Most az új jelszó: „Európai védelmet akarunk a kisebbségi jogainknak”! Csakhogy közben az RMDSz-kiskirályok Semjén és Balog mellett grasszálnak, s főként Orbán záptojás szagú illiberális, már alternatív tényekre sem alapozott haknijának csápolnak, hogy t.i. Brüsszel az „inkvizítor”. Pedig előbb-utóbb dönteni kell ügyünket aprópénzre váltó, sőt eláruló vezéreinknek is, a kettő együtt nem fog menni, egészen biztosan, nem!
Történt egy incidens, sajnálatos és az összes résztvevő szempontjából kínos, illetve szégyenletes, de érdemes azt a napirendről levenni, mert lényeget takar el, elvonja a figyelmet a tusványosi mainstream politikai diskurzusokról, amelyek pedig botrányosak és elfogadhatatlanok voltak, mint már szokás szerint. Az önbíráskodó fiatalembert, aki minden jogalap nélkül járt el a tiltakozni készülő magányos hölggyel szemben, testi sértésért kell följelenteni és megbüntetni. És újra kifejezni, hogy minden megrendezett körülmény ellenére, nem beszélve a demokratikus politizálás elvei szerint eljárva, ami a polgári engedetlenséget is eszközei közt tudja, nemhogy az egyszerű, akár füttyszóval kifejezett, véleménynyilvánítás szabad, hanem ettől radikálisabb föllépés is megengedett.
Nem Orbán and Co. lennének az elsők, akiket paradicsom és záptojás hullás fogad, nem igaz? (A gyűlölködve véleményt nyilvánítókat és a szakszerűtlenül eljáró biztonságit, csak morális felelősség terheli, de az csak akkor lehet hatásos, ha ők maguk is megértik, vagy legalább átérzik tetteik jelentését, elfogult és aránytalan föllépésük erkölcsileg elítélendő volt, viszont sejtem, hogy őszinte megbánásra nincs mód esetükben). Lassan a Tusnádon tiltakozni készülő hölgyet ért inzultus médiajelenléte és a körülötte zajló vita, fölülírja a „vezér” diskurzusát is, (ez lehet szándékolt politikai manipuláció is, hogy eltereljék a figyelmet Balog botrányos fölvetéséről, és Orbán újabb diagnózisáról és programjáról, mely még a saját híveknek is egyre inkább tehertétel: olyan alternatív valóságról szól, mely kívül került a józan értelmezhetőség, és a még követhetőség körén, különösen itt, Erdélyben. Orbán politikai kommunikációjának alapsémája a botrányos, a meghökkentő kijelentések – sok szép példájával találkozunk, ha a tusványosi dzsemborikon elhangzott botránykeltő kijelentéseit áttekintjük – olyasmit mondani, amitől másokban megáll a lélegzet, ami követhetetlen /lásd még Farage és Trump hasonlóan hatásvadász és inkonzisztens, minden esetre botrányos kijelentéseit/) – viszont a maga során az ilyenfajta diskurzus nagyon is vulnerábilis.
No, nem a józan ész, a megfontolt és megalapozott, helyesen kontextualizált racionális érvek, a tényekre való logikus utalásokból épülő diskurzusok számára, hanem a szintén botrányos, a rendkívüli, a polgárpukkasztó, a hatalom kontrollmechanizmusai által megfoghatatlan haknizás, a civil kurázsi megnyilvánulásaival szemben az. Egy viszonylag kis méretű utcai megmozdulás az internetadó ellen, kockásinges tanári tiltakozás, aláírásgyűjtés, hétvégi nyitvatartásért, vagy olimpia-rendezés ellen, stb., megingatja és meghátrálásra készteti a „rendszert”, ami pedig mégiscsak a dzsembori csúcspontja és kellően botrányos is volt, hogy több figyelmet kapjon. Viszont, és megítélésem szerint, az orbáni diskurzus és egész rendszer gyöngeségét, és bizonytalanságát kiválóan jelzi, hogy egy magányosan, és csak szándék szerint tiltakozó személy, egy csapásra megbonthatja a „rendet”, és eltérítheti a figyelmet a nagy orbáni attrakcióról, defenzívába szorítja a nagyarcú politikusokat. Ennyit arról, hogy mennyire fanatikusan szeretik a „székely” és nem székely tömegek (és kár itt etnicizálni a dolgot, mert ami történt, és ahogy történt, az az arctalan és „kívülről vezérelt, magányos tömegekkel” bárhol a világon hasonlóan történik – hogy egy klasszikus szociológiai elméletre utaljak), a vezérlő tábornokot.
Ami történt az, valóban a gonosz hétköznapi megnyilvánulása, amire figyelmeztetni kell akárhányszor, de amit nem változtatnak meg sem sopánkodások sem ördögöknek falra való föstése: politikai kultúrát kialakítani, és főként átalakítani fáradságos és gyakran hálátlan dolog, állandó feladat. És amennyire nem képesek tematizálni az elfogult, a mindenféle „királyi” (értsd kiszolgáltatott és klienteláris) médiák a történteket, ez a NER „márványszilárdságának” a fokmérője lehet. És ez, véleményem szerint, bizakodásra ad okot, mégsem lesz teljes elhajlás a demokratikus elvektől és politikai berendezkedéstől, vagy legalábbis, ahogy az elhíresült mondás szól: not yet. Hogy ezt megmutatta (szenvedés, szerencsére még elviselhető fájdalom és nyilvános megalázás kockáztatása mellett) dicséret illeti az inzultált hölgyet, tette több lett, mint magánakció (a képhez tartozik, hogy előzetesen megpróbált társakat szerezni a fb-n, de nem sikerült, ezért indult egyedül tiltakozni), a jelzett gyöngeség bizalmat adó markerévé vált: chapeau.
Egyetértve azokkal, akik az esetet szimptomatikusnak tartják, de hát mennyi más közvetlenebb jele volt/van annak, hogy merre halad az Orbán-rezsim, s vele együtt Magyarország, és akár nőgyűlölet és diszkrimináció, akár a szólásszabadság felszámolása (Orbán ezt nyíltan bevállalta, mondván, hogy lényegében sikerült az ellenzéki médiákat bedarálnia) irányába viszik értelmezéseiket, vagy éppen az áldozat hibáztatására hivatkoznak joggal, én mégis egy más irányt vetítenék föl. Azt hiszem a lényegről szólok, ha Balog, és azután Orbán diskurzusát egyfelől tágabb összefüggésben (geopolitikai és európai), másfelől pedig szűkebb a rommagyarság szempontjából igyekszem fölvetni, illetve bírálni. Két botrányos megnyilvánulásra hívnám fel a figyelmet, az egyik Balog (páter) szájából hangzott el, a „magyarul beszélő romániai cigányság”-gal kapcsolatban, hogy t.i. „A magyar közösségek és a magyar kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás”.
És azt hiszem az illiberális demokráciát szajkózó volt lelkipásztortól az előzmények ismeretében, nem várható más viszonyulás a romákhoz, sem hazájában sem máshol, és attól is tekintsünk el, hogy miféle döntési hatásköre lehetne a magyar kormánynak a Romániában élő magyar cigány sorstársaink minősítésében, stb. De ott mellette mosolyog az erdélyi református püspök (az elsőszámú Orbán-hívő), Kató Béla, akinek szava sincs az aberrációra: önfeledten és érzéketlenül mosolyog a kamerákba, (elv)barátja vállát veregetve, és ez a fájdalmasabb. Amikor Orbán szárnysegédjének a szegregált, a roma gyerekeket külön iskolába terelő ötlete elhangzik, akkor is csak a hallgatólagos egyetértés uralja a pódiumot (egyelőre ezt Romániában törvény tiltja), senki föl nem veti, hogy egyfelől ez méltatlan, diszkriminatív és kontraproduktív, nem az integrációt, hanem a szembenállást szolgálja, másfelől meg nem a létező konfliktusok megoldásának, hanem a problémának válna ismételten, a részévé. (Úgy tűnik mostanra érett be Németh Zsolt két év előtti hímsovén, nőgyülölő beszólása, hogy t.i. „az asszony nem ember” és így azután molesztálható, mint a tiltakozásra készülő hölggyel most megtörtént. Tessék mondani jövőre majd kisebb – remélhetőleg kisebb, afféle demo változat – cigánypogrom várható, hogy Balog páter szavai megvalósuljanak?)
És akkor itt van Orbán 2 mondata, ami egy kérdésre akart válasz lenni, hogy „Az autonómiát támogatom, pont. Jobb híján, pont”! Ami többértelmű kijelentés, mert jelentheti azt is, hogy létezhet racionálisabb, hatékonyabb, célszerűbb és esetleg könnyebben megvalósítható út az autonómiánál (sic!), hogy kisebbségi problémáinkat megoldjuk. Ezt viszont, akkor ki kellett volna fejtenie, hogy t.i. mihez képest?, mi helyett?, mi az a jobb, ami helyett az autonómiát éppen (persze csak a tartalmatlan „autonómiázásra” vonatkozott maga a kérdés is) támogatja? Így a kontextusból világos, a kérdező így is értette a magasról jött választ (legalábbis nem kérdezett vissza) és nem kétlem a közönség is, hogy itt a jobb megoldás a revizionizmus, ami Orbán reakciós agyában és diskurzusában működik. Hova tegyük, hogy egy emberöltő óta igyekszünk meggyőzni – még a legvérmesebb autonómiázók is ezt tették eddig – a román többséget, hogy az esetleges etno-territoriális autonómia nem a későbbi szecessziót és revizionizmust szolgálja, csak a hatékony önkormányzás eszköze, miközben Orbán most éppen az ellenkezőjét sugallja. És a klientelizmus csendes, még csak vissza sem kérdez egyetlen politikus vagy újságíró sem, tusványos népe mindent a legnagyobb rendben talál, illetve cinkosan kussol. Hát ez lett a magyar-román párbeszéd eredeti tervéből, itt tart ma a „biztos pont” tusványos, a tükör, ami igaz valónkat mutatja?
És végül elöljáróink és a rommagyar politikai mainstreamnek el kell döntenie, hogy Orbánnal, Putyinnal és Erdogánnal, és Kacsinszkijval, az illiberális demokrácia híveivel tart, az EU szétverését támogatja, vagy éppen az EU-tól vár támogatást kisebbségi problémáink megoldásában. Most az új jelszó: „Európai védelmet akarunk a kisebbségi jogainknak”! Csakhogy közben az RMDSz-kiskirályok Semjén és Balog mellett grasszálnak, s főként Orbán záptojás szagú illiberális, már alternatív tényekre sem alapozott haknijának csápolnak, hogy t.i. Brüsszel az „inkvizítor”. Pedig előbb-utóbb dönteni kell ügyünket aprópénzre váltó, sőt eláruló vezéreinknek is, a kettő együtt nem fog menni, egészen biztosan, nem!
FüHü/Magyari Nándor László (Systemcritic), Kolozsvár
