Blogolda

Az őrkutyák ugatnak, a karaván korrupt

Juhász Péter, az Együtt elnöke felszólította Orbán Viktort, hogy számoljon el azzal, mennyi közpénzt tettek zsebre családtagjai. Juhász Péter ugyanolyan jól tudja, mint bárki ebben az országban, hogy Orbán Viktor nem fog ezzel (sem) elszámolni. Ha a miniszterelnök fülébe jutna a felszólítás, akkor sem számolna el semmivel. Igaz nem is valószínű, hogy hall ilyen dolgokról, mert emberei bizonyára gondosan óvják attól, hogy rossz híreket kapjon.

Mások is rendre felszólítják a miniszterelnököt. Például arra, hogy fékezze meg a korrupciót, ne fenyegesse a bíróságok függetlenségét, ne veszélyeztesse a sajtó szabadságát. Ne kössön az ország számára előnytelen szerződéseket, például Paks 2-ről az oroszokkal. Ne szítson gyűlöletet, ne növelje a feszültséget – ne izgassa, hanem igazgassa az országot.

Már mindenre felszólították Orbánt és társait ebben az országban, ám ők a fülük botját mozgatják. Röhögnek magukban, vagy még azt sem – más, ennél fontosabb dolgokkal vannak ugyanis elfoglalva.

Merthogy, bár fogyóban a szabad legelők, de még van mit szétosztani a haverok és a csókosok között. Addig pedig, ameddig marad még néhány falat a húsosfazékban, senki sem fog az urak közül holmi felszólításokkal foglalkozni.

Ezzel együtt – bár „a helyzet reménytelen, de nem komoly” – van értelme annak, hogy az őrkutyák, mint most Juhász Péter, időnként jelezzenek. Egyfelől azért, mert mindig vannak olyanok, akik meghallják. Nem túl sokan, mert a mai magyarországi médiaszerkezet miatt csak kevesekhez jut el a valódi információ, a legtöbben tájékoztatás helyett propagandával kénytelenek beérni.

Ezért is el kell mondani, minél többször, minél hangosabban és érthetőbben, hogy korruptnak lenni bűn, lopni szintén. Erre azért van szükség, hogy azok, akik mindezeket elkövetik, ne gondolhassák. hogy mindezt büntetlenül tehetik. Merthogy semmi nem tart örökké, az uralkodók hatalma is véges. A legújabb irodalmi Nobel-díjas, Bob Dylan dalával szólva: The Times They Are A Changin’.

Kína olcsón felvásárolja Kelet-Európát?

0

Ezzel a címmel jelent meg Balogh S. Éva legújabb blogja a Hungarian Spectrumon. Ebben a szerző részletesen idéz szakértőket, akik megkérdőjelezik például a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításának ésszerűségét. Ezenkívül kitér arra is, hogy Kína érdekövezetekre szeretne hitelekkel szert tenni, az unió gyanakvóan szemléli az eseményeket, Orbán Viktor viszont minden alkalmat kihasznál, hogy borsot törjön a liberális demokráciák orra alá.

Is China buying up Eastern Europe on the cheap?

It was in May of this year that I wrote a post about Chinese plans for the reorganization of the global economy and Hungary’s role in this scheme. At that time, I outlined Chinese plans for the modernization of the Budapest-Belgrade-Skopje-Athens-Piraeus railroad line, announced in December 2014. The Hungarian section, which runs between Soroksár, just south of Budapest, and Kelebia, on the Serbian border, is 166 km. long and will cost 750 billion forints or $2.85 billion. It will be built with the help of a 20-year Chinese loan at 2.5% interest, which will cover 85% of the cost.

The contracting entity is the Chinese-Hungarian Railway Nonprofit Ltd., which was set up about a year ago. (I don’t know whether it chose nonprofit status to avoid paying taxes or to admit that the line would never turn a profit.) The state-owned China Railway International Corporation and China Railway International Group hold 85% of the Chinese-Hungarian Railway and the Hungarian State Railways (MÁV) holds 15%. The deal was structured as an EPC (“Engineering, Procurement, and Construction”), whereby the EPC contractor is made responsible for all activities–from design, procurement, and construction to the commissioning and handover of the project to the end-user or owner.

According to Hungarian economists, this deal is good only for China. The line is barely used for passenger trains and it touches only one small city, with a population of 27,000. Clearly, it was designed for freight trains that haul Chinese goods from the port city of Piraeus through the Balkans to Hungary. Since China isn’t sinking any money into the project, if the rail line is a flop, it is nothing off the skin of the Chinese. Hungary would be left holding the bag. According to some critics, the Belgrade-Budapest line will be the world’s most expensive, and if the project fails, Hungary will never be able to recoup its investment. HVG’s Benjámin Zelki figured that perhaps after 2,400 years the line might be profitable. I don’t think he meant it as a joke.

Viktor Orbán’s decision to get a loan from China when the European Union is quite willing to give money for the development of Pan-European corridors can be explained by the unprofitability of the project. It is unlikely that he would have gotten money from Brussels for such a financially hopeless project. The lure of the project, if it ever becomes reality, is that China might use Hungary as a distribution hub. For that  elusive prospect, the Orbán government is ready to get involved in this risky venture.

Of course, there is a good possibility that nothing will come of the whole project. The Chinese have offered Hungary many enticing deals, including a loan for a railroad line between the Ferenc Liszt Airport and downtown Budapest, but nothing came of it. Beijing also offered loans for building railroad lines in Greece, Macedonia, and Serbia, but none of these projects got off the ground.

The European Union is not all happy about Viktor Orbán’s close “strategic partnership” with China. First, just like with the Paks II Nuclear Power Plant, there were no competitive bids. Therefore, about a year ago the project was put on hold when infringement procedures were launched against Hungary. The latest news is that Hungary announced on Monday that it would publish a new procurement tender for its section of the line. As HVG put it, “there is no escape” from this monstrous project.

Another, more serious political consideration makes the European Union suspicious of Viktor Orbán, who hosted Li Keqiang for the sixth annual meeting of the Cooperation between China and Central and Eastern European Countries or “16+1.” Eleven of these countries are member states of the European Union. According to The Financial Times, Brussels is rattled as China reaches out to Eastern Europe because “some of the arrangements between China and these countries are touching on EU competences, or they are going into new areas where there are already initiatives between the EU and China.” They are worried about Chinese influence in the region. Diplomats fear that closer Chinese-East European relations could undermine Brussels’ effectiveness in dealing with China. According to Forbes, China is in the midst of buying “Eastern Europe on the cheap” while Viktor Orbán is using the occasion to “poke Western Europe in the eye.”

According to Süddeutsche Zeitung, China knows the weak spots and fault lines in Europe, and therefore in the last five years it has developed close relations with the “16+1” club. “There is mighty China with 16 dwarfs, receiving lucrative orders.” With investment they are buying influence. The European Union must recognize how the internal divisions and contradictions weaken it in the eyes of the outside world. The article specifically mentions Viktor Orbán and Miloš Zeman, whom it describes as the most vulnerable political leaders to the siren voices of the Far East because they are “representatives of secluded societies.” They believe that in China “they find not only sponsors but also allies in the fight against liberal democracy.”

Yes, Viktor Orbán has committed his country to another risky venture. But since work will begin on the rail line only after 2020, there is always the faint hope that the whole project will die, as so many other Chinese ventures did.

NOVEMBER 29, 2017

A demagógia, mely összehoz

0

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Amikor azt állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream, hasonlóan az ország és a régió többi politikai elitjéhez, félreérti, illetve rosszul fogja föl a jelenlegi válságának különösen hosszútávú következményeit, nem az egyes politikusok szellemi képességeire utalok. Nem azért indulnak el a téves úton – a legtöbbszőr, szinte kényszeresen, vagy saját legjobb belátásukat téve zárójelbe, jobb sorsra érdemes politikusok – mert nem lennének képesek fölfogni az amúgy valóban bonyolult változásokat, hanem inkább azért, mert eleve rosszul pozícionáltak. Abból a kilátótoronyból, mely alig emelkedik a talaj fölé, mely ráadásul sűrű erdő közepén, a bokrok alján épült, alig látni rá a valós tényekre és folyamatokra, köldököt nézni persze onnan is lehet és még kényelmesebb is, mint távlatosan gondolkodni.

Ennyiben a demagóg szövegek, melyek, mint csapból a vezetékes víz folynak, a szellemi restség termékei is. Már persze elsősorban a megvezetési, manipulatív, önigazoló és rejtegetni való célok legitimmé tételére kitalált hazugsággyűjtemények, mert mi más lenne az alternatív tények és az igazság utáni valóság, amit a deep state konteójával egyesítenek, mint hazugsággyűjtemény? Márpedig folytonosan hazudozni nem intelligencia-hiány, hanem jellembeli hiba. Ha nem másért hát azért, mert a demagógia – amelyről elkövetői jól tudják, hogy hamis kijelentések gyűjteménye – másik sajátossága, hogy ha nem is idiótának, de minden esetre ignoránsnak tekinti hallgatóságát. A demagóg diskurzusok csak akkor és annyiban hatnak, ha elkövetőik és hallgatóságuk egyaránt szemet hunynak, vagy ez utóbbiak helyzetüknél fogva (a karhatalom, vagy a megvezetettség, vagy anyagi fenyegetések stb., az ok mindegy is) nem léphetnek föl ellene.

A vezérek meg egyenesen örömüket lelik összemérhetetlen kategóriák összehasonlításában, hamis szaktekintélyekre való hivatkozásokban, áldilemmák fölállításában, egymáshoz nem illő tények párhuzamba állításában, mások demonizálásában, ellenségképek kialakításában, érzelmi támadásokban, gyűlöletkeltésben, sejtelmes és hazug utalásokban, stb. Mert hogyan másképpen hathatna és válhatna már-már hihetővé, világösszeesküvések fölemlítése, a sorosozás, alternatív tényekre, párhuzamos- vagy mély államra való utalás, ha nem a hallgatóság bűnös/kényszerű cinkosságával? A médiapolitizálás korában, a legelső és kitüntetett fontosságú hallgatóság, maga a kiszolgáltatott média, mely minden kritikai megjegyzés és az elemző gondolkodás legkisebb jele nélkül átveszi és sulykolja a demagóg diskurzusokat. (A média hatalmi struktúrában elfoglalt helye és tulajdonosi érdekstruktúrájának következtében – tisztelet a kevés valóban független médiának – a jelzett cinkosság transzmissziós szíja, elterjeszti a populista-demagóg diskurzusokat és meggyőzi hallgatóságát). Sőt, nemcsak visszhangozza, hanem generálja is a demagógiát és a populista diskurzusokat az állandó ismételgetés már önmagában is fölerősíti, egyfajta álhitelességgel ruházza föl a demagógiát.

Jó példa erre Liviu Dragnea párhuzamos állam definíciója (melyet a kormányfő nem is ért), mely szerint létét rengeteget hangoztatják a nyilvánosságban, és „mindenki érti” (sic!)… Dragnea and Co demagóg kijelentéseit nehéz – és kevesen teszik – komolyan venni, hiszen az ő rejtegetni valójuk annyira áttetsző, hogy motivációik – nemcsak kikandikál, hanem orrba is rúg, az a bizonyos lóláb – a többség számára beláthatóak. Dragnea-Tariceanu-Iordache (akinek balján állandósulni látszik Márton Árpád képviselő, mint fődemagóg) és társaik még csupán nevetséges hazudozóknak, elzavarható pojácáknak tűnnek, de senkit ne tévesszen meg, ha megerősödnek – mondjuk sikerül a parlamenten átverni korrupciót támogató elképzeléseiket – bebetonozzák hatalmukat (az orosz, török, magyar, lengyel stb. példák mérvadók ebből a szempontból), kormányra viszik a demagóg-populista politikát.

Annál bosszantóbb a rommagyar politikában és nyilvánosságban eluralkodó demagóg diskurzusokat olvasni, hogy jól tudjuk: ez nem saját kútfőből, hanem megrendelésre termelődik és forgalmazzák. És ráadásul magát a budapesti megrendeltséget, az utasításos-klienteláris rendszert, a teljes politikai mezőny kiszolgáltatását és az önálló rommagyar politikai cselekvés korlátozását is el kell rejteni. Kelemen Hunor nem egyszerűen Dragneat – elv- és szerződéses politikai barátját – utánozva hangoztat demagóg szövegeket, hanem ezt ráadásul orbáni ukázra teszi. Amit mond és ahogyan mondja az – ha ugyan lehet fokozni a demagóg-populista szövegelést – többszörösen demagóg és hiteltelen. Oly sok mindent próbál elfödni, eltagadni és nem létezővé tenni, hogy az immár egyre inkább szabványossá váló párhuzamos államra való hivatkozás rövid takaró (apró zsebkendő egy jókora kupac bélsáron), a hazugság-hegyen.

És akkor itt van az újabb majdnem kifejtett demagógia, mely Dragneától indul (a deep statet „nem én találtam ki, ennek ma már van szakirodalma” (Sic!) – mondja) és immár Trump összeesküvés-elméletére hajaz, hogy azt mondja a Fidesz fiókpártjának vezére, hogy nincs párhuzamos állam, csak deep state van. Amit viszont definícióként igyekszik megfogalmazni, az a liberális demokráciák nélkülözhetetlen eleme, a fékek és ellensúlyok rendszerének őt zavaró működésére utal. Szögezzük le a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös kontrollja, és igen, a „nem választott intézmények” hatékony működése (ez zavarja ám a demagóg-populista politikusokat, de nagyon) nélkül a populista és demagóg politikai irányzatok és politikai vezérek éppen a demokrácia fölszámolásában válhatnak sikeressé. Helyesen fejtegeti, hogy a vízfejű és agyonbonyolított bürokrácia, az elsősorban gazdasági, kibontakozás akadálya, hogy a korrupt bürokrácia, olyan saját érdekeket fejlesztett ki, melynek leépítése nélkül valóban nehéz előre lépni. Csakhogy a jelenlegi, általa is támogatott kormány, egekbe emelte a bürokraták és a fő-fő kinevezettek, az adminisztratív személyzet fizetését és ezáltal hatalmát, nem pedig csökkentette bürokráciát, vagy egyszerűsítette a működésüket.

Az egy év óta a korrupció-ellenes törvények enyhítéséért folyó ádáz harc, az igazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatására való igyekezet, melynek egyik fő mecénása egy rommagyar képviselő, éppen hogy megnöveli a potenciális korrupciót, a Kelemen szóhasználatában mély államnak nevezett korrupt bürokratikus rendszer erejét, nem pedig korlátozza. Azután a civil szféra folyamatban levő korlátozásával hagynák kicsúszni a társadalmi kontroll alól a bürokratikus rendszert, melyet másfelől minden baj forrásaként jelölnek meg (erre mondaná Caragiale, hogy „curat murdar”, azaz „tisztára piszkos”). Magyarán Kelemen az általa definiált deep state érdekében szólal föl és nem ellene, akárcsak Dragnea and Co, akik korrupt ügyeik miatt illegitimek és ezért ellehetetlenítik magát a kormányzást, miközben láthatatlan erőkre, konteókra hivatkoznak. Álságos a kormányzás céltalanságát emlegetni – miközben a Fidesz itteni fiókpártja partnerséget vállal a PSD-ALDE-s hatalommal – hiszen ezzel csak elrejteni próbálja azt, hogy a kormányzat csupán a pártvezér menekvési érdekeit szolgálja, van cél, csak kimondhatatlan és nyilvánosan vállalhatatlan, mert a korrupt politikusok és közéleti aktorok fölmentését célozza.

Ehhez adja nevét és arcát Kelemen, ezt csomagolja ilyen-olyan, lényegét tekintve demagóg-populista mezbe a pártvezér, és ezt akarja elhitetni velünk, balgának néznek és észre sem vesszük, sőt eszköztelenek vagyunk föllépni ellene, nincs alternatíva, mert nincs rommagyar pluralizmus (a jelek szerint még sokáig nem is lehet), kiszolgáltatottak vagyunk, mert klienteláris érdekek alapján kiszolgáltattak.

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Magyari Nándor László

Uraknak való vidék

Szombaton éjjel egy éber honfitársunk migránsnak nézte a fehér mikrobuszokba beszálló pécsi vízilabdázókat és kihívta rájuk a rendőrséget. A közegek hamar tisztázták a helyzetet, és tovább engedték a sportolókat.

Néhány héttel ezelőtt Sri Lanka-i önkntes segítő egyetemistákra hívták ki a zsarukat, mert migránsnak nézték őket, ezt megelőzően Könlőn a halottak napján a temetőbe látogató magyarokat nézték idegennek, és ezért tört ki a pánik.

Sorolhatnánk. Valamilyen szinten mind tehetünk arról, hogy ilyenné lett ez az ország. A szégyen közös, bár a felelősség nem egyforma.

A politikusok, az őket kiszolgáló lakájmédia: bűnösök. Különösen a közmédia azon sajtómunkásai, akik szakmányban hazudnak, hamisítanak, torzítanak. Eltüntetnek tüntetést, bármit, amiről azt hiszik, hogy veszélyes lehet a hatalomra nézve.

Hibáztak azok is, akik annak idején hittek az egymillió új munkahelyben, hittek a szabadságharcnak elnevezett ámokfutás ezernyi hazugságában. Abban, hogy senkit nem hagynak az út szélén. (Ha elfogyott Ön előtt az út, lépjen rá egy másikra.)

Hittek benne lojalitásból, vagy, mert tényleg hinni akartak. Sokan egyszerűen csak butaságból. Mert elszoktak attól, hogy az agy nem azért van, hogy kitöltse a koponyát, hanem gondolkodásra is használható. De ez sem mentség, legföljebb magyarázat.

Még azoknak az írástudóknak is van felelősségük, akik szóltak. Mert nem mondták elégszer, és nem a kellő hangerővel. És nem győződtek meg arról, hogy a hangjuk eljut-e azokhoz, akinek szántuk.

Hibáztak azok is, akik abban bíztak, hogy Európában ezt nem lehet megtenni. Mert most más időket élünk, mint akkor, amikor cudar idők jártak.

Akkor, évtizedekkel ezelőtt is azt hitték azok, akikkel akkor is megtették.

A világra nem szabad számítani. Európa a saját gondjaival küzd, és Amerikát sem különösebben érdekli, hogy a kontinens közepén egy zsebdiktátor kicsiny, mindenre képes csapatával túszul ejtett egy országot. Hogy egy kis európai állam fura ura jószerivel azt tesz a polgáraival, amit akar. Agyonadóztatja őket, ha ahhoz van kedve, lenyúlja a megtakarításaikat, kiszolgáltatottá, védtelenné teszi őket.

Gyűlöletet kelt, uszít, fröcsög.

Megvédi az embereket önmaguktól. A hatalom szemében ugyanis mi hülyék vagyunk. Ezért érezteti velünk, hogy a gondoskodó (és helyettünk) gondolkodó állam híján kárt tennénk magunkban. Mert még annyi sütnivalónk sincs, hogy tudjuk, nekünk mi a jó.

Az ország nagy része még mindig nem fogja fel, hogy jogfosztottá vált. Hogy nem sztrájkolhat, nem szólhat, ha sérelem érte. Nem népszavazhat, csak akkor, ha a kormány ezt akarja.

A hatalom ma mindent megtehet, mert sokan azt gondolták, hogy a politika úri huncutság, a „nagyok” dolga. És mert hagyták, tényleg az lett: uraknak való vidék.

Meghekkelt interjúk – Balog Zoltán bevallja, hogy számukra mindennél fontosabb, hogy a zsebük teli legyen

– Balog úr, kezdjük a legfrissebbel. Ma előkerült egy 2008-as fotó, amelyen Ön egy tibeti zászlót lengetve a kínai elnyomás ellen tiltakozik.

– Még nem láttam a fotót. De lehetséges, hogy akkoriban ez volt a véleményem, mert Orbán Viktornak is ez volt a véleménye.

– Nem érzi disszonánsnak, hogy most, nem egészen tíz év elteltével, Ön és a kormány egészen másként gondolkodik erről?

– Mi bármikor képesek vagyunk bármiről, bármit gondolni.

– Ön szerint nem lesznek attól hiteltelenek, hogy mást mondanak, mint korábban?

– Mi mindig ugyanazt mondjuk. Mindig azt, amiről azt gondoljuk, hogy az emberek hallani szeretnék.

– Sokan azt gondolják Önökről, hogy köpönyegforgatók.

– Ezért foglaltuk el a média nagy részét. Hogy csak kevés helyen írhassák meg rólunk, hogy mások vagyunk, mint amilyenek régebben voltunk.

– Balog úr, váltsunk témát!  Önök lerohasztották az oktatást, padlóra küldték az egészségügyet.

– Még nem jött el az ideje, hogy ezeket az ágazatokat felfutassuk.

– Mikor jön el az ideje?

– Majd amikor Mészáros Lőrinc, vagy teszem azt, Garancsi István ezekre a területekre is beteszik a lábukat. Ha Lölő kezébe kerülnek a kórházak, akkor majd jut elég pénz az egészségügyre. Ha majd Garancsi rektor lesz valamelyik egyetemen, vagy minimum díszdoktor, akkor majd az oktatásba is dőlni fog a lé.

– Balog úr, nem kínos, hogy Önök hazudnak az embereknek?

– Nem, mert azt várják tőlünk, hogy azt mondjuk nekik, amit ők hallani szeretnének. És mi ezt meg is tesszük a kedvükért.

– Utolsó kérdés, Balog úr! Teli van az ország gyanakvással, gyűlölködéssel. Ezt akarták?

– Nem. Mi azt akartuk, hogy a zsebünk teli legyen. A gyűlölködés ebben az esetben nem cél, csak eszköz.

Egyetemistának kinéző lehegesztett csatornafedelek

Most, hogy ismét hazánkba látogatott a regnáló kínai miniszterelnök, s lezárták a fél fővárost, lehegesztették a csatornafedeleket, eszembe jutott, hogy Orbánék újkori uralkodása idején, 2011. júniusában járt már Budapesten kínai nagy ember. Akkor Wen Jiabao kínai miniszterelnök az ELTE-n tartott előadást, nem mindennapi előkészületek közepette.

Az előadás előtt néhány nappal különös invitálás jelent meg egy ELTE-közeli weboldalon. A szövegben jó magaviseletű diákokat „vártak és várnak el” az ELTE Bölcsészkarára, ahol az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Wen Jiabao kínai miniszterelnök tiszteletére rendeztek gálaműsort. A míves és informatív szöveg szerint nemcsak egyetemistákat vártak, de a megjelenők „egyetemistának kinéző, viselkedni tudó és hajlandó barátokat is hívhatnak”.

Az, hogy miért csak jó magaviseletűeket vártak az ELTE rendezvényére a Konfucius terembe, nagyjából érthető volt: rosszul vette volna ki magát, ha a demokrácia őshazájából – lásd még Tienanmen tér, a Tibettel való harmonikus, kölcsönös előnyökön és egymás tiszteletben tartásán alapuló kapcsolat, stb. – érkező magas rangú vendég helytelen magatartásokkal találkozna, és rossz benyomásokkal térne haza.

Kína nagyhatalom, ráadásul egyre nagyobb lesz, gazdasági potenciálját tekintve már meg is előzte az Egyesült Államokat, valamint Európát. Az nyilvánvaló volt számomra, hogy nem árt velük jóban lenni, csupán a megvalósítás mikéntjét nem értettem. Maga a jó magaviselet, mint elvárás, még valamennyire értelmezhető: nyilván arra gondoltak a szervezők, hogy nem szellentünk a vendég jelenlétében, nem vakarjuk a tökünket, nem túrjuk az orrunkat. Hogy köpködhet-e egy jó magaviseletű, egyetemistának kinéző honfitársunk, az már véleményes: Kínában az ilyen ugyanis bevett szokás, még a politikusok tárgyalásain is láthatjuk a lábuk mellé készített köpőcsészéket. Ezzel együtt, ha engem kérdeznek, én nem javasoltam volna a jó magaviseletű egyetemistáknak, és az ő egyetemista kinézetű barátaiknak, hogy köpködjenek.

Nálunk, Magyarországon ugyanis az ilyet viselkedést nem tekintik haladó hagyománynak, mi magyarok nem is vagyunk igazán jók a köpködésben – mifelénk a mószerolás megy, a mások fikázása, de arra meg nyilván a kínaiak nem vevők.

Az viszont érdekes kérdés, hogy miként kell egyetemistának kinézni. Muszáj fekete hajúnak lenni, csapott vállúnak, szakállasnak és szemüvegesnek, vagy épp ellenkezőleg: azt hiszik a kínaiak egyetemistának, aki szőke, gondosan borotvált, és olyan a szeme, mint a sasnak.

S mi van azokkal, akik egyetemisták, de nem néznek ki egyetemistának? Mondjuk lapáttenyerük van, 46-os lábuk és proletár, vagy teszem azt, napszítta, parasztos arcberendezésük. Ők is tapsolhatnak a kínai kormány első emberének, vagy jobban teszik, ha meg sem próbálkoznak azzal, hogy jelentkeznek?

Most, több mint hat év elteltével a lehegesztett csatornafedelekkel nem tudok mit kezdeni. Tudom, biztonsági okai vannak, nehogy valami patkány onnan támadjon a magas rangú vendégre. Engem azonban aggaszt, mi lesz azután, hogy a kínai kolléga elutazik, és mi itt maradunk az akkor már visszaállított, lehegesztetlen csatornafedelekkel?

Ki szavatolja a mi biztonságunkat? Ránk lehet támadni csatornából? Mi már nem vagyunk érdekesek? Hol itt az igazság?

Magyarázom a magyarokat

Magyar vagyok, te is az vagy, meg is magyarázom, itt élünk mi mindannyian, ezen a szép tájon. Szegeden és Győrben, Baján, Budapesten, Keszthelyen és Vásárhelyen, Tatán, Debrecenben.

Magyar a mi anyanyelvünk, s ha másul is tudunk, magyarul küldünk a búsba, s magyarul álmodunk. Apánk, anyánk magyar, ők is itt születtek, gyerekeink is magyarok, még ha el is mentek.

A Balaton is magyar, meg a Dunakanyar, az M7-es autópálya, és a hajtűkanyar. A kék-fehér is magyar, a zöld-fehér is magyar, a piros, fehér, zöld zászlónak  minden színe magyar.

Magyar a balkezes, magyar a jobbkezes, magyar vagy, ha fáj a fejed, s ha kilóg a beled. A roma is magyar, a zsidó is magyar, ha itt él, a szlovák, bolgár, minden magyar magyar.

Magyar a hetero, és magyar a meleg, magyar, aki egyedül él, s az, kinél sok gyerek lakik a családban, engem ez nem zavar, nincsen semmi közöm hozzá, hogy ki kivel kavar.

Görögdinnye, olaszrizling, skót és német juhász, Kovács, Vadász, Halász, Szabó, Kádár, Szűcs, Madarász. Molnár és Mészáros, János, Tamás, Géza, Péter, Gyuri, Feri, Sanyi, Laci, Károly, Béla.

Kati, Helga, Klára, Anna, Kinga, Sára, Márti, Mari, Zsuzsi, és az ország minden lánya. Presser, Dusán, Zorán, Charlie, Demjén Rózsi, magyar még az Omega és a Szörényi-Bródy.

Dr. Török, Ifj. Görög, prof. Lengyel és Németh, mind magyarok, egytől egyig, bárhonnan is nézed. Magyar az ég, magyar a víz, a jó idő, a vihar, magyar a föld, amely minket ápol, és eltakar.

Végső búcsú „mindenki Laci bácsijától”

0

Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban.

Őszintén, Géza halála nem ért váratlanul. Már tavasszal sejteni lehetett, hogy nincs sok hátra a 90. születésnapját március 24-én ünneplő legendás Csekének. Az ünneplés csak a magyar médiában volt követhető.  Géza, 2016 vége felé már nem járt el a szabadeurópás kollegák havi összejövetelére. Érezhetően megromlott az egészségi állapota.  A bajor állam még októberben köszöntötte 60. házassági évfordulója alkalmából. Felejthetetlen dátum, hiszen 1956 októberében volt nászúton Velencében, amikor az egyik reggel látta, hogy az olasz lapok nagybetűvel a címlapon írták: „Forradalom Magyarországon”. Nem hitt a szemének, azonnal telefonált a müncheni szerkesztőségbe, majd az első vonattal visszatért Münchenbe és felvette a munkát. Furcsa volt mindezt 60 év távlatából újból átélni: Magyarországon a forradalmat, Münchenben pedig Géza házassági évfordulóját.  A 90. születésnapjára (1927. március 24) életműve bemutatásával készültem. Szülinapja előtt felhívtam lányát, Zsuzsát azzal, hogy írásomat e-mail-ben átküldöm neki, nyomtassa ki, és vigye el a papának. Zsuzsa közölte, hogy természetesen megteszi, de nem biztos, hogy édesapja el tudja olvasni. No, ezen igencsak meglepődtem. Aztán elmondta, hogy a mama (Géza felesége, Sisi) januárban meghalt, a papa pedig egy München elővárosi (Gröbenzell) idősek otthonába van, és felesége elvesztése óta állapota rohamosan romlik. Nem szereti ha zavarják, a külvilágtól szinte teljesen elzártan él. Géza egyik jó barátja és egyben kollegája (Kund János, 85) megszervezte, hogy ha Zsuzsa meglátogatja, adja már oda Gézának a mobilját, hadd beszélgessenek. Ez meg is történt. Viszont Géza nem akart beszélgetni. Azt hajtogatta, hogy örül a hívásnak, de nem tud beszélni. Ez újabb jel volt, hogy a „Cseke” feladta az életet. Ebben a tudatban vártuk a szomorú hírt, ami most november 13-án következett be. Zsuzsa másnap (nov. 14.) felhívta Kund Jánost, hogy a papa meghalt. A szomorú hírt János továbbította Budapestre, a Széchenyi Könyvtárhoz, ahol a Rádió (SZER) hanganyagát őrzik. Lukács Bea, az osztály vezetője azonnal engem hívott, hogy a márciusi szülinapi megemlékezéssel emlékezzenek meg Gézáról. Természetesen beleegyeztem, és elsőként közöltük Magyarország felé a szomorú hírt, amit aztán az internetes hírportálok azonnal át is vettek. Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban. Délután aztán megjelent az MTI („hivatalos”) jelentése, miszerint „az MTI-nek megerősítette a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírét.”

Hogy a müncheni főkonzulátus mit tett, nem tudom, viszont Kund Jánostól tudom, hogy Zsuzsa elárulta a további teendőket. A temetés időpontja attól függ, hogy Géza Amerikában élő két fia mikor tud hazajönni (Münchenbe). A temetés különben a Waldfriedhof-ban lesz, ahol a mama (Géza felesége) is nyugszik. Géza feleségével közösen úgy döntöttek, hogy hamvasztás legyen, és egy fa alá helyezzék hamvaikat öröknyugalomra. Egy kis malőr jött közbe. A temetőnek külön része van, ahol ezt a „fa alá temetést” („Baumbeerdigung”) végzik.  Sisit januárban temették az egyik ilyen fa alá, ahol maximum nyolc urna helyezhető el. Közben „betelt” a fa körüli hely, így Géza egy másik fa alá fog kerülni. Egyházi szertartás nem lesz, viszont fia (Gábor) búcsúztatja majd a papát, „mindenki Laci bácsiját”.

Stephen Elekes

Mikor mondja Tilla, Majka, Claudia, Stohl, hogy elég volt?

Már nekem is többször eszembe jutott, amit többen felvetettek  Facebookon. Jelesül az, hogy a TV2 hírességei, akik amúgy normális, okos, gondolkodó emberek, meddig adják még arcukat a vállalhatatlan dolgokhoz, és mikor mondják azt, hogy elég volt.

A TV2 ugyanis egy ideje átvette a közmédia gyakorlatát. Utóbbi, mint tudjuk, még a legizgalmasabb sportközvetítések közben is képes volt belerondítani a nézők életébe, és – 1 perces híradásként tálalva – rájuk zúdítani a kormányzati propagandát.

Legújabban a TV2 is folytatja ezt a haladónak nem mondható „hagyományt”. Náluk „Tények röviden” a címe az egyperces agymosásnak, és abban hasonlít a közmédiás egyperces gyűlölet-híradókhoz, hogy szinte kizárólag a gonosz migránsokról, valamint Soros György aljasságairól szól, és a legváratlanabb időben öntik a gyanútlan néző nyakába.

Szerintem kizárt, hogy a címben említett hírességek, akik, feltételezésem szerint, gondolkodó intelligens emberek, kedvelnék ezt a fajta világlátást. Sőt, gyakorlatilag biztos vagyok abban, zavarja őket, hogy akarva-akaratlanul az arcukat adják ehhez – még akkor is, ha ők nem politikai, hanem szórakoztató műsorokban szerepelnek. Hiszen, hiába a különállás, a TV2 mégis csak „rájuk ég”, arról nem is szólva, hogy barátaiknak, családtagjaiknak és nem utolsósorban, háborgó lelkiismeretüknek is kell mondaniuk valamit.

Persze, tudom, hogy nem könnyű felállni és azt mondani: eddig, és nem tovább. Az említetteknek – és mindenki másnak –bizonyára benne van a szerződésükben, hogy nyilvánosan nem politizálhatnak. És ez így is van rendjén, ám ha van ilyen pont a szerződésben, azt épp a TV2 szegi meg.

A szürrealisztikus abnormalitásra nemet mondó vélemény amúgy nem politika, mert nem arról szól, valaki jobb-, vagy baloldali, a kormánypártra, vagy az ellenzékre szavaz, hanem arról, hogy az illető nem akar egy önmagából kifordított, nem létező valóságban élni.

A TV2 – és más csatornák – hírességei sok pénzért vállalják a szereplést, de ha hosszú távon gondolkodnának, akkor rá kellene jönniük, hogy a hitelességük megfizethetetlen, ezért minden pénznél többet ér.

Azt sem gondolom, hogy egy közös nyilatkozattal, amelyben az szerepel, hogy elég a hazugságokból, a mellébeszélésből, és a csúsztatásokból, a kirúgásokat kockáztatnák. Egy embert ki lehet rúgni, kettőt is, de kizárt, hogy egy kereskedelmi csatorna egyszerre válna meg az összes hírességétől – ez ugyanis az a bukását jelentené.

Persze, lehet, hogy egy ilyen tartalmú nyilatkozat után sem változna semmi, és minden menne tovább, úgy, mint eddig. De ebben az esetben legalább Tilla, Majka, Claudia, Stohl és a többiek elmondhatnák magukról, hogy megpróbálták.

MSZP and DK at the negotiating table

0

The winner of these protracted negotiations seems to be the Demokratikus Koalíció. According to the latest public opinion polls by Závecz Research and Medián, the difference between MSZP and DK is only 2%, in favor of MSZP, but I wouldn’t be at all surprised if in the November polls DK would surpass MSZP.

Although most people would consider a Fidesz win at the next national election preordained, several political analysts consider the situation not that straightforward. There are several reasons to believe that Fidesz’s road to victory might be more difficult than it would seem at first glance. First of all, Fidesz voters at the moment appear to be complacent. Four years ago Fidesz was very effective in getting out the vote. But in several recent by-elections relatively few Fidesz voters bothered to go to the polls. Second, we know that the majority of voters would like to see a change of government. Only the sorry state of the opposition is responsible for the enormous Fidesz lead. Third, although opinion polls show an unstoppable Fidesz, support for the government party is usually overestimated in polls. Fourth, although few analysts pay enough attention to it, dramatic changes are taking place on the left that might change the political landscape. Here I am referring to the slow but steady disintegration of MSZP. Fifth, there is still an untapped pool of 1.5 million men and women who tell pollsters that they will definitely vote but at the moment are still undecided about their party preferences. These conditions, I believe, provide a level of political fluidity that may result in a closer election than most people expect.

Today I will concentrate on party politics, primarily the battle between MSZP and DK. Ever since László Botka decided to throw in the towel, both DK and MSZP politicians have been telling us that they are furiously and effectively negotiating. The winner of these protracted negotiations seems to be the Demokratikus Koalíció. According to the latest public opinion polls by Závecz Research and Medián, the difference between MSZP and DK is only 2%, in favor of MSZP, but I wouldn’t be at all surprised if in the November polls DK would surpass MSZP.

Why? DK just launched its election campaign with an impressive program, whose highlight was an hour-long speech by Ferenc Gyurcsány. We know from past experience that Gyurcsány is an effective campaigner. Also helping DK is its campaign against the voting rights of dual citizens which, I understand, is going well. With this issue DK is reaching people across the political spectrum because we know that a great majority of the Hungarian electorate opposes voting rights for those who don’t bear the burden of their decisions at the ballot box. DK obviously finds this approach to be of such importance that the party is investing in robocalls, to take place this week. With all this effort, I expect a surge in DK support. Of course, the question is whether DK will be able to appeal to any of those 1.5 million unaffiliated voters or will only siphon off disenchanted MSZP voters.

First, a few words about the gala opening of DK’s campaign. Judging from the video, it was a glitzy affair with lots of enthusiasm for the party’s chairman. The occasion  reminded Gábor Török, a political analyst, of American political rallies. In Török’s opinion, Gyurcsány is an oddity of sorts in Hungarian politics because he knows what his political interests are and he works resolutely on achieving his goals. On Olga Kálmán’s program on Hír TV Török called him “a potent politician.”

If there is agreement on the 106 electoral districts, which means only one opposition politician against the Fidesz candidate, Gyurcsány said he is “absolutely optimistic about the election.” At the moment, he believes that his support is 12-13%, as opposed to the 10% reported by Medián and Závecz, and he hopes that by election time DK might reach 15%. This is probably too optimistic an assessment of the chances of the opposition at the forthcoming election, especially since there are serious obstacles to DK and MSZP agreeing on those 106 electoral districts. At one point negotiations broke down, and a few days ago MSZP announced that, in addition to István Hiller and Bertalan Tóth, two former chairmen, Attila Mesterházy and József Tóbiás, will join the MSZP negotiating team.

Apparently, in at least two districts there was a serious rift between the two parties over whose candidate will be the Fidesz challenger. One was the electoral district in Újpest; the other, one of the two seats in the city of Szeged. Let’s start with Újpest because its fate has already been decided. MSZP caved. László Varju (DK) will replace Imre Horváth (MSZP). In response, Horváth left the party, although he will sit with the MSZP delegation between now and the end of the current parliamentary session. This is a sad turn of events because in November 2014 Horváth, against all odds, won a by-election after the death of Péter Kiss. It was a tremendous victory. Péter Kiss in the spring had received 40.7% of the votes while the Fidesz candidate got 35.2%. In November Horváth got 50.6% of the votes and his opponent only 30.6%. No wonder that now, three years later, Horváth feels that his party has thrown him to the dogs, allowing DK to take over a traditionally socialist district. According to rumor, Horváth either will run as an independent or perhaps he will be LMP’s candidate, running, of course, in the same district against Varju.

Another bone of contention is one of the two Szeged districts that the local MSZP people refuse to hand over to DK. László Botka, the mayor of Szeged and former MSZP candidate for prime minister, is still strong enough to defend his territory against the MSZP negotiating team. István Ujhelyi, a member of the European Parliament and a strong Botka supporter, gave a press conference in Brussels, of all places, where he said that the local MSZP leadership has no intention of replacing a “winning team,” a claim that is only partially true. It is correct to say that Sándor Szabó (MSZP-Együtt-DK-PM) won one of the two Szeged districts, but the other went to László B. Nagy (Fidesz). The local MSZP’s candidate for the second district is Márton Joób, a MSZP-DK-Együtt-PM member of the city council and a close associate of Botka. Given the very loose party discipline in MSZP, it is not exactly easy to negotiate with the socialists. The center might make decisions that the national leadership finds important for the party as a whole, but the local party leadership can rebel, citing its own priorities.

All of this is hellishly complicated. The electoral law devised by Fidesz counted on just these kinds of situations that occur in each and every electoral district when it comes to dividing the political terrain among several parties. On the other side, Viktor Orbán handpicks the candidates, who are nothing more than loyal voting machines.

NOVEMBER 22, 2017                                                   Balogh S. Éva

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK