Ha van ünnep, amelyben keveredik a helyi tágabb közösségre jellemző hagyomány és a legkisebb közösségekben követett szokások, akkor az a karácsony. Igaz ez az ünnep megannyi elemére – a vallási jelleg megtartásától kezdve a fa állításán át a karácsonyi menüig. Ez utóbbi szerves része Magyarországon a hagyományok szerint a hal, a töltött káposzta és a bejgli – de a mi családunk ezt másként csinálja, mi különféle elemeket más országok szokásaiból átvéve alakítottuk ki a saját ételsorunkat. Gyaníthatóan nem vagyunk ezzel egyedül.
Lassan harminc éve, hogy kialakult nálunk az a menüsor, amely immár minden évben a közös 24-i vacsoraként az asztalra kerül. Akkor, amikor a nővéremék beköltöztek a saját tervezésű házukba, ahol a család egésze már kényelmese el tudott férni. A nővérem mindig is szeretett próbálkozni, egy csavart belevinni a régibe, újdonságokat, nem megszokott ételeket-italokat készíteni és tálalni – így jött az ötlet, hogy előételnek – mi így hívjuk – tengeri herkenytűket szolgáljon fel. Pedig – hogy egy kicsit „intimpistáskodjak” is – , vannak családtagok, akik kifejezetten nem kedvelik a tenger kínálta finomságokat, pontosabban, csak egy-két fajtáját hajlandók megenni. Szerencsére nagyon vegyes a felhozatal – már ami a tálalt herkentyűket illeti – , így mindenki megtalálja azt, amiből szedhet magának. Csak ajánlani tudom – nem feltétlenül a tengeri herkenytűket, hanem azt, hogy különlegességekkel is kísérletezzen! Sokan azzal a kifogással nem teszik ezt, hogy tekintettel kell lenni az idősekre és a gyerekekre (rossz általánosítással elvben ők azok, akik a leginkább ellenállnak az új és egzotikusnak tűnő ételeknek-italoknak) – de ne tegyék! Nálunk az unokák is szép lassan megkedvelték, ha nem is az összes tálalt finomságot, de közülük többet és egyre többet.
A mi előételünk:
Avokádóba töltött majonézes ráksaláta
Fekete és piros kaviár
Füstölt lazac
Tőkehalmáj
Marinált kagyló
Tonhal
Vaj
Zöldséges tál
Friss pékáru
A beszerzéshez jó tanács
Érdemes már jóval az ünnepek előtt böngészni az élelmiszerláncok akciós kínálatait: egy-egy elemet be lehet jó előre szerezni (a konzervek nem romlanak meg, egyedül a füstölt lazacnál kell ügyelni a lejárati dátumra). Ily módon sok pénzt meg lehet spórolni. Persze, ehhez elengedhetetlen a karácsonyi (bevásárlási) lista – amiről már korábban írtam.
Az elkészítése végtelenül egyszerű, de idő azért kell hozzá, ha szépen akarjuk adjusztálni: gyakorlatilag csak a ráksalátával kell kicsit pepecselni. Én mélyhűtött nagy garnélarákból szoktam készíteni: fokhagymás, kapros, sós vízben egyet forralok rajta, gyorsan leszűröm, s belekeverem az előzőleg – majonézből, tejfölből, kevés tejszínből, mustárból, csipet fokhagymából és kaporból összeállított (persze megsózott és picit megborsozott) sűrű (ez fontos!) szószba. Ezt már reggel megcsinálom, hogy a hűtőben jól össze tudjon érni.
Amire még némileg több időt kell időt szánni az a zöldséges tál: a hozzávalók megmosása, szárítgatása, tisztítása, darabolása és kitálalása sziszifuszi feladat, amit érdemes precízen és odafigyeléssel végezni, mert a zöldséges tál végül mindig az asztal egyik legszínpompásabb díszévé válik. Az előétel többi elemét a vendégek érkezése előtt nem sokkal tálalom ki.
A főétel nálunk nem tipikusan magyar hagyományokra épül – érdekes módon nem is arra datálódik vissza kialakulása, hogy elkezdődött családunk kapcsolata Amerikával. Ugyanis a főétel nálunk mindig pulyka, annak is az egészben sült bébipulyka-változata, nem pedig a viszonylag sok magyar karácsonyi asztalra kerülő töltött pulykamell. Először mi éltünk-dolgoztunk-tanultunk pár évet Washingtonban, majd a nővéremék – de onnan csak egyetlen hálaadási-karácsonyi ételelemet, a vörösáfonya szószt vettük át. Az egészben sült pulyka – hogy némi kulisszatitkot is eláruljak – nem arat osztatlan sikert a család összes tagjának a körében (ez is mutatja, milyen kényes egyensúlyi kívánalmaknak kell megfelelni minden egyes családi étkezés során – s ez nem csak a karácsonyra jellemző). Van közöttünk ugyanis vegetáriánus, s van olyan, aki nem szereti a pulykát – merthogy szerinte az nem más, mint „száraz kutyagumi”. Ezért valami zöldségétel és lazac is kerül az asztalra.
Sok teendőnk nincs ezzel (a nővéremmel reggeltől közösen készülünk az estére), ugyanis a kilencvenes éveit közelítő Édesanyám készíti a karácsony esti menü egyik fénypontjának számító majonézes, hagymás krumplisalátát és a párolt káposztát. A pulykát pedig csak meg kell ízesíteni, s bedugni a sütőbe. Abban van évről-évre némi változás, hogy melyik variációt készítjük éppen: töltött vagy nem töltött, ha töltött, akkor mivel töltött, esetleg töltelék külön sütve. Arra kell csak ügyelni, hogy a pulyka elkészülte után maradjon még elég idő a tésztában sült hal és a zöldséges étel (ami általában besameles, sajtos kukorica) megsütésére is – ami nálunk azért trükkös, mert általában előbb eszünk, s utána jön csak az ajándékozás.
Az édesség három elemből áll – van az elmaradhatatlan bejgli (amit pár évvel ezelőttig Édesanyám sütött, de most már rendeljük), zserbó (amit sógorom Édesanyja hozott be a családi karácsonyi menübe, azóta, mióta ő nincs közöttünk, azt is rendeljük) és az általam csak karácsonyi kalácsnak nevezett (valójában nem kalács) gyümölcskenyér-féle, amelyet pár nappal az ünnep előtt készítek el: tortaformában, marcipánnal borítva és karácsonyi motívumokkal díszítve.
A konkrét receptekkel nem is fárasztanám Önöket, akit érdekel, írjon, s szívesen elküldöm.
