Blogolda Archives Page 89 of 93 › Független Hírügynökség

Ünnepi magyar viseletek

Blogolda

-

2017-08-20

„Mindenkinek legyen egy ünnepi magyar viselete” címmel indít országos mozgalmat a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A mozgalom megálmodója a HKIK kézműipari alelnök asszonya, Katrics Krisztina, az Örökség Alkotóműhely szellemi vezetője, a magyar népművészet örök rajongója”. (MTI.)

Legyen. Viseletes is lehet az a viselet, hétköznapi. Hátha ünnepire nem futja mindenkinek. És lehetőleg ne egy viselet legyen, hanem minimum kettő. Váltás ruhának mondják az ilyet. Ameddig az egyik mosásban van, a másikat lehessen viselni.

És mindenkinek a hűtőszekrényében legyen ünnepi magyar étel. De legalább valamilyen. Fő, hogy ne korogjon az ember gyomra, és ne szédüljön az éhségtől.

Harrach Péter (KDNP) óta tudjuk, hogy sok gyerek azért nem reggelizik, mert ez náluk életforma. Vannak olyan magyar családok, akiknél pedig az ünnepi magyar életforma, hogy rosszul táplálkoznak.

Ezért alakult ki egy olyan ünnepi magyar hagyomány, hogy sokan karácsonykor, húsvétkor, valamint más sátoros ünnepek alkalmával korán reggel beállnak a sorba, hogy jusson nekik egy tál ünnepi magyar melegétel.

Jó, legyen mindenkinek ünnepi magyar viselete. Kérdés, hogy helikopterre, bulibáróként felengedik-e ilyenben az embert? Ibizára, orrot mozgatni? Lehet egy ilyen ünnepi magyar viseletben a Magyar Nemzeti Bankban a legfőbb ügyész feleségeként havonta ötmillió forintot keresni?

Egy igazi ünnepi magyar viselethez ünnepi magyar lakás is jár. Meg persze ünnepi magyar jövedelem, olyan, amiből normálisan meg lehet élni.

És akkor már csak egy ünnepi Magyarország kellene mindenkinek. Olyan hely, amely a hétköznapokon is elviselhető.

Hogyan kell szeretni egy hazát?

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-08-19

0

„Elég, ha ugyanúgy szeretjük ezt a közös hazát, ahogy szüleink és azok szülei tették. Határtalanul. Mert a haza minden előtt”. Ezt mondta ünnepinek szánt beszédében Áder János augusztus 20-án.

Honnan tudja Áder, hogy a szüleink és azok (helyesen: az ő szüleik) szülei hogyan szerették ezt a hazát?

Jobban, mint mi? Rosszabbul? Hogyan kell szeretni egy hazát?

Nincs nekem bajom a szüleinkkel, sem az ő (nem azok) szüleivel. Bár nem ismertem az összes magyar szülőt és nagyszülőt, feltételezem, hogy jó emberek voltak, és bizonyára szerették ezt a hazát. Miért ne szerették volna? Ez itt, ami nekünk van, alapjában véve egy szerethető haza.

Vannak persze rossz napjai, időszakai – kinek nincsenek. De a haza azért is van, hogy legyen mit szeretnünk.

Az a legjobb, ha a szeretett haza viszontszeret bennünket. Nincs ez mindig így, voltak idők, amikor százezreket taszított el a hazájuk. Nem tetszett neki a származásuk, világnézetük. Pontosabban, nem a hazának volt baja az eltaszítottakkal, hanem azoknak, akik a haza képviseertében ilyen ügyekben eljártak. Uralkodtak élet, s halál fölött, ítételetet mondtak.

Hiába írta Radnóti Miklós a magyar irodalom legszebb hazafias versében, hogy „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország” a haza nem volt vevő a költő szeretetére. A haza akkori urai úgy döntöttek, hogy ennek a hazának nincs szüksége Radnótira. Szerb Antal, Rejtő Jenő, Bálint György sem kellett nekik. Nagyon sokakra nem volt szüksége akkoriban a hazának, neves és névtelen személyekre. Olyanokra, akik halálukig magukénak tudták és szerették ezt a hazát.

Áder János most azt mondta augusztus 20-án, hogy a szüleink és azok (sic!) határtalanul szerették a hazát. Hogy miért így fogalmazott, biztosan oka van annak is. Talán megfelelési képnyszerből, szoktak mostanában így fogalmazni. Lázár János például néhány héttel ezelőtt Magyarország jelenlegi határairól beszélt.

De nemcsak ez a baj Áder mostani mondatával. Hanem az, hogy volt már ez a mondat, sok évvel ezelőtt. Dinnyés József daltulajdonos egyik dalszövege így hangzott: Határtalanul szeretem hazámat.

A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején ennek a mondatnak súlya volt. Akkoriban háromévente lehetett nyugatra menni. Nem mindenii mehetett, csak az, aki jól viselkedett. Később már az is elég volt, ha az illető nem viselkedett rosszul.

Mást jelentett akkor határtalanul szeretni a hazát, mint most. Ha Áder nem érzi a különbséget, ne mondjon semmit, maradjon csendben.

Augusztus 20: Nemzeti Soroskérdések

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-08-19

0

Tudta, hogy a kormány miért mondja a magyaroknak, hogy Soros és a migránsok fenyegetik Magyarországot? Tudta, hogy a kormány azt akarja, hogy a magyar emberek az egymás, és a mások iránti gyűlölettel legyenek elfoglalva?

Tudta, hogy a kormány is tudja, hogy az Európai Unió nem akar százezrével migránsokat telepíteni Magyarországra? Hogy mindössze 1294 menekült kérelmének az elbírálásáról lenne szó? Nem egy városnyi emberről, mint ahogyan azt a kormány kommunikálja?

Tudta, hogy nem illegális gazdasági bevándorlókról van szó, még kevésbé terroristákról? Hanem olyan emberekről, akik az életüket mentik, vagy „csupán” a kilátástalanság miatt menekültek el az országukból?

Tudta, hogy a kormány mindezt tudja, mégis hazudik? Mert azt akarja, hogy a magyar emberek inkább Sorosról és a migránsokról beszéljenek, mint arról, hogy ismerte-e Rogán Antal Portik Tamást? Hogy kapott-e tőle egyik emberén keresztül 10 milliót nejlon szatyorban? Ismerte-e Vizoviczki Lászlót, és kapott-e tőle egyik embere közvetítésével 4 millió forintot? Üzletelt-e Rogán a letelepedési kötvényekkel? És ha nem, vagy ha igen, akkor miből telik neki az átlagot sokszorosan meghaladó életvitelre?

Tudta, hogy Orbán kormánya nem akarja, hogy Ön elgondolkodjon azon: mi van Mészáros Lőrinc, Garancsi István gazdagodása mögött? Hogy honnan vannak Vajna Tímea férjének milliárdjai?

Tudta, hogy a kormány tudja, hogy miből? De nem akarják, hogy ezt a magyar emberek is megtudják. Mérgesek lennének a magyar emberek, és a kormány az ilyet nem szereti. A mérges ember sok mindenre képes, még olyanra is, ami a kormánynak nem lenne jó.

Tudta, hogy Orbán kormánya nem akarja, hogy a magyarok azon agyaljanak, valóban stróman-e Mészáros, Garancsi és Vajna? Hogy tényleg Orbán milliárdjait gyűjtögetik szorgos méhecske módjára, ahogyan azt többen sejtik?

Tudta, hogy Orbán kormánya ezért akarja elhallgattatni a még szabad sajtót, s ezért hazudik a magyar embereknek az ő adóforintjaikból, az ő képükbe?

Miért jobb Szent István Soros Györgynél?

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-08-19

0

Miért jobb Szent István Soros Györgynél?

„Augusztus 20. kommunikációs üzenetek”. Ez a címe annak a rövid szösszenetnek, melyben a kormány segít eligazodni a külképviseleteknek, hogy idén az ünnepi beszédeikben mire helyezzék a hangsúlyt.

A külképviseletek számára melegen ajánlott üzenet így hangzik: „Választás előtt állunk: Szent István Magyarországa és a Soros-terv között”.

Ha ezer évig élek, akkor sem jutott volna ilyen nagyszerű gondolat az eszembe. Biztosan azért nem, mert nem vagyok annyira okos, mint teszem azt, Kósa Lajos, és nem tudok annyira árnyaltan fogalmazni, mint Németh Szilárd. De most már én is úgy látom, hogy bizony, kis odafigyeléssel, gondolnom kellett volna erre. Tényleg össze kell hasonlítani Soros Györgyöt Szent Istvánnal, ha másért nem, hát azért, hogy lássuk, mekkora különbség van a két ember között.

Ha billentyűs volnék egy zenekarban, zongorázni tudnám a különbséget.

Szent István gyorsabb volt száz gáton, mint Soros György. Több fekvőtámaszt tudott lenyomni és távolugrásban is kenterbe verte.

Szebben ejtette a zöngés hangzókat.

Több prímszámot tudott fejből elsorolni.

Számos alkalommal feljegyezték, amikor a villamoson átadta az ülőhelyét egy idős embernek, vagy áldott állapotban lévő nőnek, míg Soros Györggyel kapcsolatban hiába is kutatnánk hasonló cselekedet után.

Szent István már gyerekként is megette a spenótot, míg Sorosról köztudott, hogy válogatós volt.

Szent István evés előtt mindig megmosta a kezét, míg Soros Györgyről ez nem mondható el.

Szent István zsebre tett kézzel is messzebbre tudta köpni a szotyola héját, mint Soros György.

Általában hallgatunk (1.)

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-08-18

0

Frusztrált ideges anyuka vonul az utcán, riadt, síró gyereket rángat maga után. A kisfiú egy játékbolt kirakatát szeretné megnézni, ám a nagydarab, kifejezéstelen tekintetű nő könyörtelenül elvonszolja. Ő az erősebb: lehet vagy kilencven kiló, a gyerek, vasággyal együtt sincs húsz. A nő ordít vele, kiabál, még egy pofont is lekever neki. A gyerek persze ettől nem hagyja abba sírást, legföljebb a kirakattól – és minden mástól – megy el a kedve.

Odalépek a festett asszonysághoz: kedves hölgy, mondom neki, miért méltóztatik vegzálni ezt a gyereket? Elfelejtette, hogy maga is volt gyerek, és ebben a minőségében időnként szeretett volna megállni egy játékbolt kirakata előtt? Ha idegesnek tetszik lenni, amiért a főnöke ma megint ugráltatta, vagy mert a férje tegnap este szokás szerint újfent berúgott, higgye el, arról nem ez a szegény gyerek tehet…

…Persze, nem lépek oda hozzá. Kell nekem a balhé? Egyébként is sietek.

Hát, valahogy így. Mi, a csöndes többség, a normálisak, a törvényt, s egymást tisztelők, ha nekünk nem tetszőt látunk, zavartan félrefordítjuk a fejünket.

Félünk, sietünk, és – Rákosy Gergely könyvének címével – általában hallgatunk. Összegyűjtött hallgatásainkat, ha nem volna annyi más fontosnak tűnő dolgunk, vaskos kötetekbe tudnánk rendezni.

Mindenki nyugodjon le, Szent István nem üzent semmit

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-08-17

1

Mindenki nyugodjon le, Szent István nem üzent semmit

Remélem, még időben szólok, mielőtt még valamelyik politikusnak látszó illető szokás szerint Szent István üzenetéről hadoválna az ünnepen. Hogy mit üzent az államalapító király nekünk, magyaroknak.

Szent István nem üzent nekünk semmit. Azt sem tudta, hogy mi leszünk. Magyar ember volt, foglalkozására nézve király. Élt, ahogyan tudott. Evett, ivott, szeretett. És persze uralkodott. Törvényeket hozott, amint az egy uralkodótól elvárható.

Tőlünk meg az lenne elvárható, hogy most, a huszonegyedik században, nagy nemzeti ünnepeinken ne beszéljünk kényszeresen hülyeségeket. Talán, ha pisztolyt szorítanának a tarkónkhoz, akkor lenne magyarázat arra, ha ostobaságokat mondunk. Vagy kést a nyakunkhoz.

Akkor minden hülyeség érvényes lenne, egyébként nem.

István király nem üzent nekünk semmit. Intelmeket intézett a fiához, Imre herceghez. Ezen intelmek közül a következőt szokták a leggyakrabban idézni:

„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Nekünk, mostani magyaroknak azonban nem üzent semmit. Csak a politikusok találták ki, hogy a régiekkel üzentetnek, mert tudják, nekik, maiaknak, már nem hisznek a népek. Ezért kell a régiekhez fordulni. Ők már úgysem tudnak tiltakozni.

Az egészet úgy kell elképzelni, hogy közeleg az ünnep, már csak néhány hét van hátra, szorít az idő. A politikus, akinek beszédet kell mondania, magához rendeli szövegírói csapatának a vezetőjét, és nekiszegezi a kérdést: – Baszkikám, akkor most idén mi lesz az üzenet? Van már valami ötleted?

Ötlet mindig van, ezért kapja a szövegíró és csapata a fizetését.

Így aztán március 15-én a márciusi ifjak üzennek nekünk, október 23-án az 56-os pesti srácok, augusztus 20-án pedig Szent István.

Korábban az alkotmány, vagy az új kenyér üzent augusztus 20-án.

Nehéz lehet évente háromszor üzenetet hozni a népnek a régiektől. Letudni az ünnepet, kipipálni, mint egy feladatot. Utoljára Kossuth Lajos üzent, de ő sem az utókornak, hanem akkor élő tehetős honfitársainak. Azt üzente nekik, hogy elfogyott a regimentje. Konkrét kérés volt ebben a mondatban: adjatok pénzt, paripát, fegyvert, különben mindnyájunknak el kell menni.

Szent István nem üzent nekünk semmit. Ha tudta volna, hogy lehet üzenni, és lett volna fogalma arról, milyen lesz ez a mostani szép új világ, akkor, mint törvényeket tisztelő ember, ilyeneket üzent volna: Ne vásároljunk lopott útlevéllel fantomcégeket! Ne nyúljuk le az Európai Uniótól kapott pénzeket! Ne uszítsunk a menekültek ellen! Ne vásároljuk fel az összes megyei lapot, ne gyűrjük magunk alá a sajtót!

Ilyeneket üzennének a régiek. Szent István, a márciusi ifjak, az 56-os pesti srácok. Ám ehelyett egy felhőn ülve lógázzák a lábukat, és egy pohár jófajta rozéval a kezükben röhögnek rajtunk.

Diktatúrából diktatúrába – végül halálba

Blogles

FüHü

-

2017-08-17

0

Diktatúrából diktatúrába – végül halálba

Diktatúrában születtem, abban nőttem fel, de, és ez szerencse volt a szerencsétlenségben, egy olyanban, amely a diktatúrák alap elviselhetetlenségét nem tetézte romboló ösztönnel, szándékos embertelenséggel. A fej retardált volt, de a láb nem rúgott.

Mindazonáltal sok mindent vett el tőlem, amelyekkel pedig minden másképp, jobban alakulhatott volna, konkrétan az életem, még ha ez nem bizonyítható is, de feltételezhető.

Mert ahol általában jobb, ott az ember is jobbá válik. Elég, ha látsz egy külföldit, hogy tudd, mire gondolok, akár olyan csekélységre, mint amikor közülük egy fellök az utcán, ő azt mondja, sorry, mi meg azt, hogy te barom, nem látsz a szemedtől!
Ez azért fontosabb különbég, mint aminek elsőre látszik.

De akik félelem nélkül élhetnek, azok nem csak embernek lesznek jobbak, ami természetes, mert ahol mindig görbén jársz, legfeljebb csak pillanatokra egyenesedhetsz ki – a diktatúrák örökös gyermekeinek testtartása –, ott a lélek is púpos lesz. Ők azonban ahhoz is közelebb jutottak, amit egyszerűen csak tisztességes, produktív életnek neveznek. Ez az esély itt hiányzott, ezért hát a számla végösszege, hogy nincs mit megbocsátanom. De a számlát is csak magamnak nyújthatom be. Rossz helyre születni és benne maradni, egyenlő egy életen át a saját sírodat ásni.

És ma ismét diktatúra. Bár a formális jogokból ez egyelőre többet ad, elmehetsz, visszajöhetsz, átkozódhatsz, egyrészt e jogokból naponta vesznek el, másrészt, és az ítélkezés szempontjából ezt tekintem irányadónak, miközben a fej most sem vonzóbb, ráadásul, akár a tyúkólba beszabadult róka, többet rabol, mint amire egy tolvajnak az önbecsüléshez feltétlenül szüksége van, ez a láb most rúg és tapos is. Ezek azt hirdetik, nem létezik igazság, ezért büszkén hazudnak, mellé meg mint valami silány menzai köret jár a rengeteg becstelen arc és gondolat.

Minek is vitatkozni azokkal, akik patikamérlegen mérik elvesztett és megmaradt jogaik arányát! Itt a többségnek soha nem lehet elég rossz, mindig találnak elég indokot, hogy ne csak féljenek tőle, de szerethessék is a rosszat.

Az ország, ahol élsz: egy nő, aki folyton halottat szül. Ahol nem szabadna lelkiismeret-furdalás nélkül beülni egy kávézóba. Milyen mámorító drogosként beszívni egy krónikusan beteg szellemi környezet összes ártalmát!

Tényleg, mire való egy ország? Egy olyan egyszerű dolog, mint a létezés jobbításának szándéka itt mitől fordul mindig az ellenkezőjébe, az élet pusztításának szándékába?
Persze mindig mások élete a tét, sosem a sajátjuk.

Diktatúrában fogok meghalni, a nálam sokkal fiatalabbak is, és ez a leglassúbb halál, ez teszi tönkre legjobban az embert. Aki számot vet vele, miben él, annak folyton bűntudata van, aki letagadja, a gőgös „apolitikus”, a carpe diem-fanatic, akinek az élet a tényszerű megalázottságban és szorongásban is trillala, trallala, az meg örökké, a végső kifulladásig menekül.

De hiába, valahol, egyszer mindenkinél eljön az önelszámolás.

Forrás: Bruck András, Facebook.

Kerényi maga alá bayerozott

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-08-16

0

Kerényi Imréről majdnem mindent tudunk. Tudjuk, hogy nem csupán krónikus köpönyegforgató, de azt is, hogy akut megfelelési kényszerben is szenved. Ráadásul a változatosságot is kedveli: az előző átkosban egészen más seggek körül matatott, mint mostanában.

Lelke rajta, nem ő az egyedüli, aki felismerte, hogy sötétben és sötét korokban minden segg egyforma.

Tudjuk róla, hogy bármire képes, neki köszönhetjük például az Alaptörvény asztalát, aminek már megszületésekor sem volt semmi értelme. Mindent tudunk Kerényi Imréről, többet is mint szeretnénk.

És ara is emlékszünk, hogy 2014. májusában a Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában arról értekezett a megjelent hallgatóság előtt, hogy el kell venni a Színház és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt, a többi között azért, mert ott a buzilobbi érvényesül.

Ezzel együtt, nem azért vette be ezt Bayer nevűt a nemzet valódi írói közé, amit a fentiek miatt róla gondolunk. Vagyis, nem azért, mert zakkant, és azt hinné, hogy a Bayer nevű dolgozatai értéket hordoznak.

Kerényi ugyanis nagy valószínűséggel nem annyira eszelős, mint amilyennek mutatja magát. Tudja jól, hogy mi az ábra, és maradt még annyi magához való esze, hogy felfogja: ez a Bayer nevű sajtómunkásnak nem kiemelkedő, írónak pedig egyáltalán nem mondható.

Kerényi most mégis betolta a Bayer nevűt a Nemzeti Könyvtárba, mert azt akarja,. hogy azok, akik szintén tudják a Bayer nevűről, hogy kicsoda, felháborodjanak. Kerényi azt akarja, hogy a Fidesz kormánnyal nem rokonszenvező magyarok felháborodjanak, és rosszkedvűek legyenek. Ráadásul még meg is alázza a nemzetnek azon tagjait, akik még nem hülyültek el teljesen. Azokat, akik képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, tudják mi a különbség a színtiszta és a szemenszedett, valamint a kínrím és a valódi költészet között.

Kerényi, úgyis, mint a kulturális hatalom ökle, a Bayer nevű beválogatásával azt üzeni a normálisan gondolkodó magyaroknak, hogy velük ezt meg lehet tenni. És mert megtehetik, meg is teszik. Ma még megtehetnek mindent, ha akarják, szobrot állítanak a Bayer nevűnek, utcát neveznek el róla, s ha úri kedvük úgy tartja, róla mintázzák meg a Tarlós főpolgármesternek oly sok emelkedett órát okozó fakockát.

Kerényinek vannak viselt dolgai, morálisan és mentálisan is meglehetősen necces, ám senki ne gondolja, hogy átgondolatlanul rángatta be a Nemzeti Könyvtárba ezt a közepes képességű szemfényvesztőt. Kerényi azért provokálja ilyen ostoba és aljas módon a normálisan gondolkodó tisztességes embereket, mert azt hiszi, hogy ettől elmegy a kedvük mindentől, és kétszer is meggondolják, mielőtt lázadnának, tüntetnének, tiltakoznának.

Lehet, hogy így lesz, de én azért remélem, hogy nem vagyunk ennyire balgák, és nem adjuk fel ilyen könnyen.

Kávékaland

Blogolda

Föld S. Péter

-

2017-08-16

1

– Uram, engedje meg, hogy gratuláljak!
– Gratulálni? Nekem? Mihez? Nekem nem szoktak gratulálni. Én csak…
– Még soha senki nem gratulált magának? Ne szerénykedjen, mert úgysem hiszem el!
– Pedig tényleg így van. Tulajdonképpen miről van szó?
– Tudja mit, inkább elhiszem, hogy még senki nem dicsérte meg Önt. Irigyek az emberek.
– Hát, ami azt illeti, tényleg irigyek. De most már elárulná, miről van szó?
– Több, mint negyven éve iszom kávét. Higgye el, értek hozzá. Gratulálni szeretnék.
– De én… semmi különös. Kis műanyag pohárba beletöltöttem, aztán letettem a vendég úr elé a pultra…
– Ne szerénykedjen uram! Mint említettem, sok évtizedes kávéivási tapasztalat áll mögöttem. Úgyhogy, ha én mondom, elhiheti: ilyen kávét, mint amilyet Ön főz, én még soha, sehol nem ittam.
– Nekem még soha senki nem mondott ilyet. Én ugye csak állok itt, töltöm ki az italt, mikor mit. Magának épp kávét.

– Kávét? Maga kávénak nevezi ezt a nem mindennapi, fantasztikus jelenséget? Hiszen ez nem is kávé, hanem egy valóságos találmány! Egy nóvum!
– Zavarba hoz…
– Uram, ha nem sértem meg, és nem szakmai titok, elárulná, hogyan csinálja? Legalább húsz országban ittam már kávét, de ilyet, mint azt volt szerencsém említeni, sehol.
– Nincs titok. Megfőzöm, és kitöltöm. Ennyi.
– Ön túlságosan is szerény. Az Ön kávéjának, mint már említettem, nincs párja a világon. Egyedülálló. Ha nem volna félreérthető, azt mondanám: Unikum. Tényleg nincs semmi titka? Ősi családi recept, ami apáról fiúra száll? Netán a főnökei megtiltották, hogy elárulja ennek a különleges, semmi máshoz nem hasonlítható kávénak az összetevőit?
– Nincs titok uram, nincs mit elárulnom.

– Talán ez a nagyon speciális, gusztustalan műanyag pohár teszi? Az adná azt a förtelmes aromát? Amitől még másnap is majdnem felfordult a gyomrom?
– Tessék?
– Jól hallotta! Ezer helyen ittam már kávét életemben. Jókat és rosszakat egyaránt. De a maga kávéjánál undorítóbbat még soha nem ittam. Ilyen pocsék kotyvalékot… Tanítani kellene az Ön kávéját, uram. Példaképül állítani a büfések leendő nemzedéke elé. Hogy ilyet ne.
– Tűnjön el maga szemét alak! Mit izél engem ezzel a kávéval? Ugyanabból a zaccból van, mint a többi itt a Balaton partján.

– Akkor meg pláne: nem gondolt még arra, hogy szabadalmaztassa? Nem szeretné, hogy egész Magyarországon, de mit beszélek, az egész világon, egyedül Önnél lehessen ilyen ócska kávét inni?
– Mondtam, hogy tűnjön el, mert rendőrt hívok. Nézzen hátra, maga miatt áll a sor.
– Ha megengedi, lefényképezném a bodegáját. Tudom, a szerény, igénytelen külsőből nem mindig lehet következtetni a gazdag és értékes belbecsre…
– Takarodjon! Ha fél perc múlva még mindig itt látom, magára uszítom a kutyámat.
– Jól van, azért nem kell ennyire durvának lenni! Nézzék már, hogy kivetkőzött magából! Már, itt sem vagyok. Kézcsókom a nagyságos asszonynak! És, ha lesz egy kis idejük a nagy forgalom mellett, igyanak meg valami normális helyen egy kávét az egészségemre!

Identitászavar

FüHü

-

2017-08-15

1

Ahelyett, hogy egyenrangú magyar állampolgároknak tekintenék ezt a közösséget, akiknek tagjai épp úgy élnek, dolgoznak, mint más honfitársaink, azzal a különbséggel, hogy máskor tartják (ha tartják) vallási ünnepeiket, mint a keresztény többség.

Ezt olvasom a MAZSIHISZ honlapján:

Mai születésnapos: Mark Knopfler, a rock and roll magyar-zsidó óriása

Azt már megszoktam, hogy „mindenki magyar”. Elég, ha csak a neve hangzik „úgy”, vagy születési helye valahol a Kárpát-medencében volt. Egyeseket nevük magyar(os) hangzása miatt tartanak magyarnak pl. George Cukor, George Pataki, vagy Nicolas Sarkozi, akik egy szót sem tudnak magyarul. Aztán ott van Bernard Schwartz Bernát (Tony Curtis), aki viszont new yorki születése ellenére, családi környezete révén egész jól értette a magyar nyelvet. Sőt, filmjeiben (pl. „A minden lében két kanál” tv-sorozat) rendszeresen volt valami magyar utalás, főleg a kajákra. Tony Curtis-t világszerte általában „magyar”-ként ismerik, és nem „zsidó”-ként.

Meglepő, épp most, amikor idén emlékezünk a Kiegyezés egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb eredményére, az emancipáció 150. évfordulójára, vajon miért kell „zsidózni”? Miért próbálják épp a MAZSIHISZ-en belül és keresztül a 150 évvel ezelőtt törvénybe iktatott „izr. (izraelita) felekezeti” megnevezést tudatosan kiirtani? Az emancipáció, a felekezeti egyenlőség indította el az Aranykornak nevezett 50 évet (1867-1918), mely felvirágoztatta Magyarországot és benne az izraelitákat. A Kiegyezés legnagyobb vívmány az izraelita vallás teljes jogú elismerése, és ezzel tagjainak a magyar nemzet részévé tétele. A Ferenc József császár és király által szentesített törvénytől számítva az „izraelita vallású magyar állampolgárok” volt a hivatalos megnevezés. Ezt rúgta fel 1919-20-ban a király nélküli királyság, amikor izraelita vallású tagjait a pejoratív „zsidó” jelzővel kezdték illetni, és „faj”-nak tekinteni. Ez volt az igazi fordulópont a kiközösítés felé, nem pedig a numerus clausus. A „zsidótörvény” kifejezés is eleinte csak a közbeszéd része volt, amit aztán átvett a hivatalos történetírás is. A Holocaustot túléltek többségét is a ferencjózsefi emancipációs törvény tartotta Magyarországon, mert úgy érezték ők a magyar nemzet (szerves) része. Magyar az anyanyelvük, ezt a himnuszt ismerik, minden ide köti őket, ez a hazájuk. A „zsidó” szinte tiltott szó, jelző volt az 1989-es rendszerváltásig. Majd azt követően, eleinte még felháborodtak, amikor a parlamentben valaki bekiabálta, hogy „zsidó”. Aztán igen gyorsan elfogadott és általános jelző lett ez a pejoratív, antiszemita kifejezés. Magyarán a jelenlegi fiatalság szembe köpi szülei, nagyszülei emlékét, akiket épp ezzel a szóval közösítettek ki a nemzet testéből.

Ahelyett, hogy egyenrangú magyar állampolgároknak tekintenék ezt a közösséget, akiknek tagjai épp úgy élnek, dolgoznak, mint más honfitársaink, azzal a különbséggel, hogy máskor tartják (ha tartják) vallási ünnepeiket, mint a keresztény többség. A magyar lakosság többsége sem vallásos, de hagyományként tiszteli és tartja a Karácsony, Húsvét ünnepét, valamint a születés (megkeresztelés) és a halál bevett, megszokott (egyházi) formáit. Az egyik vasárnap, a másik szombaton megy a templomba, ha egyáltalán megy, és tartja a vallási ünnepeket.

Jó lenne ezen elgondolkozni, mely nagyban hozzájárulhatna az antiszemitizmus visszaszorításához. Ebben a miniszterelnök járhatna élen, aki a jövőben nem a „zsidóit”, hanem az ország izraelita felekezetű tagjait védené meg.

Térjünk vissza „…a mi fiunkra, Mark Knopfler-re, a rock 69. évébe lépő hercegére…” (idézet a Mazsihisz honlapjáról).

Mint az angol, német és magyar nyelvű (wikipédiás) életrajzából kiderül: Mark papája (Ervin Knopfler) izraelita vallású magyar volt, mamája (Louisa Mary Laidler) pedig angol. Tehát, Mark „félzsidó”, sőt, miután a mama keresztény volt, így származása (az izraeli Főrabbinátus szerint) nem tekinthető „zsidó”-nak. Sőt, azt sem tudjuk, hogy Mark és testvérei (David -1953, és Ruth – 1947) milyen vallásúnak születtek. Igaz, ennek napjainkban a nyugati, demokratikus, liberális világban, társadalmakban semmi jelentősége. A Mazsihisz cikkét olvasva a 60-as évek vicce jut eszembe, amikor (a szovjet pártvezér) Hruscsov dicsekszik (az amerikai elnök) Kennedy-nek, hogy a Szovjetunióban nincs antiszemitizmus.

Hruscsov: Nálunk nincs antiszemitizmus. Még az Állami Filharmonikusok között is 14 zsidó muzsikál. A ti zenekarotokban hány zsidó van? Mire Kennedy: Fogalmam sincs.

Így vagyok Markkal is, akinek zenéje és előadó művészete elbűvöl, nagyon szeretem, függetlenül származásától.

Ezzel szemben a Mazsihisz szerző megjelölése nélküli írása szerint „…..Az apukája építész volt, kiváló sakkozó és marxista és zsidó. Ez nem ígért sokjót neki a Horthy-világ második felében Magyarországon, épp időben, 1939-ben hagyta el Magyarországot. (Mark) Knopfler visszaemlékezései szerint a zsidó hitből nem sokat, a szintén zsidó Marxból annál többet kap tőle útravalóul…”

Eszerint Knopfler Ervin nem volt vallásos. Sőt, inkább ateista volt, ha fiának a marxizmust adta útravalónak. 1938-ban volt az első zsidótörvény Magyarországon, és a szerencsés papa még időben (1939) el tudta hagyni szülőföldjét.

Emlékeztetőül.

Az 1938: XV. törvénycikk „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte, és május 29-én lépett hatályba. A törvény indokolása és szövege is vallási alapon definiálta a „zsidó” fogalmát, a szöveg az 1919. augusztus 1-je után kikeresztelkedetteket is zsidónak minősítette. Ezzel már az első zsidótörvényben megjelentek a faji alapú meghatározás csírái. (forrás: Holocaust Magyarországon)

Az 1939: IV tc. „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” (második zsidótörvény) május 5-én jelent meg. A jogszabály nagyrészt faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak, bár a vallási hovatartozás is fontos viszonyítási alap maradt. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. A törvény indokolása nem hagyott kétséget afelől, hogy a törvényalkotó a zsidóságot egyetlen, megbonthatatlan faji csoportként látja. (forrás: Holocaust Magyarországon)

Mindezek ismeretében nagyon meglepett a magyar nyelvű wikipédia Mark apjára utaló ismertetése:

Apja, Erwin Knopfler (1909–1993) Magyarországon született zsidó mérnök volt, anyja angol. Apjának politikai nézetei miatt kellett távoznia Magyarországról.

„zsidó” mérnök – az milyen? Vajon a magyar nyelvű wikipédia miért nem nevezi meg azt a történelmi időszakot, amikor Mark papájának „politikai nézetei miatt” kellett Magyarországról távoznia? Ezért a megfogalmazásért miért nem tiltakozik senki, akár párt, szervezet, vagy egyszerű (tisztességes) földi halandó a mai Magyarországon?

Ugyanakkor, mintha valamiféle „pozitív diszkrimináció” jelenne meg a Mazsihisz által közölt cikkben Mark Knopfler származásával kapcsolatban, aminek ma már nem volna szabad, hogy a magyar közélet és közbeszéd része legyen. Erről ugyancsak egy vicc jut az eszembe, mikor a jereváni rádiótól megkérdezték:

– Igaz-e, hogy Shakespeare buzi volt?

Válasz: – Igaz, de nem erről híres.

Stephen Elekes

Blogolda

Ahelyett, hogy egyenrangú magyar állampolgároknak tekintenék ezt a közösséget, akiknek tagjai épp úgy élnek, dolgoznak, mint más honfitársaink, azzal a különbséggel, hogy máskor tartják (ha tartják) vallási ünnepeiket, mint a keresztény többség.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA