Featured

Andy Landy mosolyalbuma – Orbán, a békepárti

Orbán Viktor a Putyinnal tartott kétoldalú találkozón arról beszélt, hogy megszámolta, tizenháromszor találkozott az orosz elnökkel 2009 óta, de ilyen összetett körülmények között még sosem. Ennek oka nem más, mint a katonai művelet és a vele járó nyugati szankciók – mondta a magyar miniszterelnök. Orbán kijelentése azért érdekes, mert az oroszok hívják „különleges katonai hadműveletnek” az Ukrajnában zajló eseményeket, más – nem oroszbarát – országok vezetői háborúnak nevezik.

APÁPAI

 

A Hamász tartályok teletöltve az gázai kórházaknak mégsem jut

A New York Times alátámasztja Izrael állítását, miszerint a Hamász élelmiszert és üzemanyagot halmoz fel a Gázai övezetben, elzárva azt a kétségbeesetten rászoruló lakosoktól.

Arab és nyugati tisztviselők állítják, hogy a Hamász terrorcsoport üzleteket halmozott fel hatalmas alagúthálózatában.

„A Hamasz több százezer gallon üzemanyaggal rendelkezik járművekhez és rakétákhoz; lőszerek, robbanóanyagok és anyagok tárolóhelyei, hogy többet készítsenek; valamint élelmiszer-, víz- és gyógyszerkészletek”

– áll a jelentésben a meg nem nevezett tisztviselőkre hivatkozva.

Egy magas rangú libanoni tisztviselő azt mondta az újságnak, hogy a Hamásznak elegendő készlete van a terrorcsoport számára ahhoz, hogy három-négy hónapig fenntartsa a harcot anélkül, hogy utánpótlásra lenne szüksége.

A tisztségviselők névtelenül nyilatkoztak az újságnak, hogy ne fedjék fel forrásaikat.

A hét elején az IDF fényképeket adott ki, amelyek szerint üzemanyagtartályok láthatók a Gázai övezetben, és azt állítják, hogy információik vannak arról, hogy félmillió liter üzemanyagot tart ott a Hamász.

Izrael, amely általában üzemanyagot szállít Gázának, leállított minden üzemanyag szállítást a Hamász október 7-i ország elleni támadását követően, amikor a terrorcsoport hirtelen szárazföldi, légi és tengeri támadást indított. A rakéták ezreiből álló zápor leple alatt több mint 2500 fegyveres lépte át a határt, és gyilkosan tombolt déli városokon, több mint 1400-at megöltve, akiknek többsége civil volt. További 230 embert túszul ejtettek.

Izrael megtiltotta az üzemanyag bejutását Gázába, miután a háború korai óráiban teljes blokádot rendelt el a tengerparti enklávéban. Egyiptomon keresztül azonban számos élelmiszert, vizet és egészségügyi felszerelést tartalmazó segélyszállítmányt engedtek be.

Gázai övezet: több milliárd dollár kellene a gazdaság fellendítéséhez

Az ENSZ kereskedelmi szervezete rámutat arra, hogy már a háború előtt is rossz állapotban volt a gazdaság és az infrastruktúra a gázai övezetben már most több milliárd dollár kellene a gazdaság fellendítéséhez.

45%-os a munkanélküliség a gázai övezetben – állapítja meg a UNCTAD jelentése, mely szerint a gázai övezet népessége jelenleg 2,3 millió.

“Nagyon nehéz megállapítani, hogy a gázai övezetnek mekkora gazdasági támogatásra lesz szüksége a háború után, de az biztos, hogy több milliárd dollárról van szó” – hangsúlyozta a jelentés egyik készítője Genfben. Richard Kozul-Wright elmondta: a gázai övezet GDP-je a háború előtt sem érte el a pandémia előtti szintet: 11,7%-kal volt kisebb mint 2019-ben. A létfontosságú támogatás összege is csökkent: 2008-ban még 2 milliárd dollár volt, tavaly már csak 500 millió. Ez utóbbi a GDP 3%-át sem éri el.

Ezek után nem csoda, hogy

az UNCTAD jelentése azt állapítja meg, hogy a lakosság fele szegénységben él a gázai övezetben.

Izrael beengedte a gázai munkavállalókat

Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, amely jóval magasabb béreket biztosítottak a gázai munkavállalóknak, de Izrael korlátozta az engedélyek számát nemzetbiztonsági okból. A vizsgálat utóbb kiderítette, hogy nem volt alaptalan a gyanakvás, mert a gázai övezetből érkezett munkások közül néhányan a Hamász kémei voltak, akik tájékoztatták a terrorista szervezetet a kibucok működéséről. Ezeket az információkat a Hamász felhasználta október hetediki terrortámadása során – írja a Haaretz.

Az UNCTAD jelentés hangsúlyozza, hogy Izrael korlátozta a gázai övezet fejlődését, a munkaerő mindössze egy százaléka kapott munkavállalási engedélyt Izraelen belül.

Az ENSZ főtitkára erre a jelentésre hivatkozva mondta azt kedden, hogy “nem vákuumban történt a Hamász támadása”. Guterres főtitkár szerint a palesztinok évtizedes sérelmei nagy szerepet játszottak a Hamász terrorakciójában bár “semmiképp sem indokolhatják a szörnyű cselekedeteket.”

Izrael ENSZ nagykövete tiltakozott mire szerdán Guterres főtitkár sietett közölni: “félreértették” szavait.

Izrael külügyminisztere közölte: ezekután nem kíván találkozni az ENSZ főtitkárával.

Guterres ENSZ főtitkár további segélyeket sürgetett a gázai övezetnek és általában a palesztinoknak “nehogy a konfliktus kiterjedjen más területekre is.”

Biden amerikai elnök legutóbbi sajtóértekezletén a Fehér Házban azt mondta, hogy “minden érdekelt félnek – izraelieknek, palesztinoknak, a térség államainak, a globális vezetőknek – koncentrált erőfeszítéseket kell tenniük, hogy megtaláljuk a békéhez vezető utat.”

Andy Landy mosolyalbuma – A sánta kutya esete Kocsis Mátéval

Krétán töltötte a hosszú ünnepi hétvégét Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, miközben a Facebookon arról posztolt, hogy a Kossuth téri állami ünnepségen vesz részt – derítette ki a Népszava.

APÁPAI

Kémkedés miatt rúgták ki a kínai külügyminisztert

Tajvani értesülések szerint Csin Kang már a hadbíróság elé is került, mert szeretője, aki egy televízió műsorvezetője volt, diplomáciai titkokat juttatott el a CIA-nek.

Csin Kang korábban rakéta sebességgel száguldott felfelé a külügyben, ahol rábízták Hszi Csin ping elnök külföldi útjainak megszervezését. Miután itt megszerezte a nagyfőnök bizalmát, villámgyorsan kinevezték washingtoni nagykövetnek. Ez a kínai diplomácia messze legfontosabb posztja. Csin Kang a “farkas diplomáciát” folytatta vagyis keményen képviselte a kínai nacionalista álláspontot , és bírálta az Egyesült Államokat. Washingtonban emiatt senki sem fogadta. Nyíltan panaszkodott, hogy Blinken külügyminiszter is csak egyetlen egyszer tárgyalt vele, de akkoris csak röviden , mert a megbízólevél átadása nem több mint protokolláris esemény , ha a fogadó fél így akarja. Az USA pedig így akarta hiszen a Biden kormányzat első számú stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát 2021-ben.

A kínai kommunista párt kongresszusa 2022-ben megerősítette Hszi Csin ping vezető szerepét, és így felgyorsult Csin Kang karrierje is: nem csakhogy külügyminiszter lett Pekingben, de megkapta az államtanácsos rangját is, melyet általában sokkal hosszabb karrier után szoktak elérni Kínában.

Csin Kang ebben a minőségében tárgyalt öt és fél órán át Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel Pekingben. Eredményről nem számoltak be, nem szivárgott ki semmi. Nem sokkal később azonban a nemrég kinevezett külügyminiszter eltűnt a nyilvánosság elől. Majd közölték: leváltották tisztségéből, de megtarthatta államtanácsosi rangját. A napokban kiderült: már államtanácsosi tisztségét is elveszítette.

A CIA túl sokat tudott

A Blinken tárgyalás során kiderült, hogy az amerikai fél pontosan ismeri a kínai álláspontot. Honnan? A belső vizsgálat megindult, és kiderült: a külügyminiszter szeretője a gyenge láncszem. Pekingben köztudott volt a hatalom köreiben, hogy a külügyminiszternek szeretője van, sőt közös gyerekük is született. Ez nem szokott probléma lenni a pártelitben Kínában: Sanghaj lebukott párttitkára esetében 17 “feleséget” számoltak össze a kommunista pártellenőrzés emberei. Ez a hatalmas korrupciós botrány kapcsán derült ki, mely elsodorta Kína gazdasági fővárosának politikai vezetőjét.

A televíziós újságírónő vallott, és ezt követően letartóztatták Kína ex külügyminiszterét.

Mindez rossz fényt vet magára Hszi Csin ping elnökre is hiszen a villámgyorsan megbukott külügyér az ő embere volt.

Nem sokkal később Hszi Csin ping egy másik friss kinevezettje is fűbe harapott: Li Sangfu hadügyminiszter is villámgyorsan bukott meg. Kínában a hadügyminiszter nem a hadsereg feje amióta Lin Piao marsall megkísérelte a hatalomátvételt a kulturális forradalom idején. A pekingi szereposztás szerint a kommunista párt főtitkára irányítja a hadsereget, a hadügyminiszter pedig diplomáciai feladatot lát el: ő tárgyal külföldi kollégáival. Li Sangfu ugyancsak a farkas diplomáciát képviselte. Szingapúrban egy nemzetközi tanácskozáson Lloyd Austin amerikai hadügyminiszter  békülékeny gesztust tette, és tárgyalásokat javasolt. A kínai hadügyminiszter ezt elutasította arra hivatkozva, hogy az USA-ban őt szankciós listára tették.

A kemény hangú elutasítás után a kínai hadügyminiszter eltűnt, és csak arról lehetett olvasni a hivatalos közlönyben, hogy leváltották tisztségéből. Ez is csapás Hszi Csin pingre hiszen a hadügyminiszter is az ő embere volt.

Mi történt?

A kínai vezetők régi szokása, hogy a nyári szabadság idején augusztusban Pejtahoban a kormányzati üdülő központban összeülnek informális megbeszélésre. Ezen a tanácskozáson nemcsak a kommunista párt és a kormány fontos emberei vesznek részt, de a veteránok is, akik még nem is oly rég maguk is komoly tisztséget töltöttek be. A kiszivárgott hírek szerint a veteránok egy csoportja rátámadt Hszi Csin ping elnökre mondván: ő szúrta el az amerikai diplomáciát épp a farkas módszerrel. Míg korábban Csou Enlaj és Teng Hsziao ping kialakította az együttműködés politikáját az USA-val, Hszi Csin ping G2-es programjának nyílt hangoztatásával hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak immár első számú stratégiai ellenfélnek tekintik Kínát. Hszi Csin ping elnök Hangcsouban a G20 tanácskozáson hirdette meg G2 programját, amely azt jelentené, hogy az USA és Kína együtt kormányozná a világot. Washingtonban nem kérnek ebből. A kínai vezetésben abban konszenzus van, hogy a cél a G2 program, de a veteránok azt vetették Hszi Csin ping elnök szemére, hogy ezt nyíltan ki is mondta. Teng Hsziao ping arra tanította a pekingi elitet, hogy szépen csendben fejlessze világhatalommá Kínát, mert hogyha nyíltan felvállalják a céljaikat, akkor maguk ellen fordíthatják a világot.

Hszi Csin ping visszavonult: újra Vang Ji lett a külügyminiszter, aki a régi iskola embere. Most ő tárgyal Washingtonban, hogy előkészítse a kínai elnök és Joe Biden csúcstalálkozóját, melyre novemberben kerülhet sor az Egyesült Államokban.

A budapesti Curry House étterem tulaja a Hamász támogatói közé tartozott

0

Zulkanarian Saer Khan Samit azóta figyeli a bangladesi titkosszolgálat, hogy kizárták a helyi katonai akadémiáról, mert iszlamista körökkel tartott fenn kapcsolatot, és kábítószer kereskedelemmel is foglalkozott.

Magyarországon Zulkanarian Saer Khan Samit több éttermet is fenntartott az elmúlt években. Az egyikben, mely a Curry House nevet viselte, iszlamista csoportok is szervezkedtek. 2016-ban ott terveztek meg egy robbantást, melyben két magyar rendőr is megsérült.

A tulaj folyamatosan pénzmosással is foglalkozott, és támogatta az iszlamista terrorista szervezeteket köztük a Hamászt is, mely 2023 októberében brutális terrortámadást követett el Izrael ellen. A Curry House étteremben, mely kezdetben a Bródy Sándor utcában működött, sok kétes figura találkozott, akik a közel-keleti alvilággal és a terrorizmussal álltak szoros kapcsolatban. Minthogy erre felfigyelt a magyar elhárítás is, ezért a Curry House új helyre költözött, a Diósárok útra, ahol korábban az Árnyas vendéglő működött.

Hej Nyírfácska

Az Árnyas vendéglőt korábban Birjozkának – nyírfácskának hívták, és Ludmilla asszony üzemeltette a KGB megbízásból. Megfordult itt a nyolcvanas években Carlos is, aki a KGB összekötő tisztje volt a palesztin terroristákkal. A latin-amerikai terrorista Budapest XII-ik kerületében egy vendégházban pihente ki fáradalmait. A házat a magyar államvédelem a Szovjetunió kérésére bocsátotta Carlos rendelkezésére.

A KGB aktívan támogatta az iszlamista terrorizmust azóta, hogy Andropov – a szovjet vezetés nevében így döntött az 1967-es arab-izraeli háború után.

Ekkor került Izrael ellenőrzése alá a gázai övezet is. A Szovjetunió megszakította kapcsolatait Izraellel, és erre kényszerítette “a baráti szocialista országokat” – köztük Magyarországot is. Andropov, a Szovjetunió egykori budapesti nagykövete 1967-ben lett a KGB vezetője. Az Izrael ellenes döntést így magyarázta el Pacepa tábornoknak, a román hírszerzés akkori fejének, aki nemsokkal később az Egyesült Államokba menekült, és megírta emlékiratait.

“Izrael lakossága nem éri el a 10 milliót, a zsidók száma a világon nem több mint 15 millió. Ezzel szemben a muzulmánok száma több mint egymilliárd. Az Egyesült Államok Izraelt támogatja, így mi előnyben leszünk a muzulmán országokban” – fejtegette Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki maga zsidónak született a cári Oroszországban, de szorgos munkával eltüntette ennek nyomait, mert csak így válhatott belőle a Szovjetunió első embere 1982-ben. Elbert János, aki Andropov tolmácsa volt 1956-ban Budapesten állítólag ezt is elmondta volna nyugati tudósítóknak, akik interjút kértek tőle miután az egykori budapesti nagykövet a Szovjetunió első embere lett 1982-ben. Elbert János állítólag elfogadta az interjú kérést, de nyilatkozni már nem volt módja, mert belefulladt a sekély vízbe a Balatonban. Felesége és fia, akik érdeklődtek halálának okairól szintén különös körülmények között távoztak az élők sorából.

Carlost a Közel Keleten levadászta a francia titkosszolgálat, így most sokszoros életfogytig tartó büntetését tölti egy börtönben Franciaországban. Börtönében kevesen látogatják a veterán terroristát, de köztük van egy magyar újságíró, akivel rendszeresen együtt ebédelt a Birjozka étteremben a Diósárok úton.

A magyar újságíró időközben két könyvet is kiadott Franciaországban Carlos viselt dolgairól. Jurij Vlagyimirovics Andropov 1984-ben meghalt. Róla nevezték el az orosz titkosszolgálat hírszerző akadémiáját. Ide nem vettek fel egy törekvő KGB tisztet, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint, mert a felvételi bizottság szerint

“csak csapatmunkára használható, ha magára hagyják, akkor döntésképtelen.”

Az ENSZ azonnali tűzszünetre szólítja fel Izraelt, de a Hamászt meg sem említi

Ayman Safadi jordán külügyminiszter, az ENSZ Közgyűlésének ülésén 22 arab ország nevében beszélt, azzal vádolja Izraelt, hogy „örök pokollá teszi Gázát a földön”.

„A trauma a következő generációkat fogja kísérteni” – mondta, hozzátéve, hogy „az önvédelemhez való jog nem jogosít fel büntetlenül ölni. A kollektív büntetés nem önvédelem, hanem háborús bűn.”

Jordánia egy határozattervezetet is benyújtott, amelyről még vita folyik, és amelyet  szavazásra bocsátanak.

A szöveg nagyrészt a humanitárius helyzetre összpontosít, „azonnali tűzszünetre” és „akadálytalan humanitárius hozzáférésre” szólít fel a Gázai övezetben. Minden felet felszólít, hogy tegyen eleget „a civilek védelmének”, de

nem tesz említést a Hamász-támadásról.

Gilad Erdan izraeli ENSZ-nagykövet támadja a benyújtott szövegtervezetet:

„A határozat megfogalmazói azt állítják, hogy aggódnak a békéért az elvetemült gyilkosokat azonban, akik ezt a háborút kezdeményezték, még csak meg sem említik a határozatban.

Az egyetlen hely, amelyhez ez a határozat tartozik, a történelem szemeteskukájában van.”

Trump Lenin ágyában prostikkal szexelt

Régi ügy a brit bíróság előtt: az angol hírszerzés leleplező dossziéja az Egyesült Államok ex elnökéről, aki Trump tornyot akart Moszkvában is még Mihail Gorbacsov elnöksége idején. Trumpot lelkesen fogadták Moszkvában, ahol abban a lakosztályban is töltött néhány napot, melyben Lenin, a bolsevik forradalom vezetője lakott ameddig be nem rendezték lakását a Kremlben.

Korábban az orosz birodalom fővárosa Szentpéterváron volt, de Lenin a polgárháború idején áthelyezte Moszkvába, mert az sokkal jobban védhető külső intervencióval szemben. Az első külső intervenciót még Churchill tervezte a bolsevik forradalom elfojtására. A Szovjetunióban nagy megtiszteltetésnek számított, ha a külföldi vendég Lenin ágyában alhatott, de Trumptól, a vállalkozó szellemű amerikai milliomostól sokat vártak a pénzügyi problémákkal küszködő Moszkvában. A KGB szakképzett kém prostituáltakat szállított Trumpnak. Szentpéterváron aztán az USA későbbi elnöke valóságos szex orgiákat szervezett – a KGB mindent gondosan filmezett. Állítólag ez képezi Putyin zsaroló dossziéjának alapját. Mindezt szorgosan jelentette Londonba annak idején a brit hírszerzés moszkvai rezidense. Hillary Clinton a választási kampányban 2016-ban ennél a nyugalmazott brit hírszerzőnél rendelte meg az ellenfelét lejárató dossziét. Az el is készült, de Trump ügyvédei sikeresen megakadályozták a közzétételt az Egyesült Államokban. Hillary Clinton el is veszítette a választást, Donald Trump pedig diadalmasan bevonult a Fehér Házba. 2020-ban azonban veszített bár ebbe ma sem tud beletörődni. Készülődik is vissza a Fehér Házba – nem is esélytelenül.

Szex és pénz

Ezzel fogta meg a KGB Donald Trumpot – állítja Christopher Steele. A brit hírszerzés veteránja részletesen dokumentálta Trump szex orgiáit és pénzügyeit is. A nyolcvanas években a vállalkozó szellemű amerikai milliomos sok szovjet vezetőt vesztegetett meg, mert Trump tornyot akart a Vörös tér közelébe. Pechére olyan szovjet funkcionáriusok kapták a megvesztegetési pénz jórészét, akiket Mihail Gorbacsov kiseprűzött a hatalomból. Így aztán a Trump toronyból a Szovjetunióban nem lett semmi. Az orosz titkosszolgálat nem felejtette el Trumpot. A folyamatosan pénzügyi problémákkal küszködő vállalkozót nagyvonalú ajánlattal keresték meg: megoldjuk pénzügyi gondjait, sőt támogatjuk abban, hogy az USA elnöke legyen! Trump majdnem leesett a székről, de belement az alkuba- állítja Christopher Steele. Maga Trump természetesen mindent tagad. A nyugdíjas brit hírszerző viszont kikutatta, hogy Trumpnak csinos bankszámlái voltak a Deutsche Banknál, melyekre folyamatosan érkeztek pénzek Moszkvából pontosabban a balti országokból hiszen a KGB utóda rajtuk keresztül finanszírozta nyugati barátait ebben az időben.

Most, hogy Trump újra elnök akar lenni, ismét előkerült a Steele dosszié, melynek hitelességéről senki sem tud meggyőződni igazán. Putyin persze sok mindent mondhatna, ha akarna, de természetesen hallgat. Az tény, hogy sokkal jobb viszonyt ápolt Donald Trumppal mint demokrata utódával, Joe Bidennel.

Az ukrajnai háború megindulása után Trump többször is hencegett azzal, hogy ő napokon belül megoldaná a problémát úgy, hogy mindent megtárgyalna Vlagyimir Putyinnal Ukrajna feje fölött. Joe Biden álláspontja az, hogy nem tárgyal az orosz elnökkel Zelenszkij ukrán államfő feje fölött.

Kérdés, hogy a Steele dosszié ronthatná-e Trump elnökválasztási esélyeit hiszen a proteszt szavazók épp azért szavaztak eddig is rá, mert nem ortodox politikát folytatott, melyhez kevéssé ortodox magánélet is járult.

Az Európai Unió pénzügyi válsága

0

100 milliárd eurós pluszt kér Brüsszel a tagállamoktól, de a hétvégi csúcstalálkozón aligha fogadja el minden tagállam vezetője ezt a javaslatot. Pénze ugyanis erre valójában egyetlen tagállamnak sincs.

Lindner német pénzügyminiszter rá is mutatott erre miután Ursula von der Leyen asszony bejelentette: az Európai Unió 50 milliárd euróval támogatja Ukrajnát. Ez a legnagyobb tétel a 100 milliárd eurós brüsszeli költségvetési javaslatban, és ebben elvben politikai konszenzus van – Magyarország kivételével. Más kérdés, hogy a politikai konszenzus nem jelenti azt, hogy pénz is van rá. Ráadásul itt vannak a fukar államok: Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország, melyek egyáltalán nem akarnak több pénzt áldozni a közös európai ügyre. Fennáll persze a közös hitelfelvétel lehetősége. Ez egyszer már sikerült: a pandémia után Merkel kancellár keresztülvitte az akaratát. 750 milliárd eurós hitel felvételt hajtott végre az Európai Unió. Merkel kancellár ünnepélyesen megígérte: csak egyedi és kivételes kölcsön felvételről van szó!

A brüsszeli bizottság most azért is kéri a 100 milliárd eurós pluszt, hogy a kölcsön részleteit tudja törleszteni.

Orbán Viktor zsarolási potenciálja

A Financial Times és a Der Spiegel is megírta: Magyarország megkaphat 13 milliárd eurót a felfüggesztett uniós pénzekből, ha rábólint az 50 milliárd eurós ukrán támogatásra. Ezt Orbán Viktor azért ellenzi, mert a kijevi kormány a nyelv törvénnyel korlátozza a magyar kisebbség jogait Kárpátalján. Bár korábban Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy elleszünk az uniós eurómilliárdok nélkül is, de ez koránt sincs így. A magyar miniszterelnöknek csalódnia kellett két “barátjában” Vlagyimir Putyinban és Hszi Csin pingben. Az orosz elnök azt ígérte, hogy Magyarország olcsóbban kapja az orosz földgázt, de ebből semmi sem lett. Most Bulgária felemeli a tranzit díjat, mely lényegesen megdrágíthatja az orosz gázt. Persze a Gazprom le is nyelheti a bolgár tranzit díj emelést. Nem kizárt, hogy erről is tárgyalt Orbán Viktor Putyin orosz elnökkel Pekingben hiszen a magyar kormányfő tisztában van azzal, hogy az energiaszámla már így is olyan magas, hogy belegebed a magyar gazdaság.

“Ha az Európai Unió nem ad pénzt, akkor majd adnak a kínaiak“

– közölte Orbán Viktor a világgal, de gyorsan elhallgatott ezzel a PR szöveggel.

Miért? Mert kiküldte Matolcsy Györgyöt Pekingbe, hogy érdeklődje meg: mire számíthat a magyar kormány, ha tartósan nem jön pénz Brüsszelből, és emiatt fizetési gondjai támadhatnak? A CIA Matolcsy Györgyöt a kínaiak emberének tekinti a magyar elitben, ezért nem is fogadják őt az Egyesült Államokban, ahol az IMF közgyűléseken is mindig más képviseli a Magyar Nemzeti Bankot. Mit mondtak Matolcsynak majd azután Orbánnak Pekingben? A kínaiak nem támogatnak államokat hanem csak beruházásokat. Az Új Selyemút program keretében érkeznek is ezek Magyarországra: akkumulátor gyárak, sőt elektromos autókat előállító üzem Szegeden. A kínai BYD vezetőjével Orbán Viktor tárgyalt legutóbbi útja során. Csakhogy ezek a kínai beruházások inkább viszik mint hozzák a pénzt: óriási adókedvezményt kapnak viszont a magyar félnek vállalnia kell a megfelelő infrastruktúra biztosítását.

Orbán Viktor  ebből nem tudja finanszírozni a nemzeti együttműködés ezer sebből vérző rendszerét.

Ezért Brüsszel újra felértékelődött. Tudják ezt ott is, ezért üzente Josep Borrel külügyi főképviselő a vétózgató Orbán Viktornak: nem kötelező az EU tagjának lenni!

Brüsszelben és Washingtonban pontosan tudják, hogy Orbán fenyegetőzhet, de nem léphet ki az Európai Unióból hiszen az imént említett kínai cégek is kizárólag azért jöttek ide, mert Magyarország egy 450 milliós piac része!

A baj az, hogy az Európai Unió is pénzügyi válsággal küszködik, és ezért mind kevésbé tolerálhatja a vétózgató Orbán Viktort.

Orbán a „semmi ágán” ül és közben világmegváltó vezérnek képzeli magát. ez aligha a legjobb hely a jövő megnyerésére.

Még soha nem volt olyan nehéz ingatlanhoz jutni az USA-ban mint most

Soha ilyen kevés ház és lakás nem volt a piacon szeptemberben az Egyesült Államok történetében: az árak mennek felfelé, a jelzálog kölcsönök kamatlába szintén.

13 éves mélyponton az ingatlanok eladása – írja a CNN gazdasági rovata, megállapítva, hogy a perspektívák sem rózsásak. A jelzálog kölcsönök kamatlába közelíti a 8%-ot, és még tovább mehet felfelé.

Mennyiért lehet hozzájutni egy 30 éves fix kamatlábas jelzálog kölcsönhöz jelenleg az Egyesült Államokban? Átlagosan 7,63% a kamatláb. Milyen havi törlesztést jelent ez? 2528 dollárt! Tegyük hozzá, hogy a beugró a kölcsön 20%-a – közölte az ICE Mortgage Technology.

Ez 91%-os emelkedést jelent a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest amikor az átlagos törlesztés “még csak 1204 dollár volt havonta.”

A probléma az, hogy az alacsony kamatok idején nagyon felmentek az árak: ”az átlagos otthon ma az Egyesült Államok medián jövedelmének a hatszorosába kerül” – mondja az ICE Mortgage Technology kutatási igazgató helyettese. Andy Walden rámutat arra, hogy nem is oly rég még csak háromszoros volt a szorzó. Ahhoz, hogy újra ez legyen a helyzet 37%-os árcsökkenésre lenne szükség az ingatlan piacon, és a jelzálog kamatlábnak legkedvesebb 4%-kal kellene kisebbnek lennie. Vagy pedig 60%-kal nőnie kellene az átlag amerikaiak jövedelmének. Egyik sem túlságosan valószínű a közeli jövőben.

Messze még a 2%-os inflációs cél

Minthogy a Federal Reserve Boardnak ez az elképzelése az inflációról, ezért a kamatlábak tartósan magasan maradnak. A kamatláb attól függ, hogy az USA gazdasága milyen eredményeket produkál: mekkora a növekedés? Milyen magas az infláció? A jelzálog követi a Federal Reserve Board kamatlábát. A költségvetési hiány, és a Biden kormányzat költekezése ugyancsak a szigorítás irányában hat.

Emiatt a jelzálog kamatlába felmehet a lélektani határ, a 8% fölé is – jósolják a szakértők, akiket a CNN gazdasági rovata megkérdezett. Mi lesz ennek a következménye?

Már annyira nehéz a helyzet, hogy a 8%-os jelzálog kamatláb nemigen ronthat rajta – véli a szakértők többsége. Már augusztusban is az volt a helyzet, hogyha egy átlagos vásárló jelzálog hitelt vett fel 10%-os befizetéssel, akkor az átlag jövedelem 40%-át kellett a törlesztésre fordítania noha a bankok általában ragaszkodnak ahhoz, hogy a törlesztés nem lehet magasabb mint a rendszeres havi jövedelem 30%-a. Ahhoz, hogy valaki teljesítse ezt a 30%-os elvárást 107 ezer dolláros éves jövedelemre lenne szüksége. Csakhogy az USA medián jövedelem tavaly 74580 dollár volt egy évben.

Vagyis átlagjövedelemből jóformán lehetetlen átlagos házat vagy lakást szerezni jelenleg az Egyesült Államokban. Ha 8% fölé megy a jelzálog kamatlába akkor már 114 ezer dolláros éves fizetés kell majd ahhoz, hogy a havi törlesztés 30% alatt maradjon – vázolja fel a meglehetősen vigasztalan ingatlan piaci jövőt a CNN gazdasági rovata.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK