Featured

„A miniszterelnöki előválasztás első fordulója leginkább egy szimpátiaszavazás lesz”, mondja az egyik politológus, Böcskei Balázs. Rákontráz a másik, Pulai András: „A jelöltek karaktere az egyik legfontosabb tényező, hiszen a fontos kérdésekben nagyjából ugyanazt gondolják az ellenzéki jelöltek.” És valóban.

A mintaként emlegetett amerikai elnökválasztáson, vagy az olykor-olykor Olaszországban, Franciaországban egy-egy nagy pártban vagy pártszövetségben tartott előválasztáson az előválasztás tétje politikai: a miniszterelnök- illetve elnökjelöltségért versenybe szálló jelöltek eltérő politikai irányokat képviselnek az adott párt vagy pártszövetség széles platformján belül. Ugye emlékszünk még a szocialista Bernie Sanders éles politikai harcára a demokrata előválasztáson öt éve Hillary Clintonnal, tavaly pedig Joe Bidennel szemben?

Amikor a DK-tól a Momentumon át a Jobbikig terjed az előválasztáson induló jelöltek politikai palettája, azt hihetnénk, hogy az előválasztási kampány tele lesz politikával: az ellenzéki választók elé tárják a politikai étlapot, hogy azután választhassanak: baloldali, liberális, zöld vagy szélsőjobboldali politikával akarják-e inkább leváltani az Orbán-féle kormányzást.

De nem, a választóknak csalódniuk kell: az előválasztáson indulókat elindító pártok mindent megtesznek azért, hogy az előválasztásnak ne legyen politikai tartalma.

Ami megkülönbözteti őket egymástól, arról beszélnek a legkevesebbet. Mindössze két választókerületben lesz az előválasztásnak markáns vállaltan politikai tartalma: Zuglóban, ahol a Momentum azért indítja Hadházy Ákost az MSZP-s Tóth Csabával szemben, hogy a választók ne csak a személyről mondhassanak véleményt, de az MSZP-ben jelen levő mutyizós irányzatról is. A másik ilyen választókerület talán a szerencsi-tiszaújvárosi, ahol a jobbikos Bíró Lászlóval szemben indít jelöltet az MSZP, és akit további ellenzéki pártok is támogatnak. A miniszterelnök-jelölti pozícióért jó eséllyel versenybe szállók azonban egyáltalán nem politikai alapon jellemzik önmagukat: Jakab Péter a durvaságig menő keménység, Dobrev Klára a szakértelem és európai kapcsolatok, nomeg szintén a keménység, Karácsony Gergely az ország „újraegyesítése” érdekében a másik oldal iránti nyitottság képviselőjeként jellemzi önmagát. Jó, ő azért hozzáteszi, hogy ő zöld és baloldali, a Jobbiknál időnként elmondják, hogy ők az egyedüli jobboldali párt az összefogásban, Dobrev Klára azonban nem baloldaliként vagy szocialistaként számít a választók szavazataira. Fekete-Győr András sem politikai, hanem jobbára életkori jellemzést ad magáról. sosem mondja magát liberálisnak vagy konzervatív-liberálisnak.

Gondolom, azért így járnak el a pártok illetve politikusaik, ideértve a választókerületi egyéni jelölt-jelölteket is, mert azt gondolják: így szerezhetnek szavazatokat az ellenzéki választók minél szélesebb köréből.

Ebben akar még igazuk is lehet. Van ennek azonban egy kellemetlen mellékhatása. Arról van szó, hogy először a magukat politológusnak tartók, utána a média, végül pedig a választók felejtik el, hogy a választások, illetve általában a politika a politikáról, az ország előtt álló problémák kezelésének különböző lehetőségeiről szól. Vannak politikai irányzatok, amelyek Magyarország gazdasági és életszínvonalbeli lemaradásán protekcionizmussal, a külföldi tőke és a külföldi áruk beáramlásának korlátozásával, mások azok bebocsátásával, ide vonzásával, a modern technika fokozott importjával és a hazai termelékenység és versenyképesség ezen alapuló emelésével igyekeznének segíteni. A különféle kisebbségek és a többség között kialakuló feszültségeket egyes politikai szervezetek a kisebbségek elkülönítésével, elszigetelésével, ezt megalapozó megbélyegzésével kezelnék, más politikai irányzatok ezzel szemben a kisebbségek integrációjával, emancipációjával.

A szomszéd országokkal a nemzeti kérdésben fennálló feszültségeket, a kisebbségben élő magyarok hátrányos helyzetét egyes pártok és politikusok az örökölt konfliktusok ébren tartásával, a kisebbségben élő magyaroknak a magyar államhoz kötésével, az ottani többséggel való szembeállításával, mások a szomszéd népekkel való történelmi megbékéléssel, egymás kultúrájának és történelemképének megismerésével és megértésével kívánják kezelni.

Ezeket és a hasonló különbségeket derék politológusaink alkalmasint nem tekintik fontos kérdéseknek, holott nem kis részben ezeken múlik az ország jövője.

Ahogy az előválasztási versengést a pártok, a politikai elemzők és a média depolitizálják, az csak arra jó, hogy a választók figyelmét is eltereljék ezekről a sorsdöntő politikai kérdésekről. Arra jó, hogy azok a politikusok, azok a pártok se beszéljenek róluk, amelyek eddig politikai identitásuk fontos részének tekintették az ezekre adott válaszukat. Így elmosódik a pártok identitása, amelynek alapján mindeddig híveik támogatására számíthattak.