Nagy többséggel – 44 igen, négy nem, egy tartózkodás mellett – fogadta el az uniós áfa-mértékekről szóló úgynevezett Szanyi-jelentést az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Ügyek Bizottsága (ECON). A jelentés ma az Európai Parlament plenáris ülése elé került, ahol a képviselők szintén nagy többséggel úgy döntöttek, hogy az áfa-rendszer reformjának elképzelései megfelelnek annak az átfogó intézkedéscsomagnak, amelyet az Európai Bizottság szeretne megvalósítani.
Az adórendszer alapvető feladata, hogy minél eredményesebben segítse az adott országok, vagy társaságok gazdasági fejlődését. A most napirendre került áfa-rendszer átfogó reformjának is hasonló célja van:
az EU-n belüli kereskedelem megkönnyítése és egyszerűsítése, valamint a rendszer rugalmasabbá tétele.
Ez utóbbi valamennyi tagország számára problémát jelentet, mára a rendszer képtelenné vált lépést tartani a gazdaság globalizációjával és az informatikai rendszerek térnyeréséből fakadó követelményekkel.
Az uniós tagországok közötti áruforgalom nyilvántartása és adóztatása eddig számos kiskaput hagyott nyitva a csalásokra ás áfa-visszaélésekre. Pontos adatok természetesen nincsenek, de
megbízható becslések szerint évente 50 milliárdra tehető az a bevételkiesés, amelyet a bűnözők okoznak a különféle szállítmányok Unión belüli hamis utaztatásával.
Bevett módszerük, hogy a feladó országban arra hivatkoznak, hogy majd a fogadó fél fizeti a közterheket, ám valójában csak okmányok „utaznak”, és nem a termékek. A most elfogadott intézkedés ezt a kiskaput is bezárja: a jövőben a rendeltetési hely szerinti tagállam adóztatását, és egyablakos ügyintézés bevezetését javasolja, ahol egy időben kell az adó kötelezettséget bejelenteni illetve befizetni.
Megkérdeztük Kovács Lászlót is, az Unió korábbi vám-és adóügyi biztosát a változtatásokkal kapcsolatban. Ő is megerősítette amivel az EP szakbizottsága is egyetértett,
a most változtatásra kerülő korábbi áfa-rendszer szétaprózottsága komoly akadályt jelentett az egysége piac működése előtt.
Számos tekintetben nem támogatta, egyenesen fékezte a kkv-k tevékenységét, a munkahelyek teremtését.
Mint mondta, egy korábbi időszakban sem tartották azt helyesnek, hogy a különböző tagállamok eltérő jogokkal rendelkeztek bizonyos adóügyi kérdésekben. Az EP képviselők most javaslatot tettek ennek a helyzetnek a módosítására is. Támogatták a szakbizottság és az Európai Bizottság javaslatát, miszerint
a tagállamok döntési jogát áfa-ügyekben ki kell szélesíteni, és kevésbé korlátozó szabályokat alkalmazni.
Az eddigi gyakorlat egy hosszú listában sorolta fel azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyekre kedvezményes adómértéket lehet alkalmazni, most csak egyetlen megkötés szerepel:
az úgynevezett „negatív listán” szereplő áruk és szolgáltatások nem kerülhetnek a kedvezményes adókulcsok körébe.
Ezen kívül a tagállamok saját maguk dönthetik el, hogy a költségvetési forrásaik ismeretében mit sorolnak a kedvezményes kulcsok valamelyike alá, illetve milyen szolgáltatásokat, szociálpolitikai célokat támogatnak az áfa eszközével.
Fontos célja a változtatásoknak az Unión belüli káros adóverseny elkerülése. A Szanyi-jelentés az összes áfa-kulcsot figyelembe véve
a tagországokon belül egy 12 százalékos súlyozott átlagot tartana elérendőnek.
„Természetesen arra is felhívtuk a tagállamok figyelmét, hogy e téren a szociálpolitikai, egészségvédelmi és környezetvédelmi szempontokat figyelembe kell venni” – szögezte le a jelentést jegyző MSZP alelnök. Mint hozzátette: az EP szakbizottságában a Fideszt is tagjai közt tudó Európai Néppárt is támogatta a javaslatot, amely kezdeményezi a vitarendezési eljárások bevezetését, és egy olyan tájékoztató portál létrehozását, amely azonnal pontos információval szolgál a tagállamokban működő áfa-kulcsokról. Egyben azt is kimondta, hogy
az Unió tagországaiban az általános áfa-kulcs mértéke a közeljövőben már nem lehet magasabb 25 százaléknál.
Az Unió „alaptörvénye” szerint mennyiben kötelező valamennyi tagországra egy ilyen döntés? – kérdeztük Kovács Lászlót. Mint mondta, a határozat végrehajtása kötelező, minden kormánynak el kell fogadnia. A hazai magas áfa-kulcsokat sem a gazdaság eredményei, sem a lakosság szociális, anyagi helyzete már nem indokolja.
Az előterjesztés a parlament jóváhagyása után akkor kaphat véglegesen zöld utat, ha azt
elfogadja az európai pénzügyi- és gazdasági miniszterek tanácsa is.
Az áfa-csomag bevezetésére a miniszteri tanácsnak is rá kell bólintania, azonban az osztrák elnökség a tanács összehívásának időpontját még nem jelentette be. A korábbi évek gyakorlata szerint azonban a két testület csak nagyon ritkán hozott egymással nem egyező döntést.
A magyarországi, „Európa-rekorder”, 27 százalékos áfa napjai alighanem meg vannak számlálva, legkésőbb 2022-ben éltbe kell lépnie a csökkentésnek.
A tavalyinál másfélszer többet, 18 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok prémiumpénzként. Egy éve 30 milliárdot szánt erre a kormány. Már a jövő évit is megígérte Orbán Viktor, de kérdések azért vannak ekörül.
Idén magasabb lesz a nyugdíjprémium, mint tavaly, várhatóan 18 ezer forint – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az állami rádióban.
Novák a költségvetésben olvasható 4,4 százalékos gazdasági növekedést idézve nyilatkozott, ami 0,9 százalékkal haladja meg a prémium alapjául szolgáló 3,5 százalékos küszöbértéket. A különbséget megszorozva az egyheti nyugdíj összegével jön ki prémium.
Tavaly 30 milliárdot fizetett a 12 ezres nyugdíjprémiumra a költségvetés – mondta el szűk egy éve Lázár János akkori kancelláriaminiszter. Ennek alapján a mostani összeg – a fejenkénti 12 ezer helyett 18 ezer forint alapulvételével – 45 milliárd körüli lehet.
De lehet, hogy ennél is több lesz, mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első féléves GDP-adatokat 0,1 százalékponttal fölfelé módosította keddi jelentése szerint. Vagyis 4,6-ről 4,7 százalékra emelte, ezen belül az első negyedévét 4,4-ről 4,5-re, a második negyedévest 4,8-ről 4,9 százalékra.
Sőt, azt is tudjuk, hogy jövőre is lesz prémium. Ezt májusban egy nyugdíjasklubban jelentette be Orbán Viktor. Azt mondta, hogy 2019-ben is négy százaléknál magasabb, 4,1-4,2 százalékos növekedésre számítanak, ez pedig azt jelenti, hogy a nyugdíjemelés és nyugdíjprémium garantált jövőre is, nemcsak 2018-ban.
Ekörül azonban vannak bizonytalanságok. Kormánytól független gazdaságkutatók szerint jövőre jelentősen lassulhat a gazdaság bővülése. A GKI és a Pénzügykutató Zrt. egyaránt 3,2 százalékot vár 2019-ben. Ennek alapján pedig nem jár nyugdíjprémium.
„Egyelőre semmi azonnali tennivaló nincs” – reagált Gémesi György, az Új Kezdet vezetője arra a kérdésünkre, marad-e az LMP farkciójában Hohn Krisztina, a politikai formáció képviselője. Maga Hohn Krisztina portálunknak azt mondta, nem ő fog ebben dönteni, bár ő szívesebben maradna frakcióban.
Gémesi György és Hohn Krisztina egyaránt arról beszélt a Független Hírügynökségnek, hogy a kérdésben majd az Új Kezdet Elnöksége, illetve a Választmánya fog dönteni. Kérdésünkre, hogy ez mikorra várható Gémesi azt mondta, hogy az előbbi vélhetően jövő héten, az utóbbi két hét múlva ül majd össze. Mindenesetre addig semmi tennivaló nincs – szögezte le.
Hohn Krisztina is erről beszélt, hozzátéve: nem tudja, mi lesz majd a döntés, de ő szívesebben maradna a frakcióban, ugyanis úgy jobban tudja érvényesíteni az Új Kezdet érdekeit.
Szél Bernadett tegnap Facebook posztban tudatta, hogy kilép az LMP frakcióból.
A mai napon nehéz döntést hoztam meg. Kilépek az LMP-ből és az LMP parlamenti frakciójából. Folytatom a küzdelmet a…
Hírek szerint követi őt Szabó Szabolcs, korábbi Együtt-es politikus is.
Szél az ATV-nek az Egyenes Beszédben a többi között azt mondta, hogy felbomlott az LMP-ben a baloldali, konzervatív és liberális értékek korábbi egyensúlya. Ő a maga részéről az LMP korábbi értékei mentén, de függetlenként kíván politizálni.
Amit a Fidesz-KDNP „házasságában” már jó ideje megszoktunk, az kissé szokatlan, ha más pártok esetében is tapasztaljuk. Amikor a Liberális színekben a parlamentbe bejutott Bősz Anett inkább a független státuszt választotta, Burány Sándor, az MSZP egyéni választókörzetben képviselői mandátumot szerzett politikusa, a parlament megalakulása után beült a létszámhiányos Párbeszéd frakció soraiba.
Akár tudatzavart is okozhatna
Kinek a szava dominál?
Két „sapkában”
Működik a házasság
A legjobb családban is lehetnek viták. Tányértörésre még nem került sor?
Nem lett volna okunk rá. Viták persze vannak.
Nem okoz „tudatzavart”, hogy az egyik zsebében az MSZP tagsági igazolványa van, a másikban a Párbeszéd címére kiállított parlamenti belépő?
Egy listán, szövetségben indultunk, és ilyenkor a közös listán induló pártok külön-külön is alakíthatnak frakciót. A Párbeszéd szorult helyzetbe került, mert eggyel kevesebb mandátumot kaptak, mint amennyi a frakció megalakításához kellett volna, hogy kisegítsük őket, megállapodtam az MSZP illetékeseivel, hogy átülök hozzájuk.
Ezzel a parlamenti részvételben meg tudjuk „kétszerezni” magunkat.
Ha a miniszterelnök mond egy napirend előtti hozzászólást a Fidesz is, a KDNP is reagálhat. Most mi is ugyanezt az utat járhatjuk. Belátom, a baloldalon szokatlan ez a „formáció”.
Hogyan működik egy olyan frakciószövetség, amelyben az egyik nagyobb, a másik jóval kisebb? Kinek a szava dominál?
A két frakció vezetése rendszeresen egyeztet az országgyűlési munkát illetően a „magatartásunkról”, a kommunikációról. Egyeztetünk, nem dirigálunk.
Ön a Párbeszéd frakció helyettes vezetője. Amikor egyeztetni kell a pártjával, melyik „sapkát” viseli?
Egyiket sem. Ez kezelhetetlen volna. Az ilyen feladatokat meghagyom a párbeszédes képviselőknek, rendszerint a frakcióvezető asszony vállalja magára.
Egyéni képviselőként került be a Házba, elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen kérdésben másképp szavazzon, mint a „pártjai”?
Elvileg ez előfordulhat, de nem gondolom, hogy túl gyakran kerülnék ilyen döntési helyzetbe. Erre akkor kerülhetne sor, ha a választókerületem érdekei mellett másként kellene kiállnom, mint amit a két frakció amúgy támogatna.
Amikor a vitában hozzászól, Párbeszéd színekben teszi. Lehetnek olyan fontos ügyek, amikor a témát az MSZP kezdeményezi, és lényeges volna, hogy az ország közvéleménye markánsan észrevegye a pártja álláspontját. Ez sem igazi konfliktus?
A házszabály tényleg előírja, hogy nekem a Párbeszéd színeiben, az ő időkeretük terhére kell megszólalnom. Kérdezték már, hogy nem érzek-e ilyenkor valami meghasonlás félét, hiszen évtizedek óta megszoktam, hogy az MSZP „mezét” viseltem. Nem tudom. Azt gondolom,
nem az a fontos egy pártszövetség esetében, hogy kinek a nevében mondom, hanem a tartalom, amiért szót kértem.
Egyeztetés. Gondolom, amikor egy képviselő felszólalásra készül, annak a témáját valakivel – valakikkel – megbeszéli. Két úr szolgája?
A valóságban nincs ilyen helyzet, mert egy-egy felszólalás témáját, tartalmát senkivel nem kell egyeztetniük a képviselőknek. Legfeljebb a saját pártjuk szakértőivel tanácskoznak. Az országgyűlési munkának ez a titka:
nincs olyan képviselő, aki minden témában otthon lehetne,
ezért a háttérben működő szakértők adnak egy felkészítő anyagot. Kidolgozzák az adott törvényjavaslat elemzését, előnyeit, buktatóit, a politikai tartalmat pedig a frakció ülésén tisztázzuk egymással. A konkrét hozzászólás azonban már az adott képviselő „szellemi terméke”.
Tegnap az egyik bizottságban leszavazták annak az MSZP-Párbeszéd, illetve Jobbik előterjesztésnek még a napirendre tűzését is, hogy csatlakozzunk-e az európai ügyészséghez. Az önök javaslata melyik frakcióban született?
Nem tudom megmondani, hogy nálunk a szocialisták vagy a Párbeszéd kezdeményezte előbb. Amikor annak idején Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormánynak esze ágában sincs csatlakozni, attól kezdve mind mi, a szocialisták, mind az akkor még független Szabó Tímea is támadta ezt. Nem tudom melyikünk „fejéből” pattant ki a mostani javaslat.
Magyarországi polgárnak nem kell elmagyarázni, hogy kommunikációs ügyeskedéssel minden vereséget fényes győzelemként lehet feltüntetni és ünnepelni. Az Orbán-kormány helyett most az Európai Unió veti be ezt a fegyvert a rémséges kudarcba fulladt macedón népszavazás ügyében.
Arról volt szó ugyebár, hogy két baloldali kormány, a szkopjei és athéni, lezárva egy több mint negyedszázados, külső szemlélő számára röhejes névvitát, beleegyezik abba, hogy a volt Jugoszláviából 1991-ben kivált tagköztársaság többé ne az otromba Macedónia Volt Jugoszláv Tagköztársaság nevet viselje, hanem legyen ezentúl Észak Macedónia Köztársaság. Görögország, saját nacionalistáinak megnyugtatására mindeddig (és még most is) akadályozta a 2 milliós szláv macedón állam közeledését az unióhoz, majd utána NATO-hoz is.
Az indoklás zavaros is és bárgyú is, de Athénnek ilyenre futotta: nem lehet senki más sem makedón sem macedón, csak a Makedóniában (észak-görög tartomány) élő görögök, mint a hellének utódjai (ez vitatható). Hogy az indoklásnak legyen kellő komolyságú biztonságpolitikai felhangja, a görögök azt is hozzátették, hogy a parányi Macedónia magával a nevével nem is annyira rejtett területkövetelést sugall. Mármint igényt tart(hat) a Szaloniki feletti görög területekre.
Jött a macedón nacionalizmus válasza: a nemrég korrupciós botrányba belebukott jobboldali kormány (VMRO-DPMNE) is adott több pofont a történelmi igazságnak és felépítette a maga hamis hellenizmusát, méghozzá a főváros Szkopje főterén, hatalmas Nagy Sándor arany lovasszoborral, az apukáról, II. Fülöpről elnevezett stadionnal és még néhány monumentális emlékeztetővel a soha nem létezett szláv macedón múltról. Virágzott az építészet és Macedóniának sikerült tartós helyet biztosítania a legszegényebb európai országok csapatában.
Nikola Gruevszki volt miniszterelnök azonban belebukott részint a korrupciós ügyekbe, részint a lehallgatási ügyben. A titkosszolgálat egyik vezetője az ellenzékhez eljutatott olyan lehallgatási hangszalagokat, amelyek bizonyították, hogy Gruevszkiék több tízezer embert poloskáztak be. Nem segített a miniszterelnökön Moszkva és Orbán Viktor támogatása, a sorosozás és a többi jól bevált populista munkaeszköz, mennie kellett. Előtte még szerveztek egy jó kis behatolási bulit a szobrányeban (macedón parlament), ahol verőlegények az ellenzéki vezető, Zoran Zaev fejét is beverték.
Jöttek Zaev szociáldemokratái és a macedón nacionalisták nagy megrőkönyödésére, két albán párttal összefogva kormányt alakítottak. Putyin és az európai populisták őszinte sajnálatára. Pedig Macedónia milyen jó hely volt számukra: egy Velesz nevű városkában gyűlt össze egy olyan hekkercsapat, amelynek hamishír gyártása még a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányig is eljutott. Egy orosz oligarcha, Szergej Szamszonenko vette meg a szkopjei Vardar focicsapatot és a szintén rosztovi, Putyin közeli Iván Szavvidisz a szaloniki PAOK-ot. A Szalonikiben és a Szkopjéban lezajlott nacionalista névváltozás ellenes tüntetésekben mindkét csapat ultrái alaposan kivették a részüket. Ki-ki a saját terepén.
Moszkva szemében (és ezáltal Budapesten is) Macedónia akkor értékelődött fel, amikor a valamikori örökös szövetséges, Montenegró elveszett. Vagyis felvették a nyugati katonai szövetségbe. A Balkánon Putyinék számára Macedónián kívül már csak Bosznia-Hercegovina maradt (annak a szerb részével lehet sakkban tartani és zsarolni az összetákolt államot, amelynek a létét a Nyugat garantálja) és Szerbia, amelynek túlságos uniós ambícióit a koszovói kérdés izzításával lehet korlátok között tartani.
Ilyen értelemben Macedónia fontos geopolitikai szerpben találta magát. Nem csoda, hogy a júniusi Ciprasz-Zaev megállapodást a névváltozásról a unió, a NATO, de még a Trump-kormányzat is támogatta. Szkopje előtt megnyílt (volna) az út a nyugati integrációk felé. Csak még egy kis népszavazást, meg azt követően egy parlamenti szavazást kell elintézni.
A mostani referendum előtt szinte mindenki, aki számít tárgyal Zaevvel Szkopjéban: a német kancellár, a brit miniszterelnök, az amerikai védelmi miniszter, a NATO főtitkára, hogy az uniós tisztségviselőkről ne is beszéljünk. Már csak ez az egy lépés kell.
A jobboldali ellenzék egy része bojkottálta a népszavazást, az államfő is arra szólította fel a macedónokat, hogy maradjanak otthon.
Otthon is maradtak, azaz csupán 36 százalékuk járult az urnák elé, igaz a szavazók több kilencven százaléka igent mondott. A bökkenő csupán az, hogy a referendum akkor érvényes, ha több mint 50 százalékos a részvételi arány. Jöhetnek a kommunikációs trükkök.
Az még hagyján, hogy a hoppon maradt miniszterelnök azt üzeni az ellenzéknek az eredmények fényében, hogy reméli ezek után hallgatnak a szavazókra és a névváltozáshoz szükséges alkotmánymódosításra emelik fel a kezüket a parlamentben. Ehhez ugyanis kétharmados többség kell.
Jött azonban az EU is. Frederica Mogherini az uniós külügyek irányítója és Johannes Hahn bővítési biztos közösen jegyzett közleményben állapítja meg: „Ez egy történelmi pillanat nemcsak a térség békéje szempontjából, hanem Macedónia uniós csatlakozása miatt is”. Felszólítják a macedón parlamentet, hogy tartsa tiszteletben annak a meggyőző többségnek az akaratát, amely igennel válaszolt a névváltoztatásra.
Milyen többség? Értem, hogy most mindenféleképpen a kedélyek csillapításán van a hangsúly, de azért ekkora mellébeszélés még az uniótól is.
Ennek pont az ellenkezője igaz: a megbukott referendum csak az első lépés egy komolyabb macedón válság felé.
Időnként szélsőjobboldali, fasiszta csoportok tüntetnek Moszkvában, és horogkereszttel valamint Heil Hitler köszönéssel masíroznak. Az hír azért is megdöbbentő, mert a második világháborúban az orosz főváros szenvedett leginkább a náci hadsereg rémtetteitől. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Krausz Tamás történész viszont azt mondja, hogy Oroszországban nem a nácik, hanem az új szélsőjobboldal a demokrácia legnagyobb ellenfele. Az egyetemi tanár szerint a populizmus számolta fel a demokráciát Magyarországon és Lengyelországban is. Ugyanakkor Krausz felhívja a figyelmet arra, hogy a civilizált világ által támogatott Ukrajna hadseregében az újfasiszták meghonosították a náci köszönést.
A világ elképedve hallja, hogy Moszkvában fasiszta csoportok, horogkereszttel és karlendítő Heil Hitler köszönéssel masíroznak. A náci vezér tényleg belopta magát az orosz lelkekbe?
Ezek hatásvadász hírek, amelyek legfeljebb néhány lökött különcről szólnak. A nácizmusnak valójában nincs tömegbázisa Oroszországban. Egy olyan országban, amely a legitimitását a Hitler elleni, 27 millió áldozatot követelő Nagy Honvédő Háborúból meríti, ott a nácizmusnak nem is lehet táptalaja. A hírekben szereplő figurák legfeljebb lázadásból, figyelemfelkeltésből öltik magukra az oroszok számára rendkívüli módon ellenszenves jelmezt, néhányan náci kollaboránsok leszármazottai. Ráadásul ezeket a figurákat bármely pillanatban elviheti a rendőrség, mert megnyilvánulásaikat a törvény is tiltja. Ha az orosz szélsőjobb csak ezekből a nácikból állna, akkor a szélsőjobboldal nem lenne veszélyes Oroszországban.
Mindez annyira közismert, hogy tényleg teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen országban mégis megjelenhet a Hitler kultusz. Mi a magyarázata?
Ez a jelenség Európa keleti felén szinte mindenütt feltűnik a rendszerváltás óta, de a térségünkben ma már nem a nácizmusnak van hagyománya. Az orosz nácik olyan mértékben perifériális jelenségnek számítanak, hogy ha csak ez a veszély létezne, akkor ennél a pontnál lényegében abba is hagyhatnánk az interjút.
Az előbb mégis azt mondta, hogy van szélsőjobboldali veszély az oroszoknál is.
Persze, mert az etno-nacionalista szélsőjobboldali felbuzdulás, amely kiindulópontként az orosz nemzet felsőbbrendűségét fogalmazza meg más nemzetiségekkel szemben, szociális mozgalom helyett kirekesztő, imperiális célokat tűznek napirendre visszafordulva a távoli múlthoz. Egy ilyen típusú jobboldalnak kétség kívül van társadalmi felhajtóereje.
A hitlerista jelenségeknek sokkal erőteljesebb hatása van azokban az országokban, amelyek a két világháború között, illetve a világháború idején szövetségben álltak a náci Németországgal. Ide sorolható Magyarország is, ahol az elmúlt évtizedekben találkoztunk szélsőjobboldali megnyilvánulásokkal, hivatalos rangra emelt Horthy-kultusszal. De a többi Kelet-európai országban is érzékelhetőek ezek a náci hatások, ilyen szélsőségek még Lengyelországban is felbukkannak, a Baltikumban rég óta, Lettországban például a Waffen SS minden évben összejön, és legális gyűlést tarthat. Ez Oroszországban elő nem fordulhatna, viszont ez a jellemző a „Majdan” Ukrajnájában is, Bandera és az Ukrán Felkelő Hadsereg, amely részt vett lengyelek, szovjetek és speciálisan a zsidók kiirtásában, a nemzeti függetlenség kultikus elemévé váltak.
Ukrajnában több szélsőséges nacionalista szervezet is akad, köztük fegyveresek, melynek tagjai nem egyszer halálos áldozatokkal járó brutális akciót indítottak ukrán állampolgárok, romák ellen.
Valóban sokféle szélsőjobboldali alakulat létezik, de elsősorban azt érdemes vizsgálni, hogy az ukrán nemzetállam, amely az egykori szovjet és a mai orosz hatalommal szemben fogalmazza meg magát, ebben talál magának gyökeret, mint pro-fasiszta, vagy pro-náci hagyomány. Ilyen két meghatározó súlyú formáció, az Ukrán Nacionalisták Szervezete és az Ukrán Felkelő Hadsereg, mindkét alakulat a fennálló hatalom része.
Ezek harci különítmények, amelyek véres akciókat, leszámolásokat hajtanak végre. Mi a gyökere ezeknek a szervezeteknek?
Az fontos, hogy mindkét említett szervezet része a hatalomnak. Miközben az ukránok náci német támogatással a Vörös Hadsereg ellen harcoltak a második világháborúban. Az ukrán Andrijovics Bandera, és Roman Suhevics a Waffen SS és a Gestapó oldalán a Szovjetunió ellen harcolt. Ez a két embert 2014 után, a kijevi Majdani fordulat után létrejövő új hatalom nemzeti hősökké kiáltotta ki. Miközben lerombolták a Vörös Hadsereg számos emlékhelyét, s az addig becsben tartott szovjet szobrokat is ledöntötték.
Ezt a szélsőjobboldali szervezetet biztos nem Moszkvából finanszírozzák, de ma tartja magát az a vélemény, mely szerint az európai szélsőségeket viszont az oroszok pénzelik. Ön szerint is így van?
Feltehetően dotálnak olyan csoportosulásokat, amelyek fellépnek a ruszofób, oroszellenes erőkkel szemben. Akkor is támogatják ezeket, ha azok a politikai szélsőjobbot, vagy ha a szélsőbaloldalt képviselik.
Ezzel nem gyengítik az Európai Uniós országokat, illetve az Egyesült Államokat?
De igen, mert elsősorban az oroszok elszigetelődését, izolációját igyekeznek megakadályozni, gondolok itt mindenekelőtt az amerikai-európai szankciós politikára is. Ennél sokkal nagyobb veszélynek látom, hogy a nyugati polgári demokráciák, mindenekelőtt az Egyesült Államok és az Európai Unió az oroszokkal szemben pénzzel, fegyverrel, politikai eszközökkel támogat egy pro-náci rezsimet Ukrajnában azzal a céllal, hogy kiterjeszthessék a NATO ellenőrzését Oroszország határaiig. Mindeközben az ukrán rezsim demokratikus zászló adja el szélsőségesen antidemokratikus portékáját. Ukrajnában a hatalom betiltja az európai nyelvek – így a magyar, a román, a lengyel, a bolgár, de persze mindenekelőtt az orosz – oktatását is az iskolákban. Tehát egynemzetiségű állam kialakítására törekednek az ukránok, ami botrány az Európai Unió által hirdetett értékek szempontjából, hiszen Ukrajna egy soknemzetiségű ország. Mégis az ukrán „etnikum” adja az oligarchikus állam legitimitását az etno-nacionalizmus szellemében.
Ez pontosan mit jelent?
Azt, hogy az ukrán nemzetet a többiek fölé helyezi. A többi nemzetiség pedig vagy megszokik, vagy megszökik…
Ez lehet az alapja annak is, hogy ukrán nacionalisták tüntettek Magyarország beregszászi konzulátusa előtt, követleve a képviselet kiutasítását, mert szerintük az az „ukrán ellenes politikai eszközévé vált”. Éleződik a helyzet?
Feltétlen, bár azt nem állítom, hogy a magyar kormány intézkedéseinek nincsenek nacionalista megfontolásai, de a magyar ott egy 150 ezres kisebbség, amely több generáció, tehát évszázadok óta él „Ukrajnában”. Emiatt aztán feltétlen joga, hogy az általános iskolában magyar nyelven tanulhasson. A nyelvi, kulturális korlátozás elfogadhatatlan, hisz ezzel minden érintett nemzet jogait sértik. A közelmúltban járt Magyarországon egy ukrán emberi jogi mozgalom, amelynek tagjai elmondták, hogy Ukrajnában hogyan korlátozzák az emberi jogokat. Úgy fogalmaztak, hogy ez a berendezkedés egy pro-náci rezsim, amely speciálisan az ukrán fasiszta hagyományokra épít. Parasenko elnök meghonosította a náci köszönést az ukrán hadseregben, továbbá: nemzeti hősökké avatták az ukrán fasiszta hagyomány két említett figuráját.
Az persze szintén igaz, hogy felvételek igyekeztek igazolni, hogy a magyar konzulátus megsértette az ukrán törvényeket. A helyben élő magyarokat próbálták eligazítani, hogy mikor érdemes elővenni a magyar, mikor az ukrán útlevelet. Miközben a kettős állampolgárságot az ukránok tiltják.
Ha Ukrajna tényleg be akar lépni az Európai Unióba, el kell fogadja a kettős állampolgárság tényét, hiszen a kettős állampolgárság legitim az Európai Unióban, de néhány helyen valóban tiltják. Ezt viszont illik figyelembe vennie az ukrán politikát bírálóknak. Persze, ne felejtsük el, hogy az ukrán parlamentben, a Radában sok kettős állampolgár ül.
Az igaz, hogy Ukrajnában a politikai szereplők időlegesen tudomásul veszik, hogy nincs demokrácia?
Ez nem kérdés, hisz Ukrajnában nincs demokrácia, betiltották a kommunista pártot, Kelet-Ukrajnában úgyszólván népirtás zajlott le, tízezer civilt gyilkoltak meg, ami csak diktatórikus rendszerben fordulhat elő. Van ugyan parlament, ellenzék és választás, tehát formai értelemben a demokrácia csaknem minden kelléke megvan, de egyik sem úgy működik, ahogy kellene.
A kommunista pártot nem az orosz-barátság miatt tiltották be?
De, részben ezért, mert az ukrán fasizmus attól félt, hogy a kommunisták nyitva hagyják a kapukat a szovjet és az orosz kulturális hagyományok és befolyás előtt. De a lényeg, hogy azzal az illúzióval feltétlen le kell számolni, hogy ebben a térségben nyugati típusú demokráciát lehet építeni. Ez ugyanis nem elhatározás kérdése, hiszen ahol felülről kinevezett oligarchikus tőkéscsoportok gyakorolják a hatalmat, s nincs demokratikus burzsoázia, ott csak oligarchikus rendszert lehet létrehozni. Polgári demokráciát csak demokratikus polgársággal lehet létrehozni, de ilyen nincs Ukrajnában, de nincs a balti államokban vagy Lengyelországban, sőt, Magyarországon sem. Az Orbán-rendszer is erre a két világháború közötti politikai, kulturális hagyományra épít, ezért nem tud másként cselekedni.
Nálunk azért már volt polgári demokrácia, csak mára sikerült felszámolni. Talán a hagyományai nem elég erősek, de vannak olyan vélemények, hogy az orosz politika is megpróbál befolyást szerezni, s destabilizálni a térségben. Mit szól ehhez?
Ez szamárság! Természetesen minden gazdasági együttműködésnek vannak politikai konzekvenciái; aki fizet, az petyegtet. Természetesen a gazdasági együttműködésnek van politikai jelentősége és hatása. Ez a befolyásszerzés minden nagyhatalom geostratégiájának része. De ha azt mondaná bárki, hogy ez ott végződik, hogy Magyarország kilép az Unióból, amit az oroszok megfinanszíroznak, akkor az vicces tévedés. Nincs erre elég pénze az oroszoknak, s azt sem hiszem, hogy destabilizálni tudják egész Európát. A Szovjetunió a világ termelésének 12 százalékát adta, Oroszország már csak a 2 százalékát! Így aztán teljesen felesleges monomániásan az orosz befolyásról beszélni, az oroszokkal ijesztgetni, beszéljenek inkább ennél fontosabb dolgokról: pl. a társadalmi és kulturális egyenlőtlenségekről.
Ami pedig a náci szélsőségeket illeti: ez ma már pusztán rendőri ügy. A legtöbb helyen törvény tiltja a jelenlétüket. Az új szélsőjobboldal populista, tekintélyelvű, egyszerre antiszemita, iszlamofób idegengyűlölő, amely autoriter rendszerek szolgálatában áll. Ez van Magyarországon, Lengyelországban. Ez az új szélsőjobboldal, amely felszámolta a polgári demokráciát. Tehát ez az új szélsőjobboldal, nem pedig a nácik, a demokrácia legerősebb ellenfelei. A nácikat csak pillanatnyi politikai célokra használják mindenütt. Ijesztgetnek velük, elterelik a figyelmet saját politikai tévútjaikról.
Mától alkalmazandó az új gyülekezési törvény, amely rejtett és egyértelmű jogszűkítéseket egyaránt tartalmaz. A Momentum az éjszaka el is tüntette e jogot Orbán Viktor háza előtt.
Eltemette a gyülekezési alapjogot a Momentum. A párt az éjszaka a miniszterelnök háza elé vonult és koszorút helyezett el. Videóval kiegészült Facebook-közleményük szerint „az új gyülekezési törvény
súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát,
a hatalom pedig nem teheti meg, hogy az embereknek ezt a jogát korlátozza. Az új törvény viszont pontosan ezt teszi: mert a hatalmon lévők félnek és minél távolabb akarják tartani magukat az emberek véleményétől, nem akarnak, és nem mernek az emberek szemébe nézni”.
A Momentum úgy véli, hogy ez a szabályozás újabb példája annak, hogy a törvényalkotók nem azon dolgoznak, hogy milyen törvénnyel tudnák jobbá tenni az emberek életét, hanem azon, hogy milyen törvényekkel tudják kényelmesebbé tenni a sajátjukat.
Amire a végén utalnak, az a magánlakások előtti felvonulás betilthatósága a magán- és családi élet védelmére hivatkozva. Ez az egyik olyan súlyos korlátozás, amely a jelenleg hatalmon lévőket csak azóta foglalkoztatta, amióta ellenzékből kormányra kerültek, azelőtt Gyurcsány Ferenc háza elé ők szerveztek tiltakozást.
Változatlanul szervezhető nyilvános felvonulás, demonstráció október elsejétől, de a pontosító szabály meglehetősen bizarr tartalmat öltött. Eszerint ugyanis gyűlés
a legalább két személy részvételével
közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.
Ugyancsak előzetes bejelentési kötelezettség terheli a szervezőket a közterületi „gyűlés” előtt: legfeljebb 3 hónappal és a felhívás előtt legalább 48 órával köteles azt bejelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak. Ez alól akkor van kivétel, ha a határidő megtartása veszélyeztetné a célt, ekkor a gyűlést az arra okot adó esemény után haladéktalanul, a felhívás megküldésével kell bejelenteni a hatóságnál – ez az úgynevezett sürgős gyűlés.
És a továbbiakban van lehetőség a spontán összeverődésre utcán, ha az azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki; ez az „Őszöd-tüntetés” (bár sok jel alapján ez korántsem volt olyan spontán, mint amilyennek látszott).
Korlátozás az is, hogy nem közterületnek minősülő helyszínen csak az ingatlantulajdonos és -használó hozzájárulásával szervezhető gyűlés. Ez például az áruházak parkolóiba tervezett megmozdulásokat érinti.
Jelentős szigorítás az, amely a rendőrség kezébe helyezi tiltás eszközének alkalmazását akkor, ha a tüntetés, felvonulás a közlekedés rendjének sérelmével jár. Eddig a közlekedés aránytalan korlátozása esetén volt mód erre, ha a járművek haladását más módon és útvonalon se lehetett megoldani.
Olyan tüntetést még nem látott a világ, amely ne eredményezte volna a közlekedés rendjének legkisebb sérelmét.
Nem mostani változás, hanem várhatóan bő egy év múlva következik be, de érinteni fogja a gyülekezési joggal kapcsolatos vitás ügyeket is. A jelenlegi hivatalos álláspont alapján 2020. január elsején kezdik meg működésüket a közigazgatási bíróságok és a speciális felsőbíróság Patyi András vezetésével. Ezeknek az elkülönült bíróságoknak kell eldönteniük a jövőben, hogy egy-egy rendőrségi tiltás megalapozott-e.
Például, amikor egy politikus háza elé szeretne valaki tüntetést szervezni, vagy amikor ugyan nem, de van legalább egy környéken lakó, akit „nagyon zavar” egy akár tízezres demonstrációnak már a gondolata is. Ugyancsak ezek a bíróságok vizsgálják felül a közlekedés sérelmére vonatkozó korlátozó szabály esetleg parttalan rendőrségi alkalmazásának tartalmát.
A tébolyultan tomboló vihar fittyet hány a társadalmi viszonyokra, szétzilálja azokat. Mindegy, hogy király, vagy közember van a hajón, egyaránt sújt bárkire. Erre kell Shakespeare-nek, meg a vihart förtelmesen felkavaró Prosperonak az égszakadás, földindulás, hogy pőrére vetkőztetve megvizsgálja az embereket.
Szikszai Rémusz rendezte A vihart, Fodor Tamás Prospero. A Budapest Bábszínházban közel sem varázsos, mesebeli szigetet mutatnak nekünk, ahol a hajótöröttek kikecmeregnek a vízből. Nincs madárcsicsergés, nincsenek szép, színes, különböző formájú virágok, bokrok, fák. Ez a sziget annyira csupasz, hogy egy hajóbelső testesíti meg, ami csaknem betölti az egész színpadot. Cziegler Balázs szemléletes monstruma a szereplők fölé magasodik, jelzi, hogy hatalmasabb, meghatározóbb náluk, és nem is biztos a talaj a lábuk alatt, mert lejt, soha nem lehetnek stabil helyzetben. És hát tényleg nem. A sziget ura, Prospero is igencsak ellentmondásos személyiség. Bölcs, mégis
Fotó: Éder Vera
bosszúszomjas. Milánó egykori fejedelme, akit letaszítottak a trónjáról, a szigeten dekkol száműzetésben, és most éppen megtorolhatja a rajta esett sérelmeket. Ezért is csinálta a vihart. Kiismerte az emberi természetet, és az otromba hatalom iszonyú mechanizmusát. Halála előtt el akarja rendezni a dolgokat. Jár a feje a megtorláson, férjhez akarja adni a lányát, haragvó, majd szelíden megbocsátó. Fodor remekül játssza az ellentétek emberét. Élvezi a gonoszkodást is. Szája szegletében rendszeresen ott a gunyoros mosoly, hangsúlyai rendre ironikusak. Rengeteget tapasztalt ember, aki már némiképp görbe tükörben látja a világot. Olykor egyenesen nekünk beszél, lesve a hatást zúdítja ránk fullánkos mondatait.
Neki nincsen bábalakja, ő mindig egy az egyben, teljes mivoltában látható. Ez így volt 30 évvel ezelőtt is, amikor Garas Dezső rendezte A vihart a Bábszínházban, ekkor ő volt Prospero, és minden más figura báb volt, nála kisebb méretben, nyilvánvalóvá téve, hogy itt ő az úr. Amikor eljött a megbocsájtás ideje, letérdelt hozzájuk, és így lett velük pont azonos méretű, egyenlő.
Fotó: Éder Vera
Szikszait érdekli a báb, A párnaemberben, a Radnóti Színházban és az Emberszagban, a Szkénében is alkalmazta. Most pedig, bár még bizonyos dolgokkal csak kísérletezve, eredményesen használja. Ezúttal embernagyságúak a bábok, amiket a remek színészek, Ács Norbert, Beratin Gábor, Kemény István, Teszárek Csaba, Szolár Tibor, magukra kötve „hordanak” és mozgatnak. Ráadásul Hoffer Károly tervező azt eszelte ki, hogy mintát vesz a színészek fejéről, így a bábok feje őket ábrázolja. Fura megkettőződés ez, hiszen az ő arcukat is látjuk, ez kifejezi például az alakok kétkulacsosságát, kétszínűségét, érdekeiknek megfelelő színeváltozását. Ezzel időnként bajom van, gyakran ezek a bábok nem mozognak eleget, nincs mindig megfelelően kitalálva a mozgásrendszerük ahhoz, hogy elég kifejezőek legyenek.
Ariel, a légi szellem, aki Prospero ügyeit intézi, megháromszorozódik, teljes életnagyságban. Egymással is feleselnek ezek az alakok. Huncutkodnak, rosszcsontoskodnak, Blasek Gyöngyi, Pallai Mara, Spiegl Anna igencsak eleven, nyelvöltögetően rakoncátlan megformálásában. A két gyilkosságra is felbujtható pernahajder, a borász Stephano és a tréfamester Trinculo, Pethő Gergő és Tatai Zsolt mókás alakításában, pálcán rángatható borosüveg pocakú, illetve szintén pálcával mozgatható, udvari bolond figuraként is tobzódnak. A két szerelmes, Miranda és Ferdinand, Pájer Alma Virág és Barna Zsombor jóvoltából, plasztikus, finom mozgású bábokként szintén jelen vannak. A teljesen elállatiasodott, vad, rémisztően agresszív Caliban pedig, Hannus Zoltán megformálásában, Kiss Julcsi jelmezében, annyira ki van tömve, hogy dermesztő szörnyszülöttnek néz ki.
Fotó: Éder Vera
Ha úgy tetszik, szép kis mintavétel ez a világból, az emberiségből. Shakespeare utolsó darabjában fájdalmas, de ugyanakkor megbocsájtóan elégikus képet is fest rólunk. Ezt döbbenetes erővel érzékelteti Fodor az előadás végén. A temérdek gyilkos szándék után, az életnagyságú bábok ott hevernek a színpadon élettelenül. Szét is estek, akár külön a fejük, törzsük, Prospero ott ül köztük, meg-megemelve egy-egy fejet, beszél hozzájuk, mint a valaha virágzó élet mementóihoz, azokhoz, akik elnyerték méltó büntetésüket.
Számot vet velük. De végül nem leszámol velük, hanem megbocsájt. És ekkor bejönnek a bábjaikhoz tartozó színészek, és újra életet lehelnek beléjük.
Kesernyés happy end. Az előadás érzékelteti, hogy ez csak kimerevített, ha úgy tetszik, kegyelmi pillanat. Az emberi természet és hatalom kegyetlen, agresszív, hát mögötti mechanizmusa nem változik.
Kaltenbach Jenő, hajdani kisebbségi ombudsman szerint az Európa-parlamenti választás nagy esélyt jelenthet az ellenzéknek, ha hajlandó elvégezni a rá váró munkát és beindítani egy falujáró mozgalmat. A Független Hírügynökségnek adott interjúban azt is elmondja Kaltenbach, hogy Orbán csak itthon sikeres, Európában egyáltalán nem az.
Budapest kiüresedett
Az EP-választás nagy esély
A sérelmi nacionalizmusra alapoznak
Egy szociális válság elsöpörné Orbánt
Patyi András és mások erkölcsi züllése
Tudom, hogy nagyon aktív vagy a facebookon, de azt hallottam, hogy egyszer csak kijelentetted: elég volt, nem akarsz többet írni. Miért?
FH
Azért, amit le is írtam: az volt az érzésem, hogy nincs hatása, lényegében magamnak írok. Oly mértékben pusztába kiáltott szónak éreztem minden bejegyzést, hogy egy idő után beleuntam. Aztán fel is tettem nyilvánosan a kérdést, de lényegében magamnak, hogy érdemes-e ezt csinálni, de aztán annyira kedvesek voltak a reakciók, hogy rá kellett jönnöm, tévedtem, mégiscsak érdekel pár embert, amit írok.
Ez azt jelenti, hogy van ember, akit érdekel, de valójában nem érdemes csinálni?
Hát ha van egy pár ember, aki érdekel, akkor már érdemes.
Azért írunk, te is, én is, hogy legyen hatása annak, amit írunk, de az irány nem ez…
Egyikünk sem lát a jövőbe, én nem tudom megítélni, kinek van igaza. Az optimistábbak azt mondják: nem lehet kiszámítani, hogy egy rendszer meddig él. Bekövetkezhetnek apróságok, váratlan dolgok, amelyek nyomán az erősnek, megingathatatlannak látszó rendszer, egyik napról a másikra összeomlik. Mások viszont azt mondják: hosszú távra kell berendezkedni, egyhamar nem lesz változás. Mindkét esetben talán van értelme annak, amit csinálunk. Hogyha csak egy pici kis szöget verünk bele ebbe a koporsóba, amelybe a rendszert eltemetjük, akkor már csináltunk valamit. Egyébként jó pár évvel ezelőtt volt egy beszélgetés a lányommal – azóta már nem él Magyarországon -, és tette fel nekem a kérdést: ha nem vagytok elégedettek azzal, ami van, akkor mit tesztek ellene? Meggyőződésem, mondom ennek kapcsán, éppen ma is írtam erről, hogy mindannyiunknak megvan a felelőssége. Nem szeretem az olyan embereket, és ilyenből nagyon sok van Magyarországon, akik úgy gondolják, hogy mindig a másik a hibás, és folyamatosan áthárítják a felelősséget, meg a tennivalót is másra, ahelyett, hogy maguk lépnének a tettek mezejére.
A te tetted az, hogy írsz?
Egyrészt írok, másrészt, ha úgy látom van értelme, akkor elmegyek különböző rendezvényekre.
De szervezést már például nem vállalnál…
Ezt nem tudom. Ha lennének társak, és lenne egy jó ötlet, gondolat, ami mögé érdemes odaállni, akkor hajlandó lennék ilyenre is. Egyébként a Párbeszéd tagjaként, egyfajta, szerény mértékű pártmunkát is végzek.
A fővárosban korábban képviselő voltál. Most mit teszel?
Nem érdekel a főváros. Abban az értelemben nem, hogy azt látom: Budapest sorsáért felelős testület nem létezik. Oly mértékben elvették a funkciókat Orbánék a fővárostól, hogy lényegében operett testületté vált. A szűken vett üzemeltetésen kívül, semmilyen hatásköre nincs. Budapest teljesen kiüresedett, és ez tudatos cselekvés eredménye; Orbán mindig is a főváros tartotta kicsit veszélyzónának és az ellenfelének. Személyes okból is, de azért is, mert Budapest is a vidék között tényleg nagy a szakadék.
Te most a testületről beszélsz, én viszont arról , hogy április 8-án azért ez a város mintha azt üzente volna, hogy nem kér a Fideszből. Ebbe bele lehetett volna kapaszkodni, de semmi nem történt, sőt rosszabbá vált a helyzet az ellenzék szempontjából. Pedig, volt, vagy volna igény arra, hogy a Fideszt leváltsák.
Van, és most újra lesz egy alkalom. Jövő tavasszal Európa Parlamenti választás lesz, és én ezt egy nagyon komoly esélynek tartom. Már csak azért is, mert ez egy arányos választási rendszer, itt nincsenek Fidesz-trükkök, tudatosan kialakított aránytalanságok, nem lehet ötven százalékkal hetvenhét százalékot elérni. Itt tényleg megméretnek a választáson elinduló különböző mozgalmak, így sokkal reálisabb képe lehet arról kapni, hogy mit is akar Magyarország. Persze nagyon komoly kampányt kell folytatnunk, mert itt egész Európa, de Magyarország sorsát is befolyásoló választás lesz. Kíváncsi vagyok, hogy elhozza-e a jobboldali populisták, és többek között Orbán Viktor vereségét, vagy pedig lesz egy megnövekedett tábora annak az irányzatnak, ahová lényegében Orbán is tartozik. Orbán, illetve a Fidesz a Néppárt tagja ugyan, de valójában ez egy olyan tagság, amelyik egyáltalán nem illik bele abba a profilba, amely a Néppártra jellemző. A Néppártnak már réges-régen meg kellett volna szabadulnia a magyar miniszterelnöktől, de egyelőre taktikáznak, és nem merik meglépni ezt a lépést.
Szerinted milyen eredményt hoz ez a választás? És most ne a vágyaidat fogalmazd meg, kérlek…
Nem tudom megítélni, találgatásba meg nem szívesen bocsátkozom. Két nézet van. Az egyik a migrációs veszély kommunikációs fokozása, minek következtében a szélsőségesek fognak előretörni. Mások meg azt mondják, és én hajlamos vagyok ezzel egyetérteni, hogy ez csupán átmeneti dolog lehet, mert a szélsőségeseknek nincsen válaszuk a problémára. Ezek csak protest mozgalmak és szavazók, beleértve Orbánt is, akik kihasználják azt a helyzetet, ami ma a világban van, azt hogy a polarizáció hihetetlen mértékben megnőtt, gazdag és szegény közti különbség a történelemben talán soha nem látott mértékűvé nőtt. A piacgazdaság elvesztette a szociális jellegét, a valamikori sikermodell, az úgynevezett rajnai modell, amely sokáig képes volt a második világháború után megvalósítani a “jólét mindenkinek” jelszavát; a német gazdasági csoda tulajdonképpen ennek az elvnek és gyakorlatnak volt köszönhető. De ez már megkopott. A szociáldemokrácia elindult a blairi, schröderi harmadik úton, ami tévedésnek, zsákutcának bizonyult. A szociáldemokrata mozgalmak mindenütt Európában visszavonulóban vannak; a választók kiábrándultak belőlük, mégpedig azért, mert az eredeti szociáldemokrata küldetést nem valósítják meg. Ez az oka annak, hogy a szélsőjobb irányába tolódik el a választói szimpátia. De még egyszer mondom: mint ahogy Hitler és a nácik annak idején nem oldottak meg semmit, mai utódaik sem oldanak meg semmit.
Lehet, hogy nem oldanak meg semmit, viszont az emberek inkább azt hangsúlyozzák, hogy Orbán az egyetlen, aki biztonságot jelent az országnak, meg nekik személyesen is. Ő megvédi őket a migrációtól, és munkahelyet is biztosít számukra.
Én Magyarországot ebből a szempontból nem tekinteném modellnek. Igaz, amit mondasz, nálunk ez a helyzet, és sokan gondolkodnak így, de ez a mentalitás a magyar történelemből vezethető le. Orbán ettől sikeres itthon. Európában nem az, sehol sem az. Európában mindenütt a szélsőjobb az ő világa, az ő hazája. Az a szélsőjobb, amely sehol sem tudott többséget szerezni, még Olaszországban sem. Tehát én nem hiszem, hogy ez egy siker-modell lenne, Magyarországon működik, mert ennek az országnak, ismétlem, van egy sajátos történelme. Magyarországon ez a fajta sérelmi nacionalizmus, ez a legfőbb táptalaja az orbáni sikernek.
De, fájdalom, mi itt élünk Magyarországon.
Igen, így van.
Ez a mi balszerencsénk?
Igen, részben ez a balszerencsénk. Ugyanakkor az ellenzék, és most megint olyat teszek, amit nem szívesen, mert ez is egyfajta felelősség áthárítás lesz, de tény, hogy az ellenzék nem végzi el azt a fájdalmas, sok munkával járó felvilágosító, szervező tevékenységet, ami ahhoz kell, hogy az emberek megértsék: az orbáni út nem vezet sehova.
Vagyis az ellenzéki politikusok keveset dolgoznak, és ha megszólalnak, meglehetősen unalmasak, és sematikusak?
Így van. A magyar politikának van egy Szent Grálja, amit úgy tűnik mindenki követ, ez pedig az, hogy nem szabad a választót bántani, hülyének nézni. Orbánéknak ez így jó, mert számukra a választó maga az Isten, hiszen biztosan a lehető legjobban látja a történéseket, mivel őket választotta meg. És: mindenre fel is hatalmazta őket, mondja az Orbán. Az ellenzék viszont abban a kutyaszorítóban van, hogy nem mondhatja, hogy a választó tévedett, mert akkor saját maga alatt vágja a fát, ezért aztán mindenféle kegyes hazugságot talál ki, és áthárítja a felelősséget. Vagyis elkeni a dolgot. Ebből pedig egyetlen kiút van: elmenni az emberek közé, beszélünk velük, szóba állunk velük. Nincs más lehetőség, mert a Fidesz oly mértékben lezárta az információs csatornákat vidéken, hogy az emberek egész egyszerűen nem jutnak hozzá a valódi hírekhez. Tehát vissza kell mennünk ahhoz a módszerhez, amelyben végigjárjuk az országot, létrehozunk helyi sejteket, megkeresve azokat az embereket, akik hajlandóak ebben közreműködni, és egy falujáró mozgalmat kell újra beindítani. Ennek van is hagyománya, a Horthy-rendszerből ismerhetjük ezeket a népi mozgalmakat, ezeket kellene felújítani. A Fidesz propaganda gépezetével szemben a hagyományos csatornákon keresztül nem lehet eredményt elérni.
Újra előhoznám a biztonság kérdését. Az országgyűlési választásokon az ellenzék az ország felében nem tudott a szavazatszedő bizottságokba jelölni embert, mert a helyi lakosok – csak őket lehetett jelölni – nem merték elvállalni a feladatot, mégpedig azért nem, mert féltek.
Igen, de ez a félelemnek nem valami külső, a biztonságunkat veszélyeztető tényező az oka, hanem maga a Fidesz. Az emberek tehát nem azért nem mernek beülni a bizottságba, mert félnek a migránstól, hanem mert félnek attól, hogy retorzió éri őket a Fidesz helyi hatalmasságaitól.
És éri is.
Éri is.
De ezért hoztam szóba a biztonságot. Mit tud ezzel szemben kínálni az ellenzék?
Csak az összefogás erejét. Meg kell szervezni a magyar társadalmat. Itt volt a Fekete ruhás Nővér példája. Kudarcot vallott, mert senki nem állt mellé. Abban a pillanatban, amikor tömegmozgalommá válik az ellenállás, akár az egészségügyben, vagy a tanároknál, megszűnik a félelem, mert mindenkit nem lehet kirúgni. Mindenkit nem lehet vakvágányra állítani. Hogyha a szolidaritás érzése és magatartása elterjedne, ha az emberek megértenék, hogy csak akkor tudnak, a hatalommal szembeszegülnek, ha közösen, egymást támogatva teszik.
Ha már megértés… Annak idején, amikor Bayer Zsolt kitüntetése ellen tiltakozva, te elsőként visszaadtad a tiszti keresztet – ha jól emlékszem százvalahány ember követett téged – , annak is csak néhány napig volt felhajtó ereje, aztán minden visszasüllyedt a régibe, Bayer Zsolttal együtt.
Én ettől a lépésemtől nem vártam katartikus változást, mert ezt az akciót az emberek nagyobbik fele értelmiségi nyafogásnak tekintette; nem tartozik rá, az ő sorsa ettől nem változik. Ebből nyilván nem lehet népi mozgalmat indítani. Ehhez az kell, hogy az emberek valamilyen módon érdekeltek legyenek.
Miből tud ma Magyarországon népi mozgalom lenni?
Egyetlen dolog van, amitől Orbán nagyon is tart, ez pedig a gazdasági csőd. Ha az Unió érdekelt lenne abban, hogy Magyarországon változás legyen, és meg lenne hozzá a megfelelő ember, akkor Orbánt viszonylag gyorsan meg lehetne buktatni. Elég lenne hozzá, hogy megvonják az uniós támogatásokat, minek következtében a magyar gazdaság – amely most is csak annyiban bővül, amennyiben az uniós pénzek érkeznek hozzánk – leülne, és előállna egy olyan szociális válság, ami kivinné az embereket az utcára, és az elégedetlenség elsöpörné Orbánt. De Nyugat, és főleg a német autóipar, ezt csak akkor tenné meg, ha ez rendezetten folyna. Nekik is az lenne az érdekük, hogy legyen valaki, aki alternatívát nyújt, és a sima átmenetet lehetővé teszi.
Ez is a biztonságról szól: a külföld is azt akarja látni, hogy nem fordul fel az ország, nem tud kivinni a Fidesz tömegeket az utcára, de ha meg is teszi, ezt tudja az új hatalom kezelni, illetve van olyan kormányfő, aki ezt kézben tudja tartani.
Pontosan. Erről van szó. És ez az, ami ebben a pillanatban nincs.
És nem is látszik a közeljövőben sem?
Ezt nem tudom. Most én sem látom, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet.
A Sargentini jelentés szerinted katalizálhatja ezt a folyamatot, vagy ellenkezőleg: olyan belpolitikai fegyvert ad Orbán kezébe, amellyel az EP választás mindenképpen az ő javára billen el?
Azt nem gondolom, hogy a jelentés következtében Orbán megbukik, vagy hogy olyan folyamatot indítana el, amely a közeli bukását eredményezné. Azt azonban mindenképpen gondolom, hogy Orbán pozíciói megrendülnek, ezt mutatják a felmérések is. Az Orbán-lapok mérték fel, hogy az emberek mit gondolnak a Sargentini-jelentésről, és a többség azt válaszolta: nem Magyarországot, hanem a kormányt érte a kritika. Vagyis Orbánnak az a retorikája, amely a jelentést egy magyarellenes összeesküvésként próbálja feltüntetni, nem működik. Ugyanakkor azt se felejtsük el, és ez is a kormányfő ellen szól, hogy itthon az EU elfogadottsága még mindig meglehetősen magas, a többség Európa-párti.
Ezt a többséget miért nem érdekli a korrupció? Miért nézik el simán, most például ezt az újabb repülős ügyet, konkrétan Orbánét, amibe amúgy talán bele is kellene buknia a miniszterelnöknek.
Orbánnak már sok mindenbe bele kellett volna buknia, nem ez az egyetlen. De hozzáteszem: ha másról lenne szó, nem Orbánról, az már rég bele is bukott volna. Orbánt a sérelmi nacionalizmus tartja hatalomban, illetve azok a hazugságok, amelyeket a migrációs ügyekkel kapcsolatban terjeszt. És ez is a sérelmi nacionalizmus része egyébként. Magyarország azért annyira migráns ellenes, mert ez a fajta bizonytalan, sérelmes azonosságtudat, ami meghatározza az emberek gondolkodását. A kettő összefügg. Másutt ebbe tényleg simán belebuknak, mint ahogy már ennél kisebb ügybe is belebuktak nyugati politikusok. Ez azért is van nálunk így, és ez megint nem lesz a magyar lakosságra hízelgő mondat, mert mi hozzászoktunk a korrupcióhoz. Ennek hagyománya van itt. Mindig is ez volt. A nagy panamák a Horthy-rendszer idején, ezek mind itt történtek ebben az országban. És a korrupció folytatódott a Kádár-rendszer alatt; az umbulda is ezt a fajta laza erkölcsiséget erősítette meg. A korrupció ugyan zavarja az embereket, de leginkább az zavarja, hogy ők nem részesei.
Az a pozíció, amit te annak idején betöltöttél, a kisebbségi ombudsman, ma már nem létezik . Kéne léteznie?
Hát hogyne. Minden demokratikus védelmi intézményt, az alkotmánybíróságtól kezdve, az ombudsmani rendszeren keresztül, a számvevőszékig, mindent szétvert az Orbán-kormány. Egyrészt azzal, hogy megvonta a hatásköröket, másrészt azzal, hogy megszüntette magát az intézményt, harmadrészt pedig azzal, hogy telerakta saját szolgáival ezeket az intézményeket. Most a bíróságon van a sor. Még nem sikerült a bíróságot teljesen a saját hatalma alá hajtani, de mindent el fog követni annak érdekében, hogy ez bekövetkezzen. Ezt szolgálja például a Közigazgatási Bíróság felállítása, ahova a saját embereit delegálja majd a hatalom. Én borzasztóan sajnálom, Patyi András nekem tanítványom volt, és kollégám is, ő is, meg mások is olyan erkölcsi züllésen mentek keresztül, ami számomra teljesen érthetetlen.
És téged miért nem darált be a rendszer? Miért nem az egyéni túlélés technikáját választottad?
Kétségtelen: az érvényesüléshez hajbókolni kell, rendszerkonform magatartást tanúsítani. Nincsenek ma már erkölcsi felháborodások az igazságtalanságokon. Hogy engem ez miért kerül el? Szerencsém volt: mindig olyan pozícióban voltam, ahol nem volt hatalom a kezemben. Mert sosem érdekelt a hatalom. Engem a méltányosság és az igazságosság érdekel elsősorban. Akkor érzem jól magam, ha nincsenek feszültségek. Minden normális rendszerben a politikusok legfőbb dolga és kötelessége a társadalom konszolidálása. Egy demokrácia csak konszolidált formában működik. Ha súlyos feszültségek lépnek fel, akkor baj van, akkor szokott válság kialakulni. Ezt a demokráciák tudják kezelni. De ha az erkölcsi talaj kicsúszik a politika alól, akkor jön a válság, és akkor azok, akik hatalmon vannak, azok is veszélybe kerülnek, hiszen megbuktathatják őket.
Angela Merkel nincs akkora bajban, mint azt sok magyar olvasó szeretné. Kormányválság van, pontosabban a nagykoalíció került veszélybe. Szinte pont egy éve (2017. szeptember 24) volt a német parlamenti választás, mely a Német Szövetségi Köztársaság 1949-es megalapítása óta a demokratikus parlamenti pártok legrosszabb eredményét hozta. A legnagyobb meglepetést a néhány hónappal korábban párttá alakult migráns-ellenes mozgalom, az Alternatíva Németországért (AfD) bejutása a berlini parlamentbe (Bundestag) volt, méghozzá 12,6 százalékos eredménnyel. Az első reakciók: valójában nem a többi pártoktól csábították el a szavazókat, hanem olyan szavazók jelentek meg, akik eddig nem vettek részt a választásokon.
A parlamentáris pártok már a 2017-es választás előtt jelezték, hogy nem hajlandók ezzel a szélsőséges alakulattal koalícióra lépni. Épp úgy elzárkóztak az kormányzási együttműködéstől, mint a kommunista (NDK) utódpártnak tartott Baloldaltól (die Linke). Ez tavaly ősszel nehéz helyzetbe hozta a kormányzásra engedélyt kapott addigi kancellár asszonyt, Angela Merkelt (CDU). Félévig tartott, míg egyezségre tudott jutni a csúfos vereséget szenvedett szociáldemokratákkal (SPD), amiben segítségére volt addigi külügyminisztere, a jelenlegi államelnök Frank-Walter Steinmeier (SPD). A megegyezés, a nagykoalíció megalakulása borítékolható volt, mert a német választók szerint a német gazdaság nem engedhet meg egy újabb választást, hiszen az nemcsak rengeteg (felesleges) pénzkidobást jelent, de az újabb kampány vagy másfél hónappal meghosszabbítja a kilátástalan tétlenséget, azaz a cégek, vállalatok nem tudnak tervezni, hiszen nincs költségvetés, hiányoznak az adótörvények, a kedvezmények, a szigorítások, azaz a gazdasági élet mozgató elemei.
Végül, Merkelnek idén (2018) márciusra sikerült fedél alá hozni a klasszikus (CDU/CSU + SPD) nagykoalíciót. A kancellár asszony eddig nagyon ügyesen kormányzott, vagy inkább lavírozott a koalíciós partnerek között. Napjainkra azonban nem csak a baloldallal, a szociáldemokratákkal (SPD), kell megküzdenie, hanem a testvérpárttal, a keresztényszociálisokkal (CSU) is. Horst Seehofer a bajor testvérpárt elnöke, és egyben a Merkel kormány belügyminisztere. Történelmi tény: a konzervatív, katolikus bajorok mindig is külön utas politikát és gondolkodást képviseltek. Furcsa nyelvjárásuk (akcentusuk) biztosítja, hogy sohasem lesz bajor kancellárja Németországnak. Ezt megpróbálta a modern idők legnagyobb bajorja, a keresztényszociális Franz-Josef Strauss (FJS) is, akinek be kellett látnia, hogy csak Bajorországban tud érvényesülni, de ott nagyon. Az NSZK többi része (különösen az északiak) képtelen elfogadni egy „déli” vezetést. Így állami, szövetségi szinten Seehofer is esélytelen.
Merkelnek, pedig nincs alternatívája. Még nem született meg. Vagy, ha igen, még nem lépett a színre. Az első komoly esélyt a hamarosan esedékes bajor és hesseni tartományi választások hozhatják. Már rebesgetnek neveket, sőt Berlinben már azt is kérdezik, hogy „ezt (a merkeli politikát) meddig lehet még csinálni?” A válasz egyértelmű: rövidtávon senki sem tervezi a kancellár asszony megbuktatását. Viszont az „uniós pártok” (CDU/CSU) veresége új helyzetet teremtene. Olyannyira, hogy sokan kizártnak tartják Merkel újraválasztását a CDU következő kongresszusán. A kancellár asszony párton belüli ellenfelei kivárnak, ill. várják a megfelelő pillanatot, ami csak a két őszi tartományi választás utánra várható, ill. következhet be. Ergo, a nagykoalíció továbbra is fenn fog állni, maradni.
Habár a legutóbbi közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 58 százaléka elégedetlen a nagykoalícióval, 54 százalék pedig Angela Merkellel. A közhangulatra jellemző, hogy a megkérdezettek 56 százaléka nem bízik a jelenlegi kormányzás fennmaradásában a parlamenti ciklus végéig. Ilyen rossz eredményt csak Trump elnöknél tapasztalt eddig a Szabadvilág. Ez azért is érdekes, mert jelenleg mindkét ország (USA, Németország) gazdasága szárnyal.
Politikai (szélső)„jobbra” tolódás Németországban szinte kizárt dolog, mivel a parlamenti pártok (legalábbis eddig) nem hajlandók a szélsőségesekkel (die Linke, AfD) koalícióra lépni. Ez a nagykoalíció igazi összetartó (merkeli) ereje.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
