Featured

Isten pénze – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így kávézgatás közben nyugodtan leszögezhetjük: mindenkinek tisztelnünk kell a hitét, ez nem is lehet kérdés. Még akkor is, ha Orbán Gáspárnak hívják az illetőt – a hitével semmi baj. A baj azzal van, ha ennek a hitnek költségei vannak, és azokat mi finanszírozzuk, akik esetleg nem osztozunk ebben a vallási elkötelezettségben, vagy meg sem kérdeznek minket róla.

De magával a hittel nincs baj. Komoly gondot jelentene a Felház szabatos meghatározása, talán még a leginkább karizmatikus, missziós vallási rendezvénysorozatnak nevezhetnénk, ami március tizenötödikén mozgalommá alakul. Alakuljanak, lelkük rajta, méghozzá szó szerint, csak ha kérhetném, kötelező ne legyen… A Felház vezetői több, mint érdekes nyilatkozatokat tettek az elmúlt napokban, például Ember Illés nagyon frappáns magyarázatot adott a kérdésre, hogy miből volt pénze a közösségnek a záróalkalom egész Budapestet ellepő plakátkampányára:

„A finanszírozással kapcsolatban ugyanaz a válasz mint eddig, adományokból tartja fenn magát a mozgalom, ezt is felajánlásból fizetjük ki. A mi nézőpontunkból nem alig volt pénzünk az alkalmakra, hanem Isten eddig is mindig gondoskodott mindenről, ahogy ezután is fog.” (HVG)

Kérem, én azt tudom, hogy jó az Isten és jót ád, de ennyire kézzelfoghatóan, mondhatni összegszerűen azért ritkán ád, és ha ád is, többnyire a híveken keresztül teszi. Persze, azt nem tiltja sem egyházi, sem világi törvény, hogy a hívek összeadjanak bizonyos mennyiségű pénzt a közös céljaikra, sőt, nagyon gyakori az ilyesmi, de azért komoly bátorságra és mély elkötelezettségre vall ezt felsőbb hatalom beavatkozásának tulajdonítani.

De mit mondott Orbán Gáspár a HVG-nek, mivel fognak foglalkozni a jövőben?

„Egyelőre az alapelvek vannak meg stabilan, és azt szeretnénk, hogy az ebben részt vevők Istentől kapott vezetésüktől fogva öltsenek majd neki szilárdabb formát a későbbiekben. A Felháznak eddig is elég széles tevékenységi skálája volt, amire talán nem jutott akkora figyelem – jártunk evangelizálni, hogy az örömhírt minél szélesebb körben megosszuk, jártunk szolgálni meghívásokra gyülekezetekhez, táborokba bátorításokkal, a remény üzenetével, és volt ugye a dicsőítés. Ezek most önálló tevékenységekként fognak továbbmenni, a saját missziójukat kell majd betölteniük egy sokkal nagyobb elhívással, mint ahogy eddig a Felház tette.”

Ennek az az értelme magyarul, hogy pontosan azzal, amivel eddig: majd csinálnak mindenfélét és csak lesz valahogy. Rendben van, de bibliai emlékeim szerint nem csak az Úrnak igéjével él az ember meg a mozgalom, hanem kenyérrel is – miből fogják magukat fenntartani? Erre Orbán Gáspár így válaszolt:

„Felajánlásokból – eddig is ez volt az egyik bevételi forrásunk. Az optimális az lenne, ha döntő többségében az emberektől érkező sok kis támogatásból állna össze a büdzsé, de ehhez még szélesebb körben meg kell teremteni az adakozó gondolkodásmódot. Egy egyetemistának egyfelől nagyon tud hiányozni heti ezer forint, amit beadhatna, másfelől persze, ha utánaszámol, az lehet, hogy csak három sör ára. A Biblia például adakozó szolgálatról beszél, hogy mindenki a lehetőségeihez képest a legtöbbet adja, de ez szívből jöjjön – mi ezt szeretnénk felkutatni.”

Nem mindegy, ki ad, mennyit ad és kinek ad

Ez igen szépen hangzik, csak épp nem mindegy, amint a nyilatkozó is kiemeli, ki ad, mennyit ad és kinek ad. Ugyanis eddig a Felház pénzügyei tökéletesen össze voltak fonódva a KUL Alapítvánnyal (Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány), melynek érdekes viszonyairól Független Hírügynökség közölt tavaly nyáron egy interjút: ebben dr. Mihalik Angéla, akinek lánya is tagja volt a Felháznak, megosztotta a nyilvánossággal, miszerint az alapítvány támogatói bizony nagy cégek, a Híd cégcsoport, a Swietelsky, az MVM Zrt., a Strabag, a Közgép, a CIB Bank, a T-Com .

„Amit láttam, az egy 2015-ös adat volt, és őszintén meglepett, hisz miért támogat egy cégcsoport egy még nem is létező vallási közösséget? Közbeszerzési szakértőként ismertem ezeket a cégeket, és azt is tudtam, hogy mindegyik egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik” – mondta dr. Mihalik Angéla lapunknak, és az ember eltöpreng: lám, kifürkészhetetlenek az Ő útjai, hiszen már akkor támogatták ezek a drága, nagylelkű adakozók a Felházat, amikor – nem is létezett még.

Hogy aztán végső soron ezek a cégek állami megrendelésekből élnek és ezt a pénzt csorgatják vissza részben a mozgalomba? Szentigaz. Azonban például tavalyi írásunk megjelenése után a KUL Alapítvány oldaláról eltűntek a támogatók logói, sőt, a Felház most el is hagyja a KUL-t, és új alapítványt hoz létre, mint Orbán Gáspár elárulta:

„Ebben még nem hoztunk végső döntéseket. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a KUL-t elhagyjuk, és egy saját alapítványt hozunk létre. A különváló tevékenységekhez valóban több jogi forma is lehetséges, ezt most még nem akarjuk rögzíteni.”

Van egy elterjedt mondás a mórról, aki megtette a kötelességét és mehet. Tehát akkor üzleti szempontból egyszerű alapítványcsere várható, mondjuk az tény is, hogy nehéz lenne elmagyarázni, mi köze van az utógondozottaknak és lakóotthonban lakóknak nagyszabású vallási rendezvényekhez.

Vagy mondjuk egy rádióadóhoz.

Ugyanis – erről magam számoltam be pár hete – elindult a Felház saját rádiója, a Manna FM, melynek egyik műsorvezetője a mozgalomból jól ismert Prekopa Donát lesz, azonban természetesen semmi közük az adóhoz.

Ugyan már. Hogyan is lenne? Orbán Gáspár megmondta világosan:

„Megmosolyogtató a gondolat, hogy a Felháznak rádiója vagy hasonló médiája lenne.”

Akkor mosolyogjunk, kérem.

Ugyancsak roppant érdekes (és a sajtó által első közelítésben teljesen félreértett), látszólag a Felháztól független hír, miszerint idén és a következő években is évi 905 millió forintot költ a kormány „a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek” kialakítására és fenntartására, az ilyen zene „társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszerekre”, illetve idén „csak” 800 milliót. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki, de a kormány határozata szerint a cél a kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzése, valamint „életben tartása és élővé tétele”.

Ebből a megfogalmazásból mindenki azt szűrte le, hogy valamiféle „határon túli vallásos könnyűzenét” akar a kormány támogatni ezzel a pénzzel. Mindenki, kivéve engem, én ugyanis meglehetősen otthonosan mozgok például Romániában, és nagyon pontosan tudtam, hogy néven nevezhető, magyar nyelvű vallásos, keresztény könnyűzene ott alig-alig van. De akkor mit jelentsen ez? Ha átolvassuk a szöveget, láthatjuk: nem a „határon túli”, hanem a „Kárpát-medencei” kifejezést használták benne.

Márpedig többek között Magyarország is a Kárpát-medencében fekszik.

Szó nincs itt különben sem létező zenekarok támogatásáról a környező országokban, itt a Manna FM támogatásáról van szó, mely, mint rádió, elsőrangú terjesztője mindenféle zenének, légyen az vallásos vagy világi. Ráadásul a műsortervükben már előre szerepelt is egy „Popzenés áhítat” nevű elem – világos ez, kérem, mint a Nap. Ezt a nyolcszáz milliót idén és a másik kilencszázötöt is jövőre a Manna FM kapja, mint az efféle zene társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszer. Nem mellesleg, ha elég erősen adják, fogható lesz az egész Kárpát-medencében, kell ennél több?

Nekem nem: és lehet, a Felháznak sem. Ha pedig megszorulnának mégis, elég egy fohász és jön az áldás csőstől. Hiszen jó az Isten, jót ád, gondoskodik a szükséges összegekről.

Csak hát a szolgáin és a hívein keresztül gondoskodik, meg mindenféle cégek, intézmények útján, de ne legyünk telhetetlenek: mégsem tehet csodát minden percben, amikor a Felház megszorul.

Még egyszer mondom: semmi, de semmi baj nincs a hittel, vallásossággal, lelki élettel. Az mindenkinek a legbensőbb magánügye.

Gond épp akkor lesz, ha közügyet csinálnak belőle – de sajnos olyan esetekben, mikor a közpénzek elveszítheti közpénz jellegüket, megeshet, hogy a magánügyek is elveszítik magánjellegüket.

Tehát nem Orbán Gáspárnak és társainak hitével lenne gond, áldja meg az az Örökkévaló! Hanem azzal, hogy, mint fentebb láthattuk, azzal, hogy a mozgalom pénzügyei kissé korruptak. Korruptkák.

Ömlik hozzájuk a céges támogatás, amit aztán az állam megrendelésekkel hálál meg, ömlik oda közpénz is a rádión keresztül, állami támogatás formájában – csak arról tilos mondani, hogy az övék lenne, merthogy tagadják, és ők derék, becsületes emberek, sosem hazudnának.

Nem is csoda, hogy az ilyen jó emberekre külön gondot visel a Fennvaló.

Csak azt nézném meg, mi történne, ha kizárólag az Ő kegyelmére volnának bízva, minden hátszél nélkül…

Vajon elég lenne nekik Isten pénze?

No, mindegy, feleim: menjetek békével.

Nézőpont Intézet: A Fidesz lehet Európa legsikeresebb pártja

A Nézőpont Intézet által készített közvélemény-kutatás szerint a 2019. január 31. és február 22. között készült 5000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 5000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 1,4 százalék csupán.

 

Nézőpont Intézet

A biztos szavazók esetében 54 százalékon áll a kormánypártok szövetségének támogatottsága. Ezzel az eredménnyel az Európai Néppárt politikai családjának legsikeresebb keresztény-konzervatív pártjai lehetnének, egy most vasárnap esedékes európai parlamenti választáson 14 mandátumot szerezne a Trócsányi László által vezetett kormánypárti EP-lista. Miközben egyetlen parlamenti frakcióval bíró ellenzéki párt sem tudta tavaly április óta növelni a támogatottságát, addig a kormánypárti tábor 7 százalékponttal növekedett azóta. A nagyobb ellenzéki pártok (Jobbik, MSZP-P, LMP) népszerűsége a 2018-as áprilisi választásokhoz képest csökkent, a kisebb ellenzéki pártok támogatottsága (Momentum, MKKP) nőtt, sőt új pártként a Mi Hazánk Mozgalom is érdemi szereplőként jelent meg a pártpalettán.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP 40, a Jobbik januárhoz képest egy százalékpontot csökkenve 8, az MSZP-Párbeszéd szövetség 7, a DK 4, az LMP 3, A Momentum, az MKKP és a Mi hazánk Mozgalom 2-2-2 áll.

A Jobbik közéleti botrányai miatt a biztos szavazóknál már csak 13 százalékon áll. A Sneider Tamás vezette párt 3 EP-mandátumot szerezhet, abban az esetben, ha jól tudja aktivizálni megmaradt szimpatizánsait. A mobilizációs hatékonyság a baloldali pártok EP-mandátumokért folytatott versenyében is kulcskérdés lesz. Amíg az MSZP és a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai igen aktívak, addig a Momentum és az LMP potenciális szavazói jelenleg kevésbé tűnnek megszólíthatónak. A baloldali pártok között emiatt éles verseny várható a választási kampány során, melyet az MSZP-P szövetség várhat a legkedvezőbb helyzetből: ők a biztos szavazók körében 11 százalékon állnak és 2 EP-mandátumban reménykedhetnek. Az MSZP-P szavazóbázisára legveszélyesebb DK 6 százalékot kapna, az LMP 5 százalékon áll, amely mindkét ellenzéki erő esetében 1-1 képviselői helyet jelentene az EP-ben.

A mandátumszerzési küszöb közelében további három párt áll: a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 4-4, a Mi Hazánk 3 százalékot kapna egy most vasárnap tartandó választáson. Mind a három párt eséllyel pályázhat tehát egy sikeres választási kampány esetében arra, hogy elérje az 5 százalékos küszöböt, amiben azonban a többi ellenzéki párt lesz a legnagyobb riválisuk.

Szép hely, jó hely Teherán – Déli kávé Szele Tamással

Igen, volt egyszer régen egy ilyen című sláger, még a boldogult Reza Pahlavi sahinsah idejében. Aztán a sahinsahot elkergették a pávatrónról, csak mi emlékezünk rá, így kávé közben, Teherán nagyságrendekkel kellemetlenebb hely lett, és most már nemzetközi szankciók sújtják Irán külkereskedelmét is, mely azonban kicsiny hazánkat a jelek szerint nem zavarja.

Üzletelünk, kérem, a perzsákkal, mintha mi sem történt volna, bár mondjuk sok nem is történik – a legfrissebb hír szerint már repülőgépeket is szállítunk nekik. Úgy, hogy magyar repülőgépgyártás nincs. A második világháború óta nincs. De mi szállítunk…

„A Mehr News Agency információja szerint három Airbus A319-es szállt le Mashdad repülőterén, amelyeket hamarosan besorolnak a nemzeti légitársaság, az Iran Air flottájába, és amelyeket 2002-ben gyártottak és amelyeket „egy évvel ezelőtt vásároltak Magyarországról”. Hogy ez pontosan mit jelent, ki vagy mi volt az eladó, Magyarország vagy magyarországi cég értékesítette volna a gépeket, ez nem derül ki, egyébként hazai bejegyzésű légitársaság kereskedelmi forgalomban ilyen Airbus-altípust portálunk ismeretei szerint nem használ. Annyit lehet tudni, hogy az AirBerlin csődje következtében meglehetősen sok A319-es került a másodlagos piacra, ezek közül vásárolt egyébként kettőt a magyar légierő is.” (Indóház)

Lehet, hogy a magyar légierő nem két Airbus A319-est vásárolt, hanem ötöt?

Nofene. Ha feltételezzük, pusztán a játék kedvéért, munkahipotézisként, miszerint a magyar légierő nem két Airbus A319-est vásárolt, hanem ötöt, már meg is van, honnét jöhettek ezek a gépek. És Iránnak most nagyon nagy szüksége van utasszállító repülőgépekre, más kérdés, hogy egyáltalán nem békés célok érdekében. Az Iran Air leányvállalata, a (sokak szerint valójában a katonaság, illetve a titkosszolgálatok által irányított) Mahan egyfajta légihidat épített ki tavaly év elején, amely iráni fegyvereket és fegyvereseket szállított a szíriai és gázai hadszínterekre, a Mahan és maga az Iran Air feladata az utánpótlás szállítása a libanoni Hezbollahnak is. Egyszóval: nem kirándulni kellenek azok az Airbusok.

Azt én nem tételezném fel a magyar Honvédségről, hogy tudatosan és szándékosan tiltott árut adna el egy igen veszélyesen viselkedő idegen országnak, az viszont elképzelhető, hogy a kormány és az ahhoz közel álló körök üzleti érdekből kikényszerítettek egy ilyen adminisztratív jellegű lépést, magyarul rájuk íratták egy időre a három gépet, aztán azok Magyarország érintése nélkül kerültek iráni tulajdonba.

Nem ez volna az első botrányos üzletünk Iránnal

És mindegyikhez nagyon komoly köze volt a magyar kormánynak, bár a korábbiak egyszerűen sikkasztási célokat szolgáltak, valós árucsere nem történt.

Még 2017 elején történt, hogy kormányközi megállapodás született arról, miszerint az Ikarus Global Zrt. több száz autóbuszt szállíthat Teheránba, amit a magyar Eximbank finanszíroz. Aztán egy kormányinfón Lázár János elárulta, hogy szó sem volt hatszáz busz iráni szállításáról. Az csak egy ígéret volt Teherán részéről, hogy vesznek majd tőlünk buszokat.

Az elmúlt tizenkét évben, legalábbis az ígéretek szintjén hazánk lett a világ egyik legnagyobb autóbuszgyártó országa… Az egyik ilyen ígéret szerint, a Széles Gábor tulajdonában lévő Ikarus szállíthat hatszáz autóbuszt Iránba, majd valamikor egyszer. Aminek a teljesítéséhez Széles Gábor egyik cége, az IK Járműtechnika viszont felmarkolhatott négyszázmillió forintnyi, vissza nem térítendő állami támogatást.

Nem szállítottunk mi sem buszt, sem kicsi kutyát Iránba, már csak azért sem, mert a szükséges buszokat, szám szerint 1350-et leszállította helyettünk a svéd Scania, mi több, a perzsák kötöttek egy keretszerződést a svéd gyártóval, miszerint a helyi karosszáló, az Oghab Afshan fogja felépíteni a karosszériákat a Scania alvázaira. Sőt! A Scania egy új gyártóüzembe is befektetett az országban.

Kérem, így kell négyszáz milliót keresni

Az ártatlanság vélelme kötelez minket arra, hogy úgy gondoljuk: igenis lesznek majd egyszer magyar Ikarusok Teherán utcáin, nem állíthatjuk, hogy ez elképzelhetetlen, de ha feltenné valaki a kérdést, hogy mikorra várható ez, annak azt a pontos időbeli meghatározást tudnám adni, miszerint holnapután kiskedden.

De akkor egészen biztosan.

Korábban semmiképp sem.

A buszügylet 2017 februárjában zajlott, ugyanennek az évnek április havában pedig még komolyabb fába vágtuk a fejszénket. Híre jött, miszerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Teheránban tárgyal az iráni atomenergia-ügynökség vezetőjével, Ali Akbar Salehivel arról, hogy korábbi megállapodások értelmében Magyarország Iránnal közösen épít majd kisebb, 25 megawattos atomreaktorokat, amiket afrikai és ázsiai országoknak adunk el közösen.

Nukleáris technika. Iránnak.

Ráadásul pont tőlünk!

Sőt, az egyezményt a Teheran Times szerint alá is írták! Az más kérdés, hogy legjobb tudomásunk szerint nem szállítottunk mi egy csavart sem, nem is lett volna hogyan, a mi atomerőműveinket is oroszok építik, de felvetődik a kérdés: ez a paktum mire volt jó? Ha csak arra nem, hogy a mi nevünkben egy olyan állam, amely otthonosabban mozog a nukleáris erőművek építése terén, nyugodtabban üzletelhessen a Nyugatot hagyományosan Nagy Sátánnak tartó ayatollahok országával.

De vajon melyik lehet ez az állam?

Feltételezéseim szerint nem Kanada és nem is Franciaország.

De Oroszország vígan elképzelhető, ráadásul velük a kapcsolataink is a jó és nagyon jó között ingadoznak, míg majd el nem érjük a „teljes kiszolgáltatottság” szintjét.

Egyszóval láthatjuk: nagyon érdekes és roppant koszos ügyleteket folytatunk mi Teheránnal évek óta, és amikor nem mi bonyolítjuk a szálakat, akkor strómanként a nevünket adjuk más országok törekvéseihez, márpedig a nemzetközi embargók megsértéséből rendszerint irtózatosan nagy baj szokott lenni.

Komoly pénzek forognak

Visszatérve a mostani három A319-esre, itt nagyon komoly pénzek forognak. Mikor tavaly az Egyesült Államok kilépett az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból, az Iran Air ezzel 117 Boeing megvásárlásától esett el. 2016-ban az Iran Air nyolcvan utasszállító megvásárlására és további harminchét lízingjére írt alá megállapodást, a megvásárlásra szánt gépek között tizenöt volt a 777-es, a lízingeltek mind 737-esek lettek volna, harminc MAX közülük az Iran Aseman légitársaság flottáját modernizálta volna. Az üzlet értéke 17 milliárd 600 millió, más hírek szerint húsz milliárd dollár lett volna, a gépek leszállításának beindítását először 2017-re, majd a tavalyi évre tervezték, de az embargó miatt ez kútba esett.

Mármost akkor képzeljük el, hogy ez a 117 gép hiányzik az Iran Airnek, illetve a Mahan félig-meddig titkos légiflottájának (ami valóságos közel-keleti Air America lehet).

Ha hiányzik, be kell szerezni őket valahogyan, a pénz esetünkben nem játszik sorsdöntő szerepet, Iránnak kőolajipara miatt ebből az egyből bőségesen van, ha nem is állnak rendelkezésükre határtalan összegek, de van mit a kerozinba aprítaniuk.

No, de ott az a kutya embargó

Emiatt nem lehet, nem szabad egyenesen a gyártótól beszerezni a gépeket, még az a szerencse, hogy vannak az iráni államnak barátai, például a kicsiny, ám megbízható Magyarország, akik segítő kezet nyújtanak a fegyver- és terroristacsempész légiflotta beszerzéséhez.

Azt nem tételezném fel, hogy teljesen önzetlenül nyújtjuk mi ezt a segítő kezet, és nem kizárható, hogy egyes baráti zsebek most bőkezű ajándékoktól roskadoznak, de ez egy ilyen világ. Nem valószínű, hogy ez a művelet államérdekek mentén zajlik, sokkal hihetőbb, hogy magánvagyonok gyarapodnak ily módon – de az állami vezetéshez közel állók magánvagyonai, mondjuk így.

És ne feledjük: ez még csak az első három gép.

Még hátra van száztizennégy!

Húszmilliárd dollár összértékben.

Ennek még a korrupciós százaléka is hatalmas vagyon.

Ha valaki államtitkárokat lát az utcán táncolni és azt énekelni, hogy „Szép hely, jó hely Teherán” – ne csodálkozzon.

Kudarc a Trump-Kim csúcstalálkozón. Elmaradt a munkaebéd és a közös nyilatkozat

Úgy tűnik, nézeteltérések támadtak az amerikai elnök és az észak-koreai vezető vietnámi találkozóján: váratlanul lefújták a magyar idő szerint reggelre tervezett munkaebédet, és elmarad az aláírási ceremónia, illetve a tervezett közös sajtónyilatkozat is.

Az amerikai elnök sajtótitkára az első tárgyalások után közölte az eseményen várakozó újságírókkal, hogy nem tartják meg a tervezett munkaebédet, Trump hamarosan visszatér a szállodába. Az amerikai elnök később egyedül tartott sajtótájékoztatót.

A találkozó előtt Trump a Twitteren ígéretet tett rá: Kimmel együtt keményen fognak dolgozni azon, hogy eredményt mutathassanak fel az atommentesítés ügyében.

Szakértők szerint a hanoi csúcs másik központi témája az 1950-53-as koreai háború lezárása lehetett, amely békeegyezmény helyett fegyverszünettel ért véget. Ha ez megtörténne, az a Dél-Koreában állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentéséhez vagy az amerikai szankciók részleges feloldásához vezethet. Utóbbi esetben Észak-Korea elindíthatná a Dél-Koreával tervezett gazdasági projekteket. A kételkedők azonban felhívták a figyelmet, hogy az ilyen típusú megállapodások gyengítenék Washington tárgyalási pozícióját, az észak-koreai atommentesítés pedig elmaradna.

Megfigyelők szerint a tavalyi szingapúri csúcson Kim valamelyest megvezette Trumpot az atommentesítésről szóló ígéretével, valójában az amerikai szankciók feloldását akarta kiédesgetni tőle. Több magas rangú amerikai tisztviselő is arra az álláspontra jutott az utóbbi időben, hogy Phenjannak esze ágában sincs megválni az atomfegyverektől, mert az az egyetlen aduja a nemzetközi közösséggel, így az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásain. A szingapúri találkozón nem esett szó az atomfegyver-mentesítés részleteiről, az ellenőrzés módjáról és a menetrendjéről sem.

Kim korábban azt válaszolta újságíróknak Hanoiban, hogy ha nem akarna nukleáris leszerelést, nem lenne ma itt. Már az is meglepetés volt, hogy hajlandó volt válaszolni a külföldi újságírók kérdéseire, mivel eddig még soha, a történelmi jelentőségű szingapúri találkozón sem tette meg ezt. (Euronews)

A Fehér Ház szerint „jó és konstruktív tárgyalások voltak”, de nem sikerült megállapodniuk a második csúcson. Trump és Kim azonban kész esetleges további találkozóra a jövőben.

Trump: néha el kell menni

Az amerikai elnök szerint „igazán hasznos időt” töltött az észak-koreai vezetővel folytatott tárgyalásokon, de ma „nem volt semmi, amit alá kellett volna írni”.

Trump azt mondta Kimről, hogy „igazi karakter”. „Voltak bizonyos lehetőségek, de most úgy döntöttünk, hogy ezek közül egyiket sem hajtjuk végre. Néha el kell menni. Ez most egy ilyen időpont volt.”

Az amerikai elnök azt is elmondta, hogy nem kötelezte el magát egy harmadik csúcstalálkozóra Kimmel. „Majd meglátjuk, ha megtörténik, megtörténik.”

A sajtótájékoztatón Trump hangsúlyozta, hogy a szerda esti vacsorán Kim Dzsong Un ismét elkötelezte magát a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetése mellett. „Megbízok benne … remélem, ez igaz.”

Pompeo: Kim nem készült fel az amerikai követelésekre

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint Kim Dzsong Un nem készült fel az amerikai követelésekre. „Nem értünk el semmit, aminek értelme lett volna az Amerikai Egyesült Államok számára. Azt gondolom Kim abban bízott, hogy elérnénk. Mi azt kértük, tegyen többet érte. Nem volt felkészülve arra, hogy ezt tegye. Mégis, még optimista vagyok” – mondta Pompeo.

A külügyminiszter szerint az egyeztetések időt követelnek. „Úgy gondolom a következő napokban és hetekben folytathatjuk a munkát és haladást érhetünk el – elérhetjük, amit a világ akar, vagyis Észak-Korea atommentesítését és ezzel az Amerika és a világ lakosságát fenyegető veszély csökkentését.”

Egy volt amerikai diplomata szerint ami Hanoiban történt azt bizonyítja, hogy a csúcstalálkozó nem volt rendesen előkészítve. (CNN)

Az eldőlő bicikli és Orbán hat pontja

Bő tíz évre szóló hat pontos tervet ismertetett Orbán Viktor. Ennek egy része ismert, más része egyelőre inkább álom. Például hogy több tőke keletkezzen hazai kézben külföldön, mint amennyi hasznot elvisznek innen. Négy feladatot adott a kormánynak és az MNB-nek.

Van magyar modell – tudhatta meg a hallgató a kamara évnyitó rendezvényén Orbántól, aki előtt Matolcsy György sokadszor jelentette be a versenyképességi fordulat végrehajtásának fontosságát. A magyar modell a pénzügyek rendben lévő voltát jelenti. Már ekkor megemlítette, hogy tenni kell valamit azzal, hogy az itt előállított profit nagy része külföldre kerül.

Messze nincs még minden rendben a gazdaságban, és szokatlan módszereket követel a továbblépés – mondta még Orbán. Matolcsyval – és a korábban már elhangzottakkal összhangban – Orbán is 2030-ig tekint előre, amiben hat pontot említett feladatként.

  • Az EU 5 legjobb országa közé kerüljünk, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Ez már sokadjára visszatérő kívánság.
  • Ennek megfelelően az 5 legversenyképesebb ország egyike legyünk. Szerinte ez nincs olyan messze, mint gondoljuk, bár az EU és a fejlett(ebb) országok eme listáin eléggé lenn van az ország, és az utóbbi években esett nagyot.
  • A népesedés csökkenésének megállítása.
  • Ugyancsak nem új elem a Kárpát-medence újjáépítése mindenféle értelemben. Ehhez az kell, hogy legalább az országhatárokig érjenek el az autópályák.
  • Energiafüggetlenség. Ehhez kell Paks 2, de a zöld energiát, különösen a napenergiát is fejleszteni kell. Továbbá a Romániában kitermelendő gázt Magyarországon keresztül kellene szállítani. Orbán beállt az épülő Északi Áramlat 2 mögé, ami komoly német-amerikai ellentétet szült.
  • A Kárpát-medence után a teljes közép-európai régió gazdasági egységgé fejlesztése.

A feladatok sorában beszélt bővebben arról, hogy a Magyarországon lévő külföldi cégek a profitot kiviszik az országból. Mert ugyan most még szükséges a külföldi működő tőke, de a helyzet megváltoztatása érdekében

legalább annyi pénzt kell megkeresnünk külföldön, amennyit innen kivisznek

– fejtegette Orbán. Egyetért az MNB-vel abban, hogy a teljes államadósságnak magyar kézbe kell kerülnie.

Orbán szerint ma még nem családbarát Magyarország, hiába a legtöbb a családtámogatásra fordított pénz. Célként tűzte ki, hogy a mostani szűk 1,5-ről 2,1-re emelkedjen a termékenységi ráta.

Az elmaradhatatlan hosszas migránsozás után elsorolta azt a négy feladatot, amit kiosztott.

  • A demográfiai problémák megoldása Novák Katalin feladata,
  • az unió növekedése feletti 2 százalékos többletért Varga Mihály felel,
  • a szakképzés átalakítása Palkovics László dolga,
  • a hazai cégek külföldi „kifektetési stratégiáján” az MNB már dolgozik.

A következő években még többet kell dolgoznunk, mert ha nem tekerjük, akkor eldől a bicikli – mondta Orbán Viktor.

Anyák ágyai – Déli kávé Szele Tamással

Mi itt kávézgatunk nyugodtan, míg aki kórházban van, sínylődik – valóban kritikán aluli állapotban van a magyar egészségügy, ezt kizárólag a kormány tagadja. Azok, akik találkoznak a Valóságnak nevezett jelenségcsoporttal, tisztában vannak vele, hogy a gyógyintézeteket a legtanácsosabb elkerülni, ha nem feltétlenül szükséges a kezelés.

Beszélhetnénk ezer dologról, mert minden porcikája nyavalyás ennek a területnek, de most csak egy konkrét ügyet vennék elő, főleg azért, mert kiválóan mutatja, hogy mennek minálunk a dolgok. És nem csak a kórházakban, hanem mindenhol. Akkor kezdjük a mesét.

Egyszer volt, hol nem van egy Orosvári Zsolt nevű igen derék ember. Nem ismerem sem személyesen, sem másként, nem tudom, mifélék a politikai nézetei vagy az erkölcsei, nem is érdekelnek – a tettei alapján mondom, hogy derék, majd meg tetszenek látni, miért.

Nos, ő 2018. őszén járta meg. Amikor a kislánya egy kontrollvizsgálat miatt a kórházban aludt, az apa azzal szembesült, hogy akinek nem fizetős szobában gyógyul a gyereke, mint neki, az kénytelen a földön aludni mellette, sőt olyan anyát is látott, akinek álmában megégette az arcát a radiátor forró csöve.

Márpedig ez aljas is, méltatlan is, embertelen is. De hogy kéne ezen segíteni?

Felvette a kapcsolatot az Anyák az anyákért alapítvánnyal, velük összefogva online gyűjtésbe kezdett a közösségi oldalakon, miközben letárgyalta egy forgalmazóval, hogy kedvezménnyel vásárolhasson tőlük nagy mennyiségben tábori ágyakat, amiket aztán később szétosztogasson a rászoruló kórházi osztályok között. És a gyűjtés jól haladt. Február első hétvégéjéig durván 4 millió 800 ezer forintot sikerült gyűjteniük, majdnem kerek 4 millióért vettek eddig ágyakat, amikből több, mint 300 darabot osztottak szét vidéki és fővárosi magyar kórházak között.

Kérem, ez eddig egy nagyon szép, emberi és polgári történet. Adott egy valós probléma, az öntudatos állampolgár meglátja, segíteni akar, nem kiabál támogatásért, hanem társakat keres, nekilátnak a munkának, és lám: megoldják. Nem mellesleg, nagy noszogatásra megmozdult az EMMI is, no, nem pénzt adtak, hanem egy Excel-táblázatot, amiből kiviláglott, hány ilyen vendégágy hiányzik az országban, hova mennyit kéne küldeni. Hát bizony, több, mint ötszáz fekhelyre lenne szükség – ezért is szeretné Orosvári úr visszaigényelni az eddigi ágyak áfáját, abból pont kijönne a maradék mennyiség.

Meg lehetne oldani. Csak akarat és összefogás kérdése.

Meg lehetne?

Azt maguk csak hiszik.

Lehetne, ha hagynák. De nem lehet.

Illetve nem mindenhol lehet.

A legtöbb helyen nyílt vagy burkolt örömmel fogadták az ágyakat, mindenhol remekül beváltak, használják is őket, ámde a budapesti Heim Pál kórházban és a Debreceni Gyermekklinikán ugyan átvették a szállítmányt, de nem használják. Nem adják oda a gyermekeik mellett éjszakázó szülőknek. Továbbra is földre vetett pokrócokon, miegyében vetnek maguknak ágyat az anyák.

Hát a jó mindenségit, ez miért van?

Itt megszakad a hír: nem tudni. Nem is állíthatunk semmi biztosat a dologról, mert hivatalos magyarázat, válasz nem érkezett a kérdésre. Így van, mert csak. Azt emlegetik, de nem erősítette meg senki, miszerint a takarítószemélyzet és a nővérek találták volna úgy, hogy akadályozza a mozgásukat a tábori ágy a kórházi mellett – ezt én nem nagyon hiszem el, ugyanis a földön alvó szülő ugyanúgy akadályozza, nincs különbség, ez nem lehet érv és nem lehet igaz sem.

A Heim Pál kórházat illetően viszont van valamiféle magyarázat. Az Anyák az anyákért alapítvány tegnap levelet kapott a Heim Pál kórház ovosigazgatójától, hogy vigyék el az adományokat, mert azok nem higiénikusak. Azonban annyit tegyünk hozzá, hogy ez a probléma nem új keletű, az Abcúg 2016. április 11-én már írt egy korábbi, hasonló válaszról, amit akkor Fekete Ferenc, a Heim Pál Gyermekkórház orvosigazgatója fogalmazott meg, idézzük azt:

„Számos probléma van azonban, amit sajnos tudomásul kell vennünk. Lehet akár több ágyat is hozni, de nincs hova tenni őket. A zsúfoltság növelésével fokozódik a fertőzésveszély, ami nem elhanyagolható kockázat. A szülőknek egymást is tolerálni kell, ami nem könnyű. Mi a helyzet a személyiségi jogokkal? Hogyan lehet apukákat és anyukákat adott esetben egy kórteremben altatni? Mielőtt ezeket és sok más problémát nem oldunk meg, addig bármely jószándékú kezdeményezés is jórészt eredménytelen.”

A mostani levél ettől annyiban különbözik, hogy azt írja:

„Az Önök által adományozott kempingágyakat Intézetünk vissza kívánja adni, tekintve, hogy azokat szakembereink megvizsgálták, és nem találták alkalmasnak sem betegbiztonsági, sem higiéniás szempontból arra, hogy azokon a beteg gyermekek mellett az édesanyák aludjanak. Tájékoztatjuk, hogy Intézményünkben ugyancsak betegbiztonsági és higiéniás okból nem engedélyezett a földön alvás. Azok az édesanyák, akiknek a gyermekét nem tudjuk, férőhely hiányában, anyás szobában elhelyezni, éjjel a betegágyak mellett elhelyezett ülőalkalmatosságokon pihenhetnek, vagy igénybe vehetik az Anyaszálláson történő elhelyezést.”

Hát akkor mégis a higiénia a baja a Heim Pál gyermekkórháznak, mondjuk a Debreceni Gyermekklinikáét nem ismerjük, de ezt igen. Érdekes azonban, hogy ország-szerén tova csak ebben a két gyógyintézetben nem felelnek meg higiéniás és betegbiztonsági szempontból az ágyak, mindenhol máshol igen. Tudományos elme elkezdené vizsgálni, mi lehet a különbség e között a két intézmény és az összes többi között – de még kiderülne, hogy szinte semmi, úgyhogy ne vizsgálódjunk.

Az sem érdektelen, hogy az EMMI a táblázat átadásával elismerte az ágyak szükséges mivoltát

Ej, csak nem száll szembe ez a két kórház a minisztériumával is?

Egyelőre Orosvári Zsolt a hvg.hu-nak kedden azt mondta:

„Már február elején levélben szólította fel mindkét kórházat, hogy vagy adják vissza az ágyakat, vagy adják át azokat végre az bent éjszakázó anyukáknak, de egyik intézmény sem válaszolt a levelére. Tovább azonban, azt mondta, nem vár: nemsokára személyesen megy el mindkét kórházba, hogy végére járjon a dolognak.” (HVG)

Járni járhat a végére, csak jutni nem tudom, jut-e. Hogy mi lehet az elutasítások valódi indoka, még elgondolni sem tudom, nem, hogy állítsak róla bármit is: de jegyezzük meg, hogy volt ilyen eset. Mikor nagy, közös, kollektív gondot akart megoldani az állam helyett néhány magánszemély, képesek is voltak rá és nem fogadták el tőlük – mert úgy jó, ha rossz.

Nem akarok jósolgatni, nem is tisztem, de ahogy én Magyarországot ismerem, az lesz a vége a dolognak, hogy még akkor járunk jól, ha az ágyakat nem dobják ki, és Orosvári úr elviheti őket máshová, ahol kellenek.

A dolgokat lehet jól csinálni, rosszul csinálni és, mint látjuk, lehet őket így is csinálni.

Hogy aztán ez az eljárásmód miféle jelzőt érdemel, azt én az olvasóra bízom, remélem, mindenki megtalálja rá a megfelelő kifejezést.

Nekem is van rá jó szavam, de nem írom le, mert tudom, hogy születik a sajtóper.

Maradjunk annyiban, hogy hiba volt, hiba van, hiba lesz, ahogy a bátaszéki állomásfőnök írta az eseménynaplóba Moldova György szerint.

Emberi hiba is, rendszerszintű hiba is.

Ez most nagy hiba.

Mutatja kicsit a rendszer mivoltát is: ha baj van, nem az a fontos, hogy megoldjuk, sőt, meg ne oldjuk valahogy: a baj fontosabb, mint az áldozata.

Ezt nem fogom én sohasem megérteni.

De más se nagyon.

Két toxikus vezető árnyékában, a rejtőzködő harmadik

Bizonyára nem vagyok egyedül, aki még emlékszik a Fidesz itteni fiókpártjának 12. dzsemborijára és arra, hogy megújulást/újratervezést hirdettek.

Ha van aki még emlékszik, az azt is észrevehette, hogy mára már nyoma sincs semmiféle újratervezésnek, ma “pragmatikus transzilvanizmus” (whatever this mean) van vasárnapi ebédre – már akinek jut valami is az asztalára – és aztán ott van a politikai-show, mint valami egzotikus musical, afféle utó- vagy elő Untold fesztivál. Hangos és tartalmatlan – szinte tökéletes tartalom nélküli forma – látványos, csak éppen kiviláglik öncélú és szimulákrum jellege, mert közben sem vita, sem tartalmas kommunikáció, sem kritika, sem önkritika, sem alternatíva, sem semmiféle szembenézés meg nem zavarja.

Drámai pillanatokat, csak a videókivetítő pillanatnyi zavarai hoznak, a cirkusz technikailag kifogástalan, és teljesen steril és tartalmatlan. Magát szórakoztatja a színpadi sereg, afféle előszilveszteri mulatság, kabaré a javából, persze mindenféle humor nélkül, ja, viszont Hunorral.

Mintha szelfizni, jópofizni gyűltek volna össze unatkozó tinédzserek, úgy múlatták az időt a vezérek és klienseik, a látszólagos, a reality show szabályai szerint: PR, és a fitogtatva fölmutatott technikai felszerelés, és tényleg a média, a performansz az üzenet, és semmi más. Vezéreink magukat ünneplik és ünnepeltetik, egyáltalán nem szerényen, hiszen egyáltalán nincs amire szerények lehetnének, már eredményeket sem hazudnak, a performansz önmagáért van. Legfentebb médiaesemény – mint kiderült az újságírói akkreditációhoz viszont még azt is meg kellett jelölni, hogy kivel készítenének interjút és mikor (sic!), s hogyan, és milyen témában – szemfényvesztés, magas fokon, de leginkább önmagukat csapták be a jelenlevők, úgy tettek mintha bármit is tennének.

A pártnak sem értelmes, és főként számonkérhető, programja, sem átható, fölfogható és követhető üzenete nincs – hacsak az nem, hogy néhány lejárt szavatosságú politikus, akikkel egyébként a párt koalícióban, vagy külső támogatóként, együtt kormányzott: részeges, akasztós és szekus, így ebben a sorrendben, és minden további magyarázat, érv, vagy bizonyíték nélkül. Ez ugye, már Finkelstein-Habony-falva, illetve Biharbasznád-alsó végállomás, bár én optimista vagyok lesz még lentebb is, lesz még így sem és a show akkor is folytatódik majd. Kereskényi “dobja be”, mintegy mellékesen az euroszkeptikus mantrát – érdemes fölfigyelni, hogy akárhányszor előjön a téma, soha nincs semmiféle tartalmi utalás, érvelés, arról már rég leszoktak vezéreink. Ja, Juncker soha nem bizonyított részegeskedéseit képes egy más Európa mellett érvként fölmondani Finkelstein-Habonyból az elöljárónak: hiába na mémekből tanul a rommagyar-vezér – hogy aszongya “Európa rossz irányba halad”, mert migráció, mert “szivárványos zászló” (ugye értik mire céloz homofób emberünk?), és aztán valahogy kifelejti a végszót, “mert Soros”.

Van ugyan egy szöveg, melyet címe vitaindítónak mond, de persze senki sem vitatja, van, hogy legyen ilyen is, és lényegében minden olyant elmondjanak, aminek a napi politikában éppen az ellenkezőjét teszik. Bedobják az “erdélyi magyar társadalom megteremtését” (sic!), mint nyilvánvaló vágyálmot, csakhogy nem tudjuk meg, miről is beszélnek? Töltelék szövegek, tartalmatlanok, lényegtelenek, érvtelenek, közepesnél is gyengébb motivációs szövegelések. Talán két fél mondatnak volt érdemes elhangzani: “a kisebbségi kérdés megoldását nem szabad a populizmus oltárán feláldozni”, és hogy “párbeszédre van szükség azokkal is, akik kritizálják” a pártot, mondta – böcsületére váljék, Csoma Botond képviselő –, csakhogy úgy tett mindenki, mintha nem értené (persze, persze sokan valóban nem értették, meg oda sem figyeltek), illetve elengedték a fülük mellett (azért még megdorgálás jöhet, ha észhez térnek, önmaguk nagyszerűségétől megrészegült vezérek).

Én viszont most nem is a tartalmatlanságra és a valós viselkedésnek, politikai ténykedésnek teljesen ellentmondó szövegeléseknek szentelnék teret, hanem annak, amit a politikai-show eltakart (még azt sem állíthatom, hogy tudatosan, mert ahogy láttam, önámításból volt több, őszinteségből kevesebb), a POPULISTA és TOXIKUS VEZÉREK mandátumának meghosszabbítását, a számonkérhetőség mindenféle esélye nélkül. És hát erről van szó, ezért a sok elterelő hadművelet, ezért a tartalmatlan szövegelés, és ezért volt a video-hip-hop, olyan mandátumot adni, ami “bármit lehetővé tesz”, ami nem kötelez, ami elrejti, hogy hol a Fidesz-vezér, hol a bukaresti vezér kénye-kedve szerint, de minden esetre, simán menjen a játszma: ahogy ők muzsikálnak a mi toxikus (kis)vezéreink, úgy táncolhassanak.

A rommagyar politikai felvilág KÉT TOXIKUS VEZÉR ÁRNYÉKÁBAN, klienshelyzetben, kiszolgáltatva bohóckodik, úgy tesz mintha hatalma lenne, mintha akarata lenne, mintha tudná mit akar, mintha eszközei lennének, mintha önálló lenne, (tökéletes szimulákrum ez). A kongresszus hozama, hogy ismét fölhatalmazták a látszólagos folytatására ugyanazokat, akik eddig juttatták a politikai osztályt, a Truman-show nyilván folytatódni fog, manipulációval, megvezetéssel, alternatív tényekre és poszt-igazságokra, összeesküvés-elméletekre és populista diskurzusokra való utalással. Toxikus vagy destruktív vezetőnek azokat tartjuk, akik

“egyéni érdekeiket a közjó fölé rendelik, nem haboznak törvénytelen eszközöket igénybe venni, és tevékenységük katasztrofális következményekkel jár egyének egy csoportja, egy adott intézmény, közösség, vagy végső soron az egész társadalom számára”

(foglalja össze Lipman-Blumen alapján, Dessewffy Tibor, a lényeget). Ez a leírás minden bizonnyal eltalálja a Fidesz-, illetve a PSD vezért, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy a toxikus vezér ideáltípusát adtuk itt meg, ami természetesen azt is jelenti, hogy az ilyen vezető nem minden tettével okoz kárt, vagy nem egészen gonosz, elvetemült, stb., a kárt okozás viszont egész tevékenységük végső kimenetelére vonatkozik. És persze, igencsak nagy eltérések vannak a toxikus vezetők által okozott károk mértékét illetően is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán és Dragnea óriási károkat okoznak, nemcsak egyes csoportoknak, hanem az egész magyar és román társadalomnak (igen, még azoknak is, akik haszonélvezői ténykedésüknek), sőt egyre inkább az egységes Európa intézményes progressziójának is. De uralkodásuk, hatalmi ténykedésük, rombolásuk, ami a jogállamiságot, demokráciát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az igazságszolgáltatást, a médiákat, a gazdaságot, az adminisztrációt, a tudományos és művészeti, egyszóval kulturális életet, a gyülőletkampányok szociálpszichológiai rombolását, stb., illeti – remélhetőleg – mégsem jut el a nyílt erőszakig. Putyin követői/utánzói, szerencsére, Putyin hatalma nélkül.

Ami sajátos az esetünkben, hogy a mi “kis toxikus vezetőnk” (“kis pénz kis foci” – ugye?), a most egyedüli jelöltként újraválasztott elnök, egyáltalán nem rendelkezik azokkal a személyes tulajdonságokkal, amelyek a toxikus vagy destruktív vezető pszichológiai profilját, körülményektől függő személyiségét jellemzik. Sem a hatalmas ego, sem az arrogancia (na, az talán valamennyire), az amoralitás, a kapzsiság, stb, nem jellemzi a rommagyar pártvezetőt: Kelemen Hunor – megfigyelésem szerint –, ideális követő, a szinte tökéletesen alárendelődő, tragikus figura. Már első megválasztásának körülményei – ahogy Markó Béla “ki- és megválasztatta” – jól mutatták, hogy leginkább konformista, bátortalan és határozatlan, mondjuk ki, politikai értelemben gyáva és tétova. Képtelen volt ellenállni, először a budapesti, azután a bukaresti nyomásnak/befolyásnak, saját víziója pedig nincs, vagy ha van, azt képtelen kommunikálni. Egyre inkább azokat a paneleket közvetíti, melyeket budapesti “tartótisztjei” diktálnak, nemcsak ő de tanácsadói is, képtelenek még arra is, hogy a rommagyar közösség szintjén újraértelmezzék az orbáni üzeneteket. Makacssága vazallusi nyakasság, ami – általános szerencsétlenségre – legfentebb abban mutatkozik meg, hogy téves döntései, a szervezet és általa a közösség kiszolgáltatása mellett kitart, FALAZ ORBÁNNAK és DRAGNEÁNAK, eljátssza az általuk kijelölt (sokszor biza hasznos idióta) szerepet. Kelemen Hunor, Orbán román hangja Bukarestben és Dragnea magyar hangja Budapesten, afféle “komp-ember” (hogy Ady vízióját ilyen kifacsarva parafrazeáljam), hol itt hol ott köt ki, de leginkább úton van, sodronypályán rángatózik.

Kelemen Hunor nem diktátor alkat, sőt, autoritása teljességgel konjunkturális, meglátásom szerint a politikusi paranoia sem érte még utol, hatalomvágya, karizmája, nárcizmusának mértéke még a demokratikus vezetők körében tartja.

És nemcsak a budapesti és bukaresti, valóban destruktív vezérek, hanem a székelyföldi kiskirályok is dominálják, fölébe kerekednek, képesek és hajlandók megzsarolni, kontrollálni ténykedéseit, döntéseit, és mindezt a háttérből is tenni tudják. Attól tartok, hogy Kelemen Hunor valóban a kisebbik rossz (mégha egyetlen jelölt is volt), mert a romániai magyar társadalom, jelen állapota szerint (amit, majd megteremtenek ugye?) elsőrendű TOXIKUS VEZETŐT TÁMOGATÓ KÖRNYEZET. Megvan benne minden kellék, sőt túlsúlyban van, mind az instabilitás, mind a fenyegetettség érzése, a patriarchális vezérelvűség, az önállóság hiánya és az a tehetetlenség, ami saját, legalább részben, önálló intézmények híján, kollektív frusztrációt okoz. De akár a politikai kultúra irányultságát, az autokratikus formák elfogadottságát, akár a demográfiai folyamatok okozta stresszre, vagy a médiák kiszolgáltatottságára, stb., gondolunk, a romániai magyar társadalom erősen vulnerábilis, és ez kiszolgáltatottá teszi egy erős és valóban toxikus vezér föllépésével szemben. Ki nem elégített társadalomban élünk, premigrációs és migrációs hálózatokhoz kapcsolódnak az életutak  jórésze (miközben persze divat itt is a “migráncsozás”), meglazultak a gyökerek, “megoldódott a kéve”, és nemcsak a téves politikai döntések okán. A rommagyarok jórésze – mondjuk ezt is ki – “agyban” Magyarországon vagy attól is nyugatabbra él. Vagy legalábbis, a médiabefolyás következtében (és itteni magyar média, mindent egybevetve nincs is), és az elvándorlási tervek, egy egész migrációs szubkultúra okán, a közönség testileg még itt van, mentálisan már máshol. Egy magát providenciálisnak mondó, megváltót játszó, rommagyar vezér – amilyennek, itt és most, Orbán Viktort képzeli a többség – megjelenése égetően sürgős, a támogató közeg nap, mint nap épül és erősödik. Meglátásom szerint, már ismerjük a nevét és arcát, csak még nem látja eljöttnek az időt, hogy előlépjen és letaszítsa Kelemen Hunort ingatag faháncs-trónjáról.

Az MTA ellenáll a kormánynak

A Magyar Tudományos Akadémia nem akarja elengedni a kutatóintézeteket és többséget igényel irányító testületében. Az MTA elnöksége megerősítette: csak akkor pályáznak a kutatási támogatásokra, ha megkapják törvényes pénzüket.

A kutatóhálózat maradjon az akadémiánál – ez a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökségének legfontosabb döntése keddi ülésén.

Ezzel ellentmondanak annak a kormányzati szándéknak, amelyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter képvisel a köztestület jövőjéről, hogy az intézményhálózatot leválasztanák az MTA-ról. Ezen felül létrehozni terveznek egy olyan irányító testületet, amelyben fele-fele arányban lenne képviselve a kormány és az MTA. Az akadémia erről is másképpen gondolkodik, szerintük ugyanis jelentős többsége legyen a tudományos közösségnek.

Az elnökség megerősítette két hete hozott döntését, amelyben írásban kéri az ITM-nek a kutatóhálózat átalakításával kapcsolatos szempontjait. Azóta kiszivárgott értesülések láttak napvilágot arról, hogy az ITM

szétszedné a kutatóhálózatot,

ennek egy részét alapítványokba olvasztaná, másokat valószínűleg megszüntetnének vagy bevinnének olyan intézményekbe, amelyeket az elmúlt időben hoztak létre például a közszolgálati egyetemen vagy önállóan (Veritas, vagy Magyarságkutató  Intézet).

Az MTA elnöksége tárgyalási alapnak tekinti Palkovics munkaanyagát a kormány és az MTA megállapodására az akadémiai kutatóintézet-hálózat irányítási struktúrájának átalakítására vonatkozóan. Az MTA

írásban várja a minisztertől az MTA kutatóintézet-hálózat átalakítására vonatkozó álláspontjának kifejtését,

annak szakmai, jogi- és gazdasági indokolását.

Az elnökség hangsúlyozza tehát néhány szempont érvényesítését a kutatóintézet-hálózat tudományos függetlenségének és szakmai minőségének további biztosítása érdekében:

  • a kutatóintézet-hálózat az MTA égisze alatt marad,
  • a kutatóintézet-hálózatot irányító testület(ek)ben a tudományos közösség jelentős többséggel rendelkezik,
  • a szakmai minőség további biztosítása érdekében meghatározott időközönként történjen nemzetközi szakértők bevonásával végzett átvilágítás.

Az MTA azt is igényli, a Palkovics-féle munkaanyagban foglaltak szerint az MTA költségvetési fejezetben önálló jogi személyként jöjjön létre a kutatóhálózatot összefogó szervezet.

Az elnökség megerősítette legutóbbi ülésének döntéseit. Két hete arról hozott határozatot, hogy a a kutatóközpontok főigazgatói és az önálló jogállású intézetek igazgatói először az MTA elnökségéhez terjesszék fel az ITM által meghirdetett kutatási pályázatokra való jelentkezésüket.

Az MTA elnöke pedig csak akkor továbbíthatja ezeket a pályázatokat, ha Palkovicstól előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják.

Jelenleg az ITM

nem folyósítja az alapműködéshez szükséges pénzt se,

ez 20 milliárd forint. Ezekre az összegekre is pályázatokon kellene jelentkezniük az MTA intézeteinek, úgy, hogy a pályázati összegeket megnyitnák az egyetemi intézmények előtt is. Ezek azonban az alapfinanszírozást megkapják a kormánytól.

A kormány álláspontja (részleteiben nem kifejtve) az, hogy az MTA intézetei nem elég hatékonyak, túl sok az alapkutatás, kevés az alkalmazott kutatás, kevés a találmányokban kifejeződő eredmény.

A kutatók általánosnak tekinthető véleménye ezzel szemben az hogy alapvető szerkezeti problémák vannak a hazai k+f-ben. A cégek, elsősorban a kkv-k kutatási intenzitása nagyon alacsony. Ezért az MTA hálózatának szétcincálása semmit se segítene ezen, az MTA-tól egyébként se lehet elvárni a közvetlen gazdasági hatékonyságot.

 

Schmidt Mária extázisa – Déli kávé Szele Tamással

Hát kérem, vajmi ritka eset, hogy az ember kávétól essen extázisba, úgyhogy ezt nyugodtan szürcsölgethetjük. Meg merném kockáztatni, hogy Schmidt Mária tegnapi, felzaklatottnak nevezhető lelkiállapotát sem más okozta, csak a túláradó érzelmek, melyek kicsiny, ám kizárólag Orbán Viktorért dobogó szívéből fakadtak, elöntvén a Terror Házát pincétől padlásig.

Szerencsére nem kellett hívni a tűzoltókat a szivattyúval, túlélte mindenki.

Egyszóval az történt, hogy tegnap volt a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja, aminek a jogosultságát máig akad, aki vitatja, mások ellenkező nézeten vannak, én ebbe a vitába nem mennék itt és most bele: maradjunk a tényeknél. Ezt az emléknapot, mint még annyi mást, a mostani kormányzatnak köszönhetjük, tehát nem igazán szokta még meg pusztáink dolgos népe, még nem ölt ünneplőt a reggelén, nem erősíti lelkét féldeci pálinkával a pitymallatban, nem megy a templomba gyászmisére, meg hát elvileg erről csakis a középfokú tanintézményekben kéne megemlékezni, de ott kötelező módon. Majd meglátjuk, hogyan szokjuk meg, már, ha megszokjuk, mert van egy csomó jeles nap, ami csak a naptárban kiemelt, lehet, ez is ilyen marad.

A Terror Háza ugyan nem középfokú tanintézmény, sőt, tanintézménynek sem igen mondanám, meg kissé egyoldalúan láttatja az eseményeket, ámde tegnap mégis tartottak benne egy megemlékezést, „rendhagyó történelemórával” egybekötve, mert hát ez is kiváló alkalom kifejezni az alázat és rajongás érzelmeit a kormány és főleg annak feje iránt – nem is véletlen, hogy nem volt túl népes a rendezvény. Ezen mondott csodás beszédet Schmidt Mária, csodásat, de legalábbis meglepőt. A beszéd kikerült a saját blogjára is, mellyel örök hálára kötelezett, ugyanis nincs az a pénz, amiért én odamentem volna, felveszem, itthon lehallgatom, sok óra munkával leírom és utána még kezeltetem is az epémet, melyet ez a munka bizonnyal megviselt volna. De így megvan, az utolsó betűig.

Ha eksztatikus, felfokozott lelkiállapotról beszélek, azt csakis a szerző védelmében teszem

Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy valaki nyugodt, kiegyensúlyozott állapotában megírja ezt a beszédet és utána még el is mondja többek jelenlétében. Ahhoz valami különleges, felzaklató élmény kell, mondjuk eszébe jutott a szerzőnek a kormányfő, esetleg rápillantott a képére is, melyet ízléses arany keretben mindig magánál hord, elöntötte az érzelmek vihara – és hát ez lett belőle. De lássuk a medvét, lássuk, miről beszélek!

„A kommunizmus hazugsága alig hetven év alatt világszerte százmilliónyi áldozatot követelt, miközben magasztos célokkal, nemes jövőképpel próbálta elhazudni és leplezni valódi természetét.”

Ne menjünk bele a véralgebrába. Annak a rendszernek, amely különben kicsit sem volt kommunista, maximum időnként vagy annak, vagy szocialistának hívta magát, tényleg voltak áldozatai, de a mennyiséget eleven ember nem képes eldönteni – és hát attól is függ, mit nevezünk kommunistának, mert ha Pol Pot az, ő jelentős tételért felelős, a kínai Kulturális Forradalom is, a Gulág-rendszer is, bár ezeket minden vezette, csak nem egy marxista eszmeiség. De idáig még érthető a beszéd, másképp nem is nagyon lehetne elkezdeni.

„A politikai ellenfeleket előbb karanténba zárta, aztán felszámolta politikai képviseletüket, vagyis pártjaikat, mert (…) hazugsága kizárólagosságot követelt magának! Az emberi közösség tagjait „hívőkre” és alsóbbrendű „hitetlenekre” osztotta. A választópolgárokat ostobának és átnevelendőnek tekintette.”

Bátor kormánykritika, szó szerint így van – ja, a kommunizmusra tetszett mondani? Ejnye, majdnem félreértettem…

„Épp harminc éve omlott össze a kommunista hazugságok kártyavára. Nem magától. Mi romboltuk le. Az áldozatok milliói mellett nekünk hőseink, mártírjaink is vannak!”

Nono. Nono. Összedőlt, mert kifutott minden pénzéből, de hogy pont Schmidt Mária és társai rombolták volna le? Inkább a világméretű folyamatok, ők annyiban vettek részt ezekben, amennyire a kisegér segít az elefántnak a hídon a dübörgésben.

„Annál elkeserítőbb, kedves Barátaim, hogy most az Európai Unió és a világ mindenkori kommunistái csuklóztatni akarnak bennünket, az egykori szocialista országok viharedzett polgárait! Azzal vádolnak bennünket, hogy nem vagyunk elég demokratikusak (nekik), nem értjük a szabadság lényegét, hogy kirekesztők, homofóbok vagyunk, és persze rasszisták, hogy nem tiszteljük a sokszínűséget, az európai értékeket.”

Helyben vagyunk, kérem, indul az uniózás

De előtte kis történelmi lecke, lányoknak és fiúknak egyaránt, ha valaki esetleg nem emlékezne a rendszerváltás eseményeire, valamint bőséges talpnyalás.

„Igen, és az a beszéd, amelyet egy huszonöt éves fiatalember tartott ott! Még a bátrak közül is sokan behúzták a nyakukat. Ruszkik haza! Szabad választások! Az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc szelleme tért vissza! Ezúttal pedig győzött is.”

Hát kérem, önöknek peche van. Ugyanis ott voltam, sőt, aljasul jól emlékszem az eseményekre. A szovjet csapatok kivonása a beszéd elhangzásának pillanatában már tartott, és a szabad választások megtartása is eldöntött tény volt: a huszonöt éves Orbán Viktor evidenciákat követelt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, olyasmiket, amiket már megkaptunk, és ezzel legalább nem kockáztatott túl sokat. Ráadásul a szervezők kérése ellenére emelte be a szovjet csapatok ügyét a beszédbe, előzőleg megígérte, mint mindenki más is, hogy erről nem fog beszélni. Aztán mégis beszélt.

„Tudom, hogy ezt követően nálunk nem volt sem történelmi igazságtétel, sem jóvátétel, amit én a kezdetektől hibának tartottam, de azt, hogy ennek mekkora lesz az ára, arra csak most kezdünk rádöbbenni. Azt az árat fizetjük ugyanis, hogy a kommunisták teret kaptak a demokratikussá vált hazai közéletben.”

Nénémasszony, eszemadta: és tessék mondani, hogyan ne kaphattak volna?

Mondjuk, aki párttag volt, azt örökre eltiltják a nyilvánosságtól? Sok embert kellett volna szilenciumra ítélni, annyit mondhatok, közöttük például Kövér Lászlót is. Aki köztudottan Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt. Márpedig ez párttagság nélkül lehetetlen lett volna. Különben mostanság nem lennék a bőrében, mert 1987 és 1988 között pedig Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott, úgyhogy kétfelől is foltos a múltja… de tényleg, ki a kommunista, ki mennyire kommunista, ha már erről van szó? Vagy azt majd megmondja maga? Nem egy egzakt meghatározási módszer.

„Képviselőink az európai politikában olyan nyugati politikusokkal kényszerülnek egy asztalhoz ülni, akik nem egyszerűen tagadják a kommunizmus bűneit, hanem a kommunizmushoz kísértetiesen hasonlító eszmerendszerrel és módszerekkel igyekeznek egyneműsíteni Európa polgárait.”

Hölgyem, magának vagy a térképe rossz, vagy az iránytűje tört el. Kelet nem Nyugaton van, jó emberek, gyűjtsünk már össze egy kis pénzt ennek a szegény, eltévedt igazgatónőnek, mert ez jéghegyek között hajózik és pálmafákat keres, sosem fog hazatalálni…

„Ma van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Ez az emléknap olyan, mint egy gyilkos vírus elleni oltóanyag. Magunkat és az utánunk következő nemzedékeket tesszük általa immunissá a totális diktatúrák mérge ellen. Ebben az oltóanyagban százezrek szenvedése állt össze ellenanyaggá. Ezért nem kaphat el bennünket újra a kommunista ragály. Üzenem hát innen Budapestről, van elég adagunk, hogy egész Európát kigyógyítsuk!”

Azt meghiszem. Szép is lenne, valahol ezzel is kísérletezik a módszereiben bizony bolsevik orbáni eszmerendszer: baloldal-ellenes lózungokkal, üres frázisokkal, hazugságokkal és kimérákkal akarná maga alá gyűrni, igazgatni akár egész Európát is. Persze az nem fog menni, de az Unió megtorpedózása talán sikerülhet, ha összefognak a hasonszőrű populistákkal széles e kontinensen: itt is láthatjuk, mi a tétje az uniós választási kampánynak, mi forog kockán. Európa sorsa.

Hogy ne sok kicsi, szuverén Orbán pöffeszkedjen minden tagállam élén.

Nagy lelki hevületében lemondott a Figyelőről is

Hát rendben, ez a beszéd lement, olyan volt, amilyen, másféle nem is nagyon lehetett volna, de Schmidt Máriának nem volt elég ennyi tegnapra. Hazament, és nagy lelki hevületében lemondott a Figyelőről is a KESMA javára – illetve, annak szerkesztését nyújtotta át a médiaholdingnak, selyempárnán, ezüst tálcán, hófehér, habos ruhácskában, térdet-fejet hajtván. Ugyanis tegnapig a lapot mégis a szerkesztőbizottság irányította – rosszul az igaz, de valami látszat-autonómiájuk mégiscsak volt. Hát most már nincs. Íme az idevágó nyilatkozat.

„A mai nappal a Figyelő szerkesztőbizottsága lemond és átadja a lap irányítását az új tulajdonosnak. Köszönjük, hogy munkatársaink segítségével ilyen színvonalas és korszerű lapot tudtunk létrehozni. Öröm és megtiszteltetés volt a közös munka. Köszönjük olvasóink támogatását, biztatását, kitartását. Minden erőnkkel igyekeztünk azt megszolgálni.

A Figyelő jövőjéről az új tulajdonos fog határozni. A mi munkánk itt befejeződött. Jó mulatság, férfimunka volt!”

Hát, azért olyan nagyon jó mulatságnak nem nevezném az elmúlt évet: például, amikor listázták Soros György állítólagos hazai kiszolgálóit, vagy – fél évvel megelőzve az intézmény elleni frontális kormányzati támadást – a Magyar Tudományos Akadémia kutatóit vették célkeresztbe „liberalizmusuk” miatt.

Férfimunkának sem nevezném, de most már minden függetlenségüket elvesztették, nem, mintha eddig sok lett volna.

Aztán Schmidt Mária jó étvággyal megvacsorázhatott – feltételezem, hogy ezt tette – lefeküdt ágyacskájába és elaludt, mint aki jól végezte dolgát.

Végül is: ez a dolga.

És ha ez, akkor jól végezte.

Amiről nem lehet beszélni: sok a gyanús titkosított történet

“Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg lehet mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” (Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés)

Persze, hogy nem én mondtam mindezt, hanem Ludwig Wittgenstein, osztrák filozófus, ő művelte a nyelv-filozófiai tudományt, én meg csak oktathatnám azt jó esetben képzettségem szerint. Írásaimban éppen ezért megkísérlem nevükön nevezni a dolgokat. Amiket én mondok, az csak most következik majd. Hogy például lehet kapcsolat vagy sem bizonyos személyek között, és kell-e titkosítani azokat. Ha valamiről nem lehet beszélni, akkor titkosítani kell!

Orbán szerint nálunk akkora szólásszabadság van, hogy nem csak mondani lehet bármit, de tüntetni is szabad, sőt még sátrat verni is a parlamentnél, és ennek még örült is a kormányfő, hogy lám-lám. Annak már nem biztos, hogy örülni fog, amiket most fogok mondani, nem Molnár F. Árpád módjára, se nem az Apostoli Magyar Királyság Kormányzójaként, de még csak nem is amolyan közéleti blogger lúzerként, aki össze vissza mondja a magáét, csak úgy bele a vakvilágba.

Én azt állítom, hogy sok minden azért lett titkosítva hosszú időre, sok minden azért lett minősített adat, hogy az egyszerű állampolgár ne tudja meg nyilvánosan azt, ami miatt azonnal utcára vonulna, soha nem látott létszámban, legkevesebb másfél millióan és rögvest el is zavarná a fészkes fenébe a mostani titkosítást titkosításra halmozó hatalmat!

Aki pedig mindezt cáfolni szeretné, az hozza nyilvánosságra ezeket az évtizedekre titkosított ügyeket és bizonyítsa, hogy nincs igazam! Lássuk csak, fontossági és időrendi sorrend nélkül, kizárólag tájékozódási pontokként, egy-két titkosítási történetet kiválogatva, okulásul, no meg mihez tartás végett.

Sok a gyanús titkosított történet

Mi a francnak kellett titkosítani azt a kormányülési jegyzőkönyvet például, ahol nem másról volt szó, mint a svéd vadászgépek megvételéről, a titkosítást 2011-ben újabb tíz évre meghosszabbították, de a svéd ügyészség álláspontját mégsem ismerjük! Játszásiból aztán az FTC-stadion avatásán is ezek a Gripenek röpködtek a pálya felett, a hadügyminiszter hadgyakorlatnak minősítette a revüt, és adatait 30 évre titkosította. A rézfánfütyülőjét, ezt aztán meg miért? Kérdés, hogy 2021, vagy 2044 lesz-e a feloldás ideje.

Az olajügyet 85 évre titkosították, és ennek teljes feloldása eddig egyetlen belügyminiszternek sem jutott eszébe. Vajon mi lehet az oka ennek a generációkon túl ívelő titkolózásnak? Csak nem az együttműködő nevek? De hát ki kíváncsi azokra, akik segítették a bűnüldözők munkáját? Senki! Inkább azok a nevek kellenének, akik törvénysértő módon, politikai, vagy szakmai helyzetükkel visszaélve együttműködtek a bűnözőkkel szándékosan, vagy akár gondatlanul! Milyen államérdek fűződhet ahhoz, hogy ne ismerjük meg őket? Semmilyen, csak magánérdek! Mekkora piszokság! Igaz, 2007 őszén egyes dokumentumokat nyilvánosságra hoztak. De ezek az iratok érdektelenek voltak, vagy minden személyre, helyszínre és konkrétumra vonatkozó adatot kitakartak, amin aztán az Index is jót viccelődött, bár az is előfordult, hogy egyeseket elfelejtettek kiradírozni. Megjegyzem például, hogy az ide tartozó ügyben, az Energolosok egy részét a bíróság végül felmentette, a többiek meg enyhe ítéletet kaptak.

Még a kecskeméti színház igazgatói posztjára pályázók nevét is titkosították

Azt is dumcsizzák a romkocsmákban, hogy a kormány a mi adóforintjainkból megvett egy pozsonyi ingatlant, de hogy miért és mennyiért vették, ki és mennyiért fogja átépíteni, kitől és mennyiért vásárolják majd a berendezését, azt titkosították. No, már miért? Csak nem kellemetlen lenne, még esetleg büntetőjogilag is egyeseknek, ha kiderülne, hogy kik, miért és mennyiért, no meg legfőképpen minek! De, hogy könnyebb műfajt is idehozzunk példaként, az már tényleg csíphette a szemét sokaknak, hogy már 1998-ban az első jobboldali populista kormány idején még azt is titkosították, hogy ki pályázott a fideszes kecskeméti színház igazgatói posztjára. Ezek így játszották a kétharmados fölényt! Eredetileg 2087. december 31-ig volt titkos annak a 2008-as nemzetbiztonsági bizottsági ülésnek a jegyzőkönyve (pdf) is, amelyen Szilvásy György még titokminiszterként számolt be a hackerügyről.

Pihentetőül, tudja meg mindenki, hogy a D-209-es pedig nem ügynök volt, csak kémelhárító. Ha meg valaki Paksos ügyeket emlegetne és közben csernobilos történetekre asszociálna, annak ajánlom figyelmébe, hogy máig vannak a csernobili katasztrófával összefüggő magyar iratok, amelyek államtitoknak minősülnek. Paks témakörben egyébként 30 évig nem ismerhetjük meg a részleteket.

A mostani kormány túltesz minden előzőn a sumákolásban

Befejezésül csak annyit, hogy a fő populizátor vajon mi célból írta elő nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kormányrendeletben, hogy az elektronikus útdíj-tendert a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. Gondolom nem terrorveszély miatt, inkább azért, hogy sose tudjuk meg azoknak a csókosoknak a neveit, akik majd megépíthetik mindezt.

Az Orbán-kormány a letelepedési kötvényprogramon keresztül éveken át hagyott egy kiskaput a gazdag külföldi befektetők számára. Bár a magyar hatóságok titkolják, hogy kik szereztek így tartózkodási és letelepedési dokumentumokat, a Direkt36, a 444 és a Novaja Gazeta nevű orosz lap közös nyomozása kiderítette, hogy befolyásos oroszok – többek közt politikusok és állami cégvezetők – is kaptak magyar papírokat – adta hírül az Index.

Nem is folytatom! Ez a mostani kormány túltesz minden előzőn a sumákolásban, az ellenőrizhetetlen vagyongyarapodásban, a szegények még jobban történő megnyomorításában, a terhelő bizonyítékok eltüntetésében, abban, hogy a nyilvánosság elöl elzár mindent, amit csak lehetséges, ami bűnösségét tényszerűen bizonyíthatja!

Persze vannak azért kivételezettek is, akik bármikor betekinthetnek az államtitkokba is, pedig munkavégzésük és munkahelyük nem feltétlenül indokolná ezt. Az derült ki a belügyminiszter Fodor Gábornak adott írásbeli válaszából is, hogy 2013. október vége előtt kapott a Századvég Alapítvány néhány munkatársa személyi biztonsági tanúsítványt. Azóta többen is kaptak, így jelenleg összesen 21 századvéges ismerheti meg az állam titkait. a Szépen vagyunk nem mondom! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hajrá illiberálisok!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK