Featured

Mi kell még ahhoz, hogy Kósa, Semjén, vagy Orbán lemondjon?

Lesznek még új információk a Tiborcz-féle Elios-ügyben, állítja Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, az ügyet vizsgáló alkalmi bizottság vezetője. És ez akkor is így lesz, állítja, ha a kormány emberei gyáva, gazember módon nem adják ki az iratokat. A hangulat egyre erőteljesebben vált át, immár vidéken is, lassan kiderülnek az eddig eltitkolt ügyek, és Orbán Viktorról is kiderül, hogy ő maga sem érintetlen. Minek kell még történnie, hogy Kósa, Semjén, vagy maga Orbán lemondjon – teszi fel a kérdést a képviselő a Független Hírügynökségnek adott interjújában.

A sorsa eldőlt már?

Milyen szempontból?

Az egyéni képviselő-jelöltsége, illetve az esetleges visszalépése.

Ja, az nem.

A napokban eldőlhet?

Nem vagyok résztvevője a tárgyalásoknak.

Csak kell tudnia, hogy mi történik önnel?

A végeredményt biztosan. Világosan fogalmaztam korábban: ha a két párt között van megállapodás, amely egyébként a kormányváltáshoz elengedhetetlenül szükséges, és annak az az eredménye, hogy nekem kell visszalépnem az LMP társelnöke javára, akkor én ezt meg fogom tenni.

Az eldönthető, hogy ki áll jobban a párharcban, ön vagy Hadházy Ákos?

Én egyáltalán nem nevezném párharcnak. Az ilyen béljóslásokkal nem szeretnék foglalkozni, mindenesetre az Ipsos kutatása szerint én vagyok az első közel húsz százalékkal, az Ákos a harmadik, mintegy 13 százalékkal, most folyik a sakkozás, hogy kinek a visszalépése hozhatja a maximális eredményt. Általános a vélemény, hogy én magam és a pártom is erősebb jelöltek vagyunk, de ez önmagban kevés a győzelemhez, ha mindenki elindul a választáson.

A lista hányadik helye az öné?

A tizenhatodik.

Az a mai tudásunk szerint bejutó hely?

A mai tudásunk szerint Hadházy Ákosról lehet kijelenteni, hogy, amennyiben a pártja bejut a parlamentbe, akkor ő mindenképpen képviselő lesz. Az én esetemben ilyen, százszázalék biztonsággal nem jelenthető ki.

Az azért meglepő lenne, ha ön, aki elnökjelöltje is volt a pártnak, nem ülhet ott a Házban…

Nem foglalkozom ezzel. Április 8-a után sokmindenre kell visszatérni, a szocialista párton belül is, de most kampány van, arra kell koncentrálni.

Amúgy van a civil életre vonatkozó elképzelése is?

Jogász vagyok.

Azt tudom, mint ahogy azt is, hogy ez a végzettség rengeteg feladatra használható, mostanság leginkább a parlamenti képviselőségre.

Meg egy sor egyéb dologra.

Akkor maradjunk a jelenlegi időszaknál. Látszik, hogy kemény munkát végez, főként Elios ügyben. Egyedül van erre a feladatra, vagy vannak segítői?

Ha az a kérdés, hogy van-e mögöttem komoly oknyomozó stáb, akkor nincs. Van az MSZP-nek egy közjogi munkacsoportja, amely persze elsősorban a választásokkal foglalkozik, egy maroknyi, nagyon jól felkészült emberről beszélünk, de a munkát nagyjából mi végezzük, néhány kollégával, meg a sajtóosztállyal.

Mennyire képes ez a csapat új információkat szerezni?

Január óta, amióta tehát ez az ügy napvilágra került, mi nagyon tervezetten és szisztematikusan haladunk. Ami helyzeti előnyt biztosít számunkra, hogy van egy országos hálózatunk, és sok helyen önkormányzati képviselőnk.

Ha valaki visszatekint, akkor pontosan láthatja, hogy az első OLAF-levelet például, Szolnokon, mi hoztuk nyilvánosságra. Vagyis az ügy első dokumentumát mi hoztuk nyilvánosságra, mert a szolnoki képviselőnk megszerezte.

Aztán jött Kalocsa, legutóbb a szekszárdi polgármesterből sikerült kicsikarnunk  dokumentumot. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy mi így dolgozunk, nem azt várjuk, hogy mások összegyűjtsék az információkat, hanem megkerestük, körlevél formájában, a helyi képviselőinket, mind a tizenhét érintett önkormányzatnál – amelyekről tudjuk, hogy súlyosan érintettek az ügyben -, hogy ott kezdeményezzék a papírok kiadását, illetve vigyék a közgyűlés elé a témát, és kérjék a teljes OLAF-irat nyilvánossá tételét. Ez azért volt fontos lépés, mert azonnal láthatóvá vált, hogy hol akarják elmismásolni a dolgot. És megyünk tovább, jönnek az újabb és újabb információk. Nem könnyű, mert a magyar kormány minden törvényt megszeg, hogy ne kelljen az üggyel foglalkozni, de mi bejelentkeztünk iratbetekintésre a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba, ott a pályázati kiírás dokumentumaira voltunk kíváncsiak. Az ugyanis egy fontos kérdés, hogy ki és miért írta át a pályázati feltételeket, három nappal a leadás határideje előtt. Ezzel teremtették meg az egész csalás-sorozat alapját.

Ez ugye szerdán történt. És mire jutottak a minisztériumban?

Nagyjából semmire. Az épület előtt kettő, bent négy készenléti rendőr várt ránk, mintha le akarnánk rohanni az épületet. Egy ifjú hölgyet küldtek le hozzánk, azzal, hogy a minisztérium vezetéséből senki nincs bent, a kért dokumentumok pedig még nincsenek előkészítve.

Erre mit mondott?

Hogy gyáva gazemberek. Hogy

az a miniszter, aki egy hét alatt nem képes előszedetni egy tízmilliárdos projekt dokumentumait, az vagy gazember, vagy hazudik, de mindenképpen alkalmatlan a posztjára.

És most hogyan tovább?

Jövő szerdára újabb parlamenti bizottsági ülést tervezünk, ahol számítunk Márki Zay Péter, hódmezővásárhelyi és Lengyel Róbert siófoki polgármester megjelenésére. Lengyel megígérte, hogy hozza magával a papírokat is, ami azért érdekes, mert az elődje, aki szerződött a Tiborcz-féle céggel, az fideszes volt. Vagyis az előd leboltolta a pályázatot, Lengyelnek meg meg kellett valósítania.

Azt állítja tehát, vannak, lesznek még új információk? Vagy inkább arról van szó, hogy az ügy önmaga megéri kampánytémaként fenntartani?

Ne vicceljen, itt komoly szereplőkről beszélünk. Lengyel Róbert például van olyan bátor és tisztességes, hogy bemutassa azokat a dokumentumokat, amelyek újabb részleteket árulnak el a panamából. Ilyen papírokat még senki nem látott még. Hiába mentünk el Kecskemétre, hogy láthassuk, mondjuk a megvalósíthatósági tanulmányt – ami ugye Szekszárdon 22.8 millió forintba került -, de nem engedtek betekinteni az iratokba, mondván, hogy azokat majd a rendőrség lefoglalja.

Érzékel bármilyen változást a köztisztviselőknél? Arra gondolok, hogy eddig mindenki félt, és ezért nem is mert segíteni, Hódmezővásárhely után viszont oldódnának ezek a félelmek?

Inkább a független szakértők között tapasztalunk ilyet, elsősorban azt, hogy felháborítónak tartják a szakmai kamarájuk hallgatását. Az önkormányzati hivatalokra jó példát még nem tudok mondani.

Kicsit kitágítva a kérdés-kört: elmondható, hogy nyolc év hatalmon, ennyire megrészegíti a politikusokat?

Nem pusztán a nyolc év, hanem a kétharmad.

Attól még nem muszáj lopni.

Nem muszáj lopni, persze. De az a helyzet – és erre Semjén Zsolt vadász-jelenetei mutatják a példát -, hogy elhiszik, hogy mindent megtehetnek. Ebben a helyzetben, amikor valaki elhiszi magáról, hogy nem történhet vele soha semmi baj – ami ideig, óráig igaz is – akkor képes olyan hibákat elkövetni, amilyeneket egy normális veszélyérzettel rendelkező ember nem követ el. A Semjén ügy pont ilyen, az Elios-ügy pont ilyen, és most a Kósa-ügy is ide tartozik. Az Elios-féle ügyletnél, ki az aki elhiszi, hogy harmincöt helyen éppen ugyanazok a pályázatok közötti eltérések, de még a gépelési hibák is megegyeznek. Maga szerint van olyan nyomozó, aki elhiszi, hogy ez csak a véletlen műve?

Magyarországon lehet, hogy van ilyen nyomozó.

Így igaz.

A Semjén Zsolt esete talán annyiban más, hogy az ilyeneknek van előképe a világban. Arra gondolok, hogy ahol egy kormánytag olyasvalakitől fogad el ajándékot, aki amúgy üzleti kapcsolatban van az állammal, annak azonnal le kell mondania…

Például Svédországban, ahova járkál lövöldözni, meg szarvasokat hurcibálni helikopterrel, ott például az egyik miniszter, miután kiderült, hogy közpénzből vásárolt a minibárjába italokat, azonnal le kellett mondania, mert a közpénz, az közpénz, akár egy euró, akár egy milliárd. Na már most, ha ebbe a kontextusba belehelyezzük Semjén urat, aki, Lázár urat idézve, fehér keresztényként jár lövöldözni…

Mit képzelnek ezek az emberek magukról? Ebben az országban igazi változás akkor lesz, ha ezek a magukat keresztény-konzervatívnak nevező Fidesz-szavazók is elgondolkodnak azon, hogy mihez adják ők a nevüket.

Nem arról van szó, hogy az ön által említett gátlástalanság immár olyan szakaszba jutott, amikor ezt már képtelen Orbán kontrollálni, bár az is lehet, hogy nem is akarja…

Ez már régen így van, most csak annyi történt, hogy ez kezd kiderülni. Ami változás a korábbiakhoz képest: most már a kis településeken is fel vannak háborodva az emberek. Azok, akik azt gondolták, hogy persze lopnak a politikusok, de azok mindig lopnak, ám itt van a Viktor, a mi egyszerű, tisztességes miniszterelnökünk, na hát ő nem, ő nem is foglalkozik ilyen üzleti ügyekkel. Erre most kiderül számukra, hogy bizony foglalkozik, és még a saját családját is helyzetbe hozza. Ez alapjaiban változtatja meg az attitűdöt.

Azt állítja, hogy ez az Elios-ügy átütötte a vidéki nyilvánosságot is?

Át. Mindenhonnan ez a visszajelzés. Még a Fidesz-szimpatizánsok számára is átjött. Mert ez egy új minőség; most kiderült a királyról, hogy meztelen.

És akkor itt van ugye a Kósa-ügy…

Ami teljesen érthetetlen, minden elemében követhetetlen és hazug, és amelynek még messze nem tartunk a végén. De beszélhetünk Matolcsy György bérelt házáról is. Erről vajon mit mond a keresztény erkölcs? Arról, hogy valaki berakatja magát a Magyar Nemzeti Bank elnökének, és arra használja a hatalmát, hogy a fia majd’ félmilliárd forintból – száz falusi ház árából – vásárolt házába költözik be, amelyhez különben a Matolcsy unokatestvérének átjátszott bank ad hitelt. Nincs olyan demokratikus ország, ahol az ilyen ügyek következmények nélkül maradhatnak.

Többször hangsúlyozta a keresztény erkölcsöt. Erről jut eszembe, hogy többen felrótták Orbán Viktornak, hogy a szlovákiai újságíró-gyilkosság kapcsán csak az jutott eszébe, hogy sorosozzon egyet, az nem, hogy részvétet nyilvánítson…

Ha már szóba hozta: Fico, aki ugyan baloldalinak mondja magát, de hasonló nézeteket vall, ugyanolyan nacionalista, Soros-támadó, mint Orbán, eddig kirobbanthatatlannak tűnt. És most  megingott a kormánya, ő maga lemondani kényszerült, és még ennek ellenére előrehozott választás várható. Itt minek kell történnie Magyarországon, hogy Semjén, Kósa, vagy maga Orbán épp úgy lemondjon, mint a szlovák belügyminiszter, aki ezt a közbizalom helyreállítása érdekében tette. Ez a tendencia csak akkor fordulhat meg, ha a Fidesz szavazói is rájönnek, milyen csalárd módon vezetik az országot.

És erre van esély?

Hódmezővásárhely alapján azt mondhatjuk, hogy igen, van. Ha hatvan százalék fölött, hetvenhez közeli a részvételi arány, akkor ennek a kormánynak vége. Akkor abszolút többségbe kerülnek azok, akik kormányváltást akarnak. Hogy ezt képesek vagyunk-e elérni, ez múlik az ellenzéki pártok vezetőin.

Az MSZP és a DK részéről teljes a nyitottság a többiek felé, mi nem szabunk plusz feltételeket.

Bárki azt gondolja – mint például a Jobbik -, hogy egyedül is képes megnyerni a választásokat, hülyeség, becsapása az embereknek. És, ami még fontosabb: elárulása a kormányváltás céljának. Vidéken azt tapasztalom, a helyi pártemberek össze vannak zavarodva attól, hogy mit művelnek a vezetői. Ma tehát az a kérdés, hogy át tudja-e végre lépni saját árnyékát a politika, és hitet, reményt adva az embereknek létrehozni azt a konstrukciót, ami a győzelemhez vezet. Hódmezővásárhely előtt  senki nem hitte el, hogy ezt meg lehet csinálni.

Vagyis azt mondja, hogy ha a pártok nem képesek kihasználni, hogy a kormányváltó akarat mellé megérkezett a kormányváltó hangulat is, akkor ezt a polgárok keményen meg fogják büntetni?

Igen, ezeket a pártokat meg fogják akkor büntetni. Pedig a hangulat az most valóban erőteljesen átváltott Fidesz- és Orbán-ellenesbe. Mintha átszakadt volna egy gát, és ez itt Budapesten, és vidéken, a nagyobb városokban is érzékelhető. Ilyen még három hete sem volt.

Többször beszélt arról, hogy ha kormányra kerülnek, helyreállítják a fékek és ellensúlyok rendszerét, oligarcha adót vezetnek be, a sajtó területén is plurálissá teszik a rendszert. Nem tart attól, hogy ezzel megint csak az ellenzékbe szoruló Fidesznek kedveznek, hiszen élhetnek azokkal az eszközökkel, amelyekkel önök, ellenzékben, nem tudtak?

Nem tartok.

A megoldás ugyanis egyszerű: nem kell lopni.

Amúgy pedig a Fidesznek elég problémája lesz azzal, hogy a vezetői, képviselői képesek legyenek újraépíteni magukat, ha egyáltalán megmarad a Fidesz. Mert az emberek remélem úgy döntenek, hogy ennek legyen vége, és derüljön ki az is, valójában mi zajlott ebben az országban

Őszintén magáról vall, lemeztelenedve

Pokorny Lia amikor a legnagyobb fájdalom kellős közepén vergődik, amikor azt érzi, hogy a lelkét véresre cafatolják egy nagy késsel, annyira fáj valami és miközben ül vonyítva a fájdalomtól, arra gondol, hogy aha, a keze akkor éppen így van most, az arca hogyan áll. Ahogy azt is figyeli, milyen az, amikor gyakorlatilag levegőt nem véve, tátott szájjal zokog vagy némán sikít és közben kívülről vizsgálja magát, jegyzeteli az agya a gesztusrendszert, az állapotot, a testtartást. Ezt mind elraktározza, miközben belehal a fájdalomba. Ez egy agyrém! Nagyon durva érzés, mondja a Centrál Színház kiváló színésze.

 

A Dolgok, amikért érdemes élni című monodrámában, egy hihetetlenül energikus, életerős, hittel teli nőt játszol, aki valószínűleg sok mindenben azonos veled. Így van ez?

Nagyon sokan nem veszik észre, hol van improvizáció, hol van írott szöveg és hol kezdődik a szerep. Még az ismerőseim közül is jónéhányan azt gondolták, hogy ez az én történetem, az én életemről írták. Mondtam valakinek például, hogy, de hát tegnap jártál nálunk, találkoztál édesanyámmal, láttad, hogy nem olyan, mint akiről a darabban szó van. Erre azt felelte, hogy Jézusom, tényleg!

De akkor miért érezhetjük ennyien, hogy a darabbeli nő élete igencsak közel áll hozzád?

Fotó: Rick Zsófi

Mert hiába az írott szöveg szerint nem rólam van szó, mégis annyi mindennel találkozom a darabban, amivel párhuzamosan megy az én történetem. Valóban nem feltétlenül tudom különválasztani a saját énemet és a szerepet. Mint amikor általában a színész fölvesz egy jelmezt, fönt áll a partnerekkel a színpadon és ezzel mégiscsak el van választva a nézőktől. Ez az előadás viszont olyan, mint egy önvallomás a nézők között.

Hangsúlyozottan civilben vagy, farmerben és ingben, mintha otthon lazán elkezdenél magadról mesélni valakinek.

Igen, és az, hogy a nézőkkel folyik az improvizáció, azt hiszem, méginkább ráerősít erre. Engem kimondottan segít, hogy civilekkel játszom, igen nagy felelősség, hogyan szólok hozzájuk. Óriási koncentrációt igényel, hogy ne engedjem el a nézőket, megállás nélkül velük kell kommunikálni. Tartani kell őket a tenyeremen. Azok, akiket kihívok játszani, minden áldott este mások, más személyiségek, teljesen máshogyan kell hozzájuk szólni. Kicsit sem érezhetik azt, hogy ők ott állnak nagyon hülye helyzetben és nekik valamit csinálniuk kell.

A nézőkkel tulajdonképpen a szerepbeli családod tagjait játszatod el.

ILLATSZERTÁR a Centrál Színházban.

Így van, olyan mintha belekóstolhatnának az én életembe. Miközben a közönség tagjaiban, azt hiszem, nagyon felfokozott az izgalom, hogy úristen őket ne hívják ki. Az sem mindennapi, hogy közöttük állva annyira megnyílok, hogy mindenképpen én vagyok ott, az én könnyeim potyognak. Szerintem egészen különös érzés lehet, ha valaki ennyire őszintén magáról vall, lemeztelenedve. Nem választ el minket színpad, hiszen gyakran megyek le a nézőtérre, és megengedem, hogy a néző akár tíz centire tőlem lássa a könnyeimet és a szemébe nézek.

Téged ilyen szituációban nem zavarnak a nézők? Vagy éppenhogy segítenek? Hiszen tőlük valóban néhány centire tényleg akár elbőgöd magad, ami vitatható is lehet, hiszen szokták azt mondani, hogy ne a színész sírjon, hanem a néző. Többféle baj is lehet a sírásból, például elmosódik a sminked.

Jaj, az nem érdekes! Ebben a darabban belekukkantunk abba, hogy egy emberben milyen felkavarodások, fájdalmak vannak, de utána én magam oldom ezt azzal, hogy na haladjunk, menjünk tovább, nincs nagy baj, kicsit a kelleténél talán többet vallottam magamról, de nem maradunk ebben benne, nem sajnáljuk magunkat. Ettől valahogyan a nézők is átadják magukat azoknak a pillanatoknak, amikor én kinyitom azt a dobozt, amit az ember jó mélyen el szokott zárni magában, hogy elássa azokat a csúnyaságokat, amik benne maradnak, mint sérülések. Szerintem ezért a bátorságért nagyon hálás a közönség.

Ilyenkor előjönnek belőled azok a dolgok, amiken egykor bőgtél az életben?

Persze, húha!!! Én megengedem magamnak az életben is, hogy sírjak. Hogy mikor sírtam, azokat a nagyon komoly dolgokat most nem fogom elmondani, azok az én titkaim. A színpadon pedig nem a titkaim, amikor más szavak mögé rejtem őket. Amiket a nézők megtapasztalnak aznap este, azok az én fájdalmaim, az én félelmeim, de nem az én szavaim, nem az én történetem. Én a tehetetlenség miatt tudok sírni, csalódás után tudok sírni, ha nagyon elfáradok, akkor is tudok. Ha régóta nem mozdul egy élethelyzet és nem érzem magam jól benne, akkor a kétségbeeséstől tudok sírni. Valószínűleg ezért nem raktározom magamban annyira a fájdalmakat. Közben pedig mégsem mondhatom, hogy nem, mert mindennek, így például annak is, hogy most rekedt vagyok, vizsgálom az okát, érdekel, hogy a hangszálaimmal miért küszködöm hetek óta, hiszen ennek is nyilván oka van.

Neked tudom, hogy van egy olyan elméleted, ami szerint minden ami történik, úgy jó, ahogyan van és mindennek megvannak a maga tanulságai, ezek alapján pedig tovább lehet lépni. Akkor viszont miért kell sírni, hiszen így akár az is teljesen jó lehet, hogy történik valami rossz, mert annak alapján majd át lehet lavírozni valami jóba.

Fotó: Horváth Judit

De a rossz nem azért jó, mert jó. Hanem pont a fájdalom az, ami présel téged egy helyzetbe. Nem akarsz kimozdulni mondjuk egy állóvízből, ami már nem okoz örömet. Akár azért nem hozod meg a döntésedet, mert miatta sok mindenről le kellene mondanod. Az ember iszonyú fájdalmakat él át, de éppen ezek segítenek abban, hogy te a helyes útra terelődj. A fájdalom könnyeket csal a szemedbe, nem kell úgy csinálni, mintha a fájdalom nem fájna. Nem kell úgy csinálni, mintha egy krízishelyzet boldoggá tenne. A hatása lehet jó, az, hogy nagyon sokat tanulsz belőle. A fájdalmat nem tudod megspórolni.

Amikor az Új Színházban változott a vezetőség, és számodra és még többek számára elfogadhatatlan volt, amit képviselt, akkor te voltál az első, aki azt mondtad, hogy eljössz a színháztól. Nem nagyon maradtál benne abban a szituációban, ami neked elfogadhatatlan volt.

De attól még ez fájt, nem okozott örömet, hogy ez a helyzet kialakult. Ez amúgy egy jó példa, ebben az esetben is sírtam és nem azért, mert nem tudtam, hogyan döntsek, hanem mert túl sok emlék tolult fel bennem, ott volt mögöttem az Új Színházban tíz év és fogalmam sem volt, hogyan tovább. Miközben ott kellett hagynom egy csomó mindent, ami igen fontos, értékes volt. Ez engem egy új útra terelt, hiszen abban a szituációban nyilván nem lehetett maradni.

Voltak, akik maradtak, olyanok is, akik valószínűleg nem értettek/értenek egyet az új irányzattal.

Fotó: Kiss Kriszti

Én nem török pálcát fölöttük, pedig sokan megtették. Azt hányták a szemükre, hogy miért nem bizonyították be, hogy a helyzet tarthatatlan. Közben pedig senki nem kínált nekik munkát, azt kívánták volna tőlük, hogy az utcára kerülve bizonyítsák be, hogy tarthatatlan a helyzet. Tény, hogy egy ilyen szituációban az ember nem tudhatja, hogy lesz-e munkája vagy sem. Nekem mégis nagyobb esélyem volt erre, mint sokaknak, akik ott maradtak.

De akkor egyedül nevelted a fiadat. Azért jókora kockázat volt, hogy meg tudtok- e élni.

Igen, egy kisgyerekkel azt mondtam, hogy neki indulok a világnak, eltartom az anyukámat és fizetem a hitelemet.

És már középkorú színésznő voltál, aki után azért nem kapkodnak annyira, mint a fiatalok után.

Ez így van, abban a pillanatban valóban nem tudtam, hogyan lesz. Nem tudhattam, hogy Puskás Tamás hetekkel később azt mondja majd, hogy gyere, van egy szerepem és utána pedig azt, hogy gyere, szerződj le a Centrál Színházba.

Ha nem jössz el az Új Színházból, akkor valószínűleg nem mondja ezt.

Nyilván nem. Hozzáteszem, hogy a Csillag születik zsűrijébe is azzal hívtak, hogy hallották, eljövök az Új Színháztól.

Ez szolidaritás is volt?

Azt érzem, hogy volt ebben az is. Ha az ember úgy érzi, hogy menni kell és meg is meri ezt a lépést tenni, és ezzel maga mellett voksol, akkor valószínűleg jönnek lehetőségek.

A megrázkódtatásból aztán, gondolom, valami tovább tud épülni a színpadon, hiszen a színész a saját anyjának a halálából is profitál, bármilyen csúnyán hangzik is ez.

Ez így van. Olyan mintha lenne egy könyvtár az ember fejében az emlékekből meg pillanatokból. Amikor az ember a legnagyobb fájdalom kellős közepén vergődik, amikor azt érzed, hogy a lelkedet véresre cafatolják egy nagy késsel, annyira fáj valami és miközben ülsz vonyítva a fájdalomtól, arra gondolsz, hogy aha, a kezem akkor éppen így van most, az arcom hogyan áll, ahogy azt is figyelem, milyen az, amikor gyakorlatilag levegőt nem véve, tátott szájjal zokogok vagy némán sikítok és közben kívülről vizsgálom magam, jegyzeteli az agyam a gesztusrendszert, az állapotot, a testtartást. Ezt mind elraktározod, miközben belehalsz a fájdalomba. Ez egy agyrém! Nagyon durva érzés. És mégis arra gondolsz, hogy ez egyszer még jó lesz valamire a színpadon.

És meg is tudod mondani, hogy ebben és ebben a szerepben mi az, ami visszajött abból, amit valaha átéltél?

Persze, ez olyan, mint egy érzelmi gardrób, arra gondolok, hogy na melyiket akasszam le?

Nem rettentél meg időnként magadtól?

De, ez kicsit olyan, mintha megbolondultál volna. A színpadon is ugyanezt éled meg, hogy egyszerre vagy kint és bent. Különösen figyelnem kell a monodrámában, ahol civilekkel kell improvizálnom, hogy el ne veszítsem a darab fonalát, mert a nézők akár más irányba is terelhetnék a darabot.

Az improvizációs készséged nagy része nyilván a Beugró című tévéműsorból adódik, ami merő improvizáció és te vagy benne az egyetlen nő.

Voltak vendégek, kolléganők, de én maradtam. Hát igen, így függnek össze a dolgok. Amikor felhívott Kapitány Iván, hogy menjek el a Beugró válogatására, akkor azt gondoltam, hogy Jézusom, én nem tudok improvizálni. Amikor Bácskai Juli hívott a pszichoszínházába, hozzá sem akartam elmenni azzal, hogy nekem ez nem megy. Ő pedig mondta, hogy azért próbáljam meg. Ezt a monodrámát biztosan nem tudtam volna megcsinálni, ha nem lett

ILLATSZERTÁR a Centrál Színházban.

volna ez a sok-sok tapasztalat a Beugróban mögöttem. Nem nagyképűség részemről azt mondani, hogy ezt a darabot Magyarországon nagyon kevesen tudnák előadni. És nem azért, mert ne tudnák eljátszani a szerepet, rengeteg csodálatos színésznő van. De szükség van ahhoz magabiztosságra, hogy civil emberekkel improvizáljak. És arra is szükség van, hogy ezt a nézők elfogadják, akiknél nyilván beugrik, hogy ja, ez az a színésznő, aki a tévében improvizálni szokott. És ez nekik is biztonságot ad, bizalomérzetet kelt bennük, ami nem lenne, ha nem lett volna ez a tévéműsor.

A Csillag születik pedig az országos ismertséget hozta meg neked. Még akkor is, ha esetleg az a műsor nem egyezett az ízléseddel.

Én nem vagyok tévés, az nekem egy kaland volt. És közben ne felejtsük el azt, hogy a Csillag születik-kel nekem akkor hihetetlen ajándékot adott az élet. Nyilván egy színésznő leginkább Lady Macbethet szeretne játszani, nem feltétlen zsűritagként akar mutatkozni a tévében. Én mégis hálás vagyok ezért a lehetőségért, mert ettől megszűnt bennem az a félelem, hogy miből fogunk élni. Már bocsánat, de ez is egy valós félelem volt akkor. Azt se tudtam, hogyan lesz tovább az életem és egyszer csak egy ilyen igencsak nagy mentőövet

facebook

dobott az élet. Az pedig nagyon fontos, hogy az ember ott legyen a televízióban, mert lehet valaki fantasztikus színész, ha nem látják a képernyőn, sokkal kevesebben fognak bemenni miatta a színházba, pedig lehet, hogy csodákat játszik a színpadon. Engem az élet megkínált egy olyan lehetőséggel, ami azt mondta, hogy figyelj, neked a további életedhez az szükséges, hogy te a televízióból ismert legyél. Én elég sok karitatív dolgot szoktam csinálni és eléggé csapatjátékos vagyok. Társulatban létezem. Nekem lényeges az, hogy promotáljak fontosnak tartott produkciókat, kollégákat.

Húzónév lettél…

Igen, és ez felelősség, nem öncélú dolognak tekintem, hogy ez nekem jár.

Tehát például partnereidnek lehet választani kevésbé ismert színészeket, miattad bejönnek az előadásra, és akkor őket is megismerik?

Pontosan, és ugyanígy, fontos dolgok mellé lehet állni, mert jobban odafigyelnek arra az emberre, akit már a televízióban láttak.

Mik mellé álltál oda?

Résztvettem egy fogyatékos gyerekek melletti kampányban. Van egy jótékonysági alapítványunk, ennek égisze alatt el szoktunk menni Monorra, a roma telepre, sportnapokat tartani.

Kikkel?

Például Papp János kollégámmal és több civil barátommal, orvosokkal, közgazdászokkal… összeálltunk, és velük csináltunk egy jótékonysági alapítványt. Élelmiszergyűjtést is szervezünk. Amikor csak lehet, ilyen dolgokat vállalok.

A politikai nem érdekel?

Politizálni azért nem szoktam, mert nem tudok jól. Mindig olyasmit keresek, amihez értek. Nem tudom jól forgatni a szavakat. Nem véleményem nincs, hanem a szavaim nincsenek meg hozzá. Inkább azokat a dolgokat keresem, amikhez tudok értelmesen, ügyesen, tehetségesen kapcsolódni.

Azon kevés színészek közé tartozol, akik azt mondják magukról, hogy szakmai szempontból rendben vannak?

Igen. Figyelj, mondhatnám azt, hogy milyen jó lenne még forgatni nem tudom hány filmet. De nincs bennem sóvárgás, nagy hiányérzet, hogy ez kéne még, meg az kéne, mert nagyon sok mindent csinálok.

Az ország nem 106 Angyalföldből áll

A 2002. évi választások második fordulójában a választópolgárok 73,51 százaléka járult az urnákhoz Ez a részvétel minden valószínűség szerint elegendő lenne arra, hogy olyan elégedetlen, de passzív választói csoportok is megjelenjenek a választáson, akikkel az ellenzék legyőzheti a Fideszt. A Fidesz–KDNP érdeke, hogy a részvétel ne érje el a 65 százalékot, mert onnantól kezdve egyre több kívülről kontrollálhatatlan faktor kerül a rendszerbe. Szabó Andrea választási szakértőt kérdezte a Független Hírügynökség.

 

Az utóbbi időben mintha kevesebb szó esne a listás szavaztok jelentőségéről és mindenki az egyéni választókerületekről beszél.

Valóban, a választások végeredménye alapvetően az egyéni választókerületekben elért eredményektől függ. A 199 mandátumból 106 egyéni választókerületben 93 pedig országos listán kerül kiosztásra. Nagyon érdekes azonban az egyéni választókerületeken elért és az országos listás eredmény kapcsolata. Az országos pártlistás szavazatoknak ugyanis két forrása van. Egyrészt a rájuk leadott szavazat, másrészt az ún. töredékszavazat, ami – és ez teszi igazán izgalmassá – a nyertes egyéni mandátum után is jár (töredékszavazatnak minősül a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem szükséges a mandátum megszerzéséhez).

Gondoljuk el! Ez olyan, mintha zárás előtt bemennénk a pékségbe egy kiló kenyérért. Az utolsó veknit megvesszük, aki pedig utánunk jön – miután neki már nem jut kenyér – zsömléket kapna kárpótlásul. Csakhogy a történet itt még nem fejeződik meg. Nekünk ugyan jutott kenyér, de még mi is kapunk zsömléket pluszba, ajándékul.

Mindezt tetőzi, hogy a korábbi választási eredmények rámutattak, hogy ha nincs az egyéni választókerületben képviselőjelöltje egy pártnak, akkor a pártlistákra is kevesebb szavazatot kap. Ha van jelölt és győz, az sokszorosan hoz a konyhára (kenyeret és zsömlét egyaránt), míg, ha nincs jelölt, akkor nemcsak kenyér nincs, de zsömle se nagyon.

A helyzet azonban még ennél is bonyolultabb. A külhonban élő magyar nemzetiségű állampolgárok ugyanis levélszavazataikat pártlistákra adhatják le. 2014–ben 193 793 külhoni magyar regisztrált, és 66,42 százalékuk szavazott. A 128 712 fő 95 százaléka a Fidesz–KDNP–re adta le a szavazatát. Ebben az évben ezidáig 315 925 fő regisztrált, ami, ha újra 95 százalékban a kormányzópártra érkezik, akár 2 mandátumot is hozhat a Fidesz–KDNP számára.

A pártlista más szempontból is fontos része a választási rendszernek. Mégiscsak 93 mandátumról beszélünk, ráadásul az 5 százalékos küszöb elérése közjogi szempontból különösen fontos. Az országos listán 5 százalékos küszöböt elérő pártok ugyanis automatikusan frakciót alakíthatnak, nagyobb létszámban vehetnek részt a bizottságok munkájában, felszólalhatnak napirend előtt, ráadásul a központi költségvetésről szóló törvényben a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát – egyenlő arányban – az országos listán mandátumot szerzett pártok között osztják fel.

Keveset beszélünk a nemzetiségek kedvezményes mandátumszerzési lehetőségéről. Ennek oka, hogy a 2014–2018–as ciklusban egyetlen hazai nemzetiség sem tudott képviselőt küldeni az Országgyűlésbe. Ebben az évben viszont a német nemzetiségnek minden esélye megvan, hogy kedvezményes mandátumszerzési lehetőséggel élve egy jelöltet, azaz Ritter Imre volt Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőt az Országgyűlésbe juttassa. A 93 országos listás mandátumból így egy a német nemzetiségnek jut, és adott esetben a külhoni magyarok levélszavazatai pedig fontos szerepet játszhatnak a Fidesz–KDNP kétharmados többségének megszerzésében.

Még mindig a listáknál: van–e annak jelentősége az erőviszonyokra, hogy hány párt jut be a parlamentbe. Mondjuk csak öt (Fidesz–KDNP, Jobbik, MSZP, DK, LMP) vagy esetleg nyolc (az első öt mellett a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az Együtt is)?

Több szempontból is van.

A demokrácia működésén csak javíthat, ha többféle hang jelenik meg a parlamentben, olyan emberek is megszólalhatnak, akik új színt visznek a parlamenti működésbe. Azzal azonban számolni kell, hogyha több párt jut be a parlamentbe, akkor a választási szisztéma alapján a győztes erőn kívüli összes többi párt a választáson elért eredményéhez képest alulreprezentálódik a mandátumelosztás során.

Egy–egy pártra tehát kevesebb mandátum jut. Ugyanakkor, ha egy pártnak az országos listáról legalább 3 mandátumot sikerül szereznie, akkor az érvényes Házszabály alapján képviselőcsoportot alakíthat, tehát megszerzi mindazt a többlet jogot, ami a későbbi fennmaradásuk, fejlődésük szempontjából számukra fontos lehet. Nagy, győztes frakció mellett, sok kis apró frakciócska működhet tovább.

Milyen részvételi arányra lenne szükség, hogy a Fidesz esetleg elveszítse a választásokat?

Számításaim szerint igen magas részvétel szükséges ahhoz, hogy a Fidesz–KDNP elveszítse a 2018. évi országgyűlési választásokat. 2002–ben a választások első fordulójában a részvétel 70,53 százalék volt, könnyen elképzelhető, hogy legalább ekkora, de lehet, hogy egy kicsivel még ennél is magasabb részvételre lenne szükség. Emlékeztetőül,

a 2002. évi választások második fordulójában a választópolgárok 73,51 százaléka járult az urnákhoz. Ez a részvétel minden valószínűség szerint elegendő lenne arra, hogy olyan elégedetlen, de passzív választói csoportok is megjelenjenek a választáson, akikkel az ellenzék legyőzheti a Fideszt.

A Fidesz–KDNP érdeke, hogy a részvétel ne érje el a 65 százalékot, mert onnantól kezdve egyre több kívülről kontrollálhatatlan faktor kerül a rendszerbe. A Fidesz szempontjából legideálisabb, legnagyobb biztonsággal kétharmados győzelmet hozó részvételi arány 50–55 százalék körül van.

A centrális erőtér játékszabályai 55 és 65 százalék között még inkább a Fidesznek kedveznek, az izgalmasabb szituáció innentől kezdődik.

Mekkora jelentősége lenne egy koordinált ellenzéki jelöltindításnak?

A koordinált ellenzéki jelöltállítás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Egyrészt nincs olyan mérvadó közvélemény-kutatás, amely ne arról szólna, hogy az ellenzéki választók szinte könyörögnek az összefogásért. Ilyen egyöntetű választói akarattal ritkán találkozik a kutató.

Másrészt a koordináció–fétisen túl, a valóságban, árnyalt magatartásra lenne szükség a pártok részéről. A minimális forgatókönyv az MSZP–P–DK–Együtt kiegyezés lehet, amelyhez az LMP–csatlakozása tudna komoly, érdemi, mandátumokban mérhető eredményt hozni különösen a fővárosban, valamint a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken. A Jobbik és a baloldali, valamint centrumpártok együttműködése – és itt nem feltétlenül nyilvános megállapodásokban rögzített visszalépésről beszélünk – különösen a kistelepülési környezetben, illetve az ország egyes régióiban lehet eredményes. A magam részéről nem hiszek abban, hogy annyira nyilvánvaló lenne az emberek számára az „esélyes jelölt” személye. A taktikai szavazás a rendszerváltozás óta eltelt választások során ugyanis inkább kivételnek, mint főszabálynak számított. A magyar társadalom többsége ahhoz szokott hozzá, hogy egyéniben és listán is ugyanarra a pártra/jelöltre szavaz. Most a pártok azt várják el tőlük, hogy térjen el ettől az átalános beidegződéstől, de nem mondják meg nekik, hogy pontosan mit és hogyan csináljanak. A beszédek, a taktikázások és az ügykisajátítások (én vagyok a kompromisszumkész nem a másik) kora lejárt. Nagyon erőteljes és rapid edukációra lenne szükség, amelynek az eredményessége 3 héttel a választások előtt már így is kétséges. Az ország ugyanis nem 106 Angyalföldből áll.

Igaz–e az a feltételezés, hogy vidéken a Jobbik nélkül nem lehet legyőzni a fideszes jelöltet?

Úgy gondolom, hogy ez egy túláltalánosított feltételezés. A Közös Ország Mozgalom kutatásainak talán az az egyik legfontosabb eredménye, hogy vannak vidéki egyéni választókerületek, ahol a baloldal az inkább erősebb, lásd Szeged, Pécs, míg más körzetekben inkább a Jobbik.

Nem lehet egyként kezelni az egész vidéki Magyarországot. Az viszont igaz, hogy a Jobbikkal való valamiféle együttműködés sokat tudna lendíteni az ellenzék győzelmi esélyein. Már persze, ha a Fideszt szeretnék legyőzni és nem egymást.

Megérintette őket a vereség szele

Miért vannak bajban a fiúk? Mit okoz az, hogy nincs szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon? Miről szól a hódmezővásárhelyi pletyka? Ki a lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa? Miért kulcskérdés az LMP szerepe? A Jobbikkal ha nem is együttműködni, de tárgyalni igen? Interjú Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, aki nem tartja kizártnak, hogy a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerez.

 

Sorozatos botrányok rázzák meg a Fideszt: Elios és az OLAF, Semjén és a helikopteres vadászat, Kósa Lajos és az 1300 milliárd, Matolcsy és a villa… Lesz ezeknek hatása a választási eredményekre?

Lesz. Olyan kétségbeesettek azok a reakciók, amelyeket most mutatnak, olyan szokatlanok, amelyek eltérnek minden korábbitól. Ebből az kell, hogy következzen: maguk is úgy látják, úgy mérik, ez bizony eljut az ő táboruk egy részéhez is. Az egyik legnagyobb hírportálon az ügy kirobbanásakor az első öt hír az Kósa volt. Ez pusztít, ez mérgez. Bajban vannak a fiúk. Hódmezővásárhely után mintha összeomlott volna a Fidesz korábbi, nagyon fegyelmezett kommunikációja.

Ennek már voltak jelei Hódmezővásárhely előtt is… összefüggésben lehet ez azzal, hogy kampánystratégájuk, Finkelstein időközben meghalt?

Jól lehet érzékelni, hogy Finkelsteinig a Fidesz a kommunikációja egységesebb és célzottabb volt. Amióta „Habony mester” helyettesíti, azóta kiveszett belőle az erő és a politikai izgalom.

A magyar társadalom nagyon későn és eléggé enyhén reagál olyan jelenségekre, amelyek máshol (például most éppen Szlovákiában) akár kormányválságot idéznek elő. Az ellenzék nem tudni élni ezekkel az alkalmakkal, vagy mentalitásbeli kérdésről van szó?

Részben mi magyarok ilyenek vagyunk. De semmire sem kell nevelni a népet, az veszett fejsze. A másik oldalról, bármennyire is létezik független és közösségi média, a tömegek nagy része nem értesül ezen ügyek jelentős részéről. Részben kötcsei polgárként, velük beszélgetve, látom milyenek a médiafogyasztási szokások: reggel bekapcsoljuk a Kossuth rádiót, nézzük az M1-et, TV2-őt. Nincs valójában szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon. Pokolian nehéz így megszervezni a választókat.

Hát az OLAF-jelentés, a Semjén- vagy Kósa-botrány nem nagyon látható az M1-en… Értesüléseink szerint már a külpolitikában is csak felülről jött híreket adhatnak közzé.

Mondok egy példát: a minap a feleségem Egerben volt, én Székesfehérváron, kilenc felé érkezünk haza mind a ketten. Ilyenkor leülünk egy kicsit beszélgetni. Ránézünk a hírekre és Klára azt mondta: ezt nem fogod elhinni. A második legnagyobb hírportál, az Origo első kilenc híre csak menekült-, migránskérdésről szól. Olyan észveszejtő népbutítás zajlik, ami alól nyilván nem tudja kivonni magát az emberek jelentős része. Nem rájuk kell haragudni – szoktam mondani. Ezt hallják egész nap és egy pont után el fogják hinni. Nem ők a felelősek azért, hogy egy nagyon zárt és eltorzított világban élnek és ennek alapján mondanak véleményt, hanem azok, akik ezt megcsinálják velük.

Térjünk át a választásokra. Szakértőnk becslése szerint hetven százalék feletti részvétel lenne szükség ahhoz, hogy a Fidesz elveszítse azokat.

Ki tudja, ki tudja…

Ahol nem szabad a közélet ott nincs valóságosan hatalmi kérdésekkel összefüggő, megbízható véleménykutatás. Hogy melyik mosóport szeretjük, abban lehet szabad véleményt kutatni. Hogy a hatalomhoz mi a viszonyunk, ebben nem lehet szabad kutatást csinálni. Ezért minden elemzés hatalmas hibahatárral működik.

Azzal egyetértek, hogy minél magasabb a részvétel, annál kisebb az esélye a Fidesznek, annál nagyon az ellenzéknek.

Elmondok egy pletykát: azt hallom, hogy amikor késő délután 60 százalék közelébe került a vásárhelyi részvétel, a miniszterelnök felhívta Lázár Jánost és gratulált neki a győzelemhez, mert biztos volt abban, hogy ilyen magas részvételt csak a Kubatov-lista alapján lehetett elérni.

Tehát győztek, közben kiderült pont az ellenkezője. Hogy a pletyka igaz-e vagy sem, nem tudom, de hihető, mert olyanfajta önhittségben él a Fidesz, hogy ez sérülékennyé teszi őket.

Ez tart most is?

Nem, most pánik van. Nézzék meg Lázár bécsi videóját.

Hogyan lesz Lázárból Németh Szilárd, e lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa.

Vagy nézzétek meg a habogását Kósának. Ez azt mutatja, hogy pokoli a zavar. A hirtelen elrendelt húsvéti Erzsébet-utalványok, téli rezsiszámla csökkentés. Ezek mind azt mutatják, hogy megérintette őket a vereség szele. Ez nekünk jó hír.

Erősebbek lettek?

Önbizalommal telibbek lettünk. Most az következett be, hogy az ellenzéki választók is kezdik elhinni: meg lehet őket verni. Ennek mozgósító ereje van.

A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban akár csak a demokratikus ellenzék összefogásával, tehát a Jobbik nélkül, is lehetne több helyen győzni – állítják a választási szakértők. A kisebb településeken akár a Jobbik egyedül is boldogul. A DK-nak van erre stratégiája?

Van ebben igazság. A kulcskérdés most, miután az MSZP és a DK megállapodott, az LMP szerepe. Az LMP nélkül a győzelmi esélyeink jelentősen romlanak. Ugyanakkor, pokoli nehéz egy másik pártra hatást gyakorolni. Hogy mi itt a helyes magatartás a részünkről? Csendes tudomásul vétel? Csendes szurkolás és reménykedés? Valamilyen szóbeli nyomásgyakorlás? Hát, nincsenek egyértelmű receptek. Én tegnap nagyon világosan beszéltem az LMP felelősségéről. Nincs mese, muszáj azt mondani:

aki a demokratikus oldalon nem hajlandó együttműködni a többiekkel, az a Fidesz szekerét tolja, akarva vagy akaratlanul.

Hogy állnak a Jobbikkal való együttműködéssel?

A régi szövegemet tudom megismételni. Szerintem ez az elmúlt időszak legnehezebb, nemcsak politikai dilemmája. Egyfelől, nem lehet nem hallani,különösen

       Vásárhely után, hogy választók sokasága mondja: akár az ördöggel is össze kell fogni.

A minap a fehérvári fórumon ott ült egy dunántúli nagyváros több cikluson polgármesterséget betöltő, tekintélyes ember. Beszéltem erről a dilemmáról. A mellette ülő kedvese mutogatott, hogy ő is ezt gondolja erről a dilemmáról: ebből a helyzetből kijutni, akár a Jobbikkal is. Mást gondoltak a választók erről két hónappal ezelőtt. Én meg szinte szó szerint azon gyötrődöm, hogy mi itt a felelős magatartás egy demokratikus párt vezetőjének. Mikor teszek helyesen? Hogy ha nem tudom elfelejteni, hogy a Jobbik listázta az embereket származás szerint. Hogy Európai Uniós zászlót égetett. Hogy gárdákat vonultatott a megfélemlítés erejével. Vagy elfogadom az elmúlt másfél év mérsékeltebb elnöki politikáját, mert a párt mögötte sokfajta. Egyelőre, a korábbi álláspont szerint, nem működünk együtt. De abban egyre kevésbé vagyok biztos, hogy legalább tárgyalni ne kellene.

Sokak szerint több helyen jobb ha elindul a Jobbik jelöltje is, mert mivel híveik átszavazni nem fognak a demokratikus ellenzék jelöltjére, de legalább a fideszestől veszik el a szavazatokat.

Az ügyek általában nem ilyen egyszerűek. Van olyan választókörzet, ahol az segíti a demokraták győzelmét, ha nem indul a Jobbik, mert a 20-30 százalékban átszavazni hajlandó jobbikos szavazókkal tud nyerni a demokrata jelölt. Máshol viszont nem. Nincs általános recept. Ez nem olyan mint az egykori vietnami balzsam, ami mindenre jó volt.

Ezt a munkát a Jobbikkal nem végeztük el. Nem kell megállapodni velük a 106 helyről, ennek nincs is értelme. De vannak olyan választókerületek, ahol legalábbis matematikai értelemben, erre lenne ráció. Hogy politikai értelemben szabad-e ezt megtenni – ez a dilemma.

Képes-e az MSZP az 54 hely alá menni, vagy a DK a 46-ból engedne?

A DK egészen biztosan, de a mi helyzetünk tényleg egyszerűbb, mert kevesebb pénzből kampányol a párt. Természetesen nem mindegy, hogy 150 millióból vagy 300-ból kampányolsz. Mi eleve csak 150 millióból kampányolunk, mert csak 46 helyünk van. Mi akkor is ennyiből fogunk kampányolni, ha még tízet elengedünk. Az MSZP-nek itt nehezebb a helyzete és én ezt nem tartom egymagában erkölcstelennek, de ennek politikai következményi vannak. Ha ők bemennek 54 alá, akkor elveszítenek 150 millió forintot. Ahogy ismerem az MSZP-t, az ott nagy pénz. Az a dilemma,

az MSZP dilemmája, hogy megér-e 150 millió forintot az ellenzék nagyobb esélye. Igen vagy nem. Én könnyen beszélek, mert nincs ez a dilemmám.

Nem is merek tanácsot adni nekik, mert az, azt hiszem, sértődéshez vezetne és én nem akarom megbántani az MSZP-t.

És ha nem kizárólag a pénzről van szó, hanem a nyerési lehetőségről?

Akkor meg muszáj még partnereket bevonni ebbe az együttműködésbe. Az LMP-t feltétlenül. És ott van még a három kisebb párt: az Együtt, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt. Hárman ők el tudnak vinni 8-10 százalékot.

Ez olyan, mint amikor valaki meg akarja venni a négylakásos társasház mind a négy lakását, akkor az elsőt viszonylag könnyen megveszi, az utolsót meg túl drágán, mert az eladó megérzi, hogy ennek szüksége van rá.

Tényleg az a helyzet, hogy a támogatottsággal nem feltétlenül arányos az amennyit egy nagyobb pártnak engednie kell. A három százalék lehet, hogy nem sok, de lehet, hogy ennyi hiányzik a győzelemhez. Itt kell egyfajta nagyvonalúság. És mindenkinek ezt is ajánlom.

Mi a DK érdeke, hogy több vagy kevesebb párt jusson be a parlamentbe?

Ha nem tud az ellenzék semmilyen formában kétharmadot csinálni, ha úgy tetszik: ha nem dől össze a Fidesz, akkor tartósan ezzel a választási rendszerrel kell számolni. Ez a választójogi rendszer a nagy blokkokat premizálja.

Van abban tehát nemzeti érdek, hogy egymáshoz közelítsenek ezek a demokratikus formációk. Nem feltétlenül kell egyesülni, pártszövetségben is lehet működni. Annál könnyebb egy pártszövetséget létrehozni, minél kevesebb a szereplő.

Más a mai MSZP, mint amikor kilépett belőle?

Több mint kétszer annyi szavazónk volt, mint most az MSZP-nek. Akkor még ott voltak a nagy öregek. Bármit lehet mondani erről a korosztályról, Lendvaitól Kovács Lászlóig, ők nagyon fajsúlyos politikusok voltak. Szerintem az a fajta intellektus és erkölcsi integritás, amit ők képviseltek, nagyon fontos volt az MSZP-ben és ma is nagyon fontos lenne. Nem sikerült teljesen pótolni ezeket az embereket.

De ha tömbösödni kell, akkor ezzel az MSZP-vel kellene…

Szorosabb együttműködés kell. Ebben biztos vagyok, hogy erre megy az élet.

Április 8-án este milyen eredménnyel lenne elégedett?

Ha győznénk.  Az fantasztikus lenne, olyan mintha másnap két nap sütne ki, amennyiben a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerezne.

Ezt én sem tartom kizártnak. 

Ennél eggyel valószínűbb, hogy a demokratikus ellenzék önmagában nem szerez többséget, de az ellenzék egésze igen. Egy parlamenti együttműködésben, parlamenti kormányzással egy csomó hibáját, tévedését ki lehet küszöbölni ennek a kormánynak. 

Valaki azt mondja, hogy az a legminimálisabb cél, hogy elvegyük a Fidesz kétharmadát. Én ezt nagyon biztosnak látom. Tehát, hogy a Fidesznek nem lesz kétharmada. Természetesen ez engem nem tud mozgósítani

A mi szempontunkból a Trianon-forgatókönyv, ha helyreállítanák a kétharmadot, amit csaknem kizártnak tartok.”

 

Hibát követtek el a kampányban?

Azt hiszem, hogy nem. Tavaly nyáron kezdtünk felkészülni. Tudtuk, hogyan építjük fel. Először jön az „Orbán vagy Európa”, aztán, hogy, aki soha nem élt Magyarországon, az ne szavazhasson. Utána jött az ukrán nyugdíj-biznisz és közben áll össze egy egységes üzenetté, hogy nem alkuszunk ezzel a rendszerrel. Az, hogy egy szórólap jó vagy nem jó? Vagy hogy ezt az ukrán nyugdíj ügyet túltoltuk-e vagy nem és megjelentek benne olyan felhangok, amelyeket én sem szeretek? Ez lehet, de a kampány főirányát tekintve, mi rendben vagyunk.

Budapest, 2018. március 13.

A kevélység bűne

Nem tudom, hogy nagytiszteletű Balog Zoltán szokott-e még lelki gyakorlatokat végezni a miniszterelnökkel, aki nyíltan nevezte őt a lelki vezetőjének. Azt sem tudom, ilyenkor szóba kerülnek-e a bűnök és erények, amelyeket egy keresztyén embertől joggal várna el a hite. Azt sem tudom, hogy kifejti-e ilyenkor a véleményét a miniszter-lelkész arról, hogy szerinte miben nyilvánul meg az a hét bűn – amelyet a katolikusok főbűnnek mondanak – az emberi kevélység, vagy másként a büszkeség, a kapzsiság, a bujaság, az irigység, a falánkság, a harag és a lustaság, azaz a jóra való restség. Kioktatja-e arról, hogy amennyiben ezeket a rossz emberi tulajdonságokat képes valaki kordában tartani, az feltehetően nem fogja elkövetni a tízparancsolatban felsorolt súlyosabb tiltások egyikét sem. Aki legyőzi magában az irigységet, a haragot, vagy akár a jóra való restség is, az nagy valószínűséggel nem fog lopni sem.

Nem tudom, nagytiszteletű Balog Zoltán szokott-e ezeken a találkozásokon lelkészként beszélgetni a miniszterelnökkel a napi politika fejleményeiről, vagy az ilyen „bizalmaskodásnak” korlátot szab a hivatala. Végül is a miniszternek az a dolga, hogy a tárcája ügyeivel foglalkozzon, és ne arról prédikáljon a főnökének, hogy egy keresztény kormány tagjaitól milyen erkölcsi tartást illene elvárni. Aligha volna illendő ilyenkor szóba hozni, hogy talán jobban kordában kellene tartania a vejét, időnként jó volna a körmére nézni, nehogy elkövesse, mondjuk, a 10 parancsolat fentebb említett egyik súlyos bűnét.

Nem tudom, fel szabad-e hánytorgatnia, hogy a világ az embert barátjáról ítéli meg, és ha azt tapasztalják, hogy a miniszterelnökhöz a családján kívül talán legközelebb álló ember, a gyerekkori barát, alighanem az egyik legfőbb bűn, a kapzsiság rabja lett, az árnyékot vethet ő magára is.

Nem tudom azt sem, beszéltek-e már ezeken a lelki gyakorlatokon arról, milyen rossz tanácsadó a harag. Sokszor a büszkeség lehet az oka, amikor pusztán azért őriz kibékíthetetlen haragot valaki a lelkében, mert egykor – mondjuk – egy nyilvános vitában vereséget szenvedett valakitől, vagy elveszített egy választást, amikor győzelemre számított. Lehet a harag oka persze sok minden más is: amikor úgy érzi a kevély ember, hogy a világ korlátokat állít elé, vagy olyan falba, számára befolyásolhatatlan erőbe ütközik, amely a mozgásterét korlátozza. Ilyenek lehetnek akár a nehezen járomba fogható civil szervezetek is.

Nem tudom, nagytiszteletű Balog Zoltán meri-e venni magának a bátorságot, hogy akár csak egyetlen bíráló szót is kiejtsen ezeken a feltehetően meghitt találkozókon a miniszterelnöknek egy kormánybeli társa, ráadásul Orbán Viktor helyettese, a katolikus Semjén Zsolt viselt dolgaival kapcsolatban? Emlékezteti-e arra, hogy Krisztus követői közül sokan pusztán azért esnek manapság a kevélység bűnébe, mert úgy látják, hogy a kevélykedőknek jól megy a soruk, és ezért akár lopni is hajlandók. Elmondja-e neki a „nagy vadásszal” kapcsolatban, ami a Szentírásban is olvasható: „… boldogoknak mondjuk a kevélyeket, mert ők gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent” (Mal 3,14b-15). Emlékezteti-e a katolikust a reformátusok 10 parancsolatának 6-ik pontjára, miszerint ne ölj! (Ez talán nem csak az emberek ölésre vonatkozik.) Ne tekintsd embertársadat konkurenciának, akit minden áron meg kell előznöd, akit szakmailag, politikailag, vagy személy szerint „ki kell nyírnod”, ahogyan ő tette azt évekkel ezelőtt egy más nézeteket valló politikus társa esetében.

Nem tudom, mennyire bátor ember a nagytiszteletű, de talán ezekben a napokban illene legalább szóvá tennie a rosszallását a kálvinista Róma egykori polgármesterének sorozatban kipattant ügyeiben is. Kósa Lajos jó ideje nem tartja be vallása parancsolatait. A nyolcadikat: „nincs szükséged arra, hogy becstelen úton gazdagodj meg – sem lopás által, sem üzleti csalás által, sem azzal, hogy akár felebarátodat, akár az államot „átejted”, mert „amennyit ilyen úton szerzel, ugyanannyit veszítesz is önbecsülésedből és békességedből.”. Meg talán a kilencedik parancsolatot sem tiszteli: „Ne hazudj! Nincs szükséged arra, hogy az igazságtól eltérj, sem azért, hogy kudarcodat leplezd, sem önnön kényelmed érdekében, sem pedig azért, mert mások úgy óhajtják. A hazugság az emberi együttélést hosszú távon pokollá teszi.”

Nem tudom, ha mindezt elmondja lelki vezetőként a miniszterelnöknek, annak nem kellene-e legalább is összevonnia a szemöldökét, és elgondolkodnia az Úr Jézus azon tanításán, hogy „a végső kérdés nem az, hogy egy bűn kicsi-e vagy nagy, hanem az, hogy bűn-e.” És ha bűnt tapasztal, hivatalából következően meg kell-e torolnia azt?

Ha mindezeket átbeszélik a lelki gyakorlataikon, akkor elfogadható-e Orbán Viktortól, hogy kevélyen azt nyilatkozza a környezetében elkövetett bűnöket számon kérőknek: „Kampány lyukból kampányszél fúj”?

Haditudósítás Budapestről

Ha valaki idegen tájakról tévedt csütörtökön Budapestre és végigvonult az „ünnepi” helyszíneken, meghallgatva az ott elhangzott beszédeket, bizonyosan azt gondolhatta, hogy a magyar fővárost napokon belül fegyverropogás zaja fogja felverni. Idézőjelbe tettem az ünnepet, mert hősünk bizonyosan nem hitte volna el, hogy épp a második legnagyobb nemzeti ünnep rendezvényeinek tanúja lehetett; mert vajon mit csinálnak ezek az emberek, ha éppen nem ünnepelnek.

Az idegen persze nem tudja, hogy mi amúgy se nagyon tudunk ünnepelni, mert – mint évtizedeken keresztül – unalomba fulladtak az ilyen napok, vagy, mint az utóbbi években, verbális, vagy valóságos csatatérré változott Budapest.

Most ugye különös hangsúlyt adott március 15-ének, hogy három hét múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon, s persze – ne legyünk igazságtalanok – az ilyen alkalmak sehol a világon nem zajlanak teljes békében, a kormányzásért és a parlamenti helyekért küzdő ellenfelek sehol sem kímélik egymást. Mégis: ez a magyar helyzet valahogy különlegesnek, az átlagtól eltérőnek tűnhet, itt a szónokok forradalomról, leszámolásról, börtönről beszélnek; arról szónokolnak, hogy több száz évre eldől az áprilisi választások nyomán a magyarság sorsa.

Aztán több százezer embert buszoztatnak, vonatoztatnak, csak azért, hogy hitet tegyenek a kormány mellett;

az aktuális kormány melletti demonstráció igazán hungarikumnak számít. Másutt belebukik egy miniszterelnök – na jó, lemondásra kényszerül -, ha a népszavazáshoz állami forrásokat használ fel, itt azonban senkinek a szeme sem rebben, ha közpénzből kampányoltatnak a kormány mellett.

Mindezt, természetesen, nem tudjuk elmagyarázni az idegennek, ezért aztán meg se próbáljuk, ha ilyen helyzetbe kerülünk, úgy se értené.

Mint ahogy nem értené azt sem, de ezt már mi sem értjük, ha az ország funkcióban lévő kormányfője a szónoklatában kidagadt nyaki erekkel arról beszél, hogy

április után erkölcsi, politikai és jogi elszámoltatás, felelősségre vonás következik.

Vajon kiknek és miért. Mit jelent, ha az ország legfőbb ura, mert hát az, jogi leszámolással fenyegetőzik? És a hallgatósága, természetesen, boldog tapssal üdvözli a bejelentést, alig néhány kilométerrel odébb pedig szintén főszerephez jut a börtön. Lassan úgy érezheti az ember, hogy egy nagy cella ez az ország; nem csoda, ha annyian elhagyják, és még többen el akarják hagyni.

Hagyjuk is a fenébe szerencsétlen fiktív idegenünket, hogy értene bármit ebből az országból, ha mi magunk sem értjük. Mert mi magunk sem érthetjük, miért válik minden ünnepünk a harag napjává, miért kell folyamatosan azzal szembesülnünk, hogy menthetetlenül is kibékíthetetlenül több részre szakadt az ország. És azt sem tudjuk felfogni, hogy ebbe miért vonódnak be külföldi tüntetők is, vajon mit keresnek itt minden alkalommal lengyel csapatok, Orbánt istenítve.

Azt javaslom: ne nevezzük többé ünnepnek a naptár pirosbetűs napjait, fogadjuk el, hogy azok munkaszüneti napok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a különböző politikai erők felvonultassák táborukat, és ha azt tapasztalják, hogy azok nincsenek eléggé felhergelve a másik tábora ellen, akkor ezt gyorsan, hatékonyan, ütősen tegyék meg.

Nem szeretnék persze az egyenlősdi hibájába esni, úgy tenni, mintha az egyik tizenkilenc lenne, a másik meg egy híján húsz. A kormányon lévőknek ugyanis mindig nagyobb a felelősségük, ami Magyarországon különösen igaz, hisz a centralizált hatalom kezében annyi erő összpontosult, és amellyel az elmúlt nyolc évben egyre fokozódó mohósággal élt is, hogy azzal szemben tényleg csak csenevésznek – ahogy Orbán Viktor nevezte őket – érezheti magát az ellenzék. És mert a miniszterelnök gyengének látja a hazai politikai ellenfelet – akkor persze miért akar vele jogilag is leszámolni – , muszáj egy újat, egy nagyot, egy félelmetesebbet kreálni. Ennek a képe szép fokozatosan bontakozott ki előttünk, ma már egy komoly hálózatot működtetnek a nemzetközi erők, élükön Soros Györggyel, akit ugye vissza akarunk utaltatni az Egyesült Államokba. Orbán ünnepi világában az ellenzék, a civilszervezetek, a hatalmas médiatulajdonosok – hol vannak ezek, kedves Viktor? -, nemzetközi vállalatok, mind-mind Soros kezében vannak, és ezekkel kell mind leszámolni a választások után. Amit gondolhatnánk üres fenyegetésnek is, ha például nem zárták volna be korábban a Népszabadságot, ha nem ülne börtönben Császy Zsolt és Tátrai Miklós, nem lenne előzetesben Czeglédy Csaba.

Vagyis, biztosak lehetünk benne, hogy nem üres fenyegetés, amit a magyar miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmával meghirdetett.

Bosszú, vélhetnénk. De vajon kin akar bosszút állni, és főként miért. Vajon azért, mert hírbe hozták a családját egy csalássorozattal? Vagy azért, mert az egyik miniszteréről azt állítják, hogy vagy ostoba, vagy gazember? Netán azért, mert a falubelijéből nem pusztán polgármestert csinált, hanem többszörös milliárdost, egyesek szerint a saját üdvére?

Nem tudjuk a választ. Csak azt, hogy Orbánt illik komolyan venni. És, ha ő jogi eljárásról beszél, biztosak lehetünk benne, hogy lesznek is. De abban is biztosak lehetünk, hogy ha az ellenzék nyer, akkor is lesznek.

Azt mondom: ne várd az áprilist.

Orbánt fogom kivezetni a kormányzásból

Még ebben a választási rendszerben is adottak a matematikai keretek a kormány leváltásához! Szerinte Hódmezővásárhely üzenete bizonyítja: a milliárdokba kerülő kormányzati propaganda ellenére Orbán és kormánya leváltható. Pontot tenne az „összefogósdi” végére, melynek végkicsengése, hogy csak nekik sikerült kormányképes csapatot felmutatniuk annak ellenére, hogy koalíciós kormányzásra készülnek. A legfőbb dolgának tekinti, hogy a kamuhírekről a valóságra irányítsa a figyelmet. Ha a hatszázezer pártot még nem választó, de szavazni kívánó elmegy az urnákhoz, és van további félmillió, akik kormányváltást akarnak, de nem biztos, hogy tenni is fognak érte, akkor a hátra lévő három hétben az a feladata, hogy meggyőzően bizonyítsa érdemes a Karácsony-kormányra és a szociális demokráciára szavazni. Mindezt Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje mondta el a Független Hírügynökség kérdéseire adott válaszában.

 

Hódmezővásárhely után már realitásnak tekinted saját miniszterelnök-jelöltségedet?

Hódmezővásárhely üzenete egyértelmű: a Fidesz igenis leváltható. Orbánék milliárdokat költenek hazug propagandára, de még így is jól látható, az ország többsége változást akar. Ha a Fideszt Hódmezővásárhelyen – az ország egyik legfideszesebb helyén – le lehet győzni, akkor az országban bárhol le lehet győzni.

Milyen funkciója lehet egy árnyékkormánynak, közvetlenül a választások előtt? 

Bár az emberek többsége kormányváltást akar, nem elég csak arról beszélni, hogy menjen Orbán. Meg kell tudnunk mutatni, mi jönne utána/helyette. És nem elég erről szép szavakat mondani, fel kell mutatni egy olyan konkrétumokra lefordítható programot és egy olyan csapatot, akik képesek arra, hogy egy új kormányban ezeket az elképzeléseket cselekvésre váltsák. Sok párt regélt már a kormányzóképességről, de egyedül nekünk sikerült összerakni egy ütőképes csapatot, akikre április 8-a után valóban rá lehet bízni az országot. Olyan nagynevű szakemberek vállaltak szerepet az árnyékkormányban, akik már rengeteget letettek az asztalra, és bizonyítottak a hozzáértésüket és az elkötelezettségüket

Orbán az évértékelőjén azzal gúnyolódott, hogy neked, mint importárunak, az a feladatod, hogy kivezesd a pártot a parlamentből. Szerinted ma is elmondaná ezt a beszédet?

Orbánt fogom kivezetni a kormányból és a legkevésbé sem érdekel a véleménye.  Mondjuk, ha olyan gyenge lenne az ellenzéke, mint amennyire állítja, akkor nem beszélt volna róla ilyen hosszan. Rám több szót vesztegetett, mint a magyar egészségügyre, oktatásra, bérekre vagy a nyugdíjakra együttvéve.

Azt mondtad, mára lezárulnak az egyeztetések, visszalépések. Úgy, ahogy te elképzeled?

Könnyű helyzetben vagyok, hiszen ebben a kérdésben már évek óta ugyanazt mondom. Orbán és a Fidesz legyőzhető, ehhez arra van szükség, hogy az ellenzék legalább a választókerületekben együttműködjön. A matematikai keretek adottak és Hódmezővásárhely is mutatja, hogy a mostani rendszer is lehetővé teszi az ellenzéki győzelmet. A kampány záró szakaszában a demokratikus ellenzéki oldalon most már mindenkinek őszintén és egyenesen kell beszélnie: hajlandó a kormányváltás érdekében együttműködni a többiekkel vagy nem. Remélem hamarosan pontot tehetünk az “összefogósdi” végére, tudjuk a dolgunk ezzel kapcsolatban.

Sokkal harcosabb, keményebb lettél a kampány alatt. A személyiséged változott, vagy ezt igényli a választó?

Ugyan az az ember vagyok, mint aki voltam. És maradok is. Már képviselőként, aztán polgármesterként is mindig fontosnak tartottam, hogy hozzáállásomban egyszerre legyen jelen a kompromisszumkészség és az elszántság.

Fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, tudjunk együttműködni, de az ugyanilyen fontos, hogy harcoljunk az igazunkért, kiálljunk az emberek mellett. Sokszor elmondtam, számomra a politikai szerepvállalás egyfajta szolgálat.

Amikor azzal tudom jobban szolgálni az embereket, hogy konkrét célok érdekében kompromisszumokat keresek, azt teszem, ha pedig azzal, hogy harcolok, akkor igen elszántan fogok harcolni értük.

A kormánypárt egyre durvul, mondjuk így: némethszilárdosodik. Muszáj velük lépést tartani?

Én a magam részéről biztos, hogy nem fogok némethszilárdosodni. De Kósa Lajos, Semjén Zsolt és többiek zűrös ügyei egyre inkább új szókészletet követelnek. És azt is látni kell, hogy a Fidesz és Orbán egy hatalmas, majdnem mindenre kiterjedő propagandagépezetet működtet, amiben a Habony féle hazugsággyárban napi szinten gyártják a kamuhíreket és rágalmakat. Nekünk ebben a helyzetben az a dolgunk, hogy a kamuról a valóságra irányítsuk a figyelmet. Nem véletlen hogy Orbán Viktor nem mer kiállni velem vitázni. Számára ugyanis megsemmisítő lenne, ha ki kellene lépnie a propagandagépezete védelme mögül, ha egyenesen kellene beszélnie és szembesítenék a valósággal. Azonnal megsemmisülne.

Számítasz-e arra, hogy ellened is elindul egy keményebb karaktergyilkossági akció?

Próbálkoznak most is, de nem találnak fogást.  Egyes hírek láttán már tényleg nem tudom, sírjak vagy nevessek. Olyan abszurd, légből kapott hülyeségeket képesek leírni. Az meg egyenesen abszurd és vérlázító, hogy míg engem alaptalan ügyekkel rágalmaznak, addig kiderül, hogy Orbán veje milliárdokat, Kósáék meg százmilliárdokat nyúlnak le.

Mi érzékelsz? A Tiborcz-ügy vidéken is átütötte az ingerküszöböt?

Az országot járva, azt érzékelem, hogy propagandagépezet ide vagy oda, az emberek egyre inkább tudják, mit művel Orbán. Ezt igazolják egyébként a felmérések is. Orbán vejének ügye eljutott az emberekhez, és látják, hogy meztelen a király. Orbán sokáig azt a látszatot próbálta kelteni, hogy ha egyes fideszesek, mondjuk, Rogán, lopnak is, ő maga nem egy „felhalmozó”. A Tiborcz-ügyben viszont egyértelműen látszik, Orbán igenis a saját zsebeit tömi, a saját családját gazdagítja.

Milyen változást hozhat a választói attitűdben az utolsó három hét?

Legalább hatszázezer szavazó van, aki biztos elmegy az urnákhoz, de még nem választott pártot. És van további félmillió, akik kormányváltást akarnak, de nem biztos, hogy tenni is fognak érte. Ha ők azt látják, hogy nemcsak nemet lehet mondani a Fideszre, de van mire igent mondani: a Karácsony-kormányra és a szociális demokráciára, akkor jó esély van rá, hogy eljönnek és szavazatukkal minket támogatnak.
Az utolsó hetekben ezen fogunk dolgozni.

Ha nyersz, akkor is marad a bicikli?

A bicikli megvolt országgyűlési képviselőként, megmaradt polgármesterként, biztosan megmarad a jövőben is. Nyilván egy miniszterelnök protokolláris, biztonsági és egyéb megfontolásokból nem pattanhat állandóan bringára. De ha a kérdés arra vonatkozik, hogy továbbra is kerülném a fényűzést meg az üres flancolást, a válaszom egyértelmű: igen. Mind mondtam, számomra

a politikai pozíció nem cél, hanem eszköz. Eszköz arra, hogy az embereket szolgáljam.

S ilyenkor mindig Ferenc pápa szavai jutnak eszembe „Akinek kicsit több hatalma van, annak kicsivel többet kell szolgálnia.”

Lehet, hogy velejéig romlott miniszterelnöke van az országnak

Nincs már rám szükség a politikában, én sem igénylem, hogy szereplője legyek – nyilatkozta Kuncze Gábor, a valamikori SZDSZ, valamikori elnöke a Független Hírügynökségnek. Ami nem azt jelenti, hogy ne lenne véleménye a kialakult helyzetről, és azt ne osztaná meg másokkal. Most mérsékelt optimizmussal várja a választásokat; szerinte az ellenzék az elmúlt években nem végezte el azt a munkát, amelyet a siker érdekében el kellett volna végeznie. Pedig, mondja, félre kellene söpörni a Fideszt, már csak azért is, mert lehetséges, hogy a magyar miniszterelnök egy velejéig romlott ember. Ráadásul romlásba viszi az országot, elveszi a fiatalok jövőjét. Az ellenzéknek sokkal frissebb, világosabb és egyszerűbb kommunikációval kell fellépnie ellene, mégpedig egységesített kampánycsapatokkal.

 

Nem akarsz valamilyen tisztséget vállalni a Kétfarkú Kutya Pártban?

Nem.

Miért nem?

Miért igen?

Mert azon kevés politikusok közé tartozol, akinek van humora.

De ők nem szorulnak rá az én humoromra, mert van nekik sajátjuk, és az nagyon jó. És az jól is működik.

Akkor ki szorulna rá a te humorodra?

Tulajdonképpen csak az ellenzék. Mert a kormánypártoknak soha nem volt és nem is lesz soha. De, ha már ez a téma, azt biztosan elmondható, hogy sokszor hiányzik a könnyedség az ellenzékből. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amelyeket kizárólag úgy szabadna kezelni, hogy nevetségessé teszed őket. Mármint a kormánypártiakat.

Az ő szintjükön nem lehet vitatkozni velük, mert olyan hülye nem tudsz lenni, arra a szintre nem tudsz lesüllyedni.

Ezért mondom, hogy inkább ki kellene lépni ebből a helyzetből, és nevetségessé tenni őket.

Erről jut eszembe, hogy te hol születtél?

Pápán.

Most komolyan kérdezem.

Tényleg Pápán születtem.

Akkor miért Gyurcsánnyal példálóztál. Arra utalok, amikor Kunhalmi Ágnes fórumán azzal poénkodtál, hogy a fideszes Pócs János azt találta mondani, hogy Jézus jász volt, mert jászólban született. Erre mondtad azt, hogy ki se mered mondani, hogy Gyurcsány mi lehetett, ha egyszer Pápán született…

Azért mondtam őt, mert nem akartam magamról beszélni, de ettől még én is Pápán születtem.

Egyébként nyilván Pócs is viccelődött…

Tudod, náluk már nem lehet tudni, hogy mi a komoly meg mi a poén. Mondanak komolyan dolgokat, amin én hülyére röhögöm magam, de nem attól, mert szellemes. Lehet, hogy ez a Pócs nevű ember is fel akarta emelni a jászokat azzal, hogy Krisztus is jász volt… Különben érdemes egy pillanatra megállni itt: a jászok is bevándorlók voltak, és nagyjából hatszáz évig tartott, mire teljesen beilleszkedtek. Annak idején a jász településekre be sem mehetett a magyar állam képviselője.

No go zónák voltak?

Ahogy mondod.

Térjünk vissza hozzád: szerinted szükség lenne rád ma az ellenzéki politizálásban?

Nem. Nem is igényli senki, én se igénylem.

Nem baj, ha én ezt nem hiszem el?

Nem. Te azt csinálsz, amit akarsz… A lényeg az, hogy nem rám lenne szükség, hanem frissebb szemléletre vagy új gondolatokra, vagy más stílusra, mert az nem működik, ha ugyanabban a stílusban vitatkoznak a Fidesszel, mint ahogy az velük.

Mi az, ami ezt a frissességet jelentené?

Félre kellene söpörni őket. Mert mi történik most? A Fidesz kitalálja, hogy te le akarod bontani a kerítést, amire te tiltakozol, és ez így megy, ahelyett, hogy közölnéd vele, hogy hülye vagy, a nyilvánosságban meg arról beszélnék, hogy én nem hagynám kerítések mögött vergődni, ellátatlanul, WC-k nélkül azokat, akik legálisan jönnek Magyarországra, és amúgy tovább is akarnak menni.

Arról beszélnék, hogy Európában van egy kormány, amely embertelen körülmények között tart olyan embereket, akik pedig segítségre szorulnak.

Vagy: nem az a kérdés, hogy hány iskolát újítottak fel, mert a Fidesz így reagál a kritikákra, hanem az, hogy eközben hányszázezer ember veszítette el a jövőbeni lehetőségeit, azzal, hogy nem tanítják, nem képezik megfelelően. És nem az a kérdés, hogy hány kórházat újítanak fel uniós pénzből, hanem az, hogy hány ember halt meg, miközben még élhetnének, ha nem verték volna szét az egészségügyet.

Azt mondod ezzel, hogy az ellenzék válaszai nem elég racionálisak, világosak?

Igen. És nem elég egyszerűek. Mindig az baj, velünk, politikusokkal, hogy mi mindig beszélünk a különböző szakpolitikákról, amiből az emberek semmit nem értenek. Ők arra kíváncsiak, hogy ki az, aki garantálni tudja, hogy ha bekerülnek a kórházba, a rendszer olyan, amelyben meggyógyulnak. Azt, hogy ezt miként teszik, az nem érdekli őket. De látniuk kell az elkötelezettséget, hogy velük akarnak foglalkozni, a gyerekeiknek akarnak jobb iskolát, nem akarnak hullámpapírral takaródzó hajléktalanokat az utcán hagyva látni…

Mi is elkövettük azt a hibát, hogy nem az embereket szólítottuk meg, hanem magas szakpolitikai kérdésekről nyilatkoztunk, amire persze a választók üveges szemmel bámultak ránk, és azt kérdezték egymástól,  honnan jöttek ezek az ufó-lakók.

Az egyszerűség azt jelenti, hogy a jelenlegi, valós helyzetet kell felvázolni, és arról beszélni, ezt hogyan fogják megváltoztatni?

Igen, de ezt hitelesen kell tenni. Kell beszélni a programról, de egészen más módon. Például arról beszélni, hogy a kórházakban felkészül, kipihent személyzet – orvosok, ápolók – várják majd a betegeket, és el kell tudni hitetni, hogy ott mindenkit megfelelő módon fognak ellátni.

Ezzel nekem két problémám van: az egyik, hogy a Fidesz végtelenül lebutított, majdnem Németh Szilárd szintű kommunikációt folytat, a másik pedig az, hogy miként tudod eljuttatni ezeket az üzeneteket?

Kezdjük ott, hogy a Fidesz nem lebutítja a Németh Szilárd szintjére az üzeneteit, hanem pontosan az a Fidesz szintje: a Németh Szilárd.

A másik lényeges elem, hogy a Fidesz lebutítja a saját hazugságait, és azokkal tömi tele a nyilvánosságot. Amiről én beszélek az nem az, hanem az, hogy meg akarod győzni az embereket arról: a mi politikánk róluk szól. Orbánék politikája Orbánékról szól. Azt hirdeti: amíg mi itt vagyunk, mi nem engedjük be a migránsokat – akik mellesleg nem is akarnak bejönni -; az ENSZ meg akar bennünket támadni, de mi nem engedjük meg – csak zárójelben jegyzem meg, hogy olyan igénytelenek, még egy igazi saját szlogent sem tudtak kitalálni: az Amerika first lényegi tükörfordítását  használják. (Nekünk Magyarország az első – L.P.) Amúgy a második kérdés, az igazi gond: hogy a Fidesz által totálisan legyalult sajtóban hogyan tudjuk átadni az üzeneteinket. Ők, amit mondanak, eljut mindenhová, az ellenzék hangja viszont nem.

És akkor?

Csak munkával lehet pótolni a hiányzó sajtófelületeket. Sok személyes találkozáson, utcai beszélgetéseken keresztül. Ami egyben azt is jelenti, hogy amikor szűkösen állnak rendelkezésre az erőforrások, akkor azokat össze kell rakni. Ha képesek lennének szót érteni, akkor, belátva azt, hogy külön-külön képtelenek, együtt viszont képesek felvonultatni annyi erőforrást, amely már hatékonyan képes működni.

Ami azt jelenti, hogy nem elég az egyéni koordináció, a kampányban is szükség van az összehangolt munkára. Egyenként ugyanis, ahogy mondod, nincs elég pénzük, aktivistájuk, infrastruktúrájuk közösen viszont már lehet erő bennük.

Az a gond, hogy a választási törvény kényszeríti ki, hogy a pártok már a választások előtt együttműködjenek. Vagyis akkor, amikor még nem mérették meg magukat, ami viszont természetes törekvésük, ugyanakkor a versenyre úgy készülnek, hogy némiképp felülmérik önmagukat, ezért az összefogásról szóló tárgyalásokon irreális igényeket fogalmaznak meg egymás felé. Ez így nagyon nehezen tud működni, a Fidesz jól kitalálta – pontosabban Áder János, hisz ő készítette a választási törvényt. Pedig van egy sor dolog, amiben egyetértenek az ellenzéki pártok: a jogállam helyreállításában, egy olyan külpolitikában, amely Európához viszi közel Magyarországot, az oktatásban, az egészségügyben, meg a szociálpolitikában. Ha ezt az öt területet felnagyították volna, és elmondják az embereknek: ha ránk szavazol, akkor ez egy ilyen ország lesz, az hatékony lett volna, meggyőződésem. De nem pusztán ezt a munkát nem végezték el, nem találták meg azt az egy embert, akit szembe lehet állítani Orbán Viktorral. Ismétlem: ez a munka nem lett elvégezve, és a hátralévő időben már nem is lesz.

Semmi optimizmus?

De.

Hódmezővásárhelyen azt láthattuk, hogy ha megmozdulnak a választók, akkor elérhető a meglepetés. Mostantól mindenkinek arra kell törekednie, hogy mozgósítson, hogy menjen el mindenki szavazni.

Akkor te osztod azt a véleményt, amely szerint az egyik fontos következtetés Vásárhely után, hogy igazuk volt a közvélemény-kutatóknak, van kormányváltó akarat Magyarországon, a másik pedig, amiről az imént beszéltél: összehangoltan kell működniük a kampánycsapatoknak.

Vannak olyan körzetek, ahol ugyan a baloldali jelölt áll az élen a közvélemény-kutatási adatok szerint, ám ha a Jobbik megerősödik, akkor elvihet annyi szavazatot, hogy a végén a Fidesz nyerjen. És, ha ez sok helyen megismétlődik, akkor a Fidesznek újra kétharmada lesz.

Sajnos ez egy ilyen választási rendszer, kisebbségből lehet nagy győzelmet aratni.

Ezt tudtuk, vagyis ennek megfelelően kellett volna dolgozni. Ez a választási rendszer ugyanis nem kedvez az önálló arc felmutatásának, hanem az együttműködést provokálná ki.

Azt tapasztalom, hogy az emberek, már a kormányváltást akarók, azt akarják, hogy Orbánékat küldje el végre az ellenzék, az egyéb elvi problémákat, például a Jobbikkal való együttműködést, majd a sikeres választás után megoldják.

A Jobbik a listán nyilván simán hozza a parlamentbe jutást, mint ahogy a Demokratikus Koalíció is. Az LMP-nél már vannak fenntartásaim, az Együtt és a Momentum biztosan nem éri el a küszöböt, ami azt jelenti, hogy a rájuk adott szavaztok el fognak veszni, sőt feltehetően a Fidesz profitál belőle. Az egyéni körzeteknél a Jobbik esetében nagyon bizonytalan vagyok. Emlékezzünk a solymári választásra: összeálltak az ellenzéki pártok, a Jobbik nem indított jelöltet, és nyert a Fidesz. Nyert, mert a Jobbik tábora a Fideszre szavazott. Ha ott lett volna jobbikos induló, akkor szerintem a baloldal elhozta volna a mandátumot. Ezt azért nem lehet Hódmezővásárhellyel összevetni, mert ott egy konzervatív ember indult a polgármesteri címért, rá azok is szavaztak, akik baloldalra soha nem szavaznának.

Azt akarom tehát mondani, hogy ha a Jobbik állva marad egyéniben, az inkább segítene a baloldalnak.

Beszéltél arról, hogy mérsékelten vagy optimista a végeredményt illetően. Az sem javítja az esélyeket, hogy a Fidesz mostanság rengeteget hibázik?

Inkább úgy fogalmaznék: egyre több dolog derül ki a Fideszről. És azért követik el sorban a hibákat, mert ezeket az ügyeket nem lehet az eddig bevált kommunikációs panelekkel elintézni.

Az például, hogy Semjén egy lényegében háziállatra vadászik Svédországban, vagy hogy a Lázár többszázhektárnyi földterületének közepén kinő egy kastély, vagy, hogy a miniszterelnök veje néhány év alatt a semmiből többszörös milliárdossá vált, nos ezek egyike sem intézhető el egy olcsó átlátszó magyarázattal.

Az a kommunikáció, amely végtelenül lebutított, a választókat lenéző egymondatos üzenetekkel operál, az itt most csődöt mond. Itt ugyanis nem üzenni kellene, hanem valódi magyarázattal szolgálni, az viszont nyilvánvalóan nincs. Mint ahogy egy sor esetben nincs, vagy, amit mondanak – különösen igaz ez mostanság Orbán Viktorra – az felháborító. Itt van például a szlovákiai gyilkosság ügye, amikor még egy részvétnyilvánításra sem futotta az erejéből, csak teljesen értelmetlenül migránsozott, vagy az elképesztő bécsi Lázár videót kezdte védeni, amivel lényegélben elismerte, hogy ő küldte oda a miniszterét. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy Orbán azért viselkedik így, mert már nem tudja maga mögött hagyni a paneleket, vagy azért, mert szellemileg kiürült. De az is lehet, hogy egy velejéig romlott miniszterelnöke van az országnak, akinek már semmi sem drága a hatalom megtartása érdekében. Egyébként most hihetetlen mértékben dobták be a kampányba Orbánt, ilyen korábban nem volt, és, hogy ezt teszik, abból arra következtetek, hogy érzik a veszélyt. Most például Várpalotán adattak át vele egy már négy hónapja elkészült utat.

Annak idején Schamschula György minden kilométernél levágatott egy ökröt, ezek meg minden kilométernél odavisznek egy ökröt…

Elképesztő mi mindent csinál most, átvág szalagot, fölavat, leereszt egy alapkövet… Azt nem tudom, hogy az alapkövek fölött épül-e valaha valami is. Mert, ha összeadjuk az elmúlt nyolc évet, körbejárta a megyei jogú városokat, fűt, fát bokrot ígért, többnyire aztán nem épült semmi. Most megint körbejár, és megint ígér. Ha ötszáz év múlva a régészek kutatnak majd, és megtalálják ezt a rengeteg alapkövet, nem nagyon fogják érteni, hogy mik ezek…

Úgy érzem, hogy hullámzik benned a remény és a reménytelenség…

Én is egy választó vagyok a sok közül. Azon választók közül, aki azt gondolja, hogy ennek a kormánynak a tevékenysége hihetetlenül káros, több évtizedre veti vissza Magyarország fejlődését. Annak ellenére, hogy ülünk azon a hullámon, amit az európai konjunktúra, valamint a az unióból érkező pénzek jelentenek. Ha ezt a kettőt kivesszük, akkor kiderül, hogy Magyarország gazdasága versenyképtelen. Ami azt jelenti, hogy ebből felzárkózás nem lesz, Matolcsy ugye 2050-re teszi, amikorra utolérjük Ausztriát. Szóval én nagyon károsnak tartom a Fidesz tevékenységét. Káros a fiatalok jövőjére nézve, káros a versenyképességünkre nézve, rombolja a jövőbeni esélyeinket, és ezen az alapon azt gondolom, hogy ezeknek menniük kellene. A hullámzás pedig abból fakad, hogy nem tudom határozottan kimondani, hogy menni is fognak.

Hol látnád magad szívesen aktív politikusként, ahol segíteni tudnád, hogy mégis biztosan legyen váltás?

Nem válaszolok a kérdésre, mert már elmondtam, hogy nem akarok visszatérni a politikába.

De van olyan párt, amellyel szimpatizálsz, nem?

Ha az a kérdés, hogy kire szavaznék, akkor a DK-ra fogok, a jelöltek közül pedig a legesélyesebbre, a demokratikus ellenzékiek közül persze.

Te díszpolgár vagy Pápán?

Dehogy vagyok. Ott fideszes vezetés van, szerintem már rég kitöröltek az anyakönyvekből.

Talán nem csoda, hanem valóságos ígéret az új rák elleni módszer

Valószínűleg sokan kétkedéssel fogadják az olyan rákgyógyítással kapcsolatos híreket, amelyekben az áttörés szó szerepel. Túl sokszor olvastunk ilyesmit, hogy higgyünk bennük, ahogy a nyolcvanas évek végétől a médiában ránkzúduló rákellenes csodaszerek egyikétől sem váltott hirtelen lejtmenetbe a rákstatisztikák, hazánkban különösen szomorúan emelkedő görbéje. Persze sokan ma is hisznek az ilyen-olyan kétséges terápiákban, hiszen az ember önkéntelenül szeretne bízni az orvostudományban. A legutóbbi hír is hasonló bombasztikus jelzőket tartalmazott, bár csupán egerekben gyógyította meg a rákot, igaz a kísérletben szereplő összes állatban, amitől ismét az áltudományos címke rémlett fel, legalábbis az óvatos olvasókban. A kutatás azonban az egyik legnevesebb amerikai egyetemen, a Stanfordon zajlott és a január 31-i közlemény is a tekintélyes amerikai tudományos folyóiratban, a Science Translational Medicine-ban jelent meg. Az eredeti forrás átbogarászása és magyar szakértők megkérdezése után kiderült, lehet, hogy most tényleg valami nagyon fontos dolog történt…

 

A napisajtóban is megjelent hír arról szólt, hogy a kutatók nagyon kis mennyiségű, kétféle immunsejtet stimuláló anyagot fecskendeztek közvetlenül az előrehaladott stádiumú, áttéteket képzett tumorú egerek rákos sejtjeibe. Az injekció után tíz nappal a rák eltűnt, sőt még a távoli áttéteknek sem maradt nyoma. A kísérlet során 90 egérből 87-nél tűnt el a rák, és csak háromnál tért vissza, de az ismételt injekciók hatására azok is visszaszorultak.

A híradások arra is kitértek, hogy a gyors és viszonylag olcsó, az egész testre kiható immunkezeléseknél gyakori mellékhatásokat is nélkülöző kezelés többféle rák esetében is alkalmazható, sőt a kutatók már el is kezdték a klinikai teszteléseket tizenöt, korai nyirokrákos betegen.

Ha az eredmények az embereken is ugyanolyan meggyőzők lesznek, mint az egereken voltak, az kétséget kizáróan új fejezetet nyithat a rákgyógyászatban. Ezt a reményt a kutatást irányító Ronald Levy személye is erősítheti, aki a rák ellen az immunrendszer hadba állítását célzó irányzat egyik vezéralakja. Az ő bizakodására jellemző, hogy szerinte a módszer bármilyen daganattípus ellen hatásos lehet.

Az immunrendszert persze már régen igyekeztek bevetni a rosszindulatú sejtburjánzások ellen, melyek testünkben minden pillanatban elképzelhetetlenül nagy számban keletkeznek, majd az immunsejtek támadása következtében el is pusztulnak. Ez történik az egészséges szervezetben, hiszen a keletkező ráksejteket a szervezet ugyanolyan idegen, betolakodónak tekinti, mint a kórokozó baktériumokat, vírusokat és az immunsejtek hadserege a kialakuló veszélyt azonnal kiiktatja, a tumorkezdeményeket csírájában elfojtja, elpusztítja. Csakhogy a rákos betegek örökítő anyagában egy olyan genetikai mutáció lép fel, mely megváltozott szerkezetű fehérjéket termel és ezek révén a ráksejtek kicselezik az immunrendszert.

Azok a kutatók, akik már hosszú évtizedek óta a szervezet természetes védekező mechanizmusát próbálják hadba állítani a daganatok ellen, a ráksejtek „cselét” próbálják feltörni, mellyel elaltatják az immunsejtek éberségét. A Levy laboratóriumában dolgozó Idit Sagiv-Barfinak és munkatársainak talán most sikerült.

Kísérletükben először testük mindkét oldalán nyirokráksejteket injekcióztak egerekbe, s a kialakult, áttéteket képzett tumorokat kezelték úgy, hogy csak az egyik oldalon lévő tumorba fecskendeztek az immunerősítő anyag keverékét. Míg a kontrollcsoportba tartozó egerek annak rendje és módja szerint hamarosan elpusztultak, addig a kezelést kapott egerekben mindkét oldali tumorok felszívódtak, vagyis az immunhatás nemcsak lokálisan működött, hanem az immunsejtek a szervezet másik részébe is eljutottak és kifejtették hatásukat, ami különösen ígéretes eredmény. A háromhónapos megfigyelési időszak alatt csupán három egérnél tértek vissza az ellenoldali tumorok, ám a megismételt kezelésre ezek is felszívódtak. Száz százalékos siker!

A kutatók ezután másfajta ráktípusokkal, emlőrák, vastagbélrák és melanóma sejtekkel próbálkoztak. Az utóbbi két fajta ráknál 90 százalékos volt a gyógyulási arány, míg az emlőráknál sikerült jelentősen meghosszabbítani a túlélést és csökkenteni a kialakuló tüdőáttétek számát. Egy veleszületetten emlőrákra hajlamos génmódosított egértípust is teszteltek, melyben egy idő után biztosan kialakul a rák. A kezelt állatok csaknem háromnegyede még 25 hét után is életben volt és többségükben 80 nap után sem észleltek áttéteket.

A kutatók igazolták, hogy a kezelés során egész testre kiterjedő és tartós immunválasz alakult ki, mely fajlagos volt a kezelt daganattípusra. Ez azt jelenti, hogy ha a kikezelt egeret újraoltották az illető daganattípussal, az immunrendszer emlékezett rá és a tumor később sem indult növekedésnek.

A csodás hatású koktél, mely felturbózta az immunrendszert, az egyes ráktípusoknál egy-egy DNS-töredéket és egy immunsejtre jellemző felületi fehérjét tartalmazott. A hatásmechanizmus bonyolult, itt csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a milliomod grammnyi mennyiségben a tumorba fecskendezett anyag felélesztette Csipkerózsika álmából a támadó immunsejtek hadseregét, melyek a szervezet minden apró zugába elhatolva elpusztították az illető ráktípus minden sejtjét. Ez azért fontos, mert sem a legpontosabb képalkotó eljárás, sem a legpontosabb sebész kése nem tudja felismerni, illetőleg eltávolítani az összes ráksejtet, akár pár milliméternél kisebb, de más sokmillió sejtből álló tumorkezdeményt, míg az immunsejtek akár egyetlen ráksejttel is végezni tudnak. Az immunrendszer számára tehát nincs hozzáférhetetlen hely a szervezetben.

Kérdésemre Falus András akadémikus, immunológus is megerősítette, hogy a gátlás gátlásán alapuló próbálkozás nagyon ígéretes és ha sikerül megoldani, hogy a kényes egyensúly emberben is megmaradjon és a túlstimulálás ne vezessen gyulladáshoz, vagy autoimmunitás kialakulásához, akkor a rákgyógyászat teljesen új fejezet nyílhatna meg az orvoslásban.

Palugyai István

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK