Blogolda

Ne rángassátok a békemenetesek bajszát!

Érik a Békemenet, mert „addig rángatják az oroszlán bajszát, amíg el nem indul”. A külföldi ultraliberálisok szövetkeztek magyarországi kiszolgálóikkal, az „ötödik hadoszloppal”, hogy illegitimálják az országgyűlési választást – ezt mondta egy a szellemi honvédelemről rendezett összeröffenésen Stefka István.

Stefka István persze tudja, hogy nem lesz békemenet. Akkor lenne, ha Orbán Viktor és a Fidesz engedélyezné. Adna rá pénzt, segítene a szervezésben, toborzásban, az emberek szállításában.

Mostanság ez nem aktuális. És nem is azért, mert nincs rá pénz, hanem mert a politikai haszon kétséges. Ha nem jön össze annyi ember, amennyi jól mutat a televízióban, akkor fölösleges minden. Márpedig ma a Fidesznek nehéz utcára hívnia az embereket. Meg kockázatos is, ki tudja, hátha ellenük fordul a népharag.

Utoljára a 2014. márciusában szerveztek békemenetet, azóta néma csend. Tavaly év elején, a budapesti olimpiával kapcsolatos aláírásgyűjtés idején ugyan bejelentették, hogy esetleg megint lesz békemenet, de aztán abból sem lett semmi.

Ettől még persze beszélni lehet mindenről. Oroszlánról, meghúzgált bajuszról, bármiről.

Nem mindegy persze, hogy kik azok, akik beszélnek.

Stefka István, aki jelenleg a Pest Srácok lapigazgatója, egyike volt azoknak az újságíróknak, akik a pártállam idején belügyi tudósítói igazolvánnyal rendelkeztek. Kitüntetést is kapott a pártállam Belügyminisztériumától, sőt, az a megtiszteltetés érte, hogy a többiek díjazott nevében ő köszönhette meg az elvtársaknak, amiért elismerték a szocializmus építéséért végzett munkájukat.

Csizmadia László 1980-tól volt tagja az MSZMP-nek. 1978 és 1990 között tanácstag, a lakásügyi társadalmi bizottság tagja, később elnökhelyettese. Dolgozott a Gyermekélelmezési vállalatnál, ahol főosztályvezető volt, majd a Dél-budai Vendéglátó Vállalat kereskedelmi igazgatójaként. A Skála Coop – Mester Coop cégnél vezérigazgatóságig vitte. Csupa olyan feladat, amelyekkel az egypártrendszer a legádázabb ellenségeit kínálta meg.

Fricz Tamás politológus, az Ifjúkommunista című folyóirat egyik szerkesztője volt. Ez a lap a KISZ-nek volt a folyóirata, s mint ilyen a rendszer legharcosabb ellenfelei közé tartozott.

Bencsik András, sok helyen megfordult élete során. 1990 előtti pályafutása az MSZMP központi lapjánál, a Népszabadságnál csúcsosodott ki. Ebben az újságban jelent meg 1986. október 17-én „Érzelmi kötődés” című cikke, melyben a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról írt.

Bayer Zsolt az akkor még liberális Fideszben kezdte pályafutását, ezzel egyidőben újságíró volt a jobboldalinak és konzervatívnak nem mondható Kurírnál. Innen a Népszabadsághoz, majd a 168 órához kanyarodott az útja, ezt követte a máig tartó megvilágosodás, amikor rájött, hogy ő nem baloldali és nem liberális, hanem jobboldali és konzervatív.

Ezek az emberek adták a nevüket az eddigi békemenetekhez, ők szervezték a vonulásokat. Amint a felsorolásból látható, egytől egyig csupa makulátlan, kifogástalan politikai pedigrével rendelkező honfitársunkról van szó.

Ha sokat rángatják a békemenetesek bajszát, Bicskéig ér a békemenet. Ha még akkor is rángatják, meghosszabbítják Lovasberényig.

Meghekkelt interjúk – Mészáros Lőrinc nem stróman, csak időnként vesz ezt-azt a gazdájának

– Mészáros úr, elárulná a titkát, hogyan tud ennyi pénzt keresni?

– Nem tudom. Pedig ez engenm is érdekel, meg is kérdeztem a Viktort, de nem akarta megmondani.

– Nem mondta meg Orbán Viktor, hogy Önnek honnan van a vagyona?

– Azt mondta, örüljek, hogy nem tudom.

– Azt mondják, hogy ami az Ön nevén van, az valójában Orbán Viktor pénze.

– Erről őt kellene megkérdezni, a mások pénzéről én nem nyilatkozhatom.

– Ezek szerint elismeri, hogy Ön Orbán Viktor strómanja?

– Nem tudom, mit jelent az a szó, hogy stróman.

– Magyarul csendestársnak mondhatnánk. A stróman olyan ember, aki a saját nevére veszi valaki másnak a pénzét.

– Ja, így már értem! A Viktor, aki nekem ugye gyerekkori pajtásom, időnként megkér, hogy vásároljak neki ezt, azt. Jachtot, villát az Adrián, mikor mi adódik.

– És akkor maga vásárol?

– Mi mást tehetnék? Ha magát odahaza megkéri az asszony, hogy hazafelé jövet a munkából vegyen a boltban zöldséget, húst, kenyeret, akkor visszautasítja?

– Ön földeket vásárolt Mészáros úr, televíziót, hotelt, lapkiadót, futballcsapatot. Azért ez más, mint kiflit venni a boltban.

– Nem szoktam kiflit vásárolni. Ha kiflit akarok enni, veszek egy pékséget. De ha a Viktor megkér, akkor veszek neki valamit. Eléggé macerás, de az ember, ahol tud, segít.

– Ön szerint az életszerű, hogy egy gázszerelő Magyarország leggazdagabb emberei közé tartozik?

– Ez így azért nem teljesen igaz.

– Nem tartozik a legvagyonosabbak közé?

GRAFIKONBAN A VILÁG – egyre kevesebb órát dolgozunk?

A magyarok előszeretettel hangoztatják, hogy mennyit dolgoznak; nos, egy OECD-statisztika szerint a magyar foglalkoztatottak évente átlagosan 1761 órát – azaz a szabadságokat, az ünnepnapokat is beszámítva –, heti 34 órát. Ez pedig igencsak messze áll a görögök leterheltségétől: ott évi 2113, azaz heti 40,5 óra jut egy alkalmazottra.

A görögöknél még a mexikóiak is többet töltenek állásukban: mint azt az alábbi grafikonból látható, évi 2246, azaz heti 43 órát.

Forrás: Statista

Mindez a legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD jelentéséből (Employment Outlook 2017) derül ki, amelynek egyik táblázatából tendenciájában is megvizsgálható, hogy egyes országokban idővel hogyan alakult a ledolgozott órák száma. Érdekes módon, Magyarországon ez a rendszerváltás óta egyenletesen csökken  – ahogy az az OECD adatbázisából a foglalkoztatásban állók átlagosan ledolgozott óráinak a számáról készített grafikonunk is mutatja.

Forrás: OECD

Másképpen az „ukrán nyugdíjasokról”

0

Nem tudom, felfigyeltek-e rá, kik válnak az első számú közellenséggé egyes magyarországi politikai szerveződések számára a választások napjához közeledve? Bizony-bizony ezzel a pozícióval egyre inkább a kárpátaljai „ukrán nyugdíjasokat” ruházzák fel. Cikkek és riportok sorozata készül róluk, melyekben lerántják a leplet csalárdságukról, kiderül egyebek mellett, hogy ezek az „ukrán nyugdíjasok” forint milliárdokkal apasztják a magyarországi nyugdíjkasszát, s szavazataikkal pofátlanul beleszólnak a magyarországi belpolitikába is.

Szögezzük le azt, ami nyílt titok: sok kárpátaljai magyar nyugdíjas, miután élt a visszahonosítás lehetőségével, lemondott ukrajnai járandóságáról, s ezzel párhuzamosan pedig – ismételten csak a meglévő jogszabályokból kiindulva, tehát nem törvénysértően – magyarországi járandóságot igényelt. Számukat csak saccolni lehet, mert a megyei Nyugdíjalap hivatalos közlése szerint 2010 és 2017 között 4451-en kérték ukrajnai nyugdíjuk folyósításának a megszüntetését. Mivel nem Magyarország a kizárólagos célország, s mivel időközben el is haláloztak közülük, aligha vannak többen 4 ezernél. Nem vitás az sem, hogy akadnak közöttük olyanok is, akik jogtalanul jutottak hozzá a magyar állampolgársághoz. Ugyanakkor ezek száma alighanem elenyésző egyrészt, másrészt az átveréshez ebben az esetben két félre volt szükség: a csaló mellett egy szemet hunyó magyarországi köztisztviselőre is.

A fentebbiekről azonban nem szólnak a riportok, cikkek. És sok egyéb másról sem. Például arról, hogy az „ukrán nyugdíjasok” igen jelentős hányada 1938 és 1946 között látta meg a napvilágot, tehát eleve magyar állampolgárnak született. Arról sem beszélnek a tényfeltárók, hogy Magyarországon egyes becslések szerint 40 ezer olyan, többnyire kárpátaljai magyar dolgozik legálisan, akiknek a felnevelése, taníttatása a magyar államnak egy fillérjébe sem került. Ennek ellenére ők azok, akik pótolják a krónikusan hiányzó munkaerőt, fizetik a mindenféle járulékokat. Így a nyugdíjkasszát is tetemes összeggel gazdagítják. És ezzel nem csupán a kárpátaljai „ukrán nyugdíjasok” járulékait állják, akik között feltehetően ott vannak saját szüleik, nagyszüleik is. A hivatalos statisztika szerint Magyarországon jelenleg négy aktív dolgozó tart el három nyugdíjast, más szóval mintegy 26 ezer magyarországi nyugdíjas is nekik köszönheti a havi rendszeres borítékot.

Egyfajta vádként hangzik el az is ezekben a riportokban, hogy ezek az „ukrán nyugdíjasok” felvásárolják a magyarországi határ menti települések lepukkadt házait. Holott ezért csak köszönet jár nekik, hisz azokat nem csupán megvásárolják, hanem lakhatóvá is teszik. Hangsúlyos szerepet kap az az állítás is, mely szerint az „ukrán nyugdíjasok” kirabolják a nyugdíjkasszát. Míg a többi tény sima elhallgatás, ez a vád alighanem a legnagyobb hazugság, amit a riportokban, cikkekben előadnak. Az internet révén tudniillik seperc alatt kiderül, hogy Magyarországon jelenleg 2,1 millió (!) nyugdíjas él, aminek a feltételezett 4 ezer mindössze 0,19 százaléka. Tehát állításuk szerint ez a 0,19 százalék a felelős 99,81 százalék minden kínkeservéért!

Ezek a cikkek, riportok feltehetően kihatással vannak azokra, akik a hasukkal és/vagy a pénztárcájuk tartalmával szavaznak Magyarországon. De mivel az éremnek két oldala van, az „ukrán nyugdíjasokat” is mozgósíthatja. Olyanokat is, akik csak néhány napfényes évet akartak öreg napjaikra, s eszük ágában sem volt beleszólni a belpolitikába. Ezek után nem is tehetnek mást, mint kilépnek szépen rendbe rakott botpaládi, barabási, lónyai, surányi stb. házukból, és elbaktatnak az illetékes szavazóhelyiségbe, hogy ők 4 ezren (!) eldöntsék, merre tartson a majd tízmilliós (!) Magyarország az elkövetkezendő négy esztendőben…

Kőszeghy Elemér (Kárpáti Igaz Szó)

2018. január 18.

A kereszténydemokraták lekvárt vásárolnak

1,2 millió forintot költött a KDNP frakciója lekvárra. Istenem, ha ennyire szeretik, vegyék, vigyék!

Amúgy nem vagyunk meglepve, már ez is több annál, mint amit tőlük várni lehet. Hogy tudták, hogyan kell lekvárt vásárolni. Náluk haszontalanabb népséget ugyanis nem hordott hátán a parlament.

Túl azon, hogy tapsolnak a Fidesznek és lojálisan mosolyognak, amikor a Nagy Testvér valamelyik szónoka mond valamit, másra nemigen használhatók. De ebben tényleg jók: mindegy, hogy mit mond a Fidesz, a kereszténydemokraták tapsolnak és mosolyognak. Ebben profik, ha tapsolóra van szükséged, vagy alázatosan mosolygóra, keress egy kereszténydemokratát, megoldja.

Viszont olyanról még soha nem hallottam, hogy valamelyikük a hajléktalanokat segítette volna. A szegényeket, a menekülteket.

Pedig, Jézus valami ilyesmit tanított annak idején.

Jó, tudom, régen volt, ma más a módi.

Ma a lojalitás a divat, a gyengébb eltaposása.

És közben persze hirdetik az igét. Hogy a boltok azért vannak, hogy vasárnap zárva legyenek. Ezt találták ki a kereszténydemokraták, ez az ő csúcsteljesítményük a rendszerváltozás óta. Aztán, amikor a Nagy Testvér újra kinyittatta vasárnap a boltokat, mert annyira félt a népszavazástól, hogy kis híján maga alá lekvározott, akkor a kereszténydemokraták hallgattak.

Lapultak csendben, mint dinnye a fűben.

Haszontalan népség, ha rajtuk kívül senki sem indulna a választáson, akkor is nulla százalékkal zárnának. Ezért kapaszkodnak a Fideszbe, mint kutyába a bolha. Meg persze megszokásból.

Az is milyen szép volt, amit az éhes gyerekekről mondtak. Hogy sok gyerek azért megy üres gyomorral az iskolába, mert náluk ez életforma. Vannak családok, legalábbis a kereszténydemokraták szerint, akiket felvet a pénz, és nincs semmi gondjuk, legföljebb az, hogy milyen lekvárt vegyenek vacsorára.

Aztán nem vesznek semmilyet, mert ők még reggelire sem költenek. Náluk ez életforma, a korgó gyomor pedig szabadidős tevékenység.

1,2 millió, ha úgy vesszük, nem nagy pénz.

Persze, mint minden, ez is relatív. Stadionra kevés, lekvárra sok.

Új mélységekbe süllyedt a politikai bulvár Juhász Péter közösségi oldalán

0

Juhász Péternek, az Együtt elnökének annyira megtetszett a celeblét miután a Best magazin címlapján járt feleségével, Hámori Gabriella színésznővel és egyhónapos gyerekükkel, hogy úgy döntött a választásig minden egyes nap celebkedik kicsit a Facebook-oldalán a nagyérdeműnek.

Amikor Juhász Péter bulvárszerepléséről először hallottam, rezignáltan állapítottam meg, hogy egy 2-3 százalékon álló törpepárt egyébként szimpatikus vezetője a választások közeledtével ott hirdeti magát, ahol csak tudja. Most minden felület számít, így a sokak által csak a kenderről és a füttykoncertekről ismert Juhász arra vetemedett, hogy szennylapok címlapján mondjon nekünk olyan exkluzívan semmitmondó dolgokat, mint hogy első látásra szeretett bele feleségébe, illetve hogy Lotti “nagyon jó baba, eszik, alszik, nézelődik”.

Rossz volt nézni, ahogy ő is beállt azon politikusok sorába, akik a könnyebb utat választják és a politika tudatos feldolgozása helyett a politikai bulvár irányába terelik a választókat. Hogyan lesznek valaha tudatos választópolgárok Magyarországon, ha az oktatási rendszer képtelen erre tanítani a fiatalokat, az iskolából kikerülve pedig a bulvár könnyen emészthető látszatvilágában találkoznak a politikusokkal? Nem a politikával, a politikusokkal.

Tudatos választópolgárok helyett pofapolitika: Gyurcsány úr olyan kellemes ember, meg milyen jók a receptjei! Jajj, a Szájer úrnak milyen szép, gondosan ápolt szakállkölteménye van!

Vajon mi következik abból, hogy Szél Bernadett gyerekei kaméleont kaptak karácsonyra, hogy Kocsis Máté fia “egyre jobban” püföli a karácsonyra kapott dobszerkót vagy hogy Lotti “nagyon jó baba és eszik, alszik, nézelődik”?

Az égvilágon semmi.

Hozzáértőbb politikusok lesznek ettől? Nem.

Meghatározzák ezek a közösségi médiára legyártott bulvárpillanatok a következő hónapok politikai irányvonalát? Nem.

Ez a könnyebb út: a sok paraszt, aki életében nem nyitott ki egy újságot vagy nézett végig egy híradót, most majd jól rám fog szavazni, mert olyan cuki, olyan jó apa, olyan állatbarát, olyan szuper vagyok.

Az V. kerületi ingatlanmutyik feltárásával rengeteget dolgozó, a Facebook-oldalán a politikáról napi szinten közérthető módon beszélő, sokakat tájékoztató Juhász Péter most még a bulvárlapokban való haknizásnál és a kisgyerekes/kisállatos cukifotók posztolásánál is alávalóbb dologra vetemedett: megszavaztatta, hogy borotválkozzon és kétszáz megosztásért azt ígérte, hogy élőben fogja közvetíteni.

“…így a kampányban az is fontos, hogy a te véleményedet is kikérjem. Úgyhogy szavazz!” – írja Juhász Péter.

Juhász úr! A kampányban fontos a véleményem a szakálláról? Vagy egyáltalán a szakálla akár kampányidőszakban, akár azon kívül? Értem én, hogy a fiai “imádják dörzsölgetni”, de nekem hadd ne kelljen, mert teljességgel érdektelen a politika szempontjából, sőt, a civil életében is legfeljebb az ember családtagjait érdekli az ilyesmi.

A kétszáz lájkot ugyan nem sikerült összekoldulni ezzel a szégyenletes akcióval, az eddig egészen szerethető, őszinte, nyílt figura viszont így is bejelentkezett élő adásban borotválkozás közben, hogy a magyar politikatörténet legsötétebb öt percével szórakoztassa közönségét.

Közben még azt is megtudhattuk, hogy Juhász egy tizenhat éves cicát ápol. Remek! Fontos! Új, forradalmi irányt vesz most az Együtt politikája ettől a rettenetesen lényeges információtól.

És mostantól minden nap szégyenkezhetünk, Juhász ugyanis “a választásokig minden nap szeretne adni valamit a nézőinek és ez nem mindig politika lesz, hanem háttérinformáció”. Háttérinformáció, értsd: érdektelen bulvárpillanatok a politikus mindennapjaiból, fotók a reggeli kávéról és croissant-ról, gyerekekről, beteg cicákról, egyszóval celebkedés minden mennyiségben. A választások történetének leggyalázatosabb kampánya elé nézünk.

Lesz-e kétharmad, folytatjuk-e addig az illiberalizmus építését, amíg össze nem érünk Putyin Oroszországával – ez mind-mind jelentéktelen kérdés pillanatnyilag.

Most az a létfontosságú kérdés, hogy megborotválkozzon-e Juhász Péter, növesszen-e bajszot Gyurcsány Ferenc vagy vasaltassa-e ki a heréjét Rogán Antal.

Vajon hol van a határa a lájkkurválkodásnak? Tényleg a közösségi média agyhalott celebjei fogják mostantól kijelölni az utat a politikusoknak?

Lesz majd ezer lájkért lábgyantázás Németh Szilárddal vagy Molnár Krisztián YouTube-szemetének mintájára bebaszós live Szanyi Tiborral?

Kénytelenek vagyunk felkészülni a legrosszabbra.

Orbán Viktor levele Soros Györgynek

Gyuri bácsi, kérlek tisztelettel, mi sosem akartunk téged kitiltani Magyarországról. Igen, mondtunk ilyet, de nem gondoltuk komolyan. Mi csak az általad támogatott civil szervezeteket vegzáljuk, meg azokat a civileket, akikre ráfogjuk, hogy te támogatod őket.

De ez nem neked szól, Gyuri bácsi. Ha valaki, én tudom, hogy mennyi jót tettél a hazámmal. Ami persze neked is a szülőfölded. Meg személyesen velem is, amikor Oxfordba mehettem tanulni a te pénzeden. És még sokan a Fideszből, meg más pártokból is persze, és olyan emberek is, akik nem tagjai semelyik pártnak.

Szóval, tudom én, hogy mennyi jót tettél a hazáddal. Pedig az a haza, nem volt mindig jó hozzád. Épp a napokban. 111 éves korában halt meg Bran­deisz Elza, aki anyukádat és téged gyerekként bújtatott. Ha ő nincs, te már 74 éve nem élnél.

Mindent tudok Gyuri bácsi, és ígérem, nem felejtek el semmit.

De meg kell értened, hogy bajban vagyok. Segítened kell. Mumusra van szükségem, akivel ijesztgethetem az embereket.

Sokat tettél a hazáért, és most még kérünk tőled valamit. Vállald el, hogy te vagy az elsőszámú közellenség. Aki elárulta Magyarországot és Európát, ha hagynánk, romba döntenéd a kultúránkat, és mindent, ami nekünk fontos.

Ezért támadjuk az általad támogatott szervezeteket Gyuri bácsi. Szükségem van rád! Jobban, mint eddig bármikor!

Ellenség kell, akitől rettegnek, akit utálnak az emberek.

Azt akarom, hogy az emberek veled foglalkozzanak Gyuri bácsi. A te gaztetteidről beszéljenek, Hogy milyen gonosz terveid vannak. Migránsokat hoznál Európába és Magyarországra.

Azt akarom, hogy erről beszéljenek, és ettől féljenek. És ne az legyen a téma, hogy szétloptam az országot, strómanok nevére írattam mindent. Már majdnem minden az enyém, és ez így is marad, mert nincs, aki megállíthatna. A sajtó elfoglalva, a civilek karanténban, a jogállam romokban.

Még ezt az utolsó szívességet kérem tőled, Gyuri bácsi! Ígérem, tényleg ez az utolsó kérésem. Engedd meg, hogy vegzáljuk a civileket!

Persze, ez rád nem vonatkozik. Az, hogy valamelyik túlbuzgó hülyém azt mondta, hogy tiltsunk ki téged Magyarországról, nem jelent semmit. Jöhetsz bármikor, szeretettel látunk.

Csak arra kérlek, hogy csendben, titokban gyere Gyuri bácsi. Úgy, hogy senki se tudjon róla. El tudjuk intézni. Ott laksz, ahol csak akarsz, abban a hotelben, amelyik neked tetszik. Legföljebb majd kiürítjük a környéket, lehegesztjük a csatornafedeleket. Mindenki azt fogja hinni, hogy Putyin van itt, vagy az a kínai. Olyankor szoktuk megbénítani a fővárost.

Gyuri bácsi, várunk, szeretettel. És megígérem neked, hogyha már nem lesz mit lopni, akkor majd a civileket sem vegzáljuk többé.

Közmédia, közpénz – közöd?

Van itt nekünk az MTVA, teljes nevén Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. Egyszerűsítve közmédiaként szoktuk említeni. Feladatai ellátására évente több mint 80 milliárd forintot kap az adófizető állampolgároktól.

Ez a feladat röviden és vázlatosan a következő: tájékoztatniuk kellene a magyar polgárokat arról, ami hazánkban és a nagyvilágban történik. Elfogulatlanul, gyorsan, pontosan, azaz: szakszerűen és tisztességesen.

Sokan tanúsíthatják, hogy a közmédia ennek a feladatának nem tesz eleget. Mellébeszél, maszatol, bizonyos információkat elhallgat, máskor csúsztat, vagy kifejezetten hazudik. Nem egy ország, hanem egy párt érdekében végzi a munkáját. Teszi mindezt úgy, hogy a tőlünk kapott pénzt az utolsó forintig elkölti.

Olyan, mint a mester, aki előre felveszi a munkáért a pénzt, ám a munkát nem, vagy csak csapnivaló minőségben végzi el. Ha az ilyen mesterre sikerül rábizonyítani, hogy el nem végzett, vagy pocsék munkáért vett föl pénzt, visszafizettetik vele, sőt, minősített esetben csalásért, sikkasztásért is elítélik.

(Nemcsak) jogász végzettségű ismerőseimtől kérdezem: az MTVA esetében megáll-e az előre megfontolt szándékkal, visszaesőként elkövetett hűtlen kezelés, esetleg a sikkasztás, mint tényállás? Lehet-e őket perelni, amiért szerződésben vállalt feladatuknak annak ellenére nem tesznek eleget, hogy az érte járó nem kevés pénzt minden évben felveszik és elköltik.

Hiénamosoly és rossz póker-kéz

0

Hiába volt hajlandó cenzúrázni és lapot beszüntetni, szerkesztőket meneszteni a Kelemen-közeli médiát elfideszesíteni, a főnök (és a nevében (apró)pénzosztó, Nagy-Debreczeni házaspár), az Orbán-barát hobbyíró egymaga több pénzt szerzett az itteni média újabb einstandolására, mint a szövetség egésze.

Akármilyen szorgosan kémlelték profi kártyavetők a kedvező jeleket, nincsenek jó előjelek: az új év rosszul kezdődik – és minden bizonnyal rosszul is fog folytatódni – a román politikában. Alig múlt el a vízkereszt napja, s máris kormány nélkül az ország, mégpedig a Gyulafehérvári Nemzetgyűlés, nagy csinnadrattával bejelentett, centenáriumának évében. Úgy tűnik nem több fél évnél a PSD-s – ALDE-s kormányok garanciájának ideje, ennyi a miniszterelnökök reakció ideje, amíg rájönnek, hogy kormányon képtelenség úgy táncolni, ahogy Dragnea (és a párt) húzza(ák). És így is marad ez, amíg Dragnea húzza, amíg a szakértelem teljességgel lényegtelen kritérium a kormányzati pozíciók betöltésénél, illetve csak a személyes hűség,  a feudális kötöttség, a klientelizmus számít; amíg a pártok zsákmányszerzésre, újabban pedig a felelősségre vonás elkerülésére épülnek; amíg a párt-patronátusi (kamarilla-politika) rendszer uralja a politikai mezőnyt, marad a teleormani (banán, azaz korrupt és álságos módon kormányzott) köztársaság, ahol a kormányzás művészete jószerével ismeretlen, a közjóra való hivatkozás pedig hiénamosolyt vált ki.

A kormányzás viszont mégsem utcasarki smekkeria (skaccok ügyeskedése, alvilági figurák kisded játéka), a dolgok természeténél fogva nem az, szakértelmet és integritást követel, viszont a többségi párt(ok) leadership-je minden, csak nem kompetens és nem tisztességes, ezért jóslom az elhúzódó válságot. Van, és minden bizonnyal lesz még Tudose-nél is lennebb, az inkompetencia, a középszerűség, illetve annál is gyengébb adottságú káderek hosszú sora vár ugrásra készen. (Tudose – minden elszólása és félművelt balgasága ellenére – utolsó napjaiban éppen helyesen kezdeményezte a kormány karcsúsítását, a bürokrácia megnyirbálását, a teleormani klientúra fontos kormánypozíciókból való hazavágását, csak hát későn és előkészítetlenül, ad hoc módon lépett föl, és szükségszerűen elbukott). Akik, máris halált megvető buzgalommal nyalják a megfelelő hátsó fertályt, de akik borítékolhatóan képtelenek lesznek a kormányzásra, háromperces rivaldafényt kapnak, majd újfent elzavarják őket, egészen addig, amíg a nagy kártyakeverőt (aki viszont most bevallotta: számára a kormányzás egyféle pókerjáték, jó vagy rossz lapjárás kérdése, és ő nem jó póker-kéz) el nem zavarja a következő patron (a PSD Iliescu óta a „Big Daddy”-k pártja, csak így müxik, a patriarchális vezetési stílus nélkül halott), és ez a pillanat még várat magára.

Dragnea egy számára kedvező összetételű – értsd zsarolható, hitegethető, illetve kliensekből összeverbuvált – vezető testületben (CEX) lemondásra kényszerítette a miniszterelnököt, de nincs még új jelölt, és főként nincs az államelnök által elfogadtatva. A válság-tanácskozás folytatódik és ez erodálja hatalmát, gátat vet autokratikus hajlamának, és az ellene folyó perek, minden megakadályozásukra tett próbálkozás dacára, folytatódnak (nem járhat a korsó a kútra míg a világ, csak míg eltörik). Csapdahelyzet ami kialakult, mert most már miután Dragnea azzal jött elő, hogy immár többet nem ő javasol miniszterelnök-jelöltet a pártján belül, ami persze sima szemfényvesztés. Viszont a párt nem is fog olyan befolyásos és kompetens, valamelyest is integráns személyt találni, aki – az előzmények ismeretében – elvállalná a funkciót, aki meg majd elvállalja az a lojalitásán kívül csak inkompetenciájával fog kitűnni: Dragnea újabb bábut keres, a mozgató drótok és spárgák, pálcikák és állványok, valamint a további kellékek és kulisszák maradnak.

Amúgy is sokféle olvasata lehetséges a mostani kormányválságnak, és még nincs vége a cirkusznak, hiszen messze az új kormány beiktatása, és egyáltalán nem tűnik sétagaloppnak, bármennyire is próbálják saját magukat is nyugtatgatni az illetékesek, a válság aktualizálódásának aktorai. És nehéz megjósolni, hogy az államelnök mit fog lépni, hiszen már a múltkori kormányválság idején megüzente, nem fog még egyszer egy Dragnea-bábut jelöltként elfogadni. (A jegyzetírás idején még nem döntöttek az új miniszterelnök-jelöltről, sőt még az ideiglenes, ügyvivő miniszterelnök személyéről sem). Könnyen meglehet, hogy Johannis az adott helyzetben úgy érti: a jelenlegi parlamenti többség képtelen a kormányzásra – és ebben van is valami – ezért akár új többséget is megpróbálhat létrehozni. Nem tudjuk, hogy az ALDE és Tăriceanu pontosan mit gondol, hiszen hallgatott a miniszterelnök és minisztereinek menesztéséről, illetve az előrehozott választások kierőltetése sem elképzelhetetlen.

És nincs esély a nyerésre egyik itteni Fidesz-fiókpárt számára sem, még ha úgy próbálják is feltüntetni, hogy Tudose zászlós elszólása hozzájárult bukásához (Érdekes megfigyelni, hogy akik most, különösen Magyarországon, a PC-beszéd ellen agitálnak, mennyire érzékenyek a „mások” szókimondására, miközben semmiféle kognitív disszonanciát át nem éreznek.) ez semmiféle politikai tőkét nem terem. A rossz pozicionálás, az elvtelen politizálás, és ennek következtében a több tűz közé szorultság egyre nyilvánvalóbban ellene fordul az önállóságukat vesztett rommagyar politikai formációknak.

Hiába volt hajlandó cenzúrázni és lapot beszüntetni, szerkesztőket meneszteni a Kelemen-közeli médiát elfideszesíteni, a főnök (és a nevében (apró)pénzosztó, Nagy-Debreczeni házaspár), az Orbán-barát hobbyíró egymaga több pénzt szerzett az itteni média újabb einstandolására, mint a szövetség egésze. Egy névtelen és mindezidáig ismeretlen alapítványnak (a fura hangzású Erdélyi Médiatér Egyesületnek) nagyobb beleszólása van a rommagyar médiapolitika alakulásába, mint a szövetségnek és megannyi médiaintézménynek, nagy nevű alapítványnak, vagy egyszerűen csak politikai lojalitás alapján összetákolt kuratóriumának együttvéve. És szemmel láthatóan többet ér Kató Béla jókor és jó helyen elhangzó „szerelmi vallomása” (aki ráadásul azt mondja, úgy kapott kilencven millió eurós támogatást, hogy ”Orbán Viktorral nem voltam barát, nem látogattuk egymás házát…”, mekkora költségvetési összeg járt volna, ha barátok?), mint az összes választott testület és vezér befolyása, politikai és egyéb programja, valamint „autonómiázása” egy helyen, hiszen az övé a nagy pénz. Gyakran látjuk majd, ahogy Kelemen Hunor másodhegedűsként vesz részt felavatási ünnepségeken, díszes és úrhatnám fogadásokon, és sorban áll egyházi támogatásért: megfordult a világ, és egyáltalán nem a javára. A rommagyar politikai képviselet csak nevében az, aminek lennie kellene, tehetetlen és kiszolgáltatott, önállóságát vesztett, decentralizált, gittegyletek és klienteláris hálózatok egyre kevésbé befolyásos, súlytalan hálózata. Meg kellene fordulni és más irányt venni, de nem látszik a visszaút. Azt hiszem a következő időszak egyre világosabbá teszi: zsákutca, amiben a politikai establishment jár, végén a fal várja és nagyot fog koppanni.

Magyari Nándor László

A jognemkövető állam

Legutóbb, tavaly októberben,  a tao-pénzekről derült ki, hogy nyilvánosak, azaz, az erre vonatkozó adatokat ki kell. Erről a Kúria döntött abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen. Az embereknek joguk van tudni, hogy az adóbevételből lecsípett közpénzeket mire fordítják.

Rendszeresen hallunk arról, hogy valamelyik újság, vagy civil szervezet adatokat kér egy minisztériumtól, közfeladatot ellátó intézménytől. Mely adatokat a címzettek nem adják ki, mire az újság, vagy civil szervezet bírósághoz fordul, és a bíróságok – több fordulót követően, gyakorta egy évnél is hosszabb idő elteltével – az esetek jelentős százalékában a kért adatok kiadására kötelezik a minisztériumot, közfeladatot ellátó intézményt.

Az illető minisztériumok, közfeladatot ellátó intézmények tudják, hogy a közérdekű adatok megtagadása törvényellenes, a gyakorlatban azt is tapasztalták, hogy a bíróságok többnyire érvényt szereznek a törvénynek, azaz, idővel mégis csak ki kell adniuk az adatokat. Ám ennek ellenére, ameddig megtehetik, mégis szembemennek az általuk is ismert törvénnyel, és csak akkor tesznek eleget törvényi kötelességüknek, amikor erre a jog erejével kényszerítik őket.

Nem tudom, van-e az ilyen magatartásnak jogi definíciója. Szerintem, ez a hozzáállás kimeríti az előre megfontolt szándékkal, haszonlesésből, visszaesőként elkövetett jognemkövetés tényállását. Arról nem is szólva, hogyha az érintettek önként nyilvánossá tennék a nyilvánosságra tartozó adatokat, akkor ezzel is csökkenthetnék a munkával amúis jól ellátott bíróságok túlterheltségét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK