„Biztos vagyok abban, hogy a Századvég tájékán nagyban megy a gondolkodás arról, hogy érdemes-e visszahozni azt a Magyar Nemzetet, amelytől a hard-core Fidesz-tábor már elpártolt, illetve arról, hogy mi legyen a Magyar Időkkel, amelybe rengeteg pénzt fektettek, s mégsem lett sikertörténet” – véli Polyák Gábor. A Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint a Fidesznek sem áll érdekében robbanásveszélyig vinni a házon belüli médiakonkurenciát.
Sokak szerint azóta lóg a levegőben a Magyar Nemzet újraindításának és egyben a Magyar Idők megszüntetésének lehetősége, hogy Simicska Lajos kiszállt a „médiabizniszből” (és egy kivételével minden érdekeltségét eladta). Hivatalosan semmit nem lehetett erről hallani egészen mostanáig, amikor is Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az ATV-nek arról beszélt, hogy „méltányos és igazságos” lenne, ha augusztus 25-én, alapításának 80. évfordulóján indítanák újra a Magyar Nemzetet, s azok kezébe adnák, „akik érzik és követik Pethő Sándor (a lapalapító) szellemiségét”.
Polyák Gábor a Független Hírügynökség megkeresésére úgy vélekedett, hogy
pénzügyi szempontból nincs értelme a Fidesznek fenntartania egy Magyar Időket és egy Magyar Nemzetet, hiszen a forrásai nem feneketlenek,
s pont annyi médiafelületre van szüksége, amelynek segítségével el tudja juttatni koncentrált üzeneteit. Teljesen tehát ők sem tehetik félre az ésszerűség szempontját.
A Magyar Nemzetnek jól felépített brandje van, a Magyar Idők pedig semmilyen szempontból sem nevezhető sikertörténetnek. Ugyan olvasottsági adtok nem állnak rendelkezésre, miként az sem, hogy mennyit fektettek eddig a kormánypárti lapba (miután nem állami tulajdonú a Mészáros médiabirodalmon kívüli lap), de ha valaki megnézi a cégbírósági dokumentumokat, azokból látszik, hogy milyen jól tartják az állami hirdetések a napilapot.
Tegyük hozzá, ugyanez a dilemma a Hír TV visszafoglalása után. Az Echóval és az állami m1-gyel is a pazarló párhuzamosság tanúi vagyunk.
Társadalmi szinten mérhető haszna nincs annak a médiafölénynek, amelyet a Fidesz kialakított a maga oldalán – válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre a szakember, aki kifejtette:
rengeteg pénz megy el arra, hogy a Fidesz napi őrültségeit koordináltan eljuttassák a társadalomhoz, miközben az értelmes párbeszéd teljesen megszűnt.
A még eddig túlélt független kritikus média „a peremvidéken focizik”, napi túlélési csatákat vív – mondja, keserűen ironizálva azon, hogy
„társadalmi szempontból ennél rosszabb már csak az lenne, ha lelőnék az újságírókat”.
Most már inkább a Fideszen belül merül fel a kérdés, hogy van-e haszna, nem inkább káros-e a házon belül kialakult (média)konkurencia – mondja, hozzátéve: könnyen lehet, hogy a Fidesznek kell végig gondolnia, hogy akar-e házon belüli küzdelmeket.
„Ma már nem irányvonalak, hanem gazdasági csoportosulások vannak, személyes és gazdasági érdekekkel – ez pedig egy ponton túl már robbanásveszéllyel jár.”
Igen pesszimistán nyilatkozott arról, hogy szerinte elértük-e a mélypontot. Mint kifejtette: már régóta nem mond olyat, hogy nincs lejjebb, hiszen még abból a kevésből is – köztük az újonnan indultak közül is – megszűnhet pár, amely eddig állta a sarat. „Ebben a médiatérben, ebben a gazdasági környezetben nagyon komoly kihívás a vállalkozások számára életben maradni.”
Az pedig különösen nagy szomorúsággal tölti el, hogy a még létező, nem túlságosan nagyszámú független vagyonos üzletember sem tekinti megsegítendő célcsoportnak a független sajtót, a független civil szervezeteket,
s bár megengedhetnék maguknak, mégsem áldoznak rájuk. Ők eddig sem érezték fontosnak, hogy tegyenek a magyar nyilvánosságért. S nem hiszi – sorolta tovább a pesszimizmusát tápláló adalékokat –, hogy közösségi finanszírozással sokan fenn tudnának maradni.
