Kapucínert, kisasszony, kapucínert fahéjjal, mint a boldog békeidőkben… olyasmiről fogunk ugyanis beszélgetni most, ami egy normális társadalomban lenne vezető hír, meghatározó esemény, nem a miénkben. Képzeljünk azt tehát, hogy réges-régen élünk, valamikor, ha nem is a Monarchia idejében, de 2010 előtt és gondoljuk át az EP-listavezetők tegnapi vitáját.
Már amennyiben vita volt. Mert nézetek ütközésének nyomát sem látom, egyetértett nagyjából mindenki mindenkivel de elsősorban mindenki saját magával, és az oly megnyugtató.
Ad egy tartást, mármint a listavezető jelölteknek, ad egyfajta önbizalmat, hogy legalább saját magukkal békességben vannak és vetélytársaik egy részével szintén. Azért csak egy részükkel, mert az induló tizenegy pártból csak öt vett részt a rendezvényen, a maradék hatról tehát nem sokat mondhatunk – igaz, hatból három csak tegnap adta le az aláírásokat, őket idő sem volt meghívni, meg talán kedv sem a rendezők részéről, hiszen például a Kétfarkúakról már napok óta tudhattuk, miszerint megvan nekik a nem húsz-, de majdnem harmincezer aláírás, azonban hogy nézett volna az ki, ha a komoly és fel- valamint elkent nemzetmentő politikusok között megjelennek és valaki elkezd kotkodácsolni?
A kotkodácsolás, kérem, az ilyen rendezvényeken igenis a komoly politikai tényezők dolga.
A Fidesz sem vett részt a vitában
Aztán nem vett részt a Fidesz listavezetője, Trócsányi mester sem, bizonyára más, fontos dolga akadt, az élet oly bonyolult, én őszintén szólva a legfájóbban a Thürmer-féle Munkáspártot és az Egységes Magyar Nemzeti Néppártot hiányoltam.
Thürmerék távolmaradását még érteni vélem, elvégre jogosan tarthattak attól, hogy ha megszólalnak nyilvánosan, a maradék szavazóikat is elvesztik, az EMNP viszont egy rejtély előttem, egy mesebeli lény, amihez foghatót még sosem láttam: griffmadár, egyszarvú, manticore, legendák szülötte – szerintem mindenki örült volna, ha a listavezetőjük kifejti nézeteit az Életről, a Mindenségről meg Mindenről, már azon kívül, hogy negyvenkettő, ugyanis a programjukon nem lehet eligazodni. Ilyen kitételek vannak benne, miszerint:
„Nem vagyunk sem baloldaliak, sem jobboldaliak. Ideológiai beállítottságunk: magyar. Vezérelvünk: a Magyar Népért való tenni akarás.”
Hátizé. Ezt majdnem minden valamelyest is mérsékelt magyar politikacsináló elmondhatná magáról ennek semmi különös értelme nincs. Én még olyan honi pártot nem láttam (illetve, csak egyet, de az nemzetiségi párt volt), amelyik leszögezte volna, hogy vezérelve az, miszerint nem magyar. De olyant is írnak, hogy:
„Az EMNP az országban kialakult kedvezőtlen állapotot fokozatosan és mielőbb fel akarja számolni. Célunkat a nemzet törekvő tagjainak értelmes összefogásával kívánjuk elérni. Ehhez várjuk minden hazájához hű honfitársunk támogatását, csatlakozását.”
Forradalmian új eszmék: ezzel szemben a többi párt szándékosan fokozni akarja az országban kialakult kedvezőtlen állapotot és ezt írásba is adja? Céljait pedig nem a nemzet tagjai segítségével éri el, hanem térképpel és iránytűvel? Még jó, hogy nem tették hozzá az öreg politikai jolly jokert, ami a világ kezdete óta minden párt programjába belefér: „Le az alávalókkal!”
Orbán nem téma?
Na, mindegy, róluk lemaradt a nagyérdemű. De lemaradt egy izmos orbánozásról is, mert a vita elején a moderátor, Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője leszögezte: az esemény nem Orbán Viktorról fog szólni, ezért szeretné, ha a résztvevők minél kevesebbet ejtenék ki a miniszterelnök nevét. A törekvés dicséretes – engem is zavar, hogy sporttól pacalpörköltig már mindent Orbánhoz mérnek politikás polgártársaink, és pártállásuk, valamint Orbán véleményének összevetése alapján utálnak és szeretnek dolgokat – de azért ez mégis egy politikai rendezvény volt, melyről nem okos dolog kitiltani a regnáló miniszterelnök és legfőbb országos problémacsoport nevét. Szerencsére nem is mindenki tartotta be ezt a kis szabályt, de a vita sem csúszott át meddő átkozódásba, jó volt ez így.
No, de mi hangzott el?
Hát ez az.
Semmi új, viszont megtudhattuk, hogy kivétel nélkül mindegyik listavezető járatos a Tinder mélységeiben.
Mindenki azt az álláspontot képviselte, amit a kampány alatt, ebben még nincs is semmi különös, a különös az lenne, ha egy nap alatt megváltoztak volna a nézeteik – azonban az mégis kellemetlen, hogy szó szerint mondták el a programjukat, tehát alaposan betanulhatták. Ki mit hangsúlyozott?
Az MSZP-Párbeszéd a Szociális Európa eszméjét helyezte előtérbe, a Jobbik a béruniót, a biztonságot és a migrációt, az LMP a klímavédelmet, a Demokratikus Koalíció az Európai Egyesült Államok fontosságára hívta fel a figyelmet, míg a Momentum antikorrupciós EU-reformra vágyott.
Ennek voltak kissé nevetséges fordulatai is, például mikor az LMP listavezetője, Vágó Gábor közölte:
„Szeretném, hogy ha az emberek meglátnak egy csigát a kertben, arról is a klímaváltozás jusson az eszükbe”
ugyanis erről meg mindenkinek Móricka ugrik be a maga fixációjával a női nemi szerv iránt, de ha Vágó lenne Móricka, neki ezek szerint tényleg mindenről a klímaváltozás jutna eszébe, nem a másik említett dolog.
Mondott szépet a jobbikos Lukács László is, aki nem tagadta:
„A Jobbik programja kritikus Európával szemben. Két dolgot külön kiemelt: megszüntetnék a tagállamok közötti egyenlőtlenségeket, valamint a migráció ügyében rendpártiak. Stabil, biztonságos Európát akarnak, ezért ragaszkodnak ahhoz is, hogy magyar határőrök védjék a magyar határokat.” (HVG)
De ha kritikus Európával szemben, miért akar uniós parlamenti képviselő lenni? Vannak még megoldhatatlan rejtélyek emberi szívek mélyén, kérem.
Egy igazán fajsúlyos gondolatot emelnék ki az elhangzottak közül, ugyanis ez tényleg mond valamit a mai európai helyzetről és annak felismeréséről. Dobrev Klára fogalmazta meg sommásan, miszerint:
„Aki nemzetállamokra szavaz, az a szegénységre szavaz. Aki a szegénységre szavaz, az a populizmusra szavaz”
és ez viszont tényleg így is van.
Aztán kitört a tinderezés.
Elhangzott ugyanis az a kérdés, hogy mi az uniós tagságunk 15 évének mérlege?
Erre válaszul a jobbikos, különben házasember Lukács László azt válaszolta, hogy emberes feladat az értékelés, de ő még mindig jobbra húzná a Tinderen az EU-t, mert még mindig több a pozitívuma, mint a hátránya. Kérdés persze, hogy Lukács honnan ismeri ilyen mélyrehatóan a társkereső alkalmazást, de bízzunk abban, hogy egyrészt amatőr informatikus, másrészt pártépítés közben fedezte fel azt az egyébként más célokat szolgáló eszközt.
Azonban innét nem volt megállás.
Az LMP Vágó Gábor a túlfűtött hangulatban azzal a hasonlattal élt, hogy Magyarország nem volt a jobbik felén a szerszámnak, ezért ő bizony nem adná a 15 évnek és az EU-létnek a szuperlájkot, a momentumos Cseh Katalin pedig fokozta a buja atmoszférát szóképével, mely szerint úgy lehet értékelni az elmúlt 15 évet
„mintha egy gyönyörű szép embertől kapnál egy szuperlájkot, de az aztán nem írna többet.”
Hölgyeim és uraim, a Tinder mestereit, a párkapcsolatok akrobatáit látták, következő műsorszámunk: uniós választások!
De ahhoz kérném előtte kifeszíteni a védőhálót a kupola alá, mert ahogy elnézem, lesznek még itt hatalmas bukások. Az ember nem lehet egyformán jó Tinderen és trapézon.
Összegezve: mi történt a vita alkalmából?
Lényegében véve semmi új, de megtudhattuk, hogy mindenki kitart nézetei mellett.
Ez békeidőben vezércikk anyaga is lehetne, mostanság viszont az ember nagyítóval keresi benne a hírt.
Hát, ahogy lesz, úgy lesz – azért a populistákra mégse tessenek szavazni, ha kérhetném, a többit meg majd meglátjuk.
