Featured

Kristálygömb és kávé – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, duplát kérek feketén és egy kristálygömböt. A kávé inni lesz, a kristálygömb jósolni. Ugyanis más eszköz nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy tudósíthassunk Manfred Weber holnapi tárgyalásairól, melyet Orbán Viktorral folytat, Budapesten. Amint azt Havasi Bertalan elmondta: a keddi találkozó nem lesz sajtónyilvános, arról utólag, a tárgyaló felek megállapodása alapján adnak tájékoztatást.

Hát, azt értem, hogy maga a találkozó nem nyilvános, senki sem hív tanúkat néhány nehézlovassági becsületsértés váltásához, mert attól azért nem tartok, hogy semmitmondó bájcsevegésbe fulladna az eszmecsere, de normális körülmények között a felek a verekedés végén kezet fognak, és kiállnak a nyilvánosság elé elmondani együtt, mire jutottak. Ha nem, hát nem – viszont ez esetben akár ma is tudósíthatnánk a holnapi találkozóról, nem volna semmi különbség, hiszen holnap épp úgy nem foguk tudni semmit a tényekről, mint ma. Maximum prófétálhatunk, de azt már Jónás is rühellé, habár a felsőbb hatalmak cethal útján meggyőzték, hogy mégis menjen dolgozni Ninivébe… Nem kell nekünk cethal, ne legyen rá szükség, nézzük meg, mit tudunk – egyelőre?

Egyelőre azt tudjuk, hogy tegnap Orbán Viktor Lengyelországban járt, elvileg azért, mert a Varsó melletti Wesolában ünnepséget rendeztek annak alkalmából, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz, Szlovákia pedig tizenöt éve csatlakozott a NATO-hoz. Beszédet is mondott, ami túlzás nélkül állíthatom, az euroatlanti kultúra második legsemmitmondóbb szónoklata volt. Azért csak a második, mert az aranyérmes Cargill ezredes megszólalása Yossarian századában, a 22-es csapdájából, ő ugyanis azt mondta:

„Katonák. Önök amerikai tisztek. Nincs a világon még egy hadsereg, amelynek a tisztjei ezt elmondhatnák magukról. Gondolkozzanak ezen.”

Ha Orbán a beszédébe beleszövi ezt a bölcsességet, valószínűleg senki sem vette volna észre – de hát mit mondott, ha nem ezt?

Nos, az eseményen tartott beszédében Orbán Viktor kiemelte: a katonai missziókat azért vállalják, hogy ott és azok kapják meg a segítséget, ahol és akiknek szüksége van rá. „Ha mi nem visszük oda idejekorán a segítséget, akkor a problémák jönnek el hozzánk” – fogalmazott.
A miniszterelnök köszönetet mondott a visegrádi országoknak, amiért segítettek megvédeni Magyarország déli határát a migránsoktól.

Emlékeztetett: az észak-atlanti szövetség azzal a céllal jött létre, hogy békét, biztonságot, stabilitást és jólétet teremtsen előbb az atlanti térségben, majd az egész világon. „Ezt akarjuk megőrizni ma is”, továbbá elvinni azoknak is, akik jelenleg polgárháborús körülmények között élnek – mutatott rá.

A kormányfő szerint „katonáink nehéz küldetésekben is megállták a helyüket”.

Orbán Viktor hangsúlyozta: hosszú évtizedek óta nem kellett szembenézni olyan zavaros nemzetközi helyzettel és terrorfenyegetéssel, mint manapság, de „nemcsak szavakkal veszünk részt” a terrorellenes küzdelemben, hanem katonáinkkal is. Magyarországról ma 692 katona szolgál a világ különböző pontjain, és hamarosan újabb 130 katona csatlakozik hozzájuk – közölte.

Mint mondta, olyan szintre akarják fejleszteni a hadsereget, hogy meg tudja védeni Magyarországot és a NATO-ban is megállja a helyét.

Hát, ezeknek a kijelentéseknek a logikai értéke tart a nullához, nagyjából azt mondta, amit mindig is szokott, egy kijelentése tarthat számot némi érdeklődésre, az, amit a hadsereg fejlesztéséről tett, de ez is inkább hangzik magyarázatnak, különösen mostanság, mikor Trump elnök igen erősen szorgalmazza a tagállamok önerejű fejlesztéseit a NATO-n belül.

Rendben, és tényleg csak ezért ment Varsóba?

Nem, nem csak ezért. Ha már ott volt, kitüntette Kornel Morawieckit is, a szejm korelnökét, átadta neki a „Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal” polgári tagozatú kitüntetést a Magyarország iránti szolidaritása és következetes kiállása, valamint a magyar-lengyel politikai kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenysége elismeréseként. Ez lehetne udvariassági gesztus is, nem több, de az átadás alkalmával szólt pár szót, melyeket lehet, hogy nem a kitüntetettnek, sőt, nem is a szejmnek szánt – azt mondta, annak idején magyar fiatalokként Morawieckire és bajtársaira figyeltek, és amikor nekik is el kellett dönteniük, mennyire legyenek radikálisak, úgy határoztak, olyan radikálisak lesznek, mint Morawiecki és szervezete, mert „aki falakat akar bontani, annak előbb el kell menni a falig”, ahogy Morawieckiék is tették.

Érdekes gondolat attól az embertől, aki főművének utóbbi időben egy határkerítést, vagyis majdhogynem falat tekint.

Akkor most építjük a falat, bontjuk a falat vagy elmegyünk a falig?

Mindenképpen, amint látom, a magyar miniszterelnök szaktekintélynek számít falbontásos ügyekben, kordont is bontott régebben. Van egy másik ismerősöm, aki szintén kiváló falbontó, de ő nemrég kapott szakmai érdemei elismeréseként öt év letöltendőt Kőhidán, szóval veszélyes egy mesterség ez, miniszterelnök úr, csak óvatosan, halkan dolgozzon és a főtárgyaláson tagadjon mindent.

Hát, akkor a kiskacsa megfürdött a fekete tóban, elment Lengyelországba, ott furcsákat mondott és hazajött. Most szerintem készül a holnapi mérkőzésre, döngeti a homokzsákot, erősít.

És itthon mi történt időközben? Csupa-csupa szívvidító apróság, például nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Trócsányi László igazságügyi miniszter. Ez azért fontos, mert mintha az ő szavaiban is üzenet bujkálna, titkos üzenet száll a széllel, a Néppárthoz jut el még ma éjjel…

Azt mondta ugyanis, miszerint:

„Európának egy erős Európai Néppártra, a Néppártnak pedig egy erős Fideszre van szüksége.”

Ezzel még sokat nem mondott, maximum a mondat második felében kételkedik, aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetek eseményeit.

„A Néppárt egy nagy család, amelyben sok irányzat működik, és ezek néha összeütköznek.”

Hogy is mondja a Hamlet?

„Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv”.

„Nincs B-terv a Fidesz kizárása esetére, és mindig szomorú, amikor válásra kerül a sor egy családban, mert minden válás fájdalmas, és rendszerint senki sem nyer rajta.”

Nem akarunk mi válni, csak muszáj lesz, ahogy nézem. De a legnagyobb okosság csak most következik:

„Nem Juncker személyét támadtuk, hanem a Bizottság véleményvezéreinek rossz döntéseit.”

Tetszik érteni? Az az ember a plakáton, az ott úgy néz ki, mint Juncker, tökéletesen hasonlít rá, de nem Juncker, sőt, nem is ember, az ott a Bizottság véleményvezérei által hozott rossz döntések halmaza, igazán nem tehetünk róla, hogy ausgetippelt a Junckerre hasonlít.

És egyáltalán: kinek hisznek maguk, nekem, vagy a szemüknek?

Az interjú többi részében a bíróságok függetlenségét magyarázta, mint egy különösen gyenge bizonyítványt, az igen megható és mondhatni perdöntő érv volt részéről, mikor kijelentette, hogy nyugodt ez ügyben a lelkiismerete. Nézetem szerint ez idegrendszer kérdése, jó egészséget, uram, azonban reális tények esetében ezt nem találom fontosnak. Bár örvendek jó közérzetének.

Hát kérem, ilyen szellemi és morális szinten készülődik a magyar kormány a holnapi, rejtelmes találkozóra, melyen annyi minden eldőlhet: ha ugyan eldől.

Ugyanis, hogy igazából mi történik majd holnap, azt csak akkor fogjuk megtudni, ha az orrunkra kötik.

És csak akkor, amikor a résztvevők hajlandóak megszólalni.

Az igazi az lesz, ha majd ketten kétfélét mondanak…

Na, akkor is kelleni fog majd a kristálygömb.

Pillanatnyilag más, használhatóbb eszközünk a tudósítás céljára nincsen.

„A CEU-t kiszorították Magyarországról”

“A CEU-t kiszorították Magyarországról” – nyilatkozta a mai napon Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. “A magyar kormányzat ezzel ellentétes állításai hamisak és félrevezetők” – tette hozzá Ignatieff.

Január elsejével a magyar kormányzat saját törvénye, a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat a világszerte elismert amerikai akkreditációjú mester és doktori képzéseire Budapesten. Ez valójában azt jelenti, hogy a CEU-t elüldözték abból a városból, amely több mint 25 éve az otthona. Bár a magyar akkreditációját megőrizte, Budapesten nem működhet amerikai akkreditációjú intézményként. Ennek eredményeképpen 2019 szeptemberétől kénytelen Bécsbe áthelyezni minden amerikai akkreditációjú programját.

„Egy egyetem elüldözése az országból támadás a felsőoktatás ellen és súlyos csapás az

akadémiai szabadságra” – mondta Ignatieff. A helyzet megoldása azonban még most sem lehetetlen. Ha a kormányzat azt akarja, hogy a CEU Budapesten maradjon, akkor a miniszterelnöknek biztosítania kell a CEU-t arról, hogy nem vonják vissza az egyetem működési engedélyét. Amíg ezt nem teszi meg, addig azok a kormányzati állítások, amelyek szerint a CEU Budapesten maradhat, nem felelnek meg a valóságnak.

Divatmilliárdos

Kérem, azt Karinthy óta tudjuk, hogy minden másképpen van, de azóta nagyot fordult a világ: manapság még a másképpen lévő dolgok sem úgy vannak, ahogy vannak, hanem eltérően. Nem akarok rébuszokban beszélni: arról van szó, hogy adott-e a kormány Orbán Ráhelnek egymilliárd forintot divattervezésre, avagy nem adott?

Ha bíróság előtt kéne bizonyítanom, hogy ő kapta a pénzt, bajban lennék, ugyanis formailag, hangsúlyozom, formailag nem ő kapta az összeget. Hanem a Magyar Divat & Design Ügynökség kapott ekkora támogatást, idei tevékenységére. Az ám, csakhogy az illető ügynökséget Bata-Jakab Zsófia vezeti, aki a kormányfő lányának jó barátnője, mi több, maga a cég is a Magyar Turisztikai Ügynökség keretein belül működik, mely cégnek Orbán Ráhel tanácsadója. Nem ő vezeti, azt nem mondanám, csak épp megnézheti magát a vezetőség, ha nem hallgat a tanácsaira.

No jó, de mi is az az egymilliárd? Villamospénz, kérem, nem több, gondoljunk bele, hogy 2017 decemberében ugyanez a Magyar Divat & Design Ügynökség kétmilliárdot kapott, kormányhatározat útján (a mostanit is úgy kapták), tavaly sem maradtak üres zsebbel, hát mit irigykedünk, kell az a kis pénz a magyar divatiparnak, pláne, hogy csupa megbízható ember dolgozik az ügynökségen, olyanok, akikről azért tudjuk, hogy megbízhatóak, mert majdnem mind Orbán Ráhel baráti köréhez tartoznak. Talán a takarító néni nem, de mindenki más igen. Ennél nagyobb megbízhatóság nincs is, ez az első kézből származó információ, ami mindent felülír.

Jó, hát rendben van, de mivel foglalkoznak ők ott?

Mint nevük is mutatja, divattal és designnal.

Pontosabban, mikor az állam megalapította a céget a Magyar Turisztikai Ügynökség kebelén belül, pontosan meg is határozták a feladataikat. Ezek szerint az ügynökség:

  • átveszi a szakmai koordinációt,
  • koordinálja a szereplők belföldi és külföldi megjelenéseit,
  • stratégiát dolgoz ki divat- és designiparban illetve
  • javaslatokat is ad a divat- és designipar szereplőinek.

Tetszik látni, így megy ez nálunk, államosítottuk a divatot is, minden terv szerint működik, bezzeg a dekadens Nyugaton ha egy divatcég nem él meg, hát csődbe jut, nálunk ez – ebben az esetben például – mondhatni elképzelhetetlen.

Tehát, ha a tényeknek megfelelően akarom közölni a hírt, úgy, hogy az akár bíróság előtt is megállja a helyét, nem azt mondom, hogy „egymilliárdot kap az Orbán Ráhel-féle állami divatcég”, mert az a megfogalmazás pontatlan, hanem azt, hogy „egymilliárdos dotációban részesül az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak”.

Hát így van másképp nálunk minden, ami ugyanúgy van.

Különben a héten odaítélt támogatások közül ez még csak a középmezőnyben fut.

Van ennél jóval több is, kevesebb is. Lássuk, még mire költöttünk?

Például 2,4 milliárd forint jut idén és még egyszer ennyi 2020-ban az Ugandai Köztársaságban megvalósuló nemzetközi fejlesztési programra.

Ami ezt az ugandai beruházást illeti, tipikusnak mondanám, oda lehet állítani a többi mellé, amiktől a magyar választó xenofóbiás rohamokat kap, ugyanis nem gondolja át, hogy az így elköltött pénzek valószínűleg sosem jutnak el a célországig, ha mégis, csak azért, hogy visszautalhassák őket. Ilyen – a teljesség igénye nélkül – a vietnámi rákkórház, a hanoi Magyar Ház, a Fülöp-szigetek öbölkotrása, a mexikói templomrestauráció – ezeket mind-mind megígérte a magyar állam, fel is háborodott rajta a magyar választó, de arra semmi bizonyítékunk, hogy azok a politikusok, akik határon belül ellopnak mindent, ami nincs lehegesztve, határon túl nem teszik ugyanezt, illetve az a valószínűbb, hogy teszik bizony.

A vietnámi rákkórház esetében például egészen pontosan tudjuk, hogy kétszer is költött rá a magyar állam, de ebből rejtelmes módon csak második alkalommal valósult meg egy alapkő-letétel, azon kívül egy kapavágás nem sok, annyi sem esett. De a Fülöp-szigeteken sem, annyira, hogy az már okozott egy kisebb diplomáciai botrányt is (Duterte elnök ideküldött egy államtitkárt, hogy legalább a pénzt adjuk oda. Nem adtuk…).

Szóval, a majdnem ötmilliárdhoz képest, amit nem kap Uganda két év alatt, a divatra fordított egymilliárd tényleg nem összeg.

Kérdezhetnénk persze, hogy mi kerül nekünk ezen a divaton egymilliárdba, holott termelő tevékenység nem folyik – de ne kérdezzük, pont az, ami tavaly is, és ami tavalyelőtt kétmilliárdba került.

És különben is, hagyjuk meg ezt a kérdést a halhatatlan Márkus Lászlónak. Őt már érdekelheti, „mi került ezen a fotelon 7200 forintba”, ugyanis őt már nem lehet felelősségre vonni.

Mi csak ne kérdezősködjünk annyit.

Vegyük tudomásul, hogy minden másképpen van ugyanúgy.

Inkább örülnénk, hogy a magyar divatot milliárdos tervezi.

Weber és a plakátsakk – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, duplát kérek habbal – mondja, fiam, hogy néz ki ez a kávéház? Hogy úgy, mint mindig? Nekem megfelel, de jövő hétre takarítsanak ki, mert jön Manfred Weber, és elsüllyednék a szégyentől, ha valamelyik délben benézne egy blümchenkaffeera vagy cappucinóra, aztán rendetlenség fogadná. Pucováljanak ki mindent, kérem, alaposan. Hétfőre.

Lesz is nagy takarítás Budapesten – hogy vidéken lesz-e, arra nem vennék mérget – csak épp nem a kávéházakban, hanem a hirdetőtáblákon, ugyanis Webernek pont az volt az egyik kívánsága, hogy tűnjenek el a Néppárt ellen uszító plakátok a magyar kampányból. Ehhez képest érdekesen nézne ki, ha már a reptérről befelé vezető úton azok fogadnák, azokat látná a kocsi ablakából. Ezt speciel fel lehetne fogni egyfajta politikai barométernek is: ha ma-holnap lecserélik a plakátokat, Orbán engedni akar neki, és maradni szeretne a Néppártban, ha nem, és az lenne az olcsóbb megoldás, akkor ki akarja rúgatni magát és provokálja Webert.

Tetszik látni, hogy az uniós- és világpolitika igenis látszik a pesti flaszterről is, ha odafigyelünk kicsit?

No, de kezdjük az elején: miért is jön Weber Budapestre?

A Welt am Sonntag és a Die Welt című lap közös, welt.de című hírportálján szombaton közölt beszámoló szerint Manfred Weber elmondta:

„a következő napokban ismét törekedni fogok a személyes megbeszélésre Orbán Viktorral Budapesten, mert meg akarom próbálni világossá tenni számára, hogy jelenleg az EPP-ből kifelé vezető úton tartózkodik”.

Hozzátette, hogy a vonatkozó állításokkal ellentétben

„nem egy Kelet és Nyugat közötti konfliktusról van szó vagy a migrációs politikáról, hanem arról, hogy milyen értékek határozzák meg az EPP-t és az EU-t”.

Kérem, ez a szegény ember még mindig azt hiszi, hogy Orbán nincs tisztában ezzel. Azt hiszi, hogy a magyar miniszterelnök őszintén beszél, elhiszi a saját, tulajdon hazugságait, amiket nagyobb részben ő talált ki, kisebb részben pedig Finkelstein adta a szájába őket… Hát, ebből is látszik, hogy Manfred Weber úriember, és nem tételezi fel, hogy mások nem azok.

Annak is vannak hátrányai, ha valaki gentleman.

Orbán Viktor persze tisztában van Weber és általában Európa gyengeségével, miszerint elhiszik, hogy az emberek az is gondolják, amit mondanak, és fűti a kazánt, teljes erejével, állandóan hirdeti, hogy neki a Néppárt ügyében csak a bevándorlással van baja, pénteken is nyilatkozott egy vastagot:

„A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni.”

Sok mindenről van szó, csak épp erről nincs. És Manfred Weber is rá kell majd jöjjön erre, ha máskor nem, legkésőbb a személyes találkozás alkalmával. Bár, ha van egy csepp esze, már tudja is. Szó ellenben arról van, hogy – mint tegnap is írtam, Orbán Viktor a választási kampány végletekig durvításával (bár hol van ez még a végletektől, kérem, van ennél rosszabb, lesz is még) egy különös zsarolási pozícióba lavírozta a Fideszt a néppárti frakcióban: ez a Piszkos Fred-effektus, ugyanis most akivel elkezd barátkozni vagy aki vele barátkozik, az mind a Néppárt és az európai jobboldal esélyeit rontja, hiszen a Fidesz bennmaradása esetén elég sok párt viszont kilép a frakcióból.

Az ügyben az a kérdés inkább, kinek látja magát Orbán Viktor:

Piszkos Frednek, a valósághoz híven, és tovább kavarja a málnaszőrt, vagy inkább a daliás Fülig Jimmynek, aki el akarja hozni a Radzeert az Incognita Archipelről?

Ugyanis pillanatnyilag Orbán a fordított kamikaze, azzal okoz kárt, ha marad, nem azzal, ha repül. De nem hinném, hogy Weber ezt nem mérlegelte alaposan. Negyvenkét képviselő lép ki a frakcióból, ha nem zárják ki vagy nem függesztik fel a Fideszt (igen, a felfüggesztés is reális opció). Ennyit az életben nem képes pótolni Orbán. Tehát, ha csak a rideg számokra hagyatkozunk, a szankció már biztos.

És ugyanakkor megváltozhat minden májusig, egyik pillanatról a másikra is akár.

Itt a Brexit problémája. A brit Alsóház kedden szavaz arról, melyik formáját találja megfelelőnek – eddig még egyiket sem preferálta – és ha ez a szavazás is sikertelen lesz, amire komoly az esély, akkor csütörtökön kerül napirendre, mikor és mennyi haladékot kérjenek a kilépésre az Uniótól.

És ez nagyon fontos. Ugyanis pillanatnyilag az a helyzet, hogy mivel a brit kilépés időpontja március 29., az Egyesült Királyságnak nem lesz képviselete az Európa Parlamentben, nem is lehet, hiszen elvileg a választások idején már az Uniónak sem lesz tagja. Polgárai nem szavazhatnak és nem jelöltethetik magukat. Azonban ha egyfelől sok haladékot kérnek, akár egy választási ciklusnyit is – ez a Brexittel kapcsolatban zajló folyamatos vitákat tekintve nem is tűnik soknak! – akkor előáll az a különös helyzet, hogy a demokratikus alapon szerveződő Európai Uniónak lesz egy tagállama minden demokratikus képviselet nélkül. Ez természetesen lehetetlen, így ha elég sok haladékot kérnek, azt minél előbb kell kérjék, hogy a rendelkezésre álló, igen rövid idő alatt meg tudjanak szervezni egy uniós választást.

Ha így alakulnak a dolgok, az viszont nyilvánvalóan erős segítség, valóságos doppinginjekció lesz a konzervatív és a néppárti frakciónak, így Orbán manővereit egyszerűen figyelmen kívül is hagyhatják, hiszen a semmiből érkező brit segédcsapatok többszörösen pótolják a várható veszteségeket, akár távozik a Fidesz a Néppártból, akár marad, akár átül a konzervatívokhoz, akár lepaktál Marine le Penékkel. A magyar kormánypárt így visszakerül korábbi szerepébe, mely szerint légypiszok lesz a politikai térképen. Voltaképpen a mostani kritikus helyzetet sem igazán Orbán kampánya idézte elő, az csak kihasználja a válságközeli szituációt, az európai jobboldal gondjait igazából a Brexit okozza.

Ámde a Néppárt már berendezkedett a „post-Brexit” politizálásra

Weber nem is támogatja a tárgyalások újraindítását, egyszóval egy halasztásos fordulat ugyan jól jönne nekik (a konzervatívoknak még jobban) de nem számítanak rá. Ezét kell most kezelniük az Orbán-jelenséget, hiszen különben bizonytalan döntések sorára építenék választási stratégiájukat.

És nem szerencsejátékosok.

Akkor tehát miért is jön Weber a jövő héten Budapestre?

Semmiképpen sem azért, hogy kibéküljön Orbánnal, legalábbis a jelek nem erre utalnak és nem is volna érdeke a barátság. Hacsak nem zajlanak a háttérben olyan folyamatok, amikről nincs tudomásunk (bár erre nagyon nagy az esély), akkor inkább azért jön, hogy megszabaduljon tőle.

Illetve, annak ugyan nagyobb a haszna, ha a Fidesz elhagyja a néppárti frakciót, mint ha marad, de ne gondolkozzunk fehéren-feketén: egy felfüggesztés sokkal ügyesebb megoldás lenne, ugyanis abban az esetben a tagság, tehát a politikai erő, súly marad, ahol volt, szankciót is kap a párt, tehát nem lépnek ki a negyvenkettek, akik ezt ígérték, nem ülnek át extrém esetben akár a liberálisokhoz is, ellenben a Fidesz sem zavarhat egy ideig semmiféle vizet.

Így viszont nagyon gyorsan eldőlhet, mit is akar Orbán Viktor:

ha elfogadja a felfüggesztést, marad minden a régiben, viszont ha sértett hiúságában magától kilép pártjával együtt, akkor világos, hogy kezdettől fogva ezt akarta elérni. Akkor színjáték volt minden és provokáció a Juncker-Soros plakát is.

Jól ez esetben csak akkor járhat, ha csodák sorozatának köszönhetően megalakul az az általa remélt és nagyon erős populista frakció, amihez csatlakozhat, és egyesült erővel feldarabolhatják, de legalábbis megbéníthatják az Uniót, ám erre valós esély nem mutatkozik.

Az álmok és tündérmesék világán túl, a realitásban két út áll a Fidesz és Orbán előtt: vagy az átülés a konzervatív frakcióba, mellyel veszítenek politikai súlyukból, de megmaradnak az európai jobboldal intézményrendszerén belül és nem okoznak károkat a platformjuknak sem, vagy a felfüggesztés elfogadása. A kizárás a végső opció, de az is elképzelhető – igaz, az a Néppárt számra korántsem lenne olyan megfelelő, mint a felfüggesztés.

Egy bizonyos: Orbán szándékait meg fogja mutatni az, hogy mi történik a plakátokkal Budapest utcáin.

Pincér, ha már ezt ilyen alaposan kielemeztük, ennyire benne vagyunk a kombinálásban, kérek még egy konyakot.

És a sakktáblát is!

Lázadnak a tudósok a Lovász-Palkovics-paktum ellen

Megfutamodott az MTA elnöke a kormánnyal szemben – értékelte az akadémiai dolgozókat képviselő szervezet a pénteki megállapodást. A tudóstestület is megosztott: egy ismert nyelvész szerint meneküljön, aki tud.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) megdöbbenéssel értesült a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közötti tárgyalásokon született közös szándéknyilatkozatról. Az abban megfogalmazott elvek ugyanis ellentmondanak a 2018. decemberi rendkívüli MTA-közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatainak és az MTA Elnöksége februári döntéseinek is, miszerint az akadémiai kutatóhálózat továbbra is kizárólag az MTA szervezeti keretein belül kell, hogy maradjon – fogalmaz az ADF tiltakozó közleménye.

Nyomásgyakorlás az MTA-ra, amit el kell utasítani

Az ötezer fős intézményhálózat munkatársait képviselő ADF szerint ezért a szándéknyilatkozat nem más, az akadémiai dolgozók közössége és a magyar tudományosság számára legfontosabb kérdésben történő megfutamodás.

Az ADF ezért azt követeli, hogy a szándéknyilatkozatban megfogalmazott elveket – a zsarolásnak semmiképpen sem engedve –

az MTA Elnöksége utasítsa el, és azok ebben a formában ne kerülhessenek a közgyűlés elé.

Követelik, hogy a tárgyalások a továbbiakban a nyilvánosság előtt folytatódjanak, hogy arra a tudományos közösség reagálni tudjon.

Amint arról pénteken beszámoltunk, péntek este állapodott meg egymással Lovász László MTA-elnök és Palkovics László ITM-miniszter. Ennek legfontosabb pontja az, hogy Lovász

„tudomásul veszi a kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni”

2020-tól.

Márpedig – ahogyan azt az ADF is említi – az MTA korábbi testületi döntései kizárták az intézményhálózatról lemondást. Mivel ez eddig sarkalatos pont volt, az ADF szerint az intézetek MTA-n kívülre kerülése esetén a „világos, hosszú távú stratégia mentén való működés” és az „új irányítási rendszer” ígérete a nyilatkozatban vázolt formában értelmezhetetlen és a kutatóhálózat dolgozói számára semmilyen biztosítékot nem jelent.

A kutatói képviselet szerint a szándéknyilatkozat az MTA Elnökségére, az ott meghozandó

döntésekre irányuló egyértelmű nyomásgyakorlás.

A szándéknyilatkozat pontjai nem tartalmaznak semmilyen komolyan vehető garanciát sem a kutatóhálózat tudományos és szervezeti integritásának és szakmai függetlenségének megőrzésére, sem a 2020 utáni működtetés mikéntjére vonatkozóan – írják.

Tisztázatlan finanszírozás

A szándéknyilatkozat szerint tehát jövő év elején kerül az MTA-n kívülre az intézményhálózat. Ennek kapcsán a kormány némileg visszavonulót fújt, amennyiben annak egyben maradását ígérte meg, noha korábban Palkovics nyíltan beszélt arról, hogy egyes – elsősorban társadalomtudományi – intézeteket bezárni terveznek.

Több homályos pontja van a kétoldalú megállapodásnak.

Az egyik az, hogy nem tudni, milyen jogi formában működne tovább az intézményrendszer, és az ezt irányító testület (másutt testületek) paritásos irányítását hogyan kell értelmezni azzal együtt úgy, hogy abban többséget kap a tudományos közösség.

A legellentmondásosabb a finanszírozás.

Jelenleg – a hatályos költségvetési törvényt megsértve – az ITM visszatartja az alapfinanszírozás dologi kiadásait, csak a béreket folyósítja az MTA számára. A megállapodás értelmében ezeket május végéig kifizeti. Ugyanakkor arról is szólnak, hogy „a fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított”.

Nem világos tehát, hogy mi lesz júniustól az év végéig, amikortól valamilyen (később kidolgozandó) jogi formában megalakuló szervezet átveszi az intézeteket, amelyeket paritásos alapon fognak képviselőkkel feltölteni, de mégis a tudományos közösség többségével.

Értelmezések pro és kontra

A megállapodás tehát kiverte a biztosítékot. És nem csak az ADF-ben tömörült intézeti dolgozóknál.

Az ismert szociológus, Vásárhelyi Mária szerint mintha a történelem minden nap újra kezdődne. Nyolc éve játsszák ugyanazt a játékot és vannak, akik még mindig reménykednek, hogy ez most más lesz. Nem lesz más! – írja a Facebookon. Majd felteszi ugyanazt a kérdést, amit az ADF is feszeget, hogy

miért kell az MTA kutatóhálózati szerkezetét átalakítani.

Az innovációt hagyjuk. Ha valóban a működést akarták volna javítani, akkor nem az intézményi keretek szétverésével kezdik. Erre akkor van szükség, ha a befolyásuk érvényesítésének keresnek kereteket – fogalmaz Vásárhelyi.

Az ismert nyelvész, Kálmán László néhol az irodalmi nyelv kereteit feszegetve öntötte formába véleményét. Szerintem most indokoltan mondhatnám, hogy „a kurva anyátokkal szórakozzatok”, de az olyan illetlen lenne – írja. Az indulattól fűtött bejegyzésének konklúziója az, hogy

„egyszerűen meneküljön, aki tud”.

A zavartság, információhiány miatti megosztottságot mutatja az is, hogy a szintén híres szociológus, a jelenlegi kormánynak nem elkötelezett híve, Krémer Balázs szerint egyáltalán nincs szó vereségről. „Nem értem kedves tudós barátaimat. Úgy tesznek, mintha az, hogy Lovász a félidőben nem 10:0-ra vezet Palkoviccsal szemben, és nem hoz mindent, amit akartak – az vereség. Arra, hogy minden követelést ki tudjon harcolni, arra semmi esélye sem volt. (Például azt, hogy az intézeteket nem fogják hagyni az akadémia irányítása alatt – ezt előre meg is mondták.) Ehhez képest az, hogy az intézeteket nem verik szét, nem suvasztják be sem a közszolgálati janicsárképzőbe, sem máshová; hogy vagyonban és az MTA ’brand’ birtoklásában megmaradtak az akadémia előjogai – ezek szerintem nem csupán fontos gólok, de, a realitásokhoz képest tisztes helytállás, amiből még a meccs is hozható” – fogalmaz.

Orbán paradoxona – Déli kávé Szele Tamással

Pincér, ma édesen kérem a kávét, édesen, mint a bosszút. Mert különös következtetésekre jutottam a legfrissebb hírek alapján, éspedig arra, miszerint Orbán Viktor tudtán kívül ugyan, de az Európai Unió liberális, demokratikus jellegének megmentésén dolgozik. Viszont minden erejével. És erre még ő maga sem jött rá – de menjünk szépen, sorban, mert ezen kívül is van hír.

A hír az hogy „égnek a vonalak”, mint a magyar miniszterelnök megfogalmazta, tegnap hosszas és baráti hangú telefonbeszélgetést folytatott egy ilyen égő vonalon Silvio Berlusconival a kialakult helyzetről. A beszélgetésről nem a magyar kormányfő számolt be – bár azt várnánk, hogy eldicsekszik vele – hanem a Forza Italia, Berlusconi pártja adott ki hivatalos közleményt. Ebben az foglaltatik, miszerint Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett párt nem szavazza meg a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.

Pazienza, Vittorio, pazienza! De lássuk a közlemény teljes szövegét:

„Az olasz hírügynökségekhez eljuttatott közlemény szerint Silvio Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A „hosszú és szívélyes” beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök, a FI elnöke közölte Orbán Viktorral: „a FI nem szavazza meg a kizárásodat. Mindig védtelek és mindig melletted fogok állni”.”

Silvio Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az EPP által előterjesztett kéréseket. „A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP-tagja kíván maradni” – olvasható a FI közleményében.

Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi „mélységes meggyőződése”, hogy a Fidesz kizárása „nagy politikai tévedés” lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem az EPP vezetőivel is egyeztetett a „közös és pozitív megoldás érdekében, Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról”.

A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az EPP elnökével is telefonon beszélt, és „politikai hibának” nevezte a Fidesz esetleges kizárását. Silvio Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna az EPP más tagjaira is.

Berlusconi kijelentette: „megértem az EU egyes tagállamainak érzékenységét, de a FI nem szavazhatja meg Orbán kizárását, aki évek óta jó barátom is”.

Megjegyezte: „meggyőződésem, hogy az EPP missziója és egyben ereje is az, hogy az összes olyan liberális és demokratikus erőt összefogja, amelyek alternatívát képviselnek a baloldallal szemben”.

Orbán Viktor esetleges kizárását az EPP „mazochista lépésének” nevezte Michaela Biancofiore, a FI képviselője, az olasz alsóház külügyi bizottsága tagja. Közleményben hangoztatta, hogy Orbán Viktornak az EPP-ben kell maradnia, a Fidesz kizárása „az egységes Európát szétzülleszteni akaró erőket támogatná”.

Elnézést a hosszú idézetért, de nagyon fontos dologról van szó. Nem pusztán annyiról, hogy Berlusconi és a Forza Italia Orbán mellé áll egy esetleges kizárásról szóló szavazáson, ez természetesnek tűnik. Nem találom ugyan a legdemokratikusabb érvnek, hogy az olasz pártvezér és unga-bunga-szervező a jóbarátságra hivatkozik, hiszen politikában nem kéne helye legyen az érzelmeknek, de ő mégis egy forró vérű, érző szívű olasz. Azonban mit tanácsol? Azt tanácsolja, hogy Orbán fogadja el Weber három pontos ultimátumát, és minden áron tartson ki, maradjon a Néppártban.

Nem is olyan nagyon magától értetődő Berlusconi nagy jóindulata, hiszen ne feledjük: Orbán az utóbbi időben inkább az ő riválisához, Matteo Salvinihez próbált közeledni, de most vagy eltekint ettől a kis félrelépéstől, vagy ellenkezőleg: Silvio látványosan szereti Vittoriót, akit emiatt Matteo nem fog szeretni, így aztán Vittorio kéne döntsön, kit is szeret, de most nincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának… kérem, ez egy valóságos olasz opera. De különben is érdekes a helyzet.

Érdekes, mert mifelénk a legtöbb elemző megfeledkezik a Brexitről.

Hogyan is nézhetnek ki az erővonalak az Európa Parlamentben a brit konzervatívok távozása után?

Az Euractiv elemzése szerint a Néppárt – a többi középjobb frakcióval plusz több mint 30 mandátummal a szélsőjobbról – akár 360 mandátumot is szerezhet a brexit utáni 706 helyből.

Vagyis bizony többséget, egy jobboldali összefogás esetén.

Meg abban az esetben, ha üzemszerűen működik és nem szakadnak le belőle pártok. Itt értékelődik fel Orbán Viktor szerepe. Ugyanis látjuk: a jobboldali többséghez kellenek a konzervatívok is, akiknek a mandátumai most alig teszik ki a Néppárt erejének negyedét, kell a Marine le Pen-féle ENF is a maga mostani 59 székével, de még a nyolc független és huszonkét új képviselő is sokat számít! Egyszóval, ahhoz, hogy övék legyen ez a cirkusz, mindenkire szükség lenne, mindenkire szerep várna.

Azonban, ha Orbán Viktor Fidesze bennmarad a Néppártban, amint azt a jó öreg Silvio tanácsolja neki, több párt kilép onnan. Ezt előre meg is ígérték. Nem nagy tömegpártokról van szó, az igaz, de látjuk: patikamérlegen van kimérve az egyensúly, tíznél kevesebb képviselő átülése is felboríthatja. És hát hova mennének ezek a kilépő pártok? Ha jobbra, a konzervatívokhoz, akkor maradna a jobboldali többség, csakhogy sokan előre jelezték, hogy ők bizony a baloldali centrizmus, pontosabban Macron felé orientálódnának. Ezért Orbán megtartása a Néppártban könnyen eredményezhetné – a baloldali centrizmus győzelmét és ezen belül az ALDE, vagyis a liberálisok megerősödését.

Ezt a Néppárt egy módon tudná kivédeni: úgy, hogy a Fideszt tyúkkal, kaláccsal, szép szóval és pálinkával akár, de áttessékeli a konzervatív frakcióba, ugyanis csak így marad egységes, így nem veszít potenciálisan helyeket.

Különös helyzet, mikor Orbán Viktor álma – az, hogy a kezébe kerüljön Európa sorsa – ilyen fonákul válik valóra. Most akkor árt, ha marad, akkor használ, ha megy, és mindezt kizárólag a saját erőszakos makacskodásának és önzésének köszönheti.

Megy hát vagy marad?

Előre nem lehet megmondani, messze még az a választmányi ülés, ami elé kerül a kérdés. Ha tőle függene, maradna – egyszerűen hiúságból, kivagyiságból, tekintet nélkül a pártcsoportja érdekeire. Pedig nem is kéne messzire menjen. Azonban az egyénisége, melyet nem hajlandó sem elveknek, sem tényeknek alárendelni, nem enged meg számára egy akár mégoly fontos stratégiai visszavonulást sem.

De akkor már érthető, miért vette be Weber a három követelés közé azt, hogy kérjen bocsánatot, amennyiben maradni akar: tudta, hogy ez abszolút lehetetlen, előbb folyik felfelé a víz és lesz kétszer kettő hatvanhárom, minthogy Orbán Viktor bárkitől, bármivel kapcsolatban bocsánatot kérjen.

Berlusconi viselkedése érthető. Ő, mint a Forza Italia vezetője jobban örülne egy gyengébb Néppártnak, amelyben ő nagyobb szerepet játszik, mit egy erős jobboldali szövetség győzelmének – ne feledjük, Salvini pártja, a Lega az ENF-hez tartozik, Marine le Penékhez, nem a Néppárthoz. Mely Néppárt azonban, ha nincs esélye a győzelemre, nem fog a szalonképtelen szélsőjobbal trafikálni. Ha volna, az persze más kérdés.

Mivel lehet Orbánt rávenni a látszólagos áldozatra?

Ha viszont Orbán és pártja a konzervatív frakcióba megy, az az európai jobboldal számára megoldaná a kérdést, csakhogy feltevődik egy másik: mit kap érte?

Mi az az előny, kedvezmény vagy ajándék, amivel rá lehetne venni Orbánt erre a látszólagos áldozatra?

Nos, egyelőre ez a megoldhatatlannak látszó feladat, és habár feltételezem, hogy a magyar miniszterelnök bármely helyzetet képes kihasználni (vagy legalább megpróbálni a kihasználását), abban nem vagyok bizonyos, hogy ő maga látja jelen pillanatban: ha folytatja, amit művel, éppenséggel az európai jobboldal ellen és a baloldali centrum érdekében dolgozik.

De minden erejével.

Drukkoljunk, hogy maradjon a Néppártban.

Csodálatos bukás lesz az az uniós jobboldalnak – és annak köszönhetik majd, aki a legnagyobb jobboldaliak közé számítja magát a kontinensen.

Kérem: aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Veszítve nyert az MTA a kormánnyal szemben?

Kiszervezik az MTA alól a kutatóintézeteket, cserébe idén finanszírozzák a hálózat működését, bár a teljes pénzt csak május végéig adja oda a kormány – derül ki a homályos megállapodásból Palkovics László és az MTA-elnök között. Az irányítás paritásos lesz, de a tudósok többsége mellett.

Nem egyértelmű, de erős a gyanú arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) úgy nyert a kormány vele szemben indított támadásával szemben, hogy az nem zárja ki a későbbi bukást. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lovász László MTA-elnök pénteki találkozója után kiadott közleményből egyértelművé válik, hogy

2020 január elsejétől a kormány elviszi az MTA kutatóintézeti hálózatát.

Lovász elnök tehát – ahogyan az a kiadott kommünikében olvasható – „tudomásul veszi” a kormány szándékát arra, hogy az ötezer főt foglalkoztató intézeteket az MTA szervezetén kívül kívánja működtetni. Ez teljes visszavonulás a korábbi állásponttól.

A megállapodás értelmében a kutatóintézet-hálózat az új szerkezet kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső változtatásokról az új irányító testület dönt. Elkenték viszont ennek vezetési elvét. A következő pontban már irányító testület(ek)ről van szó, paritásos alapon küldött képviselőkkel, de „a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett” . A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

Az nem derül ki, hogy paritás mellett hogyan kap többséget a tudományos közösség.

A szerződés alapján az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Ebben engedett a kormány. A részleteket azonban itt is a jövőbe tolták ki: a vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.

Az intézetek megtarthatják az MTA névjegyét (brandet), de csak akkor, ha azok az MTA követelményeinek megfelelnek, jelentsen ez bármit.

Az eddigi viták egyik szakítópontja a finanszírozás volt. Erről meglehetősen ellentmondásos a megállapodás. Leszögezi ugyan, hogy a kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik. És az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi, de ennek jogi formáját is a felek később egyeztetik.

A szerződés értelmében a minisztérium biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat. Ez némi enyhülés ahhoz képest, hogy Palkovicsék január óta nem folyósítják a béreken felüli költségek fedezetét, vagyis az alapfinanszírozást, emiatt komplett kutatások álltak le. Az MTA eddig ragaszkodott ahhoz, hogy kapják meg a költségvetésben nekik megszavazott pénzt. Idén 17 milliárd forintról van szó.

Ennek ismeretében nem teljesen világos, hogyan kell érteni azt, hogy „a fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított”. Vagyis

mi fog történni júniustól, ha a teljes személyi és dologi pénzt csak májusig adja oda az ITM.

A közlemény nem válaszol arra a kérdésre, hogy mi lesz a kutatási pályázatok sorsa. Az MTA elnöksége február közepén úgy döntött, hogy csak a törvényes támogatás fejében hajlandó pályázni a nekik egyébként járó pénzre.

Megnyugtatásul leszögezik, hogy a kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.

A megállapodás értelmében a következő hetekben a tárgyaló felek kidolgozzák a részleteket, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az MTA legfőbb döntéshozó testülete, a közgyűlés elé kerül.

A szerződés betetőzése(?) annak a vitának, amelyben a kormány eltökélte az intézményhálózat és az MTA-vagyon leválasztását-elvételét, a gyanú szerint állami alapítású vagyonkezelő alapítványba vitelét. Amivel vinné a következő évek uniós támogatású kutatás-fejlesztési támogatásait is.

Az MTA közössége eddig ellenállt a kiszervezési kísérletnek, egyelőre bizonytalan, hogy ennek „tudomásul vétele” a fenti homályos részletek mellett átmegy-e.

Kiskacsa fürdik…- Déli kávé Szele Tamással

Kérem, ha már így kávézgatunk, nem tudom elhallgatni: erről az egész mostani helyzetünkről egy gyermekdal jut eszembe. „Kiskacsa fürdik fekete tóban, anyjához készül Lengyelországba…” Orbán Viktor most egy elég koszos, elég fekete tóban fürdik, és ma reggel azt is megtudhattuk, hogy Lengyelországba készül, igaz, az majdnem bizonyos, hogy nem nőrokonát kívánja meglátogatni.

De akkor kihez megy a kiskacsa? Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhöz, aki egyébként a magyar miniszterelnök állítása szerint beszédet is mond majd március 15-én, Budapesten.

Ha beszélni fog, hát beszéljen – de hogy Orbán nem azért utazik hétfőn hozzá, hogy szónoklattani leckéket adjon neki a fellépés előtt, az is bizonyos. Fő, zubog valami a sűrű löttyben, a gonosz vészbanyák üstjében, olyan főzet, ami megmérgezheti Európát is, a Néppártot is: egyedül és csakis a mi felcsúti Macbethünknek nem árt. Mert lám, mit is mondott a szokásos pénteki „rádióinterjúban” a kormany.hu szerint? (Azért az idézőjel, mert egy interjúban kérdések és válaszok vannak, de ezekben csak kinyilatkoztatások).

„A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni. A keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, minden másról lehet beszélgetni. A magyarok kijelölték a kormány és a Fidesz mandátumát: a keresztény kultúra érték (…), nem akarunk kevert országgá válni, migrációt nem akarunk, a biztonságot meg akarjuk őrizni, és a családpolitikánkon keresztül képesek leszünk migránsok nélkül is fenntartani Magyarország biológiai jövőjét.”

Hát, mondjuk ez a szokásos bevezető halandzsa, Don Quijote átkozza a szélmalmokat, hogy megtámadhassa őket – azok meg csak forognak és eszük ágában sincs megtámadni La Mancha lovagját. De foglalkozzunk égetőbb kérdésekkel, mert a homályos alapelvek nem sokat mondanak a várható eseményekről! Mi lesz a néppárti tagsággal?

Ezt nem csak mi kérdezzük, ahogy a miniszterelnök fogalmazott, „égnek a vonalak”, több tárgyalást is folytatott a napokban, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, Manfred Weberrel, a Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével – vele később is fog még egyeztetni -, hivatalban lévő és volt miniszterelnökökkel, korábbi államfőkkel, vasárnap pedig Lengyelországba utazik, a NATO-tagságról tartott megemlékezésre.

Akkor legalább nem kizárólag a március 15-i szónoklat ügyében megy. De uram, mondjon már valamit a tagságról, megöl minket ez a bizonytalanság!

„Ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül

– bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például, hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is, mint amilyen mi vagyunk -, (…) akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország.”

Kérem, ez már egyenes beszéd, okosabbak is lettünk tőle: a Fidesz a jövőjét vagy a Néppárton belül képzeli el, vagy azon kívül, lévén, hogy harmadik lehetőség nincs is, de ha marad a Néppártban, elvárja annak átalakítását (mint egy nagy, ordító egér, egy agresszív kismalac, mások véleménye nem számít, legyenek bár akárhányan is), azonban, ha nem marad, az új törekvések gründolását, az új frakciót mindenképpen a lengyel kormánypárttal, a PiS-szel együtt képzeli el.

Azért ez érdekes elgondolás, mert egyfelől még messze nem zárták ki a Fideszt a Néppártból, még csak szó volt róla, most huzakodnak egymással, másrészt a PiS vígan és háborítatlanul tagja az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának az Európa Parlamentben. Ami viszont azt jelenti, hogy vagy ugyanebbe a frakcióba készülődik a Fidesz is – nagyon örülnének nekik, ugyanis a Brexittel a frakció elveszti tagságának nagy részét – vagy azt várja el a lengyel kormánypárttól, hogy lépjenek ki egy esetleges, új, alakuló populista frakció alapítása kedvéért.

Ez utóbbiba nem valószínű, hogy a PiS belemenne, ugyanis járt utat kellene elhagyjanak járatlanért: a magánvéleményem az, hogy Magyarország általában véve is jobban járna a Fidesz konzervatív frakcióbéli tagságával, az ugyanis legalább vállalható lenne, és nem torkollna óhatatlanul valamiféle politikai kalandorakcióba. De ebben a kérdésben Orbán dönt: és valahogy nem emlékszem olyan esetre, hogy olyan döntést hozott volna valaha és akármiben is, amivel én egyetértenék. No, mindegy: de lényegében véve ez tehát a lengyel út célja.

A beszélgetés további részében a családtámogatási rendszert fényezte, kissé faji alapon („Mi nem akarunk kevert, migránsokból és bennszülött magyarokból álló vegyes társadalmat létrehozni”), megígért mindent a világon, amit csak lehetett és némely egyebeket is, közölte, hogy az akcióterv négy intézkedése már július 1-től hatályos, a bölcsődei férőhelybővítés folyamatos munka, a négygyermekes édesanyák adómentessége és a nagyszülői gyed lehetősége pedig 2020. január 1-jétől lép életbe. Az akciótervet érintő kritikákat pedig „le kell magunkról rázni, mint kutya szokta a vizet”.

Rázd, ki tudja, meddig rázhatod.

Körülbelül ennyi értékelhető információ hangzott el ma reggel a Kossuth Rádióban, akkor most gondoljuk át: mit látunk?

Látunk egy politikust, aki azonban nem őrlődik nehéz gondok között, bár a helyzete elvileg kicsit sem irigylésre méltó, inkább elemében érzi magát, szervez, kavargatja az üstöt a vészbanyákkal, élvezi a harcot, a vitát, tán még a lovát is ugratja. Szóval, nincs a legkevésbé sem meglepve vagy elsújtva, nem aggódik tetteinek következményei miatt. Mintha csak pont ezt akarta volna elérni.

Látjuk, hogy ügyesen helyezkedik három lehetőség között, ha marad a Néppártban, még ő próbál feltételeket szabni (holott izé, neki szabnak), ha átül a konzervatívokhoz, lengyel barátai közé, elvárja a vörös szőnyeget és a katonazenekart a fogadtatásakor, de azért a legjobban mégis azt szeretné, ha sikerülne felrobbantania a Néppártot is, a konzervatívokat is, és a repeszeket, maradványokat beleseperhetné a sosemlesz populista frakcióba.

Mármost, ha ezt én itt, Budapest nyolcadik kerületében ilyen világosan látom, van egy olyan érzésem, hogy az érintett frakciók vezetői is legalább ugyanilyen jól látják, csak ők Brüsszelből.

A lengyel szövetség komoly dolog, csak egyvalamit ne felejtsünk el: a lengyel PiS mindent, vagyis inkább majdnem mindent képes megbocsátani Orbán Viktornak, ha kéri, kölcsönadják neki talán még a fogkeféjüket is, egy dolog van, amiben viszont ők nem ismernek tréfát és a szavazóikkal sem tudnák elfogadtatni: Budapest kiemelkedően jó viszonyát Moszkvával sehogyan sem lehet majd leerőltetni a torkukon. Azt soha. Ezen viszont kifordulhat medribül a fontos merény, s elveszti tett nevét, legyen szó akár a konzervatív frakció tagságáról, akár a populista megalapításáról.

Egyszóval, hiába adja most Orbán Viktor a hetyke legényt, büszke huszárt, az az igazság, hogy a sorsa nagyrészt a lengyel barátai kezében van. El is megy hozzájuk Varsóba, szépen, kedvesen, a kalapját is leveszi előttük.

Hát ezért fürdik ez a kiskacsa abban a fekete tóban.

De különben nem volt mindig ennyire magabiztos a magyar miniszterelnök. A héten jelent meg Philippe de Villiers francia politikus és esszéista új kötete, „Meghúztam a hazugság szálát, és minden jött vele” címmel, melyben található egy tavaly decemberi interjú Orbán Viktorral. Az akkori szavai azt sejtetik, készült ő már akkor a viharra, készülhetett is, hiszen ő maga kavarta, de valahogy még nem volt olyan magabiztos, mint most:

„A brüsszeli perektől nem félek, nagyanyám arra tanított, hogy a megpróbáltatásban legyek alázatos. Mindezt el kell viselnem. Nincs más, mint hogy a Jóisten kezébe kell tennem magamat.”

És ha a Fennvaló nem ér rá a háta mögé nézni, illetve nyúlni?

Akkor peche volt. Másik válaszából viszont napnál világosabban kitetszik, mi a végső célja:

„Ha békén hagynak bennünket, és nem kényszerítenek ránk iszlamizációt, akkor Európa tovább tudna élni, mint a szabad nemzetek klubja. De ha arra kényszerítenek, hogy elfogadjuk az ENSZ migrációs paktumát vagy az Európai Bizottság döntéseit, hogy így hozzáillesszenek bennünket a maguk nyugati megengedő politikájához, úgy a felbomlás nem kizárt.”

Európát senki sem akarja iszlamizálni, Orbán Viktor koponyáján kívül legalábbis, illetve előfordulhat egy-két elmebeteg Kabul valamelyik külvárosában, akiknek megfordult ez a szamárság is a fejében, csak épp annyi a realitása a dolognak, mintha Jónás akarná elnyelni a cethalat. Viszont ha az ENSZ és az Európai Bizottság, vagyis olyan nemzetközi szervezetek ellen harcolunk, melyeknek teljes jogú tagjai vagyunk, akkor valóban nem kizárt a felbomlás vagy Magyarország kikerülése az Unióból. Esetleg a civilizált világból is.

A mai interjú tanúsága szerint ezen dolgozik a magyar kormányfő.

És fürdik a fekete tóban, mint a kiskacsa.

Körös-körül ellenség… … de haladunk a lenini úton!

Hetek óta csúfítja (a legújabb ígéret szerint már nem sokáig szerk.) Magyarország köztereit Soros György és Jean-Claude Juncker démoni mosolya, amellyel Magyarország kormánya „tájékoztató” pártkampányt folytat a magyar adófizetők pénzén a magyar választók súlyos megtévesztésére a „brüsszeli bürokrácia tetteit és terveit” illetően. A „tisztelt honfitársak” ezen felül még színes nyomtatású levelet is kapnak Magyarország miniszterelnökétől – természetesen megint csak a „tisztelt honfitársak” pénzén próbálkozva a címzettek hülyítésével.

Nyilván sokan vannak, akik az állampárt minden szavát elhiszik. Mit nekik a racionális cáfolat, amellyel a kampány minden szaváról lerántja a leplet a brüsszeli válasz! Nekik ellenség kell, és kész. Ha már nem jönnek a „migráncsok”, hogy az ő gyűlölhetőségük biztosítsa a szavazatokat az európai parlamenti győzelemhez, hát ki kell találni új ellenséget. Ott van a „Brüsszeli Birodalom”, a bolsevik béklyó legújabb megtestesítője (kit érdekel, hogy Budapestnek is vétójoga van Brüsszelben, akárcsak Moszkvának a Biztonsági Tanácsban), mögötte pedig a „globális főgonosz”, akinek a vallásával állítólag ugyan „nem foglalkozik” a dehogyis-antiszemita állampárt, csak úgy véletlenül jól jön, hogy mindenki tudja, milyen nemzetiségű.

A kampányban csak az a fontos, hogy Soros „pénzeli a fél világot” – 30 éve még Orbán Viktort és haverjait, ami persze „okés” volt, de most sajnos a másik felet, ami viszont már nem kóser – és mindenkit, aki nem hiszi el a pártállami maszlagot. Soros „gonoszsága” abból is lát(tat)ható, hogy nemcsak szegény keresztény Európára és Magyarországra tör, hanem saját volt ösztöndíjasára, Orbánra és annak legjobb szövetségeseire: az ellenzékgyilkos Putyinra, az éppen vád alá helyezett Netanjahura, valamint a tucatnyi bűntényének bebizonyosodásától (mert a leleplezés már megtörtént) rettegő Trumpra is.

De nemcsak az izraeli kormányfőnek és az amerikai elnöknek volt nagyon rossz hete február végén, hanem első miniszterelnöki támogatójának, Orbán Viktornak is (aki azóta sem jutott el a Fehér Házba, hiába volt a korai lihegés). Nemcsak az isten-ajándéka Trump meg a filoszemitizmus-bizonyító pártfogó-Bibi került súlyos bibibe, hanem Orbán is túltolta a plakátozó biciklit – ráadásul saját párt-elvtársai ellen.

Hét ország kilenc jobboldali néppártjának lett annyira elege Orbán „magyaros észjárásából”, hogy hivatalosan is a Fidesz kizárását javasolták az Európai Néppártból (EPP). Az EPP elnöke (Joseph Daul) és csúcsjelöltje (Manfred Weber), az Európai Bizottság jelenlegi elnöke (Juncker) és az Európai Tanács korábbi elnöke (Herman Van Rompuy), egyaránt kijelentette, hogy ami sokk, az sokk. Meg hogy ilyen viselkedésnek nincs helye a legnagyobb európai pártcsaládban. Még Orbán igazi őrangyala – a német autóipart az alulfizetett magyar munkásokkal szemben védelmező – Angela Merkel is (aki emiatt viseli el 2015 óta a Budapestről érkező „migráncsozó” sértegetéseket) megelégelte a pofátlanságot és szokásos „radikalizmusával” – mindössze – szolidaritásáról biztosította a magyar plakátkampány brüsszeli mosolydémonát.

A neokarmelita zsonglőr nem lenne minden hájjal megkent és – mint a hastáji fotók bizonyítják – megáldott politikus, ha nem érzékelte volna azonnal a hirtelen valóssá váló veszélyt. Futárokat menesztett hát titokban (de kiderült) Berlinbe, próbálnák gyorsan átejteni kiengesztelni az újonc Anegrett Kramp-Karrenbauert (Merkel utódját), hátha megelőzhető a kirúgás. Orbán Twitter-csőre pedig megcsivitelte a világnak, hogy a plakátkampányt „az eredeti tervek szerint” március 15-én befejezik. Hiszen csak a nemzeti ünnepre kellett kellően felhergelni felkészíteni a nemzeti-keresztény tömegeket; dehogy akarja a Fidesz felrúgni az európai pártszövetséget.

Orbán egyenesen rákosista retorikával magyarázza a német sajtóban a politikáját:

„Ha minket kizárnak, az osztrákokat támadják majd, utána jönnek az olaszok”

– és akkor nyilván összeomlik a világ, de legalábbis a keresztény Európa. (A szalámitaktikát Rákosi Mátyásnak tulajdonítja a nemzetközi enciklopédista szakma.) A Welt am Sonntag c. német lapnak adott interjújában Orbán magát a nagy állampárt-építő elődöt Lenint is idézi, amikor az őt bíráló néppárti elvtársairól beszél:

„Sokan nem értik ezt, de a politikában Lenin után az ilyeneket hasznos idiótának szokták nevezni. Bár hisznek abban, hogy szellemi harcot folytatnak, ezzel valójában az ellenfeleik érdekeit szolgálják.”

Egy baj van csak – na jó, sokkal több, de most erre az egy mondatra összpontosítunk (és ugorjuk át a „sokan nem értik ezt” típusú nagyképűsködést): Lenin ezt soha nem mondta és nem írta le! A kifejezés a kommunistaüldöző amerikai McCarthy-korszakból terjedt el, de nyomtatásban először Bogdan Radica (1904–1993) horvát diplomata használta először 1946-ban („hasznos ártatlanok” formában) a „Jugoszlávia tragikus leckéje a világnak” című amerikai cikkben. Onnan vehette át egy évvel később Ludwig von Mises (1881–1973) ukrán zsidóból habsburgi nemessé avatott ősökkel rendelkező, osztrák-amerikai libertariánus közgazdász – és így tovább.

De semmi Lenin, őt csak a felületes urbánus legendából – vagy a tudatalattijából – kaparhatta ki Orbán.

Egy igazi hazardőr azonban legalább három lapra játszik. Ha májusban győz a Néppárt „antimigráncs” szárnya, akkor Orbán lovon van: a plakátkampány bevált, a mérsékeltek véleménye többé nem számít. Ha viszont az utóbbiak kerekednek felül, akkor majd elnézést kér, és a toleráns Nyugat úgyis megbocsát (a német autóipar meg a parlamenti többség érdekében). Ha pedig mégsem tűrik meg tovább, akkor úgyis át lehet táncolni a – komoly európai konzervatívok és igazi kereszténydemokraták szemében vállalhatatlan – salvinisták közé, akik viszont nagy elődjüknek és példaképüknek tekintik majd.

A lényeg a hatalom, a szavatolt egyeduralom. Minden más csak az azt szolgáló eszköz, azt előállító gép – a gombnyomó parlament vagy az istenadta nép. Egy plakát vagy egy (volt) pártbarát; egy CSOK vagy egy csók (Juncker pofájára); egy szétvert akadémia vagy egy nemzeti (színű ko)média.

Purger Tibor

Kampányetika: lejtmenetben

A manipulációnak, a hazudozásnak, leginkább pedig a “black PR”, a negatív és gyűlöletkampánynak, a gátlástalan kampány(hecc)mesterek cinikus kajánkodásán és az esetleges szavazatokon, melyet végül mégiscsak hoznak, rengeteg elfogadhatatlan és hátrányos következménye van. Ráadásul, az okozott károk nehezen visszafordíthatóak, mert mentalitásban, az éthosz feladásának mértékében, csupa negatív jelenségben mérhető, hosszú távon működő jelenség, a közélet lezüllesztése, a gonosz erősítése demoralizál, és demotivál.

A kettős beszéd – aljasságokat, a megengedhetetlent, amint egy konzervatív akadémikus mondja is nem “az értelmiségieknek üzenik”, ők nyugodtan forduljanak félre, majd a “pórnép” benyeli és azokra szavaz, akik ezt terjesztik – társadalomromboló: ellentéteket mélyít el, egymás ellen fordít társadalmi rétegeket, csoportokat, közösségeket.

Azután, a valós életben nincs olyan, hogy “kampányüzemmód”, ez csupán a politikai mezőnyt jellemzi, mely attól a paradoxontól sem bír megszabadulni, hogy egyfelől azt üzeni: kampányban többet megengedhetnek maguknak a versengő pártok, vagy a nyomdafesték vastagabb,

hiszen rendkívüli helyzet van. A politika, ilyenkor, mint a kampány kifejezés is jelzi, háborús állapotban kerül, másfelől, és egyre inkább elhangzik az a szlogen is, hogy állandó kampány folyik.

Ez persze nemcsak a politikai hatalmasoknak, hanem azoknak a PR-szakértőknek is kedvez, akik így állandó munkához jutnak, és persze a szenzációhajhász médiának. A politikai hisztéria és tömeges morális pánik keltői, professzionálisan – hejj, de büszkén is mondják ezt a tartalmatlan szót, olyanok, akiknek gőzük sincs tetteik társadalmi következményeiről, gátlástalan és etikátlan PR-esek, akik gyűlöletbeszédre “edzik” a hozzájuk hasonló politikusokat – termelik a gyűlöletet, hatalmi érdekből, torzítják hazudozássá a politikai kommunikációt. A folyamatot, a gyűlöletkeltést, az ellenség kijelölését, megbélyegzést, kirekesztést csak elindítani kell, azután – “a gonosz banális természetének megfelelően” – magától is terjed, a szélsőséges beszéd eszkalálódik, minden mást eltompít, olyan mint a drog, függőséget alakít ki.

Az általános erkölcs, és az abból származó közösségi éthoszok egy ponton túl nem képesek ellensúlyt képezni a megosztó, állandó harcot mímelő politikai mezőny elhajlásához, lezüllésével, stb., és a “kéve megoldódik”, egy-egy közösség elveszítheti azt amit a közösségi éthosz lényegeként határozhatunk meg, ami számára természetes, és ami világképének, világban való létezésének, az autentikus kifejeződése, a kohéziót, szolidaritást, az együttérzést, és közösségi élményt. És itt tudatosan a Finkelstein-formula (magyar változatban Habony) következményeinek, a dark PR, a gyűlöletkampányok társadalmi következményeinek csak egy kis részét írtam le, a hosszútávú rombolás ennél is szomorúbb képet fest közös jövőnk horizontjára. (Nem véletlen, hogy a módszer – nem kitalálója, hiszen az évezredek óta rombol – megújítója és sikerre vivője, ha igaz, memento mori-jába foglalta: “Azt akartam, hogy megváltoztassam a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem.” Ha igaz, minden bizonnyal a szuper spin doctor is meghasonult, belátta, hogy rosszat tett a módszer felújításával, elterjesztésével, a rombolással, ami vele jár, csak tartok tőle legjobb tanítványai nem olvasták ezt a végső szót, illetve nem képesek fölfogni értelmét).

Valamely közösség éthoszának, össze- és megtartó morális világának lényege, hogy a közösség hosszú távon működő értékrendszerre épül, mely (hogy ismételten Clifford Geertz vonatkozó kifejtéséből idézzek)”a világkép által leírt, és a dolgok természetes állapotából következő életmódot reprezentálja”; másképpen, nem egyszerűen az intézmények (pláné nem a pártok), hanem a mögöttük meghúzódó közösségi éthosz biztosítja a társadalmi kohéziót és az egyének autentikus, biztonságos „jó létét”, vagy ahogy Kant fogalmaz az univerzális elköteleződés az emberiség mellett és a közösségi morál a szívünkben kell vezessen egyszerre („ A csillagos ég fölöttem, és a morális törvény bennem”). Messzinek és elvontnak tűnnek ezek a fejtegetések, viszont ha valaki hajlandó belegondolni, hát éppen a közösségi éthoszt rombolja a jelenlegi nihil, a kibontakozó magyar és azt utánzó rommagyar gyűlölet-, illetve negatív kampány, mellyel mozgósítani akarnak, mire is? Hát, amit az amorális kampány céloz, a fekete PR, az nem több és nem kevesebb, mint hatalomra szavazni egy olyan politikai elitet, mely semmit nem ígér, melynek semmilyen perspektívája, hogy filozófiát-jövőképet már ne is mondjak, nincs, csak az, hogy ő a hatalmat akarja (ez már az alt rightra hangolt tiszta Nietzsche, a színtiszta Finkelstein-Habonyista formula, nemde?). Egyszóval, (és ezt már láttuk Magyarországon, amikor a jelenlegi hatalom kampányban még csak nem is ígért semmit, csupán támadott, ismételgette gyűlöletes diskurzusait. Egyébként a módszert Csíkszereda polgármestere is kipróbálta – és működött –, hogy valójában nem is kampányolt, semmiféle pozitív programot ki nem fejtett, eljátszotta a sértődött mártírt, s megválasztották!), fehér csekket akar a politikai elit. Amit azután hatalmával visszaélve bármire fordíthat, a szél és

a hatalmi viszonyok, egyéni érdekek és a hatalom bebetonozása érdekében tesz mindent, nem is képvisel már, csak „a médiatikus térben reprezentál”, színházat játszik, vagy még inkább footballt, mégha mégoly silányat is.

Vannak cinikus drukkerei (a politika ma már football, vagy megengedem esetenként és vidékenként, különösképpen „a nagyfőnök” szülőfalujában, jégkorong) a választók meg fanok, rajongók, kik szotyizás közben üvöltöznek lelátókról, nem részei a játéknak. A belső kör a huligánoké, a többiek meg mezei drukkerek, megvezethetőnek vélt szurkolók, akik a pályán kívül vannak és esélyük sincs „labdába rúgni”, a politikai látszólagos biodíszletei.

Mindig is berzenkedtem a jó régi erdélyi önigazoló és avittas, patetikus és entellektüel pózokat legitimáló „világképek” ellen. Azt gondoltam, és gondolom, hogy azok – hívják akár „népszolgálatnak”, akár „a kisebbség lét méltóságának”, akár sajátos lelkületnek és éthosznak „magyar transzilvanizmusnak” – megújításra, módosításra, az „időkhöz való hozzáigazításra” szorulnak, illetve várnak. Viszont el kell ismerni, hogy azok a formulák, merő ellentétben a Finkelstein-Habony-formulával, mégiscsak tartalmaztak egyféle közösségi éthoszt (lehet premodernnek tekinteni őket, és mégis), és volt valamelyes mozgósító és társadalmi kohéziót termelő erejük, még a diktatúrák legsötétebb évtizedeiben is. Nos, most ezt a mégoly halovány éthoszt rombolja, ki fölül a Finkelstein-Habony vonatra és gyűlölködésben tobzódik, elfogadja és terjeszti, helyesli (akárcsak szó nélkül hagyja), a gyűlöletkampányt, amit semmi kétségem, továbbiak fognak követni.

Valahogy azt gondolta a rommagyar értelmiségi kilencven után, hogy soha nem teszik majd kérdőjelessé és nem is relativizálják el a transzilvanizmusnak-népszolgálatnak azt a kitételét, miszerint ez programatikusan arra épül, hogy az értelmiség, és a politikai elit a (mégoly relatív, éppen hogy létező) hatalmát a „polgárok lelkének nemesítésére” használják. (Örömömre szolgál szép emlékű Gáll Ernő ezzel kapcsolatos, negyven évvel ezelőtt leírt, patetikus és mégis mérvadó, véleményét ideidézni: ”A népszolgálat gyűjtőfogalma mind a gazdasági, mind a kulturális felemelkedést elősegítő, a jobbító tevékenységet jelöli. Lényegénél fogva felvilágosító jellegű, morális szempontból pedig — a már említett hivatástudaton és elkötelezettségen kívül — hűség és felelősség jellemzi. /…/ A népszolgálattól elválaszthatatlan felelősség nem engedi meg a tőle való menekülést, az által a diktált hűség viszont személyiségünk kiteljesedését, azonosságunk megőrzését szavatolja.”).

Bizonyára tévedett a kilencvenes generáció, bizonyára naiv volt és túlságosan is optimista, de kérdés, hogy mi mást tehetett volna?

És ezt kellene megvitatni, azt, hogy milyen pozitív jövőkép alakítható ki a jelenben, mely nem visszafordulás, nem felvilágosodás ellenes, és ugyanakkor hatékony? Nos, ezt a transzilván- népszolgálatos szellemet, a rommagyar társadalom etikai talapzatát támadják, akik ma azt mondják, hangos szóval és kioktatólag, hatalmuk és felelősségük, vagy nem is, felelőtlenségük, teljes tudatában, hogy „Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya, nem királyok kutyája”. A nihilt növeli és sok, nagyon is sok követője akad, az aki azt mondja „Azt kell mondani a népnek, amit az hallani akar”, le kell mondani az elit „lelkeket jobbító” szándékáról, csak a hatalom, a bianco-ban adott felhatalmazás kell, aztán kuss, sőt már azelőtt is kuss, mindenkinek. Még azt is készséggel elhiszem, hogy vannak helyzetek, amikor a populista/demagóg szövegelés, a politikai kommunikáció terjedő formái, zárójelbe téve a valóságot, post-truth és alternatív tényekre alapozott, de tetszetős „ígéretfelhőt” zúdítanak a népre, hatékony lehet, csak morális nem. A nihil, az amorális diskurzusok, a hazudozás, sok mindenre jó lehet, jövőkép kialakítására egyáltalán nem, ellenőrizhetetlen, autokratikus, diktatórikus rendszer kiépítésére igen: biztos, hogy ezt kívánja a rommagyarság?

Mindez a most zajló gyűlöletkeltő plakát-kampány okán került a közbeszéd (már amennyire még létezik itt-ott, virtuális közegbe kiszorítva) homlokterébe.

És nemcsak önmagában a plakát hamis és nehezen értelmezhető (mondjuk, ha a három ott stigmatizált letűnt politikus szájából kilógó kis felhőcskébe írták volna, hogy „Együtt a magyarok ellen”, hamis, de legalább érthető lenne az üzenet.

így azt fejezi ki, amit mond, gyerünk fogjunk össze a magyarok ellen, és ki mondja ezt? Hát valami rommagyar, rejtőzködő spin-doctor, akit aztán fölerősítenek „kedves politikusaink”), hanem abban is manipulálni próbálnak ködbe burkolózó kiagyalói, hogy kit céloz. Nem, a plakát nem a „pórnépnek szól” (az aligha akarja érteni, nem is figyelne rá), hanem a propagandisták eszközeként fungál (ha jól láttam – böcsületére legyen mondva – Winkler Gyula nem osztotta, a többi EP-jelölt jelölt igen), akik majd értelmezik és sulykolják orrvérzésig.

Van még egy hírem azoknak, akik szerecsenmosdatásba kezdtek, vagy sunyítva helyeslik, cinikusan kommentelgetnek, örvendeznek, a Finkelstein-Habony doktrína eme szép megnyilvánulásának. Létezik kampányetika, és léteznek etikai kódexek arra nézve, hogy az influencereknek, a politikusoknak és a médiának mit szabad és mi meg nem engedtetik, kampányidőszakban. Ennek egyik alappillére, hogy nem mondunk ki olyan dolgokat, melyekről biztosan tudjuk, hogy “hallani szeretnék” a választók, de morálisan – és hosszú távon az egész közösség számára – elfogadhatatlanok. Nem erősítünk előítéletekre, sztereotípiákra, gyűlöletre, uszító attitűdöket, akkor sem, ha “ezt sokan hallani akarnák”. A Magyarországi PR Társaság etikai kódexe, tilt minden dark PR-t és a szakma deontológiája szerint, tilosnak tekinti a Finkelstein-Habony-formula magját adó pajzán kis ötleteket.

A gonosz itt van közöttünk, csak föl kell ismernünk arcát, hogy tehessünk ellene. Az sem vigasztalhat, ha a piszkos plakátokat nálunk folyó hó 14-én veszik le, mert Szijjártó Péter őfőméltósága tiszteletére Vásárhelyen, előrehozzák március 15-ét. És, hogy kicsit azért vigadjunk is, gondolom Petőfit is meg akarják győzni arról, hogy mondja el hírös beszédét, már 14-én, ezért, ezért is, keresik Fehéregyházán hamvait, illetve, szobrot is fognak avatni a szolgalelkűségnek, amit stílusosan éppen Petőfinek fognak dedikálni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK