Rengeteg a párhuzam Benjamin Netanjahu, becenevén Bibi, és Orbán Viktor pályafutása között, és abban is, amilyen államot az utóbbi években kiépítettek. A két politikus személyes kapcsolata is jó – és abban is hasonlítanak, hogy mindkettőjük családjában vannak korrupciós botrányok.
Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor is a 90-es években került először hatalomra, országuk történetének legfiatalabb miniszterelnökeként. Az első ciklus után mindketten elvesztették a választást, majd közel egy évtizedet töltöttek ellenzékben. Utána újra hatalomra kerültek, majd egymás után nyerték a választásokat, a kampányukban pedig
központi szerepet kapott az idegengyűlölet, az ostromhangulat,
és segítségükre volt a liberális és baloldali ellenzék gyengesége is.
Orbán és Netanhaju között a személyes kapcsolat is nagyon régi. A Jerusalem Post szerint, amikor Orbán ellenzéki vezetőként a kétezres évek közepén Izraelbe látogatott, Netanjahu volt az egyik, aki komolyan tárgyalt vele.
Ő mutatta be Orbánt Arthur Finkelsteinnek, a lejárató kampányok mesterének is,
aki már 1996-ban Netanjahu kampánystratégája volt. Izraeli források szerint egyébként Netanjahu és Orbán egymásnak is adtak tanácsokat a politikai üzenetekkel kapcsolatban.
Az egyik legnagyobb izraeli lap, Háárec egyik magyar forrása, aki hosszú időt töltött mind a magyar, mind az izraeli miniszterelnök társaságában, azt mondta: „ha meg akarod érteni Bibit, nézd meg Orbánt. És vice versa.”
Éppen ezért, a Háárec egy másik szerzője már egy „Orbán-szerű” gyűlöletkampánytól tart Izraelben is. Szerinte ennek már régóta vannak jelei. A nemrég elfogadott, Izraelt nemzetállammá nyilvánító törvénnyel kapcsolatban azt írja: ahogy a kelet-európai, demokráciától távolodó rezsimeknél, a Netanjahu-kormánynál is csak eszköz a kisebbségek elleni fellépés – a valódi ellenfél a „belső ellenség”, az árulók, akik a többség tagjai, és nem a kisebbségé.
Netanjahu politikáját párhuzamba állítja azzal, ahogy Orbán magát a keresztény kultúra védnökeként és megmentőjeként látja, a muszlim bevándorlókkal szemben. Márpedig
ez puszta demagógia:
a 10 milliós lakosságból alig néhány ezren muszlimok Magyarországon. Azt pedig a Die Presse és a Politico ábrái is azt bizonyítják, hogy már évek óta alig jönnek bevándorlók.
A muszlimokkal való fenyegetőzés valójában csak politikai célokat szolgál. Az egész kampány arca, központi alakja pedig Soros György lett. A Háárec szerint „nem kell történésznek lenni, hogy az ember megértse,
Soros itt az ’örök zsidó’ jelképe, az antiszemita mítoszé a zsidókról,
akik a bankokon és a kereskedelmen keresztül akarják uralni a világot.”
A magyar zsidó közösség nagy része felháborodott a kampány miatt, először a nagykövet is tiltakozott – Netanjahu viszont ezen háborodott fel és visszavonatta a tiltakozást, hiszen ő és emberei ugyanolyan kampányt folytatnak Soros ellen. Ebben egyébként meghatározó szerepe van egy másik amerikai milliárdosnak, Sheldon Adelsonnak. Hogy miért, arról itt írtunk bővebben.
Mindenesetre a Soros-ellenes kampány Izraelben olyan szintig jutott, hogy a miniszterelnök fia, Jáir Netanjahu még egy antiszemita ihletésű karikatúrát is posztolt a Facebookon, miszerint Soros a gyíkembereken keresztül irányítja a világot.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A Háárec cikke felidézi Orbán március 15-ei beszédét, amelyben azt mondta: az ellenfél rejtőzködő, alantas, nemzetközi, pénzzel spekulál, „nincs saját hazája” és bosszúálló. Ebben
ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza, amelyeket Netanjahu is használ,
amikor az izraeli baloldalt, vagy épp különböző szervezeteket vádol. Például aki nem támogatja őt, az szerinte nem lojális az államhoz, a nemzetállami törvény ellen tiltakozó drúzokat pedig szerinte a szélsőbaloldali ellenzék lázítja.
A középosztály egyik országban sem akarja kockáztatni helyzetét azzal, hogy felemeli a szavát a hatalom és az uszító kampányok ellen.
A hasonlóságokat a konkrét intézkedések kapcsán is hosszan lehetne sorolni. Izraelben is évek óta készülnek arra, hogy korlátozzák bizonyos civil szervezeteknél a külföldi adományok mennyiségét, és ott is kormánybaráttá alakították a közszolgálati médiát.
Az utóbbi időben egyre több a konkrét együttműködés a két kormány között, elég csak az izraeli hírszerzőcég, a Black Cube szerepére gondolni a magyar civilek lejáratásában.
Már diplomáciai segítségről is lehet hallani,
leginkább arról, hogy az amerikai kormányt az izraeliek „puhítják”, hogy legyenek jobbak a magyar-amerikai kapcsolatok.
Erre már tavaly felbérelt a magyar kormány két izraeli lobbistát: Cvika Brot volt újságírót, aki Netanjahu pártjának, a Likudnak a polgármester-jelöltje volt Tel Aviv egyik elővárosában, de emellett ő volt Donald Trump izraeli kampányfőnöke is (az Izraelben élő amerikaiakat kellett meggyőznie); valamint Ariel Sender politikai tanácsadót. Azt az Átlátszó derítette ki, hogy a kapcsolattartójuk Szabó László washingtoni magyar nagykövet volt. (Szabó László egyébként korábban pont az izraeli gyógyszercég, a TEVA magyarországi vezérigazgatója volt.)
Az izraeli Channel 10 szerint egyébként Netanjahu utasítására még Izrael amerikai nagykövete is győzködte az amerikai kormány tagjait, hogy javítsanak a kapcsolatokon a magyarokkal. Ezután következett a találkozó a két külügyminiszter, Mike Pompeo és Szijjártó Péter között.
Egyébként még egy dologban hasonlít egymásra a két miniszterelnök: mindkettőjük családját korrupciós botrányok veszik körül: Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak az ügyeiről mi is sokat írtunk már, Izraelben pedig maga Netanjahu ellen is több ügyben nyomoznak.
A hétvégén eldől, hogy a Kétfarkú kutyapárt jelöltje Mészáros László, vagy a Fidesz delegáltja Mészáros László foglalja-e el a polgármesteri széket Felcsúton. A Független Hírügynökség kereste a jelenleg hivatalban lévő Fidesz alpolgármesterét – akit egyébként a távozó Mészáros Lőrinc javasolt maga helyett a posztra – de Mészáros László elérhetetlennek bizonyult. Elértük viszont a Kétfarkú kutyapárt jelöltjét, Mészáros Lászlót, aki a választási esélyekről tájékoztatta szerkesztőségünket.
A kampány hajrában vagyunk, nagyon készül a vasárnapi választásra?
Természetesen, teljes erőbedobással küzdünk! Építettünk egy új kampányirodát is, amire nem kaptunk engedélyt. Ezért a kívülálló csak annyit lát, hogy elkészítettünk egy esőbeállóra hasonlító buszmegállót. Ez a főhadiszállásunk, nagyon otthonos. Ha a faluban élők megszeretik, akkor a kampány zárása után is megtarthatják.
Ön a Kutyapárt színeiben induló Mészáros László, de a Fidesz jelöltje, a jelenlegi alpolgármester is Mészáros László. Legalább egymás között eldöntötték már, hogy ki az igazi Mészáros?
Az majd vasárnap, a polgármester választáson dől el, a Felcsútiak azonban abban biztosak lehetnek, hogy a polgármesterüket Mészáros Lászlónak fogják hívni. Egyébként azt kifejezetten szép gesztusnak tartjuk, hogy az államfő, Áder János épp Soros György születésnapjára tűzte ki a választást. Ez igazán nemes cselekedet.
Mérlegelte már, hogy Ön, aki csak betelepült Felcsútra, mekkora eséllyel indul?
Kétségtelen, még ma nincs is bejelentett lakáscímem, vagyis én vagyok Felcsút mindeddig első és utolsó hajléktalan polgára is. Ugyanis a kormány rövidesen a törvény erejével tiltja be a hajlék nélkül élőket.
Önnek, mint a Kétfarkú Kutyapárt jelöltjének van átfogó társadalompolitikai programja, esetleg akar új alkotmányt is a faluban?
A Kutyapárt társadalmi jövőképének lényege, hogy bármely településen élők problémáit a helyszínen kell megoldani, közös cselekvéssel! Az elképzelésünk az, hogy akik képesek a saját érdeküket hatásosan képviselni, azok az emberek már biztosan nem szavaznak diktátorra. A cselekvő viselkedésre példamutatással szeretnénk a honfitársainkat rávenni.
Sok helyi támogatója van a Kétfarkú kutyapártnak?
Igen, a legvakmerőbb felcsútiaktól több, mint hatvan ajánlást kaptunk, de amikor felszereltük a plakátjainak, akkor villáskulcsot hoztak. Hangos dudaszóval üdvözöltek, integettek. Ha esett az eső, akkor ernyőt vagy kabátot hoztak, de más vidéki településhez hasonlóan a helyben élők nem mernek nyíltan támogatni bennünket, mert félnek a hatalomtól. Nyilvános kiállással nem merik kockáztatni az egzisztenciájukat, illetve a napi megélhetésüket. Felcsúton például szinte mindenki vagy Mészáros Lőrinc valamelyik cégénél dolgozik, vagy pedig az önkormányzatnál.
Készült egy fülbemászó Mészáros induló is, amit a felcsúti stadionban filmre is vettek. Könnyen beengedték Önöket a helyi arénába?
Be kell vallanom, hogy a Facebookon nagy sikert elérő kampányindulónkat nem a Pancho Arénába rögzítettük, mert nem kértük rá engedélyt, s ezért nem is kaphattuk meg. Viszont nagyon fontos volt, hogy egy valóságos stadionban énekeljünk, ezért szereztünk egyet. Viszont nem szeretném elárulni, hogy hol forgattunk, mert a tulajdonos attól fél, hogy megüti a bokáját.
Ön is úgy gondolja, hogy van félnivalója?
Természetesen én nem félek, engem az ilyen veszélyes szituációk kifejezetten inspirálnak. Ha valaki erődemonstrációt tart, az ellenállást vált ki belőlem, de tisztában vagyok azzal, hogy ma sokan féltik az egzisztenciájukat Magyarországon. Viszont szeretnék egy olyan közhangulatot kialakítani, amelyben az embereknek nem kell semmitől tartani. Erre a legjobb módszer a humor, ha a hatalmat kinevetik, akkor a félelem megszűnik. Ha majd polgármesterként viccesen kicsúfolnak a hibáimért, akkor velük nevetek, s kijavítjuk a tévedést.
Napok óta hiába keressük vetélytársát, a fideszes Mészáros Lászlót a polgármesteri hivatalban, a titkárnő szerint elérhetetlen. Viszont a közelmúltban tartott egy politikamentes napot, ahol evés-ivás közben a jelenlévőkkel úgy döntöttek, hogy a kormánypártot kell támogatni. Ez nem behozhatatlan hátrány önnek?
Nem szeretném azt mondani, hogy a hatalom megveszi, vagy megfélemlíti a helyi polgárokat, de az látszik, hogy a hatalomban lévő Mészáros László semmit sem bíz a véletlenre, a választási csatában felhasználja a közigazgatási apparátust. Ez nem mindig előny, mert az emberek nem hülyék, látják, mi történik. Mi más eszközökkel küzdünk, mi cselekvésre buzdítunk.
Azt tudom, hogy Önök színezik a kátyús utak kockaköveit, vagy más módon hívják fel a hiányosságra a figyelmet. Itt is lesz ilyen?
Felcsút főutcája, a 811-es út uniós támogatással fel van újítva, egészen a stadion bejáratáig. Viszont az aréna bejáratától már rossz állapotban van a kocsiút. Ezért úgy döntöttünk, hogy a stadiont majd meghosszabbítjuk Alcsútdobozig, és akkor az Európai Unió megépíti a maradék útszakasz burkolatot, teljes hosszában. Mi viszont a balesetek megelőzése érdekében a nagyon megsüllyedt csatornafedeleket fényvisszaverődő festékkel lefestettük. Ezt a munkát folytatjuk a választásokig.
Mi történik, ha megnyeri a választást, s Ön lesz a polgármester?
Azonnal bővítjük a felcsúti űrkikötőt, ugyanis állandó probléma, hogy ha a futballmeccsre érkeznek az űrhajók, akkor elfoglalják a vendégek számára kialakított űr parkolókat. Aki autóval jön, annak csak az út két széle marad, és ez balesetveszélyes. Tehát bővíteni kell az űrkikötőt. A másik fontos programom, hogy a kisvasutat Kelenföldig meghosszabbítjuk.
Ezt eddig még Orbán Viktor sem akarta. A kampány hevében ki is próbálta a kisvasutat?
Sajnos ritkán jár. Nem bírtam kivárni, amíg megérkezik. Viszont megnéztem, távolról csodálatos. Az állomás különösen, talán csak a Mészáros Lőrinc palotája veheti fel vele a versenyt. Észrevettem viszont, hogy a vasúti töltés oldalában kezd megvalósulni a liberális politikusok álma, hatalmas kenderültetvényeket láttunk.
Miközben szívta a kendert, próbált a kocsmában barátkozni a helyiekkel?
Felcsúton két kocsma van, az egyik a Bivaly söröző, ami tíz éve bezárt. A nyitva lévő ivó gyér látogatottságú, a tulajdonos panaszkodott is, hogy régebben ott beszélték meg a világ folyását, de ma már nem merik az emberek kinyitni a szájukat.
Csak nem azt akarja mondani, hogy Felcsúton nem mindenki Fideszes?
FH
Azt tapasztaltam, hogy, itt még az átlag magyar településhez képest is kevésbé szeretik a Fideszt. Kifejezetten zavarja a helyieket a körülöttük kialakult felhajtás, a Pancho Aréna, a csicsás díszekkel tűzdelt drága épületek. Felcsút egy közepesen szegény vidéki falu, néhány nagyon gazdag emberrel.
De gondolom Orbán Viktort, mint a falu nagyját tisztelik, s a házát tiszteletben tartják. Igaz?
Már csak azért is, mert a környék elég alaposan be van kamerázva. Az emberek így aztán óvatosak. Úgy érzem, hogy ha a politikusok nem igyekeznének a társadalomban feszültséget kelteni, vagy gyűlöletet végletekig korbácsolni, akkor az emberek képesek lennének a nézetkülönbségeket indulatmentesen, békésen tisztázni.
Mi történik, ha nem ön nyer?
A Kutyapárt alapelvei szerint 127 százalékos eredményt érünk majd el a választáson. Ez nekünk elég is les
Ismert oktatási szakemberrel készítettünk interjút, aki munkalehetőség híján az ország elhagyására kényszerült. X úr előbb ecsetelte a Fühü olvasói számára távozásának okait, a mai oktatási rendszer hibáit, majd beszámolt arról a számára megrázó élményről, hogy a magyar szülőket a hatalom lefoglalja a gyűlöletkeltéssel, eközben veszni hagyják a gyerekek jövőjét. Kis idő múlva azonban X úr letiltotta az interjú korrektúrázására elküldött szövegét. Kérte, felejtsük el, amit mondott, ne említsük se a nevét, se az őt örömmel fogadó ország fekvését. Félti a családját. Az interjút tehát, kérését tiszteletben tartva töröltük.
X úr fél! Nincs ebben semmi rendkívüli. Sokakkal előfordul manapság Magyarországon. Majréztak példának okáért a Hír TV dolgozói is, amikor egy szép nyári reggelen munkába sietve azt tapasztalták, hogy kigyúrt emberek nem engedik be őket az épületbe, ahol évek óta dolgoznak. Ilyenkor nyilván, beindul a pánik. Más oldalról persze érthető, ha útját állták a dolgozóknak, hiszen a legbelső szobákban – ha nem is verőemberek segítségével – de a főnökség épp a hatalomváltás zűrös műveletével foglalatoskodott. Átvették a kasszakulcsot, s persze sokakat kirugdostak, megaláztak, megfosztottak a kenyérkeresetüktől. Hatalomátvétel esetén teljesen normális, ha nem engedik a kíváncsiskodókat bámészkodni. Ugye a tönkretett embernek is vannak személyiségi jogai. Igazán nem lenne keresztényi magatartás, ha a könnyekkel küszködő állástalanok arcába bámulna bárki. Na és persze arra sincs szükség, hogy a hatalomátvétel brutális módszereit a nyilvánosság elé tárnák. Hiszen már az is rémületet vált ki, ha egy csirke nyakát átvágja valaki, nem hogy az emberekét. Képletesen értve természetesen. A felkavaró, embertelen, csúnya részleteket el kell takarni a világ elől, a Nemzeti Együttműködés Rendszere erre kényesen ügyel.
De X úr már nem itthon fél. Valahol Európában szorong családjával együtt. Persze ő is itthon kezdte, mint mindenki, aki végül elmenekült az országból. X úr értelmiségi. Oktatási szakértő. Miután éveket dolgozott a manapság gyanús Világbanknál, és a mai hatalom számára kétes Ford alapítványnál, feladatot kapott néhány – manapság ugyancsak bélyegzett – civil szervezetnél. Ezen kívül jelentős eredményeket ért el a hátrányos helyzetű rétegek felemelésében, igaz ez még a szocialisták idejében volt. Ezért aztán X úr jó ideje maga is munkanélküli. Alkalmi feladatokat vállalt, néha álnéven publikált, kellett a pénz, nagy a család. A két nagyobbacska már Angliában tanul, az ösztöndíj ellenére magasak az egyetemi költségek.
X úr, mielőtt elhagyta az országot, lemondott minden vállalt tisztségéről, és miközben interjút adott a Független Hírügynökségnek, felrémlett neki, hogy társai nem is igazán marasztalták. Ebből is érezte, ha valóban élethivatásának tekinti a hátrányos helyzetű rétegek felzárkózását, akkor legjobb, ha lelép. Jelenléte már nyolc éve csupán hátrányt jelent a szegényeknek és a romáknak, nem pedig előnyt. Egyszerűen tehertételnek érezte magát azon a területen, ahol évtizedekig sikeres volt. Amikor ezt megérezte, akkor szorongott először. Ezért azt nyilatkozta szerkesztőségünknek, hogy érzése szerint káros, ha a szakembereket kiutálják az országból.
X úr először abban reménykedett, hogy kritikus civilként, a pártoktól tisztes távolságot tartva úgymond ellenzékből is tud küzdeni a cigányság ügyéért is. Ennek ellenére a mai kormány ellenségnek, s nem kritikus partnernek tekintette. Eleinte még reménykedett abban, hogy ez nem mindig lesz így. Négy évig próbálkozott, amit újabb négy év követett, de nem történt semmi. X úr a választások előtt az ellenzéknek adott az oktatással kapcsolatos tanácsokat. De a 2018-as választási eredmények kijózanították, feladta, kiábrándult. Nem tudta, mire jut állás és jövedelem nélkül, s tartott a hatalomtól is. Félt.
X úr ma már külföldön fél, s rémülten figyeli, hogy az Orbán kormány már nem csak a hozzá hasonló, ellenségnek tekintett magyarokkal kíván leszámolni, hanem a rendszer korábbi katonáival, tehát sajátjaival is. Ráküldi a kormánysajtót Pröhle Gergelyre, aki évekig a Fidesz nagykövete, majd külügyi államtitkára volt, most pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezeti. S akit Bencsik András már sietősen le is váltott a Demokrata című lapban. Persze tévesen. Eszembe jutott, hogy korábban interjút kértünk Pröhle Gergelytől, akkor azzal hárította el, hogy nem szeretné, ha a liberális sajtó megvédené. Valószínű Pröhle is fél. De lapunk interjúigényét visszautasította Borókai Gábor is, aki miután a színvonalas Heti Választ is feladni kényszerült, visszavonult gondolkodni. Érzésünk szerint ő is tart attól, hogy ha kritikát fogalmaz meg a mai kormány sajtópolitikájával kapcsolatban, akkor abból baj lesz. Tehát érzésünk szerint Borókai is fél, s ez persze jól jön a mai hatalomnak. Ha már az is fél, akinek nem kéne, akkor végképp elkezd szorongani, akinek oka is van rá.
X úr sem a rendszer kegyeltje. Túlságosan kritikus. X úr már a külföld biztonságából adott interjút a Fühü szerkesztőségének, s nagyon fontos dolgokról beszélt. Azt mondta, hogy a mai kormány a korszerűtlen iskolarendszerével elveszi a gyerekek jövőjét: „fájdalom, de ma a szülők tudomásával nevelnek Magyarországon segéd-, betanított-, vagy közmunkásokat. Tehát az édesanyák és édesapák aktív hozzájárulásával maradnak képzetlenek a gyerekek, s ezzel az egész ország kimarad a fejlődésből”. Miközben az átkos kádári rendszert sok szülő azért viselte el, mert „legalább a gyerekek többre viheti”. Ma a gyerekeik érdekeinek megvitatása helyett a szülők gyűlöletkeltéssel vannak elfoglalva, migránsoznak és sorosoznak. X úr tűrhetetlennek tartja, hogy az ország vezetői mindezt elkövethetik saját hazájukkal szemben, miközben folyamatosan a nemzeti érzésekkel vannak elfoglalva.
X úr, aki rövidesen felveszi a munkát valamelyik uniós tagállam oktatási hivatalában, az elkészült interjút letiltotta. Először a feleségének jutott eszébe, hogy utánuk nyúlhatnak. „Ezek mindenre képesek”. Ő pedig nem akar frontot a családban, meg aztán nem akart már kockáztatni sem. Mert mi van, ha tényleg utána nyúlnak?
Szóval X úr, fél. Ezért is tiltotta le saját gondolatait. Pedig ha valaki, akkor ő tudja, hogy a félelem megöli a lelket. Nincs szükség ott cenzúrára, ahol működik az öncenzúra. Tudja ezt X úr is, nem is önmagát, hanem a családja: a felesége, a gyerekei jövőjét félti.
X úr interjúját ezért töröltük. Csak az nem teljesen világos, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik tehetségük miatt lehetnének mérnökök, közgazdászok, atomtudósok. Ehelyett legfeljebb segédmunkások, közmunkások, s jobb esetben szakmunkások lesznek, mert az édes szüleik nem kényszerítik rá a kormányt egy jól működő, oktatási rendszer létrehozására.
Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, a szülőkkel, s mi lesz így az országgal?
A szólásszabadság mártírjaként akarja beállítani a magyar kormánypropaganda Tommy Robinsont, a futballhuligánból lett erőszakos muszlimellenes aktivistát, aki ült már börtönben garázdaságért és csalásért is.
Ha az ember a kormánypropagandát olvassa, akkor az utóbbi hetekben feltűnhetett, hogy egyre többet foglalkoznak egy bizonyos Tommy Robinsonnal, akit valóságos mártírként jelenítenek meg:
„Robinson azzal szerzett magának hírnevet világszerte, hogy rendszeresen szót emelt a liberális véleményterror ellen Nagy-Britanniában, illetve több riportmunkájában a radikális iszlamizmus veszélyeire igyekezett felhívni a figyelmet.” (Magyar Idők és Figyelő)
„Tommy Robinson szimbolizálja tehát a szólásszabadságot, hiszen számos erőszakos cselekményről lerántotta a leplet, amit a nyugati sajtó csak a szokásos mély hallgatással nyugtázott volna. Ezzel kivívta a muszlimok és nyugati haladók haragját.” (Origo)
„Az ügyek, amelyeket felderített, önmagukban megérnének egy hosszú és sok részből álló publicisztika-sorozatot, abban bízom, hogy az alábbiakban ismertetett felfoghatatlan eset sok kedves olvasót fog arra sarkallni, hogy magától nézzen utána Tommy munkásságának és a vérlázító bűncselekményeknek, amelyeket hihetetlen ellenszélben tárt fel ez a bátor, fiatal brit állampolgár.” (Pesti Srácok)
„Tommy Robinsont 13 hónapra leültetik, pedig csak tudósítani akart muzulmán erőszakoló bandák tárgyalásáról. Az elmúlt időszakban ez a legnagyobb támadás a sajtó-, a szólás- és a véleményszabadság ellen.” (888)
De ki is valójában az alternatív valóságban előszeretettel csak az angol jobboldal fenegyerekeként emlegetett Tommy Robinson, aki az egész világon a rasszista szélsőjobboldal hősévé, és az ő bizarr világnézetük szerint a „liberális elnyomás” jelképévé vált?
Eredetileg nem is így hívták, valódi neve Stephen Christopher Yaxley-Lennon. Lutonban született, ír bevándorló anya és angol apa fiaként. 16 évesen kimaradt az iskolából, szerelőnek tanult a lutoni repülőtéren, majd ott is dolgozott. 2005-ben azonban kirúgták, miután
részegen megtámadott egy szolgálaton kívül lévő rendőrt,
és ezért 10 hónap börtönt kapott.
Politikai „karrierjét” egyszerű futballhuligánként kezdte, a Tommy Robinson nevet akkor vette fel, amikor 2009-ben megalapította a szélsőjobboldali Angol Védelmi Ligát (English Defence League, EDL). Közben ráadásul egy ideig a Paul Harris és az Andrew McMaster neveket is használta.
Az EDL tüntetéseket szervezett szélsőséges muszlim prédikátorok ellen, de közben Robinson ellen sorra indultak az eljárások: egyszer futballhuligánok között provokált verekedést, majd összevert egy másik EDL-tagot, utána pedig az Andrew McMaster nevet használva hamis útlevéllel akart Amerikába utazni. Ezért is 10 hónapot kapott.
2013-ban végül otthagyta az EDL-t, de közben még egy ügyben elítélték:
lakáshitellel kapcsolatos csalás miatt másfél évet kapott.
2014 kiengedték a börtönből, ezután Németországba utazott, hogy az ottani rasszista mozgalmat, a Pegidát Angliában is meghonosítsa. Elkezdett dolgozni egy kanadai, szélsőjobboldali portálnak, majd saját YouTube-csatornát indított, ahol összeesküvés-elméleteit és nem ritkán erőszakos akcióit közvetítette, többször is verekedésbe keveredett. A Twitterről is kitiltották, rasszista bejegyzései miatt.
Forrás: Wikimedia Commons
Ő maga egyébként tiltakozik az ellen, hogy rasszista lenne. Nem meglepő: a szélsőjobboldal számára a szólásszabadság azt jelenti, hogy nyugodtan uszíthatnak bárki ellen, ugyanakkor az övékével ellentétes véleményeket nem tűrik. Robinson hívei például a Guardian róla író publicistáját is megfenyegették, olyan üzeneteket kapott, hogy „megkapod, ami jár neked, te p*cs”, „egyszer valamelyikünk úgyis összefut veled”, „emlékszünk az árulók arcaira, fizetni fogsz a bűneidért”.
A legutóbbi, a magyar kormánypropagandában is kiemelt figyelmet kapott eljárás azért indult ellene, mert élő közvetítést indított a Facebookon egy leedsi tárgyalásról, amelyen egy banda tagjait gyerekmolesztálással és nemi erőszakkal vádoltak. Robinson egy órán keresztül videózott, majd elvitték a rendőrök. Ugyanis
az angol törvények szerint tilos közvetíteni a tárgyalásokról,
méghozzá azért, hogy ezzel ne befolyásolják az esküdtszéket.
A hírt gyorsan felkapta a rasszista szélsőjobboldal. A muszlimellenességéről hírhedt holland politikus, a Magyarországra is rendszeresen járó Geert Wilders a Twitteren szégyennek nevezte Robinson letartóztatását, és a rasszista tweetjeibe belebukó Roseanne Barr is kiállt mellette. De támogatta Steve Bannon, Donald Trump Európában turnézó bukott főtanácsadója is.
Tommy Robinson ugyanakkor elismerte bűnösségét. A bíró szerint azzal, amit tett, a szexuális erőszak miatti tárgyalás sikerességét kockáztatta, valamint azt is, hogy az ügyben új eljárást kell folytatni, amely rengeteg pénzébe kerülne az adófizetőknek, ráadásul az áldozatoknak is újra vallomást kellene tenniük.
13 hónap börtönt kapott. Az ítélet azért ilyen súlyos, mert
egy ugyanilyen ügye miatt próbaidőn volt:
tavaly Canterburyben is élő videóközvetítést adott egy tárgyalásról. Akkor próbaidőre bocsátották, de a bíró figyelmeztette, hogy legközelebb már börtönbe kerül.
Az ítélet miatt több országban is tüntettek, Londonban a legnagyobb, júniusi demonstráción 10 ezernél többen voltak. A tüntetéseket egyébként egy szélsőjobboldali think-tank, az amerikai Middle East Forum finanszírozta. A Vice beszámolója szerint a júliusi, londoni felvonuláson magyar zászlók is feltűntek.
Végül a héten Robinsont fellebbezés után óvadék ellenében kiengedték, eljárási hibák miatt újraindul az ügye. Addig is valószínűleg újabb akciókat tervez.
Az évtizedek óta veszteségesen működő Zsolnay Porcelán-manufaktúrát a pécsi önkormányzat 2013-ban eladta a szír-svájci üzletembernek, Bachar Najarinak. Rá három évre, 2016-tól viszont minden jogi eszközt felhasznál a város vezetése a nagy múltú gyár visszaszerzésére. A tulajdonos, Bachar Najari pécsi ügyvédje, Bodnár Imre exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, amelyben beszámol megbízója elleni támadásokról, illetve arról, hogy az állami eszközökkel indított három einstand kísérletet hogyan sikerült visszaverni. A jogász aggályosnak tartja, hogy korábban az önkormányzat erőszakkal, őrző-védő különítménnyel ebrudalta ki a helyi vízmű és a közlekedési cég gazdáit. Információink szerint Najari reménykedik abban – bár nem zárja ki –, hogy a helyi hatalom ellene nem alkalmaz fizikai erőszakot, mint a visszafoglalt vízmű vagy a buszos cég esetében.
Ott jártunk, hogy állami eszközök bevetéséve akarták a gyárat visszavenni Bachar Najaritól. Az igaz, hogy a svájci nagykövet figyelmét is felkeltette az állam erőszakos beavatkozása a tulajdonviszonyokba?
Amikor elmondtuk a történetet a hivatalban lévő nagykövetnek, akkor nem hitt a fülének. Azt mondta, hogy ez lehetetlen, de miután megismerte a történetet és a szereplőket, akkor megértette a helyzet komolyságát.
Ekkor már politikai felügyelet alatt volt Páva Zsolt?
Nem tudom, hogy egy polgármesternél mit kell értenünk a politikai felügyelet alatt, de az biztos, hogy érthetetlen, ami Pécsett a városházán folyik.
Az igaz, hogy miután Najari úr nemcsak befizette a 400 milliós tartozást, de ezzel négy nagy pécsi ingatlan tulajdonjogát is megszerezte?
Pontosabban jelzálogjogát. Ugyanis 2009-ben az MFB az akkor felvett hitelért cserébe fedezetet kért és kapott a várostól; jelzálogot jegyeztek be négy nagy értékű pécsi ingatlanra. Amikor a Najari elleni támadás részeként Paár Attila megvette a gyár tartozását, akkor átmenetileg már ő rendelkezett a 300 milliót érő ingatlanvagyon felett. Amikor viszont Bachar Najari fizette ki a gyár tartozását, akkor a törvény erejénél fogva hozzá került a több száz milliós jelzálog, mert a kormányoldalon egyetlen épeszű ember nem gondolta, hogy a szír-svájci kipaterolásának hatalmas önkormányzati kockázata is van.
Páva Zsolt emberei csak később jöttek rá, hogy óriási a probléma, mert a hitel kifizetésével Najari elviheti a négy pécsi ingatlant, ami iszonyú nagy érték.
S ezen felül Bachar Najari a hitel rendezése után mindent megnyert.
Talán ezért vonták ki Paár Attilát az akcióból…?
Ment ő magától, néhány hét alatt keresett 200 milliót, ami még az ő köreiben sem kevés. Egyébként a történtekért Paár Attila semmilyen felelősséget nem vállalt, annak ellenére, hogy minimum 120 család sorsába avatkozott bele.
Tudom, hogy ön elsősorban a Zsolnay ügyvédje, de nyilván a gyár vezetői is követhettek el hibákat, különben aligha merték volna jogalap nélkül megszállni a gyárat. Nem gondolja?
Amikor Najari úr kifizette a tartozást, a NAV nyomozók azonnal takaréklángra kapcsoltak, s azóta is őrlángon működnek. Az ügyekben bírósági döntések születtek mára minden szabálytalannak tartott ügy elhalt. Csak korábban kellett a mondvacsinált akció.
Viszont az állammal kötött korábbi szerződés szerint a Zsolnay-gyárnak eredményt kellett volna termelni, de ez nem történt meg a Najari úr tulajdonlása mellett sem, ezért az önkormányzat kénytelen volt több tízmilliós büntetést fizetni. Nem inkább ezért akarták visszavenni a gyárat?
Az igaz, hogy amikor az ÁPV Rt. még Toller Lászlónak átadta a Zsolnayt, kikötötte, hogy a „klasszikus” termékek árbevételének meg kell haladnia az évi 800 milliót. Ha ez nem történik meg, akkor kötbért kell fizetni. Ezt a tényt Bachar Najari a szindikátusi szerződésben tudomásul vette, de magára nem vállalta.
Ne felejtse el, hogy a szír-svájci üzletember 2013-ban vette meg a Zsolnay részvényeit, de 2016-ig ezt a kötbért az önkormányzatnak számlázta a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség, amit persze eszébe sem volt kifizetni. Csak a Najari úr elleni támadás után, 2016-ban kapta a kötbért Najari.
Amikor egy személyes egyeztetés során megkérdeztem Szivek Norbertet, az MNV Zrt. vezérét – aki ebben az időben az Nemzeti Reorganizációs Nonprofit kft-t és magát Börcsök Sándort felügyelte, hogy miért Najarit, és miért nem az önkormányzatot perelték be, ő azt mondta, hogy
a pénzt attól kell elvenni, akinek van.
Ez a mondata azóta nálunk szállóigévé vált. Később a bíróság első fokon kimondta, hogy a kötbér követelés Najarinak legfeljebb 5%-ban róható fel, de ez ellen is fellebbeztünk.
Szintén a konfliktust élező ok lehetett, hogy a Zsolnay Manufaktúra igazgatósági elnöke, Cséplő Petra – aki a többségi tulajdonos felesége – külföldön levédette a Zsolnay nevet, de nem a gyár, hanem egy svájci kft részére. Ez tekinthető barátságtalan lépésnek?
Az önkormányzat az eladáskor kötött szindikátusi szerződésben azt állítja, hogy valamennyi védjegy sorsa rendezett. Ehhez képest feltűnt néhány Mattyasovszky-Zsolnay, akik megpróbáltak külföldön védjegyet bejegyeztetni. Pontosan tudták, hogy nem húzhatnak hasznot a márkanévből, mert az 1963-ban hozott bírói döntés kimondja, hogy a „Zsolnay” önálló márkanév, a családra utaló jellegét elveszítette, emiatt a vér szerinti örökösöknek sincs már rendelkezésük a márkanév felett.
Ez lehet, de védjegyet külföldön levédeni csak a gyár, vagy önkormányzat nevében lehet, Cséplő Petra pedig egy svájci kft. nevében tette. Ez nem volt olaj a tűzre?
Az ügyet ismerők pontosan tudják, hogy ez ott és akkor az egyetlen lehetséges megoldás volt.
Ennyi?
Igen.
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Azt tudja, hogy a híresztelések szerint a jelenlegi tulajdonos is csak ki akarja fosztani a gyárat, ezért selejtezi le és hibás termékként adja el az áruk egy részét?
Ezen csak mosolyogni lehet, mert a tulajdonos egyharmadára csökkentette a selejtet. A hibás termékekből pedig olyan kollekciót állíttat össze, amely kiállítási terméknek megfelelnek. Ezekre mondták, hogy el akarta lopni, de könyörgöm: a portékának gyakorlatilag ő a tulajdonosa. Úgyhogy ez a híresztelés egyenesen nevetséges.
A mai állás szerint az állam, illetve az önkormányzat által megtámadott fél, tehát Bachar Najari – ha nem is kiütéssel, de nyerésre áll a Zsolnayért folyó küzdelemben. Gondolja, hogy a vereség után Pécs letette a fegyvert, vége a háborúskodásnak?
A harc valójában el sem kezdődött, mert Najari soha nem támadott! Nem is állt szándékában, s a jogi ügyek nagy részét a cégvezető és az igazgatóság elnöke intézi. Ezekre Najarinak pont annyi rálátása van, mint amennyi egy tulajdonosnak elég. Egyébként pedig
Najari személyes érdeke is az, hogy Pécs egy jól működő, prosperáló város legyen.
Fel sem merült, hogy a kisebbségi tulajdonos, tehát az önkormányzat úgy szerzi vissza a gyárat, hogy tőkét emel?
A pécsi önkormányzat évek óta csődben van, csak eddig még nem derült ki. A városi kasszát nem túl erősen őrzik. Az csak az egyik gond, hogy sok a hozzá nem értő, de az legalább ilyen probléma, hogy a közvagyon gazdálkodásának szabályait kevesen akarják betartani.
Épp ezért úgy gondolom, hogy a következő támadást már nem bízzák a vesztesekre és csak remélni merem, hogy a problémájukat pénzzel próbálják orvosolni, tehát igyekeznek a gyárat piaci áron megvásárolni a jogos tulajdonosától.
Itt a tét az a közel 43 milliárdos uniós pénz, amit a műemlékek felújítására fordítanak. Igaz az, hogy a pirogránit gyártási jogáért cserébe leállították volna az adóvizsgálatot?
Voltak informális ajánlatok. Olyan indítványokról is hallottam, amelyben szerepelt az eljárás megállítása, de még vételi ajánlatokról is szólt a fáma. Nem tudom, hogy ezeket mennyire lehet komolyan venni.
Van olyan hír is, amely szerint a műemlék felújításra szánt pénzen osztozást ajánlanak?
Erről még nem hallottam, de tisztességes és jogszerű együttműködést Najari soha nem vetette el. A gyár jelenleg is dolgozik több önkormányzatnak és állami szervnek, melyeket a korrekt együttműködés jellemez. Szerintem eddig Najari tette a legtöbbet a Zsolnayért, de remélem, hogy előbb utóbb az önkormányzat és az állam is segítséget nyújt neki.
A Zsolnay-gyár történetét a kezdetektől a privatizációig itt olvashatja el: 1. rész; 2. rész
Az évtizedek óta veszteségesen működő Zsolnay Porcelán-manufaktúrát a pécsi önkormányzat 2013-ban eladta a szír-svájci üzletembernek, Bachar Najarinak. Rá három évre, 2016-tól minden jogi eszközt felhasznál a város vezetése a nagy múltú gyár visszaszerzésére. A tulajdonos, Bachar Najari pécsi ügyvédje, Bodnár Imre exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, amelyben beszámol megbízója elleni támadásokról, illetve arról, hogy az állami eszközökkel indított három einstand kísérletet hogyan sikerült visszaverni. A jogász aggályosnak tartja, hogy korábban az önkormányzat erőszakkal, őrző-védő különítménnyel ebrudalta ki a helyi vízmű és a közlekedési cég gazdáit. Információink szerint Najari reménykedik abban – bár nem zárja ki –, hogy a helyi hatalom ellene nem alkalmaz fizikai erőszakot, mint a visszafoglalt vízmű vagy a buszos cég esetében.
Bodnár Imre Fotó: bodnarugyved.hu
Egészen 2016 júniusáig megmentőként tekintettek az ön ügyfelére, a szír-svájci befektetőre, de aztán elkezdték ellenségként kezelni. Mi volt ennek az oka?
Bárki vette volna meg a gyárat, lényegben a termelődő veszteség ledolgozása, vagy ha jobban tetszik, a deficit „lenyelése” volt a feladata, tehát egy olyan „balek” kellett a Páva Zsolt vezette önkormányzatnak, akinek a pénze elég a fideszes városvezetés által okozott csőtömeg eltakarítására. Miután ez elkezdődött, komoly uniós források tűntek fel, amihez már nincs feltétlen szükség a szír-svájci befektetőre.
Viszont az önkormányzatnak szüksége volt arra a 180 millióra, a gyárnak meg arra az 500 millióra, amit a vásárláskor Bachar Najari beígért a Zsolnayért. Ezt mind visszaadták volna a vevőnek?
Ez fel sem merült! Valójában 2016 nyarától vagyok az ügyben. Akkor kezdődtek a támadások a mai megbízóm, Bachar Najari ellen. A megelőző időszakot, tehát amikor még az állami, vagy önkormányzati tulajdon volt a Zsolnay, csak hallomásból ismerem. Azt persze pécsi polgárként is tudtam, hogy Toller Lászlónak, aki az ezredfordulón idején szocialista polgármester volt Pécs városban, az volt a víziója, hogy ilyen nagy hagyományú nemzeti kincsnek az önkormányzat tulajdonában lenne a helye. Ezt az elképzelést az általa mozgósított pénzek segítségével képes volt biztosítani, annak ellenére, hogy az üzem korábban sem tudott rentábilisan termelni. A komoly múlttal rendelkező cég háromszor annyi alkalmazottat foglalkoztatott, mint amennyi ma egy korszerű gyárban szükséges.
Véleményem szerint Bachar Najari drágán vette meg a részvényeket, nem is nagyon akadt más komoly ajánlat. Rövid idő múltán persze megbízóm,
a szír-svájci befektető számára is világossá vált, hogy a gyár által termelt mérhetetlen veszteséget ravaszul a nyakába varrták.
A város így némi pénz fejében megszabadult a gigantikus a ráfizetést is termelő Zsolnay Manufaktúrától.
Amikor megbízója rájött, hogy mit vásárolt, akkor nem fordult meg a fejében, hogy legjobb lenne visszalépni?
Ezt nem tudom. Az elsősorban márkás svájci órák kereskedésével foglalkozó pénzember egészen más üzleti kultúrát képvisel, mint amelyet Magyarországon tapasztalt. Az adott szó számára szent, a kézfogással szentesített szerződéskötést akkor is érvényesnek tekinti, ha azt soha nem rögzítik írásos szerződésbe. A városvezetők ígéreteit tényként kezelte a hitelelengedés tárgyában különösen. Ráadásul azt feltételezte, hogy amit a partnere, ez esetben Páva Zsolt állít, az úgy is van. Mi pécsi polgárok persze már régóta tudjuk, hogy a város vezetői gazdasági analfabéták, félrevezetik külföldi partnereiket, lásd az eladott, majd verőemberekkel, erőszakkal lefoglalt vízmű esete, vagy az autóbuszos cég gazdáinak kiebrudalása. Feltételezhető, hogy ilyen mértékű arcátlanságot a városvezetés soha nem mert volna elkövetni a helyi kötődésű, fideszes Bánki Erik országgyűlési képviselő tudta és hozzájárulása nélkül.
Még mindig nem világos, hogy ha a szír-svájci vállalkozó, Bachar Najari által megvásárolt Zsolnay gyár valóban csődtömeg, akkor a pécsi önkormányzat miért akarja látszólag erőszakos módszerekkel ezt a veszteséges céget visszavenni?
Élek a gyanúval, hogy olyan gazdasági hír jutott a helyi önkormányzat tudomására – akár bennfentes információként is -, hogy az Európai Unió komoly, milliárdos összegeket ad a magyar műemlék-jellegű épületek, kastélyok felújítására. Amihez szükség lesz a Zsolnay gyár termékeire, mert a kerámia és az eozin mellett a pirogránit is a gyár „védjegyének” számít, amelyet a korabeli építkezéseken is felhasználtak. Vagyis a műemlékek tervezett felújításánál szükség lesz nagy mennyiségű pirogránitra. A három védjegy gyártási joga természetesen a Zsolnay tulajdonában van. Valószínűnek tartom, hogy emiatt indítottak összehangolt támadást a Zsolnay értékének tekinthető védjegyek visszaszerzésére.
De valójában kik indították ezt a támadást?
Csak sejtéseim lehetnek, semmi bizonyosat nem tudunk.
Időnként feltűnik a fideszes berkekből jól ismert L. Simon László ex-államtitkár és üzlettársa Paár Attila, illetve közös ügyvédjük Kazai Viktor,
aki elkezdett a Zsolnay megbízásából ügyködni azon, hogy a Zsolnay korábban felvett hiteleit az állami tulajdonban lévő MFB konszolidálja.
Ez a hitel abból az időből származik, amikor Toller kezdeményezésére az önkormányzat 2006-tól tulajdonolta az üzemet, de csak a deficit volt állandó. 2011-ben a Közgép is próbálkozott, de Simicska sem lett sikeres, miután a városvezetés 1 forintért visszavette, később eladta az egyetlen érdeklődőnek, Bachar Najarinak, akitől – mint mondja – most az uniós milliárdok megszerzése érdekében akarják visszavenni.
Szó sincs arról, hogy visszavennék a gyárat, hanem egyszerűen át akarták játszani Paár Attilának, aki a közbeszerzéseken nyertes építőcég, a West Hungária Bau tulajdonosa, és aki aztán fél áron megvásárolta egyik leánycégébe a Magyar Fejlesztési Banktól a Zsolnay 400 milliós adósságát! Nem érthető, hogy a bank miért nem érvényesítette a többszörösen túlbiztosított követelését és miért az áron aluli eladás volt az elsődleges cél.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra bejárata. MTI Fotó: Sóki Tamás
A hírek szerint Paár Attilának eladta volna az önkormányzat a kisebbségi tulajdonrészét is. Ezt Najari úr üdvözölte?
Dehogy üdvözölte! A többségi tulajdonos, Bachar Najari legnagyobb meglepetésére akarta eladni az önkormányzat a Zsolnay Manufaktúra megmaradó 22 százalékát is. A terv nem fért be a tulajdonos és az önkormányzat korábban megkötött megállapodásába. Egyébként a szerződés azt is tartalmazza, hogy az önkormányzat, és nem pedig Paár Attila, vagy más valaki próbálja elintézni, hogy az állam tulajdonában lévő MFB engedje el a Zsolnay tartozását!
Nem mindegy?
Egyáltalán nem! Addig egyébként Páva Zsolt és Bachar Najari kapcsolata kiváló volt, gyakran egyeztettek, s a felmerülő nehézségeket addig kölcsönösen rugalmasan megoldották. A polgármester egyetlen szó kritikával nem illette Najari urat, illetve a gyárban addig bekövetkezett változásokat.
Viszont a legnagyobb megdöbbenésre,
2016 februárjában Páva Zsolt írt egy vészjósló levelet a kormánynak, amelyben kifejti, hogy nagyon félti Najari úrtól a Zsolnay jövőjét.
Fogalmam nincs, hogy a polgármester honnan tájékozódott a levél megírása előtt, ma már bizonyos, hogy súlyosan félrevezették. A kormány erre a levélre reagálva kiemelt jelentőségű stratégiai szervezetté nyilvánította a gyárat. Ma már szerintem mindenki tudja, hogy ez mit jelent, mi következik ez után
Mit jelent az, hogy kiemelt stratégiai szervezetté nyilvánítják az üzemet?
Azt jelenti, hogy ha a gyár ellen felszámolási eljárást indítanak, akkor előzetes vizsgálat nélkül három napon belül vagyonfelügyelőt rendelnek ki, aki rendkívül komoly, jogosítványokkal rendelkezik. Ha ma nálunk egy cég vagyonfelügyelőt kap, az azt jelenti, hogy a tulajdonosától rövid időn belül elvehetik a vállalatot. Najari úr egyszerűen nem értette, hogy miért akarnák tőle a Zsolnayt elvenni. Elkezdett aggódni…
Ráadásul ebben az időben ismét feltűnt a színen egy Szabó Iván nevű budapesti ügyvéd, akinek a nevéhez a francia tulajdonú vízművek lefoglalása kötődik. Erre azért volt szükség, hogy a kifizetetlen MFB hitelek miatt a porcelánmanufaktúra ellen elindíthassák a felszámolási eljárást. Ezzel pedig azért siettek, hogy Bachar Najari ha akarja, akkor se tudja kifizetni a cég 400 milliós tartozását. Az összehangolt akció részeként
a NAV nyomozók is megszállták a Zsolnay gyárat, lefoglalták az árukészletet És a munkaeszközöket.
Ennek célja akár az is lehetett, hogy a tulajdonos ezek eladása révén se tudjon pénzhez jutni. Ugyanis csak ebben az esetben vált volna felszámolhatóvá a nagy múltú cég. Ahogy mondtam, a cél az lehetett, hogy a Zsolnayt fillérekért megszerezze a már említett Paár Attila.
Tehát elindult egy kivásárlási akció a korábbi megmentőnek tartott Najari úrral szemben, 2016 májusában az MFB valóban felmondta az akkor 400 milliós hitelt, s a lapok akkor már arról cikkeztek, hogy fel is számolják a gyárat. Vagyis einstandot jelentettek be?
Ez a felszámolási eljárás feltétele volt, illetve a vagyonfelügyelő kinevezésének is ez a lépés teremtette meg a jogi alapját. Közben az adónyomozók megszállták az egész gyárat, amivel lényegében működésképtelenné tették. Ezt követően Szabó Iván ügyvéd Pécs város megbízásából megalakította a Ledina Kerámia Kft.-t azért, hogy a Zsolnay szakképzett dolgozóit átcsábítsa. Ha ugyanis a Zsolnay már nem rendelkezik se eszközzel, se dolgozóval, de eladható terméke sem marad, ráadásul a tulajdonosának ki kell fizetnie a 400 milliós tartozást és az éppen ebben az időben esedékes 100 milliós helyi adót, akkor a cég kétség kívül térdre rogyott volna.
Bachar Najari viszont mégis szerzett valahonnan pénzt, s kifizette a tartozást. Ez meglepte az ügy szereplőit?
Információink szerint mindenki meg volt döbbenve, ami számunkra érthetetlen, hiszen pontos tájékoztatásokat kapott az önkormányzat és a bank a vezető testületekbe delegált képviselőiktől. Mindenki tisztában volt azzal, hogy a Zsolnay 259 milliós végtörlesztési ajánlatot tett a banknak.
Ha jól tudom, az MFB ezt az ajánlatot elutasította. Ez igaz?
Igen, ehelyett – mint mondtam – a követelést 200 millió forintért – ahogy ezt Szabó Iván nyilatkozta – inkább Paár Attilának adta el. Ennek köszönhetően az MFB azonnal bukott 60 millió forintot csak azért, hogy jusson a követeléshez. Ugyanis ez kellett a Zsolnay felszámolásához.
Lehet törvényesen hülye egy bankvezetés az állam kárára?
Nem lehet, ezért hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Zsolnay Zrt, mert ezzel a döntéssel a számok ismeretében úgy tűnik a bank jelentős kárt okozott az államnak.
És?
Az ügyészség elutasította a feljelentést, mert
az államot ért minimum 60 milliós kár ellenére nem látta bizonyítottnak a bűncselekmény gyanúját.
Tehát a követelést viszonylag olcsón, 200 millióért megkapta Paár Attila.
A döntéssel tehát megnyílt a Zsolnay felszámolásának lehetősége, mert az önkormányzat időközben megalapította – a már említett – Ledina nevű céget, amely a terv szerint elszipkázta a dolgozót egy részét, miközben az elcsábított dolgozók semmilyen munkát nem végeztek a fizetésükért. A vezérkar abban reménykedett, hogy ha felszámolják a Zsolnayt, akkor a termelését a Ledina veszi át. Életszerűtlen, hogy 120 dolgozó egyik napról a másikra úgy kel fel, hogy azonnal felmond a munkahelyén, ugyan azon indok alapján.
A Ledina Kft.-ben a Zsolnaytól elcsábított emberek végeztek érdemi munkát?
Semmit! Az elmúlt évi mérlegük szerint bevételük évente 26 ezer forint. Idén tudtommal mérleget sem adott le a cég. A száznál is több munkás bérét időnként törvényt sértő módon a közműcégek pénzéből fizették, amiért szintén feljelentést tett a Zsolnay, hiszen ez hűtlen kezelés. Később már a NER lovagok folyósították a Ledina dolgozóinak bérét, persze azokból a bevételeikből, amihez feltehetően jelentős túlárazás révén jutottak. De a Ledina mégis kellett az egész koncepció végrehajtásához. Tudomásom szerint több munkavállaló már perli a Ledinát.
Ön szerint ki volt ennek az egész tervnek a gazdája?
Fogalmam sincs. Nyilvánosan Páva Zsolt, polgármester, és Szabó Iván, ügyvéd a végrehajtó, de a háttérben folyamatosan feltűnik Bánki Erik és L. Simon László személye. Én személy szerint egyikőjüket sem tartom alkalmasnak egy működő terv kidolgozására. Mindenesetre felállították a „mestertervet”, s azt várták, hogy Najari ebben a patthelyzetben kiszáll a gyár tulajdonlásából. Ehelyett azonban a gyár elismerte a tartozást és 40 nap fizetési haladékot kért, amire a törvény lehetőséget ad.
Miután tehát 259 millióért nem tudta megvenni, hajlandó volt többet, tehát 400 milliót is fizetni?
Pontosan, az ötletgazda urak ettől némileg pánikba estek, ugyanis arra számítottak, hogy Najari úr megtagadja a tartozás kifizetését, ami logikus lett volna, de ha azt teszi, ekkor néhány nap alatt elrendelik a cég felszámolását. A bíróság jogerősen fizetési haladékot adott, de a közben kiérkező vagyonfelügyelő, Börcsök Sándor megkezdte működését.
Miután Börcsök elkezdte működését, a szabályok szerint, – amíg a pénzt nem fizette ki a Najari úr – addig vagyonfelügyelőként ő felügyeli a céget. De megjelenése után azonnal eltűnt, mi naponta 4-5 emailben tájékoztattuk a történésekről, illetve döntéseit kértük. Meglepően nehézkes volt vele az együttműködés. Majd egy idő után vagyonfelügyelőként benyújtott a bíróságra egy kérvényt, hogy fizetésképtelenségre tekintet nélküli felszámolási eljárást kezdeményez a Zsolnay ellen, mert a gyárvezetés nem működik együtt vele.
Féltünk, hogy emiatt a fizetési haladék lejárta előtt elrendelik a felszámolást,
ezért Najari úrnak nem volt más választása, mint egyetlen tőkeerős tulajdonosnak ki kellett fizetni a tartozást a Zsolnay helyett.
Honnan tudta ezt a jelentős összeget azonnal előszedni, hisz említette, hogy a svájci forrásai csak a hónap végére szabadultak fel?
Annyit tudok erről mondani, hogy teljesen legális forrásból származott a pénz. Mindenesetre a zalaegerszegi törvényszék korrekt eljárásának köszönhetően nem sikerült a gyárat megszerezni.
Ön szerint a végcél az egész gyár, vagy csak a Zsolnay márkanév visszaszerzése, esetleg „csak” a kurrens építőanyag, a pirogránit gyártási jogának a megkaparintása?
Ezt nem tudom, de már többször említettem: nyilvánvalóan Paár Attilának akarták átjátszani a gyárat. Az építőipari vállalkozó ugyanis – háta mögött a Zsolnayval – esélyesként indulhatna a kastélyok, műemlékek, védett épületek felújítására hirdetett tendereken. Szó sincs arról, hogy a szereplők bármelyike Pécs városának érdekeit tartaná fontosnak, de arról sem, hogy a gyár fejlődése, vagy a dolgozók munkájának megőrzése fontos lenne. Csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy azt a több mint 30 milliárd forintot, amely az Európai Unióból épület-felújításra érkezik, azt egy csoport kapzsi ember karvaly módon lenyúlja. Ezt az egyetlen látható célja az akciónak.
Végül Najari úr személyes vagyonából fizette ki a tartozást, tehát a 400 milliót?
Igen, a tartozás akkor már nem az MFB, hanem akkor már Paár Attila cégének birtokában volt.
Jól emlékszünk, Paár ugye 200 millióért vette meg?
Igen, miután tehát megkapta a Najari 400 millióját, Paár állami segédlettel három hét alatt keresett durván 200 milliót!
Mi történt volna, ha Najari úrnak nem sikerül kifizetni a tartozást a Zsolnay helyett?
Akkor elindul a felszámolás és a terv menetrend szerint folyik. Véleményem szerint Paár Attila fillérekért megvásárolja a felszámolt vagyont, és megszerzi az önkormányzattól a részben erre a célra alapított Ledina Kft.-t. Tehát a tulajdonost állami eszközökkel kitették volna a cégből.
Folytatjuk! Az interjú második részét vasárnap reggel közöljük.
A Zsolnay-gyár történetét a kezdetektől a privatizációig itt olvashatja el: 1. rész; 2. rész
Urbán Ágnessel, a Corvinus Egyetem docensével, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatójával azon a napon készült interjú, amikor a Hír TV-t szinte statáriális módszerekkel birtokba vették a kormányzathoz közel álló körök. A kutató szerint egyelőre sok remény nincs, folyik a független médiumok szisztematikus felszámolása.
A Hír TV sokat tett a nyilvánosságért
Az emberek már nem érzékenyek a korrupcióra
Ha a magyarokon múlott volna, ma is Kádár Jánosé az ország
Orbán további centralizációt akar
A plakáttörvényt újra megváltoztatják
Majdnem azt mondtam, hogy ennél ideálisabb nap nem is lehetne arra, hogy beszéljünk a magyar médiaviszonyokról, ha éppen nem tartanám szörnyűnek, ami történt…
Mi tagadás, jól sikerült az időzítés…
Szóval azon a napon beszélgetünk, amikor a Hír tv eddig munkatársait elzavarták, a zoom.hu hírigazgatója távozik, a Heti Válsz kiadója vezetője lemond. Mondhatnánk: zajlik az élet, de talán ez még sem az élet. Ön szerint?
Hozzá kell szoknunk, hogy most ez az élet. Hitegethetjük magunkat azzal, hogy éppen csak valamilyen szerencsétlen csillagzat alatt vagyunk, s csak egy rossz napot fogtunk ki, de annyira tendenciózusan, annyira tisztán megyünk ebbe az irányba, hogy nincs min csodálkoznunk.
Mit jelent ez a színtiszta irány?
Egyrészt a független médiumok szisztematikus felszámolása; persze jót lehetne vitatkozni azon, hogy Simicska médiabirodalma tekinthető-e függetlennek.
És tekinthető?
Én azt szoktam mondani, hogy a pártoktól, politikai csoportoktól való függetlenség jelenti a függetlenséget.
Azt nem tudnám megítélni, hogy Simicska Lajos politikailag tényező volt-e az elmúlt években, vagy nem, legfeljebb gondolom, hogy nem igazán. Az azonban bizonyos, hogy az ő médiacégei, és ezen belül a Hír tv, kifejezetten sokat tettek a magyar nyilvánosságért az elmúlt három évben.
Volt egy sor olyan történet, amelyekről nem értesültünk volna, ha nincsenek a Magyar Nemzet írásai, a Hír tv tényfeltáró riportjai.
Mire mentünk azzal, hogy megismertük ezeket a sztorikat?
Azt gondolom, hogy sokra. Nem a választási eredmény szempontjából, de ha érteni akarjuk ezt a kort, és érteni akarjuk, hogy mi történik most velünk, illetve ha majd az utókor érteni akarja, akkor nagyon is fontosak ezek a korrupciós történetek. Ha persze valaki azt várta, hogy ezek a korrupciós ügyek meg fogják buktatni a kormányt, az egészen biztosan keserűen csalódott áprilisban.
Ön várta?
Ennyire direkten nem, de azt hittem, hogy nagyobb lesz a hatás. Úgy véltem, hogy a társadalomnak egy sokkal szélesebb rétege érzékeny a korrupcióra, hogy az emberek igen is utálják azt, ha ellopják a pénzüket, de kiderült, hogy ez nincs így, az emberek nagy részét egyáltalán nem zavarja…
Vajon miért nem?
Van egy kifejezés erre az úgynevezett korrupció vakság; az állampolgárok másként értékeli különböző politikai oldalak korrupcióját. Ami például a szocialistákra ráégett – a 2010 előtti esetekre utalok -, az szemmel láthatóan nem fog ki a Fideszen. Az is biztos, hogy van egyfajta telítődés, és miután már tizenöt éve beszélünk folyamatosan a korrupcióról, logikus, ha az emberek elveszítették az érdeklődésüket az ilyen ügyek iránt.
Ez az ezek is lopnak, azok is lopnak szindróma?
Igen, így, ezzel intézik el a dolgot. Ráadásul az is benne van ezekben a történetekben, és a média szempontjából szerencsétlen a helyzet, hogy nagyok a nagyságrendek, és bonyolultak a konstrukciók.
Mit ért ez alatt?
Egyszerű példával élek: az, hogy egy nokiás dobozba valaki pármillió forintot elvesz, eltesz, az könnyen vizualizálható esemény. A nagyságrendet is könnyű elképzelni, azt nagyjából mindenki sejti, hogy mekkora egy ilyen doboz, lelki szemeinkkel látjuk a húszezreseket is a dobozban, a jelenetet is el tudjuk képzelni. Az viszont, hogy közbeszerzésekkel machinálnak, és különböző számlákra különböző pénzek vándorolnak, közbeiktatva offshore cégeket, és ezt milliárdos nagyságrendben, bonyolult céghálókon keresztül, ezt nem lehet jól átélni megjeleníteni, és értelmezni. Szemmel láthatóan az újságírók is szenvednek az ilyen ügyekkel, azzal, hogy elmagyarázzák ezeket a történeteket. Hiába születnek briliáns cikkek a magyar sajtóban, rájuk kell szánni félóra koncentrált olvasást, hogy megértse az ember.
Akkor mennyire tud hatékony lenni a magyar sajtó?
Nemzetközi összehasonlításban is csak azt tudom mondani, hogy a sajtó szerepe nem lehet más, mint a demokratikus nyilvánosság kiszolgálása. A személyes benyomásom azonban az, hogy Magyarországon nagyon sokan elfordultak a közélettől, a politikától, inkább nem is olvasnak ilyen típusú híreket; teljes apátia vett erőt a közönségen, elsősorban azért, mert teljesen reménytelennek látják a helyzetet. Ilyen értelemben speciális helyzetben van a magyar sajtó, olyan közegben kellene elérnie az ingerküszöböt, amikor sokan az esélyt sem adják meg erre, vagyis eleve kizárják a közéleti tartalmakat a médiafogyasztásukból.
Ön szerint meddig tartható fenn ez a médiacentralizáció, amelyet a kormány véghezvitt és visz, illetve a közösségi platformok mennyire képesek ezt ellensúlyozni. Azt is szokták mondani, hogy ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik…
A logikus következménynek annak kellene lenni, hogy ha átbillen a mérleg nyelve az egyik oldalra, akkor egy idő után visszabillenjen. Történelmileg legalább is ez így van. Abban nem vagyok biztos, hogy a közösségi médiától kellene várni ezt az egyensúlyozó szerepet. Legfeljebb egy lassú, alulról építkező folyamat lehet ez. Azt tudjuk, ismert, hogy a vidéki nyilvánosság teljesen eltűnt, felszámolódott, lényegében nincs helyi független média. Az egy izgalmas kérdés, hogy ha az állampolgárok frusztrációja átlendül egy tenni akaró fázisba, akkor elkezdik létrehozni azokat a kis közösségeket – és nem csupán médiára gondolok, hanem helyi civilekre, megerősödő helyi ellenzéki politikai szervezetekre – és általuk beindul az érdeklődés a közélet iránt – ez ugye most egyáltalán nem látszódik -, akkor van esély arra, hogy ezt az egypólusú magyar médiarendszert meg lehessen szüntetni.
Ez most csak a vágyait jelenti, nem?
Jelen pillanatban, igen, ez inkább vágy, egyáltalán nem látszódik ilyen folyamat. Most még egyértelműen a letargia és az apátia időszakát éljük.
Debreczeni József szerint nem kell túlhangsúlyozni a médiafölényt; a rendszerváltás idején szinte száz százalékban a pártállam uralt a sajtót, mégis megbukott a rendszer. Igaza van Debreczeninek?
Azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet állítani, hogy a rendszerváltás a magyar társadalomban következett be. Ez egy teljesen egyértelműen kívülről jövő hatás volt. Nem a magyar kommunista rezsim omlott össze, hanem a szovjet rendszer, ezért nem lehet összehasonlítani a két helyzetet.
Ha a mai fejemmel gondolkodom és nézem a történéseket, akkor azt kell hinnem, hogy – amennyiben a magyar társadalmon múlna a dolog -, akkor még ma is az MSZMP, és képletesen Kádár János uralná az országot. A magyar emberek zöme jól elvolt abban a rendszerben és az a stabil két és félmillió most is jól elvan, nem különösebben érdekli, hogy mi történik körülötte. Mondtam már: nem olvassa azokat a híreket, amelyek a közéletről szólnak.
Miért, mi a magyar ember tipikus médiafogyasztása?
Tipikus ember nem nagyon van, nagyon nagy a különbség aközött, akik aktívan keresi az információt – ez a réteg jellemzően internet felhasználó is, és ők meg is találják az online világában a hírforrásokat – és azok között, akik nem aktív hírkeresők. Ez a réteg, esetleg megszokásból, megnéz egy esti tévéhíradót, netán jár neki a megyei lap, de alapvetően nem keresi az információkat. Nagyon fontos, és ezért nagyon nehéz arányokról beszélni, hogy az internet felhasználók között is soka a passzív hírfogyasztó. Lehet, hogy egy-egy hírportálra rátévednek, főként, ha valami jelentős információ jutott el hozzájuk, de alapvetően inkább zenét néznek a youtube-n, vagy játszanak, vagy macskás képeket néznek, de semmiképp nem közéleti, politikai tartalmakat fogyasztanak.
A miniszterelnök által Tusnádfürdőn meghirdetett változások mennyire érinthetik a médiát? Lehet ott még tovább centralizálni, esetleg saját berkeiken belül akarnának központosítani – mert erről is lehet hallani -, vagy inkább a szellemi, kulturális élet centralizációja várható?
Nehéz belelátni Orbán Viktor fejébe, így a válaszom az, hogy fogalmam sincs. Ami a médiát illeti, az egy létező városi pletyka, hogy centralizálni akarja ezt a rendszert. Én még azt is el tudom képzelni, bár biztos információm nincs róla, hogy vannak olyan médiatermékek, amelyek túl sokat nem tesznek hozzá a propaganda gépezethez, így ezeket leengedik, kikerülnek a portfolióból, vagy egyszerűen megszűnnek. Az viszont egészen biztos, hogy a birodalom megmaradó részét sokkal erősebben fogják centralizálni, illetve kevésbé lesznek párhuzamos kapacitások.
Az állami rádió és televízió ma maximálisan a kormányt szolgálja. Milyen ezeknek a hallgatottsága, nézettsége?
A televíziós csatornák elérése alacsony, még az elmúlt egy évben is jelentős visszaesések voltak. Persze ha egy nagy sportesemény van, akkor megugrik, páratlan években meg visszaesik. Alapvetően azonban kijelenthető, hogy lejtmenetben van a televíziós közönségarány. A rádiók viszont elég jól teljesítenek, amihez az is kellett, hogy a médiatanács legyalulta a rádiós piacot, nagyon kevés helyi független szereplő van. De el lehet mondani, hogy a közszolgálati rádiók elég jól teljesítenek, elég komoly elérésük van.
Nem tudom mérték-e azoknak az egyperces híreknek a hatását, összeállítását, amelyeket a futball világbajnokság idején is sugároztak, és amelyek többségükben a migránsok elleni információkat tartalmazták?
Aki ezekre fogékony, ott nagyon nagy a hatás.
Ha ugyanis az emberben van egyfajta hit, különösen ha a félelemről van szó, és állandóan kapja az ezt megerősítő információt, akkor pszichológus nélkül is kijelenthető, hogy hatni fog rá ez a koncentrált félelemkeltés.
Azok viszont, akik kritikusok az ilyen tartalmakkal szemben, csak azért, mert megnéz néhány futballmeccset, és véletlenül beleszalad ilyen egyperces hírekbe, attól még nem kezd el rettegni a migránsoktól. De én azt állítom, hogy volt ennek az egyperceknek pozitív hatása is: láthattuk mindannyian, hogy mit kapnak azok, akik közmédiát fogyasztanak. Mert enélkül mindenki él a maga kis hírbuborékában, ilyenkor viszont óhatatlanul átlátunk a mások buborékába. Van, aki ilyenkor meglepődik, van aki felháborodik, és van aki elkezdi megérteni, hogy aki ezt hallja reggeltől estig, abban óhatatlanul kialakul a félelem.
Van más országban is ilyen médiarendszer, mint nálunk?
Erre így nem tudok válaszolni, mert egy médiarendszernek nagyon sok összetevője van, a piacmérettől kezdve a nyelvi izoláltságon át az egyes médiaszektorok piacszerkezetig, vagyis ezt így nagyon nehéz megfeleltetni a mi rendszerünknek. Annyi azonban látszódik, hogy Közép-Kelet-Európában vannak hasonló folyamatok. A lengyeleket tekinthetjük például a médiában is a nagy követőnknek, a lengyel kormányzat próbál hasonló modellt megvalósítani. De a teljes régióban jellemző egy sor dolog, ami Magyarországon már kialakult.
Például?
Az oligarchák szerepe tulajdonosként, és ezzel párhuzamosan a külföldi szakmai befektetők kiszorítása, a közszolgálati média gyengesége, a propagandatartalmak arányának a növekedése, ezen belül a politikai propaganda erősödése és eszközként használása.
Minek van a legnagyobb hatása. Azért is kérdezem, mert tudom, hogy ön külön is foglalkozott a közterületi reklámokkal, amelyek szintén részei a médiának…
A legnagyobb hatása változatlanul a kereskedelmi tévék hírműsorai érik el a legnagyobb hatást, legalább is a két évvel ezelőtti méréseink alapján. És valóban: érdemes nagyon odafigyelni a közterületi hirdetésekre. Ez kifejezetten magyar innováció, hogy ilyen erős szerepet kaptak a közterületi reklámhordozók a politikai marketingben. Ez az ugye, ami elől nem lehet elugrani.
Nem véletlen, hogy olyan fontos volt a kormányzat számára a Simicska-féle óriásplakátok megszerzése…
Igen. Biztos, hogy ez kulcskérdés volt a számukra. Jó eséllyel fogadnék arra, hogy hamarosan változni fog a plakát törvény. Emlékszünk rá, egy évvel ezelőtt hozta az országgyűlés, amellyel mindenféle szempontból kellemetlen helyzetbe hozta az közterületi reklámokkal foglalkozó cégeket, szerintem hamarosan változásokat fogunk tapasztalni ezen a téren, hiszen jelentős portfólióval rendelkeznek Fidesz-közeli cégek.
Mint az ESMA-törvény?
Valahogy úgy, igen. Lesz változás, és most éppen segíteni fogják a plakátcégeket.
Milyen reményt tud megfogalmazni a kutató?
Hát egy ilyen napon különösen nehéz a reményről beszélni. De azt gondolom, hogy minden negatív esemény, ami történik, ráébreszti a társadalom egy szeletét arra, hogy mi és milyen mértékű a probléma. Azok tehát, akik elveszítik a kedvenc lapjaikat, révműsoraikat, azok sokkal tudatosabban fogják keresni azokat a forrásokat, amelyekkel pótolhatják azokat. Egyszerűen érezni fogják a hiányt és azt, hogy szűkül be folyamatosan a nyilvánosság. Ez hosszútávon egy sokkal tudatosabb médiafogyasztáshoz vezet. Az persze egy másik kérdés, hogy mi marad meg egy-két éven belül, amit még lehet fogyasztani. Az online téren kívül ugyanis már most is alig van fogyasztható tartalom. A beszélgetésünk elején a Hír TV-ről esett szó; ma délután, a hatalomátvételt követően, Kálmán Olga műsorának ismétlése helyén Orbán Viktor tusványosi beszédét adták. Ennél szimbolikusan nem lehetne jelezni a hatalomátvételt, mint hogy Kálmán Olga helyett Orbán Viktor…
Csepeli György szociálpszichológus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: nem lesz eredményes Orbán tusványosi programja, mert a magyar kultúra szabadelvű, liberális. Nem lehet Ady Endre helyére Szabolcska Mihályt ültetni.
Nem szuverének a polgárok
Mások kárára akarunk jól járni
A kormány a mi és az ők szembenállására épít
A Magyar kultúra nem fogadja be a görénykurzust
A kereszténység nem állítható szembe a szabadsággal
Mivel magyarázza azt a passzivitást, amellyel a magyar társadalom a sorra bekövetkező jogfosztásokat, elvételeket fogadja?
Vannak közvetlen és közvetett okok. Az utóbbiakkal kezdve azt mondhatom, hogy a magyar társadalom mind a mai napig nem volt képes kiheverni az 1526-ban elvesztett állami szuverenitás bénító következményeit, melyek egészen 1920-ig tartottak. De azt követően sem tudott senki örülni a nemzeti függetlenségnek, mert az ország, mely függetlenné vált, nem egyezett az országgal, mely a magyarok fejében volt. A környező országokban most emlékeznek az I. világháború végének 100-ik évfordulójára, s mindenütt ünneplik ezt az évfordulót, melyet mi siratunk. Nem fogadjuk el még ma sem, hogy az a Magyarország, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjedt, voltaképpen fikció volt, s az igazi Magyarország az a csonka, kicsi ország, melyet 1920-ban kaptunk a világháborúban győztes nagyhatalmaktól.
Külföldiek számára megmagyarázhatatlan, hogy mit mutat a kis matrica a magyar gépkocsik hátulján, mely számunkra egyértelműen Nagy-Magyarország térképe.
A szuverenitáshiány látszólag távoli magyarázó elv, de látnivaló, hogy ha nem szuverén egy állam, a polgárai sem lehetnek szuverének, csak alattvalók. Akár szolga, akár úr, aki nem szuverén, az passzív, ami vele történik, azt a sors (vagy esetünkben, a balsors) képletével magyarázza, úgy érzi vele, s nem általa történnek a dolgok. Ez a kérdésben megfogalmazott passzivitás igazi oka. A magyar társadalom történelmileg felhalmozott hiánya a bizalom hiánya, amit már Széchenyi is észrevett. Amikor ő hitelről beszélt, a hitelt nem kizárólag közgazdasági, hanem erkölcsi értelemben értette. Az európai összehasonlító szociológiai vizsgálatok eredményei szerint a magyarok szélsőségesen nem bíznak egymásban, nem bíznak az intézményekben, mindezek eredőjeként nem bíznak önmagukban. Ezt azonban nem merik bevallani, s az elképzelt nemzeti nagysággal vigasztalják magukat. Ráadásul aki nem szuverén, az nem képes sem önmagát, sem közösségét külső szemmel látni. A végeredmény a valóság érzék ellehetetlenülése. Bibó István írja, hogy realitásérzék híján, a magyarok hajlamosak a valószínűt valószínűtlennek, s a valószínűtlent valószínűnek gondolni, vágyaiknak engedve. Ez a gondolkodás, mint azt történelmünk mutatja, mást, mint kudarcot aligha eredményezhet.
A kudarc okait, mint a rossz futball edző persze nem önmagunkban, hanem másokban, a körülményekben keressük. A közvetett ok tehát a fatalizmus.
A közvetlen ok talán érdekesebb. Ha szétnézünk az országban, nem azt látjuk, hogy az emberek reménytelenül, passzívan élnék életüket. A vidéki városok virágzanak, Budapest sosem volt ilyen pezsgő mint ma, bár vannak rémes környékek, afrikai nyomorra emlékeztető régiók. A kollektív bénultság nem akadálya az egyéni aktivitásnak, melyet azonban nem a szolidaritás, az összefogás, a közjó logikája éltet. Mindenki a maga módján, a másik kárára akar jól járni. Jó példa erre az egészségügy, melynek kaotikus szervezete arra épül, hogy minden betegben felvillantja a gyógyulás esélyét, ha zsebbe adja a pénzt, és különutat keres. Kollektíve ez öngyilkos stratégia, amit a magyar halálozási és megbetegedési adatok jól mutatnak. Hankiss Elemér annak idején “társadalmi csapdaként” azonosította ezt a különutas, üres individualista életstratégiát, amely ma is él, s élni is fog, jóval inkább, mint Lenin.
De honnan az időről időre fellobbanó tiltakozás, mely sokszor 100 000-es tömegeket mozgat meg?
Karácsony Sándornak van egy remek tanulmánya a magyar észjárásról, ahol külön megemlékezik a “szalmaláng” viselkedési módról, melyről már Széchenyi is beszélt. A fellobbanást szükségszerűen követi a visszaesés.
A fellobbanások és a visszaesések egymást felváltó ritmusa felettébb jellemző a magyar társadalomra.
Történetileg ez a ritmus jellemezte a Habsburgokkal szembeni magyar magatartást, a szabadságharcokat és az azokat követően hosszú, belenyugvó periódusokat, de legutóbb 1956-ban is ez a kettősség mutatkozott meg, amikor a szovjet birodalommal szemben kirobbant két hét fellobbanást négy évtizednyi meghunyászkodás követett.
Más okokat tud említeni?
Szemmel látható, hogy nincs vezető, s nincs olyan politikai stratégia, mely a jelenlegi rendszerrel szemben működne. A racionális érvelés működésképtelen. Az olyan szavak, mint a “reform”, “modernizáció”, “Európa” nem működnek. A kormányzó erők felismerték, hogy a politika anyaga a hit és az érzés, s mint láttuk, nem haboznak bevetni akár a legszélsőségesebb érzéseket is, melyek a “mi” és az “ők” szembenállásra épülnek. Akik nem vevők ezekre az érzésekre, azoknak mozgósító érzések hiányában marad a passzivitás és a beletörődés, még azokban is, akik egyébként változást akarnának. Fontos szempont, hogy a fiatal, változtatni vágyó férfiak és nők ma elköltöznek az országból. 1956-ban 200 000-en mentek el, akik nem akartak diktatúrában, központosított rendszerben élni, ahol egy levél sem eshetett le az egyetlen párt akarata nélkül. A menekülők ma nem egyszerre, hanem szivárogva, nap mint nap távoznak, s csak azok maradnak vissza, akiknek nem számít a szabadság, nem érdekli az autonómia, beérik azokkal a falatokkal, amelyek a hatalmasok asztaláról nekik lehullanak.
Ön miért nem ment el, miért maradt itt?
Az én életkoromban elképzelhetetlen új élet kezdése külföldön. Másfelől amit én írok, gondolok, amit az én életem jelent, az nemzetközi, tehát bizonyos értelemben nem vagyok itt. S nem vagyok ezzel egyedül. Az MTA elleni jelenlegi hadviselés talán azért is váltott ki oly csekély ellenállást az akadémia tagjai között, mert ők is hasonló módon élik az életüket. Becsülöm Freund Tamást és Szathmáry Eörs-öt, akik felemelték szavukat az MTA gleichschaltolása ellen, s nem értem, hogy a társadalomtudósok miért hallgattak.
Mit gondol, eredményes lesz a Tusványosi Program, sikerül-e átállítani a szellemi és ideológiai váltókat Magyarországon?
Nem lesz sikeres a program. A magyar kultúra magja szabadságelvű, ha úgy tetszik liberális. A reformkor nagyjai mind liberálisak voltak. Nem lehet Ady helyett Szabolcska Mihályt, Babits Mihály helyett Tormay Cecile-t tenni. Szabó Dezső a 20-as években Magyarországon megkísérelt hasonló próbálkozást “görénykurzusnak” nevezte, melynek szellemi szereplőit a feledés pora borítja.
Pekár Gyula annak idején ugyanolyan érvekkel támadta Krúdyt, mint ma utódai Esterházy Pétert, Parti Nagy Lajost támadják. Krúdy ma inkább él mint valaha, s az egykori államtitkár kénytelen beérni azzal, hogy a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János szobor alatt az övé a szépen kigyúrt férfitest. L. Simon László még ebben sem reménykedhet.
Neve és teste még életében elenyészik. Esterházy Péter hamvai a gannai kriptában vannak, de szelleme a XXI. században elevenebb lesz, mint valaha volt. A magyar szellemi élet purgálásával Révai József is próbálkozott. Az ötvenes évek azonban nem térnek vissza. Aki ma be akar tiltani egy regényt, novellát, drámát, az kiteszi az internetre. A rendszer hiába szállta meg gyakorlatilag az összes tömegmédiát, amit azok írnak, mutatnak, arra nincs kereslet. Bödöcs Tibor nem is álmodhat arról, hogy a Magyar Televízióban mutassák, de a You Tube-on százezrek nézik és hallgatják.
Hogyan látja az európai szélsőjobb pályáját, sikeres lesz-e a miniszterelnök vállalkozása, hogy élére álljon ennek a mozgalomnak?
A DEREX index évről-évre mutatja a szélsőjobb térhódítását az egyes európai országokban. Az index szerint Kelet-Európában 10 % felett, Nyugat-Európában 10 % alatt van a szélsőjobb támogatottsága. Ez az arány az EP választások kampányának hevében, a migrációs probléma félrekezelése miatt esetleg elérheti átlagosan a 20 %-t. Nem kevés, de az európai vezető szerep kivívásához nem elég. Az Európai Unió válaszúthoz érkezett. Az eredeti bürokratikus. közgazdasági, jogi terv tartalékai kifogytak. Európa európaiak nélkül nem lehet. A feladat az európai identitás kimunkálása lehetne, s ebben nyilván szerepe kell legyen a kereszténységnek, ezt a magyar miniszterelnök jól látja. A kereszténység azonban nem állítható szembe a szabadsággal, a boldogság keresésével, az egyén jogával arra, hogy megvalósítsa önmagát. Európa és benne Magyarország a Nyugat része, melynek lényege az individualitás, a keresés, a kutatás, kíváncsiság, az alkotás. Európában mindenkinek joga van az egyéni és megismételhetetlen sorsra, akár férfinak, akár nőnek született. Európa akkor lesz nagy, ha lesz ereje visszatérni a kezdet nagyságához.
„A veszélyt Orbán nem a világra, még csak nem is Európára jelenti, mindössze Magyarországra. Meglehet, hogy lesznek kelet-európai Orbán-utánzatok, de a magam részéről ebben már nem nagyon hiszek. Az Orbán-széria épp kifutóban van, tartalékait felélte, s az a figyelem, amit megkap a sajtótól és a nemzetközi politikusoktól, nagyon is ellene dolgozik.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:
Persze tudjuk, hogy nagyon nincsenek rendben itt a dolgok. Ám az már egészen fájó, ahogy Orbán tusványosi beszédében a világsajtó fajsúlyos, komoly értelmiségijei rendszert próbálnak felfedezni. Miközben valójában csak a pillanatot kívánja megragadni saját szerepének felértékelésére, legyen az akármennyire nevetséges, szánalmas… és persze egyben veszélyes is.
Az egyébként kiváló Leonid Bershidsky a Bloomberg oldalán így volt képes indítani cikkét, melyben egyébként az Orbán-jelenség elborzasztó voltáról szándékozott beszámolni: „A többi szélsőjobboldai vezetőtől eltérően Orbán meggyőző győzelmét az erőteljes többségi felhatalmazás támasztja alá és egy olyan szókimondó stílus, ami sokkal inkább belső meggyőződésből, semmint a proteszt-szavazatok elnyerésének vágyából fakad.”
Micsoda? Vegyük csak sorra e mondat állításait:
„Meggyőző győzelem” – a Fidesz április 8-án szavazatokban kevesebbet kapott, mint ellenzéke együttvéve.
„Erőteljes többségi felhatalmazás” – a kevesebb szavazat dacára kétharmada lett, köszönhetően az Orbán által alaposan átírt választójogi törvénynek.
„Belső meggyőződés” – jó lenne Bershidskynek és társainak elmagyarázni azt, hogy mi is az a pávatánc.
„A proteszt-szavazatok elnyerésének vágya” – nos erről a leginkább a Jobbik szavazótábora tudna mesélni, illetve azok, akik már nem tudnak még inkább jobbra menni, mert állandóan szemben találják magukat ott a Fidesszel.
A veszélyt Orbán nem a világra, még csak nem is Európára jelenti, mindössze Magyarországra. Meglehet, hogy lesznek kelet-európai Orbán-utánzatok, de a magam részéről ebben már nem nagyon hiszek. Még a hozzá olyannyira hasonlító Jarosław Kaczyński is – ha teheti –, nem mutatkozik vele. Az Orbán-széria épp kifutóban van, tartalékait felélte, s az a figyelem, amit megkap a sajtótól és a nemzetközi politikusoktól, nagyon is ellene dolgozik. Még az olyanok is, mint az idézett Bershidskyé, akit nem lefegyverzett Orbán „következetessége” és „belső meggyőződésének” ereje, hanem inkább kétségbe ejtett.
Ebből a szempontból egy demokratának nem tartania kellene egy esetleges Orbán-Trump találkozótól, hanem üdvözölni azt. Elvégre Trump már egy ideje – és Helsinki óta meg végképp – nincs abban a helyzetben, hogy bárkinek is politikai visszaigazolást adjon. Kompromittálni annál inkább tudná Orbánt. És egy ilyen kézfogás alkalmat adna mindenkinek – beleértve a lázongó republikánusokat is –, hogy levonják azt a következtetést, amivel a magyarok nagy többsége már rég tisztában van: hogy összenő, ami összetartozik.
Az a közeg, amiben Orbán új szerepet igyekszik most találni magának, amúgy sem alkalmas arra, hogy belőle kontinentális, vagy azt is meghaladó koalíció formálódjék. Ahhoz Orbán mögött egy nagyhatalomnak kellene állnia, de a magyar piedesztál kevés ehhez. Ráadásul hallott-e már valaki arról, hogy a nacionalisták, soviniszták valamiféle összefogásba, internacionáléba tömörültek volna valaha is? Hogy akadtak volna közös dolgaik és perspektívát nyitó céljaik? Ilyen sosem adatott meg azon egyszerű oknál fogva, mert a nacionalizmus mindig csak saját részérdekeit követi, ami szükségképpen más érdekeknek ellentmond. Elég végigkövetni a tengelyhatalmak együttműködésének mizériáját.*
Ráadásul a nacionalista lelki alkat képtelen arra, hogy akár saját érdekek alapján, de elgondolkodjon a kompromisszumokon. Ilyen sem fordult elő soha, amióta Európában feltalálták a nacionalizmust. Bizonyságképpen itt van mögöttünk két világégés, illetve Orbán naponta fel-felhangzó kardcsörtetése, mellyel most épp ráront Európára, ahogy előtte – amint alkalma volt rá – oly gyakran rárontott nemzetére. Ezek már csak ilyenek: felemésztenek maguk körül mindent és mindenkit, végül természetesen önmagukat is.
Hogy talán mégis számíthatunk az olasz, az osztrák és a magyar szélsőjobb egyfajta összefogására? Már csak azért is, mert talán összefűzi őket a migránsokkal szembeni közös intolerancia? Aligha, hisz épp a migránsokhoz fűződő embertelen viszonyuk az, ami elválasztja őket. Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, jelenleg az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője mondta nemrég: Matteo Salvini, a Liga vezetője szerint Olaszországnak elege van a migránsokból, azok azonnal távozzanak Ausztriába vagy még inkább Magyarországra. Sebastian Kurz osztrák kancellár erre ekként tromfolt: maradjanak csak a migránsok ott ahol vannak, az első országban, ahol regisztrálták őket, vagyis Olaszországa, de ha nem, Magyarország átveheti őket. Orbán Viktor pedig ekként érvelt: Olaszország kötelessége megvédeni Európa déli határait, de ha erre képtelen, küldje migránsait Ausztriába, de Magyarországra semmiképp.
Így mutat az európai szélsőjobb szövetségi potenciálja. Nem összefogásuk veszélyezteti a kontinens nyugalmát, a demokráciát és az emberi jogokat, valamint a jóléti államot megalapozó liberális szellemiséget, hanem a káosz, ami körülveszi őket. Igaz, az ellenük és velük való küzdelem elveszi az időt és az energiát attól, hogy a fő veszély, e káosz okai ellen küzdjenek a demokrácia erői és elkötelezettjei. Ám azt azért tisztán kell látni: nem Salvini és Le Pen, nem Kaczyński és Orbán, nem Donald Trump és Putyin a kór okai. Ezek csak a helyzetet kihasználó hatalmi élősködők.
Ugyanakkor minden bizonnyal igazuk van azoknak is, akik egységes szemléletet javasolnak az említett opportunista vezetők megítélésében, és komoly fellépést az ellen, hogy ezek egymást legitimálják, esetleg gazdaságilag támogassák. Nagyobb figyelmet kellene szentelni találkozóiknak, s elejét venni például annak, hogy megállapodásaik titokban maradjanak. Nem tűnt volna fel még senkinek, hogy gyakorlatilag nincsenek ismereteink arról, milyen megállapodásra jutott Orbán Erdoğannal, nem is beszélve Putyinnal folytatott gyakori találkozóin? Trump és Putyin esetleges megállapodásairól is csak találgatások keringenek; azazhogy megállapodtak volna Európa újbóli felosztásán. De mindez nem több ostoba szóbeszédnél, elvégre egy újabb Jaltához Trumpnak nincs elég otthoni, Putyinnak pedig nemzetközi ereje.
Meg kell őket fosztani a titoktól, ami körüllengi cselekedeteiket.
* Richard L. DiNardo: Germany and the Axis Powers: From Coalition to Collapse, University Press of Kansas, 2005.
Kocsis Máté mondta, hogy megszűnt. Pontosabban az a bojkott szűnt meg, amelyet a kormányzat a három éve Simicska-uralom alá került Hír Tv ellen hirdetett. Azután a „bizonyos” nap után a Fidesz és a kormány illetékesei bejelentették, hogy számukra már nem létezik a Hír Tv, nem állnak szóba a tudósítóival, nem hívják meg őket belső tájékoztatókra, nem mennek el a stúdióba egyetlen olyan műsor vendégeként sem, ahol kérdezhetik őket, és válaszolni kell. Most megint van „jó” Hír Tv, és megint nincs bojkott.
Az ember azt gondolhatta volna, ez valamiféle strucc-politika. Homokba dugja a fejét a hatalom, és úgy tesz, mintha az az „utálatos” médium nem is létezne. Pontosabban: úgy tesznek, mintha egyetlen másik olyan sajtótermék sem létezne, amely nem vette magára a „kormány közeliek” kicsit izzadtságszagú ingét. Nem vették tudomásul, hogy az egyik legolvasottabb online portál az index, kisebb és nagyobb rangú hivatalosságok nem átallották félretolni a kérdező újságíró magnetofonját és belemondani a mikrofonba, hogy „Simicska-cégnek nem nyilatkoznak”. Hogy formálisan sem az volt? A legkevésbé sem volt fontos egyiknek sem.
Regényeket mesélhetnének az egykori, azóta megszűnésre ítélt Népszabadság és „új Magyar Nemzet”, vagy most a Népszava újságírói, milyen bevált módszerekkel pattintja le magáról a kormányzat a kérdéseiket, milyen kifogásokkal nem vállalják, illetve halogatják a kormányzati illetékesek a nekik feltett kérdések megválaszolását. Még úgy-ahogy az atv van „jobb helyzetben”, egyik-másik műsorukat nagy ritkán megtiszteli jelenlétével a kormányszóvivő, vagy korábban – az azóta miniszterré avanzsált – Gulyás Gergely, a minap a KDNP frakcióvezetője.
Aki még emlékszik, a rendszerváltást követő években, az M1-en reggelente „megszólaló” Napkelte című műsor érdemelte ki elsőként azt a „megtiszteltetést”, hogy a Fidesz megorroljon Gyárfás Tamásra és csapatára. Nagy dirrel-dúrral közölték, a jövőben bojkottálják a műsort, küldhetnek nekik akár aranyszegélyes meghívót is, ők akkor sem mennek be a műsorba. Ha nem, hát nem, gondolta a Napkelte szerkesztősége, és nem is hívták őket. Nem sejtették, hogy ezzel a saját nyakukra tették kést: később, amint lehetett, a tévé fideszes vezetése megszüntette a Gyárfással kötött szerződést. Nem akarok párhuzamot vonni a Napkelte és a Hír Tv sorsa között, tegye meg ki-ki belátása szerint.
Az ilyen bojkottok példája ragadós. Amikor ők kerültek „olyan helyzetbe”, a szocialista politikusok is kipécéztek maguknak néhány nekik nem tetsző médiát, amelyet „tilos listára” tettek. Nem válaszoltak a kérdéseikre, nem álltak szóba a munkatársaikkal, nem mentek el a stúdióikba. Ha te úgy, akkor én is úgy… Ezzel gyakorlatilag a sajtó-nyilvánosságot is sikerült ugyanúgy ketté szakítani, ahogyan az ország politikai viszonyait. Ahelyett, hogy éppen fordítva történt volna: a sajtót használták volna fel az árkok betemetésére. A kormánypárti politikusoknak egymás kezéből illet volna kitépni a mikrofont, egymással versengve kellett volna megszólalniuk a „másik oldalhoz” szóló média minden lehetséges fórumán, hogy elmondják, mit, miért tesznek. Az ellenzéknek pedig megtisztelésként kellett volna megragadnia az alkalmat minden lehetséges megszólalásra a másik oldal táborában.
Lehet, hogy naiv vagyok, amikor úgy gondolom, sokkal élhetőbb volna ez az ország, ha képesek volnánk megbeszélni közös dolgainkat. Ha nem „pecsételnénk” meg egymást. Kínos témára kérdeztél? Te ellenség vagy. Alá kérdeztél a miniszternek? A kormány lakája vagy… Az a legnagyobb baj, hogy ebben az örökös háborúban szinte lehetetlen függetlennek, pártatlannak maradni. Nem hiszik el senkiről, hogy lehet olyan orgánum, amelynek esze ágában sincs semelyik politikai oldal szekerét tolni. Amelyik nem ácsingózik sem a pártok, sem a kormány Júdás-pénzére.
Mert, ha van is ilyen, előbb-utóbb pecsétet kap a határa. Mert biztosan akad valahol egy hivatalnok, aki pusztán óvatosságból, vagy hogy védje a fenekét, gyárt magának egy bojkott-listát, aminek aztán híre megy, mások is elkészítik a magukét… És ennek nincs vége.
Hogyan lehet lekerülni a vélt vagy valós bojkott-listáról? Mint a közismert viccben, a medve halállistájáról. Amikor megkérdi a nyuszi, nem lehetne-e törölni a nevét arról a listáról, a medve megrántja a vállát. Miért ne? – mondja, és törli onnan a nyuszit.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Természetesen, teljes erőbedobással küzdünk! Építettünk egy új kampányirodát is, amire nem kaptunk engedélyt. Ezért a kívülálló csak annyit lát, hogy elkészítettünk egy esőbeállóra hasonlító buszmegállót. Ez a főhadiszállásunk, nagyon otthonos. Ha a faluban élők megszeretik, akkor a kampány zárása után is megtarthatják.
