Érdekes

Elment az első magyar újszíves

Meghalt az első magyar újszíves. Schwartz Sándoron 1992-ben végezték el beültetést. Ötvenhat éves volt.

Elhunyt Schwartz Sándor, aki 1992-ben elsőként esett át Magyarországon szívátültetésen – közölte Facebook-oldalán hétfőn a kispesti Kós Károly Általános Iskola, ahol gondnokként dolgozott.

Schwartz Sándor volt az első, akin – 1992. január 3-án – hazánkban az első szívátültetést végezték el a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán. A Szabó Zoltán professzor vezette orvoscsoport egy 24 éves elhunyt férfi szívét operálta a vele született szívrendellenességben szenvedő, 9 évvel azelőtt leszázalékolt és már hónapok óta ágyhoz kötött, akkor 28 éves Schwartz Sándor testébe.

Fontos kérdés – Érdekli Önöket, hogy Rogán Antal válik?

This poll is no longer accepting votes

Érdekli Önöket, hogy Rogán Antal válik?

Válik az álompár

Szétment Rogán Antal és felesége házassága. Válásukról közleményt adott ki a Miniszterelnöki kabinetiroda.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda ma délelőtt közleményt bocsátott közre.

„Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy meghoztuk közös életünk legnehezebb döntését, a jövőben külön utakon folytatjuk. A mai napon hivatalosan is benyújtottuk válási szándékunkat. A közösen eltöltött tizennégy évünket egymás iránti tisztelettel zárjuk le. Most az elsődleges feladatunk az, hogy a számunkra két legfontosabb személyt, közös gyermekeinket a körülményekhez képest megóvjuk. Ezért arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy döntésünket tartsák tiszteletben és legyenek tekintettel kiskamasz fiainkra. Továbbá tisztelettel kérjük a média munkatársait, hogy gyermekeink képmását ne hozzák nyilvánosságra, és tartózkodjanak találgatások, valótlan állítások közlésétől. Válásunkkal kapcsolatban egyebet nem kívánunk megosztani a nyilvánossággal. Megértésüket köszönjük.
Rogán Cecília
Rogán Antal”

Mai kérdés – A korábbi MSZP-s kormány korruptsága felmenti a Fidesz kormányt saját kilencévi korrupciójának bűnössége alól?

 

This poll is no longer accepting votes

A korábbi MSZP-s kormány korruptsága felmenti a Fidesz kormányt saját kilencévi korrupciójának bűnössége alól?

Áttörést várható a daganatos betegségek gyógyításában

Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kutatásának eredményeiből.

A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép alapján a gyógyszerfejlesztéseket veszélyek is fenyegetik, amelyek közül legjobban a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak a megkérdezettek. Bár a gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazóak, a válaszadók szerint Magyarországon ezek között is kiemelt figyelmet érdemel a gyógyszerkassza növelése, a szakemberek itthon tartása, valamint a klinikai vizsgálatok ösztönzése.

A modern orvostudomány segítségével sok, korábban halálos betegséget tudunk már gyógyítani, és a jelenlegi innovatív gyógyszerfejlesztések is azt a célt szolgálják, hogy a ma még rettegett kóroktól mindörökre megszabadulhassunk. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép kutatása a gyógyszergyártás és az egészségügy jövőjét, valamint a legújabb technológiák hazai helyzetét vizsgálta. A felmérésben a magyar gyógyszerforgalom több mint 50 százalékát adó fejlesztésorientált vállalatok olyan topvezetőit kérdezték, akik a legújabb fejlesztésekre világviszonylatban is rálátnak. Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója a kutatás eredményeit értékelve elmondta, hogy az innovatív gyógyszeripar kulcsfontosságú a jövőnk szempontjából. A jelenleg folyamatban lévő gyógyszeripari kutatások sok betegségterület gyógyításában hozhatnak komoly áttörést a következő években, javítva ezzel a betegek életminőségén és kilátásain. A magyarok egészségének javítása mellett a gyógyszeripari innováció áttételesen a gazdasághoz, így a hazai GDP-hez is jelentős mértékben hozzájárul.

Betegségek gyógyítása: a legtöbb területen áttörés várható

A gyógyszergyártó vállalatok vezetői optimisták a legtöbb vizsgált betegség esetén: közepes vagy nagy valószínűséggel várnak komoly előrelépést gyógyításukban a következő 10 évben (a kutatásban a válaszadók 5 fokú skálán értékelték a különböző szempontokat).

Leginkább a daganatos betegségek tekintetében optimisták, olyannyira, hogy itt sokan szinte biztosra (4,6) vehető változást jósolnak.

A ritka betegségek (3,9) és a mentális betegségek (3,8) is azok közé tartoznak, amelyekkel kapcsolatban a leginkább számítanak áttörésre a gyógyszergyártók vezetői, míg a légzőszervi, emésztőszervi, valamint szív- és érrendszeri betegségek esetén is legalább közepes valószínűséggel számítanak változásra. A felmérés során a válaszadók olyan további betegségek kapcsán is áttörést várnak, mint a cukorbetegség, valamint az Alzheimer-kór.

Melyik betegségterületek gyógyításában milyen valószínűséggel várható jelentős áttörés a következő 10 évben?
(A skála értékei: 1-egyáltalán nem; 2-kis valószínűséggel; 3-közepes valószínűséggel; 4-nagy valószínűséggel; 5-szinte biztosan) 

Innováció ösztönzése: a gyógyszerkassza mérete is meghatározó

A gyógyszeripari innovációt támogató tényezők rendkívül szerteágazóak, a megkérdezettek ezek között kiemelten fontos szempontként értékelték a gyógyszerkassza növelését (4,9), a szakemberek itthon tartását (4,5) valamint a klinikai kutatások ösztönzését is (4,4).

Milyen eszközökkel lehetne Magyarországon a jövőben
leghatékonyabban segíteni a gyógyszeripari innovációt?
(A skála értékei: 1-egyáltalán nem fontos; 2-kicsit fontos; 3-közepesen fontos; 4-eléggé fontos; 5-nagyon fontos.)

A gyógyszeripari innovációt ösztönző lépések mellett a kutatás kitért a veszélyekre is, amelyeket nemzetközi kontextusban vizsgált.

A megkérdezettek leginkább a szellemi tulajdon védelmének csökkenésétől tartanak (4), és szintén „eléggé” fenyegetőnek ítélték a képzett munkaerő hiányát, valamint a gazdasági visszaesést (3,9).

A közepesen fenyegető kategóriába esett a válaszok szerint a fake news (3,4), a környezeti változások-globális felmelegedés (3,3), valamint a személyes adatokkal történő visszaélések (2,9).

Jövőbeli technológiák: a személyre szabott orvoslás a legmeghatározóbb

A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép azt is vizsgálta, hogy mely technológiák milyen mértékben befolyásolják az innovatív gyógyszeripar fejlesztéseit a következő 10 évben, illetve nemzetközi összehasonlításban melyek alkalmazásában rendelkezik jó eredményekkel Magyarország. Az eredmények alapján a személyre szabott orvoslás, célzott terápiák/gyógyszerformák (4,9), a big data orvosi döntésekbe történő becsatornázása (4,6), valamint a sejt- és szövetterápiák, génterápiák (4,5) végeztek az első három helyen, a válaszadók tehát ezeket tartják a legfontosabb, gyógyszeripari fejlesztéseket meghatározó jövőbeni technológiáknak. Szintén legalább 4 pontosra értékelték a válaszadók a mesterséges intelligencia (4,4), a fejlett terápiás területeken történő fejlesztések (4,2), valamint a 3D nyomtatás (4) szerepét is.

A technológiák hazai helyzetét nemzetközi összehasonlításban összességében kis elmaradással jellemezték a vállalatok vezetői (átlag: 1,8). Leginkább a robotika (1,5), a sejt- és szövetterápiák (1,6), valamint a nanomedicina (1,6) területéről gondolják úgy, hogy elmaradásban vagyunk. Legjobb eredményt a személyre szabott orvoslás ért el (2,1), de ez is mindössze a „kis elmaradásban vagyunk” értékelést haladta meg éppen, miközben a többi technológia hazai eredményeit még ennyire sem értékelték a válaszadók.

Foszlányaim – Scarlett

Megértem én Tarlós István főpolgármester úr felháborodását, hogy azok a fránya, mindent kiforgató médiamunkások azt merték állítani, hogy Scarlett Johansson elragadtatással beszélt a főpolgármester úr munkásságáról és figyelmébe ajánlotta őt a vasárnapi választásokon szavazóknak, pedig hát a főpolgármester úr a megmondhatója, hogy nem eztetet mondta az a méltán világhírű csinibaba, ő már csak tudja, hiszem ő ott volt.
Ezzel kapcsolatban félkegyelműségem egyet nem ért csupán:

Tarlós István főpolgármester úrnak miért csak azután jutott eszébe tiltakozni emiatt a felháborító ferdítés miatt, miután ország világ előtt kikürtölték Scarlett Johansson méltán világhírű csinibaba felháborodását mert ő bizony semmi ilyesmit nem mondott sem Tarlós István főpolgármester úrnak sem a  másnak?

A grafomán tettestárs

Harmadik napja örvendeztet minket szaftos információkkal a magát Ördög Ügyvédjének nevező blog írója. Jól belelendült, néhány napig a nagyérdemű publikum számára érdekes, de a bennfentesek által már régóta közszájon forgó visszaélésekről írt, ami már csak azért is felkeltette a figyelmet, mert a blogíró mint közvetlen résztvevő a cinkos és tettestárs szerepét is  magára vállalta.

Olyannyira, hogy kétséget sem hagyott afelől, hogy nem egyszer és nem kétszer  ilyen események megtörténhettek, megtörténtek. Erről bizonyítékokkal ugyan egyelőre nem szolgált az önmagát is tettestársként emlegető szerző, így a nagyérdemű ingerküszöbét csupán az állítólag darabonként másfél millióba kerülő dolgos munkáslányok hiányos öltözete érhette el, kevesebbeket meg a győri polgármesternek látszó férfi pucér feneke (nemesebb testrész nem csak azért nem látható mert háttal áll a nagyérdeműnek, hanem lassú ringás közepette el is tűnik a fent említett dolgos munkáslányok egyikében), de ez kishazánkban inkább irigységet kiváltó momentum, mint skandalum. A fotó bulvárlapba illő hangzatos címmel  igencsak alkalmas nagyszámú klikk begyűjtésére, mint olimpiai bajnokunk győri kiskirályságának aláásására. Az egész kísértetiesen hasonlítani kezd a kormányoldal vádaskodásainak mára az eredeti szándékkal ellentétes hatást kiváltó rágalomhadjáratára.

A beharangozott nagy bennfentesség megkívánná, hogy a sokéves börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények halmazából is cseppentsen némi kézzelfogható bizonyítékot. Csalással, sikkasztással, korrupcióval, kábítószerügyletekkel vádolni lehet valakit, hivatkozni is lehet arra, hogy

a vádaskodásra semmilyen válaszlépés nem történt ami a blogíró szerint  alátámasztja a közzé nem tett terhelő bizonyítékok meglétét.

Ha igaz az állítás akkor sem több így, mint zsarolásra alkalmas pozíció megteremtése.  A vádak szóbeszéd szintjén évek óta közszájon forogtak csak egyetlen cetli sem került elő amit bizonyítékként lehetne értékelni.

Mondhatnánk elő a farbával, különben a bulvárlapok ingerküszöbét sem fogja elérni az újabb pikáns fotók közzététele. Ha én lennék a blog írójának a helyében és tényleg bizonyítani tudnám a leírtakat, akkor először a drogfogyasztásra vonatkozó anyaggal állnék elő, mert az igazán sokkoló tud lenni a választópolgárok számára. Na nem a kokain miatt, de az ötszáz eurót a kábszer felszívására használni olyan bűn, hogy elsőként nem a polgármester megváltozott tudatállapota jut a polgár eszébe, hanem, hogy forintra váltva milyen jól jönne most kifizetetlen számláik befizetésére. A kokaint nemigen irigyelnék, mert döntő többségük azt sem tudja milyen lehet felszippantani, az ötszáz eurós felhasználhatóságáról azonban nagyon sokaknak van fogalmuk. És azt se felejtsük el az irigység nagyon erős motiváció tud lenni még egy iksz bejelölése kapcsán is!

A mai napon közzétett fotókkal és videóval hatalmas hibát követett el az Ügyvéd úr, mert a lányok immár kitakart arccal felismerhetőkké és azonosíthatókká váltak. Bizonyos, hogy a blogíró neve így előbb kerül ki a netre, mint ahogyan a lányokat kihallgatja a rendőrség.

Ha a nyilvánosság felhasználásával saját seggét védi a blogíró, akkor elegendő lett volna a képeket eltakart arcokkal közzétenni. A megvádolt személyek állítólag pontosan ismerik az Ördög Ügyvédjét, ahogyan azt is, hogy miről és mennyi bizonyítékkal rendelkezhet a grafomán tettestárs, aki éppen úton van valamerre az infosztrádán.

Feltételezve persze, hogy létezik a tettestárs, és valóban ő az aki grafomániában szenved.

No comment…

Tisztelt Miniszter Elnők Úr, Orbán Viktor!                   

     Alulirott: Váradi Lászlónè (Farkas Erika)

Végső elkeseredésemben fordulok önhöz, én egy 8 családos édesanya vagyok, Komárom Esztergom Megyéből költöztem Zala megyébe 2017 Februárjában, én és párom, kislányom, aki 11 éves 6-ik osztályos, fiam felesége és 4 gyermeke valamint nagylányom, vejem és 19 hónapos gyermekük.

Jelenleg Zalatárnok, Oroklán utca 11. szám alatt lakom családommal egy udvarban. 2018 novemberétől lakunk, fiam és vejem a Zalaegerszegi Zalaco Kft-nèl egy alvállalkozónál dolgoznak, napi bejelentéssel, én és párom a Zalaegerszegi teszt pályán (mint tereprendezők dolgozunk egy alvállalkozónál szintén napi bejelentéssel. 3 unokám Gellénházai óvodába jár, lányom a Baki iskolába, 8 éves unokám Lenti bentlakásos iskolába jár viselkedése miatt, mivel a nevelési tanácsadó enyhe fokú fogyatékosságot állapított meg nála. Mielőtt Zalatárnokra költöztünk, Kányavár településen laktunk ott több támogatásban részesültünk.

Pl: szociális tűzifa, iskolatámogatás, óvodatámogatás, letelepedési támogatás, itt Zalatárnokon a Rendszeres gyermekvédelmi támogatáson kívül semmit nem kapunk,pedig halmozottan hátrányos helyzetűek vagyunk, amit a hivatal állapított meg.

Ennek ellenére nem kaptunk tavaly szociális tűzifát, elutasították azzal az indokkal, hogy nem igényelték meg. Oroklánban több szegény család lakik, ők sem kapnak. Idén iskola és óvodakezdésnél is elutasítottak, míg más falukban adtak iskoláztatási támogatást. Kértünk telepedési támogatást, szintén elutasították, míg más falukban ezt mind igénybe lehet venni. Zalatárnoki hivatal semmit nem segít. Az EU-s gyermek csomagot sem kapjuk. A Gyermekjóléti szolgálat jár Oroklánba, egy két családnak visz élelmiszer csomagot, mi ebben se részesülünk.

Itt érzem a megkülönböztetést, pedig tisztán rendezetten járnak gyermekeink iskolába, óvodába, és otthonunk is tiszta és rendezett, dolgozunk is mégis elég szociális a helyzetünk. Amit keresünk, elmegy élelemre és a rezsiköltségre.

Tisztelettel kérem a Tisztelt Miniszter Urat. Orbán Viktort, hogy  szíveskedjen nekem és családomnak segíteni ,hogy a Zalatárnoki hivatal és a Gyermekjóléti illetve családsegítő szolgálat helyesen járnak-e el, hogy minden támogatásból kihagynak, 6 kiskorú gyermek van a családban.

Előre is köszönöm, ha ebben is tud segíteni Tisztelt Miniszter Elnök Úr Orbán Viktor! És köszönöm, hogy elolvassa egy aggódó és csalódott édesanya levelét!

Maradok Tisztelettel:

Váradi Lászlóné

Német létszámcsökkentés, de mi se ússzuk meg a córeszt

Két hónap alatt csaknem tízezer embert küldtek el a német iparban, és ennél is többel csökkent az üres állások száma. Ha ez nem lenne elég, majd’ félmillió csoportos keresetet nyújtottak be a Volkswagen ellen a dízelbotrány miatt. Ez nálunk is érezteti hatását.

Egyre rosszabb hírek érkeznek Magyarország legfontosabb gazdasági partnerétől, Németországból. Múlt szerdán közölte az ottani statisztikai hivatal, a Destatis az ipar júniusi termelési adatait. Ez valósággal mellbevágó volt: egy év alatt 5,2 százalékkal zuhant,

májushoz képest pedig 1,5 százalékkal esett, ami háromszorosa az előzetes piaci becslésnek.

Ez után cseppet se meglepő a munkaerőpiacról közölt számsor. Június végén az 50 főnél többet foglalkoztató német feldolgozóipari vállalatoknál 61 ezerrel, 1,1 százalékkal többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, de 2 ezerrel kevesebben, mint az előző hónapban. Májusban már 7 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma egy hónap alatt. Ezzel párhuzamosan (az IAB munkaügyi piackutató intézet felmérése alapján) a második negyedévben a feldolgozóiparban 12 ezerrel 151 ezerre csökkent a be nem töltött munkahelyek száma.

Vagyis alig pár hónap alatt húszezer álláshely tűnt el Németországban.

Nagy német feldolgozóipari vállalatok (például Bayer, BASF, Volkswagen, Thyssenkrupp, Bosch) több ezres létszámleépítést jelentettek be az utóbbi időkben világgazdasági okokra, az exportkereslet csökkenésére, az egyes feldolgozóipari ágazatokat (különösen az autóipart) érintő technológiai kihívások miatt.

Sok cégnek vannak érdekeltségei Magyarországon is. Ahogyan azt az elmúlt napokban már megírtuk, a magyar növekedés mintha fittyet hányna a világban zajló folyamatokra, változatlanul öt százalék feletti tempót diktál. Ennél azonban valószínűbb, hogy a nyugati (például német) anyavállalatok a lényegesen költséghatékonyabb, magyarul olcsóbb itteni érdekeltségek termelését tartja magasan a hazai rovására.

De a globális hatásokat még sose sikerült megállítani a határon.

A kormány által felfújt és agyondotált (nagyrészt német érdekeltségű) autóipar körülbelül 120 ezer embernek ad munkát, a magyar GDP öt százalékát, a feldolgozóipar 30 százalékát állítja elő, termelésének több, mint 90 százaléka exportra megy – vagyis végzetesen kiszolgáltatott az éppen fékeződő nemzetközi piacnak. Az innen érkező – az érdekeltek által palástolni kívánt – hírek műszakok csökkentéséről, kölcsönzött és próbaidős alkalmazottak elküldéséről már hónapok óta azt jelzi:

a kegyelmi állapot nem tart sokáig.

A júniusi ipari termelés 1,8 százalékos havi visszaesése mindenesetre nem sok jóval kecsegtet, még úgy se, hogy ebben szerepet kaphattak a szokásos nyári leállások is.

Nagy csapás készül a VW konszernre odahaza, aminek esetleges anyagi konzekvenciái hatással lesznek nálunk is. A dízelbotrányban talán legmélyebben elmerült autógyártó eddig csak az Egyesült Államokban fizetett jelentősebb összeget (autócsere, kártérítés és bírság formájában), legalább 25 milliárd eurót. Ez nem egészen félmillió „megbuherált” dízel után járt, noha összesen 11 millió dízelkocsit érint a skandallum, amiből 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

A VW eddig elzárkózott az öreg kontinensen a hasonló helytállástól, de ez most megváltozhat. Eddig

több, mint 430 ezren csatlakoztak Németországban a cég elleni csoportos keresethez

– közölte csütörtökön a szövetségi igazságügyi hivatal. A szeptember 30-án kezdődő eljárás a fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (vzbv) és a legnagyobb autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub szervezésében indul. A keresethez az Audi, Seat, Skoda és Volkswagen márkák németországi tulajdonosai csatlakozhattak. (Az úgynevezett csoportos megállapítási keresetet éppen a VW dízelbotránya miatt vezették be.) Sikere esetén a bíróság megállapítja, hogy a VW kárt okozott vásárlóinak. A keresethez csatlakozott fogyasztóknak azonban már egyénileg kell kártérítést kérniük a gyártótól.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK