Azért nekem mondja el, mert bennem megbízik. Ismer már régóta, és reméli, hogy én biztosan nem fogom kinevetni. Mindenki más kinevetné, ezt onnan tudja, mert akinek eddig elmondta, ami egy ideje foglalkoztatja, azok mind legyintettek. Jó esetben, teszi hozzá, mert voltak ennél cifrábbak is. Hülyének nézték, hogy ne szépítsük a dolgot. Egyébként szerinte is furcsa, hogy valaki a hosszú élet titkán rágódjon. Igazából az örök élet titka érdekelné, de hát ilyen nincs, ezt még neki sem lehet bemagyarázni. A hosszú élet, azért az már valami. Hogyan lehet tovább élni, és nem csak úgy, hogy vagyunk valahol, hanem egészségesen és boldogan.
Még karácsony előtt olvasott a szigetről, azóta nem hagyja nyugodni. Ikaria a sziget neve, látszólag semmi különös, mégis, maga a csoda. Sok, száz évnél idősebb ember él ott, a férfiak várható élettartama magasabb, mint bárhol a világon.
Volt abban a cikkben egy történet is, egy emberről, aki halálosnak hitt betegségben szenvedett. És egy nap úgy döntött, hogy Amerikából hazamegy meghalni a szülőföldjére. Mert ott, mondja, mégis jobb, mint idegenben. Nem mintha bárhol jó lenne meghalni, de ebbe most ő nem menne bele, messzire vezetne.
Emberünk úgy döntött, jobb, ha hazai földön nyugszik. Ennek már több mint negyven éve. Azóta is él, a betegség pedig, mintha sosem lett volna, kiment belőle. Így kell mondani, mert nincs rá jobb kifejezés. Nem gyógyult meg, mert nem gyógyította meg senki, egyszerűen kiment belőle a betegség. Senki sem tudja, hogy mitől, pedig néhány évvel ezelőtt vissza is repült Amerikába, hogy megmutassa magát az orvosainak, de már egyikük sem élt.
Úgy sejti, hogy a rendszeres rendszertelenség lehet a hosszú élet titka. Az Ikarián élőknek ugyanis nincs órájuk, akkor kelnek és fekszenek, amikor akarnak. Ne higgyem, hogy dologtalan nép lakik arra, tunya emberek, akik nem csinálnak semmit. Dolgoznak ők, nem is keveset, de akkor, amikor nekik tetszik. Stressz nélkül élnek, ahogyan ma mondjuk. Nem nézik ötpercenként az órájukat, mint mi, hogy akkor most hol kellene éppen lenniük.
Mert mi majdnem mindig máshol vagyunk, mint ahol lennünk kellene. Nekünk, akik nem Ikarián élünk, rendszerint több a dolgunk, mint amennyi időnk van. És ez állandóan zavar bennünket, frusztrál, ahogyan ma mondják. Hát ezen a szigeten szeretne ő élni, mondja. Mert a rövid élet titkát mindenki ismeri, de ő szívesen kipróbálná a másikat is. Hogy milyen lehet sokáig és jól élni. Boldogan és elégedetten.
– Utazz el Ikariára, – mondom – hagyd magad mögött a múltad, kezdjél új életet!
Csóválja, a fejét, szomorúság, lemondás van a tekintetében. Nem lehet, mondja. – Már miért ne lehetne, – kérdezem. – Ha valamit az ember nagyon akar, akkor semmi sem lehet lehetetlen.
Nem lehetetlen, de mégsem lehet, válaszolja. Nem mehetek el innen. Itt születtem, ezt a nyelvet beszélem, ez a hazám.
Erre nem mondtam semmit. A hosszú élet titka elnapolva. Marad a rövid élet, annak meg nincs semmi titka, ismeri mindenki.
