Az István, a király örömünnep, performance, némileg lázadás, nagy-nagy banzáj volt, amikor 35 évvel ezelőtt a Városligetben, a Királydombon bemutatták. Sokan többször is megnéztük. Felkorbácsolta az érzéséket. A Budapesti Operettszínház produkciója is felkorbácsolja. Kivétel nélkül minden néző állva vastapsol utána, jókora ovációban van részük a színészeknek, pedig én nem is a premiert láttam. Így valószínűleg minden előadást követően ez történik majd.
Szörényi Levente és Bródy János dalainak jó része sokunk fülében ott van, ezért szinte olyanok, mint amikor koncerteken jönnek a kedvenc számok, vannak akik már előre várják ezeket, és csaknem elélveznek, ha meghallják a közismert dallamokat. Fura, de ez már nem sokkal az ősbemutató után, a Szegedi Szabadtéri Játékokon is így volt, amikor a színpadot körülölelő épület ablakaiból fürtökben lógtak ki potya nézők, sőt akadtak, akik a háztetőre is felmerészkedtek, csakhogy láthassák a produkciót, amiben kétségkívül volt gyúanyag. Annyira, hogy amikor ifjú titánként a közönség tagjaival is interjúztam, többször igazoltattak titkos rendőrök, nyilván azt hitték, hogy felbujtó anyagot készítek valami ellenséges orgánumnak, csak akkor nyugodtak meg, amikor megmutattam a Magyar Rádióba szóló belépőmet.
Persze vannak, akik váltig állítják, hogy lázító elemek ide vagy oda, már az ősbemutató lényegében a konszolidáció – beleértve az 56-os forradalom utáni konszolidációt -, dicsőítése volt. Hogy annyi viszály után most elérkezett a rend, és hát persze a darab végén István megkoronázása, amiről ugye tudjuk, hogy sokkal több véráldozatot követelt, mint az 56 utáni megtorlás, amit sokan a kiegyensúlyozottság, a boldog jövő zálogának tartottak, mások tömeggyilkosságnak.
István pedig tényleg államalapító, valószínűleg nem tehetett mást, mint amit tett. De ugyanakkor kétségtelenül temérdek vér tapad a kezéhez. Azt hiszem, hogy Székely Kriszta rendezőt ez izgatta leginkább. István vívódása, gyötrődése, hogy megteheti-e, amit tulajdonképpen nem tehetne meg, halomra ölethet-e egy rakat embert, azért, hogy létrejöjjön az ország. Lehet-e kíméletes, emberséges az ellenséggel, vagy ilyen szituációban nincs kegyelem? Meg, hogy nem válik-e ettől szinte automatikusan maga is zsarnokká, nem megy-e keresztül végzetes személyiségtorzuláson?
Korszerűen izgalmas kérdések. Öt évvel ezelőtt, a darab harminc esztendős évfordulóján, Alföldi Róbert a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezett verziójából azért is akarhattak botrányt kavarni, akik ebben voltak érdekeltek, mert meglehetősen érzékeltette a temérdek kínt, szenvedést és azt, hogy a megkoronázás sem révbe érés, közel sem happy and. Lehet, hogy sokak számára még a kínok kínja következik, akár börtönné is válhat az ország. Na ilyesféle felfogás még sehol nem volt a Királydombon, ott egyértelmű üdvrivalgás, minden kétely nélküli, szédületes mámor, már-már tébolyult boldogságkitörés kísérte a hatalom megszilárdulását, a színpadon és a nézőtéren egyaránt.
Székelynél viszont hangsúlyossá válik a legyőzött Koppánnyal, aki végül is a diktatúra veszélyére figyelmeztet, és minden hívével, a durva elbánásmód. Jól látható a megveretésük, megszégyenítésük. Igencsak hangsúlyos, ahogy Koppány lánya könyörög a legyőzött apja életéért, hogy ne ellenségként, hanem ellenfélként tekintsenek a legyőzöttekre. István már-már meginogna, de, ahogy az a politikában lenni szokott, a háttérből sok mindent irányítanak, és az anyja, Sarolt nem tűr semmiféle kegyelmet, ragaszkodik a felnégyeléshez, a testrészek kitűzéséhez, tanulságul. És most a produkció legerősebb, megdöbbentő képe következik. Martalócok otromba durvasággal hurcolják Koppányt a színpad hátsó részére, vesztőhelyére, egy magaslatra. Óriási, félbevágott kereszt is van hátul, a színpad két oldalán. Ez, amikor az ítélet beteljesedik, összezárul, vagyis súlyos áldozat árán, de eljött nálunk a kereszténység időszaka. Közel sem egyértelmű diadalmenetként, közel sem vér nélkül. Ez így fájdalmas, megrázó, ugyanakkor szép is, úgy felemelő, hogy közben azért borzalmas. A rendezőn kívül a díszlettervező, Cseh Renátó remeklése is. Utána nem sokkal következik a himnusz, amit a nézőtéren is állva hallgat végig mindenki, majd leülünk, de hamarosan itt a produkció vége, és ekkor újra a teljes nézőtér felpattan, állva zúg a vastaps.
Szörényi Levente és Bródy János darabja kiállta az idő próbáját, most is van benne kakaó bőven. Szabó Mónika hatalmas elánnal vezényli a zenekart, ami elhalkul, lelassul, ha kell, de jobbára inkább megrengeti a falakat. Kocsis Dénes nem macsó, nem kemény István, vannak benne már-már kisfiús vonások, így jobban érthető, hogy az anyja által rángatható, és jobban el lehet játszani a megkeményedés folyamatát. Az anyja, Sarolt, Polyák Lilla megformálásában, kőkemény nő, nála aztán nincs apelláta. Polyák csaknem olyan
őserőnek játssza, mint amilyennek Dolhai Attila Koppányt, de hát ugye ez nem western, amiben a főhősök a végső ütközetben egymás szemébe nézve, becsülettel vívnak pisztolypárbajt, és győz a jobbik. Itt már szerepet játszik az ármány, a túlerő, az éppen kialakulóban lévő hatalom. Őserő és áradó énekhang ide vagy oda, Koppányt pedig a György-Rózsa Sándor által alakított, vehemensen vérszomjas, nyughatatlan Torda igyekszik mind erőszakosabb cselekedetek irányába taszítani. Gubik Petra Rékája ütközőpont, próbál engesztelően, csitítóan hatni, de ebben az eldurvult közegben már sajnos hatástalanul.
A Bodor Johanna és Lénárt Gábor koreográfiájában is megmutatkozó kolosszális energiákkal van jelen az Operettszínház társulata a produkcióban. Az említetteken kívül például Maros Bernadett, Kerényi Miklós Máté, Homonnay Zsolt, Gömöri András Máté, Dancs Annamari dobnak be apait-anyait. Pattantyús Dóra jelmezeiben nem történelmi korok nehéz ruháiban feszengenek, de nem is maiakban, a jelmezek is érzékeltetik azt a rendezői szándékot, hogy ez a történet kortalan, a hatalom rút mechanizmusa eléggé hasonló szinte bármikor.
„Szerdán telt le a harminc napos határidő, de az adóhatóság sem addig, sem azóta nem reagált a bevándorlási különadóval kapcsolatban feltett kérdéseinkre” – mondta a Független Hírügynökségnek Siewert András, a bevándorlási különadó bevezetése miatt adományokat már nem fogadó Migration Aid Alapítvány vezetője. Mint 
Merthogy a héten az Országgyűlés igazságügyi bizottsága keddi ülésén döntés született arról, hogy „felkérik a kormányt, vizsgálja meg a bevándorlási különadó megfizetésére vonatkozó hatályos jogszabályokat, és kezdeményezzen változtatásokat, ha azok lehetőséget biztosítanak az adóelkerülésre” – jelentette az MTI. A testület a Fidesz-frakció kezdeményezésére tárgyalt a kérdésről, majd 10 igen szavazattal, egy nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadott el állásfoglalást, amely az Igazságügyi Minisztériumot kéri, hogy – a pénzügyi és belügyi tárca bevonásával – lépjen fel a bevándorláspárti szervezetek szabályszerű működése érdekében.
