Érdekes

Bréking nyúz, augusztus 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

Főleg Heller Ágnessel foglalkozik a kormánypropaganda, de azért jut hely egy kis „sorosozásnak” és „genderezésnek” is. Az Origón pedig a politikai tartalmú összeesküvés-elméletek után megjelentek az ufók is.

Heller Ágnes
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

A Magyar Idők szerint „beárazta” Heller Ágnest a kormányszóvivő

„Heller Ágnes egy öreg, bigott kommunista – kezelte a helyi értékén a bolsevik filozófust Kovács Zoltán. (…)

Már nincs Gyurcsány-kormány, megszűnt a többek között Heller ökológiai lábnyomának tekinthető SZDSZ is, és a filozófusnő legnagyobb bánatára nem sikerült Vonával sem leváltatni Orbán Viktort és kormányát.

Ettől persze számára Orbán a zsarnok, és még véletlenül sem Rákosi Mátyás, vagy Kádár János, akiknek vezetése alatt lubickolhatott a tudományos tevékenységben a lukácsista gondolkodó.

Heller Ágnes egy öreg, bigott kommunista. Ennyi és nem több.”

A Pesti Srácok szerint Kovács Zoltán „lelki fájást” okozott „a haladó oldal kommunistáinak”

„A marxista filozófus a jól ismert paneleket szórta ki a magyar miniszterelnökről, amelyeket nyolc éve szünet nélkül hallunk és olvasunk a köztársaságért, a sajtószabadságért meg a fékek és ellensúlyok rendszeréért aggódó haladóktól. A kormányszóvivő is valós helyén kezelte tehát az ügyet, és nem kerített túl nagy feneket a reakciónak. (…)

Heller Ágnesről ugyanakkor már számtalanszor kiderült, hogy megtestesíti mindazt, amit a kommunizmusban és a kommunistákban utálni lehet. Sőt nemcsak megtestesíti, hanem élénk közéleti szerepvállalásának hála, rendszeresen emlékezteti is erre az embereket. Ráadásul sokak örömforrása, hogy Heller Ágnes 2010 óta nagyságrendekkel jobban szenved, mint Kádár alatt, pedig most senki sem bántja.”

A Figyelő szerint persze Soros György miatt alapít pártot a Migration Aid

„A Migration Aid párttá alakulása mögött nem csupán az adóelkerülés, hanem a politikai haszonszerzés is közrejátszhat, hiszen a magyar ellenzék romokban hever. Az eddig álcivil szervezet most nyíltan pártpolitizálásba kezd, amivel alátámasztják a magyar kormány állításait, miszerint ezek a szervezetek politikai nyomásgyakorlással szeretnék érvényesíteni Soros György érdekeit és bevándorláspárti álláspontjukat.”

Az Echo TV-n a társadalmi nemek tudományáról vitáztak, az Origo idézi is

„G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, a 888.hu főszerkesztője elmondta: akik a gender studies képviselet mezében lépnek fel, politikát akarnak csinálni, ehhez keresnek világnézeti támaszt. Hozzátette: a kormány is ezt teszi, elmondja, mit gondol bizonyos világnézetekről.

„Jól látszik, a gender szak mögött nem állnak tömegek.” Szerinte az egész szak a politikai szándék elleplezésére szolgál, egyfajta eszköz a liberálisok kezében a saját érdekeik alátámasztásában. Úgy látszik, a liberális érdekek kifejtése tudománynak nevezhető, de egyetemi keretek között a konzervatív nézetek kifejtéséből botrány lenne – mondta.”

És az Origón az ufók is megjelentek

„Azon a kellemes texasi éjszakán úgy este 21:20 körül az egyetemi kutatók egy másik világot pillantottak meg a végtelen égbolton: körülbelül 15-20 darab, V-alakú formát, amely kékeszöld színben világított és nagy sebességgel repült el a fejük fölött. (…)

„Több mint hatvan év elteltével a fények misztériuma több lubbocki lakos emlékében még mindig elevenen él, és ma is országszerte elkápráztatja a misztikus jelenségek kutatóit” – nyilatkozta dr. Monte L. Monroe, a Texasi Műszaki Egyetem délnyugati gyűjteményének levéltárosa a Texas Highways magazinnak. (…)

Monroe szerint a professzorok és más tanúk az eset után gyorsan belefáradtak abba, hogy magyarázatokat keressenek, és az sem véletlen, hogy az 1970-es években már nem adtak több interjút. Carl Hart Jr., a fotós negyven évvel később azt állította, hogy fogalma sem volt arról, hogy mit fotózott azon a forró augusztusi éjszakán. Ám ahogy arról több száz texasi lakos meg van győződve: valamit bizony láttak azon a furcsa nyáron, amit valószínűleg soha nem fognak elfelejteni.”

A nap kérdése

0

Kovács Zoltán kormányszóvivő öreg, bigott kommunistának nevezte Heller Ágnes filozófust.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint méltó egy európai kormány szóvivőjéhez ez a stílus?

Bréking nyúz, 2018. augusztus 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

Aki azt hinné, hogy ilyen nagy melegben nem lehet migránsozni, téved. Persze nem mindenkinek sikerül, eltökéltség kell hozzá, és megfelelési kényszer – szerencsére az Origónál mindkettőből van bőven. Az viszont jó hír, hogy a PestiSrácok szerint – szemben a sivalkodó sajtó állításaival – egyre javul Orbán és Trump viszonya.  

 

Távozz tőlem, migráns!

„A bevándorlásbarát európai elit, és a közvélemény egyre távolabb van egymástól – derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amit hét országban végzett el a YouGov intézet. Németországban és Svédországban bőven kétharmad fölött van a támogatottsága annak az álláspontnak, hogy az EU nem jól kezeli a migrációs válságot. Mindegyik országban többségben vannak azok, akik egyetlen további migránst sem fogadnának be.” (Origo: Nyugaton is torkig vannak a migránsokkal)

Minden rendben van, Magyarország egy demokrácia

„Egyre jobbak az amerikai-magyar kapcsolatok, ezt pedig a külföldi haladó sajtó nem nézi jó szemmel. Meglepő módon, szinte egyszerre a Bloomber és a New York Times is terjedelmes cikket szentelt a jelenségnek. A New York Times felidézi, nemrég még más szelek fújtak, a “független magyar sajtónak” ugyanis 700 ezer dollárt kellett volna kapnia a washingtoni külügyminisztériumtól, hogy ellensúlyozzák Orbán Viktor állítólagos médiafölényét, a programot azonban váratlanul lefújták. Ezt Simonyi András volt washingtoni nagykövet „hatalmas győzelemnek” nevezte, és ezzel azt az üzenetet küldte Magyarországnak az amerikai vezetés, hogy „minden rendben van, Magyarország egy demokrácia”.

A lap emlékeztet, hogy hasonló véleményen van David Cornsteint, az USA új budapesti nagykövete is, aki saját bevallása szerint a sajtószabadság híve, de nem látja úgy, hogy bármi ilyen jellegű gond lenne Magyarországon.” (PestiSrácok: Orbán Viktor és Donald Trump javuló kapcsolatai miatt sivalkodik a haladó sajtó)

Mártírnak áll a volt pásztói polgármester

„Emlékszünk még az MSZP 2012-es Éhségmenetére? Nem? Sebaj! Itt van helyette a pásztói időközi polgármester-választás vesztese, Dömsödi Gábor, aki a szocik „mártírkodását” is túlszárnyalva bejelentette: elment a munkaügyi hivatalba, és három hónapig segélyen (az ő esetében 160 ezer forinton) fog élni. Egy kis idő múlva pedig megpróbálkozik az oknyomozó újságírással. Hátha abból több jön be. És ha ez sem válik be neki, akkor jövőre újra elindul a polgármesteri székért. Nem fogadom el az eredményt, mert nem tudom elfogadni azt, hogy valaki, aki azt se tudja, hogy mire vállalkozik, lesz a város polgármestere, és tönkretesz mindent, amit sikerült elérni évek alatt. Ezt elfogadni nem lehet, én beletörődöm.”  (888: Az ellenzék bukott polgármesterjelöltje a mártírkodásba menekül)

Bár kapná telibe a fa a fideszes elvtársnőt!

„Az ellenzéki tüntetések egyik főszervezője, Homonnay Gergely közösségi oldalán osztotta meg botrányos gondolatait szomszédasszonyáról, amiben a nő halálát kívánja, pusztán politikai beállítottsága miatt.

Szerda este a budapesti vihar lecsengése után Homonnay Gergely egy képet osztott meg közösségi oldalán. A kép mellé egy történetet is ismertetett, „Majdnem agyonb@szott egy fideszes nénit egy ledőlt fa” felütéssel. A történet lényege, hogy a viharban kidőlt egy fa, amelynek súlya alatt a társasház kerítése is megrogyott. Homonnay Gergely szomszédja, egy idősebb hölgy pedig – saját elmesélése szerint – majdnem a fa áldozatául esett, amit az ellenzéki aktivista fennhangon mesélt el az erkélyen. Ezzel álltólag zavarta a szomszédokat – írja a Figyelő.

H. Gergely szerint a néninek nem a migráncsoktól kellene félnie, hanem a jóistentól, aki most még csak figyelmeztette, hogy rossz úton jár, de legközelebb már telibe fogja kapni a fát, a fideszes elvtársnő azonban ezt sem hallotta meg. Homonnay Facebook posztjában megjegyzi, bár agyon csapta volna a kidőlt fa idős, fideszes szomszédját.” (Lokál: Fideszes nyugdíjasok halálát kívánja Homonnay)

Csokit kapott a Guccitól Budapesten a Terminátor

0

Igaz nyári hír: az ideiglenesen hazánkban állomásozó Arnold Schwarzenegger egy Andrássy út luxusüzletben szeretett volna vásárolni, de a biztonsági emberek nem engedték be a sztárt.

Nem a Terminátor – nem mellesleg egykori kaliforniai kormányzó – öltözékével volt baj, hanem azzal, hogy a biztonságiak úgy ítélték meg, hogy túl sokan voltak az üzletben.

Ha úgy vesszük, igazuk volt. A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ha túl sok a vevő, nem lehet őket az üzlet árfekvéséhez méltó színvonalon kiszolgálni. Meg aztán valljuk be, lopás is előadódhat – ha túl sokan vannak az üzletben, nem tudnak az eladók minden kézre figyelni.

Másfelől viszont Arnold Schwarzenegger – tetszik, nem tetszik – sztár. Az a budapesti konditerem például, ahova mostani látogatása során bement edzeni, máig büszkén hirdeti, hogy milyen neves vendég vette igénybe a szolgáltatásaikat.

Hogy az égés még nagyobb legyen, arról a Gucciu helyi emberei gondoskodtak. Miután utóbb rájöttek, hogy hibáztak, egy tábla csokoládét küldtek a hoppon maradt Schwarzeneggernek a szállodájába. A csokoládé márkájáról nem tudunk meg semmit, mint ahogy arról sincs hír, hogy szereti-e „Svarci” a csokoládét.

Politikai (H)arcképcsarnok – XVI. Habony Árpád, az Ilyen Nevű Ember

Politikusokat bemutató sorozatunk legújabb főszereplője nem politikus, de politikusok között mozog. Fizetést nem kap, jövedelme nincs, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy az átlagosnál nagyobb lábon éljen. Néhány éve egy ibizai klub reklámfilmjében szerepelt, és bérelt belvárosi lakásának falát a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött márkás festmények borították. Ő Habony Árpád, aki Orbán Viktor közlése szerint nem szerepel a kormány fizetési listáján.

 

Orbán Viktor tanácsadója és egyik legfőbb bizalmasa is Soros-ösztöndíjas volt egykor. Habony az 1987 és 1990 közötti adatok szerint az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) és a Soros Alapítvány közös papírrestaurátor iskolájába járt. A Soros Alapítvány több millió forinttal támogatta a képzést, amelyben szintén részt vett Habony több korábbi cégtársa is.

Egy kép a közelmúltból

2016. december 9-én egy középkorúnak látszó férfi vágott át a szegénység ellen tüntetők között. Gyalogosan közlekedett Habony Árpád, mindössze egy – hozzáértők szerint akciósan mintegy 360 ezer forintba kerülő – Gucci táskát lóbált a kezében. Korábban Rogán Antal villantott hasonló cekkert a parlamentben, de róla legalább tudni lehetett, hogy kicsoda. Rogán Antal miniszter, aki nem csak a rezsicsökkentés egyik élharcosaként került az újságokba, hanem azzal is, hogy vagyonbevallása naponta újabb lakásokkal, lakrészekkel, négyzetméterekkel gyarapodott.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Rogán Antalt tehát ismerjük (ismerni véljük), Habony Árpádról ezzel szemben csak hallunk néhanapján. Valójában nem lehet tudni, hogy ez a meglehetősen érdekes megjelenésű férfiember mivel foglalkozik és miből él.

A múltjából főként annyi ismert, hogy 2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta, amiért 2006 novemberében egy ötvenes éveiben járó házaspárral került összeütközésbe. Visszafogottan és árnyaltan fogalmaztunk: Habony ugyanis az akkor 55 éves férfit leütötte, majd a férje segítségére siető feleséget hasba rúgta.

Ennyi, ami nyilvános Habony Árpáddal kapcsolatban. Talán még megemlíthető, hogy hősünk egy időben az ötödik kerületi önkormányzat által százmilliókért felújított Szerb utcai ház egyik lakásában szokott előfordulni. Több tízmilliós terepjáróval jár, emellett úgy tudni, hogy Orbán Viktor tanácsadója – igaz, ezzel kapcsolatban magas helyről többször is közölték, hogy Habony Árpád nem áll munkaviszonyban a kormánnyal.

Rogán Antal és Lázár János ugyan elismerte, hogy Habony időnként szokott nekik tanácsokat adni, de ez nyilván nem munkakapcsolat. Mindenki adott már tanácsot valakinek, nem kell az ilyenből nagy ügyet csinálni. Az adóhivatalt láthatólag nem érdekli, miből tartja el magát és terepjáróját Habony – ha érdekelné, már nyomoznának utána. Köztudott, hogy Magyarországon 47 ezer forintból is meg lehet élni, de Habonynak 47 ezer forint ismert jövedelme sincs, mindössze gazdag ruhatára van, drága táskája és terepjárója, valamint a közvélemény előtt homályban tartott élete.

Ilyen Nevű Ember

2015 decemberében a 444 felfedezte, hogy Habony Árpád, Orbán Viktor bizalmasa egy ibizai klubban múlatta az időt.

A Heart klub reklámfilmjében szerepelt. Mielőtt bárki rákérdezne, hogy került Habony Árpád Ibizára, elmondjuk, amit erről tudunk: mi, magyar adófizetők küldtük oda. Járt már Habony Árpádnak ez a kis kiruccanás, megannyi munkával töltött év után. Hogy milyen munkát végzett Habony Árpád, azt nem tudhatjuk, Orbán Viktor szerint nem a kormánynak dolgozik, maga a miniszterelnök mondta néhány éve, hogy Ilyen Nevű Ember nincs a fizetési listán.

Habony Árpád tehát Ilyen Nevű Emberként ismert bizonyos körökben, de a magyar emberek nem sajnálják tőle Ibizát, elküldenék máshová is. Ha tehetnék, vennének neki még a mostaninál is drágább autót, bérelnének számára a jelenleginél is jobb helyen lakást, vásárolnának neki drágább és főleg szebb ruhát. Mert ilyenek a magyar adófizetők: teli a szívük jósággal, ha valakit megszeretnek, annak az utolsó forintjukat is odaadják.

Habony és a helikopter

2017, júniusában Habony Árpád helikopterrel lógott meg az újságírók elől a Liszt Ferenc zeneszerző nevét viselő ferihegyi repülőtéren. A miniszterelnök titkos tanácsadója, aki Andrew Vajna nagylelkű kölcsöneinek köszönhetően fényűző életet él, drága festményeket aggat szobája falára és Ibizán mozgatja az orrát, ugyanarról a magángépről szállt le, mint az azóta elhunyt Demján Sándor, valamint Demján és Csányi Sándor közös cégének alelnöke.

Hongkongban jártak az urak, gyaníthatóan a letelepedési kötvények körül maszatoltak, és nem makaóztak Makón, ahogyan azt Kósa Lajos – akkor még a Fidesz frakcióvezetőjeként – a tőle elvárt és megszokott szellemességgel előadta.

Miután leszállt a gép, ment mindenki amerre látott. Kivéve Habony Árpádot, mert róla sokáig nem lehetett tudni, hogy hol van. Kijönni nem látták az épületből, bent nem volt – nagyon úgy nézett ki, hogy valamilyen általunk eddig nem ismert halmazállapotban van.

MTI Fotó: Varga György

Aztán kiderült, hogy helikopterrel távozott. Ugyanannak a cégnek a helikopterével, amelyen Rogán Antal és családja néhány hónappal korábban Rogán Cecília barátnője lakodalmán tette tiszteletét. Rogán akkor először azt mondta a sajtónak, hogy nem ő utazott a helikopteren, biztosan összetévesztették valakivel, ám amikor megmutatták neki a fotókat, akkor, becsületére legyen mondva, felismerte önmagát. Bevallotta, hogy a felesége sikeres üzletasszony, ő szerezte a helikoptert, kölcsönbe persze, nekik odahaza nincsen saját helikopterük. Tényleg így van, semmi urizálás, jó, néha egy kis utazás ide-oda. De ezen felül aztán tényleg semmi, egyszerű parasztgyerek a Rogán Tóni, ő maga mondta ezt magáról, a parasztgyerekek pedig, tudjuk, nem szoktak urizálni.

Tarlóssal évente kétszer

Egy évvel ezelőtt, 2017. júniusában a polgármesteri indulásán még hezitáló Tarlós István azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy évente kétszer találkozik Habony Árpáddal. Azt sajnos nem mondta meg, hogy milyen minőségben beszélgetnek. Ha régi ismerősök, és számos közös élmény köti őket össze, akkor nincs baj, találkozhatnának gyakrabban is. Már magunk elé is képzeltük, ahogyan Tarlós felhívja Habonyt: Árpikám, baszki, ezer éve nem hallottam, rólad, mikor tolod már ide a képedet, gyakrabban is beugorhatnál hozzám!

Ha azonban nem a régi haverság az apropója az évi két beszélgetésnek, akkor felvetődik a kérdés, hogy a főpolgármester milyen minőségben fogadja Habony Árpádot. Utóbbi munkaköri leírásáról ugyanis csupán annyi tudható, hogy nem szerepel a kormány fizetési listáján. Hiányszakma lehet nem szerepelni a kormány fizetési listáján, mert szemmel láthatóan nagyon jól jövedelmez. De azért jó lenne tudni, van-e valami hivatalos alapja ezeknek a beszélgetéseknek.

Korrigálnánk a fentieket, már van jövedelme

Átolvasva a fentieket, meg kell állapítanunk, hogy valótanul állítottuk, miszerint Habony Árpádnak nincs jövedelme. Legalábbis abban az értelemben, hogy amit írtunk, az néhány évvel ezelőtt még igaz volt, ám mára érvényét veszítette. Az Mfor ez év júniusi cikke szerint ugyanis Habonynak nagyon bejött az élet: médiacége, a Lokál napilapot, a lokal.hu-t és a 888.hu-t kiadó Modern Media Group adózott eredménye az elmúlt egy évben 54 millióról 683 millióra nőtt. A nyereséget osztalékként egy az egyben ki is vették a cégből. A bankbetétek értéke is növekedett: 170 millióról 522 millióra, a saját tőke 385 millióról 1 milliárdra szökött fel, a Ripost Média Szolgáltató és Kommunikációs Kft. nettó árbevétele szűk egymillióról 3 milliárdra ugrott, az adózott nyereség pedig 58 millióról 208 millióra.

Hadházy szerint Patyiról mintázhatnák a prostituálódott értelmiségi szobrát

0

Mint ismeretes, a Nemzeti Választási Bizottság elkaszálta a volt LMP-s politikus népszavazási kérdéseit.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hadházy Ákos szerint fontos lett volna, hogy az emberek véleményt mondhassanak az ország jövőjének egyik legfontosabb ügyéről, ahogy ő fogalmazta, „az ocsmány és öncélú kormánypropagandáról, a néphülyítésről”.

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzése itt olvasható:

„Patyi Úr mai utolsó munkanapján mind a négy népszavazási kérdésünket lesöpörte nevetséges indokokkal. A kérdések az ellenzék és az ország jövőjének egyik legfontosabb ügyét érintették: az ocsmány és öncélú kormánypropagandát, a néphülyítést tiltotta/szabályozta volna. Természetesen nem adom fel, ez a kör csak a második lépés volt. Patyi egyébként ma lemondott a „Nemzeti“ Választási Bizottság éléről, tette ezt azért, hogy ő legyen az új közigazgatási főbíró.

Ha egy embert kellene megnevezni a hatalmat kiszolgáló prostituálódott értelmiség szobrának, akkor őt választanám. Tudni kell, hogy Patyi előre menekül: az eddig általa vezetett egyetem sokmilliárdos pénzherdálását intenzíven vizsgálják az unió biztosai. Számára létkérdés ennek a hatalomnak a fenntartása, ezért asszisztálhatott minden választási csalás eltussolásához.”

Végezne Momóval a Jobbik

0

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint a kormányzat nem kezeli megfelelően a fiatalokra leselkedő veszélyes online tartalmakat.

Mint közleményükben írják, a legnépszerűbb közösségi oldalon az úgynevezett Kék Bálna kihívós játék után a legújabb félelemkeltés most a Momo nevezetű horrorisztikus fiktív figura, amely levélben fenyegeti a gyerekeket. Ez a „játék” nemrég egy 15 éves magyar kislányt hajszolt az öngyilkosságba, ami mutatja, hogy hazánkba is begyűrűzött és áldozatokat szed ez a veszélyes jelenség.

A családi háttér mellett óriási felelőssége van az oktatásnak is ezen internetes veszélyforrás elhárításában. Szerintük már az általános iskolában tanítani kellene a helyes internet- és közösségimédia-használatot, és ezt a Nemzeti Alaptantervben is szükséges volna rögzíteni.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint az üzenekre nem kell reagálni, és ha a gyerekek ilyet tapasztalnak, akkor forduljanak a szüleikhez, nagyobb testvéreikhez vagy a tanáraikhoz.

A nap kérdése: Kifizeti Dobrev Klára a büntetést?

0

Ahogy korábban megírtuk, a Magyar Nemzeti Bank 15 millió forintra büntette az Altus Portfólió Kft.-t, mert jegybanki engedély nélkül, üzletszerűen adott kölcsönt. Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc felesége úgy válaszolt: a Matolcsy-féle jegybank nem független.

Ön szerint mi lesz a büntetéssel? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Kifizeti az Altus a jegybank által kiszabott büntetést?
×

Bréking nyúz, augusztus 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

A „genderszakok” betiltása uralja ma a kormánypropagandát: a Magyar Idők Kunhalmi Ágnessel foglalkozik, a 888 általánosságban bizonyítja, mennyire nincs fogalma a tudományról, a Pesti Srácok főszerkesztője szerint pedig a tiltást ellenző jobboldali publicista hátba lőtte a kultúrharcosokat. Némi felüdülésként az Origo megint előszedte egyik kedvenc vízióját.

Magyar Idők: Kunhalmi és a mellbedobás

„A szocik állócsillaga, aki már számos esetben bizonyította, hogy képes nagyon furcsán viselkedni és annál is furcsábbakat nyilatkozni, ezúttal olyat mondott a témával kapcsolatban, hogy még a műsor vezetőjének is tátva maradt a szája:

„A gendertudományok azzal foglalkoznak, hogy miért van az még mindig, hogy ugyanolyan diplomát végez ön is, én is, ugyanannyi éve dolgozunk egy adott munkakörben, de énnekem, mert két cicim van és nő vagyok, kevesebb a bérem. Tetszik érteni?”

Ez igen! Ez az ellenzéki gender 100 méteren mellbedobásos győzelemnek számít. (…)

Nem a piac igényeire reagálva, nem a felvételizők tömeges kérésére, nem a tudományos igényesség okán, hanem ideológiai okokból alakult meg a szak. Mert a gender ugyanúgy ideológia, mint a marxizmus-leninizmus, és a liberálisok ugyanúgy tudománynak akarják láttatni, mint korábban a kommunisták a saját ideológiájukat” – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Ez tiszta és világos beszéd.

Mellbedobás ide, két cica oda.”

Persze a 888 is beleáll a „harcba”

„A liberális ideológia köpenyege mögé bújtatott genderelmélet nem állja ki a tudományosság próbáját. Természetesen a munkaerőpiacnak sincs szüksége genderológusokra, így az állami egyetemek ezen képzései igazából teljesen feleslegesek. Mondhatni: ablakon kidobott pénz.

Az egész képzés, az egész „tudományterület” valójában a társadalom egy szűk, marginális csoportját érinti. Hiszen egyáltalán nem járul hozzá az emberiség kollektív tudásbázisához, nem viszi egy lépésnyit sem előre a társadalmat. Korunk komoly problémáinak a megoldására képtelen, sőt nyelvezete nem is teszi lehetővé az aktuális társadalmi, gazdasági, politikai kihívások megtárgyalását.

Az egész „tudományterület” egy nagy liberális safe space, ahol elhazudják az igazi problémákat, hogy helyette álvitákkal, álmegoldásokkal térítsék le a társadalomfejlődést az útjáról.”

A Pesti Srácok főszerkesztője hátbalövést vizionál az Echo TV-n

„Sem Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, sem Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, sem pedig Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa nem ért egyet azzal, hogy szükség van a genderszak fenntartására Magyarországon, ugyanakkor Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője az ECHO TV Sajtóklub című műsorában továbbra is kiállt emellett és úgy vélte, a genderszak beszántása helyett a keresztény-konzervatív tábornak bele kell állnia a témába és le kell folytatnia a vitát a szélsőséges liberális erőkkel. Erre reagálva Szentesi Zöldi kijelentette, nincs szükség a vitára, ők sem akarnak velünk vitatkozni, hanem meg akarnak minket hódítani a saját eszméikkel, ránk akarják erőltetni az akaratukat. (…)

Nem érzed-e úgy, hogy azzal, hogy ezt a vitát megnyitottad, egy karabéllyal hátba lőttél néhány kultúrharcost a frontvonalon, mint mondjuk Szakács Árpádot? – tette fel a kérdés Huth Bencsiknek.”

Az Origo megint előszedte egyik kedvenc vízióját

„A két Soros György által támogatott álcivil szervezet, az Orvosok Határok Nélkül és az SOS Mediterranée újabb migránsokat kezdett szállítani hajóval Európa felé. Emmanuel Macron francia elnöknek nem tetszik, hogy Olaszország nem akarja befogadni a migránsokat, de a dolgot Macron sem akarja magára vállalni. (…)

A bevándorláspárti milliárdos, Soros György által finanszírozott NGO-k közleménye alapján a hajó továbbra is a líbiai partok mentén fogja folytatni migránscsempész tevékenységét.”

Déltől már látogatható a Dagály

0

Hosszas várakozás után pénteken adják majd át ünnepélyesen a felújított budapesti Dagály Fürdőt, a tesztüzem azonban már ma elkezdődik.

Az ünnepélyes megnyitóra látványos programmal készülnek a fürdőben, a tesztüzem alatt pedig kedvezményes jegyárakkal lehet látogatni a Dagályt: a felnőttjegy 1800, a gyerekjegy 1000, a nyugdíjas jegy 1500 forint lesz, a kétféle családi jegy (egy felnőtt, két gyerek, illetve két felnőtt, két gyerek) pedig 3500 és 5000.

A megnyitó után a Dagályban ugyanazok az árak lesznek érvényesek, mint a Paskál strandon: ott a felnőtteknek 2500 (hétvégén 2700), a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak 2100 (hétvégén 2300) forintot kell fizetniük, a kétfajta családi jegy pedig 4600 illetve 7100 forint (hétvégén 5000 és 7700).

Ez egyébként Budapesten középkategóriásnak számít.

Az egyik legolcsóbb strand, a csillaghegyi jegye ugyan mindössze 1000 (hétvégén 1200) forintba kerül, de például a Dagályhoz közeli Palatinus drágább. Ott a felnőttjegy 3100 (hétvégén 3500), a gyerek- és nyugdíjas jegy 2400 (hétvégén 2600), a családi jegyek pedig 5500 és 8600 (hétvégén 6100 és 9600) forintba kerülnek.

A Dagály felújításáról itt írtunk korábban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK