A tekintélyes Hungarian Spectrum blog szerzője Balogh S. Éva a Független Hírügynökséget idézi a lengyel kormányfő nemrégi magyarországi látogatása kapcsán. Szerzőnkre, Sikorskyra hivatkozva azt a következtetést vonja le, hogy a pragmatikus Orbán tétovázás nélkül cserben hagyja Lengyelországot, ha ez az érdekeinek megfelel. „Lehet, hogy már meg is tette” – véli Balogh.
MORAWIECKI’S PILGRIMAGE TO BUDAPEST: IT MIGHT HAVE BEEN IN VAIN
(…) It is true that Orbán subsequently gave a lengthy interview to Poland’s public television station in which he assured his audience that “Hungary stands by Poland,” whatever that means. Yet there are signs that the Poles don’t really trust Hungary as an ally. The spokeswoman of the liberal Nowoczesna, a liberal party, said in a radio interview: “I was just stunned; our diplomacy hasn’t changed at all. We entrust our security to Hungary, who sides with Russia. It is sad that we had to go to Hungary for Orbán’s veto, which at the end we didn’t get.”
The most detailed analysis of current Polish-Hungarian relations appeared in Független Hírügynökség. The article is simply signed as “Sikorsky,” although I suspect the author is Hungarian, someone who seems to be thoroughly familiar with Polish as well as Slovak and Czech affairs. In his opinion, the Czechs and Slovaks believed that Morawiecki’s trip to Budapest was first and foremost “a message to Brussels” that Hungary stands squarely behind Poland, and that was most likely the expectation of the Polish government as well. The new government spokesman, Michał Dworczyk, told the Polish Press Agency (PAP) that the dispute between Warsaw and Brussels will be “among the most important items on the agenda.” In fact, he pretty well admitted that it was the real purpose of the meeting. The Polish prime minister wanted to have assurances of a solid alliance before he faced the European Commission.
After Orbán’s silence, several commentaries appeared in the Visegrád countries, among them one in the Slovak Pravda, in which Ivan Drábek reminded people that the leaders of PiS haven’t forgotten Orbán’s duplicity when, instead of keeping his promise to Poland to block the reelection of Donald Tusk, he actually supported Tusk’s appointment as president of the European Council. The Polish Gazeta Wyborcza’s editorial also considers Hungary an unreliable ally. According to the author, Poland needs an ally that would be a reliable partner in the long run against both Russia and Germany. A Hungarian commentator in Népszava in a different context talked about Morawiecki and Orbán as two fantasts. Such a designation might be true of the Poles, who dream of being a great power between Russia and Germany, but it is certainly not true of Orbán, who is an unsentimental pragmatist. If he decides that it is not in his interest to support Poland, he will abandon the country without a second thought. He might already have done so.
Bannon azt üzeni a könyvben, hogy az oroszokkal való összejátszásról szóló vizsgálat valójában pénzmosásról szól, és hogy Trump fiát úgy fogják összetörni a tévékamerák előtt, mint egy tojást. Kampányigazgatóként, majd főstratégaként Bannonnak nyilván volt némi rálátása a Trump-apparátus piszkos ügyeire – és az minden logika szerint a volt FBI-igazgató Robert Mueller által vezetett vizsgálatot is érdekelni fogja.
Napok óta egy könyv tüze és alanyának dühe tartja lázban az amerikai sajtót. Egy külföldön kevésbé ismert, de többszörösen díjazott újságíró, Michael Wolff robbantotta Amerika újévi ünnepek utáni jeges-hóviharos hangulatát a Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről (Fire and Fury: Inside the Trump White House) című riportkönyvével. Az egyetlen nap alatt a sikerlisták élére szökkenő beszámolóban az elnök több tucat közvetlen munkatársa messzemenően becsmérlő módon, válogatott káromkodások közepette mesél Donald Trump személyéről, magaviseletéről, munkaszokásairól és egyáltalán a trumpi Fehér Ház belső hangulatáról.
A saját főnöküket gyalázó magasrangú beosztottak közül is kiemelkedik Steve Bannon, Trump tavalyelőtti kampányának vezérigazgatója, majd egy nyárral később menesztett főstratégája, a közismert szélsőjobboldali nacionalista-populista, fehér szuprematista ideológus (aki a putyini filozófus Alekszandr Dugin amerikai megfelelőjének is elkönyvelhető).
Bannon ugyanis állítólag teljes névvel vállalta a Trumpot keményen ostorozó megjegyzéseket, miközben sokan csak névtelenül nyilatkoztak.
Az újévi ünnepekről visszatérő Trump kedden még vidáman csivitelve döntötte meg saját rekordját 16 olyan bejegyzéssel, amelyben válogatott ellenfelekre rontott (Obamára, Hillary Clintonra, az utóbbi legközelebbi munkatársára, Huma Abedinre, az összes ellenzéki demokratára, a „hamis médiára”, a New York Timesra, Észak-Koreára, Pakisztánra és a palesztinokra), addig másnap már a róla festett kíméletlen portréval kellett szembesülnie – amit szintén a Twitteren tett meg. De először kukkantsunk bele a riportkönyv „tüzébe és dühébe”!
Ami nem könnyű, mert már az első nap délelőttjén minden példány elkelt Amerika könyvesboltjaiban. Trump féktelen dühe jót tett az eladásnak. A hangoskönyv változat azonban szerencsére végtelen számú példányban hozzáférhető, úgyhogy ez a jegyzetíró arra hagyatkozik, meg a New York Magazine online változatában január 3-án megjelent előzetesre, amely az egész „tűzvészt és dührohamot” elindította, és természetesen azóta is erről szól az amerikai média minden „híradása” és „szakértése”.
Michael Wolff amerikai író-újságíró Fire and Fury: Inside the Trump White House (Tûz és düh Trump Fehér Háza) címû könyvének példányai a washingtoni Politics and Prose könyvesboltban az árusítás megkezdésének napján, 2018. január 5-én (MTI/EPA/Shawn Thew)
Pedig lényegében semmi újat nem tudhatunk meg belőle az elnökről. Akit az érdekelt, addig is olvashatott Trump narcizmusáról, végtelen nagyképűségéről, korlátlan pénz- és becsvágyáról, tájékozatlanságáról, szellemi korlátoltságáról és igénytelenségéről, totális fegyelmezetlenségéről. Addig is tudtuk, hogy nem olvas semmit és nem hallgat meg senkit,
csak a legvadabb jobboldali tévécsatornát (magyar nyelven talán az Echo TV lenne ahhoz hasonlítható) bámulja órák hosszán át.
Amikor a kampány elején azt kérdezték tőle, mit olvasott legutóbb, gyerekkori Bibliáját mutatta fel – de idézni abból sem képes. Illetve addig is tudtuk, hogy a Fehér Ház kaotikus működéséről szóló legmeglepőbb részletek éppen az elnök közvetlen közeléből szivárognak ki.
Elnökségre alkalmatlan
Az viszont újdonság, hogy – a riporter szerint – minden egyes legközelebbi munkatársa, beleértve saját lányát és vejét is, akik állami megbízatást kaptak, kivétel nélkül
úgy tartják, hogy az államfőnek sem szellemi kapacitása, sem önfegyelme nincs ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.
Sőt, állítólag nem is akart az lenni, hiszen tisztában volt azzal, hogy Hillary Clintonhoz képest labdába sem rúghat politikai ismeretekből. Sam Nunberg, az első republikánus tévévitára őt felkészítő kampányszakértő az alkotmányt próbálta elmagyarázni neki, de „tanítványa” a negyedik módosításnál elszunnyadt, és nem érdekelte az egész. Ez az ember, aki a mai napig támogatja őt, „kib….tt bolondnak” nevezte – amit meg is ismételt a botrány kirobbanása után a tévékamerák előtt.
A könyv egyik jellegzetessége, hogy a Fehér Ház belső köreinek megnevezett és meg nem nevezett tagjai egytől egyig válogatott káromkodásokkal illetik a nagyfőnököt. A szerző szerint
szinte versengtek abban, ki írja le a legképszerűbb szitkokkal Trump jellemét és viselkedését.
A Trump-klán annyira nem hitt a győzelemben (hanem a kampány okozta dicsőség fényében akartak milliós szerződéseket kicsikarni tévésektől, könyvkiadóktól, ingatlanberuházásokhoz stb.), hogy eszükbe sem jutott: valakinek értenie is kellene a kormányzás művészetéhez. Trump maga mondta Nunbergnek a kampány kezdetén, hogy ő „csak a világ leghíresebb embere” akar lenni, nem pedig elnök. Valójában arra akarták használni a kampánytapasztalatokat, hogy idővel Turmp idősebb lányát, Ivankát futtatják be első elnöknőnek.
A kapkodás a váratlan győzelem másnapján kezdődött – és a mai napig nem ért véget. Nem véletlen, hogy az alelnökön, Trump két legidősebb gyermekén, egyetlen veterán tanácsosán, a kislányos hangú, de boszorkányarcú Kellyanne Conway-en, valamint az elnök titokzatos 28 éves kommunikációs i(ga)zgatónő-szépségén kívül ma már – kevesebb, mint egy évvel a beiktatás után – senki sem maradt meg a Fehér Ház legfontosabb munkahelyein.
Bannon, a bomlasztó bajkeverő
A leghíresebb kirúgott, Steve Bannon a könyv másik főhőse. Ezt a legvadabb szélsőjobboldali nacionalista bajkeverőt, az állam és a kormányzat szándékos bomlasztóját Trump először kabinetfőnöki posztra szemelte ki a kampány utolsó három hónapjának sikeres levezérlése alapján. Bannon az, aki már a beiktatás utáni első hetekben kijelentette, hogy valójában ő az igazi elnök – és a könyvben úgy is beszél önmagáról, hogy „amikor majd elnök leszek”… Trump állítólag ezért haragudott meg rá, hiszen nem visel el olyan alakokat, akik nála többre tartják magukat.
A történet főszereplői: Trump, Bannon és Wolff
Két másik olyan figuráról tudunk, akikről Trump mindig elismeréssel szólt: az egyik Roger Ailes, a fent említett buzgó jobbos Fox hírcsatorna alapítója (akinek időközben szexuális molesztálások sorozata miatt távoznia kellett a tévé éléről, majd tavaly májusban meg is halt), valamint annak főnöke és tulajdonosa, az ausztrál–amerikai médiamágnás
Rupert Murdoch – aki viszont Trumpot a könyv szerint „kib….tt idiótának” tartotta.
Felmerül a kérdés, hogy ha mindez igaz – vagy ha mindennek csak az egyötöde igaz –, akkor miért viseli el mindenki ezt a vén gazembert. Nos, erre is van válasz, testre szabottan többféle is. A Trump-klán tagjai természetesen egymás gazságainak ismeretében a családi hírnév és vagyon megőrzése érdekében összetartanak. A közvetlen munkatársak általában ugyanolyan féktelen gazemberek, fürdőznek a hírnévben, jól vannak fizetve, és kirúgás esetén is nagy gázsira számíthatnak a minden pikáns részletre kíváncsi médiától. A harmadik csoportot a tábornokok alkotják (a nemzetbiztonsági tanácsadó, a kabinetfőnök és a védelmi miniszter is nyugalmazott tábornok), akiket tisztességesnek tart a szakmai nyilvánosság, és feltehetőleg azért nem távoznak, mert megszokták a civil államfő szolgálatát, és a borzalmas káoszban még saját maguk higgadtságára számítva a legrosszabb végkifejlet (pl. egy Twitteren bejelentett atomháború) megakadályozására érzik magukat hivatottnak.
A legborzalmasabb kompromisszumot a megtépázott Republikánus Párt vezetői kötötték. A jobboldal ugyan jelenleg minden hatalmat a markában tart (a kormányzatot, a kongresszust és az igazságszolgáltatást is), ám működését a Teadélután mozgalom utódjának, a „Szabadság-frakciónak” a képviselői befolyásolják, akik elvetnek minden kompromisszumot, a végsőkig szét akarják verni a szövetségi kormányt és megszüntetni minden normális szociális, környezetvédelmi és modern kori szabadságjogi szabályozást meg védőhálót, kiszolgáltatva ezzel az egész népet a rablótőkének. Ezeknek a fenegyerekeknek a markában vergődve a párt régi emberei magánbeszélgetések során ugyan utálkozva beszélnek az elnökről, de vállalják annak „kellemetlenségeit”, mert csak egy ilyen emberrel az élen tudják végrehajtani nagytőkepárti terveiket.
Mennyire hiteles a riportkönyv
Trump és szóvivője természetesen közönséges hazugságnak, koholmánynak, ócska pletykának nevezte a könyvet. Sarah Huckabee Sanders, a szünet nélkül biggyedt ajkú, undorral a hangjában mellébeszélő sajtófőnök azt állítja, hogy Michael Wolffnak nem is volt hozzáférése mindazokhoz a bennfentesekhez, akiknek Trump-gúnyoló kirohanásait a könyvben részletesen és hosszadalmasan idézgeti.
Csakhogy a Fehér Ház beléptetési rendszere több, mint egytucat alkalommal regisztrálta Wolff majd egésznapos benntartózkodását, amelyek során teljesen szabadon lézenghetett az Ovális Iroda körüli folyosókon. Ez a jegyzetíró személyes tapasztalatból tudja, hogy ha egyszer valaki túljut a sajtóterem ajtaján, azt nemigen állítja meg senki a Fehér Házban, hiszen oda tartozónak tűnik, és mindenki a saját dolga után megy.
Természetesen a Fehér Házon kívül is vannak, akik nem hisznek Wolff hitelességében, hiszen – újságírói díjai ellenére – többször keveredett már ellentmondásba és bocsátkozott túlzásokba. Van, aki tisztességét is megkérdőjelezi, hiszen a közelmúltig Washingtonban szinte mindenki tiszteletben tartotta egy kényes témájú beszélgetés előre meghatározott „háttér”-jellegét.
Csakhogy éppen Trump és csatlósai azok, akik minden korábbi játékszabályt sutba vetettek. Legrosszabb esetben Wolff tőrbe csalhatta a csalók csatlósait.
A bombahír robbanása utáni első közleményében az elnök szokása szerint nekiment bírálójának: Bannon egy „önpromotáló nagyzoló, akinek „édeskevés köze volt történelmi győzelmünkhöz”, aki nem naggyá akarta tenni Amerikát, hanem bomlasztani és felégetni akarta: Steve Bannonak semmi köze hozzám és az elnökségemhez.
Amikor kirúgtuk, nemcsak a munkáját vesztette el, hanem az eszét is.”
Ezzel szemben a (valóban) nagy bomlasztó Bannon eredetileg el akart határolódni a könyvtől, és saját rádióműsorában még a részletek közzététele után is „nagy embernek” nevezte Trumpot. Ismeretes, hogy a Fehér Házból való távozásakor is azt mondta, hogy kívülről jobban tud majd segíteni az elnöknek, és vissza is tért a legismertebb szélsőjobboldali médiaházba, a Breitbart News elnöki posztjára. Meglepő fejlemény viszont, hogy a Breitbart-médiabirodalom legfőbb finanszírozója, a Mercer-féle milliárdos család (amelyik a kampány elején még a másik legszélsőségesebb republikánus jelöltet, Ted Cruz texasi szenátort támogatta, akárcsak a választási veterán Conway) megvonta Bannontól a bizalmat: az ő legfontosabb céljuk a hatalmon lévők kormányzása a dúsgazdagok érdekében.
Michael Wolff könyvének előrendelt példányai a washingtoni Politics and Prose könyvesboltban az árusítás megkezdésének napján (MTI/EPA/Shawn Thew)
Mint az elején említettük, Trump a Twitteren próbálta elvenni a könyv élét, ügyvédje pedig a szerzőnek és a kiadónak, valamint Steve Bannonnak küldött egy-egy felszólítást, hogy állítsák le a könyv piacra dobását, illetve a részletek szellőztetését. Érdekes, hogy
a Magyar Távirati Iroda ezt a mozzanatot nem tudta kezelni.
A washingtoni tudósító jelentésében az áll, hogy „Az elnök megpróbálta betiltatni a könyvet, de nem járt sikerrel.” Nos, Amerikában szinte nincs is lehetőség arra, hogy egy könyvet államilag betiltassanak, Trump nem is ezzel próbálkozott. Ez ugyan bőven beleférne saját hatalomittasságába, de azért ügyvédei (a magyar hírügynökökkel szemben) tisztában vannak azzal, hogy ez itt nem úgy működik.
Az viszont igaz, az MTI is megjegyzi, hogy „Donald Trump élesen elhatárolódott Steve Bannontól és jogi elégtételt helyezett kilátásba”. Nagy kérdés, hogy erre sor kerül-e, hiszen Trump számos esetben fenyegetőzött már perekkel, de azoknak tíz százalékát sem váltotta be. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai törvények szinte semmilyen védelmet nem nyújtanak közéleti személyiségeknek a nyilvános bírálattal, sőt akár a méltatlan rágalmazással szemben sem.
A valós veszély
Bannon ráadásul sokkal veszélyesebb, mint Trump tizenvalahány molesztált női áldozata együttvéve – és éppen ez lehet a könyv legjelentősebb hatása. A volt elnöki főstratéga ugyanis nem kevesebbel, mint árulással és hazafiatlansággal vádolta meg ifj. Donald Trumpot és Jared Kushnert, Ivanka Trump férjét, amiatt, hogy a kampány során személyesen találkoztak azokkal az oroszokkal, akik szennyinformációt kínáltak nekik Hillary Clintonról. Bannon azt üzeni a könyvben, hogy az oroszokkal való összejátszásról szóló vizsgálat valójában pénzmosásról szól, és hogy Trump fiát úgy fogják összetörni a tévékamerák előtt, mint egy tojást. Kampányigazgatóként, majd főstratégaként Bannonnak nyilván volt némi rálátása a Trump-apparátus piszkos ügyeire – és az minden logika szerint a volt FBI-igazgató Robert Mueller által vezetett vizsgálatot is érdekelni fogja.
….to President of the United States (on my first try). I think that would qualify as not smart, but genius….and a very stable genius at that!
Nem véletlen, hogy a Trump-stáb egyre inkább azon ármánykodik, hogyan lehetne befeketíteni a minden normális ember által feddhetetlennek tartott különleges ügyészt, vagy legalábbis leállítani a vizsgálatot. Nincs kizárva, hogy ez sikerülni is fog nekik, hiszen Trump soha nem az amerikaiak többségét próbálta maga mellé állítani – csak éppen annyi könnyen megvezethető szavazót és így vagy úgy korrumpálható politikust, hogy az elég legyen a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Minthogy ezeket a csoportokat nem érdeklik a tények, az ilyen irányú „siker” sincs kizárva.
„… Valójában egész életem során két legnagyobb erősségem a szellemi stabilitásom, meg az, hogy, hát, valóban értelmes vagyok.
Az a csalárd Hillary is erősen ezekre a kártyákra játszott, de mint mindenki tudja, alaposan leégett. Én viszont egy NAGYON sikeres üzletemberből TV-s csúcs Csillaggá váltam…”
„… majd pedig az Egyesült Államok elnökévé (első próbálkozásra). Úgy gondolom, ennek alapján nem csak értelmesnek minősülök, hanem zseniálisnak… méghozzá nagyon stabil zseninek!”
Úgy tűnik, Putyin jól választott. (Amerika meg vessen magára!)
Nem szóltál, amikor lenyúlták a magánnyugdíj-pénztárakban tartott háromezermilliárdot. Nem a te ügyed volt, nem volt ott pénzed, miért is szóltál volna. Így jártak, gondoltad magadban.
Nem mentél ki az utcára, amikor belerúgtak a tanárokba, átkapcsoltál a másik híradóra, amikor azt mutatták, hogy kicsesznek a diákokkal. Hallgattál, amikor megrövidítették az egyenruhásokat, a civileket.
Nem vagy tanár, diák. Sem rendőr, katona, tűzoltó. Nem vagy civil. Azt hitted, megúszhatod, hogy rád soha nem kerül sor.
Nem szóltál, amikor kisemmizték az ápolókat, az ápoltakat. Időseket, fiatalokat. Páros lábbal beleszálltak a nagymamákba, a kismamákba. Nem vagy ápoló, nem vagy ápolt. Nem vagy még nagymama, nem vagy már kismama.
Sajnáltad őket és remélted, ha csendben maradsz, megúszod valahogy.
Nem szóltál, amikor rossz lett a kéményseprőknek, a pékeknek, a zöldségeseknek. Miért is mondtál volna bármit! Kéményt csak messziről láttál, kenyeret soha nem sütöttél, zöldséget csak vásároltál, el soha nem adtál.
Nem a te ügyed volt ez sem. Sajnáltad azokat, akiknek rossz lett, de hát ilyen az élet, nem lehet mindenkinek mindig jó.
Amikor a devizahiteleseket cserbenhagyták, nem szóltál, mert neked nem volt devizahiteled. Az ember addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Ha nincs kölcsön, nincs tartozás, mondtad, és közben sajnáltad azokat, akiknek elvitte a bank a házat a fejük fölül.
Nem szóltál, amikor éhező gyerekekről hallottál. Nem mentél az utcára, nem vonultál, nem tiltakoztál. Sajnáltad szegényeket, miközben magadban örültél, hogy nem vagy gyerek, és nem vagy olyan szegény, mint azok, akiknek még nálad is kevesebbjük van.
Nem szóltál, amikor láttad a hazájukból elűzött menekülteket. Nem vagy menekült, gondoltad magadban, falak vannak körülötted, tető a fejed fölött. Van otthonod, nem kell házat, hazát, szülőföldet és minden ingóságot magad mögött hagyva idegen országok ismeretlen pályaudvarain várakoznod.
Nem szóltál soha, amikor szólhattál volna. Nem tiltakoztál, nem vonultál. Pedig, és ezt ott legbelül te is tudod, belőled is bármikor lehet egyenruhás, vagy civil, ápolt, vagy ápoló. Menekült, pék, zöldséges, nagymama és idős ember, vagy éppen fiatal.
Az előrejelzések szerin az idén Magyarországon fog a legdinamikusabb ütemben nőni a dolgozók bére a fejlett világban. Az OECD adataiból kiindulva készítette el prognózisát a londoni székhelyű Trades Union Congress (TUC, Szakszervezeti Szövetség).
A kelet-európai országok közül több lakosai örvendhetnek: Magyarország mellett Lettország és Lengyelország a dobogós 4,9, 4,1 és 3,8 százalékos éves várható béremeléssel – derül ki az alábbi grafikonból. Az első ötbe csak térségbeli ország került.
Látszólag azért kérek pénzt Öntől, hogy folytathassuk a Soros elleni kampányunkat. Ön azonban ne hagyja magát megtéveszteni, a pénz nekünk valójában nem a kampányra kell. Ha arra kellene, van annyi, mint égen a csillag.
Ez a mostani akciónk csupán álca, s bár egy részét valóban plakátokra, valamint uszító hangú hirdetésekre költjük, nem ez a lényeg. A lényeg az, Tisztelt Honfitársam, hogy Ön érezze: hozzánk tartozik. A mi alattvalónk, és Ön ezért támogat bennünket. Nem a Soros elleni harcunkban, mert azon mi magunk is csak röhögünk. Kit érdekel egy 87 éves öregember, aki, nem mellékesen, jót tett Magyarországgal, és személy szerint velem is.
Ha valaki, én aztán tudom, hogy a Soros-terv csak azok számára létezik, akik hisznek benne. És Ön, Tisztelt Honfitársam, ilyen ember. Mi azért szeretjük Önt, mert Ön nem akarja látni, ami ebben az országban történik.
Ön a mi emberünk: aki nem lát, nem hall, nem beszél. Nem látja, nem hallja, nem mondja, amit sajnos, minden igyekezetünk ellenére, egyre többen tudnak: hogy a mi egyetlen célunk az, hogy folytathassuk, azt, amit elkezdtünk.
Az ország szétlopásáról van szó Tisztelt Honfitársam, ha még nem esett volna le a tantusz. Ehhez kell nekünk az Ön pénze.
Ha Ön most támogat bennünket, akkor megígérhetem, hogy Mészáros Lőrinc nevén újabb újságokat, televíziós csatornákat vásárolok, hogy a hangom még az eddiginél is több helyen, és hangosabban legyen hallható.
Ehhez kérem az Ön segítségét Tisztelt Honfitársam. Küldjön nekem pénzt, mert én anélkül létezni sem birok. Még emlékszem arra, hogy nem voltam ilyen, régebben más céljaim is voltak. Például gólt rúgni az ellenfél kapujába, tért ölelő átadással helyzetbe hozni valamelyik csapattársamat. Mára egyetlen szenvedélyem maradt: a pénz.
Most megint Ön a soros Kedves Honfitársam. Öntől kérek pénzt, mert hát ki mástól is kérhetnék. Ön az én egyetlen bevételi forrásom, úgyis, mint magyar adófizető.
Arra kérem Önt, hogy adakozzon egy jobb sorsra érdemes ország szerencsétlen miniszterelnökének. Mert bármekkora is a hatalmam, Önnek, akiből élek, tudnia kell, hogy én valójában szerencsétlen vagyok. Nagy az én szomorúságom, ráadásul múlhatatlan: nem lehettem igazi futballista, csak egy leharcolt ország miniszterelnöke.
Múlóban a szilveszteri vidámság, oda a derű, nyakunkon a szürke, fásult hétköznapok, szinte észrevétlenül sikerült visszazökkennünk a saját életünkbe. Alig telt el egy nap ebből az évből, de már most olyanok vagyunk, mint amilyenek egy héttel ezelőtt voltunk.
Fáradtak, reménytelenek, kiábrándultak.
Néha még látszik az arcunkon egy kis értetlenség, de már újra észleljük a valóságot. Hogy ebben az országban nem történhet olyan, amire ne hatalmaztuk volna fel Majdnemkétharmad Elvtársat. Biankó csekket nyomtunk a kezébe, tessék öreg, írjál rá annyi nullát, amennyit csak akarsz, vagy amennyit nem szégyellsz.
Mi akartuk, hogy így legyen. Hogy Majdnemkétharmad Elvtárs saját embereivel töltse fel az Alkotmánybíróságot, megnyirbálja a jogköreit, szétverje az oktatást, padlóra küldje az egészségügyet.
Hogy kisvasutat építsen Felcsúton, és ha ez nem tetszik, meghosszabbíthassa Bicskéig, vagy ameddig akarja.
Arra is mi vettük rá Majdnemkétharmad Elvtársat, hogy szembe menjen Európával, a világgal, gyűlölködésre költse a pénzt, aminek máshol is lenne helye. Helyettünk harcoljon, lóhátról nyilazzon hátrafelé, hogy ott is legyenek ellenségeink, ahol korábban nem voltak.
Még alig egy éve voltak hatalmon, mi máris azt követeltük Akkormégkétharmad Elvtárstól, hogy nyúlja le a magán-nyugdíjpénztárakban megtakarított pénzünket. Azzal fenyegettük, hogy addig nem nyugszunk, amíg ezt a pénzt tőlünk el nem veszi. Mert ha valaki, mi tudjuk, nincs nálunk jó helyen a pénzünk. Egyedül Akkormégkétharmad Elvtársnál van jó helyen, esetleg a Magyar Nemzeti Bank valamelyik alapítványánál.
Vagy az Eximbanknál, mely pénzintézet majd kikölcsönzi Vajna és Garancsi uraknak, akik aztán az adófizetők pénzéből fizetik vissza a hitelt.
Majdnemkétharmad Elvtárs tudja, hogy mi, emberek, csak elherdálnánk a saját pénzünket. Ezért jó, ha van egy nagy, erős, igazságos Majdnemkétharmad Elvtárs a közelünkben, aki megakadályoz bennünket a pénzünk felelőtlen kezelésében. Elveszi tőlünk a pénzt, nehogy bohóságokra költsük.
Mi, emberek, azzal is megbíztuk Majdnemkétharmad Elvtársat, hogyha bárki firtatja, mi van a pénzzel, a világért el ne árulják! Nem azért volt a fülkeforradalom, hogy Majdnemkétharmad Elvtárs mindenkinek mindent kikotyogjon. Jól néznénk ki, ha kiderülne, hogy Majdnemkétharmad Elvtárs pletykás vénasszonyok gyülekezete. Nem ezért szavaztunk rá, hanem hogy gondoskodjon rólunk a legjobb tudása szerint.
Ha Majdnemkétharmad Elvtárs holnap úgy látná jónak, hogy nekünk az a jó, ha lesöpri a padlásokat, hamar kiderülne, hogy ezt is az emberek akarták. Egyelőre persze nincs erről szó, még csak a takarítóeszközök beszerzése zajlik, úgyhogy még nem kell ezt akarni, ne tessék előre sietni, mindent a maga idejében.
Furák vagyunk mi emberek. Annyi mindenre hatalmaztuk fel Majdnemkétharmad Elvtársat, hogy ha nem a saját szemükkel látnánk, el sem hinnénk.
Az internetes oldal letöltések 77 százaléka legalább egy úgynevezett nyomon követéssel jár, aminek többféle indíttatása lehet: statisztikai célokat éppen úgy szolgálhat, mint hirdetési célokat. Egy a lényeg, az arra kíváncsi vállalatok nyomon követhetik, ahogy a világhálón szörfölünk.
Nem okozhat meglepetést, hogy a Google jelenti a leggazdagabb forrást a viselkedésünk feltérképezését célzók számára. A kereső és hirdető óriás követte nyomon az összes letöltött oldalak 64 százalékát – derül ki a Ghostery által 144 millió oldalletöltésen alapuló vizsgálatából.
Nem véletlen tehát, hogy ha egy nap letöltünk egy adott termékről egy képet, az elkövetkező napokban számtalanszor bele fogunk futni abba a termékbe a neten.
Kaptam egy levelet. Márti, aki olvasta néhány korábbi írásomat, és abból arra következtet, hogy én tudok válaszolni a kérdésére, arról érdeklődik, hogy miért nem vagyunk dühösek. Érteni ugyan én sem értem, de megpróbáltam megmagyarázni.
Kedves Péter,
elég sűrűn felmerül bennem mostanság, hogy miért nem dühösek az emberek? Miért nem dühösek annyira, hogy összefogjanak? Akárhányszor kint vagyok egy tüntetésen az olyan, mintha én haragudnék egyedül azért, amit az országgal és az emberekkel tesznek. Ott állok a rendőrökkel szemben, az egy ötvenes magasságommal és kiabálok, hogy változást akarunk. De egyre többször érzem azt, hogy szinte egyedül vagyok ezzel. Az ismerőseim között rengeteg az okos, értelmes ember, mégis sűrű-sötét hallgatás van, ha bármit posztolok, mondok, kiabálok. Pedig pont az a véleményük, ami nekem. Én ezt nem értem. Mitől félünk annyira? Mért nem vagyunk már igazán dühösek? Megköszönöm, ha írsz erre, biztosan naiv vagyok vagy nem elég okos, vagy nem is tudom, de borzasztóan elkeserít ez az egész, ami itthon folyik. Mit gondolsz, mi a fene van az emberekkel? Előre is köszönöm, Márti.
Kedves Márti,
választ vársz tőlem, de nem tudom, hogy mit mondjak. Mert még magamról sem tudom, hogy dühös vagyok-e egyáltalán. Azt tudom, hogy utálom, ami van és undorodom. De a düh az más.
Dühösnek kellene lennem? Lehet, hogy az vagyok, csak nem tudok róla? Ki számít dühösnek? Aki káromkodik? Kukákat borogat? Kirakatokat tör be?
Hol végződik a felháborodás, és hol kezdődik a düh?
És milyen alapon beszéljek mások nevében? Hogy ők, akiket nap, mint látok az utcán, miért nem dühösek? Vagy ha dühösek, akkor miért nem úgy, hogy azt te vagy én is észrevegyük?
És van még egy kérdés. Nem mellékes, inkább alapvető: hogy kire kellene dühösnek lennünk? Első megközelítésből persze jön a válasz: hogy Orbánra és társaira. Szétlopták az országot, lebontották a jogállamot. Megmásítják a múltunkat, ellopják a jelenünket, felélik a jövőnket.
Egyszerű, mint a faék.
Értem én, hogy rájuk kellene dühösnek lennünk, de én inkább – megint a magam nevében beszélek – megvetem és lenézem őket. Ha valakire dühösnek kell lennünk, akkor azok mi magunk vagyunk. Amiért hagytuk, hogy ez legyen. Hagytuk, hogy terrorista honfitársaink túszul ejtsék a hazánkat, megvezessenek bennünket, becsapjanak, átvágjanak.
Már akit, tudom. Mert voltak sokan, akik kezdettől fogva látták, hogy mi készül. Nem voltak okosabbak másoknál, de volt merszük szembenézni a valósággal. Merték tudni, hogy a fekete nem fehér, a kicsi nem nagy, a diktatúra nem demokrácia.
Szóval, hogy a hazugság nem igazság.
Sokan csalódtak a szabadságban. Szerintem azért, mert nem harcoltunk meg érte. Készen kaptuk, az ölünkbe pottyant, és ezért azt hittük, hogy a jólét is eljön vele. Volt idő, amikor még irigykedve néztük a nyugaton élők autóit, csodáltuk őket, amiért a miénkénél szebb házakban laktak, és jobb helyekre utaznak. Azt hittük, hogy ha eljön a szabadság, mindez nekünk is meglesz. Nem így történt, és ezért most a szabadságra haragszunk. A diktatúrát választjuk, mert volt már benne részünk és a vége annak is egészen kibírható volt.
A mi diktátorunk volt a legjobb mind közül, mi pedig szabadabban éltünk, mint a tábor többi barakkjának lakói. A románok, a bolgárok, a keletnémetek.
Pontosabban: kevésbé elnyomottabban.
Mi volt az eredeti kérdés, kedves Márti? Hogy miért nem vagyunk elég dühösek?
– Bayer úr, köszönjük, hogy számos fontos elfoglaltsága, valamint megannyi bokros teendője mellett szakított időt erre a beszélgetésre.
– A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit, és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol, és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol.
– Ön szerint mi kell ahhoz, hogy a cigányság felemelkedhessen?
– Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.
– Erről beszélt már Farkas Flóriánnal? Aki, sajtóhírek szerint több mint másfél milliárd forintot eltüntetett a cigányság felzárkóztatására indított programból. Egyáltalán: Ön szerint Farkas Flórián megfelelően képviseli a romák érdekeit?
– Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.
– Bayer úr, beszéljünk másról. Pontosabban, másokról. Önt sokan antiszemitának tartják, és ezt a véleményüket az Öntől vett idézetekkel támasztják alá. Önök rendre visszautasítják, a vádat, tagadják, hogy antiszemiták lennének. Tényleg, mit gondol Ön a magyarországi zsidóságról?
– Teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni.
– Ez így meglehetősen félreérthető, és sokakban az a képzet támad, hogy Ön kirekesztő és rasszista.
– Magyarországból bűz árad – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…
– Nyakig beásni az orgoványi erdőben? Nem gondolja Bayer úr, hogy Önök egyfelől félelmetesek, másfelől viszont szánalmasak és ezért az emberek röhögnek Önökön. Mit terveznek, hogyan tudják kezelni ezt a helyzetet?
– A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén…
– Az Ön pártjából sokan és sokszor támadják a civil szervezeteket, akik gyakran olyan feladatokat látnak el – szegények, hajléktalanok, menekültek, segítése – amelyben az államnak is sok feladata lenne. Néhány hónapja a civilek a parlamentben tiltakoztak az őket megbélyegző civil törtvény ellen.
– Ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.
– Világos üzenet ez Bayer úr, csak úgy tobzódnak benne a keresztényi értékek. Mit gondol arról, hogy Ferenc pápa egy sor kérdésben másként gondolkodik és nyilatkozik, mint az Ön, magát kereszténynek hirdető pártja?
– A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.
– Ez most vicc, vagy komoly? Mert ahogy a székelyek mondják: viccnek túl durva lenne. De ha már itt tartunk: mit gondol arról, hogy az Ön pártja által képviselt keresztény értékek köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a katolikus egyház első embere, Ferenc pápa gondol a világról?
– Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni.
(Az interjúban olvasható válaszok Bayer Zsolt írásaiból vett szó szerint idézetek.)
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
