A kétes nemi identitású francia elnök két csepp elcsócsált négerizzadság után hisztizett egyet és nagymamája ölébe bújt, akit sokan a feleségének tartanak. Megőrzött saját nemzeti, politikai, kulturális identitás, még a jelentős illegális migrációs nyomás alatt is. Magyarok milliói jeleztek az szavazófülkékben.
Macron, a rendes buzi
„Emanuelle Macron, a kétes nemzeti identitású franciák kétes nemi identitású elnöke két csepp négerizzadtság elcsócsálása között megpróbált államférfiként mutatkozni és értelmezni az Európában zajló folyamatokat, különös tekintettel annak keleti, elmaradt felére. Úgy nyilatkozott a gondosan leválogatott haladó sajtótermékek jól idomított képviselőinek, hogy a jelenleg zajló folyamatok és tendenciák kísértetiesen emlékeztetik őt a két világháború közti időszakra. El kell ismerni, van igazság a szavaiban, csak a párhuzamot keresi – szokása szerint – rossz helyen.
Mint minden rendes buzi, Macron is finom, érzékeny típus. Receptorai kiválóan működnek, ám megfelelő agyműködés és műveltség híján képtelen megfelelő magyarázatot társítani az általa érzékelt jelenségekhez. Csak érzelmei vannak, de esze nem sok. Ezért van az is, hogy ha valaki ellentmond neki, akkor hisztizik egyet és nagymamája ölébe bújik, akit sokan a feleségének tartanak. Ugyanis nem a Gonosz Zeitgeist, a nacionalizmus szelleme tört ki ismét a korábban gondosan ledugaszolt palackból, hanem az európai nagyhatalmak viselkednek megint akkora köcsögként, mint az első és legértelmetlenebb jelzőkkel illetett nagy háború után a győztes nagyhatalmak.” (PestiSrácok: A lepra)
Magyarország az óriások listáján
Az Expo nyitórendezvényen Orbán Viktor kifejtette: felmerül a kérdés, Magyarország hogyan került fel a sanghaji expóra meghívott „óriások” listájára. Szavai szerint a válasz Közép-Európa. Magyarország ugyanis nem csak magát képviseli:„amikor Magyarország hangját hallják, a régiónk hangját hallják”, azé a régióét, amely Európa növekedési motorjává vált. Orbán Viktor beszédében jelezte, a növekedési ráta Közép-Európában kétszer magasabb, mint az európai átlag, és széles körű egyetértés van arról, hogy a régió a jövőben is az európai növekedés forrása lesz. Felhívta a figyelmet arra is: a közép-európai országok egybehangzó gazdaság- és társadalompolitikája biztosította, hogy ezek az államok képesek voltak saját nemzeti, politikai, kulturális identitásukat megőrizni még a jelentős illegális migrációs nyomás alatt is. (Ripost: Szintet léptek a magyar-kínai kapcsolatok)
Füstös szobák
„Nyolc év balliberális, az országot csődközelbe navigáló vezetés után a népharag valósággal elsöpörte az elitpolitikát, és vele együtt a bezárkózó politikai elitet 2010-ben: magyarok milliói jelezték a szavazófülkékben, elég volt, ez így nem mehet tovább, szót kérünk. A második Orbán-kormány meghallva a magyar polgárok akaratát, útjára indította a nemzeti konzultációt. Az Európában egyedülálló kezdeményezés üzenete a létező legegyszerűbb: emberek nélkül nincs sikeres kormányzás. Idén lesz a nyolcadik alakalom, hogy a polgári kabinet kikéri a választópolgárok véleményét egy fontos társadalmi kérdésben…
…mind Medgyessy Péter, mind Gyurcsány Ferenc, mind Bajnai Gordon tipikusan elitkormányzást folytatott, amelynek során a mindenhatónak hitt fővárosi értelmiség útmutatásai alapján, velük karöltve irányították az országot. Ennek a politikának az volt a velejárója, hogy az átlagembereket kirekesztették a döntések meghozatalából, így egyetlen egyszer sem kérték ki a véleményüket egy-egy fajsúlyos kérdésben, hanem helyette inkább füstös szobákban beszélték meg, mi a jó Magyarországnak.” (Origo: A nemzeti konzultáció Orbán Viktor kormányának ars poeticája.)
Jó kis hét volt ez a most mögöttünk lévő, jóformán még el sem kezdődött, már vége is lett. Hétfőtől szerdáig azonban épp elég idő volt arra, hogy megoldódjon a szemétmizéria és elvigyék a hivatalosan lakossági hulladéknak nevezett szemetet 116 településről.
Normális viszonyok között ez nem lenne hír, a szemét azért van, hogy elszállítsák, és ne maradjon ott, ahová letették. Vannak erre kiképzett emberek, valamint ezen emberek által működtetett eszközök, vagyis a civilizált világban meg van szervezve a szemét elszállítása. Az ember azt gondolná, nincs ebben semmi ördöngösség, ez egy szakma, vinni a szemetet, ennél nehezebb és bonyolultabb problémákat is megoldott már a civilizáció.
Normális körülmények között nem szokott a szemét téma lenni, ám itt kiderült, hogy elfogyott az állam által szemétszállításra biztosított pénz. Hogy rosszul számolták ki, mennyi pénz kell a szemét elszállítására, vagy más ok áll a háttérben, ezzel kapcsolatban folyik a politikai oldalak szokásos egymásra mutogatása. Szerencsére ezúttal nem Soros vagy Sargentini ármánykodása sejlik az ügy mögött, ami némi halvány reménysugár is lehet arra, hogy egyszer talán még lehet ebben az országban normális, szakmai meggondolásoktól sem mentes vitákat folytatni.
Ez azonban még messze van, ami viszont érdekes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt az ügyben. Igaz, csak nagyon szűkszavúan, mondjuk úgy, szőrmentén nyilatkozott, ráadásul testőrök kíséretében, menet közben válaszolt egy sajtómunkás kérdésére.
Katasztrófavédelem – ezt válaszolta a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy mi lesz a szeméttel, mi meg találgathattunk, és rághattuk a körmünket napestig, hogy akkor most mi lesz.
Az lett, hogy nem sokkal e nyilatkozat után kiderült: a katasztrófavédelem kapott 26 milliárd forintot a kormánytól, hogy gondoskodjon az utcákon rekedt szemét elszállításáról. Ennyi pénz kellett a probléma – nem végleges, de legalább átmeneti enyhet adó – megoldásához. Ment az utalás a katasztrófásokhoz, és másnap már vitték is a szemetet.
Nem a katasztrófavédelem munkatársai szállították el a lakosság által termelt hulladékot, hanem azok a szemetesek, akik egyébként is elvitték volna, ha megkapják időben a munkájuk elvégzéséhez szükséges pénzt.
Ugyanaz a cég, ugyanazok az emberek, ugyanazokkal a kocsikkal, akik korábban. Ebben áll a nagy magyar mutatvány, egyik zsebből áttenni a pénzt a másikba miközben eltűnik az utcákról a szemét.
Azért némi tanulsága mégis csak van ennek az ügynek: ha valami baj van, a katasztrófavédelemre mindig számíthat az ország. Műteni talán nem tudnak a hiányzó orvosok helyett, és ágytálat, lepedőt sem cserélnek a kórházakban, de mint a mostani szemét-ügy tanúsítja, ha kapnak pénzt, azt képesek a megfelelő helyre utalni.
Legközelebb, ha hosszabb lesz a hét, mint amilyen ez a mostani volt, elmeséljük azt is, valóban háborúra készül-e az ország, vagy valami más ok miatt kellett bejelenteni, hogy 40 évről 50-re emelkedik a katonai behívhatóság korhatára. Nem lőjük le a poént, mert még eltalálnánk valakit, ami tényleg nem áll szándékunkban.
Méghozzá az államtól kapott kampánytámogatásból! A Kétfarkú Kutya Párt már korábban pályázatot hirdetett arra, hogy mire költsék el ezt a pénzt.
Fotó: Facebook / Kétfarkú Kutya Párt
A párt a Facebookon azt írta: „Violettának volt egy üres telke Győr szélén, vettünk félmillióból egy lakókocsit, itt lakik azóta Robi, aki eddig hajléktalan volt. Azóta lett munkája és már ő vesz kaját annak a kutyának is, akit egyik éjjel bedobott valaki hozzá”.
Fotó: Facebook / Kétfarkú Kutya Párt
A Kétfarkú Kutya Párt folytatni akarja az akciót, további lakókocsikat akarnak venni.
„A Zsolnay gyárban dolgozni olyan, mint férfiként egy női fehérnemű üzletben.”
Ha százat nem is, de ötven írást biztosan olvastam azokból a cikkekből melyek a Zsolnay gyár hosszú agóniájáról szóltak. Volt itt jobb- és baloldali ármánykodás, számtalan „nagy leleplezés”, megszámlálhatatlan beszámoló bírósági és más hatósági eljárásról, mely minden esetben eljutott valameddig, hogy azután szépen visszaforduljon a kiindulópontra. Külön kategória az olyan írás, ami csak egyszerűen valamelyik szereplőbe kívánt egyet (néha akár kettőt is) belerúgni. Legalább húsz órát beszélgettem az ügy különböző szereplőivel. Mit mondjak, egy izgalmas krimit biztosan lehetne írni a hallottakból, happyendet azt viszont nem ígérhetnék. A történet hosszú, de nem unalmas.
Mivel ez csak előszó, így gyorsan megjegyzem nem kívánom részletezni Állam bácsi hosszú és szokásos hozzá nem értését. Az államosítástól a privatizációig mindent elkövetett, hogy a valamikori hírnevet kiölje a gyárból, hogy aztán több felvonásban rátukmálja a romhalmazt a pécsi önkormányzatra. Majd visszavette tőle. De csak azért, hogy még leharcoltabb állapotban ismét ráerőszakolhassa. Innen indult néhány dicstelen privatizációs kísérlet. Jöttek csókosok, szerencselovagok, sőt még az oligarchák oligarchájának is jutott a jóból, aki élete nagy üzletét kötve 680 millióért megvette a gyárat, hogy aztán alig egy év múlva egy forintért rálőcsölje esmeg az Önkormányzatra.
A számtalan „Nagy Üzletről” álmodozó „falu bikája” mind-mind puhapöcsűnek bizonyult. Ezért tart ott a gyár, ahol.
2012 végére az önkormányzatnak sietős volt pályázatot kiírni, de nem nagyon érkezett értékelhető pályázat, sőt, az előzmények ismeretében érdeklődő is alig. A szóba jöhető „egyéb előnyök” mellett az önkormányzati emberek annak is örülhettek, hogy senki nem kéri számon rajtuk a gyár korábbi mélyrepülését. Az átvételkor ugyanis előkerült egy gazdasági elemzés a 2011-12 esztendőkről, amelyek során a korábban 1,2 milliárdos árbevétel a felére zuhant (ekkoriban éppen egy Közgép-érdekeltség Zsolnay-megmentési kísérlete volt a terítéken kisebbségi tulajdonrésszel és menedzsmentjogokkal, a többségi tulajdonos Pécs másodhegedűsi részvételével).
A könyvvizsgálói elemzés szerzője pedig nem fukarkodott a bírálattal: szerinte a gyár vezetése nem foglalkozott költségcsökkentéssel, azzal, hogy bizonyos termékek az akkori árakon csak veszteséget termeltek, és annak az okával sem, hogy egyes árukat rendre csak a tervezettnél jóval drágábban tudtak legyártatni.
Az értékesítési- és marketingigazgató Kiss Ákosról például azt állapította meg, hogy „felelős a helytelen árképzésért és a rossz piaci stratégiáért. Már a terveiben prognosztizálta a nagymértékű veszteséget és nem tett semmilyen lépést ennek elkerülése érdekében”.
Talán még érdekesebb, hogy a gazdasági igazgató Hunyadi Bálintot így osztotta ki: “ő felelős az éves beszámoló elkészítéséért és a valós pénzügyi-gazdasági helyzet feltárásáért. Véleményem szerint az elkészített beszámoló nem volt alkalmas a tulajdonosoknak, a felügyelő bizottságnak, az igazgatótanácsnak a valós gazdasági helyzet bemutatására”. Hunyadi Bálintot a Közgép kivonulása után a Zsolnayban vezérigazgatóvá nevezték ki. (jellemző: ma a Zsolnayban ismét gazdasági igazgató)
Rejtőzködő szocialisták
Feltűnt színen a Zsolnay körül befektetésekben otthon lévő két vállalkozó, Barta László és Bicskey Richárd, akik ugyan a korábbiaktól teljesen eltérő elgondolással, de fantáziát láttak megszerzésében.
A párosnak volt némi bukéja, mivel Barta előélete kötődött a szocikhoz, mégpedig a fideszes önkormányzat számára nem túl vonzó Gyurcsány-érából.
Bicskey még 2009-ben került kellemetlen megvilágításba, amikor kiderült: az általa vezetett ingatlanos vállalkozás hátterében megfordult a VIV Holding AG nevű svájci cég is, amivel kapcsolatban akkoriban éppen a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódott a VIV magyar érdekeltségének kezéből szétfolyt, egy terménytárolóra felvett MFB-hitel okán. Bicskey hiába lépett ki a konzorciumból, az ingatlanos cég ezután nyerőnek tűnő helyzetből bukta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) a taszári katonai bázis hasznosítására kiírt pályázatát, ráadásul az üzletember a nevével hírbe hozott ügyek érájának szocialista színezete miatt feltehetően ő is kevésbé jól fekszik a narancsos új uraknál.
Bicskey ugyanakkor még 2008-ban két közös céget is alapított Marschalek Ákos, többek között háztartásigép-importőr vállalkozóval. Az egyik ilyen cégben kettejük tulajdonostársa Bachar Najari volt (a másikban érdekes módon szintén egy svájci honosságú üzletember, az 1969-ben alapított Kertesz Kabel AG igazgatóságának elnöke kerekítette ki a triumvirátust), a nexus így nehezen tagadható.
Így került képbe Bachar Najari, akinek, csakúgy, mint Bicskeynek volt az azóta elhunyt Marschalek Ákossal közös vállalkozása.
Najari Bartáék számára ideális partner lehetett, hiszen jól csengő magyarországi érdekeltségei mellett fel lehetett építeni a jelentős tőkeerővel rendelkező szír származású, de svájci állampolgársággal rendelkező nagyvállalkozó imázsát.
Ráadásul Najari lekötelezettjük volt, mert ők intézték, hogy Kardos Éva ügyvéd egy kényes, az Unicredit Bankkal meglévő peres ügyben képviselje a szírt.
A fenti üzleti esetekből éppenséggel nem azt a képet lehet leszűrni, amit Najari első színrelépésekor: hogy ő akkora nemzetközi pénzember (érdekeltségeinek nagyobb része külföldön, egyebek mellett svájci óragyárakban található, és kiterjedt üzleti kapcsolatai vannak a Közel-Keleten is – így mutatta be magát 2013-ban a HVG-nek a befektető). És hogy hajlandó várni akár fél évtizedet is, amíg a befektetendő félmilliárdja elkezd hasznot hajtani.
Jelen cikkünk készítése során sem óriási külföldi üzleti részesedéseknek, sem svájci óragyáraknak nem bukkantunk a nyomára; sőt, abban sem vagyunk biztosak, Najari hol született. A férfi az évek során termelt kismillió céges, jogi papírján svájci és szír-svájci állampolgárként egyaránt szerepel, születési helyként a szíriai Latakia és a svájci Amden is előkerül (Najari környezetében ezt azzal a nevetséges okfejtéssel magyarázzák, hogy a svájci bürokrácia követeli meg, hogy állampolgárként ottani születési helyet adminisztráljanak a papírjaiban).
Több helyen felmondott önéletrajza szerint 1986-87 tájékán diplomázott építészként a budapesti műegyetemen, ami mindenképpen figyelemreméltó – a nyolcvanas években a Keleti pályaudvar környékén már akkor is valutázó pénzváltókon, illetve diplomatákon és diplomatacsemetéken kívül nem sok szír fordult meg nálunk.
Najari elméletileg egyik csoportnak sem volt tagja, ugyanakkor így is színesen nemzetközi a háttértörténet: Latakiában elkezdett felsőoktatási tanulmányok után hosszabb milánói kitérővel érkezett a műegyetemre, majd egy itteni ismeretséget követve költözik Svájcba, aminek első házassága és az állampolgárság lesz az eredménye.
Seftes arabok
Kérdéses hitelességű, ugyanakkor személyes ismeretségre hivatkozó, egybecsengő online kommentek árnyalják a sztorit. 1982-1983 tájékáról “személyesen ismerem. Már akkor is nagy seftes volt a hasonszőrű arab haverjaival (…) előéletét ismerve és abból ítélve, hogy most nem kicsit megakasztotta a gépezetet, nem lesz könnyű falat” – jelzi az egyik ismerős.
A másik visszaemlékező szerint pedig Najari “szír diákként itt tanult és mellőlem (is) kibukott. Nem ez a nagy szám, ez elég gyakori volt az ide telepített szír, palesztin stb. testvéri nemzetek diákjaival.”
“Az a nagy szám, hogy arról volt híres, hogy három egymás utáni szót nem mondott (talán életében) amiből egymás után kettő igaz volt! A kollégiumban a NSZK-ból behozott kocsikkal és „muzikcenterekkel” seftelt, mert anno még magyarnak ez mind csoda dolog volt és ők dollárban kapták a havi pénzüket. Találkoztam utána évekkel később a Váci utcában jót beszélgettünk és hát nem győzött meg arról, hogy bármi változott volna. Akkor éppen (már?) órákkal bizniszelt” – így az ismeretlen kommentelő.
A két kommentben az az érdekes, hogy egybehangzóan arra utalnak: Najari, aki a saját sztorija szerint önálló emberként, a meseszép budapesti építészetbe beleszeretve kvázi véletlenül kötött ki Magyarországon, a visszaemlékezők szerint mégis mintha a szovjetbarát arab országok fontos embereinek a szocialista közép-európai országok egyetemekre benyomott, zöldhasúakkal és jótékony vámhatósági ügyintézéssel megáldott, gyakorlatias csemetéivel mozgott volna együtt.
Az első halott
A Marschalek-féle kapcsolat már csak azért is érdekes, mert Najari a kereskedő legfontosabb cégében, a 2011-ben 1,12 milliárdos árbevételt produkáló (és fénykorában a cégtulaj irodalmi ambícióit is patronáló) Westprodukt Kft.- ben 2009-től társtulajdonos volt. Marschalek cégbirodalma azóta az enyészeté lett, miután az egyébként adósságban úszó kereskedőt 2012-ben leszúrta strómanként is szolgáló sofőrje.
Najari a Marschalek-féle történetben feltehetően kölcsönadóként került elő. Az elhunyt vállalkozó hagyatéki végzése szerint két 2010-es kölcsön alapján 70 millió forinttal és 200 ezer euróval maradt adósa a szír-svájci befektetőnek. Najari 2009-ben a Westproduktnak is besegített egy egymillió svájci frankos tulajdonosi kölcsönnel.
A Westprodukt beszámolói arra utalnak: egymillió svájci franknak megfeleltethető 245 millió forint körüli tartozás Marschalek halálának évében, 2012 végére került ki a cég könyveiből. A vállalkozó novemberi elhunyta után Najari még december harmadikán kinevezett egy új ügyvezetőt. Ugyancsak sietős lehetett neki, mert már másnap Pécsen kellett tárgyalnia a Zsolnayról. A Westprodukt ezután az év végi beszámolója kivételével nem hallatott magáról: a cég 2012 végére gyakorlatilag kiürült.
Nehéz elhessegetni azt a benyomást, hogy a Zsolnay-részvények vételárához és az első tőkeemelésekhez szükséges összeget Najari a Westproduktból nyerte vissza 2012 legvégén.
Kétszázmillió, nyom nélkül
Lehet, hogy érdemes volna további pénzáramlásokat keresgélni Marschalek és Bicskey közös cége, az Ungaro West Kft. háza táján is. A 2008-ban bejegyzett vállalat szinte azonnal nyom nélkül eltűnt. Három évvel később, áprilisban a cégbíróság elindította a kényszertörlési eljárást a beszámolók letétbe helyezésének elmulasztása miatt.
2011 augusztusában a Ungaro West kirendelt végelszámolója némileg meglepődve jelezte, hogy az ügyvezetők ugyan átvették az ajánlott leveleit, de nem válaszolnak. Azért a végelszámolás megindítása előtt még valahonnan benyújtották a 2009 évre szóló beszámolót: ebből kiolvasható, hogy 2009 során a cég teljes elektronikai készletállománya, mintegy 199 millió forint értékben, egy forint árbevétel nélkül eltűnt valahol (az eredménykimutatás tanúsága szerint értékvesztésnek!!! számolták el). A készletek fedezete javarészt banki kölcsön volt.
Óra toronnyal
A svájci cégregiszter a feleségével 1990-ben közösen bejegyzett és 2012-ben törölt, órák és női divatáru külkereskedelmével foglalkozó vállalatot mutat fel Najari nevén. Magyarországon 1992-ben egy szaúd-arábiai társával alapított órakereskedést Ungaro Swiss Kft. néven.
Az órás bolt, ami még 1993-ban beköltözött a most is otthonául szolgáló budapesti Astoria üzletházba, eldöcögött valahogy, Najari azonban a kétezres évek elejétől valahonnan pénzhez jutott. Miközben az Ungaro Swiss mérlegei akkortájt szolid (valamivel pontosabb, milliós, tízmilliós nagyságrend kéne), eredménytartalékban hagyott nyereséget mutattak évről évre, Najari 2002-ben elkezdte felvásárolni a szétaprózott tulajdoni szerkezetű üzletházat az ottani boltosoktól.
2005-ben már ő volt a többségi tulajdonos, és 2010-re rajta és Ungaro Swissbeli üzlettársán kívül nem maradt másnak érdekeltsége az ingatlanban, ahol az óraüzlet mellett ma már a Zsolnay-márkabolt is fellelhető. Hogy a körülbelül a jegyzett tőke összegének megfelelő 20-30 millió forintot ki tudta fizetni az üzletrészekért (összesen vagy külön-külön, nem világos és nem mindegy), az azért is meglepő, mert a szaúdi üzlettársnak – noha az Ungaro Swisst felesben tulajdonolták – a boltvásárlások ellenére se változott a szaúdi egy üzlethelyiségnyit kitevő, 4,84%-nak megfelelő tulajdonrésze, tehát valószínűleg mindet Najari fizette.
Ritka munka gyártósorról
2005-ben új magyar vállalkozást indított Najari: a Cornavin Hungary Kft.-t. Cornavin néven a múlt század első felében Svájcban, a hatvanas-hetvenes évektől kezdve svájci-szovjet kooperációban gyártottak órákat. Mindkettőből bőségesen jutottak a magyar piacra, ennek köszönhetően a márka itthoni ismertsége túlélte a szocialista időszakot is.
Az üzleti modellre a Tékozló Homár fogyasztói panaszos blog két bejegyzéséból tippelhetünk. Az egyik sztori szerint a vásárló 2007-ben budapesti kereskedésben fedezte fel a nagypapa egykori ajándékából ismerős márka modelljét – meséli – “majd az óra nicknevének beírásakor tévedtem egy svájci private label – egyedi igények szerint gyártó – óráscégre. (…) A cég egyedi megrendelésre gyárt kért logóval, meghatározott modelleket, a kívánt elnevezésen.”
A vásárló azt hitte, átverték, de hat év (!) csúszással megjött az Ungaro Swiss Kft. és a Cornavin Hungary Kft. válasza is, miszerint: “a márka jogtulajdonosán kívül senki nem gyártathat annak engedélye nélkül Cornavin márkajelzéssel ellátott órákat törvényesen (…) ha pedig [a vásárló] arra gondol kijelentésében, hogy a Cornavin jogtulajdonosa verte őt át, annak miértjét nem értjük”.
Figyeljünk: a válasz nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a Cornavin márkanév tulajdonosa árulta a Cornavin névre matricáztatott, tizenkettő egytucat, de Svájcban gyártott órákat.
A fenti eset azt a büntetőügyet is egészen más megvilágításba helyezi, ami azután indult, hogy Bachar Najari cégének üzlethelyiségében és telephelyein kilencezernél is több luxusóra-hamisítványt találtak (Már múltkor is javasoltam hivatkozást). Ez esetben ugyanis végül versenytárs utánzása címén marasztalták el Najarit és élettársát. Vagyis feltehetően nem klasszikus hamisítás történt.
A Cornavin szó, mint védjegy közösségi jogtulajdonosa 2004 óta az Ungaro Swiss, illetve 2011 óta az „izmos”, félmillió svájci frankos alaptőkével gründolt svájci illetőségű Cornavin Watch Company AG, amelynek a svájci cégregiszter tudomása szerint Omar Najari a cégvezetője. Ő Bachar Najari fia, aki a magyar cornavinos cégben is érdekelt. A védjegy Svájcban gyártott órákra vonatkozik.
A kérdés az, hogy kitől és miként szerezte Najari a Cornavinra való jogot. A márka történetének szovjet időszaka ugyanis egészen pikáns részleteket tartogat.
Szovjet órainvázió
catawiki.com
A hetvenes években az Egyesült Államok óraipara különös kihívás elé került. A piacot ugyanis korábban olcsó, “egydolláros”, mechanikus órák dömpingje árasztotta el. A hagyományos amerikai óragyártók kiárazódtak a szupermarketekből, miközben ellenfelük az eladási volumenek miatt még a hihetetlen olcsóság ellenére is profitábilis tudott maradni.
A háttérben a szovjet gyárak termelése és egy jogi kiskapu állt. Az Egyesült Államok ugyanis a fennhatósága alá tartozó karibi Virgin Szigetek könnyűiparának fellendítése céljából adómentessé tette azoknak az óráknak a behozatalát, amiket ott szereltek össze.
A gyanú az volt, hogy az orosz alkatrészeket, amikből Svájcban hegesztenek nagyobb egységeket, olyan formában szállítják a Virgin-szigetekre, hogy a végleges összeszerelésük minimális munkával is megoldható legyen. Még olyan sejtés is felmerült, hogy az orosz komponenseket az előállítási áron alul viszik be, tehát a forgalmazók és a szovjetek között valamilyen közelebbi kapcsolat van.
A szovjet gyártmányok közvetítői ráadásul mindent elkövettek, hogy elfedjék az orosz eredetet (tegyük hozzá, a hidegháborús időszakban ennek szimpla üzleti okai is lehettek). Garanciális szervizre például az American Swiss Repair Service nevű céget jelölték meg, ami éppen a szovjet eredetre biztosan nem utal. Továbbá a márkanevek is amerikai vagy svájci gyökerekre utaltak: Cornavin, Timetone, Geneva, Jean Cardot. A Cornavin éppenséggel a legnagyobb mennyiségben a Virgin-szigeteken összeszerelt orosz hátországú márka volt.
1978-ban a tengerentúli gyártók iparági szövetsége, az American Watch Association az Egyesült Államok szenátusának pénzügyi bizottságához írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy tudomásuk szerint a márkanév úgy került az orosz órákra, hogy a Cornavin órák forgalmazója, a Panamában bejegyzett International Ciers S.A. legkésőbb 1973- ban megvette a svájci gyártót, a Cornavin Watches S.A.-t.
(Figyelemre méltó, hogy a mai magyar nyelvű források, így az Ungaro Swiss honlapja és a Najaritól formálisan független márkabemutatók is máshogy mesélik a szovjet koprodukció sztoriját. Például, hogy a japán kvarcórák dömpingje miatt kellett az együttműködés, vagy hogy a nagy népszerűség miatt hamisítottak az oroszok).
Posztszovjet kapcsolatok
Az amerikai óragyártók azt is kiderítették, hogy a panamai cég emberei más cégnevek, így Caribbean Watch Company néven is próbálkoztak orosz alkatrészek bevitelével. Sőt, az International Ciers-t és a másik legnagyobb szovjet-óraimportőrt, a szintén panamai Metro Zona Libre S.A.-t is lényegében ugyanaz a menedzsment irányította.
Online órás fórumokon azt is mesélik, az orosz szerkezetek esete Svájcban is botrányt szült, mert “Swiss made” felirattal olyan órák is piacra kerültek, amik sosem jártak az alpesi országban.
Az International Ciers 2004-es megszűnése előtti vezetője, az ukrajnai születésű Lew Rodin amúgy nem kispályás üzletember volt látványosan szovjetorientált kapcsolatokkal. Később háromszázezernél is több Lada autót adott el Chilének és a kommunista Kubának. Utóbbi állam kormányzati szervei 2002-ben vagy 48 millió dollárral tartoztak neki autókért és teherautókért, de a Rodin család a panamai kormányzat korrupciógyanús ügyleteibe is belefolyt.
A maga védjegykérelmét az Ungaro Swiss éppen azelőtt adta be 2003 végén (hová?), hogy a panamai társasághoz kötődő svájci Cornavin Watches S.A., illetve a panama International Ciers megszűnt volna. Ha Najariék nem is egyenesen Rodintól vették a jogokat, a tippadójuk mindenképpen jól tájékozott lehetett.
Az is valószínű, hogy ha mást nem, a védjegyekkel való okosságokat Najari megörökölte a szovjet relációjú üzleti modellből, mint az látszik a Zsolnay márkavédjegy alkalmi elkóborlásából, vagy éppen abból, hogy Munkácsy-szignós Cornavin-órák is piacra kerültek. A neves festő emlékét gondozó alapítvány- és cégbirodalmat egy időben a szír-svájci egykori üzlettársa, Marschalek Ákos vitte.
Amikor őrtüzek üzennek őrtüzeknek, az egy megtapasztalt felemelő közösségi érzés. A férfi a család papja és vezetője, a család pedig hálás neki ezért. Ne nézzék hülyének a fideszes hülyéket!
Lármafákat gyújtanak Székelyföldön
„Kitartó a Székely Nemzeti Tanács: ismét lármafák meggyújtására szólítja fel a székely közösséget. A vasárnapra szóló felhívás részeként ugyanakkor közös imára kérik fel a magyar keresztény gyülekezeteket.Az őrtűzgyújtással a közösség autonómia melletti elkötelezettségét szeretnék megerősíteni minden évben, és ez most sincs másképp – fejtette ki a Székelyhon.ro-nak Izsák Balázs, az SZNT elnöke. „Hagyományuk van a lármafáknak Székelyföldön, én is megtapasztaltam azt a felemelő közösségi élményt, amikor a szomszédos dombokon fellobbanó lángokat fürkésszük a résztvevőkkel. Tulajdonképpen ilyenkor őrtüzek üzennek őrtüzeknek.
Ezáltal megerősítjük a nagyvilág előtt, hogy nemcsak a politikusok akarják Székelyföld területi autonómiáját, hanem a nép is – magyarázta a tisztségviselő. A gyülekezőt minden településen egységesen vasárnap délután fél hatra szervezték, ekkor gyújtják meg a lármafákat. A közösségeknek javasolják, hogy szervezzenek kulturális műsorokat is, a résztvevők pedig lehetőségük szerint székely zászlókkal és más nemzeti szimbólumokkal menjenek a kijelölt helyszínekre.” (Origo: Tüzeket gyújtanak egész Székelyföldön)
A liberális, feminista és karrierista nőket nem védi meg a férjük
„”…már egyáltalán nem divat az a családmodell, ahol a férfi a család papja, vagy vezetője. Ha ő nincs nálunk ilyen státuszban, ha ő nem vállalja a felelősséget a családjáért, ha nem ebben a modellben élünk és én egy liberális, feminista, karrierista nő vagyok, akkor nem biztos, hogy a férjem elém jön, és megmenti az életem.” … Én szívesen a kezébe adom ezt a felelősséget, és ő szívesen el is fogadja. Ő az a férfi, aki alkalmas rá, hogy vezesse a családunkat, mi pedig hálásak vagyunk neki ezért!” (888: Ha én egy liberális, feminista, karrierista nő vagyok, akkor nem biztos, hogy a férjem elém jön, és megmenti az életem – Az október közepén futás közben megtámadott és a férje által megvédett Makai Viktória vallomása a világról)
Orbán Viktor gonosz mágiája
„Még az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe előtt jelent meg Karafiáth Orsolya újabb tehetséges és minden szempontból kielégítő elemzése a 24.hu oldalon. Legutóbb arról írt, hogy a fideszes hülyéket ne nézzék hülyének és akkor talán el lehet csábítani őket Orbán Viktor gonosz mágiájából, aztán ahogy lehull a hályog és a varázs, boldogan olvadnak majd egybe a tiszta baloldal kitartó híveivel és végre itt lesz a Kánaán. Most azonban újból az ostor került elő Karafiáth nercbundája alól, és a rákosista, de közben azért fasiszta Orbánt igyekszik földbe döngölni a tehetséges polihisztor.
A feneketlen éhségű orbánizmust illeti komoly kritikával a mindig tökéletes észrevételeket megosztó művésznő, aki szerint jelenleg az ötvenes éveket idéző hangulatban élünk Magyarországon. Hasonló gondolatait időnként kilöki magából; talán úgy érzi, ha sokszor elismétli, akkor esetleg igaz lesz.
A rezsim ugyanis mindent akar. Minden kell nekik, és az is kevés.” (Karafiáth szerint az Orbán-rezsim rosszabb, mint a Kádár-rendszer. Tényleg?)
Ha Nagy-Britanniában fehér férfiakat ábrázoló falfestmény vagy, kezdj el rettegni, mert meg leszel rongálva. A rendőrök csendben álltak, előkészítették a papír zsebkendőket, hogy ha majd ki kell fújni a forradalmárok nóziját, akkor kéznél legyen. A gonosz Orbánék csak kitalálják ezt az egészet, hogy Demeter Mártának rosszat csináljanak.
A baloldal bosszújától félnek a fehér falfestmények
„Egy ikonikus, az első világháborúban elesett egyetemistákat ábrázoló falfestmény megrongálását tervezi Nagy-Britanniában egy baloldali aktivista mindössze azért, mert a műalkotáson szereplő alakok fehérek. A nyilvánvalóan fehérgyűlölő Dawes emiatt az ikonikus festmény megrongálásáról, átfestéséről beszélt egy Twitter-üzenetben: Jegyezzétek meg azt, amit most mondok: nekimegyünk ennek a fehér férfiakat ábrázoló falfestménynek még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nekem kell átfesteni.
Egy későbbi bejegyzésben pedig azt írta, „fehér emberekként rendkívül figyelmetlenek és szűk látókörűek vagyunk, és ezt még csak észre sem vesszük. Hallgassatok a fekete barátaitokra/kollégáitokra/diákjaitokra, és kérdezzétek meg tőlük, miként válhatnátok a segítségükre!”
Mint ismert, a híres festményt Sir William Rothenstein festette, aki a méltán elismert Royal College of Art művészeti egyetem egykori igazgatója volt. A műalkotást a University of Southampton 1959-ben állította ki, miután a festő fia az egyetemnek ajándékozta azt.” (888: Fehér, hősi halottakat ábrázoló falfestmény megrongálását tervezi egy baloldali aktivista)
Ha egyes forradalmároknál becsúszik a nagydolog
„A rendőrök csendben álltak, előkészítették a papír zsebkendőket, hogy ha majd ki kell fújni a forradalmárok nóziját, akkor kéznél legyen, és szóltak nekik, hogy vegyenek elő nedves popsitörlőt is, ha egyes forradalmároknál becsúszik a nagydolog, de a rendőrök közölték, hogy erre csak jelentős prémium ellenében hajlandóak, úgyhogy ez elmaradt.
A forradalom csúcspontján a forradalmárok megérdeklődték a Kálló Gergely nevű alvezér forradalmártól, aki amúgy a dolgos hétköznapokon kávét főz választókerületi elnökként, szóval megkérdezték ezt a Kállót, hogy mikor kell elkezdeni dobálni a tojást. A Kálló erre azt válaszolta, hogy majd akkor, ha „a Szaszi szól”.
Ez volt a forradalom csúcspontja.” (Magyar Idők, Bayer Zsolt, Forradalmak kora)
Kacsaként döngető fake-news rakéták a világhálón
„… a gonosz Orbánék csak kitalálják ezt az egészet, hogy Demeter Mártának rosszat csináljanak, hiszen olyan félelmetes jelenség, és a mögötte álló alakulat is kormánydöntögető erővel bír, ami ellen tenni muszáj. Ez a történet két dologra enged következtetni. Az egyik az, hogy Demeter Márta funkcionális analfabéta, hiszen amikor kikérte betekintésre az iratokat, látnia kellett, hogy kiről is van szó. Ennek ellenére beszélt butaságokat, ami vagy azt mutatja, hogy dilettáns és felkészületlen, vagy azt, hogy szándékosan hagyta figyelmen kívül a tényeket. Nos, amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor az még rosszabb, mintha simán csak nem tudna olvasni. Ugyanis ebben az esetben politikai haszonszerzés céljából ártatlanokat is képes beáldozni merő rosszindulatból, Orbán-gyűlöletből, leírva őket járulékos veszteségként.
Ez utóbbi eset már csak azért is elképzelhető, mert tudta, hogy partnerei is vannak a hazugság elterjesztéséhez. A roppant haladó és emberi jogokra oly érzékeny baloldali média ugyanis tényként kezelve közölte Demeter Márta állításait. Szereplői tették ezt úgy, hogy nem is vették a fáradságot, hogy legalább ők utánanézzenek a tényeknek, ha már a képviselő asszony erre nem ért rá, vagy nem érdekelte. Gyönyörűen beindították a fake news-rakétáikat, szépen végigdöngették ezzel a kacsával a világhálót, hogy aztán mélyen hallgassanak a valóságról, amikor kiderült. Sőt, vannak akik egyenesen arról írnak, hogy a kormánypárt kitalált egy fiktív századost egy fiktív családdal. Cáfolatként csak azt fogadnák el, ha az említett személy kiállna a nyilvánosság elé, hogy aztán tovább zaklathassák őt és a családját. Szerintük így kell működnie egy felelős médiumnak. Demeter Márta pedig ezzel összhangban időközben rákönyökölt a törlés gombra, és igyekezett eltüntetni a hülyeségére rávilágító kommenteket a Facebook-oldalán, ahogyan azt a haladó, szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát nap mint nap féltő demokratáktól megszokhattuk. Mert ami törölhető, az nincs is, így ő nem is csinált semmi rosszat, és nem is érti, mi a gond.” (Magyar Hírlap: Nagy Dóra: Márta nem érti.)
Közismert, hogy a Fridi név évtizedek óta foglalt, ezért nem lehet véletlen, hogy az Origo most mégis azt írja: Fridi gyereket vállalna Pintér Tiborral. A cikkből azért kiderül, hogy Fridi valójában az a Frida nevű fiatal lány, aki viharos kapcsolatban él a nála évtizedekkel idősebb lovaglóval. Az ellenzék nem tud ünnepelni, ezért a jobbikosok frusztráltak, a baloldaliak pedig bukottak. Bayer szerint Soros Sanyika névre (nem) hallgató fia (merthogy Alexander), degenerált.
Sípol, randalíroz és tüntetget
„Tegnap megemlékezett az ország, s őrjöngött az ellenzék. Gyurcsánytól a Jobbikig mindenki megmutatta az igazi arcát és viszonyát a nemzeti emlékezéshez. Míg Orbán Viktor és a jobboldali közösség a pesti srácok nemzeti panteonba való emelésén dolgozott, addig az ellenzék diktátorozott, korrupciózott, függetlensajtószabadságozott.
Biztos nektek is feltűnt, hogy bármilyen nemzeti ünnepről legyen is szó, az ellenzék nem tud rendesen megemlékezni róla. Március 15-én sípolnak, október 23-án randalíroznak és tüntetgetnek. Míg a jobboldali konzervatív közösség ünnepelt és emlékezett, addig a Jobbik a baloldallal közösen ismét rárontott saját nemzetére.
Márki-Zay Molotov-koktélokkal álmodott, Gyurcsány nyilvánosan akarta megszégyeníteni a kormány tagjait, míg a Jobbik saját fizetett embereivel próbált meg úgy tenni, mintha valós tömegeket és azoknak a valós indulatait képviselné.” (888: A frusztrált jobbikosoknak, bukott baloldaliaknak már megint nem sikerült megünnepelniük ’56-ot)
Soros maga a sátán, ő küldeti a csőbombákat
„Soros fia, a degenerált Sanyika cikket írt apuka házi lapjába, a 444 pedig ájult tisztelettel szemlézte… És akkor néhány keresetlen megjegyzés:
Mindenekelőtt jegyezzük meg, hogy lassan mindenkinek küldtek már csőbombát, a CNN-től Clintonékig, éppen ezért egyre valószínűbb, hogy ezeket a csőbombákat maga Soros küldeti ügynökeivel szanaszét, az amerikai félidei választások előtt.
Ám ha mégsem ez történik (szerintem de), akkor vajon mi is történhet még? Tényleg Orbán tüzeli fel az Ismeretlen Amerikai Bombaküldőt? Nem lehetséges, hogy Soros ténykedése vált ki sokakból olyan mérhetetlen gyűlöletet és ellenszenvet, hogy közülük valaki ilyen ostobaság elkövetésére is képes?
De, lehetséges.
Ugyanis Soros tényleg maga a sátán. A megtestesült, önmagáért való gonosz, s mint minden valamire való gonosz, a jóság palástjában tetszeleg.
Soros „világképe”, „álma”, a „nyitott társadalom” „eszméje” nem világkép, nem álom és nem eszme, hanem egy velejéig rothadt gazember terve arra, hogy miképpen szerezzen még több pénzt és befolyást szerte a világban, hogyan verjen szét minden tradíciót, hogyan számoljon fel minden nemzetet és nemzeti érzést, hogyan gyártson fogyasztó zombit az egész emberiségből.
Ez Soros.” (Bádog: Bayer Zsolt: A kisebbik Sorosnak)
Utálja is a párját, meg nem is
„„Kívülről nézve tényleg rémálomnak tűnhet a kapcsolatunk, de belülről egyáltalán nem az, csak valahogy így jön le. Dolgozni kell ezen, de én kész vagyok rá, nem akarom feladni! Vannak napok, amikor felkelünk, és nagyon utáljuk egymást, de a legtöbbször, ha ránézek, inkább az jut eszembe, hogy mennyire szeretem. Néha annyira, hogy azon ábrándozom, milyenek lennénk szülőként. Igen, van, hogy úgy érzem, le tudnám vele élni az életem, és szívesen szülnék neki gyermeket”. (Origo: Fridi gyereket vállalna Pintér Tiborral)
Ákos gondolatai a liberális uralomról és a szent forradalom becsorgásáról, valamint arról, hogy odahaza nem szerették a kommunistákat, de erről nem volt szabad beszélni. Szakács Árpád a Magyar Idők kulturális verőlegénye veretes mondatokkal folytatja harcát: „A boszorkányt alakító énekesnőt fekete és pink ruhába öltöztették, egy éjszakai transzvesztitabár dominájának tűnik, két fekete macskafüllel a fején.” Lili mindent tud az afgánokról, verik a nőket és bosszúállók, ő maga nemrég tért át a muszlim hitre, időnként csadort visel, mostani párja is afgán, igaz, ő nem olyan, mint a többi. (Akik eleinte szintén nem olyannak mutatják magukat, mint amilyenek.)
Nem ácsorog a forradalom, hanem becsorog
„Ákos szerint, ha lassan is, de „becsorog” a helyére szent forradalmunk akár a történelem által, akár a művészek vagy televíziós műsorok által. Azt mondta, évszázadokon keresztül a hazafiság, a szerelem, a szakrális tematika adta a művészetek alapját. Most liberális uralom van a kultúra minden területén, s ma a lázadás azt jelenti, ha valaki konzervatív – mondta a Kossuth-díjas zenész.
Mit hoztam magammal a gyerekkoromból? Azt, hogy nem szeretjük a kommunistákat, de nem lehet róla beszélni. Egyféle narratívát mondtam, kölyökkoromban is azt mondtam, ami a kommunistákat bosszantja, az nekem tetszik, ez máig így van. A kommunisták szellemi utódjairól is beszélek.” (Origo: Ákos: Ami a kommunistákat bosszantja, az nekem tetszik.)
A boszorkány gyárában fehér egerek és patkányok dolgoznak
„Jancsi és Juliska történetét mindenki ismeri. Tudják: a gonosz mostoha sorsukra hagyja az erdőben a gyermekeket, bolyongásuk közben rálelnek egy mézeskalács házra, ahol a gonosz boszorkány foglyul ejti őket, de végül pórul jár. A klasszikus Grimm-mesének rengeteg feldolgozása volt eddig is, ám mindegyik ódivatú, most viszont korszerűvé tesszük a darabot.
Kezdődjék hát! Függöny!
A színpad egy beton gyártelepet próbál ábrázolni, a falon felirattal: „A munka nemesít?” Az egész díszlet nyomasztóan sötét, depresszív hangulatot áraszt. A szereplők hajléktalanok, szakadt, koszos ruhában. A gyerekek guberálnak, egy bevásárlókocsiba gyűjtik a szemetet.
Amikor végre ételhez jut a család, a szülők első dolga, hogy felpattintsanak egy-egy sörösdobozt. A szülők inkább vedelnek, mintsem hogy a gyerekeikről gondoskodnának. A The Black Cat Sugar Free Candy Factory édességgyár mellett laknak – amelynek logója egy fekete macska –, de soha nem kóstolhatják meg az ott készült édességeket. Később kiderül, hogy ez a boszorkány gyára, ahol fehér egerek, patkányok dolgoznak, fejükön gázmaszkkal.
Azután a gyerekeket elzavarják otthonról az erdőbe epret szedni. Eközben a színpadon nagyvárosi dzsungelt látunk jelzőlámpákkal, patkányokkal. Juliska zöld rétről, csivitelő madarakról énekel, míg a színpadon csak egy árva bevásárlókocsi látható. Leszáll az éj, Jancsi és Juliska elalszik, ezalatt újra megjelennek a gázmaszkos patkányok, nyalókát is adnak Jancsinak. A mézeskalács ház mint adomány a bevásárlókocsiból kerül elő.
A boszorkányt alakító énekesnőt fekete és pink ruhába öltöztették, egy éjszakai transzvesztitabár dominájának tűnik, két fekete macskafüllel a fején. Éneke csúcspontján lazán lekapja a parókáját, miáltal kinézete egy horrorfilmbeli bohócra hajaz, amitől több kisgyerek úgy megijedt, hogy sírva fakadt. A cukorkagyár belülről egy kísérleti labor, ahol Jancsit villamosszékbe kötözi a boszorkány és injekciós tűvel bele akar fecskendezni valamilyen anyagot. Ekkor Juliska már igazi feminista amazonként tűnik fel, a boszorkány pedig ennek köszönhetően az ipari kemencében végzi.” (Magyar Idők: genderbe vágnák a kultúrát).
Lili a Lokálnak mondja el, milyenek az afgánok
„– Mindent tudok az afgánokról, nem érdeklik őket, hogy házasok, nem érdekli őket semmi. Ha egy nő nem engedelmeskedik, akkor egyszerűen megverik, ahogy velem is tette az exem. Szétverte az arcomat, és volt, hogy a bordámat is megrugdosta – kezdte a Lokálnak Lili, akinek kérésére megváltoztattuk a nevét, és a képen sem felismerhető. A fiatal magyar lány fél, hogy bosszút állnak rajta, mert őszintén elmesélte a történetét.
– Ha megtudnák, ki vagyok, elkezdődne az igazi embervadászat. Nagyon bosszúállóak, ha úgy érzik, hogy belegázoltak a becsületükbe, akkor családról családra mennek, és először megkeresik, aki számodra a legfontosabb, megölik őt, majd utána jössz te. Nem félnek semmitől… – mesélte a Lokál munkatársának Lili, aki nem tagadja, hogy kettős érzései vannak: évek óta jól ismeri a magyarországi afgán közösséget, sokakkal jó kapcsolatot ápol, de pontosan tudja, hogy milyenek az afgán és arab férfiak.
A magyar lány nemrég áttért a muszlim hitre, mostani párja is afgán, de ahogy Lili fogalmaz, jelenlegi kedvesét össze sem lehet hasonlítani az exével.
Ahogy a fotómon is látszik, csadort is szoktam viselni, ezzel szerintem nincs semmi baj. Azért mesélek, mert szeretném, ha a fiatal lányok nem dőlnének be a szép szavaknak. Az arab férfiak ugyanis az elején a csillagokat is lehozzák, mindent megígérnek, de valójában elképesztően kegyetlenek tudnak lenni. Engem többször is összevert az exem, egyik alkalommal félelemből a szexet is engedtem neki, utána úgy éreztem magam mintha megerőszakoltak volna. Pedig a kapcsolatunk olyan jól indult, de egy idő után teljesen kifordult magából. Afgánokhoz költöztünk, az egyik alkalommal egyszerűen nem akartam otthon maradni. Akkor kaptam az első verést, amit aztán több követett. A mostani párom bújtatott később, de az exem többször megtalált. Tavaly decemberben eljött a munkahelyemre, az első pofonnál a gyűrűje beszakította az arcomat.
Nagyon vérezett a szám. Egy másik alkalommal három napig nem engedett ki a lakásból, elővette az övét, hogy „Na, akkor mesélj!”. Olyan dolgokat mondtam, amiket hallani akart, mert féltettem az életemet. Elhordott minden k*rvának, hogy én megcsaltam őt. Sőt olyanokat is mondott, hogy embercsempész vagyok. Amikor szerintem pont ő csinált ilyesmit. Egyik alkalommal 40-50 ezer forintot kért tőlem bécsi vonatjegyre, és egyéb dolgok is utaltak arra, hogy egyáltalán nem tisztességes. A verések után orvosnál is voltam, de nem mentem el a rendőrségre, mert lebeszéltek róla, amit ma már nagyon bánok. Folyamatosan félek attól, hogy felbukkan. Szóval szeretném, ha legalább az én példámból tanulnának a fiatal lányok és nem hinnének a szép szavaknak… szeretnék segíteni. (Lokál: Többször összevert az afgán exem)
Milyen érzésekkel térnek vissza fényűző életükbe a gazdagok, miután egy hétre alámerültek a szegénység bugyraiba? Milyen élményekkel mennek haza szerény hajlékaikba azok a szegények, akik egy héten át a határtalan jólétet élvezhették? Erre keresi a választ a hetente egyszer jelentkező holland valóság-sorozat, a Kőgazdagok és Csórók. A nem túl fantáziadús cím figyelemre méltó tartalmat rejt.
Hollandiában a szegények és gazdagok között óriási a különbség. A hollandok 10 százaléka él létminimumon, ezek a családok 75-110 euróval kénytelenek gazdálkodni hetente. Szerény jövedelmükből ennyi marad a kötelező fizetni valók (lakhatási költségek, egészségbiztosítás) kifizetése után. Ez édeskevés, ha belegondolunk, hogy a Hollandiában általánosnak mondható 2-3 gyermekes családokról van szó. A leggazdagabbak körében azonban ez az összeg legkevesebb 1400, de akár 2500 euro is lehet! A sorozat szereplői –
adásonként egy-egy gazdag és szegény család – azt vállalják, hogy egy hétre otthont, költségvetést, azaz életet cserélnek.
Miközben a sorozat minden egyes adása más, valójában egy kaptafára készül. A műsor elején a családok bemutatkoznak, listát írnak a cserecsaládnak a heti programról, teendőkről, kis dobozkában hátrahagyják a heti büdzsét, becsomagolnak és a produkció autójával elindulnak az ismeretlenbe.
Magyar szemmel az a meghökkentő, hogy nem csak a szegények tárják teljes nevükkel a nézők elé problémáikat.
Őszintén elmondják a kamera előtt, ha munkanélküliek, ha beteg a gyermekük, ha hatalmas adósság terheli őket, netán hitelfizetési gondok miatt elveszítették egyszer már az otthonukat.
A paletta meglehetősen színes, de a hollandiai társadalmi viszonyok ismeretében tipikusnak is mondható.
A gazdagok is teljes névvel mesélik el vagyonosodásuk történetét,
az eközben átélt emberi drámáikat, körbe vezetik a nézőt a palotának is beillő otthonukban. Nincs kitakarva luxusautóik rendszáma, s pontosan lehet tudni, melyik faluban, városban állnak a villáik. Nyugodtan, tiszta lelkiismerettel vállaljak sikeres életüket, nincs félni, rejtegetni valójuk.
A „kölcsön élet”, és a vele járó kölcsön büdzsé minden esetben sokkoló.
A szegények megdöbbennek a kastélyok, villák, a mellettük sorakozó luxusautók látványán, s többnyire könnyek között nyugtázzák, hogy egy héten át bármit megtehetnek, megvehetnek. Már az is szívbemarkoló, mire költik azt a – számukra felfoghatatlanul temérdek – pénzt, ami hirtelen „rájuk szakad”. Mindenekelőtt a szülők a gyerekekre gondolnak, azokat a játékokat, ruhákat veszik meg, amelyekre addig sosem telt. Elvihetik a családot cukrászdába, élményparkba, ahova korábban soha. A legtöbben be is vallják: ez a cél vezette őket, amikor elvállalták a szereplést. De a büdzsébe belefér a fodrász, a manikűr, az új ruha egy elegáns butikból, szerény ékszer, persze, csak ezüstből, vagy egy apró tetoválás, amely örökké emlékezteti őket életük legnagyobb kalandjára.
Majd a gazdag otthonok felfedezésekor következik az újabb sokk. Paloták 25, olykor 54 szobával, 8-10 fürdőszobával. Pazar berendezés, hatalmas úszómedencék, edzőtermek, házi bár, étterem, sokszor mozi, komornyik és pincér várja őket. A hétköznapibb autókat, mint például egy legújabb évjáratú Mustang, maguk is vezethetik, az étkezéseket megrendelésre, a ház saját szakácsa készíti és a személyzet tálalja. A büdzsé kizárólag az extra kiadásokat szolgálja. A programok listáján csupa kellemes időtöltés: spa-kényeztetés, közös programok a cserecsalád barátaival, estélyeken, partikon való részvétel, vacsora valamelyik előkelő étteremben…
Szívükben mégsincs irigység. A csereéletet vakációként fogják fel, s boldogan térnek vissza megszokott környezetükbe,
mert, ahogy mondják, a család a legfontosabb, s a szeretet mindent legyőz. És mindezt komolyan is gondolják.
Mint ahogy nem üres frázis az sem, amit a gazdag családok rendre megfogalmaznak: minden tisztelet azoknak, akik ilyen (értsd: szegény) körülmények között élnek. Mert
számukra megdöbbentő élmény az élelmiszerbankba menni a heti segélycsomagért, a szupermarketben úgy vásárolni, hogy nem a minőséget, hanem az árakat kell nézni,
ráadásul a rendelkezésre álló keretből naponta maguknak főznek, de egy üveg bort sem engedhetnek „lazításként”.
Hogy mennyire komolyan gondoljak a szegény családok iránti megbecsülésüket? Mi sem mutatja jobban, mint hogy sosem költik el még a rendelkezésükre álló szerény összeget sem.
Volt olyan gazdag család, amely a pelenkára szükséges pénzt tette félre, egy másik a pénz egy részéből hozzávalókat vett, süteményeket sütött, majd a helyi piacon eladta, s a bevétellel kibővítette a cserecsalád kasszáját.
Az acéliparból meggazdagodott mágnás, már ismert, sikeres festőművész, kifestette a kerti sufnit, lemázolta kerítést és a szegény család mindhárom gyerekének személyre szóló festményt hagyott hátra.
Persze Hollandia sem az angyalok országa.
Itt is vannak bűnözésből meggazdagodottak, akik nyilvánvalóan sosem lesznek szereplői ennek a sorozatnak.
Miként az a szupermarket- és utazási irodalánc tulajdonosa sem, akik évente egyszer, karácsony táján végigjárja valamennyi üzletét, külföldi rendszámú autóját sofőr vezeti, aki a kocsiban várja, míg ő fitymáló, lenéző tekintettel járatja körbe a szemét azokon a vásárlókon, akiknek a vagyonát köszönheti.
Egyszer egy hasonló műsorsorozatot talán Magyarországon is érdemes volna elindítani. Megmutathatnák, mire költené a havi büdzséjét az a közmunkás családdal „cserélő” miskolci ex-alpolgármester, aki ugyan milliós jövedelmet kasszíroz havonta, de szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy Magyarországon 44 ezer forintból is meglehet élni.
Bemutathatná otthonát a nyilvánosságnak a miniszterelnök „kötélbarátja”, cserélhetne egy roma családdal Hegedűs Zsuzsa a kormányfő egymilliót kereső szegénységi tanácsadója.
Jó pár hétre való műsortippet adhatnánk a stábnak közfigyelemre érdemes hazai prominensek életmódjának bemutatásra, de attól tartunk, kevesen vállalnák, hogy őszintén elmondják a kamera előtt, mivel keresték meg a magánrepülőre, jachtra, palotára való millióikat.
A mögöttünk lévő hét azzal kezdődött, hogy a parlament eltakarította a lakás-takarékpénztárakat. Igaz, nem zártak be egyet sem közülük, de azzal, hogy az állami támogatásokat megszüntették, lehetetlen helyzetbe hozták ezeket a szebb napokat látott intézményeket.
Nem volt ellenállás, ment minden, mint a karikacsapás. Bánki Erik képviselő beterjesztette a törvényjavaslatot, a parlament elfogadta, és még mielőtt bárki nyelt volna egyet, Áder János államfő már alá is írta.
Mondhatjuk, nem sokat vacakoltak az urak a részletekkel, legföljebb azon érdemes eltűnődni, hogy miért volt minderre szükség. A hivatalos indokot persze ismerjük: nagy volt a pazarlás, és a pénz nem oda ment, ahová szánták. Medencék épültek állítólag az állami támogatásból, és szaunák, így a hivatalos indoklás. Amivel persze nem lehet vitatkozni, merthogy biztosan volt olyan, aki a lakástakarékokban gyűjtögetett pénzecskéjét ilyen földi hívságokra költötte. A többség azonban bizonyára nem ilyen volt. Egyes hírek szerint a lakástakarékok Rogán Antal köreinek lakáslottója elől vették el a levegőt, s a vállalkozás nem jövedelmezett annyit, mint amennyit a tulajdonosok szerettek volna. Ez persze csak feltételezés, ami viszont tény, hogy Áder János köztársasági elnök a tőle elvártnál készségesebben állt hozzá a kérdéshez. Nem várta meg a törvény által előírt határidőt, amint tollhoz jutott, azonnal aláírta az elé tett szöveget, amely ezt követően viharos gyorsasággal ki is lett hirdetve a Magyar Közlönyben.
A hajléktalanok megrendszabályozásával már nem lesz ennyire egyszerű a helyzet, mert ők sokan vannak, és egyesével kell majd a renitensebbjét bíróság elé állítani. Az első ítéletek mindenesetre már meg is születtek – pénzbírságra ítéltek egy gödöllői és egy budapesti fedél nélkül élőt. A büntetést nyilván egyikük sem tudja majd befizetni, aminek várhatóan elzárás lesz a vége.
Lehet, hogy Demeter Márta LMP-s képviselő is a bíróság előtt végzi. Legalábbis, ha valóban nyomozás indul ellene a Fidesz feljelentése alapján. Demeter Márta ugyanis a napokban lyukra futott. Nyilván nem önszántából, feltehetőleg segítettek neki abban, hogy egy írásbeli kérdés során összekeverje Orbán Viktor Flóra névre hallgató lányát egy másik, ugyancsak Orbán Flóra nevű kislánnyal.
A történetet mindenki ismeri, írtunk róla mi is, nem mesélnénk el még egyszer a történetet, csupán jeleznénk, hogy az ügynek vannak tanulságai. Az egyik, hogy legyünk körültekintőbbek, mielőtt írásbeli kérdést intézünk a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez. Fifikás emberekről van szó, lehet, hogy csapda rejtőzik a könnyűnek ígérkező zsákmány mögött, és az egész csak arra jó, hogy az amúgy hiteltelen és megannyi helyreigazítás közlésére kötelezett kormánypárti sajtó örvendezhessen, amiért nem csak őket lehet hazugságon fogni.
Ugyancsak ezen a héten derült ki, bár a részleteket nyilván csak ezután fogjuk megtudni, hogy Andy Vajna hamarosan szegényebb lesz egy televízióval. Ráadásul nemcsak a TV2-t veszíti el, de ami még ennél is rosszabb lehet neki, feltehetőleg a miniszterelnök bizalma is megingott benne. Nagyon félteni persze nem kell őt, szép fiatal feleségét, akinek buja bájaiban gyakran gyönyörködhetünk az internet jóvoltából, feltehetőleg nem rekvirálják el tőle.
Hogy a lényegről is mondjunk valamit: a TV2 és néhány megyei napilap a hivatalos megfogalmazás szerint nem adásvétel, hanem tulajdonosváltás révén kerül Vajnától Mészáros Lőrinc birtokába. Magyarra fordítva: Orbán Viktor átrendezi a zsebei tartalmát, ami eddig az egyik zsebében volt, még az év vége előtt a másikba kerül.
Köztudott, annak idején Andy Vajna az Eximbanktól vett föl hitelt, hogy megvásárolhassa a masszívan veszteséges TV2-t. Aki most azt kérdezi, hogy miért érdemes veszteséges tévét, vagy bármilyen más, nyereséget nem hozó vállalkozást vásárolni, az magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, és látszik rajta, hogy nem tudja, hol él.
Amikor ugyanis Vajna elszipkázta a kegyvesztetté vált Simicska Lajos elől a TV2-t, az volt a terv, hogy az állam hirdetésekkel szépen kitömi a csatornát, s ebből a pénzből ki lehet fizetni a tartozást, sőt, még marad is valamennyi. Ami az állami hirdetéseket illeti, jöttek is azok rendesen, ám a csatorna nem tudta hozni a fő célt, vagyis, hogy megelőzzék az RTL Klubot.
Mindenesetre mostantól Mészáros Lőrincre vár a feladat, hogy beteljesítse a nagy álmot, és megelőzze a toronymagasan előttük járó konkurenciát. Ehhez persze nyilván nem elegendő a gázszerelő szakmában való jártasság, és valószínűleg még az is kevés, ha valaki a miniszterelnök barátja.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
