A Független Hírügynökség olyan infókhoz jutott Csengerről és térségéből, hogy a rendőrség nagy erőkkel keres olyan károsultakat, akiket Szabó Gáborné, a Kósa Lajossal szerződést kötött asszony megkárosíthatott. Tudjuk, hogy Kósa, ha éppen nem bujdokol, akkor azt nyilatkozza, hogy ő is áldozata Szabónénak, aki szerinte csaló.
A helyiek úgy vélik, hogy a rendőrség azért akar találni károsultakat, hogy igazolva legyenek a volt debreceni polgármester, ma tárca nélküli miniszter állításai.
Arról is hallani lehet, hogy miközben a rendőrség ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást, a hét közepére Szabónét gyanúsítottként kívánja meghallgatni.
A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint a csengeri asszony gyanúsítotti kihallgatás után azonnal őrizetbe kerül majd, és kérni fogják a bíróság hozzájárulását az előzetes letartóztatáshoz.
A cél elég nyilvánvaló: jegelni az ügyet legalább a választásokig, s fenntartani annak a látszatát, hogy Kósa egy csaló áldozata lett, őt magát pedig – amennyire lehet – elrejteni a nyilvánosság elől.
A szakértő véleménye szerint nehéz a csalás tényállását megállapítani, mivel nem történt semmiféle pénzmozgást, ahogy azt mind a két fél elismeri.
Ugyanakkor, ha valami egyértelműen bizonyítható, az Kósa haszonszerzése,
hiszen először a felesége számára, utána az édesanyja nevére kért és kapott közjegyző előtt tett nyilatkozat formájában biztosítékokat arra, hogy a létrejövő üzletből ő 800 millió forintnyi összeget kap.
Joggal lehet attól tartani – mondta a szakértő –, hogy a rendőrség nagy igyekezetét kihasználja néhány kalandor lelkű ember, megalapozatlan követelésekkel állhat elő a nővel szemben, ami kapóra jöhet a rendőrségnek.
A Független Hírügynökség információi szerint jelenleg Svájcban, illetve Németországban intézi az állítólagos több milliárd eurós hagyatékkal kapcsolatos ügyeket Szabó Gáborné. A jövő héten tervez visszatérni, annak ellenére, hogy attól tart, ha Magyarországra jön, letartóztatják.
A múlt század hetvenes éveinek elején, Csepelen, a Vasmű lapjánál dolgoztam. Minden reggel kész tortúra volt feltolakodni a Boráros téri végállomáson a HÉV-re, aztán délután ugyanez visszafelé. Harmincezer ember munkahelye volt akkoriban csak a Csepel Művek, de ott volt még a Magyar Posztó és a Papírgyár is. Alighanem ezekben az években élte fénykorát „vörös Csepel”. Most rozsdatemető a gyárak helye. Az embertömeg most reggelente a belváros felé tartó szerelvényekre zsúfolódik, kifelé lézengenek az utasok. A kerületben alig találni munkát. Csepel rózsaszínű lett, de még nem sárga.
Sokáig azt gondoltam, hogy a csepeliek sorsa is valamikor akkor „pecsételődött” meg, amikor a vad privatizáció éveiben, a 90-es évek elején, az egész országon végigsöpört a gyárbezárási láz. Akkor, amikor az a hír járta, hogy azért kell utcára kerülne milliónyi munkásembernek, mert „nincs szüksége a világnak”, a munkájukra. Mára aztán kiderült, alaposan sántított ez az állítás.
Azóta is vissza-visszatérően foglalkoztat Csepel bukásának oka. Hogy valójában milyen folyamatok vezettek el a mai állapotokig? Azok az emberek tudhatják az okokat, akik tősgyökeres csepeliek. Egyikük, Podolák György, a Ruhaipari Gép- és Kerékpárgyártó Vállalat (RUGÉV), aztán a Schwinn Kerékpárgyár, egykori vezérigazgazgatója.
„Kevesen ismerik nálam jobban ezt a kerületet.”
Az ő szájából nem hivalkodás ez a mondta, hiszen a családja harmadik csepeli generációjához tartozik. Előtte is mindenki, aztán a három testvére közül ketten is munkásként, „a gyárban” nőttek fel, ott ették meg a kenyerük javát. Egy időben a fia is követte a CSM-be, így a gyerekei a negyedik, az unokái pedig már az ötödik csepeli generáció. Az egész család itt él, Csillagtelepen, ugyanazon a környéken.
Azt már sok embertől hallottam, hogy csepelinek lenni, „állapot”.
Azzal szoktunk tréfálkozni, hogy biztosan a gyár füstje az oka. Aki egyszer beleszippantott, az nem tud innen szabadulni. Lehet ebben valami, mert amióta nem füstöl a gyár, az emberek kötődése is lazább lett. Sokan elköltöztek, meghaltak, a helyükre olyanok települtek, akik csak lakni járnak ide.
Soha nem is gondolt arra, hogy elköltözzön?
Meg sem fordult a fejemben, pedig sokszor lett volna rá lehetőségem. 1957-ben kerültem a gyárba, innen mentem nyugdíjba is.
Itt voltam ipari tanuló, aztán, a végén, gyárigazgató.
Akkor aligha kerülhette el, hogy a részese legyen a haldoklásnak.
Mi ezt a 80-as évek elején másképpen éltük meg. Azt gondoltuk, hogy ha a gyárak nagyobb önállóságot kapnak, ha kilépnek a piacra, az egyenesen az életet jelenti majd. Abban bíztunk, ha megszűnik a tröszti szervezet, mindenki jobban jár. Ma már tudom, a Csepel Művek felett akkor kondult meg a lélekharang, amikor a 80-as évek közepén megszüntették a tröszt vezérigazgatóságát, és valamennyi gyár önálló vállalat lett.
Meddig kellett várni a felismerésre?
Nem sokáig. Már a tröszt központjában dolgoztam, amikor valamikor a 70-es évek végén készítettem egy tanulmányt arról, hogy jobban járna a gyár, ha egyszerűen megszüntetné a kerékpárgyártást, annyira gazdaságtalan a termelés. Abból a pénzből, amit így megtakarítunk, életük végéig fizethetnénk az elbocsátott embereket.
Leírná ezt ma is?
Ugyan. De az akkori körülmények és feltételek között ez nem volt marhaság. Versenyeznünk kellett a nemzetközi piacon, miközben a belső kooperációban kapott alkatrészek mérhetetlenül drágák voltak. A kovácsolt alkatrészeket, a váz csöveket csiszolni, sorjázni kellett ahhoz, hogy be lehessen építeni. Olcsóbb lett volna, ha Németországból importként vesszük meg, selyempapírba csomagolva. Odáig mentem, hogy
bejelentettem: ha nem figyelnek oda az érveimre, sztrájkot szervezek.
De sztrájk sem volt, és még jó ideig folytatódott a kerékpárgyártás is.
Mert felső szinten, a parlament gazdasági bizottságban is téma lett ez, és olyan intézkedéseket hoztak, amelyek helyre tették a problémát, tető alá hozhattuk az amerikaiakkal a Schwinn-szerződést. Akkor már ez az egész az úgynevezett RUGÉV keretében működött, a gyár termelésében olyan 40 százalékot tett csak ki a kerékpárgyártás, sokkal nagyobb szerepük volt az ipari varró- és vasalógépeknek. Csak a RUGÉV-ben 3700 embernek adtunk munkát Csepelen és Sárospatakon.
Ha meg lehetett oldani a kerékpárgyártás sorsát, miért nem lehetett megmenteni a motorkerékpár-gyárat, a szerszámgépgyárat, a vasművet, és a többi üzemet?
Utólag persze lehet okosnak lenni, de akkoriban azt gondoltuk, a decentralizálás a helyes gazdaságpolitikai irányvonal. A trösztöt is ennek jegyében számoltuk fel. Aztán a tizenegy önálló gyár révén tizenegy „felségterület” keletkezett, a maga tizenegyféle érdekeivel. Az olyan intézmények, amelyek a Csepel Műveket értékké tették az emberek szemében, hirtelen légüres térbe kerültek. Korábban magas szinten volt a munkások szociális biztonsága, üdülők, óvodák, bölcsődék voltak, gyári lakások épültek, példás volt az orvosi ellátás, az oktatás és a szakmai továbbképzés.. A tröszt felszámolása után ezeket már senki nem érezte magáénak, mindenki gazdasági nehézségekkel küzdött, nem akart, nem tudott, ilyesmikre költeni. Az önállóvá vált gyárak sorra veszítették el a piacaikat. Nálunk például a konfekcióipari gépgyártás egyetlen év alatt szinte megszűnt. Akkor még nem láttuk, hogy ez már a vég kezdete.
A rendszerváltás után történt?
A KGST megszűnését követően. Korábban évente 20-25 komplett ruhagyárat exportáltunk, de az oroszok is fizetésképtelenek lettek. Kellettek volna nekik a gépek, de a pénztelenséggel ők sem tudtak mit kezdeni.
Nem lehetett volna hitelezni?
A kormány nem adott erre garanciákat.
Továrissi konec, mondta az MDF.
És ezzel nekünk is végünk lett. A nálunk jóval kisebb nyugati gyártók azonnal beléptek a helyünkre. Nekik megérte várni a pénzükre, amit később busásan meg is kerestek. Az 1989 utáni MDF-es gazdaságpolitika tudatosan padlóra vitte a magyar ipart és a mezőgazdaságot. Azokat a cégeket is, amelyeket nem kellett volna. Évente 300-500 ipari vasalógépet gyártottunk, ebben mi voltunk a legnagyobbak Európában. Az a német cég, amely minket követett a sorban, ennek évente jó, ha az egyötödét tudta gyártani. Alig várták, hogy kikerüljünk a versenyből.
Nem volt senki, aki behúzhatta volna a fékeket?
A 90-es évek elején minden politikai erő a privatizációban hitt. Volt ebben persze némi számítás is, mert
akik „okosak” voltak egyik napról a másikra meggazdagodtak.
Nem érdekelte őket, hogy néhány száz ember elveszíti a munkáját, vagy sem. Ez nem számított. Máig is megesik, hogy álmomban sétálok a gyárban, a megszokott utcákon, és látom a szemeim előtt a Szerszámgépgyár előtt heverni a kiselejtezett, értékes NC gépeket, a milliókba kerülő szerszámokat. Kidobva, ócskavasként. Akik képesek voltak ott „guberálni” nagyon nagy üzletet csinálhattak. Akik fillérekért megvették ezeket az üzemeket, azoknak egyetlen érdeke volt csak: minél előbb, minél több pénzt csinálni a vagyontárgyakból.
Rozsdás kerékpár a volt Ruhaipari Gép- és Kerékpárgyártó Vállalat (RUGÉV) csarnokában, a Csepel Mûvek iparterületén. MTI Fotó: Illyés Tibor
Kikről beszélünk? Korábbi csepeli vezetőkről?
Olyanok is voltak közöttük, de jellemzően a „kintiek”. Akkoriban a RUGÉV vezérigazgatója voltam, de eszembe sem jutott volna, hogy mondjuk a gyár 700 milliós hiteléből, lecsípjek 300 milliót egy új, magam alapította Kft.-be utaljam. Megtehettem volna. Tudja, mennyi mindent lehetett akkor ennyi pénzből venni? Akik ezt felismerték, és nem voltak erkölcsi gátlásaik, meg is szedték magukat.
A kapun belül minden gyárnak ez lett a sorsa?
Voltak egészen magas technológiai szinten termelő üzemek, mint DFNC, amely nagy tisztaságú vörösréz huzalokat gyártott. Voltak korszerű kovácsüzemek, amelyek között túlélő is akadt. A Csőgyár, a Motorkerékpárgyár menthetetlen volt, a Transzformátorgyár mára nagyon felfejlődött, az Egyedi Gépgyár összességében leamortizálódott, de egyik-másik üzemrésze megmenthető lett volna. A Csepeli Erőmű és Szolgáltató (CSESZŰ) helyett épült egy korszerű áramtermelő gázerőmű, de az egyéb kiszolgáló funkciói megszűntek. A szürke-fémöntés – a motor forgattyús házak – becsődölt, egyedül a speciális szivattyú-öntvények gyártása az, ami máig is jól működik. Kinőtt mellette az alumínium présöntés, ami már komoly beszállítója az európai autógyáraknak. A FÉMALK most is Csepelről, külön buszokkal viszi a munkásokat az új, dunaharaszti gyárába. A szerszámgép-gyártás kultúráját életben kellett volna tartani, mert kitűnő gépeink és szakembereink voltak.
Hány ember került így végül is az utcára?
Annak idején készítettem erről egy kimutatást. Közvetlenül a rendszerváltás előtt már csak 18-20 ezer ember dolgozott a CSM-ben, három évvel később alig 7-8000 maradt meg.
És ma?
Dolgoznak ugyan a kapun belül néhány ezren, mert például odaköltözött az ország valamennyi kerékpár-összeszerelő cége, vannak raktárak, kócerájok is, akik vagy félezer tulajdonos kezében vannak.
Már nincsen a gyár,
nincs infrastruktúra, ami még megmaradt, az is rohad szét. Mindenki élősködik, aztán ha már használhatatlan lesz minden, végleg lezárul a CSM története.
Hogyan élték meg ezt a lepusztulást a csepeliek?
Nagyon sokan belerokkantak. Ha nem is fizikailag, lelkileg egészen biztosan. A rendszerváltás környékén én már a Schwinn vezérigazgatója voltam, mi is a gyári lakótelepen laktunk. Egyik nap kicsit korábban mentem haza, lehajtott fejű, negyvenes embereket láttam álldogálni az utcán. Rosszkedvűen, cigarettájuk rágva beszélgettek. Majdnem mindegyikük a barátom volt. Elkezdtem kérdezősködni mi baj van? „Mi a baj? Nincs munkánk”. Ez akkor nagyon mellbe vágott. Nagyon sok konfliktust és sok álmatlan éjszakát okozott nekem is ez a helyzet. Aki gazdasági vezetőként dolgozik, pontosan tudja, hogy rajta múlik sok-sok család megélhetése. Nekem is meg kellett hoznom olyan döntéseket, amelyeket legszívesebben elkerültem volna, de ha nincs munka, nem lehet mást tenni, el kell küldeni az emberek egy részét. Akkoriban még volt egy humánus kiskapu: korengedményes nyugdíjat ajánlottunk mindenkinek, akiknek csak lehetett.
Csepel már régen nem vörös, sokkal inkább sárgába hajlik. 2010 óta a Fidesz-KDNP nyeri a helyi mandátumokat. Miben bíznak az itteniek? Csepel „feltámadásában”? Vagy azokat „büntetik”, akikről feltételezik, ők vették el a jövőjüket?
Lehet, hogy vannak ilyenek is, olyanok is. A rendszerváltáskor tényleg kiszorult a baloldal a helyi testületekből, de aztán 1994-től 2010-ig minden választáson megint a baloldal kapott többséget. A Fidesz-KDNP itt is bevetette a szokott karaktergyilkos módszereket, az alaptalan vádaskodást, sárdobálást, aztán amikor a Takács-féle gyilkosságot is „ráhúzták” a szocialistákra, akiknek közük sem volt hozzá, 2010-ben itt is bekövetkezett a vereség. 2014-re összeszedtük magunkat, találtunk egy ütős, helyi képviselő-jelöltet, de a központ átnyúlt a fejünk felett. Egy nem csepelit, nem MSZP-ést kellett támogatni, de őt is győzelemre vittük.
Most mi a helyzet?
Én nagyon bízom abban, hogy ki lehet söpörni a csepeli közéletből a Németh Szilárd féle hőbörgőket. Bangónéval
most van esély arra, hogy revánsot vegyünk.
Értelmes, talpraesett asszony. Akárki, akármit mond, mi őt fogjuk támogatni.
Három ciklusban országgyűlési képviselő volt, a gazdasági és az energetikai bizottság elnök is. Nem gondolt a visszatérésre?
Nem. Elmúltam hetven éves. Egész életemben csak dolgoztam, sok konfliktust fel is vállaltam. Most már kicsit élni is kellene. De azért maradok a háttérben. Tudja, annak a bizonyos „füstnek” az illata még nem ment ki az orromból.
„Az óvódákban, iskolákban sajnos ugyanaz zajlik, mint a felnőttvilágban: nem csak az életünk, a közélet van teljesen átpolitizálva, hanem a gyerekvilág is, mégpedig a legcinikusabb értelemben, abban, hogy már az óvódások is Sorosról beszélnek” – fejtette ki Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő. A Független Hírügynökségnek adott interjújában a többi között beszélt arról, hogy válaszokat kell adni a gyerekeknek, információval kell őket ellátni, hiszen alapvető joguk érteni, ismerni, tudni, hogy mi zajlik a környezetükben. Ám az állampolgári ismeretek címszó alatt nem azzal foglalkoznak az iskolák, amivel kellene. S hogy ez hat-e a gyerekekre? Gyurkó Szilvia szerint „a gyerekek nem hülyék, pontosan leveszik, ha valami nem róluk szól, ha használják/ kihasználják őket. Akkor is érzik, ha ez ellen nem tudnak mit tenni…”
A családban azt tapasztalom, hogy már az alsó tagozatos gyerekeket is foglalkoztatja a sok plakát, emlegetik Sorost, az ENSZ-t, a migránsokat, tudják, hogy választások lesznek, több politikus nevét is mondogatják – mindezt az iskolában meg is beszélik és otthon is sokszor szóba hozzák. Jó ez? Hagyjuk ezt? Mennyire lehet őket megvédeni? De egyáltalán, meg kell őket védeni?
Illúzió lenne azt gondolnunk, hogy meg tudjuk őket védeni ezektől a hatásoktól, hiszen ez a környezetük része. Nem csak a plakátokról, az üzenetekről van szó, az egész légkörben benne van. Annyira a környezet része mindez, hogy nem az a kérdés, hogy le tudjuk-e „árnyékolni” a számukra, hanem az, hogyan tudjuk őket segíteni a megértésben. Válaszokat kell adni, ugyanúgy, mint ahogy megválaszoljuk hogy miért keleten kel fel a nap vagy hogy mitől zöld a fű?
De nem kell-e attól tartanunk, hogy mérgeződik a lelkük a sorosozást, migránsozást, ENSZ-ezést látva-hallva?
Ezek persze hatnak, ráadásul több szinten is. Egyrészt kognitív szinten: a gyerekek is átveszik a szavakat, a kifejezéseket –– anélkül, hogy értenék a mögöttes tartalmat. Nem tudják, ki az a Soros, nem tudják, mi az a migráns, s hogy minek is a rövidítése az ENSZ. És itt lép be a felnőttek felelőssége: amikor a gyerek a kódszavakkal manipuláló üzeneteket hoz haza, a felnőtt felelőssége megértetni a gyerekkel, hogy miről van szó. S ott a másik szint: gyakran elfeledkezünk arról, hogy a gyerekeknek rendkívül érzékeny szenzoraik vannak, amikor a gyűlöletre, a kirekesztésre, az elhatárolódásra utaló plakátokkal találkozik, azok érzelmi szinten is hatnak rájuk. A felnőtt képes arra, hogy értelmezze, s levezesse magában azt, amit az információ hordoz, s könnyebben éri el, hogy nem azonosul vele.
A gyerek sokkal nehezebben tudja eltávolítani magától az ilyen üzeneteket, és nem kérdőjelezi meg, hogy igazi az üzenet – akkor is, ha tele van negatív érzelmekkel, haraggal, indulattal, megosztottsággal.
A szülőnek ebben az esetben nem csak magyaráznia kell, hanem – ha nem ért egyet az üzenetekkel, akkor – cáfolnia is mindkét síkon (a megértés szintjén és az érzelmi hatások szintjén is). Ebben többes feladata hárul rá: egyrészt le kell bontania valamit – a negatív üzeneteket –, másrészt valami újat felépíteni.
És mi van akkor, ha egyetért a felnőtt ezekkel az üzenetekkel?
Sokan valóban nem kérdőjelezik meg ezeknek az üzeneteknek a valóságtartalmát, ők tanításként élik meg ezt a folyamatot. De mindez már az ideológiai tanítás, szocializációs folyamat része: lehet-e gyűlölni, vannak-e másodrendű emberek, stb. Ha nincs a gyerek számára referenciaszemélynek tekintett személyek által elmagyarázva, tisztázva, keretbe téve, akkor ezek az üzenetek igazsággá válnak a gyerekek számára, s elkísérik őket egy életen át – illetve, kiskamaszkorig feltétlenül.
Akkor a felnőtt társadalom döntése, hogy kezelik-e, s hogyan?
Ez nem döntés kérdése. Ez a gyereknevelés részét képező feladat: segíteni megérteni a dolgokat. Ahogy a Piroska és a farkas mesét olvasva el kell magyarázzuk, hogy ki az a vadász, ugyanígy el kell magyarázzuk, hogy mi az a választás, mi az a kampány, mit jelentenek az üzeneteket, ki, mit, miért csinál. Ez a felelős szülői magatartás része. És nem döntés kérdése.
Ezért is készült az Ön közreműködésével a BOOKR Kids startupnál a „Hogyan beszélj a gyerekeddel a választásokról? – Úgy, hogy ő is értse, mi történik” című oktatófilm?
Az oktatófilm előzménye, hogy a tavalyi kvótanépszavazás idején láttam, hogy a felnőttek zavarban vannak, nem igazán tudják mit mondjanak, miket válaszoljanak a gyerekek kérdéseire, s írtam egy cikket a WMN számára arról, hogy „Hogyan beszélj a gyerekeddel a politikáról”. Ezután több hasonló cikk született, és a választásokról szóló után keresett meg az oktatófilm ötletével a BOOKR Kids. Úgy gondolom, hogy Magyarországon valóban komoly létjogosultsága van annak, hogy olyan tényszerű információkat osszunk meg a gyerekekkel, mint amilyenek ebben a filmben vannak.
Mert általában az történik, hogy egyik vagy másik megközelítésből, oldalról magyarázzuk el a gyerekeknek a dolgokat.
De alapvető gyerekjog érteni, ismerni, tudni, hogy mi zajlik a környezetében. Jogukban áll megkapni a magyarázatoktól mentes, egyszerű információkat, hogy maguk dönthessék el, mit szűrnek le a kapott információkból. Ez az igazi demokráciára nevelés. Nem úgy van, hogy valaki elfújja a 18-as gyertyát a születésnapi tortáján és ezzel egyik pillanatról a másikra készen áll a döntésekre, a választásokra – ha nem volt előtte tapasztalata, ha addig infantilizálták, akkor erre nem lesz képes. Ezek nagyon fontos dolgok, ezekkel lehet felkészíteni a gyerekeket az életnek arra a részére is, amit politikai, közéleti dimenziónak nevezünk. Persze joga van nemet mondani és hátat fordítani, de az információkat akkor is a rendelkezésére kell bocsátani a döntése előtt.
Hogyan állunk ebben? És hogyan állunk más országokkal összehasonlítva?
Nagyon kevés információval, adattal rendelkezünk, inkább benyomásaink és tapasztalataink vannak. És leginkább azt látjuk, hogy az állampolgári ismeretek címszó alatt nem azzal foglalkoznak az iskolák, amivel kellene.
Nem helyes tehát az, hogy a politikai ki van tiltva az óvodákból, iskolákból?
A politikai ideológiáknak semmi keresnivalójuk az oktatási intézményekben (a Köznevelési törvény tiltja is azt). Viszont álszent dolognak tartom, ha az oktatási intézmények azt deklarálják, hogy nem foglalkoznak politikával, miközben a politikusokat és a kampányukat meg beengedik. Az lenne a feladatuk, hogy semleges véleményt közvetítve ellássák a gyerekeket a szükséges információkkal, s hogy támogassák a saját véleményformálást. Ebben azonban a legnagyobb akadály hogy nem veszik komolyan a saját oktatási-nevelési feladataikat, ehelyett közvetlen módon elköteleződnek valamely irányba.
Így kampány idején gyakori látvány, hogy egy politikus elmegy egy óvodába, iskolába, jópofizik a gyerekekkel, ajándékokat ad nekik, stb., a nevelők pedig mosolyogva asszisztálnak mindehhez és persze fényképezkednek. Ön szerint ez mennyire és hogyan hat a gyerekekre?
Ha egy gyereket „olcsó és hatékony kampányeszköznek” tekint valaki, az nem tud nem-hatni. Fontos gyermekjogi alaptétel, hogy a gyerekek nem hülyék, pontosan leveszik, ha valami nem róluk szól, ha használják/kihasználják őket. Akkor is érzik, ha ez ellen nem tudnak mit tenni, vagy ha nem tudják megfogalmazni pontosan, hogy miért kellemetlen vagy fura nekik egy helyzet.
Ön úgy hiszi, hogy a gyerekek eléggé „felnőttek” ahhoz, hogy az adott információk alapján a helyén tudják kezelni ezeket az impulzusokat, információkat?
Ha egy gyerek megfelelő segítséget kap ahhoz, hogy értelmezze azt, ami történik, akkor képes lesz megfogalmazni a saját álláspontját. Akkor nem érzi magát fenyegetettnek, bár persze ez nem jelenti azt, hogy nem nehéz egy másként gondolkodó gyereknek egy olyan közegben, amelyben az iskola, és a szülők után a kortárs közösség többsége azt gondolja, hogy mondjuk a migráció valós veszély. Egy dolgot tehetünk: erre is felkészítjük a gyereket. Az óvodákban, iskolákban sajnos ugyanaz zajlik, mint a felnőttvilágban: nem csak az életünk, a közélet van teljesen átpolitizálva, hanem a gyerekvilág is, mégpedig a legcinikusabb értelemben, abban, hogy már az óvódások is Sorosról beszélnek. Azt gondoljuk, hogy a gyerekek a jövő, és elfeledkezünk arról, hogy a gyerekek a jelen is: azt kapják, amit eléjük teszünk, azt fogyasztják amit főzünk, s az az üzenet és azon a színvonalon éri el őket, amilyen a közélet színvonala is. Nem lenne szabad megspórolni az időt és a fáradságot, hogy magyarázatokkal szolgáljunk és segítenünk kellene nekik megérteni, hogy mi történik. És még egy! Lehetőséget kellene biztosítani a számukra arra, hogy ők is kibeszéljék, megfogalmazzák a kérdéseiket, a félelmeiket. A kérdésekre a lehető legsemlegesebb és legtámogatóbb válaszokat kell adnunk.
Sokszor nem azt kérdezik, hogy ki az a Soros, hanem az foglalkoztatja őket, hogy kell-e félnie tőle vagy sem.
Mert ne feledjük! A zsigeri megközelítés a gyerekekben sokkal erősebb, mint a felnőttekben. Felelős felnőttként pedig ezeket félelmeket kell segíteni leküzdeni.
És mi a helyzet a családon belüli nézetkülönbségekkel? Nem zavarjuk nagyon össze a gyereket, ha azt látja, hallja, hogy a család egyik rész így gondolja, a másik meg úgy? Sajnos a kettészakított társadalomban sok az ilyen család.
De hát ez az élet! Nagyon idealisztikus lenne azt gondolnunk, hogy a családon belül mindenki mindig ugyanazt gondolja. Anyu ad még egy nápolyit, Apu nem – ilyen szinten is megjelenik a kettős mérce, elvárás, viselkedés a családon belül. Annak a megtapasztalása talán a legfontosabb ha mindez egy elfogadó közegben történik, ahol olyan tanítást kap a gyerek, hogy az élet nem fekete és fehér, hogy lehet mást gondolni a dolgokról és mégis szeretjük, tiszteljük, becsüljük egymást ….
És még egy dolog: ha a gyerekeket is bevonják a felnőtt harctérbe, akkor belesérülnek az indulatokba, de ha hagyják őket gyereknek lenni, akkor köszönik szépen, jól vannak
Sokféle elképzelés van arra, hogy valójában mit is jelent férfinak és nőnek lenni. Annál is inkább, mert fellazultak a nemek határai, akad olyan ország, ahol a férfi és nő mellett számon tartanak még harmadik, illetve ötödik nemet is. A hétköznapokban létező gyakorlat elméleti feldolgozását, a nemek változásait és annak okait a „genderelmélet” vizsgálja. A tudomány hazai megjelenése óriási vihart kavart, még politikai botrány is kísérte. „Pedig a létező bizonyítékok szerint nem lehet valakinek a szexualitását akaratlagosan megváltoztatni” – ezt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Fodor Éva szociológus, a CEU Társadalmi Nemek Tanszékének adjunktusa, aki szerint fel sem merül, hogy a tanszékén bárki azon mesterkedne, hogy a kisfiúk ezek után kislányok legyenek, vagy fordítva.
Azt nyilatkozta, hogy a „genderelmélet” szitokszóvá vált Magyarországon, miközben a társadalom még csak azt sem tudja, hogy ez valójában mit jelent. Ön a téma egyetemi oktatója segít megérteni, hogy miért?
Mindenekelőtt: genderelmélet nincs! Számos elmélet született a nők és a férfiak társadalomban beöltött szerepéről, azok különbségéről, illetve okairól; olyan teória is akad, amely szerint a két nem között még biológiai különbség sincs, mások épp ennek ellenkezőjét állítják. A modernebb elméletek pedig azt kutatják, milyen társadalmi folyamatok eredményeképpen jön létre és kerül ilyen mélyen a társadalmi tudatba két nem és a közöttük levő különbségek fogalma, illetve miért ragaszkodunk ehhez annyira mereven. A felsorolt kutatási irányok mentén többféle teória született, de „genderelmélet”, így általánosságban, a tudományos gondolkodásban nem létezik. A kifejezés megalkotása politikai manőver, ami része az általános ellenségkép kialakításának. Ha ma azt mondják Magyarországon, hogy „gender”, akkor a legtöbben a kozmopolita, az urbánus, a liberális gondolatkörre gondolnak, amit legszívesebben megsemmisítenének.
Amikor ön elkezdte tanulmányozni a társadalmi nemek tudományát, akkor mi vonzotta a témához?
Szociológusként kezdett érdekelni és felháborított, hogy milyen döbbenetes nagy a különbség a férfiak és nők életlehetőségei között; gondolok a munkahelyekre, az előléptetésre, a fizetésekre, az otthoni munkára, vagy akár a személyes biztonságra. De ezek a különbségek nem csak itthon, hanem a világ szinte valamennyi társadalmában megtalálhatóak, bár különböző mértékben. Kíváncsi voltam, hogy mi okozza ezt a különbséget: hogy néhol a nők sokféle szerep között választhatnak, míg máshol kevesebb lehetőségük van. A gender studies – ne nevezzük tehát elméletnek – egy tudomány- terület, amely a nemek társadalmi fontosságát és jelentését, ezek változásait, okait és következményeit vizsgálja. Azt tételezzük fel, hogy ha ezt a kérdést komolyan figyelembe vesszük a kutatásainkban, akkor többet megtudunk történelmünkről, társadalmunkról, érdekesebb irodalmi, kulturális elemzéseket írunk.
Elég sok a tévhit, az ellenérzés, valamint politikai indulat lengi körül ezt a tudományt. Ön Amerikában tanult, s tanított, máshol is ezt tapasztalta?
Mindenhol kelthet visszatetszést, különösen a kelet-európai országokban, de a központilag szervezett, és államilag támogatott indulatkeltésben Magyarország elől jár. Miután a világ minden híres egyetemén – közte például a Harvardon is – van gender studies tudományos program és oktatás, nevetséges lenne azt állítani, hogy ez a tudományterület nem létezik vagy nem tartják számon nemzetközileg.
Ezt még a Magyar Tudományos Akadémia köztiszteletben álló elnöke is fontosnak tartotta megerősíteni, talán nem véletlenül. Olvasom például, hogy az óvodákat úgy kell átalakítani, hogy a nemi sztereotípiák fokozatosan leépüljenek. Ebből az következik, hogy a kisfiúk ne kisfiúk, a kislányok ne kislányok legyenek. Nem veszélyes ez?
A Fidesz első döntéseinek egyike volt, hogy megváltoztatta a korábbi tanmenetet, és előírta, hogy tradicionális szerepek szerint neveljék az óvodásokat. Tehát a kislányoktól elvárt, hogy hagyományos női szerepeket szerint viselkedjenek, míg a fiúk pedig előírt módon kötelesek focizni. Szerintem ez a merev nemi szerepek kialakulásához vezet, s vele a változni nehezen tudó, rugalmatlan személyiséghez, illetve társdalomhoz.
Amennyire emlékszem, a Fidesz attól félt, hogy kislányos fiúkat, vagy fiús kislányokat nevel majd az óvoda.
Igen, de ez butaság. A korábbi kormányok még úgy alakították ki az óvodák oktatási tervét, hogy a játékaik segítségével a kisfiúk sokféle módon lehessenek kisfiúk, a kislányok pedig kislányok. Ebből semmiféle baj nem származik, pusztán megtanulják, megtapasztalják a gyerekek, hogy nem csak egyetlen lehetőség létezik számukra, nem csak egyetlen út áll előttük, hanem sokféle a szerep, és sokfelé vihet az út.
A nemiség körül elég sok a félreértés, hisz olvastam például olyan elméletet, amely ellenez bármilyen különbségtételt a férfi és a nő hivatása, illetve a házasságban, családban beöltött szerepe között.
Sokféle elképzelés van arra vonatkozólag, hogy mit jelent férfinak és nőnek lenni, illetve mi lenne az ideális, igazságos, mindenki számára biztonságot nyújtó. Közte olyan is akad – elsősorban a ’60-as évekből valók – melyek szerint el kellene törölni minden különbségtételt a két nem között. De ugyanebből az időből származnak épp ellenkező feminista gondolatok, melyek a férfiak és a nők különbségét hangsúlyozza.
Az viszont valóban tény, hogy mi, a gender studies kutatói általában úgy véljük, hogy ha nagyon mereven előírtak a férfi-női identitás kategóriák, akkor a társadalom minden tagja be van szorítva egy skatulyába, ami sokaknak problémát okoz. Egyeseknek a szigorú szerephatár védelmet, kapaszkodót nyújthat egyben, hisz segít eligazodni a világban, de mások számára a lehetőségek lezárulását jelentheti. A társadalom elveszítheti a tehetséges női fizikusokat, mérnököket, karmestereket, tehát mindazokat, akik vonzalmaik szerint a hagyományos férfi szerepeket is vállalnák. De fordítva is igaz, hisz vannak férfiak, akik hagyományosan női feladatokat vállalnának, így szívesebben lennének nevelők, gondozók. És vannak olyanok is, akik úgy tudnak kiteljesedni, ha egyik kategóriába sem sorolják be magukat, illetve akik úgy érzik, nem a megfelelő skatulyába osztotta őket a sors megszületésükkor és ezen változtatni akarnak, így tudnak hiteles tagjai lenni a társadalomnak.
Gondolom, hogy egy konzervatív társadalom nem tud mit kezdeni azzal a kijelentéssel, hogy a nemek biológiailag, de társadalmilag is megkonstruáltak, s egyes népek már ősidők óta nem kettő, hanem több nemet különböztetnek meg. De hányat?
Antropológusok hada mutatta ki, hogy számos primitívnek nevezett társadalomban – amelyek nem érintkeztek a modern vallásokkal – bizony többféle csoportot különítenek el, néhol három, máshol ötféle nem is volt, illetve, hogy az emberek életük során megváltoztathatják a nemüket, a nemi kategóriájuk például a korukhoz kötött. Indiában, de nemrég Svédországban is, bevezették a harmadik nemre utaló névmást.
A friss bulvárhírekben feltűnik a nemzetköz sztár, egy férfi, aki egyaránt vonzódik a férfiakhoz és a nőkhöz is. Ezt azért nehéz lehet felfogni, nem?
A „társadalmi nem” és a „szexualitás” fogalma – bár van közöttük kapcsolat – nem ugyanazt jelentik. Mindkettő, legalábbis részben, a társadalom normái által meghatározott, és vannak társadalmak, ahol ezek a normák kevéssé merevek. Elfogadják, ha a valaki nem klasszikusan heteroszexuális, hanem biszexuális, vagy homoszexuális, vagy más utat jár.
Azt viszont a gender studies sem állítja, hogy a nemeket el kell törölni. Jól értem?
A gender studies egy multidiszciplináris tudományterület, nem cselekvésre szólít fel, nem útbaigazít, hanem elemez, gondolkodik. Fel sem merül, hogy a tanszékemen bárki azon mesterkedne, hogy a kisfiuk ezek után kislányok legyenek vagy fordítva. Ahogy mondtam, ehelyett az érdekel bennünket, mit jelent itt és most kislánynak vagy kisfiúnak – nőnek és férfinak- lenni, illetve hogy hogyan és miért lesz fontos a társadalmakban a nemek fogalma és a nemek szerinti kategorizálás, mi ennek a jelentősége az egyénekre, a közösségre, a történelem menetére nézve.
De olyat sem mondanak, hogy valaki ne legyen homoszexuális, mert – ha jól értem – ez nem elhatározás kérdése, bár sok mai politikus szerint erős akarattal még ez is elérhető.
Nyilván biológiai örökségünknek van erre hatása, s persze a család, vagy a társadalom reakciója sem elhanyagolható. A létező bizonyítékok szerint, nehéz valakinek a szexuális irányultságát akaratlagosan megváltoztatni. Ezt sokan megpróbálták, aminek gyakran boldogtalanság, csőd, öngyilkosság lett az eredménye. Ha valakik mégis ezt szorgalmazzák, akkor az azt jelenti, hogy semmiféle szakirodalmat nem olvasnak, csak ideológiákat gyártanak. Hiszen, például az antik görögöknél, vagy akár a római korban – mindkettő a kultúránk bölcsője volt, – a homoszexualitást, biszexualitást természetesnek fogadták el.
Tudom, hogy ön az Egyesült Államokban tanult és aztán tanított, egy ideje hazatért, s a CEU oktatója lett. Mit szól ahhoz, hogy Aradszki András államtitkár a közelmúltban azt mondta, hogy „A sátán legnagyobb, és egyben a végső csapása a családok elleni támadást lesz. Látjuk ezt az abortusz, az egyneműek házassága, és a genderelmélet terjedésén is” Ilyenkor megszólítva érzi magát?
Ez az ember, akinek hál’ istennek a nevét sem ismerem, egy politikus, aki kinyilatkoztat. A kinyilatkoztatással nem lehet vitatkozni. Ha együtt vacsoráznánk és gondolkodnánk, akkor megbeszélhetnénk, hogy mire alapozza ezt az állítását, ami nem csak a tudományos bizonyítékoktól, de a világban áramló gondolatoktól is nagyon távol áll.
Azt gondolom, ha valaki azt állítja, hogy a föld lapos, akkor egyszer érdemes tájékoztatni, hogy inkább gömbölyű és érveket, bizonyítékokat sorolni, de ha ismételten ezt hangsúlyozza, akkor már nem érdemes vele vitatkozni.
Igen ám, csakhogy azok a politikusok döntenek oktatási kérdésekben, akik szerint a föld lapos. Vagyis amióta a politika beszállt ebbe a vitába, azóta minden genderrel kapcsolatos tartalmat száműztek a közoktatási tervből. Ehhez mit szól?
Ez nyilván felháborító, sőt rosszabb, butaság . Ugyanis ma egy rugalmas és változó világban élünk, még fogalmunk sincs, hogy a mai óvodások milyen állásba, milyen munkaerőpiacra kerülnek majd. De a mai digitalizált fejlődést látván, feltehető, hogy különösen a férfiak mostani munkáját főként robotok végzik majd; gondoljon bele, a gépeket már a számítógépek vezérlik, s az autó is önmagát vezeti. Épp ezért azok a kisfiúk, akiket arra buzdítunk, hogy arról álmodozzanak, hogy tűzoltók lesznek, vagy buszsofőrök, azok bizony hoppon maradnak. És ha a gyerekeket nagyon merev szerepekbe kényszerítik, akkor nagyon nehezen fognak tudni váltani. Márpedig olyan munkaerőpiacon élünk, ahol nagyon gyorsan kell váltani, s leginkább a változás ténye állandó. Ha például egy nő úgy érzi, hogy van ambíciója, tehetsége, s víziója, de ott kell állni a fakanál mellett, mert ezt tanulta meg, akkor ez nem csak annak a nőnek tragédia, de veszteség az egész társadalom számára. Ahogy ilyen körülmények között tragédia lehet abból is, ha az elvárt szerepüknek megfelelően a férfiak nem tudják eltartani a családjukat.
A mai férfivilág a stressz miatt tíz évvel rövidebb ideig él a nőknél, s jócskán akad alkoholista, depressziós, vagy épp infarktusos. A nők törekvése az egyenjogúságra, hogy ők is korán haljanak?
Az unió nőpolitikáját befolyásoló feministák elképzelése, követelése valóban az, hogy a két nem közötti egyenlőtlenséget szüntessük meg. Ez, feltételezésük szerint úgy orvosolható, ha a nők nagy számban kerülnek be a munkaerőpiacra, azon belül is vezető pozícióba, akár a gazdaságban, akár a politikában. Ha ez bekövetkezne – s közben semmi más nem történne, – akkor a nők valóban rövidebb ideig élnének, mert őket is ugyanúgy veszélyeztetné az infarktus, az esetleges alkoholfogyasztás, és a dohányzás. Ennek már vannak kimutatható jelei is. Ha ugyanis a nők hasonló életvitelt folytatnak, mint a férfiak, akkor a következmény is ugyanaz.
Az euró-feministák azonban úgy gondolják, hogy ha a nők is vezető pozícióba kerülhetnek, akkor megváltoznak a körülmények. Egyrészt, feltételezik, hogy a nők vezetői stílusa más, kevesebb konfliktussal, több megértéssel, nagyobb empátiával irányítanák a munkát. Másrészt, ha sok a női vezető, akkor jó eséllyel megváltozik a munkahely és a munkavégzés szerkezete is, könnyebben összeegyeztethető lesz a gondoskodással, a gyerekneveléssel illetve a magánélet más részeivel. Ez pedig nem csak a nőknek lenne jó.
Ez mind szép és jó, de az ELTE nem indította el a Társadalmi nemek tanulmánya-nevű mesterkurzust, mert ilyen szakemberekre a kormány szerint nincs is szükség. Mit gondol erről?
Ez butaság, a mi diákjaink ezzel a képesítéssel könnyedén találnak állást. Persze ha a kormány eltöltött egy fél évet annak sulykolásával, hogy ez nem egy tudományág, s akik ezzel foglalkoznak azok nemzetidegenek, akkor nehéz elvárni, hogy a diákok hada akarjon ezen a szakon tanulni. Az utálatkampánynak, és az állandó fenyegetettségnek ez a következménye.
Ön szerint az mennyire határozza meg a választási kampányt, hogy Magyarországon van egy miniszterelnök-jelölt nő, aki édesanya is?
Egész biztos vagyok benne, hogy Szél Bernadett egy jó példa arra, hogy a nők is lehetnek hiteles, szimpatikus politikusok. Némileg meglepett, hogy a kormánypártok vezetői nem kritizálták azzal, hogy inkább a kisgyerekeivel foglalkozna. Ezt határozottan a javukra írom.
Talán mert féltek a női választók felháborodásától.
Így van, a női szavazók messze nem annyira konzervatívak, mint a mai politikusok.
Kétségtelen, az Ákos nevű énekes, illetve a Kövér nevű házelnök gyakran figyelmeztette a nőket bizonyos princípiumra.
Az nemhogy nem államférfihez, de kultúremberhez sem méltó, ahogy egy probléma felvetésre válaszolva Orbán Viktor csak annyit mondott, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom”. De az sem, hogy Gyurcsány Ferenc azzal a belépővel kezdte miniszterelnöki pályafutását, hogy „a magyar ember tízévenként lecseréli kocsiját, bútorait, és öregecske feleségét.” A magyar politikában nehéz civilizált, és nemzetközi normákhoz hasonlító hangot hallani.
Az nem lehetséges, hogy a nők a háttérben azért meghatározzák a politikát?
Nem hiszem, bár jól hangzik. Azért abból, amit történészek leírtak például az államszocialista ellenzéki időkből, vagy akár a Fidesz legkorábbi szervezkedésről, vagy a lengyel szakszervezeti ellenállás időszakából, abból az látszik, hogy a nők jelen voltak ezekben a kritikus politikai pillanatokban, de kevés kivételtől eltekintve még a korai időszakban is elsősorban a férfiak csinálták a politikát, a nők segítő funkciókat töltöttek be. Nem irányítottak a háttérből, hanem kávét főztek, és nem nagyon aspirálhattak másra.
Azzal kezdtük, hogy a gender szitokszó lett, pedig a legtöbben azt sem tudják, hogy mit jelent, a kutatója mivel foglalkozik. Ha így van, akkor hogyan lehet kitörni ebből az ördögi körből?
Ez nem jelent nehézséget, a mai fiatalokat érdekli ez a téma, hisz a nemiség, a szexualitás az ember mindennapjainak a része, amelynek megértése igenis vonzó. Szerintem ez az őskonzervatív, dogmatikus szemlélet hagyja hidegen a diákokat, a világ ugyanis nem erre megy.
Az egyház is segít a politikának, valamelyik egyházi lap arra figyelmezteti a híveket, hogy Magyarországon a közvélemény hajlamos bagatellizálni a genderelmélet társadalomra gyakorolt hatását, miközben a követői már minden nemzetközi, politikai és kulturális színterén jelen vannak, és elképesztő lobbierőt mutatnak. Nem fél, hogy ennek boszorkányégetés lesz a vége?
Ez nevetséges. A lobbizás a demokratikus politika alapvető funkciója, ezt nem lenne szabad elfelejteni. Az euró-feminizmus azért tudott elérni eredményeket, mert általános támogatottságot szerzett annak az egyszerű gondolatnak, hogy a nők és férfiak munkahelyi egyenlősége gazdaságilag hatékony és politikailag , társadalmilag pedig fair. Ezt már nehéz lenne visszacsinálni.
Különbséget kell tenni a jogos kritika és az aggodalomra okot adó reakciót kiváltó sztereotípiák emlegetése között, ezt mondta Izrael magyarországi nagykövete, Yossi Amrani a Független Hírügynökségnek adott interjúban. A menekültellenes kampány hangvételét nem akarta minősíteni, azt mondta: minden országnak magának kell eldöntenie, kit fogad be. Yossi Amrani beszélt arról is, hogy Irán fenyegetést jelent és Izrael „diplomáciai vagy más eszközökkel” is megakadályozza, hogy túlzott befolyása legyen Szíriában. Azt is elmondta, hol lát lehetőséget a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatok fejlesztésére.
Yossi Amrani Fotó: Izraeli Nagykövetség
Tavaly nyáron a két miniszterelnök a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről beszélt. Vannak ennek már látható eredményei?
A két miniszterelnök áttörést ért el a két ország közötti kapcsolatokban, több tekintetben is. Ezek közül némelyiknek idő kell, hogy az eredmények látszódjanak. Ha valaki szorosabb gazdasági együttműködés mellett dönt, akkor ennek meg kell teremteni a feltételeit.
Ennek megfelelt Palkovics László államtitkár kinevezése a Magyar-Izraeli Gazdasági Vegyes Bizottság társelnökének. Ő egy cselekvő típus, többször is járt már Izraelben a miniszterelnök látogatása óta,
az együttműködés több területét feltérképezte, főleg tudományos és technológiai területen,
ahol közös vállalkozásokat is létre lehet hozni.
A bizottság májusban Magyarországon találkozik majd. Ez az együttműködés egyik útja. A múlt héten a V4-ek innovációs munkacsoportja járt egy háromnapos tanulmányúton Izraelben. Ez már a találkozók második köre, a cél az, hogy az izraeli high-tech ipart bemutassuk a visegrádi országoknak. Most a V4-eknek maguknak kell dönteniük a prioritásokról. A partnereim a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumban nagyon optimisták.
A magunk részéről mi megpróbáljuk arra bátorítani az izraeli üzletembereket, hogy fedezzék fel a magyarországi befektetési lehetőségeket. Egyre aktívabb a nagykövetség ezen a területen, van egy gazdasági osztályunk, ami korábban nem létezett. Azt nem mondanám, hogy azonnal eredményeket látunk majd a kereskedelmi forgalomban, ehhez idő kell, de a tudományos és technológiai együttműködésnek már mindenképp látjuk a kezdeteit.
A high-tech szektor, az innováció nagyon erős Izraelben. Ez lehet az együttműködés fókuszában is?
Többféle terület van. Ott a TEVA, egy izraeli vállalat, amely aktív az országban, még ha most bizonyos átalakuláson is megy keresztül. Ott az NNG, amelynek szintén izraeli tulajdonosai vannak. Vannak komoly izraeli befektetések az ingatlanpiacon is.
Van lehetőség magyarországi befektetésekre.
Egy kormánynak azt kell felismerni, hol látja az együttműködés előnyeit, hogy win-win helyzet jöjjön létre.
Ez lehet a mezőgazdaság is, ezen a területen is van együttműködés, minden évben megy egy magyar csoport Izraelbe, az izraeli know-howt pedig alkalmazzák itt. Vízgazdálkodási együttműködés is van, ezen a területen Magyarország vezetőnek számít.
Ahol mi a legnagyobb lehetőséget látjuk, az a biztonságos városok, az intelligens mobilitás és a high-tech. Ezen a területen van együttműködési potenciál. És persze a kibernetika, akár a mindennapi használatban, akár más területen. Nem tudok részletekbe belemenni, mert ez még csak most alakul. De van egy folyamat, egy trend, amelyet ki kell használni és támogatni kell, és ehhez meg is van az elkötelezettség mindkét oldalon.
Az utóbbi időben komoly hangsúlyt fektettek a turizmusra is, ez továbbra is növekszik?
A számok nagyon magasak. Ugyan soha nem lehet pontosan tudni az izraeli turisták számát, mert sokan közülük, miután elrepülnek Európába, ott már az EU-s útlevelüket használják, sok izraeli ugyanis kettős állampolgár. Azokról az izraeliekről vannak adataink, akik izraeli útlevelet használnak. A számuk közelít az évi 200 ezerhez.
Ez egy magas szám. De még ha nincsenek is pontos adatok, elég Budapest bizonyos részein sétálni, hogy az ember héber nyelvű beszédet halljon. Tehát
nagy számban vannak itt izraeli turisták,
még izraeli hotelek is vannak a városban.
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Azt gondolom, hogy a jövő az, hogy az izraeli turisták az ország más részeire is eljussanak. Most Budapesten töltik el az idejüket, szeretik Budapestet, szeretnek ide jönni, szeretnek a helyi éttermekben enni – Budapestet jól ismerik. De most azzal próbálkozunk, hogy az ország más részeit is megmutassuk. A Balaton az egyik prioritás, de emellett van közvetlen járat Debrecen és Tel Aviv között. Az országnak ez a része, Debrecen, Nyíregyháza és más úticélok is fontosak lehetnek.
A budapesti Wizz Air és El Al járatok száma egyértelmű jele annak, hogy ez egy jövedelmező útvonal, és igény van rá. Sokkal több izraeli jön Magyarországra, talán tízszer annyi, ha nem több, mint magyar Izraelbe. Ezen a téren lehetne fejlődés.
Az elmúlt években több olyan politikai kampány is volt Magyarországon, amelynek sokak szerint antiszemita felhangjai voltak, például a Soros György elleni kampány. Mit gondol erről?
Nagyon óvatos vagyok az antiszemitizmus szó használatával. Mindenkinek azt ajánlom, hogy előre gondolja meg, mint jelent, hogy valaki antiszemita. Szerintem, és ez az én saját definícióm, antiszemitának lenni annyit jelent, hogy valakinek bizonyos nézetei vannak a zsidó emberekről és Izraelről. Ha egy bizonyos egyénről gondol valamit, akár rólam, vagy bárki másról, az nem jelent antiszemitizmust.
Lehet valakinek véleménye egyes emberekről, lehet kritizálni Izraelt, egészen addig, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok.
Nekem az antiszemita hangok azt jelentik, hogy bizonyos, zsidókról szóló előítéleteket és babonákat általánosítanak.
Mi a helyzet akkor, ha egy parlamenti képviselő megoszt egy fényképet, amelyen egy ember neve egy megölt disznón tűnik fel?
Különbséget tennék jogos kritika és bizonyos képek, sztereotípiák használata között, amelyek olyan reakciót válthatnak ki, amely már aggodalomra ad okot. Ha valaki egy zsidó emberről, vagy egy zsidó származásúról, mert ez nem feltétlenül ugyanaz, attól függ, minek tekinti magát, tehát ha valaki készít egy képet, amelyet egy ismert zsidóval lehet összefüggésbe hozni, és ott van egy leölt disznó, akkor azt érzéketlenségnek, rossz ízlésnek és a megfelelő értékítélet hiányának nevezném.
Tartanék attól, hogy antiszemitának nevezzem, ugyanakkor nagyon őszintének és nagyon világosnak kell lennem:
ha ezek a dolgok megismétlődnek és az emberek úgy érzik, hogy ezek felhangja, vagy az általános hangvétel a zsidók ellen uszít, és felidéz különböző rettenetes képeket a múltból, akkor ez komoly, az antiszemitizmuson túlmutató veszély a társadalomra nézve.
Mindannyiunknak jól kellene ismernünk a múltat és egymást.
Sokan mondják azt is, hogy a menedékkérők elleni kampány hangvétele egy bizonyos 30-as évekbeli narratívára emlékeztet. Például amikor politikusok egy olyan globalista ellenségről beszélnek, amelynek nincs hazája, pénzzel spekulál… Erről mit gondol?
Nem akarom megítélni a magyarországi vagy más országbeli bevándorlásellenes kampányt. Tisztában kell lennünk a definíciókkal. Vannak gazdasági bevándorlók és emberi jogi menekültek. Amikor a menekültekről van szó, akkor humánus kötelesség menedéket biztosítani és megoldást találni más emberek szenvedésére.
Az illegális bevándorlással Izrael is küzd. Azokat az embereket, akik „menedéket” keresnek ott, üldözik a saját országukban? Ez nem minden esetben van így. Néhányan eljöttek egy bizonyos országból, több ezer kilométert mentek több másikon keresztül, és aztán menedékjogot kértek Izraelben. A nemzetközi jog szerint
bárki elhagyhatja az országát és kérhet menedéket, de csak abban az országban, ahova először megérkezik.
Ha sok más országon keresztül utazik, és ott telepedne le, ahol a gazdasági helyzet és az életszínvonal sokkal jobb, akkor a társadalom nehéz feladata eldönteni, hogy be akarja-e fogadni ezeket a bevándorlókat vagy nem. Ez olyan, mint valakit arra kérni, hogy fogadjon be mást az otthonába. Az ország egy közös otthon. Az ott lakóknak kell eldönteni, hogy befogadnak-e másokat. Ez nem rasszizmus, ez nem a bevándorlókról szól, hanem az életstílus védelméről.
Általánosságban hogy látja, az antiszemitizmus problémát jelent ma Magyarországon?
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Nem akarok a mai Magyarországról beszélni, azt gondolom, hogy a számok és incidensek az egész világon azt mutatják, hogy az antiszemitizmus szörnyűsége továbbra is létezik. Magyarországon a kormány nagyon aktív és nagyon érzékeny a zsidó közösség aggodalmaira, látni azt is, hogy támogatja a zsidó életmódot és történelmet.
Ugyanakkor vannak olyan emberek, akiknek bizonyos véleményük, nézeteik vannak, amelyek antiszemitának tekinthetők, ezt mutatják a közvélemény-kutatások.
A zsidó emberek ebben az országban biztonságban vannak.
De még nem élünk olyan világban, amelyből eltűnt a bigottság, az idegengyűlölet, az előítéletek. Ez nem csak Magyarországon van így, hanem sok más európai országban is.
Közel vagyunk az áprilisi Holokauszt Emléknaphoz, és mindenki megkérdezheti, hogy a kontinens megtanulta-e a leckét. A most Európába érkező bevándorlók egy része megint csak antiszemita nézeteket hoz magával. Ezen is el kell gondolkodni.
Budapesten pezsgő zsidó kulturális életről beszélhetünk, de ez kevésbé igaz a vidékre. Tudom, hogy Ön már az ország sok részén járt, mit gondol, vidéken is újjáéledhet a zsidó kulturális élet?
Szerintem újjáéledhet és újjá kellene élednie. Azt is gondolom, hogy
az ország különböző zsidó szervezeteinek együtt kellene működniük, hogy vidéken is legyen zsidó kulturális élet.
Ha el akarunk oszlatni bizonyos előítéleteket, akkor az a kultúra megismertetésével történhet, nem egyes nézetek másra kényszerítésével. Történhet ez az oktatáson keresztül, de a kulturális együttműködésen keresztül is. Ezért kezdtünk a ZsiFi-vel, a Zsidó Filmfesztivállal közösen egy projektet, a Zsidó-Izraeli Filmhetet. Remélhetőleg idén öt másik városban is meg tudunk ezzel jelenni, nem csak Budapesten. Tavaly kezdtük ezt, akkor még csak kisebb mértékben, de idén sokkal nagyobbak az elvárásaink.
Van egy kiállítás is, az izraeli művészetről. Amikor csak lehetőségünk van rá, meg akarjuk mutatni az izraeli kultúrát a vidéknek is, de ehhez partnerekre lenne szükség. Többre, mint amennyi most van.
Izrael elítélte a lengyel holokauszt-törvényt. Vannak erről tárgyalások, vagy bármilyen fejlemény?
Izrael számára Lengyelország egy fontos stratégiai szövetséges, fontos ország az EU-n és a visegrádi csoporton belül is. Sok területen szorosan együttműködünk. Most vannak bizonyos nézetkülönbségek a két kormány között az említett törvényről.
Eltekintve a lengyel érzékenységtől, amit elismerünk,
arra is szükség lenne, hogy elismerjék a zsidók és izraeliek érzékenységét is.
A két kormány úgy döntött, hogy létrehoz egy szakértői bizottságot, mindkét ország részvételével. A jó együttműködést és a kapcsolatok történetét észben tartva nagyon fontos, hogy elkötelezték magukat a nyílt eszmecsere mellett, hogy ezeket az érzékeny területeket jobban megértsék. Remélhetőleg ez nekik és nekünk is segít, hogy megoldhassuk ezt a válságot.
Ha Izraelről beszélünk, akkor elkerülhetetlen, hogy megemlítsük a szíriai háborút. Voltak olyan hírek, amelyek szerint Izrael egyes felkelőcsoportokat támogat, hogy Iránt olyan távol tartsa a határaitól, amennyire csak lehetséges. De a szíriai kormány egyre erősebbnek tűnik, ami azt is jelenti, hogy az iráni befolyás is nő az országban. Mit gondol Izrael erről? Van egy határ?
Szíria szomszédos ország, és több mint nyolc éve instabil. Izrael mindent megpróbált, hogy távol tartsa magát a konfliktustól, de vannak bizonyos stratégiai, biztonsági és diplomáciai érdekeink az országban.
Talán emlékszik, hogy
Izrael orvosi segítséget nyújt a szíriai háború áldozatainak,
szíriaiak százait, ha nem ezreit kezelték izraeli kórházakban. A különböző szíriai csoportok közötti politikai civakodásban nem akarunk aktív szerepet vállalni. Tökéletesen tisztában vagyunk az ország jövőbeli instabilitásának és a szuverén szíriai állam szétesésének politikai következményeivel, de
Szíria nem lehet egyfajta iráni tengely része. Izrael minden eszközzel, diplomáciaival vagy másokkal, meg fogja akadályozni, hogy egy ilyen forgatókönyv megvalósuljon.
Szoros kapcsolatban vagyunk a szíriai konfliktus különböző releváns szereplőivel, hogy biztosítsuk: nem kerül veszélybe a stratégiai egyensúly a régióban.
Irán egy fenyegetés.
Aggodalomra ad okot az iráni törekvés, hogy kiterjesszék befolyásukat a szomszédos országokra és így egyfajta tengelyt hozzanak létre a Földközi-tengerig.
A Hezbollah is megerősödött a szíriai háborúban. A terrorszervezetnek jelentések szerint több ezer, Izraelre irányított rakétája van. Lehetséges egy háború a jövőben?
Nem vagyok próféta és semmiképp nem akarok a háború prófétája lenni. Van egy katonai helyzet, egy kockázatelemzés. Beszéltünk Iránról, ez is a kockázatelemzés része. Izrael most nagyon szoros stratégiai együttműködést tud folytatni néhány arab szomszédjával. Ez Izrael stratégiai kilátásait tekintve nagyon komoly fejlemény.
A Hezbollah jelen van.
Néhány ember azt gondolja, hogy a Hezbollah politikai erő, de nem tudok a világon egyetlen más politikai erőről sem, amelynek ekkora tűzereje és ennyi rakétája lenne.
Azok a kijelentések, amelyeket Naszrallah sejk, a Hezbollah főtitkára tett, Iránt visszhangozzák, és arról szólnak, hogy Izraelt le kell bombázni, tűzbe kell borítani és így tovább.
Izrael egy olyan ország, amely nagyon komolyan veszi a biztonságot.
Nem fogjuk megengedni a Hezbollahnak, vagy bárki másnak, hogy lehetetlenné tegye a normális életet Izraelben.
És ezt a Hezbollah is tudja.
Ha már az arab országokkal való együttműködésről beszélünk, Irán most közös ellensége Szaúd-Arábiának és Izraelnek. Beszéltek arról, hogy történelmi, magas szintű tárgyalások voltak a két ország között, izraeli tábornokok nyilatkoztak szaúdi médiumoknak…
Nyugalmazott tábornokok…
Mit gondol, lehet, hogy ez a folyamat esetleg békeszerződéshez is vezet majd?
Azt javaslom, hogy nézzük ezt történelmi távlatból, hiszen fontos dátum közeleg, április 19-én ünnepeljük Izrael függetlenségének 70. évfordulóját. Nem kérem, hogy gondoljon vissza 1948-ra, vagy 1967-re vagy 1973-ra. Csak annyit mondok, hogy Izrael 2018-ban egy teljesen más ország. Egy erős ország.
Fotó: Izraeli Nagykövetség
Egy ország erejét nem csak a katonai erőn lehet mérni, hanem a gazdasági erején, a nemzetközi közösségben elfoglalt helyén, a spirituális és szellemi erején is. A 2018-as Izrael egy teljesen más ország, mint amelyikben én születtem.
Ez is a változás része, és ugyancsak ennek része a legitimáció és elfogadottság, amelyet Izrael egyre inkább elnyer a saját régiójában.
Most már nem Izrael a hódító.
Már nem egy csoport gyarmatosító, aki a Szentföldre költözik. Izrael a nemzetbiztonság része a régió sok országában. És ez egy olyan fejlemény, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Az Izrael és a szomszédos országok közötti együttműködés, és ezt nem fejteném ki bővebben, biztonsági területen zajlik.
Izrael biztonsága más országok biztonságán és stabilitásán múlik. De azt is el kell mondani, hogy az ő biztonságuk és stabilitásuk Izrael együttműködésén múlik.
Szóval ez egy win-win helyzet.
Ez az elmúlt évek fejleménye. A gyökerei az Obama-kormány politikájában voltak, az Iránnal kötött alkuban, de leginkább a régió saját fejlődésének az eredménye. Sokan megértették, hogy az együttműködés sokkal inkább szolgálja az ő saját érdekeiket is.
Két, két és fél évvel ezelőtt Izraelben több szakértő is azt mondta nekem, hogy van egy plafonja az együttműködésnek, a palesztin kérdés miatt. Azt is mondták, hogy bár nem ez a legfontosabb kérdés más arab országoknak, de szimbolikus ügyről van szó, és ezért addig nem lehet nyílt együttműködés Izrael és arab országok között, amíg ezt valahogy meg nem oldják. Egyetért ezzel? Mit gondol, a kétállami megoldás továbbra is lehetséges?
Én hiszek a kétállami megoldásban, szerintem ez Izrael érdeke. Abban nem vagyok biztos, hogy a palesztinoknak is az jár a fejükben, hogy két különálló, szuverén politikai egységgé kellene fejlődnünk. Izrael számára a kétállami megoldás kötelező. Politikai megoldást kell találnunk, és nem vagyok biztos benne, hogy mostanában közelebb kerülünk hozzá.
Hiszek a kétállami megoldásban, de nem tudom, hogy a közeljövőben megvalósítható-e.
Arról, hogy van-e plafonja Izrael regionális kapcsolatainak… A karrierem során azt tanultam meg, hogy ne fogadjak el semmilyen plafont, amelyet egyes szakértők állítanak fel. Simon Peresz mondta azt, hogy a szakértők nagyon jók abban, hogy a múltat elemezzék, de abban nem annyira, hogy előre lássák a jövőt. Megértem azoknak a logikáját, akiket idézett, de ez tíz éve volt igaz. És azóta láttunk fejlődést.
Most az a kérdés, mit várunk el. Nyitott határokat? Turisták látogatását? Nem erről beszélünk mostanában. A bilaterális kapcsolatok alapjairól tárgyalunk: gazdasági, katonai és stratégiai együttműködésről és kulturális, emberek közötti kapcsolatokról.
Az én értékelésem szerint a négyből három területen komoly előrelépést értünk el. A gazdasági együttműködésnél a gáz, az elektromosság, a víz területén van ilyen, ez az infrastruktúra, ez jelenti az életet. Enélkül nincs élet. A katonai együttműködésről nem kellene részletekbe belemennem, de elég, ha követik a híreket. A stratégiai együttműködéssel kapcsolatban beszéltünk arról, hogy Izrael jelenti a stabilitást sok más országnak, az ő stabilitásuk pedig Izraelét.
Egy olyan elem van, ami hiányzik, az emberek közti kapcsolat.
70 évvel vagyunk a függetlenségi háború után, ismerve a régió történelmét, ez egy olyan dolog, ami talán a jövőben fejlődik majd. Ha megnézzük a francia-német kapcsolatokat, látjuk a kémiát a két ország vezetői között, hogy van kulturális együttműködés; de hadd emlékeztessem arra, hogy egészen a második világháború végéig nem ez volt a helyzet. A világ megváltozott. A világ az izraeliek és az arabok között is változhat.
Nem hiszek plafonokban, érdekekben és reálpolitikában hiszek. Egy olyan korban élünk, amikor a legtöbb arab ország vezetői realisták és látják a saját országuk érdekeit.
Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése befolyásolja ezt a folyamatot?
Nem, mert ez Izrael fővárosa. Hol máshol lenne? Őszintén, mindazok, főleg európaiak, akik kritizálták Donald Trumpot és azt mondták, hogy megakasztotta a békefolyamatot és veszélybe sodorta a régió stabilitását, amikor Izraelbe mennek, hova látogatnak? Hol tartják a találkozóikat? Haifában? Afulában? Jeruzsálemben, hol máshol, hiszen ez a főváros.
Bizonyos okok miatt több országnak nagyon nehéz Jeruzsálemet elismerni fővárosnak. Rendben. De akkor sincs másik főváros.
A legújabb információk szerint mégis lehet együttműködés az LMP és a Jobbik között. Erre azért is nagy szükség lenne, mert ha a továbbiakban sem lépteti vissza jelöltjeit az ellenzék, akkor a Fidesz akár kétharmados választási győzelmet is szerezhet a választásokon. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Gulyás Márton is hiányolja a pártok megegyezését, s ezért a választásokig hátralévő időben arra koncentrál a Közös Ország Mozgalom, hogy a szavazók figyelmét felhívja a legesélyesebb jelöltekre. Gulyás Márton fontosnak tartja, hogy Márki Zay Péter és a V 18 mozgalom egyeztetett, mielőtt az 53 legesélyesebb ellenzéki képviselő-jelölt névsorát a hódmezővásárhelyi polgármester nyilvánosságra hozta.
Országjárásba kezd a Közös Ország Mozgalom, Gulyás Márton a következő napokban politikai nagygyűléseket tart. Megpróbálja meggyőzni a szavazókat, hogy a legesélyesebb jelöltekre szavazzanak?
Ez inkább a pártok feladata lenne, mi elsősorban arról győzködjük a választókat, hogy noha úgy tűnik, az ellenzéki pártok nem tesznek meg mindent a győzelemért, legalább a kormányt megbuktatni igyekvő szavazók menjenek el minél nagyobb számban.
Jól érzem, hogy ez kissé keserűen mondja?
Valóban, hiszen ha erről nem sikerül a választókat meggyőzni, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek, ugyanis csak a nagyarányú részvétel biztosíthatja a Fidesz leváltását. A következő napokban az ország keleti felében tartunk nagygyűléseket, elsősorban Salgótarjánban, Nyíregyházán és Miskolcon számítunk nagyobb közönségre, ezen túl több kisvárost is felkeresünk majd.
Az eddigi tapasztalatok alapján lehet-e még mozgósítani?
Én egyre nagyobbnak érzem a választási hajlandóságot.
Úgy tűnik, hogy mindenki tisztában van vele, hogy ez ellenzék most képes a Fidesz túlhatalmat megakadályozni.
Azok a kutatások, amelyek a választási hajlandóságot, a rész- vételt mérik, azok időarányosan magasabb százalékot mutatnak, mint 2014-ben. Vagyis több választó mondja azt, hogy elmegy választani, ami mindenképpen biztató. De ez egyelőre még kevés, ugyanis azoknak, akik szavazni fognak, meg kell tanítani a taktikai szavazás lényegét. Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy szavazni csak az esélyes jelöltre szabad, hogy minél több mandátumot vegyünk el a Fidesztől.
Ez eddig könnyen ment?
Nem, mert ez nagyon fontos és nagyon komoly munka. Ezt nem lehet a véletlenre bízni, mi lassan már fél éve szisztematikusan csináljuk. Videofilmeket gyártottunk, online kampányt folytattunk, személyesen megkeressük a választókat, s azokban a közösségekben, ahol megjelenünk, ott folyamatosan felhívjuk erre a figyelmet.
Azt a korábbi kutatásuk már bebizonyította, hogy Miskolcon nagyon kiegyenlített küzdelem folyik Debreczeni József, a DK-, és Jakab Péter a Jobbik jelöltje között. Van-e már megállapodás?
Tudomásom szerint eddig nincs, pedig azt a kutatásunk egyértelműen bizonyítja, hogy ha a két pártnak nem sikerül a visszalépésről megegyezni, akkor a Fidesz jelöltje nyeri meg a mandátumot. Ez pedig nehezíti a kormányváltást.
Önök erre külön is felhívják a figyelmet?
Külön nyomásgyakorlást nem tervezünk, hisz a közvélemény kutatás a napnál világosabban mutatja a visszaléptetés kényszerét.
Nem lenne mégis célszerű valamiféle nyomást gyakorolni a pártokra?
Mi csak az információt hozzuk nyilvánosságra, a döntés a pártok kezében van. Mi a továbbiakban azt tekintjük feladatunknak, hogy a szavazókat felrázzuk, világossá tegyük számukra, hogy a rendszerváltás érdekében kötelességük a legesélyesebb ellenzéki pártra szavazni.
Ha jól számoltam, összesen 18 választási körzetben készült kutatás, ki lehet mondani, hogy mindenütt megtalálták az esélyes jelöltet?
Egyelőre nem, mert hiányzik a pártok aktivitása, de annak érdekében, hogy a várhatóan legeredményesebb képviselő-jelöltet megtaláljuk, újabb 7 választási körzetben készítünk felméréseket.
Hol lesznek ilyen felmérések, s miért van erre szükség?
A következő napokban készül felmérés Budapesten, Óbudán, illetve Mátyásföldön, valamint Békés megyében, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Sopronban, Pest megyében és Siófokon. Azért van ere szükség, mert ezeken a területeken még mindig nem látunk tisztán, semmilyen együttműködés nem kezdődött el a pártok között, pedig mindenütt szükség lenne a kölcsönös visszaléptetésekre. Ezért mi a magunk módszereivel próbáljuk ezt a folyamatot elősegíteni. Pontosan szeretnénk tájékoztatni elsősorban a választókat, hogy kire érdemes szavazni.
A csepeli kutatás már elkészült, ezek szerint Bangóné az esélyesebb, de a jelenlegi képviselő Szabó Szabolcs az integratívabb. Mi lesz, ha nem lesz együttműködés?
Akkor az ellenzéki pártok odaadták a mandátumot a Fidesz jelöltjének, Német Szilárdnak. Nagyon remélem, hogy nem lesznek ilyen ostobák, ugyanis ha valaki visszalép, akkor bármelyik ellenzéki nyerhet.
Baranya megyében más a helyzet, ott ugyanis a szavazók 51 százaléka kormányváltás szeretne, kölcsönösen vissza is léptek Mellár Tamás javára, de ha jól érzékelem, mégsem biztos a győzelme. Mi kellene hozzá?
Független jelöltnek mindig nehezebb a verseny, nincs mögötte olyan pártszervezet, amely tolná a szekerét, de ha megfelelő számú szavazó megy el, akkor remélem, Mellár Tamásnak lesz esélye a baranyai körzetet elhozni, mert ott ő a legesélyesebb jelölt.
Egyértelmű-e, hogy akár Mellár Tamásnak, akár az ellenzéknek milyen részvételi arány esetén van esélye?
Úgy gondolom, hogy legalább 65 százalékos részvétel esetén van komoly esélye az ellenzéknek, de ha a szavazók 70 százaléka elmegy, akkor megsemmisítő vereséget lehet mérni a Fideszre.
A választók hogyan fogadják azt, hogy egyszer a Jobbik, máskor az MSZP, vagy a DK jelöltjét ajánlják?
Kezdetben néha kritizáltak bennünket ezért, de aztán a mozgalmunk következetes munkájával kivívta a választók és a pártok elismerését, sőt, a bizalmát is. Ma már a mi felméréseinkre hivatkoznak, s elmondják, hogy a fellépésünk olyan balanszírozó erő, amely kizárólag a kormánybuktatást segíti, nem favorizálunk egyetlen jelöltet sem.
Közös sajtótájékoztatót tartottak Márki- Zay Péterrel, ahol nyilvánosan megneveztek 53 ellenzéki jelöltet, akik saját körzetükben a legesélyesebbek. Egyeztettek a hódmezővásárhelyi polgármester és a V 18 mozgalom vezetőivel, vagy számítani lehet némi anarchiára?
Természetesen egyeztetünk, mi is ott voltunk, amikor Márki- Zay nyilvánosságra hozta az 53 nevet tartalmazó listát. Mi ugyan nem támogatunk konkrét jelölteket, de azt igen, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester listájából tájékozódjanak az emberek. ( Lásd: https://rendszervaltas2018.hu/)
Nem beszélve arról, hogy Márki- Zay Péter a sajtótájékoztatón elmondta: a Közös ország Mozgalom méréseit kiemelten figyelembe vette. Azt megismételném – amiről már beszéltünk – hogy a meglévőkön kívül további hét helyen készül hasonló felmérés, amely alapján időben tájékozódhatnak majd a választók, illetve az ellenzéki pártok. Az információt megtalálhatják a
Márki- Zay Péter 23 Jobbikos, 16 MSZP-s, 7 DK-s, 5 LMP-s és két független jelöltet nevezett meg. Nagyjából ilyen a politikai összetétel?
Igen, ezt a javaslat! A neveket megtalálják az interneten, a Közös Ország Mozgalom honlapján, a felmérésekkel és az elemzéseinkkel együtt. De az egykori miniszterek által alapított V 18 is népszerűsíti, s természetesen Márki- Zay Péter is feladatának tekinti a teljes névsor nyilvánosságra hozatalát.
Az a sajátos helyzet alakult ki 2018 tavaszán, hogy sok választókerületben a szavazók nem tudják elkerülni, hogy minimálisan ne tájékozódjanak, pedig az elmúlt évtizedekben többnyire érzelmi alapon pro- vagy kontra döntöttek – mondja Szabó Andrea választási szakértő a Független Hírügynökségnek. Az utóbbi idők fideszes botrányairól pedig azt állítja: a Fidesz szavazótábora identitásalapon szerveződő, kifelé zárt társadalmi nagycsoport (ún. tömb). E tábor belső logikája, információs forrás-szerkezete eleve szűri ezeket az ügyeket, vagy felkínál egy olyan olvasatot, amely megnyugtatja az esetleg kétkedőket.
Se szeri se száma azoknak az elemzéseknek, amelyek kimutatják, hogy hány helyet szerezhet meg az ellenzék vagy koordinált indulással vagy a szavazókra bízva a sorsát. Mennyire megalapozottak ezek a találgatások?
Úgy vélem, hogy minden olyan elemzést, amely alaposan, pontosan körüljárja a módszertani kérdéseket, bemutatja, hogy mit, miért csinál, min alapszik az elemzés, érdemes figyelembe venni. A Közös Ország Mozgalom által megrendelt, és a Medián, illetve a ZRI által felvett, személyes kérdezésre építő elemzések megbízhatóságában például nincs okunk kételkedni. Mindkét cég – elődeit is beleértve – a szakma régi szereplője, az adatokat feldolgozó, és a becsléseket elkészítő Tóka Gábor pedig nemzetközileg elismert társadalomtudós. Szintén fontos és alapos módszertani hátterű kísérlet a Republikon Intézet által kiadott lista, amely szakértői becsléseket tartalmaz az átszavazási hajlandóság alapján. Ugyanakkor több olyan lista, honlap is kering az éterben, amely mögött nem zárható ki politikai szándék, egy politikai tömb mögötti kiállás. Elismerem, hogy egy átlagolvasó számára igen nehéz kiigazodni a gomba módra szaporodó, „majd én megmondom a tutit” oldalakból. Nem tudok jobbat tanácsolni, minthogy érdemes több forrásból tájékozódni, majd a saját tapasztalatokat egybe vetni a listák által sugallt képpel. 4 évente egyszer néhány félórát tájékozódással tölteni, talán nem nagy ár.
Az utóbbi hetekben számos botrányos ügy látott napvilágot (Elios/OLAF, Kósa és a milliárdok, Matolcsy-villák, Semjén és a rénszarvasok). Látszólag ezeknek nincs hatása a véleménykutatások eredményére: a Fidesz torony magasan vezet. A mérésben lehet a hiba vagy ilyen magas a közvélemény ingerküszöbe?
Valóban, a Fidesz-KDNP szavazótáborát láthatóan nem nagyon rengették meg a különböző súlyú korrupciós ügyek, annak ellenére sem, hogy ezek jól beazonosítható, a kormányzópárt legfelső köreihez köthető problémákat hoztak felszínre. A Fidesz szavazótábora identitásalapon szerveződő, kifelé zárt társadalmi nagycsoport (ún. tömb). E tábor belső logikája, információs forrás-szerkezete eleve szűri ezeket az ügyeket, vagy felkínál egy olyan olvasatot, amely megnyugtatja az esetleg kétkedőket. Ráadásul, a folyamatos kampányüzemmód, a tömb folytonos mobilizálása más témákat tesz fontossá – nemzeti megmaradás, migráció, Európa és az ország védelme – számukra.
Az ellenzéki szavazók pedig már eddig is meglehetősen nagy ellenszenvvel viseltettek a kormányzópárt és annak vezetői ellen.
A fő kérdés, hogy a „csendes többséget”, a politika iránt kevéssé fogékony, csak a választási kampányban aktivizálódó szavazókat hogyan érintik ezek az ügyek. Több forgatókönyv vázolható fel ennek kapcsán. Egyrészt – ahogy a kérdésben is megfogalmazódik – lemondóan legyinthetnek egyet, „korrupt egyik korrupt másik is” alapon, és inkább otthon maradnak ezek a szavazók, akaratlanul is hozzájárulva a kormányzópárt stabil kétharmadához. Másrészt előfordulhat, hogy kialakul egy mély elégedetlenség, hovatovább düh az egyre csak szaporodó korrupciós ügyek miatt. Ha ez a proteszt-érzés, amelyre egyébként volt példa a korábbi választások során, általánosabb közhangulattá változik a következő két hétben, az okozhat fejtörést a Fidesz számára. Ennek persze az a feltétele, hogy a dühös és elégedetlen szavazók elmenjenek április 8-án szavazni.
Nézzük magát a szavazást! Tételezzük fel, ami nem is olyan nehéz, hogy nem lesz teljes koordinálás az ellenzéki párok között az arra érdemes egyéni kerületekben. A fülkéhez érkező nemfideszes szavazó honnan tudhatja, hogy kire érdemes szavaznia?
Ez szerintem a legnehezebb és egyben a legfontosabb kérdés az ellenzéki térfélen. A választópolgárnak számtalan jelölt közül kell kiválasztania azt az egyet, aki esélyes a Fidesz helyi képviselőjelöltjének legyőzésére. Minden valószínűség szerint, ha nincs előzetesen semmiféle tudása az erőviszonyokról, akkor az alapján fog dönteni, hogy melyik jelöltről, de leginkább melyik pártról mit hallott a választási kampányban. Ha a pártok nem segítik elő a választópolgárok tájékozódását egyértelmű üzenetekkel, és itt nem konkrét visszalépésekről beszélek, komoly káosz, egymást kioltó, szétszavazó választói döntések is lehetségesek. Az a sajátos helyzet alakult ki 2018 tavaszán, hogy sok választókerületben a szavazók nem tudják elkerülni, hogy minimálisan ne tájékozódjanak, pedig az elmúlt évtizedekben többnyire érzelmi alapon pro- vagy kontra döntöttek. A politikusok a választópolgárok bölcsességére hivatkoznak, elsősorban az időközi választások eredményeire utalva. Pedig az időközi választások teljesen más helyzetek, ahol az ellenzéki, de helyenként még a kormánypárti média is az adott üggyel foglalkozott heteken keresztül, megadta a súlyát, kiemelte a fontos szereplőket, azaz elvégezte azt a munkát, amit a politikusoknak mostanában el kellett volna, illetve a következő két hétben el kellene végezniük.
A jelek szerint ma is van Green Investments nevű cége Tiborcz Istvánnak, noha eddig úgy tudtuk, hogy csaknem három éve eladta az Elios-ügyben megégett társaságot egy szintén „közeli” Kft.-nek. A több furcsaság egyike az, hogy a két cégnek egyazon banknál ugyanazt a számlaszámot tartja nyilván a cégbíróság.
Nem biztos, hogy fantomcég a Tiborcz Istvánhoz tartozó (?) Green Investments & Solutions Kft (GIS), ahogyan azt a Népszava felveti a furcsán megduplázódott cégre rábukkanva. Az adatokban kutatva azonban több legalábbis érdekes részlet került elő attól kezdve, hogyan „élhet” ugyanazon néven más és más székhellyel gazdasági társaság. Az alapkérdés az, amit a napilap rögzített a Pest megyei cégbíróság munkatársai közti tanakodásból, hogy „Nem kellett volna ezt a céget kivezetni a cégjegyzékből?”.
Arról a GIS-ről van szó, amely 50 százalékos tulajdonnal rendelkezett a közvilágítási botránysorozat főszereplőjében, az Eliosban. S amelyről eddig úgy tudtuk, hogy 2014 tavaszán Tiborcz kiszállt belőle, felvéve 486 millió forint osztalékot.
Nos, az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgálata négy GIS-t mutat keresésre: kettőt már töröltek, kettő még működik. A szolgálat tavaly augusztus 11. adatok nyomán a mai napon kiadott cégadatait nézhettük meg, vagyis bő hét hónapja fennálló állapotot.
Forrás: IM céginformációs szolgálat
A részletekből először normális ügymenet bontakozik ki. A 2010. március 29-én Pécsett bejegyzett GIS-t székhelyváltás miatt 2014. június 19-én törölték. A GIS ezután Csabdiban, a Tiborcz család Tiborc tanyai címén tűnik fel.
Nem egészen egy év elteltével innen is törlik a társaságot, hogy aztán ugyanitt, ugyanezen néven már ma is működő cégként jegyezzék be új jegyzékszámon, de az előzőével azonos adószámmal. Az új csabdi székhelyet 2014. április 30-án jegyezték be (vagyis szűk egy évvel korábban, hogy az előző csabdi GIS-t törölték volna). Ezen a napon jegyzik fel a cég 5 milliós tőkéjét, lesz ügyvezetőként Tiborcz a képviselője, és egyben egyedüli tag, vagyis tulajdonos. S egy nappal korábban viszik be a regiszterbe a GIS bankszámlájának számát.
Alighanem a költözéssor része, hogy nem sokkal ezután, 2014. június 19-én jegyzik be változásként a GIS cégjegyzék-számát, ami azonban azonos az akkor még nem törölt csabdi elődjéével. Ez a nap pedig ugyanaz, amikor megszüntették a pécsi „őst”.
A most lekért cégadatok szerint tehát ez a csabdi című GIS
a mai napig működő társaság, Tiborczcal mint tulajdonossal és ügyvezetővel.
Holott eddig az volt ismert, hogy Orbán Viktor veje 2015-ben eladta részét a szintén „közeli”, például a Várkert Bazár újjáépítésével milliárdokat kereső West Hungária Bau pénzügyi cégének, a WHB Befektetési Kft.-nek.
Ez pedig már a sorban negyedik GIS, biatorbágyi címmel, a WHB Befektetési Kft. tulajdonaként, Hauberl Gergely László ügyvezetésével 2015. április 28-29-i bejegyzésekkel.
Vagyis
ettől a naptól kezdve „fut” egymás mellett a két GIS,
az egyik Tiborczcal, a másik a WHB-val.
Ez eddig bírósági adminisztrációs hiba is lehetne. Csakhogy a két önálló GIS-nek ugyanazon bankban és fiókban vezetett azonos számú számlája van a cégnyilvántartás szerint. Sőt, a két társaság kézbesítési címe a WHB belépéséig azonos, az elektronikus levélcím pedig a mai napig ugyanaz.
Az európai azonosító jelük viszont eltérő, s mindkettő tavaly június 9-i bejegyzésű. Tehát amikor az uniós azonosító jelet tavaly nyáron kérte és eltérő számon megkapta a két Green Investments, Tiborcz hivatalosan már több mint két éve kiszállt a kényelmetlenné vált cégből.
Magyarország nemzeti katasztrófa felé tart, s ezért minden magyar számára az április 8-i választásoknak ébresztőként kell hatnia – üzeni a magyarokhoz intézett nyílt levelében Radványi K. Miklós. A jobbközép értékeket követő amerikai Frontiers of Freedom blogjában megjelent írás rámutat: kirívóan veszélyes idők előtt áll az ország. A választások közeledtével egyébként is szaporodik a Magyarországgal foglalkozó írások száma a nemzetközi sajtóban és blogvilágban.
Kollektív nemzeti öngyilkosság lenne, ha Orbán Viktor és a Fidesz felhatalmazást kapna egy újabb négy éves kormányzásra – írja a magyarországi ügyekben az elmúlt időben igencsak aktív Radványi, aki szerint az ország nem tudna kitörni a mélységbe lehúzó örvényből. Újraválasztása egyben azt is jelentené, hogy Magyarország első számú páriává válna a világban, ráadásul mindezekért a magyarok csak magukat hibáztathatnák. Nem csak az országukat veszítenék el, de egyben az egész civilizált világ gúnyának tárgyává válnának – írja a magyar származású, amerikai állampolgárságú, a reagani elveket követő washingtoni Frontiers of Freedom szervezet külpolitikai ügyeket vivő alelnöke. Azzal indokolja a levél megírását, hogy számára fontos Magyarország jövője, a nyugati világ integráns részeként, s aggasztja „Orbán bűnös bel- és veszedelme külpolitikája”.
Magyarország gazdasági téren az az Európai Unió egyik legszegényebb tagjává vált, akár az egy főre jutó GDP-t, akár a tényleges lakossági fogyasztást nézzük.
Az EU négy legszegényebb régiója mind Magyarországon található, az ország túlélése az uniós pénzeken múlik. Társadalmi téren sokkal többen vannak, akik kivesznek, mint akik betesznek a közösbe. Mentális téren pedig elég annyit mondani, hogy a magyarok az EU legboldogtalanabb nemzete. Az öngyilkossági ráta a világon az egyik legmagasabb.
Radványi úgy látja, ha újraválasztják Orbánt, akkor a mostani gyakori budapesti és vidéki demonstrációk csak főpróbának bizonyulnak majd arra, ami jön:
a mélyülő gyűlölet zavargásokat eredményez, s a rossz hangulatot és demagógiát mélyíteni fogja a mentálisan ingatag Orbán Viktor személye.
Nemzetközi téren Orbán mérgező – korrupciója már legendássá vált, s ez maga alá fogja őt és társait temetni. Megalomán terve, hogy hidat képezzen a NATO és EU, illetve Oroszország és Kína között katasztrófába fog torkolni. Mindezek miatt elsődleges biztonsági kockázatot jelent a NATO és az EU számára – véli Radványi.
Nem ez Radványi első nyílt levele – az előzőt Orbán Viktorhoz intézte, s abban is kemény szavakat használt, a többi között kijelentette: „Az Ön beteg egoja despota és morálisan üres államért kiállt…Csalódást okozott a népének…Azt kell remélniük, hogy Ön sürgősen távozik hivatalából, mert csak akkor tudnak újra szabadon élni, normálisan gondolkodni, és újra egy jobb jövőről álmodni”.
Radványi és szervezete, a Frontiers of Freedom egyébként nem csak beszél és ír: durván három hete bejelentést tett hivatalos amerikai szerveknél Orbán Viktor, több családtagja, barátja, valamint kormányának tagja ellen az emberi jogok durva megsértése és extrém korrupció miatt.
A Rex Tillerson, (akkor még hivatalban lévő, azóta távozott külügy-) és Steven Mnuchin pénzügyminiszternek címzett bejelentésben
Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal, Polt Péter, Matolcsy György, Orbán Győző, Lévai Anikó, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István ellen kért eljárás indítását a Global Magnitsky Törvény keretében.
A törvény felhatalmazza az amerikai elnököt arra, hogy megtagadja a vízumot attól, s befagyassza a vagyonát annak, aki súlyosan megsérti az emberi jogokat, illetve korrupciós és/vagy pénzmosási ügyekbe keveredik.
Radványi szerint biztos, hogy a vizsgálatot el fogják indítani, a FüHü-nek kifejtette: idővel elkezdik a nyomozást („persze itt sem őrölnek nagyon gyorsan a bürokrácia malmai”), s ha bebizonyosodik a bejelentés igazságtartalma, akkor megszületik a döntés arról, hogy ezeket az embereket felteszik a Magnitsky listára.
A Fühü által megkeresett neves Amerika- és biztonságpolitikai szakértő, Simonyi András azonban óva intett attól, hogy most bárki is azt gondolja: Orbánt és a megnevezett családtagjait, barátait és kormányának néhány képviselőjét már ki is tiltották az Egyesült Államokból. A volt magyar NATO, illetve washingtoni nagykövet, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem Paul H. Nitze Nemzetközi Tanulmányok Intézet transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó központjának az ügyvezető igazgatója hozzátette:
„Ma még nem lehet megmondani, hogy ennek mi lesz a vége, hogy egyáltalán rákerülnek-e a listára, de maga a tény figyelemre méltó, hogy „összehozták a magyarországi korrupciót, az oroszokkal való furcsa kapcsolatokat, ezeket a neveket a Magnitsky törvénnyel”.
Magyarország kétes hírneve
Ahogy közelednek a választások, úgy bukkan fel Magyarország, a magyarországi helyzet egyre sűrűbben és mind keményebb megfogalmazásokban az idegen nyelvű médiában és blogokban – Csak az elmúlt pár nap termése: a Newsweek hosszú elemzése, amelyben a bevándorlásellenes kampány éppen annyira helyet kap, mint az, hogyan használja ki Orbán és a Fidesz a félelmet, de a korrupciós ügyekről is.
Pár napja közölt terjedelmes cikket a mértékadó Washington Post, a többi között azt vezeti le, miért sokkal több, mint retorika a kormány Soros-ellenes kampánya, felidézve Orbán március 15-i beszédét, amelyben „vészjóslóan” figyelmeztetett arra, hogy az április 8-i választások után „bosszúra” számíthatnak Soros szövetségesei.
De említhetnénk akár a US News & World Reportnak a Reuters-től átvett minapi írását, amely a korrupció kapcsán azt szögezi le, hogy összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket.
Nem először vetődik fel annak a gyanúja, hogy a zöld párt a Lehet Más jegyében és a mesterséges ekvilibrium bűvöletében inkább a kormánypártok malmára hajtja a vizet. Schiffer András időszakában ez még kifejezettebbnek tűnt: meglátszott ez parlamenti felszólalásaiban, bűnvádi feljelentéseiben és még ideológiai szinten is, amikor volt szíves tiszteletét tenni a Fidesz boszorkánykonyhájának számító Tusványoson is.
A schifferi hagyomány őrzése Szél Bernadettre hárulhatott a pártban és nemcsak azért, mert ő is nagyszerű ötletnek látta az illiberális állam szülővárosában megjelenni.
Ennek ellentmond, hogy Szél igazi harcos amazonként küzd, nemcsak a parlamentben, a fideszes rémuralom ellen.
Sőt egyetlen tárgyilagos szemlélő sem vetheti a szemére, hogy pártja létezésének értelme az eddigi, rendszerváltás óta történő politizálás elvetése. Ennek a majd három évtizedes közéleti vergődésnek a szemtanúi akár még szimpátiával és nem kis reménnyel tekinthetnek egy ilyen állásfoglalásra.
Még ennél is tovább mehetünk: az európai trendekbe lenne illő, hogy eddig ismeretlen, néha bizarr nevű/célú pártok aratnak sikert az eddigi hagyományos bal –s jobboldali pártokkal szemben. Ez történt Franciaországban, korábban Görögországban, sajátos módon az Egyesült Államokban is, újabban Olaszországban.
Jöjjön tehát az LMP, a Momentum és, számoljunk tízig, a Jobbik.
Akkor kuszálódnak össze a szálak, amikor az LMP politikusai a nagy választások előtti egyeztetések közepette rendre egymásnak ellentmondásos nyilatkozatokat adnak. A pártba visszatévelygő Vágó Gábor még, csak az ellenzéket lejárató, buta nyilatkozatot is tesz (Gyurcsány állítólagos részegségéről). Tudjuk be ezt a hevenyészett tárgyalások kusza mellékzöngéjének – járulékos kár.
Sokkal komolyabb fejtörést okoznak azonban a társelnök asszony sorsdöntő kérdésekben kifejtett véleménye.
Szél Bernadett az Ökopolisz Alapítvány keddi, a korrupció visszaszorításáról szóló rendezvényén szólalt fel. Keményen odamondogatott a kormány oldalnak (ma a kormányzás csupán a korrupció mellékterméke, a fő cél a korrupció), ahogy azt egy ellenzéki politikusnak illik.
Miközben szerintünk helyesen megállapítja, hogy „a nemzeti együttműködés rendszere a korrupcióra épül, de ha elzárják a csapokat, kártyavárként omlik össze”, a következő meglepő okfejtésének is nyilvánosságot ad: Az antikorrupciós törvények mellett független igazságszolgáltatást is szorgalmazott, megjegyezve a legfőbb ügyészről, ha Polt Péter egy kormányváltás után hajlandó lesz elvégezni a munkáját, és nem csak a fideszesek „pecsenyéjét akarja mosni”, akkor maradhat, ha nem, akkor szakmailag alkalmatlan, és távoznia kell.
Akkor most mi is van: a NER egyik alappillére, akinek a tevékenysége a jogrendszer bohózata, ha meggondolja magát és szépen viselkedik, akkor minden megbocsájtva, haladjunk tovább az orbáni úton?
Vagy talán így lesz más a politika?
Bűnbánó alattvalók kipirult arccal, új zászlót bontva menetelnek a szebb jövő felé?
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Az ő szájából nem hivalkodás ez a mondta, hiszen a családja harmadik csepeli generációjához tartozik. Előtte is mindenki, aztán a három testvére közül ketten is munkásként, „a gyárban” nőttek fel, ott ették meg a kenyerük javát. Egy időben a fia is követte a CSM-be, így a gyerekei a negyedik, az unokái pedig már az ötödik csepeli generáció. Az egész család itt él, Csillagtelepen, ugyanazon a környéken.
