Blogolda

A rettenthetetlen hülyék országa

A Fidesz egyre ostobábbakat állít csatasorba. Kósa Lajos ugyan eltűnik a tűzvonalból, a Modern Városok programra fókuszál, de aggodalomra nincs ok. Az utánpótlás biztosítottnak látszik. Vagyis, nem arról van szó, amire sokan gondolnak: hogy fogy a párt holdudvara és már csupán a hülyék állíthatók hadrendbe. Nem a muníció van fogytán, hanem a Belső Párt látja úgy, hogy velünk, magyarokkal, így kell kommunikálni.

A tőmondatok, az egyszerű megfogalmazások országa lettünk. Még nincs bevégezve a munka, maradt még feladat, de az elvetett mag lassanként szárba szökken.

A magyaroknak, tisztelet a kivételnek, ez kell. Ezt ismerte fel a Belső Párt. Hogy a demokráciáért sírni, a jogállam lebontásán sopánkodni, a sajtó szabadságát követelni – mindez csak igen keveseket érdekel. Ezek nem olyan témák, amelyek nagy tömegeket megmozgatnak.

Minél egyszerűbbnek lenni, minél primitívebben fogalmazni. Ez a koncepció, és ennek ágyaz meg az oktatás következetes lebutítása, valamint a sajtó elfoglalása. Ez utóbbi is nagyon fontos. Ha az emberek nem jutnak rendes hírhez, információhoz, és a tájékoztatásnak kinevezett központi ukázokat a Mészáros-Habon-Vajna Művek színvonalán kapják, előbb-utóbb hozzászoknak ehhez. Elfelejtik, hogy volt idő, amikor az összetett mondatokat is értették és kettőnél több bekezdést is képesek voltak végigolvasni.

Ennek kíván véget vetni Orbán Magyarországa, miután rájött, hogy nincs szükség a míves megfogalmazásokra. Alapvetően gondolkodó emberekre sincs szükség, azokkal mindig baj volt, amióta világ a világ.

Orbán Magyarországának Kósa Lajosokra, Németh Szilárdokra van szüksége. Az ő szájukból hihetően hangzik a sorozosás – náluk intelligensebb, vagy annak látszó személyektől ez rosszul venné ki magát.

Orbán és a Belső Párt jó érzékkel ismerte fel, hogy az embereknek nem igazságokra, hanem hihető történetekre van szükségük. Arra, hogy Mari néni Bivalyosborzadályon féljen attól, hogy a migránsok megerőszakolják, és Jőzsi bácsi se merjen elmenni a kocsmába, mert a múltkor Soros Györgyöt látták ott lopakodni.

Ezt, hiába tudják, hogy hülyeség, gond nélkül elhiszik. Ami ennél kicsivel is árnyaltabb és bonyolultabb, azzal ne is próbálkozzon senki.

Ahogy Petri György írta: a rettenthetetlen hülyék kora jő…

Osztályfőnöki intő

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk önöket, hogy fiuk magatartásában az utóbbi időkben kedvezőtlen változásokat tapasztaltunk. Bár e negatív elmozdulásnak voltak előjelei, mi, ameddig lehetett, türelmesen vártunk, mert bíztunk abban, hogy gyermekük szép szóval, meggyőzéssel, ha úgy tetszik, érvekkel is jobb belátásra bírható.

Ebbéli reményünkben azonban csalódnunk kellett: gyermekük magatartása nemhogy javult volna, de egyre inkább elhatalmasodtak a viselkedésében és személyiségében a laikus szem számára is jól látható zavarok.

Nevezett gyermek gyakran verekszik társaival, főleg a nála kisebbekkel, ráadásul lop is tőlük.

Mindezekre már több alkalommal felhívtuk az Önök nagybecsű figyelmét, de amint azt sajnálattal tapasztaltuk, a helyzet egyre csak romlott.

Azt sem hallgathatjuk el Önök előtt, hogy fiuk már-már szakmányban hazudik a társainak. Bármennyire is fájó, kedves szülők, nem titkolhatjuk el Önök elől: pajtásai, akik egykoron szerették, ma már utálják és undorodnak tőle. Nem szívesen mondunk ilyet, már csak azért sem, mert tőlünk mindig is távol álltak a kemény és sarkos megfogalmazások, de nem rejthetjük véka alá: gyermekük mára elviselhetetlenné és kibírhatatlanná vált. Egyre többen panaszkodnak rá, ám úgy tűnik, egyelőre mindhiába: esetében mind a baráti, mind pedig a hivatalos intelmek falra hányt borsónak bizonyulnak. Ha önmérsékletre, és a közösen elfogadott normák betartására intik, ő csak a vállát vonogatja, pökhendi és arrogáns válaszokat ad.

Nem ismer sem istent, sem embert, ha úgy látja jónak, nekimegy mindenkinek.

Pszichológusunk meglátása szerint gyermekük nem egyszerűen krónikus hazudozó, de olyan, mint egy, a társai amnéziájára építő szélhámos: a véleményét gyakran, látszólag minden értelmes ok nélkül változtatja. Ma ezt mondja, holnap meg azt, attól függően, hogy pillanatnyi érdekei alapján mit tart jónak. És meg kell mondanunk, az is aggodalomra ad okot, hogy másképp beszél az iskolán kívül, és megint másképp társai körében. (Csupán miheztartás végett, valamint az Önök tájékoztatása céljából jelezzük: az ilyet a normális emberi kapcsolatokon alapuló társadalmakban – gyk. (gyengébbek kedvéért): demokráciákban – kettős beszédnek nevezik.)

Kötelességünk megemlíteni, hogy a fiuk személyiségében beállt zavarok, a tevékenységében gyakorta fellelhető uszítás, valamint az ezzel rokon gyűlöletkeltés már közösségünk normális működését veszélyeztetik. Ezért kérjük Önöket, hogy kemény kézzel, az általunk normál üzemmenetben nem díjazott, atyai pofonokban és eltángálásban megtestesülő szigorral lépjenek fel vele szemben.

Makk Károly még holtában sem kellett a kulturális kormányzatnak

1

Tegnap elbúcsúztunk Makk Károlytól, aki vitathatatlanul a magyar filmművészet egyik legfontosabb alkotója volt. A temetésen a természet az alkalomhoz méltó arcot öltött, az őszi nap simogató sugarai sütöttek át a fák sárguló levelein. Nem voltunk túl sokan. A kulturális kormányzatot senki nem képviselte és nem volt ott Andy Vajna filmügyi kormánybiztos sem.

A magyar kulturális élet mai vezetői tüntetően távol maradtak. Gondolom Makknak – aki egyébként soha nem konfrontálódott a mai vezetőkkel –

az lehetett a „bűne”, hogy 2011-ben őt választották a Széchenyi Művészeti Akadémia elnökének és mind a mai napig ő töltötte be ezt a funkciót.

A Széchenyi Akadémia tagja (volt) többek között Esterházy Péter, Nádas Péter, Kertész Imre, Kurtág György, Eötvös Péter, Ascher Tamás, Enyedi Ildikó, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Jancsó Miklós, Bak Imre, Megyik János, Nádler István stb., egy szóval csaknem mindazok, akik teljesítményükkel hozzájárultak a kortárs magyar művészet gyarapításához.

Közülük sokan külföldön is széleskörű elismertségnek örvendenek, a határokon túl ők jelentik a magyar kultúrát és művészetet, velük azonosítják Magyarországot. Ám egytől-egyig szabad, autonóm emberek, akik sem most, sem korábban nem váltak a politika játékszerévé, a különféle politikai kurzusok kiszolgálóivá. Így volt ez az elmúlt 27 évben, és így van ma is. Nem léptek be abba az MMA-ba, ahová a tagokat nem a művészi teljesítmény, hanem politikai kinevezés alapján veszik fel, és amelynek nem lehet tagja senki, aki kritikusan tekint a mai rezsimre. Makk Károly sem kérte felvételét abba az Akadémiába, amelynek elnöke már első beszédében kirekesztette a magyarságból Makk legrégebbi, legfontosabb barátját; Konrád Györgyöt.

Mert bár Makk nyilvánosan soha nem kritizálta az éppen regnáló rezsimeket, mindig megpróbálta megtalálni a modus vivendit,

művei azonban mindig is a szabadság és függetlenség szellemét sugározták.

A hétköznapokban nem a bátorság volt a legfontosabb erénye, művészetében azonban bátrabb volt sok lázadónál. Nemcsak 56 témájához nyúlt szokatlan őszinteséggel és bátorsággal a hetvenes években, hanem a homoszexualitás témájához is. Jellemző, hogy az „Egymásra nézve” c. filmjét – a ma a liberális értelmiség által ünnepelt – Jeszenszky Géza, 2011-ben, amikor washingtoni nagykövet volt, témája miatt (két leszbikus nő szerelme) levetette a nagykövetség 56-os ünnepi műsorának programjáról.

A temetésére azért nem jöttek el a kulturális kormányzat képviselői, mert számukra a magyar kultúra a vazallus művészetet jelenti, meg azoknak a harmadosztályú alkotóknak az életműve, akiknek művein átsüt – a hatalom által jól hasznosítható – nacionalizmus és rasszizmus. A szórakozás csúcsa pedig a Dzsingisz Khan meg a Terminátor. De sebaj Karcsi! Nem is lettek volna méltók arra, hogy részt vegyenek! Hiszen nekik már a nevére sem fog emlékezni senki, amikor te még mindig a magyar filmművészet legnagyobbjai között fogsz szerepelni.

Forrás: Vásárhelyi Mária, Facebook

Hajtóvadászat öregekre

– Józsi bácsi, a TV2-től jöttem.

– Na, az jó. Mondják be a tévéjükben, hogy az utcánkban már hetek óta nem takarítanak. Csak a polgármester háza előtt.

– Maga ugye nyugdíjas?

– Az, hogy a fene enné meg. De ettől még nálam is lehetne takarítani.

– Maga is retteg a Vona Gábortól és a Jobbiktól?

– Hát persze. Mindennap kétszer. Reggel egy órát, és este is egy felet. Mikor mennyi időm van…Ki az a Vona Gábor?

– Nem tudja?

– Nem ugrik be. Volt régen egy ilyen nevű ismerősöm, de őt nem így hívták.

– Józsi bácsi, a Vona fenyegeti a nyugdíjasokat.

– Majd adok én neki! Fenyegetni! Kerüljön csak a szemem elé!

– Nem fél? A Vona azt mondta, hogy megölnék az összes nyugdíjast.

– Ilyet mondott? Akkor ez a Vona olyan migáncsos féle lehet.

– Nem migráns.

– Pedig, a migráncsosokról szokták mondani a maguk tévéjében, hogy megölik a magyar embereket. Meg az összes nőt megerőszakolják.

– A Vona nem migráns, Józsi bácsi. Figyeljen ide! Mondja azt, bele a kamerába, hogy amióta hallotta a Vonát a nyugdíjasokról beszélni, retteg. Le sem mer menni az utcára.

– Csak lássam meg azt a Vonát! Úgy fog rettegni, hogy ki se teszi a lábát az utcára.

– Józsi bácsi! Nem a Vona retteg, hanem maga és a többi nyugdíjas. Már egy liftbe sem mernek beszállni, vagy metróra.

– Na, a metró az tényleg necces egy kicsit. Ezért van nálam mindig egy fakocka, hogyha elromlik az ajtó, kéznél legyen.

– Józsi bácsi, akkor összefoglalom a tévénézők számára a beszélgetésünket. Ön és nyugdíjas társai rettegnek és félnek Vona Gábortól és a Jobbiktól.

– Akkor most mondanék még én is valamit.

– Hallgatom, Józsi bácsi.

– Ti egy szemét, szarrágó papagájkommandó vagytok. Hülyének nézitek az embereket. Hazudtok, mint a vízfolyás. Az ilyet annak idején a falu végéig pofoztuk. Az újságírás szégyene vagytok. Ez valamikor egy szakma volt, hivatás. Nem szégyellitek magatokat? Ezt tanította nektek az anyátok?

Bocsánatkérő levél az Európai Unióhoz

Tisztelt Hölgyek, Urak!

Bocsánatot szeretnék kérni Önöktől országunk mostani viselkedése miatt. Azt nem mondanám, hogy nem tehet róla, de talán nem mindig tudja, hogy mit beszél. Nehéz gyermekkora volt, nézzék el neki. Ne a végtelenségig persze, mert az nem várható el senkitől, de legyenek rá tekintettel.

Gyerekkorában sokat nélkülözött. Hiányzott neki az önállóság, a véleménynyilvánítás szabadsága. Demokráciából sem volt jól eleresztve.

Néha verték is.

Tudom, mindez nem mentség, legföljebb magyarázat.

De mi, magyarok, nem ilyenek vagyunk. Pontosabban: nem mind vagyunk ilyenek. Mi alapvetően kedves barátságos, normális emberek vagyunk. Tudjuk, hogy mi a rossz, és azt is, hogy mi a jó. Képesek vagyunk megkülönböztetni a színtisztát a szemenszedettől.

Csak néha, mint minden más nációt, bennünket is meg lehet vezetni.

Álságos, hazug szólamokkal.

Negyven évig hazugságban szocializálódtunk. Volt egy hatalom fölöttünk, amelyik, ha jók voltunk, megsimogatta a fejünket. Hogy mikor vagyunk jók, és mikor nem, azt ő mondta meg.

Tartottunk tőle, de elfogadtuk. A hatalom is tartott tőlünk. Tudta, hogy nem szeretjük, az utolsó éveiben ezt már el sem várta tőlünk. Neki elég volt az is, ha ha néhányan közülünk felállva tapsolnak, és a többiek sem szólnak semmit hangosan.

Most megint ilyen kormányunk van. Janicsárokat nevelne a gyerekeinkből, szolgákat belőlünk. Köztársaság tér helyett lőtereket épít.

Nem várja el, hogy szeressük, elég neki, ha nem lázadunk. Vagy, ha igen, csak halkan, hogy ne zavarjon senkit.

Hőzöngünk, hadonászunk, hazamegyünk.

Az sem zavarja, hogy tudjuk róla, hogy hazudik. Mi is hazudunk neki, ügyeskedünk, becsapjuk, ahol tudjuk. Ezért sem haragszik ránk. Úgy tesz, mintha elhinné a hazugságainkat.

Örül, ha nem látjuk, amikor lop, de ha látja, hogy látjuk, azt sem bánja.

Ez a NER, a Nemzeti Együttműködösítés Rendszere. Mi is hibásak vagyunk, megpróbáljuk helyrehozni. Gondolta a fene, hogy ez lesz belőle.

Hölgyek, Urak, ott Európában: elnézést!

1294

Én egyáltalán nem örülök annak, hogy idejönnek Európába a menekültek. Nem tetszett az sem, hogy áthaladtak Magyarországon, az ígéret földjére, Németországba tartva.

Szerintem. az lenne a helyes, ha mindenkinek ott lehetne a hazája, otthona, ahol a szülőföldje. Más országokba csak turistaként, üzleti ügyekben, esetleg a szerelme után utazna, miközben örülne annak, hogy békés, nyugalmas otthona van.

Olyan hely, ahol ismeri a nyelvet, a környező utcákat, tereket. Van kedvenc vendéglője, ahol vasárnaponként a családjával ebédel, és van pénze, hogy ezt a vendéglőt meg is tudja fizetni.

Olyan hely, ahol, „ha néha lábához térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudja”. Az lenne a normális, ha senki sem menekülne. Nem gyalogolna száz kilométereket, esőben, fagyban, hőségben, nem várakozna reménytelenül idegen pályaudvarokon, asszonyával, gyerekeivel a földön ülve. Nem vágyna mindennél jobban egy palack vízre, ételre, takaróra, zuhanyozási lehetőségre.

Nem a menekülés mellett vagyok, hanem azokkal, akik nem hagyják sorsukra a elesetteket. Takarót, ruhát, sátrat, élelmet visznek nekik.

Ha már az állam nem. Ha már az egyházak (tisztelet a kivételnek) nem.

A normális emberek nem rúgnak bele az elesettbe, hanem ételt, vizet, ha kell, orvosságot adnak neki. Ha valaki éhes és beteg, akkor mindegy, hogy miért lett ilyen. Nem őt kell okolni a sorsáért.

1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak, ezen megy ez a harcnak álcázott szánalmas csetepaté.

Felcsút, a szerencsétlen kis falu

0

Naná, hogy Lázár János őrjöng, mert az Európai Parlamenti Költségvetési Ellenőrzési Bizottság küldöttsége meg akarja tekinteni a 600 millió forintnyi uniós pénzből finanszírozott felcsúti kisvasutat.

Vagy azért aggódik a nagyszerű Lázár, mert attól tart, hogy ezek a dögök le akarják nyúlni ezt a hamisítatlan magyar hungaricumot, hogy majd maguk építsék meg az Európa legnyugatibb és legkeletibb, illetve legészakibb és legdélibb pontját összekötő kisvasutat, Cabo da Rocától a Bajdara-folyótól 8,5 km-re eső helyig, illetve a Nordkinn-foktól Punta de Tarifáig. Vagy attól tart a nagyszerű Lázár, hogy a küldöttség titkos tagja lesz egy pszichológus vagy pszichiáter, akinek kutatási területe

a péniszirigység, a libidó, a nárcizmus és az autoerotizmus.

Az is tetszik, hogy mind a nagyszerű Lázár, mind a tündöklő Deutsch tiltakozása során arra hivatkozik, hogy felháborító, hogy ezek „azt a projektet vizsgálják, amelyet a magyar miniszterelnök szülőfalujában valósítottak meg” ( így dörög Lázár), illetve „miért pont ennek a „szerencsétlen kis falunak” a beruházását vizsgálják, ahol épp ott született a miniszterelnök, s ahol nem volt semmi probléma, mert ha lett volna, már nyomozna a magyar hatóság” (így tréfálkozik Deutsch).

A hatóság vizsgálatában biztosak lehetünk. Ami pedig a magyar miniszterelnök szülőfaluját, ezt a „szerencsétlen kis falut” illeti,

ezek a bunkó vizsgálóbiztosok már tényleg semmit nem tudnak Európáról, az európai hagyományokról, vallási és kulturális tradíciókról.

Mert lám, már azt sem tudják, hogy a tér, ez a hatalmas lengeteg, nem homogén, nem egynemű, hiszen van szent tér is („Ne jöjj ide közel – mondja az Örökkévaló Mózesnek -, vedd le a sarudat a lábaidról, mert a föld, amelyen állasz, szent föld” (2Mózes 3,5). Szent tér, ahol az istenség megmutatkozik, ahol mások a szabályok (templom, zsinagóga, mecset, Felcsút), ahol másként kell viselkedni, s ahová a profán világ nem hatolhat be.

Tahó bunkók ezek mind!

Forrás: Gábor György, Facebook.

A magyar állam jó pénzért eladott egy gyilkost

0

Régóta azt hiszem, hogy már semmiféle illúzióm nincs Orbán Viktorral és a Fidesszel kapcsolatban, azt gondoltam nincs olyan gazemberség, amelyet ne tudnék elképzelni róluk. És most ismét csalódnom kell magamban; nem tud olyan mélyre szállni a képzeletem, mint amit a valóság produkál. Mind ezidáig azt gondoltam, hogy azért adják ki a baltás gyilkost Orbán és Szíjjártó haverjának, az azeri diktátornak, hogy ezzel az undorító gesztussal tovább mélyítsék Orbán és Aliev örök és megbonthatatlan barátságát.

És most kiderül, hogy annak hátterében, hogy a magyar állam kiadta a baltás gyilkost Azerbajdzsánnak – ahol azonmód szabadon engedték és azóta is nemzeti hősként ünneplik -, egész egyszerűen magánszemélyek adásvételi ügylete áll, a kiadással egy időben ugyanis dollármilliók landoltak egy kibogozhatatlan tulajdonosi hátterű magánszámlán. A pénzt pedig az az Azerbajdzsánban bejegyzett alapítvány utalta át, amelyet azért hoztak létre, hogy

dollármilliárdokat költsön újságírók és politikusok megvesztegetésére

azért, hogy az azeri diktátort és az általa működtett diktatúrát kedvező színben tüntesse fel külföldön.

A magyar állam tehát jó pénzért eladott egy gyilkost, az ezért kapott pénz pedig csak olyasvalakinek a számláját hizlalhatta, aki döntést hozhatott a kiadatásról. Márpedig tekintettel az ügy súlyára nehéz elképzelni, hogy a kiadatással kapcsolatos – óriási nemzetközi felháborodást kiváltó – döntést nem személyesen Orbán Viktor hozta meg. A dollármilliók néhány – könnyen körülírható – magánszemély számláját gyarapítják, a lemoshatatlan szégyen az országé. Az ilyesmit hívják a tengeren túl lator államnak.

Forrás: Vásárhelyi Mária, Facebook.

A közmédia napján: hazudni bolondulásig

Megszoktuk, hogy nem mondanak igazat. Már fel sem háborodunk. Egyszer majd elmúlik ez is. De nem kellene ehhez állva tapsolni, lakáj módjára lelkesedni.

A sajtóról beszélek, nevezzük médiának, ha úgy jobban tetszik.

„Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egyetlen paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” Ezt a mondatot szokták idézni a haza bölcsétől, Deák Ferenctől.

Az elhallgatás is hazugság.
A mellébeszélés, is hazugság.
A maszatolás is hazugság.
Egy szereplő kisatírozása a képről hazugság.
Tömegeket eltüntetni, és helyette háttérként néhány lézengőt mutatni, hazugság.
Interjút mocsok módon megvágni, hazugság.
Alákérdezni, hazugság.

Hazudni is hazugság. Büntetés járna érte, nem milliós jutalom.

Ha egy sajtómunkás hazudik, az vérlázítóbb, mint amikor egy kormány nem mond igazat. Egy kormánynak „jogában” – de főként érdekében – áll hazudni. A vádlottól sem várja el a bíróság, hogy maga ellen valljon. Legföljebb az ítészek majd eldöntik, hogy színtiszta volt-e, amit mondott, vagy szemenszedett.

Nem szép és nem is elegáns, sőt, kifejezetten visszataszító, de ez van. A tanút azonban törvény kötelezi az igazmondásra. Ha hazugságon kapják, megbüntetik.

A sajtó tanúja a világnak, krónikása a kornak, mindannak, ami ma Magyarországon történik. Néha közeli szálak fűzik ugyan a gyanúsítotthoz, de lényegét tekintve mégiscsak tanú.

Hazudni nem szabad. Sem éjjel, sem nappal, sem semmilyen hullámhosszon.
Legalább ma, a közmédia napján, tessék igazat mondani!

Piros lap

0

Andy Vajna újabb frekvenciát nyert; ebben már nincs semmi meglepő, váratlan akkor lenne, ha Mészáros Lőrinc elől hozná el a rádiózás lehetőségét. Ilyen helyzet azonban nem állhat elő; a Nemzeti Együttműködés Rendszerében valóban van rendszer. Ezért aztán most nem is Vajna sikere az érdekes, azt mondjuk, tekintsük konstansnak. Koncentráljunk inkább a Médiatanácsra. Arra a hatóságra ugye, amely oly akkurátusan ügyel a rendre, egy cseppnyi kihágást sem enged, gondosan mérlegel és dönt.

Most ugye az történt Békéscsabán, hogy a húsz éve ott működő rádióra szemet vetett az amerikai-magyar, meg persze az eddigi működtető is folytatni akarta a rádiózást. A szigorú zsűri – Médiatanács – Vajnáékat hozta ki győztesnek, a szubjektív pontozási részben egy plusszal jutalmazva a későbbi győztest, és mit tesz Isten, épp ez az egy pont jelentette a régiek bukását, az újak sikerét. Bizonyára el is csodálkoztak a bíráló bizottság tagjai; micsoda meglepetés, hát nem így jött ki a végeredmény? Szép szoros meccs volt, mondhatták, legalább olyan, mint a magyar-portugál. Ilyen a foci, illetve ilyen a verseny, tehették hozzá. És, feltehetően, olyannyira elragadta őket a párviadal szépsége, izgalma, hogy már a szabályokról is megfeledkeztek. A máskor oly rigorózus tanács átlépett a Vajna-féle pályázat hiátusain, szabálytalanságain, eszébe sem jutott piros lapot mutatni. Nem úgy, mint anno, a Klubrádió esetében, amikor még azt is kifogásolták, hogy a pályázók a beadott pályamű hátsó, üres lapját nem írták alá. Akkoriban még hiányzott ez a nagyvonalúság az értékelő grémium tagjaiból, de legyünk jóindulatúak: az akkori aprólékosságukat hagyták maguk mögött, és ma már – politikai megfontolások nélkül képesek tisztán a versenyre koncentrálni.

Nekünk sosem fogy el már a jóindulatunk. Csak a lehetőségeink…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK