Featured

Anglia – rasszizmus 4-0

A fenti címmel kommentálták a brit lapok a világbajnoki selejtező mérkőzést, mely a Puskás Ferenc stadionban zajlott a magyar szurkolók egy részének minősíthetetlen viselkedése mellett.

Már a mérkőzés előtt kiderült, hogy két különböző világ találkozik, mert az angol csapat letérdelt a fajgyűlölet elleni tiltakozás jegyében. Ekkor – éppúgy mint az írek elleni mérkőzés alkalmából – füttyszóval köszöntötte a teltházas tábor az angol futballisták gesztusát.

Később a fajgyűlölet gyakran megnyilvánult amikor színesbőrű futballista kapta a labdát vagy épp gólt szerzett a magyarok ellen.

A mérkőzésen esélye sem volt a magyar csapatnak: a csúfos vereség megmutatta a két válogatott közötti tudásbeli különbséget.

Pápai Gábor

Rossi: veszíteni lehet, de nem így

A magyar csapat olasz szövetségi kapitánya szerint a magyar válogatott ezúttal nem tudta hozni az Európa bajnokságon mutatott teljesítményt. Rossi próbálta csitítani a feldühödött magyar szurkolókat, akik a frusztrációjukat fajgyűlölő kiabálással és fütyüléssel fejezték ki, de hiába.

Az angol csapat minden bizonnyal a FIFA-hoz fordul a magyar szurkoló tábor egy részének viselkedése miatt. A várható ítélet: egy-két hazai mérkőzésen nem lehetnek nézők a világbajnoki selejtezők során.

A fő szurkoló, Orbán Viktor felelőssége

A magyar miniszterelnök, aki fiatal korában futballistának készült, ma is a labdarúgás szerelmese. Önti a pénzt a magyar futballba, amelynek eredményei egyelőre messze elmaradnak a várakozástól. Orbán Viktor persze nemcsak személyes okból támogatja a futballt hanem azért is, mert profi politikusként tudja, hogy ez nagy szerepet játszhat a politikai népszerűség megszerzésében. Tanítómestere ezen a téren Silvio Berlusconi volt. Olaszország leggazdagabb embere, aki Olaszország sokszoros miniszterelnöke is volt, mozgalma jelszavaként a Forza Itáliát választotta. Ezt utánozta Orbán Viktor a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok jelszóval.

Orbán maga is elvetette a letérdelést mint gesztust a fajgyűlölet elleni harcban. Ez felhívás a szurkolóknak, főként azok szélsőséges táborának, hogy ne fogják vissza magukat.

Csakhogy Orbánnak peche van: míg fiatalkorában kevés színesbőrű futballista játszott az európai élvonalban, ma már tele vannak velük az elit csapatok és a válogatott is. Csányi Sándor mint a magyar labdarúgó szövetség elnöke szintén szerzett egy feketebőrü francia játékost, aki a magyar válogatottat erősíti.

Boris Johnson Twitter bejegyzése:

Ez teljesen elfogadhatatlan @Anglia a játékosokat faji bántalmazás érte tegnap este Magyarországon. Sürgetem, hogy határozottan lépjen fel a felelősökkel szemben annak biztosítása érdekében, hogy ezt a fajta gyalázatos magatartást végleg felszámolják a játékból.

A nemzeti és faji mítoszok ideje a futballban végképp elmúlt: már csak a teljesítmény számít. A magyar válogatott ebben a tekintetben leszerepelt amikor 4-0-ra kikapott az angoloktól a Puskás Arénában világbajnoki selejtező mérkőzésen. Csak emlékeztetőnek: Puskás és társai a Wembley stadionban győztek 6-3-ra! Igaz, focizni is tudtak.

A német elnök nem jön Budapestre

Steinmeier elnök felkereste mind a három másik visegrádi államot, de Magyarországot mellőzi. Orbán Viktor ugyanis intenzíven beavatkozott a német belpolitikába a migráns válság idején, és ezt nem felejtik el neki. A másik ok: Orbán Brüsszel ellenessége elfogadhatatlan Berlin számára. Merkel kancellár még mentegette Orbán Viktort, de az utóda már nem fogja. Németországban a hónap végén rendezik meg a választásokat.

Steinmeier elnök stratégiai szövetségesnek nevezte Szlovákiát Pozsonyban. Ez szólt annak, hogy a két állam között igen szoros a gazdasági kapcsolat, de annak is, hogy Szlovákiában megbuktatták a nemzeti együttműködés rendszerét.

Caputova szlovák elnök ennek a mozgalomnak az élén állt és elmondta a német államfőnek, hogy megkezdődött a közélet megtisztulása Szlovákiában.

A harmadik rendőrfőnök távozik másfél éven belül

Szlovákiában azért mondott le a rendőrség vezetője, mert az ügyészség korrupciós vizsgálatot inditott ellene. A belügyminiszter közölte, hogy ő bízott a rendőrfőnökben és nem tervezte a menesztését. Kormányválság is kialakulhat, mert a titkosszolgálat vezetője körül is hasonló botrány kerekedett Szlovákiában.

A most távozó rendőrfőnök elődjét letartóztatták korrupció gyanújával, majd a börtönben öngyilkosságot követett el. A rendőrség presztízse a mélyponton Szlovákiában, ahol meggyilkolták Jan Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét – a rendőrség tudtával sőt lehet, hogy aktív közreműködésével. Emiatt ül a börtönben az akkori rendőrfőnök, Tibor Gaspar.

Az oknyomozó újságíró azt próbálta meg felderíteni, hogy miképp nyúlja le az olasz maffia segítségével az uniós pénzeket Fico kormányzata. Az ügybe belebukott az egész hatalom.

A választásokon győzelmet arató ellenzék gyenge koaliciót hozott létre, amely egymással is marakodik, de megkezdte a rendőrség és a titkosszolgálat megtisztítását.

A titkosszolgálat ex vezetője is előzetesbe fogvatartásba került, de hamarosan kiengedhetik, mert az ügyészség ejtette az ellene felhozott vádakat. A kormány koalíció több pártja is felvetette az új választások lehetőségét, de jelen pillanatban ennek kicsi a valószínűsége, mert a mostani ellenzék jutna hatalomra. Jelenleg ugyanis Pellegrin ex miniszterelnök pártja a legnépszerűbb és Fico korábbi kormányfő pártja a harmadik. Ha ketten összefognának, akkor visszakerülnének a hatalomba azok, akiket a közvélemény jó része felelősnek tart a kormánykritikus újságíró meggyilkolásáért Szlovákiában.

Afgán miniszterasszony: kész vagyok együttműködni a tálibokkal

Norvégiába menekült a tálibok hatalomra kerülése után az olaj és bányászati minisztérium vezetője, de hajlandó lenne hazatérni, ha biztosítanák az emberi jogokat Afganisztánban. Nargis Nehan a közszolgálati Deutsche Wellenek nyilatkozott.

„Ha a tálibok elfogadják az emberi jogokat és nekünk nőknek biztosítják az alapvető jogokat, akkor kész vagyok arra, hogy együttműködjek velük” – mondta az egykori miniszterasszony.

Afganisztánban nagyon sok nő tart attól, hogy a tálibok vissza kényszerítik őket a középkorba mint az első uralmuk idején tették (1996-2001).

„Ha a tálibok el akarják nyerni a nők támogatását, akkor tudomásul kell venniük, hogy nekünk is van véleményünk, és részt akarunk venni a döntéshozatalban, részt akarunk vállalni az ország kormányzásából. Jelen pillanatban azt figyeljük, hogy milyen kormányt alakítanak a tálibok.”

A hatalom átvétele után úgy nyilatkoztak a tálib vezetők, hogy a külföldi csapatok kivonása után hirdetik ki az új kormányt.

Egy kabuli televíziós csatorna azt jelentette, hogy 12 tagú kormányzó tanácsot kívánnak az ország élére állítani – kizárólag férfiakból. Kilenc tálib mellett 3 másik politikai vezető is helyet kapna ebben a kormányzó tanácsban: Hamid Karzai, egykori államfő, Abdullah Abdullah egykori alelnök és Gulbuddin Hekmatjar iszlamista gerilla vezér, aki egy rövid ideig miniszterelnök is volt. A hírek szerint az első két afgán politikus jelenleg háziőrizetben várja sorsának jobbrafordulását Kabulban.

A nők sorsa

A tálibok azt közölték, hogy a saria határozza azt meg a jövőben Afganisztánban. Mit jelent ez a gyakorlatban? Senki sem tudja, mert a táliboknak nincs kikristályosodott politikájuk- mondja az egykori miniszterasszony.

„A zűrzavar már azzal kezdődik, hogy iszlám jogról és afgán kultúráról beszélnek anélkül, hogy figyelembe vennék: Afganisztán lakói rendkívül sokfélék, sok kultúra létezik egymás mellett.

Amikor a tálibok a mi kultúránkról beszélnek, akkor nekünk nehéz megértenünk, hogy tulajdonképp mit értenek ez alatt.”

A korábbi tálib uralom idején ez azt jelentette, hogy a szunnita iszlámot követő pastu többség álláspontját kiáltották ki egyedül üdvözítőnek, és minden mást elnyomtak Afganisztánban. A tálibok most azt ígérik: ezúttal másképp lesz.

„Reméljük, hogy amikor kihirdetik az új kormányzatot, akkor az sokféle irányt foglal magában. Különböző nemű, különböző társadalmi csoportokhoz tartozó embereket, akik sokféle ideológiát követnek. Ennek az lenne az előnye, hogy mindenki, aki Afganisztánban él, úgy érezhesse: ő is képviseltetve van az új kormányzatban”

– hangsúlyozta az ex miniszterasszony a biztonság kedvéért Norvégiából.

Nyolcvan éves a sárga csillag

1941 szeptember elsejétől minden hat év fölötti zsidó köteles sárga csillagot viselni ezzel a felirattal: zsidó! Így rendelkezett Reinhard Heydrich, az Endlösung legfőbb felelőse.

A Reich, a megszállt Elzász, a Cseh-morva fő protektorátus és Lengyelországnak a nácik által megszállt területein élő mintegy hatmillió zsidó származású polgárt kötelezték a megkülönböztető sárga csillag viselésére.

Az ezeken a területeken élő több mint hatmillió zsidó döntő többségét meggyilkolták – elsősorban azokban a halál táborokban, melyeket főként a megszállt Lengyelország területén állítottak fel.

Honnan jött a sárga csillag ötlete?

Először Mohamed próféta hívei alkalmazták ezt a megoldást a nyolcadik században. Akkor a zsidó és keresztény lakosságot ily módon különböztették meg a muzulmánoktól. Meg kell jegyezni, hogy a muzulmán uralkodók ily módon inkább védelmezni kívánták nem muzulmán alattvalóikat attól, hogy a vallásuk miatt zaklassák őket.

Németországban viszont egyertelműen megbélyegzésnek szánták a sárga csillagot.

Joseph Goebbels birodalmi propaganda miniszter javasolta először még 1938-ban, hogy vezessenek be sárga csillagot a zsidók vallású emberek megkülönböztetésére. A nácik ezt meg is kezdték azután a megszállt Lengyelországban, ahol a náci főkormányzó kötelezően elrendelte annak viselését minden zsidó vallású polgár számára. Ha egy zsidó származású embert elfogtak sárga csillag nélkül, akkor pénzbüntetést vagy börtönbüntetést kapott sőt néha az is előfordult, hogy a helyszínen le is lőtték emiatt.

Heydrich rendeletét a nácik fokozatosan kiterjesztették más megszállt országokra is. Magyarországon is bevezették miután március 19-én a németek megszállták az országot. Hamarosan megérkezett Eichmann kommandója, amely a magyar hatóságok segítségével több százer zsidó polgárt szállított haláltáborokba.

Reinhard Heydrich elnökölt azon a konferencián Wannsee-ban, ahol a nácik döntöttek az európai zsidóság kiíitásáról. Több mint hatmillió embert öltek meg…

Reinhard Heydrichet, aki a Cseh-morva protektorátus vezetője is volt, bátor cseh kommandósok megölték Prágában. Ő volt a legmagasabb rangú náci vezér, akit az ellenállók levadásztak a második világháború idején.

A gyors reagálású katonai alakulat és Piszkos Fred

Az afganisztáni kivonulás megmutatta, hogy az Európai Uniónak szüksége van saját gyors reagálású katonai alakulatra, mert  nem függhet teljes mértékben az Egyesült Államoktól – hangsúlyozta Josep Borrell.

Az Európai Unió külügyi főképviselője megvitatja ezt a kérdést az uniós külügy és hadügyminiszterekkel Szlovéniában, ahol informális tanácskozást tartanak. A magyar kormány elvben támogatja a közös európai haderőt.

Orbán az EU jövőjéről

A magyar miniszterelnök Bledben arról beszélt, hogy az Európai Unió egyben marad, de az a kérdés, hogy hogyan?

„A jövő kulcsa a gazdasági siker, amihez politikai döntést kellene hozni a közös értékekről”

– mondta Orbán Viktor, aki Szerbia uniós tagsága mellett lobbizott a szlovén városban.

„Az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Szerbiára mint Szerbiának az Európai Unióra ” – jelentette ki a magyar miniszterelnök, aki azt szeretné, ha az Európai Unió déli határa nem Magyarország hanem Szerbia lenne. A migránsok ugyanis akkor ott érkeznének meg az uniós határra.

Miért szereti ennyire Orbán Szerbiát?

A magyar miniszterelnök kiváló kapcsolatot ápol Vucsics szerb államfővel, akinek nacionalista politikája odavezetett, hogy a magyar kisebbség tagjai folyamatosan hagyják el a Vajdaságot.

Orbán viszont kiváló hátországnak tekinti Szerbiát arra az esetre, ha távozni kényszerülne a hatalomból.

Szerbia azért jó menekülő út, mert nem tagja az Európai Uniónak viszont nagyon közel van Magyarországhoz éppúgy mint Elba szigete ahonnan Napóleon visszatért a hatalomba.

Szerbiában a pénzügyi ellenőrzésnek nem kell megfelelnie az európai normáknak, ezért ott a pénzek könnyebben elrejthetőek az avatatlan tekintetek elől.

Belgrád azért is jó partner Orbán számára, mert Putyin legfőbb szövetségese a térségben.

Ezért is lobbizik Orbán Szerbia mielőbbi uniós tagsága mellett, amelyről persze a magyar miniszterelnök pontosan tudja, hogy a közeli jövőben nem következik be. Az Európai Uniónak rengeteg megoldatlan problémája van, és ezt még nem kívánja tetézni a nemzeti együttműködés rendszerének szerb változatával, amely oly tökéletes, hogy már ellenzék sincsen benne.

Orbán ajánlása jelenleg olyan mint Piszkos Fred barátsága: ha Brüsszelben meghallják, hogy a magyar miniszterelnök támogat valakit, akkor az biztos lehet abban, hogy esélyei rohamosan csökkennek. Orbánból egy is sok Brüsszelben…

Andy Landy mosolyalbuma – HAJRÁ MAGYAROK!

A keddi FTC-Young Boys Bajnokok Ligája visszavágót a Fradi Groupama stadionjában rendezték meg 20667 néző előtt. A mérkőzés előtt a szurkolók elénekelték a magyar himnuszt. A himnusz az FTC játékosok közül bizonyára csak a kapus Dibusz Dénesnek szólt, ugyanis a ferencvárosi kezdőcsapatban rajta kívül nem kapott lehetőséget magyar játékos, sőt még a cserék során sem.

Hogy fordulhat elő, hogy egy ilyen játékosmúlttal, szurkológárdával rendelkező hazai csapatban nem lép pályára hazai játékos?

Emeljünk kalapot a hűséges fradi szurkolók előtt, akik a sajátos hangzású játékos neveket kapásból felmondják, és nem hiányolják a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi, Nyilasi, Bálint nevekhez legalább hasonló csengésű magyar neveket. Az FTC kezdőcsapata: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Uzuni, Laïdouni, Somália, Zacharassen – Boli, R. Mmaee. Kubatov Gábor a Ferencváros elnöke a mérkőzés előtt azt nyilatkozta: – Ha nem sikerül, csalódottak leszünk.

Arra kérdésre viszont, hogy, hogyan lesz itt magyar futball utánpótlás, arra bizonyára Nyilasi Tibi is kérdően tekintene ránk.

Bólints Tibi, ha egyezik a véleményünk.

Járvány kezelés: Magyarország elégtelen

A Covid 19 vírus minden uniós államot megviselt, de a leginkább Magyarországot. Több mint 30 ezer halott és jelentős életszínvonal csökkenés. Egy európai szervezet, az ECFR 12 tagállam járvány kezelését hasonlította össze. A magyar kormány szinte minden tekintetben az utolsó helyen végzett.

A magyar lakosság 65%-ának van személyes negatív tapasztalata a járvánnyal kapcsolatban. Ehhez képest a nyugati tagállamokban (Dánia, Svédország, Franciaország, Hollandia és Németország) a lakosság többsége nem érzékelte személyesen a pandémia kedvezőtlen hatásait (elhalálozás, hosszú kórházi kezelés, munkahely elvesztése).

A több mint 30 ezer halott lakosság arányosan a legrosszabb érték, ebben a negatív versenyben csakis a csehek szerepeltek hasonlóan gyengén.

Nem sikerült megvédeni az életszínvonalat

A járvány hatására valamennyi uniós kormány óriási pénzekkel sietett a gondokkal küszködő vállalkozások és családok segítségére, de a magyar kormány meglehetősen szűkmarkú volt. Az emberek többsége úgy érezhette: a hatalom magukra hagyta őket a válság idején.

A magyar lakosság 36%-ának komoly anyagi problémát jelentett a pandémia. Ennél rosszabb értéket csak Portugáliában és Spanyolországban mértek a kutatók.

Mélyült a szakadék a gazdagok és szegények között az EU-ban

A pandémia tovább növelte az amúgy is jelentős különbségeket az uniós államok között. A gazdag államokban sokkal jobb egészségügyi hálózat működik, ezért a halálos áldozatok száma jóval kisebb. Sokkal jobban működik a fejlettebb államokban a közvélemény tájékoztatása, és ennek következtében az oltási mutatók is kedvezőbbek. Új politikai helyzet alakulhat ki az Európai Unió tagállamaiban a pandémia következtében, de ennek a tendenciáját nemigen lehet megbecsülni a felmérés alapján – állapitja meg az a tanulmány, melyet a közvélemény-kutatás alapján írtak a pandémia hatásáról.

Andy Landy mosolyalbuma – A leszedhető ajtajú

– Halló, Vasedény? – Halló, Vasedény? Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék, hogy az NDK turmixgép, a leszedhető ajtajú, megérkezett-e már?

– Sajnos már évek óta nem tartjuk készleten, de a látványos Augusztus 20.-i ünnepi felvonulásról visszamaradt leszedhető ajtajú és tolható Szent István szobor átvehető az Andrássy úti raktárunkban.

AL

A miniszterelnök cégei nem kaphatnak uniós pénzeket

Erről értesítette Csehországot az Európai Unió brüsszeli központja. Az ügy előzménye az, hogy Andrej Babis cseh kormányfő, aki egyáltalán nem mellesleg dollár milliárdos és az ország egyik leggazdagabb embere, nem adta el cégeit amikor hatalomra jutott hanem vagyonkezelő alapokra bízta azokat. és itt kezdődött a probléma.

A kormánykoalíció pártjainak támogatásával a Babis-kormány olyan törvényt hozott, amely lehetővé tette azt a furcsa megoldást, mellyel Andrej Babis az összeférhetetlenséget akarta formálisan elkerülni. Miniszterelnökként így a saját zsebébe rakhatta a pénzt.

Brüsszelben most reagáltak csak Babis kormányfői periódusának végén tudatva, hogy ezentúl olyan célokra nem adnak uniós pénzeket, amelyekben valamilyen formában a miniszterelnök cégei is érintve vannak.

A visegrádi hármak

A négy visegrádi országból így három került olyan helyzetbe, hogy Brüsszel jelezte: nem finanszíroz a jövőben olyan tagállami beruházásokat, melyeket a helyi elit nyíltan lenyúl!

A cseheket a kérdéses törvény módosítására szeretnék ily módon kötelezni, Magyarországon és Lengyelországban pedig a jogállami normák betartását kívánják meg az uniós pénzek visszatartásával adva hangsúlyt a kérésnek.

Ha Scholz lesz a kancellár, akkor…

Németországban jelenleg a legesélyesebb a kancellári posztra a mostani szociáldemokrata pénzügyminiszter, aki igen alaposan megvizsgálja azt, hogy mire is költik az uniós euró milliárdokat hiszen a legnagyobb befizető és az EU hitel felvételének legfőbb garanciát nyújtó állama Németország. Ha ő kerülne a német kormány élére, akkor távolról sem kezelnék oly elnézően Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc villámgyors gyarapodását az uniós pénzekből mint Angela Merkel idejében.

Olaf Scholz már jelezte, hogy hamarosan vissza kell állítani a pénzügyi szigort, melyet csakis a pandémia miatt függesztettek fel. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a tagállamoknak újra vissza kell fogniuk a költségvetést annak érdekében, hogy a hiányt 3% alatt tartsák hanem azt is, hogy alaposabban kell ellenőrizni a kiadásokat!

Orbán Viktor előrelátóan távol tartja Magyarországot az Európai Ügyészségtől, de egy szigorúbb német kormány ráveheti arra, hogy elfogadja: csakis akkor kaphat uniós pénzeket, ha csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Persze akkor sincs minden veszve Orbán Viktor szempontjából hiszen a Magyarországnál is korruptabb Románia csatlakozott az Európai ügyészséghez miközben az elit vígan folytatja az uniós pénzek lenyúlását. Ehhez persze háttéralkuk kellenek, de ebben nemcsak a bizánci tradíciókon nevelkedett román elit jeleskedik hanem Orbán Viktor is, aki az elmúlt harminc évben alaposan kitanulta Brüsszel rejtekútjait.

Orbán és a pápai audiencia

Ferenc pápa fogadta a magyar delegációt, de annak vezetőjéről nem ejtett szót a Vatikán hírügynöksége. Orbán Viktor pedig minden valószínűség szerint ezért utazott oda, de nem jutott be a pápához.

A korábbi pápa, a német XVI-ik Benedek még családi fotót is készített az Orbán családdal. II. János Pál pápa is találkozott a magyar miniszterelnökkel 2000-ben amikor a magyar kereszténység 1000 éves évfordulójáról Rómában is megemlékeztek.

A latin-amerikai Ferenc pápával azonban közismerten jóval hűvösebb a magyar miniszterelnök viszonya. Politikailag szemben állnak egymással elsősorban a migráns kérdés megítélésében. Ferenc pápa első útja megválasztása után Lampedusa szigetére vezetett, ahol Itália legnagyobb menekült tábora volt. A katolikus egyház  feje az egész világ figyelmét fel akarta hívni a migráció problémájára, melyet a XXI-ik század egyik legfőbb megoldandó kérdésének tekint.

Orbán Viktor ezzel szemben falat épített a bevándorlással szemben, és élére állt a zéró migráns mozgalomnak Európában. Ezzel megosztja a magyar katolikus egyházat is.

A püspöki kar többsége Orbán Viktort támogatja hiszen onnan jön a pénz, egy kisebbsége viszont Ferenc pápa álláspontját vallja a migráns ügyben.

Orbán hibrid rendszere

A miniszterelnököt és családját a honvédség gépe vitte Horvátországból Rómába. Jólértesült források szerint Orbán és családja egyik horvátországi birtokán nyaralt, mely hivatalosan  Mészáros Lőrinc tulajdonában van.

A miniszterelnök kifizeti családtagjainak utazási költségeit – sietett tudatni Havasi Bertalan sajtó titkár.

Az eucharisztikus kongresszus

Politikai szempontból a rendezvény rendkívül fontos Orbán Viktornak hiszen a választások előtt néhány hónappal készíthet közös fotót a Szentatyával. Ennél többet nemigen remélhet a találkozótól hiszen Ferenc pápa nézetei aligha változnak meg. Azzal viszont a katolikus egyház feje is tisztában van, hogy Európa keleti felében a konzervatívok igen erősek a püspöki karokban – különösen Lengyelországban. A világegyház egységének megőrzése kulcsfontosságú Ferenc pápa és a Vatikán számára.

Ezért jön el a pápa személyesen az eucharisztikus kongresszusra.

Magyarországon járva nem kerülheti el a miniszterelnököt még akkor sem, ha a politikájával nem ért egyet. Orbán a túlélésre játszik: Ferenc pápa túl van a nyolcvanon, ő viszont még nincs hatvan. A pápának más a perspektívája: a több mint 2000 éves egyház vezetőjeként össze kell tartania több mint egymilliárd hívőt. Ebbe belefér egy közös fotó Orbánnal az eucharisztikus kongresszuson, amelyen a református miniszterelnök csak – nem nagyon szívesen látott – vendég.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK