznék, hogy mire mindez összejön, ne lépjen túl rajtunk a világpiaci igény. De a gépiparban megjósolható a technológia fejlődése alapján, mit akarnak majd venni teszem azt, jövőre – a divatiparban ilyen meghatározó elem nincs, a divatágazat saját maga teremti meg az igényt saját magára, technológiától, fejlődéstől, mindentől függetlenül. Mondhatnánk, hogy megjósolhatatlan, mi lesz a divat jövőre, bár vannak trendek, de ezek változhatnak – ám az az igazság, hogy ha felbukkan valaki egy egyéni és jó ötlettel, akkor az lesz és kész.

Jó, akkor bukkanjunk fel mi ezekkel az éceszekkel.

Nem fogunk: ugyanis az sem mindegy, hol és mikor kerül elő az az új ruha vagy cipő, Párizsban, Londonban, Milánóban vagy ne adja Isten, Traktoristapusztán, ugyanis utóbbi esetben akárhogy reklámozzuk, kommunikáljuk, soha nem lesz belőle divat. Mi vagy megyünk a divat fővárosai után, és így vagy úgy, de megélünk belőle, vagy nekiállunk a délibábos fejlesztéseknek, és annyi sikerrel járunk, mintha gumipitypangot termesztenénk a Hortobágyon.

De ne keseredjünk el, történelmileg így alakult, ahogy az is úgy alakult, hogy a magyar számítástechnikai ipar nem került a világ élvonalába néhány, igen korán hozott, ideológiai alapú, téves döntés és egy rejtelmes tűzeset miatt, amivel egyszer még foglalkozni fogok. Egyszerűen vannak olyan iparágak, amikben nem vagyunk és nem is leszünk piacvezetők. Óragyártásban sem jeleskedünk, pedig pont ugyanannyink van hozzá, mint a svájciaknak – kivéve, hogy nincsenek svájci órásaink.

Akkor viszont miért erőltetjük ezt a divatágazat-fejlesztést?

Nyilván igazolása ez annak, hogy a NER-közeli családtagok a saját lábukon állnak,

és nem a közpénzek elsikkasztásából dúsgazdagok, habár maga a vállalkozás, a Magyar Divat- és Design Ügynökség végső soron közpénzből él és abból is fejlődik: azonban lehet mondani, ha valaki nagyon akarja, hogy ez a kis, összetartó baráti kör annak bevételéből gazdagodik. Gyenge érvelés, de érvelés.

Hogy miféle divatot fognak ők kreálni, arról sejtelmünk sincs, legfeljebb azt jósolhatjuk, minden garancia nélkül, hogy míg a nyolcvanas évek butikjait az mozgatta, hogy Nyugat akartunk lenni, a mostani Nagy Butikot inkább az, hogy nem akarunk Nyugat lenni, mert komoly bevételt valóban csak az önálló ötletek, saját indítású trendek hozhatnának.

Mérhetetlenül csodálkoznék bármiféle üzleti sikeren, de mondjuk nem is azért létezik ez a cég – és megannyi társuk – hogy sikeres legyen.

Ez egy kifizetőhely. Ahol látszattevékenység folyik.

Az már bizonyos, hogy a magyar divatszakmát kivették az ahhoz értő szakemberek kezéből – a HVG információi szerint az idei Fashion Week exkluzív díszvacsorájára nem kapott meghívót sem Náray Tamás, sem Herczeg Zoltán, a kívül rekedtek azt a tanácsot kapták, hogy „szakmai jegyért forduljanak Bata-Jakab Zsófiához”. A vacsorán különben Orbán Ráhel foglalta el az asztalfőt – pedig ő elvben csak tanácsadó a Magyar Turisztikai Ügynökségnél.

De azért fontos tanácsadó lehet, legalábbis le merném fogadni, hogy megnézheti magát, aki nem hallgat a tanácsaira.

Az a baj ezzel a divatüggyel is, ami a sajtóval vagy a kultúrával: mivel a kormány kicsit sem ért hozzá, és fontosnak sem találja, fél kézzel teszi tönkre az ágazatot, pillanatnyi és személyes érdekek miatt, és évtizedek munkájával sem lehet majd helyrehozni.

Bár ezek az évtizedek még meg sem kezdődtek, egyelőre sajtóban is, kultúrában is, divatban is a politikai alapú szabályozás irányít újra, az ideológiai tévedéseknél tartunk és szorgos, megbízható hajdúk öntik a harangokat.

Ha ez a mezőgazdaságban zajlana, azt mondanám: visszatértünk a gyapot- és gumipitypang-termesztéshez, micsurini elvek alapján.

Azt azért még megvárom, mikor párizsi dívák állnak sorban a Váci utcában, tumultuózus jelenetek közepette, mert kijött Orbán Ráhel legfrissebb tavaszi kollekciója.

Személyivel is utalhatnánk pénzt

Ne legyen szükséges kiállított jogosítvány a belföldi autózáshoz, és a személyivel lehessen azonnali fizetési tranzakciót végezni. Ennek vizsgálatára utasította a kormány Pintér Sándort.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján Pintér Sándor belügyminiszternek április végéig kell jelentést készítenie arról, hogyan válna lehetővé vezetői engedély fizikai kiállítása nélkül autót vezetni belföldön. Úgy, hogy kizárólag a nyilvántartási adatokra támaszkodnának. (Nem világos, hogy a koncepció kidolgozásához miért éppen a Magyar Vöröskeresztet kérték fel közreműködésre.)

Jogsi csak a hálózatban

Ha jól értjük, ez azt jelentené, hogy csak belföldön a karton jogsi nélkül lehetne autót vezetni, közúti ellenőrzéskor tehát a rendőr elektronikus úton győződne meg arról, hogy van-e érvényes engedélye az autósnak. Ehhez nyilvánvalóan minden rendőrkocsiba erre alkalmas berendezést kell elhelyezni, és el kell érni a nap 24 órájában üzembiztos hálózati összeköttetést a központi nyilvántartóval. Ennek következményeként azonban megszűnne a jogsinak a személyi igazolványt helyettesítő funkciója egyéb esetekben.

Másik érdekes döntés, hogy a belügyminiszternek 2020 végéig az e-személyi teljes rendszerének tovább fejlesztését is meg kell vizsgálnia és végrehajtania. A későbbi pontból kiderül, hogy a lakcímadatokat és a személyi azonosítókat helyeznék el a személyi okmány adattárolójában.

Azonnali átutalás személyivel

Ennél sürgetőbb feladat május végéig ugyancsak a belügyminiszter számára, hogy a jegybank bevonásával nézzék meg, az elektronikus tárolóelemmel felszerelt személyik képessé tehetők-e tranzakciók indítására. Itt az azonnali átutalások bevezetéséről van szó, amelyet július 1-jén akar elindítani az MNB – bár lehet, hogy csúszni fog, mert a bankszektor nem biztos, hogy elkészül a szükséges fejlesztésekkel.

Ez áttörés lesz, mert nem csak pár másodpercet venne igénybe a pénz elutalása, hanem ezt a címzett telefonszáma, e-mail címe, netán adószáma alapján is végre lehetne hajtani. Most tehát azt szeretné elérni a kormány, hogy az azonnali átutalásokat arra alkalmas e-személyivel is el lehessen végezni.

Kormányinfó – Élő közvetítés

Kormányinfó 04.18.

ÉLŐ: Megszűnő gyerekotthonok, kilakoltatások, dugódíj. Gulyás Gergelyt kérdezzük a Kormányinfón

Közzétette: atv.hu – 2019. április 18., csütörtök

The Jerusalem Post – „Schmidt Mária, a bűzlő borz”

1

A hevesen vitatott magyarországi Sorsok Háza Holokauszt Múzeum gennyedő seb, amely megmérgezi a kapcsolatokat Orbán Viktor és a zsidó világ között – írta a lap.

A cikk ismerteti a terezett múzeum történetét, azzal, hogy az eredeti cél szerint az intézmény a zsidó gyerekek második világháborús sorsára koncentrált volna. A Mazsihisz a történelmi hűség érdekében bevonta a tervezésbe a Nemzetözi Zsidó Holokauszt Múzeumot, a jeruzsálemi Yad Vasemet és a washingtoni Amerikai Holokauszt Emlékmúzeumot. Csatlakozott Randolph Braham, a magyar zsidóság történelmének legfőbb tekintélye.

A magyar kormány a projekt feletti ellenőrzés biztosítása érdekében kinevezte Schmidt Máriát a szakértői tanács élére – írta a szerző. A magyar zsidóság történetére kitérve a szerző emlékeztetett a két világháború közötti időszakban hozott zsidóellenes törvényekre, arra, hogy ezek révén a kormány zsidó tulajdont foglalt le, és lépésről lépésre elszigetelte a zsidóságot a magyar társadalomtól. „1944-ben a magyar csendőrök – a német náci szövetségesekkel való buzgó együttműködés utolsó lépéseként – félmillió zsidót kényszerített marhavagonokba, és szállított a kormány közvetlen utasítására Auschwitzba, a haláltáborba. A magyarok együttműködése annyira buzgó volt, hogy Adolf Eichmannak mindössze 150 németre volt szüksége ahhoz, hogy asszisztáljon a folyamathoz.

Eichmann az ellene lefolytatott jeruzsálemi perben kifejtette: a magyarok soha nem voltak elégedettek a deportálások tempójával, és még gyorsítani akarták azt. A magyar nyilaskeresztesek további százezer zsidót öltek meg a fosztogatás és gyilkolás országos orgiájában,

1945-ben aztán megkezdődött a szégyenletes atrocitásban való magyar cinkosság minél jelentéktelenebb színben való feltüntetése. A magyar szakértők elkezdték kisebbíteni a magyarok szerepét a gyilkosságokban, nem tagadták a holokauszt megtörténtét, mint sokan mások, hanem a magyarokról a náci Németországra igyekeztek hárítani a felelősséget. Szerintük kizárólag a németek voltak felelősek mindenért, miközben a magyarok szorgosan mentették a zsidókat. Ezt a narratívát nagy ellenállással fogadták a holokauszt-történészek szerte a világon, és a magyar túlélők is felháborodtak a történelem tisztára mosásán, fertőtlenítésén” – írta a szerző.

Braham professzor úgy látta, hogy Schmidt Mária az első számú hamisító, aki azt állítja, hogy a zsidók halála a háború másodlagos, szándékolatlan, mintegy kollaterális következménye volt. Schmidt narratívája szerint a Sorsok Háza Múzeumnak a zsidók szenvedései mellett a többiek kommunizmusban átélt szenvedéseire is kell koncentrálni. „Schmidt kinevezése a bizottság élére olyan volt, mint a közmondásos bűzös borz, amelyik tönkreteszi az egész pikniket. Hamis és félrevezető narratívája láttán a szakértők elhatárolódtak a projekttől. A kormány felháborodott azon, hogy nem tud zsidó partnert találni a projekthez, és elhalasztotta a megnyitást, amíg sikerül egyetértésre jutni a narratívát illetően.

A múzeum évek óta üresen áll, mivel a világ egyetlen elismert holokauszt-történésze sem kíván részt venni a kialakításában, és feszengést okozó tényező lett Orbán Viktor és történelemhamisító csapata számára.

Itt lépett be a képbe a Chabad zsidó csoport, hogy megmentse a kormányt az ügyben. A brooklyni székhelyű, orosz eredetű haszid csoport nem olyan régen megjelent Magyarországon, és fennállása rövid ideje alatt ambiciózus és politikailag ravasz vezetője, Köves Slomó számos fontos és jól jövedelmező kapcsolatot épített ki Orbán Viktor kormányával. Ő nyerte el a teljes sokmillió dolláros projektet, nyomban bejelentette, hogy nincs problémája Schmidt Mária narratívájával, és az intézmény hamarosan megnyílik.

Orbán Köves Slomó személyében végre talált egy zsidó partnert, Köves pedig rabbiként kósernek nyilvánította a projektet. Köves rabbi interjúkban hevesen cáfolta, hogy bármi összefüggés lenne az Orbánnak (és Schmidtnek) nyújtott felháborító támogatása és a magyar kormánytól kapott pénzek között.

Köves rabbi némi sürgetésre vállalta, hogy válaszol néhány kérdésre – írta a szerző, ismertette a kérdéseket és a kapott válaszokat, és megállapította: „Köves rabbi határozatlan, kitérő válaszai megerősíteni látszanak azokat a vádakat, amelyek szerint egy ilyen projektben nem alkalmas a szakképzett felügyelő szerepére. Sokak szerint

Köves Orbán hasznos vagy épp morálisan gátlástalan idiótája

s azon igyekszik, hogy tisztára mossa a magyarok szerepét a 600 ezer zsidó barbár legyilkolásában. A kevésbé nagyvonalú bírálók szerint a rabbi eladta a lelkét az ördögnek” – írta Axel Sternberg történész, aki Magyarországról származik, és szoros kapcsolatokkal bír az országban.

Ara-Kovács Attila

Kitiltják a HVG-t a hirdetőoszlopokról

0

A Mészáros-érdekeltségűvé lett Mahir Cityposter felmondta a negyven éve fennálló szerződést a HVG aktuális címlapjainak reklámozásáról – tudatta a kiadó. A valaha Simicska-cég szerint nem tudnak eleget tenni a szerződésben vállaltaknak.

A HVG (korábban Heti Világgazdaság) megjelenése óta minden aktuális szám címlapja utcai hirdetőoszlopokon hívja fel a figyelmet az újságra. Ezt a negyven éves szerződést mondta fel azonnali hatállyal a Mahir Cityposter Kft. öt nappal ezelőtt – tudatta a hvg.hu. Mint írják, a Mészáros-birodalomba beszippantott Mahir egyoldalúan és azonnali hatállyal, jogszerűtlenül felmondta a kiadóval kötött szerződést. Semmilyen magyarázatot nem adtak. (A Mahir Cityposter korábban Simicska Lajos tulajdona volt, más vagyonelemekkel együtt került át a Mészáros-birodalomba.)

Nem tudják teljesíteni a szerződést

A hvg.hu közlése szerint minden előzetes jel nélkül egy április 12-i keltezésű levélben a Mahir Cityposter Kft. arról értesítette a HVG Kiadó Zrt.-t, hogy azonnali hatállyal felmondja a két cég között fennálló, a HVG hetilap címlapjairól készített plakátok kihelyezéséről szóló, nem felbontható szerződést.

Indoklás gyanánt azt magyarázták, hogy a Mahir nem tud teljes mértékben eleget tenni vállalt kötelezettségeinek,

nem képes garantálni a teljes darabszám megjelenítését,

ezért a szerződés értelmében nem lesz jogosult hirdetési díjra, ez pedig nem szolgálja a cég érdekeit.

Hogy erre a helyhiányra (?) miért éppen most döbbentek rá, és ez mivel áll összefüggésben, azt nem részletezték. Miként érdemben nem tárgyaltak a szerződéses feltételek esetleges újragondolásáról sem, részükről jelen állás szerint ez véglegesnek szánt döntés: a HVG-címlapok a jövőben nem jelenhetnek meg az ország különféle pontjain a Mahir oszlopain – olvasható a kiadó közleményében.

Negyvenéves hagyomány szakad meg ezzel, ezek a plakátok az éppen aktuális hatalomtól függetlenül, kereken negyven éve,

a lap 1979-es alapítása óta hetente kikerültek az utcákra,

és ezzel részévé váltak Magyarország városai, az itt élők életének.

Ezt törölte most el a döntés, amelyet a jelenleg Mészáros Lőrinc ügyvédjéhez köthető cég vezetésében és/vagy tulajdonosi körben és/vagy egy ennél még befolyásosabb szinten meghoztak.

A HVG Kiadó természetesen megpróbál jogi úton érvényt szerezni a megkötött szerződésben foglaltaknak, közben keressük annak a módját, hogy olvasóik ne maradjanak le a hetilap immár ikonikus címlapjainak megismeréséről.

Falusi csok: legalább a figyelem látszatát megkapják?

A segítségnyújtás, a figyelem látszatát mindenképpen megkapják a kormánytól a falusi csok-ban érintett kistelepülések lakói – írja a Policy Agenda. Az intézet kimutatta: itt eddig is jól szerepelt a választásokon a Fidesz, most is profitálhat ebből.

Erősen kétesélyes a falusi családi otthonteremtési kedvezmény sikere, különösen azután, hogy kiderült: a júliusban induló támogatást csak olyanok igényelhetik, akiknek legalább egyéves folyamatos TB-viszonyuk van. Ez kétszer annyi, mint a jelenleg is igényelhető csok esetében. A kétgyermekes családoktól tehát egy, a háromgyerekesektől kétéves munkaviszonyt kérnek. A munkalehetőségek hiányától sújtott, nagy közmunkaarányú országrészek kistelepüléseiben szinte kizárja ez a feltétel a csok igénybevételét.

Ez megoldás?

Ami a banki folyósítás és a garanciát vállaló költségvetés szemszögéből nézve logikus is, ha el akarják kerülni az alacsony jövedelműek tömeges hitelcsődjét. Novák Katalin államtitkár mindenesetre türelmet kért, annak kivárását, hogyan válik be a gyakorlatban a falusi csok. Ha kell, változtatnak rajta – mondta az ATV-ben.

A fentihez hasonló következtetésre jutottak a Policy Agendában (PA) is, amikor azt írják: az

vitatható, hogy a lakástámogatási rendszeren keresztül megoldhatók-e azok a problémák,

amelyeknek gyökere az alacsony bérek, és ebből adódóan az egyéni fejlődési lehetőség hiánya.

Támogatásban eddig se volt hiány

A PA most megvizsgálta a falusi csok-ba bevont 2486 hátrányos helyzetű kistelepülést abból a szempontból is, hogyan „teljesítettek” a legutóbbi választásokon.

Ezen a 2486 településen 2,6 millióan élnek (körülbelül 2 millió választó). Arányait tekintve két megye – Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – adja ennek 24 százalékát. Kelet-Nyugat-viszonylatban nézve jól látszik az országon belüli területi egyenlőtlenség.

A falusi csok-kal érintett településeken élők 56 százaléka az ország keleti megyéiben lakik,

5 százalékuk Pest megyében, és 39 százalékuk a nyugati megyékben.

A csaknem 2500 kistelepülés választási eredményei azt mutatják, hogy amíg (csak a belföldi szavazatok alapján) a Fidesz-KDNP közös lista tavaly áprilisban 47,4 százalékot kapott, addig a falusi csok-kal érintett településeken 57 százalékot. A falusi csok-kal nem érintett falvakban a kormánypártok támogatottsága 53 százalék volt. A 2014-es országgyűlési választáson még csak 49 százalék volt ebben a körben a szavazati arány.

Azaz

a falusi csok-kal kecsegtetett településeken a Fidesz-KDNP négy év alatt 8 százalékkal növelte támogatottságát,

amely 152 ezer plusz szavazatot jelentett.

Az ellenzéki pártok a fentiekből következően ezeken a településeken is csak mérsékelt támogatást kaptak. A Jobbik, amely 2014-ben még 25,5 százalékot szerzett, 2018-ban már csak 22-t. A többi ellenzéki párt pedig be sem jutott volna a parlamentbe (az MSZP a Párbeszéddel közös lista okán).

Sőt, a kormánypártok támogatottsága nem csak ekkor volt magas a falusi csok-os településeken. A 2016-os kvótanépszavazáson az országos részvételi arány 41 százalék volt, ezeken a településeken 45. Vagyis a Fidesz ebben a kérdésben is jól tudott mozgósítani ezeken a településeken – írja a PA.

Az elemzés készítői maguk is elismerik, hogy nem lenne jogos a falusi csok-ot csak azon a szemüvegen keresztül nézni, hogy ez a társadalmi réteg a legerősebb támogatója a kormánypártoknak.

Valós problémára próbál választ adni a kormány,

hiszen a csökkenő lélekszámú települések valóban olyan társadalmi folyamatokat mutatnak, amelyek a magyar vidék lassú elnéptelenedését eredményezhetik.

Utalva azonban arra a kérdésre, hogy a súlyos szociális problémáktól gyötört kistelepülések számára valóban a lakástámogatás-e a gyógyír, többször láttuk a kormánytól, hogy meglévő problémára úgy ad választ, hogy ezzel

legalább politikai értelemben megteremti a segítségnyújtás látszatát

– fogalmaznak.

Vagyis a falusi csok-kal elvileg érintett településeken élők azt mindenképpen megkapják a kormánytól, amire jogosan várnak, ez pedig a figyelem, és a problémájuk iránti érzékenység mutatása. Ennek biztosan látjuk jeleit, amikor a Fidesz kampánygépezete a falusi csok jelentette üzenettel megjelenik ennek a 2486 településnek jelentős részén. Ez pedig politikai értelemben biztosan kamatozni fog a Fidesz számára már az EP választásokon is – vonja le a következtetést a Policy Agenda.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK