Érdekes

A magyarok többsége eltörölné az óraátállítást

0

A Publicus Intézet által a Vasárnapi Hírek megbízásából készített közvélemény-kutatáson megkérdezettek háromnegyede (78 százalék) szerint jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne hazánkban, és Európában. Mindössze 14 százalék gondolja másként.

Leginkább a 45 év felettiek, és a városokban, illetve községekben élők gondolják, hogy jobb lenne óraátállítás nélkül (86-81 százalék); az óraátállítás mellett leginkább a 30 évnél fiatalabbak (26 százalék), illetve a Budapesten élők (23 százalék) vannak.

A válaszadók kétharmada (62 százalék) szerint a nyári időszámítást kellene megtartani, amikor este tovább van világos. Tízből hárman (28 százalék) vannak — az egyébként “eredeti” — téli időszámítás mellett.

Tízből két megkérdezett úgy tudja, hogy az óraátállítás azért van, mert konkrét gazdasági haszna van, míg tízből négyen úgy gondolják, hogy már nincs semmilyen gazdasági haszna, harmaduk szerint pedig ez az egész csak egy hagyomány.

A kutatás eredményei között semmilyen, a pártok támogatottságán alapuló törésvonallal nem találkozunk.

A Dassault Falcon 900 meg a rongyrázás

Néhai Nagy Richárd (1928-2009), aki 1974-1983 között a Magyar Televízió elnöke volt, hajdanán egy menetrend szerint közlekedő TU-154-es repülőgép fedélzetének I. osztályán utazva vadászfegyverei társaságában, maga is szívesen rázta a rongyot annak idején. Az akkori Szovjetunió fővárosánál, ki tudja hogyan és milyen előzetes bratyi alapján megszervezve maga is szívesen vette, hogy leszállás előtt körözhetett egyet a géppel Moszkva felett.

Ma már azért egészen más idők járnak! Egy kis kitérő Moszkvába azért most is előfordul.

Az OTP magángépe gyakran tűnik fel ott ahol éppen Orbán Viktornak is dolga van

Majdnem minden megváltozott, csak a rongyrázás maradt, ősi magyar módiként. A Csányi Sándor vezette OTP magángépe elég sokszor tűnik fel azokon a helyszíneken Európa-szerte, ahol éppen Orbán Viktornak is dolga van. A HA-LKN lajtsromjelű, Dassault Falcon 900 típusú business jetet többször is bérbe vette a miniszterelnök, írja az Átlátszó.

Mint ahogy azt a hvg.hu korábban megírta, Orbán Viktor, Csányi Sándor, az OTP-vezér fia, továbbá Schmidt Mária, és Andnan Polat török üzletember is ott volt a Chelsea és a Vidi londoni meccsén.  A Dassault Falcon 900, mint már említettük,  Csányi Sándor magángépe. Még mielőtt Londonba ért volna az említett meccsre, rövid kitérőt tett Moszkvába a hírek szerint, ahol két órát tartózkodott a seremetyevói nemzetközi repülőtéren, mielőtt délben továbbindult volna Londonba,  a 24.hu szerint.

Kormánygépként azonosítja magát

Az Átlátszó szerint az említett magángép 2017 decembere óta útjai során kormánygépként azonosítja magát: a légitársaság rubrikában a gép azt adta meg, hogy „Magyarország kormánya”, miközben ide a repülőgép üzemeltetőjét szokták írni. A gépet tavaly december 14-én regisztrálták Magyarországot, azóta a lap szerint legalább 12 alkalommal éppen akkor, éppen oda repült, ahol aztán Orbán Viktor feltűnt.

Tételezzük fel, hogy a miniszterelnöki repülősdikről szóló hírek kacsák és nélkülöznek minden ténybeli alapot. Kitalációk, melyek csak az ő lejáratása céljából röpködnek ide-oda, mint ahogy a kormányfő is nyilatkozta.

Ilyenkor aztán életbe lép a kormányfői mondás: „Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten” – oszt jónapot! Esetleg aktuálisan népszerűbben szólva:Boldog Karácsonyt!

Hivatalosan az OTP tulajdonában lévő Air-Invest Kft. birtokolja ezt a repülőgépet, de még a szakértők is a Csányi-féle gépként szokták emlegetni. a francia Dassault-gyár terméke, csak későbbi széria: Falcon 900LX a típusa. Hatótávolsága 8.800 kilométer, végsebessége pedig 0,87 mach, vagyis 1040 kilométer óránként. Üzemeltetési költsége úticéltól és a repült óráktól függően 1,1-2,4 millió forint. Fedélzetén kialakítástól függően 12-14 fő utazhat luxuskörülmények között.

A hivalkodás, a felvágás és a flancolás, az urizálással együtt ennek a mostani rendszernek a jellemzői! Nagyzolással, páváskodással, erejük fitogtatásával mutatják ki hatalom szeretetüket!

Hogy az említett gép pedig kívül-belül miként néz ki, azt itt megnézheti:

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ma nyugodt nap volt Budapesten, nem is volt itt semmilyen tüntike. Ezt láthatták a legtöbb kormányközeli lapon az olvasók. Néhány oldalon azért volt valami lent, nem túl szem előtt tartott hír valami rendetlenkedésről, de nyilván ez sem zavarta meg az olvasóikat. Volt azért egy kivétel is, a PestiSrácok fontosnak tartotta elmagyarázni, hogy az ellenzék jól láthatóan csak a szokásos politikai haszonszerzés érdekében tüntet. Azzal már többen szembesültek, hogy Merkel CDU-jának annyi. Leslie Mandoki szerint viszont a CDU új elnöke a Fidesz politikáját erősítheti.

Csak politikai haszonszerzés érdekében tüntetnek

Öt százalékos gazdasági növekedés van és munkaerőhiány, komoly bérnövekedés tapasztalható, a gazdaság és az állam makroadatai kiválóak. Ebből nem csak az következik, hogy bizonyosan nem szocialista vagy liberális kormányzás van, hanem az is, hogy a technológiai robbanás következtében is drasztikusan alakul át a munka világa, vagyis a munka törvénykönyve által szabályozott ember és vállalat közötti viszony.

Az állam, a kormány, a Fidesz érdeke is az, hogy a jelenleg munkavállalói státuszban lévő, képzett munkaerő többet dolgozzon. A munkavállalók érdeke az, hogy többet keressenek. Érthetően ezt úgy szeretnék elérni, hogy ne kelljen többet dolgozniuk. De ha többet dolgoznak, a bérnövekedésük is nagyobb lesz, nem csak a bérük.

Az ellenzék és a szakszervezeti vezetők jól láthatóan csak a szokásos politikai haszonszerzés érdekében mozdultak rá erre a törvényi változásra. (PestiSrácok.hu: Ki tüntet és miért most éppen? Magyarországon)

A német CDU balra tart

Az új pártelnök megválasztásakor a szavazás tétje az volt, hogy visszatér-e a CDU az eredeti nyomvonalra, vagyis a Helmut Kohl-féle kereszténydemokráciához, vagy folytatódik a Merkel által megkezdett balratolódás.

Kramp-Karrenbauer, alias mini-Merkel számára ezzel a győzelemmel egyenes út nyílt a kancellárjelölti státusz elnyerésére. AKK győzelme azért lehet káros a CDU-ra nézve, mert Kramp-Karrenbauer a kancellár embere, így az ő politikáját viszi tovább. Márpedig a CDU az elmúlt években pont Merkel hülyeségei miatt gyengült folyamatosan.

Ám AKK győzelmével folytatódhat a baloldali, liberális politizálás a CDU-ban. (888: A CDU-nak vége: Merkel jelöltje nyert, folytatódik a balos fordulat)

Leslie Mandoki szerint viszont a CDU új elnöke a Fidesz politikáját erősítheti

A Fidesz politikáját erősítheti az európai színtéren a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU új elnöke – mondta a Németországban élő Leslie Mandoki zenész, producer szombaton az M1 aktuális csatornának adott interjújában.

Leslie Mandoki a CDU hamburgi tisztújító kongresszusán elmondta, Annegret Kramp-Karrenbauer, az új elnök garanciát jelent arra, hogy a párt újra a nemzetek Európájának elvét erősíti majd.

A mai eredmény nagyon pozitív a magyar népnek – hangsúlyozta a világhírű zenész, hozzátéve, most az a lényeg, hogy az európai parlamenti választásokon is ez az elv erősödjön. (MTI: Leslie Mandoki: A Fidesz politikáját erősítheti a CDU új elnöke)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Végre azt is megtudtuk a Magyar időknek köszönhetően, hogy Brüsszel nem Moszkva, az EU véletlenül sem ­hasonlítható a Szovjetunióhoz. Rosszabb annál. A 888 leleplezte a balliberális lapokat: azok zsidóznak, nem a jobboldal. A Ripost pedig Vona Gábort leplezte le: könyvet lopott!

Brüsszel a kis Moszkva

Brüsszel nem Moszkva, az EU véletlenül sem ­hasonlítható a Szovjetunióhoz. Rosszabb annál, ugyanis a kommunizmus sosem hirdette magáról, hogy a szólásszabadság és a jogállamiság fellegvára.

A „népi demokrácia” nem tűrte a fősodortól eltérő hangot, véleményt, világnézetet, de ezt nem is rejtette véka alá. Aki akkoriban Moszkvában a hivatalos politikai irányelveket nyilvánosan kritizálni akarta, pontosan tudta, mire számíthat: cenzúrára, betiltásra, rendőrségi intézkedésre.

De nézzük, mi a gyakorlat manapság az Európai Unió központjában. A belga fővárosban szerdán a magyar kormány megbízásából egy plakátos kisteherautó járta az utcákat, amellyel az elhibázott bevándorlási politika következményeire akarták felhívni figyelmet. A plakáton egymás mellett olvasható Guy Verhofstadt, liberális EP-frakcióvezető korábbi felelőtlen kijelentése, miszerint nincs bevándorlási válság, illetve az, hogy már több százan haltak meg terrortámadásokban Euró­pában.

A mozgó kampányplakát híre gyorsan eljutott a belga hatóságokhoz, mert a járművet rendőrök állították meg, és arra kényszerítették a sofőrt, hogy szerelje le a feliratot. (Magyar idők: Cenzúra kis Moszkvában)

A 888 bemutatta a liberális kettős mércét

A tudathasadásban szenvedő baloldali újságok előszeretettel hivatkoznak a szakmaiságra, a moralitásra és az újságírói etikára, de rendre megfeledkeznek arról, hogy ha a jobboldali, konzervatív közösséget, esetleg ha Orbán Viktort kell lejáratni, akkor az eszközökben egyáltalán nem válogatnak. Sőt, a baloldali közösség kurucinfójának számító Magyar Narancs gusztustalanabbnál gusztustalanabb címlapjain már szerepelt Orbán Viktor szögesdrótos Hitler-bajusszal, pajeszos rabbiként ábrázolva, vagy éppen Köves Slomó kormánypárti díszzsidóként.

Sok éven át a baloldal és a hozzá hűséges szellemi holdudvar dönthette el, hogy ki az antiszemita, ki a fasiszta és ki a náci. Ha jobboldalinak vallottad magad, esetleg arra vetemedtél, hogy feltűzz a ruhádra egy kokárdát, akkor rendre megkaptad, hogy te bizony egy utolsó fasiszta vagy.

Szerencsére (vagy éppen egyesek sajnálatára) a baloldalnak és a vele szövetséges médiának, amely 2014-ig masszívan liberális és baloldali volt, sikerült lejáratnia ezeket a jelzőket, sőt a túlbuzgósága visszafelé sült el. Ezen jelzők hallatán ma már mindenki legyint, de ha antiszemita, netán becsületsértő cikkeket akarunk olvasni, akkor mindenképp vegyünk Magyar Narancsot, mert ott szinte csak ilyenek vannak. (888: Balliberális lapok zsidóznak, de még nekik áll feljebb!)

Vona, a könyv tolvaj

Kínos ügybe keveredett a Jobbik mai napig legbefolyásosabb politikusa, aki a háttérből továbbra is mozgatja a pártot, egy könyvesboltból üzentek neki, hogy ideje lenne végre kifizetni azokat a könyveket, amelyekkel fizetés nélkül kisétált az üzletből. A kár hozzávetőleg 10 ezer forint.

A történet úgy került nyilvánosságra, hogy Vona Gábor az új fészbúkos divathullámnak megfelelően kedvenc könyveit ajánlgatja a közösségi oldalon.

Csakhogy az egyik könyvről kiderült, hogy Vona fizetés nélkül távozott vele a könyvesboltból! Arra hivatkozva, hogy ő a „híres Vona”, rávette az eladót, hogy a kiválasztott könyveket ne kelljen kifizetnie. Azt állította ugyanis, hogy nincs nála pénz, otthon felejtette a pénztárcáját. Persze megígérte, hogy másnap beviszi a több ezer forintos vételárat – legalább 9-10 ezer forintról van szó -, csakhogy erre aztán sohasem került sor. Magyarán Vona trükkösen lenyúlta az egyáltalán nem olcsó könyveket.

A bolti eladónál akkor szakadt el a cérna, amikor az egyik ravasz módon eltulajdonított könyvet meglátta Vona Facebook-oldalán. Dühös lett, hogy a ki nem fizetett, magyarán ellopott könyvvel dicsekszik a bukott pártelnök. (Ripost: Vona Gábor ki­sé­tált egy bolt­ból, de fi­zetni el­fe­lej­tett)

A hét kérdése – Ön szívesen túlórázna, ha az érte járó munkabért három év múlva kapná meg?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szívesen túlórázna , ha az érte járó munkabért három év múlva kapná meg?
×

A nap kérdése – Gerinc nélkül is fájhat a derékba vágás?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Gerinc nélkül is fájhat a derékba vágás?

Kulcsár kulcsa Polt szekrényéhez – II. rész

A Kulcsár pernek, amelyben sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás miatt emeltek vádat, eredetileg 21 vádlottja volt (politikusok szintjén egyetlen gyanúsítottat sem sikerült azonosítani), ami később 24-re nőtt.

Köztük volt Kulcsár Attilán kívül a K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatója, Rejtő E. Tibor, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezetője, Forró Tamás volt televíziós szerkesztő, Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő Rt. korábbi vezérigazgatója és Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgatója is.

 A menetrend

2003 június: Megverik Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, épp aznap, amikor aláírja a Pannonplast ellenséges felvásárlásával kapcsolatos határozatot. Az ügyben a K&H Equities brókercég is érintett.

2003 július: Többmilliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás indul Kulcsár Attila ellen.

2003. augusztus: A megszökött Kulcsárt Bécsben letartóztatják.

2003. szeptember: A Bécsbe tartó Rejtő E. Tibor bankvezért bűnrészesség gyanújával letartóztatják.

2004: Kulcsár vallomást tesz az ügyészségen.

2005: Vádat emel a Fővárosi Főügyészség.

2008. szeptember: Elsőfokú ítélet: 8 év szabadságvesztés, 230 milliós vagyonelkobzás.

2010. május: A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet és az eljárás megismétléséről dönt.

2010. december: Újraindul a Kulcsár-per.

2011. február: Kulcsár Attilát szabadlábra helyezik.

2011. november: Kiderült, hogy Kulcsár a saját pénztartalékából adott ügyfeleinek, ha sürgősen szükségük volt néhány millióra.

2015. október: Kulcsár szerint „csak” pénzmosoda volt K&H Bank brókercége, nem sikkasztottak

2015. december: Elsőfokú ítélet: 6 év, 6 hónap börtön, 229,9 millió forintos vagyonelkobzás.

2017. február: Pár nappal jogerős felmentése után meghalt Rejtő E. Tibor.

2017. március 21: Kulcsár az utolsó szó jogán elnézést kért „mindenkitől, akinek problémát, kellemetlenséget okozott”.

2017. március 22: Másodfokú ítélet: 5 év szabadságvesztés, 5 milliós pénzbüntetés. Több mint 20 milliárdos elkövetési érték mellett 8 milliárdnyi kár!

Kulcsár kulcsa Polt szekrényéhez, az abban rejlő félresikerült ügyek megtalálásához vezet. Ahhoz a bizonytalansághoz, amely nem találta meg sokszor a történeti tényállásoknak megfelelő anyagi jogszabályok kereteit. De nemcsak erről a szinkronizálásról van szó. És még akkor finom voltam! A politikának való megfelelési kényszer eluralkodásáról is. Hiába szajkózza Polt, hogy mindent a vonatkozó törvényeknek megfelelően tettek – ezt kevés mondani! Úgyis kell cselekedni!

Hol vannak errefelé a „milánói ügyészek”? Tán sose voltak, most meg bizton állíthatom, hogy mára aztán végképp nincsenek! Ahol fideszes vénalenyomatú legfőbb ügyész irányít a hierarchikus szervezetben, ott nem is lehet ez másképp. Itt vannak betoji ügyészek is, akik gazsulálnak állásuk biztonságáért – meg előmenetel reményében – megfelelési kényszer alatt vergődő főnökeiknek! Micsoda ország ez?

Az első rész itt olvasható >>>

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot, amelynek értelmezése szerint a korlátozását kérte tőle a Zsidó Világkongresszus elnöke. Kovács Zoltán – mint azt például a 888-ból is megtudhatta az olvasó – jól kioktatta Soros lapját, a The New York Timest. Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialistákat sárga mellényben.

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot

„Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. Kormányom fellépése, döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról. Ön és szervezete erre az egyértelmű magyar kormányzati politikára a jövőben is számíthat” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus elnökének.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke néhány napja egy levélben arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nyilvános ítélje el a Figyelő címlapján megjelent, szerinte antiszemita képet.

„Csodálkozásomat fejezem ki azért is, mert mintha az Ön tolla csak akkor találna papírt, ha zsidó származású baloldali közéleti szereplő kerül egy vita középpontjába. Ám még sosem kaptam Öntől levelet, amikor a kormányzattal együttműködő vagy jobboldali érzelmű zsidó származású állampolgár került hasonló helyzetbe. Ennek beszédes példáit mellékelten küldöm” – írta Orbán Viktor, aki sajtófőnöke tájékoztatása szerint a HVG hetilap és a Magyar Narancs egy-egy korábbi számának címlapját mellékelte leveléhez. (MTI: Orbán Viktor válaszlevele Ronald S. Laudernek: Ön a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem)

A The New York Times is Soros lapja

A The New York Times szerkesztőbizottságát rendkívül „izgatja” és „aggasztja” Orbán Viktor magyar miniszterelnök „jobboldali, nativista, nacionalista politikája” – írta ironikus hangvételben a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, reagálva a Soros lapjában a közelmúltban megjelent, Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel foglalkozó cikkre.

Az államtitkár szerint a „manhattani klikkhez” a héten csatlakozott a The Guardian című baloldali brit újság egyik cikkírója is, aki „véletlenül” a Central European University (CEU) egy volt professzora, és aki „gyászolja a szomorú napot, amikor a CEU-t kiszorították Magyarországról”.

Csakhogy ez nem így történt. Az intézmény teljes mértékben akkreditált Közép-európai Egyetemként még mindig szabadon működik Magyarországon” – tisztázta (ismét) a helyzetet az államtitkár. A CEU viszont a saját bevallása szerint még mindig nem folytat semmilyen felsőfokú képzést az Egyesült Államokban” – tette hozzá. (888: Kovács Zoltán kioktatta Soros lapját, a The New York Timest)

Sárga mellényes szocialista bárgyúság

Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialisták Facebookjára kitett fényképet. A három „nagyágyú”, Ujhelyi István, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely sárga mellényt húzott, és azt üzenték, így tüntetnek majd, és döntik meg majd az Orbán-kormányt.

„Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog! Minden lehetséges eszközzel tiltakozunk egészen addig, amíg meg nem állítjuk Orbánt, és a kormány ki nem hátrál a rabszolgatörvényből!” – írták. Az elvtársak elfelejtették, hogy Párizs nem Orbán ellen, hanem saját francia barátjuk, Emmanuel Macron ellen lázadt fel. (Magyar Idők: Újabb csúcsot döntött a szocialista bárgyúság)

Kulcsár kulcsa Polt szekrényéhez – I.rész

2003-ban kezdődött az eljárás, aztán felgyorsultak az események, de csak egy ideig tartott a lelkesedése az igazságszolgáltatásnak. Míg végül több mint egy évtizednyi eljárási cselekmények után a 8 milliárdos kárt okozó brókert és társait jól megbüntette a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben.

A több rendbeli sikkasztásért és más bűncselekményekért az öt év szabadságvesztés mellett ötmillió forint pénzbüntetést is kiszabott Kulcsár Attilára a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Elek Balázs vezette tanácsa. A döntés jogerős.

2004 szeptemberében nagy fordulatot vett az egész. A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette – ügyészi indítványra – Kulcsár előzetes letartóztatását és házi őrizetét rendelte el. Hogy a személyi szabadságot a legsúlyosabban korlátozó intézkedés megszüntetésére miért volt szükség, az nem tudható. Az ügyészi előterjesztés tartalmát nem ismerjük.

Tény azonban, hogy a sokszereplős ügyben a vádhatóság nem tartott attól, hogy Kulcsár szabadlábon lévő társaival összebeszélve, esetleges tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével az eljárás eredményességét meghiúsítani igyekezne. Mert ha tartott volna, akkor nem kerülhetett volna szabadlábra a szuperbróker. Nem sokkal ezután, 2005 májusában a házi őrizetet is lakhelyelhagyási tilalomra változtatták, amely sokkal enyhébb korlátozás volt az addigiaknál.

Vajon Kulcsár ezt mivel érdemelte ki?

Csak ezután következett a jó pofizónak tűnő, nagy port felvert ügyészi kihallgatás. Három ügyész és a védő jelenlétében videóra is vették az eljárást, egy részét a köztelevízióban is bemutatták. Tanszékvezető egyetemi tanárok kritizálták a kihallgatási műveletet, amit ugyan nem tartottak törvénysértőnek, de formahibásnak annál inkább.

Az eljáró bíró szerint nem sértettek eljárási szabályt a kihallgatást végző ügyészek akkor, amikor lehetőséget biztosítottak több alkalommal is arra, hogy Kulcsár Attila védőjével érintkezzen, illetve az egyes kérdésekre adott válaszok előtt konzultáljon… akkor követtek volna el törvénysértést, amennyiben erre akár a védőnek, akár a gyanúsítottnak nem biztosítottak volna lehetőséget.

A vádhoz kötöttség elve köti a bíróságot is. Amit az ügyészség a vádiratban leír, a bíróság azt tárgyalhatja csak. Tárgyalta is, hogy milyen eredménnyel, az már ismert mindenki előtt. A 150 ezer oldalnyi ügyiratot a Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblának küldte meg azzal, hogy a másodfokú eljárásban részben helyezze hatályon kívül az elsőfokú bírósági ítéletet.

Az indoklás persze nem nyilvános. 2010-ben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot (mai nevén: Fővárosi Törvényszéket). Ebben a megismételt elsőfokú eljárásban rendelt ki új tőkepiaci szakértőt a törvényszék. Az meg vizsgálódhatott feszt a több mint tízezer tranzakcióban. Húzták, mint a rétestésztát. Navracsicsot meg a kutya sem kérdezte meg arról, hogy mindez miként fordulhatott elő.

Hogy kik és miért engedték ki az országból Kulcsárt Bécsbe annak idején, az jó kérdés. Hogy hova lettek a milliárdok, az sem mellékes.  A Polt csontvázak szekrényéhez csak egy kulcs a Kulcsáré. Fárasztó történetek ezek, az már biztos.

Hol vannak errefelé „milánói ügyészek”? Tán sose voltak, most meg bizton állíthatom, hogy mára aztán végképp nincsenek! Ahol fideszes vénalenyomatú legfőbb ügyész irányít a hierarchikus szervezetben, ott nem is lehet ez másképp. Itt vannak ám betoji ügyészek is, akik gazsulálnak állásuk biztonságáért – meg előmenetel reményében is – megfelelési kényszer alatt vergődő főnökeiknek! Micsoda ország ez?

Hegyeshalom – 2020

– Jónapot kívánok, útlevél- és vámellenőrzés. Kérem az útlevelét!
– Nekem csak személyim van.
– Az január elseje óta nem érvényes, újra a hagyományos bordó útlevél kell. Utazásának célja?
– Bécs.
– Vízuma van?
– Bécsbe kell vízum?
– Amióta kiléptünk az EU-ból, újra vízumkényszer van Ausztriával. Miért utazik Bécsbe?
– A CEU-n vizsgázom. Holnap, május 20-án.
– Ugye ön is tudja, hogy pénzügyi okokból újra csak háromévente lehet Nyugatra utazni. Háromévente jár a valutakeret. 70 dollár. Helyesbítek: euró!
– Per nap?
– Per év!
– Hetven dezsőből két napig sem húzom ki Bécsben. Drága az élet, a közlekedés, az albérlet. Szerencse, hogy nálam van a bankkártyám.
– A bankkártya január elseje óta nem használható külföldön. Beszívja az ATM. De kivihet magával, engedély nélkül 400 forintot, azt beválthatja euróra. De figyelmeztetem, rossz a forint árfolyama.
– De nekem holnap kell vizsgáznom a CEU-n.
– A dékánnál kérelmezze, hogy áttehesse a vizsga időpontját.
– Mikorra?
– 2023 május 20-ra. Az pont három év. Törvényesen utazhat. Meghívólevéllel már kétévente mehet, tehát 2022-ben. De ahhoz csak 5 euró jár.
– Atyavilág!
– Nem, ez a mi szép, új világunk. Hála Szeretett Vezetőnknek. Van elvámolnivalója? Mi az a sok könyv?
– Marx, Mao, Marcuse. A ’68-as párizsi diáklázadást elemezzük szociológiából.
– Ezeket a könyveket el kell koboznom. Tiltólistán vannak, Nemhogy nem támogatjuk vagy tűrjük őket, de tiltjuk. Visszajött a három „T”, hála Szeretett Vezetőnknek. Szociológián kívül milyen szakra jár még?
– Gender.
– Most én mondom, atyavilág! Aki gendert tanul, annak nálunk nem érvényes a diplomája.
– Akkor mit tanuljak, hogy megfeleljek az elvárásoknak?
– Ma nagyon népszerű idehaza a rovásírás szak.
– Maga olvas rovásírásul?
– Nem, de már tanulom, mert az alapfokú rovásírás kell a haladó vámosvizsgára.
– Hála Szeretett Vezérünknek!
– Ahogy tetszik mondani. Jó utat vissza, Pest felé! Remélem van magánál határsáv engedély! Anélkül elkapják az ávósok, akarom mondani, tekesek!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK