Érdekes

Milarepa Abán

Nem, nem támadt fel a legendás tibeti tanító a mai Magyarországon, és ezt nem csak azért mondom, mert a buddhizmus ilyen feltámadást nem is ismer, de a lelke sem reinkarnálódhatott a város polgármesterében, Kossa Lajosban, ugyanis Milarepa kiváltképpen okos és művelt ember volt, amit a polgármesternél nem igazán tapasztalhatunk. De azért ne becsüljük le.

Ne bizony: megvan neki a magához való esze, mint majd látni fogjuk, csak legfeljebb különös, misztikus srófra jár. De lássuk, mi hír jött Abáról az Átlátszón keresztül, a G7 megerősítésével?

Sem több, sem kevesebb, mint az, hogy Kossa Lajos, Aba város polgármestere a 2019. január 23-i testületi ülésen új hagyományt jelentett be: ezentúl tibeti hangtálakkal fognak nyugtázni minden testületi döntést, az ülések kezdetén pedig gyertyát gyújtanak az ártó szellemek és az ellenzéki negatívság elhallgattatására.

A polgármester három fő ellensége: Paprikajancsi, Sunyi Róka és Páváskodó Pulyka

„Úgy tűnik, az abai polgármesternek három fő ellensége van: Paprikajancsi, Sunyi Róka és Páváskodó Pulyka. Mint a szóban forgó január végi testületi ülésen, egy mintegy 50 perces monológ közben kifejtette, a láthatatlan világ eme lényei nem zavarhatják meg az „értelmes, érdemi testületi munkát”, ezért kell a fényt jelképező égő gyertya, amely segít a láthatatlan szellemiségeket eltüntetni a teremből. A hangtál pedig azért, hogy minden egyes testületi döntést egy, a tálra mért gongütéssel ünnepeljenek meg.” (Átlátszó)

No jó, azért ezek nem csak a polgármester fejében léteznek és nem is földöntúli démonok – egyszerűen csak így hívja magában a testület ellenzéki tagjait. Mármost ha démonokkal volna baja, azok ellen ideális a hangtál, csak épp a valódi, hús-vér emberek ellen nem sokra jó. Általában véve is, a tibeti lámahitű buddhizmus igen szép, szerteágazó vallás, mely rengeteg vigaszt nyújthat a legváltozatosabb élethelyzetekben mindazoknak, akik hisznek benne, ám azok számára, akik nem hiszik, sok haszna nincs. Mondjuk az egyáltalán nem tilos, hogy valaki lámahitű buddhista legyen, eszem ágában sincs ilyent mondani, sőt, még az sem tilos, hogy az ember bolondot csináljon magából ország-világ előtt (ugyanis az illető bejelentést élőben közvetítette online az „Abai hírek” Facebook-oldal).

De azért mégis kissé különös.

Amint az is, hogy Kossa polgármester, mivel három túlvilági démon támadását érezte, néggyel több széket tett az asztal köré, melyekre meghívta, jelképesen leültette Széll Kálmánt, Mahatma Gandhit, Martin Luther Kinget és a Dalai lámát is.

Az igazi az lett volna, ha szavaznak is.

Hát, akinek ilyen támogatói vannak, bajba már nem kerülhet. Pedig volt neki baja korábban: vagy inkább nem is bajnak mondanám azt, hanem hiánynak. Pénztári hiánynak. A G7 írta meg, még tavaly decemberben, hogy az érdemes városatya egészen egyszerűen rájárt a város kasszájára, fizetési és vásárlási előleg címkézéssel 2012 és 2016 között 83 alkalommal vett fel a település pénztárából kisebb-nagyobb összegeket, összesen több mint 10,7 millió forintot. Kossa 2012 decemberében kezdett akcióba, akkor kérdezett rá először a város pénzügyes munkatársánál, mennyi van a páncélszekrényben, és rögtön magához is vett több mint 250 ezer forintot. Ezt aztán az újévben többször megismételte, úgyhogy 2013-ban már több mint hárommilliós mínusznál járt. És 2016-ig rendszeresen vette fel a pénzecskéket, harminc és kétszázötvenezer forint közötti összegeket.

A dolog úgy derült ki, hogy a város jegyzője lemondott és az önkormányzat nem talált utódot a helyére. Ekkor a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességből küldött egy jegyzőt a településre, az pedig új seprű volt, jól sepert: azonnal látta, hogy mekkora a hiány, és a képviselő-testület segítségével fegyelmi eljárást kezdeményezett a polgármester ellen, akinek az aláírása minden pénzfelvételi bizonylaton ott volt.

Valamit csak tudhatnak azok a bódhiszattvák, ugyanis Kossa az első felszólításra visszafizette mind a 10,7 millió forintot, egy összegben, márpedig ez minimum csoda, és mint ilyen, a Dalai láma hatáskörébe tartozik, remélem, értesült a dologról, utóbbi időben nem túl sok jó hírt kaphatott szegény. No, de a csoda szárnyakat adott a polgármesternek, aki magát mellesleg város-sámánnak nevezi.

Bejelentette, hogy Aba 2050-ig az „új világ egyik mindenoldalú jövőszigetévé” változik.

Mindenoldalú.

Jövősziget.

Jól van, lássuk, ehhez mi kell?

Ehhez az kell, hogy létrehozzák az Abai Közösségi Tudat Testületét, a Megértés Házát (a jelenlegi kultúrház helyett), a Gyöngyvirág Abai Kutatási Központot, a Teremtés Háza Gazdasági Központot, a növények „Parlamentjét”, az Abai Öngyógyítás Házát, a Meditációs Kolostort és Lélekközpontot, egy gyógyfürdőt, valamint a települést alternatív energiával ellátó energiaparkot. Be kívánja vezetni a helyi valutát, „virtuális szeretetpénzként”, az lesz a neve, hogy abai fABAtka, és ezt az egész pénznyelő programot elnevezte Kék Óceán Gazdaságstratégiának.

Ez azért már majdnem a Tejtenger Kiköpülése, amit a védikus mítoszokból ismerünk. Igaz, azok nem tibetiek.

Nagy kár, hogy ugyan ezeknek a terveknek legalább részben meg kellett volna valósulniuk idén év elejére, mégsem esett egy kapavágás sem, illetve valami mégis: letették a Shambala Gyógyító Központ alapkövét. Úgy még alapkő nem volt letéve, ahogyan ez: a gödör körül meglóbálták a Szent Korona piros párnára fektetett hiteles másolatát, és lebetonoztak az alapkővel kilenc kristályt. Ezek után semmi kétség, hogy megépül magától is, dolgozni sem kell majd rajta.

Kell a pénz a szellemeknek, démonoknak

Magától lehet, de ingyen nem – talán ezért emelte a kommunális adót legutóbbi ülésén a testület kilencezer forintról tizenkétezerre. Kell a pénz a szellemeknek, démonoknak, mindenféle prétáknak és jáksáknak, azon meg senki se csodálkozzon, ha Aba főutcáján árnyat lát suhanni: az a polgármester, és éppen rolangokat, rodzsungokat kerget a kjilkorjával.

Ámuldozni majd akkor kell, mikor majd felállíttatja a Négy Világőrző Rádzsa szobrát is a testületi ülések termében.

Még egyszer kérném: senki ne tartsa bolondnak ezt az embert, megvan neki nagyon is a magához való esze, nem ingyen lámáskodik.

Megvan az esze, csak különös srófra jár.

És azért nem egy Milarepa.

Ha az lenne, már a pénzügyi vizsgálat idején madárrá változott volna, és elszáll, a messzi Himalájába.

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kövér László leleplezte, hogy újszerű, 21. századi hadviselés zajlik Európa ellen. Az Alapjogokért Központ bemutatta Brüsszel közelmúltban előterjesztett javaslatait, amelyek a bevándorlást ösztönzik. A Magyar Hírlap a szocik kampányát buktatja le.

Kövér László: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása

Az Országgyűlés elnöke szerint a napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben „az alávetésre és kifosztásra szánt” Európa ellen egy újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.

Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) budapesti plenáris ülésén kiemelte: a cél az európai közösség természetes identitásának a felszámolása, aminek hiányában a közösségek és az egyének nem tudják felismerni, érvényesíteni és szükség esetén megvédeni érdekeiket sem, így könnyebben alávethetők és uralhatók. Ezért a természetes európai identitások védelmére hivatott minden intézmény – a család, a keresztény egyházak és a nemzeti államok – folyamatos politikai, jogi és mentális támadások célkeresztjében van.

Az Országgyűlés elnöke azt javasolta, hogy a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma – mint a legerősebb demokratikus felhatalmazással rendelkező nemzetpolitikai szervezet – 2020-tól kezdődően minden év márciusában fogadjon el az előző évre vonatkozóan egy közép-európai magyar identitásvédelmi jelentést, amelyet a szomszédos országok kormányai, valamint az Európai Unió vezető testületei rendelkezésére bocsátanak.

Kezdeményezte azt is, hogy a fórum kérje fel az Országgyűlést, valamint a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a magyar nemzeti összetartozás évének. (MTI: Kövér: újszerű hadviselés zajlik Európa ellen)

Brüsszel a bevándorlást ösztönzi

Egy alapos összeállítást készített az Alapjogokért Központ az Európai Bizottság migrációval kapcsolatos legújabb állításai, valamint a tervezett intézkedései ellentmondásáról. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a videóban beszámol arról, hogy a Bizottság állításával ellentétben mind a „migránsvízumok”, mind a kötelező betelepítési kvóták, mind a migrációt támogató civilek többlettámogatása és a „renitens” bevándorlásellenes országok megbüntetése is a mai napig napirenden van, amelyeket az elmúlt időszak javaslatainak felidézésével is alátámasztott. Ennek kapcsán az igazgató elmondta, hogy amennyiben hasonló összetételű lesz a Bizottság az EP-választások után is, akkor ezeket a terveket meg fogják valósítani. (Origo: Dokumentumok bizonyítják, hogy az Európai Bizottság továbbra is támogatja a bevándorlást)

Komédia a szocialisták kampánya

Hogy nem száradt le a kezük, és folyt el a tinta, amikor az utódpárt prominensei kiírták a plakátjukra a haza és a szeretet szót!

Hogy nem szakadt rájuk a plafon, amikor lejegyezték, hogy az illegális bevándorlást le kell állítani, vagy a Trianon ejtette sebeket be kell gyógyítani!

És vajon hogyan néznek múltjuk tükrébe, miután kitalálták azt is, hogy azért kellenek aktivisták az uniós választásokra, mert a kormánypárt csalni szándékozik?

A képmutatás csimborasszója, hogy Európa legégetőbb problémájával, a bevándorlással kapcsolatban nem kínálnak valódi megoldást a szocialisták, csak maszatolnak, de elismerik annak valóságos voltát. A röhejes politikai evolúciójuknak köszönhetően ma már kijelentik azt is, hogy létezik „illegális bevándorlás”, ami ellen tenni kell. (Magyar Hírlap: Szocialista komédia)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gulyás Gergelytől megtudhattuk, hogy olyan pártok támadják aek Fideszt az EPP-ben, amelyek a bevándorlási kvótákat is megszavazták. A 888 leleplezi, hogy a Néppárt nem is igazi jobboldal. Az Origo megírta, hogy az európai főügyésznek jelölt Laura Codruta Kövesi is Soros embere.

A Néppártban a bevándorlást támogató pártok támadják a Fideszt

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján közölte: kizárólag olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-n belül, amelyek a bevándorlási kvótákat is támogatták és megszavazták az Európai Parlamentben (EP); olyan pártok, amelyekben kormányfői felelősséget senki nem visel. Ugyanakkor ezek a pártok is fontos tagjai az EPP-nek, a pártcsaládnak sok tagja van, sokféle vélemény jelenik meg benne – jegyezte meg.

Gulyás Gergely kiemelte: mindenkinek meghallgatják a véleményét, és arra törekednek, hogy egységes és erős EPP vegyen részt a májusi EP-választáson, és a választási eredmények alapján az EPP legerősebb tagpártja a Fidesz. (MTI: Gulyás: olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-ben, amelyek a bevándorlási kvótákat is megszavazták)

A Néppárt nem is igazi jobboldal

A néppárti mainstream pont annyira emlékeztet jobboldaliságra, mint amennyire néhány étel nyomokban mogyorót tartalmazhat. Talán aki allergiás rá, észreveheti, de az is lehet, hogy ő is megússza.

A libsi megmondás trükkje az, hogy azt mondja: Odass! Az Orbán aztán tényleg mindenkivel összeveszik, hiszen a Néppárt jobboldali és konzervatív. Ezt az intézményelvű logikából kívánják levezetni, hogy ti. a jelenlegi európai parlamenti felosztásban épp ott csücsülnek, és talán nem szeretnék megvalósítani a nettó kommunizmust. Marxot és Fidel Castrót azért már siratják, szóval ami késik, az nem múlik.

De aki találkozott már mondjuk skandináv vagy Benelux államokbeli néppártiakkal, az kellemesen kacag a fenti libsi trükkön. Egy virtigli skandináv vagy Belenux államokbeli néppárti ugyanis értetlenkedve fogadja azt, hogy kelet-európai párttársának nem kötelező menetelnie a Pride-on, és nem támogatja a gendersemleges budikat, ahogy a hazatérő dzsihadisták államilag finanszírozott kórházi kezelését sem.

A néppárti mainstream és az európai balliberális tömb már csak nevében, vagy csak intézményileg különíthető el. (888: EPP non coronat)

Laura Codruta Kövesi is Soros embere

A romániai korrupcióellenes ügyészség leváltott vezetőjét ugyanis olyan támogatói voltak mint Frans Timmermans és Guy Verhofstadt, amikor az Európai Parlament választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre. Az Origo szerint vezetése alatt a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészséget a román belpolitikában a politikai ellenfelekkel és a nemzeti kisebbségekkel, különösen a magyarokkal való leszámolás eszközévé vált, hamis korrupciós vádakkal. (Origo: Az Európai Parlament támogatta Soros emberének európai főügyészi jelölését)

Kastélytúra – Déli kávé Szele Tamással

Kávé mellé most kellemetlen, kínos témával szolgálhatok, mert senki sem örül annak, ha gyermekeknek esik baja, kerülnek kellemetlen helyzetbe: na jó, kivéve azokat, akiknek ez valamiképpen kifizetődik. Hogy kinek lesz jó, miszerint kiköltöztetik még idén nyáron a fóti Károlyi István Gyermekközpont lakóit, arról csak sejtéseink vannak – a gyermekeknek biztos nem.

Először idézzünk egy beszélgetést, ami a 444 tanúsága szerint tegnap hangzott el Szél Bernadett és a fóti gyermekotthonért felelős államtitkár, Fülöp Attila között. Fülöp épp nagyon diskurált valami mérhetetlenül fontosról, éspedig Vécsey László képviselővel, Szél minden áron kérdőre szerette vonni a gyermekotthon sorsával kapcsolatban, de a társalkodóknak nagyon nem akaródzott erről beszélni. Végül Szél Bernadett odaszólt, kissé élesebben:

„Szeretném, ha válaszolna! A gyerekek fontosabbak, mint az urak, akikkel most ön van, azt gondolom.” Mire egyikük, Gödöllő és környéke fideszes országgyűlési képviselője, Vécsey László azt felelte: „Ezt kikérjük magunknak!”

Hát lám, mindjárt kiderül, kinek kicsoda, micsoda a fontos: nekem mondjuk a gyermekek előrébb valók volnának, mint a politikusok, éspedig azért, mert belőlük még lehet ember, de amazokból már csak maximum miniszter, az is minek. De hát mi a helyzet a fóti gyermekotthonnal?

Hivatalosan az, hogy a kormány úgy döntött – a hivatalos verzió szerint – miszerint:

„A Károlyi István Gyermekközpontban biztosított ellátásokat a jövőben más helyszíneken nyújtja a rászoruló gyermekek számára – tudta meg lapunk. A gyermekeket Kalocsán, Aszódon, Zalaegerszegen és Budapesten helyezik el.

Várhatóan az év első felében bezárja a kapuit a fóti Károlyi István Gyermekközpont, az ott gondozott gyermekeket négy településen helyezik el. Zalaegerszegen és Kalocsán európai uniós forrásból megvalósuló új, korszerű férőhelyek garantálják majd a gyermekotthoni ellátás minőségének javulását. A tárca hangsúlyozta, Zalaegerszegen és Kalocsán a központi speciális gyermekotthon vezetése, szervezete és szakmai irányítása is megújult, így az ombudsman által megállapított korábbi hiányosságok megszűntek. E két helyszín mellett Aszódon és Budapesten helyezik el a most még Fóton gondozott gyermekeket.”

Igen szépen hangzik, hiszem majd, ha látom. Mármint az ellátás minőségének javulása hangzik szépen. Azonban kilóg a lóláb: szó nincs a gyermekotthoni ellátásról. Ingatlanról van szó. Ugyanis a gyermekek lakói nem a kastélyban laknak, hanem annak kertjében kialakított, nyolc-tíz fős otthonokban vannak elhelyezve, ezzel megdől az az érv, miszerint a kormány csak a „tömegszerű” szociális intézményeket szünteti meg. Sőt, annyira nincs szó „tömegszerűségről”, hogy jelenleg összesen 62 gyermeket látnak el a kastélyparkban kialakított lakóotthonokban. Közülük 32 speciális-, 24 különleges szükségletű, további 6 gondozott pedig kísérő nélküli menekült gyermek. Csak hát a kastély parkja része az ingatlannak, igen értékes része: így hát nem csak ezeknek az otthonoknak kell menniük, mégpedig idén nyár körül, hanem az ugyancsak ott működő Fóti Szabad Waldorf Iskolának és a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnáziumnak is. Ezt Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelentette be a városvezetésnek.

Ingatlanszagot érzek, akármi legyek, méghozzá ingatlanpanama-szagot. Szép kifejezés egy gyermekotthon megszüntetésére, hogy „kitagolják”, de attól még ugyanazt jelenti – szétosztják a gyermekeket máshová. Hová? Aszódra, de főleg Zalaegerszegre… ahol, mint láthattuk, a kormány szerint megújult a vezetés, a szervezet és a szakmai irányítás, így nyoma sincs a korábbi problémáknak.

No, ha nyoma sincs, az igen jó, de lássuk Székely László ombudsman nemrég, március elsején született utójelentését arról, milyen változásokat tapasztalt az új vezetésnek köszönhetően?

Nem sokat. Az utóvizsgálat a 2016-os megállapításokhoz képest nem tapasztalt érdemi előrelépést az otthonban élő gyermekek oktatásának kérdésében. Továbbra sem biztosított, hogy a 8. évfolyamot befejező tanulók a képességeiknek megfelelően tudjanak továbbtanulni. A korábbi jelentés aggályosnak találta annak gyakorlatát, ahogyan a gyermekek automatikusan magántanulóvá válnak. Ezen a területen azóta sincs kedvező változás.

Az étkeztetési normatíva az ebéd költségein kívül csupán fejenként 486 forintot irányoz elő további napi négy étkezésre. Ez bizony nagyon kevés, megkockáztatnám, szánalmasan az.

A bútorok és a vizesblokkok állapota nyomorúságos, igaz, ez a romgálásoknak is köszönhető, az agresszió ugyanis általános. Mármint nem is annyira a nevelők részéről, inkább úgynevezett „kortárs agresszióról” van szó, a gyermekek bántják egymást.

Különben a zalaegerszegi gyermekotthon engedélyezett létszáma összesen 48 fő, ebből a vizsgálat idején ott voltak negyvenöten, nyolcan szökésben voltak épp, öt fő javítóintézetben volt, nyolc fő pedig várólistán. Ez összesen sem negyvennyolc, hanem hatvanhat, és erre jönnének még a fóti gyermekek…

A dohányzás és a kábítószerfogyasztás is általános, a gondozottak leginkább „a patkányméreggel cseppentett dohányból sodort cigarettát szívják, amivel akár napokra kiütik magukat.” Drogambulanciára egy gyerek jár. Ugyanakkor az alkoholfogyasztás nem jellemző. Mivel a gondozott gyerekek nagy rész már eleve dohányosként érkezik,
ezért a dohányzásra vonatkozó tilalmat nem tudják tartani. Ezért a dohányzást úgy szabályozzák, hogy napi három szál cigit szívhatnak el öt részletben az étkezés után.

És ez az az otthon, amiről a minisztérium még azt állította, hogy az ombudsman által megállapított korábbi hiányosságok megszűntek!

Érthető a felháborodás az ügyben, pláne most, mikor épp

állnak le az SOS-gyermekfalvak is, mivel megszűnik a külföldi támogatásuk (a civiltörvény miatt),

így vagy befejezik működésüket, vagy teljesen átalakulnak. Konkrétan, mint az SOS Gyermekfalvak Alapítvány február elején kiadott közleményében olvashatjuk:

„A jövőben olyan nevelőszülőket keresünk, akik saját ingatlanukban gondoskodnának az SOS-be került gyerekekről. Az SOS ingatlanjaiban jelenleg lakó nevelőszülői családok saját házukba/lakásukba költöznek, vagy saját döntésük alapján akár az SOS ingatlanjait is bérelhetik. Az alacsony kihasználtságú, költséges ingatlanokat és használaton kívüli telkeket a közeljövőben értékesíteni fogjuk, az így befolyt összeget teljes egészében közvetlenül a magyar SOS-ben élő gyerekekre fordítjuk. A családok továbbra is megkapják ugyanazt a szakmai segítséget, amit eddig, csak területileg nem lesznek közvetlenül egymás mellett.”

Magyarul: mivel külföldről már nem nagyon fogadhatnak el támogatást, a működésüket úgy próbálják finanszírozni, hogy eladják vagy bérbe adják az összes nélkülözhető ingatlanjukat, tart a befolyó összeg, ameddig tart. Persze, ezt hivatalosan bevallani öngyilkosság lenne, tehát úgy fogalmaznak: „a magyar SOS Gyermekfalvak a jövőben fokozottabban számít adományozóira, az SOS nemzetközi szervezete 2020-tól ugyanis olyan országok megsegítésére csoportosítja át a forrásokat, melyek nálunk lényegesen rosszabb gazdasági-társadalmi, egészségügyi helyzetben vannak. Magyarországon hozzájuk viszonyítva kedvezőbbek a körülmények, így több lehetőség van adománygyűjtésre.”

Hát ja, kérem, mégsem mondhatják, hogy a civiltörvény miatt nem fogadhatják el az eddigi pénzt külföldről, mert még lesorosistázzák őket…

Visszatérve Fótra: az épülettel kapcsolatban nem új a hír, hogy a kormány a gondjaiba kívánja venni, egészen pontosan két éve hallhattunk róla először: akkor már közölték volt, miszerint „Kastélyként üzemel tovább a fóti gyermekváros”. Hát a gyermekváros épp nem, ugyanis az a parkban van, az épület meg eddig sem volt hangár vagy piramis, szóval az nagy felfedezés, hogy egy kastély kastélyként fog üzemelni. De Tuzson Bence annak idején maradandót alakított az ügyben megszólalva:

„Az a feladat áll előttünk, hogy ebben a másfél évben megtaláljuk azt a funkciót, amelyik kapcsolódni fog a kastélyhoz. Egy gyönyörű kastélyról beszélünk, és Magyarország kormánya elkötelezett a tekintetben, hogy a magyarországi kastélyok, várak visszanyerjék korábbi méltó fényüket, és olyan funkcióval egészüljenek ki, amelyek a 21. századi feladatoknak megfelelnek. Azaz minden ilyen kastély mint kastély, mint vár létezzen.”

Értem. A kastély legyen kastély, a krumplileves pedig krumplileves.

Hát én azt mondom, ebből a Károlyi-kastélyból most parkostól szálloda lesz, más nem nagyon lehet, éspedig kormányközeli kezekben.

Az otthon gyermekei meg mehetnek a viszonylag kellemes és nyugodt környezetből a túlzsúfolt, erőszakban tobzódó, kábítószerekkel teletömött többi intézetbe.

Az államtitkár urak joggal kérik ki maguknak a zavarást, a mellékelt ábra is mutatja: ők fontosabbak a gyermekeknél.

Hölgyeim és uraim, kastélytúránkon vettek részt.

Mai kérdés – Ön szerint kizárják a Fideszt az Európai Néppártból?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint kizárják a Fideszt az Európai Néppártból?

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 4. – Tudósítás a másik valóságból

0

A kormánypárti sajtóból megtudhatjuk, hogy az Európai Unió programot indított az afrikai migránsok befogadásáért. Bayer Zsolt elmagyarázza nekünk, hogy nem a kampányoló Fidesznek, hanem Junckernek kell bocsánatot kérnie. G. Fodor Gábor pedig megírta, hogy nincs semmi felháborító a plakátokon, ami rajtuk van, az magától értetődő.

Az EU afrikai migránsokat akar behozni

Kísérleti programot indított az Európai Unió afrikai államokkal együttműködve a legális migráció előmozdítása érdekében.

Az Európai Bizottság elnökének tavalyi évértékelője alkalmából kiadott dokumentum jogszerűnek minősíti az afrikai népesség befogadását, amely szerinte enyhíti majd az uniós gazdaságok munkaerőhiányát. A Jean-Claude Juncker vezette bizottság minden tagállamot felszólított arra, hogy működjenek közre a kísérleti programokban, amelyhez a bizottság gyakorlati segítséget és finanszírozást is nyújt. (Magyar Nemzet, Origo: Programot indított az EU az afrikaiak befogadásáért)

Bayer Zsolt szerint Junckernek kell bocsánatot kérnie

Ha mostanában elgondolkodunk, kinek is kellene bocsánatot kérnie és kitől, bizony Juncker úr kerül az első helyre. Neki kellene mihamarabb bocsánatot kérnie, mellékesen a magyar miniszterelnöktől is személyesen, de leginkább minden európai polgártól. Erre pedig három jó ok is van: politikai, jellem- és viselkedésbéli dolgok.

Juncker két politikai hibát is elkövetett, bár ha bűnnek neveznénk, még közelebb járnánk az igazsághoz. Először is annak ellenére vállalta az Európai Bizottság elnökségét, hogy tudta, a britek a lehető leghatározottabban ellenezték, hogy ő töltse be ezt a stallumot. Mégis elvállalta. Ha ez csak egyetlen százaléknyit is hozzájárult a brexithez, akkor is történelmi bűnt követett el az elnök úr, amiért illene minimum bocsánatot kérnie. A másik politikai hiba (bűn) pedig az, hogy Juncker minden sorsdöntő pillanatban, kivétel nélkül a migrációt pártoló erők mellé állt.

Juncker úr sajnos bensőséges viszonyt ápol Mister Alkohollal. Emiatt pedig több kínos pillanatot produkált, lejáratva nemcsak saját magát, de az egész uniót is. Juncker úr nem tud viselkedni. Pofozgatja, csókolgatja politikustársait, idült mosollyal csavargatja a nyakkendőket. És igen: ezen egy egész világ röhög, ami ismételten csak lejáratja a személyt magát (ez kevésbé érdekes már), továbbá a hivatalt, amelyet betölt, és ezen keresztül az egész uniót. (Magyar Nemzet: Bayer Zsolt: Bocsánatkérések ideje)

G. Fodor Gábor: Abszurd világban élünk

Amikor kiírod a plakátokra, hogy „ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeket”, azt mondják: ez gyűlöletkeltő.

Amikor az van ráírva, hogy „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!”, jön a felháborodás: ez gyűlöletkeltés, kérjünk érte bocsánatot.

Ami magától értetődő, az miért felháborító? (888: G. Fodor Gábor: A gyűlöletkeltő plakátokról)

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból megtudhatjuk, hogy Brüsszel már egy rémes város, ahol teljesen átvették az uralmat a migránsok. A 888 arra hívja fel a figyelmet, hogy a Jobbik már gyurcsányi szlogeneket pufogtat Brüsszel védelmében. Bakondi György pedig elmagyarázza nekünk, hogy Brüsszel migránsvízumot akar bevezetni.

Brüsszelben átvették az uralmat a bevándorlók

Iszlamizáció, növekvő bűnözés, koszos utcák és lerobbanó bevándorlónegyedek – ilyenné vált mára a bevándorláspárti Brüsszel köszönhetően annak, hogy az elmúlt évtizedekben, sőt még napjainkban is nyakló nélkül engedik be a migránsokat. Ha nem lesz semmilyen változás, akkor pár évtizeden belül a muszlimok lesznek többségben a belga fővárosban, ahol már most is egyes negyedekben szinte lehetetlenség keresztényekkel találkozni.

a valaki igazán kíváncsi arra, hogyan is néz ki egy bevándorlóország bevándorló fővárosa, akkor elsőként Brüsszelbe érdemes ellátogatnia. Belgium fővárosa mára szinte teljesen elvált az ország többi részétől, és az egykori többségből kisebbség lett.

Csak Molenbeekben 51 olyan szervezet működik, amely kapcsolatban állhat szélsőséges dzsihadistákkal, vagy éppen maga próbál merényleteket szervezni.

A városban a legutóbbi helyhatósági választáson a baloldali-liberális és zöld pártok szereztek elsöprő többséget, a jobboldali pártok gyakorlatilag nem léteznek. Jól látszik, hogy nemcsak a bevándorlás ügyében, hanem politikailag is teljesen elvált Brüsszel Belgiumtól. (Origo: Így vették át Brüsszelben az uralmat a bevándorlók)

A Jobbik gyurcsányi szlogeneket pufogtat

A Jobbik tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott Brüsszellel kapcsolatos mondatok tökéletesen megállták volna a helyüket a Demokratikus Koalíció egyik házi rendezvényén is. A Jobbik alelnöke, Bana Tibor bevándorláspárti politikusokat megszégyenítő módon kelt a Soros György és Jean-Claude Juncker által kézivezérelt Brüsszel védelmére.

Mint mondta, „a Jobbik szégyenteljesnek és gyalázatosnak tartja a kormánynak az Európai Unió ellen folytatott kampányát, és egy értékközpontú Európai Unióban képzeli el a szabad, európai és demokratikus Magyarország jövőjét”.

Az efféle gyurcsányi szlogenek pufogtatása Bana Tibor által különösen viccesnek hat, hiszen néhány évvel korábban pont ő sürgette a kormányt a parlamentben, hogy tartsa meg az EU-ból való kilépésről szóló vitát. (888: Gyurcsányi szlogeneket pufogtat a Jobbik Brüsszel védelmében)

Bakondi György: Brüsszel szándékai teljesen egyértelműek

A kormánypártok azért fognak kampányolni, hogy a migrációellenes erők kerüljenek többségbe – mondta a Magyar Hírlapnak a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Természetesen szükség van a magyarok tájékoztatására, hiszen az EB lényegében elismerte a bevándorlási terveit. Elég csak a migránsvízumra gondolni, amellyel kapcsolatban beismerték, hogy az Európai Parlamentnek (EP) van egy ilyen javaslata. Az általuk humanitárius vízumnak nevezett kezdeményezés valójában arról szól, hogy ha valaki Afrikában bármely uniós tagállam nagykövetségére bemegy és jelzi, hogy humanitárius okokból be kell utaznia Európába, akkor kap egy vízumot, onnantól kezdve pedig nem lehet a határon feltartóztatni. Ezután, ha megérkezik az adott országba, benyújthatja a menedékjogra való kérelmét, és függetlenül attól, hogy megkapja-e a menekültstátuszt, szinte képtelenség többé kitoloncolni. A Bizottság hiába próbál hárítani, a brüsszeli bürokrácia szándékai teljesen egyértelműek, és az EP-választást követően meg is akarják valósítani az elképzeléseiket. Éppen ezért minden korábbinál komolyabb jelentősége van a közelgő EP-választásnak.

A Frontexszel kapcsolatban azt javasolták, hogy jöjjön létre egy tízezer fős alakulat, amely válsághelyzetben határvédelmi beavatkozásokról dönthetne, vagyis a határőrizet jogát átvenné a nemzetállamoktól. Ez számunkra nem fogadható el, hiszen egy ilyen lépés a nemzeti szuverenitás súlyos sérelmét jelentené. (Magyar Hírlap: Bakondi: Brüsszel elismerte bevándorláspárti terveit)

Mai kérdés – Marad az MSZP fájának olyan ága, amit nem fűrészelnek le maguk alatt?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Marad az MSZP fájának olyan ága, amit nem fűrészelnek le maguk alatt?

Nézőpont Intézet: A Fidesz lehet Európa legsikeresebb pártja

A Nézőpont Intézet által készített közvélemény-kutatás szerint a 2019. január 31. és február 22. között készült 5000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 5000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 1,4 százalék csupán.

 

Nézőpont Intézet

A biztos szavazók esetében 54 százalékon áll a kormánypártok szövetségének támogatottsága. Ezzel az eredménnyel az Európai Néppárt politikai családjának legsikeresebb keresztény-konzervatív pártjai lehetnének, egy most vasárnap esedékes európai parlamenti választáson 14 mandátumot szerezne a Trócsányi László által vezetett kormánypárti EP-lista. Miközben egyetlen parlamenti frakcióval bíró ellenzéki párt sem tudta tavaly április óta növelni a támogatottságát, addig a kormánypárti tábor 7 százalékponttal növekedett azóta. A nagyobb ellenzéki pártok (Jobbik, MSZP-P, LMP) népszerűsége a 2018-as áprilisi választásokhoz képest csökkent, a kisebb ellenzéki pártok támogatottsága (Momentum, MKKP) nőtt, sőt új pártként a Mi Hazánk Mozgalom is érdemi szereplőként jelent meg a pártpalettán.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP 40, a Jobbik januárhoz képest egy százalékpontot csökkenve 8, az MSZP-Párbeszéd szövetség 7, a DK 4, az LMP 3, A Momentum, az MKKP és a Mi hazánk Mozgalom 2-2-2 áll.

A Jobbik közéleti botrányai miatt a biztos szavazóknál már csak 13 százalékon áll. A Sneider Tamás vezette párt 3 EP-mandátumot szerezhet, abban az esetben, ha jól tudja aktivizálni megmaradt szimpatizánsait. A mobilizációs hatékonyság a baloldali pártok EP-mandátumokért folytatott versenyében is kulcskérdés lesz. Amíg az MSZP és a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai igen aktívak, addig a Momentum és az LMP potenciális szavazói jelenleg kevésbé tűnnek megszólíthatónak. A baloldali pártok között emiatt éles verseny várható a választási kampány során, melyet az MSZP-P szövetség várhat a legkedvezőbb helyzetből: ők a biztos szavazók körében 11 százalékon állnak és 2 EP-mandátumban reménykedhetnek. Az MSZP-P szavazóbázisára legveszélyesebb DK 6 százalékot kapna, az LMP 5 százalékon áll, amely mindkét ellenzéki erő esetében 1-1 képviselői helyet jelentene az EP-ben.

A mandátumszerzési küszöb közelében további három párt áll: a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 4-4, a Mi Hazánk 3 százalékot kapna egy most vasárnap tartandó választáson. Mind a három párt eséllyel pályázhat tehát egy sikeres választási kampány esetében arra, hogy elérje az 5 százalékos küszöböt, amiben azonban a többi ellenzéki párt lesz a legnagyobb riválisuk.

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kovács Zoltán elmagyarázta, hogy az európai bürokraták büntetik azokat az országokat, amelyek nem értenek velük egyet a migráció kérdésében. Stefka István leleplezi a bírókat: a rendszerváltás után továbbra is a régi nómenklatúra elvtársai irányították a bíróságokat. A kormánypárti lapokból megtudhatjuk, hogy egy magyargyűlölő stylistot szerződtetett Márki-Zay.

Az európai bürokraták bevándorláspárti álláspontot képviselnek

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az európai bürokraták – akárhogy tagadják – bevándorláspárti álláspontot képviselnek, és ha a tagállamok jelentős része nem is ért velük egyet, mindent megtesznek, hogy álláspontjuk érvényesüljön.

Kovács Zoltán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, meg is büntetik azokat az országokat, amelyek nem értenek velük egyet. Például megvonják a fejlesztési támogatásokat és 270 ezer eurós büntetést szabnak ki rájuk – tette hozzá.

Közölte, az Európai Bizottság és egyes képviselőinek reakciója arról árulkodik, hogy Magyarország a tájékoztatási kampányban olyan témákat érintett, amelyek valósak.

Szerinte nem igaz, hogy az Európai Bizottság csak a tagállamokkal hoz döntést, ugyanis nem minden döntéshez van szüksége az Európai Tanács jóváhagyására és az egyes tagállamok egyetértésére. A bizottság ezeket a kiskapukat kihasználja, és befolyásolja a migráció alakulását – fogalmazott az államtitkár.

Kovács Zoltán kitért arra is: az európai bürokraták a migránskártyákra eddig több mint 110 millió eurót fordítottak, idén januárban pedig hatvanezer embernek utaltak pénzt. (MTI: Kovács Zoltán: az európai bürokraták bevándorláspárti álláspontot képviselnek)

Stefka István leleplezi a bírókat

A rendszerváltás utáni huszonkilencedik évben van egy testület, amit alig legyintett meg a változás szele.
Ez a testület a magyar bíróság, amelynek egy része továbbra is magában hordozza az egykori pártállam legrosszabb jellemzőit. Mindenkinél mindent jobban tud, tévedhetetlen, tekintélyelvű, nem lehet kritizálni, pártatlannak mondja magát, de nem az, nem lehet felülbírálni, a bíróság függetlenségének álarca mögött valójában meghatározó vezetői balliberálisok, részt vesznek a Soros-féle érzékenyítő továbbképzéseken és jelentős erőt képeznek a nép többsége által megválasztott, nemzeti gondolkodású kormánnyal szemben. (PestiSrácok: Átpolitizált bírók)

Magyargyűlölő stylist dolgozik Márki-Zaynak

Egy igazi ce­le­bet, az RTL-es Celeb va­gyok, ments ki innen bot­rány­hő­sét szer­ződ­tette a hód­me­ző­vá­sár­he­lyi pol­gár­mes­ter. A pro­vo­ka­tőr di­záj­ner, aki sze­rint a ma­gyar nép úgy, ahogy van, buta, azon­nal több­féle nyak­ken­dőt, öt­ven­féle dísz­zseb­ken­dőt ter­ve­zett a pu­ri­tán­sá­gá­ról el­hí­re­sült Márki-Zay­nak. Az uno­ka­test­vére még zok­nit is ka­pott!

Herczeg Zoltánt, unalmas és kekeckedő karakterét már a legelső adásban villámgyorsan kiszavazták a nézők. Nem győzött siránkozni emiatt, maradt volna még a dzsungelben.

Egy interjúban például kijelentette, hogy a magyar nép úgy, ahogy van, buta. Ilyeneket mondott: „A nép nem akar nevelődni, jó neki bután. A nép borzalmasan korlátolt.” (Ripost, 888: Márki-Zayt népszerűsíti a magyargyűlölő stylist)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK