Érdekes

Bréking nyúz, 2018. július 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

A volt balettművésznek, aki most a Magyar Idők főmunkatársa, sem a szurikátához, sem a Billy Elliothoz nincs köze, Orbánt hiba antiszemitának nevezni, a nyitott határokkal viszont jó lesz vigyázni, mert ott sokkal könnyebben terjesztik a migránsok a vérmételyt, mint a nem nyitott határokon. 

 

Egy afrikai rágcsáló sajnálatos elhalálozása

„Nem is tudom, melyik úgynevezett ügy vetett nagyobb hullámokat kedves, ám kicsiny hazánkban. Egy bizonyos afrikai rágcsáló sajnálatos elhalálozása (a szurikátaincidens), avagy annak a szimpatikus, ám fiktív brit kisfiúnak az életét feldolgozó musical, aki boksz helyett a balettművészet fáradságos, ám kevés sikerrel és még kevesebb fizetséggel járó, azonban sok buktatóval és megpróbáltatással kikövezett útját követi végig.

Én magam ugyanis körülbelül ugyanannyira érzem érintettnek magam. Ugyanannyi közöm van egy távoli országból származó szurikátához, mint a Billyhez. Semmi. Ezért sem reagáltam eddig a számtalan, sokszor rendkívül erőszakos megkeresésre: fejtsem már ki, hogy én, mint az Operaház volt balettművésze és a Magyar Idők jelenlegi főmunkatársa, mit is gondolok a Billy Elliot néven futó musicalről”. (Magyar Idők: A szurikáta és a Billy Elliot)

Vérmételyt hoznak Európába a migránsok

„Karl Hoffmann, az Aberystwyth University parazitológiai professzora a The Independentre írt hosszú elemzésében figyelmeztet egy olyan veszélyre, amihez nagyban hozzájárult a nyitott határok gondolata. Így ugyanis olyan betegségek terjednek – sokkal könnyebben, mint korábban -, amelyek okozhatnak emésztési zavarokat, vakságot, vagy megnövelik az Aids fertőzés, a rák kialakulásának valószínűségét. A szerző egy konkrét példát is citál, a schistosomiasis vagy bilharziózis nevű betegségre figyelmeztet  – emberi nyelvre lefordítva vérmétely fertőzésről.

Nem olyan régóta még azok a betegségek, amiket ezek a férgek terjesztenek, még Afrika, Ázsia és Dél-Amerika földrészére korlátozódtak. De manapság, amikor szabad a mozgás, és itt a klímaváltozás, ezek a paraziták Európában és Észak-Amerikában is felütik fejüket. (888:Halálos paraziták érkezhetnek Európába az afrikai migránsokon keresztül)

Orbán ajtaja nyitva áll a zsidók előtt

„Kirívóan súlyos hiba antiszemitának bélyegezni Orbán Viktor magyar kormányfőt, hiszen Magyarország Izrael kevés barátainak egyike a nemzetközi diplomáciában – állapította meg cikkében a First Things című konzervatív, ökumenikus amerikai vallási magazin szerzője, David P. Goldman.

Orbán ajtaja nyitva áll a budapesti zsidó közösség vezetői előtt, és a város egyre vonzóbb az izraeli befektetők számára a jó infrastruktúra és az alacsony költségek miatt – mutatott rá a szerző. „Budapest azért biztonságos a zsidók számára, mert nagyon kevés muszlim migráns él ott” – vélekedett Goldman. (Lokál: Kirívóan súlyos hiba antiszemitának bélyegezni Orbánt)

A nap kérdése

0

A Sajókazán működő Dr. Ámbédkar Iskola 2017-ben befizette a tanulóit, köztük három roma gyereket egy borsodi cserkésztáborba, de amikor kiderült, hogy cigány származású diákokról van szó, azt mondták nekik, hogy „sem származásuk, sem hitük alapján nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé.”

This poll is no longer accepting votes

Ön egyetért azzal, hogy a roma gyerekek nem lehetnek keresztény cserkészek?
×

Politikai (H)arcképcsarnok – XII. Dajcstomi

Deutsch Tamás máig a Fidesz egyik arca, annak ellenére, hogy már jó ideje a párt perifériájára lett száműzve. Időnként megmutatják, innen lehet tudni, hogy nem lett kegyvesztett, csak amolyan csillogó, ám használhatatlan ékköve a Fidesznek, ami tetszetős ugyan, de semmi értelme. Deutsch jelenleg a párt Európai Parlamenti képviselője, a netes tüntetések óta a digitális Magyarországért is felel, nem mellesleg pedig az MTK futballklub tulajdonosa és elnöke.

 

Három asszony, fél tucat gyerek, sok kerék

Deutsch Tamást eredetileg Deutschként anyakönyvezték, de volt idő, amikor Deutsch-Fürnek hívták. Nevét akkor ismerte meg a magyar közélet iránt érdeklődő nagyközönség, amikor 1989-ben egy társával együtt Prágában letartóztatták az akkor még csehszlovák névre hallgató hatóságok. A szorult helyzetből a Horn Gyula vezette magyar külügyminisztérium szabadította ki, a csehszlovákok kiutasították az országból, a magyar sajtó pedig prágai bikaborjaknak keresztelte el a két botcsinálta hőst.

Néhány évvel később már nem volt Csehszlovákia, Deutsch Tamás pedig miniszterként Prágába készült, hivatalos megbeszélésre. Sok volt a dolog akkoriban, így a nagy kapkodásban csak a repülőtéren jutott eszébe, hogy otthon hagyta az útlevelét. Akkor még nem volt Schengen, ezért néhány óráig visszatartották a menetrend szerinti járatot – a már gépben ülő utasok riadtan bámulták egymásra, mert csak annyit tájékoztatást kaptak, hogy technikai okok miatt indul késve a prágai gép.

Az akkor még létező Malév utólag elnézést kért az utasoktól az őket ért kellemetlenségért. (Kártérítést nem kaptak a késedelemért, a megértésüket viszont megköszönték.)

Deutscht Tamás első munkahelye az Ifjúsági és Sportminisztérium volt, de neki szerencséje volt, mert nem kellett végigjárnia a ranglétrát, hanem azonnal a tetején, azaz miniszterként kezdte. Illetve előbb csak kijelölt minisztere volt a hivatalnak, mert a szigorú és igazságos Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy csak akkor lehet miniszter, ha leteszi az államvizsgát.

Így is történt, Deutschból doktor lett, de ez nincs összefüggésben azzal, hogy sok támadás érte a nevéhez fűződő beléptető rendszert, ami hozzávetőlegesen 4 és fél milliárdjába került a magyar adófizetőknek. A sportpályák biztonságát biztosítani hivatott kapuk állítólag hiánytalanul megvannak, valahol egy raktárban dekkolhatnak – állagukról nem érkezett hitelt érdemlő jelentés.

Deutsch Tamás a Fidesz és a magyar politika szépfiúja, ügyeletes szívtipró, igazi macsó. Számos ismert, és kevésbé híres személyiséggel volt már kalandja – neves média személyiség és kétkezi titkárnő egyformán szerepelt a skalpjai között.

Deutsch Tamás 2005-ben feleségül vette Für Lajos volt honvédelmi miniszter lányát, majd a korszellemet kissé megelőzve – de mindenképpen ragaszkodása kifejezéséül -, felvette a felesége lánynevét, és – amíg a házasság tartott – Deutsch-Für Tamás néven szerepelt mindenhol. A házasság egy ideig működött, még az apóssal is viszonylag kijöttek egymással, annak ellenére, hogy utóbbi szorgosan és tevőlegesen tüsténkedett a Magyar Gárda első, Várbéli avatásán, valamint más alkalmakkor is riasztó nyilatkozatokkal ijesztgette a szolidabb hangokhoz szokott közvéleményt.

Dajcstomi – az elnevezés tőle származik, mert ezen a néven jegyezte be magát a Twiterre –  egy interjúban elmondta, hogy nem ért egyet az apósával, de egyébként kedvelik egymást.
De nemcsak apósával, hanem régi barátai és harcostársai közül is többekkel adódott hosszabb-rövidebb ideig tartó konfliktusa. A Fidesz huszadik születésnapján például Bayer Zsolt fejéhez vágta, hogy vállalhatatlan az antiszemita szöveg, amit Széles Gábor lapjában leírt. Igaz, tette hozzá Deutsch, ettől még nem tartja Bayer Zsoltot antiszemitának.

A Fidesz farka

2008 szeptemberében Deutsch Tamás (akkor már Für nélkül) megmutatta magát a Playboyban. Nem a testét tárta az értő női szemek elé, hanem a lelkét. Amiből a napnál is világosabban kitetszik, hogy Deutsch Tamás 16 éves kora óta nem tud ellenállni a nőknek. (Színvonalasabb kocsmákban ezt úgy mondják: röptében még a legyet is).

A Magyar Nemzet információi szerint a Fideszben nem fogadták kitörő  lelkesedéssel Deutsch Tamás Playboynak adott interjúját. A politikus  számos párttársa annak ellenére megrökönyödött, hogy többen  ismerték Deutsch életének ezen fejezeteit.

Az akkoriban Orbán-közeli napilapban közölt írás szerint Deutsch interjúja azért is volt meglepő, mert legbensőbb magánéleti és intim  kérdésekről eddig nem beszéltek a politikusok, kivált a konzervatív Fideszben.
A válófélben lévő képviselő a férfimagazinnak adott, Kéri László  által készített interjúban bevallotta, hogy házasságai alatt több  szerelmi viszonya is volt. Elmondta: szerinte „nem annyira zűrös”,  hogy féltucatnyi gyereke van különböző nőktől, és egyszerűen nem tud ellenállni a női szépségnek.

Beszélt arról is, hogy újabb (Für Lajos lányával kötött – a szerk.) házassága öt év elteltével válságba jutott, most válófélben van második feleségétől. „Lehet, hogy ez hibám, lehet, hogy bizonyos értelemben erény is, de kétségtelen, hogy a női szépségnek, egy női szív meghódításának úgy 16 éves korom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de nem nagyon tudok ellenállni” – mondta a politikus, hozzátéve azt, hogy hódításait soha nem verte nagydobra, még legközelebbi barátai is nagyon keveset tudhattak az ilyen ügyeiről.

Nemcsak Deutsch Tamás pártjában, de a vele szövetséges kereszténydemokraták köreiben is kiverte a biztosítékot a Playboynak adott interjú. Az ő köreikben ugyanis nagyon magasra van téve az erkölcsi mérce, szigorúan a tízparancsolat szelleme szerint élnek. Mely szövegben tudjuk, sok más mellett az is benne van, hogy a más nője – ők ott felebarátod feleségének írják – tabu. És a sajátunk is csupán gyermeknemzés céljából kerül előtérbe – kultúrált formában természetesen.

Tényleg rosszul vette ki magát az egész: a Fidesz, valamint szövetségei egytől egyig nemzeti alapon nyugvó, konzervatív értékrendet valló, keresztény pártok. Amiből az is következik, hogy az ő köreikben nem szokás félrelépni, ők ott a polgári oldalon a gyorsan múló testi örömöket meghagyják a szocialistáknak, és a szabaddemokratáknak.

Őrjöngő nettó büdösbogarak

2014. október 27-én ezt írta a Facebook oldalán a kormány által tervezett, ám a tiltakozások hatására be nem vezetett internetadó elleni tüntetés kapcsán:

„Az elmúlt évek valószínűleg legnagyobb kormányellenes tüntetése” volt a tegnapi, írja lelkendezve az index – ismerjük el, valószínűleg igazuk van. Szabad ország szabad polgárai szabadon mondták el a véleményüket – ez így van rendjén, ismerjük el. Komoly kormányellenes demonstrációt is csak a kormány és nem az ellenzék tud „szervezni” – hát, ezt is el kell ismerni.

A Fidesz-székháznál futballhuligánokból, a maradék, Demszky és Magyar Bálint-fan urbánus „értelmiségiekből”, jónéhány „annyiraalternatívultraliberálisfiatalvagyokhogymégacsengőhangomisegytarrbélafilmnegyvenkilencpercesbetétdala” pulcsisból és a „Vadai Ágnes igaz és jó politikus” szekta egyes tagjaiból verbuválódott népfrontos gang rendezett közös, demokratikus pogromot – azért ezt ismerjük el. Hihetetlenül profi volt a rendőrség, hogy nem engedett az épületnél őrjöngő nettó büdösbogarak provokációjának – ezt el kell ismerni.”  

Ki a f@sz az a Thomas Melia?

Deutsch a Twitteren is nagyon aktív, mint egy interjúban mondta, amióta rátalált a „csiripelő” oldalra, valósággal függővé vált. De nem csupán aktivitása, hanem stílusa is meglehetősen egyedi: olykor igen trágár, a Fidesz által magáénak vallott keresztény-konzervatív értékrendről eltérő kifejezésekkel mondja el véleményét a világról, leggyakrabban a hazai ellenzékről.

Legmarkánsabb beszólásait számos gyűjtőoldal őrzi, ezekkel most nem fárasztanánk a Deutsch Tamás politikai életművével már amúgy is meglehetősen leterhelt olvasókat, ezért csak kettőt emelnénk a számtalan gyöngy közül.

2011. március 21-én például ezt a gondolatot tartotta fontosnak megörökíteni az utókor számára: „Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány”.

2011. júliusában pedig a következő kommenttel reagált a Twitteren arra, hogy Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár aggodalmát fejezte ki a magyar alkotmányozással, a médiával és az egyházi törvényekkel kapcsolatban: „Ki az a fasz az a Thomas Melia?”

Szavazzon! Tárgyal-e Trump Orbán Viktorral?

0

Megkezdődött Brüsszelben a NATO kétnapos csúcstalálkozója, amelyen a tagországok vezetői vesznek részt, így ott lesz Donald Trump és Orbán Viktor is. Vajon teljesül a magyar miniszterelnök régi vágya, és tárgyalhat végre az amerikai elnökkel? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Tárgyal-e külön Trump és Orbán a NATO-csúcson?
×

Bréking nyúz, július 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Két fő téma van ma az alternatív valóságban: Vona Gábor és a Jobbik, valamint a különböző termelési riportok.

Az Origónak furcsa fixációja van Vona Gáborral kapcsolatban

„Vona Gábor már nem is politikus, Vona Gábor egy celeb, egy popsztár

Barnul a Lido di Venezián, átugrik Balatonfüredre, ahol kiskutyát ment, majd Gyurcsány Ferenc ötletét ellopva vb-tippversenyt hirdet. Celebség a köbön! (…)

A felhőtlen sztárélet mit sem érne, ha az nem járna együtt az emberek szeretetével.

Ha ez áprilisban nem is domborodott ki százszázalékosan Vona esetében, eljött a július, ahol végre kiderült, a magyarok nagyon szeretik őt.

Tegnap egy rendkívül stabil, és főleg tudományos alapokon álló kutatás látott napvilágot a balliberális 24.hu-n, ami szerint nyolcezer facebookozó focidrukker körében a celebség útjára lépő expolitikus a legnépszerűbb. Ez annyira meghatotta Vonát, hogy egyből kipakolta a hírt közösségi oldalára, és el kezdett focit elemezni. (a helyesírási hiba az eredeti szövegből való – a szerk.) (…)

Annyira jólesett Vonának a focidrukkerek támogatása, hogy (dehogy népszerűségi okokból!), azonnal hirdetett egy nagyszabású vb-tippjátékot, ami kedvenc csapatára vonatkozik. (…)

Tudják, mi még az érdekes ebben a játékban? Hogy ezt maga Gyurcsány Ferenc, Vona egykori rettegett ellenfele, jelenlegi potenciális szövetségese találta ki, hirdette meg, és népszerűsítette vele magát.”

A Magyar Időknél a Jobbik pénzügyeivel kapcsolatban jutnak Vonáig

„Mindenki találgat, latolgat, elemez, feltételez, összeesküszik vagy összeesküvés-elméleteket gyárt, kimutat, megmond, tagad, bevall, felfüggeszt és feltár, s mindezt csak azért, hogy kiderüljön, hová lett a zsozsó.

Mert zsozsó, az volt.

Volt egyszer ugye 720 millió forint állami támogatás, mármint a mostani kampányra. És – lássuk be – 720 millió forint nem is olyan kevés, abból már futja egy egész rendes kortesszakállkára is, pr-interjúkra meg egy tökös vacsira is a Spinozából jövet-menet. (…)

Mi van, ha az történt, hogy a Jobbik a végveszélyre való tekintettel feltette a Vaterára a Pörzse Sanyi szellemi képességeit meg a Vona és a Szabó Gáborok böcsületét és adott szavát. Ezért kaptak egészen pontosan 209 forintot, amiből parizert és zsemlyét vettek az aktivistáknak.

Ha levonjuk a 80,5 millióból a 209-et, akkor 80 499 791 forint marad, amivel még el kell számolni. És ez már semmiség. Ezt a Vona pikkpakk megoldja, amint hazajött Milánóból, ahol igazi olasz fagyit nyal. Jó mélyen, zsibbadásig, többször…”

Igazi, régi időket idéző termelési riport a Pesti Srácoktól

„Az eredeti terveknek megfelelő ütemben halad a 67 ezer fő befogadására képes Skardelli György által tervezett Puskás Ferenc Stadion kivitelezése. A tereprendezés, a mély- és a síkalapozást követve a stadion szerkezetének építése majd a stadion tetőszerkezetének elemei kerültek beépítésre.

A 2019. végén átadásra kerülő Puskás Ferenc Stadionban hamarosan Bajnokok Ligája-döntőt és Európa-liga-finálét rendezhetnek meg – mondta el Fürjes Balázs a budapesti fejlesztések kormánybiztosa.”

A termelési riport terén a Ripost sem akart lemaradni

„Nézz be a Szépművészetibe, az Olof Palme Házba, nézd meg, milyen lesz a modern sportközpont, a Vakok kertje, hogy áll az új Néprajzi Múzeum! Láthatod, hogyan újul meg a Városliget! (…)

Történetének legnagyobb rekonstrukcióját követően 2018. október 30-án újranyit a Szépművészeti Múzeum, és 70 év után látogatható lesz legpompásabb terme, a Román Csarnok. Akadálymentes épület, új kiállítóterek és modern közönségforgalmi terek várják majd a látogatókat.

Év végére elkészül a világszínvonalú múzeumi háttérintézmény, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, amely a Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum 350 ezer műtárgyáról gondoskodik majd. Befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstrukciója és bővítése, a jövő nyáron pedig egyedülálló új kulturális intézmény nyílik meg a látogatók számára, ahol több évtized hányattatás után a Szépművészeti Múzeum szobrászati remekművekről készült egykori gipszmásolati gyűjteménye talál majd otthonra. (…)

Magyarország történetének legnagyobb tájépítészeti megújítása keretében nyár végén lezárul a parkfejlesztés első üteme, megújul a Vakok kertje és létrejön egy korszerű, a környékbeli iskolák igényei szerint megépített sportközpont is. Az ország legkomplexebb kutyás oázisát, a kutyás élményparkot már átadták, majd ezer kutya használja naponta.

Jó ütemben épül a megújuló Városliget egyik ikonikus épülete, az új Néprajzi Múzeum. Európa legkorszerűbb etnográfiai múzeumának teteje lenyűgöző panorámájú pezsgő közösségi térként funkcionál majd a Városliget „kapujában”, a parkoló helyén. A tervek szerint már 2020 nyarán látogatható lesz.”

Bréking nyúz, 2018. július 10. – Tudósítás a másik valóságból

Rendkívül aktívan sertepertélő magyarországi Soros-ügynökök. A rendőrök csak kicsit bántották, mégis meghalt az őrjöngő herbálos. A szűnni nem akaró szerelem édes titkáról rántja le a leplet a pajzán vicceket is elsütő sztárpár.

 

Soros már az Akadémiára is betette a lábát

„Miközben a Magyar Tudományos Akadémia állítása szerint a függetlenségéért és persze a szakmai hitelességéért folytat küzdelmet, az MTA Jogtudományi Intézete valóságos ellenzéki kerekasztalt hozott össze – erről ír a Tűzfalcsoport blog. Ismert, a magyar kormány racionalizálni szeretné az MTA költségvetését. Ennek következtében a testület 170 milliárd körüli, különböző állami forrásokból származó éves keretéből húszmilliárd forintot mostantól nem biankó csekk formájában kíván átutalni a testületnek. Az ellenzék rátelepedett az ügyre, és persze hasznot kíván húzni belőle…

… Soros György hálózata és megbízható magyarországi ügynökei rendkívül aktívan sertepertélnek a Tudományos Akadémia háza táján úgy, hogy közben nemrégiben egy olyan közleményt bocsátott ki a Jogtudományi Intézet, amelyben ragaszkodik a tudományos kutatás szabadságához és zavartalanságához.” (Origo: Soros hazai hálózatának nagy a befolyása a Jogtudományi Intézetre is)

Könnyű testi kényszer

„István őrjöngött, erőszakoskodott és magából kikelve ordibált, amikor Békésen a Bihari János utcában kihívták rá a rendőrséget. Az akció során a férfi könnyebben megsérült, majd az intenzíven meghalt, a HVG a helyi roma önkormányzati vezetővel karöltve rendőri túlkapásról, brutalitásról beszélt, miközben az áldozat halálát pszichotróp anyag, nem pedig a rendőri testi kényszer okozta.” (888: A herbálost védi és a magyar rendőrök ellen hergel a HVG)

A rádiófelvételen egy csók is csattant

„Ördög Nóra és férje, Nánási Pál az első olyan sztárpár, akik nyíltan és őszintén engednek betekintést magánéletük egyes pillanataiba. .. Rajongóik ugyanis a házaspár szűnni nem akaró szerelmének titkáról érdeklődtek a legtöbbet. – Van egy különleges bájital, amit mindig belekeverek Nóri piájába – kezdte nevetve Nánási, akitől Ördög Nóri vette át a szót. –Én előtte nem gondoltam, hogy ilyen létezik, hogy „szerelem első látásra – fejtegette Nóra, aki természetesen rávilágított arra is, hogy apróbb bukkanók az ő életükben is voltak…

… Az első például mindjárt a kapcsolatuk elején, ugyanis amikor egymásba szerettek, még mindketten házasok voltak. … Felhívtam anyukámat, hogy „anya, az a helyzet, hogy válok, de semmi baj, nagyon szerelmes vagyok, minden oké, megtaláltam az igazit, úgy hívják, hogy Nánási Pál”. Anyukám letette a telefont, beírta a gugliba, hogy ki az a Nánási Pál és visszahívott elsápadva, hogy de kislányom, ez az ember nős…

…Az 56 perces rádiófelvétel egyébként egy könnyed hangulatú beszélgetés, melyben egy csókot és több pajzán viccet is elsütnek Nánásiék. Nóri és Pál arról is mesélt, hogy bár kapcsolatuk stabil alapokon áll, fontosnak tartják, hogy olykor kettesben is töltsenek időt, szerezzenek közös élményeket, bízzanak egymásban és nem utolsósorban maradjanak vonzóak egymás számára.” (Lokál: Ördög Nóra: Viharos gyorsasággal rúgtuk fel korábbi életünket)

A nap kérdése – Orbán Viktor és Gáspár meccset néz

0

Orbán Viktor miniszterelnök, és fia, Gáspár a helyszínen nézik meg a Franciaország-Belgium világbajnoki elődöntő mérkőzést.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint a miniszterelnök és fia a saját pénzükön utaztak Szentpétervárra?
×

Háborúk, államosítás és a kitiltott család – A Zsolnay gyár története 2.

A gyárat világhírűvé tevő Zsolnay Vilmos halála után is a család kezén maradt a cég, voltak sikeres és kevésbé sikeres időszakaik is – a kommunista hatalomátvétel után aztán államosították a gyárat, a család több tagja ellen koncepciós per is indult. A rendszerváltás után a privatizáció sem ment egyszerűen. A világhírű gyárról szóló cikksorozatunk második része.

Cikksorozatunk első részét itt olvashatják.

A Zsolnay gyár kéménye.
Fotó: Pixabay

Zsolnay Vilmos halála után a cég vezetését Miklós fia vette át. Előbb az ipari termelés került előtérbe, majd a háború előtti években többek között az építészeti kerámiák és a kályhák voltak népszerűek. Továbbra is jelentős volt az export, amely Párizstól Szentpétervárig sok nagyvárosba irányult.

Az első világháború természetesen a gyárra is nagy hatással volt: megszűnt az építészeti és díszkerámiák gyártása, inkább csak ipari porcelánt (például szigetelőanyagokat) gyártottak, amelyek megfeleltek a hadi célokra.

A háború után általános volt a válság,

hiányoztak a nyersanyagok és az új határok is befolyásolták a piacokat. Ezt az időszakot a mindennapi használatra való porcelánok gyártásával élte túl a gyár.

1922-ben Zsolnay Miklós is meghalt, a céget ekkor unokaöccsei vették át. A következő évben újra megindult a fejlődés, nőni kezdett az alkalmazottak létszáma (újra elérte az 500 főt), és egyre inkább átálltak a porcelángyártásra: szigetelőanyagok mellett étkezéshez használt edényeket is gyártottak.

Zsolnay Vilmos születésének századik évfordulóján másfél éves előkészület után 1928-ban megnyílt a gyár múzeuma is. Itt többek között bemutatták az építészeti kerámiákat, a magastűzű zománccal készült dísztárgyakat, és persze volt egy nagy eozin-terem is.

A Zsolnay Múzeum kertje.
Fotó: Wikimedia Commons

Jött viszont a gazdasági világválság: a gyár termelése a felére esett vissza, megint el kellett küldeni 200 embert, a többiek heti munkaidejét pedig három napra csökkentették. A válságban lassan sikerült újra talpra állni, de azért folytathatták a terjeszkedést is: megvették a verőcei kerámiaüzemet, majd 1940-ben, miután a második bécsi döntés következtében Kolozsvár újra Magyarországhoz került, bérbe vették az ottani Iris gyárat.

A második világháború alatt a termelés újra visszaesett, majd teljesen le is állt.

Az ostrom alatt a budapesti gyárat bombatalálat is érte, Pécsen viszont nem szenvedett jelentős károkat az épületegyüttes, így tartalék nyersanyagokkal már 1945 januárjában újrakezdődött a munka. Az első termék a Szovjet Hősi Emlékmű pirogránit katonafigurája volt. Ekkor 377-en dolgoztak az üzemben, az év végére az utolsó békeév, 1938 termelési szintjének az egyharmadát sikerült elérni.

Eozin Zsolnay-fazék
Fotó: Wikimedia Commons

Hamarosan jött viszont a kommunista hatalomátvétel és az államosítás, ami a Zsolnayt sem kerülte el.

1948-ban vették állami tulajdonba,

és átkeresztelték Pécsi Zsolnay Porcelángyár Nemzeti Vállalattá. Az új igazgató a gyár egyik kommunista párttag dolgozója, Dallos Kovács József ke­mencemunkás lett.

A Zsolnay-családot pedig gyakorlatilag kitiltották a gyárból: azonnal ki kellett költözniük a lakásukból, szinte semmit nem vihettek magukkal, és évtizedekig nem is tehették be oda a lábukat, két családtagot leszámítva. Egyikük Zsolnay Vilmos dédunokája, Mattyasovszky Zsolnay László Kossuth-díjas vegyészmérnök volt, aki részt vett a gyár munkájában, a fejlesztésekben, egészen addig, amíg 1957-ben Amerikába nem emigrált; a másik pedig Vilmos lánya, a 92 éves Sikorski Zsolnay Júlia, aki egy rövid ideig még bejárhatott a saját műtermébe.

Mattyasovszky Zsolnay Tibor később így emlékezett vissza: „Az államosítást kimondó rendelet értelmében a ké­sőbb megállapítandó kártérítés ellenében

az államosítás tárgyát képezték a ter­melést szolgáló ingatlanok, gépek és berendezések, az árukészlet, a nyersanyag, a könyvelések és a készpénz.

Államosították a telkeket, a szőlőt, a mezőgazda­sági ingatlanokat, sőt még a borkészletet is.”

A család több tagja ellen koncepciós per is indult, többen börtönbe, a gyerekek közül pedig néhányan intézetbe kerültek. Kiszabadulásuk után csak segédmunkásként dolgozhattak.

A gyárban azért a fejlesztések újra elkezdődtek: felújították az épületeket, villamosítottak. Egy ideig csak ipari porcelánok készültek a gyárban, 1953-tól azonban újra gyártottak edényeket és dísztárgyakat, két évvel később pedig már kályha- és épületkerámiákat is. Nőtt az alkalmazottak létszáma is: 1954-ben elérte az ezer főt.

Zsolnay dísztárgy a hatvanas évekből.
Fotó: Wikimedia Commons

1963-ban azonban további központosítás történt:

a gyár elvesztette önállóságát

és a Finomkerámia-ipari Országos Vállalat része lett. Pécsen szigetelőanyagokat, csöveket és edényeket gyártottak. Emellett felújították Zsolnay Vilmos egyik találmányát, a színezéssel zománcozott porcelán fajanszot, amelyet a 20-as évek, a porcelánra való áttérés óta nem gyártottak. A gyárban dolgozók száma tovább nőtt: a hetvenes években 1800 körül volt.

A gyár neve hamarosan újra megváltozott: 1974-től ugyanis, az egyik örökössel, Mattyasovszky Zsolnay Margittal történt megegyezés alapján a gyár újra használhatta a Zsolnay márkajelzést, majd 1982-ben visszakapta önállóságát.

Zsolnay kerámiaoroszlán 1973-ból.
Forrás: Wikimedia Commons

A nyolcvanas években elkezdett nőni a kereslet a díszáruk iránt, így egyre több márkaboltot nyitottak, és újra kezdett kinyílni a világ is: Angliától Irakon át Japánig egyre több országba exportáltak.

A rendszerváltás után aztán jött a privatizáció:

1991 végén részvénytársasággá alakult a gyár, majd négy évvel a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank lett a tulajdonos.

A cél az volt, hogy a kilencvenes évek újabb visszaesése és a piac beszűkülése után a gyárat újra nyereségessé tegyék, miközben megmarad a nagy hagyományokkal rendelkező termékszerkezet is.

Ahogy Zsolnay Vilmos ükunokájával, Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia néhány éve egy interjúban elmondta, felmerült benne, hogy visszavásárolja a családi gyárat. Azt mondta: „Arról, hogy csak úgy visszakapjuk, szó sem volt. De aztán rájöttem: mégis miből is vásárolhatnám vissza? Hiszen

annak idején mindenünket elvették. A fogkefét is, szó szerint.

És a családban ráadásul egy idő után az volt a mondás, hogy bármit, csak kerámiát soha többet!”

Vázafestés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. eozin üzemrészében.
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

1999-ben a gyárat három részre osztották, megalakult a bérbeadással, energiaellátással foglalkozó Zsolnay Porcelángyár Rt., a gyártást bonyolító Zsolnay Manufaktúra Rt. és a gyár területén található műemlékeket kezelő Zsolnay Örökségkezelő Kht. Mindegyik tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank és az ÁPV Rt. volt.

A Manufaktúra tulajdonjoga 2006-ban az ÁPV Rt-től a Pécs Holding Zrt-hez, vagyis a pécsi önkormányzathoz került. A cég nem volt jó állapotban: ugyan a város ingyen kapta meg, de másfél milliárd forintos hitelállománya volt. A Pécs Holding pályázaton keresett befektetőt: egyetlen indulóként a gyár 49 százalékos részvénycsomagját és két szavazatelsőbbségi részvényt a Manufaktúra-Befektető Kft. vehette meg 2010-ben, 230 millió forintos vételárért és félmilliárd forintos tőkejuttatás ígéretével.

Zsolnay-cserepek a Mátyás-templomon.
Fotó: Flickr / Dimitris Kamaras

A kft-t aztán a következő évben megvette Simicska Lajos cége, a Közgép, a félmilliárdos tőkejuttatás azonban továbbra is elmaradt. 2012 júliusában végül a Közgép visszaadta a tulajdonjogot Pécs városának, jelképes, egyforintos összegért.

Ezután a város új pályázatot írt ki. A részvényeket végül 2013-ban sikerült eladni: a Magyarországon élő, szíriai származású és svájci állampolgárságú üzletember, Bachar Najari lett a többségi tulajdonos. A szerződést 2013. február 15-én írták alá: Bachar Najari 180 millió forintért, szintén 500 milliós tőkejuttatás ígéretével vette meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. 74,5 százalékos tulajdonrészét. A cég ekkor évi 300 millió forintos veszteséggel működött.

Cikksorozatunk következő részében a privatizáció körüli furcsaságokról olvashatnak majd.

Források:

A Zsolnay gyár története
Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
A Zsolnay gyár és a család
Zsolnay Vilmos születése
Zsolnay család
A Zsolnay-gyár államosítása
Interjú Zsolnay Vilmos ükunokájával
Pécs története

Mészáros Lőrinc helyére két Mészáros László pályázik Felcsúton

Néhány héttel ezelőtt Mészáros Lőrinc, Magyarország második leggazdagabb embere lemondott a felcsúti polgármesteri tisztségéről. A hivatalos indok szerint azért vált meg posztjától, mert a jövőben üzleti ügyeire kíván koncentrálni. Márpedig üzleti ügyekből pedig van neki bőven, alig múlik el nap, hogy az egykori gázszerelő ne vásárolna valamit: hotelt, újságot, földet, gyárat – mikor mi adódik.

És, fogódzkodjanak meg: e temérdek elfoglaltság mellett még pihenni is van ideje. Már amennyiben pihenésnek lehet nevezni, ha az embert egy többemeletes, milliárdokat érő luxusjachton fotózzák az Adrián.

Köztudott, hogy Mészáros Lőrinc korábbi helyettesét, Mészáros László alpolgármestert szeretné Felcsút polgármesterének. Mészáros László csak névrokona Mészáros Lőrincnek, vagyis, vér szerinti kapcsolat nincs a két férfi között, legföljebb jó kapcsolat, ezért is szeretné Mészáros Lőrinc, ha Mészáros László folytatná Felcsút általa megkezdett felvirágoztatását.

Minden esély megvan arra, hogy Mészáros László legyen a polgármester Felcsúton. Van ugyanis egy másik jelölt, akit szintén Mészáros Lászlónak hívják. Őt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt találta és indítja Felcsúton, úgyhogy a választók augusztus 12-én két Mészáros László között is választhatnak. Ők sem rokonai egymásnak, csupán a nevük azonos, ami az Echo televízió (egy ideje ez is Mészáros Lőrinc tulajdona) felháborodott riportja szerint alkalmas lehet a választók megtévesztésére.

Tiszteltjük Echo TV szerkesztőinek érzékenységét, és nagyra becsüljük a széles körben ismert szakmai elfogulatlanságukat. Csupán az nem világos, hogy miért felejtették el nehezményezni, hogy Miskolcon,.ahol ugyancsak időközi választás lesz, Erdei Sándor (ismertebb nevén Rokker Zsoltti) mellett egy másik  Erdei Sándor is indul. Utóbbi azzal kampányol, hogy nem kampányol. Nem nyilatkozik, nem ad interjút, elérhetetlen. Vagyis, az Echo TV szerint nincs azzal baj, ha a nem Rokker Zsolttiként ismert Erdei Sándor valójában nem akar nyerni, csupán szavazatokat venne el az ellenzék által támogatott Erdei Sándortól.

Felcsúton legalább egyszerűbb és tisztább a helyzet: ott biztosra vehető, hogy (valamelyik) Mészáros László, és nem egy nevető harmadik  lesz a befutó.

Mi történt Orbán Viktorral?

0

Az még érthető, hogy a kormányfőnek ma nem jut ideje arra, hogy tovább bontogassa rejtélyes Facebook-posztját, hiszen igazoltan marad távolt a közösségi oldalától: Ankarában részt vesz Recep Tayyip Erdogan államfő beiktatási ceremóniáján. De hát mit csinált tegnap?

A bejegyzésben szombat óta nincs változás.

Mint a FüHü is beszámolt róla, Orbán Viktor kormányfő hivatalos Facebook oldalán egy Európa-kékséggel leöntött képet posztolt ki, a jobb felső sarokban egy nagy Ó betűvel, alatta pedig egy, a betűnél alig valamivel nagyobb képpel, amelyen Merkellel ráz éppen kezet

Szombaton újabb betű és újabb kép következett:

Közzétette: Orbán Viktor – 2018. július 6., péntek

 

Ám vasárnap semmi, s ma ismét csak ugyanaz a kép fogadja a kíváncsi látogatót, mint már két napja mindig.

De hát mi történt?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK