Featured

Abban értettek egyet, hogy más a véleményük

Az USA és Kína legfelsőbb tisztviselői befejezték a Biden-adminisztráció első személyes tárgyalásait. Mindkét fél elmondta, hogy hangot adtak nézetkülönbségeiknek és jelezték, hogy nem sikerült megegyezniük a felvetett problémák megoldásáról. valójában Tony Blinken külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó azt kívánta érzékeltetni Anchorage-ben, hogy az USA a világ vezető hatalma, a kínaiak viszont az egyenjogúságukat szorgalmazzák.

Blinken külügyminiszter megerősítette, hogy Washington számára Kína a legnagyobb stratégiai kihívás.

„Meg akartuk osztani velük azokat a jelentős aggályainkat, amelyek Kína számos intézkedésével kapcsolatban felmerültek”

– mondta Antony Blinken külügyminiszter.

Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó azt hangsúlyozta, hogy nem akarnak konfliktust Kínával.

Yang Jiechi, a Kommunista Párt Politikai Irodájának tagja a kínai újságíróknak azt mondta, miután az amerikai tisztviselők megszólaltak, hogy a tárgyalások „őszinték, konstruktívak és segítőkészek voltak”, de hozzátette, hogy „a két fél között még mindig vannak fontos különbségek”.

„Kína meg fogja védeni nemzeti szuverenitásunkat, biztonságunkat és érdekeinket”

– mondta Yang. ”

Érdekes módon elsősorban politikai témákról volt szó, a korábban oly fontos kereskedelmi ellentétek kis figyelmet kaptak – legalábbis a nyilvánosság előtt.

Trump szankciókkal sújtotta a kínaiak exportjának jórészét, és ezen Biden sem változtatott. Peking a jó kapcsolatok előfeltételeként a szankciók megszüntetését kívánja elérni.

A vírusválság előnyös helyzetbe hozta Kínát

Bár a Covid-19 járvány onnan indult, de a szigorú zárások eredményeképp sikerült azt viszonylag gyorsan leküzdeni. Így Kína gazdasága tavaly is növekedni tudott miközben az USA – más nagyhatalmakhoz hasonlóan – mínuszban van mindmáig.

Ezt a megnövekedett öntudatot fejezte ki Kína két vezető diplomatája Alaszkában. Jang Csiecsi, a Politbüro tagja hidegháborús mentalitással vádolta meg az USA-t. Felszólította Washingtont, hogy hagyjon fel a demokrácia exportjával. Vang külügyminiszter elítélte azt, hogy Peking hongkongi politikája miatt az USA szankciókat alkalmazott kínai vezetőkkel szemben.

Az amerikaiak felvetették Hongkongon kívül az ujgurok ügyét. Az USA szerint Peking „népirtást folytat” a muzulmán kisebbség megtörésére. Valójában Peking évtizedek óta gyorsított asszimilációra törekszik minden nemzetiséggel szemben.

A nyilvánosság előtti veszekedés azt mutatja, hogy nem várható gyors kibontakozás az amerikai-kínai kapcsolatokban.

A megbeszélések előtt a tisztviselők felvetették Xi Jinping elnök és Joe Biden elnök közötti csúcstalálkozó lehetőségét a jövő hónapban a Föld napjához kapcsolódóan, de egyik fél sem tett ilyen bejelentést.

Persze Trump elnök is élesen bírálta Kínát első sikeres választási kampánya idején, majd pedig vendégül látta Hszi Csinping elnököt nyári rezidenciáján Floridában. Később pedig az USA elnöke a pekingi Tiltott Városban vendégeskedett. Olyan diplomáciai kegy ez, amelyet csak ritkán adnak meg külföldi vendégnek Kínában.

A két világhatalom együttműködésre van ítélve, de az USA egyelőre nem kívánja elismerni Kína egyenjogúságát, melyet maguk a kínaiak mind határozottabban követelnek. Elsősorban arra hivatkozva, hogy az idő nekik dolgozik: még ebben az évtizedben a kínaiak GDP-je megelőzheti az USA-t, igaz persze, hogy ehhez Kínában több mint 1,4 milliárd ember kell míg az Egyesült Államokban csak 315 millió.

Orbán, a tahó

Ami a rezidensek leinasozását illeti, azért szép lassan mondjuk már ki, hogy Orbán egy félművelt tahó. Süvít a paliról: ahhoz szokott hozzá, hogy bábuként tologathatja az embereit, s önmagán, családján és strómanjain kívül szarba sem vesz senkit.

Ezek a rezidensek – a szolgák – ötszázszor többet tanultak és dolgoztak életükben, mint a Dubajba röpködő, Zuckerbergnél okosabb, amúgy megszólalásai alapján enyhén retardáltnak tűnő gázszerelő, Orbán vagyonának tartótisztje. Ha az ország Döbrögije azt hiszi, hogy ezzel az inasozással megint mondott valami nagyon vicceset, szotyolaköpködősen-pálinkázósan-sok kislányt meglövő fehérvári huszárosan-hellóröfisen-kolbásztöltősen-asszonyságosan népszerűt, akkor ezzel már csak saját, legkitartóbb és leghűségesebb szektatagjait tudja lázba hozni és elszórakoztatni, azokat, akik ab ovo gyűlölik az egyetemet végzett értelmiségieket, frusztráltakká válnak tőlük, s annak örülnek, ha a hülye, szemüveges, romkocsmákban mélázó könyvmolyokat időnként a Döbrögi, sunyin, gyáván, aljas módon, hátulról jól seggbe rúgja, aztán röhögve körülnéz, és várja az elismerést.

Mert ő a főnök, neki szabad.

Szeretném elhessenteni a jókedvét: ezek az inasnak nevezett rezidensek (ez az ő nevük, még akkor is, ha nem áll a szájára ennek a tahónak), szóval ezek az inasok Munkácsy Ásító inasához hasonlóan ásítoznak és röhögnek rajta, épp úgy, ahogy mi röhögtünk az akkori Döbrögiken. És ne gondolja senki, hogy egy Komócsin-Döbrögi vagy egy Orbán-Döbrögi között oly nagy lenne a különbség.

A francokat!

Az imént felhívott tanszékünk legifjabb oktatója, aki tanít, s közben tehetséges doktorandaként végzi a doktori iskolát. Azt kérdezte tőlem, hogy mondd, Gyuri, ha én tanársegéd vagyok, akkor Orbán észjárása szerint szolga lennék?
Szélesen vett családomban épp akad egy rezidens, aki ezekben a percekben egy kórházban küzd az emberek életéért.
Két tehetséges, képzett, okos és becsületes fiatalember. Nem szolgák, nem inasok, nem az alpári gúny tárgyai: nem lopnak, nem tagjai semmilyen bűnszövetkezetnek, nincs jachtkikötőjük a Balatonnál, sem 20 milliós órájuk a kis kacsójukon, s nem tudom, hogy mennyire képesek saját lábukon megállni, de ha az ország miniszterelnöke a minimális tiszteletet nem képes megadni, mert erre ő ab ovo, eredendő tahóságából fakadóan képtelen, akkor ne csodálkozzon azon, hogy ezek az inasok és szolgák, ezek a romkocsmákban merengők szépen, annak rendje és módja szerint mielőbb elhúznak innen valahová.
Például angol nyelvterületre, ahol a miniszterelnököt prime ministernek, legelső miniszternek nevezik, vagyis a nép legelső szolgájának.
Döbrögi meg maradhat egyedül, a saját szektájával.
Gábor György

Soros Mianmarban is bűnbak

A katonai junta rendőrsége letartóztatta a Nyílt Társadalom Alapítvány helyi pénzügyi vezetőjét. Soros György alapítványának több más munkatársát is keresik abban az országban, ahol néhány hete vette át a hatalmat a hadsereg.

Azzal gyanusítják az alapítványt, hogy kapcsolatban állt a demokratikus erők vezetőjével, Ang San Suu Kyivel, akit a tábornokok mondvacsinált ürügyekkel fogva tartanak.

A demokratikus erők megnyerték a választásokat. Ezt nem tudta elviselni a hadsereg, amely évtizedek óta irányítja Mianmart, de az utóbbi időben demokratizálási folyamatba kezdett. Ennek fő oka az volt, hogy szerettek volna minél több nyugati tőkét vonzani az országba. Mianmar ugyanis gazdaságilag teljesen Kínától függ, és ez már a hadseregnek sem tetszik.

Soros a bűnbak

A Financial Times megírta, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány már a kilencvenes évek óta van jelen Mianmarban. Most azért vált a támadások célpontjává, mert a népszerű demokratikus vezetőt, Ang San Suu Kyit ily módon próbálja meg lejáratni a nacionalista katonai junta.

A brit lap ehhez hozzáfűzi, hogy sok más államban is bűnbaknak jelölték ki Soros Györgyöt. Így a szülőföldjén Magyarországon is kampányt folytat ellene a kormány, de Netanjahu izraeli miniszterelnök is ellenefelének tekinti a holokauszt túlélő amerikai milliárdost.

A választásokat elveszítő Donald Trump is politikai ellenfelei közé sorolta Soros Györgyöt, aki a demokraták egyik fő támogatója Washingtonban.

Az új amerikai külügyminiszter családja viszont barátként tekint Sorosra, akinek egyetemét, a CEU-t anyagilag is támogatta az idősebb Blinken és neje.

Orbán, Putyin és a 200 milliárdos HÉV tender

Az oroszok eddig labdába sem rúghattak, de a magyar miniszterelnök hozzásegíti őket, hogy immár újra pályázhassanak a „túlságosan drága ” nyugati pályázók mellett vagy inkább helyett – írja a Direkt 36.

Oroszország legnagyobb vasúti gépgyártó cége, a Transmashholding érdeklődött az első tender iránt is, de nem tudta teljesíteni a kiírási feltételeit. Ezért most Orbán Viktor szívességet tett Putyin elnöknek, és új pályázatot írt ki, melyen az oroszok is elindulhatnak.

Nem kizárt, hogy ez a döntés kapcsolatos Szijjártó Péter külügyminiszter moszkvai tárgyalásaival, ahol elsősorban a Szputnyik V vakcina szállításáról volt szó. Az oltóanyagot előállító cég tudományos igazgatója a CNN tudósítójának elmondta, hogy gondjaik vannak a tömeggyártással. Ennek következtében Oroszország rangsorolja a vakcina exportra várakozó államokat.

Persze az oroszok győzelme távolról sem vehető biztosra, mert a pályázaton a svájci Stadler és a francia Alstom a fő vetélytárs. Mindkét nyugati cég bőséges referenciákkal rendelkezik Magyarországon is.

Ráadásul a Stadlert szoros üzleti kapcsolat fűzi Magyarország leggazdagabb emberéhez, Mészáros Lőrinchez. Ez aligha lehet hátrány manapság egy tenderen Magyarországon.

Uniós pénzek

Nem javítja az oroszok esélyeit az sem, hogy a magyar kormány az EU helyreállítási alapjából akarja finanszírozni a 200 milliárd forintos HÉV programot. Csakhogy a csúszás miatt kifuthatnak az időből, ezért veszélybe kerülhet az uniós finanszírozás.

Annál is inkább ez lehet a helyzet, mert az orosz teljesítéssel korábban is sok gond volt Magyarországon.

Ugyanennek a Transmashholdingnak egy másik leányvállalata szállított 70 metrókocsi a budapesti 3-as metróhoz, de rengeteg műszaki probléma jelentkezett.

Még Tarlós István idejében a főváros be is perelte emiatt az oroszokat, akik több milliárd forintot fizethetnek ki a metrókocsik problémái miatt.

Moszkvában persze jól tudják, hogy Magyarországon nem ez számít hanem a jó kapcsolat a kormányzattal. A Transmashholding Hungary Kft. egyik tulajdonosa Szalay Bobrovniczky Kristóf, Magyarország egykori nagykövete, a jelenlegi kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra férje – írja a Direkt 36.

Romlásnak indul hajdan erős Orbán?

Győzelmet aratott Hollandiában Mark Rutte miniszterelnök, aki negyedszer is kormányt alakíthat. A holland miniszterelnököt nevezte Dutch guy-nak, holland fickónak Orbán Viktor miniszterelnök az uniós viták hevében. A holland kormányfő tapintatlanul aziránt érdeklődött, hogy hova is kerülnek az uniós pénzek Magyarországon?

A fukar négyek majd ötök vezetője volt Mark Rutte, aki sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy csakis akkor kaphassanak uniós pénzeket a tagállamok, ha azok elköltését ellenőrizni lehet.

A magyar kormány taktikusan nem lépett be az európai ügyészségbe, amelynek joga van vizsgálódni a tagállamokon belül is a pénzek elköltéséről.

Orbán szövetségese leszerepelt Hollandiában

Korábban a magyar miniszterelnök nagy reményeket fűzött Geert Wilders szélsőjobb pártjához, amely migráns ellenességre alapozta programját. Ez a párt most a választásokon gyengén szerepelt, és a második helyről visszacsúszott a harmadik helyre. A gyenge szereplés egyik oka az, hogy egy másik szélsőjobboldali párt, melyet Thierry Baudet vezet, sok szavazót elhódította Geert Wilderstől.

A szélsőjobboldali mozgalom megosztottsága, amely nemcsak Hollandiában áll fenn az Európai Unióban, komoly gondot okozhat Orbán Viktornak, aki egy nagy szélsőjobboldali csoportot akar létrehozni az Európai parlamentben. Jelenleg két szélsőjobboldali frakció is működik az Európai parlamentben, és nemigen hajlanak az együttműködésre.

Korrupció

A fukar hollandok igen érzékenyek a korrupcióra. Ezért Mark Rutte újra meg újra felveti majd ezt a kérdést az uniós csúcstalálkozókon.

Erős külső szövetségese lesz ebben az USA, melynek külügyminisztere a napokban erősítette meg: külföldön is vizsgálják a nagy korrupciót ügyeket!

Malajzia ex miniszterelnökét tavaly 20 év fegyházbüntetésre ítélték korrupció miatt. A több milliárd dolláros ügy felderítését a New Yorki korrupció ellenes ügyészség kezdte meg. Amíg Malajzia miniszterelnöke uralmon volt addíg a főügyész nem talált okot a vizsgálatra. Miután azonban elveszítette a választásokat a kormányfőt és nejét azonnal letartóztatták, és a jövőben nemigen lesz gondjuk kosztra és kvártélyra.

Orbánt előbb ki kellett volna tenni

Sokáig tartott, amíg az Európai Néppárt (EPP) megszabadult a Fidesztől, de a szövetség a tagok eltérő érdekei folytán továbbra is megosztottak maradtak a jogállam kérdésében – jósolja az a tanulmány, amely a WP vitarovatában jelent meg.

Lise Herman, Julian Hoerner és Joseph Lacey az Exeteri Egyetem, a London School of Economics, illetve dublini University College tanárai rámutatnak, hogy Orbán Viktor választási autokráciává alakította Magyarországot, és ezzel szembe ment az EU alapvető értékeivel.

A Néppárt mégis éveken át elviselt minden bírálatot, sőt, leszavazta az EP határozati javaslatait a magyar kormány elítélésére.

Azért védelmezte a szélsőjobbos Orbán-kabinetet, mert az cserébe támogatta az EPP programját Strasbourgban és segített megszerezni fontos posztokat. 2011-19 között a kontinentális törvényhozók 24 esetben döntöttek az európai alapjogokat érintő kérdésekben, ezek közül négy közvetlenül Magyarországra vonatkozott, hét esetben pedig olyan tagokra, mint Lengyelország és Szlovákia.

Amikor magyar kérdés volt napirenden, az EPP-képviselői 20 százalékkal kevesebben szavazták meg az indítványt, mint a többi ügyben, azaz feltételezni lehet, hogy itt mind a négy esetben valamiféle háttér-megállapodás működhetett. Ám emellett más tényezők is szerepet játszottak.

(1) Ha egy jobbközép párt hatalmon van, akkor jóval kisebb a valószínűsége, hogy ütközik radikális szövetségeseivel. Ellenzékből inkább hajlandó erre. Ennek alighanem az az oka, hogy nem akar ártani a hivatalos kapcsolatoknak, még akkor sem, ha a másik fél a tekintélyuralom felé tart.

(2) A liberális demokráciát támadó rendszerek küldöttei kevésbé kaphatóak az alapértékek megóvására. A viszonzás reményében, ha legközelebb az ő országuk kerülne pellengérre.

(3) Az ilyen képviselőket a jelek szerint ideológiai megfontolások is véd- és dacszövetségre ösztökélik, mert a spektrum szélsőjobbos széléhez közelebb eső pártok szintén nem nagyon jeleskedtek, amikor a kulcsfontosságú normákért kellett kiállni. Az Európa-szkeptikusokkal ugyanez a helyzet.

(4) Fontos a földrajz is: a visegrádiaknál 27 százalékkal többen utasították el az esetleges szankciókat, mint a többi néppártiak esetében. Ezzel szemben nagyon is szorgalmazták a demokrácia területén visszalépő kormányok megbüntetését a belga, finn és holland képviselők, akik liberálisabb és a jogállamot inkább fontosnak tartó országokból érkeztek.

Az európai értékek szempontjából kedvező, hogy a jobboldal érdeke változhat, és ezt igazolja, hogy kitették a Fideszt, miután annak tagsága egyre jobban kikezdte az EPP hitelét, ráadásul Orbán mind harciasabb lett a Néppárt vezetőivel szemben.

A pártcsalád általában egységesen voksol, de amikor az alapértékekről esett szó, ez az egyetértés visszaesett 67,3 százalékra. Magyarország esetében pedig még nagyobb volt az ellentét: átlagosan csak 59 százalék fogadta el az előterjesztett kezdeményezést.
És még valami: ahogy haladt az idő, úgy ütközött ki egyre inkább, hogy mennyire eltérő az ország megítélése a szövetségen belül. A Fidesz kilépése után a Néppártnak elvileg nem érdeke, hogy eltűrje, amikor valamelyik tagja az alapértékeket támadja. Ám erre aligha lehet számítani, mert változatlanul az eltérő érdekek és ideológiai szempontok diktálnak. És a belső választóvonalak csak még markánsabbá válnak.
Európában nyomul a szélsőjobb, ezért a jobbközép tovább tolódik jobbra és mind borúlátóbb lesz az integráció kapcsán. Ily módon aligha lesz képes egységesen megnyilatkozni a normák védelme ügyében, noha a Fidesz már nem tagja a frakciónak – vélekedtek a szakértők.

ford.: Ara-Kovács Attila

Andy Landy mosolyalbuma – Egy kis figyelmesség háziorvosoknak!

 Harmincezertől ötmillióig büntethetik azt a háziorvost,
aki nem olt hétvégén!

„Felhívom a figyelmet, hogy a határozatomban előírtak megsértése esetén külön jogszabályban meghatározott 30 000 Ft-tól
5 000 000 Ft-ig terjedő egészségügyi bírság kiszabásának van helye.”

AL

Szputnyik V, Sinopharm, AstraZeneca

Négy igazán okos embert kérdeznek hétről-hétre az ATV Öt című műsorában. Sok okos, bár időnként meghökkentő megjegyzést tesznek a mai politikáról, és összességében mindig elgondolkoztatnak. Most azonban – nem először – kifejezetten felbosszantott a négy igazán okos ember. Azzal bosszantottak fel, hogy afölött értetlenkedtek, hogy a kormánypártiak és az ellenzékiek között az orosz és kínai vakcina megítélésében is a párthovatartozás szerint alakultak a frontok. Komolyan háborgott ez a négy igazán okos ember amiatt, hogy az ellenzékiek még mindig ott tartanak, hogy ami nyugati, az jó, ami orosz vagy kínai, az nem jó.

Nem ott tartanak.

Nem arról beszélnek, hogy ami nyugati, az jó, és ami keleti, az elve rossz. Nagyon pontosan fogalmaznak az ellenzékiek: nem helyeslik, hogy Magyarországon olyan vakcinával oltanak, amely nem kapta meg az Európai Gyógyszerhatóság jóváhagyását. És nem azért nem helyeslik ezt, mert a magyar gyógyszerhatóság szakemberei kevésbé lennének felkészülve, mint amszterdami kollégáik. Egészen más okból: azért, mert

az Európai Gyógyszerhatóság szakemberei – ugyanúgy, mint brit vagy amerikai kollégáik – autonóm módon, szakmai lelkiismeretükhöz igazodva hozhatják meg döntéseiket, míg a magyar hatóság szakemberei – hasonlóan orosz vagy kínai kollégáikhoz – nincsenek ebben a helyzetben.

Hogy mi folyik az ügyben Moszkvában vagy Pekingben, azt nem tudjuk, de hogy mi folyik Budapesten, azt tudjuk. Az orosz vakcinával kapcsolatban Orbán Viktor és Szijjártó Péter üzente meg egy keddi napon a magyar hatóságnak: mire Szijjártó pénteken Moszkvában aláírná a megállapodást a Szputnyik V szállításáról, legyen meg a jóváhagyás.

Ha igazak a hírek, a felkért külső szakértők egy része nem adta nevét a jóváhagyó döntéshez.

A kínai vakcinával kapcsolatban az Orbán-kormány még egyszerűbbé tette a helyzetet: Szijjártó Péter kezébe adta a „szakmai” döntést. Rendeletet hozott arról, hogy ha Szijjártó megállapítja, hogy három országban legalább egymillió embert beoltottak már egy vakcinával, és a három között van egy EU-tag vagy „tagjelölt” (azért kellett ezt betenni, mert tag nincs, de Szerbia ilyen tagjelöltként megfelelt a célnak), akkor a magyar hatóság a vakcina vizsgálata nélkül megadja az engedélyt. Így, kijelentő módban, ami a jogszabályok nyelvén kötelezettséget ír elő. Ez a baj a kínai és orosz vakcinával, és nem az, hogy orosz illetve kínai. Nem az, hogy

földrajzi értelemben keleti vakcinák, hanem hogy politikai értelemben keletiek: olyan önkényuralmi rendszerek kínálják azokat, ahol nem létezik független gyógyszerhatóság.

Ugyanúgy nem létezik, ahogy független bíróság vagy független média sem. Lehetséges volna, hogy ennyire okos emberek, mint az Öt szereplői, nem értik ezt?

A címben azért szerepel a Szputnyik V. és a Sinopharm mellett az Astra Zeneca, mert azzal is történt valami – csak éppen az ellenkezője annak, ami Magyarországon történt a Szputnyik V-vel és Sinopharmmal.

Számos más országhoz hasonlóan hétfőn Németországban is felfüggesztették az Astra Zeneca alkalmazását.

Több országban is vérrögöket vettek észre néhány beoltott személynél: 14 főnél Nagy-Britanniában (14 millió beoltott személyből), 7 főnél Németországban, több százezer beoltottból. Németországban a Paul Ehrlich Intézet, az ottani gyógyszerhatóság javasolta a vakcina használatának felfüggesztését és további vizsgálatát, és a kormány ennek megfelelően döntött. Ez egy időre biztosan lelassítja az országban az oltási kampányt, holott annak ütemével amúgy is elégedetlenek a németek. Mégis

így döntöttek, mert első a biztonság és az oltásba vetett bizalom.

Varju Lászlót azzal szembesítették az ATV-ben, hogy Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja orosz vakcinával olttatta be magát, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke pedig azt mondta el nyilvánosan, hogy ő elfogadja, ha kínai jut neki. Hasonló értelemben nyilatkozott Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is. Én nem látok ellentmondást aközött, hogy a pártok helytelenítik az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott orosz és kínai vakcina alkalmazását, illetve hogy egyes politikusaik készek ezekkel a vakcinákkal beoltatni magukat.

Miért van igaza azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik nem helyeslik a keleti vakcinák alkalmazását?

A Szputnyik V. illetve a Sinopharm az orosz illetve kínai állam politikai fegyvere nemzetközi befolyásának kiterjesztésére. Amennyire ez a nyilvánosságra került adatokból illetve becslésekből tudható, mindkét nagy országban a lakosság kisebb része kapta meg a koronavírus elleni oltást, mint Magyarországon. Mégis mindkét ország sokfelé szállítja vakcináját, és felajánlja az Európai Unió országainak is.

Az Orbán-kormány az Európai Unióval szemben „szabadságharcot” folytató, a keleti önkényuralmakkal barátkozó politikájából következik, hogy már akkor kereste az orosz és kínai vakcinabeszerzés lehetőségeit, amikor még szó sem volt arról, hogy akadozni fog az Unió által megrendelt vakcinák szállítása.

A súlyos járványhelyzetben ma számos további európai országban is hajlanak ezeknek az ajánlatoknak az elfogadására. Szlovákiában még súlyos koalíciós válság is lett a dologból, a két kisebb koalíciós partner Matovič miniszterelnök távozását követeli. Ők ugyanis nem értenek egyet olyan vakcina alkalmazásával, amely nem kapta meg az uniós hatóság jóváhagyását.

Hasonló vita folyik Csehországban is. Szerintem igazuk van azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik kitartanak a korábban képviselt álláspont mellett.

Gyurcsány Ferenc joggal mondta el az Országgyűlésben, hogy az orosz vakcinát előbb-utóbb jóváhagyják majd Amszterdamban, és akkor nem lesz akadálya az alkalmazásának, a kínaival viszont más a helyzet, azt nem is nyújtja be a szállító jóváhagyásra.

Van itt egy olyan további szempont is, amiről senki nem beszél. A koronavírust akkor fogja legyőzni a világ, ha nemcsak Európa és Észak-Amerika, de a harmadik világ lakosságához is eljut az oltás. Ha Európa gazdag országai élnek az orosz és kínai politikai törekvések kínálta lehetőséggel, ezzel más országoktól vonják el a vakcinaszállítmányokat, hogy néhány hónappal előbb érjék el a magas átoltottságot (hiszen néhány hónap múlva itt lesz a Johnson&Johnson és a Curevac vakcinája is), és dinamikusan emelkedik a BioNtech–Pfizer vakcina kínálata). Márpedig ha más országok terhére gyorsítják az oltást Magyarországon, az nem ígér tartós megoldást, hiszen a mai globalizált világban az itt megfékezett vírus visszajön majd hozzánk más világrészekről.
Igaza van tehát azoknak, akik szerint az EU tagországainak saját forrásaikból kell megoldaniuk lakosságuk beoltását. Kormányként, pártként ez a felelős álláspont. Ugyanakkor nem kifogásolható, ha adottságnak tekintve a kormány eljárását, magánemberként ki-ki beoltatja magát azzal, amit az állami egészségügy felkínál neki.

Mint ahogy az sem, ha valaki ragaszkodik az Európai Gyógyszerhatóság által jóváhagyott vakcinához, és kész néhány hónapot várni arra.

Covid teszt jutatta a csúcsra

Kína ásványvíz királya volt sokáig Zsong Sansan, aki a koronavírus járványból is hasznot tudott húzni. Nemcsak hazája, de egész Ázsia leggazdagabb embere lett csaknem 71 milliárd eurós vagyonával – írja az RFI portál.

Vörös üvegben árusítja a Nongfu Spring ásványvizet Zsong Sansan, aki szorgos munkával a hatalmas kínai piac egynegyedét meghódította negyed évszázad alatt. A vörös a boldogság színe Kínában, no meg persze a kormányzó kommunista párté – ez semmiképp sem volt hátrány a titokzatos milliárdosnak.

Aki éppúgy Hangcsou városából startolt mint Jack Ma, aki nem is oly rég még Kína leggazdagabb embere volt. Az Alibaba alapító atyja éppúgy élvezte az akkori helyi párttitkár támogatását mint Zsong Sansan. A korábbi hangcsoui helyi vezető, Hszi Csinping ma egész Kínát irányítja.

Mindkét kínai milliárdost self made man-nek nevezi a pekingi sajtó, amely nem siet rámutatni a politikai támogatás fontosságára. Pedig ez meghatározó volt akkor is amikor Kínában kitört a koronavírus járvány 2019 novemberében. Hirtelen nagyon nagy szükség lett vírus tesztelésre. Ki kapta a legnagyobb megbízatást? A nem túlságosan ismert Yangshentang Wantai nevű cég, amely a kristályvíz király tulajdona volt. Arattak a piacon, ahol szinte monopol helyzetet élveztek.

Miközben Jack Ma összekülönbözött Hszi Csinping elnökkel, és így elhomályosult a szerencse csillaga, Zsong Sansan viszont a csúcsra ért.

Neki engedélyezték a hongkongi tőzsdei színrelépést, amit Jack Ma Alipay cégétől – máig ismeretlen okból – megtagadtak.

A 65 éves milliárdos – ellentétben Jack Mával – óvakodik a nyilvánosságtól.

Talán ezért is lett az egykori kőműves , aki egy ideig újságíró is volt, Kína és egész Ázsia leggazdagabb embere.

Varju válaszol

Varju Lászlót kérdezték az ATV Startban. Olyan ügyekben is, amelyekben nem volt könnyű népszerűnek gondolt válaszokat adni.

A műsorvezető visszatért arra, hogy Vadai Ágnes arra kérdezett rá a miniszterelnöknél, hogy Magyarországra járnak magukat oltatni határon túli magyarok. Míg Gulyás Gergely múlt csütörtökön ezt tagadta, arra hivatkozva, hogy csak a magyar TAJ-számmal rendelkezők kapnak az országban oltást, a miniszterelnök viszont a Kossuth-rádióban azt mondta, hogy „a kormány 13 millió embernek elég vakcinát rendelt, azért, mert szerettek volna felkészülni arra, ha határon túl nem lesz elég vakcina, és így minden magyart be tudnak majd oltani”.

Varju válasza:

„Én azt gondolom, hogy minden magyar állampolgárnak lehetőséget kell biztosítani, aki be akarja magának adatni, vagy élni akar a védőoltás lehetőségével.”

A műsorvezető újabb kérdésére: „Tehát nem ellenzik, hogy a határon túli magyarokat, a kettős állampolgárokat is oltassa a kormány?”, Varju megerősíti: „Én azt gondolom, hogy minden magyar állampolgárnak lehetőséget kell biztosítani erre.”

Ezen a héten kerül az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat, amely mentesíti a személyi jövedelemadó alól a 25 évnél fiatalabbak keresetét. Erre is rákérdezett az ATV műsorvezetője. Varju válasza:

„Nézze, az egészen biztos, hogy a fiatalok számára meglevő kedvezmények, azok mindig jól jönnek. Az, hogy a fiataloknak nem ez a fő problémája, mert nincs munkahelyük, nincs hol elhelyezkedni, az lesz az igazi probléma, és ezért ez szemfényvesztés. Ezért a frakciónk a döntését még megfontolja. De mindenképpen jó volna, hogyha a fiataloknak igazából tudnánk segíteni, és erre lesznek javaslataink is a vitában.”

A műsorvezető újabb kérdésére, hogy Varju inkább amellett lesz-e a frakcióülésen, hogy szavazzák meg, Varju válasza: „Én személyesen azt gondolom, hogy igen, ezt támogatni kell.”

Én magam ezen az oldalon mindkét ügyben leírtam már, hogy nem helyeslem, amit az Orbán-kormány csinál. Nem helyeslem a 25 éven aluliaknak adott kedvezményt, mert szerintem minden jövedelmet adóztatni kell, így a négy gyerekes anyák jövedelmét is, és a 25 éven aluli fiatalokét is, és ez alól legfeljebb a legalacsonyabb jövedelmek jelenthetnek kivételt, ahogy ez 2010 előtt történt, függetlenül nemtől, gyerekszámtól és életkortól.

Egyszerűen azért gondolom ezt, mert noha a polgárok, adófizetők, fogyasztók részéről elfogadható, ha örülnek minden adókedvezménynek, a politikusnak, kiváltképp, ha a költségvetési bizottság elnöke, mindig abból kell kiindulnia, hogy ha egyeseknek kedvezményt adunk, annak árát a többieknek kell megfizetniük.

Már ez a megfontolás is elegendő lenne annak megkérdőjelezéséhez, hogy vajon a magyar állam feladata-e, hogy a szomszéd országokban élők védőoltásáról gondolkodjék. Van a magyar államnak alkotmányos felelőssége a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok iránt, de ez – szerintem – arra vonatkozik, hogy hozzásegítsük őket magyar mivoltuk megőrzéséhez: magyar nyelvű oktatáshoz, magyar nyelvű kultúrához, az anyaországgal való kapcsolattartáshoz. Életük ama vonatkozásiban, amelyek nem magyar mivoltukból következnek, tehát gazdasági vállalkozásaikban, lakáshoz jutásukban, egészségügyi ellátásukban nincs a magyar államnak ilyen felelőssége. Ezért

a koronavírus elleni védőoltásukról sem a magyar államnak kell a magyar adófizetők adóbefizetéseinek terhére gondolkodnia.

Én tudom, hogy népszerűnek gondolt ügyekben nemet mondani ellenzéki politikusként nem könnyű. Az MSZP-frakció az Orbán-kormányok ilyen lépéseire rendszeresen igent mondott az elmúlt immár több mint tíz évben: támogatták a „rezsicsökkentést”, támogatták a családi adókedvezményt, támogatták a kettős állampolgárságot, támogatták a nők 40 szolgálati év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét.

A DK-t többek között éppen az különböztette meg az MSZP-től, hogy volt bátorsága nemet mondani a Fidesz törvényjavaslataira olyan ügyekben is, amelyekben a többi ellenzéki párt a Fidesz mellé állt.

Varju válaszai most mást mutatnak.

A műsorvezető arra is rákérdezett, hogy Kálmán Olga, aki ma a DK politikusa, elnökségi tagja, elmondta a napokban, hogy a Szputnyik V vakcinával oltatta be magát, miközben a DK helyteleníti az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott vakcinák alkalmazását az országban. Varju szerint „… mindenkinek a személyes ügye, és el kell döntenie, hogy melyikkel mit tart fontosabbnak, vagy mit tart elsődlegesnek. (…)

Én azt gondolom továbbra is, hogy az egy nagyon fontos és a magyar emberek számára elérhetővé vált korábban akár a Pfizertől, akár más gyógyszergyáraktól elérhető vakcina.

Mivel a magyar kormány nem tett eleget annak, hogy a rendelkezésére álló gyógyszert behozza Magyarországra, helyette mással próbált kísérletezni, én azt gondolom, hogy továbbra is helyes, és követeljük azt, hogy a magyar kormány hozza be végre, és adja be az embereknek, és adja meg azt a lehetőséget, hogy Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott védőoltással oltathassák be magukat.

” Ebben az esetben nehéz dilemmával kerülünk szembe, amelyre Varju nem adott egyértelmű választ, amit meg tudok érteni. Erre a kérdésre egy külön jegyzetben térek vissza.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK