Tartalmában és időzítésében is elég különös történetnek tűnik Matolcsy György euró ellenes kritikája az FT-ben, így röviden reflexiót mindenképpen megér.
Az euró bevezetésétől nem azt várták, hogy már másnap a gazdaságok emiatt jobban teljesítsenek (ennek ellenére mégis így lett), teljesen világos volt, hogy kell egy átmeneti időszak, amíg az euró kezelése, a hozzá kapcsolódó intézményrendszer kiépül és gördülékeny lesz, amíg az európai egységes gazdaság teljes integrálódása befejeződik, stb.
Nem is volt gond, ezért nem is lehetett kizárólagos rövidtávú cél a GDP növelése, az EU GDP-je ugyanis az euró bevezetése előtt 2o évig végig magasabb volt az mint az USA-é, a termelékenységből fakadó hátrányt pedig jó 50 évvel korábbról örökölte meg Európa.
Az euró bevezetése után a gazdasági integráció mélyítése nem az euró bevezetése hanem a tagállamok egy részének, főleg a 2004 után, lehet, hogy idő előtt csatlakozottaknak a politikai fenntartásai miatt nem ment gyorsabban. Főleg ezért nem lett hamarább közös költségvetés, közös pénzügyminiszter stb.
Az senkit nem zavart, hogy az EU GDP 10-15%-át kitevő országokban nem lehetett még bevezetni az eurót, mert senki nem akart kötekedni vagy problémázni a három V4 ország meg egyéb, fenntartásokban élenjáró országokkal.
Türelmet tanúsított a mag, különös tekintettel arra, hogy az EU vezetése látta, az érintett országoknak a tényleges lemaradása min 70-90 év a maghoz képest.
Ez egyben magyarázat arra is, hogy a közös költségvetés aránya miért ilyen alacsony.
Nem ildomos de nem is tényszerű, hogy Matolcsy azt veti az Euró zóna országai szemére, hogy többségük jobb teljesítményt nyújtott az euró bevezetése előtt..
Először is az euró bevezetése után igenis azonnal megugrott hosszú évekre az EU növekedési üteme, magasan az USA felé került. Másodszor nehogy elfelejtsük már, hogy ezek az országok saját költségvetéseikből jelentős összegeket fordítottak már immár 16 éven keresztül a később csatlakozó és fejletlenebb kelet-európai és más országok felzárkóztatására.
Az olasz példája is tanúságos lehet, mert Olaszország az elmúlt 50 évben is már erősen ciklikus volt, minimum öt komoly válságot produkált a felívelő szakaszok között és évente volt átlagban kormányváltás. De mivel Olaszország szerves része a Európának, ezért sem hagyja magára az EU Olaszországot, amelyik az EU nélkül simán csődbe menne( lásd görögök esete).
Nem értelmezhető a cikk azon kitétele, hogy nem sikerült megakadályozni az erős Németország létrejöttét, ilyet senki nem is tervezhetett reálisan, mindegy ki kinek mit mondott a múltban, felejtsük el a városi legendákat meg a személyes villongásokat, nagyotmondásokat.
Tekintettel arra, kb. 1100 év óta fekvésük, nagyságuk, produktivitásuk miatt a germánok Európa összefogói, komoly ember arra nem is gondolhatott, hogy majd Németország nem őrzi meg ezt a vezető szerepét.
A franciáknak nagyon jól jön az erős Németország, mert hozzá kapcsolódóan, rá akaszkodva a francia gazdaságot is tudják menedzselni és közben a politikai akaratukat is keresztül tudják vinni német hátszéllel. Erős német gazdaság nélkül nincsen EU, egységes piaca pedig kell a globális verseny miatt, ez itt a lényeg.
Kohl kancellár maga is gyakran hangoztatta, amikor Európa jövője került szóba, hogy neki egy álma egy víziója van, amit majd még el kell érni, szóval tudta, hogy a jól működő EU odébb van még, de csinálni kell.
Ami tény és könnyen visszakereshető az az, hogy az Európai Unió megálmodói és építői már jóval korábbról kezdve végig egy teljes integráció elérését látták maguk előtt és céljaik nem attól függtek hogy időnként valamelyik európai ország vezetője beszólt valamit. Kohl és Mitterrand is cserkészfiú volt még akkor amikor az európai politikai és szellemi elit a 60-es években korszakos művekben (pld. Jean-Jacques Servan-Schreiber: Le défi américain, Az amerikai kihívás, 1967) kimutatta a teljes integráció szükségességét annak érdekében, hogy ne szakadjon le a világtól Európa.
Ezek a művek és a nyomukban kibontakozó viták (15 nyelvre fordították le azonnal a könyvet) tulajdonképpen már akkor visszavonhatatlanul megvetették az Európai Unió elméleti alapjait.
Tetszik vagy nem a közös valuta bevezetése szükséges, de rögös út ahhoz, hogy az egységes piac kialakuljon Európában.
Hogy az integráció és a felzárkózás útja mennyire rögös és szinte hihetetlen mély árkokkal szántott arra jó példa, hogy Nyugat-Németország 28 év alatt a magyar GDP 30 szorosát pumpálta bele pluszba a volt NDK-s keleti tartományokba és azok még mindig csak a nyugati szint 75%-án állnak, ráadásul le is lassult a felzárkózás az elmúlt 6-7 évben.
Ettől persze még fel sem merült senkiben, hogy ezt nem így kellene csinálni.
Erre gondolhatta azt Kohl, hogy minden nehézség ellenére neki igenis van víziója, hite a jövőre!
Ami az EU-nak az USA-val való versengését illeti, nos a két kontinens közötti hatékonyság különbség kb. 50 éve is ekkora volt, tehát erre nagyon nincs miért hivatkozni a közös pénzzel kapcsolatban.
Abszolút értékben pedig az EU által megtermelt GDP egészen a dollár 2017-es erősödéséig több volt mint az USA-é és majdnem a kínai GDP kétszerese volt. 2017 után már a dollárban számolt GDP az USA-ban magasabb volt a dollár erősödése miatt mint az EU-ban de nominálisan így is messze vezet Kína előtt.
Az euró káros hatása ellen szól az is, hogy az euró bevezetése óta háromszor annyi ideig volt magasabb az EU GDP fejlődési rátája mint az USA-é.
Gond a termelékenységgel van, hiszen azt USA ugyanazt a GDP-t fele akkora lakossággal éri el, azaz a termelékenysége az EU termelékenységének kétszerese.
Semmiképpen nem tekinthető hibának, hogy az EU az USA-t tekintette kihívásnak. Egyrészt, ahogy láttuk,az USA termelékenysége kétszerese az EU-nak és az USA gazdasága, szemben a megélhetési jósokkal és elemzőkkel még évtizedekig a világ legnagyobb gazdasága marad. Vagyis jó az irány azaz nincs azzal semmi gond ha az EU az USA-t akarja utolérni (bárcsak ott járnánk már).
Ehhez sok minden egyéb mellett elsősorban az egységes EU piac kell, ehhez pedig alapvető feltétel a közös pénz.
A fentebbi vitatkozó elmélkedés ellenére azonban nem zárnám ki eleve annak a lehetőségét, hogy az euró nem lesz sikertörtének, hogy a rövidlátás, a nacionalizmus, az emberi gyarlóság,a világpolitika alakulása stb. véget vet az integráció folytatásának stb.
Mindössze azt akartam csak érzékeltetni, hogy Matolcsy György cikke még önmagában nem győzött meg arról, hogy dolgok feltétlenül ilyen irányba fordulnának.
Ha nem mutatna az FT cikk különös időbeli egybeesést egy másik megnyilvánulással, akkor még azt is lehetne gondolni, hogy a cikk maga sem több, mint egy szerző előítélet mentes töprengése az euró életéről.
De az FT cikk euró elleni hangolása egybeesik azzal, hogy néhány nappal korábban Matolcsy maga olyan térség (Eurázsia) közös valutájának a lehetőségét villantotta fel, amelyben a fejlettségbeli és az integrációhoz szükséges egyéb elvárt kritériumok messze alatta maradnak az Európai adottságoknak. Arról nem is beszélve, hogy abban a szervezetben nem zavarná a szerzőt a Németországnál háromszor erősebb Kína csak az erős Németország a baj vagyis az EU-ban semmi sem jó, mint a nyuszi sapkás viccben. Az időzítés valószínűleg azért sem véletlen, mert a jelek szerint az eurót molesztáló cikk nem az FT felkérésére hanem Matolcsy kezdeményezésére íródott, azaz ő fontosnak tartotta, hogy az egybeessen az Eurázsia pénz ötletének bedobásával.
Ne kerteljünk, innentől kezdve számtalan spekulációra nyílik meg a lehetőség.
Ebbe a rövid reflexióba terjedelmileg nem fért bele annak konkrét részletekbe menő elemzése, hogy hogyan is lehetne összetákolni egy olyan Eurázsiai gazdasági övezetet és hozzá közös pénzt, amely tagjainak egy része nyílt diktatúra, ahol a tagállamokban nem ritkán ezreket csuknak le egy nap alatt, ahol van, hogy milliók élnek lágerekben és olyan is van ,ahol az európai reneszánsztól kissé eltérően az államok vezetői magukról csináltatnak arany szobrokat.
Roppant izgalmas elemzést lehetne készíteni erről.
