Featured

Kiszolgáltatottak és megalázottak

A napokban az MTI közleményben jelezte, hogy Együttműködési nyilatkozatot írtak alá az egyházi kórházak, és felosztották egymás között a betegellátási területeket. Megosztják erőforrásaikat, szakembereiket is. „Velkey Györgynek, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatójának sikerült nagyot mondani: „az Egészséges Budapest programmal szoros szinkronban a következő években jelentősen bővülnek majd az egyházi kórházak”.

 

A Bethesda igazgatója felidézte: az elmúlt évtizedekben sokszor „hisztérikus kampányok kísérték” egy-egy egyházi kórház meg-, illetve újraalakulását. Kitért arra, hogy az egyházi kórházak nemcsak minőség szolgáltatást nyújtanak, hanem más szemléletet is képviselnek. Szerinte a közbeszédben nem ismerik a caritas vagy diakónia szavak  – „a szeretetből fakadó önzetlen szolgálat” – valódi jelentését.

Velkey főigazgatónak sikerült az ápolói hivatás értékeit az újonnan szerveződő egyházi intézményekben dolgozók kizárólagos használatára kisajátítani.

Pedig a helyzet az, hogy miközben az egyházi kórházak „újnak” mondott szemléletről beszélnek, s a kormány horribilis pénzekkel megtámogatja működtetési költségeiket, aközben az eddig is, és ezután is nyomorultabb körülmények közé züllesztett, nem egyházi intézetekben dolgozó nővérek, erejüket megfeszítve végzik a „szeretetből fakadó” önzetlen szolgálatot. Mondjuk a Honvédkórházban, ahol még mindig tartoznak a munkabérekkel az ápolóknak, vagy Ajkán, Orosházán, és így tovább, számos más magyar kórházban.  Ezért az ápolói hívatás képviselőit megosztani bűn! Sőt több! Betegnek, Istennek nem tetsző gondolat.

Hadd indokoljam mindezt tételesen. A vallási értékek belső beállítottságot, értékszemléletet jelentenek, amely valamely közösség egészét és tagjait érintik. Általános jellemzője, hogy a hívők bizonyos hitelvek tartalmi összetevőit az embertől független, örök, transzcendens értékeknek tekintik, amelyek részletes leírása vallási szabályokban található. Az egyetemes emberi történelmen végighaladó zsidó-keresztény kultúra legrégebbi erkölcsi parancsainak rendszerét a Bibliában olvassuk, legismertebb kötelességtanát a Tízparancsolat tartalmazza. Az iszlám vallás tanításait a Korán, a zsidó vallás szabályait a Tóra foglalja magába. A buddhista erkölcsi alapok, a hagyományokból következően a Négy Nemes Igazság szavaiban, a Nemes Nyolcrétű Ösvényben vannak kifejtve.

Velkey doktor bizonyára nem a hazánkban egészségügyi intézményeket működtető kisegyházakra, a drog, az alkohol okozta pszichiátriai betegek szakápolóira, vagy a hajléktalanokat ellátó rendszer ápolóira gondolt, nem is a Menhely Alapítványnál, az Oltalom Kórházban, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egészségügyi intézményeiben loholó szakdolgozókra. Aligha az idős betegeket ápoló szakápolókra. Nem hinném, hogy a már a kebelbarátok közül kitaszított, legalább 80 ezer, szakdolgozóról jutott eszébe a gondolat, akik – mit tesz Isten! – a hívatás értékeit képviselve, fillérekkel megvásárolt erejükkel szolgálják, sokan cselédszerepbe taszítva Magyarország lepusztult egészségügyét. Kiszolgáltatottan, és most már emberi méltóságukban megalázottan. Mert

a főigazgató szavai szerint munkájuk nem a szeretetből fakadó önzetlen szolgálatot képviseli, ez szerinte a közbeszédben nem ismert.

Akkor miért dolgoznak? – kérdem. A szánalmas fizetésükért? Vagy bármilyen hihetetlen belső meggyőződésből, belső erkölcsi tartásból ápolnak, cipelnek beteget, mentenek embereket vallási háttér nélkül?

A hívatás értékeiről Uustal, a nemzetközi tekintélynek számító ápolásfilozófus azt mondja: „az hogy hogyan teljesítesz, mint ápoló, az értékrendedtől függ, és ez az értékrend alakítja ki az ápolási filozófiádat.” Teszem hozzá: mindegy is, hol milyen fenntartású intézményben dolgozik az ápoló.

Nem minden ember nő fel vallásos környezetben, ugyanakkor a hit ereje másokra is erős befolyással van. A vallási értékek jelentősége igen erősen megnő a veszélyeztetett élethelyzetekben, súlyos balesetek, gyógyíthatatlan betegség átélése kapcsán, a műtétre való felkészülés során. Ilyenkor a hittel nem rendelkező is hívővé válhat. A vallás és a hit kérdései a legbelsőbb érzéseinkhez visznek közel, a megszólítás az egyik embertől a másikig, a „lélektől, lélekig” tart. De ez az út egy csodatétel, lehet vele jól élni, lehet visszaélni.

Az empátia, a hívő ember segítése, jó értelemben vett elkötelezettség. Alázat, amely kötelessége mindenkinek, aki elesett, magányos, idős, vagy súlyos, netán kritikus élethelyzetben lévő, bármilyen vallást hívő betegek között dolgozik, vagy válsághelyzetben lévő emberrel találkozik. Ezért hát az ápoló legfontosabb kötelessége, a betegek hitének tisztelete.

Értsük ezt úgy: valaki akár vallási elkötelezettségű, akár nem, nem viselkedhet úgy, mint az alábbi történet ápolója. Méltatlan helyzetbe került egy fiatal muszlim asszony, aki egy magyarországi kórház sebészeti osztályán feküdt, és megpróbált olyan szerényen viselkedni amilyen szerényen csak lehet, mert nagyon idegennek érezte magát. Mindössze azt kérte az ápolónőtől, hogy ne adjon neki sertéshúsból készült ételt, mert a vallási szabályok tiltják neki a fogyasztását. Azt mondta, bármivel megelégszik, ami van, gyümölcs, tészta, még azt is megemlítette, hogy látja, van olyan beteg, aki szívesen venné az „ebédpótlást”. Az ápolónő rettenetesen dühös lett, és azt mondta. „Ez nem egy amerikai kórház!” Dühöngött, honnan szedjen más ételt a betegnek. Ezután messze elkerülte a nőt, így annak arra sem volt módja, hogy fájdalomcsillapítót kérjen.”

Ez nem lesz megengedhető akkor sem, ha fent emlegetett kórházak, egészségügyi intézmények egyszer majd más anyagi helyzetbe kerülnek, és más szemléletet képviselnek.

Visszautasítom, a Bethesda főigazgatójának szavait, mert azzal megosztja az ország ápolóit. Azt sugallja, hogy csak az egyházi intézményekben lesz ismert a caritás és diakonia kifejezések valódi jelentése, az ápolói hívatás történelmi előzménye, ami mellesleg a magyarországi ápolási gyakorlatba és az oktatásba – Velkey főigazgató tudtán kívül – beépült. Amiről minden magyarországi ápoló esküje szól.

Már nem járunk messze attól, amikor megbántottságukban elfogynak az ápolók az állami kórházak osztályairól, miközben az Egyházi Kórházak Egylete a felekezeteken átívelő együttműködéssel az egészségügyi ellátás fejlődését igyekszik segíteni.

Rozsos Erzsébet, ápolásetikus

Így kívánt jó utat Deutsch a Bécsbe költöző CEU-nak

A Fidesz Európai Parlementi képviselője német nyelvtudását megcsillantva kívánt jó utat (Gute Reise) a Bécsbe költöző CEU-nak. Bár a legsikeresebb és legismertebb magyar egyetem december elsejéig adott határidőt a magyar kormánynak a CEU budapesti működését biztosító egyezmény aláírására, egyre több jel uta arra, hogy a magyar kormánynak nem fontos, hogy az egyetem Magyarországon maradjon.

Deutsch Tamás most a bécsi Kuriernek arra a hírére reagált a maga sajátos módján, hogy a lap értesülése szerint Soros György Sebastian Kurz osztrák kancellárral tárgyalt, s megbeszélésük fő tárgya az egyetem Bécsbe költözése volt.

Ilyen nagyvonalúak vagyunk mi, magyarok. Van egy minden tekintetben értékes egyetemünk, de mi annak örülünk, ha mások örülnek. Most például az oasztrákok, akik ingyen és bérmentve kapnak egy jól működő, gazdasági és táradalmi hasznot hozó felsőoktatási intézményt.

Deutsch Tamás örökbecsű szavaival élve: Ennyi.

Európa populistái egyesüljetek!

Egyesülés. Ezt a célt tűzte ki az Alternative für Deutschland társelnöke, aki a szélsőjobboldali párt vezére lesz az európai választási kampányban. Jörg Meuthen exkluzív interjút adott a német közszolgálati Deutsche Welle portálnak.

 

Mit akarnak elérni az európai választásokon, melyeket jövő májusban rendeznek meg?

Az Alternative für Deutschland több szavazatot szeretne kapni, mint a legutóbbi országos választáson. A szélsőjobboldali párt népszerűsége azóta megnövekedett, jelenleg Németország második legnépszerűbb politikai alakulatának számít.

Mik a céljai?

Először is a kaotikus migráns helyzet rendezését akarjuk elérni. Ezt egyre többen követelik Németországban és egész Európában. Jelenleg tárgyalunk más populista pártokkal, hogy majd egységes frakciót tudjunk alakítani az Európai Parlamentben.

Milyen szerepe lehet Steve Bannon-nak, Trump egykori tanácsadójának, aki most Európában nyomul?

Nem hiszem, hogy fontos szerep jutna Steve Bannon-nak az európai populista szervezetek egyesítésében. Ha létrehoz egy kutató központot, amely feldolgozza a számunkra fontos politikai témákat, akkor azt megköszönjük, de a populisták egységét mi európaiak fogjuk megcsinálni – Steve Bannon nélkül.

Mi a véleményük az Európai Unióról?

Nem minden rossz, ami ott történik. Az Európai Unión belüli kereskedelem az mindenkinek jó, ezt tehát helyeseljük. Meg akarjuk erősíteni a külső határok védelmét. Az Európai Unió központját közelebb akarjuk hozni az emberekhez. Svájci megoldást akarunk vagyis sok népszavazást!

Újabb gazdasági krízistől tart, melyben politikai lehetőséget lát? Ön szerint fél éven vagy legkésőbb egy éven belül itt a recesszió Európában?

Erre fel kell készülni és valamiféle hatékony akció tervet kell kidolgozni. Azért akarunk mi, az Alternative für Deutschland erős és egységes populista frakciót az Európai Parlamentben, hogy aktívan befolyásolhassák Európa jövőjét.

Ki fog padlót az ökölvívó szövetségben?

0

Nem is tudom hány éve volt, amikor a fél ország drukkolt Madárnak, hogy összejöjjön a nagy álom, és Las Vegasban kis híján megküzdhetett volna súlycsoportjának valóban legjobbjaival. Csak egy hajszál hiányzott, de végül nem sikerült. Emiatt talán keserű szájízzel fejezte be pályafutását, hisz nem jött össze sem Las Vegas, sem az álom meccs. Bevallom, én az ország másik feléhez tartoztam. Úgy gondoltam, ha Madár felméri képessége határát, akkor még a sok számjegyű meccspénzért sem szalad bele a sima vereségbe, mert könnyen elvesztheti európai és hazai nimbuszát. Végül megúszta súlyos pofonok nélkül.

Azóta Erdei szép pályát futott be, első számú embere lett a hazai ökölvívásnak, miközben évekkel ezelőtt, amikor a feladatot elvállalta sokan szurkoltak neki, legfőképp azért, hogy ez a feladat se haladja meg képességeit. De úgy tűnik, a verést ezúttal nem tudja elkerülni.

Ezt a meccset persze nem a ringben, hanem azon kívül vívták. Az eredményt ismerjük, a Magyar Ökölvívó Szövetség körüli botránnyal teli vannak az újságok. A Független Hírügynökség az elsők között számolt be a lényegről.

Arról, hogy eredetileg az Ifjúsági Európa Bajnokság rendezését vállalta az Erdei Zsolt vezette szövetség. A készülődés közben azonban két ország is visszamondta a világbajnokság lebonyolítását. Kapóra jött a lehetőség: ha mások elugranak a világjátékok szervezése elől, mi majd beleállunk. Ez ma a honi virtus. Nosza meg is szavazott a kormány néhány százmilliót a rangos esemény megrendezésére, s a politika a Duna Arénát jelölte a verseny helyszínének, ahol tavaly fényesen sikerült megrendezni az úszó-világbajnokságot.

Az ökölvívó Európa Bajnokságnak egyébként eredetileg Győr adott volna otthont, s ennek megfelelően kisebbre méretezték a büdzsét. De tudjuk, hogy a politika emelte a tétet, mert azt remélte, hogy nemcsak az úszók nemzetközi szövetsége, a FINA, de az ökölvívóké, tehát az AIBA is felfigyel a rendkívüli sport-szervező képességeinkre. Valljuk be, fel is figyelt! Végül is kifogástalan lett a világbajnokság szervezése, ami kivívta a bokszot szerető közönség és a nemzetközi szervezet elismerését is. De, mint tudjuk, az ördög mindig a részletekben bújik meg, s persze, előbb utóbb elő is került. Ez történt.

A parasztgyalázat igazán akkor tört ki, amikor a világjátékok szervezői kasszát csináltak, s a végelszámolásnál kiderült: a szervezők 348 millió forinttal túllépték az eredeti költségvetéshez mérten már amúgy is megemelt keretet.

De persze, mindenki mosta a kezét, mintha minden a legnagyobb rendben ment volna. Nem érzete magát felelősnek a költségek durva túllépéséért a szövetség elnöke, Erdei Zsolt. Ámbár több alkalommal is megjegyezte, hogy ha lehetősége lenne mindent elmondani, akkor azért tisztázhatná nevét.

De nem felelős a másik szervező, Nagy Anett sem, (alias Wida Anett), aki állítólag már korábban lemondott, de Erdei nem fogadta el.

De nem tekintette magát felelősnek Kendi Ágnes Hanna sem, aki alkalmazottja volt a szövetségnek is, de arra is lehetősége adódott, hogy saját, sebtében bejegyzett cégének megrendeléseket szerezzen az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság megrendezése okán. Igaz, neki jelentős összeggel még adós a szövetség.

A felelősök híján a média nyomozott. Kormánypárti és ellenzéki orgánumok újabb sebeket ejtve keresték a felelősöket. De indult belső vizsgálat, ügyészségi nyomozás is. Egyetlenegy dolog nem következett be: elmaradt a személyes önvizsgálat.

A jobboldal szerint a korábbi elnök aknamunkája az egész, de persze azért ott van talonban Rácz Félix is, aki legalább kiállt és úgymond pacekba mondta milyen problémákat látott és lát a hazai ökölvívó szövetség működésében. S persze a végkövetkeztetés: ez is a liberális baloldal aknamunkája.

Közben a Magyar Ökölvívó Szövetség kiadott egy tisztázó szándékú közleményt:

„Öntsünk tiszta vizet a pohárba

A sajtóorgánumokban az elmúlt hetekben világot látott, az ökölvívás tekintélyét aláásó cikkek jelentek meg, ami inkább szól a belső ellentétekről, gerjesztett indulatokról, potenciálról és vagyonszerzésről, mintsem az igazságról. 

Tény, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség 2018. augusztusában nemzetközileg elismert, több helyen olimpiai rendezésűként emlegetett Ifjúsági Világbajnokságot rendezett Budapesten, mely rendkívül fontos állomása volt sportdiplomáciánk építésében, jelentős sportsikereket hozva Magyarországnak. Mint az nemzetközi esemény előtt több nyilatkozatban és sajtótájékoztatón elhangzott, három fős vezetés vette át az előkészítő munkálatokat, akik nagyon gyors struktúra váltás után, igyekeztek megvalósítani a rendezvény sikeres lebonyolítását, egyben meghatározó erővel vonták irányításuk és ellenőrzésük alá a Szövetség apparátusát.”

Igaz a következő mondat kissé árnyalja a fenti állításokat:

„Az előzetes vizsgálat megmutatta azt, hogy a pénzügyi irányítást, többnyire nem a Magyar Ökölvívó Szakszövetség állományában lévő, külső személyek vették át, nem foglalkozva azzal a – belső munkatársak előtt már jelentős részben ismert – ténnyel, hogy a kiadások jóval meghaladják a bevételeket.”

A közlemény után csak szaporodtak a kérdések: akkor minden rendben van? Illetve: kik azok a kirendelt külsősök? Talán csak nem arról a két úrról van szó, akik „olyan helyről jönnek”, akik mindent elsikálnak? Vajon rájuk gondolhatott Erdei Zsolt?

A Pesti Srácoknak is nyilatkozó Kendi Ágnes Hana egy bejegyzésében a következőket írja: „Sokan ismernek a sportban, hiszen közel 15 éve foglalkozom küzdősporttal, sportolóként, bíróként, sportközgazdászként, diplomataként, minden féle szemszögből volt már lehetőségem megismerni a sportéletet…

A vb előtt kialakult változások után végül a szövetség úgy határozott, hogy engem a vb sajtószóvivőjének kérnek fel, ami nem okozott nagyobb meglepetést, hiszen Erdei Zsolt elnöksége óta az én vállalkozásom látja el a szövetség kommunikációs feladatait is.”

De:

Erdeit 2017. április 1.-én nevezték ki a MÖSZ elnökének. Kendi cégét, a TOP SPORT Média Kft.-t pedig 2018. április 26.-án jegyezték be, csak miután világossá vált, hogy jövedelmezőbb vállalkozóként végezni a kommunikációs és média feladatokat, mint alkalmazottként. Tehát nem igazán stimmel Kendi önmagát tisztára mosni igyekvő nyilatkozata. Kendi tehát nem akkor lett vállalkozó, amikor Erdei került az elnöki székbe, hisz akkor alkalmazottja volt a Szövetségnek.

Hogy az alvállalkozóként a konkrét feladatokat végző cégek miként, kinek a közreműködésével kaptak megbízást az maradjon örök kérdés. Nem vitatom az ajánlati árakat sem, melyeknek összessége nem haladta meg az eredetileg e célra szánt összeget.

Tudjuk, a szó elszáll, mondatainkért üzemszerűen nem vállaljuk a felelősséget, a nevünkről meg aztán végképp szó sem lehet…

Furcsa mindenesetre, hogy még a résztvevők is másként magyarázzák a történteket. Például Győr eredetileg ingyen adta volna a sportcsarnokot, de állítólag ingyen is hatvankét millió volt az ára.

A BP.2017 Kft. publikussá tette mennyit kért és csak részben megkapott az általuk elvégzett feladatokért. Pont ezért furcsállom, hogy legalább háromféle számról olvashattunk látható nagyságrendű eltéréssel. Mitől szerepel a MÖSZ táblázatában 96 milliós kifizetés a BP.2017.nak, ha – mint olvastam – a szerződés és számla egyaránt 49 milliós összegről szól?

Vagy miért szerződtek és fizettek ki két biztonsági cégnek 20 milliót, ha ellenjegyzett teljesítés igazolást csak az egyik cég adott le? Persze azt már meg sem említem, hogyan végezhetett munkát egy olyan vállalkozás, amelyiknek már nevét is törölték a cégnyilvántartásból?

Jó, tudom ezek csak kérdések. De arra vajon ki tudna választ adni, hogy  – amint azt Balogh Sándor, a BP.2017 Kft. gazdasági igazgatója, a „nemzet férje” cím kitűntetett birtokosa – több nyilatkozatában is kifejtette, a MÖSZ nem fogadta el a BP.2017 rendelkezésére álló szálláskeretből felajánlott szobákat, pont annyit amennyi a világbajnokság vendégeinek elszállásolásához szükséges – vagyis az államnak mindez nem került volna pénzbe – és miért kellett a Well Travel utazás-szervező cégen keresztül kb. 500 millióért megrendelni ugyanezeket a szálláshelyeket? Erre vajon mi a magyarázat? Csak azért kérdezem ezt, mert egybehangzó szakmai vélemény, hogy a keletkezett hiány ebből adódott!

Ezen belül nem snassz 50 milliós számlát csinálni egy olyan szállodában, amelynek korábban Erdei Zsolt, vagyis Madár, vagyis az elnök úr a szponzoráltja volt? Ez teljesen etikus viselkedés?

Erdei interjúrészlet a NS-ből:

„Szerintem a szakmához való hozzáértésem kikezdhetetlen, az megint más tészta, hogy nem sikerült megfelelő tanácsadókat találnom. Például sokaktól vártam volna egy szót, hogy Zsolt, össze kellett volna hívni az elnökséget, merthogy elnökségi határozat kell. A lényeget viszont nekem senki sem mondta. Hogy azért kell összehívni az elnökséget, mert bizonyos döntéseket nem hozhatok meg egyedül, azokhoz elnökségi határozat kell. Úgy gondolom, ez volt az egyetlen hiba, amit elkövettünk…

… A szövetség elnöksége által megbízott ellenőrző bizottság pedig úgy ítélte meg, hogy a könyvvizsgálói tájékoztató a valós helyzetet mutatja, teljes felkészületlenség jellemezte az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság pénzügyi hátterének előkészítését, miközben a hatás- és felelősségi körök tisztázásának hiánya megteremtette a „kontrollálatlan pénzköltés” lehetőséget, a közpénzzel való visszaélés esélyét. A testület lehetséges felelősöket is megnevez: az elnököt, a főtitkárt és a gazdasági igazgatót.”

Elfogadom, hogy számtalan ügyeskedő próbálta érvényesíteni akaratát látván az Elnök elbizakodott hozzá nem értését, aztán amikor beütött a krach, igyekezett mindenki mosni a kezét.

A média is inkább vért ivott, mint tiszta vizet öntött a pohárba. A legjobb példa erre az, amikor dokumentumokkal felszerelkezve elmentek az egyik médium vezetőjéhez, aki a dokumentumokat látva csak annyit tudott mondani, hogy hozzám eddig más hozott híreket az üggyel kapcsolatban, s azok pont ellenkező irányultságúak, ezért inkább nem írnék erről…

Minden esetre a bokszrajongók nagy megkönnyebbülésére Las Vegast Madár megúszta pofonok nélkül, s az elmúlt években pedig egy ország drukkolt Erdei Zsoltnak, hogy eredményes elnöke legyen az egykor szebb napokat látott sikersportágnak, az ökölvívásnak. Talán mindenki győztesnek is érezhetné magát, ha világbajnokunk – ahogy sikereinek csúcsán a legkiválóbb edzőkhöz fordult – a megfelelő szakemberek támogatását keresi. Akkor talán elkerülte volna, hogy most a ringen kívül rászámoljanak.

Nem lesz könnyű felállni, minden esetre drukkolok neked Madár!

 

utóirat:

MAGYAR ÖKÖLVÍVÓ SZAKSZÖVETSÉG
Telefon +36-1-460-6879 Fax +36-1-460-6882
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
www.boxing.hu info@boxing.hu

„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak….. A lehetetlen nem létezik.”

Tisztelt Szerkesztőség!

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség által 2018. augusztus 21-31. között megrendezett Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság kapcsán az elmúlt hetekben több félinformáció is napvilágot látott.

Az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokságot követően néhány héttel, a MÖSZ Elnöksége és Ellenőrző testülete megismerte a MÖSZ Könyvvizsgálójának gyorsjelentését, amely a VB rendezés pénzügyi területén számos szabálytalanságot jelzett, valamint jelentős pénzügyi hiányt állapított meg, melynek köszönhetően, a szervezet működése finanszírozhatatlanná vált. A MÖSZ Elnöksége 2018. október 3-án tartott ülésén egy vizsgáló bizottságot bízott meg annak feltárására, hogy milyen okok vezettek a hiány kialakulásához.

A vizsgáló bizottság a megállapításait október 24-én ismertette az Elnökséggel, amely a következő határozatokat hozta: A MÖSZ Elnöksége a 2018. október 3. napján előterjesztett könyvvizsgálói gyorsjelentés, valamint a MÖSZ Elnöksége által létrehozott vizsgáló bizottság által összeállított megállapítások, továbbá a MÖSZ Elnöksége részére 2018. október 28. napján eljutatott tájékoztatója alapján arra az álláspontra jutott, hogy szükségesnek tartja hivatalos eljárás megindítását annak tisztására, hogy a VB vonatkozásában, büntetőjogi értelemben, felelősség terheli-e a döntési és végrehajtási folyamatokban részt vevő személyeket. Felkérte Erdei Zsolt elnököt, hogy a hatóság részére az anyagokat átadja. A MÖSZ Elnöke november 6-án küldte el a levelet az Ügyészségnek, amelyben az említett vizsgálatot kérte. A 2018. október 29-i elnökségi döntés értelmében, a MÖSZ Elnöksége válságmenedzsment bizottság felállításáról döntött, minek feladata az elnök munkájának segítése, pénzügyi konszolidációs terv készítése, valamint a beszállítókkal és hitelezőkkel történő tárgyalások lefolytatása, a tartozásállomány csökkentése érdekében. A bizottság tagjai, Kepli József János, Kassai László, és Pantl Péter elnökségi tagok. Az Elnökség ugyanakkor döntött arról is, hogy a gyakran egymásnak ellentmondó és valótlan információkat és vádaskodásokat tartalmazó híresztelések megfékezése érdekében, sajtótájékoztató keretében ismerteti az újságírókkal a valós helyzetet.

Az Elnökség meggyőződéssel vallja, hogy csak a mindenre kiterjedő szakhatósági vizsgálat tudja pontosan feltárni a kialakult helyzethez vezető okokat, felelősöket, valamint azok elszámoltatásának, esetleges felelősségre vonásának mikéntjét és mértékét.

A MÖSZ Elnöksége eltökélt abban, hogy továbbra is biztosítani kell a sportág működését és keresi a problémák megoldásának lehetőségét és módját!

Ehhez kéri a média résztvevőinek támogató megértését!

Tisztelettel: Magyar Ökölvívó Szakszövetség Elnöksége

„Magyarország vezetői leszarják az alkotmányos jogokat!”

„Magyarországon megszűnt a környezet- és természetvédelem, mert az államigazgatásban bekövetkezett drasztikus létszámleépítés ellehetetlenítette ezt a munkát!” – állítja a Fidesz egyik szakértője. A párt belsőbb köreihez tartozó politikus szerint már ma is szinte elviselhetetlen mértékű a levegőszennyezés az országban, ami a feldolgozatlan szeméthegyekkel és a pusztuló természet károkozásával kiegészülve a jövőben az ország lakóinak egészségét károsítja majd. A folyamat emberéleteket is követelhet, hisz csak a fővárosban 146 olyan nap van, amikor a levegőszennyezés mértéke meghaladja az egészségügyi határértéket. Ez hosszú távon rákot okozhat. De ugyanez a helyzet a nagyvárosokban, Nyíregyházától Pécsig.
 

Az államigazgatás leépítése kiszámítható károkat okoz, némelyik hivatal ma már az alapvető feladatait is képtelen ellátni. Az agrártárca környezeti ügyekért felelős államtitkársága a 128 főről mindössze 71-re csökkent, úgy hogy a Fidesz hatalomra jutása előtt, 2010-ben csak a szakminisztériumban 436 szakember foglalkozott az országban környezet-, és természetvédelemmel. Ezen kívül újabb százak óvták a természeti értékeket a tíz nemzeti parkban, illetve az építési- és egyéb engedélyeket kiadó környezetvédelmi hivatalokban. Sőt, akkor még a tucatnyi vízügyi igazgatóságon is végeztek természetvédelmi munkákat.

A természetvédelmi munka megszüntetése azonban már az első Fidesz kétharmaddal kezdetét vette. A kormányzat 2010-ben elsöpörte az a környezetvédelmi felügyelőségeket, amelyek a rendszerváltás óta hatósági eszközökkel sikeresen akadályozták a természeti pusztítást. A kormány elkezdte a nemzeti parkok felügyeletének felszámolását is, a vízügy pedig 2014 után a környezetvédelmi minisztérium helyett a belügyminiszter vezetése alá került, ami borzalmas pusztítással jár.

A hazai vízügyi munkát – ami „zöld” feladatokat is magába foglal – a mai napig tűzoltóparancsnokok irányítják, a közmunkát megszervező államtitkárság vezénylete alatt.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Fidesz vezető szerint már az is komoly hiba volt, hogy Orbán Viktor kormányában a természet védelme az agrártárca „alá” került. A Fideszes politikus szerint sokkal logikusabb lett volna, ha a mezőgazdaság érdekei „felé” helyezik a természet- és környezetvédelmet. Arról már nem is beszélve, hogy – informátorunk szerint – a Fidesz belső körei sem tudták a kormányfőt megakadályozni abban, hogy a környezet védelmét ne szakítsa le a természetvédelemről és a vízügyről, holott ezek az elemek elválaszthatatlanok egymástól.  Ráadásul a környezetvédelem irányítását hozzá nem értő politikusokra bízták a tárcánál. A magyar természetvédelemért ugyanaz a személy felelt, személy szerint V Németh Zsolt, aki a Hungarikumokat, tehát a kürtőskalácsot, a meggypálinkát és a szürke marhát tartotta számon.  A döntés után napokig röhögött az ellenzék és a szakmai közvélemény, keserűen konstatálva, hogy a magyar környezetvédelmet ezzel a döntéssel maga a kormányfő, Orbán Viktor kezdte szétverni.

Komoly problémának tekinti szakértőnk, hogy 2014-től a környezetvédelemről leválasztották a hulladékkal foglalkozó területet, ekkor hozták létre az úgynevezett „kuka holdingnak” nevezett szervezetet, amely először a Fejlesztési Minisztérium kebelén belül jött létre.

Tudjuk, hogy ez a tárca alakult át idén Innovációs Minisztériummá, amelyet Palkovics László vezet, de szemét-ügyekkel egy Szabó Zsolt nevű Fideszes államtitkár kezdett foglalkozni, akiről a magyar sajtó viszonylag gyorsan kiderítette, hogy 1.2 milliárd forintot parkoltat a belize-i offshore számláján. Ám a szemét ügyet Szabó úrnak nem sikerült ennyire kreatívan megoldani, hisz ma már egyre kevesebb háztartásból szállítják el a hulladékot. Pedig időközben Szabót szakemberre cserélték, de a szeméthegyek maradtak. Szakértőnk szerint ezzel a momentummal sikerült teljesen szétverni a teljes hazai környezet- és természetvédelmet. Formálisan a megyei kormánymegbízottak – akiket személyesen Orbán Viktor nevez ki – végzik a szakmai ellenőrzést, s az engedélyek kiadását, de forrásaink szerint ezekben a hivatalokban a szakértelem már csak nyomokban található. A hozzáértőket már elzavarták, de se pénz, sem jármű nincs arra, hogy a törvény által előírt ellenőrzéseket valóban elvégezzék. De nincs is ilyen cél, hisz a Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakértő állítja, hogy korábban Orbán személyesen közölte, hogy a hazai iparfejlesztéseknél a természet- és környezetvédelmi szempontokat akár figyelmen kívül is lehet hagyni. A kormány tehát nem figyelmetlenségből, hanem 2014-től folyamatosan és tudatosan verte szét a hazai környezetvédelmet, csak azért, hogy a csókosok engedélyek nélkül építkezhessenek, s úgy zsigerelik ki a természetet, ahogy csak akarják.

Ennek következménye a nagymértékű levegő- és vízszennyezés, valamint a szemételszállítás megoldatlansága. Sajnos

ezek a megoldatlan problémák nem azonnal jelentkeznek, hanem csak évtizedek múltán, lépcsőzetesen okoznak egészségügyi károsodást, katasztrófát.

A hulladékkal kapcsolatos kálvária is elkezdődött már 2014-ben, de havária, tehát váratlannak tűnő természeti csapásként csak napjainkra csúcsosodott. De ezzel a katasztrófának is nevezhető fordulattal az ügynek nincs vége, a szemét-ügyben újabb fordulatok várhatóak. Ugyanis az Uniónak küldött statisztikákban a magyar kormány folyamatosan félretájékoztat, évente újabb hazugságokat találnak ki például a roncsautók feldolgozásáról, elszállításáról stb. Idő kérdése, hogy az ilyen ügyek az Európai Bíróságon végződjenek. Másik öt ország társaságában a magyar kormány is bíróság előtt kénytelen magyarázkodni, hogy miért nem lép fel hatásosan a korszerűtlen lakossági fűtés, ezen túl a műanyag elégetése ellen, illetve, hogy miért nem képes befolyásolni a közlekedés környezetszennyezését. Mindez ugyanis rákkeltő, amit a hazai halálozási statisztikák is jól mutatnak. Informátorunk szerint ez a kényszerű következménye a szétvert magyar környezetvédelemnek. A FüHü-nek nyilatkozók megerősítették, hogy bár az Unió milliárdokkal segíti a hazai természet- és környezetvédelmet is, ezt a pénzt is szétosztják a haverok között. Eközben az elégtelenül működő természetvédelem pénzben is kimutatható károkat okoz.

A környezet- és természetvédelem szétverése alkotmányos jogokat is sért, evidens lenne, ha nemcsak a civil szervezetek, de a magát zöld államfőnek tartó, Áder János is felemelné a szavát a környezetre ártalmas kormányzati intézkedések, átszervezések ellen.

A FüHü-nek nyilatkozó, s korábban a Fidesz belső köreihez tartozó szakember azt mondta, hogy

„Ma Magyarország vezetői leszarják az alkotmányos jogokat”.

Informátorunk szerint az egyenesen röhejes, hogy Áder János ma középiskolákban tart előadásokat a természetvédelem fontosságáról, miközben tétlenül figyeli, hogy a kormány kitartó munkával szétverte a környezetvédelmet. Természetesen nem a középiskolások döntenek az államigazgatásban bekövetkező létszámleépítésekről, s ezt az államfő Áder János is tudja. Épp ezért ő is felelős, ha a környezetpusztítások emberéleteket követelnek Magyarországon.

Fehérorosz diplomáciai autóval utazott Gruevszki? – BRÉKING! Az információt megerősítették Szerbiából

Azt, hogy Nikola Gruevszki pontosan hol van, és egyáltalán, milyen körülmények között, kinek a segítségével jött Magyarországra, még mindig homály fedi. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ügyben, mellébeszélések és maszatolások – főleg a magyar külügy megszólalásai nem segítik a tisztánlátást.

Eddigi ismereteinket főként albán, macedón, valamint montenegrói forrásokból szerezhettük, a magyar külügy – fogalmazzunk finoman – visszafogottan szólal meg az ügyben,

Amint az a sajtóban is megjelent, mi is írtunk róla, a volt macedón miniszterelnök maga vezette az a diplomáciai gépkocsit, amellyel előbb Szerbiába érkezett. Ám új fejlemény lehet az ügyben, amit a Független Hírügynökség egyik olvasója hozzászólásában megvilágított. Mint írja, „Nem tudom van-e jelentősége, de ha  Nikola Gruevszki Szerbiába már 55A05 jelzésű autóval érkezett, akkor ez azt jelentené, hogy nem magyar diplomáciai kocsi volt. Az 55 Szerbiában Fehéroroszországé, Magyarországé a 14-es jelzés.”

Még nem tudtuk ellenőrizni az információt, ám amennyiben olvasónk jól tudja, és a 55-ös jelzéssel valóban a fehérorosz illetőségű autókat illetik, akkor az ügy még az eddiginél is érdekesebb fordulatot vehet.

Elképzelhető ugyanis, hogy egy eddig nem ismert, fehérorosz szál is feltűnik a történetben, vagyis a Budapesten a börtönbüntetése elől bujkáló, Magyarországon politikai menedékjogot kért volt macedón elnököt nem csak a magyar, de a fehérorosz hatóságok is segíthették.

Ha ez így van, akkor az nem csupán diplomáciai, de biztonsági kockázatokat is felvet.

Cikkünk megjelenése után kaptuk az információt Szerbiából, hogy valóban úgy van, ahogyan azt olvasónk is jelezte: Szerbiában 55-ös számmal a fehérorosz diplomáciai autókat jelzik.

Közérdekű magánvélemény arról, miért nem jó az előválasztás az ellenzéknek

Az, hogy előválasztáson döntsék el, hogy ki legyen jövő ősszel a regnáló főpolgármester, Tarlós István kihívója, nem jó ötlet. Jó ötlet lehetne, mert van, ahol bevált és hosszú idő óta működik, de nem itt és nem most. Az alábbiakban megpróbálom összegezni, mi szól mellette, és mi az ellen, hogy egy előválasztásnak nevezett procedúra során válasszák ki Tarlós főpolgármester ellenzéki kihívóját.

Abból kell kiindulni, hogy Budapesten az ellenzéknek van esélye Tarlóssal és a Fidesszel szemben. A budapestiek nagyobb része nem kedveli a Fideszt és a kormánypárt fővárosi helytartóját, Tarlós főpolgármestert. Aki az elmúlt időszakban számtalanszor igyekezett bizonygatni, hogy ő, ha kell, Budapest érdekében még a miniszterelnöknek is nekimegy, ám végül mindig kibújt a szög a zsákból.

Tarlós ellen tehát van valódi esély, különösen abban az esetben, ha tényleg csak egyetlen ellenzéki jelölt indul vele szemben. Ez biztosan nem fog megvalósulni, az LMP és a Jobbik minden bizonnyal Puzsér Róbert személyében saját versenyzőt küld a ringbe. Olyan jelöltet, aki maga mondta, hogy nem tartja magát esélyesnek Tarlóssal szemben. Puzsér nem akar főpolgármester lenni, csak főpolgármester-jelölt. Puzsér tehát nagy valószínűséggel el fog indulni a főpolgármesteri székért – vele kapcsolatban csak az kérdés, hogy egy másik ellenzéki jelölt fogja jobban legyőzni, vagy a jelenlegi főpolgármester, a Fidesz támogatásával induló Tarlós István.

Az előválasztás előnyei

Az előválasztás demokratikus intézmény, mert szinte minden a választók szemei előtt játszódik. Ily módon erősíti a választók bizalmát, lám, nekem is van beleszólásom, nemcsak az urnák előtt, de már most is számít a véleményem.

További előny, hogy a választók megismerhetik a jelölt-jelöltek programját. Már persze azok, akiket ez érdekel közülük. A legtöbb ember ugyanis nem programokra, hanem személyekre, vagy pártszimpátia alapján szokott szavazni. Ettől még persze a programok fontosak, olyannyira, hogy szükséges, de nem elégséges minimumnak tekinthetők.

Az előválasztás azt is erősíti a választókban, hogy itt nem mutyi, hanem valódi verseny van. Persze, ez csak azok számára szempont, akik fontosnak tartják a közélet tisztaságát, és nem legyintenek automatikusan, hogy a politika úgyis mocskos dolog, nem lehet, és ezért nem is szokták tisztességesen csinálni.

Az előválasztás legnagyobb előnye, hogy elvileg, ha nem feltétlenül a legjobb, de a legesélyesebb jelölt szállhat szembe a Fidesz emberével, Tarlós főpolgármesterrel. Olyan embert lehet ily módon találni, akire a szavazók viszonylag nagy százaléka voksol majd, esélye van tehát leváltani a jelenlegi városvezetőt.

Az előválasztás hátrányai

Az előválasztásnak számos hátránya is van, vélhetően jóval több, mint amennyi haszon származik belőle. Az egymásnak feszülő pártok és emberek azt a látszatot kelthetik a sokévnyi veszekedős közélettől megundorodott polgárokban, hogy na, ezek már megint egymásnak esnek. Vagy, ha nem is veszekszenek, vitatkoznak.

De inkább veszekszenek. Mert az előválasztás arról is szól, hogy mindegyik jelölt győzni akar. Nemcsak Tarlóst szeretné legyőzni a végén, de előtte még a sajátjait, vagyis, az ellenzéki riválisokat.

Nyilván, de legalábbis remélhetőleg, lesznek olyanok, akik az előválasztás során visszafogják magukat, és csakis a szakmai részre koncentrálnak. Hogy mit kezdenének Budapesttel, hogyan tennék szebbé, jobbá, gazdagabbá. Magyarul: élhetőbbé. Mások azonban, akik ettől eltérő személyiségek, óhatatlanul is ellenfeleik személyével foglalkoznak. A múltbeli bűnök felemelgetésével, a politikai bakikkal, esetleges árulásokkal – széles a skála.

A végén a győztes – még csak az előválasztás győzteséről beszélünk – sem örülhet felhőtlenül annak, hogy nyert. Lehet, hogy több szavazatot kapott, mint ellenfelei, de közben súlyos sebeket is kapott, mindenféle rendű és rangú mocskolódások formájában. Vagyis, azok a választók, akik még ingadoznak a Fidesz és az ellenzék jelöltje között, egy sor negatív információt szereznek arról, akire végül szavazniuk kellene. Ez sokakat elbizonytalaníthat, és távol tarthat a szavazástól, miközben Tarlósról csak az ellenzék megmaradt sajtója és igen korlátozott propagandaeszközei fognak kritikus véleményeket közölni.

Már ez is elég nyomós indok az előválasztás ellen, de van még valami, ami talán még ennél is többet nyom a latban. A Fidesz, magyar viszonyok között korlátlannak mondható anyagi erőforrásai révén bármilyen célra, gyakorlatilag bármennyi pénzt képes mozgósítani. Kormánypárti segítők ezreit állíthatja csatasorba annak érdekében, hogy meghekkelje, megtrollkodja az előválasztást, vagyis, hogy egy olyan jelölt győzelmét segítse elő, aki esélytelen, vagy csak kevéssé esélyes Tarlóssal szemben. Végső soron még azt is el lehet képzelni, hogy megfelelő anyagiak bevonásával akár egy ma még teljesen ismeretlen jelöltet is „kinevezhetnek” Tarlós főpolgármester kihívójának. Elég ehhez néhány milliárd forint, és máris olyan jelölt áll a jelenleg főpolgármesterrel szemben, aki nem az ellenzéki szavazók, hanem a Fidesz bizalmát élvezi, és az ő érdekeiket képviseli.

Szerintem ez mindennél nagyobb érv az előválasztás ellen. Persze, meg lehet írni a korlátozott lehetőségekkel bíró nem kormánypárti médiumokban, hogy az illető jelölt valójában nem az ellenzék jelöltje, a közvélemény befolyásolására azonban a kormánynak jóval több lehetősége van, mit az ellenzéknek.

Jelenlegi állás szerint a két ünnep között kezdődik – ennél szerencsétlenebb időpontot nehéz lett volna találni – majd januárban folytatódik a regisztráció az előválasztásra. Ez utóbbi is igen necces időpont, az emberek többsége ilyenkor még a karácsonyt és a szilvesztert igyekszik kiheverni, nyalogatják a sebeiket, jó esetben várják, hogy tavasz legyen.

Mi a megoldás?

Szerintem nem az előválasztás a megoldás ahhoz, hogy Tarlós főpolgármesternek hiteles, komolyan vehető, a győzelem esélyével induló ellenfele legyen. Az LMP-vel és a Jobbikkal ebben az esetben nem kell, mert nem lehet számolni – nekik már megvan a jelöltjük és várhatóan nem fognak közösködni a baloldali ellenzéki pártokkaL Utóbbiak ezért azzal tennék a legtöbbet Tarlós és a Fidesz legyőzéséért, ha a januárt azzal töltenék, hogy egymással tárgyalnának egy jó, esélyes jelöltről. Bár talán szokatlan számukra, de nagyon zárt ajtók mögött, úgy, hogy ezekről a megbeszélésekről egyetlen szó, egyetlen hang se szivárogjon ki. Senki se nyilatkozzon, súgjon senkinek, egészen addig, míg fel nem száll a fehér füst. Ha lesznek találgatások a sajtóban, ezekre nem kell semmit reagálni.

Tudom, ez nehéz, gyakorlatilag lehetetlen. Pedig ez a feladat: hogy január végén, vagy február elején egyetlen jelöltet mutassanak be a közvéleménynek, mondván: ő lesz az ellenzéki pártok jelöltje Tarlós főpolgármesterrel szemben.

Bízni kell az ellenzéki szavazók okosságában és értékítéletében. Döntő többségük megérti, hogy miért kell az így kiválasztott jelölt mellé állni.

Az itt leírtak szigorúan az én magánvéleményemet tükrözik. Lehet vele és velem vitatkozni.

Hadházy: Most nem szabad abbahagyni!

Baráti társaságunkban különös jelzőt ragasztottak Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőre. Politikában jártas ismerősöm „vagány pasasnak” nevezte, mert szerinte azok az akciók, amelyeket az egykori szekszárdi állatorvosból lett politikus kifundál, sokkal figyelemre méltóbbak, mint az ellenzéki pártok bármelyik eddig megismert akciója.

  • Egy „vagány pasas” a politikában
  • Üzenet lehet a társadalomnak
  • Hallott már Zalaszentbalázsról?
  • Milliárdok az „ablakban”  

Elfogadja ezt a jelzőt? Tényleg vagányságból piszkálja a kormányzat orrát?

Ez nem vagányság kérdése. Valahol érzékeltetni kell a hatalmon lévőkkel, hogy a társadalom nem hajlandó mindent elviselni.

Márki-Zay Péter azt nyilatkozta, azért szervez új mozgalmat, mert a mienk egy „megfélemlített és meglopott ország, ahol a kormánypárti politikusok kastélyokban laknak és magángépeken repkednek”. Ezt akár ön is mondhatta volna.

Sok mindenben egyetértek a hódmezővásárhelyi polgármesterrel. Ezért

tervezem, hogy elmegyek arra a találkozóra,

ahol elmondja mire gondolt, és kikre számít, amikor egy ilyen szervezésbe vágja a fejszéjét. Ennél többet most még nem mondhatok, nincs itt az ideje. Amint kilép Márki-Zay a nyilvánosság elé, és tudni lehet a szándékait, én is szívesen elmondom majd a véleményemet.

A hírekből annyit tudunk, hogy a mozgalmat bejegyezték és nagyon sokan várják a zászlóbontást.

Az elsődleges cél, és ennyit már a polgármester úr is elmondott, az önkormányzati választásokra összekovácsolni egyfajta ellenzéki egységet. Azt szeretné, ha a jövő évi megmérettetésen minden városban, a hódmezővásárhelyi példához hasonlóan, diadalt lehessen aratni a Fidesz felett.

Ez nagyon fontos üzenet volna a társadalomnak.

Sokféle összefogást szorgalmazó kezdeményezésről lehetett már olvasni, hallani. Ön mikor volna elégedett az új mozgalommal?

Korai még erre válaszolni. Annak örülök, hogy már a zászlóbontás előtt ilyen nagy a mozgalom iránt az érdeklődés. Minden politikai formációval akkor lehetünk elégedettek, ha abban az ember olyan társakra lel, akikkel összefogva meg tudja valósítani az országgal, a társadalommal kapcsolatos elképzeléseit. Sokat beszélek erről, és minden cselekedetemet valami ilyesmi motiválja.

Milyen politikai „társaságban” érezné jól magát?

Ne kérdezzen most erről. Persze nem egy titkos társaság szerveződik, a csatlakozóktól függően nagyon sokfelé nyithat a jövőben.

A korábbi társelnök-társa is a csatlakozók között lesz?

Ez a döntés Szél Bernadettre tartozik.

Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos kérdésekről azért faggathatom?

Tegnap beszéltem erről. A legfrissebb információm szerint 270 ezer aláírásnál tartunk, de ez a szám minden nap növekszik. A tegnapi bejelentést követően Győrött és Sopronban jártam, ahol a helyiektől újabb íveket kaptam, több ezer aláírással. Nagyon jó dolognak tartom, hogy sokan vannak, akik nem jelentkeztek előre gyűjtőként, de ismereteim szerint több mint negyvenezren

egyszerűen letöltötték a netről az íveket, aztán házról házra járva bekopogtatnak a szomszédaikhoz, és amikor megteltek az ívek, eljuttatják hozzám.

Nem tudom, jelenleg hány ilyen aláírásgyűjtőív van „forgalomban”. Sok kis faluból hoz a posta, a napokban is kaptam száz aláírást egy mindössze kétszáz fős faluból, Zalaszentbalázsról. Ha az ilyen kistelepüléseken is gyűjtenek, akkor hamarosan meglehet az egymillió aláírás. Nagyon fontos, hogy most ne hagyjuk abba.

Hírek szerint a korábbi pártja, az LMP nem nagyon jeleskedik az aláírások gyűjtésében. Mit gondol erről?

Az LMP-vel nem szeretnék foglalkozni. Minden más párt is jelezte, hogy részt vesz a gyűjtésben, de az eredményeikről még nem kaptam információt.

Mit vár attól, ha tényleg összegyűlik egymillió aláírás?

Akkor biztosan csatlakozni fog az ország az Európai Ügyészséghez.

Az aláírások miatt?

Nem feltétlenül csak azok miatt. Ez a kormány nem nagyon szereti, ha túlzottan sok magyar egy irányba próbálja terelni a döntéseit. Ilyenkor szoktak valamit lépni, de tudni kell, hogy egyfajta nyomás a másik irányból is érkezik. Az Unió illetékesei közel egymilliárd forint kifizetését felfüggesztették,

tegnap már nyilatkozott is az EU költségvetési bizottságának vezetője arról, hogy az asztalon van egy javaslat, miszerint azok az országok, amelyek nem csatlakoznak az ügyészséghez, kevesebb uniós támogatást kaphassanak a jövőben.

Ha ez a kétirányú nyomás létrejön, nem tud majd kimenekülni a kormány, nem mondhatja a szokásos propaganda szövegét, miszerint az Unió zsarol minket, olyasmit akarnak ránk erőltetni, amit nem akarnak a magyar emberek. Vagy ha mégis megteszi, annak komoly ára lehet.

A Tiborcz-nyomozás ilyen lezárása meglehetősen rossz visszhangot kelletett Brüsszelben.

Számomra ijesztő, hogy gyakorlatilag a tanuk meghallgatása, az összes irat tanulmányozása nélkül ki merték jelenteni, hogy nem történt sem visszaélés, sem bűncselekmény.

Elfelejtették, hogy a magyar szervek nyomozásától függetlenül a brüsszeli szervek asztalán ott vannak a tények, a szerződések, a számlák, a csalásokra utaló dokumentumok?

Minden további nélkül megtehetik, hogy a bennük szereplő vizsgálati adatok alapján ne fizessék ki, vagy visszakérjék a kifogásolt tételeket.

Lát ebből a csapdából a kormány számára menekülő utat?

A kormány felkészült a legrosszabbra. Alighanem le is mondott egy nagyon jelentős uniós forrásról. A menekülés útvonala lehet Kína, ahol a közelmúltban kerestek hitelforrásokat. De ha ebbe az irányba indulunk, akkor ez nagyon rossz lesz az országnak, a kormánynak pedig fel kell adnia a mostani – látszólagos – gazdasági stabilitás politikai előnyeit.

Magyar diplomaták közreműködésével szállították Gruevszkit Montenegróba, onnan Szerbiába

A montenegrói sajtó is rászállt arra az eseménysorozatra, amelynek során a kétéves börtönbüntetésre elítélt volt macedón miniszterelnököt Szkopjeből a szomszédos Albániába, onnan magyar diplomata gépkocsival Montenegróba majd tovább Szerbiába szállították.

A Dan nevű lap részletesen leírja, hogy a tiranai magyar nagykövetség két diplomatája utaztatta Nikola Gruevszkit Montenegróban. A fővárosban, Podgoricában a szökött bűnözőt két, Montenegróban szolgáló

magyar diplomata vette át, az egyikük az ottani nagykövetség nagykövet helyettese (Császár Zoltán).

Prijepoljenál két, Szerbiában diplomáciai feladatot ellátó magyar képviselő vette át és vitte Szerbiába. A montenegrói média úgy tudja, hogy Gruevszki, akitől korábban a macedón hatóságok elvették az útleveleit (privát és diplomáciai) személyi igazolvánnyal kelt át a határokon. A montenegrói rendőrség szerint akkor még nem volt érvényben levő nemzetközi elfogató parancs ellene.

A Vijesti nevű újság úgy tudja, hogy Gruevszki és magyar kísérete november 11-én 19 óra 19 perckor lépett be Montenegró területére Albániából, a Božaj nevű határátkelőhelyen, személyi igazolványt használt. A gépkocsinak diplomáciai rendszámtáblája volt, a márkája pedig Volkswagen Jetta (CD1026). Az újság közölte a diplomaták neveit is, de a magyar nevek montenegrói fordítása nem a legpontosabb és a félreértések elkerülése végett nem közöljük. Magyar nevekről van szó. Az ország területét 22 óra 16 perckor hagyták el a dobrakovoi montenegrói-szerb határátkelőn.

Szerbiába már az 55A05 rendszámtáblájú szintén diplomáciai kocsival lépett be,

a már említett Császár Zoltán és még egy magyar diplomata kíséretében.

A montenegrói rendőrség közleményben erősítette meg Gruevszki utazásának tényét az országban, kiemelve, hogy minden az eljárási szabályok szerint történt, mert abban az időpontban Gruevszki ellen nem volt érvényben levő nemzetközi elfogatási parancs.

Albánok: illegálisan lépett Albániába Gruevszki

Illegálisan lépett be Albániába Nikola Gruevszki – írja az alsat-m.tv az ottani rendőrségre hivatkozva. Egyértelmű, hogy a körözött macedón ex-kormányfő magyar diplomata kocsiban utazott.

Illegálisan lépett be Albániába a vasárnap Macedónián át Magyarországra érkezett és menedékjogot kért Nikola Gruevszki – írja az alsat-m.tv az albán rendőrségre hivatkozva. Mefogalmazásuk arra utal, hogy nem volt a határátkeléshez szükséges irata a Macedóniában börtönre elítélt politikusnak.

Egy másik forrás, a Balkan Insight arról ír, hogy Gruevszki, amikor Montenegro felé elhagyta Albániát,

személyi igazolványt mutatott fel.

Az albán tv egyértelműen úgy fogalmaz, hogy nem csak az autó viselt magyar diplomáciai rendszámot (CD1013A), hanem a benne ülő másik személynek,

a vezetőnek diplomata útlevele volt.

A tévé híre egyértelművé teszi, hogy az albánok csak kedden este kapták meg az Interpoltól a Gruevszki körözéséről szóló értesítést.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK