Lázár János már néhány hónapja meghirdette egy interjúban, hogy ki kell szorítani a kiskereskedelemből a multikat, protekcionizmusra van szükség. Most ezt Nagy István földművelésügyi miniszter ismételte meg: szerinte „olyan mértékű nyereség képződik a szektorban, majd hagyja el ezt követően az országot, amit nem lehet annyiban hagyni”, és részük van a magas élelmiszerárakban is.
Csak hogy mindenki tudja, hogy miről van szó: a magyarok leginkább a Tescoban, az Auchanban, az Aldiban, a Lidlben, a Pennyben, a Sparban szerzik be az élelmiszert és napi cikkeket, a műszaki cikkek piacán a MediaMarkt a piacvezető, az építőanyagokat és barkácsárut ma leginkább az OBI, a Praktiker, a Bauhaus árulja.
Amikor 2010-ben megalakult a második Orbán-kormány, Orbán meghirdette a külföldi tőke kiszorítását
a bankrendszerből, az energetikából, a médiából és a kiskereskedelemből. Tíz év elteltével elégedetten állapította meg, hogy három területen sikerült a dolog: a bankrendszerben sikerült ötven százalék alá szorítani a külföldi tulajdont, az energetikából eltűnt a külföldi tőke, mindent visszavásároltak, és a médiában is radikálisan csökkent a külföldi tulajdon.
Jobb lett ettől a magyaroknak?
Attól biztos nem, hogy a magán-nyugdíjpénztárak államosításával szerzett pénz jelentős részét adósságcsökkentés helyett a külföldi tulajdonba került közműcégek visszavásárlásra költötték, és adóbevételekből is rengeteget költöttek erre.
A bankok „nemzeti” tulajdonba vétele lehetővé tette a fideszes nagyvállalkozók kétes üzleteinek finanszírozását, a bankolás azonban nem lett olcsóbb, sőt a tranzakciós illetéktől drágult.
Az energetika nemzeti kézbe vételétől sem lett olcsóbb az áram, a gáz, a híres-neves „rezsicsökkentés” egyszeri kampányakció volt, de amikor a világpiacon zuhantak az árak, Magyarországon nem csökkentek a tarifák. A külföldi médiatulajdonosok kivásárlása független lapok eltűnéséhez vezetett.
Vajon jó lenne nekünk, ha a kiskereskedelemben is sikerülne visszaszorítani a külföldieket?
Talán még emlékszünk, az élelmiszerek kiskereskedelméből először az egykori Csemege boltjait megvásárló Szuper nevű hálózatot és a kisebb boltokat megszerző belga Profit sikerült elkergetni, a boltokat nagyrészt a CBA, kisebb részben a Coop vette át, állami bankhitelekből. A bevezetőben felsorolt nagy multicégek nem a korábbi szocialista kiskereskedelem boltjait vették át, hanem zöldmezős beruházásokkal bővítették a magyar kiskereskedelem kapacitásait, így jöttek létre az új barkácsáruházak, így a Penny, a Lidl, az Aldi, a Spar, illetve a Tesco és Auchan, korábban a Cora hálózata.
Olyan áruválaszték és kereskedelmi kultúra jelent meg az országban, amelyért korábban legalább a Bécs melletti Shopping City Südig kellett utazni a magyaroknak.
A bútorpiacon megjelent az IKEA, majd a KIKA. Csak a rend kedvéért: ugyanez történt a többi volt szocialista országban, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Horvátországban vagy Romániában is. Minden magyar vásárló tudja, hogy összehasonlíthatatlanul gazdagabb választékot, jobb minőséget, olcsóbb árakat talál e hálózatok boltjaiban.
Dolgozóik pedig a kemény munkáért cserébe magasabb fizetéseket kapnak, mint korábban az állami kiskereskedelemben.
Az Orbán-rendszer persze mindent maga szeret ellenőrizni, kézben tartani, és zavarja, ha bármi olyasmi van jelen az országban, ami független az akaratától, amiből nem ő és kliensei gazdagodnak.
Az a gondolat, hogy a termelők és kereskedők versenyében a jobb teljesítmény dönt, és ennek a fogyasztó az első számú haszonélvezője, teljesen idegen tőlük.
Ez eddig evidencia, nincs benne semmi meglepő, tudtuk eddig is. Csakhogy az elmúlt napokban az derült ki, hogy nemcsak a Fidesztől, de az ellenzéktől is idegen ez. Már Lázár korábbi kijelentésére sem mondtak semmit az ellenzéki pártok, most pedig a földművelésügyi miniszter nyilatkozatára sem.
Amikor pedig az ATV-ben a műsorvezető azzal indította a beszélgetést Varju Lászlóval, hogy „az volt az érvelése korábban Lázár Jánosnak, és most az agrárminiszternek is, hogy egy ilyen változtatás, a nagyobb magyar arány például jót tenne abban, hogy az áringadozás is kivédhetőbb lenne, mert a piac így egyszerűbben lenne szabályozható, és a multik így nem vinnék ki a pénzt. Ennek első hallásra sok magyar örülne:
akkor olcsóbban tudnánk vásárolni, ha a magyar tulajdon lenne többségben”,
az ellenzék vezető gazdaságpolitikusa, a költségvetési bizottság elnöke így válaszolt: „Természetesen. De ugye azért ennek az interjúnak sok vonatkozása van. Én hadd kezdjem onnét, hogy úgy látom, hogy a jobboldal igen jelentős lelkiismeret-furdalással küzd, és szeretnének valamit tenni a faluért. Én ezt megértem, sőt támogatom is őket abban, hogy ilyenre sor kerüljön. Hiszen az elmúlt tíz évben nem tettek semmit érte. Sőt, ha azt mondom, harminc évvel ezelőtt a jobboldal tette tönkre a falvakat, és az elmúlt tíz évi teljesítményük után pedig valamire szükség van. Hogy az-e a legjobb, amire egyébként Lázár János készül, ami mögött én nem annyira, hogy azt mondjam, az aggodalmat látom, hanem inkább az irigységet, mert arra a forrásra, arra a jövedelemre is szemet vetettek a fideszesek, amit másoknál látnak”.
Ennyi. Az, hogy mi a jó a fogyasztónak, milyen szerepe van a versenynek abban, hogy megfizethető áron jusson jó minőséghez és gazdag választékhoz – elvégre a kiskereskedelemben ez a kérdés –, a válaszban, bármeddig idézném is, elő sem kerül.
A fideszes törekvés határozott elutasítása helyett „természetesen”, meg „ez-e a legjobb”. Merthogy a magyar ellenzék gondolkodásából és retorikájából a gazdaságpolitikai gondolkodás teljesen kiszorult, csak politikai verekedésben tudnak gondolkodni. Ha pedig mégis gazdasági kérdések kerülnek szóba, akkor az ellenzékiek ugyanolyan protekcionisták, ugyanolyan piac- és versenyellenesek, mint a Fidesz, ugyanúgy támadják a külföldi tőke jelenlétét.
