Featured

Andy Landy mosolyalbuma – Elk*rtuk

0

Hollywood-i tudósítónk jelenti az Elk*rtuk amerikai bemutatójáról.

AL

A Pegasus-t többé nem használják francia telefonszámok esetében

Eyal Hulata, az izraeli kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója diszkréten tárgyalásokat folytatott Párizsban októberben, hogy „eloszlassa a félreértéseket a két állam között.”
Tájékoztatta az izraeli miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója Macron francia elnök diplomáciai tanácsadóját, fhogy francia telefonszámon többé nem használják a Pegasus szoftvert.

A legkínosabb félreértés az volt, hogy kiderült: magát Macron elnököt is lehallgatták a Pegasus szoftver segítségével! Párizs felkapta a vizet, és az izraeli kormányt vádolta azért, hogy a Pegasus programot olyanoknak is eladta, akik Franciaország ellen kémkedtek. Most az izraeli miniszterelnök tanácsadója sietett megerősíteni: Franciaország biztonsága, Izraelnek is elemi érdeke. Épp ezért a jövőben francia telefonszámok ellen nem indít akciót Pegasus szoftverrel senki sem! – igérte meg a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Ebből persze az is kiderül, hogy a Pegasust árusító izraeli cég maga is hozzájuthat a megfigyelt célszemély adataihoz!

Nálunk ez hogy van?

Orbán Viktor igyekezett elviccelni az ügyet a parlamentben mondván: ha a nemzetbiztonság a tét, akkor a szolgálatok megfigyelnek püspököt és utcaseprőt egyaránt!

Jogilag ez is meglehetősen problematikus, de a nemzetbiztonság szempontjából legalább akkora gond, hogy a Pegasus információi szinte automatikusan eljuthatnak a Moszadhoz illetve rajta keresztül a CIA-hez. Orbán Viktor nyilvánvalóan tudatában volt ennek amikor megbízta akkori nemzetbiztonsági tanácsadóját, Czukor Józsefet, hogy vásárolja meg a Pegasust. A magyar hírszerzés nagy öregjét akkor fogadta Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök is.

A realitásokkal Orbán Viktor tisztában van: az igazán fontos telefonbeszélgetésekhez nem használ internethez kapcsolódó telefont!

Az amerikaiak ugyanis már a felhőben figyelnek. Orbán Viktor pedig tart a Biden adminisztrációtól, amely nem hívta őt meg a demokrácia csúcstalálkozóra, melyet decemberben rendeznek meg Washingtonban.

La Nina hatás: Hideg tél és magas energiaárak

Az időjárás nem lesz kegyes az idén a világgazdasághoz, amely amúgy is energia hiánnyal és áremelkedéssel küszködik – írja a Bloomberg portál, mely szerint Kínában és más ázsiai országokban már most is hidegebb van a szokottnál, és télen rekordok dőlhetnek meg.

„A globális felmelegedés a korábbinál gyakrabban okoz rendkívüli időjárási körülményeket”

– hangsúlyozza Zsi Hsziefej professzor, a nankingi egyetem tanára.

„A hideghullámok a korábbinál nagyobb hőmérséklet csökkenést eredményezhetnek, de ugyanígy van a hőhullámokkal  is, akkor jobban nő a hőmérséklet.”

La Nina beköszönt Kínában még ebben a hónapban – közölte az Új Kína hírügynökség a hétvégén.

A La Nina hatás általában 9 hónap és 3 év közötti időszakban mutatkozik, és mennél rövidebb annál intenzívebb. Az El Nino (a gyerek) és a La Nina (gyerek lány) hatást, amely a Csendes Óceán hatalmas víztömegét érinti nem lehet befolyásolni, mert óriási energia mennyiség kellene a víz felmelegítésére. Hatása viszont globális lehet Észak Amerikától Kínáig. Pekingben attól tartanak, hogy a La Nina hatás következtében óriási energia mennyiségre lesz szükség a fűtési szezonban.

Hejlungcsiang, Senhszi és Sanhszi tartományban 4-13 nappal korábban kezdődött meg a fűtési szezon mint tavaly.

Kína a világ legnagyobb energia importőre, amely elvonja a cseppfolyósított földgázt Európától.

Japánban és Dél Koreában  is hidegebb tél várható

A meteorológiai intézet 60%-ra becsüli a valószínűségát a La Nina megérkezésének a távol-keleti szigetországba. Ezt az országot eddig megkímélte az energia válság, mert tavaly nem töltötték fel eléggé a tárolókat, és emiatt gondokkal küzdöttek. Most viszont az elmúlt 5 év legnagyobb cseppfolyósított földgáz tartalékát halmozták fel.

Dél Koreába is előbb érkezett meg a hideg és az első hó mint korábban. A kormány itt is mindent megtesz azért, hogy elhárítsa az energia válságot: átmenetileg csökkentik az adókat és a cseppfolyósított földgáz vámját – közölte a pénzügyminiszter helyettese Dél Koreában.

Indiában is hűvösebb és szárazabb tél várható

Januárban és februárban 3%-ra csökkenhet a hőmérséklet az ország északi részein. Másutt a hideg növeli az energia fogyasztást, de Indiában épp ellenkezőleg: ki lehet kapcsolni a légkondicionálást! A szárazság pedig azért lehet hasznos az energia gazdálkodásnak, mert Indiában még mindíg a szén adja ennek a 70%-át. A nagy esőzés idején sok szénbányát elöntött a víz, és ennek következtében akadozott a szénellátás sok erőműnél Indiában.

Jég hiány

Nemcsak a La Nina jelenség okozhat hidegebb telet Ázsia nagyrészén hanem az is, hogy az északi tengereken gyorsan olvad a jég. Ha a Kara tengeren kevesebb a jég, akkor növekszik az atmoszférikus nyomás, és ennek következtében csökkenhet a hőmérséklet Ázsia keleti részén, ahogy az már tavaly is megtörtént. A leghidegebb november és január közepe között lehet- mondta a Bloomberg portálnak Todd Crawford, az Atmospheric G2 meteorológiai igazgatója.

A pénzügy mindenek fölött – koaliciós partnerek harca a pénzügyminisztériumért 

Mindenki magának akarja ezt a kulcspozíciót, melyet a kancellár jelölt, Olaf Scholz tölt be jelenleg. Berlinben a szociáldemokraták két potenciális koalíciós partnere egyaránt magának követeli a pénzügyminisztériumot.

Christian Lindner, az FDP vezetője és Robert Habeck, a zöldek társelnöke egyaránt magának akarja a pénzügymisztériumot – írja a Deutsche Welle. Amely gyorsan hozzáteszi, hogy a koalíciós tárgyalások ugyan már hivatalosakká váltak, de november vége előtt aligha várható eredmény.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a liberálisok elnöke és a zöldek társelnöke küzdenek a pénzügyminiszteri posztért hiszen ennek a jelentősége a vírusválság idején újra bebizonyosodott. Sőt sok politológus épp azzal magyarázza a szociáldemokraták kissé meglepő választási sikerét, hogy Olaf Scholz pénzügyminiszterként kiválóan teljesített a pandémia legsúlyosabb időszakában is.

„A kancellár után ez a legfontosabb poszt a kormányban”

– mondta Uwe Jun politológus a közszolgálati Deutsche Welle portálnak.

„A pénzügyminiszter állitja össze a költségvetést, és ez meghatározó a kormány politikája szempontjából” – hangsúlyozta a politológus. hozzátette, hogy az elmúlt időszakban két erős pénzügyminiszter nagy befolyást szerzett a kormányban: Wolfgang Schäuble (CDU) illetve Olaf Scholz (SPD). Korábban ez nem így volt. Hans Eichelt (SPD), aki 1999 és 2005 között vezette a pénzügyminisztériumot úgy nyilatkozott a Deutschlandfunk Rádiónak, hogy

„nem annyira erős miniszterek kellenek hanem jó kormányzati együttműködésre van szükség.”

Az ex pénzügyminiszter elmondta, hogy „a kormányzati szokások szerint a pénzügyminiszter megvétózhatja az összes többi minisztérium döntéseit!

Demoklész kardjaként függ a minisztériumok feje fölött a pénzügyi vétó!”

Vétójog a gyakorlatban

„Óvatosan kell élni a vétózással” – fejtegette az ex pénzügyminiszter, aki azt is elmondta, hogy a miniszterek egyszerű többséggel leszavazhatják a pénzügyminisztert, aki ilyen módon meggyengülve kerülhet ki az erőpróbából. Éppen ezért a politológusok úgy vélik, hogy a pénzügyminiszternek – éppúgy mint a kancellárnak – konszenzus kiépítésére kell inkább törekednie mint a konfrontációra.

A pénzügy a valóságos európai minisztérium

Erre mutatott rá Eichelt ex pénzügyminiszter. A német pénzügyminiszterek – az ország súlya miatt- meghatározó szerepet játszanak Brüsszelben. Így volt ez amikor az Európai Unió – az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal együtt – a görög államadósság ügyét intézte. Wolfgang Schäuble akkori pénzügyminiszter befolyása meghatározónak bizonyult. A pandémia idején ugyanilyen döntő szerepet játszott Olaf Scholz nemcsak Berlinben, de Brüsszelben is.

Politika vagy szakértelem?

A német gyakorlatban az előző szempont a meghatározó. A legutóbbi öt pénzügyminiszter esetében megállapítható, hogy mindnyájan korábban is fontos kormányzati tisztségeket töltöttek be regionális vagy országos szinten. Négyen közülük tartományi miniszterelnökök voltak – Olaf Scholz esetében ez Hamburg városát jelentette – Wolfgang Schäuble pedig a berlini kormány belügyminiszteri székéből ült át a pénzügyminiszteribe.

Eichelt ex pénzügyminiszter így magyarázza a német gyakorlatot:

„nem kell pénzügyi szakértőnek lennie a miniszternek, mert a szakértők már ott ülnek a minisztériumban. Neki sokkal inkább az a feladata, hogy jó döntéseket hozzon össze a szakértők segítségével.”

A jelenlegi két jelölt egyike sem tanult közgazdaságtant, sőt az FDP vezetőjének még kormányzati tapasztalata sincsen. A zöldek társelnöke hat évig miniszterelnök-helyettes és környezetvédelmi miniszter volt Schleswig-Holstein tartományban.

A két potenciális koalíciós partner filozófiája is homlokegyenest ellenkező: a zöldek jelentős állami támogatással akarják felgyorsítani az áttérést a karbon semleges Németországra míg a liberálisok ezt inkább rábíznák a piacra. Ezért a zöldek mindenképp szeretnék megakadályozni, hogy az FDP kapja meg a pénzügyminisztériumot.

Ki hozza meg a népszerűtlen döntéseket?

Olaf Scholznak szerencséje volt, mert akkor tölthette be a pénzügyminiszteri posztot amikor Németország pénzügyei remekül álltak. Volt tehát miből osztogatni a válság idején. Az óriási pénzkiáramlás viszont növeli az államadósságot, melyet Németországban véresen komolyan vesznek. Szükség lehet tehát megszorításokra is, amelyek csökkenthetik Scholz illetve az új pénzügyminiszter népszerűségét.

Vajon kire bízza Scholz kancellár a pénzügyi tárcát, melyet ő olyan eredményesen menedzselt? A Deutsche Wellenek nyilatkozó politológus szerint hiába van sok ellentét a koalíciós pártok között, mert megegyezésre vannak ítélve. Mind a három párt letette a nagyesküt arra, hogy együtt készülnek „új kezdetre”. „Ha ez befuccsolna azért, mert nem tudják eldönteni, hogy ki legyen a pénzügyminiszter, akkor mind a három párt elveszítené az arcát” – nyilatkozta a Deutsche Wellenek Uwe Jun politológus.

Kiadják-e a MOL főnökét Horvátországnak?

Hernádi Zsoltot – 10 millió eurós korrupciós ügy miatt – kétéves letöltendő börtönbüntetésre ítélte a horvát bíróság, mely a fő vádlottat – Ivo Sanader egykori horvát miniszterelnököt hat éves börtönbüntetéssel sújtott. Az évek óta húzódó ügyben a horvátok már többször kérvényezték a MOL vezérének, Hernádi Zsoltnak a kiadását. A magyar kormány ezt eddig mindíg megtagadta.

Hernádi – Csányi az ellenzék oldalán

Az OTP és a MOL vezére, akik szoros üzleti barátságban állnak egymással, feltűnt Karácsony Gergely támogatói között az előválasztási kampányban.

A nemzeti együttműködés rendszerébe eddig igen harmonikusan illeszkedett bele a magyar gazdasági élet e két meghatározó személyisége, de most valamiért úgy érezték, hogy eljött a váltás ideje.

A nyílt kiállás az ellenzéki jelölt mellett – nem is beszélve a neki nyújtott pénzügyi adományokról – egyértelmű üzenet a magyar miniszterelnöknek. Orbán Viktor pedig nem feledékeny politikus. A zsarolás bevett gyakorinak számít ezen a szinten is.

Hernádi Zsolt aligha képzeli úgy jövőjét mint az ex miniszterelnök Horvátországban. Ahol kiderült: le lehet ültetni egy ex kormányfőt is korrupció miatt! Ez is figyelmeztetés Orbán Viktornak. Aki viszont a szorult helyzetbe került Hernádi Zsoltot kérdezheti meg arról, hogy mit is ér meg neki a jogi védelem, amely a börtönbüntetés elkerülését teszi lehetővé a MOL vezér számára.

Vesztésre áll Putyin háborúja a vírus ellen

Szigorú intézkedésekre utasította minden oroszok elnöke a kormányzókat Oroszországban, ahol napok óta több mint ezren halnak bele a Covid 19 járványba. A fertőzöttek száma meghaladta a 8 milliót, a halálos áldozatoké pedig a 230 ezret. Ez utóbbival Oroszország a negyedik helyen áll az Egyesült Államok, Brazília és India mögött.

Brazília elnökét a szenátus bíróság elé kívánja állítani, mert őt tartják az első számú felelősnek azért, hogy több mint 600 ezren haltak már bele a koronavírus járványba Brazíliában, ahol az elnök sokáig megpróbálta elviccelni a pandémiát.

Putyin az oltási kampány felgyorsítását követeli

Két szabad napot kell adnia a cégeknek mindenkinek, aki vállalja a védőoltást a Covid 19 vírus ellen. Így rendelkezett az orosz elnök, aki immár rendeletileg kényszer szabadságra küldte Oroszország népét: október 30. és november 7. között szünetel a munka minden nem létfontosságú intézményben Oroszországban. A dolgozók otthonmaradhatnak, de meg kell, hogy kapják a fizetésüket.

Az éttermeket és a szórakozó helyeket este 11 és reggel 6 között mindenütt zárva kell tartani a hatalmas országban.

Putyin utasította a rendőrséget és a katonaságot „hogy maximálisan támogassák a polgári szerveket a vírus elleni küzdelemben”.

Maga Putyin sem kíván senkivel sem személyesen találkozni nehogy megkapja a fertőzést.

Oroszországban a delta vírus új variánsát azonosították, és még a szakértők sem tudják, hogy mennyire hatékonyak ellenük az orosz vakcinák. Oroszországban saját oltóanyagot használnak, melyet az Európai Unió még mindig nem engedélyezett, mert kétségei vannak annak hatásosságát illetve mellékhatásait illetően.

Orbán és a Pegasus

Mindegy, hogy valaki püspök vagy utcaseprő, ha a nemzetbiztonságot érinti a tevékenysége, akkor megfigyelik a szolgálatok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, ahol Tordai Bence képviselő kérdezte a Pegasus ügyről. A Párbeszéd képviselője a választ hallva elmondta: beismerésnek tekinti a miniszterelnök szavait.

Orbán és a nemzetbiztonság

A miniszterelnök minden bizonnyal úgy érzi, hogy hatalmának megőrzése az első számú nemzetbiztonsági feladat. Ennek megfelelően a szolgálatok mindenkit megfigyelhetnek, aki Orbán Viktor hatalmára veszélyes lehet: „legyen az püspök vagy utcaseprő”!

Egy rendőrállamban ez őszinte beismerésnek számít bár a deklarált demokratikus normáknak nem felel meg. Orbán Viktornak a demokratikus normák mindössze annyit jelentenek, hogy választásokkal kell igazolnia hatalmát. Nem lehet tehát kétséges, hogy a szolgálatok egyik feladata épp az, hogy elősegítsék Orbán Viktor választási győzelmét.

Stanculescu tábornok árnya kísért

A román generálist Ceausescu állította a katonai hírszerzés élére. Ebben a minőségben játszott – ma sem teljesen feltárt – szerepet a rendszerváltozásban Romániában. Az viszont már ország – világ előtt történt, hogy ő elnökölt abban a különleges biróságban, amely halálra ítélte Nicolae Ceausescut és nejét, Elenat. A diktátort és feleségét gyorsan ki is végezték.

A nemzetbiztonság e rugalmas értelmezése eszébe juthat a magyar szolgálatok tábornokainak is. Különösen hogyha erre ösztönzést kapnak az Egyesült Államoktól – mint annak idején Stanculescu tábornok.

Milosevics nemzetbiztonsági szolgálatának a feje felmutatta CIA igazolványát a kissé meglepett hágai bíróság előtt.

Orbán a szolgálatok felhasználásával akarja bebiztosítani hatalmát, de egyáltalán nincs mindenki ott sem meggyőződve arról, hogy a nemzetbiztonság legfőbb kritériuma Orbán Viktor hatalmának megvédése.

SZÜLETÉSNAP

Tízéves lett a DK. Tíz éve, hogy egy kölcsönvett kőbányai pártirodán összegyűltünk néhány tucatnyian, többségükben addigi MSZP-sek, az egykor MDF-es Debreczeni József, a pártonkívüli baloldali Niedermüller Péter és az egykor SZDSZ-es én, és megalapítottuk az új pártot azon a néven, amelyet korábban az MSZP-n belüli, Gyurcsány Ferenc, Vitányi Iván és Molnár Csaba nevével fémjelzett platform viselt.

Azután elmentünk egy újlipótvárosi kávéházba, és megtartottuk az új párt első sajtótájékoztatóját. Az alakuló összejövetelen elfogadtunk egy alapító nyilatkozatot, megválasztottuk az elnökséget, benne Gyurcsányt elnöknek, Vitányit örökös tiszteletbeli elnöknek, Molnárt ügyvezető alelnöknek választottuk, mi hárman pedig Debreczeni Jóskával és Niedermüller Péterrel alelnökök lettünk, annak kifejezésére, hogy az új párt nem egyszerűen az MSZP-ből kivált szocialistáké, hanem olyan liberálisoké és konzervatívoké is, akik együtt kívánnak fellépni az épülő orbáni önkényuralommal szemben, a demokratikus jogállam újjáépítéséért, a magyar progresszió tradícióit folytatva.

A születésnapi rendezvényen – mint minden évben – Gyurcsány mondott okos, kedves, élvezetes beszédet, amely – noha az elején az ellenkezőjével fenyegette a hallgatóságot – kifejezetten szellemes volt. Helyes dolgokat mondott a mai politikai helyzetről, a remélt majdani demokrata kormányról, a hatpárti szövetségről, melyet mint demokrata hazafias koalíciót emlegetett.

Egyetlen dolog nem stimmelt a hangulatos beszédben.

„Az, ami most történik, itt a tizedik születésnapunk környékén, amikor létrejön az Orbánnal szembenálló demokraták hazafias koalíciója, az valójában az, amiről 2010-ben és 11-ben beszéltünk. Hölgyeim és uraim, megérkeztünk” – mondta elégedetten Gyurcsány.

Hát nem. Amiről 2011-ben beszéltünk, az más volt, mint a mostani hatpárti szövetség. Amiről 2011-ben beszéltünk, az szocialisták, liberálisok és konzervatívok szövetsége volt egy pártban, a progresszív magyar hagyományok, az egyértelmű nyugati orientáció jegyében. Ehhez képest a mai helyzet két dologban különbözik.

A mai DK egyértelműen szocialista párt, amelynek immár nem alelnöke sem Debreczeni, sem Niedermüller, sem én. Vannak ugyan egykori SZDSZ-esek a vezető testületekben, de nincs liberalizmus a párt politikájában.

A gazdaságpolitikát, a társadalompolitikát, a jogpolitikát tekintve eltűntek a párt dokumentumaiból és mindennapi üzenetiből azok az elemek, amelyeket nem az egykori MSZP-ből hoztak magukkal az onnan jöttek.

De vajon baj-e az, ha a széles összefogás nem egy pártban, hanem a hat párt szövetségeként valósul meg?

Ez annyiban jelent mást, mint amiről tíz éve beszéltünk, hogy a hatpárti szövetségbe – leginkább a Jobbikkal és az LMP-vel – bekerült a magyar jobboldal nacionalizmusa, bekerült egyfajta harmadikutas kapitalizmus-ellenesség, ami a tíz évvel ezelőtti DK-ban elképzelhetetlen volt.

A Fidesz alternatívájaként nem a magyar progresszió tradícióit folytató párt lép fel, hanem egy sokkal inkább vegyes profilú szövetség. Hogy ez előnyös-e, azt most félreteszem. Kétségtelen, hogy úgy tűnik: a Fidesszel csak ez a vegyes profilú szövetség képes a győzelem reményével felvenni a harcot.

De az mindenképpen megállapítható: ez nem az, amiről tíz éve beszéltünk.

Orbán diplomatája Washingtonban: az USA beavatkozik a magyar választásokba

1

Furcsán emlékezett meg október 23-áról a magyar külügy államtitkár-helyettese, aki az ünnepi beszédet mondta Washingtonban a Cosmos Clubban. Dancs Ferenc, aki Észak Amerikával foglalkozik a külügyben arról beszélt, hogy a Szabad Európa rádió beavatkozik a magyar belügyekbe.

A Szabad Európa megújult magyar adása bekapcsolta a vészjelzőket Budapesten – hangsúlyozta a magyar diplomata, aki nyers kijelentéseivel kisebbfajta diplomáciai botrányt okozott Washingtonban.

A washingtoni külügy szóvivője később megerősítette: a Szabad Európa rádió állami médiacég, de a műsor politikájába nem szólnak bele.

Az viszont kiderült, hogy Orbán igencsak tart a Biden adminisztrációtól, amely nem hívta meg őt arra a demokrácia csúcsra, melyet decemberben rendeznek meg Washingtonban. Orbán mellett Erdogan török elnök az egyetlen olyan NATO tagállam vezetője, aki nem kapott meghívót arra az eseményre, melyen az USA több mint száz szövetségese lesz jelen.

Kitől – mitől fél Orbán?

Csak én távolíthatom el a hatalomból Európa legveszélyesebb politikusát – nyilatkozta Márki-Zay Péter a Newsweek című hetilapnak.

Élet-halál kérdés a demokrácia szempontjából, hogy ki nyeri a választást jövő tavasszal Magyarországon – hangsúlyozta Orbán Viktor kihívója. Állást foglalt amellett, hogy Magyarország javítsa kapcsolatait az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal. Márki-Zay Péter szerint, ha hatalomra kerülne, akkor felülvizsgálná a kapcsolatokat Oroszországgal és Kínával.

Mindez egybevág a washingtoni külügy álláspontjával, amely felrója Orbán Viktornak a túlságosan jó viszonyt Moszkvával és Pekinggel.

„Hiszek abban, hogy minden önkényuralmi rendszer véget ér egyszer. Magyarország egyre korruptabb és egyre szegényebb lesz. A mi feladatunk, hogy felébresszük a magyarokat”

– mondta a Newsweeknek Márki-Zay Péter.

Mi lesz utána?

Az USA által támogatott demokrácia forradalmak meglehetősen másnaposok: Tunéziában 10 éve ment végbe a fordulat, a szabadság nagyobb lett, de az életszínvonal nem nőtt.

Ukrajnában hasonló a helyzet: a 2014-es fordulat után demokratikusabb lett a közélet, de a gazdasági káosz nem csökkent, az elit korrupciója ma is általános.

Afganisztánban totális kudarccal végződött a demokrácia exportja, visszatértek a fanatikus tálibok, akiket az USA hadserege húsz éve távolított el a hatalomból.

Miért nőnek az energia árak? – vita a brüsszeli uniós csúcson

A karbon kereskedelmi rendszer is oka az energiaárak emelkedésének – ezt állította az uniós csúcstalálkozón több kelet-európai tagállam, és bár más hozzászólók szerint ez marginális tényező, de végülis elfogadták a bírálatot. Utasították a brüsszeli bizottságot , hogy „tanulmányozza a karbon kereskedelmet” – tudósít a Politico Brüsszelből.

Az Európai Unió terve, mely szerint karbon semlegességet kell elérni 2050-re, növeli az energia árakat – ismertette a magyar kormány álláspontját Orbán Viktor a csúcstalálkozón. Aki hozzátette, hogy az energia árak már alig elviselhetőek, és ha ez így megy tovább, akkor megölheti az európai középosztályt.

A lengyel kormány hasonlóképp az uniós karbon terv ellen emelt szót, és annak visszavonását vagy elhalasztását javasolta.

Az Euroactiv szerint Babis Orbán támogatására dönthetett úgy, hogy nem fogadja el a közös álláspontot karbon ügyben.

Az uniós karbon kereskedelmi rendszer /ETS/ „manipulált” a cseh kormányfő szerint. Babisnak lehet, hogy ez a mostani az utolsó uniós csúcsértekezlete.

Angela Merkel német kancellár is távozóban van, de elvetette Babis bírálatát mondván: az energia árak és a karbon semlegesség két külön téma.

A világ legnagyobb karbon kereskedelmi rendszere

Emissions Trading Scheme az Európai Unió rendszere, amely a maga nemében egyedülálló. Fő célja a karbon semlegesség elérése. A cseh miniszterelnök javaslatára a bizottságot felszólították, hogy tanulmányozza a gáz és villany piacok működését éppúgy mint a karbon kereskedelem rendszerét.

Lengyelország, Csehország és Spanyolország azt kérte Brüsszeltől, hogy akadályozza meg „a spekulációt a karbon kereskedelemben,” Varsó ezenkívül azt is fontosnak tartja kivizsgálni, hogy a Gazprom milyen szerepet játszott és játszik a gázárak emelkedésében.

Az európai energia miniszterek október 26-án rendkívüli ülést tartanak, hogy megvitassák az energia árak emelkedését.

Brüsszel a kelet-európai tagállamok megnyugtatására abba is belement, hogy a következő csúcstalálkozón, decemberben folytatják a téma megvitatását.

Nem lehet szimplán populista felvetésnek nevezni a kelet-európai tagállamok bírálatát

– hangsúlyozza az Euroactiv.

A gázárak ugyanis rohamtempóban emelkedtek. Emiatt néhányan a tagállamok közül közös földgáz beszerzési programot javasoltak az Európai Uniónak. Görögország, Spanyolország és Olaszország szerint az Európai Uniónak közös tározó kapacitásra lenne szüksége, hogy így stratégiai tartalékot tudjon képezni.

A németek és a hollandok szerint viszont csak átmeneti válságról van szó, és jövő tavaszra normalizálódik a helyzet a gáz fronton.

Más véleményen van Macron francia elnök és Sanchez spanyol miniszterelnök, akik szerint tartós lehet a magas energiaár, és ez ellen az Európai Uniónak tennie kell valamit.

Brüsszelben is megoszlanak a vélemények: Josep Borrell külügyi főképviselő szerint meg kell reformálni az energia árrendszerét, de Ursula von der Leyen úgy foglalt állást, hogy az EU energia rendszere alapjában véve jól működik. A brüsszeli bizottság vezetője ezzel Angela Merkel álláspontjára helyezkedett – írja a Politico.

Ursula von der Leyen ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Oroszország olykor nem habozik fegyverként használni a gázexportot például Moldova esetében. Moszkva is sebezhető hiszen nagyon is szüksége van az energia exportból származó bevételekre – mutatott rá a brüsszeli bizottság vezetője.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK