Blogolda

A mi kutyánk kölyke

A horvát foci a mi kutyánk kölyke, mondta Orbán Viktor a NATO csúcson a közmédiának. „A horvátok sikere persze a horvátoké, de egy picit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is, még hogyha most a horvát zászlót is kell most a magasba emelni.”

Legközelebb majd a magyar zászlót emelik magasba. Még nem tudni, hogy mikor, hol és milyen alkalomból, de majd erre is sort kerítünk.

Merthogy, a horvátok nélkülünk sehol se lennének. Ezért építettünk annyi stadiont, toltunk bele közpénzt a futballunkba. Hogy nekik sikerüljön. Mi segítettük őket a góllövésben, nekünk köszönhetik, hogy gyorsak voltak és a döntő pillanatokban helyén volt a szívük.

De mi szerények vagyunk, nem a saját sikereinket toljuk előtérbe, a győzelmet és az ezzel járó dicsőséget meghagyjuk másoknak.

Néhány évtizeddel korábban, az egypártrendszer embert próbáló éveiben, volt egy vicces mondás: „A konyak a dolgozó osztályok itala, amelyet választott képviselői által fogyaszt.”

Nekünk ma a tudat is elég, hogy mindenkinél jobbak vagyunk.

Félni, és félni hagyni

Szívesen lájkolna a Facebookon, de tart attól, hogy baja lesz belőle. Középkorú nő mondja ezt az utcán. Szégyenkezés van a hangjában és valószínűleg a tekintetében is. Ez utóbbit csak sejtem, mert nem mer a szemembe nézni. Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondolom magamban, de nem mondok semmit. Mit is mondhatnék egy embertársamnak, aki tisztességesen élt idáig, és most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallom ezt a mondatot, mások is mondtak már hasonlókat. A félelem benne van a levegőben.

Ismerős politikus mondja, hogy lakossági fórumok után, ahol főleg idősebbek ülnek, nyugdíjasok, akiktől már nem vehetnek el semmit, odamennek hozzá, és azt mondják, hogy a gyerekük helyett jöttek. Vagy az unokájuk helyett, aki azért nem mert idejönni, mert fél, hogy kellemetlen következményei lesznek.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, miként juthattunk idáig, hogy azt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma. Megint megtanultunk írni, és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Most újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, hogy mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna. És azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

Félünk piacon, postahivatalban – félni bárhol lehet. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök.

Fél az ápoló, és fél az ápolt.

Félnek a fiatalok, mert azt látják, hogy a szüleik félnek. Utóbbiak nem mutatják, de ettől még látszik rajtuk. Kiül az arcukra, látszik a tartásukon, érződik a bőrük szagán. A félő ember másképp mozog, mint az, akinek nincs baja. Félnek az idősek, mert azt látják, hogy a gyerekeik és az unokáik félnek.

Félünk játék közben, munkaidőben, nyaraláskor. Zenét hallgatva, könyvet lapozgatva, újságot olvasva.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet. De egyszer majd elmúlik ez is, a félelem sem tart örökké. Ám addig nem árt, ha alaposan meggondoljuk, hogy mit lájkolunk a Facebookon.

Idült

0

csak néha
két verssör között
térek észhez
semmi közöm az egészhez
mégis
írom tovább a méregpoharat
melytől ki nem józanodom
az biztos
így hát
ittasan vezetem magam vissza
az idült részegséghez
a verssorsok
egybefolynak előttem

de hová hömpölygünk?

Vaya con dios, Codrutza

0

Laura Codruța Kövesi távozásával lezárult egy korszak, nemcsak a DNA presztízse, láthatósága és arculata szempontjából, hanem a korrupció-ellenes politika vonatkozásában is. A főügyész-asszony belföldi és külföldi pozitív megítélése pedig fontos eleme, sőt meglehet, legfontosabb összetevője volt Klaus Johannis államfő imidzsének, aki egész politikai arculatát hozzácsatolta a korrupció visszaszorításának kérdésköréhez.

Mint minden politikai eseményt a DNA vezetőjének menesztését is mindenki érdekeinek, politikai kultúrájának, ízlésének, vérmérsékletének megfelelően érti és értelmezi, nincs egyértelmű álláspont, sőt a közéleti diskurzusok, árkok és törésvonalak mélyítésére használják a lehetséges interpretációkat.

Ami bizonyos, hogy a főügyész szakmai teljesítményét alig lehet megítélni, mert egyfelől túlságosan sok a rárakodott politikai teher (hogy sarat ne mondjak), másfelől pedig, mert az alternatív tények és posztigazságok, a politikai manipuláció elfedi ténykedésének valós adatait, ezért “nem hiszünk” a statisztikáknak. Jellemző, hogy egyfelől korrupcióval vádolták, viszont soha nem személyében, hanem az általa vezetett intézményt, vagy annak egyes képviselőit, és különösen olyanok, akik érintettek voltak hasonló ügyekben. Másrészt a statisztikái igencsak “jól mutattak”, hiszen egyrészt viszonylag sok magasrangú tisztségviselőt sikerült perbe fogni és korrupciós (mindenekelőtt hivatali visszaélés) ügyben bírói ítéletet elérni ellenük, ugyanakkor a 90% fölötti elmarasztaló bírói ítélet nemzetközi vonatkozásban is kimagasló eredmény, ami egy speciális ügyészcsoport eredményeit illeti. A szakmai (Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanács – CSM) testületek pozitívan véleményezték a DNA és vezetőjének tevékenységét.

A DNA-nak sikerült az elmúlt öt évben összesen 68 magasrangú köztisztviselő ellen korrupciós nyomozati anyagot összeállítani, és perbe fogni őket, köztük 14 miniszterrel, 39 képviselővel és 14 szenátorral. Közülük 37-et véglegesen elítéltek a bíróságok, a többi ellen még folyamatban vannak a perek. Ugyanakkor több, mint 2 milliárd eurót érő illegálisan szerzett vagyont foglalt le előzetesen a korrupció ellenes ügyészség. Végül az igazságügy-miniszter csupán az intézmény menedzsmentjét bírálta, azaz formális kritériumok alapján hozott ítéletet a vezető felett és fordult az AB-hez, amikor az államelnök nem volt hajlandó elmozdítani funkciójából. Az AB pedig szakmai érvelés nélkül – nemcsak átpolitizált módon, hanem sokak véleménye szerint hatáskörét túllépve, az államelnök teendőit előírva – állította sarokba Johannist, kötelezte alkotmányossági összeférhetetlenség okán aláírni a főügyész visszahívásának rendeletét. Így azután, lényegében pozitív szakmai megítélés mellett, politikai okokból történt a főügyész elmozdítása.

Van egy harmadik és általánosabb ok is, amiért például az (i)gazságszolgáltatás korrupciójáról keveset mondhatunk, mégpedig az, hogy az egy “kontrollálhatatlan” intézmény. Olyan területen működik – az egészségüggyel egyetemben -, és olyan szakértelmet működtet, melyet a józan ész, a közvélekedés, minden igyekezete ellenére, képtelen részleteiben, láthatatlan hálózataiban és összefüggéseiben követni, átlátni. Az (i)gazságszolgáltatás intézményi kereteihez képest nincs “külső autoritás”, csak a legfőbb politikai establishment, ami törvénykezéssel, közpolitikákkal, kinevezésekkel, visszahívásokkal stb., azaz csupa formai eljárással operál, a tartalmi összetevők bizonyos értelemben tabuk, védi őket a mundér becsülete, a szakmán belüli szolidaritás.

Ismerve a román és benne a rommagyar politikai tájkép jellegét, azt, hogy az intézmények helyett a közvélemény a leginkább az azokat vezető személyekre figyel, az univerzális és személytelen eljárások helyett pedig a partikuláris, a leginkább megszemélyesíthetőt veszi észre, bizonyosak lehetünk abban, hogy az erősen elkötelezett, kompetens és jól kommunikáló (egyszemélyes intézmény) főügyész távozása a korrupció-ellenes harc zászlóshajójának éléről, gyengíteni és hátráltatni fogja az ilyen jellegű föllépést. Laura Codruța Kövesi távozásával lezárult egy korszak, nemcsak a DNA presztízse, láthatósága és arculata szempontjából, hanem a korrupció-ellenes politika vonatkozásában is. A főügyész-asszony belföldi és külföldi pozitív megítélése pedig fontos eleme, sőt meglehet legfontosabb összetevője volt Klaus Johannis államfő imidzsének, aki egész politikai arculatát hozzácsatolta a korrupció visszaszorításának kérdésköréhez. A főügyészt, minden bizonnyal szerette volna mandátuma végéig megtartani a hivatal élén, kihasználni annak pozitív képét a kampányban is, ezért nehéz lesz az így keletkezett hiányt pótolnia a jövő év végén esedékes elnökválasztásig. Magyarán az államelnök maradt magára akkor, amikor magára hagyta a DNA főügyészét, és aláírta – nyilvánvalóan akarata ellenére – a menesztéséről szóló okiratot.

A főügyész-asszony politikai cselszövés áldozata lett, és azért történhetett ez így, mert túl közel merészkedett a politikához, mert egyre inkább “tényezővé” vált az elvtelen és nemtelen politikai csatározásokban. Még pontosabban Kövesi az illiberális állam bevezetési kísérletének, a PSD-ALDE és különösen a háttérből irányító Liviu Dragnea, ambícióinak útjában állt, ezért kellett leváltania őt, akarata ellenére, az elnöknek. Megtévesztő, de ehhez az igazságügyi miniszter, valamint az Alkotmánybíróság politikai döntését használták, és ezzel a populista-autokrata erők két legyet ütöttek egy csapásra. Nemcsak a DNA-t és az elnök szimbolikus hatalmát és a korrupció-ellenes föllépést gyengítették, hanem egy a liberális demokrácia szempontjából létfontosságú intézményt az AB-t is átpolitizálták. Észreveszi vagy sem, de aki ma a főügyész menesztését ünnepeli, az az illiberális állam, a K-K-Európára már-már jellemző demokratikus elhajlást igenli. Az amúgy is gyenge lábakon álló demokrácia (demokrtaták nélküli demokrácia) régiónkbeli ellehetetlenítése, pusztán formálissá tétele, komolyabb veszély, mint egy személy és egy politikai brand name kudarca fölött érzett káröröm: ordas hiba, melynek következményei hosszútávúak és nehezen helyrehozhatók. Jól mutatják az EU-ellenes és illiberális irányt, az utat melyen Magyarország és Lengyelország elindult, az (i)gazságszolgáltatás működésével, a BTK-val és a perrendtartással kapcsolatos módosító javaslatok, és az, hogy a DNA főnökének menesztésében az AB a politikai választóvonalaknak megfelelően döntött.

Ha ezidáig Romániának sikerült ellenállnia a szélsőséges populista (meg ne tévesszen senkit, hogy közben magát baloldalinak, illetve liberálisnak nevező pártok játszák a főszerepet, a PPE-be betagolt Fidesz itteni fiókpártjának aktív hozzájárulásával. Apropó az ALDE és az Európai Szocialisták pártcsaládja éppen úgy viselkedik, mint a néppártosok, semmit nem tesznek az elhajlás szankcionálására, magatartásukkal mintegy legitimálják, ami a régióban történik!) nyomulásnak az, az államelnök mellett, a DNA vezetőjének magatartásán, politikai kiállásán és a civil ellenálláson múlott. Az ellenállás falán ütött rést a mostani aktus, viszont a civil társadalom minden bizonnyal kitart, a PSD-ALDE – és jelek szerint a Fidesz itteni fiókpártjainak – szövetségén esett csorbák, és nézeteltérések, sőt a PSD-n belüli csoportosulások mozgolódása is jellemző, ezért a Dragnea és tsai hatalmi ambicióival való ellenállás, még erős.

Sakkot kapott az államelnök, de még kivédhette, kérdés, hogy meddig teheti? Két tűz közé került, és úgy menekült előre, hogy az időhúzással sajátjainak üzent, miszerint nem ért egyet az AB döntésével, a főügyész leváltásával pedig, annak a többségnek adott elégtételt, aki az alkotmányosságot féltette. Pillanatnyilag elkerülte fölfüggesztésének (egyébként nem biztos, hogy nem jönne jól ki egy ilyen politikai játszmából, csak az átmenetben őt helyettesítő Tăriceanu szenátus-elnök közben az összes kontesztált új törvénymódosítást kihirdetné!) kezdeményezését, csakhogy Dragnea és csapata tovább fogja provokálni és támadni, olyan területeken, ahol törvény szerint eszköztelen.

Az illiberális állammodell bevezetését (bármilyen is legyen az, a törvénymódosítások ennek csak az eszközei) és saját fölmentését célként követő Liviu Dragnea szakaszgyőzelmét ünnepelheti. Jön a politikailag neki lojális DNA főügyész kinevezése, vagy legalábbis kezdetben, egy arctalan személy vezetheti (aki minden bizonnyal “kicsit” sem beszél magyarul) a presztízsét vesztett intézményt, de hogy ez a rommagyarság szempontjából bármiféle jóval kecsegtetne, annak semmi jele.

Magyari Nándor László

Koreanapló 17. – Potapszá

Nekiindultunk tegnap csak úgy, az orrunk után, mert váratlanul jó idő lett, picit szárazabb, mint eddig, szépen sütött a nap is, és harminc foknál nem volt melegebb. Útközben böngésztem a neten, hová menjünk, nem akartam most tényleg messzire, mert napsütéses szombaton nagyon sokan vannak az úton.

Északnak fordultunk, ott van az a város, ahol a férjem akupunktúrát tanul, Ánszáng. Találtam egy herbland nevű valamit, a képek, és a videók alapján kellemes helynek ígérkezett. El is mentünk oda, kivételesen lassan haladtunk, ress zöld rizsföldek, és a monszun okán már, már dzsungellé alakult erdők, hegyek mentén. Maga a herbland meglehetősen lepukkant intézmény volt apró hegyek között, egy rántotthús étteremmel, ahol a kínai szakács hátul kint ült kötényben és cigizett, meg egy apró gyógynövény bolttal, millió szúnyoggal, és sehová sem vezető elvadult sétálóutakkal.

Hamar ott is hagytuk a dolgot, és megkerestük a temetőben dolgozó lakástulajt, aki mindig pontos információforrás számunkra. Meghívott egy kávéra, elmondta hová menjünk, mit nézzünk meg, hol vacsorázzunk, és hol vegyünk hottakot a gyereknek. A Potapszá kolostort ajánlotta, ami remek ötlet volt, mert igen ritka Koreában az emeletes, pagoda szerű kolostor, építészeti szempontból is különleges. Mint utóbb kiderült, egy majdnem teljesen újra épített kolostorról van szó, amely egy csoszan korabeli hiteles mása, maga az építész is igen híres ember, élettörténete megérne egy külön írást, egyszerű épületasztalosból lett a kolostorok famegmunkálója, majd elvégezte az egyetemet munka mellett, és most a világon mindenhová hívják, amolyan sztárja a hagyományos, csak Koreában fellelhető építészeti megoldásoknak, mint amilyen az ondol és a fapadló együttese, vagy maga a füstelvezetéses ondol, azaz az őshonos padlófűtés.

Szép kolostor, van benne egy arany, fekvő Buddha is, Sákjamuni, nem Amitabha, pedig itt sok kolostorban őt ábrázolják. A többi ilyen létesítményhez képest nem is volt olyan sok a lépcső, sőt lefelé találtunk egy oldalsó kijáratot, ahová le tudtam menni jóval rövidebb úton, a kocsit pedig felengedték értem. Voltak turisták, de korántsem elviselhetetlen mennyiségben, bent szertartás zajlott, önkéntelenül is mindenki halkabb volt, mint máshol. Gyönyörködtünk, fotóztunk, gyönyörködtünk és fotóztunk.

Nem mentem be, én jobban szeretem ha magam vagyok mikor a hitem gyakorlom, az nem tartozik senkire, viszont még így is nyugtatólag hatott rám a hely hangulata. Ittam a forrásból, szórtam egy kis aprót a tóba, elolvastam a köszönő lampionokra lógatott cédulák szövegét, és arra jutottam, hogy nincs igazán különbség a templomi márványtáblák, és a pink színű lótuszlampionok között, mindkettő az égiek felé közvetíti a halandó háláját, csak a csomagolás más.

Találtam sárga színű papírokat is szív alakúra vágva egy asztalon, mellette egy fekete filcet, és madzagot, az írta rá a kívánságát aki csak akarta, fel lehetett akasztani egy fát ölelő keretre, ott lógott a többi is. Nem készítettem olyat sem, már megtanultam, hogy vigyázzak a kívánságaimmal, mert még teljesülni találnak, el sem olvastam a másét, illetlennek éreztem volna.

Gyönyörködjön a gyönyörű koreai kolostorban, kattintson a Galéria képeire! (A fotók után a szöveg folytatódik!)

Miután megvolt a kolostorlátogatás, elmentünk vacsorázni, ahová szintén a háztulaj irányított bennünket. Ott asztalon sült pácolt marhát ettünk rengeteg salátával, szósszal, és levessel, utána pedig jeges levest hajdinatésztával, ecettel és csípős koreai mustárral, majd szuszogni is alig bírtunk, úgyhogy a hottakot és a piacozást áttettük mára.
Hazajöttünk, akkor már meleg volt, de a légkondi még nem kellett, elég volt a ventilátor. Néhány fotót feltöltöttem, aztán el is aludtam, alaposan, és nagyon kellemesen elfáradtam.

Ma reggel már érezni lehetett a monszun közeledtét, holnaptól egy héten át pocsék időnk lesz, a monszuneső holnap, és holnapután fog esni, miközben a levegő 33 fokos lesz, ami így kimondottan párolóedény kombináció. Hideg tésztát ebédeltünk, elmentünk a H und M-be, vettünk pár nyári pólót, mert nem szárad rendesen semmi, és így mindig bajban vagyunk, illetve én vettem egy krém színű nadrág, blúz, kardigán kombót, némi egészen szolid mennyiségű csipkével, illetve a nadrág alján egy kevés idén divatos mintával. Utána a piacon megkaptam a vágyott orchideát, megmentettem egy túlöntözött másikat, aminek még a fajtáját sem ismerem, de azt rögtön észrevettem, hogy rosszul tartott példány mind a hat, amit egy idős néni árult.

Azt hiszem ő maga is tudta, mert majdhogynem ingyen adta, csak tartsam életben, nos, azon leszek. Tillandsiát nem vásároltam, most nem volt szép, csak kiszáradt példányokat láttam, azt majd legközelebb beszerzem. A férjem megkönnyebbülten nyugtázta, hogy letudta az ígéretét, én gazdagabb lettem egy sárga virágú nem tudom mivel meg egy Vandával, amit máskor aranyért adnak, a gyerek megkapta a hottakot, és kért husit is vacsorára, azaz császárhúst, egyenesen Ausztriából, amit itthon aztán megsütöttünk, salátába csomagoltunk, kimcsivel, és más salátákkal el is fogyasztottuk.

Roppant kellemes hétvége volt, egy percet sem töltöttem a tv előtt, csak futólag hallottam, hogy Pompeo nem tudott találkozni Kim Dzsong Unnal, ami okán van némi aggodalom, pedig a tárgyalópartnere Kim Jang Csal beszélt vele, hogy megegyeztek-e azt nem tudom, annyit mondott Pompeo, hogy hamarosan újra jön, mert enyhíteni kell az ENSZ szankciókon, hogy például Dél segíteni tudjon a leszerelésben, továbbá amerikai szakértők érkeznek az atomlétesítményekbe ellenőrizni, ám az angol nyelvű sajtó károg tovább. Persze, értem én, nekem is nehezen menne elfogadni, ha Orbán bármit jól csinálna, de én nem kerülök összeütközésbe önmagammal, mert nincs olyan, amit Orbán jól csinálna, még tévedésből sem képes rá, következésképp nekem nincs ilyen dilemmám, Mun elnök meg mindent jól csinál, tehát rajtam kívül álló okoknál fogva ugyan, de önazonos tudok maradni, meg sem kell próbáljam kedvelni akit utálok, és fordítva.

Láttam a budapesti prideról képeket, örültem is, meg szánakoztam is a karikás ostoros nemezbe öltözött figurán, mégis a normálisak voltak többen, jó volt nézni a sok szép képet. Itt nincs pride, egyelőre ebben a társadalomban a melegek legtöbbje nem vállalja fel önmagát, tv sztárok, műsorvezetők, zenészek igen, a hétköznapi ember nem, ez még itt várat magára. A béranyaságról folyik társadalmi vita, a menekültekről, az iszlám beengedéséről vagy elutasításáról, de a melegekről még nem.

Ma, piac után megint aludtam egyet, erős lett a párát hozó, forró szél. Az ismeretlen orchideát hagyom kiszáradni, a Vandát megspricceltem, holnap Szaulba kell mennünk monszun esőben, hétfőn reggel, az sem lesz kis tortúra.

A kasszánál minden kiderül

Régebben a fodrászok voltak a titkaink tudói. Az egykor népszerű slágerben is megénekelt „fő hajszobrász”, Gedeon bácsi, nem csupán a nők bálványa volt, de a lelkek gyógyítója is egyben. Másodállásban pszichológus, családsegítő, lelki támasz.

Ma a bolti pénztárosok azok, akik minden tudnak rólunk. Naponta a színük elé járulunk, és anélkül, hogy bármit mondanánk, feltárjuk előttük a legféltettebb titkainkat. Szavak nélkül is értenek mindent, tudják, hogyan élünk – jobban-e vagy rosszabbul, mint évekkel ezelőtt. Teszik a dolgukat, és talán végig sem gondolják, hogy mi, vásárlók, mekkora titkokat bízunk rájuk. Látják, hogy mit vásárolunk, és mennyit, emlékeznek arra, hogy tavaly ilyenkor melyik tejből vásároltunk, milyen sajtra futotta, és mi volt a márkája a vajkrémnek, amelyet leemeltünk a polcról.

Tudják, hogy milyen gyakran veszünk csokoládét, hány Túró Rudit kap a gyerekünk, és összeszorul a szívük, ha látják, hogy már nem 100 százalékos narancslevet iszunk, mint tavaly, hanem beérjük a kevesebb gyümölcstartalmúval.

Tudnak a sikereinkről és a kudarcainkról, örömünkről, bánatunkról, hogy hányan lehetünk a családban – ha máshonnan nem, hát onnan, hogy két zsömlét teszünk a pénztár előtti gumiszalagra, vagy tizet.

Gedeon bácsi még diskurált a hozzá betérő hölgyekkel – igaz, volt rá ideje, és a másik oldalon is volt erre kereslet. Meghallgatta ügyes-bajos dolgaikat, udvariasan nevetett, ha vicces dolgot mondtak, szomorkodott helyettük is, ha erre látszott igény.

A mai Gedeon bácsik, a pénztárosok, nem szólnak semmit. Nem is férne bele a mindennapok rohanásába, meg aztán, mit is mondhatnánk nekik: ránk van írva minden, a ruhánkra, az arcunkra, de leginkább a bevásárló kosarunk tartalmára. Tudnak rólunk mindent, és nem mindig örülnek ennek.

Persze, a pénztáros is ember, ő is vásárol valahol. Saját munkahelyén a leggyakrabban, de néha, titokban, amikor ott olcsóbb, a konkurenciánál. Mert felvágottat, kenyeret neki is vennie kell, és hozzánk hasonlóan, neki sem mindegy, hogy mi mennyibe kerül.

És abban a másik üzletben is van egy pénztáros, aki mindent tud róla. Hogy hogyan él, van-e munkája, hány gyereke lehet. A pénztárosok előtt semmi nem marad titokban, a kasszánál minden kiderül.

Mészáros nagyobbra nőtt, mint egykor Simicska

0

Az a kicsi, okos fejecske ott középen, a hatalmas luxusjachton, Mészáros Lőrincé. Véletlen egybeesés, hogy épp aznap fotózták őt le egy olaszországi kikötőben, amikor Simicska is bejelentette sztorijának utolsó fejezetét: eladja minden megmaradt és még nem teljesen halott üzleti érdekeltségét.

Mészáros Lölő sokkal gyorsabban és sokkal nagyobbra nőtt, mint egykor Simicska, de persze nem azért, mert ő, mint célzott rá, mindenkinél jobb üzletember volna, hanem, mert Orbán menet közben még sokkal mohóbb lett.

Simicska fellázadt, kegyvesztett lett, és az állami pénzek, azaz a mi forintjaink attól kezdve a megbízható Lölőhöz lettek átirányítva. Meg persze Tiborczhoz és még egy-két tucat kegyenchez.

Simicska üzleti bukása annak az egyértelmű bizonyítéka, hogy ezek nem valódi vállalkozások, a magyar oligarchák nem kapitalisták, nem tehetséges üzletemberek, hiszen a cégeik, vállalataik léte, sikere nem a piactól, hanem egyedül Orbántól függ. Ameddig ad pénzt, megy a szekér, ha nem ad, bukta. És mivel egy diktatúrában a diktátor azt tesz tönkre, akit akar, Simicska hullása is törvényszerű volt.

Lölő más eset, neki nincsenek politikai elvei, saját elképzelései, valószínűtlen, hogy valaha is Orbán fejére nőne, a versenytársává akarna válni. Neki elég a luxusélet egy szelete, és ezért hajlandó nevét adni a fosztogatás egy bonyolultabb, üzleti vállalkozásnak álcázott formájához.

És persze Orbán sem az, akinek a hívei tartják, hanem csupán egy sima bűnöző, aki történetesen nem öregasszonyok pénztárcáját lopja el a villamoson, hanem ügyessége révén lehetősége nyílt a saját nemzetét kifosztani.

Ő viszont tényleg szerény, beéri egy hátizsákkal és egy marék szotyival.

Szerző: Bruck András, Forrás: Facebook.

Miért fontos Orbánnak Schmidt Mária?

0

Most – az LMP Fideszhez való bekötöttségének szálait megismerve – legalább annyit megértettem, hogy miért olyan fontos Orbánnak Schmidt Mária, hogy annak ellenére, hogy amihez nyúl az sz@rrá válik, és bármit tesz, azt egészen alpári botrányok követik, mégis ragaszkodik hozzá. Nekem tényleg fejtörést okozott, hogy miért éri meg Orbánnak, ez a sok botrány és lejáratás, ami ennek a nőnek a közéleti tevékenységét kíséri.

Gondoljunk csak a Sorsok Házára, amelyet 8 milliárdért építettek meg és azóta ott rohad üresen a Józsefvárosi pályaudvar helyén, csak azért mert Schmidt hazug, szerecsenmosdató koncepcióját egyetlen hazai és nemzetközi zsidó szervezet sem hajlandó elfogadni és a nevét adni hozzá, vagy a botrányos, velejéig aljas német megszállási emlékműre, amelyet mind a mai napig nem avattak fel. De említhetem a 15 milliárdot felemésztő 56-os emlékévet is, amely ugyancsak botrányról-botrányra bukdácsolt, nevetségessé téve az egész megemlékezés sorozatot, és amelynek a végén egy szégyenletes bírósági perből is vesztesen került ki a magyar állam álláspontját képviselő intézmény, mert a Terror Plaza kutatói még arra is képtelenek voltak, hogy azonosítsák, hogy ki szerepel a megemlékezések középpontjába helyezett pesti srácot ábrázoló fényképen.

De felidézhetjük Tom Lantos családjával vagy Anne Applebaummal való ízléstelen konfliktusát az I. világháborús megemlékezés kudarcát és persze a Terror Plaza körüli botrányokat és hazugságokat és a sor vég nélkül folytatható. Ráadásul ezek a botrányok nemcsak szégyenteljesek, mivel mindig a történelmi hazugság és a teljes szakmai dilettantizmus lepleződik le ilyenkor, hanem az adófizetők sok tízmilliárd forintját emésztik fel, teljesen értelmetlenül.

Ám most kiderült, hogy Schmidt nem a történelmi hazugsággyár gátlástalan működtetése és a politikai ellenfelekkel szembeni kíméletlen aljassága, hanem az ellenzéki pártok bomlasztása, lejáratása és tagjai egy részének felvásárlása miatt fontos Orbánnak. „Politikai közéletünk legzüllöttebb figurájáról” (a la Eörsi István) most éppen az derült ki, hogy az ő feladata bebizonyítani, hogy ebben az országban nem lehet más a politika, és ha létrejön egy párt amely ezt tűzi zászlajára, akkor ő képes szívós munkával – a mi pénzünkön – felvásárolni a párt néhány politikusát és így szétzülleszteni.

De nyilván nem az LMP az egyetlen párt, ahol bomlaszt és rothaszt. Éppen úgy, mint a bolsevikok. Zsarolás, felvásárlás, bomlasztás, lejáratás – ugyanezekkel az eszközökkel dolgoztak az ellenség kinyírása érdekében a politikai titkosszolgálatok a pártállami diktatúra idején. Schmidt Mária a NER államvédelmi hivatala és erre a mocskos munkára még ebben a rendszerben is nehéz jelentkezőt találni. Hát ezért csinálhat azt Schmidt, amit akar, kavarhat megszégyenítő botrányokat a kormány körül, nyírhatja ki állami segédlettel korábbi üzleti partnereit és szórhatja el számolatlan, teljesen értelmetlen, hazug célokra az adófizetők milliárdjait. Mert Orbán is tudja, hogy az alapos munkához idő és pénz kell.

Szerző: Vásárhelyi Mária, Forrás: Facebook

Kikkel akarunk együtt élni?

Nem leszünk bevándorló ország. Ezt halljuk éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Meg azt, amit választott vezetőink szintén sokszor elmondanak: hogy a magyar embereknek joguk van eldönteni, kikkel akarnak együtt élni.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a magyar embereknek ezt nem áll jogukban eldönteni. Most nem az olcsó poén szintjén közelítenék a témához, ezért nem teszem fel a kérdést, amit az elmúlt időszakban sokan feltettek. Vagyis, hogy akarunk-e Orbánnal, Mészárossal, Rogánnal, és társaikkal együtt élni. Olcsó poén lenne, épp olyan, mint a migránsozás. Mindenki tudja rá a választ.

A magyar emberek, függetlenül attól, hogy mit gondolnak erről, már most sem dönthetik el, hogy kikkel élnek együtt. Mert bár az ország lakosságának túlnyomó többsége tisztességes és becsületes, élnek közöttünk gyilkosok, rablók, sikkasztók. Nőverők, gyereket molesztálók, állatkínzók és mindenféle más gazemberek.

Fehérgalléros bűnözők például, akik talán még egy pofont sem adtak soha senkinek, viszont milliárdokkal rövidítették meg a közvagyont, s ezzel másoktól vették el a lehetőséget egy elfogadható minőségű életre.

Ne hazudjuk hát azt a magyaroknak, hogy jogukban áll eldönteni, kikkel kívánnak együtt élni. Nincs ilyen joga senkinek, mert nem is lehet. Egyazon haza polgárai vagyunk, és amíg el nem költözünk innen, azok is maradunk.

Nem vagyok rasszista, de…

Ha valaki úgy kezd egy mondatot, hogy „én nem vagyok rasszista…”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illető rasszista. Ha nem lenne rasszista, akkor nem azzal kezdené a mondatát, hogy ő nem rasszista, nem magyarázkodna, mielőtt még bármit is mondott volna. Nem rasszista ember számára ugyanis természetes dolog, hogy nem rasszista, ő ebben a tárgyban ugyanis nem tud olyat gondolni, vagy mondani, ami miatt magyarázkodnia kellene.

Az az ember, aki azzal kezdi a mondatot, hogy ő nem rasszista, úgy folytatja a mondatot, hogy neki a zsidók ellen sincs kifogása, neki is van egy zsidó barátja, aki nagyon rendes. Annyira rendes, hogy akár magyar ember is lehetne, kár, hogy az illető zsidó. Amúgy szereti a zsidó ételeket, a zsidó vicceket, valamint a zsidó komikusokat, mert azoknak olyan vicces az észjárásuk. Egyedül azt nem szereti a zsidókban, hogy zsidók.

Az a rasszista, aki azzal kezdi a mondatot, hogy ő nem rasszista, többnyire úgy folytatja a mondatot, hogy ő nem utálja a cigányokat. A cigányzenét és a cigánypecsenyét például kifejezetten szereti, a Farkas Jancsi pedig, hiába volt cigány, a világ legjobb futballistája volt. Kár, hogy már nem él, és nem ma focizik, megmutatná ezeknek a maiaknak. Szerinte a cigányok nem tehetnek arról, hogy lopnak és bűnöznek, ez genetikailag benne van a fajtájukban.

Ha valaki azzal kezd egy mondatot, hogy ő nem rasszista, semmi baja az arabokkal (zsidókkal, cigányokkal, ázsiaiakkal, feketékkel), akkor abban is biztosak lehetünk, hogy az illetőnek igenis van baja a fent felsoroltakkal, különben nem érezné fontosnak megjegyezni, hogy vannak közöttük rendes emberek is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK