Blogolda

Lévai Míra Júlia az orbáni vihogásról

0

A miniszterelnök jól láthatóan és hallhatóan vihogott, amikor közzé tette a „nagy örömhírt”: Magyarország történetében először nyugdíjprémium kerül kifizetésre (he-he-he-hi-hi) – mondta.

Ennél látványosabban nem is bizonyíthatta volna, hogy labilis, éretlen személyiség, aki bármikor visszaeshet a kamaszkori állapotába. Abba, amelyben az ember leginkább nevetgéléssel igyekszik feloldani a feszültségeit, amikor az erejét meghaladó feladat elé kerül.

A feladat pedig azért haladta meg az erejét, mert az ő feszültségei nem pusztán az autokrata családokban beszerezhető, szokványos kamaszkori állapotokból erednek, hanem abból is, hogy mindezeket még a saját aljasságaival és rendre megtetézi. Amivel valóban nem könnyű szembenézni, hiszen az aljasságok óhatatlanul bűntudatokkal járnak.

Bűntudat a pszichopatákat kivéve mindenkiben keletkezik, aki bűnt követ el, csak aztán van, aki ezt képes ügyesen elfojtani. Ő azonban nem volt képes erre, gyenge kis elfojtásokkal próbálkozhatott, mert a bűntudatai most bizony rendesen kibuktak belőle. Ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő is.

Az egyik az lehetett, amely a lépését magát kísérte, és amely nem is csak a vihogásban, hanem már a mondata megfogalmazásában is jelentkezett, amikor önkéntelenül igyekezett eltitkolni, hogy ebben az intézkedésben ki is a cselekvő személy. Az ő megfogalmazása szerint ugyanis nem „az állam ad nyugdíjprémiumot” (mert olyan ügyesen menedzselte a gazdaságot, hogy a szokásos, kötelező emelés fölött még erre is telik), hanem a nyugdíjprémium „kerül rá” – mintegy csodás és spontán módon létrejött jelenségként – „a kifizetésre”, amely ezek szerint egy konkrét és kézzelfogható hely, a nyugdíjkiutalások környékén.

Ha netán majd valaki egyszer számon kérné rajtuk, hogy ugyan miért csak egy ajándékkal szúrták ki a nyugdíjasok szemét, miközben nem gondoskodnak a nyugdíjak folyamatos értékállóságáról (például a beépített emelésekkel), akkor nem is ő volt az, aki ezt levezényelte. Mária országában a dolgok maguktól kerülnek kifizetésre és nem konkrét állami emberek utalják át a pénzeket, konkrét gombok nyomogatásával, undorítóan prózai módon.

Ahogyan a saját manipulációi jelentőségével is tisztában van, és ez termelhette ki nála a kettes számú bűntudatot. Számomra egyértelmű, hogy halálpontosan tudja, mennyire erkölcstelen az egész kitalációja, és mekkora szemétség azért politizálni, hogy valaki ajándéknak hazudott juttatásokkal nyerje meg érzelmileg az anyagilag folyamatosan kifosztott nyugdíjasokat. Hogy ennek a súlya miért éppen most vágott bele, azt meg nem mondom, de abban egészen biztos vagyok, hogy a vihogása mögött ez is ott volt.

És bár eddig nemigen tett tanúbizonyságot arról, hogy létezik lelkiismerete, ez a vihogásban megtestesülő bűntudat-tolulás számomra mégis azt bizonyítja, amit eddig is gondoltam: ez az ember a gyanúk ellenére sem pszichopata, csupán egy erősen eltorzult, súlyosan paranoiás személyiség (ami persze súrolhat mindenféle elmebetegséget, de ez egy másik kérdés), hiszen pontosan tudja, hogy amit mond, az bizony számonkérhető lenne rajta. Ettől maga is zavarba jön, és meglátva a leleplezése lehetőségét – vihog.

Magánemberként természetesen mindenkit meg szoktam szánni, akit ilyen kínos helyzetbe hoz önmaga gyarlósága, és akin meglátszik, hogy ha csak egy pillanatra is, de rosszul kell éreznie magát a mélyben munkálkodó, elemi erejű lelkiismerete miatt. Minden ilyen és ehhez hasonló szenvedés részvétet is kelt bennem.

Állampolgárként azonban kikérem magamnak, hogy egy ilyen ember bármiféle, felelősségteljes viselkedést igénylő pozícióba kerüljön a Magyar Köztársaságban.

Egy miniszterelnök ne a szereplései feszültségétől jöjjön rá, hogy konfliktust okoznak benne a saját aljasságai, hanem még otthon vagy bármely segítője társaságában. Ne a mikrofon előtt vegye át a hatalmat fölötte a tudattalanja és késztesse őt látványos vihogásra, hanem ott, ahol ennek helye van: az analitikusa kemény díványán. Nekem ugyanis állampolgárként semmi közöm hozzá, hogy ő hol tart a személyisége kimunkálásában, nem lehetek sem a pszichológusa, sem semmiféle egyéb kezelője vagy tanácsadója. Ha pedig sehol nem tart, akkor mindenféle pályát választhat magának, csak épp a miniszterelnökit nem.

Az a helyzet, kedves Magyar Választópolgárok Okos Gyülekezete, hogy egy ötvenakárhány éves, miniszterelnököt játszó, éretlen, vihogó kamasz helyzetére semmiképp sem valamiféle pályaválasztási tanácsadás az adekvát megoldás. Hanem egy akkora seggberúgás, hogy zúgva szálljon, mint a győzelmi zászló.

Felőlem a repülésének íve akár a Seychelle-szigetekig is eltarthat, ez nekem eléggé mindegy, de jó lenne, ha a Tisztelt Magyarország népe felfogná végre, hogy kivel-mivel áll szemben. Mert ezúttal még én sem mentem föl ezt a népet azzal, hogy hiszen az államilag működtetett hírblokádok miatt nem értek el hozzá az információk a valóságról. Ez most mindenkihez elérhetett, akinek van szeme a látásra és van füle a hallásra.

A miniszterelnök mentális állapotának valóságát most nem titkolhatta el senki, milliók láthatták, ahogyan idétlenül vihog. Ezúttal tényleg csak azon múlik a helyzet felismerése, hogy képes-e mindenki dekódolni, pusztán a maga hétköznapi érzeteire hagyatkozva, hogy mit jelentenek az ilyen éretlen politikusi vihogások, és hová vezethet, ha ezt egy ország még sokáig tűri.

Forrás: Lévai Míra Júlia, Facebook

Minden, amit tudni akarsz Sorosról, de sosem merted megkérdezni!

0

Soros György gaztettei úgyszólván megszámlálhatatlanok. Ebből kifolyólag meg sem próbáljuk mindet megszámolni. Ami itt olvasható, az csupán egy szerény adalék, mondhatni, a jéghegy csúcsa.

  1. Melyik magyar miniszterelnök volt 1988 áprilisától a Soros Alapítvány pénzéből gründolt Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa? Ki volt az, aki 1989 szeptemberétől az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta?
    Orbán Viktor (1), Kim Ir Szen (2), L. I. Brezsnyev (X).
  2. Melyik magyar politikus tanult Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen 1986–87-ben?
    Kun Béla (1), Szájer József (2), Zrínyi Miklós (X).
  3. Ki az a volt külügyi államtitkár, aki 1988–89-ben ösztöndíjasként politikaelméletet hallgatott az oxfordi St. Antony’s College-ban?
    Szűrös Mátyás (1), Németh Zsolt (2), Rákosi Mátyás (X).
  4. Orbán melyik korábbi főtanácsadója nyert hároméves kutatási ösztöndíjat a Soros Alapítványtól, hogy a magyar zsidóság XX. századi történelmét tanulmányozza ­1985-ben?
    Schmidt Mária (1), Schmitt Pál (2), V. I. Lenin (X).
  5. Ki az a jelenlegi parlamenti házelnök, aki 1987–1988 között Soros-ösztöndíjjal kutathatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat?
    Nicolae Ceaușescu (1), Kövér László (2), Kim Ir Szen (X).
  6. Melyik magyar politikus volt hallgatója annak a részben Magyarországon, részben Angliában működő 6 hónapos menedzseriskolának, amelyet kifejezetten a Fidesz és az SZDSZ ifjú reménységei számára szerveztek?
    Gerő Ernő (1), Farkas Mihály (2), Deutsch Tamás (X).
  7. Melyik magyar kormányszóvivő tanult 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen’s College-ban?
    Kovács Zoltán (1), Andrej Andrejevics Gromiko (2), Todor Zsivkov (X).

A helyes megfejtőket kisorsoljuk.

Hét válasz Orbán Viktor hét kérdésére

Hét kérdésben kérte a véleményemet a miniszterelnök, arra kíváncsi, hogy támogatom-e a Soros terv pontjait. Jogkövető állampolgárként válaszoltam mind a hét kérdésre.

  1. Orbán szerint Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.

Ezt a tervet nem támogatom, mert Soros György eltitkolja, hogy valójában naponta akar egymillió embert behozni Európába, miközben a magyarokat, különös tekintettel az Orbán Viktor nevűekre, kitelepítené Afrikába.

  1. Orbán szerint Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

Szimpatikus az ötlet, de ezt sem tudom támogatni, mert Soros itt sem árulta el, hogy mit szeretne valójában. Ugyanis nemcsak az ország határain bontaná le a kerítést, de a házak udvarát sem lehetne körülkeríteni. Sőt, van egy nagyon titkos terve, melynek kitalálásában maga a Sátán segédkezett neki.  Eszerint a házak, lakások ajtaján sem lehetnének ajtók. Ezt Soros nem mondta meg a magyar embereknek, ezért a magyar kormánynak kutyakötelessége lenne, hogy erről is tájékoztassa a lakosságot.

  1. Orbán szerint a Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.

Ezt abban az esetben tudnám támogatni, ha a magyar kormány azt is beleírta volna a konzultációs levélbe, hogy Soros hány bevándorlót akar szétosztani köztünk. Jó nagy számmal kellene bennünket riogatni, hogy az emberek még a mostaninál is jobban rettegjenek, és a már meglévőnél is nagyobb legyen a hisztéria. Sok kis Őcsényt akarunk, mert megérdemeljük.

  1. Orbán szerint a Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt.

Ezzel nem értek egyet. Szerintem kevés a 9 millió forint, ennyi pénzből Mészáros Lőrinc és családja egyetlen nap alatt éhen halna. Sokkal több pénzt kellene adni a bevándorlóknak, ráadásul úgy, hogy ezzel ne az államot terheljük, mert neki e nélkül is van elég gondja, sok éhes barát száját kell betömnie, sok csókos zsebét kell teletölteni a tőlünk lopott javakkal. Tehát, a magyar polgároknak kellene a saját adózott jövedelmükből évente minden migránst legalább 50 millió forinttal támogatni.

  1. Orbán szerint Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

Ez jó ötletnek látszik, de nem elegendő. Ha Soros vállalná az elképzeléseit, akkor bevallaná, hogy azt akarja, hogy a migránsok büntetlenül bűnözhessenek. Nálunk, Magyarországon, van erre példa, mert a kis fatolvajokat ugyan bünteti az állam, de akik milliárdokat lopnak el a közösből, azokat nem, sőt, még jutalmazza is őket. Valószínűleg Soros is azt akarná, hogy a bűncselekményeket elkövető migránsok jutalomban részesüljenek. Emellett lehetne egy ingyenes tájékoztató füzetet adni  a migránsoknak, amiből megtudhatnák, hogy Magyarországon milyen bűncselekményeket lehet büntetlenül elkövetni, és milyen bűnért mekkora jutalom jár. (Ilyen például a magánnyugdíj-pénztárakban tartott lakossági megtakarítások ellopása, vagy a letelepedési kötvények körüli gyanús pénzügyi maszatolások.)

  1. Orbán szerint a Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

Ez a Soros-terv egyik gyenge pontja, úgyhogy nem támogatom. Nem elég az európai országok nyelvét is kultúráját háttérbe szorítani, rá kell venni az európai embereket, hogy felejtsék el a saját nyelvüket és kultúrájukat.

  1. Orbán szerint a Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.

Soros valójában nem ezt akarja, hanem azt, hogy a bevándorlást ellenző országokat űzzék ki Európából, és telepítsék át őket Afrikába, vagy a Közel-Keletre.

Mindet összevetve, nem tudom támogatni a Sorosnak tulajdonított terv pontjait, mert a kérdésekből világosan kiderül, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely lenézi a polgárait, magasról tesz rájuk, és cinikusan röhög rajtuk.

Populizmus és világválság

0

A Krím-félsziget annektálása, a Brexit, Trump „nagy Amerikája”, a Katalán függetlenségi játszma stb., nacionalista válaszkísérletek, melyek egyszerre globalizáció és demokráciaellenesek. Putyin, Erdogan, Orbán és a Kaczyszki, és nem kétlem mostantól Kurz stb., liberális demokráciát fölszámolni kívánó, hiperszuverenítást erőltető indulataival együtt, a világrendszer krízisére adott válaszkísérletek, csakhogy minden bizonnyal tévesek.

A – mindenekelőtt a jobboldali, és nacionalizmussal kapcsolt – populizmusok előretörése, sőt sikere úgy értelmezhető, mint egyféle válasz arra, amit a hiperglobalizáció, a neoliberális gazdaságpolitikák, de lényegében, mint a világrendszer strukturális válságának kihívása jelent. Más kérdés, hogy a jobboldali populizmusok, és különösen az alt right (alternatív jobb) válaszai hatékonyak-e, illetve vezethetnek-e bármiféle (köz)jóra – ahogy most éppen az osztrák választások eredménye mutatja – népszerűek. Azért is lehetnek azok, mert nincs egy egyértelmű, könnyen felvázolható és hatékony program – bizonyos értelemben nem is lehet egyetemes programokat vázolni, melyeket azután csak „életbe kelljen ültetni”, nincs recept – melyet a politikai osztály követhetne, ezért a populizmus „valami jobb helyett” áll. A világrendszer-válság (Wallerstein) sajátja, hogy hármas – egyidőben nem követhető – „filozófiát” helyez a politika homlokterébe, és ezzel fölülírja a hagyományos háromosztatú politizálás kereteit. A klasszikus bal-jobb, illetve liberális ideológiákat ugyanis, nem a politikai ízlés megromlása, mint olyan részleges (a „régi” pártrendszer már megnevezésében is ezt jelzi) világlátásokat, melyek nem képesek követni a gazdasági-társadalmi-kulturális változásokat, hanem a (hiper)globalizáció reális folyamata teszi zárójelbe. A gazdasági globalizáció, a tőke világméretű és nagyon gyors áthelyezkedései, a munkahelyek elvándorlása és ezzel párhuzamosan nagyszámú bevándorló jelentkezése a politikai nyugat országainak határán, követhetetlen folyamatoknak tűnnek. A (jobboldali) populizmus, amikor a visszatérést erőlteti megelőző korszakok politikai kulisszái, sőt strukturális keretei közé, akkor olyasmit tesz, amit köznapi emberekként, gyakran megteszünk: járt utat igyekszik kínálni a járatlan és bizonytalan helyett. Viszont ez a „járt út”, a liberális demokrácia fölszámolása (legalábbis annak kísérlete), az etnonacionalizmusokhoz és intoleranciához való visszatérés, az egyetemes emberi jogok tagadása, idegengyűlölet, (nem véletlen mégis meglepő, hogy a menekültek a globalizáció „jelképeivé, kifejezőivé” válhattak, sokszoros nyomorúságukban. Pedig ők többnyire a globalizáció áldozatai, és egyáltalán nem a képviselői.) stb., történelmileg egyszer már megbukott politizálási keretek. Előre nem látható módon a visszatérés (regresszió) segítője az internet tér és időn kívüli kommunikációs hálózata vált, a nagyon gyors és ellenőrizetlen információáradat. A kialakult hálózati működésmódban történik meg ugyanis a keretek elmozdulása, például úgy, hogy a nyilvános és a magán szféra összezavarodik az internetes kommunikációban, a közösségi médiákban, és nem új és kreatív gondolatoknak, hanem a regressziónak kedvez, a kollektív pániknak (migráció, idegenektől való félelem), a sakkvakságnak, amire a populista politika épít. Szóval reális kihívásokról van szó, általuk a globális tőke és a demokratikus kontroll, a döntések társadalmasítása, kerül szembe egymással, a „világfalu” kialakulása és működése kerül szembe a nemzetállamok jól kivehető határaival (Dani Rodrik), és végső soron „tömegek-tömegekkel”, a „mi” és a „mások” kerülnek szembe egymással.

A Krím-félsziget annektálása, a Brexit, Trump „nagy Amerikája”, a Katalán függetlenségi játszma, stb., nacionalista válaszkísérletek, melyek egyszerre globalizáció és demokrácia ellenesek. Putyin, Erdogan, Orbán és a Kaczyszki, és nem kétlem mostantól Kurz (nem domináns szereplőként viszont biztosan sokkal többen támogatják törekvéseiket, szemmel láthatóan a jelenlegi román kormánypártok is), stb., liberális demokráciát fölszámolni kívánó, hiperszuverenítást erőltető indulataival együtt, a világrendszer krízisére adott válaszkísérletek, csakhogy minden bizonnyal tévesek. A jobboldali (vagy baloldali) populizmus ugyanis a probléma, és nem a megoldás része, mert sem a globalizáció túlkapásainak megfékezésére, a nagytőke kontrolljára, sem a demokratikus folyamatok erősítésére, sem a közjó hatékonyabb szolgálatára, sem, és végső soron, a társadalmi-közösségi szolidaritás erősítésére nem alkalmasak. A hiperglobalizáció megfékezését a határozottabb EU-s integráció, a válságból kivezető út megtalálását, a közjót, a döntések társadalmasítása, a demokratikus folyamatok elmélyítése szolgálná.

Ráadásul az intoleráns és kirekesztő – a Web.2.-n instant terjedő – diskurzusok, az álhírek és összeesküvés-elméletek, az „alternatív tények”, még a reális kérdésfölvetéseket is ellehetetlenítik, és ennyiben is szakértelem-ellenesek. Azok a kritikus társadalomtudósok, közgazdászok, szociológusok, politológusok, akik tanulmányozva a kihívásokat használható tudást, életképes projekteket tudnának kidolgozni, folyton arra kényszerülnek, hogy lebontsák a populista diskurzusok valóságot elrejtő álcáját, hogy ellene hadakozzanak, és ez hátráltatja a reális kihívásokra adható válaszok kidolgozását (a társadalomtudományok tehetetlenségének egyéb összetevőiről máshol).

Közelebb hozzánk a populizmus vs. racionalizmus vita úgy jelentkezik, mint a kormányzó pártok, és ellenzék híján, az elnök kibékíthetetlennek látszó harca, olyan kérdésekbe sűrítve, mint az igazságszolgáltatás korrupcióellenes eljárásainak ellenzése, illetve támogatása. A rommagyar politikai osztály – nem kétlem, nemcsak saját tehetetlensége okán, hanem magyarországi nyomásra is – a populizmus mellett döntött, hallgatólagosan, soha ki nem mondva azt. A tét valójában a populista fordulat eluralkodása, illetve a racionális, EU-konform politizálás folytatása, mind a belső demokrácia, mind az államközi viszonyok tekintetében. Ez utóbbi vonatkozás szempontjából fontos, hogy míg a kormány – Melescanu közvetlen részvételével, Kelemen közvetítésével is – a V4-ek irányába mozdulna, annak EU-ellenes retorikáját venné át, stb., addig Johannis világosan megfogalmazta, hogy Románia nem csatlakozik ehhez a csoportosuláshoz, és különösen nem az EU ellenes retorikához. Ez a keret, amiben a román belpolitikai csatározások folynak, a konkrét témák, és személyek behelyettesíthetők.

Magyari Nándor László

A kikezdhetetlen mogulok birodalma is leomlik…

0

A kiszolgáltatottság – beleértve a szexuálist is – a gyengék, gyengébbek keresztje…
A történelem során dominánsan jelen van, hogy azok, akik bármilyen hatalmi pozícióban vannak, hatalmukkal visszaélhetnek. Sokszor tették és teszik. És tehetik…Tehetik azért, mert az általános szemlélet nem, vagy alig változik. Az áldozatok hibáztatása a többség részéről valamiféle torz és lélektelen normaként működik, ezért az áldozatokban szégyen és félelem él többnyire. Miért ők, miért velük?
Évszázados vagy talán évezredes félelmek rögzültek a génekben. Az első éjszaka jogától a szereposztó díványokig determinálódottnak tetszik, hogy az áldozati szerepbe törődjön bele az áldozat.
Minél nagyobb és meghatározóbb szerepben vannak a bűnelkövetők, annál kisebb a valószínűsége, hogy rövid távon tetteiknek következménye lesz. Ennek biztos tudatában ” természetessé” válik számukra a mindent megtehetés érzete. Ki mer szólni ellenük? Talán a jobbágylány protestált ha megerőszakolta a földesúr? No és a rabszolgalány közhírré tette amikor rámászott a nagy fehér gazda? Ott és akkor melyik áldozatnak lehetett szava? És a Magdolna-nővérek? Mennyi időnek kellett eltelni, hogy nyilvánosságot kapjon a történetük? Ma ezekről mint múltról beszélünk. S beszélhetünk. De a jelenről is beszélni kell.
Megdöbbentő számomra, amikor egyesek azzal mentik fel az erőszaktevőket, hogy egyébként milyen fantasztikus dolgokat tettek ezen vagy azon a területen. A kettőnek mi köze egymáshoz? Ha az illető akár csak egy nőt is megerőszakolt vagy molesztált, annak bűnét az sem írhatja felül, hogy mondjuk hány díjat, vagy milliárdot söpört be élete során. Aztán amikor azon lovagolnak nagyon okosok, hogy miért hallgatott évekig az áldozat, milyen bizonyítéka van? Ez talán a legarcátlanabb és legálszentebb kérdések egyike, hiszen mondjon bárki példát arra, amikor az egyébként szemellenzős többség azonnal a szexuálisan meggyalázottak pártjára állt, ha az megszólalt.
Nem, a többség mindig az ” erősebbek” pártjára állt. Zsigeri félelem működteti ezt is. Tekintély, tekintetes urak, győztesek.. Hogy is volt a háborúkban…
De vissza a mába…
Amíg nem változik a szemlélet, hogy hatalmi szerepben bármit meg lehet tenni, addig változás sem lesz. Amíg félni kell a megtorlástól, a bosszútól, az ellehetetlenítéstől, a kirekesztéstől az áldozatnak, addig sokan közülük inkább a hallgatás nagy árát választják. És akkor nem beszéltünk azokról, akik azért hallgatnak, mert a testtel való ” fizetést” tudatosan választották a karrierjükért, a hatalomba jutásért. Nekik elemi érdekük, hogy ne beszéljenek erről. Felkínálni, alkut kötni, árut kapcsolni.
Azt még sem mondhatják, hogy a tehetségük repítette őket oda ahova. A sugár daddyk világához partnerek is kellenek…De ezekről sem beszélünk nyíltan. Vagy ha mégis, nagyobb respektje van ennek a magatartásnak, mint empátiát tanúsítani azok felé, akik ellen erőszakot követtek el. Az egyiket leginkább ügyes ” aranyásónak” hívják manapság, míg a másikat a szerencsétlen jelzővel illetik. Elgondolkodtató
A felelősség közös mindezért. Ugyanis áldozat mindenkiből lehet. A titkok lehullanak, s a hatalom sem örök.
S lám, van már példa arra, amikor a szemünk előtt omlik le egy kikezdhetetlennek tűnő mogul birodalma.
Barb

Bruck András: A magyar foci – úgy is, mint ami nem létezik

0

Bernd Storck szövetségi kapitány neve nincs rajta ezen a fizetési listán, de valahol a 8-9. helyen lenne. Keresetének pontos összege nem ismert – mint idehaza minden piszkos ügy, ez sem nyilvános –, de évi egymillió eurónál egész biztosan nem kevesebb, viszont hallani 1.7-ről is, és egyéb jelentős pénzeket is kap. Évente 4-500 millió forint között kereshet.
A listából kiderül, hogy Storck fizetése lényegesen több, mint Svájc, Belgium vagy Svédország szövetségi kapitányáé, holott mindhárom ország nem csak sokkal gazdagabb Magyarországnál, tehát többet is költhetne ilyesmire, de a válogatottjuk is jóval előrébb van a nemzetközi rangsorban.

Egyértelmű, hogy Storck tarifája az ország anyagi erejéhez, a nyomorúságos hazai keresetekhez, és az ő szerény múltbeli teljesítményeihez képest messze túl van minden józan és erkölcsös megfontoláson. Ráadásul Storck a kiemelkedő fizetése ellenére sem tudta a magyar válogatottat eljuttatni a következő világbajnokságra.
Ennyit bárki a tizedéért is elért volna.

Ami azt illeti, az amatőrközeli színvonalú magyar futballban tulajdonképpen

illene mindenkinek ingyen, esetleg valami tiszteletdíjért, BKV-bérletért dolgozni.

És a Videoton új edzőjének – a csapat a kisvasút mellett Orbán másik plüssmacija -, Marko Nikolicsnak sem sikerült az, amiért pedig 800 ezer eurós évi fizetésért idehozták. A csapat a nyári kupameccseken még azelőtt kiesett – egyébként másik három kupacsapatunkkal együtt -, hogy elérte volna a már valóban jelentős bevételekkel járó fordulókat. Nem számít, nagyon mély a magyar adófizetők zsebe.

Hogy Nikolics fizetése milyen irgalmatlanul sok, azt jelzi, hogy a sehol nem jegyzett Videotont választotta, holott a belga bajnokság jelenlegi éllovasa is ajánlatot tett neki.
Vajon hogyan történhet meg, hogy a Videoton többet adjon valakiért, mint amennyit egy erős belga csapat hajlandó, és aki még csak nem is neves sztáredző?
Pontosan ez az Orbán-féle illiberális focirendszer. A futball üzleti alapon működő sport, a csapatoknak muszáj racionálisan gazdálkodniuk. A Videoton viszont a kispénzű magyar adófizetőkön, Erzsébet-utalvánnyal kifizetett nyugdíjasokon élősködik. Igaz, nem is tehet mást, mivel jól fizetett játékosai még a saját fizetésükre valót se termelik meg. Az érdeklődést iránta pontosan jelzi, hogy költségvetésének csupán egy százaléka, 33 millió forint jön jegybevételből. Eközben az európai klubcsapatok bevételének átlagban 15-30 százaléka származik belépőkből.

A Videoton nem más, mint egy eltartott: állami, önkormányzati, tao, szponzori pénzekből élő vámpírcsapat.

Mint egyébként szinte mindegyik a magyar bajnokság első és másodosztályában. Ellentétben a külföldi klubokkal, amelyek még a stadionjukat is a saját bevételeikből építik, a magyar csapatok többsége közpénz nélkül az öltözőig se tudna elvánszorogni.
Micsoda gyalázat, hogy egy elvben piaci rendszerben a játékosok nem ritkán havi 4-8 milliós fizetését a koldusszegény magyar adófizetők állják. A velünk élő kádárizmus! Ezt az abnormális, a futballban is törvényszerűen versenyképtelen világot támasztotta fel Orbán. S hogy mi volt vele a célja? Csak így tud a futballban is mindent kontrollálni, minden döntésbe belefolyni, mindenféle futballpénzhez hozzáférni.

Van itt tehát egy nagyon gyenge nemzeti válogatott, amely a szégyeneit azzal kompenzálja, hogy egy ideje a vereséget is győzelemként ünnepli; van egy nem üzleti alapon működő, motiválatlan klubcsapat, és van két külföldi edző, aki semmi másból, mint a magyar miniszterelnök úri passziójából gazdagodott meg. Ez ugyan csupán egy alkalmi mintavétel a futball hétköznapjaiból, de mindenben tökéletesen lefedi a sportág egészének viszonyait…

A hazai futball jelentéktelensége teljes szinkronban van a körülötte levő végtelenül korrupt és áporodott környezettel.

Az egyik tökéletesen magyarázza a másikat, az egyikből értelemszerűen következik a másik. Végh Antal 1974-es, Miért beteg a magyar futball? c. könyve óta semmi nem változott, egyet kivéve: a magyar futball már nem beteg, hanem halott.

Vagy, ami még rosszabb, éber kómában fekszik: lélegzik, meg-megmozdul, időnként kinyitja a szemét, de semmit nem ért, semmire nem reagál. A nagymúltú magyar labdarúgás ebbe a visszafordíthatatlan, vegetatív állapotba zuhant.

Kár hazudozni, nincsenek biztató jelek. Amik meg annak látszanak, azok csak a kómás beteg tipikus grimaszolásai, fintorai. Tavaly az EB-re kijutást ugyan sokan „jelnek” tekintették, de bebizonyosodott, hogy ismét, ezredszer is alaptalan volt a bizakodás, hiszen rögtön jött egy újabb mélypont, a megsemmisítő VB-selejtező sorozat.

A hazai környezet se mentálisan, se szakmailag, se erkölcsileg nem képes többé minőségi futball előállítására, a kegyelemdöfést a hosszan tartó, lassú sorvadás után maga Orbán adta meg. Az ő aktív részvétele mellett a futball a hazai színtér talán legromlottabb, legrosszabbul teljesítő szereplőjévé vált, és törvényszerűen történt így: vagy tao-pénzeket lopsz és lopatsz, és akkor a stadionok üresek, vagy tiszta lapokkal játszol, és akkor húsz éven belül talán kialakul valami.

Miért jönne vissza Dárdai „megmenteni” a magyar focit? Hogy fél éven belül az MLSZ parazitáinak bűntársává váljon? Kezdjen el ő is nézőszámot hamisítani?

Mindenki, aki idehaza a futballból él vagy körülötte lebzsel, maga is a rendszer cinkosává vált. Hajdú B. István sportriporter még Prima Primissima díjat is kapott azért, mert mindig ő látja a legtöbb előrelépést. Klubvezetők, klubtulajdonosok, edzők, újságírók, sportközgazdászok, sportriporterek, szakkommentátorok, trénerek: megannyi hajdúbé, mind hiteget, ködösít, hazudik, ma már félelemből is, és persze kötelezően bizakodik. Egy-egy megalázó vereség után mindegyik rögtön előre néz, a következő meccset várja, mert az örökös bizakodás az a kötőanyag, amivel a rendszer, s benne az egyéni pozíciók fenntarthatók.

Ez folyik régóta – már megkötött a bűnrészesség kultúrája.

A magyar futballnak csak múltja van, jövője nincs, ezért az egyetlen értelmes és tisztességes dolog az volna, ha egy új kormány megvonna tőle minden fillért, így akit valóban érdekel ennek a fantasztikus sportnak a magyar változata, akár játékosként, akár szakemberként, az csinálja kedvtelésből, vagy szerezzen hozzá maga forrásokat.

Kétségtelenül merész és radikális lépés volna, viszont, ha létezik sport, amelynek kötelező eltartania saját magát – száz és száz külföldi klub bizonyítja, hogy képes rá -, az éppen a foci. Orbán akaratlanul is pont azt igazolta, hogy a magyar futball sikertelenségének nem a kevés pénz és stadion volt az oka.

Az állami és egyéb közpénzek kivonásával egycsapásra eltűnnének a hajdúbék, és idővel azok kezdenének a helyükre beáramlani, akik nem a rendszer fenntartásában érdekeltek, hanem a megújításában.

Egy ilyen bátor döntéssel az új politika is jól járna. Demonstrálhatná őszinte szándékát, hogy nem hajlandó tovább százmilliárdokat a futballra és a benne érdekeltek egy kis, privilegizált csoportjára költeni: focistákra, „futball szakemberekre”, a még meccsre járó pár ezer szurkolóra, a VIP-páholyok ragadozóira.

Azt hiszem, ezt nagyon sokan valódi megújulásnak tartanák.

Forrás: Bruck András, Facebook.

Ne bámészkodjanak, nincs itt semmi látnivaló

Ételt osztottak a budapesti Blaha Lujza téren október 14-én, az Élelmezés Világnapján.

Évek óta osztanak meleg ételt, ünnepekkor és gyakran hétköznapokon is. Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán, kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát.

Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe. Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.

Az MTI nem szokott beszámolni arról, hogy hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Részükről se kép, se hang. Bizonyára nem akarnak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérlik őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.

Talán mert Harrach Péter (KDNP) is úgy gondolja, hogy sok gyerek azért megy el reggel éhgyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt a kereszténydemokraták nagyágyúja, a környezetében bizonyára sok nem-reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.

Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.

Sokféle ember áll a Blaha Lujza téri sorban: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Akik még bíznak benne, hogy talán van számukra visszaút. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, vasárnapi ebédre, vacsorára már nem.

Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Blaha Lujza téri sor, és a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől. A helikopterrel vidéki lagziba utazó Rogánt, a szeretőjét és annak családjáról bőkezűen gondoskodó Matolcsyt is bizonyára mélységesen irrtálják az ilyen képek.

A vak is látja, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mást mond, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek ezrei tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti magyar hungarikum.

Magyarország sorban áll.

Szabad-e szóba állni a Jobbikkal?

0

A kérdésre válaszom egyértelmű: igen. Elvégre demokráciában élünk, ezért mindenkinek a véleményét meg kell hallgatni. Sőt, ha a vitavezető felkészült, akkor még talán az is kiderül, mi Vona, ill. pártja (valódi!) álláspontja a jövőt illetően. 

A Független Hírügynökség nevű internetes hírportál felhívással fordult olvasóihoz: „ Szabad-e szóba állni a Jobbikkal? ” címmel, melynek apropója, hogy beszélgetésre hívták az egykori (1944) gettó területén lévő kávézóba (Spinoza) Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Az alkalmat, ill. az aktualitást a közelgő (jövő – 2018 – tavaszi) parlamenti választás adja, adta.

A „szabad-e szóba állni” kérdésre válaszom egyértelmű: igen. Elvégre demokráciában élünk, ezért mindenkinek a véleményét meg kell hallgatni. Sőt, ha a vitavezető felkészült, akkor még talán az is kiderül, mi Vona, ill. pártja (valódi!) álláspontja a jövőt illetően.  Erről különben egyetlen magyar (parlamenti) párt, ill. vezetője sem nyilatkozott eddig. Csak annyit tudunk, hogy demokráciában élünk. Arra azonban már nem térnek ki a demokratikus pártok és vezetői, szószólói, hogy mit értenek demokrácia alatt?

A (magyar) demokrácia hívei sokszor mutogatnak Hitlerre, ill. a náci párt hatalomra jutására. Csak arról feledkeznek meg, hogy mindaz demokratikus úton következett be.  Tengerentúli szellemi vetélkedőkben gyakori beugrató kérdés: ki volt a weimari köztársaság utolsó kancellárja? A helyes válasz: Adolf Hitler. Valóban, a náci vezér 1933. január 30-án kapott felhatalmazását (megbízást) kormányalakításra, melyben csak 3, azaz három náci párttag volt. Aztán (két nap múlva) 1933. február elsején Hitler bejelentette, hogy nem sikerült a Centrumpárttal (Zentrumpartei) kötött koalíció, és ezért új parlamenti választásokat kell kiírni. Az 1933.március 5.-i parlamenti választást már fölényesen megnyerték a nácik, miután a baloldal (szociáldemokraták, kommunisták) vezetőit bebörtönözték, ill. egy február 4.-i államelnöki rendelet értelmében, a német nép védelmében a gyülekezéseket és publikációkat be lehetett tiltani.

A „nincs új a Nap alatt” szólás talán néhányakban némi párhuzamot ébreszt a jelenlegi hazai politikával. Mely egyúttal magyarázatot is ad a hatalmon lévők népszerűségére. Elvégre a nacionalizmus örök. Az egyetlen „elv” („izmus”), amire a nép, népek ugranak, és kapva kapnak, és amit nagyon könnyen gyűlöletkeltésre lehet fel-, ill. kihasználni.

Viszont napjainkban, a kommunikáció, a tájékoztatás iszonyatos felgyorsulásával ezek az információk hamar eljutnak az emberekhez, az átlagemberhez, attól függetlenül, hogy reá hatással van-e, vagy sem. Ha bármilyen ideológiát, véleményt tiltunk, azzal csak felkeltjük irányába az érdeklődést. Ez vonatkozik Vona Gáborra és formációjára is.

Ez persze nem jelenti azt, hogy koalícióra kell vele lépni.  Lásd Németország.  2015. augusztusában várható volt, hogy egy migrációellenes (szélsőjobbos) mozgalom életre fog kelni. Arra azonban senki sem számított, hogy pillanatok alatt párttá szerveződik, és a parlamenti választásokon (2017) a szavazatok 13 százalékát szerzi meg. Németországban tömegpártnak (Volkspartei) számít minden olyan formáció, mely a parlamenti választásokon a szavazatoknak legalább(!) a 30 %-át megszerzi. Ez eddig két pártnak sikerült (CDU/CSU, SPD), általában 40 % körüli eredménnyel, amihez egy kisebb párt (8-10 %) adta koalíció kellett a kormányzáshoz. A legutóbbi választáson a CDU/CSU (továbbra is!) megtartotta a 30 % feletti küszöbszintet. A baloldal (SPD) leszerepelt (21 %), amire az volt az „elegáns” magyarázat, hogy felmondta a Merkel vezette jobboldallal a koalíciót. Merkel asszonynak most politikai „szövetségeseket” kell találnia a jövőbeli kormányzáshoz. Persze, új választásokat is ki lehetne írni, de ezt a német gondolkodás („spórolás”) nem enged(het)i meg. Ott, ugyanis olyan drágának tartják egy újbóli választás kiírását, amit a német gazdaság nem tud elviselni, hiszen az hetekre „megbénítaná” a gazdasági életet. Különben is ennek elkerülésére van a „koalíció” kitalálva.  A szélsőjobbos AfD-vel való kormányzási „összefogás” (koalíció) elképzelhetetlen a Merkel vezette Németországban. Különben is ott van néhány 10 % körüli, kormányzásra alkalmas parlamenti párt, pl. a Zöldek és a Szabaddemokraták (FDP). A szabaddemokraták amolyan „jolly joker”-ek, hiszen már kormányoztak a baloldallal (SPD) éppúgy, mint a jobboldallal (CDU/CSU).  Merkel és hívei két formációval nem hajlandók koalícióra lépni: az NDK utódpártjának tartott Baloldal (Linke) és az migránsellenes AfD-vel.

Ennek ellenére, a német tv-ben, vitaműsorokban rendszeresen szerepel(t) az AfD, melynek nyilatkozói jól mutatják és képviselik azt a réteget, akik a múltban sohasem jutottak szóhoz, mert nem érdekelte őket a (napi) politika, a választásokon sem szoktak részt venni. Most azonban „migráns” kérdésben hallatják szavukat.

Ergo, ezeknek az embereknek a véleményét, elképzeléseit meg kell hallgatni! Mihez tartás végett. Merkel is belátta, hogy a testvérpárttal (CSU) meg kell egyeznie.  A bajor miniszterelnök (Seehofer) maximum évi 200.000 főben kívánta meghatározni a bevándorlók létszámát. Tehát, nem a menekültek, ill. a menekült státusz kérők számát! Mintha erről a „nüánsznyi” különbségről a magyar média nem akarna tudomást venni.

Ezzel szemben Magyarországon más a helyzet. Az 1989 utáni egész hazai politika másként alakult, mint az (újra)egyesült Németországban. A pártállam megszűnése után nagy reményekkel indultak a demokratikus alakulatok: a baloldalon a piacgazdaságot hirdető (szovjetrendszer ellenes) SZDSZ, a jobboldalon pedig a nép-nemzeti (Horthy-időkre emlékeztető Antall József vezette) MDF.  A kormányalakító első párt (MDF) soraiban még a ciklus vége előtt (1993) a bomlás jelei mutatkoztak. Kilépett a „radikális”-nak titulált Csurka István, akire jobban illett az antiszemita jelző, mint a „radikális”. Pártja, a MIÉP, lassan Mórickára emlékeztetett, hiszen a pártnak szinte mindenről a „zsidó” jutott az eszébe. Először 1998-ban kerültek be a parlamentbe. Tehát, az antiszemiták nyolc évvel a rendszerváltás után már a demokratikus magyar politikai rendszer elfogadott részesei lettek. Németországban 1945 óta egyetlenegyszer sem került a parlamentbe sem (neo)náci, sem antiszemita párt. A mostani választáson bekerült AfD-t a német média „migránsellenes” (anti-migráns) jelzővel illeti, nem pedig (neo)nácinak.

A magyar politikai életben nincs ilyen „finom” megkülönböztetés, mint a németben. Sőt, napjainkra már hasonló (migránsellenes) elveket vall az ország vezető pártja, a Fidesz, is. Egyes (külföldi) vélemények szerint mintha a Fidesz jobbról előzné a Jobbikot. Ezért is érdemes meghívni Vonát ilyen beszélgetésekre: hadd tudjuk meg, hogyan képzeli el a „radikális jobboldal” a demokratikus magyar jövőt? Milyen államformát képzel el Vona? Ha választást nyernének, mi lenne az első (és legfontosabb) intézkedésük? Hogyan képzelik az ország berendezkedését? Hadsereg, rendőrség, igazságszolgáltatás (ügyészség, bíróság) működését, irányítását? Hogyan képzelik el a korrupció elleni küzdelmet?  (Zárójelben: hatalomra jutásuk előtt a Fidesz is nyilatkozott már olyat, hogy „levágják” az elkövetők kezét. Aztán…)

Szerintem, sok mindent megtudhatnánk erről a formációról, ha felkészült kérdezőink lennének. Ne feledjük! A választók kb. 20 százaléka szimpatizál ezzel a párttal. Nem lehet lebecsülni létezését. A merkeli Németország is tudomásul vette, hogy vannak „elégedetlenkedők”, akiknek táborát nem szabad lebecsülni, ill. figyelmen kívül hagyni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy valaha is koalíciós partnernek fogják tekinteni. Ellenkezőleg, az a cél, hogy az AfD szavazóit átcsábítsák a CDU/CSU táborába.

Stephen Elekes

Nem hagyom szó nélkül

Állok a villamosmegállóban, gyanútlanul, kit sem sejtve. És akkor hirtelen rám mosolyog egy magyar származású milliárdos.

Ismerem ezt az arcot, naponta ezerszer tolják a képembe a fizimiskáját, még a nevét is odaírják, annyira hülyének néznek, hogy azt hiszik, ha egyszer mondják, nem tudom megjegyezni.

Naná, ő a Soros! A híres, nevezetes. Akitől rettegni kell, mert rosszat akar nekünk.

Terve van a Sorosnak, és most azt kéri tőlem a kormány, plakáton, konzultációs levelekben, és mindenütt, ahol módjában áll elkölteni a adófizetők milliárdjait, hogy ezt a tervet, ami a Sorosé, ne hagyjam szó nélkül.

Mit is mondhatnék. Káromkodni nincs már kedvem, akit kellett, elküldtem rég az anyjába.

De jól van, legyen úgy, ahogy akarjátok! Nem kellett volna ezért milliárdokat kidobálni az ablakon, megmondtam volna én nektek ingyen is.

Szóval, az a helyzet tisztelt Főkérdező, hogy gazemberek vagytok. Tudjátok, hogy miért.

De hátha nem mindenkinek világos. Mari néninek például Balatonborzadályon, és Józsi bácsinak Dunarettentőn. Ők azok, akiket ti a propagandátokkal halálra hülyítetek.

Ti tudjátok a legjobban, hogy a Soros-terv nem létezik. Valamelyik éceszgéberetek találta ki. Nem hinném, hogy maga a Főkérdező, ő leginkább stadionban és szotyolában utazik.

Arra lett szotyializálva.

Sorosnak persze vannak elképzelései arról, hogy miként lehetne megoldani a migráns-válságot – melyikünknek nincs! – de ezek az elképzelések köszönőviszonyban sincsenek azzal, amivel ti a magyarokat etetitek.

Ti azt akarjátok, hogy a magyarok féljenek, mert akkor majd hozzátok szaladnak védelemért. És ti meg is véditek őket, megsimogatjátok a buksijukat, és azt mondjátok nekik, hogy drága magyarok, nem lesz bajotok, elűzzük a Sátánt, nem engedjük a közeletekbe.

Óriásplakáttal, rózsafüzérrel, mikor mivel.

Csak annyit kérünk cserébe, hogy szavazzatok ránk.

És a magyarok majd szépen rátok szavaznak, ti meg viszonzásul még jobban széthordjátok az országot, és azt a keveset is belerakjátok a csókosaitok zsebébe, amit még meghagytatok belőle.

Hát ez jutott hirtelen az eszembe, miközben a villamosra vártam. Lett volna még más mondandóm is, de jött a villamos, és felszálltam.

Ott még eszembe jutott, hogy lehet még négy évetek, vagy annál is több valamivel. De eljön majd az idő, amikor bocsánatot fogtok kérni Mari nénitől Balatonborzadályon és Józsi bácsitól Dunarettentőn, amiért rútul átbasztátok őket.

Lehet egy vári lakással több?

0

Mi lenne, ha meg lehetne venni a vári műemléklakásokat?

A legutóbbi testületi ülés napirendjén azt vettem észre, hogy meghosszabbítani terveznek egy lakásbérletet: Zsidai Roy cége öt éve bérel egy vári műemléklakást a Pest-Buda vendéglő mellett, amelyet raktárnak használt. Mélységesen megdöbbentem azon, hogy bár az előterjesztésben egyértelműen le van írva, hogy Zsidaiék a bérleti szerződést megszegték, hiszen a tulajdonos önkormányzat beleegyezése nélkül kizárólag lakásként használhatták volna, mégis kétféle határozati javaslat-változat szerepelt benne, és az egyik szerint folytathatták volna a lakásbérlést.

40 ezer forintért egy 56 m2-es vári műemléklakást. Miközben az egész Pest-Buda szállodát úgy alakították ki, hogy különböző módszerekkel hozzájutottak az önkormányzati tulajdonú lakások meglehetősen olcsó bérleti jogához a Fortuna utca 3. sz. alatt, majd csináltak egy szállodát belőle. Azért adhatják ki szállásként ezeket a lakásokat, mert a határozatlan idejű szerződéseknél (amelyek jogát átvette) ezt megengedi a rendelet. Ezért alakulhatott ki az a sajátos helyzet, hogy van, aki csak egyszerűen lakik a várban többször annyi pénzért, mint aki luxusszállodát üzemeltet. Egy idegenforgalmi centrumban nyilván vannak szállodák, de kérdés, hogy az önkormányzati bérlakásállomány terhére kell-e ezeket nyitni alacsony összegű lakbérért cserébe.

A bizottsági és a testületi ülésen is feltettem a kérdést, hogy hogyan történhetett meg az, hogy 5 évig nem ellenőrizték ezt a bérleményt? Ha Zsidai cége a Várban egy ugyanekkora méretű raktárt bérelt volna, az 4 év alatt 11,5 millióval több bevételt hozott volna az önkormányzatnak – hogyan akarják kártalanítani a kerületet Zsidaiék. Milyen állagromlást okozott, hogy nem újították fel, talán nem is fűtötték a lakást? Hogyan tervezi az önkormányzat a kártérítés behajtását? Sajnos, ezekre a kérdéseimre nem kaptam választ, az viszont egyértelműen kiderült , hogy eddig nem is volt semmiféle bérleményellenőrzési terv: „…novemberre fogja a GAMESZ összeállítani a bérleményellenőrzési tervet.” (polgármester)

Kapisztrán tér városháza.jpgÉv elején adatigénylést nyújtottam be az önkormányzathoz, szerettem volna megtudni, hogy hány vári lakásban működik valamilyen cég. Kiderült, hogy az önkormányzat nem tartja mindezt nyilván, ami érthetetlen, hiszen adózás szempontjából szükség van erre az információra. Azért, hogy összeszedjék a kért adatokat, közel másfél millió forintot akartak kérni tőlem. Még hány lakásban működik valamilyen vállalkozás a kerületben szerződésellenesen? – tettem fel a kérdést. Ha januárban összeszedik az adatokat, akkor mostanra tudnánk és intézkedhettünk volna.

Nem adtam fel a küzdelmet, adatigénylést nyújtottam be a Táncsics Mihály utcai lakásokról, hogy legalább ezt az egy utcát lássuk.

Sokan kérdezik, hogy lehet az, hogy az I. kerületben ilyen ordas mutyizás zajlik a lakásokkal. Nos, ennek szálai a ’90-es évekbe nyúlnak vissza, amikor is a Budai Vár területén lévő műemlékházakat teljes egészében önkormányzati tulajdonba rendelték és az ezekben lévő lakásokat nem albetétesítették. Azért, hogy a Vár műemléki jellegét, a műemléképületeket ezzel védjék meg. Ez azt jelenti, hogy ezeket a (korábban tanácsi) bérlakásokat a bérlők nem vehették meg – ellentétben más tanácsi lakásokkal, amelyek nem műemlékházban voltak.

Emlékezhetünk még, hogy a rendszerváltás után az önkormányzatok szabadulni próbáltak a rossz állapotban lévő IKV lakásállománytól, és mélyen a piaci ár alatt adták el a bérlőknek a lakásokat. Nálunk is a mai napig él a rendelet, amely alapján a határozatlan idejű bérleti joggal rendelkező bérlő a (nem vári műemlék)lakás becsült értékének feléért veheti meg azt, és ha egy összegben fizet, akkor további 10% kedvezményt kap. Szóval ~40%-os áron lehet I. kerületi lakásokhoz jutni. Illetve lehetett, mert mára szinte mindet eladta az önkormányzat.

De a vári lakók nem vehették meg, ami sokak szerint igazságtalanság volt. Szerintem az igazságtalanság sokkal inkább az, hogy voltak, akik megvehették és voltak, akik nem. Szinte minden testületi ülésen elénk kerül egy olyan vári műemlék lakás, amit éppen most adnak el több száz millió forintért – miközben ezekhez hasonló, ezekkel szomszédos lakásokat 3-500 forintos négyzetméteráron ad bérbe az önkormányzat.

A nem eladható lakások bérleti joga pedig igen magas áron cserél gazdát. Ami végül is megürül, azokat szokta az önkormányzat úgynevezett piaci alapon bérbe adni. Ezt piacinak hívják, de valójában semmiféle piaci folyamatokhoz nincs köze, ez egyszerűen annyit jelent, hogy a rendeletben megjelölt bérleti díjak közül a legmagasabbért hirdetik meg és a pályázónak lehet másik lakása is, a pályázó lakás és jövedelmi körülményeit nem vizsgálják.

Egyetlen feltétel, hogy a lakást a pályázónak fel kell újítania (Zsidaiék nem is újították fel a Táncsics utcai lakást), és a kezdő bérleti díjat erősen csökkenti, hogy a lakások milyen lepusztult állapotban vannak. Így alakulnak ki a 400,- Ft/m2-es bérleti díjak barokk épületek bűbájos belső udvaraira néző lakásokban. Szerintem szégyen az önkormányzatra nézve, hogy ezek a lakások ilyen állapotban vannak, szégyen, hogy van köztük, ami nem komfortos – erre nem kéne nagy mellénnyel hivatkozni. Éppen azért kapta meg az önkormányzat, hogy a műemlékek védve legyenek, de ennek a feladatnak nem tett eleget.

Egészen a legutóbbi időkig ezekről a pályázatokról egy titkos és sehol meg nem nevezett grémium hozott döntést (a bizottsági elnökök négyen), és a képviselő-testület még az eredményt sem tudta meg. Az új rendeletbe, az én javaslatomra bekerült, hogy a döntést a képviselő-testület hozza meg, a titkos grémium csak javaslatot tesz. Továbbra sincs az önkormányzatnak ingatlangazdálkodási terve, ötletszerűen, egyedi döntésekkel határozza meg, hogy melyik lakásnak mi legyen a sorsa. Az elmúlt évek lakásgazdálkodási gyakorlata miatt számvevőszéki vizsgálatot és a Kormányhivatalnál a lakásrendelet felülvizsgálatát kezdeményezem, mert úgy látom, hogy mindez az önkormányzat számára vagyonvesztést eredményezett és eredményezhet még.

Végezetül: a rendszerváltáskor hozott törvény szerintem jó célból született, azért, hogy megvédje a Budai Vár polgárvárosi negyedének műemléki értékeit. Most, húsz év után érdemes ránézni, hogy a kialakított rendszer beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Érdemes kielemezni és végiggondolni, hogy a továbbiakban mi volna a vári műemlékházak és a helyi közösség érdeke.

A testületi ülésről szóló beszámolóm itt olvasható: beszámoló.

Az elmúlt ülést próbaképpen on-line közvetítettem a politikusi facebook oldalamon, a videó itt megnézhető: https://www.facebook.com/VNaszalyiMarta/

V. Naszályi Márta (A Párbeszéd Magyarországért önkormányzati képviselője)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK