Featured

Az új Unabomber támad?

Soros György után Barack Obama, Hillary Clinton, majd a CNN és állítólag Donald Trump is csőbomba-küldeményt kapott. Eddig a 70-90-es években volt ilyen sorozat. Akkor a Unabomber szerkezeteinek sok áldozata volt.

Hétfőn Soros György kapott – mint utóbb megállapították – csőbombát, amelyet egyik alkalmazottja talált meg a postai küldemények között. Gyanúsnak találta, ezért a rendőrséghez fordult. Azóta hasonló küldeményt kapott előbb Barack Obama volt elnök és Hillary Clinton ex-külügyminiszter és elnökjelölt (mindketten demokrata pártiak). Aztán a CNN hírtévé és Trump elnök fehér házi hivatalába is gyanús csomag érkezett – utóbbit azóta állítólag cáfolták, de a helyzet jelenleg nehezen áttekinthető.

Szerdán délelőtt aztán kiderült: hasonló gyanús csomagokat küldtek Debbie Wasserman Schultz floridai demokrata párti és Maxine Waters kaliforniai demokrata párti képviselő, valamint Eric Holder, az Obama-kormányzat volt igazságügyi minisztere irodájába is.

A küldeményeket minden esetben időben lekapcsolták. Az FBI

terrorcselekményként kezeli

a sorozatfenyegetést. Hivatalos forrásból eddig nem erősítették meg, hogy minden utóbbi esetben bomba volt a pakkokban.

A politikai erőszaknak nincs helye az Egyesült Államokban

– jelentette ki Trump.

A történtek háttere egyelőre tisztázatlan, de szinte bizonyosan politikai indíttatásúnak tekinthető. Az elnöki hivatalba küldött csomagig széljobb, demokráciaellenes akcióról lehetne szó, de ha bebizonyosodik, hogy a Fehér Ház is fenyegetést kapott, akkor az olyan általános politikaellenes támadássorozat lenne, amire eddig egy alkalommal került sor.

Az Egyesült Államokban a Unabomberként hírhedetté vált Theodor (Ted) Kaczinsky (csak névrokona a mostani lengyel elnöknek és tragikusan elhunyt testvérének, bár neve alapján alighanem lengyel származású) 1978 és 1995 között hajtott végre eddig páratlan postai küldeményként kézbesített bombákkal merényletsorozatot.

A 16 bombával 23 sérülést okozott és 3 embert megölt

Kaczinsky 1996-os elfogásáig az FBI addig leghosszabb ideig körözött bűnözője volt.

A matekzseni, már huszonévesen egyetemi tudományos karrierbe kezdő

Kaczinsky a 60-as évek legvégén hirtelen minden címéről, munkájáról lemondott és kivonult a civilizációból. Az ipari társadalommal szembefordulva lényegében

a mainstream elleni általános politikai akcióba kezdett

a maga által készített, egyre kifinomultabb fadoboz-bombákkal, amelyeket például egyetemi oktatóknak, kutatóknak, számítógép-szaküzletnek.

Végül a zsarolás nyomán a két legelismertebb országos napilapban közzétett proklamációjának szövegére ismert rá testvére, aki feljelentette az addig teljes sötétségben tapogatódzó FBI-nál egy montanai erdő mélyén lévő sufniban élő Ted Kaczinskyt. Életfogytiglant kapott.

Vajnáné szobabiciklivel emlékezett 1956 hőseire

Mindenkinek másként él a szívében 1956 emléke. Vajna Tímea, Andy Vajna filmbiztos felesége az Instagramon osztotta meg a nagyközönséggel, hogy ő mivel tette emlékezetessé az ünnepet. Amint az a mellékelt képen is látható, Vajnáné saját elmondása szerint lenyomott tíz kilométert a szobabiciklijén.

Én megettem egy nápolyit, de előtte még belebújtam a papucsomba. Jó helyről tudom, hogy a közelünkben lakó Málnavadász Lajosné a tulajdonát képező konzervnyitóval felbontott egy májkonzervet. Az utolsót ebben a hónapban, de nincs nagy baj, mert néhány hét múlva megérkezik a nyugdíja, és Erzsébet utalványt is kap majd a miniszterelnöktől, akkor vesz majd egy másik májkonzervet.

Lelkesné Fásult Margit hajléktalan 1956 emlékére megmutatta a személyi okmányait az őt igazoltató rendőröknek. A jelent az Instagramra ugyan nem került föl, de értesülésünk szerint közölte velük, hogy nem szeretne bemenni a hajléktalanszállóra, mert ott ellopják a dolgait és verekedés is előfordul.  A négy rendőr 1956 emlékének adózva figyelmeztette Lelkesné Fásult Margitot, hogy még két ilyen eset, és akkor szabálysértési eljárást kell indítaniuk ellene. Lelkesné Fásult Margit erre válaszul azt mondta, hogy … de ezt inkább nem írjuk le, mindenki képzeljen ide egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést.

Rettentő Géza zsebtolvaj 1956 emléke előtt tisztelegve ellopott egy pénztárcát a 6-os villamoson, a benne lévő pénzt italra és más földi hívságokra költötte, az iratokat pedig egy közeli szemetesbe hajította, remélve, hogy azok visszajutnak az általa meglopott illetőhöz.

Számos hasonló, hétköznapi esetet jegyeztek fel tegnap, október 23-án. Egyik megnyilvánulás sem volt ugyan annyira számottevő, mint Vajna Tímeáé, rajta kívül senki sem nyomott le tíz kilométert a szobabiciklijén, igaz, hétköznapi emberektől nem is várható el történelmi teljesítmény. Volt olyan honfitársunk, aki a hősük emléke előtt adózva, csakúgy, mint az év többi reggelén, fogat mosott, mások beágyaztak az éjszakai alvás után, és hallottunk olyat is, hogy valaki levitte a kutyáját sétálni. (Utóbbi hírt még ellenőriznünk kell.)

Teknősbika Lajos politikus úgy kívánt fejet hajtani az egykori hősök emléke előtt, hogy már napokkal az ünnep előtt elhatározta, hogy október 23-án nem fog hazudni. Ezt az ígéretét azonban nem tudta megtartani, ezért mindenkitől, de különösen azoktól, akiknek a szavazatára a következő választáson is számít, elnézést kér.

M. Lőrinc gázszerelő azzal emlékezett a forradalom hőseire, hogy aznap nem vásárolt se hotelt, se újságot, s bár szóba került egy kisebb húsüzem, valamint egy közepesnek mondható balatoni camping megvétele, az ünnepi áhítat hatása alatt erről is lemondott. O. Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott a Terror Háza előtt, és 1956 hőseire emlékezve aznap nem utazott meccsre magánrepülőgépen, viszont beszédében nem az oroszokat, hanem Brüsszelt és Sargentinit tette felelőssé a forradalom lángjának eltaposásáért.

Ez a Dagály nem az a Dagály!?

Szép lett a Dagály fürdő, és lehet még szebb is. De hiányoznak a fák, s az árnyékuk. A fővárosiak nemrég átadott strandja soha nem lesz olyan, mint volt – írja egyik bejegyzésében a Mentsük meg a Dagály fürdőt nevű Facebook csoport állandó látogatója. Mások azt kifogásolják, hogy ugyanazzal a zuhannyal tussolnak, mint a bezáráskor, de hajszárítóra, sőt, még fogasra sem költöttek. Miközben a mellette lévő Duna Aréna közel 50 milliárdba került.

 

Kicsit megkésve, de elkészült a Dagályfürdő. Pontosabban teljesen azért nincs még kész, a wellness részleg körül még mindig vannak elmaradások, de erről majd később. Ugyanis a fürdőt október elején már átadták a nagyközönségnek. Ez azért nagy szó, mert korábban – még nyár derekán – amikor az átadás részleteiről érdeklődtünk, akkor a Fühü tucatnyi kérdésére a kivitelező csak annyit válaszolt, hogy a „munka ütemesen halad”. Pedig már a kérdések megírásakor is túl voltunk az átadás hivatalos határidején, a válasz megfogalmazásakor már végképp.  Az ütemesen haladó munka azonban végül meghozta gyümölcsét, még akkor is, ha ma nem tudjuk pontosan, hogy a tervezetthez képest mennyit késett a Dagály fürdő avatása. Az átadási ceremónia ezért lehetett rendkívül diszkrét, semmi csinnadratta, semmi szalagátvágás, egyszer csak kinyílt a néhány éve bezárt pénztár.

FH

A végeredmény azonban szép, rendezett, modern. Az őszi napsütés is az úszókat igyekszik kárpótolni a strandmentes évekért. A gyér látogatásnak hála akár magányosan is róhatunk pár ezer métert, az úszómester szerint a víz hőmérséklete 26-27, a brüggölő viszont 36-38 fok közötti. Remélhetően ennyi is marad. A Dagály egyébként két vadonatúj úszómedencével bővült, és pár napja már a wellness részleg is várja a nagyközönséget. Némi üröm az örömben, hogy a merülő medence – bár elkészült – egyelőre használhatatlan. Ugyanis túlságosan mélyre sikeredett. Erdős Péter, a Mentsük meg a Dagályfürdőt honlap népszerű szerkesztője viccelődve mondja: arra gyanakszik, hogy a tervező mélyépítő lehetett, ezért dönthetett a 2 méteres mélység mellett. Jelen pillanatban tehát arra várunk, hogy a medencét a hatósági előírás szerint feltöltsék. Viszont a szaunázók addig is ingyenesen kapnak hideg ásványvizet. Persze pohárban!

Az már önmagában is lehűti a kedélyeket, hogy a termál medencében csak díszként szolgál a régen egyébként folyamatosan működő két nyakzuhany, s néhol levált csempék jelzik, hogy a fürdőnek ezt a részét vagy elfelejtették felújítani, vagy a milliárdokból erre már nem tellett, mert máshová tették. Lehet találgatni. Nos, ezt a problémát gyorsan megoldották. A zuhanyfejeket leszerelték, a helyüket beburkolták. Erre mondják, hogy ügyes.

FH

Ami viszont egyenesen felháborító, hogy a szépen felújított, bár egyhangúan szürke épületben – amilyen az Aréna is – néhány lényeges dolog semmit sem változott. Úgy tűnik, hogy még ma is a két évvel ezelőtt otthagyott öreg hajszárító, fogas, akasztó és zuhanyozó van használatban. És amilyen telhetetlenek, az öltözőbe tükröt is szeretnének a fürdő szerelmesei, de az ezt szóvá tevő levelükre választ sem kaptak. Pedig a Mentsük meg a Dagály fürdőt honlap körül szerveződő több ezer békés fővárosi polgár türelemmel tudomásul vette a beruházó összes átverését.

A perzselő nyárban hoppon maradt úszni, fürödni vágyók persze bosszankodtak, amit a szervezők úgy próbáltak leszerelni, hogy a naponta dráguló, közel 50 milliárdért épített Duna Arénát, miután napközben teljesen üresen kongott, megnyitották a civilek előtt is.  A siker mérsékelt volt. Pedig a belépő ára egyetlen úszásért csupán 500 forint. A feltételezések szerint ezért még szaunázni is lehetett, ugyanis az Arénában jól felszerelt wellness részleg is van. Információink szerint azonban azt soha nem nyitották ki, legfeljebb a sportolóknak.  Erdős Péter azt is elárulta, hogy az Arénát és a Dagály fürdőt összekötő alagutat ugyan komoly összegért megépítették, de használni talán soha nem fogják. Csak terv marad az elképzelés, hogy közös belépővel mindkét intézmény látogatható. Emiatt persze nincs felháborodás, mert a fürdőzők leginkább a Dagályt akarták visszakapni.

A Dagály tehát – ha nem is akkor, nem is úgy, ahogy megígérték –, de  működik. A szép időnek köszönhetően egyre többen keresik fel. Azt azonban még nem tudni, hogy meddig. Ugyanis a felröppent sajtóhírek szerint a komplett létesítmény építtetője, a Bp. 2017 KKft. hamarosan megszűnik. Ennek következményeként veszélybe kerülhet a Dagály fürdőt működtetető Budapest Gyógyfürdővel kötött megállapodás, amely biztosítja, hogy a fürdő medencéiben sporteseményeket ne rendezzenek. Ha viszont a szerződés már nem lesz érvényben, akkor bármi megtörténhet. S mindennek az ellenkezője is. De ezt a víz szerelmesei, akik Dagály ügyben többször befürödtek, jól tudják.

 

A Bp2017 KKft. a fentiekkel kapcsolatban a következő észrevételteleket tette:

  • A dagály strand bezárásakor a Budapesti Gyógyfürdő munkatársai mindent leszereltek, ami használható volt, így a zuhanyfejeket és minden egyebet még a kőszobrokat is elvitték. Korszerű új felszerelést kapott  a fürdő minden helysége.
  • A Duna Arénát és a Dagály fürdőt összekötő alagutat ugyan valóban megépítették, de amíg a két létesítményt két külön cég üzemelteti, a BP.2017 KKft. állami tulajdonban van, a Budapesti Gyógyfürdő a fővárosé addig kihasználni nem lehet.

(szerkesztőségi megjegyzés)
Logikus lenne, ha a két létesítmény üzemeltetését a BP.2017 KKft. venné át hiszen mindkét létesítményt az állam finanszírozta, ki lehetne használni az elkészült alagutat, ha a létesítmények egy kézben üzemelnek, közösen használhatnák az úszni, strandolni, fürdőzni vágyók, így nőhetne a kihasználtság és mindennek tetejében

a bevételből csökkenteni lehetne a beruházásba fektetett tetemes összeget.

Tüntettek a lopások és a korrupció ellen

Közös ellenzéki tüntetés tartottak kedd délután Budapesten, a budai Bem téren. A demonstráció a szabadságért és a korrupció ellen szerveződött. A tüntetésen pár ezren jelentek meg, amelyet a Magyar Korrupcióellenes Szövetség Egyesület és Hadházy Ákos, volt LMP-s politikus szervezett. A tüntetők egyetértettek abban, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, melyhez aláírásokat gyűjtöttek, gyűjtenek. Hadházy kezdeményezéséhez egymillió aláírás összegyűjtésére van szükség.

 

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője, a rendezvény moderátora szerint félre kell tenni a nézeteltéréseiket: vagy együttműködnek az ellenzék pártjai vagy elbuknak. Hangsúlyozta, hogy ők is a magyar nemzet részei.

Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter nem jelent meg a tüntetésen. Levelét Barabás Richárd olvasta föl. Jeszenszky hisz a demokráciában, a jogállamiságban és a nemzeti szuverenitás függetlenségében, szerinte ez a tüntetőkkel a közös gondolata. Támogatja azt, hogy Magyarország az Európai Ügyészséghez csatlakozzon, 1956 szellemében a nyugat-európai demokráciák családjához csatlakozzon.

Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere úgy vélte, lehetne sokkal jobb ez az ország. Hasonló a helyzet, mint 1956-ban, amikor betelt a pohár és elpattant a húr és kitört a forradalom a szovjet rabiga alatt, miatt.

Harangozó Tamás, MSZP-s politikus kijelentette, hogy egy ázsiai zsákutcába kényszerítették vissza Magyarországot. Orbán Viktor újjáépítette az állampárti rendszert. Az MSZP 1848-ból, 1956-ból és 1989-ből továbbra sem enged. Orbán Viktor Putyin és Erdogan barátja, miközben eltünteti Nagy Imre szobrát. Szerinte akaratból, bátor kiállásból és kezdeményezésekből kell több, nem pedig pártokból. Véleménye szerint csodák nincsenek. Közös cél, kemény munka van, meg kell találniuk egymást és erőt kell mutatniuk.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint is Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez. Hangsúlyozta: a Polt Péter legfőbb ügyész leplezte állami korrupcióból Orbán Viktor és családja kandikál ki. Azt hiszik, hogy rájuk semmilyen veszély nem vonatkozik, miközben orosz zsoldban 1956 szellemét árulják el, például az értelmetlen paksi bővítéssel. Jávor hisz az összefogásban, mert a szétaprózott ellenzékkel csak Orbán Viktor győz, utalt a jövő évi EP-választásokra.

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja szerint a Fidesz-KDNP kormány hazudik, lop, csal, megnyomorítják és külföldre kergetik a magyarokat. Az Európai Ügyészséggel sikerülhet a rendszer leváltása. A közös cél szerinte minden mást felül tud írni, össze kell fogniuk.

Donáth Anna, a Momentum elnökségi tagja a nagypapája meséiből ismeri 1956-ot. József Attilával és Göncz Árpáddal példálózott. Hisz a szabadságban, egyenlőségben és testvériségben.

Tarnay Kristóf Ábel, közéleti aktivista, blogger szerint a teljes sötétség nyelve ez már. Szerinte a sötétség nem tart örökké: a demokrácia meghal a sötétségben. A világosságot a civil aktivistákban látja, akik véleménye szerint fénypontok lehetnek. Úgy vélte, Magyarország jelenleg fuldoklik a korrupció sötétségében. Orbán Viktor ügyészsége előbb állít hajléktalanokat bíróság elé, mint korrupt politikusokat. Tarnay a tüntetőkkel kivilágította a telefonjaikat, mint akik a világosság fénypontjai.

Lukácsi Katalin, volt KDNP-s politikus elmondta, hogy már nem szavaz a Fideszre, nem bízik bennük. Szerinte a többség érdeke is, hogy megdőljön ez a rendszer. Hiteles, meggyőző alternatíva kell ehhez. Véleménye szerint a Fidesz ereje az emberek félelmeiben rejlik. Üzente, hogy ne féljenek az emberek. Aktív, bátor állampolgárok fogják a rendszert megdönteni. Ez a bátorság 1956 öröksége.

Hadházy Ákos, volt LMP-s politikus szerint a mai magyar kormányt nem az orosz tankok tartják fent, hanem az EU támogatások pénzei. Ebből lopnak és fizetik a zsoldosaikat. Úgy vélte, a probléma az, hogy ebből a lopott pénzből számukra minden megvehető. Szerinte ezt az Európai Ügyészséghez való csatlakozással lehet megállítani. Van ehhez egymillió ember, meglesz szerinte az egymillió aláírás a kezdeményezéshez. Elmondta: jelenleg mintegy 120 ezer aláírásuk van. Véleménye szerint a munka ideje van itt. Az elcsalt választások után most munkaidő van. Bejelentette azt is, hogy az aláírásgyűjtő pultoknál ezentúl a kilakoltatások leállításáért is gyűjtenek majd aláírásokat. Továbbá este 7 órára a Kunigunda utcai MTVA épületéhez újabb tüntetést jelentett be.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, hogy nem akarnak orosz gyarmat lenni. Nem hagyják, hogy azzá tegyék. Az Európai Ügyészség tud ebben segíteni de . ehhez összefogás és egység kell – ez a modell Hódmezővásárhely mellett több településen is működött. Erőt kell tudniuk mutatni véleménye szerint. Amíg a megfélemlítés tart, addig csak  hazug propaganda és a lopás folytatódik. „Háromezer-kétszáz Hódmezővásárhelyre van szükség a pártállam legyőzéséhez a jövő évi önkormányzati választáson.”  A küzdelmükben velük van Magyarország, Európa és a Jóisten is. Márky-Zay olyan Magyarországot szeretne építeni, ami valóban mindenki Magyarországa lesz. A tüntetés végén a demonstrálok az EU himnuszát is elénekelték.

Víz Ági

1956: forradalom alulnézetben

1956. októberében kilenc éves voltam. Azon a 23-án délutános voltam az iskolában. Nagyon nem szerettem ezt a váltott műszakos beosztást, mert mire úgy öt óra körül vége lett a tanításnak, már sötét este volt. Akkoriban az Andrássy úton – bocsánat: a Sztálin úton – csak nagyon halványan világítottak a lámpák, és hogy ne féljek a sötétben hazafelé mindig fürgén szedtem a lábam. Általában egyedül mentem haza az iskolából, de azon a délutánom anya és apa is értem jött. Nem is értettem a dolgot.

Ahol 1956 őszén laktunk, az korábban volt már Oktogon, aztán Mussolini tér, Hitler tér, akkoriban November 7 térnek hívták, most megint Oktogon. Talán huszonöt család élt velünk a 3-as szám alatt, az úgynevezett IBUSZ-házban. Amikor azon a 23-i estén hazavittek az iskolából, nem gondoltam, hogy jó pár hétig nem is nagyon fogok kimozdulni onnan. Azt sem gondoltam, hogy néhány nappal később néhány bútorral, matraccal, leköltözünk a légópincébe, és mi is, ahogyan szinte minden család a házból, berendezkedünk a maga fáskamrában.

Anyám még évekkel később is sokszor emlegette a „pinceheteket”, mert a háború alatt ő egyszer már megélte itt ugyanezt. 1945-ben azt gondolta, soha többé nem kell abba a dohos, fáskamrákkal szabdalt pincébe költöznie, de az élet megtanította neki is, hogy a történelem nem ismer olyat, hogy „soha”. De nem is az volt a legnagyobb bánata, hogy a fáskamrába kellett berendezkednie, hanem az, hogy a téren megint tankok dübörögtek, géppuskák kerepeltek, a körúton a holtestek hevertek.

Fortepan. Az „IBUSZ-ház”, ahol laktunk

Amikor másnap délben kezdtem összeszedni az iskolai füzeteimet, apa azt mondta, ma nem kell iskolába menni, mert váratlanul szünet lett. Arra nem emlékszem, de talán azt is hozzátette, szénszünet van, és ebben nem volt semmi különös, akkoriban szinte minden évben elrendelték ezt néhány napra.

Az már furább volt, hogy a szüleim időnként elvonultak a másik szobába, halkan beszélgettek, nagyon vigyáztak, hogy ne előttem tárgyalják ki a városban történő eseményeket. Szokatlan volt a nagy jövés-menés is a házban, a szomszédok be-becsengettek, valamit sustorogtam a felnőttek az előszobában, aztán mentek tovább.

Mielőtt leköltöztünk a pincébe, néhány napig apa mást sem csinált, mint egy zsákban hordta fel a fát a pincéből, gondosan bepakolta a kamrába, a kisszobába, közben a lakás lassan olyan lett, mint a fáspince, a pince meg akár a kamra. Abban is hasonlítottak, hogy a mama befőttjeinek egy része, a kamrai polcokra gyűjtött konzervek, meg a nagy zsíros bödön, aminek mélyén mindig lapult némi előre elkészített libasült, lassan-lassan leköltözött a pincébe. Nem értettem ezt a felfordulást, de apa megmagyarázta: kell a hely a kamrában.

Már november eleje volt, amikor egyik reggel furcsa, zörgő, dübörgő hangra ébredtem. Csendes udvari lakásunk volt, oda még a körúti villamos csilingelése is csak nyáron hallatszott be, de ilyet még soha nem hallottam. Anya arcát, a pillantását, ahogyan összenézett apával soha nem fogom elfelejteni. „Te is hallod? –kérdezte apát. – Az, amire én gondolok?” „Az, felelte, apa. Tankok.”

Azon a napon a téren már minden üzlet zárva maradt. Nem nyitott ki a Hunyadi téri piac sem, a kofák is otthon maradtak. Anya becsöngetett a szomszédba, Sitkéry néni, a neves orvos professzor felesége, ugyanolyan tanácstalan arccal nyitott ajtót, aztán mindketten átmenetek Máthéékhoz, hogy talán az ezredesi rangban szolgáló katonaorvos fogásztól sikerül megtudni valamit arról, ami a városban történik.

De mire visszajöttek, a helyzet megváltozott, a Lenin körúton minden irányból lövések dördültek. A szemben lévő Abbázia étterem feletti lakásba egy géppuskafészek telepedett. Már szinte szünet nélkül szóltak a fegyverek. Másnap reggel a Hősök tere felől lánctalpak csörgése ébresztett. Gyorsan átszaladtam Máthéékhoz, hogy az ő ablakukból lássam a tankot a ház előtt. Csikorogva fékezett, egy orosz tank volt, de szinte azonnal géppuska tűz fogadta. Kicsit előre lódult a monstrum, aztán visszatolatott. A géppuska kerepelése elhallgatott. Vihar előtti csend lett. Váratlanul eldördült egy ágyúlövés. Aztán még egy. És a harmadik. Máthé néni felkapott és hazaszaladt velem. „Szemben ég az Abbázia!” – mondta anyámnak és a kezébe nyomott. A házban mindenki fejvesztve rohant a pincébe.

Fortepán. Az Abbázia, miután elment a tank

Mi gyerekek – Lakatos Gyuri, Vargha Zoli, Kutas Mari, Máthé Jancsi, meg a két kicsit különc nővére, Ági és Éva, jól elvoltunk a pincében. Szinte napokig nem láttak minket a felnőttek, ennél emlékezetesebb bújócskára nem is emlékszem. Csak akkor kerültünk elő, amikor megéheztünk.

A pince-élet negyedik, ötödik napján már egyre gyakrabban voltunk éhesek, mert szinte minden család felélte a tartalékait, amit magával hozott. Az utcára veszélyes volt kimerészkedni, bár apám kétnaponta elindult kenyéréért, és általában nem is jött soha haza üres kézzel. Máig nem értem, hogyan csinálta. Dr. Máthénak is hozott, mert az ezredes nem mert lejönni még a pincébe sem, noha „csak” katona orvos volt, bezárkózott a lakásukba, és nem nyitott ajtót senkinek, apámon kívül.

November közepén aztán tényleg nem volt mit enni. Akkor már apa sem tudott kenyeret szerezni. Szerencsére az első emeleten lakott egy szakács, a nevére már nem emlékszem, a Gundelben ő volt a séf. A házban volt a híres Kékes étterem, ott, ahol, most az OTP fiók van. Amikor elkezdődött a lövöldözés, bezárt az étterem is. A szakácsunknak eszébe jutott, hogy minden konyha mellett kell lennie egy raktárnak, ha mást nem is, száraztésztát, babot, lisztet, tojást, meg ilyesmit biztosan tartanak benne.

Igaza volt. Előbb a tészták kerültek terítékre, aztán a konzervek, naponta egyszer minden családnak jutott fejenként egy-egy tál meleg étel. Volt egy nagy hűtőszekrény is, ami akkoriban még nem árammal, hanem táblás jéggel működött, de a jegesnek persze esze ágában sem volt ezekben a napokban erre jönni. A séf a hűtőben talált mindenféle füstölt és nyers húst, kolbászt, csupa olyan finomságot, amit ezekben a napokban aranyért sem lehetett volna beszerezni. Igaz, ezek már kicsit „sajátos” állagúak voltak, békeidőben talán rá sem nézett volna az ember orrfacsarodás nélkül.

Ott, akkor, éhesen, mindez senkit nem zavart. Összefutott a nyál mindenki szájában, amikor megláttuk a csülköket, oldalasokat. A raktárban volt bab is, a húsok is némi ecetes „kezelés” után fogyasztható állapotba kerültek. Az asszonyok a lisztből csipetkét gyúrtak…

Kint még dörögtek a fegyverek, de ez akkor, minket, gyerekeket, már nem érdekelt. Emlékszem, életem legfinomabb bablevesét akkor, 1956. novemberében, ott, a fáspincében ettem. Boldogok voltunk, mert volt mit ennünk.

A gyűlölet mindent visz

„Ők, a feketék azok, akik megerőszakolják a nőket, lopnak és rabolnak, és szaporodnak, mint a nyulak. Ez az a téma, amiben itt mindenki egyetért, akármit is mond, még azok is, akik nem szavaztak Orbánra”.

Az amerikai online zsidó napilap, a Tablet Magazin rendkívül terjedelmes és részletes cikket közölt a Magyarországon a választások óta történtekről és az azóta folytatott nemzetközi politikáról. A szerző sokakkal beszélt, köztük Heller Ágnessel és Michael Ignatieffel. A cikkben felemlített számos ismert tény mellett figyelmet érdemel a cikk záró része, melyben a szerző a repülőtérre vezető úton a taxissal folytatott beszélgetését részletezi. Az illető 60 év körüli, barátságos férfi úgy vélte, hogy „ha a baloldali pártok összefogtak volna, több mandátumot szerezhettek volna, de egymást jobban gyűlölik, mint a kormányzó pártot”. A sofőr hallgatja mind a Klubrádiót, mind a kormányadókat, de egyiknek sem hisz igazán. „A politikusok bármit be tudnak mesélni az embernek” – mondta. A kormány meglehetősen sötét dolgokat művel az illető szerint, aki úgy látja, nem jó az ilyen nagy – azaz kétharmados – többség, mert lehetővé teszi a kormány számára, hogy azt csináljon, amit csak akar. Áprilisban mégis a Fideszre szavazott. Nem volt más, akire szavazhatott volna – mondta. A szocialistákra biztosan nem, a DK-ra sem, a Jobbik pedig ma már a baloldalon áll. Az új Jobbik a Fidesztől balra van, és az idézett sofőr semmiféle közösséget nem vállal vele. Arra a kérdésre, hogy miből gondolja, hogy a Jobbik a baloldalon van, emlékeztetett arra a plakátra, amely Soros Györgyöt ábrázolta, amint átölel néhány baloldali pártvezetőt, és köztük volt Vona is. Az újságíró rámutatott, hogy a plakát a Fideszé volt, mire a taxis azt mondta: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A taxis nagyjából helyesli a Soros elleni kampányt, mert „mindenben benne van a keze, a civil szervezetek, amelyeket támogat, alá akarnak ásni minden kormányt Európában és Amerikában is. Az, hogy jót is tesznek, kórházakat támogatnak, védik az emberi jogokat, a taxis szerint „csak ködfüggöny, az igazi céljuk a kormány aláásása”. Vagyis, egyetért a CEU elkeni kampánnyal? – szól az újságíró kérdése. „Hát, tudom, hogy a CEU jó, de ha megpróbálja aláásni a magyarságot, akkor ellene vagyok”. A sofőr kifejtette: Soros és a civilek sok „feketét” akarnak hozni az országba, és itt az újságíró szerint ocsmánnyá vált a hangvétele: „Ők, a feketék azok, akik megerőszakolják a nőket, lopnak és rabolnak, és szaporodnak, mint a nyulak. Ez az a téma, amiben itt mindenki egyetért, akármit is mond, még azok is, akik nem szavaztak Orbánra”. A taxis szerint a bevándorlók sok gyereket szülnek, és számuk 20 év alatt meg fog duplázódni, Európa többet nem lesz fehér. Az újságíró megállapította: a harminc perces beszélgetés alatt nem tapasztalt még utalást sem antiszemitizmusra, még akkor sem, amikor a taxis Sorosról beszélt. Talán úgy látja, hogy már nem a zsidók a probléma, hanem a muzulmánoktól kell félni, és őket kell gyűlölni, akár feketék, akár nem” – írta a szerző. Hozzátette: a repülőtérre érkezve a taxis udvariasan segített elvinni a bőröndöt egészen a bejáratig, és barátságos búcsút vett, míg a cikk szerzője nem talált szavakat.

Októberi forradalom

1956-ról számtalan alkotás született, könyvek, filmek színdarabok. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy ahány ember, annyi 56 év él a szívekben. Egy nap, amely – bárki bármit is gondoljon róla -, beleivódott a magyarok tudatába.

Voltak forradalmárok, és olyanok is, akik féltek a forradalomtól. Sokáig ellenforradalomnak hívták, mert sokan úgy is gondolták, hogy az volt.  Idővel, később, cinikus közhellyel, „Októberi sajnálatos eseményekként” említették, a rendszerváltozást megelőző utolsó évben már népfelkelésnek is lehetett nevezni.

Ami a konkrét történéseket illeti: nagyjából tudjuk, hogy mi történt. Ismerjük az események menetét, azt, hogy ki, mikor, mit csinált, ám az összefüggések higgadt és tárgyszerű elemzése, valamint a tanulságok levonása még mindig várat magára.

A budapesti műegyetemisták békés tüntetésével kezdődött, akik 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, majd másnapra tüntetést szerveztek a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió.

A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe. Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára – akit júliusban állítottak Rákosi helyére – rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd – a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után – fegyveres szabadságharccá változott. Az esti és éjszakai órákban a fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a pártlap, a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot.

A budapesti és vidéki tömegmegmozdulásokat véres atrocitások kísérték. Október 25-én a Parlament előtti Kossuth téren a környező épületekből szovjet harckocsik nyitottak tüzet a tüntető tömegre, az áldozatok pontos száma nem ismert, de száznál többre tehető. 26-án Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Kecskeméten, Nagykanizsán dördültek el emberéleteket kioltó karhatalmi sortüzek. Október 30-án Budapesten lincselésbe torkollott a Köztársaság téri pártszékház ostroma. A szovjet csapatok november 4-i beavatkozása után a budapesti utcai harcok, továbbá a salgótarjáni és az egri sortűz követelt számos halálos áldozatot.

A Rákosi-diktatúra elhúzódó válsága által kirobbantott forradalom politikai irányítása az MDP reformkommunista szárnyának kezében összpontosult, melynek központi alakja Nagy Imre volt, aki október 24-én kormányfői megbízást kapott, és akivel november elejéig együtt haladt Kádár János, az MDP – Gerő Ernő helyére 25-én megválasztott – első titkára. A forradalom napjait politikai pezsgés jellemezte: újjáalakultak a korábban megszűnt, vagy megszüntetett politikai pártok és szervezetek. Nagy Imre koalícióssá változtatta kormányát, bevonva a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven megújult MDP-vel együttműködésre hajlandó pártokat, a Független Kisgazdapártot, a Parasztpártot és a Szociáldemokrata Pártot.

A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, de a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt.
A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át, a fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 11-e táján törte meg a szovjet túlerő.

Az 1956-os események számos áldozatot követeltek. A KSH adatai szerint az október 23. és január 16. között 2652-en haltak meg (Budapesten 2045-en), 19 226-an sebesültek meg (Budapesten 16 700-an), az országot mintegy 200 ezren hagyták el. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája halt meg, 51 pedig eltűnt.

A forradalom leverését kegyetlen megtorlás követte, koncepciós per után kivégezték a forradalom vezetőit: Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert. Gimes Miklós újságírót, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre személyi titkárát, míg Losonczy Géza államminiszter még a per tárgyalása előtt hunyt el a börtönben. A megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre, internálásra.

A rendszerváltozás után összeült első szabad Országgyűlés első ülésnapján, 1990. május 2-án első törvényében az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét örökítette meg, október 23-át pedig nemzeti ünneppé nyilvánította. 1992 novemberében Borisz Jelcin orosz államfő magyarországi látogatása során az Országgyűlésben mondott beszédében megkövette a magyar nemzetet az 1956-os szovjet beavatkozásért.

…megítéltek, és megítélnek

Nem voltam soha hajléktalan, de nem sokon múlott.

A napokban meghalt Sanyi bácsi, akiről írtam, hogy megjavította a vízcsináló gépünket, illetve beszerelte az újat.

Azt is odaírtam, hogy az életemnek volt egy olyan szakasza, amire nem szívesen emlékszem.

Ennek természetesen több oka van, az egyik anyagi természetű.

Meglehetősen jómódú családba születtem, ami azt jelenti, hogy a szüleimnek soha nem volt vagyona, de mindig volt pénze, és ebből nekem jutott bőven. Nálunk nem volt szokás engedélyt kérni, ha kellett valami, kivettem anyu táskájából a pénzt, és megvásároltam. Nem volt testvérem, a féltékenységet hírből sem ismertem, ha találkoztam vele, nem tudtam mit kezdeni, egyszerűen nem értettem, hiszen nekem nem volt kire irigykednem, tudtam kapni, és adni is őszintén.

Aztán felnőttem, kaptam jó néhány pofont az élettől, de volt 4 olyan év, amibe kishíján belehaltam.

Ekkor apám haldoklott, a harmadik agydaganat-eltávolító műtét után már nem tért magához, félrebeszélt, kényszeresen mozgott, az izomsorvadás fájdalmat okozott neki, agyvérzést, majd tüdőgyulladást kapott, meghalni nem bírt, élni esélye sem maradt.

Akkor még bírtuk fizetni az orvosnak a havi sok-sok pénzt, hogy bent tartsa a Margitban, normális körülmények között, aztán már nem, csődbe mentünk, mint ahogy csődbe mehet bárki, bármikor, akár a saját hibáján kívül is, a vállalkozók élete már csak ilyen.

Apám volt üzlettársa ellopta apám üzletrészét, mi gyárat építettünk, belebuktunk, elúszott mindenünk.

Elment a budai villa, a Volvók, az antik bútorok egy része, a gyár, a lakástextil bolthálózat, az árukészlet, minden.

Vidékre költöztünk, nagyanyám üres kis házába. Gyerekkoromban éltem pár évet a Balatonon, de ez egy falu volt a semmi közepén, a ház közel az állomáshoz, onnan jártak be a gyerekek iskolába, hajnali ötkor, hogy beérjenek kezdésre.

Nem volt már autónk, az ékszereinket egyesével váltottuk ételre. A vizet kikötötték, nem tudtuk fizetni, egy infralámpa volt a fűtésem, penészes a ház, folyamatosan tüdőgyulladása volt a fiamnak, és nekem, a lányom dacos lett, és hallgatag, a fiú mások házifeladatát írta meg, egy-egy szendvicsért cserébe. Anyám, apám mellé került a kórházba, az a 8 év betegség nagyon hosszú volt, közben ő maga is munkaképtelenné vált. Kapott valami nyugdíjat ugyan, most is kap, durván 140 eurót, a vendéglősöknek nem számoltak fel többet, nagy dolog volt gebinesnek lenni, amíg még lehetett.

Nekünk a sok elveszített pénzből maradt hárommillió tartozás, nem tudtuk fizetni, ennivalóra sem futotta. Krumpli volt szerencsés esetben, liszt, és néha tojás nélküli tészta, azon éltünk. A fúrt kútnak nem volt teteje, ezért beleestek az apró állatok, alkalmasint bele is rohadtak. Hálót készítettem, úgy is beleestek. Utána apám lyukas halkiemelő hálóját megvarrtam, és naponta kihalásztam a dögöket, azzal a vízzel mosakodtunk.

Mosógép kezdetben volt még, aztán elromlott, nem volt pénz javítani, kaptunk egy törött gyermekkádat, abba beleraktam a szennyest, a legolcsóbb ultrát, és tapostam, tapostam, meg tapostam. Sebes lett a lábam, kit érdekelt. Öblíteni nem lehetett rendesen, télen, nyáron a kertben száradtak a ruhák, ágyneműk, penész szagúak voltak, vagy ha néha hozott valaki gallyakat, akkor meg füst szagúak, volt egy fatüzeléses kályha, fa nem volt..

Aztán már az áramot sem tudtuk fizetni, akkor előre fizetős órát kaptunk. Anyám tett el pénzt, havi 5000 forintot áramra, annyi futotta.

Húst hónapokig nem láttunk, anyám kapott pár néma kacsát tavasszal, azokat felnevelte, akkor volt hús is. Hajnalban csalánt szedett nekik, meg ettek amit találtak, azt hiszem.

Én voltam az ivóvíz felelős, azaz kimentem a temetőbe, sok kilométerre néhány marmonkannával, mintha sírt öntözni mennék. Valójában loptam a vizet. Hazacipeltem, de soha nem szoktam hozzá ilyesmihez, azt éreztem belehalok, egyrészt a szégyenbe, másrészt az erőfeszítésbe.

Nem volt sampon, hajbalzsam, egész rövid hajat vágtam magamnak, azon nem látszott a szappan nyoma. Arckrém, kézkrém, mosogatószer? Ugyan, ultra, mindenre, és hypo,  a legolcsóbb 53 forint volt egy flakonnal.

Néha megszánta anyámat valaki, vagy egy újabb ékszert adtunk el, akkor 40 kiló krumplit húztam haza, úgy sokkal olcsóbb volt megvenni, nagyban. Elkoptak a ruháim, a látszatot tartani kellett, a gyerekekét megvarrtuk.

A férjem elment Skandináviába dolgozni, de nem kapott állást, egy évig volt távol.

Apámat kidobták a kórházból, ülve odakötötték a betegszállító Barkas üléséhez a magatehetetlen, eszméletlen testet, majd két tagbaszakadt ember rádobta az ágyra, mint egy zsák krumplit, nyilván látták a házon, hogy borravalót nemigen fognak kapni. Minden nap hypoval mostam a falat, reggelre újra penészes lett. A budai háziorvosunk kiürítette a gyógyszeres szekrényét egy nylonzacskóba, és odaadta, mondta, hogy használjam, amit csak tudok belőle.

Nem sokkal azt megelőzően operálták a szívem, még gyógyszert kellett volna szednem, de nem tudtam kiváltani, ahogy senki másét sem.

Apám hazaérkezte után lassan megtöltötte a házat a halál édeskés, mindent átitató szaga, és egészen addig benne maradt a házban, amíg ott nem hagytuk.

Akkoriban volt itt is nagy gazdasági válság, apósom elvesztette a vagyona jelentős részét, a többihez nem fért hozzá, mondhatni minden ellenünk volt.

Munka? Hát hogyne. Kerestünk, hiszen akkoriban is azt mondták a nagyokosok, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar, én akartam. Mentem a virágboltba, nem kellettem, elnézést kértek, de túl előkelő voltam nekik, szó szerint azt mondták. Mentem a boltba, sajnálkozva elutasítottak, hogy nem, egy úriasszony nem emelgethet rekeszeket, kínomban nevettem. Az önkormányzati irodai munkákért sorban álltak a csókosok, én jöttment városi voltam.

Egyszer a nagyobbik gyerek elesett. A szomszédnak volt telefonja, oda szóltak, hogy a fiam kórházban van, valószínűleg eltört a lába, menjek érte.

Egy forintunk sem volt, átmentem a szomszédba kérni vonatjegyre, a harmadik adott. Felmentem a gyerekért, nem volt eltörve, de begipszelték, a tömött vonaton ülve kísértem haza.

Hajléktalannak lenni nem munkahely kérdése, nyomorultnak lenni egy sajátos tudatállapot, amikor is a túlélés érdekében kikapcsol az ember szégyenérzete, a fájdalomérzete, a másokkal szemben egyébként érzett lojalitása, ösztönösen csak az utódait próbálja életben tartani, pont, mint az állatok, semmi különbség.

Elmentem a máltai szeretetszolgálathoz munkáért. Munkát nem tudtak adni, adtak segélycsomagot, volt benne ételkonzerv, olyat én soha nem ettem korábban, valami készétel volt benne, és egy banán, azt anyámnak adtam, ahogy apám haldoklott, vele fogyott anyám is, azt hittem egyszerre fognak elmenni.

Kaptam frivolt, az olcsó volt, és jó. Elraktam belőle minden nap, hogy majd beveszem, ha elég sok lesz, és ha a gyerekek már gimnáziumba kerülnek, bár azt hiszem elvitt volna a szívem is nemsokára.

Aztán találkoztam egy erdélyi cigányasszonnyal, nem is tudom, hogyan. Azt mondta, hogy ő lát, én meg, hogy nekem meg nincs pénzem a látását kifizetni, de nem kért pénzt, azt mondta menjünk Koreába, csak látogatóba, de menjünk, ott a megoldás kulcsa. Nevettem, hogy Budapestre sem tudok felmenni, nem Koreába, miről beszél? Csak mondogatta, hogy de szóljak a férjemnek.

Apám meghalt, a férjem dolgavégezetlen hazajött, anyám haldoklott, a gyereket megtámadták, a nagyobbik menekült ahová csak bírt.

A férjem felhívta az anyját, és kijöttünk. 3 hónapig voltunk itt, a gyerekek kettőig, mert kezdődött az iskola.

Anyósom sírva fakadt, mikor meglátott bennünket, hetekig csak ettünk, a gyerekek faltak, átölelték a rizses tálat, mint az állatok, nehogy elvegye valaki. Anyósom meg csak főzött, főzött, és főzött nekünk. Én takarítottam a házát hálából, vett ruhát a szakadtak helyett a gyerekeknek, küldött pénzt anyámnak, és csak sírt.

Aztán persze véget ért az az életszakasz is, ahogy minden véget ér egyszer, nem haltam bele, a gyerekek sem, a férjem sem, anyám sem.

Nyomai maradtak, mindenkinél más. Én azóta nem eszem meg a tésztát, és nem megyek temetőbe, európaiba soha.

Nem gondolom, hogy a budai úrilány túlélővé vált volna, egyszerűen csak korábban lett vége, mint ahogy az utolsó csepp remény is elfogyott volna, vagy a kellő számú rivotril összegyűlt volna.

Nemigen szoktam kitenni az ablakba ezt, de már nem szégyellem.

Szégyelljék azok, akik most bíróság előtt vegzálják a rákos, hajléktalan nőt, de azt is a másik szobából, mert gyávák még a szemébe nézni is.

Szégyellje magát az, aki még soha nem kényszerült ivóvizet lopni a gyerekeinek, és magának, de ítélkezik, és minősít, hogy mert büdös, és iszik. Nem akar beilleszkedni a társadalomba.

Szégyellje magát az, aki megítél bárki mást a látszat alapján, aki soha nem járt a valódi nyomor közelében sem, de ő tudja. Ugyan mit tud, ugyan honnan tudja?

Engem megítéltek, és megítélnek. Hol elkényeztetett egykének, hol sikeres üzletasszonynak, hol szerencsétlen nyomorultnak, hol halálos betegnek, hol gazdag külföldi unatkozó feleségének, aki kínjában sünnel szórakoztatja magát, de senki nem cipeli az én keresztemet, és én sem cipelem a másét.

Ha sok mindent nem is, egyet biztosan megtanultam a saját életemből, jelesül azt, hogy ne ítélkezzek. No nem azért, mert akkor engem sem ítélnek meg, ó dehogynem! Azért, mert nem tudhatom, ahogy rólam sem tudták, tudják, vagy nem hiszik el, vagy elhiszik, mellékes, azok mindig mindent tudnak, és mindig, mindent jobban, mint te, aki átélted, átéled.

Nem attól válsz hajléktalanná, hogy nincs lakásod, nem. Hajléktalannak lenni egy állapot, elsősorban mentális állapot, amiből egyedül nincs kiút, csak segítséggel, szeretettel, megértéssel, türelemmel, mások által.

Aki még bűnt is kreál a nyomorból, az gyilkos, tudatos gyilkos.

Ne pártalku, előválasztás döntsön Tarlós kihívójáról!

Hivatalosan még csak egy év múlva lesz az önkormányzati választás, de a pártok máris elkezdték a kampányt.  Orbán Viktor ismét Tarlós Istvánt jelölte a Fidesz főpolgármesterének, az ellenzék viszont egyelőre nem döntött, hogy kit indít ellene. Úgy tűnik, hogy a baloldalon indulhat Karácsony Gergely és Horvát Csaba, de akár Demszky Gábor is. Az LMP talán Puzsér Róbertet támogatná. A kampány indulásáról nyilatkozik a Független Hírügynökségnek Horváth Csaba szocialista politikus, aki úgy gondolja, hogy ha az ellenzéknek sikerül egyetlen közös jelöltet állítani a Fidesz indulójával szemben, akkor a baloldal nyerheti az önkormányzati választást, amit a már májusra is előrehozhat a kormánypárt.

 

Az már tudható az Orbán-Tarlós találkozóról, hogy a kormány 1100 milliárd forintot költene különféle fővárosi beruházásokra. Viszont a baloldali program mindeddig még szinte ismeretlen. Önök mikor kezdik a kampányt?

Már elkezdtük a választási felkészülést, ezért jelentettük be a Szabad Budapestet most! programunkat. A legfontosabb célunk a szabadság, önállóság, pénzügyi függetlenség megteremtése, hogy a budapestieknek egészségesebb, tisztább, élhetőbb biztonságosabb környezetet tudjunk teremteni! Úgy gondoljuk, hogy az itt élők több tiszteletet, megbecsülést érdemelnek, hisz ebben már nyolc éve hiányt szenvednek. Tarlós ugyanis még ahhoz is gyenge, hogy érdemének megfelelő bánásmódot harcoljon ki a fővárosnak. A Fidesz-uralom alatt ugyanis a település elvesztette a döntési szabadságát, önállóságát, s vele a költségvetésének jelentős részét. A büdzsé a harmadával csökkent, a meglévő fejlesztésekről pedig nem a helyiek érdeke, hanem a Fidesz vezérkarának lázálma szerint döntenek.

Ami pedig a Fidesz 1100 milliárdos választási blöffjét illeti: az teljesen nevetséges, hisz már zsebszámológéppel is kiszámítható, hogy a pénz 80 százalékát olyan kormányzati beruházásra fordítják, mint Orbán Viktor 200 milliárdos palotája a Budai Várban, de ezen kívül százmilliárdokat költenek majd a Városliget tönkretételére, az új Népstadion felépítésére, ami – valljuk be – jó, ha van egy városban, de ennél azért ma sokkal fontosabb dolgokra kellene a pénz. Ha olyan főpolgármestere lenne Budapestnek, aki érdemben kiállna azért, hogy a budapestieknek tényleg fontos fejlesztések valósuljanak meg, akkor valójában arra költenék a pénzt, ami az itt élőknek fontos.

Nehéz elképzelni, hogy ellenzékből, a kétharmados kormánnyal szemben a baloldal képes lenne több pénzt kiharcolni a városnak. Az pedig mindig vitatható, hogy mire kell, s mire nem szabad költeni. Van így esélyük?

Épp Tarlós rontja a főváros esélyeit, mert képtelen fellépni kétmillió ember érdekében, emiatt a kormány azt csinál a fővárossal, amit akar! Pedig a főváros termeli a nemzeti jövedelem jórészét, minden áldott nap 20 milliárd forintot fizetünk be az állam kasszájába, s legfeljebb 3-4 százalékát kapjuk vissza. Mi azt követeljük, hogy ennek az összegnek legalább a tíz százalékát adják vissza Budapestnek. Ebből megoldható lenne a város mindennapi működtetése – ami színvonalban jelentősen meghaladná a mai állapotokat –, ezen kívül az itt élők mindennapjait megkönnyítő beruházásokra, fejlesztésekre is maradna pénz. Ez lehetne a fejlődés alapja, mert egy sikeresebb főváros, még a jelenleginél is több adót fizethetne. Ha a kormány nem erővel akarná lenyomni a fővárost, akkor mindkét fél jól járhatna, az egyik oldalon egy jól működő város lenne, a másik oldalon egy bevételeivel elégedett kormány lenne. Ezzel szemben ma a szomorú valóság az, hogy az oktatás romokban, a kórházak elhanyagoltak és életveszélyesek, és ami Tarlós szégyene, mert ez fővárosi hatáskör, hogy az utcák koszosak és sok a balesetveszélyes, kátyús út.

Viszont a kormány nem arról híres, hogy az ellenzék által vezetett önkormányzattal ugyanúgy bánik, mint a Fidesz által irányított településsel. Tehát nem akkor van nagyobb veszély, ha önök nyernek?

Való igaz, a kormány tényleg kétharmaddal vezeti az országot, de csak egyharmaddal irányítja a fővárost. Ugyanis a budapestiek közel kétharmada tavasszal a változásra szavazott, tehát a városban a józan gondolkodás van fölényben. Vagyis ma a budapestiek nagyon mást gondolnak, mint amit a kormány képzel. Ha olyan tisztességes főpolgármestere lenne a fővárosnak, aki ezt tényleg szóvá is teszi – nem pedig lapít –, akkor egészen más lehetne a helyzet. A kormány kénytelen lenne visszaadni azt a pénzt, ami a fővárost megilleti, hiszen a település kétmillió ember otthona. Ennyi emberrel nem lehet szórakozni, hiszen ez a tömeg képes kikényszeríteni azt, ami jár neki.

Főleg azért, mert a budapestieket is irritáló módon szórják a pénzt, ha akad olyan beruházás, amelyre számolatlanul szórják a pénzt. Repkednek a 100 milliárdok a kormányzat saját érdekét szolgáló céljaira, amiből a fideszes oligarchák is szépen gazdagodnak, ezzel szemben a Lánchíd és a Vár-alagút egyidejű felújításához hiányzó 7 milliárd forintot csak másfél éves könyörgés után adták oda, pedig ez a budapestiek alapvető érdeke. De mégis az a legvalószínűbb, hogy a kormány rájött, valahogy fel kell jutnia a várba, hiszen ott lesz kormányzati negyed, és még a kormány tagjai közül sem járhat mindenki helikopterrel.

Egyelőre még kevesen ismerik a baloldal programját, s mintha azt sem döntötték volna el, hogy Tarlós Istvánnak ki lesz a kihívója, Karácsony Gergely, vagy Horváth Csaba? Van elképzelés arról, hogy milyen megfontolás alapján döntenek majd?

A programunk minden fővárosi polgár számára szeretne egészséges, tiszta, élhető környezetet teremteni.

Budapesten legnagyobb problémája, hogy minden évben kétezren meghalnak a levegő szennyezettsége miatt, százezrek megbetegednek és minden második budapesti szenved a levegő szennyezettsége miatt. Évente legalább százezer négyzetméter parkot is akarunk telepíteni, minden budapesti baba után egy fát akarunk ültetni és a legnagyobb környezetszennyező vállalat, a BKV buszait elektromos meghajtásúra akarjuk cserélni. Programunk tehát mindenekelőtt az élet védelmét szolgálja, és a minőségét javítja. Ezért követelünk szabad és tiszta levegőt. Konkrét és átvitt érelemben is ragaszkodunk a szabadsághoz.

Mit válaszol a kérdésre, tehát hogyan döntik el, hogy ki lesz a kihívója Tarlós Istvánnak?

Tavasszal Budapesten minden választókörzetben ellenzéki győzelem született, ahol sikerült közös jelöltet találni. Jövőre is

akkor lesz legnagyobb az esély, ha a Fidesz emberével, Tarlóssal szemben egyetlen ellenzéki jelöltet állítunk. Közös jelölt kell, és ide nem számítom bele a Jobbikot.

Azt javaslom, hogy a budapestiek döntsék el, akár előválasztáson, hogy az induló ellenzéki jelöltek közül kinek a programja a legszimpatikusabb és leghitelesebb.

Az előválasztás az ön személyes véleménye, vagy a pártja is hozzájárulását adta ehhez a kezdeményezéshez?

Az én politikai közösségem számára ez praktikusnak látszó megközelítés, de tudomásom szerint támogatja a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció is.

Van más módszer?

Nem tudok más olyan módszert, amely segítségével demokratikusan eldönthető lenne a közös jelölt személye. Az

előválasztáson lehet leginkább eldönteni, hogy a budapestiek kit akarnak.

Az elemzők szerint Tarlós István jó eséllyel nyerhet, ami azért érdekes, mert a főváros – ahogy mondta – inkább az ellenzéket támogatja. Van visszajelzésük arról, hogy a jelöltjeikkel, vagy a programjukkal van baj?

Szerintem

Tarlósnak semmi esélye nincs a győzelemre, ha az ellenzék egységesen kiáll az egyetlen közös jelölt mögött. Ha a Fidesz jelöltjével szemben egy demokratikus ellenzéki jelölt áll fel, akkor garantáltan győzni fog.

Eddig nincs jele összefogásnak, sőt miután az LMP akarva-akaratlanul hozzásegítette Orbán Viktort a kétharmadhoz, már szinte el is kötelezte magát Puzsér Róbert mellett. Ezzel oda a közös jelölt, és tuti az ellenzéki bukás?

A választók okosak! Meg tudják különböztetni az önjelölteket azoktól, akiknek el is hiszik, hogy a vállalt programjukat képesek megvalósítani. Miután tavasszal

 

Egyedül nem megy. Ez azért is igaz, mert ha tavasszal az LMP hajlandó együttműködni öt budapesti körzetben, akkor az ellenzék nem 12, hanem a 18-ból 17 helyen szerzi meg a győzelmet. Ebben nincs kétharmad, és nincs az a fenyegetettség, hogy a kormány még mit vesz el Budapesttől. Persze minden ellenzéki pártnak le kellene vonnia a tanulságot abból, hogy a budapesti jó szerepléssel szemben vidéken katasztrofálisan rossz eredmény született.

Még Demszky Gábor is jelezte, hogy ha felmérgesítik, akkor ringbe száll. Ön szerint van esélye?

Kérdés az, hogy egy esetleges előválasztáson a budapestiek hogyan vélekednének. Az biztos, hogy Demszky Gábor 20 éves vezetése alatt komoly eredményeket ért el, hiszen mindig kiállt Budapestért, ellentétben Tarlós 8 éves ténykedésével, ami tele volt kudarccal.

Olvasta, hogy Demszky azért is bírálta a teljes ellenzéket, mert képtelen az utcára vonulni, és kiállni fővárosiakért? Miért nem teszik meg ezt?

Mert szerintünk nem ez a megoldás. A választók nem akarnak politikai jelszavakat skandálva az utcára vonulni, hanem a hétköznapi problémájukra szeretnének megoldást találni. Ebben akarunk részt venni, ehhez szeretnénk hozzásegíteni őket.

A főpolgármesterségért folytatott küzdelem mellett nagy a harc a kerületekért is. Ott már eldőltek a jelöltségek?

A legtöbb helyen előrehaladott tárgyalások vannak. De több helyen egyértelmű jelöltek vannak, gondoljon Angyalföldre és Kispestre, ahol fel sem merül, hogy ne a hivatalban lévő polgármester lenne az esélyes jelölt. Olyan hely persze akad, ahol több az ambíció, mint a pozíció, ott az előválasztás döntheti el, hogy ki lehet a befutó.

Az időközi választásokon elég szép eredményeket ér az ellenzék, de az kérdés, hogy tud-e versenyezni azzal, ha a kormány hatalmas pénzzel és ígéretekkel áll be a helyi jelöltek mögé?

Ez a kormányzati hazudozás már nyolc éve tart, az ígéretek legtöbbje nem valósult meg. Budapesten már a hetedik szuperkórház ötletét koptatja Fidesz. Továbbá a rendszer elfogyasztott már vagy 6-8 egészségügyi államtitkárt is, ennek ellenére az egészségügy helyzete folyamatosan romlik, mára katasztrófális állapotba került. Persze lehet hazudozni, hogy egyszer milyen szuper lesz minden, de ezt egyre kevesebben hiszik már el.

Pedig sok politikai ígéretet hallgathatnak még a választók, hisz az önkormányzati választásig még egy év van hátra. Nem lesz hosszú ez a kampány?

Ezt nem tudjuk. Az biztos, hogy az ellenzéknek még idén egyetlen jelöltre kell szűkíteni a főpolgármester, illetve a polgármester-jelöltek számát, mert a Fidesz boszorkánykonyhájában még nem mondtak le arról, hogy májusban előrehozott önkormányzati választást rendezzenek. Sok olyan jelzést kapunk, hogy a fővárosi, és a vidéki Fideszes önkormányzatok májusi választásra készülnek. Tarlós korai rajtja is ezt jelzi. Ez azonban nem szabad, hogy bennünket, vagy a választókat megtévessze.

A Fidesz falova

Az LMP a Jobbik támogatásával megpróbálja odavonszolni a jövő évi főpolgármester választás kapujába a maguk gyártotta falovat. Egyelőre a bendőben nincs más, mint egy vicces figura, az a Puzsér Róbert publicista, aki biztosan sok mindenre alkalmas (például a Fidesz érdekében a baloldali győzelem megtorpedózására), ám politikusnak teljességgel alkalmatlan.

A jelöltet kitaláló Ungár Péter maga is egyre viccesebb figurája a hazai politikai életnek. Sajátos megjelenésével, milliárdos üzleti hátterével, fideszes családi kötődéseivel aligha érthető, mi a bánatot sertepertél még mindig az „ellenzéki” oldalon? Minden arra ösztönözné, hogy a NER ifjú bajnokainak egyik díszpéldánya legyen. Egy interjúban maga is elismerte, hogy együtt cseperedett fel a kormányközeli oligarcha családok hasonló korú csemetéivel, megannyi ismeretség, közös élmény köti ősze sokukkal. Abban, hogy a Fidesz áprilisban ismét kétharmadot szerzett, ő maga is elegendő volt: kijelentette abban a budai körzetben, ahol Varga Mihály „ellenfeleként” indult, egy „nyomorult dékás javára esze ágában sincs visszalépni”. Csúfos vereséget szenvedett, de a rá adott mintegy másfélezer szavazat éppen elég volt ahhoz, hogy végül Varga kapja a mandátumot. Ennyi szolgálatot kellett csak tennie Orbán Viktor kétharmadának.

Az LMP Ungár különös nyilatkozatait sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja, arcvesztés nélkül megszabadulni is nehéz volna tőle. Különösen akkor, amikor a választások után gyakorlatilag a párt „felfalta saját gyermekeit”, jószerével a milliárdos fiatalember maradt a színen az egyetlen „arc”, akit a közvélemény jegyez. (A csinos Demeter Mártát nyögve-nyelve taszigálták a közvélemény elé, mert a „nőpolitikájuk” megkívánja, hogy az egyik társelnök nő legyen.) Belső informátoraink közül többen is tanácstalanul figyelik, milyen erők tartják még mindig a felszínen a gyakran nyeglének tartott fiatalembert. Vannak, akik megkockáztatják, más foglalkozása nem lévén, talán a politikát csak „felnőttek homokozójának” tekinti, játszótérnek, ahol kedvére töltheti az idejét, s amit ha kell, a vagyonából finanszíroz.

Politikai elemzők szerint az LMP gyártotta faló semmi másra nem jó, csak a Tarlóssal szemben felálló esetleges közös ellenzéki fellépés megosztására. Azt a viccet, hogy Puzsér legyen a főpolgármester, még a Kétfarkú sem tudná kicsiholni magából, mert azt a viccpárt is tudná, hogy ha minden kóbor, komolytalan szavazatot összesepernek, akkor is jó esetben legfeljebb 5-10 százalékot kaphat a választáson. Ez legfeljebb arra lehet elegendő, amire Ungár budai képviselő-jelöltsége volt: kiütni az ellenzéki jelöltet a sakktáblán.

Persze az sem kizárt, hogy az LMP trollkodása teljesen hiába való lesz, ha a fővárosi politikusok ugyanazt az öngyilkos, egymással birkózó utat választják, mint 2014 óta minden fontos voksoláskor. Nagyon meg kellene emberelniük magukat az MSZP, a DK, a Párbeszéd, és esetleg a Momentum hangadóinak, hogy ne önmaguk jelöltjét próbálják előtérbe tolni, hanem kivételesen az ügy érdekében megpróbáljanak Tarlóssal komolyan egy súlycsoportba tartozó jelöltet felkészíteni.

Nem lesz könnyű menet. Az elemzők nem sok esélyt adnak annak a javaslatnak, hogy az egyes pártok jelöltjei valamiféle előválasztáson méressék meg magukat. Ismerve a Fidesz sportszerűtlen, sunyi módszereit, valóban nem lehet kizárni, hogy a kormánypárti „aktivisták” belezavarnak az előválasztás lebonyolításába. A kisebb pártoknak sem nagyon fűlik a foguk egy ilyen megmérettetéshez, mert nem sok esélye marad a jelöltjüknek, ha a „nagyok” rászerveznek a szavazásra. Másfelől meg talán az ellenzék csendes támogatói érzik majd magukat megvezetve, ha olyan név kerül a felszínre, akivel nem szívesen azonosulnának.

Most úgy tűnik, nincs a láthatáron jó megoldás. Mind Karácsony Gergely, mind Horváth Csaba, vagy a liberális Sermer Ádám mellett egyaránt lehet támogató érveket és kifogásokat felhozni, de ahhoz, hogy egy újabb, komolyan vehető jelölt neve felbukkanjon, a pártoknak kicsit szélesebb horizonton kellene tájékozódniuk. De erre a mai helyzetet látva se szándék, se akarat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK