Fontos

Ráindulás

„Álomvilágban élek, írta Troppauer Hümér”. Hajdan Rejtő Jenő, ma Rejtő után magam is ugyanezt írnám a budapesti CPAC konferencia szövege hallatán. De aztán hamar letettem róla.

Az index ugyanis azt közölte olvasóival, hogy nem csak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt lép fel három budapesti kerületben saját polgármester jelöltekkel, hanem példáját követve Magyar Péter pártja a TISZA is, és utóbbi ebből két kerületben a regnáló és ott újra pályázó, ellenzéki (DK) polgármesterekre indítja rá jelöltjeit. A fentiekből rögtön rá kellett jöjjek, hogy bár hazánk az Európát elöntő liberális óceánban az egyetlen megmaradt konzervatív sziget, ám nálunk jelenleg mégsem a mi kedves szigetünket mások által követhetetlen észjárással Európából kifele navigáló kipcsák Troppauer a legérdekesebb. Sajnos. Van nagyobb baj is.

Az önkormányzati választásokat illetően az MKKP-ról már írtam, mégpedig nem is olyan régen, ahogyan Magyar Péterről is. Azt szinte mindenki tudja, hogy a Kutyapártot nem érdekli sem az ellenzék, sem Orbán, mert tökmindegy neki, hogy ki kormányoz, amíg ő simán és kacagva ellébecol a farvizen, de azt, hogy Magyar Pétert sem érdekli az ügy, komoly meglepetés nekem.

A Kutyapártnak láthatóan az az alapelve, hogy azt csinál, amit jónak lát, és ebben sem a politika, sem a hatalmi viszonyok, sem hazánk demokratáknak kívánatos fejlődési/változási iránya nem befolyásolja. Ez a „Lesz, ami lesz” politizálás, amely pillanatnyi egyéni vagy kiscsoportos érdekek, elképzelések, illetve inkább ötletek mentén működik. A Kutyapárt pártként remekül üzemel, a FIDESZ-t nem zavarja, így aztán különösebb zargatásban, meghurcoltatásban, NAV, ÁSZ, Ügyészség rájuk uszításában, karaktergyilkosságokban, ellenük kitalált plakátcunamikban nem részesül, azt mondanak, amit akarnak, azt csinálnak, amit akarnak, bajuk nem volt, és nem is lesz belőle, sőt a saját (szigorúan szubjektív) elképzelésem szerint a FIDESZ néha még segít is nekik. Másképp nem tudnám például mire vélni Kovács Gergely elsöprő győzelmét a hegyvidéki előválasztáson, mert egynéhány fideszes szavazó segítsége nélkül nem hiszem, hogy ő nyer, pláne nem, hogy így.

Ennek révén a FIDESZ úgy rúgott egyet a többi ellenzéki pártba, hogy közben ott se volt. Annak érdekében, hogy legyen egy kis további csavar a dologban, a Kutyapárt előzetesen megegyezett a Momentummal a hegyvidéki választási körzetek elosztásáról, a DK-val viszont nem, így aztán ott most mindenki dühös mindenkire, a FIDESZ meg röhög a markába, hogy milyen jól kiszúrt velük. Ha a DK-t vagy a Momentumot segíti győzelemhez (bár őket nem is kellett volna), nincs ilyen, a Kutyapárt viszont náluk sokkal érzelmibb alkat és/vagy szertelenebb, így aztán sikerrel kavarta meg a dolgokat. Pláne, hogy ők sem szeretik Gyurcsányt, ami alapvetés minden ellenzéki és minden kormánypártnál, mert anélkül a magyar politikába beszállni nem lehet. Ez az új pártok szükséges jellemvonása, melyet a pástra lépve azonnal deklarálni kell, különben senki nem veszi őket komolyan.

Az újként és váratlanul színtérre toppanó Magyar jól tudja ezt. A TISZA Párt elnöke nemrég egy pécsi tüntetésen azt mondta a 2010 előtti időkről, hogy

voltak politikusbűnözők, akik loptak, csaltak, hazudtak, néha még emberek szemét is kilőtték”,

ezzel a magyar politikai életbe való belépés első számú kötelezettségének eleget is tett. Az persze nem kérdés, hogy ezzel egyben népszerűvé akarta magát tenni a DK szavazóinak kivételével az összes magyar szavazó előtt (összekötve a kötelezőt a hasznossal), és a hazai értelmiség is megnyugodhat. Péter az ő emberük.

Ami a belépő szöveg tartalmi részét illeti, valóban voltak 2010. előtt politikusbűnözők. Ott van például a székház ügy. 1993 májusában kiderült, hogy az MDF és a Fidesz közösen mutyiztak el egy értékes irodaépületet, s közben még olyan törvényt is alkottak, amely ebből az eladásból több pénzhez segítette őket. Hogy a bűnösöknek hajuk szála sem görbült, az csak természetes.

Az ellenoldalon, a Tocsik ügyben voltak elítéltek, de nem politikusok. A jogásznő magánokirat-hamisításért 400 ezer forint pénzbüntetést kapott, Szokai Imrét, az ÁPV Rt. elnökét pedig hanyag kezelés miatt egy év hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Ott van továbbá a Simicska féle trükkös… illetve miket is beszélek, szóval ott van Josip Tot és Kaya Ibrahim, akiknek Schlecht Csaba sok Fideszhez köthető céget adott el, melyek sok köztartozást halmoztak fel. A Kaya Ibrahimhoz és a  Josip Tothoz került cégek végül anélkül váltak kámforrá, hogy egy vasat is fizettek volna az államnak. Bár 1998 októberében indult nyomozás, a rendőrség 2001. szeptember 11-én vádemelési javaslat nélkül lezárta az ügyet. Miniszterelnök Orbán Viktor.

Hogy a másik oldal politikusairól is essen szó, ott van Hagyó, akit azért ítéltek pénzbüntetésre, mert telefonon sürgette a vállalkozó kifizetését, és ezt a bíróság gyanúsnak találta, ott van Tátrai és Császy, akik azért kaptak több éves börtönbüntetést, mert az ő három szakértőjük szerint a Velencei tavi susnyás ötször ér többet, mint a Budapest melletti almás, viszont a bíróság az ügyészség által hozott negyedik szakértőnek hitt, aki szerint huszonötször, ott van Zuschlag, aki tényleg lopott, őt azonnal kizárták az MSZP-ből, és nem védték meg a börtöntől, valamint ott van Simon Gábor is, akire minden erőlködés ellenére máig nem tudtak rábizonyítani semmit, de még mindig nyakán érezheti a hurkot. A többi baloldali politikust a büntetőpereik során fölmentették.

A fentiek alapján elmondható, hogy 2010. előtt csak a baloldali politikusok ügye jutott el a bíróságig, még akkor is, mikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, aki nem védett meg senkit semmitől. A FIDESZ kétszer is büntetlenül megúszta (plusz az MDF egyszer), azaz nem az a kérdés, hogy voltak-e 2010. előtt politikusbűnözők, hanem hogy a bűn elkövetése után mi történt velük. Egyébként magam gonosz ember vagyok, és a futballista/igazságügyminiszteri férjek zsíros álláshoz juttatását is a nép ellen elkövetett lopásnak meg csalásnak tartom, amire nem mentség, hogy a FIDESZ lopott már korábban is, mégpedig 2010. előtt, aztán 2010. után, vagyis folyamatosan. A baloldaliak által okozott károkat összeszámolva csak egyedül Tiborczhoz képest, aki lazán és büntetlenül sétálhatott el 13 milliárddal, sehol sincsenek. Nemhogy a fasorban, hanem sehol.

A lopáson és csaláson túllépve a hazugságot illetően vannak, akik állandóan hazudnak. „A TAO nem közpénz”, „A cafeteriához nem nyúlunk”, „Havonta minden háztartást 181 000 forinttal támogatok”, Ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok” (= hazudtam és még fogok is) jellegű hazugságokat baloldali politikus sohasem mondott. Még Gyurcsány sem. 2010. előtt sem, és azóta sem. Ez a FIDESZ miniszterelnöki privilégiuma. Igaz, Gyurcsány nem mondta meg, hogy a választás után azonnal megszorítások lesznek, pont úgy, ahogy Antall nem mondta, hogy mindent elad, és mégis gödörbe kerülünk, ahogy Horn sem mondta, hogy jön a Bokros csomag, és ahogy Orbán sem mondta, hogy lenyúl 2700 milliárdot, amelynek leánykori neve MANYUP, de utóbbi három esetében ezt sohasem kérték rajtuk számon, ahogy a hazugságokat sem. Kizárólag Gyurcsány a kivételezett, pedig ő a népnek sohasem hazudott.

A szemkilövést illetően:

A gumilövedékek használatát nem a baloldali kormányok rendszeresítették a rendőrségnél. Az „1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről” értelmében:

  1. § (3) E törvény alkalmazása szempontjából nem minősül lőfegyverhasználatnak a rendfenntartás céljára rendszeresített gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló lőfegyverrel vagy az e célra szolgáló egyéb kilövő eszközzel történő célba juttatása.

Magyar könnyen fecseghet arról, hogy 2010. előtt történt a szemkilövés, mivel a gumilövedéket a Gyurcsány kormány 2009-ben betiltotta, anélkül meg könnyű nem kilőni senki szemét, nemdebár? Pláne ha azóta az esedékes ellenzék által felheccelt, Molotov koktélt és utcaköveket dobáló, sok rendőrt megsebesítő tömeggel a rendőrség még véletlenül sem találkozott.

Magyarral az országnak szerencséje van, mert ő szigorúan követi a Gyurcsány kormány korábbi stratégiáját, valamint Dobrev elképzeléseit, amennyiben bejelentette: „A választás másnapján a propagandaminisztériumot kidobjuk abból a csodálatos épületből, és ott lesz az egészségügyi vagy az oktatási minisztérium”, így elvileg csatlakozhatna is hozzájuk, mert akkor jóval nagyobb esélye lenne az ellenzéknek, csak az a baj, hogy ő galambokkal nem szeret sakkozni. Valószínűleg speciális tükre van, amelyben sasnak látja magát.

Ezért inkább ráindul Dobrevékre. Legyen a megosztottság még nagyobb, ne nyerjenek se azok, se ő, de főleg az ellenzék ne! Hajrá Fidesz! Vagy lehet ebből más következtetést levonni? Magyar is beállt a sorba. Nincs mese.

Többet írni nem érdemes. A dühöngésben nincsen semmi racionalitás.

Német gazdasági vezető: “a magyarországi helyzet ijesztő”

0

A Német Keleti Vállalkozások Szövetségének alelnöke nyilatkozott így a New York-i Bloomberg hírügynökségnek. Philipp Haussman tudja, hogy miről beszél hiszen a Magyarországon is működő Klett csoport, egy oktatási cég főnöke is.

Haussman elmondta, hogy mi zavarja a német vállalkozókat, akik eddig jól érezték magukat Magyarországon, de “mostanában olyan politikai kampányokkal szembesülünk, melyek célja a külföldi vállalkozások kiszorítása Magyarországról: külön adókkal és a gyorsan változó jogszabályi környezettel.

Németország Magyarország legfontosabb gazdasági partnere, amely az Európai Unió legnagyobb gazdasága. Angela Merkel kancellár 2012-ben alkut kötött Orbán Viktor miniszterelnökkel, melyben az is szerepelt, hogy a magyar kormány jól bánik a német cégekkel. Amíg Németország kancellárját Angela Merkelnek hívták addig Orbán Viktor jól – rosszul betartotta ígéretét, de Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárral nem sikerült zöldágra vergődnie.

Orbán Viktor mindinkább az ázsiai partnerekre számít mindenekelőtt a kommunista Kínára, amely – Németországgal ellentétben – nem tesz szemrehányásokat a jogállam leépítése vagy az általános korrupció miatt.

Nemcsak a német cégek panaszkodnak, az osztrák SPAR a brüsszeli bizottsághoz fordult mondván Orbán emberei megzsarolták: adja el egy üzletrészét a hatalom egyik kedvelt oligarchájának.  Magyar vállalkozók szinte naponta kapnak ilyen visszautasíthatatlan ajánlatot – ahogy a Keresztapa című filmben a maffiózók mondják – de külföldieket mindeddig nem mertek vegzálni a hatalom emberei csakis akkor, hogyha erre parancsot kaptak Orbán Viktortól. Most viszont egész pályás letámadás folyik a mindeddig védett német – osztrák cégek ellen is.

Általános offenzíváról van szó – hangsúlyozza a Bloomberg, amely idézi Lázár János építésügyi minisztert, aki múlt ősszel egy tanácskozáson kijelentette:

”a külföldi befektetők és építőanyag gyártók ezen a területen persona non graták!”

Ilyet uniós miniszter nem mondhat, de Magyarországon mindez része Orbán háborújának Brüsszel ellen.

Miért csinálja ezt Orbán?

Mert nincs egy vasa sem! Az Európai Unió továbbra is blokkolja az eurómilliárdok nagy részét miközben már Lengyelország is megkapta a teljes összeget. A költségvetés hiánya rekordokat dönt közben pedig Orbánnak attól kell tartania, hogy kedvenc oligarchái – Mészáros Lőrinc és Tiborcz István – ellen az  USA alkalmazni fogja a Magnyitszkij törvényt, melynek alapján Putyin hűséges oligarcháinak vagyonát befagyasztották Nyugaton. A magyar miniszterelnök úgy menekül előre, hogy a lopott pénzt új beruházásokba fekteti, ahonnan nehezebb visszaszedni. Ilyen beruházás például a ferihegyi repülőtér megvásárlása, melyet a válságos helyzetben levő magyar költségvetés állapota egyáltalán nem indokol.

Orbán mint megváltót várja Hszi Csin-ping kínai elnököt, akivel állítólag közösen jelentenek be egy új elektromos autógyárat illetve a ferihegyi gyorsvasút felépítését – kínai kölcsönből.

Némi politikai problémát jelent, hogy Orbán Viktor Trump hatalomra jutásáért is imádkozik márpedig az USA ex elnöke fogadkozik: leszámol Kína előrenyomulásával. Kérdés, hogyha bejut a Fehér Házba, akkor Donald Trump behunyja-e a fél szemét, ha látja: ”jóbarátja”, Orbán Viktor vígan üzletel a kínai kommunistákkal? Persze Magyarország oly kicsiny, hogy Trump nyugodtan lehet elnéző is hiszen végülis nem Orbán Viktor az egyetlen politikai vezető, aki egészen mást csinál mint amiről beszél. Maga Orbán figyelmeztette a világot:
”ne a számat figyeljék hanem a kezemet, azt, amit csinálok.”

Csakhogy jelenleg a külföldi cégek épp amiatt idegeskednek, amit a pénz szűkében levő Orbán csinál hatalma megmentése érdekében.

Orbán tudatosan alulfinanszírozza az egészségügyet

0

Évente 200-400 milliárd plusszal már szép eredményt lehetne elérni, és ezt a betegek is megéreznék – hangsúlyozta Szócska Miklós, az Orbán kormány egykori egészségügyi államtitkára, aki a Pénzügykutató Intézet tanácskozásán fejtette ki a nézeteit.

Lantos Gabriella egészségügyi menedzser szerint 1500 milliárd forint hiányzik az egészségügy normális működéséhez. Az alulfinanszírozás eredménye: a magyar lakosság átlagos várható életkora  öt évvel elmarad az uniós átlag mögött. Még Csehország is sokkal jobban áll mint mi: a 65 évnél fiatalabban meghalt férfiak számaránya 19% Csehországban míg Magyarországon 29%. 15 ezer férfi tehát azért hal meg idő előtt, mert a magyar egészségügy szintje még Csehországot sem éri el.

Az egészségügyi kiadások között is ég és föld a különbség:

“4200 euró/fő Csehországban, Magyarországon 2600 euró”

– hangsúlyozta Lantos Gabriella.

Szócska Miklós ex államtitkár elmesélte, hogy miképp sikerült elfogadtatnia az egészségügyi termékadó ötletét a kormánnyal: “odamentem a miniszterelnökhöz a kormány ülésének szünetében, és mondtam neki, hogy emelni kell a háziorvosok bérét, mert különben tarthatatlan helyzet alakul ki az egészségügyben. Nincs pénz! – válaszolta Orbán Viktor. Nem a kormánytól kérek pénzt hanem van egy ötletem: vezessünk be egészségügyi termékadót! – mondta erre Szócska Miklós. Miután Orbán átlátta, hogy nem kell fizetnie,  rábólintott. Matolcsy akkori pénzügyminiszter dúlva fúlva Orbánhoz rohant, de már nem tehetett semmit. Orbán döntött, és az ügy ezzel le is zárult.”

Vajon miért spórol ennyire az egészségügyön Orbán Viktor?

A gyengén muzsikáló egészségügy villámgyorsan exportálja a nyugdíjasokat a túlvilágra. A hatalom ily módon két legyet is üt: másra költheti a pénzt miközben a gyenge alulfinanszírozott egészségügy egyre több nyugdíjastól szabadítja meg.

2010-ben még majdnem 3 millió nyugdíjas élt Magyarországon, tavaly már csak kevesebb mint 2,5 millió.

Míg a magyar költségvetés csak 3,6%-ot fordít egészségügyre addig az uniós átlag ennek több mint a duplája: 8% felett van.

A következő évtizedben sem lesz több pénz az egészségügyre – jósolja az OECD és a WHO.

Surányi György, a Nemzeti Bank egykori elnöke elmondta a Pénzügykutató tanácskozásán, hogy ő villámgyorsan tudna találni 2000 milliárd forintot, melyet a jelenlegi költségvetés másra fordít, de sokkal jobb helye lenne az egészségügyben.

Lengyel László,  a Pénzügykutató intézet elnök – vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank ex elnöke, egykori olasz kormányfő a brüsszeli bizottságnak készített jelentésében olyan uniós alapok létrehozását javasolja, melyek az ukrajnai háborún és a zöld átmeneten kívül az egészségügyet finanszíroznák az Európai Unióban. Ehhez a tagállamoknak közösen kellene kölcsönt felvenniük.

Orbán Viktor szuverenitás koncepciójába ez nem fér bele: alkotmányba iktatja, hogy Magyarország nem támogat semmiféle közös uniós kölcsön felvételt.

Sztálin elvtárs, minden idők egyik legnagyobb gyilkosa, gyakran beszélt arról, hogy “legfőbb érték az ember”.

Orbán hozzá hasonlóan nagy emberbarát: a nyugdíjasokra csak addig van szüksége amíg leszavaznak rá. Utána vár rájuk a kórház, ahol láthatatlan betűkkel ki van írva:

Voi che entrate, lasciate ogni speranza! – ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!

Orbánt az ág is húzza: fogynak a nyugdíjasok

Minden más európai országban növekszik a nyugdíjasok száma, amely komoly fejtörést jelent az épp aktuális kormányzatnak, de Magyarországon – a gyorsan öregedő társadalomban – csökken a nyuggerek száma, és ez komoly gondot jelenthet Orbán Viktornak, aki éppen rájuk alapozta a nemzeti együttműködés politikai rendszerét.

Ez ugyanis a legnagyobb választói csoport, amely komolyan is veszi a részvételt a szavazáson, ezért állásfoglalása döntő fontosságúvá válhat a győzelem szempontjából. Orbán mindeddig jól számolt: a frusztrált nyugdíjas társadalom döntő többsége őt támogatja 2010 óta, és ez kétharmados győzelmet jelent, amely a gyakorlatban szinte teljhatalmat biztosít a miniszterelnöknek.

2010-ben még majdnem 3 millió nyugdíjas élt Magyarországon: 2 millió 937 ezer, és ez a lakosság 29,3%-át tette ki. Mára már csak kevesebb mint 2,5 millió nyugdíjas maradt: 2,423 millióan részesültek nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban Magyarországon. Ez a lakosság 25,3%-a vagyis az egynegyede.

Miért e fogyatkozás egy gyorsan öregedő társadalomban? A rendszer úgy van kitalálva, hogy egyre több idős polgár úgy éri el a nyugdíj korhatárt, hogy nem jogosult nyugdíjra,
de a fogyatkozás alapvető oka nem ez hanem az egészségügy tarthatatlan állapota.
Az évtizedek óta alulfinanszírozott egészségügy rohamtempóban exportálja a nyugdíjas társadalmat a túlvilágra. Ráadásul Orbán olyan magas árszínvonalat tart fenn, amely erodálja a nyugdíjasok életszínvonalát, akiknek mindinkább választaniuk kell: esznek, fűtenek vagy megvásárolják a szükséges gyógyszereket. Orbán számára az a gond, hogy mind több nyugdíjas döbben rá erre, és áll be Magyar Péter mögé.

Ex oriente lux – jön a kínai elnök

Orbán utolsó reménye a kommunista Kína, európai hídfőállásnak tekinti Magyarországot. A tervek szerint Hszi Csin-ping és Orbán Viktor újabb kínai elektromos autógyár építését jelenti be, és más fontos kínai beruházásokról is szó van például a ferihegyi repülőtérre tervezett gyorsvasútról. A kínaiak rámentek a gyorsvasút technológiára, és erre alapozva létrehozták a világ legnagyobb ilyen hálózatát. Pekingben bíznak a vasút jövőjében, ezért építik a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Igaz, hogy ennek a vonalnak egyelőre hiányzik az eleje és a vége: az elképzelés ugyanis az, hogy Görögországból Németországba szállítsák a kínai árukat Pireusz kínaiak által megvásárolt kikötőjéből.

Korábban Orbán Pekingbe menesztette Matolcsy Györgyöt, kínai kapcsolattartó emberét, hogy pénzt kérjen Hszi Csin-ping elnöktől a hiányzó uniós euró milliárdok pótlására. A válasz lesújtó volt: Kína kormányokat nem támogat, pénzt csak kínai beruházásokra ad a szóban forgó országnak. Orbán azóta nemigen beszél arról, hogy

“ha az Európai Unió nem ad pénzt, akkor majd kapunk a kínaiaktól.”

Az Európai Uniónak Kína a legfontosabb gazdasági partnere, és Peking mindent megtesz, hogy ez így is maradjon annak ellenére, hogy az USA arra ösztönzi Brüsszelt: építse le kapcsolatait a világ második legerősebb gazdaságával.

Az európai vezetők egyelőre ellenállnak: Olaf Scholz kancellár épp akkor lépett be a TikTok sokszázmilliós táborába amikor Biden elnök betiltotta azt az Egyesült Államokban. A német kancellár Pekingben lobbizott a német export érdekében, és egyáltalán nem kíván szakítani Kínával. Ugyanez a helyzet a francia elnökkel is:

“Európa nem lehet az USA vazallusa”

– jelentette ki Macron elnök Pekingből hazatérőben, és ezt az álláspontot erősítette meg a napokban a Sorbonne egyetemen. Hszi Csin-ping elnököt Emmanuel Macron üdvözli elsőként Európában amikor májusban ide látogat.

Orbán Viktor is fogadhatja az 1,4 milliárd lakosú Kína vezérét, de kérdés, hogy mire megy vele. A kínai beruházások elsősorban Kínának jelentenek hasznot, Magyarország marad a környezetvédelmi gondokkal és a fogyatkozó munkaerővel. Nálunk ugyanis nemcsak a nyugdíjasok fogynak, de a fiatalok is, ezért felmerül a kérdés: ki fog dolgozni a kínai gyárakban Magyarországon? Egyre több vendégmunkásra lesz szükség, és ez korántsem erősíti Orbán Viktor migránsellenes politikáját. Az LMBTQ ellenes propagandával a kegyelmi ügy kapcsán megbukott, a beáramló külföldi munkaerő kérdésessé teszi a migránsellenes jelszavak hatását. Marad az ukrajnai háború: a béke ügyében Orbán Viktor egy húron pendül a kínaiakkal. Csakhogy

Blinken külügyminiszter nemrég felhívta a kínaiak figyelmét: ha javítani akarják a kapcsolatokat az USA-val, akkor semmiképp sem támogathatják Putyin ukrajnai háborúját.

Peking letette a szent esküt hiszen számára sokkal fontosabb az USA mint Oroszország. Ha Washington Orbán eltávolításához kéri Peking hozzájárulását, akkor a magyar miniszterelnök nagy kínai barátja, Hszi Csin-ping elnök mosolyogva arra is rábólintana.

No comment…

Magyar Péter:

„Brüsszel igenis hazudik.”
„Nincs ilyen, hogy egységes Európa.”
„Nem jó, ha egy tagállammal szemben furkósbotnak használják a jogállamiságot.”

Ezeket a mondatokat nem Orbán Viktor egyik szokásos pénteki rádióinterjújából, hanem Magyar Péter egyik tegnapi szerepléséből idézem. Az alábbiak mindkettejüknek szólnak.

Demokratikus Koalíció

1.⁠ ⁠Brüsszel egy város.
2.⁠ ⁠Nem Brüsszel és nem az EU hazudik, hanem az Orbán-kormány.
3.⁠ ⁠A jogállamiság úgynevezett „furkósbotként” való használata a közös, általunk is elfogadott szabályok betartatása. Helyes dolog, vállaltuk, amikor népszavazással döntve beléptünk.
4.⁠ ⁠Akinek ez is sok, az nyilvánvalóan nem gondolja komolyan a szuverenitásunk ennél sokkal komolyabb megosztását, az Európai Ügyészséghez való csatlakozást.
5.⁠ ⁠A magyar érdek képviselete a világban annyira erős, amennyire az Európai Unió erős. A gyenge EU egyenlő a gyenge Magyarországgal.

Csányi Sándor élete legnagyobb bankvásárlására készül, ő támogatná Magyar Pétert?

0

Emelkedett az OTP papírok árfolyama a közgyűlésen bejelentett kedvező hírek hatására, de még mindig nem éri el a 2022 februári szintet vagyis Putyin agressziója Ukrajna ellen nem tett jót a legnagyobb magyar pénzintézetnek sem.

Története legnagyobb felvásárlását hajthatja végre az OTP, mely egy uniós pénzintézetet vásárolna meg. Ezenkívül terjeszkedik Ukrajnában, de nem számolta még föl oroszországi jelenlétét sem.

990 milliárd forintos eredmény – 150 milliárdos osztalék – ez a 2023-as teljesítménye, amely azt mutatja, hogy nemcsak Mészáros Lőrincnek volt jó éve tavaly amikor 150 milliárd forinttal gyarapodott, és megelőzte Csányi Sándort a leggazdagabb magyar szerepében. Nyomul Mészáros bankja is, melyet Orbán Viktor az OTP vetélytársának szán.

A miniszterelnök és Csányi Sándor, a Labdarúgó Szövetség elnöke, egymás mellett ülnek a VIP helyeken a futball mérkőzéseken, de az érdekeik nem biztos, hogy megegyeznek egymással. Ezért elterjedt a hír:

Magyar Péter támogatója az USA nagykövetsége mellett nem más mint Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója.

Rogán kontra Pintér

A belügyminiszter régi partnere Csányi Sándornak, a kapcsolat már a Kádár korszak óta fennáll a törekvő főrendőr és az ambiciózus bankár között, akik mindketten nagy túlélők. Évtizedek óta a magyar elit kulcsfigurái, akik nem igazán függenek a mindenkori első számú vezetőtől így Orbán Viktortól sem. Abban a hatalmi piramisban viszont, melynek fő építőmestere Rogán Antal, nemigen jut hely erős független figuráknak. Ezért Orbán Viktor folyamatosan gyengíti Pintér Sándor pozícióját, de kitenni nem meri a kormányból. Egyszer már megpróbálta, de akkor az USA figyelmeztette: nagyon megbízik a veterán magyar belügyminiszterben. Pintér maradt, a kiszemelt utód, Bakondi tábornok Orbán főtanácsadója lett. A 2022-es választások után Orbán elvette Pintér Sándortól a titkosszolgálatok felügyeletét, átadta azt Rogán Antalnak, megajándékozta viszont a belügyminisztert a kezelhetetlenné vált egészségüggyel és az oktatással, melyek pénz híján dögrováson vannak.

Csakhogy Pintér Sándor előre megorrontotta a dolgot, és szép csendben megindította a Völner – Schadl korrupciós ügyet, mely elvezethet Rogán Antalig.

Tóni, Barbara és Ádám szerepel a hivatalos iratokban. Rogán Tóni úgy vélte, hogy kínosan korán lenne így megbukni, ezért maga helyett Varga Juditot ajánlotta Orbán Viktor figyelmébe. A miniszterelnök el is fogadta az ajánlatot, mert sokkal nagyobb szüksége volt Rogán Antalra mint Varga Juditra. A lemondásra kényszerített igazságügyi minisztert nem rakta lapátra a miniszterelnök hanem Brüsszelbe akarta kiküldeni. Csakhogy a Varga – Magyar páros megsértődött, és akcióba fogott Rogán Antal ellen. A hangfelvételekkel őt akarták és akarják megbuktatni. Az, hogy Bárándy Péter, egykori igazságügyi miniszter ingyen vállalta Magyar Péter képviseletét, azt mutatja, hogy jogilag fennáll a lehetőség Rogán Antal megbuktatására.

Miért érdeke Csányi Sándornak Magyar Péter támogatása?

Az OTP vezére nem megbuktatni hanem figyelmeztetni kívánja Orbánt: eddig és ne tovább!

A nyílt szembenállás Brüsszellel és Washingtonnal árt az üzletnek. Csányi Sándor, Pintér Sándor és szövetségesük, Hernádi Zsolt, a MOL vezére, igencsak komoly haszonélvezői a nemzeti együttműködés rendszerének, de realisták: látják, hogy Orbánnak elfogyott a pénze. Anélkül pedig semmi se megy:

a politikai támogatottság csökken Magyarországon, a külső támogatóktól mint Donald Trump szép szavakat kaphat a magyar miniszterelnök, de pénzt azt nem.

Brüsszelben nemigen jöhet olyan vezetés, amely keblére ölelné Orbán Viktort. Közben viszont az Európai Unió megindulhat az Európai Egyesült Államok felé hiszen sem az ukrajnai háborút, sem a fegyverkezést sem pedig a zöld átmenetet nem tudja senki sem finanszírozni, ezért újabb közös kölcsönökre lesz szükség.

Jöhet a Hamilton effektus, amely a 13 felszabadult gyarmatból létrehozta az Egyesült Államokat.

Ebben a kontextusban Orbán szuverenista politikája nem más mint rossz vicc.

Az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb államának vezére nem más mint siralmas udvari bohóc az Európai Unióban és a NATO – ban, akinek a viccein senki sem nevet…

Lesújtó a magyar média állapota – írja a washingtoni külügy

A magyar titkosszolgálatok és a kormány média már korábban is nyomozott a külföldiek által támogatott magyar média után, de decemberben az országgyűlés elfogadta a szuverenitásvédelmi törvényt, és ez már a jogalapot is megteremti ehhez – állapítja meg a State Department jelentése.

A jelentés rámutat, hogy a kormánypártok befolyása óriási hiszen a magukat függetlennek valló média intézmények is gyakran a Fidesz irányítása alatt állnak.

Itt elég a Népszava példájára utalni, melyet Rogán Antal jelentős állami hirdetésekkel támogat. Cserében olykor kér valamit a főszerkesztőtől…

A jelentés megemlíti, hogy a Médiatanács nem hosszabbította meg a Klubrádió frekvencia engedélyét 2020-ban, és ily módon jelentős mértékben korlátozta az egyetlen igazi ellenzéki rádió hallgatottságát.

A washingtoni külügy megállapítja, hogy a kormányt bíráló újságírókat rendszeresen a dollárbaloldal embereinek titulálja a kormánypárti média.

A független médiaügynökségeknek rendszeresen számolniuk kell ellenséges kibertámadásokkal – írja a washingtoni külügy jelentése, amely itt arra utal, hogy a titkosszolgálat nyíltan részt vállal az ellenzéki sajtó megfélemlítésében.

A magyar kormány ellen kötelezettszegési eljárást indított a brüsszeli bizottság a szuverenitás védelmi törvény miatt, de ettől aligha várható kézzelfogható eredmény.

Rogán rémdrámája: a nagy semmit nem lehet eladni!

A piramis alakú média irányítási rendszer jelenleg kizárólag negatív kampányokat folytat: bírálja Brüsszelt és Washingtont, az ellenzéket és Magyar Pétert, gyakran olyan módszerekkel, melyek az ötvenes éveket idézik. Rogán Antal tarsolyában mindig is voltak negatív kampányok például Soros György ellen, de a hatalomnak volt pozitív üzenete is: emelkedik a magyar életszínvonal. Nemrég még Matolcsy György azt ígérte: utolérjük Ausztriát! Ma már viszont Matolcsy egyik elődje a Magyar Nemzeti Bank élén, Surányi György  azt közölte:

“fogyasztásban a legutolsók vagyunk az Európai Unióban! Már Bulgária is megelőzött minket.”

Ezzel nemigen lehet dicsekedni. Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósolt egy őszinte pillanatában 2022-ben a megnyert választások után. Rogán Antalnak csodafegyverre lenne szüksége, hogy ebből sikeres propaganda kampányt fabrikáljon.

Eközben érdekes tényre hívta fel a figyelmet Parászka Boróka, aki a közszolgálati rádió munkatársa Marosvásárhelyen: Romániában kulturált kampány zajlik, melyben a szélsőjobb kivételével mindenki igyekszik európai módon viselkedni, és valamilyen pozitív jövőképet nyújtani a választóknak. Persze Romániában a demokrácia 34 éve jóval sikeresebb volt mint Magyarországon: a Ceausescu korszak mélypontjáról előre léptek, és megelőzték Magyarországot, mely a kilencvenes években az első között járt az egykori szocialista országok közül.

Elsőkből lesznek az utolsók – állapíthatja meg Orbán Viktor, aki nem biztos, hogy ezen kétségbeesik. Politikai rendszere ugyanis épp arra van felépítve, hogy a szavazópolgárok döntő többsége kiszolgáltatott legyen, akit olcsón meg lehet vásárolni a választások idején.

A magyar lakosság többsége európai mércével mérve szegény, és ha Orbánon múlik, akkor az is marad.

A gyatrán működő egészségügy pedig politikailag hasznos hiszen gyorsan eliminálja “a fölösleges elemeket”, akik csak terhelik a költségvetést holott egyetlen szerep jut nekik Orbán Viktor bábszínházában: leszavazni urunkra és parancsolónkra, aki szánalmasan szerény juttatásaival – rezsicsökkenés, tizenharmadik havi nyugdíj stb. – életben tart bennünket.

Mit keresnek hős honvédaink Csádban miközben nem segítjük a szomszédos Ukrajnát?

0

Arra a kérdésre még a nagy stratéga, Orbán Gáspár őrnagy is csak keresheti a választ –  méghozzá kettős minőségben, hisz ő az összekötő tiszt a csádi hadsereg és a magyar honvédség között, másrészt pedig ő szervezi a Nemzetbiztonsági Hivatalt a karmelita kolostorban -, hogy miért nem Ukrajnának nyújtanak segítséget honvédőink.

Csádban éppúgy önkényuralom áll fenn – ez indokolhatja az egyezményt Magyarország és az afrikai állam között. Ez ugyanis nem ENSZ vagy NATO misszió hanem kizárólag a két állam ügye. A hivatalos indoklás az, hogy magyar érdekeket védenek a honvédek Csádban. Ez nem lehet túlságosan nehéz hiszen magyar érdekeltségek nincsenek Csádban, még diplomáciai képviselet sincsen. Rejtő Jenő tollára kívánkozik Orbán Gazsi afrikai kalandja: az afrikai állam az egyetlen a térségben, amely kitart a régi gyarmatosítók mellett.

“Nem vagyunk rabszolgák, nem váltunk urat külső parancsra”

– nyilatkozta most öntudatosan az ország államfője. Mire célzott Idriss Déby tábornok elnök, akinek édesapját, aki 30 évig szolgálta a francia érdekeket, egy puccs során megölték. Fia vette át a hatalmat. Demokráciát ígért a Nyugat megnyugtatására, de ebből valahogy nem lett semmi. A tábornok elnöknek azért kellenek a francia és magyar katonák, hogy megvédjék az orosz zsoldos hadseregtől, a Wagnertől, amely egyre vérszomjasabb amióta Putyin elnök közölte velük:

“fiúk, tartsátok el magatokat, mert Oroszországnak az ukrajnai konfliktus miatt erre nincsen pénze!”

A Wagner hadsereg már a spájzban van

A Csáddal szomszédos Szudánban sajátos proxy háború dúl: a helyi hadsereg egyik részét a Nyugat támogatja, a másikat Oroszország és Kína. Az aranybányák Kína kezében vannak – ezeket védelmezi szép pénzért az orosz zsoldos sereg. Kik küzdenek a front másik oldalán? Az SZBU, az ukrán titkosszolgálat fegyveres osztagai.

A Wagner hadsereg Csád másik szomszédjában, Nigerben kiszorította a franciákat. A tét itt az urán, melynek legnagyobb afrikai szállítója Niger. Csád szomszédja Líbia is, ahol 2011 óta káosz uralkodik, akkor tépte darabokra a nép Kadhafi elnököt, aki 42 évig uralkodott az olajban gazdag országban. Most nyugaton a Nyugat uralkodik míg keleten a Kelet Líbiában iszlamisták. Amikor az USA nagykövete nem vette figyelembe az ország kettéosztását, akkor iszlamista erők meggyilkolták a keleti fővárosban, Benghaziban. A negyedik szomszédban, a Közép Afrikai Köztársaságban a Wagner hadsereg az úr: jó pénzért védelmezik a diktátort.

Macron – Orbán paktum

Csád ügyében a magyar miniszterelnök Macron francia elnökkel kötött üzletet. Az övezetből kiszoruló franciák számára egy jelképes magyar kontingens is támogatást jelent.

A paktumnak ez csak mellékszála volt, a lényeg a közös európai hadsereg és hadiipar létrehozása. A cél az volt, hogy Európát fokozatosan katonai nagyhatalommá tegyék a francia atom ütőerőre támaszkodva. Macron elnök ekkoriban jelentette ki: Európa nem lesz az USA vazallusa! Orbán megígérte: az ügy érdekében elfelejt vétózni Ukrajna támogatása kérdésében. Aztán mégiscsak vétózott a magyar miniszterelnök. Mire a francia államfő kijelentette: Orbán becstelen! Február elsején aztán Macron is ott volt amikor az európai nagyhatalmak vezetői megfenyegették Orbánt: leszámolnak vele, ha újra megvétózza az ukrajnai támogatást. Orbán kapitulált.

Macron terve is megbukott: Orbán Viktoron kívül senki sem támogatta az európai katonai hatalom ötletét. Ezért a francia elnök is váltott: immár az USA elsőszámú vazallusa kíván lenni Európában! Francia katonákat akar küldeni Ukrajnába! “Ez világháborús kockázat“ – közölte Putyin, aki kizárólag az USA-val hajlandó tárgyalni.

A fegyver gyárak profitja az egekben

A stockholmi Békekutató intézet szerint a világon még sohasem költöttek olyan sokat fegyverekre mint tavaly. Ferenc pápa fel is hívta a figyelmet arra, hogy a háború elhúzódása Ukrajnában kizárólag a fegyvergyáraknak hajt hasznot.

Ady Endre az első világháború előtt hét évvel így írt erről:

“megmentik újra és újra a hazát valahányszor saját profitjukat kell megmenteni. Ha háborút nem csinálhatnak, akkor csinálnak háború félelmet, hogy a nép elhiggye: veszélyben a haza!”

Németh Zsolt: a jobboldal csapdába eshet

A baloldali ideológusokat mindig is kísértette az internacionalizmus, ezért most boldogan képviselik “az új gazdaságot” míg a jobboldaliak ideológiailag védelmezik a régi gazdaságot – kőolaj és földgázipar, nehézipar, mert ezek elválaszthatatlanok a hadiipartól – írta esszéjében Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, a The European Conservative folyóiratban. 

“A jobboldal nem győzhet, ha egy alacsony hatékonyságú “régi gazdaság” mellett kötelezi el magát.” A Fidesz atlantista politikusa arra mutat rá, hogy ez csapdává válhat a jobboldal számára. Majd hozzáteszi:

”ha a jobboldal nem tudja kihasználni az “új gazdaság” lehetőségeit, akkor lemarad a fejlődésről”

– hangsúlyozza. Joggal rója fel Trump és Orbán követőinek, hogy a hagyományos iparágak mellett kötelezik el magukat, és így lemaradnak a digitális forradalomról. Ez annál is inkább kínos, mert a hadiipar is egyre inkább digitálissá válik: az ukrajnai háború vagy a gázai konfliktus ezt mutatja meg mindenkinek.

Mi lesz a nemzeti identitással egy digitális világban?

“Meghatározó lehet a világméretű ideológiai vitában, hogy a mesterséges intelligenciát ki miképp használja, és hogy a digitális világban hogy lehet megőrizni a nemzeti identitást” – írta Németh Zsolt.

Felsorolja, hogy a jobboldal súlyos vereséget szenvedett el azóta, hogy “Trump elveszítette a 2020-as választást. Brazíliában a baloldali Lula legyőzte Bolsonarot. Nagy Britanniában megbukott Boris Johnson, és a mostani konzervatív kormányfő, Rishi Sunak igyekszik eltávolodni a politikájától. Izraelben a Hamász elleni háború fenyegeti Netanjahu miniszterelnököt, aki a nemzetközi jobboldal egyik kulcsembere. Közép Európában Lengyelország és Szlovénia elveszítette jobboldali kormányzatát.”

Németh Zsolt nyíltan lelkesedik Erdogan török elnökért és Narendra Modi indiai miniszterelnökért, akiknek az elkötelezettsége a demokrácia iránt enyhén szólva problematikus.

Esszéjéből arra lehet következtetni, hogy szerinte az országok vezetői ideológiai alapon kormányoznak, de a valóságban erről szó sincsen.

Narendra Modi indiai miniszterelnököt több mint tíz éven át nem fogadták Washingtonban mondván, hogy “fasiszta, vallási fanatikus”, aki a muzulmán kisebbséget olykor le is gyilkolja. Aztán az USA szembekerült Kínával, és Narendra Modi egyszer csak a világ legnagyobb demokráciájának vezetője lett, akit szőrös kebelére ölelt Donald Trump éppúgy mint Joe Biden, mert Pekinggel szemben szükségük volt egy ázsiai nagyhatalomra.

Emlékeztetőül: 1972-ben Nixon és Mao elnök sem ideológia alapon csaptak egymás tenyerébe hanem a közös ellenfél, a Szovjetunió ellen szövetkeztek.

“Magyarországnak újra kell gondolnia viszonyát a G7-hez”

Ezt javasolja Németh Zsolt, aki szerint

“Magyarországnak mind Kínától mind a G7 államoktól a legnagyobb értékteremtő ágazatokat kell becsábítania. Ez lenne a value added diplomácia, mely a legnagyobb hozzáadott értéket jelenti.”

Majd így folytatja: ”a sikeres diplomácia előfeltétele az, hogy a partnerek: Kína és a G7 bízzanak bennünk éppúgy mint “az új gazdaság” óriáscégei.”

Németh Zsoltnak is feltűnik, hogy a G7 államok, és mindenekelőtt Washington bizalma nem épp töretlen Orbán Viktor iránt. Sőt az USA nagykövete sok mindent tesz azért, hogy meggyengítse a nemzeti együttműködés rendszerét, amely különben is lejtmenetben döcög lefelé: az Európai Unió szegényházában Bulgáriával vetélkedik az utolsó helyért.

“A siker érdekében szükség van egy G7 és Kína stratégiára” – hangsúlyozza Németh Zsolt, aki nem teszi fel a kérdést, hogy vajon a nemzeti együttműködés rendszerében 14 év alatt miért nem alakult ki ilyen?

Orbán Viktor ad hoc ötletei jelentenék a magyar diplomáciát?

Trockijtól Orbánig – Frank Füredi csodálatos pályafutása

Brüsszelben Frank Füredi szervezte azt a tanácskozást, melyet csak a harmadik helyszínen sikerült megrendezni miután a belga fővárosban sokan ellenezték a szélsőjobboldali Európa ellenes rendezvényt.

Frank Füredi, az MCC brüsszeli vezetője, és ebben a minőségben védelmezte a szólásszabadságot, melyet azután Orbán Viktor is hangsúlyozott beszédében. Orbán liberális politikusból vált illiberális vezérré, aki a jogállam leépítésével olyan rendőrállamot hozott létre, amely minden eszközzel korlátozza a szólásszabadságot. Rogán Antal, Orbán jobbkeze, egy személyben a titkosszolgálatok és a média ura vagyis sokkal nagyobb hatalom összpontosul a kezében mint annak idején Lakatos elvtársnak, aki a Kádár korban az agitációs és propaganda osztályt vezette a kommunista pártközpontban. Orbán nemcsak ebben mutatkozott újítónak hiszen az oktatást és az egészségügyet Pintér Sándor belügyminiszter alá rendelte. Ilyen messzire még Sztálin elvtárs sem merészkedett: az emberek élete és halála, a fiatalok nevelése nála sem volt közvetlenül belügyi feladat. Habár Makarenko a Cseka gyerek lágerében alakította ki pedagógiai módszereit, melyeket azután az egész szocialista táborban terjesztettek. Jurij Vlagyimirovics Andropov, a KGB főnöke, majd a Szovjetunió vezetője, ilyen lágerből hozta élettapasztalatát.

Frank Füredi a kommunista forradalmár

Frank Füredi a nyolcvanas években még Trockij követője volt, aki Nagy Britanniában küzdött a világforradalomért. Lev Davidovics Trockij szervezte meg az októberi forradalmat épp a születésnapján Szentpéterváron 1917-ben, ahol az akkori főváros szovjetjének elnöke volt. Később

ő szervezte meg a Vörös Hadsereget, amelyet a világforradalom vasöklének nevezett. Oroszországban ma is ez a hadsereg napja.

A Vörös hadsereg Varsót akarta elfoglalni, hogy azután Berlin felé vonuljon tovább, de Pilsudski marsall csapatai – nyugati támogatással megállították a nagy offenzívát. Ez volt a “varsói csoda”, melyet ma is gyakran emlegetnek Lengyelországban Putyin ukrajnai hadjárata kapcsán. A világforradalmi kísérletet Trockij Kínában kívánta folytatni: a Komintern utasítására forradalmat készítettek elő Sanghaj városában az októberi felkelés tizedik évfordulójára. Csang Kaj-sek tábornok megelőzte a puccsot, és lefejezte a kommunista pártot. Erről szól André Malraux regénye a Condition humaine. Trockij megbukott a Szovjetunióban, de nem ölték meg azonnal hanem száműzték. Külföldön megszervezte a IV-ik Internacionálét, melynek a nyolcvanas években lelkes aktivistája lett Frank Füredi. Trockijt Sztálin parancsára Mexikóban meggyilkolták 1940-ben. Érdemes megemlíteni, hogy az amerikai neokon szakértők jelentős része is trockista volt, majd átigazolt Reagan elnök csapatába. Reagan elnöksége idején 1980-88 látta be Gorbacsov, hogy a Szovjetunió elveszítette a versenyt, majd 1991-ben a csőd szélén táncoló államszövetség szétesett, és ennek következménye most az ukrajnai háború is.

Frank Füredi – Putyinhoz és Trumphoz hasonlóan – a brexit elszánt hívévé vált. Nagy Britannia ki is lépett az Európai Unióból, és ez mind Trumpnak mind Putyinnak kiválóan megfelelt. Trump fűt-fát ígért a Buckingham palotában a brexit utáni időszakra, de ebből semmi sem valósult meg: még ma sincs kereskedelmi egyezmény az USA és Nagy Britannia között holott Trump ígérete szerint ez pótolná az Európai Uniót.

Frank Füredi London után most Brüsszelben hadakozik az Európai Unió ellen.

Frank Füredi profi: korábban a szociológiai kar professzora volt a Kenti egyetemen Nagy Britanniában. Hogy lett az MCC brüsszeli vezetője? Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója vette fel, akivel a Trafalgar Square-n találkozott Londonban.

Miért vállalta el Frank Füredi a megbízást?

“Magyarországot úgy állítják be a világ előtt mint egy autoritariánus fasiszta államot, de ez lószar. Szeretném kivenni a részemet a világméretű kulturális háborúból”

– nyilatkozta a korábban brüsszeli Politiconak.

Füredi így Brüsszelbe költözött, és magával vitte kis csapatát, a brit trockisták, a Revolutionary Communist Party embereit. Ezt a mini pártot Frank Füredi 1978-ban alapította meg Londonban. A mini párt, mely a Munkáspárt bírálatát tekintette fő feladatának 1997-ben feloszlatták, de a baráti kör fennmaradt. Ebből a körből jött Boris Johnson miniszterelnök egyik tanácsadója, Munira Mirza és Nigel Farage brexit vezér kulcsembere, Claire Fox. Nigel Farage most is beszélt a brüsszeli tanácskozáson, melynek Orbán Viktor volt a sztárja hiszen utána közvetlenül részt vehetett az Európai Unió csúcstalálkozóján. Csakhogy Orbán meglehetősen a sarokba szorult Brüsszelben. Ezen akar változtatni Frank Füredi:

”a célom az, hogy meggyengítsem a politikai karantént Magyarország körül“

– nyilatkozta korábban az MCC brüsszeli vezetője.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK