Most meg a rommagyar politikai vezér (is) Trump-ot majmol, és deep state-zik, azaz összeesküvés-elméletekkel próbálja értelmezni, kontextualizálni azt a politikai tehetetlenséget, mely a román, és ezen belül a rommagyar politizálást gúzsba köti, mely akadálya a kibontakozásnak.
Szinte visszhangtalanul múlt el Kelemen Hunor legutóbbi előadásának (performanszának?) hozadéka, amit a zeteváraljai „edzőtáborban”, saját pályán, az utánpótlást jelentő „RMDSZ ifjúsági szekció”, az aktív MIÉRT-esek előtt mondott el (különös az új megnevezése a nyári agytágítónak: „titkos kiképző-”, illetve „edzőtábor”). Pedig figyelemre méltó, ami ott elhangzott és jól jelöli a politikai kommunikáció irányát, amit éppen az elnök jelöl ki, és ami a jövő évi centenáriumi ünnepségek előzeteseként többet és fontosabbat ígér, mint egyfajta felkészülést a várható nacionalista túlkapások ellensúlyozására. Valójában a kettős beszéd és a kiszámíthatatlan kommunikációra próbálták felkészíteni a fiatal aktívát, arra, amit a szövetség egy ideje folytat, de amit most félig titokban, bár mindenféle elméleti vagy elvi megindoklás nélkül, tártak az ífjak és a világ elé. A politikai formáció félretéve az eddigi politizálás elvi alapjául szolgáló européer irányultságát – sokatmondó, hogy az eddigi EU nyáritábort keresztelték át Edzőtáborrá – határozott, bár még az aktíva számára sem végigmondott, lépést tettek az alternatív jobboldal (alt-right-)nak nevezett „trumpista” irányzat fele. Meglátásom szerint viszont, ez a lépés és a felvállalt – Orwell által jól leírt – kettős beszéd, melyből hiányzik minden következetesség alkalmazhatatlan kisebbségi helyzetben, sehova nem vezet, csak hitelteleníti az eddigi politikai erőfeszítéseket (Ezt, mintha csak egyedül Markó Béla érzékelné, de hát jólfésült esszéken kívül, máshol és máshogyan ő sem hangoztatja).
Ott ahol ezt a stílust, illetve divatot állampolitikai (state raison) rangra emelték zavart és bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot hozott. Legnagyobb veszélyt az alt-right típusú diskurzust művelő amerikai elnök jelenti nem is elsősorban az amerikai társadalomra, mely ellenáll a változó és következetlen, szeszélyes mood-ból származó politikai kommunikációnak, amit az elnök produkál, hanem a külpolitikában. Szemmel látható ugyanis az a veszély, amit az egész világrend(etlenség)re, magyarán a békére, jelent az USA-Észak-Korea között kialakuló egyre áthidalhatatlanabb konfliktus, mely világferfordulással fenyeget. És nem lehetnek kétségeink, hogy a konfliktus valójában az Egyesült Államok és Kína, a háttérben pedig, Oroszország között formálódik, amit a Trump féle tartalmatlan és következetlen politikai irány képtelen kezelni.
A viszonylag új, de terjedőben levő alt-right mozgalom (nem mellesleg Orbán Viktor, aki az EU-s vezetők közül egyedül üdvözölte Trump megválasztását, akinek példaképei Putyin és Erdogan, stb., egyik előfutára az irányzatnak) lényege, hogy nemcsak a liberális, vagy a baloldali értékeket és elveket, hanem a hagyományos konzervatív tanokat is elutasítja. És éppen ezért zavart és tanácstalanságot kelt, a politikai paletta teljes szélességén. Olyan eklektikus, doktrína nélküli mozgalom, mely sokféle (lényegét tekintve szélsőséges) irányzatból merít, egyszerre soft-antiszemita, etnicista, jobboldali populista, és minden esetben támadja a politikai korrektséget, intoleráns mindenfajta kisebbséggel szemben, olyanfajta szókimondást követel, mely egyetlen ügyet sem szolgál, nem visz előbbre: a hangos csőcselék csatakiáltásait ismételgeti. Az alt-right szinte mindenestől az internetes csőcselék által megkövetelt populista és primitív, mindent relativizáló, az átlátszónak tűnő haknikat és beszólásokat, a bombasztikus kommenteket, stb., próbálja egybefogni, mégpedig összeesküvés-elméletekre hivatkozva. Az alt-rightnak, mint radikális populizmusnak fő ellenfele a szakértőiség, amivel szinte minden kijelentésével szembehelyezkedik, amikor „alternatív igazságnak” mondott hazugságokra, ellenőrizhetetlen tényekre, kiforgatott és indokolatlanul felnagyított részigazságokra, stb., stb. hivatkozik. Megtévesztő és ellentmondásos kommunikáció, viszont ne legyenek illúzióink, az általa keltett zavar annyiban tudatos, hogy rég elfelejtett és sokszorosan meghaladott szélsőjobboldali diskurzusok rehabilitására, szalonképessé tételére játszik. A felszín alatt reakciós, racionálisan igazolhatatlan tanok, mint az etnicizmus, rasszizmus, mizoginizmus, fehér felsőbbrendűség, a szegények és elesettek megvetése stb., stb., igyekeznek legitimitást szerezni, betörni, elsősorban az internet ellenőriz(het)etlen bugyraiban, pletykákon és alternatív tényeken, hazugságokon és misztikusnak tűnő utalásokon, legendákon ás konteókon, stb., keresztül. Világkép nélküli világkép, az erőszakkultusz és a hatalom bűvölete tartja össze, ezért közveszélyes és ellensége a racionális/tudományos világképnek, megtévesztő és szakpolitikai, illetve szakértői diskurzusok segítségével kikezdhetetlen (nem véletlen, hogy művelői, Putyintól Orbánig, a filozófusokat és tudósokat, az egyetemeket és szellemi műhelyeket, a civil társadalmat támadták, és a fékek és ellensúlyok rendszerének kitámadást, felfüggesztését megelőzően a professzionalizmust próbálták/ják hitelteleníteni, jelentőségét hanyagolni, stb.)
Nem állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream mindenestől elkötelezte volna magát az alt-right, a „szemérmes szélsőjobb” politikai irányzata mellett (sok, izléstelenül sok megnyilvánulása, és főként a hasonló fogantatású Dragnea-i, vagy ortodox fundamentalista kezdemények elhallgatása, támogatása jelzi ezt), viszont reakciós és szélsőjobbos elemeket elegyít, többek között az emberjogi (a kisebbségi jogok sokaknak sajna ilyenek, és az etnicista irányzat, Kövér nemzetállami rögeszméi, ellenségei a kisebbségi jogoknak) diskurzussal.
Most meg a rommagyar politikai vezér (is) Trump-ot majmol, és deep state-zik, azaz összeesküvés-elméletekkel próbálja értelmezni, kontextualizálni azt a politikai tehetetlenséget, mely a román, és ezen belül a rommagyar politizálást gúzsba köti, mely akadálya a kibontakozásnak. Pedig ezt a jármot meg lehetne nevezni, és lehetséges dekonstruálni, következetes, racionális, a szakpolitikák és a törvénykezés részleteire lebontani, stb. Nem új és nem most lett elmondva, kielemezve, hogy a román állam alapvető problémája, amiért szinte kormányozhatatlan, illetve képtelen felzárkózni a politikai nyugathoz, az állam „eredeti” elköteleződése egyfajta tizenkilencedik századi (nemzetépítő) nacionalizmus mellett (elsősorban Katerine Verdery, Gail Kligman, Irina Livezeanu, de Lucian Boia, vagy Vintila Mihailescu, és sokan mások számos elemzésben felhívták erre a figyelmet. Az állam és a társadalmi élet különféle dimenzióinak, a működésmódokon keresztüli, összekapcsolódása a politikai antropológia legfontosabb területe, eszerint, semmiféle összeesküvés-elméletre való hivatkozás nem segíti a tisztánlátást ebben az ügyben, a részletes és elmélyült elemzés annál inkább. Az állam, a törvénykezés és az adminisztráció szintjén, nem engedhet a populista nyomásnak, meg kell őrizze szakszerűségét, mely egyben semlegességet és törvény előtti egyenlőséget is jelent, éppen a hosszú távon érvényesülő közjó érdekében. Csak egy példa, a család restriktív meghatározásának ortodox, és a református egyház által is támogatott, sőt egyes RMDSz vezetőknek is tetsző, reakciós követelménye, mely – látszólag, és a kezdeményezésben előadott kontextusban – társadalmi érdeklődésre és támogatásra tart(hat) számot. A hasonneműek, vagy a csonkacsaládok ügyét viszont, amit nem szabad az állam restriktív szabályozásának kitenni, hiszen az állampolgárok egy részének szabadságjogait csorbítja, „a mindenki egyenlő a törvénykezés szintjén”, elvét sérti. Ilyen rosszul feltett kérdés volt – hányszor emlékszünk a kimenetelére, anélkül, hogy felelevenítenénk az egész akció kezdetét, az elhibázott kezdeményezést, melyet eleinte a Fidesz sem támogatott – a 2004. decemberi kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás is, melynek semmiféle pozitív hozadéka nem volt, viszont sokakat sértett, és politikai tőkeként lehetett használni). Nem szükséges semmiféle láthatatlan, titokzatos, vagy misztikus „mély államra” utalni, csak a törvénykezést (eddig jól látták a vezetőink, hogy az alkotmány első cikkelyét kellene módosítani, most meg elfeledték? Kelemen Hunor példái a „mély állam” állítólagos működésére gyermetegek, rosszul előadott elemei az elkötelezett nemzetállami működésnek, megnevezhetők, maga is azt teszi. Fölösleges jól ismert dolgokat misztikus mázzal bekenni, dekonstruálni kell és nem misztifikálni – bár ma divatos és pénzt hoz a legendárium.), és főként az adminisztráció működésmódját kellene újragondolni, újraszabályozni, a nemzeti korrupciót fölszámolni. Nem mellékes ugyanis, hogy a strukturális korrupció elleni harc legfőbb akadálya az adminisztrációt átható nacionalizmus, ami korlátot szab a leleplezésnek, elfed, sőt legitimál korrupt cselekedeteket (hazafiasságból elkövetett tolvajlás, mennyire olajozottan működik ez Magyarországon, s ott senki sem deep-state-zik, még Kelemen Hunor sem), és persze fel kellene vállalni a kialakult helyzetért a(z arányos) felelősséget is.
Csakhogy ez a beépített, működésmódozattá tett etnonacionalizmus, ellen-etnonacionalizmussal nem kezelhető, még kevésbé máshonnan importált zavaros alternatív-jobboldali diskurzussal, mely diskurzust a PSD-s elit maga is minden erejével igyekszik követni/terjeszteni. Csak az elvszerű és következetes, az európai (és az olykor emlegetett erdélyi) tolerancia és demokratikus jogrendet követő politika lehet hatékony – igaz, nem rögtön csak közép- és hosszútávon – az alternatív diskurzusok nem működnek ebben a közegben, a Trump majmolás (és a fiatalok félrevezetése) politikai hiba.
Magyari Nándor László
