Ez év februárjában költözött át Aachen környékéről, Németországból Maastrichtba, Hollandiába a két gyerekem, és anyám.
Annak rendje és módja szerint kijelentkeztünk mindannyian a német önkormányzatnál, a férjem és én bejelentkeztünk ide, és feltételes módban bejelentettük ide a két gyereket is, mert ők Koreai állampolgárok (is). Ez azt jelentette, hogy besétáltunk a kerületi önkormányzatba, durván öt perc alatt felvitték a számítógépes rendszerbe az új lakcímét mind a négyünknek. Nem kellett időpontot kérni, nem fizettünk illetéket, viszont kaptunk welcome ajándékot, és az ügyintéző nagy örömmel hivatalosan üdvözölt bennünket Csangdzsu város lakosai között.
Mikor a lányom belépett a repülőtéren az országba, automatikusan tudta a csangdzsui önkormányzat, hogy megérkezett. A betegbiztosítását egy telefonhívással függesztjük fel amikor kilép az országból, és tegnap ő maga, szintén egy telefonhívással élesítette azt. Tíz perc és egy óra között mozog hivatalosan, míg visszaállítják a biztosítást, praktikusan a telefonhívást követő tíz perc sem kell hozzá. Azért jó ez a felfüggeszthető rendszer, mert amikor nem tartózkodik az országban, feleslegesen nem kell fizetni a tb járulékot.
Ezzel szemben Hollandiában, két héttel a költözés utánra kaptak időpontot az önkormányzatnál, hogy be tudjanak jelentkezni. Vitték a bérleti szerződést, az útlevelüket, meg a születési anyakönyvi kivonatukat is, gondolván, hogy ennyi elég lesz. Hát nem.
A maastrichti önkormányzat kért új, EU konform anyakönyvi kivonatokat, plusz elhunyt édesapám halotti anyakönyvi kivonatát, és édesanyám és apám házassági anyakönyvi kivonatát, továbbá igazolást, hogy anyámra apám hagyott e vagyont. Nos, csak néztek, de Németország után már nehéz meglepni bennünket bürokrácia ügyben, nosza nekiláttak volna beszerezni a kért dokumentumokat.
Logikus lépésnek tűnt, hogy a hollandiai magyar nagykövetséget hívják fel, így is történt. Ott azt mondták, hogy néhány hónap alatt, egy kisebb vagyonért esetleg be tudják szerezni a barkódos kivonatokat, de nem tudnak rá külügyminisztériumi pecsétet rakatni, azt intézzük el ahogy tudjuk. Még nem hallottunk külügyminisztériumi pecsétről, igaz barkódos anyakönyvi kivonatról sem, de be kellett jelentkezni az új lakhelyre, anélkül ugyanis sem internet, sem bankszámla, sem TB nem lehetséges.
Kerestem információt a neten, sokra nem jutottam. Akkor úgy volt, hogy a fiamat elküldjük Magyarországra, hogy intézze el ezeket, továbbá azt, hogy anyámnak legyen Holland TB-je ugyanis nem úgy van, hogy itt a német kártyám, tessék szépen átírni hollandra, hanem elölről az egész. S1 jelű nyomtatványt letölteni, de az PDF formátumban van, azaz ki is kell printelni, kézzel kitölteni, majd vissza scennelni, és utána feltölteni. Magyarországon ez az online ügyintézés…
Viszont ehhez az egészhez kell a nyugdíjfolyósítótól egy igazolás, miszerint anyám nyugdíjas. Na de honnan, hiszen nincs magyarországi lakhelye. Hát akkor a legutolsó bejelentett magyarországi lakcím szerinti Államkincstártól vagy minek nevezik. Nagyszerű, ezt kideríteni két barátnőm két teljes napi szorgos telefonálgatásaival sikerült, akik Magyarországon élnek, és semmivel nem tartoznak nekem, én mégis kénytelen voltam őket ezzel zaklatni.
Innen írtam egy emailt a nyugdíjfolyósítónak, hogy akkor kérnénk szépen azt az igazolást, lehetőleg gyorsan, mert anyám krónikus beteg, méghozzá súlyos beteg, a gyógyszerei nélkül életveszélyes állapotba kerül. Egy automatikusan generált válasz érkezett, hogy csak abban az esetben kapunk érdemi választ emailben, amennyiben regisztrálva vagyunk az online ügyfélkapun vagy min, de mivel anyám tíz éve egyáltalán nem járt Magyarországon, alig hiszem, hogy lenne nekünk olyan. Az email még említette, hogy ha ilyen ügyfélkapunk nincs, akkor postai úton, saját kézzel írt levelet még esetleg hajlandóak elfogadni. Nosza, a 75 éves anyukámnak innen, Koreából whatsapp-on lediktáltam mit írjon, ő a sclerosisos kettős látásával, akkor már hosszú hetek óta gyógyszer nélkül leírta, a fiam pedig ott állt felette és szurkolt, hogy sikerüljön, majd elvitte a postára és feladta a középmagyarországi mittudoménhová, ahová kellett. Ez úgy két hónapja volt, beleírtuk a betegséget, az életveszélyt, mindazonáltal a mai napig nem érkezett rá válasz.
Eközben a barátnőm felajánlotta, hogy majd ő elintézi az anyakönyvi és egyéb kivonatokat, úgyis van ismerőse az önkormányzatban. Nagyon örültem, mert ha a fiamat oda kell küldeni, akkor hol alszik, mit eszik, honnan tudja, hogy hová kell menni, és mit kell csinálni, vajon mikor és kik fogják keresetlen szavakkal hazaküldeni Kínába etc.
Ugyanakkor így utólag azt hiszem, a barátnőm nem tudta mire vállalkozik, és vélhetőleg soha többet nem ajánl hasonlót. Ugyanis elment nagy bátran a hivatalba, közben minden egyes családtag írt neki meghatalmazást online, mert az kell hozzá, és mondta, hogy kiknek és milyen típusú anyakönyvi kivonatra van szüksége. Fejenként 8 oldalas nyomtatványt kapott, hogy töltse ki. Messengeren beszéltünk, írtunk, apám anyja nevét, születési helyét, a szüleim házasságkötésének idejét, helyét, és még millió mindent. Közben neki mennie kellett volna a kislányáért de nem, ő a mi családi adatainkat töltötte ki egy papírra, hogy kiadják a dokumentumokat. Amit én sem tudtam, azt küldtem anyámnak, ő is online volt, és adta az adatokat, ismétlem 75 évesen, nagybetegen, alig látva bármit is, gyógyszerek hiányában még rosszabb állapotban. A barátnőm meg egyre, hogy szegény mama, szegény mama. És piszkosul igaza volt, de mit tehettünk volna?
Másnapra meglettek a kivonatok, nagyon örültünk.
Innentől kezdve az volt a feladat, hogy rá kerüljön az a misztikus külügyminisztériumi (vagy belügyminisztériumi?) pecsét.
Van neki egy budapesti ismerőse, a közigazgatásban dolgozik, talán ő, mondta. Megkérte, a számomra teljesen ismeretlen hölgy elvállalta.
Elpostázta a kivonatokat neki, de másnap jött a válasz, hogy „nem mentek át a dokumentumok az UV teszten”. Na itt vesztettem el végleg a fonalat, és ő is. Csak annyit írt, hogy ne aggódjak, elintézi, én meg azt erre, hogy nem szeretném tudni, hogy ez a mondat mit jelent, ha el tudja intézni, azt megköszönöm. Másnap délután, munka után, gyerek előtt ismét a helyi hivatalban állt sorba, pedig erős protekciója van ott, és kicseréltette a kivonatokat olyanra, amelyek átmennek az UV teszten, amiről nem tudom mi és miért van, de egészen komolyan nem is szeretném tudni.
Nagyjából nonszensz, hogy az anyakönyvi hivatal által kiadott friss kivonatok nem felelnek meg egy szintén magyarországi másik hivatalnak, ennyit sikerült leszűrnöm a dologból, mint tanulság.
Újabb postázás a budapesti hölgynek, ő ismét be a minisztériumba pecsétért. Közben nekünk minden egyes nyomorult papírhoz ki kellett tölteni egy kérvényt, megadta a hölgy a linket, különben sosem találom meg, de az is kitölthetetlen PDF formátumban, tehát kiprintelték, kitöltötték kézzel, visszascennelték és elküldték emaillben a segítő ismeretlen hölgynek, ezt a fiam már sokadjára játszotta el, én innen Dél-Koreából koordináltam az attrakciót.
Megérkeztek az UV kompatibilis kivonatok és a kérvények Hollandiából, a hölgy elment a minisztériumba és lepecsételtette azokat, majd postára adta Maastrichtba. A költségek kivonatonként 55ooft a pecsétért, 25oo Ft postaköltség, és egy sor hála az ismeretlen jótevőnknek.
Az egész cirkusz kb. három hétig tartott.
Közben a maastrichti hivatalból megérkeztek az azonosító számok, így a fiam már tud bankszámlát nyitni és TB-t kötni, de anyám még mindig nem, mert a nyugdíjfolyosító nem válaszol, anélkül az S1 nyomtatványt a magyarországi hivatal nem fogadja el, anélkül viszont a hollandok előtt nem igazolt anyám társadalombiztosításra való jogosultsága, azaz nem adnak neki orvosi ellátást.
Most május vége van, februártól intézzük a fentieket három országból, online, telefonon, személyesen. Gyakorlatilag idegen emberek önzetlen segítségével jutottunk el eddig is, és anyám napról napra rosszabb állapotban van, a fiam már visszament a német háziorvoshoz, és legalább a hormon gyógyszert meg a vérnyomáscsökkentőt megszerezte, de csak azért, mert a doktornő őt kiváltképp szereti, és sutyiban valahogy odaadott pár heti adagot ezekből, hogy anyu ne kapja meg a második agyvérzését.
Innen Dél-Koreából kívánom minden illetékes ügyintézőnek, és az egész nyomorult rendszer kitalálóinak, hogy csak egy napra aggódjanak úgy az anyjukért, ahogy én most.
Az üzenetei lassan összefüggéstelenek, hiszen az idegrendszeri gyógyszereit senki nem tudja csak úgy odaadni neki.
Most a férjem elment Puszánba költöztetni az egyik barátját, és mivel ott van ismerős orvos, talán, esetleg, valahogy meg tudja szerezni anyu gyógyszereit egy hónapra.
Ez egyáltalán nem biztos, de megpróbálja. Ha sikerül is, hétfőn egy kisebb vagyonért gyorspostán feladjuk, általában 5 munkanap alatt ér oda, és imádkozhatunk, hogy ne legyen baj abból, hogy erős idegrendszerre ható gyógyszereket küldünk innen Hollandiába…
Eugenia S. Lee
