Blogolda

Mi leszel, ha nagy leszel?

A gyerek többnyire utálja, ha a felnőttek azt kérdezik tőle, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Mivel azonban a gyerekben maradt valamennyi jó modor, vagy nem maradt, mert nem is volt soha, de jutalom reményében bármire képes, válaszol a kérdésre.

Rendőr akar lenni a gyerek. Superman, mozdonyvezető. Költő, orvos, tanár. Futballista, úszóbajnok, bokszoló. Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász.

Felfedező akar lenni. Magas hegyekre mászni, mások által még nem látott mélységekbe merülni.Megtalálni a gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét. Új, minden eddiginél okosabb telefont kitalálni.Megalkotni a szupernél is gyorsabb számítógépet.

Az iskolai szavalóversenyen kipirult arccal, gombóccal a torkában, de tiszta szívvel József Attilát szavalni: A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj…

A hazaszeretetről vitázni baráti társaságban, s végső érvként Radnótit mondani: Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország…

Színpadon állni és százezreknek, millióknak énekelni: I can’t get no Satisfaction!

Nemzedékek himnuszát előadni: Ha én rózsa volnék…

Eljátszani Anna Kareninát, Lear királyt.

Senki sem arról álmodik gyerekként, hogy felnőve lebontja a jogállamot, padlóra küldi az egészségügyet, lebutítja az oktatást, és leválthatatlanná teszi magát

Egyetlen gyereknek sem jut eszébe, hogy felnőttként diktátor lesz belőle.

Merre? Tovább! A NER karácsonya

Esküszöm, nem kerestem. Csak úgy találtam! Nem újdonság, de ezen a napon sokkoló volt. S vissza is zökkentett a ma Magyarországába. A NER valóságába.

 

December 26-án, a karácsonyi punnyadás napján, békésen, kicsit fáradtan ugyan de azzal a jóleső tudattal, hogy rendben lement a családi ünnep, mindenki elégedett volt, nem volt vita, veszekedés, mindenkinek, minden tetszett és ízlett, szóval, mondhatni igazi karácsony reggeli hangulatban, a kedvesen giccsesre feldíszített nagyszobában, karácsonyi pizsamában békésen kortyolgattam a reggeli kávémat, s közben szörfözgettem a neten – ezúttal kevésbé komoly tartalmakra kattintgatva, inkább lazára, bulvárosabbra fogva a figurát…

Ahogy görgettem lefelé, ez a kép jelent meg a képernyőmön.

Nem tudom, más is így van-e vele (lehet, hogy szakmai ártalom, hogy egyben lássam a képet), de nekem azonnal két eleme ugrott ki: a karácsonyfa és az utóbb általam bekarikázott kiajánló.

Szemben a legalább a kedves és szívet melengető, egy álomvilágba elrepítő karácsonyi giccsel egy rideg kivagyiság köszönt számomra vissza az Andy Vajna (filmbiztos és a mindannyiunk pénzén szinte elképzelhetetlen luxusban élő szerencsejátékbizniszmen) karácsonyi designját vélelmezhetően megálmodó és elkészíttető (elnézést a prekoncepcióért, ha maguk másztak a létrára és aggatták fel egyenként a díszeket, szórták meg mindenféle műhóval és csillámmal a fát) felesége idillinek szánt ünnepi szobaképén, ajándékostul és cicástól.

Nem is lenne ezzel semmi baj (ízlések és pofonok, mint tudjuk) egészen addig, amíg tisztességesen megkeresett pénz lenne a fedezete. S ha legalább szégyellenék, de minimum nem dicsekednének vele ország-világ előtt.

De mint hosszú évek óta annyi mást, még ezt is lenyelné az ember, ha nem ugrana ki mellé napjaink Magyarországának jellemzőbb képe: a Blaha Lujza téri ünnepi ételosztásról szóló, a jobboldalon futó kiajánló.

A magyarok millióinak aktív vagy passzív támogatásával megteremtett Nemzeti Együttműködés Rendszere, annak mindent eláruló rideg valósága.

Boldog Ünnepeket Magyarország!

GRAFIKONBAN A VILÁG – A könyvmolyok paradicsoma

A világon a legtöbb könyvet Kínában adják ki, magasan verve a második helyezett Egyesült Államokat – derül a Nemzetközi Kiadók Szövetségének (International Publishers Association) adataiból. A legutolsó e szempontból összesített évben az ázsiai gigaországban összesen 470 ezer címet jelentettek meg. Összehasonlításként, Magyarországon 12 560 címet adtak ki ugyanazon évben.

Habár a világ folyamatosan átáll az e-könyvre, annak terjedése azért lassúbb is a vártnál, nem szólva arról, hogy sokak számára a könyv olvasása még mindig olyan élmény, amelyhez fizikai jellegnek is kell kapcsolódnia: a könyv, a nyomda illata, a tapintása, sokakban indít be valami tudat alatti örömöt és vágyat.

Egy szó, mint száz, Kínában nagyon sokan vélik így, hiszen közel félmillió új cím jelenik meg évente a kontinensnyi országban. Jócskán le van maradva  az Egyesült Államok, ahol – rácáfolva arra az előítéletre, hogy az amerikaiak csak tévét néznek – még így is közel 340 ezer új cím jelent meg 2015-ben. A dobogóra felfért még az Egyesült Királyság, a maga 173 ezer új címével.

Forrás: https://www.statista.com/chart/12358/which-countries-produce-the-most-books/

Igaz ez a rangsor némileg megtévesztő – hiszen érdemes súlyozni a lakosok számával. Ezzel a kiigazítással már az Egyesült Királyság vezet, mégpedig toronymagasan: 2710 cím jutott a taglalt évben egy millió lakosra, míg az USA-ban csak 1043, Kínában pedig 335. Persze ez csalóka, hiszen minél kisebb egy nemzet, annál kevesebb lakos között oszlik meg még a viszonylag kevés új cím is – Magyarországon például a helyzet ebből a szempontból kifejezetten kedvező, 1200 körül van.

Magyarországon már vannak tavalyi adatok is. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2016-ban 12 254 címet jelentettek meg, 2,5%-kal kevesebbet, mint az előző évben. A könyvek példányszáma ugyanakkor nőtt – mégpedig  jelentősen, 11,5 %-kal. A mellékelt grafikon arra is választ ad, hogy milyen könyvből hány darabot jelentettek meg a kiadók.

Forrás: KSH

Szavaink és javaink

Néhány évvel ezelőtt, egy német folyóirat által meghirdetett versenyen az olvasók szavazatai alapján egy török szó, a yakamoz nyerte el a legszebb szó díját. (Azoknak, akik hozzám hasonlóan nem tudnak törökül, elárulom: a szó azt jelenti, hogy vízen tükröződő holdfény.)

Nekünk magyaroknak is vannak szép szavaink. Kosztolányi Dezső, aki annak idején író és költő barátaival szívesen játszott a szavakkal, a fülolaj szót nevezte a legszebb magyar szónak. Ha eltekintünk a szó nem túl emelkedett jelentésétől, elmondhatjuk, hogy a fülolaj tényleg dallamos, és a lejtése is igen figyelemre méltó.

Nekünk, akik a szavakból élünk, tulajdonképpen minden szó szép. Egyikkel sincs bajunk, kedvencünk sincs közöttük. Leginkább persze az a szó szép, amelyik a helyén van, amelyet jókor, és jó helyen használnak.

A szavakat, hiába próbálják egyesek kisajátítani őket, nem lehet elvenni tőlünk. Azok a szavak, amelyeket egyszer már megszereztünk magunknak – szebben szólva: amelyeket már megszelídítettünk – mára már a mieink lettek. Minden közösségnek – családnak, baráti társaságnak, nemzetnek – vannak közös szavai.

És ezen semmi sem változtat. Még az sem, ha vannak szavak, amelyeket időnként kiforgatnak eredeti mivoltukból. Olyanok használják őket, olyan szövegkörnyezetben, olyan célok érdekében, amelyekre szegény szavak, „akik” semmiről sem tehetnek, bizonyára nem igazán büszkék.

A szavak nem tudnak tiltakozni. Nem vonulnak az utcára, hogy érvényre juttassák az érdekeiket. Pedig biztosan nem ártana, ha a szavaknak is lenne egy érdekvédelmi szervezetük. Egy szó-szakszervezet, amelynek fő feladata, hogy a szavakkal szembeni méltánytalanságok ellen megvédje a tagjait. Hallassa a hangját, ha úgy érzi, sérelem érte a szavakat, és ne hagyja, hogy kiforgassák a szavakat a javaikból.

A jelentésükből. Mert a szavaknak nincs más vagyonuk: csak az, amit jelentenek.

Nekünk, embereknek, a szavak a legértékesebb vagyontárgyaink.

Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk magunkra!

A rövid élet titka

Azért nekem mondja el, mert bennem megbízik. Ismer már régóta, és reméli, hogy én biztosan nem fogom kinevetni. Mindenki más kinevetné, ezt onnan tudja, mert akinek eddig elmondta, ami egy ideje foglalkoztatja, azok mind legyintettek. Jó esetben, teszi hozzá, mert voltak ennél cifrábbak is. Hülyének nézték, hogy ne szépítsük a dolgot. Egyébként szerinte is furcsa, hogy valaki a hosszú élet titkán rágódjon. Igazából az örök élet titka érdekelné, de hát ilyen nincs, ezt még neki sem lehet bemagyarázni. A hosszú élet, azért az már valami. Hogyan lehet tovább élni, és nem csak úgy, hogy vagyunk valahol, hanem egészségesen és boldogan.

Még karácsony előtt olvasott a szigetről, azóta nem hagyja nyugodni. Ikaria a sziget neve, látszólag semmi különös, mégis, maga a csoda. Sok, száz évnél idősebb ember él ott, a férfiak várható élettartama magasabb, mint bárhol a világon.

Volt abban a cikkben egy történet is, egy emberről, aki halálosnak hitt betegségben szenvedett. És egy nap úgy döntött, hogy Amerikából hazamegy meghalni a szülőföldjére. Mert ott, mondja, mégis jobb, mint idegenben. Nem mintha bárhol jó lenne meghalni, de ebbe most ő nem menne bele, messzire vezetne.

Emberünk úgy döntött, jobb, ha hazai földön nyugszik. Ennek már több mint negyven éve. Azóta is él, a betegség pedig, mintha sosem lett volna, kiment belőle. Így kell mondani, mert nincs rá jobb kifejezés. Nem gyógyult meg, mert nem gyógyította meg senki, egyszerűen kiment belőle a betegség. Senki sem tudja, hogy mitől, pedig néhány évvel ezelőtt vissza is repült Amerikába, hogy megmutassa magát az orvosainak, de már egyikük sem élt.

Úgy sejti, hogy a rendszeres rendszertelenség lehet a hosszú élet titka. Az Ikarián élőknek ugyanis nincs órájuk, akkor kelnek és fekszenek, amikor akarnak. Ne higgyem, hogy dologtalan nép lakik arra, tunya emberek, akik nem csinálnak semmit. Dolgoznak ők, nem is keveset, de akkor, amikor nekik tetszik. Stressz nélkül élnek, ahogyan ma mondjuk. Nem nézik ötpercenként az órájukat, mint mi, hogy akkor most hol kellene éppen lenniük.

Mert mi majdnem mindig máshol vagyunk, mint ahol lennünk kellene. Nekünk, akik nem Ikarián élünk, rendszerint több a dolgunk, mint amennyi időnk van. És ez állandóan zavar bennünket, frusztrál, ahogyan ma mondják. Hát ezen a szigeten szeretne ő élni, mondja. Mert a rövid élet titkát mindenki ismeri, de ő szívesen kipróbálná a másikat is. Hogy milyen lehet sokáig és jól élni. Boldogan és elégedetten.

– Utazz el Ikariára, – mondom – hagyd magad mögött a múltad, kezdjél új életet!

Csóválja, a fejét, szomorúság, lemondás van a tekintetében. Nem lehet, mondja. – Már miért ne lehetne, – kérdezem. – Ha valamit az ember nagyon akar, akkor semmi sem lehet lehetetlen.

Nem lehetetlen, de mégsem lehet, válaszolja. Nem mehetek el innen. Itt születtem, ezt a nyelvet beszélem, ez a hazám.

Erre nem mondtam semmit. A hosszú élet titka elnapolva. Marad a rövid élet, annak meg nincs semmi titka, ismeri mindenki.

ÉLET – MÓD Ünnepre fel! Ökumenikus Karácsonyunk

Az összes rohanás, idegeskedés, tömeg, lökdösődés és a Karácsony szellemével ellentétes negatív élmény után (mert ne tagadjuk, ez is kötődik ehhez az ünnephez!), elérkezik az a pont, – a délután, az este, amikor már mindenki lenyugodhat, s kezdődhet az ünneplés. Persze – s ez saját tapasztalat is – sokszor ilyenkor jön ki a megelőző napok sok-sok feszültsége, a felgyülemlett fáradtság, s elég egy apró szikra, amely feszültséget gerjeszthet és vitát robbanthat ki. Szerencsére ennek az ünnepnek a szelleme nem engedi a negatívumokat eluralkodni – jöhet tehát az ünneplés!

 

Nincs még egy olyan ünnep a világon, amely ennyire – hogy úgy mondjam – ökumenikus lenne, mint Karácsony. Az, hogy a keresztények számára ünnep, az természetes, de a más vallások  ortodox követőit leszámítva gyakorlatilag az egész keresztény és nem kis részt a nem keresztény kultúrkörben is elterjedt szokás megünneplése. Mert Karácsony már elsősorban nem Jézus megszületéséről, hanem az élet legfontosabb dolgairól, a szeretetről, az együttlétről, a meghittségről szól (vagy kellene, hogy szóljon).

Azt hiszem a mi családunk megtestesíti azt, ahogy ma a legtöbben viszonyulnak, kezelik ezt az ünnepet , mégpedig „ökumenikusan”. Vannak ateista és hívő tagjaink, van, aki ilyen, s van, aki másmilyen szokásokat hozott otthonról. És mégis, nekünk sikerült – legalábbis remélem, hogy jól látom – az olvasztótégely receptjét követve kialakítani egy mindenki számára örömteli Karácsonyi „rutint”.

A legtöbb amit kívánhatok az az, hogy az odáig vezető göröngyös út után, Önöknek is legyen „ökumenikus”, olvasztótégelyes, családias, békés Karácsonyuk! Hozza el Önöknek azt a Jézuska, az Angyalkák, az ilyen vagy olyan Télapó, vagy akár csak mi, az emberek!

GRAFIKONBAN A VILÁG – Karácsony az éterben

Ezekben a napokban a világon szinte mindenütt mindent ellep a Karácsony: betüremkedik a vallásosok és az egyik vallást sem követők életébe, látványban, ízekben, szagokban és hangokban is jelen van a mindennapjaikban. Az ünnep állandó eleme a zene, a különleges, karácsonyi zene: a jól ismert (és kevésbé jól ismert) dalokat, zeneműrészleteket harsogják a boltokban, a vendéglátóhelyeken, s persze az éterben. S mintha mindig ugyanazokat játszanák mindenütt. De tényleg így van?

Megszokhattuk már, hogy az Egyesült Államokban minden nagyban csinálnak: tavaly több mint 500 rádióállomás állt át Hálaadáskor (minden év november negyedik csütörtökje) ünnepi programra – írja a Nielsen egy jelentése.

Ha ilyen mértékben és hosszú hetekig nem is, azért nálunk is jellemző a tipikusan karácsonyinak mondható zene népszerűsége: december közepe tájáig még csak a karácsonyira felcsicsázott bevásárlóközpontok harsogják a Feliz Navidadtól kezdve a Last Christmas-os át a We Wish You a Happy Xmast, amelyek azután szép lassacskán beszivárognak rádióadásokba is. Még nekünk is, akiknek sokkal kevesebb jut ebből, úgy tűnik, hogy mindig ugyanazokat a dalok kísérnek minket az éteren keresztül. Valóban így van ez? Ennek próbált utánajárni a statista.com, a már említett Nielsen felmérés alapján.

Nagyjából igen – derült ki a hallgatói szokásfelmérésből. Mint a grafikonból is kiolvasható: a rádióállomások által játszott karácsonyi daloknak a 65 százaléka 1980 előtti zene (igaz persze hogy vannak azóta készült s menet közben unalomig játszott számok a maradék 35 százalékban, ami szintén az „ugyanazt játsszák mindig” érzetet kelti).

 

Karácsony előtti mondatok a sajtó szabadságáról

A sajtó szabadsága nem az újságírók szabadsága. Az emberek többsége azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.

Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.

Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.

De leginkább persze tájékoztatni. Mert kevés fontosabb dolog van annál, mint hogy az ember tudja, mi történik Magyarországon és a a világban. és hogy mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa. Hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.

Nem kötelező persze – maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a jogukkal, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.

Szívük joga.

Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak is lenni jogunkban állna. Hogy ne csak arról olvassunk, ami a felsőbbségnek a kedvére való.

GRAFIKONBAN A VILÁG – Csak az a tetkóm ne lenne!

Míg nem is olyan régen, csupán néhány  évtizeddel ezelőtt, az emberek ferde szemmel, gyanakvóan és sokszor félve néztek a tetováltakra, akiket – az akkori sztereotípia szerint –  bűnözőknek, de legalábbis gyanús alakoknak, jó esetben „csak”  tengerészeknek néztek. Ma már megszokott dolog még a tetőtől talpig kivarrt férfi, sőt, akár nő is, már az a ritka, ha egy fiatalon nincs tetkó. Eltávolítani pedig nehéz ezeket.

 

Pedig milyen kínos lehet, amikor a régi szerelme neve virít valakinek a karján, amivel új – és persze más nevű – kedvesét öleli éppen. Nos, nem feltétlenül ilyen motivációból, de azért viszonylag sokan megpróbálkoznak a tetkó eltávolításával.

S láss csodát! Volt olyan pihent agyú a fejlett világban, akinek az eszébe jutott ebből is nemzetközi rangsort készíteni. A Nemzetközi plasztikai sebészek társasága (International Society of Plastic Surgeons) tette hozzá a vonatkozó adatokat, amelyekből a statistia.com rajzolt látványos grafikont.

Forrás: https://www.statista.com/chart/12025/where-are-people-regretting-their-tattoos-the-most/

Amelyből kiderül, hogy a vizsgált évben Indiában (ahol az évezredes testfestészet hagyományaiból a modern korban divatos tetkózás lett) volt a legnagyobb igény a tetoválások eltávolítására: 2016-ban közel 29 ezer alkalommal hajtottak végre ilyet plasztikai sebészek (az illegális és házi praktikákkal folytatott hasonló tevékenységre nincs adat).  Persze, könnyű a világ második legnépesebb országában első helyezést elérni ezen a téren!

Japán sincs messze lemaradva, bár a lakosság számát illetően igen. Érdekes módon a harmadik helyre az Egyesült Államok jött fel, míg Európát Olaszország képviseli, a negyedik helyen.

GRAFIKONBAN A VILÁG – Dollárban mért Csillagok háborúja

A Star Wars nyolc epizódja, és a tavaly megjelent első spin-off közül a legkevesebbe az első, a legtöbbe a most decemberben megjelent utolsó került, a legtöbb pénzt pedig a hetedik rész hozta eddig. Az első epizód negyven évvel ezelőtti megjelenése kapcsán látott napvilágot az alábbi grafikon az ikonikus franchise-ról.

 

A statista.com által készített összeállításból nem csak a fentiek derülnek ki. Azt is megtudhatjuk belőle, hogy durván 11 millió dollárba került az 1977-ben elsőként készült Egy új remény (amely utóbb a IV. epizód lett), a legutoljára leforgatott Az utolsó Jedik gyártása már 250 milliós költségvetést emésztett fel.

Persze az évek során a bevételek is jócskán megugrottak, ha nem is ilyen ütemben: az Egy új remény még „csak” 775 millió dolláros nyereséget hozott, a VII. epizód, a 2015 decemberében bemutatott Az ébredő Erő már több mint két milliárd dollárt. A decemberben bemutatott – eddigi utolsó – rész az előrejelzések szerint 1,5 milliárd dolláros bevételt fog majd produkálni.

Érdekes még megnézni azt is, hogy az első héten milyen kasszasikert, pontosabban bevételt hoztak az egyes epizódok. Mint azt a grafikonon az utolsó oszlopban a kék pötty nagysága is mutatja, ez arányban áll a végleges bevétellel.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK