Érdekes

Végrehajtás a Pesti srácok ellen

A Pesti Srácok nem fizette ki a Gréczy Zsoltnak jogerősen megítélt kártérítést, ezért a DK politikusa úgy döntött, hogy végrehajtást kezdeményez a kormányközeli portál ellen.

A Pesti Srácok korábban zaklatónak nevezte Gréczyt, ezért először helyreigazításra, majd kártérítés megfizetésre is kötelezte a bíróság a portált. A DK szerint „nem elég, hogy valótlanságot híreszteltek, de a rájuk kiszabott ítéletet sem hajtották végre. Ezért indul a következő jogi eljárás.”

A Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely májusban jelentette be, hogy a közösségi finanszírozást előszeretettel tarhálásként aposztrofáló kormányközeli lap olvasói adományokból próbálja majd meg átvészelni az őket is nagyon hátrányosan érintő idei jelentős adóemelést. Nemsokkal ezután derült ki, hogy a hozzájuk tartozó Pesti TV-nél sincs minden rendben.

A Pesti Srácok kártérítést fizet Gréczy Zsoltnak

A Fővárosi Törvényszék jogerős határozatában kártérítésre kötelezte a Pesti Srácok kiadóját. A fideszes sajtótermék azzal, hogy hamis állításával zaklatónak nevezte, megsértette a DK politikusának személyiségi jogait.

Korábban a Bíróság helyreigazításra kötelezte a Pesti Srácokat, most fizetniük is kell a hazugságért. Gréczy Zsolt számos pert indított az őt rágalmazó fideszes kiadványok ellen, valamennyit megnyerte. Összesen 19, az ő igazát bizonyító ítélet született.

A mostani az első határozat, amikor a rágalmazó fizetni is kényszerül.

A döntés ellen nincs helye fellebbezésnek.

Megindult a tömeges jelentkezés a nyári táborokba

0

Eddig arról szóltak a hírek, hogy óvatosak a szülők és kivárnak a nyári táborozás kiválasztásával. Ez a trend megfordulni látszik. Minden családban körvonalazódik a vakációs hónapok menetrendje: a belföldi nyaralás, a látogatás a nagyszülőknél, a háromnapos pizsamapartik a barátoknál és az elmaradhatatlan táborozás is. A legnépszerűbb táborok férőhelyei napok alatt betelhetnek.

Angol nyelv mindenekelőtt

A legtöbben még mindig az angol nyelvet részesítik előnyben. Ezért is a nyelvi táborokból a legnagyobb a kínálat. Egy igazán profi táborban a gyerekek egy komplett nyelviskolai intenzív tanfolyamot végezhetnek el úgy, hogy közben nyaralnak is. A PEOPLE TEAM nyári táborában naponta 210 perc a tanulásra fordított idő. Nem magyar anyanyelvű tanárok oktatnak, akik a tábort megelőzően speciális képzésen vesznek részt. A fókuszban a nyelv megszerettetése és a beszédkészség fejlesztése áll. Mindez játékos és kreatív formában zajlik. A turnusok végén az angolt tanulók bemutatóval készülnek, amelyen az egész tábor és a szülők is részt vehetnek.

Minden, ami számítógép

Slágertéma az összes számítástechnikával összefüggő kurzus. Alap a programozás, a 3D grafika, de ma már robotikát és drónépítést és tanulhatnak a gyerekek. Kimondottan divatosak a youtuber- és gamer-, a vlogger– és a Minecraft-táborok. A komputerek nem hiányozhatnak a fotóstáborokból sem. A digitális képszerkesztés elengedhetetlen a modern fotózásban. A médiatáborokban a legkülönbözőbb műfajú filmek forognak le. A táborozók megtanulhatják a vágás és a vizuális effektek fortélyait.

Művészek és erőművészek

Az igazán jó táborokban többféle művészeti ágnak hódolhatnak egyszerre a résztvevők. A legkedveltebbek a festés és rajzolás, színészet és irodalom. A mozgást is össze lehet kötni a művészettel. A tánctáborokban modern és klasszikus táncokat tanulhatnak a gyerekek. A cirkusztáborok résztvevői zsonglőrködnek és akrobatikában csillogtatják meg ügyességüket.

Nem csak tanulás

Egy igazán jó táborban a szórakozás is ugyanolyan fontos, mint az ismeretterjesztés. A bentlakásos táborok délután és este nyári gyerekfesztivállá változnak, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való programot. Nagy melegben a strand vagy a vízi csata ad felüdülést. A játékok, versenyek és vetélkedők próbára teszik a táborozók kreativitását, és azt, hogy tudnak-e csapatban és a csapatért dolgozni. A koncerteken, bemutató előadásokon mindenki önfeledten kikapcsolódhat.

Aki lemarad, kimarad

Nem érdemes az utolsó pillanatig várni a foglalással. Legkésőbb június közepére a legnépszerűbb táborokhoz már várólistát vezetnek. Lemondás esetén a legtöbb táborszervező visszatéríti a befizetett előleget. Az „early bird” kedvezmények sem elhanyagolhatóak. Tájékozódjunk a testvérkedvezményekről is. Sok tábor a beszervezésért is jelenetős árengedményt ajánl, saját gyermekünk akár ingyen is nyaralhat.

Hogyan segít egy napelemes rendszer telepítése?

0

A napelemes rendszer telepítése bár kétségkívül nagy beruházás egy átlagos anyagi körülmények között élő család életében, hosszútávon megkérdőjelezhetetlen nemcsak a megtérülése, hanem gazdasági haszna is. Számos előny szól a napelem-telepítés mellett, ezek közül ismertetünk párat cikkünkben.

Környezetvédelmi szempontok

Földünk lakosságának növekedésével és a globális felmelegedés súlyosbodásával egyre inkább belátható, hogy a fenntartható energiaforrások felé kell fordulnunk. A napenergia az egyik legtisztább energiaforrás, hazánkban pedig alkalmas a klíma és a napsütéses órák száma ahhoz, hogy kiválóan hasznosítani is tudjuk. A napenergia felhasználásával nem bocsátunk ki a környezetünk számára káros égéstermékeket, ezzel pedig hatalmas lépést teszünk bolygónk védelmében.

Rezsi csökkentése okosan

A környezettudatosság nemes indok a napelem-telepítés mellett, a rezsi csökkentése viszont sokkal kézzelfoghatóbb a hétköznapi életben. Egy megfelelő teljesítményű napelemrendszer által termelt villamos energia kiválthatja a teljes villanyszámlánkat, de ha a fűtés is villamos energiából megoldható, akkor a gázszámla elfelejtésére is alkalmas lehet egy ilyen rendszer telepítése. A gázüzemű háztartási berendezések elektromosra való cseréjével egy tisztán napenergiával működő háztartást érhetünk el, ahol nemcsak a rezsi alacsonyabb, hanem a károsanyag-kibocsátás is.

Egyszerűség és kényelem

Napelemrendszert telepíteni bonyolultnak tűnhet, a sok-sok engedély megszerzése, maga a telepítés és beüzemelés, azonban ezeket a kivitelező szolgáltató a legtöbb esetben mind elintézi helyettünk.

Spóroljon okosan és védje a környezetét Ön is, kérjen ajánlatot napelem-telepítésre az E.ON-tól!

Smart casual: mit is jelent pontosan ez az öltözék?

0

A dress code-okkal sokan vannak bajban: hacsak nem mozog valaki rendszeresen olyan körökben, ahol gyakori az öltözködési megkötés, általában legfeljebb 1-2 alapfogalommal lehet tisztában. Éppen ezért, ha egy új munkahelyen például a smart casual utasítást kapod az öltözködésre vonatkozóan, kissé bajban lehetsz hirtelen, hogy mit is jelenthet ez.

Nos, jó hírünk van: semmiféle komoly megkötésre és unalmas, fekete-fehér szettre nem kell gondolnod. A smart casual valójában az egyik legsokoldalúbb öltözködési mód, hiszen nagyon sokféleképpen kombinálható, rengeteg lehetőséget ad. Két alapvető eleme van: ing és zakó, amiket beszerezhetsz például a Bolf.hu kínálatában is.

Hogyan felelj meg a smart casual dress code-nak?

Az első és legfontosabb, amit tudnod kell, hogy mindenki kedvence, a farmer sajnos tiltólistás, a kék legalábbis mindenképp. Ezeket tartsd meg a baráti összejövetelekre, kötetlen programokra, a munkába pedig válassz inkább pamut- vagy vászonnadrágokat. A harsány, világos színeket a nadrágok terén kerüld, a sötét, semleges színek jelentenek jó választást.

Ahogy említettük, elengedhetetlen elem az ing és a zakó. Ing tekintetében nem kell szigorú protokollt követned, nyugodtan vehetsz fel például a nyári melegben rövidujjút, sőt, ha a munkahelyed lazább, akár galléros pólóval is lehet helyettesíteni olykor. Zakóból sem a csúcskategóriás, extraelegáns fajtát kell elképzelni, de azért ne is a foltozott könyökrésszel rendelkező „tanárzakót” válaszd.

A nyakkendő kérdés

Nos, igen, a férfiak zöme nem szívesen hord nyakkendőt, de olykor muszáj. Ha Te is azok közé tartozol, akik nem szívesen viselik, valószínűleg örülni fogsz annak az információnak, hogy nem is kell, ugyanis a smart casual nem követeli meg. Hordhatod, ha esetleg szereted, de nem kötelező.

Sőt, ami azt illeti, egy-két gombot még ki is gombolhatsz az inged nyakánál, ennyi lazaság bőven belefér ebbe a stílusba. A lényeg, hogy egyszerre legyél laza és elegáns.

Figyelj a harmóniára!

Amire érdemes ügyelni, az a harmónia. Bár a smart casual laza hatású, fontos, hogy az egyes darabok összepasszoljanak, ne össze-vissza vedd fel, ami fölül van a szekrényben. Ilyen értelemben ez az öltözék nagyobb odafigyelést igényel, mint a klasszikus, üzleties megjelenés, ahol kötötten öltönyt kell hordanod. Hiszen itt minden egyes darabot külön-külön kell összeválogatnod.

Természetesen alap, hogy színben jók legyenek együtt a választott elemek, de ennyi még nem elég. Stílusban és anyagban sem árt hasonló kaliberű ruhadarabokat felvenni, mert enélkül kissé szedett-vedett hatása lesz a megjelenésednek.

És mi legyen a lábadon?

Ebben is meglehetősen nagy szabadságot kapsz, de a sportcipőket, tornacipőket felejtsd el! Ennél azért elegánsabb vonalat igyekszünk képviselni: bokacsizma, félcipő, de a mostanság oly népszerű vitorláscipő is szóba jöhet, főleg a nyári, melegebb hónapokban.

A színek és minta tekintetében a cipő kapcsán is kövesd a nadrágokra vonatkozó ajánlást: kerüld a harsány, nagyon feltűnő, színes-mintás darabokat. Jó választás lehet ugyanakkor a fehér, bézs, barna, fekete, szürke, sötétkék lábbeli.

Mai kérdés – Egyetért-e azzal, hogy a köznevelésben dolgozók akik nem veszik fel a védőoltást kényszerszabadságra küldhetők legyenek?

Gulyás Gergely, Kormányinfo: 66 685 pedagógus kapott oltást, több mint 70 ezren regisztráltak, de a kormány folytatja a pedagógusok oltását, és arra kéri a tanárokat, hogy vegyék fel a vakcinát. A kabinet szerint elegendő az idő a pedagógusok védettségének kialakulására április 19-ig.

This poll is no longer accepting votes

Egyetért-e azzal, hogy akik munkavégzésük okán fokozottan veszélyeztetettek és nem veszik fel a védőoltást kényszerszabadságra küldhetők legyenek?

97 éves holokauszt túlélő doktor még mindíg gyógyít

„Apám is orvos volt, 1920 óta praktizált. Én 1950-ben kezdtem. 1989-ben ugyan nyugdíjba mentem, de tovább folytatom a gyógyítást” – mondta az AFP tudósítójának Körmendi István doktor, aki Budapesten a Vár közelében él és dolgozik.

„Amikor apám dolgozni kezdett, akkor nem voltak még nagy rendelők. Minden orvos a lakásán rendelt.” A papa katonaorvos volt az első világháborúban. Katonai egyenruhás portréja most a fia lakását díszíti.

Egyetemre nem járhatott volna zsidó származása miatt, de miután titkolta azt, orvosi tanulmányokat folytatott. Aztán 1944-ben behívták munkaszolgálatra. A hátizsákjában ott voltak az orvosi tankönyvek.

Budapest ostroma idején még egy sebesült SS tiszten is segített. Eszébe sem jutott, hogy az SS tiszt esetleg lelőheti őt, ha megtudja, hogy egy zsidó segített rajta.

Körmendi doktornak a lánya is orvos.

A 97 éves háziorvosnak még mindig 300 páciens van a listáján. Köztük egy nagymama is, akit még kislány korában kezdett el kezelni.

A Covid-19 járvány miatt kénytelen a betegeivel telefonon vagy e-mail segítségével tartani a kapcsolatot.

„Nem nagyon szeretem ezt. Nagyon fontos a betegek arckifejezése, amely sokat elárul az állapotukról” – mondta a 97 éves doktor. Aki nem akarja abbahagyni:

„A gyógyítás a szenvedélyem. Amíg tudom , csinálom.”

– nyilatkozta a csaknem 100 éves holokauszt túlélő doktor Budapesten az AFP tudósítójának.

Mit találtam?

2011.10.22. A volt miniszterelnök szombaton az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform rendezvényén bejelentette, hogy kiválnak az MSZP-ből, és a korábban megalapított Demokrata Párt részeként új pártot hoznak létre.

Gyurcsány szerint az új párt azért fog küzdeni, hogy „Orbán hatalmát megbuktassa”. (Origo)

… arra a kérdésre, hogy elhagynák-e az MSZP-t, ha az nem engedné a kettős tagságot, igennel feleltek… „szívfájdalom nélkül kilépek a mostani MSZP-ből.”

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Gyurcsányék bejelentése után közölte, hogy a DK távozása csak erősíteni fogja az MSZP-t.

A skót misszionárius, akit Budapestről vittek Auschwiztba

Jane Haining 47 éves volt amikor a Gestapo letartóztatta Budapesten. A skót misszionáriusnak elsősorban azt rótták fel, hogy védelmezi azokat a zsidó lányokat, akik a misszió iskolájában tanultak.

Jane Hainig 1931-ben csatlakozott a skót Zsidó misszióhoz, amely azután Budapestre küldte őt.

A Vörösmarty utcai iskolában nem tettek különbséget a diákok között vallásuk szerint noha a korabeli Magyarországon ez elfogadottnak számított.

1939-ben Jane Hainig hazalátogatott Skóciába, ahol a rokonság teljes erővel marasztalta mondván küszöbön a háború.

A skót misszionárius nő mégiscsak visszatért Budapestre, mert úgy érezte „a lányoknak szüksége van rám”.

Magyarország náci megszállása után Jane Hainiget a Gestapo letartóztatta.

„Gyerekek ne sírjátok, ebédre itthon leszek „

– mondta a bátor skót nő amikor a Gestapo elhurcolta.

Sosem térhetett vissza Budapestre. A nácik feltették egy Auschwiztba induló vonatra. A haláltáborban meghalt. Hivatalosan betegség áldozata lett, de brit történészek szerint éppúgy gázkamrába küldték mint azokat a zsidókat, akiket bátran védelmezett Budapesten.

Mai kérdés – Ha Ön a 60 év fölötti korosztályhoz tartozik beoltatná magát orosz vagy kínai vakcinával?

További kérdés: védelmet biztosít a brit vagy a dél-afrikai változatok ellen is?

This poll is no longer accepting votes

Ha Ön a 60 év fölötti korosztályhoz tartozik beoltatná magát orosz vagy kínai vakcinával?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK