Érdekes

Felcsút és a többiek

0

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.

A Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban azért kellett időközi választást kiírni, mert a polgármestert, Veres Margitot (független) áprilisban hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt jogerősen öt év börtönre ítélték. A településen 14 137-en jogosultak szavazni, ők négy jelölt közül választhatnak. A jelöltek közül három függetlenként indul, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben.

A Fejér megyei Felcsúton szintén polgármestert választanak, mert a település vezetője, Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) áprilisban lemondott tisztségéről. A voksoláson két jelölt indul, egyikük a Fidesz-KDNP jelöltjeként, a másik pedig függetlenként. A falu választói névjegyzékében 1507-en szerepelnek.

A Vas megyei Sorkikápolnán az időközi választást a polgármester halála miatt írták ki. A tisztségért két független jelölt indul, a faluban 205 választásra jogosult adhatja le a voksát.

A nap kérdése: Miért távozik Dávid Ferenc?

0

A Független Hírügynökség írta meg először, hogy saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik posztjáról Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára. Azóta az is kiderült, hogy, miután bírálta a kormányt és Varga Mihályt, a szervezeten belül megkérték: felmondási idejében inkább ne szólaljon meg.

Ön szerint miért távozik a főtitkár? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Miért mondott le Dávid Ferenc?
×

A nap kérdése: Ön tart attól, hogy rengeteg rendőr leszerel?

0

Folyamatosan hallani a híreket, hogy rengeteg rendőr tervezi a leszerelését a túlórák körüli vita miatt – az ügy részleteiről ide kattintva olvashat bővebben.

Ön mit gondol, mi történik majd? Valóban sok rendőr leszerel? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Tart attól, hogy sok rendőr leszerel majd?
×

Bréking nyúz, augusztus 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az alternatív valóságot bemutató sorozatunkban rendhagyó lapszemlével készültünk ma: minden témát dupla tálalásban, két propagandalaptól idézve mutatunk be.

Figyelő: Elkapta a Gréczy-Vágó-szindrómát Veiszer és Puzsér

„Azt gondoltuk, csak a Gyurcsány-féle szektára jellemző, hogy a volt miniszterelnök imádatában szenvedő újságíró és televíziós műsorvezető egyszer csak gondol egyet és politikusnak áll.

De nem.

Most úgy tűnik, a (Hír)tévét vesztettség is ezzel a szindrómával párosul.

Legújabban Veiszer Alindán és Puzsér Róberten ütköztek ki e kezelhetetlennek tűnői váteszbetegség tünetei. (…)

A “médiaarcuk” már akkorára nőtt, hogy kicsinek érzik a hazai médiaközeget, váltani akarnak. Ők tehát nem a tinédzserkort idéző, dacos, szelfibotos, egyszemélyes ellenzéki Facebook-médiacsatorna építésit választják.

Nem, Veiszer és Puzsér az élére akar állni a politikai küzdelemnek, hiszen azt gondolják magukról, hogy kiváló elmék, ragyogó kommunikátorok, tehát kiváló politikusok is lennének. Ebben környezetük, családjuk, ismerőseik, barátaik bizonyosan erősítik is őket.

Alinda álmaiban már-már a kultuszminiszterségig is eljutott, Puzsér pedig a főpolgármester-választáson szeretne jövőre elindulni.”

Pesti Srácok: Itt az új csodafegyver Orbán ellen: ellenzéki újságírókat a hatalomba!

„Puzsér Róbert Budapest főpolgármestere szeretne lenni, Veiszer Alinda pedig oktatási és kulturális miniszterségről álmodozik. Még van egy hónap a nyárból, agylágyítóan süt a nap, így reménykedhetünk: hamarosan összeáll az új ellenzéki újságíró-árnyékkormány Csintalan Sándorral, Kálmán Olgával, Havas Henrikkel, bárkivel. (…)

Magyarországon ma nem működik olyan alakulat, amelyet épkézláb ellenzéki pártnak nevezhetnénk. Megmaradt szavazóik is gyűlölik őket. Ugyanakkor az Index–HVG–24–444 mesecsatorna-hálózatába naponta több százezren merülnek alá, hogy teleszívják magukat aljaskodással. Vagy például Puzsér Róbert ellenzéki megmondóember Facebook-oldalát 130 ezren követik, tévés szerepléseit, élő vitáit sok ezren figyelik.

Kézenfekvő tehát, mi az ellenzék teendője! Miután pártjaik már nincsenek, szakértőik soha nem is voltak, az utolsó még rendelkezésükre álló csapaterővel kell támadást intézniük a NER-diktatúra ellen: sajtóflottillájukkal!

A Hír TV-ből Simicska által kipenderített Veiszer Alinda (úgy is, mint a balliberális kultúrmaffia elsőszámú nyalonca) utolsó műsorában, még májusban arról merengett kedves vendégével, Alföldi Róberttel, hogy be kéne szállni a politikába, ám a jelenlegi ellenzéki pártok töketlenek, ezért egy újra lenne szükség, lehetőleg vidéken. (Faluhelyt ugyanis sok a fideszes bunkó, miként arról Veiszer libsi kollégái április 8. után tájékoztattak.) (…)

Még ki sem hordtuk lábon Alindát, mikor hétfőn Puzsér Róbert a Facebookon bejelentette: fontolgatja, hogy jövőre elindul a főpolgármester-választáson. De persze nem hatalmat, pénzt, pozíciót akar. Csodát! Az az álma, hogy az egész belvárost egy nagy sétálóutcává alakítsa, és kitiltsa onnan az autókat. Most erre mit lehet mondani? Én meg UFO szeretnék lenni.”

Origo: Megcsinálta: Demszky Gábor elvitte Heller Ágnest is a nászútjára

„Aranypillanat következik, az SZDSZ halála után is bulizik, becsüljék meg! (…)

Minden a legnagyobb rendben, SZDSZ-es értelemben is a normális kerékvágásban zajlott, egészen addig a pontig, amíg jól azonosítható személyek el nem kezdtek feltünedezni a friss pár mézeshetén. (…)

Bár a fenti kép nem itt készült, de a neo-Spice Girl-ös, hasmutogatós öltözködési irányzatot a köztudatba csempésző filozófus megjelenése volt egyértelműen a legnagyobb dobás. A bárkinél profibban rettegő Heller Ágnes ugyanis rejtélyes oknál fogva részt vett az eseményen, és ami még ennél is rosszabb hír, fotók tömkelege készült róla.”

Magyar Idők: Demszkynek és Hellernek édes a pihenés

„Idén Heller Ágnes, Demszky Gábor, Magyar Bálint és a mélyszegénységben élő romákat segítő Szocsoma civil szervezet ikonikus alakja, Hermann Zsuzsanna négy csodálatos napot töltenek együtt Kusariban.

Mondjuk, megértjük, fárasztó lehet a diktatúra ellen harcolni, megérdemelt tehát a közös vakáció. Jól elvégzett munka után édes a pihenés.

A Facebookra feltöltött fotókat látva nekünk igazán mégiscsak egyetlen kérdés jutott eszünkbe, Gyurcsány után, szabadon: ’Kell még valamit mondanom, Ildikó?’”

Origo: Nem sikerült semmi a politikában, ezért videóblogger lesz Vona Gáborból

„„Vlogger leszek. A vlog számomra nem cél, hanem eszköz arra, hogy megmutassam magam, a gondolataimat, az elképzeléseimet” – robbantotta a hírt a fake news király Szauer Péter csapata, a HVG, akiknek a Jobbik korábbi elnöke a hét elején nyilatkozott. A balliberális portálnál sosem lehet tudni, hogy viccelnek, blöffölnek, vagy véletlenül van valami valóságalapja, amiről írnak. Vegyük úgy, hogy ez most halálosan komoly! (…)

Ami Vona Gábornak jó, az nem biztos, hogy mindenkinek örömhír. Következzenek a legnagyobb vesztesek:

  • az állatvilág, ami nem teljesen reménytelenül reménykedett abban, hogy politikai pályájának befellegzésével ki tud csikarni Vonából egy kisállat-kereskedést, még közelebbi kapcsolatba kerülve vele;
  • a Jobbik-LMP-Momentum formálódó szövetsége, hiszen a sajtóhírek arról szóltak, hogy a Jobbik korábbi vezetője állhat az élére. Úgy tűnik, nem így lesz.”

Vona olyan, mint egy tinicsaj, most épp vloggerkedni akar

„A saját identitásának keresése közben lángolt fel Vona Gáborban a mélyre elásott influenszer. Tinicsajokat meghazudtoló módon kereste az útját, de úgy fest, hogy rátalált, hiszen bejelentette: vloggerkedésre adja a fejét.

Az influenszer (nem, nem betegség, hanem egy jelenkori divatszó, ami véleményvezért jelent) Vona egy baloldali újságíróknak szervezett eseményen erősítette meg, hogy az új cégét nem azért alapította, hogy azon keresztül számlázzon a Jobbiknak, hanem azért, mert neki a vlog az élete.”

Bréking nyúz, augusztus 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

Már a lábasainkban, tányérjainkban is a magyarellenes érzelmeket keresi a „nemzeti oldal”, a vega, vegán elszakítja a jobbérzésűek cérnáját. Jaj, a legyőzötteknek! – mondhatnánk a kirúgott Hír TV-sekre keresetlen szavakkal rátámadó cikk kapcsán. A Magyar Időkben Pilhál György  fröcsög azokra, akik másként látják a világot – és Trianont. A nemzeti hírügynökség pedig megmenti a napot, amely ennek köszönhetően nem marad migránsozás nélük. 

888.hu: Majd egy liberális transznemű feminista fogja megmondani nekem, hogy mit egyek?!

Nagy Gábor jegyzi azt a cikket, amely már a magyar étkezési kultúra változását is nemzeti alapon bírálja. A szerző azt írja: „Egy ideig tűrőm (sic!) a „haladók kulturális érzékenyítését”, de a cérna egyszer elszakad. Nálam ez épp most történt.”

Majd így folytatja: „Azt vettem észre mostanság, hogy idehaza, a paprika, a kolbász, a sonka (és még sorolhatnám) birodalmában egyre jobban fut a vega és a vegán szekta lobbija, hobbija. (Kinek hogy tetszik.) Bekapcsolom a tévét, és azt látom, hogy a főzőműsorban minden héten főznek valami vegát, valami vegánt. (Mert a vega és a vegán nézőket is ki kell szolgálni.) Elmegyek egy magyaros étterembe, és kiszúrja a szemem: vega és vegán menü kapható! (Gyerekeknek is!) Most meg hazafele a melóból kinyitom az internetet, és mit dob fel nekem?

Tudom, manapság nagyon menő vegának lenni, és még istenibb, ha valaki vegánnak számít.

És látom azt a kulturális hájpot is, hogy ha mihamarabb beállunk a szektába, annál jobban fognak tisztelni a liberális barátaink.

De ez az egész vegetarianizmus, vegánizmus egy mesterségesen létrehozott valami. Egyszer valakik kitalálták, azóta promózzák, most meg már ott tartunk, hogy „kutatási területnek” is számít.

Pesti srácok: Koldulnak, siránkoznak és szitkozódnak a műsor nélkül maradt exhírtévések

„Méltósággal még továbbállni sem képesek az elmúlt években Hír TV-t bitorló balliberális műsorvezetők, képernyős megmondóemberek. Sorsukért, ami valljuk be, előre borítékolható volt, még csak véletlenül sem a volt kenyéradójukat hibáztatják, aki miután nem hozta az általa remélt jobbikos politikai sikereket, úgy dobta odébb médiabirodalmát és az addig bosszúhadjáratához pitiző kollégákat, mint más a használt zoknit. Az elmúlt időszak egyik legordenárébb műsorának, a Szabadfogásnak szereplői más felület híján a közösségi médiában siránkoznak. A legmesszebb Konok Péter ment, aki elismerte, hogy minden bevétele a Hír TV-től származott, így ezután internetre sem tud előfizetni.

A szakállas libsi most konkrétan azt várja, hogy Simicska helyett ezután a köz tartsa el. Konkrétan koldulni kezdett.

Wahorn András augusztus elsején Gulyás Balázzsal közös élő videóüzenetben jelentkezett az átszabott netes műsor, Szamizdat néven, hol máshol, mint a Magyar Hang Facebook oldalán. Nem véletlenül, hiszen van, aki még a széteső Jobbik és propagandamédiája roncsaiba is kapaszkodik. Ha a jobbikos N1TV már nincs, vagy szünetel – ki tudja, azt cáfolják, hogy megszűnt volna, de a négy dolgozóból három felállt, új videó azóta nem is készült -, így

maradt a Simicska által bezárt Magyar Nemzet utód, az állítólag szintén adományokból összegründolt Magyar Hang.

Puzsérnál sem maradhatott el a nagy összegző, “‘mi lesz most velünk” Facebook poszt. Abban persze biztos, hogy műsora a Sznobjektív megszűnik. Majd puhítva a dolgon, Kálmán Olgához hasonló kijelentéseket tett, miszerint ő sosem törődött “sem a sarokban lévő logó színével és alakjával, sem az előtte meg az utána sugárzott műsor tartalmával”.

Magyar Idők: Nekik tetszett

Ezzel a címmel írt jegyzetet Pilhál György, aki egy idézettel indít „Trianon igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak (…) – írja minapi cikkében bizonyos Ferincz Jenő. – Nem a döntést meghozók a felelősök, hanem az akkori jobboldali politikusok (…), akikre kísértetiesen emlékeztet a mai Fidesz.” A szerző figyelmeztet: a politikai gesztusok, az állampolgárság és a választójog kiterjesztése mérgezi a szomszéd országokkal való jó kapcsolatokat. A cikk a Népszava gyűlöletrovatában jelent meg.

Pár esztendeje Bauer Tamástól is olvastam valami nagyon hasonlót. Ő azt bizonygatta, hogy a trianoni békeszerződés (neki „szerződés”, nekünk diktátum) nem sorstragédiája a magyarságnak, szamárság ilyet állítani. Természetesen ő is belemart az Orbán-kormányba: „A nemzeti összetartozás jelszava nemcsak a kőkemény realitást tagadja, de harcias igénybejelentés is. Az ilyen nyilatkozatok szembeállítják a határon túliakat azzal az állammal, amelyben élnek, megosztja a szomszéd országok magyar közösségeit.”

A Ferinczek, Bauerek mindig provokálnak. Ez létezésük lényege.

Most, hogy újra izmosodik a nemzet, gyakrabban szól a Himnusz, ijedten lépnének a fékre – csakhogy már nem ők ülnek a volánnál. Így aztán csak aggodalmaskodnak. Meg nemzetet árulnak.

M1/ MTI : A migránsok 85-90 százaléka gazdasági bevándorló

Horváth József biztonságpolitikai szakértő a köztelevízióban nyilatkozva leszögezte, hogy a bevándorlóknak csak a 10-15 százaléka valódi menekült. Kifejtette, hogy komoly politikai szándékkal és megfelelő módszerekkel – például adatbázisokkal – ki lehetett volna szűrni, hogy ki mond igazat. Hozzátette, az Európai Unióban különböző vélemények vannak, de a 2019-es európai parlamenti választásokkal el fog dőlni, hogy hol szeretné a társadalom visszakapni a biztonságát, és hol gondolják, hogy a bevándorlás jó.

Nagy kérdés, hogy Európa meddig hajlandó elmenni az önfeladásban” – ezt már Dániával kapcsolatban mondta, amikor beszélt arról, hogy az arcot is eltakaró viselet megtiltása biztonsági kérdés, az öngyilkos merénylőket ugyanis nem lehet azonosítani az öltözék emiatt.

Emellett erkölcsi és politikai alapon is végig kell gondolni ezt a kérdést, mert ha ott engedélyeznék a burkát, azzal elismernék a többi között a többnejűséget és a gyermekekkel kötött házasságot.

Egy hét – A HírTV-vel üzent a Fidesz a magyaroknak

Ami a héten a Hír TV-vel történt, azzal a kormány azt üzente az ország polgárainak, hogy nem lesz béke az olajfák alatt. A sajtó elleni totális támadás csak a jéghegy csúcsa, senki nem érezheti magát biztonságban, a Nagy Testvér minden pillanatban figyel. Orbánék nem elégszenek meg azzal, amijük van, mostantól mindent akarnak.

Mindent is.

Nemcsak legyőzni akarják az ellenfelet, hanem megsemmisíteni. Meghagyni mutatóba néhány magát szabadnak gondoló kis szigetet, miközben gondosan ügyelnek arra, hogy a sajtó minden szereplője tudatában legyen annak, hogy meddig terjed a szabadsága.

Addig, ameddig Orbán Viktor jónak látja.

Nyílt titok, hogy az ATV, vagy éppen a Népszava kinek a kegyelméből lehet olyan, amilyen. Az ATV majdnem olyan derekasan migránsozik, mint a kormányhoz közeli sajtó, a Népszava pedig kritizál mindent, kivéve Orbán Viktort és családját. Vannak persze valódi független újságok, és internetes portálok, ám ezek vagy lassú halálra vannak ítélve, vagy maradhatnak még valameddig, mert Orbánéknak nem a vélemény fáj, hanem a tények feltárása.

Le lehet írni, hogy a Fidesz ellopja az emberek pénzét, ebből – eddig legalábbis – még nem lett sajtóper. Ha azonban valaki kideríti, hogy Semjén Zsolt sok millió forintért külföldön vadászik, Matolcsy, Rogán, és a többiek jóval fényűzőbben élnek annál, mint amire – amúgy nem szerény – hivatalos jövedelmükből futná, akkor az illető mehet a levesbe. Akkor bezárják a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet és áthangolják a Hír TV-t.

Erről szólt az elmúlt hét. Üzenet az újságíróknak és rajtuk keresztül mindenki másnak. Hogy mindenki a Fidesz tenyeréből eszik, és ezt tudnia kell minden egyes sajtómunkásnak. Akik aztán ettől még a mostaninál is frusztráltabbak lesznek, és jóval rosszabbul érzik magukat a bőrükben, mert már hősök sem lehetnek a saját szemükben, csupán a rendszer megalázott kitartottjai.

Így van ez még akkor is, ha a Fidesz nem a saját pénzéből osztogatja a hirdetési pénteket az arra érdemeseknek. Közpénzből megy ez is, merthogy minden pénz valamikor a köznek a pénze volt. Aztán valaki rátette a kezét, azt mondta, hogy einstand, és innentől az a látszat, hogy az övé a pénz. Ha adott belőle valakinek, olybá tűnt, mintha a sajátjából adta volna.

Pedig, egyetlen kormánynak sincsen saját pénze. Nincs külföldi gazdag bácsikája, aki fizetné a költséges létezését és hobbijait – az államnak csak mi vagyunk, adófizető magyar polgárok. Mi adjuk oda neki azt a pénzt, amelyből, ha megérdemeljük, valamennyit visszakapunk.

Erről szól az, ami a héten a Hír TV-vel történt. Ez az, amihez Kocsis Máté frakcióvezető szerint, a Fidesznek semmi köze.

Folytatódik a médiaháború? Szavazzon!

0

A Hír TV fideszes visszafoglalása után két nappal megszűnik a valasz.hu, két hónappal azután, hogy a Heti Válasz nyomtatott kiadása megszűnt. Ön szerint megáll itt a lavina, vagy más médiumok is veszélyben vannak?

This poll is no longer accepting votes

Más médiumot is fenyeget a bezárás veszélye?
×

Bréking nyúz, augusztus 3. – Tudósítás a másik valóságból

0

Egy sikertörténet folytatódik a Hír TV-n a Magyar Idők szerint, az egyik új műsorvezető úgy érzi, pozitívan fogadták. A Pesti Srácoknál Kálmán Olga továbbra is célpont, az Origo is beszállt a kultúrharcba, a 888-nál pedig megjelent a revizionizmus: lapszemle az alternatív valóságból.

A Magyar Idők szerint a Hír TV-n a „megakasztott sikertörténet folytatódik”

„Általános várakozás a jobboldali közösségben, hogy a szerdai átadás-átvétellel a Hír TV visszatér eredeti értékeihez, és folytatódik a 2015-ben átmenetileg megakasztott médiatörténeti siker – derült ki az eddigi elemzésekből, nyilatkozatokból. A világnézetileg elkötelezett hírcsatorna életében az elkövetkező hetek szimbolikus jelentőséggel bírnak. (…)

Reméljük, hogy ez az átmenetileg megakasztott médiatörténeti siker az újabb tulajdonosváltás után folytatódik, és a Hír TV visszatér eredeti értékeihez – jegyezte meg (Tóth Gy. László – a szerk.). Az elemző azt is aláhúzta, hogy független és objektív médium nem létezik, mert minden tulajdonosnak és szerkesztőnek van saját világnézete.

Ám a Hír TV a G-naptól kezdve egyszerre szolgálta a balliberálisokat és a Jobbikot, ezért semmilyen koherens értékrendet nem képviselt. Simicska Lajos kizárólag a saját politikai céljaira használta fel a csatornát: az Orbán-kormány kétharmados többségét kívánta megakadályozni – tette hozzá. (…)

Pozitívan fogadtak a kollégák a televízióban, én pedig meg tudtam bocsátani azoknak, akik korábban gyaláztak engem. A jelenlegi átvételhez hasonló szituáció minden médium életében nehéz pillanat, amely felfokozott érzelmekkel is jár, és ezt mindannyiuknak tudnia kell kezelni – nyilatkozott lapunknak Földi-Kovács Andrea műsorvezető.”

A Pesti Srácoknál nem tudnak leszállni Kálmán Olgáékról

„Ma már dicsőséglisták készülnek a “hős mártírokról”, akik nem működnek közre az új adás elkészítésében, hanem büszkén mondják fel szerződéseiket. A Kálmán-házaspárról a Magyar Idők korábban azt írta, busás jussért hagyták ott az ATV-t.

FH

Maga Kálmán Olga is talán bízott benne, hogy ha hajlandó némi szellemi irányváltásra, akkor a Hír Televíziónál maradhat. Amikor még csak a sajtó találgatott arról, hogy visszatérhet a régi menedzsment és újra jobboldali lehet a csatorna, Kálmán Olga úgy nyilatkozott, őt sohasem érdekelte, hogy hívják a főnököt vagy a tulajdonost, a lényeg mindig a szakmai munka minősége. Kijelentését sokan úgy értelmezték, hogy ezzel azt üzente a nyíltan baloldali, kormánygyűlölő műsorvezető, hogy ha igényt tartanának rá, ő akár maradna is a televíziónál. Megnyilvánulásán még saját hívei is megrökönyödtek, pedig ha belegondolunk, érthető a tévés óvatos helyezkedése. Eléggé leszűkültek ugyanis a lehetőségei, ha a televíziós szakmában szeretne maradni.”

Az Origo főszerkesztője sajátos módon száll be a kultúrharcba

„A szinhaz.hu nevű internetes újság interjút kért emailben (igen, emailben…) a világ egyik legnagyobb balett-táncosától, a világ feltehetően leghíresebb balettegyüttese, a Béjart Ballet Lausanne vezetőjétől. Gil Romantól borzalmas közhelykérdések mellett azt is kérdezte, pontosabban egyik írásos kérdésében állította, hogy leépíti a kormány a demokráciát Magyarországon. Milyen meglepő, a provokatív kérdésre nem kapott választ. (…)

Azért szánalmas a kérdés, mert – természetesen fogalmunk nincs, Gil Roman bal- vagy jobboldali, érdekli-e a politika vagy sem – éppen a kérdés dilettantizmusa akadályozza meg a választ. Az agresszivitás, a követelőzés. Ha általánosságban kérdez Magyarországról, vagy még inkább a magyar kultúráról, lett volna esélye, hogy valamilyen választ kap. Persze, így nem tudta volna sugallni a választ. (…)

Szánalmas.

A három konkrét kérdés felidézésével nem untatjuk az Origo olvasóit. Csak egész röviden. Az egyik arra vonatkozik, nem kopott-e meg Béjart koreográfiája (nem unalmas-e a Mona Lisa, nem poros-e Victor Hugo vagy Márai Sándor, tehát ez a gondolatkör), a második arra, hogy mennyit változtatott a felújításon Béjart eredeti koreográfiáján (nem kellene-e kivágni néhány jelenetet Andrzej Wajda Hamu és gyémántjából, újabb bölcsesség és hihetetlen balettművészet-ismeret), végül egy döbbenetesen eredeti kérdés: mi az ereje és eredetisége Béjart koreográfiájának.

Milyen véletlen, két-három mondatos válaszokat kapott.

Szégyen.

Csak azt nehéz eldönteni, mi nagyobb szégyen. A provokáció szemérmetlensége vagy a dilettantizmus.”

A 888-on nyíltan megjelent a revizionizmus

„Az ember azt gondolná, hogy minden magyar számára egyértelmű: Magyarország önmagával határos, és ha Erdély, Délvidék, Kárpátalja vagy a Felvidék felé átlépjük a határt, akkor nem külföldön vagyunk, nem idegenek vagyunk, otthon vagyunk. (…)

Hiszen Split olaszul Spalato, Kolozsvár pedig magyarul Kolozsvár. Mi sem természetesebb, hogy így hívjuk a focicsapatokat is.

Sajnos Magyarországon ez nem természetes. Különösen riasztó, hogy ez politikai oldaltól független, például az MTI-ben is simán leírnak olyat, hogy a „román CFR Cluj” vagy a „szlovák Dunajska Streda” vagy „Spartak Trnava”, esetleg „Dinamo Bucuresti”. Sőt, a Nemzeti Sportban sem biztos, hogy a magyar nevet fogjuk megtalálni ezeknél a csapatoknál.

A kérdés csak az: nincs az MTI-ben egy olyan ember sem, akit ez zavar? Tényleg? (…)

Természetellenes és felháborító bármilyen magyar nyelvű sajtóban azt olvasni, hogy Cluj, Bratislava vagy Subotica. Egész egyszerűen elképesztőnek és végtelenül szomorúnak tartom, hogy ezt 2018-ban is le kell írni, mert nem egyértelmű mindenkinek.”

Villámcsapás miatt kellett két embert újraéleszteni a Balatonnál

0

A gyenesdiási strandon csapott a villám egy fába, amely alatt többen is álltak.

Két embert újraélesztettek pénteken kora délután a gyenesdiási strandon, miután villám csapott egy fába – erősítette meg az MTI információját a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szabados Gábor aztmondta: arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy

a gyenesdiási strandon villám csapott egy fába,

ami alatt többen is álltak. Az első információk szerint két embert a mentők újraélesztettek.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: a két újraélesztett sérült mellett egy ember eszméletét vesztette.

Három mentőautó és két helikopter érkezett a strandra. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek arról számolt be, hogy közvetlenül a villámcsapás miatt három embert kellett ellátni, a negyedik sérült elesett, ő könnyebb fejsérülés miatt került végül kórházba a strandról.

A legsúlyosabb állapotban egy középkorú nő volt, akit

hosszas beavatkozással sikerült újraéleszteni, majd életveszélyes sérülései miatt mentőhelikopterrel vitték a szombathelyi kórházba.

A többi sérültet a keszthelyi kórház látja el.

Kvarda Attila, a Keszthelyi Kórház főigazgatója az MTI-nek elmondta: egy középkorú férfit az intenzív osztályra, egy fiatal magyar és egy német nőt a sürgősségi osztályra vittek. Az intenzívre került férfi állapota is kielégítő. A testén áthaladó villám látható nyomokat hagyott, de az első labor- és CT-vizsgálatok alapján belső elváltozásokat nem találtak. A sérültet mesterséges altatásban tartják.

A nap kérdése

0

Amint azt a Független Hírügynökség is megírta, a régi-új Hír TV első vendége Kocsis Máté volt. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy a Fidesznek nincs köze ahhoz, ami a Hír TV-vel történt.

This poll is no longer accepting votes

Ön elhiszi, amit Kocsis Máté mondott?
×

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK