Kezdőlap Featured Oldal 685

Featured

Mit védene kétharmaddal a kormány?

Somfai Peter
-
0
Mit védene kétharmaddal a kormány?

A családok jövőjének biztosítására hivatkozva hirdette meg a kormány az újabb nemzeti konzultációt, amelynek kérdéseit a napokban hozták nyilvánosságra. Azóta számtalan fórumon elemzik, értékelik, próbálják magyarázni a kérdések mögött megbúvó kormányzati szándékokat. Miközben zajlik a „közvélemény” sajátos felmérése, egyre gyakrabban hallani a háttérben készülő nyugdíjreformról is. Korózs Lajost, az MSZP szakpolitikusát a szocialisták álláspontjáról kérdeztük.

  • Táguló szociális olló
  • A skandináv példa segítene
  • Veszélyben a nyugdíj-előtakarékossági megtakarítás?

Kezdjük a konzultációval. Valós kérdésekre valós válaszokat várnak-e azoktól, akik vállalják, hogy visszaküldik a kérdőívet?

Meglátásom szerint ez nagyon primitív módja annak, hogyan lehet a társadalom figyelmét elterelni minden más problémáról, feszültségről. Nem akarok közhelyeket említeni, de a nyugdíj, az oktatás, az egészségügy sokkal inkább igényelné a kormányzat beavatkozását, mint az ilyen méregdrága és értelmetlen konzultáció.

A családok védelme végül is fontos kérdés lehet.

Ez igaz. De amit eddig ez a kormány „megvédett” az eddig még mindig tönkrement. A lakáskasszától a magán-nyugdíjpénztárakig sorolhatnám a példákat. A kérdések megfogalmazása arra enged következtetni, hogy ez a konzultáció sem hoz majd több ténybeli eredményt, mint ahogyan a korábbiak sem tették. Demográfiai fordulatot nem várok, és a családok tényleges védelmére sem lehet következtetni a kérdésekből. Ha a kormány komolyan gondolná a családvédelmet, akkor a skandináv országokban nézne körül és az ottani gyakorlatot próbálná átültetni hazai környezetbe.

A szocialisták sem gondolhatják komolyan, hogy a jóléti államok gyakorlatát idehaza követni lehetne.

Ha nagyon akarnánk, el lehetne indulni ebbe az irányban, de akkor le kellene mondani számos felesleges kiadásról. De a kormány nem ezt az utat választotta. Már csak azért sem, mert ismerjük Orbán Viktor véleményét a „jóléti államokról”. A családok erőteljesebb támogatását meg lehetne oldani, mondjuk, a gyermekes családok kilakoltatásának tilalmával, nem kellett volna elvenni a lehetőséget a fiatal családoktól, hogy a lakáskasszába befizetett megtakarításaikkal felújíthassák a lakásaikat.

Mi kifogásuk lehet az ellen, hogy a népességfogyást a családok erőteljesebb támogatásával szeretnék orvosolni?

A CSOK, a lakáslottó kifejezetten a jobb módúaknak kedvez. Alapvetően ez is egyfajta kedvezményes, 3 százalékos állami támogatást élvező hitel, s akik nem felelnek meg a banki követelményeknek, ehhez nem is jutnak hozzá. Csak zárójelben: a piaci hitel is most 4 százalékos.

Hazugság, hogy eddig 80-90 ezer fiatalnak segítettek ezzel a pénzzel,

hiszen a jelentkezők negyedrésze vette fel a hitelt új lakás építésére, a többségnek tetőtér beépítésre, vagy a családi ház bővítésére futotta ebből.

A tehetséges fiatalok itthon tartása is talán több népesedéspolitikai eredményeket hozhatna…

Igen, mert éppen azok hagyták el az országot, akikben adott a vállalkozó kedv, szakmai felkészültség, a nyelvtudás. Nem látom, hogy e réteg itthon tartása érdekében bármire készülne a kormányzat.

Önök számos alkalommal sürgették a családi pótlék rendezését. Ez volna a szocialisták „csodafegyvere”?

Ez is javíthatna a fiatalok közérzetén. Az utolsó emelést a Bajnai-kormány határozta el, azóta a juttatások már elveszítették a vásárlóerejük legalább 20 százalékát. Ami a legjobban felháborít, az az, hogy a családtámogatást a kormány munkavégzéshez akarja kötni. Jóval több költségvetési támogatást kap, akinek magas a fizetése, a gyermekek után járó adókedvezmény is csak számukra jelent segítséget.

A gyermekek állami támogatását szerintünk nem lehet az ország munkapiaci helyzetéhez kötni.

A három, vagy több gyermeket nevelő anyák kiemelt támogatása is mélyen igazságtalan, mert ezeknek a nőknek a többsége nincs olyan munkapiaci helyzetben, hogy jelentős adót tudna fizetni, tehát eleve kiesnek a támogatásból. Aki viszont jó módban él, magas a jövedelme, miért ne fizessen személyi jövedelemadót? És

a férfiakat miért nem illetheti meg a nőkkel azonos támogatás, ha ők a családfenntartók?

A három vagy több gyereket nevelő családok száma a népesség legfeljebb 7 százalékát teszi csak ki, akik mint mondtam, többségükben nem is érintettek a kedvezményben.

A civilek és az ellenzéki pártok már évek óta szorgalmazzák a beteg gyermeküket ápoló családtagok nagyobb támogatását. Végre a kormányzat is belátta, hogy ebben volnának teendői.

Ez igaz, de a tervek szerint ebben is különbséget készülnek tenni a gyerekeiket ápoló szülők, a felnőtt családtagjukat ápoló felnőttek, illetve a szüleiket ápoló gyermekek között.

„Egyetért-e ön azzal, hogy a gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak védenie kell?” – teszik fel a kérdést.

Egyetértek. Csak éppen fogalmam sincs, mire gondolnak e kérdés feltevése kapcsán. Ha a gyermekeink szellemi fejlődése olyan fontos, akkor miért teszik tönkre a közoktatást? Miért verik szét a gyermekvédelmet? Miért lehetetlenítik el a szociális területen dolgozók munkafeltételeit? Sorolhatnám a kérdéseket.

Az elmúlt években hajléktalan sorsra jutott emberek tömegeit az állami gondozásból minden segítség és utógondozás nélkül kibocsátott, a beilleszkedéshez semmi segítséget nem kapó, éppen csak felnőttsorba került lányok és fiúk alkotják.

De a következő kérdést olvasva „felnyerítettem”: joga van-e minden gyereknek anyára, apára? És akinek nincs, mert mondjuk szülés után az édesanya nem vállalta a gyerekét? Vagy a szülők elváltak, és az apa más életet kezdett? Azoknak a gyerekeknek önkéntes alapon kineveznek majd egy „apát” vagy „anyát”?

A megszólaló kormánypárti politikusok azzal indokolják a gyermekeiket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmét, mert ha az ellenzéki pártok kerülnének hatalomra, ezeket azonnal eltörölnék. Valóban?

Amikor a szociálliberális kormányok voltak hatalmon, noha világgazdasági válság volt, megtartották a családtámogatási ellátásokat, igaz, differenciáltan. Annak idején azért választottuk az adójóváírást, mert azt az alacsonyabb jövedelműek is igénybe tudták venni. 2010 után Fidesz ebből csinált gyermekek után járó adókedvezményt, amelynek

a három gyermek után járó kedvezményét 92 százalékban a legmagasabb keresetűek vették igénybe. Nyolc százalékon osztozott az összes többi család.

A kétgyermekesek esetében a gazdasági váltság idején volt némi visszalépés a támogatásban, de a három- és többgyermekesek esetében végig megőriztük a kedvezményeket, és duplájára emeltük a családi pótlékot, ami minden családhoz eljut. Orbánék nem ezt az utat választják. És az is szemfényvesztés, amikor augusztusban és decemberben dupla családi pótlékról beszélnek, de nem teszik hozzá, hogy a következő hónapban egy fillért sem utalnak.

Családok sorsáról beszélünk akkor is, amikor a nyugdíjakkal kapcsolatos változásokról hallani. Ön mit tud ezekről az elképzelésekről?

Úgy hallottam, hogy továbbra is arról van szó, hogy a megszületett és felnevelt gyermekek után állapítanák meg az ellátás mértékét.

Eszük ágában sincs a nyugdíjrendszert feszítő strukturális problémákat megoldani.

Megszűnt a társadalombiztosítási önkormányzás, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási alap költségvetési tétel lett, az Államkincstár kezelésébe csúszott át. Úgy látom, ezekre kevesebb forrást szánnak, és most azon gondolkodnak, kiket lehetne ezekből kiszorítani.

A járulékplafon eltörlésével nagy különbségek alakultak ki a nyugdíjak között.

Tűrhetetlenül nagy különbségek. A magas nyugdíjasok száma olyan mértékben emelkedett az utóbbi években, hogy ez magával húzta a matematikai átlagot. A 134 ezer forintos adat hamis, ennél pontosabb volna az úgynevezett mediánt, a középértéket számítani, mert akkor kiderülne, hogy az öregségi nyugdíjak valós medián értéke mindössze 96 ezer forint. Az egyéb ellátásokat is figyelembe véve a 110 ezer forintot sem éri el ez a szám. A tiz legmagaabb nyugdíjjal renlkező személy átlagos nyugdíja most 2 millió 15 ezer forint, de

jelentős azoknak a száma is, akiknek havonta 3 millió forint felett fizetnek, miközben 20 ezer ember nyugdíja a 30 ezer forintot sem éri el.

Az egyszemélyes háztartások létminimuma 80 ezer forint lenne. Nem szoktam mások pénztárcájában vájkálni, de jövőre nyugdíjas lesz Matolcsy György, neki 3,6 millió forint lesz a nyugdíja. Mekkora igazságtalanság ez? Baloldali politikusként az ilyesmi ellen minden porcikámmal tiltakozom. Nem az ő személyéről, hanem a megemelt bérű olyan állami cégvezetőkről beszélek, mint amilyen például a MÁV vezére is.

Az aktív foglalkoztatottak nettó bérnövekedése jelentősen elszakadt a nyugdíjak növekedésétől.

Ez is nagyon igazságtalan. A korábban nyugdíjba mentek ellátása csak infláció követő, tavaly a bérnövekedés már 12 százalékos volt, aki ugyanabból a pozícióból egy-két évvel később megy el nyugdíjba, 28-30 százalékkal magasabb nyugdíjat kaphat.

Az aktívak és a nyugdíjasok, a korábbi és a frissen nyugdíjba mentek között is egyre nyílik a jövedelmi olló.

Mi annak idején ezért dolgoztunk az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatásán.

Arról is hallani, hogy a nyugdíj-előtakarékosság még meglévő formái is veszélybe kerülhetnek, mint annak idején a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások.

Hírek szerint valóban gondolkodik a kormányzat egy nyugdíj-viszontbiztosítási rendszeren, amelynek a fedezetét a nyugdíjpénztári megtakarításokból akarják fedezni. Ha így van, a lakáskasszák mintájára 24 óra alatt el lehet venni ezeket a megtakarításokat is. Nem csodálkoznék, ha egy ilyen cég az Orbánék környezetében már szerveződne.

Orbán, az európai szélsőjobb hőse

FüHü
-
0
Orbán, az európai szélsőjobb hőse

Orbán Viktor, Magyarország rasszista furunkulusaként támadást indított a demokrácia ellen, ám az Európai Néppárt ingadozik a szankciók és az időhúzás között. Ez azonban csak azt mutatja, hogy válságba került a jobboldal, amely sóbálvánnyá vált a populizmus láttán – írja a Le Monde.

 

Az Európai Parlament ugyan elítélte a magyar kormányt, de a miniszterelnök azóta is elrontja az EPP mindennapjait. Sőt, nem elégszik meg a provokációval: azt tervezi, hogy fenekestül felforgatja a pártcsaládot, a konzervativizmus, a kereszténység és a szuverenitás nevében. A luxemburgi Frank Engel azt mondja azonban, hogy a Néppárt ez semmiképpen sem engedi meg, a Fidesznek semmi keresnivalója sincs a soraikban. Közölte is a magyar politikussal, hogy az ő színeikben szó sem lehet kampányról Soros, Brüsszel és az állítólagos nemzetközi összeesküvés ellen. De Orbán mára az európai szélsőjobb hőse lett, a jobboldal számára pedig érinthetetlen.

Magyarországon az utóbbi években eurómilliókat sikkasztottak el Orbán közeli körök, de az igazságszolgáltatás oda se figyel rá. Az EP Költségvetési Bizottságának vezetője, Gräßle, aki tényfeltáró úton Felcsúton is megfordult, elárulja, hogy ő már nem bízik semmiféle eredményben, mert a magyar hatóságok megalázták őket, az ügyészségtől nevetséges válaszokat kaptak. Mindezek dacára minden jel arra utal, hogy a Fidesz továbbra is a Néppárt tagja maradhat. Schöpflin György arról beszél, hogy a miniszterelnök bizonyosan fel akarja tartóztatni a pártcsalád balra tolódását és szorgalmazza Kelet-Európa nemzeti egyenjogúsítását, miután az imperialista nyugat gyarmatosította. Ez a legfőbb feladat, a demokrácia csak utána következik – mutat rá. Az EPP vezetői ugyanakkor nem akarják a kizárással azt a benyomást kelteni, hogy a bevándorlás-ellenes vonalat torolják meg, amikor ez utóbbi felfogás egyre jobban terjed a kontinensen. Egy konzervatív EP-képviselő azt bizonygatja, hogy a migráció ügyében Orbán nyerte meg az ideológiai háborút.

Merkel meggyengült és bár egyáltalán nem szereti magyar kollégáját, szokásához híven nem kíván frontálisan megütközni vele. Orbán fellélegezhet, migrációs politikája feledteti egyéb túlkapásait. A kérdés, hogy a Néppárt mennyire tudja leplezni megosztottságát a hét közepén esedékes kongresszusig. Daul elnöke pro forma előirányozta, hogy Helsinkiben határozatot hoznak a jogállamról és a konzervatív értékekről. De az egyik forgalomban lévő tervezet csak igen általános megfogalmazásokat tartalmaz. Egyetlen utalás sincs benne bármelyik tagállamra, vagy annak vezetőjére vonatkozóan. Viszont igen diszkréten megemlíti a tanszabadságot, ami mögött a CEU van.

Le Monde/Szelestey Lajos

Angyali ötlet: Tíz milliót kap, aki helyesen kitölti az idei adóbevallást!

Kardos Ernő
-
0
Angyali ötlet: Tíz milliót kap, aki helyesen kitölti az idei adóbevallást!

 Tíz millió forintot ajánlott annak, akik az adóhivatal útmutatója alapján helyesen kitölti az idei bevallást! A pénzt akkor is kifizette volna, ha szakmabeli, adószakértő, NAV alkalmazott, netán a hatóság elnöke Tállai András jelentkezik a tízmillióért. Kíváncsiak voltunk, hogy vállalkozott-e valaki a feladatra, ezért felkerestük a furfangos ötlet gazdáját. Angyal József okleveles adószakértő matematikusként szerzett diplomát, évekig szoftverfejlesztőként dolgozott. Elsősorban ügyviteli programok készítésére vállalkozott, de később felfedezte, hogy az adóhatóság jogértelmezései gyakran eltértek a sajátjától, s utólag nagyon gyakran kiderült, hogy neki volt igaza. Nosza, adószakértőnek állt, s kiderítette, hogy matematikai ismeretek nélkül a jogszabályt sem lehet értelmezni.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Angyal József úgy látja, hogy az adóhatóság álláspontja sok esetben nem a tudáson, hanem a hatalmon alapszik. Holott az élet bebizonyította már, hogy a hatalom alapja a tudás lenne.

 

Kifizette már a jutalmat, kitöltötte valaki helyesen az idei adóbevallását, vagy megmaradt önnek a pénz?

Senki nem jelentkezett. Amit természetesen előre láttam, ezért is mertem felajánlani ezt a nagy összeget. Szabályosan ugyanis nem lehet kitölteni az adóbevallás minden pontját. A tízmilliós jutalommal mindössze arra akartam felhívni az adóshatóság figyelmét, hogy a kormány legnagyobb vívmányának tartott adókedvezmény ellehetetlenül.

Pedig ha jól értem, akkor az adóhivatali elnöknek is felajánlotta a tízmilliót. Tállai Andrásról pedig közismert, hogy megfog minden forintot, államtitkári fizetése mellett adószakmai lapok szerkesztését is vállalja a pénzért.

Nemcsak neki ajánlottam ezt a pénzt, de a teljes apparátusnak is, de nem reagáltak. Ebből kiderült, mindenki tudja, hogy ez a hiba évek óta létezik a családi adókedvezményben.

Az adószakértő kollégákat sem érdekelte a „rongyos” tízmillió?

Nem, mert ők ugyanúgy tudják, hogy mi a dörgés. Az érthetőség kedvéért nagyon röviden az általam felvetett hibáról: ha egy család tagjai nem házasságban, hanem élettársi közösségben élnek, és a párnak van 1-1 „hozott”, illetve 1 közös gyereke is, az adóhatóság ezt a családot mégsem háromgyerekesnek, hanem háromszor egy gyerekesnek tekintette. Ennek a kedvezmények a megítélésben van jelentősége, teljesen eltérő kedvezmény jár az egy, a kettő és a három gyerek után; nem mindegy, hogy a csemeték után tízezer forint, vagy 33 ezer forint kedvezmény jár. Ez a hibát már évekkel ezelőtt jeleztem, de hiába.

Az adóhivatal viszont cáfolta az ön állítását, félrevezetőnek tartva a családi adókedvezményről szóló értelmezését. Nem büntették meg rémhírterjesztésért?

Valóban, először 2011 januárjában cáfoltak…

Ezen kívül az idén is, hisz kint van az adóhivatal honlapján!

A most kint lévő cáfolat is 2011-es keltezésű. Viszont időközben, azaz 2014-ben az Alkotmánybíróság nekem adott igazat! A bírói testület ítélete szerint ugyanannyi családi pótlék jár a háromgyerekeseknek, függetlenül attól, hogy házassági vagy élettársi kapcsolatban élnek. Az adóhatóság azonban ezt az alkotmánybírósági döntést is semmibe veszi. Úgy vannak vele, hogy a hatalom mindenre elég, a tudás pótlására is.

Ön tudná a megoldást?

Persze, a hatóság szoftverében van egy hiba, mert a program nem tesz különbséget [tesz] az élettársi kapcsolatban, illetve a házasságban élő családok között. Ezt a hibát ki kéne javítani. Az adóhivatal a bevallási nyomtatványhoz mellékel egy kitöltési útmutatót, abban szerepel egy példa, amit ki kéne javítani, mert az alapján nem lehet a bevallást helyesen kitölteni. Már a sajtónak is felvetettem, hogy vonuljunk már nyilvánosan a hatóság ügyfélszolgálatához, s a kamerák kereszttüzében kérjük meg az ott dolgozókat, hogy töltsék már ki szabályosan a kérdőívet. De ebben mindeddig senki nem partner, pedig érdekes lett volna látni, ahogy a hivatalban izzadnak a vezetés fafejűsége miatt.

Talán, mert nincs is sok ilyen háromgyerekes család. Ámbár ha akad, akkor évente legalább félmillió forinttól eshetnek el emiatt a hiba miatt. Jól értem?

Még több pénztől is, hisz akik 1-1 hozott, és egy saját gyereket nevelnek, azok gyerekenként havi tízezret kaptak, az 30 ezer, a házasságban élő háromgyerekesek 33 ezret, azaz 99 ezer forintot. Tehát 69 ezer forint a különbség, ami évente 828 ezer forint. Tehát ezt a pénzt nem kapják meg az élettársi kapcsolatban élők. Pedig ezt visszamenőlegesen, önellenőrzéssel lehetne érvényesíteni. Ha az adózók, vagy a média a sarkára állna, akkor az adózó élettársak visszamenőlegesen akár 4-5 milliót is visszakaphatnának. Ha lenne bátorságuk szembefordulni a hatósággal.

Ha tényleg igaz az, hogy ma a hatalom pótolja a tudást, akkor önnek könnyen lehet bántódása, amiatt, hogy hasonló hibákat rendszeresen a hatóság szemére vet? Nem tart ettől?

A barátaim szokták mondani, hogy jön majd a nagy fekete autó, de eddig még nem láttam. Inkább azt tapasztalom, hogy az adóhatóság nagyon sok ügyfelet küld hozzám. Ugyanis ha valaki váratlan ellenőrzést kap, akkor elkezd „ismeretséget” keresni az adóhivatalban, amire a tapasztalat szerint azt válaszolják, hogy segíteni nem tudnak, de engem megkereshetnek.  Van tehát egyfajta respektem az adóhatóság előtt, előfordult olyan is, hogy ha felvetek valamit, akkor azt a jogalkotó, tehát a parlament meghallgatja. Emiatt nő folyamatosan az ügyfeleim száma, viszont a háromgyerekesek kedvezménye ügyében a hatalom megvetette a lábát, mint a szamár.

Már vagy nyolc éve is van annak, hogy a Fidesz-hatalom, pontosabban Orbán Viktor söralátét nagyságú adóbevallást ígért, de eddig kudarcot vallott. Tudna a törvényhozás számára ilyen adóbevallást javasolni?

Nem, ez lehetetlen. Az adórendszer legnagyobb ellensége az úgynevezett „kivétel”, tehát amikor a fő-szabály alól azonnal kivesznek társadalmi csoportokat. Jelenleg a nagy „kivételezés” korszakát éljük, aki közel áll a hatalom tüzéhez, az máris kap valamilyen kedvezményt. Viszont ha sok „kivétel” van az adórendszerben, annál bonyolultabb az adóbevallás, utalnék a beszélgetés elején említett háromgyerekesek családi adókedvezményre, aminek problémáját maga a hivatal sem képes felfogni, vagy megoldani. A kivételek minden esetben a belpolitikai célok megvalósítását segítik, nem pedig az adórendszer hatékony működését.

Ilyen kivételek egyike a nyugdíjasok adókedvezménye, ezt sem tartja indokoltnak?

Magyarországon egyértelműen munkaerőhiány van, s az is világos, hogy az országban sok olyan nyugdíjas korú személy van, aki alkalmazható lenne. De sajnos ebben sincs rend, hisz össze-vissza adnak kedvezményt, ami inkább árt, mint használ. Eltörölték például a szociális hozzájárulási adót, ami hibás döntés volt, mert ez a kedvezmény nem a munkavállalót, hanem a munkáltatót támogatja. Ha ugyanis felveszek két embert, és az egyik után kell fizetnem 19.5 százalékos adót, a másik után nem, akkor nyilvánvalóan az utóbbit, tehát a nyugdíjast foglalkoztatom. Ő is csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót fizeti.

Vagyis alkalmat ad arra, hogy a nyugdíjasokat bejelentsék ugyan, de helyettük más dolgozik?

A legtöbbször a családban maradnak ezek a jövedelmek, s ebből eredően a 90 éves – önmagát ellátni képtelen nagymamát – is lehet papíron foglalkoztatni, ami adóelkerülésre ad lehetőséget. Ha ezt felveti az adóhatóságnak, akkor az a válaszolják, hogy ezeket az eseteket mindig vizsgálják majd, s ki fogják szűrni. Ezt ígérték a bevándorlási különadó esetében is, de természetesen semmit nem vizsgáltak. Az ilyen, és hasonló döntések 2006 szeptembertől egyre gyakoribbak, ugyanis a politika vette át az adószakmai irányítást Magyarországon.

Miért ne ellenőrizhetnék, hogy a nyugdíjasok helyett feketén dolgoztatnak kvalifikált munkaerőt?

Mert lehetetlen! Kialakítottak egy kiskaput, amivel a vállalkozók élni fognak! Ha viszont ezt az adóhivatal belátná, akkor még bezárhatnák ezeket a kiskapukat.

Van rá mód?

Persze. A laikusnak talán kicsit bonyolult a válasz, de el kellene törölni a kisebb osztalékokra a szociális hozzájárulási adót, vagyis az is csak 15 százalékkal adózna, mint a nyugdíjasok jövedelme. Így biztosan nem alkalmaznának papíron idős magatehetetlen embereket, hisz aki osztalékként akarja kivenni a pénzét, az szabályosan is meg tudja tenni. Nem mellesleg: aki ma kivesz 5 milliós osztalékot, az fizet szociális hozzájárulási adót, aki 10 milliós osztalékhoz jut, annak csak a fele szociális adót kell fizetni, aki pedig100 milliós osztalékokat vesz ki, az viszont elkerüli ezt az adónemet. Tehát ez a szabály az alacsonyabb jövedelműeket sújtja, ahogy a nyugdíjprémiumból is az alacsonyabb jövedelműek kapnak kevesebbet. Ennyit a politika okozta káoszról, ami az adóigazgatás területén tapasztalható.

A nyugdíjasokkal persze kéne átfogóan foglalkozni, nekem is lenne javaslatom az alacsony nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére. De a politikát ez sem érdekli.

Engem érdekel, de félek, hogy nagyon bonyolult.

Ellenkezőleg, nagyon egyszerű. Bejelentették, hogy januártól 2.7 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Magyarországon az átlagnyugdíj 130 ezer körül van, vagyis így az átlagnyugdíj 3.500 forinttal emelkedik. A javaslatom roppant egyszerű lenne: ne százalékosan emeljék a nyugdíjakat, ami azt jelentené, hogy az alacsonyabb nyugdíj pár forinttal, a magas tízezrekkel nő, hanem kapjon mindenki egyösszegű emelést, azaz például 3500 forintot. Ennek nem lenne költségvetési kihatása sem, az alacsonyabb nyugdíjat kapó emberek jutnának több pénzhez.

Mi a javaslatát nyilvánosságra hoztuk, remélve, hogy jelentkezik majd Tállai András, hisz nemcsak az adóhivatalt vezeti, de pénzügyminisztériumi államtitkár is, aki tehetne valamit az ügyben. S talán az adóbevallás szabályos kitöltéséért járó tízmillióért is hajlandó megdolgozni.

A tízmilliómat egy pillanatig sem féltem, az viszont érdekelne, hogy az Alkotmánybíróság döntését hogyan merik megsérteni. Nekem már az is öröm lenne, ha a jövő évi bevalláshoz csatolt útmutatóból kivennék a hibát.

A hírek szerint a Kósa Lajos által protezsált, szintén nyugdíjasokat kedvező helyzetbe hozó szociális szövetkezetek is megszűnhetnek. Erről hallott már?

Persze, a nyugdíjas szövetkezet mára teljesen célját vesztette, mert nincs értelme szervezkedni, tagdíjat fizetni, amikor az új kedvezmények alapján közvetlenül is lehet munkát vállalni. Ez tehát a Kósa-féle akció kudarca, de megszüntetni mégsem fogják, inkább hagyják, hogy a szövetkezetek elhalljanak, a tagok kilépjenek, szóval vegetál az egész.

Egyébként sok ilyen intézkedés volt – ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – de a kormány képtelen a tévedéseit belátni, s ezeket nem szünteti meg. A munkahelyvédelmi akciótervként meghirdetett kedvezmény sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert kaptak kedvezményt a képzettség nélkül dolgozók, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak is, de ezek az intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Ezért meg kéne szüntetni, de eszükbe sem jut, mert az a kudarc nyílt beismerése lenne.

Ön szereti a különös ügyeket, elvállalta Győzike, azaz Gáspár Győző adóügyi képviseletét, ami 50 milliós költségvetési csalásról szólt. Abban az ügyben van már eredmény?

Igen, az ügy, amiért engem megkeresett, már lezárult. Az már világszerte gyakori, hogy ismert szereplőkön szívesen statuál példát az adóhatóság, ez javítja a szabálykövetést a társadalomban. Gáspár Győző esetében annyi történt, hogy a korábbi ügyében hozott határozathoz „hozzávágtak” 50 milliós adócsalást is. A hatóság ugyanis úgy kalkulált, hogy egy bankszámláról felvette az említett összeget, ami sikkasztásnak minősítettek. A döntést bíróságon megtámadtuk, de ügyfelemet arra kértem, hogy csak én nyilatkozhassak az ügyben. Ő ugyanis aligha tudja hitelesen képviselni az adószakmai érveket. Azt is mindenki tudja, hogy én viszont nem vállalok el eleve vesztes ügyeket. Ügyfeleimet azzal traktálom, hogy ha egy vitás esetben 100 százalék igazunk van, akkor van 50 százalék esélyünk a győzelemre, egyszerűen azért, mert a hatalommal állunk szemben.

És született már döntés?

Először jogsértő döntést hozott a bíróság, amit élő televíziós adásban szóvá is tettem, de a bíró nem perelt be becsületsértésért. Fellebbezésemre a Kúria az adóügyben hatályon kívül helyezte az elítélő határozatot. A büntetőügy azonban már a második éve tart. Érdeklődéssel várom az eredményt.

A Független Hírügynökség már több alkalommal foglalkozott az úgynevezett társasági adókedvezményekkel. Ugyanis a kormány a kultúra területén meg akarja szüntetni a tao-t, mert szerintük a pénz harmadát ellopják, viszont a sport terültén maradhat a szabályozás, hiszen azt állítják, ott nem lopnak.  Van olyan kedvezmény, amely az egyik területen lehetővé teszi a lopást, a visszaélést, a másik területen viszont nem?

Az indoklás nyilvánvalóan nevetséges. Kétségtelen, a jogalkotó eldöntheti, hogy ki tartozzon a támogatottak körébe. Az egy politikai döntés, ha megváltoztatják a kultúra támogatásának szabályait, míg a sporté marad változatlan. Viszont az nem értelmezhető, hogy a változásra azért van szükség, mert a kultúrában lopnak, a sportban viszont nem. Ha valahol lopnak, akkor a kormányzatnak szigorítani kellene az ellenőrzéseket, vagy meg kellene indítani a büntetőeljárásokat.

A sport területén azért hagynák a tao támogatást, mert lám, milyen szépen épülnek a stadionok. Ez nem érv?

Igen, de az is napi hír, hogy a Simonka nevű fideszes képviselő ellen azért indítanak büntető eljárást, mert 45 százalékot kért vissza a beruházási pénzekből, hisz jócskán túlárazták az építkezéseket. A túlárazás ma már jól ismert fogalom, nem is cáfolják. A stadionok x összegről indulnak, majd a duplájára drágulnak. Vagyis a Puskás Ferenc stadiontól a Duna Arénáig sok helyen az derül ki, hogy az induláskori összeg messze nem a végösszeg! Ha a túlárazásokat nem sikerül cáfolni, márpedig elég nehéz, hiszen az Európai Uniós intézményei is ezt vizsgálják, akkor szinte lehetetlen egyértelműen állítani, hogy nincsenek zsebbe csúszó, korrupciós pénzek. Ez tehát elég bátor kijelentés.

Orbán kórokozó

Eugenia S. Lee
-
0
Orbán kórokozó

Van itt a város külső részén egy űrteleszkóp, és akad az országban több hasonló létesítmény, fejlesztési, kutatási központ is, gyakran gyártanak a koreaiak alkatrészeket, részegységeket különböző űrprogramokhoz. Ennek ellenére itt nincs ehhez rendelt politikus, valahogy nem ezen múlik az ismeretterjesztés, és a nemzetközi kapcsolatok ápolása sem. Igaz, itt a riporternők nem rugdosnak fel menekült gyerekeket sem, de ha megtennék, nem csupán a törvény szigorával, de a társadalom teljes megvetésével is szembe kéne nézniük. Itt sem mindenki látja szívesen a bevándorlókat, de

abban mindenki egyetért, hogy aki az életét menti a háború elől, azt kötelességünk befogadni.

Aki meg gyermekbe rúg, azt nem mentjük fel a büntetés alól, pláne nem indokoljuk azzal, hogy a viselkedése nem volt kirívó, mert amennyiben ez a cselekedet nem kirívó, abban az esetben Magyarország még annál is nagyobb bajban van, mint azt gondoltam. Persze, tudom, hogy az indoklás az adott szituációra vonatkozott, de

én egy rugdosódó menekülőt sem láttam, ők csak futottak, a nő gáncsolt, tudatosan, szándékosan, és rúgott is, gyerekbe. Az ilyet nem tűri meg épeszű társadalom, és nem menti fel pártatlan bíróság.

A barátnőm portfóliót ír. Hosszú ideig ellenállt, a harmadik egyhuzamban megnyert választás után nekilátott megírni, az is több pénz valamivel, az igazságtalan minősítési rendszer eltörlésére remény sincs, mire várjon?

Egy másik ismerősöm ír, de neki abból kéne megélnie, hát pénzért próbál, persze becsapják, sok az eszkimó, kevés a fóka, nincs publikációs felület, ellenben rengeteg az éhen maradt újságíró, író. Nemigen van már ott sem lojalitás, azt mondják, igazából soha nem is volt, de most leginkább ott is a torokharapdálás a divat, nem látok oldalakat, az árkokat valóban betemették, kár, hogy azt követően az ideig-óráig tartott becsületnek vége lett, az ún. demokratikus oldal is az egyéni érdekei és elképzelései mentén próbál érvényesülni. Épp ma olvastam egy évek óta tartó vita részletét, hogy most akkor fogjon össze az ellenzék vagy ne, egyáltalán ki az ellenzék, és ki az álruhás Fidesz, meg, ha ellenzék is, csak a kisebb rossz, de nekünk piszok jók kellenek, csak arra lennék kíváncsi, hogy honnan, miből, milyen logika mentén gondolják azt sokan, hogy a sz@rból lehet várat építeni? Mert, hogy nem lehet. Akarhatok én egy szőke, kék szemű, nagy mellű, 180 centis miniszterelnöknőt Mun elnök után, csak nem fog összejönni, mert a koreai társadalom nem tud benne nem létező tulajdonságokkal felruházott egyedeket produkálni, ahogy semmilyen más társadalom sem képes erre, úgyhogy

több szerénységet elvtársak, a kisebb rossz is jobb ennél, ennél gyakorlatilag alig van rosszabb alternatíva, attól tartok.

Nem azért mert sokat lopnak, az csak pénz. Arra nagyon okosan vigyáznak, hogy az átlag, a középosztály ne éljen annyira rosszul sőt, egy picit jobban, akkor csendben marad, és lám, csendben is marad. Azért rendkívül kártékonyak, mert embertelenek, és

lassan felnő egy teljesen új generáció, ebben a tömény embertelenségben szocializálódva, na majd abból válasszatok hű de jó vezetőket, egy hű de jó tömeg fölé, ugyan már…

A hajléktalanság kriminalizálása már nem is téma. Pár napig az volt, most van más. Néhány bíró tiltakozik, majd abbahagyja, támogatás híján ugyan mit tehetne?

Jó sok a vicc, nem is vicc, inkább cinizmussal átitatott irónia, a tehetetlenség értelmiségi kifejeződése, elég rossz lehet nyakig ülni a trutyiban, amikor az illető ennek tudatában van, a többi meg melegszik benne és nem tudja, hogy jön a macska.

Persze, nem az én dolgom eldönteni, hogy Magyarország merre tovább, csupán felvetek egy logikai kérdést, miszerint ami nincs meg egy halmazban, azt nehéz lesz abból kivonni.

Itt Dél-Koreában, a 28. emeleten, a hightech-el körülvéve, miközben a sünöm játszik a bokámmal, könnyű nekem. Csakhogy ide el kellett jutni, és meg kell maradni, az élet pedig mindenhol kihívás, bevándorlóként, őslakosként is az, csak máshogyan, de akarat, erő, ésszerű kompromisszumok hosszú sora híján nem ment volna, nem menne. Nincs ez másképp nagyban sem.

Feldobott a FB egy képet, fiatal hölgy, amolyan igazolványképszerű, nem mosolyog, alatta pár szó, hogy ő indul a nemtudom hanyadik számú választókörzet valamilyen tisztségéért. Volt alatta 3 egész lájk, ami érthető. Ugyanis ilyet akkor jelent be az ember, ha demokratikus körülmények uralkodnak, ahol fent említett bejelentésnek súlya van, ezzel az erővel én is odaírhatnám, nagyjából ugyanazt jelentené.

Magyarország belavírozta magát a huszonkettes csapdájába, és azt gondolom, hogy ebből csak úgy, a megszokott módon nincs kiút, valami trauma kell, hogy a helyzet változzon, no meg sok, sok ember, aki valóban változást akar. Jelenleg a szélmalom-harcosok korát éljük, minden tisztelet az övék. A nemzetközi környezet hozhat meglepetést, bár nem biztos, hogy azoknak, akik reménykednek ebben.

Az Orbán kórokozó igen fertőző.

Trianon, nemzetünk második nagy temetője?

Somfai Peter
-
2
Trianon, nemzetünk második nagy temetője?

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának századik, és a trianoni békeszerződés aláírásának közelgő centenáriuma kapcsán egyre több szó esik a XX. század sorsfordító eseményeiről. 1918. októberében már elkerülhetetlen volt a Monarchia megszűnése, az akkori miniszterelnök, Tisza István belátta, vége a történelmi Magyarországnak, de nem láthatta előre Trianont. Károlyi Mihály egy széteső ország élére került, de később sem sokat tehetett a trianoni békeszerződés megakadályozásáért. A Horthy-rezsim mégis őt próbálta bűnbakként beállítani. Dr. Székely Gábort, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének professzorát a trianoni békeszerződés körülményeiről kérdeztük.

  • Nincs igazságos béke
  • Egy szélesebb szerződésrendszer jelentéktelen epizódja
  • Csak „húsz év fegyverszünetet”
  • Trianon: a szűk látókörű nacionalizmusunk ára


Elvesztettük a háborút, a vesztesnek tudomásul kell vennie a győztesek diktátumait. Önmagában ez a trianoni békefeltételek magyarázata? Végül egy igazságtalan béke született?

Nincs olyan békeszerződés, amelyet a vesztes igazságosnak tart. Szerintem a győztes franciák számára volt a legigazságtalanabb a Párizs környéki békeszerződés.

1920. június 4-én mi ért véget?

Tulajdonképpen semmi. Két alacsony szintű kormánymegbízott aláírt egy papirt,amelynek semmiféle jogi következménye nem volt. A békeszerződést 1920. november 25-én tárgyalta harmadik olvasatban a Nemzetgyűlés, és elfogadta azt. A törvényjavaslat ezután kihirdetés végett áttétetett a miniszterelnökhöz, majd a Nemzetgyűlés 1921. július 26-án becikkelyezte, ez lett a 1921. évi XXXIII. törvénycikk. Végül 1921. július 31-én emelkedett a trianoni békediktátum törvényerőre. De ekkor már Betlhlen volt a kormányfő.

Trianon egy olyan folyamatnak lett a végső állomása, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia még megpróbálta fenntartani a korábbi sok nemzetiségű államot?

És igyekezett megakadályozni a nemzeti államok létrejöttét. Valójában ez indokolta Szerbia fegyveres megtámadását.

Teljesen reménytelen kísérlet volt.

Tisza István, bár nem volt háborúellenes, de nem tartotta alkalmasnak a pillanatot egy olyan fegyveres konfliktus kirobbantására, amely előre vetítheti egy nagyobb nemzetközi összecsapás veszélyét.

Ha akkor a Monarchia nem a fegyveres megoldást választja, elkerülhető lett volna Trianon?

Ha úgy tesszük fel a „mi lett volna ha” ma igen gyakori kérdést, hogy akkor elkerülhető lett volna-e a világháború, nos, én nemmel válaszolnék. Persze itt a lényeg, hogy Versailles-ban, illetve a Párizs környéki békék sorozatában a leglátványosabb Európa, ezen belül is Kelet-Közép-Európa térképének átrajzolása, az Osztrák-Magyar Monarchia eltűnése volt. Az utóbbit Magyarországon kívül senki nem vette zokon, mi pedig egy már nem létező „történelmi Magyarország határainak” csorbulását kifogásoltuk.

Az akkori magyar politikai elit nem mérte fel, hogy a trianoni béke megállapodás egy sokkal szélesebb szerződésrendszer szinte jelentéktelen epizódja.

A béketárgyalások legfontosabb célja egyrészt általában a háború lezárása, másrészt Franciaország biztonságának a garantálása volt. A magyar kormány ezt a második célt nem is gondolta végig, nem látta, hogy a Versailles-i szerződés ezt nem garantálja abban a formában, ahogy 1919 végére megvalósult. A franciák ugyanis azt követelték, hogy Németországot szabdalják darabokra, a Rajna vidéket csatolják hozzájuk, Bajorország legyen független. A lehető leggyengébb Németországot akarták a békeszerződéssel elérni.

Ez jogos követelés volt a részükről?

Meglátásom szerint részükről legalábbis indokolható volt. Németország az első világháború után lényegesen erősebb volt Franciaországnál. A háború végén sokkal jobb lett a geopolitikai helyzete, mert a nagyhatalmak gyakorlatilag eltűntek határairól, s helyüket nála lényegesen gyengébb országok foglalták el. Továbbá, a németek lakossága 60 millió volt, Franciaországé 40, a németek ipari és gazdasági kapacitása majdnem a duplája volt a franciákénak. Tehát

joggal gondolhatták a győztes franciák, hogy a németek továbbra is veszélyt jelentenek a számukra.

Ezt számba véve a franciák csak abban az esetben voltak hajlandók aláírni a békeszerződést, ha egyben aláírnak egy amerikai-francia és brit-francia szerződést is, ami garantálja Franciaország határait. Ezt a két megállapodást alá is írták 1919. június 28-án, délelőtt 11 órakor, egy időben a Versailles-i szerződéssel.

Egy új európai biztonságpolitikai rendszer születéséről beszélhetünk?

Beszélhettünk volna, ha az amerikaiak ratifikálják a szerződést. Ez azonban nem történt meg, sem versailles-i sem a francia-amerikai szerződés esetében. A brit-francia szerződést, összekötötték az amerikaival, a diplomácia történetben nem kivételes módon: így érvényesek csak abban az esetben lettek volna, ha mind a három érdekelt aláíró országában ratifikálják…

Mi volt az amerikai döntés oka?

Az izolacionizmus erős befolyása. Az USA attól tartott, hogy egy ilyen szerződés alapján az európai országok beránthatják a belső konfliktusaikba. Ez egyben a britekkel kötött – és már a brit parlament által ratifikált – szerződést is érvénytelenítette.  Ezt követően ugyan más angol-francia szerződések garantálták Franciaország biztonságát, e garanciák azonban mindig feltételekhez, általában a „lehetőségekhez képest” klauzulához voltak kötve.

Látszólag ez egy lényegtelen eleme lehetett a megállapodásnak.

Korántsem. Amikor 1923. januárban a franciák és a belgák bevonultak a Ruhr vidékre, mert a németek nem voltak hajlandók fizetni a jóvátételt, az angolok kihátráltak a részvételből. A „Ruhr kampf” után tudomásul kellett vennie Franciaországnak, hogy saját védelmi képességének fejlesztésén túl, más szövetségesek után is kell néznie, amellett, hogy szükség van egy átfogóbb, legjobb esetben a németeket is magában foglaló biztonsági rendszer létrehozására Európában. Ez nem volt eleve reménytelen, sőt, erre lehetőséget kínáltak a Versailles-i béke paragrafusai is.  A két világháború közötti francia diplomácia lényegében erről szólt.

Hogyan kötődik mindez a Magyarország számára diktált trianoni békefeltételekhez?

Egy készülő könyvemhez jelenleg is éppen ezt kutatom. A „Párizs környéki” jelző a pontosabb, hiszen a Versailles-ban levő Nagy-Trianon palotában aláírt magyar szerződésen kívül az osztrák, a bolgár, a török szerződést nem Versailles-ban, hanem más, környékbeli városokban kötötték meg. Azonban fontos megjegyezni, hogy a közvélekedéssel szemben a Versailles-ban, pontosabban

a Párizs-környéki békékben rögzített szerződések rendszere, és azok megfogalmazásai meglehetősen lazák, könnyen módosíthatók voltak.

A szerződésekben megjelölték a módosítások lehetőségét, így a területi revíziót és beleértve az Anschlusst is, a Népszövetség Tanácsa, vagy a Szövetséges és Társult Főhatalmak beleegyezéséhez kötötték. Ez nem volt véletlen: a győztes hatalmak közül különösen az angolok voltak azok, akik már a tárgyalások során kezdeményeztek olyan részek beiktatását, amelyeket nem tekintettek véglegesnek. Ezek közül az ismertebbek a népszavazáshoz kötött területi „rendezések” voltak (Sopron, Szilézia); az ideiglenesen, meghatározott időre népszövetségi kezelésbe vett területek (Saar-vidék, német gyarmatok); Németország közigazgatási, pénzügyi ellenőrzése; a német területek katonai megszállása. A többi – akár a területi revízió, vagy a német fegyverkezés -, már közvetlenül a szerződést követő években napirendre került. A nagyhatalmak ugyanakkor határozottan kizárták a Rajna-vidék demilitarizálásának feloldását, ami elismerten közvetlenül érintette Franciaország biztonságát – ha már a Rajna balparti területeinek Franciaországhoz csatolását, illetve más területek leválasztását Németországról az angolok megakadályozták.

Átlátták 1920-ban ezeket a bonyolult nemzetközi folyamatokat a békeszerződést tárgyaló magyar diplomaták?

A rendelkezésünkre álló dokumentumokból, levelekből, feljegyzésekből kiderül, hogy ezekkel egyáltalán nem foglalkoztak. A magyar tárgyaló félnek az volt a legnagyobb gondja, hogy milyen területeket tarthat meg a háborút követő békeidőben. Pomogáts Béla a „Trianon” című dokumentumkönyvhöz írt előszavában jól elemzi a magyar küldöttség tárgyalási pozícióját.

A külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha a süketek és a vakok ültek volna a tárgyalóasztal mindkét oldalán.

A mi oldalunkon mindenesetre nem látták, hogy abban a helyzetben közel sem a magyarok területi követelései az érdekesek. Sőt! Minden magyar követelés gyengítette azt a franciák által szorgalmazott hátországot, ami a németekkel szemben felsorakoztatható. Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, a későbbi kisantant érdekeivel szemben fogalmaztuk meg a mi követeléseinket.

Lehet, hogy a magyar diplomácia ugyanazt a hibát követte el Trianonban, mint a XX. században annyiszor máskor is: nem tudta hová kell állnia?

A probléma az volt, hogy eleve elfogadhatatlannak gondolta a kormány a békeszerződést, ezért másodvonalbeli tárgyalókat küldtek.

Az egész magyar diplomácia másról sem szólt, csak a sérelmeinkről,

arról, mi lesz a határon túli magyarokkal. De ezek a kérdések nem érdekelték sem a franciákat, sem az angolokat, sem az amerikaiakat, de még a németeket sem. A csehek, a románok, a lengyelek, a jugoszlávok csupa olyan problémát említettek a tárgyalásaik során, amelyek érdekelték a másik felet is. Mérlegeltek, a britek és a franciák esetében még 1918-ban is felvetődött, hogy esetleg fenn kellene tartani a Monarchiát, mint ellensúlyt Németországgal szemben, de ezt a nagy német támadás után elvetették. Ha a magyar diplomácia is beállt volna abba a sorba, ami a német ellensúly kialakítását célozta, talán másképp alakultak volna a trianoni béke megállapodás körvonalai.

Ön miben látja a magyar álláspont legnagyobb hibáját?

A magyar tárgyalók nem figyeltek oda a francia politikai törekvésekre, ehelyett a szűklátókörű nacionalizmusunk diktálta a követeléseinket.

Trianon valóban az ország történetében a második  Mohács?

Jól hangzik, de nem igaz.

Magyarország 1918-ban, majd 400 év után visszanyerte függetlenségét, ez megmaradt. A köztársaság nem, a királyságot sajátos módon visszaállította Horthy, és ő kötötte meg a trianoni szerződést is. A köztársasági államforma 1945-ben tért vissza, a függetlenség azonban elveszett. Ma szuverén országunk van, és köztársaság, ha az ország nevéből törölték is ezt a megnevezését.

Elképzelhetően tartaná a trianoni békeszerződés ránk nézve hátrányos pontjainak valamilyen „újra tárgyalását”?

Aki ilyesmiben gondolkodik, vagy egyáltalán ilyesmit szóba hoz, biztosan nem látja át Magyarország XXI. századi érdekeit. A területekért vállalt konfliktusok ma is háborúkhoz vezetnek. Jól látta ezt békekötés idején Foch marsall, az antant haderő főparancsnoka: „Ez nem béke, hanem fegyverszünet húsz évre!” Szinte napra eltalálta.

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulója alkalmából írta a Nagy Imre és a Károlyi Mihály Társaságnak az egykori osztrák kancellár:

Kedves Barátaim!

Magyarország és Ausztria közötti szoros és jó kapcsolatoknak erős történelmi gyökerei vannak és – az 1867 és 1918 közötti félévszázadban keletkezett számos történelmi nehézség ellenére – intézményes, állami összekapcsolódáshoz vezettek. A Monarchia megszűntével, az I. világháború után az útjaink elváltak, de az államaink és az ott élő emberek közötti viszony mindig különleges maradt.

Ezekben a napokban a köztársaságaink történetében olyan száz évre tekintünk vissza, amelyben az út időnként fáradságos és nehéz volt. Mindkét országban nagy – túlságosan is nagy – befolyásra tett szert a fasizmus. A német csapatok bevonulásával, 1938. márciusban Ausztria eltűnt a térképről és Hitler-Németországának részévé vált. Nem sokkal ezután elkezdődött a második világháború és ezzel minden bizonnyal az országainkban élő népek számára a legkegyetlenebb időszak a mögöttünk lévő 100 évben.

A II. világháború befejezésével Ausztria ismét önálló demokratikus állam lett, de az 1955-ös államszerződésig el kellett viselnie a szovjetek, az amerikaiak, az angolok és a franciák megszállásának a terheit. Magyarországon ugyan csak egy megszálló hatalom volt, de az diktatórikusan uralkodott és elnyomta a szabadság és függetlenség iránti törekvéseket.

Az 1956-os magyar forradalom időpontjában kezdtem meg éppen a tanulmányaimat a bécsi egyetemen, és nagy szimpátiát éreztem Nagy Imre, Maléter Pál és a többi szabadságharcos iránt. Elkötelezettség, és magától értetődő dolog volt a magyarországi barátainknak nyújtott segítség, végtére nekem is magyar volt az egyik nagymamám, bár ő ebben az időpontban már nem élt.

Több alkalommal kísértem Bruno Kreisky szövetségi kancellárt a Kádár Jánossal folytatott megbeszélésein és megismertem Horn Gyulát, Kovács Lászlót, Szabó Vilmost, számos már barátot, megfigyelhettem, hogyan kereste és találta is meg Magyarország a demokráciához, a függetlenséghez, illetve Európához vezető utat. Ausztria 1995. január 1-jén lépett be az EU-ba, és nagy volt az örömünk 2004-ben, amikor Magyarországot is köszönthettük az Európai Unióban. Ezzel, 86 évvel 1918 után újra egy közös európai családhoz tartoztunk.

A történelmi igazság megköveteli, hogy elmondjam: a legutóbbi időben új problémák merültek fel. A liberális, pluralista demokráciát megkérdőjelezik, ugyanez történik az alkotmánybíráskodás sérthetetlenségével, a függetlenséggel és média sokszínűségével is. De Ausztriában is számos olyan fejlemény van, amelyre nem lehetek büszke.
Az első világháború befejezésének, és az országainkban 1918-ban létrehozott önálló köztársaság századik évfordulója nem csak büszkeségre okot adó történelmi jubileum, hanem alkalmat teremt arra is, hogy megújítsuk, és megerősítsük erőfeszítéseinket egy békés, demokratikus, szolidáris Európáért, amelyben az emberi jogokat és az emberi méltóságot nagy becsben tartják.

Heinz Fischer,
az Osztrák Köztársaság volt elnöke

Mire készülnek a honvédséggel: külső vagy belső zavargásra?

Bak Mihály
-
0
Mire készülnek a honvédséggel: külső vagy belső zavargásra?

Rugalmasan értelmezhető „honvédelmi veszélyhelyzetre” is felkészülne a kormány, amelyben szomszédos országban kialakult krízist említ a törvénymódosító javaslat. Mégis mintha valami belső rendvédelmi feladatot adnának a honvédségnek a „tömeges bevándorlásra” hivatkozva.

Rejtő Jenővel szólva „mit kavarnak”? A vezérkari főnökből nemrégiben honvédelmi miniszterré előkapott, meglehetősen lojálisnak tetsző Benkő Tibor tábornok terjedelmes törvénymódosító pakkot nyújtott be a parlamentnek, amelynek néhány fontos, mindenképpen érdekes, de nem rendszerátalakító javaslata futott végig a sajtón az állami hírügynökség készséges copy-paste híradása alapján. Essünk túl ezeken, hogy aztán a lényegre térhessünk.

Az egyik a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) szétválasztása, a MH Parancsnokságának létrehozása. Szervezetszociológusok, jogászok és főleg maguk, az érintett katonák jól elvitatkoznak a vezetés és irányítás mibenlétéről, különbségéről, a jó szervezeti felállás tartalmáról. A lényeg az, hogy visszaállítják a rendszerváltás után kialakított (és az MSZP-SZDSZ-kormány idején a jelenlegire megváltoztatott) formációt, amelyben a HM központi közigazgatási szerv, a MH-et parancsnok, alatta haderőnemi (szárazföld, légierő, logisztika) parancsnokok vezetik. A honvédség parancsnoka egyúttal a vezérkari főnök lesz (ami viszont annak előtte nem volt).

Konyhanyelven fogalmazva a gyakorlatban

nem oszt, nem szoroz, része-e a HM-nek a honvédség.

Mindkét felállásban van példa hatékony és gyengécske seregre.

Ezt bizonyítja az is, ami a habot verő másik módosítás miniszteri indoklásában olvasható. Ez pedig a hadkötelezettségi behívhatósági életkor 40-ről 50 évre emelése. A részletes indoklásban szépen leírják, hogy a várható élettartam, de főleg a népességfogyás miatt apad a hadra fogható férfinépesség száma. A változással

plusz 850 ezer ember válik behívhatóvá.

Itt olvashatjuk azt az őszinte beismerésnek értelmezhető mondatot (remélem, megfogalmazója nem üti meg bokáját), amely a fentebbi „nem oszt, nem szoroz” alátámasztása.

Az ismeretlen HM-es jogász azt íratta alá miniszterével, hogy

„a katonai szervezeteknél rendszeresített beosztások békeidőszaki feltöltése nehézségekbe ütközik, illetve az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem csökken a kiáramlás mértéke sem”.

Ennyit nyolc év sikertörténetéről.

Nyilvánvalóan ennek egyik orvossága lenne – bár ezt nem a hadkötelezettséggel összefüggésben tálalják – az önkéntes tartalékosság választásának megédesítése. (Jelenleg a 2010 előtt civil objektumőrök beöltöztetésével, illetve semmire se használható „öregfiúk”, meg kormánytisztviselők tartalékosnak beterelésével duzzasztották fel az állományt.) Most a honvédségi illetményalap 100 százalékával megegyező összegű

szolgálati díjat és különféle pótlékot adnának az önkéntes tartalékosok

tényleges szolgálati idejére (vagyis amikor kiképzésen vannak).

És akkor nézzük, mi a van a „honvédelmi veszélyhelyzettel”. A honvédelemről, Magyar Honvédségről és különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény módosítása intézkedésre adna jogot a kormánynak az úgynevezett különleges jogrendben ismert helyzetek (rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet) kihirdetése előtt.

A törvénymódosítás értelmében a kormány a honvédelemért felelős miniszter javaslatára

  • Magyarországgal szomszédos államban kialakult és katonai kezelést is igénylő és Magyarország biztonságát közvetlenül veszélyeztető veszélyhelyzet magyarországi hatásaira,
  • vagy az Észak-atlanti Szerződés 4. vagy 5. cikkével összefüggő kötelezettségek teljesítésére való felkészülés érdekében

a kormány honvédelmi veszélyhelyzetet hirdethet ki.

A második pont egyértelműen fügefalevél ahhoz, hogy (nemzetközi) jogi támasztékot barkácsoljon a továbbiakhoz. A washingtoni szerződés (a NATO alapokmánya) idézett két cikkelye a kollektív védelem sarokpontja. Előírja a kölcsönös segítségnyújtást és azt, hogy bármely tagot ért támadás a NATO egésze elleni agressziónak tekintendő. Ennek alkalmazására 1949 óta eddig egyszer került sor: 2001. szeptember 11. után, amikor a NATO és az ENSZ a talibán által uralt Afganisztán állami szervezésű támadásának minősítette a merényleteket.

Ezt erősíti a módosító csomag egy későbbi paragrafusa, amely az úgynevezett nemzeti befogadó támogatást pontosítja, de az alapelveket nem érinti. Ez a NATO-alapszerződés 5. cikkelye szerinti szövetségesi segítséghez adott hazai közreműködés feladatait sorolja fel. Itt szó sincs honvédelmi veszélyhelyzetről.

A hatályos joganyag és az egyetlen példa alapján egyértelmű:

közvetlen támadás kell ahhoz, hogy az 5. cikkely lehetőséget adjon a NATO felvonulására tagállamai védelmében.

A „Magyarországgal szomszédos államban kialakult és katonai kezelést is igénylő és Magyarország biztonságát közvetlenül veszélyeztető veszélyhelyzet” ennek alapján nem tűnik elegendő indoknak.

Vagyis a módosítás ezen része pestiesen szólva rizsa.

Figyelemre méltó része a javaslatnak az a passzus, amely szerint a honvédség fegyverhasználati joggal ellátott feladatait kiegészítik a honvédelmi veszélyhelyzet idején az államhatár ellenőrzésében való részvétellel.

Ez színtiszta belső rendvédelmi feladatnak látszik, amely szemben áll azzal a nemzetközileg is uralkodó felfogással, hogy békeidőben a hadseregnek nincsenek belső feladatai. A hatályos jogszabályok időt állóan körülírták azokat a különleges helyzeteket, amelyek bekövetkeztekor a honvédség bevethető a határokon belül.

Az újonnan megkonstruálandó

vészhelyzetet hat hónapra rendeletben hirdethetné ki a kormány,

s akkor hosszabbíthatná meg, ha a feltételek változatlanul fennállnak. Ha pedig az Országgyűlés szakbizottsága az ezt indokló beszámolót nem fogadja el, a kormány a honvédelmi veszélyhelyzetet nem hosszabbíthatja meg.

Zavaró, vagy éppenséggel beszédes részlet, ami szerint nem hirdethető ki honvédelmi veszélyhelyzetet, valamint ezt haladéktalanul meg kell szüntetni, ha rendkívüli állapotot, megelőző védelmi helyzetet, szükségállapotot, váratlan támadást és terror-veszélyhelyzetet hirdetnek ki. Vagyis

nem lehetséges, mielőtt a jelenleg ismert, elsőrendűen külső agresszió érné az országot.

Első látásra nem segíti a tisztánlátást a törvényjavaslathoz fűzött indoklás. Vagy esetleg pont ráengedi a fényt a valóságra? Benkő Tibor azzal érvel, hogy az elmúlt években jelentős változásokon átesett biztonsági környezetben az új típusú biztonsági kihívások egyértelműen szükségessé tették az államok védelmi szabályozásának újragondolását. Ez vitathatatlan, az úgynevezett aszimmetrikus, illetve a HM javaslatában említett hibrid hadviselés valóság: nem reguláris haderő által indított támadások, a hagyományos és újszerű módszerek vegyítése mindennapjaink része.

Ebből azonban nem következik az, hogy – miként fogalmaznak a javaslatban – „elmosódnak a határok a békeidejű és különleges jogrendi szabályok között”.

Térségünkben szerencsére nincsen olyan veszély, amely a belső rendszabályok szigorítását megkívánná. Ha csak az nem, amit a törvénymódosításban alátámasztásnak szán a miniszter (?), hogy a határok „elmosódásának”

„első példája a honvédelmet is érintően a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet”.

Amiről tudjuk, hogy anélkül tartható életben különleges felhatalmazásként immár jó két éve, hogy tömeges (vagy bármilyen) bevándorlás lenne.

Mindezek után olvassuk azt, hogy fel kell készülni az új típusú „szürke zónás” (?) kihívások hatékony kezelésére a szabályozás terén is. S itt érünk el a lényeghez.

„Ezt a célt szolgálja a honvédelmi veszélyhelyzetre vonatkozó javaslat, amely egy béke idejű, szélesebb körű, illetve

az új típusú kihívásokhoz alkalmazkodó rugalmasabb felhatalmazást

kíván biztosítani a Kormány számára a válságok kezelésére való felkészülés, illetve az eszkaláció elleni fellépés hatékonyságának növelése érdekében” – áll szó szerint (helyesírási hibákkal együtt) a törvényjavaslat indoklásában.

Az már csupán „vörös farok”, hogy a honvédelmi veszélyhelyzet kihirdetésének célja „a felkészülési feladatokkal összefüggésben az országvédelemre, vagy szükség esetén a különleges jogrend kihirdetésére való hatékony felkészülés biztosítása és ennek érdekében a szükséges intézkedések bevezetésének lehetővé tétele a különleges jogrend kihirdetését nem indokoló fenyegetésekkel összefüggésben”.

A magyar nyelvet (talán nem véletlenül) meglékelő mondatrém lényege az, hogy mielőtt a jól körülhatárolt, nemzetközi szabályokból is ismert valóban rendkívüli helyzetek valamelyike bekövetkezne, a kormány kapjon „rugalmasabb felhatalmazást”

valaminő veszélyhelyzet bejelentésére.

Amint azt már írtuk, a szöveg sokat mondó indoka a „Magyarországgal szomszédos államban kialakult és katonai kezelést is igénylő és Magyarország biztonságát közvetlenül veszélyeztető veszélyhelyzet magyarországi hatása”. Ennek jelenleg egyetlen valamire való formája az ukrajnai csetepaté. Oroszországostul (a keleti országrész bekebelezése a közben Budapesten feléledő „testvéri kapcsolatokkal”), valamint az ottani oktatási nyelvhasználat körül több, mint egy éve zajló – magyar szempontból egyre terméketlenebb – vitával, ami immár nyugati kapcsolataink közé ver mind nagyobb éket.

Október közepén a Népszava írt kiszivárgott diplomáciai források alapján alapján arról, hogy Magyar Levente külügyi államtitkár zárt ajtók mögött próbálta meggyőzni a budapesti külföldi nagyköveteket az ukrajnai magyar álláspontról.

Ezen érdekes kijelentése volt Magyar Leventének, az, hogy a magyar-ukrán konfliktus

„eddig jogi természetű volt”.

„Ha eddig jogi volt, de ezután ezek szerint már nem, akkor vajon milyen lesz a jövőben?” – tette fel a kérdést egy diplomata, azzal, hogy az államtitkár nem fejtette ki bővebben, mire gondolt.

És hogy még ennél is több aggodalomra adjon okot a benyújtott módosítás, idézzük fel, amiről már szó volt, hogy a honvédség fegyverhasználati joggal ellátott feladatait kiegészítenék a honvédelmi veszélyhelyzet idején az államhatár ellenőrzésében való részvétellel, ami normális körülmények közt egyáltalán nem a sereg dolga.

Emellett azonban a különleges jogrendben bevethető intézkedések eddigi sorát megtoldanák azzal, hogy a katonai rendészek lőfegyveren kívüli kényszerítő eszközeibe bekerül a gumibot és a tonfa.

Ezek tipikus tömegoszlató felszerelések.

Mindezeken túl a katonai rendfenntartók jogot kapnának arra, hogy szabálysértés tettenérése esetén civileket is felszólíthassanak az abbahagyásra, és rendőr megérkeztéig visszatartásukra. Valamint

katonai objektumon kívül is igazoltathatnának nem katonákat,

ha azok ott tartózkodása „jogszerűségének tisztázása” érdekében erre szükség van.

Nem kell konteó-hívőnek lenni ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: mire készülnek? Piszkos Fredet idézve: kavarnak vagy nem kavarnak? A helyzet azért komolyabb a rejtői idealizált légiós világénál.

Zsolnay játszmák 1. rész – Bachar Najari, aki két helyen született

FüHü
-
0
Zsolnay játszmák 1. rész – Bachar Najari, aki két helyen született

„A Zsolnay gyárban dolgozni olyan, mint
férfiként egy női fehérnemű üzletben.”

Ha százat nem is, de ötven írást biztosan olvastam azokból a cikkekből melyek a Zsolnay gyár hosszú agóniájáról szóltak. Volt itt jobb- és baloldali ármánykodás, számtalan „nagy leleplezés”, megszámlálhatatlan beszámoló bírósági és más hatósági eljárásról, mely minden esetben eljutott valameddig, hogy azután szépen visszaforduljon a kiindulópontra. Külön kategória az olyan írás, ami csak egyszerűen valamelyik szereplőbe kívánt egyet (néha akár kettőt is) belerúgni.  Legalább húsz órát beszélgettem az ügy különböző szereplőivel. Mit mondjak, egy izgalmas krimit biztosan lehetne írni a hallottakból, happyendet azt  viszont nem ígérhetnék. A történet hosszú, de nem  unalmas.
 

Mivel ez csak előszó, így gyorsan megjegyzem nem kívánom részletezni Állam bácsi hosszú és szokásos hozzá nem értését. Az államosítástól a privatizációig mindent elkövetett, hogy a valamikori hírnevet kiölje a gyárból, hogy aztán több felvonásban rátukmálja a romhalmazt a pécsi önkormányzatra. Majd visszavette tőle. De csak azért, hogy még leharcoltabb állapotban ismét ráerőszakolhassa. Innen indult néhány dicstelen privatizációs kísérlet. Jöttek csókosok, szerencselovagok, sőt még az oligarchák oligarchájának is jutott a jóból, aki élete nagy üzletét kötve 680 millióért megvette a gyárat, hogy aztán alig egy év múlva egy forintért rálőcsölje esmeg az Önkormányzatra.
A számtalan „Nagy Üzletről” álmodozó „falu bikája” mind-mind puhapöcsűnek bizonyult. Ezért tart ott a gyár, ahol.  

2012 végére az önkormányzatnak sietős volt pályázatot kiírni, de nem nagyon érkezett értékelhető pályázat, sőt, az előzmények ismeretében érdeklődő is alig. A szóba jöhető „egyéb előnyök” mellett az önkormányzati emberek annak is örülhettek, hogy senki nem kéri számon rajtuk a gyár korábbi mélyrepülését. Az átvételkor ugyanis előkerült egy gazdasági elemzés a 2011-12 esztendőkről, amelyek során a korábban 1,2 milliárdos árbevétel a felére zuhant (ekkoriban éppen egy Közgép-érdekeltség Zsolnay-megmentési kísérlete volt a terítéken kisebbségi tulajdonrésszel és menedzsmentjogokkal, a többségi tulajdonos Pécs másodhegedűsi részvételével).

A könyvvizsgálói elemzés szerzője pedig nem fukarkodott a bírálattal: szerinte a gyár vezetése nem foglalkozott költségcsökkentéssel, azzal, hogy bizonyos termékek az akkori árakon csak veszteséget termeltek, és annak az okával sem, hogy egyes árukat rendre csak a tervezettnél jóval drágábban tudtak legyártatni.

Az értékesítési- és marketingigazgató Kiss Ákosról például azt állapította meg, hogy „felelős a helytelen árképzésért és a rossz piaci stratégiáért. Már a terveiben prognosztizálta a nagymértékű veszteséget és nem tett semmilyen lépést ennek elkerülése érdekében”.

Talán még érdekesebb, hogy a gazdasági igazgató Hunyadi Bálintot így osztotta ki: “ő felelős az éves beszámoló elkészítéséért és a valós pénzügyi-gazdasági helyzet feltárásáért. Véleményem szerint az elkészített beszámoló nem volt alkalmas a tulajdonosoknak, a felügyelő bizottságnak, az igazgatótanácsnak a valós gazdasági helyzet bemutatására”. Hunyadi Bálintot a Közgép kivonulása után a Zsolnayban vezérigazgatóvá nevezték ki.  (jellemző: ma a Zsolnayban ismét gazdasági igazgató)

Rejtőzködő szocialisták

Feltűnt színen a Zsolnay körül befektetésekben otthon lévő két vállalkozó, Barta László és Bicskey Richárd, akik ugyan a korábbiaktól teljesen eltérő elgondolással, de fantáziát láttak megszerzésében.

A párosnak volt némi bukéja, mivel Barta előélete kötődött a szocikhoz, mégpedig a fideszes önkormányzat számára nem túl vonzó Gyurcsány-érából.

Bicskey még 2009-ben került kellemetlen megvilágításba, amikor kiderült: az általa vezetett ingatlanos vállalkozás hátterében megfordult a VIV Holding AG nevű svájci cég is, amivel kapcsolatban akkoriban éppen a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódott a VIV magyar érdekeltségének kezéből szétfolyt, egy terménytárolóra felvett MFB-hitel okán. Bicskey hiába lépett ki a konzorciumból, az ingatlanos cég ezután nyerőnek tűnő helyzetből bukta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) a taszári katonai bázis hasznosítására kiírt pályázatát, ráadásul az üzletember a nevével hírbe hozott ügyek érájának szocialista színezete miatt feltehetően ő is kevésbé jól fekszik a narancsos új uraknál.

Bicskey ugyanakkor még 2008-ban két közös céget is alapított Marschalek Ákos, többek között háztartásigép-importőr vállalkozóval. Az egyik ilyen cégben kettejük tulajdonostársa Bachar Najari volt (a másikban érdekes módon szintén egy svájci honosságú üzletember, az 1969-ben alapított Kertesz Kabel AG igazgatóságának elnöke kerekítette ki a triumvirátust), a nexus így nehezen tagadható.

Így került képbe Bachar Najari, akinek, csakúgy, mint Bicskeynek volt az azóta elhunyt Marschalek Ákossal közös vállalkozása.

Najari Bartáék számára ideális partner lehetett, hiszen jól csengő magyarországi érdekeltségei mellett fel lehetett építeni a jelentős tőkeerővel rendelkező szír származású, de svájci állampolgársággal rendelkező nagyvállalkozó imázsát.

Ráadásul Najari lekötelezettjük volt, mert ők intézték, hogy Kardos Éva ügyvéd egy kényes, az Unicredit Bankkal meglévő peres ügyben képviselje a szírt.

A fenti üzleti esetekből éppenséggel nem azt a képet lehet leszűrni, amit Najari első színrelépésekor: hogy ő akkora nemzetközi pénzember (érdekeltségeinek nagyobb része külföldön, egyebek mellett svájci óragyárakban található, és kiterjedt üzleti kapcsolatai vannak a Közel-Keleten is – így mutatta be magát 2013-ban a HVG-nek a befektető). És hogy hajlandó várni akár fél évtizedet is, amíg a befektetendő félmilliárdja elkezd hasznot hajtani.

Jelen cikkünk készítése során sem óriási külföldi üzleti részesedéseknek, sem svájci óragyáraknak nem bukkantunk a nyomára; sőt, abban sem vagyunk biztosak, Najari hol született. A férfi az évek során termelt kismillió céges, jogi papírján svájci és szír-svájci állampolgárként egyaránt szerepel, születési helyként a szíriai Latakia és a svájci Amden is előkerül (Najari környezetében ezt azzal a nevetséges okfejtéssel magyarázzák, hogy a svájci bürokrácia követeli meg, hogy állampolgárként ottani születési helyet adminisztráljanak a papírjaiban).

Több helyen felmondott önéletrajza szerint 1986-87 tájékán diplomázott építészként a budapesti műegyetemen, ami mindenképpen figyelemreméltó – a nyolcvanas években a Keleti pályaudvar környékén már akkor is valutázó pénzváltókon, illetve diplomatákon és diplomatacsemetéken kívül nem sok szír fordult meg nálunk.

Najari elméletileg egyik csoportnak sem volt tagja, ugyanakkor így is színesen nemzetközi a háttértörténet: Latakiában elkezdett felsőoktatási tanulmányok után hosszabb milánói kitérővel érkezett a műegyetemre, majd egy itteni ismeretséget követve költözik Svájcba, aminek első házassága és az állampolgárság lesz az eredménye.

Seftes arabok

Kérdéses hitelességű, ugyanakkor személyes ismeretségre hivatkozó, egybecsengő online kommentek árnyalják a sztorit. 1982-1983 tájékáról “személyesen ismerem. Már akkor is nagy seftes volt a hasonszőrű arab haverjaival (…) előéletét ismerve és abból ítélve, hogy most nem kicsit megakasztotta a gépezetet, nem lesz könnyű falat” – jelzi az egyik ismerős.

A másik visszaemlékező szerint pedig Najari “szír diákként itt tanult és mellőlem (is) kibukott. Nem ez a nagy szám, ez elég gyakori volt az ide telepített szír, palesztin stb. testvéri nemzetek diákjaival.”

“Az a nagy szám, hogy arról volt híres, hogy három egymás utáni szót nem mondott (talán életében) amiből egymás után kettő igaz volt! A kollégiumban a NSZK-ból behozott kocsikkal és „muzikcenterekkel” seftelt, mert anno még magyarnak ez mind csoda dolog volt és ők dollárban kapták a havi pénzüket. Találkoztam utána évekkel később a Váci utcában jót beszélgettünk és hát nem győzött meg arról, hogy bármi változott volna. Akkor éppen (már?) órákkal bizniszelt” – így az ismeretlen kommentelő.

A két kommentben az az érdekes, hogy egybehangzóan arra utalnak: Najari, aki a saját sztorija szerint önálló emberként, a meseszép budapesti építészetbe beleszeretve kvázi véletlenül kötött ki Magyarországon, a visszaemlékezők szerint mégis mintha a szovjetbarát arab országok fontos embereinek a szocialista közép-európai országok egyetemekre benyomott, zöldhasúakkal és jótékony vámhatósági ügyintézéssel megáldott, gyakorlatias csemetéivel mozgott volna együtt.

Az első halott

A Marschalek-féle kapcsolat már csak azért is érdekes, mert Najari a kereskedő legfontosabb cégében, a 2011-ben 1,12 milliárdos árbevételt produkáló (és fénykorában a cégtulaj irodalmi ambícióit is patronáló) Westprodukt Kft.- ben 2009-től társtulajdonos volt. Marschalek cégbirodalma azóta az enyészeté lett, miután az egyébként adósságban úszó kereskedőt 2012-ben leszúrta strómanként is szolgáló sofőrje.

Najari a Marschalek-féle történetben feltehetően kölcsönadóként került elő. Az elhunyt vállalkozó hagyatéki végzése szerint két 2010-es kölcsön alapján 70 millió forinttal és 200 ezer euróval maradt adósa a szír-svájci befektetőnek. Najari 2009-ben a Westproduktnak is besegített egy egymillió svájci frankos tulajdonosi kölcsönnel.

 

A Westprodukt beszámolói arra utalnak: egymillió svájci franknak megfeleltethető 245 millió forint körüli tartozás Marschalek halálának évében, 2012 végére került ki a cég könyveiből. A vállalkozó novemberi elhunyta után Najari még december harmadikán kinevezett egy új ügyvezetőt. Ugyancsak sietős lehetett neki, mert már másnap Pécsen kellett tárgyalnia a Zsolnayról. A Westprodukt ezután az év végi beszámolója kivételével nem hallatott magáról: a cég 2012 végére gyakorlatilag kiürült.

Nehéz elhessegetni azt a benyomást, hogy a Zsolnay-részvények vételárához és az első tőkeemelésekhez szükséges összeget Najari a Westproduktból nyerte vissza 2012 legvégén.

Kétszázmillió, nyom nélkül

Lehet, hogy érdemes volna további pénzáramlásokat keresgélni Marschalek és Bicskey közös cége, az Ungaro West Kft. háza táján is. A 2008-ban bejegyzett vállalat szinte azonnal nyom nélkül eltűnt. Három évvel később, áprilisban a cégbíróság elindította a kényszertörlési eljárást a beszámolók letétbe helyezésének elmulasztása miatt.

2011 augusztusában a Ungaro West kirendelt végelszámolója némileg meglepődve jelezte, hogy az ügyvezetők ugyan átvették az ajánlott leveleit, de nem válaszolnak. Azért a végelszámolás megindítása előtt még valahonnan benyújtották a 2009 évre szóló beszámolót: ebből kiolvasható, hogy 2009 során a cég teljes elektronikai készletállománya, mintegy 199 millió forint értékben, egy forint árbevétel nélkül eltűnt valahol (az eredménykimutatás tanúsága szerint értékvesztésnek!!! számolták el). A készletek fedezete javarészt banki kölcsön volt. 

Óra toronnyal

A svájci cégregiszter a feleségével 1990-ben közösen bejegyzett és 2012-ben törölt, órák és női divatáru külkereskedelmével foglalkozó vállalatot mutat fel Najari nevén. Magyarországon 1992-ben egy szaúd-arábiai társával alapított órakereskedést Ungaro Swiss Kft. néven.

Az órás bolt, ami még 1993-ban beköltözött a most is otthonául szolgáló budapesti Astoria üzletházba, eldöcögött valahogy, Najari azonban a kétezres évek elejétől valahonnan pénzhez jutott. Miközben az Ungaro Swiss mérlegei akkortájt szolid (valamivel pontosabb, milliós, tízmilliós nagyságrend kéne), eredménytartalékban hagyott nyereséget mutattak évről évre, Najari 2002-ben elkezdte felvásárolni a szétaprózott tulajdoni szerkezetű üzletházat az ottani boltosoktól.

2005-ben már ő volt a többségi tulajdonos, és 2010-re rajta és Ungaro Swissbeli üzlettársán kívül nem maradt másnak érdekeltsége az ingatlanban, ahol az óraüzlet mellett ma már a Zsolnay-márkabolt is fellelhető. Hogy a körülbelül a jegyzett tőke összegének megfelelő 20-30 millió forintot ki tudta fizetni az üzletrészekért (összesen vagy külön-külön, nem világos és nem mindegy), az azért is meglepő, mert a szaúdi üzlettársnak – noha az Ungaro Swisst felesben tulajdonolták – a boltvásárlások ellenére se változott a szaúdi egy üzlethelyiségnyit kitevő, 4,84%-nak megfelelő tulajdonrésze, tehát valószínűleg mindet Najari fizette.

Ritka munka gyártósorról

2005-ben új magyar vállalkozást indított Najari: a Cornavin Hungary Kft.-t. Cornavin néven a múlt század első felében Svájcban, a hatvanas-hetvenes évektől kezdve svájci-szovjet kooperációban gyártottak órákat. Mindkettőből bőségesen jutottak a magyar piacra, ennek köszönhetően a márka itthoni ismertsége túlélte a szocialista időszakot is.

Az üzleti modellre a Tékozló Homár fogyasztói panaszos blog két bejegyzéséból tippelhetünk. Az egyik sztori szerint a vásárló 2007-ben budapesti kereskedésben fedezte fel a nagypapa egykori ajándékából ismerős márka modelljét – meséli – “majd az óra nicknevének beírásakor tévedtem egy svájci private label – egyedi igények szerint gyártó – óráscégre. (…) A cég egyedi megrendelésre gyárt kért logóval, meghatározott modelleket, a kívánt elnevezésen.”

A vásárló azt hitte, átverték, de hat év (!) csúszással megjött az Ungaro Swiss Kft. és a Cornavin Hungary Kft. válasza is, miszerint: “a márka jogtulajdonosán kívül senki nem gyártathat annak engedélye nélkül Cornavin márkajelzéssel ellátott órákat törvényesen (…) ha pedig [a vásárló] arra gondol kijelentésében, hogy a Cornavin jogtulajdonosa verte őt át, annak miértjét nem értjük”.

Figyeljünk: a válasz nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a Cornavin márkanév tulajdonosa árulta a Cornavin névre matricáztatott, tizenkettő egytucat, de Svájcban gyártott órákat.

A fenti eset azt a büntetőügyet is egészen más megvilágításba helyezi, ami azután indult, hogy Bachar Najari cégének üzlethelyiségében és telephelyein kilencezernél is több luxusóra-hamisítványt találtak (Már múltkor is javasoltam hivatkozást). Ez esetben ugyanis végül versenytárs utánzása címén marasztalták el Najarit és élettársát. Vagyis feltehetően nem klasszikus hamisítás történt.

A Cornavin szó, mint védjegy közösségi jogtulajdonosa 2004 óta az Ungaro Swiss, illetve 2011 óta az „izmos”, félmillió svájci frankos alaptőkével gründolt svájci illetőségű Cornavin Watch Company AG, amelynek a svájci cégregiszter tudomása szerint Omar Najari a cégvezetője. Ő Bachar Najari fia, aki a magyar cornavinos cégben is érdekelt. A védjegy Svájcban gyártott órákra vonatkozik.

A kérdés az, hogy kitől és miként szerezte Najari a Cornavinra való jogot. A márka történetének szovjet időszaka ugyanis egészen pikáns részleteket tartogat.

Szovjet órainvázió

catawiki.com

A hetvenes években az Egyesült Államok óraipara különös kihívás elé került. A piacot ugyanis korábban olcsó, “egydolláros”, mechanikus órák dömpingje árasztotta el. A hagyományos amerikai óragyártók kiárazódtak a szupermarketekből, miközben ellenfelük az eladási volumenek miatt még a hihetetlen olcsóság ellenére is profitábilis tudott maradni.

A háttérben a szovjet gyárak termelése és egy jogi kiskapu állt. Az Egyesült Államok ugyanis a fennhatósága alá tartozó karibi Virgin Szigetek könnyűiparának fellendítése céljából adómentessé tette azoknak az óráknak a behozatalát, amiket ott szereltek össze.

A gyanú az volt, hogy az orosz alkatrészeket, amikből Svájcban hegesztenek nagyobb egységeket, olyan formában szállítják a Virgin-szigetekre, hogy a végleges összeszerelésük minimális munkával is megoldható legyen. Még olyan sejtés is felmerült, hogy az orosz komponenseket az előállítási áron alul viszik be, tehát a forgalmazók és a szovjetek között valamilyen közelebbi kapcsolat van.

A szovjet gyártmányok közvetítői ráadásul mindent elkövettek, hogy elfedjék az orosz eredetet (tegyük hozzá, a hidegháborús időszakban ennek szimpla üzleti okai is lehettek). Garanciális szervizre például az American Swiss Repair Service nevű céget jelölték meg, ami éppen a szovjet eredetre biztosan nem utal. Továbbá a márkanevek is amerikai vagy svájci gyökerekre utaltak: Cornavin, Timetone, Geneva, Jean Cardot. A Cornavin éppenséggel a legnagyobb mennyiségben a Virgin-szigeteken összeszerelt orosz hátországú márka volt.

1978-ban a tengerentúli gyártók iparági szövetsége, az American Watch Association az  Egyesült Államok szenátusának pénzügyi bizottságához írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy tudomásuk szerint a márkanév úgy került az orosz órákra, hogy a Cornavin órák forgalmazója, a Panamában bejegyzett International Ciers S.A. legkésőbb 1973- ban megvette a svájci gyártót, a Cornavin Watches S.A.-t.

(Figyelemre méltó, hogy a mai magyar nyelvű források, így az Ungaro Swiss honlapja és a Najaritól formálisan független márkabemutatók is máshogy mesélik a szovjet koprodukció sztoriját. Például, hogy a japán kvarcórák dömpingje miatt kellett az együttműködés, vagy hogy a nagy népszerűség miatt hamisítottak az oroszok).

Posztszovjet kapcsolatok

Az amerikai óragyártók azt is kiderítették, hogy a panamai cég emberei más cégnevek, így Caribbean Watch Company néven is próbálkoztak orosz alkatrészek bevitelével. Sőt, az International Ciers-t és a másik legnagyobb szovjet-óraimportőrt, a szintén panamai Metro Zona Libre S.A.-t is lényegében ugyanaz a menedzsment irányította.

Online órás fórumokon azt is mesélik, az orosz szerkezetek esete Svájcban is botrányt szült, mert “Swiss made” felirattal olyan órák is piacra kerültek, amik sosem jártak az alpesi országban.

Az International Ciers 2004-es megszűnése előtti vezetője, az ukrajnai születésű Lew Rodin amúgy nem kispályás üzletember volt látványosan szovjetorientált kapcsolatokkal. Később háromszázezernél is több Lada autót adott el Chilének és a kommunista Kubának. Utóbbi állam kormányzati szervei 2002-ben vagy 48 millió dollárral tartoztak neki autókért és teherautókért, de a Rodin család a panamai kormányzat korrupciógyanús ügyleteibe is belefolyt.

A maga védjegykérelmét az Ungaro Swiss éppen azelőtt adta be 2003 végén (hová?), hogy a panamai társasághoz kötődő svájci Cornavin Watches S.A., illetve a panama International Ciers megszűnt volna. Ha Najariék nem is egyenesen Rodintól vették a jogokat, a tippadójuk mindenképpen jól tájékozott lehetett.

Az is valószínű, hogy ha mást nem, a védjegyekkel való okosságokat Najari megörökölte a szovjet relációjú üzleti modellből, mint az látszik a Zsolnay márkavédjegy alkalmi elkóborlásából, vagy éppen abból, hogy Munkácsy-szignós Cornavin-órák is piacra kerültek. A neves festő emlékét gondozó alapítvány- és cégbirodalmat egy időben a szír-svájci egykori üzlettársa, Marschalek Ákos vitte.

SNM/ki

Folytatjuk…

Aki nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat!

Kardos Ernő
-
0
Aki nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat!

„ A kultúrára szánt adó-felajánlást ellopják, a sportét viszont nem!”- egyetlen mondatban így foglalható össze L Simon László ex-államtitkár bejelentése, amelyben jelezte, hogy a kormány meg kívánja változtatni az előadók, művészek, zenészek támogatásának tao-rendszerét. A Fideszes politikus szerint az épülő stadionok, futballpályák, uszodák, arénák azt bizonyítják, hogy a vállalkozók pénzét hasznos célokra fordítják. Írásunk azt elemzi, hogy a fejlődés kétségtelen, hisz ma is terjed a stadionépítési láz, jövőre átadják a 200 milliárdba kerülő Puskás Ferenc stadiont is, ámbár a mérkőzésekről elmaradnak a szurkolók. Ezen kívül számtalan visszaélésről lehet sejtésünk, ennek ellenére az állami ellenőrzés ezekre az esetekre nem terjed ki, a népnyelv szerint a „fociban nem lopnak, mert azt Orbán Viktor nem engedné”

 

A kultúra támogatására felajánlott adókedvezmény, vagyis tao támogatás harmadát ellopják, ezért kell megváltoztatni az egész rendszert – ezzel a mondattal turnézta végig a magyar sajtót L Simon László. Meglepő módon a Fidesz országgyűlési képviselője még az ellenzéki orgánumokban is meglengette a véres kardot. Nem szokványos eset. Elég súlyos a bejelentés, különösen, ha hozzátesszük, hogy legutóbb 37 milliárdnyi támogatás harmada tűnt el magánzsebekben. Tehát 12 milliárd forintot simán ellopnak. Ez annyi pénz, hogy egy magyar kisváros valamennyi lakóját, még a közellenségnek számító hajléktalanokat is milliomossá tehetné. És ez így megy évek óta.

Ezúttal mégsem az ellopott 12 ezer milliárd lenne a téma, még csak az sem, hogy a Fidesz politikusának szokatlan kirohanása a lopás ellen feltehetően azt hivatott előkészíteni, hogy a hatalmas summáról a jövőben ne a pénzt felajánló vállalkozók, még csak ne is a művészek döntsenek, hanem a magyar kormány minisztere. Így aztán a totális centralizáció jegyében a kultusztárca kézből etethetné a művészeket, aki pedig nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat. Ennyi.

Egy ilyen döntés természetesen alkalmas arra, hogy a Fidesznek a kultúra területén is meglegyen e kétharmados befolyása, vagyis a pénzosztás felügyelete a szigorúan vett kultúrharc része. L Simon persze ezt tudja, s nyilván azt is, hogy amit a vállalkozói pénzekből színházra, komolyzenére, irodalomra költhetnek, az legfeljebb aprópénzt a sportra költött tao százmilliárdjaihoz képest. A sportközgazdászok egybehangzó véleménye szerint ezt a pénzt átláthatatlanul költik el, s egy részét el is lophatják. Le Simon mégis azt állítja, hogy a sportot támogató tao-rendszerben nincs szükség semmiféle szervezeti változásra. Az egykori kulturális államtitkár szerint ezen a területen a fejlődés látványos, sorra épülnek a stadionok, futballpályák, sportcsarnokok, s nem is beszélve a világversenyeket lebonyolító méregdrága uszodákról.  Persze, L Simon elégedettsége származhat abból is, hogy ezeket a tíz- és százmilliárdokat leginkább Fideszes politikusok, vagy a holdudvar tagjai költik. Akik ha lopnak is, akkor legfeljebb – Lánczi András avatott magyarázata szerint – a hazai burzsoázia kiépítésén, tehát az Orbán kormány programjának megvalósításán fáradoznak.

S igaza lehet L Simonnak, valóban komoly eredmény, hogy 2011-től öt éven át 285 milliárd forint vándorolt sportszervezetekhez, amiből a kormány legalább 33 stadion építését vette programba. Ez kb. 350 milliárd forint, illetve 280 ezer 914 férőhely. Eközben a lelátók üresek a futball-, a kézilabda-, kosárlabda pályákon. A stadionépítési láz azonban mégis csillapíthatatlanak látszik. A sport lobbi által meg nem fertőzött Építészfórum című magazin szerint a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport fejlesztéséhez szükség van színvonalas sportlétesítményekre, de a jóból is megárt a sok. Az ország lakóinak igényét nem lehet figyelmen kívül hagyni, hisz ma a stadionok kapacitása a reális szükséglet három- négyszeresét is meghaladja. Már közhely-számba megy, hogy a felcsúti Pancho Aréna 3600 szurkolót tud leültetni, de valójában a nézőtér fele is elég lenne, hiszen rendszeresen csak maximum 1700 látogatója van. Igaz, köztük van Orbán Viktor, és cseppet sem népes udvartartása, ami nem mellékes körülmény. De ugyanez a helyzet Debrecenben is, ahol a városi stadion közel 20 ezer ember befogadására képes, miközben a nézőszám alig éri el a 2500-at. Sőt, az ürességtől kongó Fradi, a DVSC, az MTK és az UTE felújított stadionjaiban a szemérmes köztelevízió már nem is mutatja a lelátókat, ahol legfeljebb minden harmadik negyedik széken ül valaki. Ennek ellenére folyamatosan érkezik a társasági adókedvezmény, a legtöbb pénzt Felcsút, Mezőkövesd és Kisvárda kapja. Nyeli a költségvetési pénzt a Puskás Ferenc Stadion is, ami a mai tervek szerint eléri a 200 milliárdot, miközben a foci szurkolótábora folyamatosan zsugorodik, s ennyi pénz tulajdonképpen megmenthetné a főváros haldokló egészségügyét.

A szakértők szerint ma semmi köze nincs az elért teljesítménynek a tao támogatások megszerzéséhez, de – mint láttuk – a szükségleteket sem tükrözi. Sokkal inkább politika-függő, és ez olyan komoly esélyegyenlőtlenséget teremt, ami inkább árt a versenynek, árt a sportnak. Arról nem is beszélve, hogy a stadionok műszaki fenntartása nagyon drága, Muszbek Mihály sportközgazdász kiszámolta, hogy egy stadionra vetítve a beruházási költség 2-5 százaléka, ami a Fradi Stadion esetén tíz év alatt elérheti a százmillió forintot. A Puskás Ferenc stadion fenntartása ennek a sokszorosa lesz, de még senki nem tudja, hogy ezt a pénz ki fizeti. Terveztek stadiont Szigetszentmiklósra – amit nem fejeztek be, mert elfogyott a pénz –, de Kisvárda, Dorog, Budaörs is szóba került, s ha hozzátesszük a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezett építését is, akkor eddig 796 milliárdnál tartunk. Az építész szaklap szerint a költségvetés szinte mindenütt „elszáll”, részben az előkészítés hiánya, a tervezés hiányosságai, a pazarló menedzsment miatt. A szóbeszéd szerint a túlszámlázás is komoly.

Ezek a nagy sportépítkezések sokak szerint a pénzek lenyúlásának lehetőségét teremtik meg. Az egész ország dühöngött, amikor a vizes világbajnokság összköltsége 140 milliárd körül állt meg, ám a kiadások még azután is folyamatosan nőttek, hogy a világverseny már régen befejeződött. A szakértők szerint a legnagyobb baj, hogy a pénzek elköltését alig ellenőrzik. Bár a tao-pénzek körül elkövetett szabálytalanságok feltárására az állam, és annak ellenőrző szervei a legritkábban vállalkoznak, de megtette ezt a Transparency International Magyarország nevű civil szervezet. Megállapításaik szerint a közpénznek számító tao támogatásokat átláthatatlanul költik.

A Független Hírügynökség is beszámolt arról, 2015-ben a Transparency felfedezte: akadnak olyan társaságok, akik úgy játsszák ki a támogatási rendszert, hogy saját csapataikat támogatják. Vagyis saját maguknak adóznak. Ezen kívül a civilek hallottak úgynevezett „táskás” emberekről, aki tao-brókerként ügyködtek. Vagyis összehozták a vállalkozás és a sportág képviselőit, ám az adótámogatás egy részét – 30-50 százalékról hallottak – visszacsorgatták az adományozó cégnek.

Ha ez igaz, akkor komoly csalásnak számít, s érthetetlen, hogy ezeket a pénzmozgásokat az állam miért nem ellenőrzi kellő hatékonysággal. A legfrissebb adatok szerint 2011-2018 között 500-550 milliárd forint összegű adóbevétel nem folyt be az államkasszába, s ezeket az összegeket a szakértők szerint átláthatatlanul költötték el sportfejlesztésre.

Úgy tűnik azonban, hogy ez az átláthatatlan pénzköltés a Fideszes vezérkart nem zavarja, különben a sport tao rendszerét is igyekeznének átalakítani, vagy legalább az ellenőrzést szigorítanák. De megelégszenek azzal a magyarázattal, hogy a sportban nincs lopás, mert Orbán Viktor nem engedné. Így aztán a sport területén érvényes több százmilliárdos adótámogatás sorsával nem foglalkoznak.

Csak azzal a 12 milliárddal, amit szerintük a kultúrából ellopnak. Persze, ez is valami.

Shakespeare után szabadon: nem temetni, dicsérni jöttem a kancellárt

FüHü
-
0
Shakespeare után szabadon: nem temetni, dicsérni jöttem a kancellárt

A hétfői (okt. 29) bejelentés, miszerint Angela Merkel kancellár asszony a következő országos (szövetségi) választáson nemhogy nem indul, de teljesen visszavonul a politikai élettől, valójában nem lepte meg a német belpolitika ismerőit. Látható volt, hogy a világban zajló változások a német politikában is új irányt és gondolkodást kívánnak. A jelenlegi alapját közel 70 éve, 1949-ben, rakták le az ország nyugati felében, amerikai segédlettel. Pontosabban Adenauer kancellár nem a két Németország (mielőbbi) egyesítését tűzte ki céljául, hanem a gazdasági és politikai szabadság amerikai változatának meghonosítását Európa nyugati felében. Adenauer számára már a hidegháború kezdetén világossá vált, hogy egyesült Németországról addig nem lehet beszélni, amíg a Szovjetunió katonai és ideológiai megszállás alatt tartja az ország (és Európa) keleti felét. Ehhez még hozzájött a náci diktatúra emlékezete, a 12 éves (1933-1945) rombolás, a demokrácia felszámolása, mi több az ország teljes elpusztítása. 1945 után az ország nyugati felében szembenéztek a múlttal, és őszintén kibeszélték a hitleri diktatúra hatalomra jutásának valódi okait. Mindenekelőtt a hiperinfláció és a magas munkanélküliség okait. Hitlerék megpróbáltak a néppel elhitetni, hogy az I. világháborúért és annak következményeiért, azaz mindenért (a német lakosság 1 százalékát kitevő) zsidók a hibásak, a felelősek. Ugye, ez a másra mutogatás ismerős a Kárpát-medencében. Különösen napjainkban, amikor a jelenlegi magyar vezetés mindenért a liberálisokat (a külföldi „sorosbérencek”) teszi felelőssé.

Ez ellen a mentalitást ellen harcolt a kancellár asszony kormányzása utóbbi éveiben, különösen 2015 óta. Magyarországon a jelenlegi államvezetés (és propagandája) ugyanakkor egy szinten emlegeti Merkelt és Sorost, mondván mindkettő migránspárti. Csak arról feledkeznek meg Budapesten, hogy

Merkel mentette meg az orbáni tehetetlenség (és felkészületlenség) miatt 2015 augusztus végén Magyarországot fenyegető emberi katasztrófát.

A Budapesten kialakult áldatlan állapot (elsősorban a Keleti pályaudvar környéke) láttán jutott arra a következtetésre Angela Merkel, hogy befogadja a Magyarországra özönlöttek közül a szíriai menekülteket. Orbán 4.000 menekült tovább küldéséről beszélt, miközben 20.000 szerencsétlent dobott át az osztrák-magyar határon. A mintegy egymillió menekült Németországba érkezése elvben nem okozott akkora terhet a stabil német gazdaságnak. Viszont megosztotta a lakosságot, különösen érzelmi alapon. Pedig az ugyancsak muszlim vallású harmadik generációs törökök beilleszkedése példamutató. A baj, mint mindig, Kelet-Németországban (egykori NDK) kezdődött és terjedt át a nagyvárosokra. Érdekes, a vidék szinte sértetlen maradt (napjainkban is). Az első jelek már 1991-ben megmutatkoztak (Hoyerswerda). A frissen egyesült ország bürokratái naivan úgy képzelték, hogy a menekültek szétosztásában a volt NDK is épp úgy részesül, mint a nyugati tartományok. Csak a szociális környezettel nem számoltak. A keleti országrészben a színes bőrű menekültek megjelenését ellenségesen fogadta a lakosság. Akkoriban (a német rendszerváltáskor, épp úgy mint Magyarországon) a keletnémetek elvesztették munkahelyüket, segélyeken éltek, és a lakbéreket alig bírták fizetni, miközben a nyugatról érkező színes bőrűek rögtön lakáshoz jutottak, pontosabban azonnal elhelyezték őket, sőt ellátásban is részesültek, ami igencsak szította az idegenek elleni ellenszenvet (gyűlöletet).

Merkel az ország gazdasági (és politikai) biztonsága érdekében mindent a nagykoalícióra tett fel. Meggyőződése (volt), hogy ha a hagyományosan 30 százalék feletti két néppártot (SPD, CDU/CSU) közös kormányzásra rá tudja venni, akkor továbbra is jó irányba halad a Szövetségi Köztársaság. Azzal viszont nem számolt, hogy az az elégedetlen réteg, akik nem szoktak elmenni szavazni, most országszerte hallatják szavukat, és akik elégedetlenségét kihasználják a szélsőjobboldali, EU-ellenes („szkeptikus”) nacionalisták. Ma már minden tartományi parlamentben jelen vannak az AfD képviselői. Miközben a hagyományosan 30 % feletti szavazattal rendelkező nép- (vagy tömeg-) pártok elvesztik eddigi többségüket.

Színtiszta logika, ahogy Merkel eltervezte az elkövetkező három évet. Pártja (CDU) elnöki posztjára nem pályázik, sőt hagyott két hónapot, hogy Németország legnagyobb és legerősebb pártja (decemberig) megtalálja az új pártelnököt, tehát nem Merkel szellemi utódját! Ugyanakkor, kancellári idejét ki akarja tölteni, annak reményében, hogy három év alatt megtalálják a jelenlegi válságból a kiutat: egy erős EU, melynek továbbra is (egyik) vezető ereje lesz Európa legnagyobb gazdasága, a német. Új stratégia kell, hogy visszaszorítsák a német és európai „EU-szkeptikusokat”, különös tekintettel a lengyel és magyar nacionalista szélhámosokra.

Látva az elnöki posztra jelentkezőket, ill. azok múltját, feltűnő, hogy nincs köztük egyetlen keletnémet sem! Emlékeztetőül: a CDU sem volt biztos Merkel kancellár-jelölt állításában. Már akkor is sokan fenntartással fogadták egy keletnémet, ráadásul nő jelölését. Az évek folyamán azonban nemcsak frizuráját változtatta meg, hanem politikai rátermettségéről is bizonyosságot adott, vezető és szervező képessége a legnagyobbak közé emelte.

Tehát, az elnöki posztra pályázók

  • Friedrich Merz, a Saar-vidékről származik, ott volt ügyvédi irodája
  • Annegret Kramp-Karrenbauer, ugyancsak Saar-vidéki, a tartomány (szövetségi tagköztársaság) miniszterelnöke volt 2011-18-ig
  • Jens Spahn Münster környékéről származik, közel a holland határhoz, tehát egyértelműen „nyugatnémet”
  • Armin Laschet Achen-i születésű, Északrajna-Westfália szövetségi tagköztársaság (tartomány) miniszterelnöke
  • Daniel Günther a dán határ közelében fekvő Schleswig-Holstein tartomány (szövetségi tagköztársaság) miniszterelnöke

Ők a jelöltek, hogy az Adenauer-i örökséget, a német kereszténydemokráciát, tovább vigyék és megerősítésék.

Stephen Elekes

Menekült gyereket rugdosni nem kell félnetek…

FüHü
-
0
Menekült gyereket rugdosni nem kell félnetek…

Legalábbis Magyarországon, a Kúria szerint. Bűncselekmény állítólagos hiányában ugyanis felmentették László Petrát, aki Röszkénél operatőrként dolgozott 2015. szeptemberében és felrúgott egy kisgyermekkel a kezében futó férfit, egy kislányba meg belerúgott.

A Kúria szerint az első- és másodfokon eljáró bíróságok tévesen állapították meg bűnösségét és ítélték el. A Kúria közleménye szerint az operatőr cselekménye – „kihívó közösségellenesség hiányában” – nem valósította meg a garázdaság vétségét.

Azt azonban még a Kúria is úgy vélte, hogy a rugdosás jogtalan, erkölcsileg is helyteleníthető és törvény által szankcionált magatartás volt. Csak éppen szerintük ez mindössze a rendzavarás szabálysértési tényállását merítette ki. A szabálysértés pedig már elévült, ezért az eljárást meg kellett szüntetni. Oszt jó napot!

Az indoklásban még az is olvasható, hogy László Petra „helytelen reakciójával az események sorából nem tűnt ki, nem volt kihívó”.

A Szegedi Törvényszék tavaly októberben – akkor még jogerősen – garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta az operatőrnőt.

Aki akarja, megnézheti, hogyan kell belerúgni egy kisgyerekbe, ami „nem” bűncselekmény:

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség