Érdekes

Dílervilág a bulinegyedben

Komoly dilemmával kerül szembe az ember, ha a bulinegyed legutóbbi botrányáról szeretne írni – van is benne bűn meg nincs is, de hogy nem a vétkesek kapják a büntetést, hanem az ártatlanok, az is bizonyos. Hogy ha a törvény betűjét nézzük, akkor bizony büntethető a járda graffitizése, de ha a törvény szellemét, akkor esetünkben tán még jutalmazni is kéne.

Jutalmazni bizony, mert a bűnmegelőzést szolgálja. Arról van szó, hogy a pesti bulinegyedben bizony akad kábítószer, nem is kevés, nem is egyfajta. Európai főváros vagyunk, kérem, ez elkerülhetetlen: és még akkor járunk viszonylag jól, ha a dílerek nem a pokoli bioherbált vagy a dizájnerdrogokat terítik a klienseiknek, ami dühöngő őrültet is csinálhat a fogyasztóból, ha valamit rosszul adagolnak, hanem valódi, hagyományos kábítószereket, abba csak a kliens pusztul bele előbb vagy utóbb.

No, de mi van, ha sem nem ezt árulják, sem nem azt, hanem mondjuk sütőport?

Akkor a kedves vevő megjárta és mehet panaszra Sztálinhoz, mert a kábítószernek még a vásárlása is büntetendő, tehát saját magát is feljelentené az, aki panaszt tenne a rendőrségen egy csaló terjesztőre. Márpedig nem kis pénzekbe kerülnek ezek a szerek: egy adag kokain már öt évvel ezelőtt is húszezer forintokba került, legalábbis a Nagymező utcában és a 24.hu információi szerint, mert én sem akkor, sem később, sem korábban nem foglalkoztam ezzel a kemikáliával, így tapasztalatból nem is ismerhetem az árakat. És ha nem kokaint, hanem sütőport adnak el ennyiért, akkor elég magas az üzlet haszonkulcsa, ráadásul kicsi a lebukás esélye – a vevő is kerüli a feltűnést, az eladó is, mindenki sietne a tranzakcióval, mi több, a dörzsöltebb csibészek egy kis lidokaint is kevernek a sütőporba, így ha valaki belekóstol, ugyanúgy lezsibbasztja az ínyt, mint a valódi kokain.

És bizony ez az üzletág a bulinegyedben virul mostanság a leginkább

Hemzsegnek a turisták, a zsebük sem üres, az angol legénybúcsúk többségét nálunk tartják, hiszen más országokhoz képest mifelénk hihetetlenül olcsó az alkohol (csak a mi keresetünkhöz képest nem kerül olyan potom pénzbe), és hát aki otthon, valahol Nyugat-Európában vagy Amerikában, Kelet-Ázsiában, bárhol drogokat is használ az ünnepléshez vagy csak a mindennapi élethez, az egy itteni út kedvéért nem fog leszokni.

Át is verik a nálunk forgó idegeneket, napi rendszerességgel.

A dílerek úgy szólítják le őket, hogy:

„Hello! Hey, Sir! Want something? Cocaine, weed?”

és a kokain sütőpor, a marihuána majoranna náluk. (Ha magyarul válaszolunk nekik, elfordulnak tőlünk). A becsapottak rendőrt nem hívnak – annyi eszük még van – de a helyi kocsmárosoknak elpanaszolják a bajukat, meg leginkább elmaradnak a környékről is. Ez viszont a teljesen legálisan működő, adózó kocsmárosnak rossz.

Ezt unták meg páran a bulinegyedben, többek között a Szimpla két alkalmazottja, Molnár Bence, a hely kommunikációs vezetője, és a bulinegyed éjszakai életének rendbetételéről szóló Night Embassy of Budapest projekt vezetője, Német G. Dániel. Megunták és tettek is ellene: a két férfi krétaalapú festékszóróval a bulinegyed több részén is olyan angol nyelvű üzeneteket fújt fel, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a környéket ellepték a kamudrog-árusítók.

Szóltak pedig ezek az üzenetek emígyen:

„All drugs are fake here”.

Nem is először jelzik ők ezt a járdákon

Magam is láttam már ilyen feliratokat, ha arra akadt dolgom – nézetem szerint, mivel krétaalapú, tehát lemosható festékkel van dolgunk, nagyon még büntetni se kéne az ilyesmit, ráadásul meglehetősen közhasznú a tevékenység. Aki kábítószerfogyasztó, megtudja belőle, hogy arrafelé ne vásároljon, aki meg nem az, azt tudja meg, hogy errefelé drogüzlet is folyik, legyen óvatos.

Ehhez képest a térfigyelő kamerák képei alapján kiszálltak előbb a közterület-felügyelők, majd a rendőrség, és a két „tetten ért” elkövetővel előbb másfél órán keresztül tisztázták a helyzetet, aztán biztos, ami biztos, letartóztatták őket. Hét órát töltöttek magánzárkában. A graffitizés miatt komoly pénzbírság néz ki nekik – és azt már a tapasztalat mondatja velem, hogy a magyar bíróságok egészen különösen kezelik ezt a cselekményt.

Én magam ezért még nem álltam bíróság előtt, de mivel a Szabadság téri tüntetéssorozatot végigtudósítottam, tanúsíthatom, hogy ott még az építkezési ponyvára festés miatt is büntetni akartak, sőt, nagy per lett belőle, sok vádlottal, akiket végül azért mentettek fel, mert az akkori bírói gyakorlat szerint a falfestéshez fal kell, ott pedig ponyváról volt szó – habár nem mindenkit mentettek fel, két ügy is elhúzódott, más bíróhoz került, őket bizony megbüntették ötvenezer forint körüli összegre. Az okozott kár mértékét azonban négyezer forintban állapították meg.

Pár évvel később, vagyis tavaly Gulyás Mártont a Sándor-palotához vágott vízfesték-alapú anyagot tartalmazó palack elhajításáért háromszáz óra közmunkára büntették, nála a becsült kár huszonháromezer forint volt, a cselekedete garázdaságnak minősült, mivel kihívóan közösségellenes, erőszakos volt és alkalmas volt a köznyugalom megzavarására is a bíró szerint. Mondjuk az első eső lemosta volna, de az kormányépületeknél nem játszik – egy másik esetben az Állami Számvevőszék képes volt azt állítani, hogy a narancssárga festékkel az épületükre került felirat hatmillió forint kárt okozott. Hát hígul a forint, hígul, de nem ennyire…

Az ügy különben is aggályos

Ugyanis ha az áldílereket valahogy mégis előállítja a rendőr, lévén, hogy nincs náluk tiltott anyag, legkésőbb tizenkét óra után el kell őket engedni és a rendőrök arcába nevetve kezdhetik elölről az üzletet. Ellenben azokat, akik a csalásra felhívják a figyelmet, komoly összegre büntetik. Az „okozott kár” értékét ötszázezer forintra becsülik, ha arányosan gondolkodunk, és tekintetbe vesszük, hogy a négyezer forintos kárért a Szabadság téren ötvenezres bírság járt, itt a félmilliósért járhat több, mint öt-hatmillió is.

Ritka eset, hogy a rendőrség drogdílerek, ráadásul csaló dílerek malmára hajtsa a vizet, nekik segítsen, de most megtörtént, méghozzá jogszerűnek tűnő alapon: ugyanis utcán sütőport vagy majorannát árulni nem tilos (bár szigorúan véve szabálysértés, ha nincs az árusnak területfoglalási engedélye, de az lenne csak a cifra, ha a dílerek megpróbálnák kiváltani… a még cifrább meg az, ha meg is kapnák). Azonban graffitizni mindenképpen tilos, van is rá törvény, a Btk. 371. paragrafusa vonatkozik rá, ugyanis rongálásnak minősül. Vagy, mint Gulyás Márton esetében láthattuk, garázdaságnak.

Tehát előáll az az abszurd helyzet, hogy a törvény és a jog szellemében a rendőrség csaló szélhámosok érdekeit kell megvédje egyszerű, adófizető állampolgárokkal szemben, akik társadalmilag veszélyesnek találják a csalók tevékenységét.

Furcsa egy világ ez, én mondom.

Csak nekem van egy olyan érzésem, hogy valami nincs rendben?

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo és az MTI megírta, hogy Manfred Weber már a szélsőbaloldalnak udvarol. A Tűzfalcsoport.blog leleplezte, hogy Soros birodalma Brüsszellel közösen szervezi és támogatja a bevándorlást. A 888-tól megtudhatjuk, hogy az Európai Parlament olyan, mintha egy űrkocsma lenne.

Manfred Weber már a szélsőbaloldalnak udvarol

Nyílt ajánlatot tett a baloldalnak Manfred Weber, a néppárt uniós csúcsjelöltje a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában. Szavaiból kiderül, hogy már nemcsak a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal, de a szélsőbaloldali zöldekkel is koalíciót kötne – éppen csak a jobboldali frakciók nem jöhetnek szóba. Ezzel egyértelműen lelepleződött Weber és a néppárti vezetés. A Fidesz elleni bosszúhadjárat oka: Weber a baloldal segítségével akar az Európai Bizottság elnöke lenni, és az ő követeléseiket teljesítette az elmúlt hónapokban.

A teljes behódolást Weber azzal próbálta enyhíteni, hogy azt mondta, elvárja Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölttől is, hogy fellépjen „a korrupció legalábbis részleges legalizálására” törekvő romániai szociáldemokratákkal szemben, és a „rendkívül kétes” tevékenységet folytató szociáldemokrata máltai kormánnyal szemben. (Origo: Manfred Weber már a szélsőbaloldalnak udvarol)

A Soros-birodalom és Brüsszel 14 éve szervezi a bevándorlást

Soros György hálózata 12 másik alapítvánnyal együttműködésben, már 2005-ben bevándorlásszervező birodalmat hozott létre. Céljuk, hogy migrációbarát irányváltozást érjenek el az EU-ban. Jelenlegi ismereteink szerint, megalakulásuk óta 450 szervezetet vettek fel partnerként, és láttak el pénzügyi forrásokkal. A felállított hálózat brutális lobbierővel rendelkezik. Az EPIM megerősített bástyákat épített fel Brüsszelben és mindent megtesznek az Európai Egyesült Államok létrehozása érdekében.

Soros György filantróp amerikai milliárdos saját alapítványi csoportjával, az Open Society Foundations-szel – tizenkét másik szupergazdag alapítvánnyal szövetségben – megalapította az European Programme for Integration and Migration-t (EPIM), amelyhez a Robert Bosch Alapítvány is tartozik. A szinte korlátlan anyagi források összefogott erejével ez a kezdeményezés hozzáfogott ahhoz, hogy Európából egy migrációs, illetve bevándorlási kontinenst csináljanak. (Tűzfalcsoport: Erre már nincsenek szavak: Soros hálózata Brüsszellel közösen szervezi a bevándorlást)

Itt tart ma Brüsszel

Ha Brüsszelben jár az ember és belép az Európai Parlamentbe, olyan érzése lehet, mintha egy űrkocsmába keveredett volna. Sok fura szerzet, akik mind Európa nevében beszélnek, szövetségek szerveződnek, néha hátba szúrják egymást, ha nem jöttek be a számításaik. Az elővigyázatosság tehát nem árt, mert nem minden az, aminek látszik. Aki tisztán játszik, veszíthet, a sok fura alakot viszont nem kell félteni, ha körmönfontságról van szó. Nem árt ezzel tisztában lenni, amikor minket oktatnak ki például a kommunisták.

Míg a takarítónőnek kinéző, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség francia színeiben politizáló Eva Joly vagy a hajléktalan ábrázattal, Orbán iránti gyűlöletéről megrögzötten prédikáló, balos északír képviselő, Luke Ming Flanagan csak felháborodást kelthetnek megjelenésükkel (és szélsőséges kijelentéseivel), vannak náluk sokkal rosszabbak.

Marie-Christine Vergiat az Egységes Európai Baloldal képviselője. Ő az a francia kommunista, aki utálja a franciákat, mert a nemzetköziségben hisz. Vergiat mellett Barbara Spinelli erősíti a kommunisták táborát. Vergiat mellett Barbara Spinelli erősíti a kommunisták táborát. Míg Vergiat francia létére a franciákat, Spinelli zsidó létére a zsidókat utálja.

Ők akarnak leckét adni jogállamiságból. Takarítónők, hajléktalanok, kommunisták és antiszemiták. Vajon kinek van több joga képviselni az európai gondolatot? Nekik vagy nekünk? (888: Kommunisták és antiszemiták képviselik ma Európát Brüsszelben)

Mai kérdés – Ön szerint Szájer József alelnöki posztját is felfüggeszti az Európai Néppárt?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Szájer alelnöki posztját is felfüggeszti az Európai Néppárt?

Bréking (fék)nyúz, 2019. március 21. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gulyás Gergely elmagyarázta nekünk, a Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt, sem a kizárásról, sem a felfüggesztésről nem döntött. Az MTI által idézett szakértőktől és politológustól pedig megtudhatjuk, hogy ami tegnap történt, az óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek.

A Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt

„A Néppárt sem a kizárásról, sem a felfüggesztésről nem döntött” – mondja Gulyás Gergely a Mandiner Fidesz-felfüggesztést firtató kérdésére. Tudomásul vették, hogy mi ugyanúgy, ahogyan 2000-ben az Osztrák Néppárt, a három bölcs jelentéséig nem képviseltetjük magunkat a Néppárt párttestületeiben. Ez a mi döntésünk volt, amit ők tudomásul vettek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a lapnak elárulta: az EPP belső vitájában a közép-európai országok kivétel nélkül a Fidesz mellett álltak, ahogy a franciák, az olaszok és a Lengyel Parasztpárt is. A németek kompromisszumra törekedtek, és a végeredményhez a CDU új elnökének támogatása is kellett. Gulyás szerint az a legfontosabb, hogy a Néppárt visszarángatható legyen a konzervatív-kereszténydemokrata irányba.

A skandinávok és a Benelux-államok pártjai, „ahogy megszoktuk tőlük, ellenségesek voltak velünk szemben. Azt gondoljuk, hogy ők nincsenek jó helyen egy önmagát kereszténydemokratának nevező pártcsaládban,
viszont mi mégsem szeretnénk őket kizáratni”. (Mandiner: Gulyás Gergely: A Néppárt megijedt, hogy elveszítheti a Fideszt)

Szakértők szerint óriási győzelmet aratott a Fidesz az Európai Néppárt ülésén

Ifjabb Lomnici Zoltán, alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában azt mondta: az ülésen történtek óriási győzelmet jelentenek a Fidesznek, egyúttal óriási vereséget a bevándorláspárti erőknek.

Súlyos vereséget szenvedtek azok az erők, politikai szereplők, amelyek, illetve akik a Fidesz kizárását szerették volna elérni – tette hozzá Lomnici Zoltán, megjegyezve: hiába ment Brüsszelbe Soros György fia, Alex Soros is, sem neki, sem Judith Sargentininek sem sikerült kikényszerítenie, hogy kizárják, vagy felfüggesszék a Fideszt.

A történtek magyar belpolitikai helyzetre gyakorolt hatásairól Lomnici Zoltán azt mondta: az ellenzéki pártok „ebből a szempontból nem hitelesek”. Minden józan magyar ember tudni fogja, hogy újabb csatát vívott Orbán Viktor miniszterelnök, sikeresen.

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető kutatója hangsúlyozta: Orbán Viktornak sikerült megakadályoznia, hogy az EPP liberális és baloldali szárnya győzelmet arasson a kereszténydemokraták felett. Értékelése szerint a „csata” győzelemmel ért véget, de a „háború” ettől még folytatódni fog európai szinten és a néppártban is. (MTI: Szakértők: óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek)

Politológus: az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét

Deák Dániel politológus szerint az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét, mert eltávolodott az eredeti kereszténydemokrata értékektől, és inkább balliberális pártokkal működik együtt.

A szakértő az M1 aktuális csatornán azt mondta, a néppártnak a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon lesz az utolsó esélye arra, hogy ezt elkerülje.

A bevándorláspárti álláspontot képviselők elhibázott politikát folytatnak, ezeknek a pártoknak az adott országokban is meggyengült a támogatottsága – vélekedett, hozzátéve, a kérdés az, hogy az Európai Néppárt felismeri-e, hogy hibás úton jár.

Szerinte eközben a Fidesz az elmúlt időszakban a legsikeresebb párt a néppárton belül, és a mandátumbecslések is azt mutatják, hogy a Fidesz fogja elérni a legerősebb eredményt az EP-választásokon.

Ezáltal a választások után nemcsak az Európai Parlamentben változnak meg az erőviszonyok, hanem a néppártban is. A magyar álláspontot osztó politikai erőknek lesz több mandátuma, akik pedig támadják, vissza fognak szorulni – mondta.

Hozzátette, a Fidesz súlya meg fog nőni, így jobban tudja majd érvényesíteni akaratát.

Kitért arra is, a Fidesznek komoly politikai győzelem, hogy sikerült elkerülnie a néppártból való kizárást. Az elmúlt hetek vitája is a Fidesznek kedvezett, mert egyértelművé vált, hogy a bevándorláspárti politikusok az európai állampolgárok akaratával szemben politizálnak – közölte Deák Dániel. (MTI: Politológus: az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét)

A köröndi remete

Nem korondi: köröndi. Kodály köröndi ráadásul. Kérném tisztelettel, mint egy remete a mesekönyvekben – csak hát Mucska Péter meséje nem igazán vidám, hiszen hajléktalanról van szó, aki jobb híján húzza meg magát a Körönd egyik százötven éves platánjának törzsében, illetve annak odvában. És csak remélhetjük, hogy boldogan él, míg meg nem hal.

De különben egészen jól, otthonosan érzi magát. Mucska úr Szlovákiában született, ott is élt, hentes volt, zsoké és lovász, míg össze nem veszett a családjával, és ott nem hagyta nekik minden földi vagyonát. Nagy veszekedés lehetett, annyi szent, de Mucska mester is úriember lehet, aki nem pereskedik az odahagyottakkal, hanem inkább járja nincstelenül a maga útját.

A platánra egy hónapja talált rá, de laktak abban emberek már korábban is – akkora az odú, hogy kényelmesen elfér benne két ember állva is, fekve is, a bejáratot és egy kisebb rést, amit ablaknak használ, szúnyoghálóval zárta le, így az egerek is békén hagyják. Éjjel az odúban alszik, nappal a várost járja, bádogdobozokat gyűjt, ezeknek az eladásából akár két-háromezer forintot is megkeres naponta.

De itt jön a logikai csapda. Egy közeli hajléktalanszállóra jár főtt ételért és melegedni, ahol minden nap kap reggelit, ebédet és vacsorát, de magyar lakcímkártya hiányában nem maradhat ott. Meglehet, hiba is volt a sajtónak foglalkoznia vele, ugyanis a hajléktalanság – vagyis az „életvitelszerű közterületi tartózkodás” tavaly ősz óta bizony szabálysértés, amit büntetnek, ha valami szemfüles pribék rálel Mucska mester odújára, kilakoltathatja onnét is, bár érdekes jogi kérdés volna, hogy a közterületi fa odva is közterület-é? Bár valószínűleg az.

De hát hogyan tiltják, tilthatják a szegénységet, hajléktalanságot?

A 178/2018 (X.2.) kormányrendelet útján, melynek alcíme: „az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértéssel kapcsolatban közreműködő egyes szervek kijelöléséről és feladatairól”. Alapvetően a szabálysértésnek minősített otthontalanság elleni intézkedéseket részletezi, nem kevés tanulsággal: akik írták, valószínűleg életükben nem találkoztak még hajléktalannal, és azt hiszik, az választott életforma, amit kalandos lelkületű, bohém egyének űznek, játszi hangulatukban. Igazán rájuk férne, mármint a jogalkotókra egy, csak egy hűvösebb éjszaka a nyóckerben akárhol.

Annak okaira, hogy mitől lesz az emberből hajléktalan, most nem térnék ki, sokféle útja-módja lehet annak, de mióta bíróság elé is állíthatnak valakit azért, mert nincs lakása, minden jóérzésű ember úgy gondolja, hogy embertelenség volt ilyen törvényt hozni. Sőt, a jelek arra mutatnak, hogy a rendőrök is jóérzésű emberek, mert a törvény meghozása utáni december hónapban tíz hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont egyetlen embert sem. Egyebekben pedig tavaly októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabályainak megsértése miatt.

No, de a figyelmeztetés mégsem börtön.

Amint látom, a fizetetlen túlórákkal sújtott, halálosan fáradt rendőrök megoldották a helyzetet. Nem intézkednek. A szabálysértés súlyát és társadalmi veszélyességét tekintve ez indokolt is, még ha nem is okvetlenül jogszerű: míg muszáj volt, míg ellenőrizték őket, megfeleltek a kívánalmaknak, de van egy olyan sejtésem, hogy úgy január elejétől már a vezetőség sem adott parancsot ennek a törvénynek a minden áron való érvényesítésére.

De embertelen is, logikátlan is hajléktalanok ellen intézkedni, míg a valódi bűnözőkre esetleg nem jut kapacitás emiatt. És vannak valódi bűnözők, szép számmal. A törvény meghozása óta annyi történt, hogy a hajléktalanok és a rendőrök taktikát változtattak, a hajléktalanok még mindig ott vannak az aluljárókban, közterületeken, csak nem telepednek le egy helyre, vagy csak metrózárás után mennek le aludni, a rendőrök meg félrenéznek. Élni és élni hagyni alapon. Azonban a rejtőzködő hajléktalanok kikerülnek a szociális intézmények látóköréből is, így tehát ez a törvény még sokkal nehezebbé tette az életüket, mint volt.

Igen ám, de pillanatnyilag Budapest legismertebb hajléktalanja az ötletesen faodúba költöző Mucska Péter úr.

Az is megérne egy misét, hogy miért nem kaphat helyet a hajléktalanszállón

Azért, mert nem magyar állampolgár – és óhatatlanul feltevődik az emberben a kérdés: aki ezt az okos szabályt hozta, az minden hajléktalantól útlevelet kér? Nem elég baja annak a szerencsétlen embernek, hogy kényszerhelyzetben van, földönfutó, még az állampolgársága is fontos?

Csak szülőföldön szabad földönfutni?

Biztos lesz olyan zseni, aki elmagyarázza, miért jó ez így, ahogy van, és sehogy másképp nem is lehet, ez számomra akkor is visszatetsző, ha tudom, hogy Bécsben sincs másképp. Az ott élő magyar hajléktalanok is kiszorulnak ausztriai lakcímkártya nélkül a szociális ellátások egy részéből, ugyanakkor azt mondják: ha jön a hideg, egyszerűen képtelenség volna elkerülni, hogy meleg helyre vigyék őket, ha kell, szelíd erőszakkal is. Nem is fagyott meg Bécsben idén senki sem.

Magyarországon erősen titkolják a hatóságok ezt az információt, én magam is sokat nyomoztam utána, míg kiderült, hogy ilyen formában ez titok, vagyis hogy nem nyilvános adat – de képet alkothatunk magunknak a helyzetről, ha tudjuk, hogy a KSH évente készít egy táblázatot a halálozási okokról, ebben szerepel egy olyan ok, hogy „a túlságosan nagy hideg hatásai”. E szerint 2015-ban 168, 2016-ban viszont már 238 embert ölt meg a hideg az országban. 2017-es és 2018-as adatok nincsenek. Illetve a Magyar Szociális Fórum adatai szerint 2018 február 20-ig 149 rendkívüli kihűlés fordult elő, de ez nem hivatalos statisztika.

Viszont talán nem is a pontos szám a legfontosabb, hiszen egy fagyhalál is sok. Hanem azzal kéne inkább foglalkozzunk, hogy ne tiltsuk a hajléktalanságot – ennyi erővel a náthát is tilthatnánk, az is könnyen meglepi az embert, az is elérhet akárkit – hanem előzzük meg.

Csak az pénzbe kerülne. A pénz meg nem mindenféle szegény emberek támogatására való, hanem arra, hogy osszuk, legalább milliárdos tételekben, és hajigáljuk kifelé az ablakon.

Ki tudja, meddig maradhat Mucska Péter az odúban

Ki tudja, mikor és kinek szúr szemet, hogy ott él.

Én csak azt tudom, hogy akármikor is viszik el onnét: mindig lesz utódja sajnos.

És kívánom, hogy minél tovább hagyják békességben, háborítatlanul lakni a platánban.

Mai Kérdés – Ezt a döntést várta az Európai Néppárttól a Fidesz kizárásával, felfüggesztésével kapcsolatban?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ezt a döntést várta az Európai Néppárttól a Fidesz kizárásával, felfüggesztésével kapcsolatban?

Egyre több kínai vesz lakást Magyarországon

0

2018-ban 1610 kínai állampolgár vett ingatlant Magyarországon, ami 37 fővel több, mint egy évvel korábban volt. A kínaiak alapvetően befektetésnek tekintik a Budapesten megvásárolt lakásokat, ráadásul egyre többen vannak olyanok, akik hosszú távra terveznek hazánkban.

A legújabb statisztikák szerint, míg 2017-ben még csak 3206, addig 2018-ban már 3529 magyarországi ingatlant vásároltak meg külföldi állampolgárok, közülük 1610-et kínaiak. A legtöbb ingatlant – egész pontosan 198-at – a XIII. kerületben szerezték meg. A legkapósabb VII. kerületben az EU-n kívüli vásárlók 35,8 százaléka, a VIII. kerületben pedig 51,6 százaléka kínai állampolgár volt.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a jelenség részben azzal magyarázható, hogy a kínaiak azt tartják, több típusú ingatlanban kell a pénzüket tartani.

„Egy kínai mondás szerint, ha sok tojásod van, ne tartsd egy kosárban, mert ha leesik, mindegyik összetörik. Akinek ma több pénze van, az nemcsak arra törekszik, hogy saját lakást vásároljon, hanem hogy tegyen mellé egy házat aztán egy üzlethelyiséget is” – fogalmazott a szakértő.

Mint mondta, akinek valóban sok pénze van az több országban próbálja azt elhelyezni. Sok olyan ügyféllel találkoznak, aki már rendelkezik ingatlannal Olaszországban vagy egy hozzánk közeli EU-s államban.

Vásárláskor alapvetően három tényező befolyásolja a befektetőket:

  • ránéznek a Budapest térképre, és próbálnak a belváros közelében venni valamit;
  • egyszerűen beleszeretnek egy ingatlanba;
  • pénzügyi szempontból vizsgálják az ingatlant, hogy az hosszú távon mennyire biztonságosan megtérülő befektetés lehet.

Gadanecz Zoltán arról is beszélt, egyre több kínai tartózkodik életvitelszerűen Magyarországon úgy, hogy közben kereskedelmi viszonyban állnak a hazájukkal.

„A kínaiak alapvetően szeretnek a honfitársaikkal együtt dolgozni, teljesen mindegy, hogy egy üzletről, piacról vagy étteremről van szó. Próbálják magukat kínai munkavállalókkal körbevenni. Nekik is biztosítani kell a szállást, majd mikor már ők is látják, hogy itt meg tudnak élni, maguk is ingatlant vásárolnak” – nyilatkozott.

A GDN Ingatlanhálózat ezért már kínai nyelvű weboldalt is fejlesztett. Minden alapadatot lefordítottak, ami szükséges ahhoz, hogy a Kínából érkező vevők megismerhessenek egy ingatlant. Az egyedi leírások esetében ez ugyanakkor már nehézkesebb. Jellemzően egyébként Magyarországon élő kínaiak látogatnak el a honlapra, a külföldiek inkább kapcsolati rendszeren keresztül tájékozódnak az ingatlanpiacról.

Mai kérdés – Ön szerint megváltoztathatja e a Fidesz saját képére az Európai Néppártot?

0

Rogán Antal a Kossuth rádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy leszedték ugyan a Juncker plakátokat, de annak mondandóját most is érvényesnek gondolják. Szerinte a kormánypártnak addig kell a néppárton belül harcolnia Európa megújításáért, amíg van esély arra, hogy annak segítségével olyan európai vezetőket választhatnak, akik képesek a bevándorlás megállítására, valamint a határok és a keresztény kultúra megvédésére. A tárcavezető úgy látja, most van lehetőség erre.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint megváltoztathatja e a Fidesz saját képére az Európai Néppártot?

A Kétfarkú Kutya Párt megszerezte az Origo 1848. március 15-i számát!

0

Hát nehéz eldönteni, hogy most sírjunk vagy nevessünk. A Kétfarkú Kutya Párt időutazása tökéletes eredményt hozott, az Origo pontosan így működött volna 1848 március idusán. Szóval ez remek tréfa, csak az a baj, hogy pontosan leképezi a mai magyar valóságot. Igen, a kormánypropaganda így működik és ezzel tönkreteszi az országot…

Magyar vagyok – a letiltott vers

0

Petőfi sem NER kompatibilis. Ezt nem lehetett elmondani, lehet valami áthallás?

Azért mi figyelmébe ajánlanánk a NER cenzoroknak a következőt Petőfi verset is, hátha ez is betiltatik!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK